EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Divide et impera!, azaz „Oszd meg és uralkodjǃ”

2020.09.13. 10:20 | Johnny Joker | 260 komment

"A karanténtálibok számára egyetlen fertőzött, egyetlen halott is elfogadhatatlan, a járványt meg kell fékezni, bármibe kerüljön is, ezért leállítanának, lezárnának és tiltanának mindent, amit csak lehet – nem számít, milyen következménnyel jár: akárhány áldozat belefér, csak nehogy a fertőzésbe haljanak bele. A járványtagadók ezzel szemben kétségbe vonják a helyzet komolyságát, a koronavírus szerintük nem több, mint egy influenza, a maszk viselése pedig fölösleges, sőt: káros. Az egyik szekta tagjai maszkot vesznek fel a dugáshoz is, a másik szekta tagjai a tömött buszon sem hajlandóak erre. A két magatartás közti számtalan árnyalat jogosságát egyikük sem hajlandó megfontolni, ez ugyanis nem egy probléma, amit meg kell oldani – ez identitáskérdés. Aki vitába száll velük, az az életüket vagy a szabadságukat akarja elvenni, márpedig ők abból nem engednek."

https://hirklikk.hu/kozelet/ket-polus-mind-felett/369539/

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr6716199602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ORION 2020.09.13. 13:08:31

En -például semilyen járványt sem látok, nem tapasztalok!!!Az emberek félelmét és ostobaságát annál inkább!!!

Igazság Kereső 2020.09.13. 17:02:09

@ORION:

Ha te nem betegszel meg, vagy a közvetlen környezetedben nem látsz beteget, akkor nem is létezik a vírus vagy a járvány?

Ne viccelj már!

Én magam ismerek olyan személyt, akinek néhány nap leforgása alatt a Koronavírus miatt meghalt az unokatestvére és az apja!

A vírus létezik, az más kérdés, hogy mesterségesen előállított, vagy természetes?

Vagy esetleg felhasználják az emberiség ellen?

Manipulálják a statisztikai adatokat?

Ezek valóban jogos kérdések!

ORION 2020.09.13. 17:37:04

@Igazság Kereső: A virus létezik -nem mondtam hogy nem.Járvány nincs !!!

Igazság Kereső 2020.09.13. 17:46:23

@ORION:

Ez ezzel nem értek egyet.

Persze az érvek,ellenérvek sokaságával lehetne "szkanderezni", de nem sok kedvem lenne hozzá. :)

Ta0066 2020.09.14. 11:10:22

:D
Divide et impera. A jó öreg Róma tudta.

"A vírus létezik, az más kérdés, hogy mesterségesen előállított, vagy természetes?
Vagy esetleg felhasználják az emberiség ellen?
Manipulálják a statisztikai adatokat?
Ezek valóban jogos kérdések!"

Miért lennének azok?

A valóban jogos kérdések a cikkben is elhangzott lényegi állításra vonatkoznának (pozitív megfogalmazásban): ez ugyanis egy probléma, amit meg kell oldani.

A problémáról lehet véleményed, meg világméretben felvázolt spekulációid, de ez pont a vírust nem érdekli, és téged sem fog, ha már elkaptad.

A lényegi kérdés, hogy a probléma kezelésére stratégiád van-e?
Van-e például biztosításod, ami fizet, ha kórházba kerülsz? Van-e félretett pénzed, ha tesztet kell csináltatnod, hogy dolgozni tudj. Van-e kész önéletrajzod, kinézett lehetőséged, ha elküldenek a munkahelyedről? Telefonszámlistád, összeírt neveid ki tud vigyázni a gyerekedre, ha becsukják az óvodát/iskolát két hétre? Hogyan tudod csökkenteni a kiadásaidat, ha a fizetésed is csökkent a kieső munkaidő miatt? Megoldható-e, hogy biciklivel/gyalog menj dolgozni és ne kelljen tömegközlekedned, ha már nem akarsz maszkot viselni a buszon? És ezek csak a legalapvetőbb dolgok, lehetne sorolni a "szellemibbeket" is.

