EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

A Vezető Testület számára a tanítás és a hűség a legfontosabb - bármilyen áron

2020.11.28. 22:43 | Johnny Joker | 114 komment

 jw-doctrine.jpgA Vezető Testület továbbra is elnyomja az egyéniséget és totális kontrollt gyakorol

Még kisfiú voltam, amikor a nagyapám meghalt. Sokat nem tudok az életéről, csak annyit, hogy ács volt, rendőr, és katolikus. Pontosabban ír katolikus és az a gyanúm, hogy édesapám családja nagyon büszke volt a kulturális örökségére és a hitére. Csalódás volt a számukra, hogy az 1975 előtti években édesapám Jehova Tanúja lett.

Az az erőszakos kontroll, amit a Jehova Tanúi szervezet gyakorolt a szüleim felett, megosztotta a családunkat. Nagyapám temetésén minden reményünk szertefoszlott, hogy ez egy normális családi temetés lesz, amikor édesapám nem volt hajlandó a fivérei mellett ülni. Helyette a templom hátsó részén foglalt helyet, közel a kijárathoz.

Mi vezette erre? A viselkedését kétségkívül az 1970. március 15-i Olvasói Kérdések befolyásolták. A kérdés a következő volt:

“Odaszánt keresztények részt vehetnek-e más vallási szervezetek templomi temetési szertartásán?"

A kérdés megfogalmazása önmagában hordozza az olvasó gondolkodási képességének alábecsülését és az élete felett levő irányítást áthelyezi a Jehova Tanúi Vezető Testületének kezébe. A cikk figyelmen kívül hagyja az egyén hitét, és azt sugallja, hogy egy vallási összejövetelen való részvétel súlyosan veszélyezteti egy Tanú keresztényi lelkiismeretét.

“Tehát semmi nem indokolja, hogy egy keresztény úgy érezze, szükséges részt vennie egy másik vallás temetési ceremóniáján, ahol esetleg annak a kísértésnek lenne kitéve, hogy behódol a rá nehezedő nyomásnak, és követi a tömeget, akik hamis vallási gyakorlatot végeznek. Így elkerülhetjük, hogy hitehagyott cselekedeteket kövessünk el, amivel Jehova Isten nem-tetszését kivívnánk.”

Nemrégiben értettem meg azt a maradandó sérülést, amit ez az eset okozott. Sem gyermekkoromban, és azóta sem ismertem meg a nagybátyáimat, a nagynénémet, unokatestvéreimet és a család többi tagját. Jézus szavainak szerencsétlen kifacsarása eredményeként a tágabb családom tagjai olyan idegenekké váltak, akik helytelenül imádták Istent - legalábbis velem ezt hitették el.

“Úgy gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a Földre? Nem! Az emberek szembefordulnak egymással miattam.” Lukács 12:51.

Jehova Tanúi Vezető Testülete nem kér elnézést a családok megosztása miatt, sőt, Jézus szavait hívják segítségül megosztó stratégiájuk alátámasztására. Lukács evangéliumának 12. fejezete továbbmegy:

"Mostantól fogva még a családtagok között is meghasonlás támad! Egy öttagú családban hárman lesznek kettő ellen, és ketten három ellen. Az apa fia ellen fordul, és a fiú apja ellen, az anya leánya ellen fordul, és a leány anyja ellen, az anyós menye ellen fordul, a meny pedig anyósa ellen.”

Kétségtelen, hogy Jézus szavainak jelentése nem a saját magunk által vállalt elidegenedésre vonatkozik, de Jehova Tanúinak vallásában ezt az egy dolgot jelenti:

A családi kötődés nem erősebb az Őrtoronynál

Közel negyven év telt el azóta, mióta e szervezet irányelvei megosztást hoztak a családunkba. Az előírások és a szabályok enyhítése helyett a Vezető Testület úgy döntött, a tantételeket és irányelveket duplájára szigorítva, valamint a sugalmazás és a tömegmanipuláció eszközeit kihasználva megerősíti a befolyását, hogy még nagyobb kontrollt gyakorolhasson a nyája felett.

Ennek a kontrollnak egyik példáját az Őrtorony 2016 februári számában találjuk (tanulmányozásra szánt kiadás). A “Legyünk lojálisak Jehovához” című cikk arra a következtetésre vezeti az olvasókat, hogy a Vezető Testület által tett szuggesztióknak való hűség egyenlő az Istenhez való hűséggel.

A cikkben megismerjük Olgát, aki Jehova Tanúja, feleség és édesanya egy nem Tanú férfi oldalán, aki “bántalmazta érzelmileg: egyszer sértegette, máskor nem szólt hozzá, és még azzal is megfenyegette, hogy elhagyja, és a gyerekeket is magával viszi.” Az Őrtorony a “világi” férfi tipikus képét festi le, akinek egyetlen jó tulajdonsága sincs, és Jehova nélkül él.

Sajnos a férj apja meghal, és Olga elutazik vele egy másik városba a temetésre, hogy ezzel is kimutassa a férje iránt való tiszteletét, annak ellenére, hogy a férfinak nincs kapcsolata az Őrtoronnyal. De vajon valóban a tiszteletét fejezte ki? A cikk szerint:

“A szertartás alatt a templom bejáratánál várta a férjét.”

Anélkül, hogy a templomi temetési szertartásra kitérne, az Őrtorony azt sugalmazza, hogy egy igazi, hűséges Jehova Tanúja még a lábát sem tenné be egy templomba. Ez az állítás ugyan nem témája a cikknek, az erős sugalmazás ettől függetlenül befészkeli magát az olvasó gondolataiba, olyan példaként, amelyet követni kell.

Néhány bekezdéssel később a cikk emlékeztet bennünket néhány olyan kellemes dologra, amelyek az élet részei, de fel kell velük hagynunk, ha hűek akarunk lenni Jehovához.

“Az Isten iránti lojalitás segített egy Ausztráliában élő testvérnőnek, Alice-nek, hogy eldöntse, mennyire kell lojálisnak lennie másokhoz. Amikor elkezdte tanulmányozni a Bibliát, a családjának is beszélt azokról a szép dolgokról, amelyeket tanult. Idővel elmondta nekik, hogy nem fogja velük megünnepelni a karácsonyt.”

Az eredmény?

“Anya végül azt mondta, hogy kitagad. Ez szíven ütött, mert nagyon szeretem őket.”

Ez a szívettépő történet engem személyesen érint. A családomtól való elidegenedés végeérhetetlen éveit, az ünneplés és a boldogság érzésének helyét Őrtorony-magazinokból és -könyvekből álló kupacok foglalták el, amelyek a polcaimat megtöltötték ugyan, de engem elgyötörten és üresen hagytak.

Jehova Tanúi gyermekeinek nagyon nehéz igazán megérteniük, hogy mi is történik velük a felnőtté válás évei alatt. A normális kapcsolatok és tevékenységek egyenként elmaradnak és a Tanúk gyermekeit úgy nevelik, hogy ők “nem lehetnek a világ részei.”

Ugyanez más módon is megtörténhet - úgy, hogy távol maradnak az iskolai programoktól, beleértve az egészséges és hasznos edzéseket és szakköröket. Az Őrtorony ezt a következő szavakkal sulykolja beléjük:

“Nem szabad engednünk, hogy egy ország, egy iskola vagy egy csapat iránti lojalitás kiszorítsa a szívünkből az Isten iránti lojalitást. Henry például nagyon szeret sakkozni. Mindig az iskolája nyerte a sakkbajnokságot, és minden tőle telhetőt meg akart tenni a győzelemért. Később így emlékezett erre vissza: „Az iskola iránti lojalitás fokozatosan fontosabbá vált számomra az Isten iránti lojalitásnál. A hétvégi sakkjátszmák miatt nem jutott időm a prédikálásra, ezért úgy döntöttem, hogy kiszállok a csapatból.”

Legtöbbünk, akik Tanú gyermekként nőttünk föl, értjük, mit jelent ez: nincs különóra, nincs iskola után edzés, nincs semmi, ami eltéríthetne a szántóföldi szolgálattól és a rendszeres királyságtermi megjelenéstől.

Besúgás és közösségmegvonás

A viselkedésszabályozás mellet Jehova Tanúi egy másik, a modern társadalom egyik legkegyetlenebb gyakorlatát is alkalmazzák: a közösségmegvonást. Az Őrtorony 2016 februári száma túlmegy a szuggesztív viselkedésszabályozáson, egészen az egyértelmű büntetésig bárki számára, aki megszegi Jehova Tanúi társadalmi szokásait. A tagokat arra biztatják, hogy egymás után kémkedjenek, és ha a vétkes nem hajlandó bevallani a bűnét, értesíteni kell a véneket.

“A kedvesség sokat segíthet, amikor úgy érezzük, hogy több mindenkinek is lojalitással tartozunk. Tegyük fel például, hogy biztosan tudod, hogy egy hittársad súlyos helytelenséget követett el. Talán úgy érzed, hogy lojálisnak kell lenned hozzá, különösen, ha egy barátodról vagy egy családtagodról van szó. De ha eltitkolnád a bűnét, nem lennél lojális Istenhez. Természetesen a Jehova iránti lojalitásod mindennél előbbre való. Éppen ezért Nátánhoz hasonlóan legyél kedves, de határozott. Mondd meg a barátodnak vagy családtagodnak, hogy haladéktalanul kérjen segítséget a vénektől. Ha ezt nem teszi meg ésszerű időn belül, az Isten iránti lojalitásodnak arra kell indítania, hogy jelentsd az esetet a véneknek.”

Egy öt képből álló fotósorozat segítségével az Őrtorony tanulmányozásra szánt cikke bemutatja a folyamatot.

  1. Észreveszünk egy képet barátnőnkről egy közösségi média oldalon, amint éppen egy bulin  nem-Tanúk társaságában alkoholt iszik.
  2. Szembesítjük a barátnőnket a fényképen látottakkal
  3. Elvisszük a táblagépet a királyságterembe és megmutatjuk egy vénnek
  4. Két vén behívja a barátnőnket egy külön helyiségbe, ahol megfeddik és tanácsokkal látják el
  5. Barátnőnk észhez tér és újra részt vesz az összejöveteleken

five-steps-1024x684.jpg

Az öt lépésből álló besúgási folyamat, amint az Őrtorony 2016 februári számának 28. és 29. oldalán látható. (Nagyításért kattintson a képre.)

A valóság az, hogy a folyamat ritkán zajlik le ilyen módon, és a második lépést általában megkerülik. Az a bátorítás azonban, hogy rendőrködjünk egymás felett a gyülekezetben nagyon is valós.

Egy másik zavaró gyakorlat a közösségmegvonás, amely nem korlátozódik azokra, akiket kiközösítettek a JT hitből. A szervezet egyszerű elhagyása személyes okok miatt a teljes baráti köröd azonnali elvesztését eredményezi. Egy teljeskörű és pusztító veszteséggel kell szembenézniük azoknak, akiket formálisan kiközösítettek Jehova Tanúi közül.

Egy nő dönthet úgy, hogy ez a vallás, amibe belekeresztelték nagyon fiatal korában nem a megfelelő választás volt a számára. Ahhoz, hogy megváltoztassa ezt a döntést ez mégis túl kevés és túl kései. A Vezető Testület úgy döntött, hogy a saját lányát is elválasztja tőle. A kapcsolatot korlátlan időre megszakítják, a büntetés nagyon is valóságos.

“Amikor egy közeli rokonunkat kiközösítik, döntenünk kell, hogy kihez leszünk lojálisak. Például egy testvérnőt, Anne-t (Néhány nevet megváltoztattunk.) egyszer felhívta a kiközösített édesanyja. Elmondta, hogy szeretné meglátogatni, mert fáj neki, hogy el van szigetelve a családtól. Anne nagyon megsajnálta, és megígérte, hogy majd ír neki. A levélírás előtt megvizsgálta a Biblia alapelveit (1Korintusz 5:11; 2János 9–11). A levelében kedvesen emlékeztette az édesanyját, hogy ő szigetelte el magát a családjától azzal, hogy helytelenséget tett, és nem bánta meg. „Csakis akkor fog enyhülni a fájdalmad, ha visszatérsz Jehovához” – írta neki.”

Nincs szorosabb kötődés annál, mint ami egy anyát a lányával összekapcsol, de az Őrtoronynak sikerült egy olyan dogmatikus oldószert létrehoznia, ami képes feloldani az emberiség által ismert legerősebb kötődést.

Sok olyan Jehova Tanúja édesanyát ismerek, akiket visszafogadtak a szervezetbe, abban a felületes meggyőződésben, hogy “visszatértek Jehovához”, míg valójában csak vissza akarták kapni a családjukat. Úgy járnak gyülekezetbe, hogy bélyegként magukon hordozzák a feddésről szóló határozatot, de azzal vigasztalódnak, hogy a nyilvános megszégyenítésért cserébe beszélhetnek és közösségben lehetnek a családjukkal.

