Jehova Tanúi egyik legismertebb sajátossága a házról házra, pontosabban ajtóról ajtóra végzett térítőmunka. Nem pusztán egy hasznosnak tartott evangelizációs módszerként tekintenek rá: kiadványaik évtizedek óta rendszeresen azt állítják, hogy ennek közvetlen apostoli előképe van az Újszövetségben. Ennek egyik legfontosabb szöveges alapja az Apostolok Cselekedetei 5,42 és 20,20, amelyeket az Új Világ Fordítás „házról házra” formában ad vissza. Innen aztán már csak egy lépésnek tűnik a következtetés: ha az apostolok „házról házra” prédikáltak, akkor a mai Jehova Tanúi egyszerűen ugyanazt a módszert folytatják. A probléma azonban éppen ez az állítólagos „egy lépés”. A görög szöveg ugyanis ennél jóval kevesebbet mond. A kat’ oikon és kat’ oikous valóban disztributív, vagyis osztó értelemben is használható, de ebből nem következik automatikusan az egyik háztól a másikhoz való fizikai haladás, még kevésbé a modern értelemben vett szervezett, utcáról utcára és ajtóról ajtóra végzett térítés.

Az Apostolok Cselekedetei 5,42 görög szövegében ez áll: en tō hierō kai kat’ oikon. Az első rész egyszerű: „a templomban”. A második a vitatott kat’ oikon. A mondat igéi azonban nem a járásról szólnak. Az apostolok „nem szűntek meg tanítani és hirdetni az örömhírt”. Nincs a mondatban olyan ige, hogy mentek, jártak, bejártak, beléptek, átvonultak vagy egyik helyről a másikhoz haladtak. A szöveg azt mondja meg, hogy a tanítás kétféle térben folyt: a templomban és házi keretek között. Ugyanez a helyzet az Apostolok Cselekedetei 20,20-ban is. Pál azt mondja az efezusi véneknek, hogy tanította őket dēmosia kai kat’ oikous, vagyis nyilvánosan és házakban, házanként, magánházi környezetben. Itt sincs mozgásige. A görög nem egy útvonalat ír le, hanem a tanítás színtereit.

Az Őrtorony védekezésének van egy valós nyelvtani magva: a kata tárgyesettel valóban használható úgynevezett disztributív értelemben. Ez azt jelenti, hogy egy tevékenységet valamely halmaz egyes tagjai szerint felosztva szemlélünk. Ilyen például a kata duo, vagyis „kettesével”, a kath’ hēmeran, „naponta”, vagy a kat’ ekklēsian, „gyülekezetenként”. De éppen ezek a példák mutatják meg, mi a baj az Őrtorony következtetésével. A „kettesével” nem azt jelenti, hogy valaki fizikailag az egyik kettőstől a következő kettőshöz vándorol. A „naponta” nem útvonal egyik napról a másikra. A „gyülekezetenként” sem mondja meg önmagában, hogy valaki sorrendben végigjárta-e az összes gyülekezetet. A disztributivitás tehát elosztást jelent, nem mozgást. A kat’ oikon legbiztosabb nyelvi minimuma ennyi: a cselekvés több házi egységhez vagy házi helyszínhez kapcsolódva történt.

Ezen a ponton különösen tanulságos a BDAG, vagyis az Újszövetség egyik legfontosabb görög lexikona. A kata megfelelő szócikkében valóban szerepel az a gondolat, hogy helyeket disztributívan, egymás után szemlélhetünk, és a kat’ oikon visszaadható olyan célnyelvi formával is, amely „házról házra” értelmet sugall. Csakhogy ugyanabban a bejegyzésben az Apostolok Cselekedetei 2,46 és 5,42 használatáról a lexikon kifejezetten azt mondja, hogy azok különféle házi összejövetelekre vagy gyülekezetekre vonatkoznak. Vagyis a vezető lexikon egyszerre ismeri el a disztributív jelentést, és mégsem olvas bele modern ajtóról ajtóra térítést. Ez azért fontos, mert megmutatja: a „disztributív” és a „házi összejövetel” egyáltalán nem zárják ki egymást. Éppen ellenkezőleg: a cselekvés lehet több házi helyszínre elosztva anélkül, hogy ugyanaz a prédikáló egymás után ismeretlen emberek ajtaján kopogtatna.