Divide et impera. Nyugodtan lehet bármilyen véleményed, azt szeretik, mert addig is uralkodnak rajtad. Ha stratégiád is van :) azt már nem szeretik, ki tudja, hogy miért?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2020.09.14. 12:17:29

@Ta0066: JT tanitasaiban is van reszigazsag, ezert lehet a Bibliaba csomagolva azokkal hazalni. A virus is letezik ezert lehet a media altal keltett viruspanikra hivatkozva korlatozni, bizonytalansagban es felelemben tartani az egyszeru tomegeket.
Ugy tunhet ez ok es okozati osszefugges de nincsen igy.

Az I.VH sem Ferenc Ferdinand meggyilkolasa miatt tort ki, nem az volt az oka, de az volt ra az urugy.
Ugyanigy manapsag nem a virus az emberek korlatozasanak es megfelelmitesenek az oka, de a virus ra az urugy.

Az en kerdeseim:

Eldonthetem en hogy el akarom e kapni ezt a virust? Ha szeretnek megfertozodni vele van jogom ehhez?
Miert nem eleg mindenkinek a SAJAT es a csaladja felelossegevel foglalkoznia ahogyan eddig is?

Az egesz viruspanik celja hogy megossza az embereket, felelemben es bizonytalansagban tartsa es korlatozza oket es, hogy keretezze a kozbeszedet es a kozgondolkodast.

Az hogy valaki pro vagy kontra ervel mar nem szamit hiszen a megadott kereteken es ervrendszeren belul marad es mindenkeppen a megoszto malmara hajtja a vizet.

Ta0066 2020.09.14. 13:21:44

@Johnny Joker:

"A modern világhoz alkalmazkodni kell, hogy erői ne őröljék fel az embert – de nem a modern világhoz való simulás és hasonulás értelmében, hanem egyfajta akklimatizációként: mert aki akklimatizálódik, az nem szolgálja a klímát, hanem ellenáll a klímának."

LK 16
8. És dícséré az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett, mert e világnak fiai eszesebbek a világosságnak fiainál a maguk nemében.
9. Én is mondom néktek, szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy mikor meghaltok, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba.

Igazság Kereső 2020.09.14. 17:51:46

Valójában csak is spekulációk léteznek a kérdésben, ugyanis mi "egyszerű" emberek nem látunk a helyzet mögé, max. sejtéseink lehetnek, ami megint csak spekuláció, még ha igaznak véljük is, és így körbe is értünk.

A tagadó táborhoz tartozók addig tagadnak, amíg ők maguk, vagy ismerőseik, családtagjaik közül valaki meg nem betegszik!

Ismertek valakit aki elkapta?

Valakit, akinek a családjában volt
beteg?

Mint írtam én igen!

Ekkor bizony a szkepticizmus gyorsan alább hagy! :)

Olyat ismerek,akinek két közeli hozzátartozója meg halt pár napon belül!

Mégis mi a fenébe halnak meg az emberek, ha nincs járvány?!

Direkt megölik őket, hogy azt higyjék az emberek, hogy a járvány okozta a halálukat?

Ugyan már!

Meggyőződésem szerint a járvány valóban létezik, viszont alább leírt kérdések valóban felmerültek bennem is, mint sokakban.

Természetes vagy mesterséges a virus?

Ha mesterséges, milyen céllal készült?

Lehetséges, hogy felhasználják az emberiség ellen, például gazdasági válságot okozva általa?

Manipulálják a statisztikai adatokat?

Mennyien halnak meg valójában, többen vagy kevesebben, mint azt az adatok mutatják?

stb ...stb

Mindenkinek joga van véleményt formálni, tagadni is a járványt, de veszélyeztetni, a szabályokat (maszk hordás, távolság tartás) nem be tartva fittyet hányva más emberek biztonságára és életére már nincs joga, az már cseppet sem magán ügy! :)

Ahhogy egy rendes ember sem dohányzik nem dohányzó helyen, vagy ahol megkérik, hogy ne dohányozzon a közelükben, mennyen távolabb, tiszteletben tartva mások egészségét, véleményét és jogát!