Az Ábrahám elv

“És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést, hogy levágja az ő fiát.” - I Mózes 22:10

Kárt okozni a fiunknak vagy a lányunknak minden viszonylag épelméjű embertől távol álló elképzelés. De Jehova Tanúi szerint Ábrahám bibliai karaktere megmutatta az Istenbe vetett igazi hitet, amikor a Mindenható azt kívánta tőle, hogy szúrja le a fiát egy hegytetőn.

Valóban ez lenne az Istenbe vetett hit leckéje, vagy esetleg ez a vak engedelmesség megkövetelésének egy kényelmes módja? A “Jehova a barátjának hívta” című tanulmányozásra szánt Őrtorony cikk azt sugallja, hogy bárki, aki kétségbe vonja Ábrahám döntését, hogy leszúrja a fiát, abból hiányzik a hit.

A vád az elkövetőről (Isten) a kritikusra tevődik át:

“Némelyek szerint kegyetlenség volt Istentől ez a kérés, és azt mondják, Ábrahám vakon, érzések nélkül engedelmeskedett. Azért gondolják így, mert nincs hitük, és nem is értik, hogy mit foglal magában a hit.”

Soha nem tudtam fölfogni ennek a bibliai történetnek az értelmét. Nyilvánvalóan túl gyenge a hitem és az értelmi képességeim. Azt mondja a történet, hogy Jehova épp időben szólt Ábrahámnak és megálljt parancsolt a gyilkosságnak. Vajon ezt az életmentő képességét miért nem alkalmazta a repülőgép becsapódása előtti pillanatokban? Vagy mielőtt a cunami kiért a partra,  vagy az őrült fegyveres lemészárolta az iskolás gyerekeket? Ezek olyan kérdések, amelyeken mindannyiunknak el kell gondolkodnia.

A gyülekezet és a józan ész szétválasztása

Visszatekintve a több, mint negyven évnyi hűséges elköteleződésre Jehova Tanúi iránt, igazán meg tudom érteni mindazt a rombolást, amit ez a destruktív szervezet végzett a családom életében. Végre el tudom fogadni a saját érzéseimet, a belső megérzéseimet, amelyek mindig is azt súgták nekem, hogy a következő dolgok őrültségek:

  • Csak Jehova Tanúival tartani kapcsolatot
  • Elkerülni minden nem JT istentiszteletet
  • Elkerülni mindenféle csapatsportot és iskolai szakkört
  • Kémkedni a barátaink után és feljelenteni őket a véneknek
  • Nem járni egyetemre, főiskolára
  • Kizárni az életünkből mindenkit, aki kilép a szervezetből
  • Soha el nem fogadni életmentő vérátömlesztést
  • Nem ünnepelni meg senkinek a születésnapját (vagy bármilyen más ünnepet)
  • Elhinni, hogy Isten mindenkit megöl Armageddon eljövetelekor, kivéve Jehova Tanúit

Jehova Tanúinak Vezető Testülete szigorítja a tantételeken alapuló ellenőrzést a tagok fölött, még jobban elmosva ezzel a vallás és a személyes identitás közötti határvonalat. Módszeresen kiirtotta a gondolati és lelkiismereti szabadságot, és irányelvek hosszú listájával helyettesítette. Ennek eredményeképp sok Tanú depressziósnak, elégtelennek és az igazság legfrissebb “új megértésének” követésére képtelennek érzi magát.

Ez egy olyan börtön, amelyből ki kell szabadulnod.

Hogyha osztozol ezekben az érzésekben, kérlek keress segítséget [info kukac apologia pont hu, FaceBook.com/Apologia.hu]. Megteheted név nélkül, anélkül, hogy bárki is elítélne ezért. Olvass, nézz meg videókat, tudj meg, amennyit csak lehet, és válaszd szét a bizonyítható igazságot az őrült tanoktól.

Legyen ez a nap a hátralevő életed első napja.

Most már szabad vagy.

john-redwood-signature.jpg 

Forrás: http://jwsurvey.org/shunning-2/the-friday-column-doctrine-and-loyalty-is-paramount-to-the-governing-body-whatever-the-cost

Fordította: Athown, Columba

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr9016305854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egy_nick 2020.12.03. 07:53:52

"Az emberek nem tudják, melyik az igaz hit, ki az igaz Isten, mi a valóság, csak választanak maguknak egy szubjektíve elfogadhatóbb "valóságot"!" - Ez most az én (kicsit humoros) definícióm: AZ A IGAZ HIT, AMIT E HIT KÖVETŐI A LEGINTENZÍVEBBEN HIRDETNEK. Isten ugyanis úgy teszi felismerhetővé az igaz hitet, hogy A HIRDETŐ EMBERANYAG SILÁNYSÁGA látható és feltűnő módon ellentétbe álljon a HIRDETÉS INTENZITÁSÁVAL (erőszakosságával). No, ki mit szól a definícióhoz? Lehet kritizálni :-)

ORION 2020.12.03. 08:13:35

@Egy_nick:"No persze ezért kéne valami biztos pont.."Egyet értek veled hogy az utolsó időkben élünk!DE ez még NEM a VÉG!!! Sok mindennek kell még történnie. Nagyon csúnya jövő elé nézünk ebben az évtizedben!!!Márk 13 5 Jézus pedig felelvén nékik, kezdé mondani: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket.
6
Mert sokan jőnek majd az én nevemben, akik azt mondják: Én vagyok: és sokakat elhitetnek.
7
Mikor pedig hallani fogtok háborúkról és háborúk híreiről, meg ne rémüljetek, mert meg kell lenniök; de ez MÉG NEM A VÉG.
8
Mert nemzet nemzet ellen, és ország ország ellen támad; és lesznek földindulások mindenfelé, és lesznek éhségek és háborúságok.
9
Nyomorúságoknak kezdetei ezek. Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert törvényszékeknek adnak át titeket, és gyülekezetekben vernek meg titeket, és helytartók és királyok elé állítanak én érettem, bizonyságul ő nékik.
10
De előbb hirdettetnie kell az evangyéliomnak minden pogányok között.
11
Mikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem ami adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, akik szólotok, hanem a Szent Lélek.
12
Halálra fogja pedig adni testvér testvérét, atya gyermekét; és magzatok támadnak szülők ellen, és megöletik őket.
13
És lesztek gyűlöletesek mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megmarad, az megtartatik.
14
Mikor pedig látjátok a pusztító utálatosságot,(MÉG NEM LÁTJUK) amelyről Dániel próféta szólott, ott állani, ahol nem kellene (aki olvassa, értse meg), akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre;
15
A háztetőn levő pedig le ne szálljon a házba, se be ne menjen, hogy házából valamit kivigyen;
16
És a mezőn levő haza ne térjen, hogy ruháját elvigye.
17
Jaj pedig a terhes és a szoptató asszonyoknak azokban a napokban.
18
Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen.
19
Mert azok a napok olyan nyomorúságosak lesznek, amilyenek a világ kezdete óta, amelyet Isten teremtett, mind ez ideig nem voltak, és nem is lesznek.
20
És ha az Úr meg nem rövidítette volna azokat a napokat, egyetlen test sem menekülne meg; de a választottakért, akiket kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat.
21
Ha pedig akkor ezt mondja néktek valaki: Ímé itt a Krisztus, vagy: Ímé amott, ne higyjétek.
22
Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és jeleket és csodákat tesznek, hogy elhitessék, ha lehet, még a választottakat is.
23
Ti pedig vigyázzatok; ímé előre megmondottam néktek mindent.
24
De azokban a napokban, azután a nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik,
25
És az ég csillagai lehullanak, és az egekben levő hatalmasságok megrendülnek.
26
És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.

ORION 2020.12.03. 08:19:12

@Egy_nick:Érdekes definicó- oké kicsit később "kritizálom"

2020.12.03. 08:37:42

@Egy_nick: A hit egy élmény, amit az elméd teremt. Hatással van rá minden, ami történik veled az életben: az, amit szüleidtől tanultál, az a kultúra és hagyományok, amik körül vesznek, mindazok a tapasztalatok, amiket eddig megéltél, és az a sok gondolat, amiken nap mint nap agyalsz. Ha ezeket összeadod, megkapod a te személyes hited. Ezért van, hogy annyi és annyiféle hit van a Földön, még azok között is, akik a Bibliát tekintik Isten Szavának, közöttük is rengeteg féle változat létezik.

ORION 2020.12.03. 09:37:57

@Egy_nick: "A HIRDETŐ EMBERANYAG SILÁNYSÁGA látható "-Ezért mondja pál II. Korintus levél:5:16 Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük. !!!
I. Korintus levél:15:45 Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám (Krisztus)megelevenítő szellemmé.Szellemi lények, emberek vagyunk.Látható ,mulandó silány dolgokkal nem törődünk túlságosan!
"AZ A IGAZ HIT, AMIT E HIT KÖVETŐI A LEGINTENZÍVEBBEN HIRDETNEK."-A vallás azt mondja hogy a saját személyes hited kell ahoz hogy Isten elfogadjon téged vagy hogy bekeresztelkedj Krisztusba!
Isten azt mondja Tőlem vagytok ti a Krisztusban. 1Kor.1:30 Amig a saját hitünk alapja nem az hogy Isten igazitott meg minket feltétel nélkül,a hozzájárulásunk nélkül és nem kér semmiféle áldozatot tőlünk,addig zűrzavar bizonytalanság, szenvedés, elkeserdés és sokszor reménytelenség érzése lesz bennünk!A megigazultságunknak nincs feltétele! Minden Krisztusban történt meg a mi hozzájárásunk nélkül. Isten maga döntötte el. Ez ajándék minden ember számára!El kellene hinni amit Isten mond nekünk!

ORION 2020.12.03. 16:46:06

Ugy tűnik hogy ma hiperaktív vagyok!Lehet hogy erőszakosnak is tűnök!!??Biztos ami biztos-mondok egy viccet!--Kopogtatnak a mennyország kapuján. Jézus kinyitja, látja ott áll Allah,majd hátraszól. Fateer megjött a kebab!hehehe

Igazság Kereső 2020.12.03. 17:20:42

@ORION:

"Hát.....hol marad a Pásztor?"--"Majd egyszer meglátjuk az igazságot, vagy nem...."-Ne aggódj!Meg fogod látni a Pásztort is és egyben az Igazságot is!Aki nem HISZ az Igazságban, majd ha LÁTJA elhiszi!!!Igy megy ez!!!"

Hmmm....

Miért érzem ezekben a szavakban is, hogy "ha nem hiszed megdöglesz"????

ORION 2020.12.03. 18:51:46

@Igazság Kereső: "Miért érzem ezekben a szavakban is, hogy "ha nem hiszed megdöglesz"????"-Szerintem halucinálsz!!!Nincs semmi megdöglessz!!!Sőt ellenkezőleg!
II. Timóteus levél2:13
Ha hitetlenkedünk, ő hű marad: ő magát meg nem tagadhatja.

2020.12.03. 19:46:20

@ORION: Talán nem abban hiszel, hogy ha valaki nem hisz, az pokolra jut vagy Isten elpusztítja az ítéletnapkor?

keresemazutam 2020.12.03. 20:45:45

@Egy_nick:

A hit számomra leghitelesebb definíciója:

"A hit kijelentések, elméletek olyan elfogadását (vagy tagadását) jelenti, melyek közvetlen és azonnali igazolása semmilyen módon – sem érzékileg, ill. tágabb értelemben tapasztalatilag, sem logikailag – nem lehetséges. Az elfogadás tehát a teljes „racionális” bizonyítás hiányában, esetleg – de nem feltétlenül – annak ellenére történik."

Ebből kiindulva az igaz hit az, ami véletlenül megegyezik a valósággal, mert, ha a megegyezés bizonyítható lenne, akkor az már nem hit, hanem tudás. Ez persze tovább csavarható azzal, hogy létezik-e a megfigyelőtől független objektív valóság?!

" A "Béke és Biztonság" kikiáltása szerintem az "Új Világrend" bevezetésével"

Nem lehet ez is egy olyan várakozás amin már rég túl vannak az érintettek, pl hogy a 67-es Cestius Gallus felett aratott átmeneti győzelem okán kirobbanó zsidó "eufória" az amit Pál szavai jeleztek?

ORION 2020.12.03. 21:02:43

@HanSolo2020: Nem abban hiszek! Jelen korszakban ha valaki nem hisz Istenben az még nem jut a pokolba és Isten sem fogja elpusztítani!

Igazság Kereső 2020.12.04. 01:50:28

@ORION:
"Nem abban hiszek! Jelen korszakban ha valaki nem hisz Istenben az még nem jut a pokolba és Isten sem fogja elpusztítani!"

Akkor egész pontosan mi a Te hited ezzel kapcsolatban?