Az Apostolok Cselekedetei 2,46 talán a legjobb belső kontroll. Ott ugyanis pontosan ugyanaz a kat’ oikon kifejezés szerepel, mint az 5,42-ben, csakhogy nem prédikálásról, hanem kenyértörésről és közös étkezésről van szó. Ha a kat’ oikon önmagában azt jelentené, hogy valaki egymás után sorra járja a házakat, akkor azt kellene elképzelnünk, hogy az első keresztények valamiféle „házról házra végzett kenyértörést” folytattak. Nyilvánvalóan nem erről van szó. A kifejezés egyszerűen azt jelzi, hogy a kenyértörés különböző házi helyszíneken történt. És ha ugyanaz a szerkezet az egyik versben nem kódol fizikai sorbejárást, akkor a másikban sem lehet ezt pusztán a prepozícióból levezetni. A különbséget a teljes mondatnak kellene megadnia — csakhogy az 5,42-ben nincs mozgásige.

Még érdekesebb a Lukács 8,1, amelyet az Őrtorony rendszeresen saját álláspontja mellett idéz. Ott a szöveg Jézusról azt mondja, hogy kata polin kai kōmēn, vagyis városonként és falvanként járt. A párhuzam valóban jól mutatja, hogy a kata lehet disztributív. Csakhogy a tényleges utazást nem a kata fejezi ki, hanem a mondat igéje, a diōdeuen, amely azt jelenti, hogy Jézus utazott, járta a vidéket. A mondat tehát két külön információt tartalmaz: az ige közli a mozgást, a kata szerkezet pedig azt, hogy ez a mozgás városokra és falvakra oszlott. Az Apostolok Cselekedetei 5,42-ben nincs ilyen mozgásige. Ott egyszerűen tanításról és igehirdetésről van szó. A Lukács 8,1 tehát nem azt bizonyítja, hogy a kata önmagában mozgást jelent, hanem éppen azt, hogy a fizikai haladáshoz külön ige kell.

Ugyanez még világosabban látható az Apostolok Cselekedetei 8,3-ban. Saul a keresztényeket üldözve kata tous oikous eisporeuomenos cselekszik. Itt valóban házak tényleges felkereséséről van szó, de miért tudjuk ezt? Azért, mert ott van az eisporeuomenos, vagyis „bemenve, belépve”. A házak disztributív szemlélete önmagában még nem mondaná meg, hogy Saul fizikailag belépett hozzájuk. Ezt a külön mozgásige közli. Ez szinte tankönyvi kontrollpélda. Ha Lukács a fizikai belépést fontosnak tartja, ki is mondja. Az 5,42-ben és 20,20-ban viszont nem mondja ki.

A Lukács 10,7 ugyanezt a különbséget még szemléletesebben mutatja. Ott Jézus ezt mondja: mē metabainete ex oikias eis oikian. A szerkezetben minden benne van, ami egy valódi egyik-házból-a-másikba mozgáshoz kell: van mozgásige, van kiindulópont és van célpont. A metabainete azt jelenti, hogy menjetek át, az ex oikias azt, hogy házból, az eis oikian pedig azt, hogy házba. Ez valódi forrás–cél szerkezet. Természetesen ebből nem következik, hogy Lukács csakis így tudná kifejezni a házak közötti mozgást. De az igenis következik, hogy a puszta kat’ oikon sokkal kevésbé specifikus, és nem azonosítható egyszerűen ezzel a kifejezetten mozgásos szerkezettel.