Én a tagadóknak azt mondom:

Hidd, hogy nincs járvány, majd meggondolod magad, ha közvetlenül érintett leszel!

Csak lehet, hogy akkor már késő lesz!

Ne essünk a ló egyik oldalára sem, úgy értem, ne legyünk szélsőségesek.

Ne rettegjünk, de ne is vegyük úgy, hogy nincs semmi baj!

Legyünk ésszerűek és óvatosak! :)

ORION 2020.09.14. 20:17:51

@Igazság Kereső: Maszkviselés kötelező ?
Jelenleg van kb. 2500 aktív fertőzött , akik miatt hordatják velünk a maszkot .
Példa : egy ember , egy évben egyszer , biztosan szenved hasmenésben , de sokan többször .
Ha a tízmillió magyart elosztjuk 365-tel , kiderül , hogy csak ma 27000 magyar fosik .
Ha elfogadjuk , hogy néha be is szalad a gatyába mondjuk minden tizedik hasmenésnél az csak ma 2700 honfitársunk .
Na most képzeld el , hogy mind a
10 000 000 Magyar azért hordjon pelenkát , mert 2700 Magyar befosott .

Igazság Kereső 2020.09.15. 00:22:02

@ORION:

Nagyon gyenge példa!

Tulajdonképpen mivel van baj?

Hogy szabálykövetőnek kell lenni, és nem lehet önzőn azt csinálni, amit akartok?

Az a baj, hogy megmondják mit kell tenned?

Ez eddig is így volt, max törvényen kívüli lehetsz!

Mi olyan megterhelő abban, hogy felveszed azt a tetves maszkot és igyekszel 1.5 méteres távolságot tartani?

Lehet, hogy ezzel pont megmented magadat, vagy az egyik embertársadat!

A legtöbbetek, akik itt olvassák a blogot állítólag kereszténynek vallja magát.

A keresztény nem csak is a maga érdekeit keresi, hanem a másokéit is, sőt az önfeláldozó keresztény a mások érdekeit helyezi a saját érdekei elé! Nem? Máskülönben csak képmutató.

Két dolgot kérnek a "felsőbb hatalmak", maszk és távolság, mi olyan megterhelő ebben?

Nem az első századi rómában élsz Tesó, ahol elhurcolhattak más valaki helyett nehéz rabszolga munkát végezni, ha ellenállsz meg is ölhettek!

Ehhez képest mi a maszk hordás, ha mondjuk ésszerűtlen volna is, de nem az!!!

Miért olyan nehéz ilyen csekélységben engedelmeskedni a "felsőbb hatalmaknak"?

A Biblia is erre szólít fel!

Vagy csak abban tartjuk be a keresztényi elveket, ami számunkra még éppen nem kellemetlen?!

Az nem de képmutatás?

Mi a fenéért kell lázadni?!

Ez még messze nem ok a lázongásra!

Jézus vajon mit mondana?

"Ah, fiam, hagyd a fenébe a maszkot, ne fogadj szót, mert kamu az egész!"

Ezt mondaná?

Nem!

Hanem, még ha kamu lenne is ez az egész(de nem az) még abban az esetben is az engedelmességre szólítana fel!

Ilyenkor hol a keresztényi morál, be tettétek a fiókba?!

Gondolkozzatok! :)

2020.09.15. 08:53:49

@Igazság Kereső: Egyetértek, annyival egészíteném ki, hogy szerintem a maszk meg a távolság még önmagában nem elég, fertőtleníteni kellene a kezünket napjában sokszor, mert a kezünkön is terjedhet elég könnyen. Főleg a boltokban, megfogod ugyanazt a terméket, amit mások is megfogtak előtted.

Ta0066 2020.09.15. 09:33:10

@Igazság Kereső:

Nem azzal van a probléma, amit leírsz. Pontosabban azzal van, csak másként.