Őszintén kíváncsi vagyok. :)

Ta0066 2020.12.04. 04:04:10

"Miért érzem ezekben a szavakban is, hogy "ha nem hiszed megdöglesz"????"

Mert valami mégiscsak dereng arról, hogy ha hiszed, akkor is megdöglesz.

A hívő és a hitetlen is halandók. Mindkettő megdöglik, hitétől függetlenül. A halál nem elkerülhető valóság. Ez holtbiztos.

A hit és a hitetlenség a halál utáni állapotot határozza meg, a halál elkerülhetőségére semmilyen hatása nincs a hitnek. Akkor is meghalsz, ha hiszel.

ORION 2020.12.04. 08:38:55

@Igazság Kereső: Az én hitem nem a halál innenső partján lévő életre fókuszál hanem a halál túloldalán lévő életben reménykedik, amit Jézus készitett nekünk! Én különbséget teszek a földi és a mennyei valóság között.A halál túlsó partján örökre tapasztalni fogom az újfajta, feltámadott, romolhatatlan mennyei életet. Ez az örök létforma már “készen van” számunkra Isten jelenlétében (Kolossé 1:5).
Sokan úgy hiszik, hogy Isten olyan gonosz hogy a második halálba,pokolba küldi az embereket,vagy hogy ha nem hiszel akkor már nem tetszel neki! Ép ellenkezőleg Ő mindenképp meg akar óvni téged a második haláltól és nem akarja hogy elvessz.Az ember hitetlensége nem Isten büntetését vonja maga után. Az ember hitetlensége az ember saját büntetése, mert elutasítja a szeretetet és harcol a szeretet ellen, egy hatalmas ölelést eltaszít magától.
János 5:22 - Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta...
János 12:47 - És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt.
Nagyon hosszú téma ez de érdemes utána nézni!!!

Igazság Kereső 2020.12.05. 00:26:13

@ORION:

"János 5:22 - Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta...
János 12:47 - És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt."

Azt is írja, hogy "nem én ítélem el, hanem a szavaim."

Ha az Atya a Fiúnak adta az ítélkezést, akkor csak-csak a Fiú ítél, nem?

Akkor miért mondja, hogy nem én, hanem a szavaim?

A szavak nem ítélkeznek, azok csak szavak.

Aki ítél, az egy személy, aki ítélkezései jogkört kapott.

A Fiú, Jézus Krisztus.

Habár, más is eszembe jutott ezzel kapcsolatban, amit már kifejtettem korábban.

Érdekes...

ORION 2020.12.12. 12:11:43

@Igazság Kereső:Érdekes...Az az érdekes hogy Isten a kereszten a maga döntése alapján magára vette a világ bűneiért járó ítéletet,nekünk meg mindenféle vallásos generális prédikátorok azt fújják hogy rajtunk fogja újból számon kérni a már megbocsájtott bűnöket, hogy azok alapján elítéljen minket!!!HAZUGSÁG!!!

2020.12.12. 17:42:42

@ORION: A lényeg, hogy bűntudatod legyen. Ha bűntudatod van, keresni fogod a megbocsátást. A vallások azt mondják, ők tudják a tutit, hogy tudod kiengesztelni Istent. De ahhoz tejelned kell...

Igazság Kereső 2020.12.14. 00:19:49

@ORION:

Miért választja szét Krisztus a juhokat a kecskéktől?

Az egy szelektálás, egy megítélés, "jó" és "rossz".

A juhok az életre mennek, a kecskék az örök kárhozatra, vagy pusztulásra. Mindannyian tudjuk, hogy milyen szívállapotú és viselkedésű személyeket jelképeznek ezek az állatok.

Valamilyen módon szét kell választani ezeket az embereket, szükséges ehhez valamilyen "szabályzat"!

Ez mi, ha nem ítélkezés?

(Már ha szigorúan igaznak veszem a Biblia szavait, és azokat veszem axiómáknak.)

Nem elég az egyszer megváltva, megmentve, örökké megmentve elv, ezzel, akár hogyan is, egyet értek a Tanús definícióval!

Ha már elfogadta valaki a váltságot , szívében és tetteiben is meg kell maradnia abban, különbben ha nem így tesz elítélés alá kerül!

Nyilván nem lehet az, hogy:
"Azt csinálok amit akarok, engem már a Krisztus megváltott, én már el sem lehetek ítéltetve!"

A Biblia ezt nem tanítja!

Igazság Kereső 2020.12.14. 00:22:29

@HanSolo2020:

"A lényeg, hogy bűntudatod legyen. Ha bűntudatod van, keresni fogod a megbocsátást. A vallások azt mondják, ők tudják a tutit, hogy tudod kiengesztelni Istent. De ahhoz tejelned kell..."

Igen, szerintem is!

Az intézményesített vallás egy üzletág!

Nem biblikus.

Ezzel együtt jól kiélhetik bennük a hataloméhségüket az arra hajlamos egyének....

ORION 2020.12.14. 11:44:16

@Igazság Kereső: Hogy neked mit tanít a biblia azt nem tudom ,de nekem azt mondja hogy Isten örökre eltörölte büneinket! Ő már nem lát minket bűnösnek és nem is ítél el. A Fiában megtette! Két büntetés, két ítélet nincs. Jézus is meg mi is ítéletet kapnánk? Akkor minek Jézus áldozati munkája ha ítélet alatt vagyunk? Megsemmisítette, vége, elvégezte helyettünk. Ne kiáltsuk ki magunkat bűnösnek ha kegyelmet kaptunk. A kegyelem azt jelenti, el van engedve a büntetésünk. Nincs ítéletünk érte. Jézus megcsinálta, elhordozta, elszenvedte. A bűn rajtunk nem uralkodik! "Róm. 6,14 Mert a bűn tirajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt."Ha elkövetünk valamit azt testben tesszük mert a testünk nincs újjászülve még. Az majd a megdicsőüléskor lesz. Jézus vére elegendő volt és nem kell a mi lemondásunk a bűnről, vagy vezeklésünk, hogy Isten elfogadjon. Aki ezt nem érti, akkor folyton a bűnre tereli a figyelmét, a beszédét.Mint mondtam én külömbséget teszek földi és mennyei valóság között! Nem vagyunk elítélhetőek a bűneink miatt a Mennyben. Ott van már értünk a szent és szeplőtelen örök áldozati vér letéve.
A testi bűneinkért itt a földön ítélnek el hústestben. Mi irányítjuk cselekedeteinket és meg is tapasztaljuk annak gyümölcsét ahogy élünk, és ez egy folyamat. Megfogja határozni az életünket, de az Úrral való kapcsolatunkat nem.

Ta0066 2020.12.14. 11:50:19

@Igazság Kereső:

"A juhok az életre mennek, a kecskék az örök kárhozatra, vagy pusztulásra. Mindannyian tudjuk, hogy milyen szívállapotú és viselkedésű személyeket jelképeznek ezek az állatok."

Számomra ez nem ilyen egyértelmű. Szerinted milyen szívállapotú és viselkedésű embereket jelképeznek ezek az állatok?

dan_delion 2020.12.14. 18:37:23

Annyira burleszk olvasni az utolsó néhány kommentet, ahogy mi, átlag emberek, néhány Bibliai mondat alapján (a helyzet még groteszkebbé válik, ha esetleg az olvasó nem tulajdonít semmilyen felsőbbrendű hatalmat a Bibliának) próbálja megfejteni, hogy most akkor ki is jut pokolra :-) Előtte pedig arról ment a diskurzus, hogy miért nincs egységes álláspont a COVID-ot érintően, illeve akkor ez most világvége?!!

Örülök, és köszönöm, hogy páran kifejtették véleményüket, hogy ez így elég "szektás" :-) és ha valaki most jön ide először, hogy értelmezhető segítséget kapjon a JT Szervezet kapcsán, az igen-igen csak megtántorodna az olvasottakttól és visszarohanna a vének karjaiba:-)

Én mindkét témáról azt gondolom, hogy ez nagyon nem a mi szintünkön van. A világ, az univerzum, még mi magunk is emberek annyira komplexek vagyunk, ha ezt valaki teremtette, akkor majd az a Valaki pont ugyanolyan mértékkel mér mint mi, akik örülünk hogy átcsusszanunk a matek érettségin, nem hogy a világegyetem dolgait megértsük?! Főleg nem azt, hogy Isten hogy vélekedik az emberekről. Nekem ez egy kicsit olyan öntelt JT stílus :-) hogy 'na aztán majd én tudom aztat hogy te kecske vagy ám és megdögleszesz ha eljön a nagy nap'. és közben halvány elképzelésünk sincs, hogy esetleg azok az akár rossz tulajdonságok miért alakultak ki abban az emberben (gyerekkori trauma, amiről nem tehet? egyszerűen csak korlátozottak az értelmi képességei, amiről szintén nem tehet?)
Tudom, messzire visz ez a téma, és azt is, hogy a Bibliai azért adott néhány támpontot ezzel kapcsolatban, DE a Biblia arra is felszólít hogy a saját dolgoddal foglalkozzál, és nem tiszted megítélni felebarátodat, a saját gerendáddal foglalkozzál a szemedben.
És szerintem valahol itt kezdődik az érett vallásos hit (ha már eddig hitről beszélgetettek), amikor már nem a külsőségek, jutalom-büntetés kategóriákba mozogsz, nem várod el mástól hogy megmondja hogy mit kell gondolnod a világ dolgairól (reflektálva a COVID-os kommentekre), hanem amikor azon dolgozol, hogy saját magadban kialakítsd a szellem/Lélek (kinek hogy tetszik) gyümölcseit (és nem azért hogy megfelelj egy csoport elvárásainak, hanem mert Te akarod) hogy szoros kapcsolatot ápolj Istennel. Hogy annyira bízz és higyj benne, hogy Isten szeret Téged, hogy a halálod utáni állapotodról (vagy az erről szóló, egyébként arányaiban nem túl sok Bibliai részről) mint "érdekesség" olvasol, hiszen hiszed, hogy Isten jó, és várod a Vele való találkozást, akár holnap lesz, akár 90 év múlva, mert nem az idő a lényeges.
Aki azért "hisz", hogy elnyerje méltó jutalmát, vagy vége legyen nyomorúságosnak vélt kis életének és beüssön végre az Új Világ, az nem tudom mennyire hisz igazából?! Vagy mennyire értette meg a Bibliai üzenetét, hogy mit jelent Jézus?

Respect ORION, úgy érzem Te is ebbe az irányba próváltad volna terelni ezt a kérdést :-)
Persze, ez is csak egy vélemény :-)

RSZ 2020.12.14. 19:22:14

@Ta0066: "Számomra ez nem ilyen egyértelmű."

Majd egyértelmű lesz, ha oldalt választasz.

ORION 2020.12.14. 23:51:00

@dan_delion: Köszönöm megtisztelő figyelmed!!!

Igazság Kereső 2020.12.15. 00:15:04

@ORION:

"Hogy neked mit tanít a biblia azt nem tudom "

Hogy mindenkinek mást mondana a Biblia?!

Ezt nem is tudtam. :)

ORION 2020.12.15. 08:43:25

@Igazság Kereső:"- Hogy mindenkinek mást mondana a Biblia?!

Ezt nem is tudtam. :)"-Ezt nem is mondtam!!!A biblia világosságról beszél, az IGAZSÁGOT mondja ami sokaknak nem kell, mert ők a hazugságot a sötétséget szeretik!!! Ezért csűrik-csavarják mindenfelé!!!

Igazság Kereső 2020.12.15. 17:11:59

@ORION:

Honnan tudod, hogy a Biblia az igazságot mondja?

Mert oda van írva?

A Korán is az igazat írja az Iszlám hívek szerint, akik rágásául abba a kultúrába születtek.

Mi az, ami kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a Biblia az igazságot írja?

Ezt keresem már mi óta, mégsem tálalom!

És hagyjuk hitet!

Bizonyíték, bizonyíték, bizonyíték!!!!

Majd ha meg tudjátok mutatni szóljatok! :)

2020.12.15. 18:26:56

@Igazság Kereső: Ezt a vitát lefolytattuk az elmúlt hetekben, hónapokban, nem jutottunk előbbre.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2020.12.15. 22:41:29

A Bibliaban sok az igazsag, de nem a kizarolagos igazsag. Jezus nem volt keresteny.

A Koanban is sok az igazsag, de nem a kizarolagos igazsag. Mohamed nem volt muszlim vallsu.

A Buddha szolasaiban is soka az igazsag, Buddha mondjuk buddhista volt.

Es folytathatnank a sort...

Mindenkinek kicsit igaza van es amint mindenki megengedi hogy a masiknak is kicsit igaza legyen, a vilag egy nap alatt magvaltozik!

Igazság Kereső 2020.12.16. 00:15:35

@Johnny Joker:

Nagyvonalakban egyetértek veled!