A magyar fordítás ráadásul külön csapdát rejt. A „házról házra” kifejezésben a „-ról” és „-ra” ragok természetes módon forrás–cél képet hoznak létre: elindulok az egyik háztól és megyek a másikhoz. Csakhogy ez a kép már a magyar kifejezésben jelenik meg. A görög kat’ oikon nem tartalmaz külön „házból”, „háztól”, „házba” vagy „házhoz” elemet. Ezért ha valaki az Új Világ Fordítás „házról házra” formulájából előbb kialakítja magában a lineáris mozgás képét, majd ezt visszavetíti a görög eredetire, körkörös érvelést követ el. A fordítás által keltett asszociációt használja fel a fordítás helyességének bizonyítására.

Az Apostolok Cselekedetei 20,20 különösen érdekes ebből a szempontból, mert ott Pál kifejezetten a dēmosia, vagyis „nyilvánosan”, és a kat’ oikous között állít fel párhuzamot. A legtermészetesebb kontraszt ezért nem feltétlenül „nyilvánosan versus mozgásos házalás”, hanem „nyilvánosan versus házi, magánjellegű tér”. Pál azt mondja, hogy tanítása nem szorult a nyilvános fórumokra: házi környezetben is tanított. Ezt a nyilvános–magánházi oppozíciót több független kommentár is természetesnek tartja. A Cambridge görög kommentár például az 5,42-ben a templom és az otthoni, házi tér kettősségét hangsúlyozza, és összekapcsolja az ApCsel 2,46 használatával. Más klasszikus kommentárok szintén az „otthon”, „magánházakban”, illetve házi keresztény összejövetelek értelmezést tartják lehetségesnek. Ez nem azt jelenti, hogy minden más fordítás hibás, hanem azt, hogy egyszerűen nem igaz: a görög nyelvtan nem kényszeríti ki az Őrtorony által választott mozgásos olvasatot.

Pál beszédének közvetlen helyzete is óvatosságra int. Az Apostolok Cselekedetei 20,17 szerint az efezusi gyülekezet véneihez beszél, és 20,20-ban azt mondja: közöltem „veletek”, tanítottalak „titeket”. Ezek a névmások ténylegesen a jelen levő keresztény vezetőkre utalnak. Ez önmagában természetesen nem bizonyítja, hogy Pál efezusi szolgálata kizárólag már keresztények oktatásából állt; a következő vers zsidóknak és görögöknek tett tanúságtételről és megtérésről is beszél. De az sem helyes, amit az Őrtorony gyakran sugall, mintha a mondat tárgya egyszerűen „ismeretlen hitetlen háztulajdonosok” sora volna. A görög szöveg ilyet nem mond.

Az Apostolok Cselekedetei 20,21-re épített tipikus Őrtorony-érv ezért szintén túl sokat akar bizonyítani. Pál arról beszél, hogy Isten felé való megtérést és Jézusba vetett hitet hirdetett. Ebből lehet arra következtetni, hogy szolgálata evangelizáló tartalmat is hordozott. De abból, hogy tudjuk, mit hirdetett, még nem tudjuk meg, hogyan talált rá hallgatóira. A tanítás tartalma nem határozza meg automatikusan a kapcsolatfelvétel módját. Lehetséges, hogy magánházban hitetlenek is jelen voltak. Lehetséges, hogy érdeklődők hívták. Lehetséges, hogy házi közösségekben tanított. Lehetséges, hogy több ilyen helyzet kombinációjáról van szó. A 20,21 semmilyen nyelvtani művelettel nem teszi bele a 20,20 kat’ oikous szerkezetébe azt, hogy „ismeretlenek ajtaján egymás után kopogtatva”.