Senkinek nem okoz gondot a maszkviselés és a 1,5 m távolság. Akinek gondot okoz és EZÉRT hőzöng, az nem érti a problémát.

A valódi gondom NEKEM az, hogy a vírus következményeit illetően CSAK EZEKRŐL van szó: maszkviselés, korlátozások.

Nincs szó arról, hogy a gazdasági mutatók alapján egy 2008-hoz hasonló visszaesés lehet kilátásban. Nincs szó arról, hogy erre nagybecsű állam bácsink milyen módon készül fel, nincs szó arról, hogy te mit tudsz tenni, hogy ne kerülj padlóra. Mindenki várja, hogy lekerüljenek a maszkok és jöjjön a Kánaán. 5% fölötti gazdasági visszaeséssel hogyan? Sokan csak azért nincsenek még bajban, mert hitelfizetési moratórium van - a jövő évig. Az ezt követőekről hallott valaki? Én nagyon semmit. Árulkodó, hogy a bankok továbbra is vígan adnak hitelt, nem aggódnak, hogy valaki ezt valamikor ne fizetné vissza. (pont mint a devizahitelek bedőlése előtt)

Engedelmesen viselj maszkot, várd a járvány végét (majdnem várj Jehovára) és ezen kívül ne csinálj semmit. Vagy hőzöngj a maszk miatt, annál jobb, legalább szórakoznak rajtad.

Amit a megosztó hatalom el akar kerülni, az az, hogy felkészülj :) vagy, hogy eszedbe jusson, hogy te is tehetsz magadért valamit.

Olyasminek kellene a közbeszédben lennie, hogy milyen munkanélküliség elleni biztosítások vannak, melyik bank nyújtja a legnagyobb kedvezményt, ha a moratórium alatt előtörlesztesz, melyik a legjobb home office megoldás, milyen on-line átképzések vannak, ha munkanélküli lettél... ÉS SEMMI

Viselj maszkot - engedelmesen, és várj (Jehovára).

Mert ha felkészülnél a lényegre, ami a vírus miatti megélhetési válság lesz előbb vagy utóbb (az USA-ban már elég szépen alakulóban van), akkor nem lennél teljesen kiszolgáltatva a kormányod döntéseinek. Ha pedig nem lennél teljesen kiszolgáltatva neki, eszedbe juthatna számon kérni.

A gond nem a maszk viselése vagy nem viselése, hanem annak KIZÁRÓLAGOSSÁGA, hogy a járvánnyal kapcsolatban csak erről beszélünk, vagy inkább hagyjuk, hogy erről beszéltessenek. A lényegi következményekről, előforduló legrosszabb lehetőségekről meg nem beszélünk. Pedig ezt most kellene, amikor ezek még elkerülhetők.

2020.09.15. 10:53:45

@Ta0066: Kicsit hangosítsd fel az M1-et, mert szerintem túl halkan nézed, ezért nem hallasz arról, hogy milyen intézkedéseket hoz a kormány a gazdaság élénkítésére, a munkahelyek mégvédésére stb. Épp a múlt héten lehetett arról olvasni, hogy a kormány tárgyal a bankokkal a moratórium meghosszabbításáról.

mfor.hu/cikkek/makro/megint-a-bankokon-csattanhat-az-ostor-ha-megvaltoztatjak-a-moratorium-szabalyait.html

Úgyhogy ne írd, hogy SEMMI, mert ez nagyobb hazugság a JTk összes világvégepróféciájánál. És mielőtt a képembe vágod: nem, nem vagyok elvakult Orbán fan, csak nyitott szemmel járok, és nem adok a balos fészbuk hőzöngők szavára.

Ta0066 2020.09.15. 11:43:58

@HanSolo2020:

Pedig az M1 nézés már alapvetően rájuk jellemző :) Hihetetlenül eredményes a csatornában nyomatott propaganda.