Ám....hadd kérdezzem meg, hogy érted, hogy Jézus nem volt keresztény, és Mohamed nem volt muszlim? Alapítókról beszelünk.

Igazság Kereső 2020.12.16. 00:24:45

@HanSolo2020:

Fogunk valaha is előrébb jutni?

Titkon bízom benne, vagy csak szeretném, de nem látom én sem sok esélyét!

Igazat adok Johnny-nak ,hogy mindenkinek igaza van, de senkinél sincs ott a teljes igazság, mindegy melyik vallást preferálja!

Mint egy gigantikus és misztikus puzle. :D

Én személy szerint hiszek a halál utáni életben, létezésben, és bízom abban hogy ott majd minden kinyílik, az egész mint egy virág, és átlátjuk a MINDENT és teljessé válik a kirakós!

Ez is csak hit, és vágyakozás! :)

Nos...majd meglátjuk, vagy nem.....

Ennyi, amiben biztosak lehetünk.

Hát....

Ámen!

2020.12.16. 05:00:53

@Igazság Kereső: Érdekes, hogy hiszel a halál utáni életben, miközben erre sincs semmi bizonyíték. Sőt igazából az ellenkezőjére vannak bizonyítékok.

Magam részéről én már csak azt hiszem el, amire tudományos bizonyíték van. A többit beteszem az "Elméletek" dobozba.

Ta0066 2020.12.16. 07:29:17

@HanSolo2020: @Igazság Kereső:

Definiálnátok nekem legyetek kedvesek:
élet, élő.

Ta0066 2020.12.16. 09:56:53

@HanSolo2020:

Kicsit nagyobb erőfeszítést várnék. És egy saját definíciót please.

2020.12.16. 10:39:24

@Ta0066: Akkor mondok egy sajátot. A élet a halál ellentéte. Mikor megfogansz, a lét állapotába kerülsz, mikor meghalsz, megszűnsz létezni.

Ta0066 2020.12.16. 10:49:59

@HanSolo2020:
Ok, ez legalább saját. Van benne viszont ellentmondás.

Az élet a halál ellentéte. OK. Ebben az esetben felvetődik a kérdés, mi a halál? És az is, hogy mi különbözteti meg az élettől?

Illetve, nem csak az élő lények vannak a lét állapotában, hanem minden más, ami nem fogan, az is. A lét sokkal átfogóbb kategória, mint az élet. A létező kategória sokkal átfogóbb, mint az élő. Az asztalomnak is van léte, élete viszont nincs. A definíciód második része tehát nem kellően átgondolt.
Ebből az is következik, hogy az élet végével a létezés nem szűnik meg. Ha másként nem is, holttestként tovább létezel.

2020.12.16. 10:57:44

@Ta0066: Nyilván az asztal is létezik, de nem nevezném élő valaminek, hanem élettelen dolog. Szerintem, normális embernek ezt nem kell elmagyarázni, hogy miért nem élő.

Ta0066 2020.12.16. 12:04:10

@HanSolo2020:

OK, nálad viszont úgy jelenik meg a két kategória (lét és élet), mint amik szinonimák.

Fogantatásoddal kezdődik a létezésed (ez még akár igaz is lehet), haláloddal ér véget a létezésed.

Ez utóbbi azonban már nem igaz. A holttest is létező, csak már nem él. A halállal az életnek van vége, nem a létezésnek.

dan_delion 2020.12.16. 12:29:21

@Ta0066: Én is kérdezhetek? :-)

Miért enniyre fontos számodra, hogy megértsd ezeket a fogalmakat?

Szerinted mit adna hozzá a mindennapi életedhez, ha full biztos lehetnél a válaszokban, mert mindenre evidens bizonyítékot találnál? (és mi van ha a válaszok egy sor paradoxonnal szembesítenének?)

Ta0066 2020.12.16. 13:33:35

@dan_delion:

Kedves dan_delion, vártam ezeket a kérdéseket. Köszönöm, hogy feltetted őket.

Ezeknek a fogalmaknak a megértése kulcsfontosságú. Annak az embernek a számára, aki valóban élni akar.

Az élet, élő meghatározása nem egy elvont fogalomhoz vezet, ezek soha nem maradnak elméleti síkon, nagyon is gyakorlati következményeket vonnak maguk után. Pontosan azt határozza meg ezek definiálása, hogy az ember hogyan tekint a SAJÁT életére, saját maga élő mivoltára. Meghatározza, hogy a gyakorlatban, a mindennapi életében mit csinál. Akkor is meghatározza, ha nem definiálja ezeket.

Amikor végiggondoltam a tudományos, materialista állásponton felvethető élet lehetőségét, nevesül, hogy az életem a fogantatással kezdődik és a halálommal végződik, ami után egy holttest marad utánam, ami elbomlik; a kézzel fogható következtetés magától értetődő volt. Akkor az élet tartamát a lehető legintenzívebben kell eltölteni, mert utána nem következik semmi. Gyakorlatban: a lehető legtöbb pénzt kell szerezni, vagy a lehető legtöbb és legjobb utódot kell hátrahagyni, vagy a lehető legintenzívebb élményeket kell átélni (utazás, szex, drogok, minden jöhet, nincs szelekció), vagy a lehető legnagyobb hatalomra (vállalti beosztás, politikai hatalom) kell szert tenni, mindegy mibe kerül.
Végiggondoltam, és rájöttem, hogy én ebben csak vesztes lehetek, mert sajnos egyikhez sem érzek kellő indíttatást. A meggondolásom végén elég tisztán kirajzolódott a mai társadalomnak nevezett szörny által ledarált lúzer képe az élet végén.
Számomra az élet materialista alapon történő elgondolása egyetlen magától értetődő és elfogadható lépést hagyott, azt, hogy ha tényleg így áll a helyzet, akkor ezt az életet most befejezem. Tisztán, emelt fővel, amíg ezt meg tudom tenni.

Visszatérve az eredeti kérdéshez. Ezért fontos (számomra) az élet mibenlétének a meghatározása. Eldönti, hogy van-e értelme végigélni.

2020.12.16. 14:34:47

@Ta0066: Szerintem meg csak szőrszálhasogatsz. A holttest az már nem maga az egyén, az már csak egy élettelen test. Az életerő, az egyéniség már nincs benne, elveszett, nem él. Nem tudom már elemibben elmagyarázni.

De hogy a te példádat hozzam fel: a fa az erdőben egy élőlény. Ha kivágják, megszűnik élő fának lenni. Feldarabolják, megmunkálják, asztal lesz belőle. Egy élettelen tárgy. Ahogy mi is leszünk,amikor meghalunk. A halott testünk bár létezik, az már nem mi vagyunk.

dan_delion 2020.12.16. 15:16:47

@Ta0066: Kedves Ta0066!

Köszönöm szépen a bizalmad és az őszinte válaszokat, és őszintén szeretnék segíteni Neked, hogy megtaláld magadban a válaszokat ezekre a kérdésekre.

írod:

"Az élet, élő meghatározása nem egy elvont fogalomhoz vezet, ezek soha nem maradnak elméleti síkon, nagyon is gyakorlati következményeket vonnak maguk után. Pontosan azt határozza meg ezek definiálása, hogy az ember hogyan tekint a SAJÁT életére, saját maga élő mivoltára. Meghatározza, hogy a gyakorlatban, a mindennapi életében mit csinál. Akkor is meghatározza, ha nem definiálja ezeket."

Ennek kapcsán egy sok minden eszembe jutott, de leginkább egy Kispál és a borz zene:

Ha az életben nincs már több móka
Meghalunk, mintha nem volna
Több dolgunk a világba'
S édes lenne a halál
Hát ilyen értelemben
Énekeljük el azt, hogy vége
Nem járunk ki többet rétre
Nem úszunk többet a strandon
És nem borozunk már többet a gangon

éssss a többi részt most hagyjuk is, hogy mire mit mondanak a szép nők :-)

Te is érintetted, hogy ha megpróbálod megfogalmazni hogy mi az élet definíciója, akkor az több annál, hogy dobog a szíved és eszel és lélegzel, hanem ezt az "életet" fel szeretnénk tölteni emlékekkel, élményekkel, boldogsággal.

És én itt bevezetnék egy új szót a gondolatmenetedbe, hogy mindezt tesszük bizonyos ÉRTÉKEK mentén.

írod:
"Akkor az élet tartamát a lehető legintenzívebben kell eltölteni, mert utána nem következik semmi."

Miért? Miért kellene, hogy intenzíven töltsük el? Szerintem minden ÉLŐlény harmóniára és egyensúlyra törekszik, nem intenzitásra. Ha valaki az intenzív vonalon mozog, az egy diszfunkció, kompenzálás, pl ha nem tud leállni a szex-szel, vagy a zabálással vagy az alkohollal, vagy a munkával, akkor ott valami baj van a toronyban, és érdemes elmesélni egy orvosnak, aki segít rendbe hozni.

Ha megtaláljuk hogy milyen értékek szerint szeretnénk élni az életünket (ennek nem feltétlenül kell vallásos alapokra épülni, hanem hogy mi tesz büszkévé, boldoggá, nyugodtá, elégedetté) és ezen értékek mentén harmóniára törekszünk magunkkal, az embertársainkkal, a természettel, akkor szerintem az igenis ÉLET, csupa nagy betűvel, egy olyan amit érdemes volt leélni az esetleges rossz dolgok ellenére is.

Elmondod, kérlek hogy benned ez a gondolatmenet milyen érzéseket keltett?

Ta0066 2020.12.16. 15:17:15

@HanSolo2020:

Nem szőrszálhasogatás. A materialista alapú gondolkozás alaptétele, hogy az anyag van előbb. Az anyag legmagasabb rendű szerveződése az élet. Ez az általad belinkelt wikipedia szócikkben is szerepel.

Az életed a fogantatásoddal kezdődik, tart, amíg tart, ez alatt az idő alatt az anyagi tested fenntart egy tudatosságot, amit te ÉN-nek nevezel, de ez teljesen másodlagos az anyagi valóságodhoz képest. Nem is bizonyítható külső szemlélő számára, mert a gondolatok, érzelmek nem agyagi valóságok; nem mérhetőek. Ráadásul a személyiség állandóan változik. Változnak az érzelmek, a hangulatok, 2 pillanatban nem ugyan olyan. Sőt, mint korábban kifejtetted, agyi trauma hatására változik a személyiség.

Így materialista szempontból, és tudományosan szemlélve a holttest az elsőrendű anyagi valóság, ami megmarad belőled. Ez az ami tapasztalható, mérhető. Az, hogy a tudatosság nem marad fenn tovább, majdnem nem érdekel senkit, ugyanis az élet fennállása alatt is csak másodlagos jelentőségű volt az anyaghoz képest.

Ezt kellene ezzel a szemlélettel kapcsolatban megérteni. Nincs a testedtől függetlenül létező "én magam" ebben a koncepcióban. Ez az én csak addig áll fenn, amíg a test élő, és akkor is csak másodlagos terméke az élő anyagnak. A holttested tehát nagyon is te vagy, sokkal inkább, mint az a változékony "én magam" amit a halott test már nem tart fenn.

Ta0066 2020.12.16. 15:44:28

@dan_delion:

Nem fog tetszeni a válasz. Ha mindez materialista alapon van elgondolva, akkor én ezt megfutamodásnak tartom.

Ha nincs semmi a halál után, mint ahogyan a materialista felfogás tanítja (a holttesten kívül), akkor nincsenek értékek sem. Semmilyen érték. Nem érték az élet, hiszen elmúlik. Sőt, mivel a semmi követi, következmények nélkül múlik el. Nincsenek értékek, amik mentén rendezhetnéd az életedet, mert ha harmóniában is érsz a végére, a végállomás akkor is a semmi.
Nem érték harmóniában élni az embertársakkal sem, lévén, hogy nincsenek embertársak, csak olyan lények, akik a halál felé mennek. Lényegében még élő halottak vannak csak.

Az egyetlen értelme ebben a koncepcióban az intenzitásnak van. Ha az élet elmúlik, akkor amíg tart, akkor azt fenékig kell élni. Mert bármilyen érték mentén rendezted is az életedet, az veled együtt múlik el. Illetve van egy olyan jótékony hatása is az intenzív élésnek, hogy nem enged időt arra, hogy a halál tényével foglalkozz. Nem veszel róla tudomást gyakorlatilag. Azt mondja az evolucionista tudomány, hogy az ember végső soron állat. Melyik állat törekszik harmóniára? Mindegyik még több területre, zsákmányra, utódra törekszik nem? Ha az ember lényege szerint ez, akkor kár bajlódni bármilyen civilizációval vagy kultúrával.