Az oikos szó maga is jóval többet jelenthet egy modern utcafronti háznál. Jelenthet házat, otthont, háztartást, háznépet, társadalmi és családi egységet. Az Újszövetségben jól ismert a hē kat’ oikon ekklēsia formula, vagyis „a házban levő gyülekezet”. A BDAG maga is ilyen értelemben hozza Róm 16,5 és 1Kor 16,19 példáját. Ez azért fontos, mert világosan mutatja: a kat’ oikon nyelvi világához a házi közösség fogalma teljesen természetesen hozzátartozik. Semmi nem indokolja, hogy automatikusan egy modern lakóutcát képzeljünk magunk elé, amelyet két prédikáló módszeresen végigjár.

Még egy egyszerű lexikai tény is sokat számít: az oikos nem azt jelenti, hogy „ajtó”. Az ajtó görögül thyra. Az Apostolok Cselekedetei 5,42-ben és 20,20-ban nincs thyra, nincs kopogtatást jelentő krouō, nincs „minden egyes ház”, nincs sorrendet jelölő szó, nincs olyan ige, amely a házak közötti fizikai mozgást közölné. Az „ajtóról ajtóra” tehát még egy további jelentésugrás a „házról házra” után. Először a kat’ oikon lesz „házról házra”, majd a „házról házra” lesz „ajtóról ajtóra”. Csakhogy a két lépés közül egyik sem kódolja a modern módszer valamennyi részletét.

Ez az egész vita valójában egyszerűbben összefoglalható, mint amennyire az Őrtorony hosszú idézetlistái alapján tűnik. Igen, a kata lehet osztó értelmű. Igen, a kat’ oikon visszaadható bizonyos nyelveken olyan idiomatikus kifejezéssel is, amely szó szerint „házról házra” formának felel meg. Igen, nem Jehova Tanúi találták ki ezt a fordítási hagyományt. De ezek közül egyik állításból sem következik, hogy a görög szöveg a mai Jehova Tanúi szolgálati módszerét írná le. Ez utóbbi már egy teljes történeti rekonstrukció, amely olyan részleteket tartalmaz, amelyeket a mondat egyáltalán nem közöl.

Ha valaki a lehető legkevesebb értelmezést akarja beletenni a magyar fordításba, akkor az 5,42 esetében a „templomban és házanként”, „templomban és különböző házakban”, esetleg „templomban és házi körben” megoldás kevésbé félrevezető. A 20,20-ban pedig a „nyilvánosan és házanként”, illetve „nyilvánosan és magánházakban” pontosan megőrzi azt, amit a görög biztosan közöl. Ezek a fordítások nem tagadják a disztributivitást, csak nem teszik hozzá a lineáris mozgást.

A lényeg tehát nem az, hogy a „házról házra” fordítás önmagában nyelvtanilag lehetetlen volna. Nem az. A probléma az, amikor ezt a lehetséges célnyelvi fordítást úgy kezelik, mintha a görög szöveg technikai leírást adna egy huszadik–huszonegyedik századi evangelizációs módszerről. A görög mindössze azt mondja biztosan, hogy a keresztény tanítás nemcsak nyilvános térben, hanem házi környezetben, több házhoz kapcsolódva is folyt. Hogy ezekbe a házakba hogyan jutottak el, kik laktak ott, előzetesen ismerték-e őket, hívták-e őket, több ember gyűlt-e össze egy-egy házban, vagy milyen sorrendben történtek ezek az alkalmak, azt a kat’ oikon nem mondja meg.

Éppen ezért az Őrtorony érvelésének valódi hibája nem egy rosszul felismert görög nyelvtani szabály. Sokkal finomabb ennél. Helyesen felismer egy valódi disztributív szerkezetet, majd fokozatosan túlterheli jelentéssel: a „házanként” előbb „házról házra járás” lesz, majd ebből „ajtóról ajtóra prédikálás”, végül pedig „a mai Jehova Tanúi apostoli módszere”. Csakhogy a görög szöveg csak az első lépésig visz el bennünket. A többi már nem fordítás, hanem értelmezés — és egy meglehetősen modern értelmezés.