Az értékek mentén szervezett életnek egyetlen egy esetben van érvénye és értéke. Ha a halálban nem a semmi vár. Ha ezt tételezi a maga számára az ember, akkor nagyon is vannak értékek és lehet ezek mentén élni. Ekkor viszont a teljes materialista élet és világszemlélettel szembe kell fordulni, amennyire csak képes rá az ember.
Ha ezek talaján fogad el az ember bármilyen harmonicizmust, azzal csak magát áltatja szerintem.

2020.12.16. 16:16:07

@Ta0066: Lényegében én is ezt mondtam: az énünk addig létezik, amíg élünk. Utána nincs értelme énről beszélni. Én addig létezem, amíg élek, utána már csak a szeretteim emlékeiben.

2020.12.16. 16:23:27

@Ta0066: Nem értek egyet. Miért lennének egyenlőek az emberi értékek a halál utáni élettel? Az értékek, amik szerint élünk, keretet adnak a mindennapi életünknek. Ezek alapján boldogulunk, szeretjük a családtagjainkat, barátainkat, szerezzük az élményeket stb. Attól, hogy nincs a halál után semmi, még lehet tartalmas az életed, lehetsz becsületes, igazságos, jó ember. Nem kell mindenkin átgázolnod, hogy boldogulj az életben.

A helyzet az, hogy az ember azért vágyik egy halálon is túl mutató, halhatatlan életre, mert nem tudja elfogadni, hogy 70-80 év, és viszlát. Pedig kézzel fogható bizonyítékok csak erre vannak. A halhatatlanságra nincs. Ez a kemény helyzet.

Ta0066 2020.12.16. 16:45:45

@HanSolo2020:

Vegyük sorra újra:

Az énünk addig létezik, amíg élünk.

Nem egészen, az énünk addig létezik, amíg a test élő, és az élő anyag folyamatai az én érzését fenntartják (teremtik, ha úgy tetszik). Materialista szempontból az énnek nincs élete, csak a testnek (élet funkciók).

A test halála után az én elvész, a halált követően nincs értelme énről beszélni. Te, mint én érzés, addig létezel, amíg a test él. Utána a holttest létezik, én érzés nélkül.

Ha saját magadnak, én érzésednek saját létezést vagy saját életet tulajdonítasz (én addig létezem, amíg élek), akkor azonnal szembekerülsz a materializmus alaptételével. Ami szerint ezeknek nincs saját létezése, élete, mert az csak az anyagnak van.

Ta0066 2020.12.16. 17:01:33

@HanSolo2020:

Pont ezért nem értem, hogy miért éri akkor be 70-80 évnyi félszívű erőfeszítéssel.

Ha ennyi van csak, 70-80 év, akkor semmi nem számít. Pontosan az a semmi vár, ha szeretted a családodat, mintha nem szeretted őket. Pontosan az a semmi vár, ha boldog életet éltél, mint ha boldogtalant.
Minek becsületesnek lenni? Vagy tartalmas életet élni?

Mert megnyugtat a halál felé sodródás közben, hogy nem vagy annyira elvetemült? Mert ha elvetemült vagy, akkor nem ugyan az a semmi vár?

Ha az emberi élet 70-80 év, utána semmi; akkor szerintem az egyetlen helyeselhető magatartás, ha az ember mindent megél, akár mások kárára is. Nincs következménye, ha mások kárára teszi.

Az értékek és jó embernek lenni csak maszlag, ha 70-80 évem van csak, akkor engem ezek nem érdekelnek. Minek kínlódjak 70-80 évet, ha befejezhetem most és semmit nem változik a végeredmény? 70-80 év múlva, vagy éppen ma semmilyen érdemi változással nem jár. Mondjon nekem egyetlen nyomós okot valaki, hogy a holnapi napot érdemes elkezdeni, vagy akár a mait befejezni (élve).

dan_delion 2020.12.16. 17:26:25

@Ta0066:
"Nem fog tetszeni a válasz."

Nem baj, ha nem értünk egyet, és ez nem egy olyan dolog, hogy tetszik vagy nem tetszik nekem :-) Nem azért tettem fel ezeket a kérdéseket, hogy vitatkozzak, hanem mert úgy érzem, hogy egy kellemes és jó beszélgetéssel hátha terhet tudok leveni a válladról.

írod:
"Nem érték az élet, hiszen elmúlik"

Miért gondolod így, hogy ami múlandó az nem értékes?

Például egy pillanat ami boldoggá tett, ha pl házas vagy és az esküvőd napja, vagy ha gyermeked van, akkor a Te/feleséged állapota nem adott értékes és boldog tapasztalatot? Nem úgy gondolsz rá, mint ami érték?

írod:
"Ha az élet elmúlik, akkor amíg tart, akkor azt fenékig kell élni"

miért lenne értelme pl állandóan intenzíven melózni, és ebbe belebetegedni? az intenztás, mint említettem általában diszfunkció, nem "default" beállítás.

írod:
"Mert bármilyen érték mentén rendezted is az életedet, az veled együtt múlik el."

és ez miért probléma? az én értkem engem tett boldoggá, szabaddá, elégedetté, valahol természetes, hogy ha elmúlok, elmúlik velem.

írod:
"Illetve van egy olyan jótékony hatása is az intenzív élésnek, hogy nem enged időt arra, hogy a halál tényével foglalkozz."

Én elfogadtam a halált, bár hiszek Istenben, és abban, hogy az életünk tart valahová, de mivel ez csak hit és nem lehetek biztos benne, ezért azt is elfogadom, ha elmúlok, és adatott x év nekem. A hitem nem abban segít, hogy jobban elfogadjam a halált és legyen egy kapaszkodóm, hanem abban, hogy úgy érezzem, hogy ha csak x évig érezhettem Isten és a családom/barátaim szeretetét, már akkor is megérte, ha nem lesz utána semmi, és csak egy holttest maradok, amíg el nem emészt a föld teljesen akkor is. Tanulmányozó koromban is azt gondoltam, hogy már azért hálás vagyok Istennek, hogy az embereket (még ha én nem is kerülök oda!!!) egy Paradicsomi világba szánja, mert tudom, hogy Isten jó.

írod:
"Melyik állat törekszik harmóniára?"
Mindegyik a maga módján. Az élelem- és területszerzés és a párosodás a fajfentartást jelenti nekik, és számukra ez a harmónia, szerintem, de igazad van, elfogadom ezt az érvet, az embereknél a harmónia kicsit össszetettebb fogalom.

És az életed sokáig hatással lesz másokra, főleg ha vannak gyerekeid, unokáid, egyrészt a genetikájukban tovább élsz, másrészt bizonyos pozitív vagy negatív mintákat tovább adsz nekik generációról generációra.
De egy sokkal kézenfekvőbb példa: mondjuk aki ledobta az atombombát Japánban, és még most is rákos megbetegedést okoz annak nyom nélkül elmúlt az élete?
Vagy vegyünk egy pozitív példát: akik elősegítették az emberek egyenjogúságát (nők, színes bőrűek), az Ő életük is ennyire értéktelen lett volna?

Nem tudhatod, hogy az életed kikre milyen hatással van és az milyen még nagyobb hatásokat eredményez akár direkt akár ilyen pillangó-hatás szerűen.

Messzire visznek ezek a kérdések, és azt hiszem a második kérdésem még mindig nem válaszoltad meg, így engedd meg hogy még egyszer megkérdezzem:

szerinted hogyan érintené a minennapjaidat ha megtudnád hogy A. van (értelmes) élet a halál után vagy B. nincs értelmes élet a halál után?

csak azért mert mondjuk B. igaz nem mennél többet ki az utcára, nem néznél meg többet egy jó filmet vagy esnél szerelembe mert minek, úgyis élettelen hulla leszel?

Igazság Kereső 2020.12.16. 17:34:50

@HanSolo2020:

"Érdekes, hogy hiszel a halál utáni életben, miközben erre sincs semmi bizonyíték."

Ismered a halál közeli élményt mint jelenséget?

Olvastad az ezzel kapcsolatos szakirodalmat?

Több mint tíz ezer oldalnyi beszámoló és szakértői vizsgálat van a háttérben, tudományos keretek közötti vizsgálatokról van szó, ami már vagy 50 éve folyik.

Ismerem az amerikai és a kis számban fellelhető magyar nyelvű szakirodalmat is.

Tiszában vagyok pro és kontra a véleményekkel és a vizsgálati eredmények megítélésével a szkeptikus oldalról is.

Kutató szellemű réven ebbe is több éves kutatást szenteltem, és elmondhatom, hogy, ez egy valóban létező jelenség, ezzel együtt sok szkeptikus oldalról, a legtöbb magyarázat kísérlet jó néhány létező, ám (direkt vagy sem) figyelembe nem vett bizonyíték nem kerül tárgyalásra; konkrétan nem foglalkoznak az állításaikat megcáfoló, azokkal ellentétes irányba mutató részletekkel!

Összeségében, a jelenség és azok vizsgálata, ha tudományosan egyelőre nem is bizonyítja, viszont ERŐSEN VALÓSZÍNŰSÍTI a halál utáni tudat további létezését!

Ennek felismeréséhez ismerni kell ezt a jelenség kört és részletesen a hozzá tartozó szakirodalmat!

Aki ezzel nem ért egyet, az egyszerűen nem ismeri a szakirodalmat!

Azt mondhatom az ilyennek, mint a mesék végén:

Aki nem hiszi, járjon utána! ;)

Ta0066 2020.12.16. 17:36:56

@dan_delion:

A második kérdésedre a válasz igen. Ha kétséget kizáróan nincs élet a halál után, akkor részemről ennyi. Nem szeretem az értelmetlen dolgokat, még kevésbé szeretek veszíteni. Akkor ez az élet menjen vissza oda, ahonnan jött. Minek várjak 70-80 évet, hogy meghalni kényszerüljek, ha következmények nélkül lehet most is?

A legtöbb dolog, amit felsoroltál, a futottak még vigaszdíj kategória. Nem különösebben hatnak meg a boldog emlékeim, sem a boldogtalanok. Ezek ugyanis MÁR halottak. Az emlékezet erőfeszítésére van szükség, hogy egyáltalán valamilyen zombi létük legyen, hogy felidéződjenek. Nem mások halott képeknél. A legszebbek is, a legnehezebbek is.

dan_delion 2020.12.16. 17:47:25

@Ta0066: oké, és tegyük fel hogy A. állításom igaz, tehát van értelmes élet a halál után.

Na és annak mi értelme? :-)

Mondjuk a JT-féle elképzeléseknek? Vagy bármilyen általad választott vallási túlvilági életről szóló elképzelésének?

Igazság Kereső 2020.12.16. 17:56:42

@Ta0066:

"Ha ennyi van csak, 70-80 év, akkor semmi nem számít. Pontosan az a semmi vár, ha szeretted a családodat, mintha nem szeretted őket. Pontosan az a semmi vár, ha boldog életet éltél, mint ha boldogtalant.
Minek becsületesnek lenni? Vagy tartalmas életet élni?"

Érdekes módon, pontosan ezt a témát feszegeti a Prédikátor könyve írója, hogy érősen materialista(Nap alatt) szemlélettel az ég világon semminek sincs értelme!

Tök mindegy, hogy gazdag vagy vagy szegény, erős vagy gyenge, okos vagy buta, jó vagy gonosz!

Az állatokkal együtt mész a gödörbe!

Akkor, minek a jóság? Minek jónak lenni?

Tényleg értelmetlen minden fizikai vagyon és minden erkölcsösség!

De Pál is foglalkozik ezzel a kérdéssel!

Ha nincs feltámadás-szinte-semmi értelme semmiféle értékrendnek!

Csak akkor van, ha van élet vagy tudatos létezés a fizikai halál után!

Másként minden értelmetlen és értéktelen!

Egyetértek!

Ta0066 2020.12.16. 17:58:28

@dan_delion:

Annak már van, bár még az is a vigaszdíj kategória.

Az élet igazi értelme nem egy jutalom megszerzése, hanem a tejes felszabadulás a korlátozottságok alól.
A cél nem a túlvilág, hanem Isten.

dan_delion 2020.12.16. 18:11:19

@Ta0066: "A cél nem a túlvilág, hanem Isten."

100%-ig egyet értek. Ámen.

Bár nem teljesen értem, hogy mit értesz "teljes felszabadulás a korlátozottságok alól" alatt, de megfogalmaztad, hogy EZ az igazi élet értelme + Isten.

Akkor nem értem, hogy mi a probléma?
Miért értelmetlen szerinted akár egy halandó élet vagy vigaszdíj kategória a túlvilági értelmes élet?

Miért kell az élet definicóját pontosan meghatározni, ahhoz hogy megtaláld hogyan tekints a saját életedre, ha már meghatároztad hogy számodra mit jelent az igazi élet, idézek egy korábbi kommentedből:
"Az élet, élő meghatározása nem egy elvont fogalomhoz vezet, ezek soha nem maradnak elméleti síkon, nagyon is gyakorlati következményeket vonnak maguk után. Pontosan azt határozza meg ezek definiálása, hogy az ember hogyan tekint a SAJÁT életére"

dan_delion 2020.12.16. 18:13:23

@Igazság Kereső: ez szerintem is izgi téma, tudsz esetleg szakirodalmat ajánlani?
Köszi!

Ta0066 2020.12.16. 18:26:44

@dan_delion:

Azért vigaszdíj a túlvilág vagy a halandóság, mert a cél nem lett valósággá.

Az élet definícióját azért kell tisztázni, hogy következetesek legyünk. Az életre való rátekintés meghatározza az élet felettihez való viszonyt is.

Ha a materialista állításokat fogadod el, akkor is, ha az idealista állításokat, akkor is.

2020.12.16. 18:29:06

@Ta0066: Van családod, akiknek hiányoznál? Párod, barátaid? Ha másért nem, miattuk folytasd, hogy nekik ne okozz mérhetetlen nagy fájdalmat az önzéseddel.

2020.12.16. 18:35:46

@Igazság Kereső: Egy dologra válaszolj: ha létezik halál utáni élet, azok akik odaát vannak, miért nem jeleznek az élőknek egyértelműen, hogy ott vannak, hogy eldőljön a kérdés, és ne keljen erről vitáznunk? :)

dan_delion 2020.12.16. 18:39:59

@Ta0066: kicsit nehéz követnem a gondolatmeneted, de tényleg szeretnélek megérteni, ezért a sok kérdés.

Szóval, cél= Isten + "teljes felszabadulás a korlátok alól"

írod:
"Azért vigaszdíj a túlvilág vagy a halandóság, mert a cél nem lett valósággá."

Miért? Mi akadályoz meg abban most ha azt vesszük hogy halandó életed van, és teoretikus síkon a túlvilágon hogy elérd a fenti célt?

és teljesen egyet érték @HanSolo-val, és egy kicsit aggódom is érted :-)

Ta0066 2020.12.16. 18:54:31

@dan_delion:

No para. Teljesen biztos vagyok abban, hogy a materialista állítások nem igazak. És nem, nem érdekelne a családom, bocs. Ha következetesek vagyunk, akkor ez egy érzelmi maszlag. Ha a semmi a végállomás nem tök mindegy ki mit érez?

Azért vigaszdíj a túlvilág, mert akkor kerülsz oda, ha a teljes célt nem éred el. Semmi nem akadályoz abban, hogy életedben elérd ezt a célt. Ugyanakkor, nagyon komoly akadályai vannak, hogy elérd ezt a célt.

Ta0066 2020.12.16. 18:56:54

@HanSolo2020:

Fájdalmat okozni az önzésemmel??

Hol van abban önzés, ha az ember úgy dönt nem megy tovább, megáll, vége. Nem látom miért önzés ez. A többiek részéről nem önzés, hogy olyasmit akarnak csináltatni vele, amit az illető nem akar?

dan_delion 2020.12.16. 19:00:59

@Ta0066: Most egy kicsit megnyugodtam :-)

nem azt kéreztem, hogy miért vigaszdíj a túlvilág, bocs ha félreérthető volt, hanem hogy mik azok a "nagyon komoly akadályok" amik korlátoznak abban hogy elérd a célt (ha cél= Isten + "teljes felszabadulás a korlátok alól")?

És btw mi az hogy ha a túlvilágra kerülsz akkor nem éred el a célt?

Bocs tényleg a sok kérdésért, csak tényleg érdekel hogy mit gondolsz, és egyenlőre nehéz kibogóznom a szálakat.

2020.12.16. 20:47:22

@Ta0066: Ha nem érted, hogy ez miért lenne önzés, akkor inkább hagyjuk a további beszélgetést! Higgyél, amiben akarsz.

keresemazutam 2020.12.16. 21:08:15

@HanSolo2020

Én a test halálát túlélő lélek (nevezzük így)létezésére nem ismerek 100%-os bizonyítékot, de ha tippelnem kellene (jelen ismereteim szerint) azt mondom inkább elképzelhető, minthogy ne lenne!

Nekem érdekes, és könnyen érthető Eckhart Tolle megközelítése az "Én"-el kapcsolatban, amikor úgy határozza meg, hogy az Én az vagyok, aki amikor magamról gondolkodok (Pl: elegem van magamból, vagy elégedett vagyok magammal), AKI megfigyel(észlel), és nem az AKIT megfigyel!Itt egy kettősség van, és ez lehet a test és a"lélek" azaz a valódi "felettes" én. Ennek nem kell feltétlen a fizikai test halálának alávetettnek lennie.
Bár más gondolkodók, mint pl Feldmár A.ezt a nyelv "játékának" nevezi, jólehet a test halála utáni életet ő is lehetségesnek tartja!

Messzemenőkig nem értek egyet az antropozófiával, de Rudolf Steiner szabadság filozófiája könyvében a materializmust meglehetősen jól cáfolja,ez is egy érv arra, hogy más irányba szemezgetni talán nem vakvágány.

Ta0066 2020.12.16. 22:33:09

@dan_delion:

Isten nem vár rád a túlvilágon. Isten minden lehetséges világon túl van. Azaz, ha halálod után bármilyen túlvilágra kerülsz, akkor távolság marad közötted és Isten között. Ezért minden túlvilág egyszersmind börtön is. (mint ahogyan egyfelől a jelen élet is az)

Az Isten felé vezető úton az ember legkomolyabb akadálya saját maga.

@keresemazutam:

"Én az vagyok, aki amikor magamról gondolkodok (Pl: elegem van magamból, vagy elégedett vagyok magammal), AKI megfigyel(észlel), és nem az AKIT megfigyel!"

Ez nem csak játék a szavakkal. Én valójában az vagyok, aki képes kimondani, hogy vagyok. Minden korlátozástól mentesen, pusztán vagyok. Ez a valóm, az a részem, ami megkérdőjelezhetetlen.
Minden más, amire azt mondom ez és ez vagyok; én ez és ez vagyok, az már következmény. Következménye annak, hogy vagyok, és magamat ezzel vagy azzal azonosítom. (pl. én anya/apa vagyok, boldog vagyok, gondolkodó lény vagyok)

A kereszténység szerint a "vagyok" a szellem, mégpedig Isten szelleme az emberben. Amivel pedig azonosítja magát (én ez és ez vagyok; ez vagyok én) az kb. megfelel a léleknek. Ami ezeket hordozza, az a test.

Mit mond Isten a csipkebokorban? Vagyok, aki vagyok. A magát semmivel nem azonosító, ezért a mindenséget átfogó, sőt felülmúló tiszta lét.

A szúfi bölcselet szerint:
Magad nélkül egészen ő vagy (ti. Isten).

Ta0066 2020.12.16. 22:49:19

@HanSolo2020:

Nem értem a felháborodásodat. Ha nincs Isten, nincs túlvilág, nincs semmi az élet végén, akkor a morál, az erkölcs és az érzelmek mind csak cukor egy halom trágyán.

Bocs, de ha az ember nem több egy biorobotnál, aminek az agya annyira fejlett, hogy én érzést képes létrehozni (ezt állítja a mai modern tudomány), akkor a gyerekedhez egyéb hozzátartozódhoz fűződő érzelmeid csak illúziók. Egy biológiai program részei, ami rávesz arra, hogy az egyébként tökéletesen értelmetlen életet továbbadd és fenntartsd.
Nem egyebek kifinomult ösztönöknél, ami segíti az utódok felnevelését.
Semmilyen következménnyel nem jár, ha felrúgod őket. Maximum sikertelen utódaid lesznek, vagy egyáltalán nem lesznek utódaid. Mivel úgyis a semmiben végzi mindenki, hosszú távon és végső soron nem lesz semmilyen következménye.

Igazság Kereső 2020.12.17. 01:00:46

@dan_delion:

Kezdetnek és ízelítőnek jó elindulni például Raymond A. Moody könyveivel.

De sok könyv sajnos angolul, vagy németül tudóknak ajánlott. Speciel Moody könyvei elérhetőek magyar nyelven is.

Vagy magyar nyelven R. Kárpáti Péter kutató jellegű két kötete a témában, ahol szakértőkkel együtt pro és kontra kerül a téma terítékre.

Mint írtam, sok ezer oldalas, tudományos módszertannal készült kutatási anyagokat összefoglaló könyvek találhatóak.

Szerintem nézz utána az interneten!

Jó részt én is onnan szereztem be könyveket. (Persze nem mindegyik könyv van fent a neten sajnos.)

Sok könyv, sőt előadások pro és kontra megtalálhatók a témában.

Sokat kell kutatni, de szerintem érdekes téma, és mint semmiben sem, ebben a témában sem ajánlott felületesen ítélni, és csak a szkeptikusok okoskodásait egyedül mérvadónak tekinteni!

A szkeptikusok legtöbbje, azért nem szereti ezt a témát, mert az irányok, amerre a vizsgálati eredmények közvetve vagy közvetlenül vezetnek, nem illik bele a világképükbe, és a biztonságukat féltik az esetleges változástól!

Sokkal összetettebb a téma, mint elsőre látszik! Mindig minden s mindenki több, mint elsőre látszik!

Több rétegű, ahogyan Shrek mondta! :D :)

Igazság Kereső 2020.12.17. 01:09:28

@HanSolo2020:

"Egy dologra válaszolj: ha létezik halál utáni élet, azok akik odaát vannak, miért nem jeleznek az élőknek egyértelműen, hogy ott vannak, hogy eldőljön a kérdés, és ne keljen erről vitáznunk? :)"

Lehet, hogy piszkosul meg fog lepni a válaszom: JELEZNEK ÉS FEL LEHET VENNI VELÜK A KAPCSOLATOT!!!

Csak ez Istennek annnyira nem tetszik-legalábbis ha komolyan vesszük a keresztény Istenképet!

Meg vannak erre a módszerek és eszközök!

Én már csináltam, nekem nem
kell különösebben bizonyíték, mert tapasztalati tudás áll mögötte!

Ám...azt is tudom, hogy ezzel sokra nem megy olyan ember, aki még ezt nem tapasztalta!

Nem tisztem és nem is szándékozom semmit senkinek bizonyítani, mint hogy nem is lehet tudományosan, hacsak nem éled át te magad!

De ez a téma messzire vezet.

Jelige:

A puding próbája az evés! ;)

LOL

Igazság Kereső 2020.12.17. 01:55:04

@Ta0066:

"Hol van abban önzés, ha az ember úgy dönt nem megy tovább, megáll, vége. Nem látom miért önzés ez. A többiek részéről nem önzés, hogy olyasmit akarnak csináltatni vele, amit az illető nem akar?"

Ezzel összefüggésben, az is érdekes, hogy amikor gyászolunk valakit, valójában kit sajnálunk?!

Hát, nemde önmagunkat?!

Nekünk veszteség, minket, élőket ért pszichés és fizikai veszteség, a mi lelkünkből-mondhatni egónkból-szakított ki egy kis darabot a haláleset!

Kinek fáj és főként miért, egy szeretett személy elvesztése?

Hát nem az élőknek?

De igen.

Ha ugyanis teszem azt nincs semmi a halál után(több mint valószínű hogy van) miért kellene jaj szegényt annyira sajnálni, jaj mert már nem él, nincs?

Hát nem az életben lehet szenvedni?

A halálban, ha semmi vár, ott se kép se hang, az egyén számára megszűnik a tér-idő érzékelés.

Könnyen lehet, hogy alig várta már szegény ördög, hogy megszünnyenek a fájdalmai és ne szenvedjen már többé!

Neki talán jobb, hogy nincs, ha eszerint a koncepció szerint tekintjük a témát.

Mi mégis sírunk.....

Fura, de én, mikor a nagymamám meghalt, örültem, hogy végre vége lett a sok szenvedésének!

A többi már csak önsajnálat!!!

Az az önzés szerintem, hogy az életét meg akarnánk hosszabbítani annak, aki már szinte elviselhetetlen életet él és csak arra vár, hogy mindezek enyhüljenek végre!

Ez akkor is fenn áll, ha van élet vagy tudatos létezés a fizikai halál után.

Azért is, mert abban az esetben iszonyatos megkönnyebbülés és felszabadulás, eufórikus boldogság érzés vár rájuk(ezt egyébként a halál közeli élmények átélői is mind egyöntetűen vissza igazolják) és ott semmi testi fájdalom(lelki még egy kis ideig lehetséges de ez is nagyon ritka) és ott minden rendben van az esetek 99%-ában. Itt már a tudat átfogóbb szerepét érintenénk, de az hosszadalmasabb téma.

Tehát, ha van tudatos létezés odaát( személyes meggyőződésem hogy van) akkor sokkal jobb helyre kerül a legtöbb esetben, ami sokkal jobb,mint a földi világunk!

Ez az az igazi bibliai Paradicsom!

Egy utópisztikus dimenzió, ezt erősítik meg azok beszámolói, akik ( ha hihetünk a beszámolókban, márpedig vannak a jelenségnek vissza igazolható aspektusai is) "ott" jártak!

Tehát, azokat inkább irigylem, mintsem csináljam, akik esetleg oda jutottak!

Sajnálni, ha lehet, inkább az itt maradottakat van okunk!

Vannak egyébként kultúrák, ahol a temetés nem szomorú, hanen ünnepélyes, ünneplik a halott "hazatérését"! Táncolnak, énekelnek és virágokat szórva örvendeznek!!

Van is egy hasonlóan kifejező mondás, ami picit érzékelteti mindezt:

"Amikor megszületsz te sírsz, a többiek örvendenek, mikor pedig meghalsz a többiek sírnak, te pedig örülsz"! :)

Igazság Kereső 2020.12.17. 02:04:24

"csináljam" helyet "sajnáljam" *

Ta0066 2020.12.17. 07:33:50

@Igazság Kereső:

"Azért is, mert abban az esetben iszonyatos megkönnyebbülés és felszabadulás, eufórikus boldogság érzés vár rájuk(ezt egyébként a halál közeli élmények átélői is mind egyöntetűen vissza igazolják) és ott semmi testi fájdalom (lelki még egy kis ideig lehetséges de ez is nagyon ritka) és ott minden rendben van az esetek 99%-ában. Itt már a tudat átfogóbb szerepét érintenénk, de az hosszadalmasabb téma."

Hát nem tudom, azért ebbe az illúzióba sem ringatnám magam. Elfekvőben, vagy egyszerűen egészségügyben dolgozókat meg kell kérdezni hogyan halnak meg az emberek. Nem eufóriáról és örömről fognak beszámolni, hanem az ágyrácsba kapaszkodó rettegő emberekről.

Az ember alapfélelme a haláltól való félelem, nem ok nélkül.
Egyszerűen fel kell vetni, hogy ki az/mi az, ami képes túlélni a halál krízisét. Végiggondolva rá fog jönni, hogy ami megszületett az élet kezdetén, az hal meg a végén. Ez pedig a személy, az én. Ami nem hal meg, az az, ami nem is született (Isten).

Ezért mondja a keresztény tanítás, hogy Istennel találkozunk az utolsó ítéletkor. Az ítélet pedig nem morális jellegű, nem a jó és a rossz tettek lesznek számba véve, hanem a leélt élet súlya. Istennel mennyire képes szembenézni a végén, és magára ismerni benne (ez lenne a lényeg). Aki egész életében egy ősz, jóságos bácsiként gondolt Istenre, semmivel nem indul jobb esélyekkel, mint az, aki a létét is tagadta.

Igazság Kereső 2020.12.17. 17:31:14

@HanSolo2020:

"Az emberi agy sok mindenre képes. Sok mindent el tud veled hitetni. Képes előidézni, hogy hallucinálj, olyasmit látva, ami nincs ott. Olyasmit hallva, ami nincs ott. Az, hogy vannak embereknek halálközeli élményeik, beszámolnak fényekről, meg hogy lepereg a szemük előtt ezazamaz, ez megint az agyunk reakciója."

Barátom, ezek is tipikusan zsebből elő húzott érvelések, de nincs mögöttük semmi csak vélemény!

De aki csak ezeket az érveket szereti ismételgetni, és ha a téma előkerül, azokat előhúzni a "kalapból", az nem is akarja tudni, mi van azon túl, azon, amin keblén dédelgetett és hőn szeretett saját koncepcióját esetleg meghaladná!

Tájékozódj, ne félj többet megtudni erről!

Mit veszíthetsz?

A dédelgetett meggyőződésedet?

Na és?

Na de én nem akarlak meggyőzni semmiről.

Sem ilyesmiről mélyebben diskurálni, már bocsánat, olyan valakivel, aki tájékozatlan a témában, mert annak nem látom értelmét!

Majd, ha elolvastad az elérhető szakirodalom jelentősebbjeit, akkor lesz meg a közös alap, addig csak vélemények kontra tények összevetése! Azt meg nem szeretném!

Nyugodtan higyj amit akarsz, de bővítsd is egyben az ismeretedet, mert azzal, ha nem is fogadod el azokat tényként, nagyobb rálátásod lesz a világra!

Ne félj tájékozódni! :)

Igazság Kereső 2020.12.17. 17:43:19

@Ta0066:

"Hát nem tudom, azért ebbe az illúzióba sem ringatnám magam. Elfekvőben, vagy egyszerűen egészségügyben dolgozókat meg kell kérdezni hogyan halnak meg az emberek. Nem eufóriáról és örömről fognak beszámolni, hanem az ágyrácsba kapaszkodó rettegő emberekről."

Igen, amíg meg nem halnak, addig nagy a szórás, azok közt, akik megélik ezt az egészet. Addig vannak dühöngők, és mélyen belenyugvók, ha csak a két szélét említjük meg.

De a legtöbbjük, az utolsó pillanatait, boldog arccal és mosollyal az arcán fejezi be!

Sokak fejében sok a félreértés és a tájékozatlanság ebben a témában!

De eszemben sincs senkit semmiről meggyőzni! :)

De azt kérem, hogy tájékozódás nélkül senki ne vonjon le végérvényesnek kikiáltott következtetéseket!

keresemazutam 2020.12.17. 17:56:17

@Igazság Kereső:

"A szkeptikusok legtöbbje, azért nem szereti ezt a témát, mert az irányok, amerre a vizsgálati eredmények közvetve vagy közvetlenül vezetnek, nem illik bele a világképükbe, és a biztonságukat féltik az esetleges változástól!"

Én (már) kifejezetten szkeptikusnak tartom magam, és ennek semmi köze a világképemhez! A szkepticizmust inkább hozzáállásként, módszerként élem meg, bármit és mindent megkérdőjelezek,pró és kontra, majd a kérdésekre kapható válaszok azok amik alakítják a világképemet. Szerintem te is ilyen vagy! :)

Ta0066 2020.12.17. 18:03:02

@Igazság Kereső:

Amíg meg nem halnak.

Igen ám, de aki valóban meghal, az nem jön vissza elmesélni :)

Aki meg visszajön elmesélni, az végül is nem halt meg. Akkor halt volna meg, ha nem jön vissza. Az állapotból, amit átélt pontosan a véglegessé válás hiányzott, mert végül nem lett halott.

Igazság Kereső 2020.12.18. 01:31:20

@HanSolo2020:

Én nagyon szívesen vitatkozok veled, ha tudod is, hogy miről vitatkoztunk!

Amíg következetesen és mélyebben pro és kontra nem kutattál a témában, addig csak elbeszélünk egymás mellett!

Most "szkanderozunk", vagy az igazságot keressük?

Nem szeretem az olyan vitákat, ami csak arról szól, hogyan nyomjuk le a másik torkán a mi "igazságunkat"!

Azokat a vitákat sem szeretem, amikor a tájékozatlan a tájékozottabbat akarja meggyőzni, lesöpörni a vitapartnerét, anélkül, hogy bármiféle háttérismerettel rendelkezne az adott témában!

Ez nem beképzeltség, hanem tény felismeriés és józan belátás kérdése!

Vitatkozni valaminek a helyességéről, létjogosultságáról, csak azonos feltételek mellett érdemes és célszerű!

Ha pl. fogalmam sincs az orvostudományról, nem tájékozódom megfelelően egyes betegségekkel kapcsolatban, józan ésszel nem fogom megmondani az orvosnak, hogy ezt s ezt rosszul csinálja, vagy ebben s ebben téved, és butaságokat állít, ez marha nagy arroganciára vallana a részemről, tudva, hogy semmit sem tudok az egészről.

De ez csak mint példa volt itt.

Mellesleg a tudomány sem szereti meghallani, ami ellenkezik az ő vélt tudásukkal, a cikkben leírtak pontonként cáfolhatóak!

Most nem értem!

Csak az jó ezen a fórumon, aki csak azt írja, amit hallani akartok, aki egyetért mindenben, aki olyan, mint a kocsik szélvédöje mögötti bólogató kutya?

Ha picit ellent mond valaki, ha már valaki máshogy lát dolgokat, így vagy úgy, valamilyen formában rossz megítélés alá esik?

Aki azt kéri tájékozódjatok, az előtt, mi előtt megcáfolnátok valamit, az az ember már tipikusan beképzelt?

Nem tudok, és őszintén szólva nem is akarok vitatkozni olyanokkal, akik csak a maguk igazát harsogják és igazából nem is hajlandóak venni a fáradságot, hogy az adott témában valóban mélyen pro és kontra tájékozódjanak!

Az ilyeneknek szerintem nem is az a fontos, hogy hogyan vannak valójában a dolgok, hanem hogy feloldják magukban a kognitív disszonancia okozta feszültséget és megerősítsék, hogy nekik márpedig igazuk van, ezáltal megszüntetve a belső feszültséget!

Aki akar tudni, és nem hinni, az kutat, és pro és kontra megmozgat minden követ, azokat az információkat is beleértve, amik fájdalmas érintik, mert ellent mondanak az ez ideig igaznak elfogadott elméleteivel!

A valódi, őszinte tudomány így működik, legalábbis így kellene működnie, de sajnos igencsak sok esetben vallásként viselkedik a tudomány is, és szószerint kihalásos alapon hajlandó fejlődni, mert a most elismert tekintélyek megrögzötten(még a tiszta bizonyítékok ellenére is) ragaszkodnak a láthatóan hibás hipotéziseikhez! Ez látható a tudomány történelmében!

Ezt csak mint érzékeltető kitérőt írtam.

Az interneten lehet bőven szakirodalmat találni ebben a témában is, nem kellek én ahhoz.

Én is, mivel érdekelt, elkezdtem önmagam kutatni, s nem cövekeltem le egy-egy információ mellett...

Egyébként meg semmit sem állítottam biztosra!

Értő olvasással kellene elolvasni a kommentjeimet, ott van leírva!

Nekem marha mindegy, hogy szerintetek van-e élet a halál után vagy pedig nincs, ez a valóság tekintetében, és emellett az én elképzeléseimet tekintve is irreleváns! :)

Majd megtudjuk, hogy tényleg van-e!

Ez is egy külön dolog.

Ahogyan külön téma a HKÉ és ezen jelenség kör megítélése is.

Soha ne ítéljünk elhamarkodottan semmi felől, főleg ne össze szedett morzsák alapján, mélyebb kutatás és ismeretszerzést megelőzően!

Mellesleg, ezt a fórumot sem tartom alkalmasnak az ilyen s ehhez hasonló témák megvitatására!

Ha diplomatikusan és emberien próbálom leírni, hogy miről van szó és metán még mindíg beképzeltnek s arrogánsnak bélyegeznétek, hát nem tudom ennél szofisztikáltabban közölni, hogy ne sérüljön az egótok!

Majd, ha ismeritek is a témát, akkor vissza térhetünk rá. :)

De, már beszélgessünk/írjunk olyan témáról, amiről úgy szerintünk is volna értelme!

Áldás, békesség! :)

Ta0066 2020.12.18. 07:44:42

@Igazság Kereső:

Kedves Igazság Kereső senkinek nincs baja a véleményeddel. Azzal van baja a legtöbbünknek, szerintem, hogy ezeket megalapozott akár tudományos állásfoglalásként adod elő; illetve azt gondolod, hogy azok.

A halál közeli élményeket kutató emberek általában orvosok, Magyarországon egy orvos 6 év egyetem után kerül ki a képzésből, és ez után is csak gyakorló orvos lesz évekig.

Megvan ez a hat vagy több éved, ha saját bevallásod szerint nem értesz az orvostudományhoz?

Nem kétlem, hogy sok könyvet elolvastál ebben a témában, de ezek nem szakirodalom. Ez bárki számára elérhető, a témába vágó ismeret. Akkor lenne szakirodalom, ha az orvosi képzéshez tartozó 6 év alapozó anatómiát, boncolást, diagnosztikai módszereket és minden mást is megtanultál volna előtte.

El lehet merülni egy témában, én a tájékozottságodat nem vitatom, de azt hiszem a sok halálközeli élménnyel foglalkozó könyv után sem fognál bele, hogy az ezen átesett ember agyát te magad pl. MR-el vagy CT-vel vizsgáld, vagy ilyen vizsgálatok puszta adatait megkapva te magad kielemezd ezeket.

Addig, amíg ez elkövetkezik, nyugodtan belinkelheted az olvasott könyvet, vagy megjelölheted a szerzőjét, hogy XYZ szerint (!!!) ez és ez így és így van.

ORION 2020.12.18. 09:48:48

@Igazság Kereső:" Aki akar tudni, és nem hinni"-Lehet rosszul tudni!!Azt hiszed hogy jól tudod de nem biztos!Csak hiszed hogy jól tudod! Te sem vagy kivétel!!!

Igazság Kereső 2020.12.19. 00:06:04

@ORION:

Igen, pontosan tudom, hogy tévedhetek is!

Sosem állítottam, hogy tudom a tutit.

Ahogy ti sem tudjátok! :)

ORION 2020.12.19. 00:18:33

@Igazság Kereső: Nem is kell nekünk tudni a tutit!Tudás fája ...sátán.HA ELEGET TUDSZ ISTEN LESZEL -nem lényeg- SOSEM FOGSZ ELEGET TUDNI!!!!!!EGY VALAKI tudja csak a tutit!!! -most hozok magamnak még 1 sört!!!

Igazság Kereső 2020.12.19. 00:49:08

@Ta0066:

"Azzal van baja a legtöbbünknek, szerintem, hogy ezeket megalapozott akár tudományos állásfoglalásként adod elő"

Nem, nem úgy adom elő, mint amik "halál biztos", széles körben is elfogadott állítások!

Nagyon nehezen megy nektek a szövegértés .... :D

Egy azonban biztos, hogy a tudomány egyes köréiben nem is akarják tudni, hogy pontosan miről is van szó, csak fél igazságokkal, elhallgatott vizsgálati eredményeket nem közölve, állításaikat tényként adják pont hogy a "mainstream" tudomány legtöbb képviselője elő, mint amik tutira igazolt, megalapozott s vitathatatlan tudományos tények!

Nem, nem így van! :)

Még professzori szinten sem akarják meglátni, a biztosnak kikiáltott hipotéziseiket megcáfoló egyes részleteket, és azokat mélyebben vizsgálni nem hajlandóak.

Mert félnek!

Oda a tekintély, oda a presztizs, hogy "tyűha de tudják a tutit"!

Kórházak és orvosok határolódnak el a mélyebb vizsgálatok, és az általuk mélyen hallgatott részletek esetleges kísérleti kivizsgálásától!

Van egy határa a jelenlegi tudományos paradigmának.

Azt hiszi, hogy amit nem képes jelenleg mérni az nincs is!

Hát ez mondhatni gyerekes hozzáállás a mainstream tudomány részéről.

Vannak a HKÉ-knak bizonyos elemei, melyeket a mai tudomány NEM KÉPES MEGMAGYARÁZNI!

Mégis azokat a köröket futja, és erőltetni újra s újra!

Akkor is meg akarja magyarázni, bele passzírozni azokba a magyarázat kísérletekbe, amelyek konkrétan, minden józan meglátás szerint igenis már régen megbuktak!

(Pontosan, mint ahhogyan a vallásos dogmatika, és röghözkötött hozzáállás. )

A Hansolo által belinkelt felszínesen megírt cikk elemei több ponton cáfolhatóak.

A cikk szintén ferdít, és tele van feltételezésel amellyek koránt sem bizonyitottak, mindamellett, szintén elhallgat fontos, olyan részletéket, amelyek effeíve cáfolnák a feltételezésüket!

(Mellesleg pont Hansolo írta olyan stílusban az állásfoglalását, mint ami tény! Nem az! Sokkal árnyaltabb ez a terület!) :)

De nem szeretném azt a látszatot kelteni, mint írtam is korábban( de mintha nem is akarnátok észre venni) , nem bizonyítja, de azt bizton állítom, hogy a HKÉ valószínűsíti a halál utáni tudatos élet lehetőségét!

Emellett a hipotézis mellett kiállok! :)

Az igazságot meg majd megtudjuk, ha kinyiffantunk! :D

De ezt a vitát és a témát sem szeretném tovább folytatni, mert ennek sem az egymás tájékoztatása, esetleges meggyőzése, gazdagítása a célja, hanem a személyes világfelfogasunk másikra erőltetése, és az egó kényeztetése! Ha meg nem sikerül, megy sértődés és a másik fél intellektuális és verbális lenyomásának kísérletezése, amivel próbáljuk bebetonozni a magunk dominanciáját!

Magyarul: A másiknak még véletlenül sem lehet igaza!

Én a magam részéről, az ilyen fajta, intellektuális, verbális agresszióban nem kívánok tevőlegesen részt vállalni és venni! :)

Maradjunk annyiban, hogy mindenkinek egy kicsit igaza van! :)

ORION 2020.12.19. 01:07:00

@Igazság Kereső:-" mindenkinek egy kicsit igaza van! :)"-Ilyen nincs!!!JÓ éjt!!

Igazság Kereső 2020.12.19. 01:19:50

@HanSolo2020:

Ha tényleg érdekelnek az érvek, olvass és kutass utána! ;)

A részemről nem kívánok erről(sem) itt vitát nyitni!

A HKÉ jelenséget mint lehetséges magyarázatot említettem meg feljebb.

Részletesebben nem kívánok bele menni, mert-mint írtam-háttér tudás nélkül nem lehetséges komolyabban megvitatni, és én nem szeretnék intellektuális harcokat vívni!

A HKÉ komolyabb megvitatására ez a fórum nem alkalmas.

Hogy én mit gondolok a HKÉ-ről és a halál utáni tudatos élet lehetőségéről, azt korábban fentebb leírtam, többet nem fogok tudni itt hozzá tenni.

Nem beszéltem/írtam mellé, max.
nem volt számodra kielégítő a válasz! :D

Mint írtam is, nem lehet érdemben pro és kontra komolyabban beszélgetni a témában részletesebb háttér nélkül! Pont.

Mit szeretnél, hogy győzzelek meg?

Eszemben sem volt senkit meggyőzni, sem biztosat állítani!

Leírtam amit leírtam, el kell olvasni és megérteni! :)

Ha tényleg ismerni akarod a HKÉ-t kutass utána!

A részemről ennyit tudok itt és most hozzá tenni, és nem kívánok vitatkozni!

Minden szépet! :) :) :)

Igazság Kereső 2020.12.19. 01:22:00

@ORION:

Gondolt ezt!

Legyen a te hited szerint!

Szíved joga! :)

Megengeded, hogy én meg mást gondoljak? Köszönöm!

Légy jó! :)

ORION 2020.12.19. 08:26:13

@Igazság Kereső: Régebben olvastam egy TUDOMÁNYOS cikket ami azt boncolgatta hogy a szív okosabb mint az agy!Te nem találkoztál ilyesmivel???

Igazság Kereső 2020.12.20. 00:29:26

@ORION:

De igen.

A HeartMath Institute 
írt róla régebben a szívkoherencia és a jővőérzékelés kapcsán.

Ha nem is okosabb, de egymást kiegészítve működnek. Egyik képes olyanra, amire a másik nem és fordítva.

Miért?

ORION 2020.12.20. 08:30:47

Véleményem szerint szívben van a lényeg és nem az agyban! Hisz onnan indul ki minden élet.(Példabeszédek:4:23) Talán a tudomány is rájön lassan!

Igazság Kereső 2020.12.20. 17:53:17

@ORION:

"Véleményem szerint szívben van a lényeg és nem az agyban!"

Igen, erre utálnak a kutatások.

A szív ad bizonyos utasításokat az agy számára.

De ez még merészebb feltevésekre ad okot. Sőt, a jövőt is érzékeli a szív. Bizonyított kutatások és kísérletek szerint 5-8 másodperccel előre jelezni képes a még meg nem történt véletlen szerű eseményeket.

A még különösebb, hogy a saját döntéseink, amiket a magunkénak velünk, szintén 7-8 másodperccel előre mérhetően detektálható, mielőtt azt mondanánk, hogy mi hoztuk meg a döntést. :D

Ki dönt, ki érzékel, ha azt hisszük, hogy mi voltunk, holott kimutatható, hogy sokkal előbb keletkezik a döntés, mint ahhogy mi azt érzékelnénk, hogy mi hoztuk meg a döntést?

Ki az az Én, aki a döntést meghozta?

7-8 másodperccel előbb jön a szó az agyamba, mielőtt eldönteném, mit akarok ide kommentben leírni!

Mintha az agy valahonnan, egy afféle háttértárból letöltene egyes adatokat az agyba, majd elhitetné hogy mi hoztuk a döntést, vagy mi gondoltuk, amit gondoltunk!

Mintha mi egy nagyobb Énnek a részeként, kiegészítéseként, meghosszabbításaként léteznénk!

Messzire vezetnek ezek a gondolatok és a kísérleti eredmények!

De főleg messzire vezet ez a téma! :D :)

ORION 2020.12.20. 19:06:31

@Igazság Kereső: Ezek szerint (tudomány) nem az agy (anyag)hozza létre a gondolatot, a tudatot, az értelmet, a felismerést, a logikát, az érvelést, a kommunikációs képességet ,az intelligenciát, ...stb,hanem csak valahonnan elfogadja,feldolgozza 7-8 másodperces késéssel!

Igazság Kereső 2020.12.21. 00:37:22

@ORION:

Nagyvonalakban igen.
Legalábbis egyre inkább úgy tűnik így van.

Az agy, amolyan, rádió adó-vevő, egy interface a tudat, vagy annak egyes elemei számára.

Erre engednek következtetni a kutatási eredmények, persze ebben is,mint mindenben, megoszlanak a vélemények.

A kutatás erre vezet.

De sajnos a tudomány "nyekergő kerekei" nagyon lassan idomulnak a számukra nem annyira tetszetős vagy kényelmes, következtetésekhez, vagy
tényszerűségekhez.

A tudomány egyes képviselői akár elhallgatni, lejáratni, elhitelteleníteni, hazudni, tagadni, másítani is hajlamosak információkat, amik mások, mint az eddig megszokottak, és nem kényelmesek a tekintélyes emberek egójának!

Pont, mint a JT Szervezet! Hm..

Csak a félreértés elkerülése végett:

Ezek folyamatban levő kutatások, és emiatt nem kőbevésett és sziklaszilárdan bizonyított kijelentések!!!

Ezek, amolyan tudományos "útjelző táblák", melyek felé érdemes elindulni(elindultak,sőt mennek is) és további kutatásokat végezni a témában!

De az eddigi eredmények finoman szólva is meglepőek!

Talán a tudat nem az agyban van, a kvantumfizika társításával részben magyarázhatóan(ebben is sok az ellentétes vélemény), hanem bizonyos mezőkben, amelyek az anyagot is létrehozzák. Sőt, vélhetően maga a tudat teremti magát az anyagot is! Ez a tudat, egy nagyobb egész s egy nagyobb valóság része.

Úgy tűnik, hogy a test van a tudat terében és nem pedig fordítva!

Ez azt jelenti-és ez hatalmas horderejű következtetés-hogy létezhet a testi halál utáni tudatos létezés! Ennél fogva, van létjogosultságuk a HKÉ jelenségnek és a beszámolóknak is!

Persze ebben is sok a megválaszolatlan kérdés és sötét folt. És mint mindenben, ebben is megoszlanak a vélemények!

De ez egy bizonyos pontig helyes is!

De csak egy pontig!

Amíg képesek vagyunk mi is, vagy a tudomány képviselői képesek lesznek túl lendülni vagy felül emelkedni a jelenlegi dogmáikon és paradigmán!

A többit majd meglátjuk.... :)

Ta0066 2020.12.21. 11:58:37

@Igazság Kereső:

Brávó, kedves tudomány.
Kivétel nélkül minden igazi vallás állítja, hogy a test van a tudatban, nem fordítva. Van, amelyik 4000 éve.
És azt is állítja minden igazi vallás, hogy van létezés a halált követően.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2020.12.21. 21:28:49

@Igazság Kereső:

“My brain is only a receiver, in the Universe there is a core from which we obtain knowledge, strength and inspiration. I have not penetrated into the secrets of this core, but I know that it exists.”

― Nikola Tesla

Igazság Kereső 2020.12.22. 00:29:00

@Johnny Joker: @Ta0066:

És úgy tűnik így is van!

És igen. Ezt állítja a legtöbb nagy vallás is.

Csakhogy, valamiért a vallás sok ember számára mégsem adja meg azt az igazi bizonyosságot, legfeljebb az adott vallást mélyen gyakorlók számára adatik meg.

Én személy szerint nagyobb részt a tudomány oldaláról próbálok ugyan ahhoz a nagy egészhez közelíteni.

Több kevesebb sikerrel.... :)

ORION 2020.12.23. 20:53:16

@folsav: Ukrán- Magyar paraszt vagyok tesó!!!hehehe

ORION 2020.12.23. 20:55:15

ne már vége a játéknak!?!

Igazság Kereső 2020.12.24. 00:19:04

Na végre!

Tiszta a "levegő"!!! :)

a kis Hozé 2020.12.24. 03:00:44

Na végre!

Egy újabb nap a Paradicsomban

Annyira jó békességben várni a világvégét.
Ihajja, de csuhajja!
Sose halunk meg!
Ja, de mégis!

Igazság Kereső 2020.12.25. 00:24:19

Elkiabáltam???

Hmm...

Nahát!
süti beállítások módosítása