Idézet a linkelt cikkből (az eredetiben vastag kiemeléssel):

"Így Gulyás Gergely által felvetett moratórium kitolása akár azt is sejtetheti, hogy a színfalak mögött a kabinet a gazdasági helyzet romlására készülhet." (külön figyelmet érdemel az óvatos fogalmazásmód; nem ismerős? talánfeltételezhetőenlehetséges)

Ezzel szemben a hivatalos állítás az, hogy jövőre 4,8 % lesz a gazdasági növekedés (a cikk kiemelt részében olvasható ez az adat is).

Tehát van egy hivatalos várakozás - 4,8% gazdasági növekedés, és egy gyakorlati lépéssor, ami igazolja, hogy ezt maga a kitalálója sem hiszi el.

Illetve: "Ezen szempontokra tekintettel vizsgáljuk azt, hogy milyen megállapodást tudunk kötni a Bankszövetséggel, vagy ha ez nem sikerül, akkor milyen szabályozást tud a kormány elfogadni, de konstruktívan állt hozzá a Bankszövetség ezekhez a tárgyalásokhoz."

Azaz, mivel gyakorlatilag nincs politikai ellenfelünk, bármit megtehetünk, így meg is tesszük. Eldöntjük helyetted, hogy több évvel tovább fizesd a hiteledet (futamidő kitolása), vagy kénytelen leszel többet fizetni (törlesztők emelése). Mindezt persze a fejed fölött a Bankszövetséggel tárgyalva, mert megérdemled. Te pedig vedd tudomásul (nem, erről nem kérdez meg a nemzeti konzultáció, a hitel nem migráns, nem kell félni tőle). De addig is vegyél fel újabb hitelt, majd azt is eldöntjük.

És amíg a színfalak mögött ők készülnek az újabb 2/3-ot eredményező intézkedésekre (nem azokra, amikkel eredményesen kezelni lehetne bármit), addig mi beszéljünk csak a maszkokról.

2020.09.15. 11:51:54

@Ta0066: Már megbocsáss, de te hoztad szóba a kormányt, én csak reagáltam rá. Valóban van propaganda íze az említett csatornának, de az RTLnek, meg az ATVnek is van, csak a másik irányba, úgyhogy ezen kár vitázni. Az meg hogy 5 %-os növekedésre számítanak, ugyanakkor felkészülnek rosszabb forgatókönyvekre is, abban nincs meglepő. A többi, amit említettél, már szimpla unszimpátia.

Ta0066 2020.09.15. 12:06:20

@HanSolo2020:

:D elárulom, hogy regnáló kormánypártunkkal szimpatizálok az összes közül a leginkább. A maradékról a kemény erőfeszítéssel finomra hangolt véleményem sem lenne szalonképes semmilyen formában.

A lényeg: LEHETSÉGES egy elég rossz forgatókönyv (kormányunk szerint is), ami nem a maszkok viselésétől vagy nem viselésétől függ. Ha pedig szeretnél magadnak mozgásteret ebben a rossz forgatókönyvben is, akkor érdemes tenni érte - és nem csak rájuk várni és nekik hinni.

2020.09.15. 13:50:53

@Ta0066: " elárulom, hogy regnáló kormánypártunkkal szimpatizálok az összes közül a leginkább."

Húú, akkor nagyon jól titkolod, mert az alapján, amiket eddig írtál a témáról, totál nem ez jött le. Mintha egy tipikus ellenzéki szavait olvastam volna. Az egy dolog, hogy van bennünk egy egészséges kritika, és megint más, hogy azt mondom, hogy semmit se csinálnak. De szerintem ezt most hagyjuk abba, mielőtt Joker leint minket a kockás zászlóval :)

Ta0066 2020.09.15. 14:05:45

@HanSolo2020:

Ellenzéki akkor lettem volna, ha Mészáros Lőrincezek legalább egyet. De legyen, nem sok szót érnek amúgy sem.

Maradok a másik témánál ami szúrja a szemem:
"Jézus vajon mit mondana?
"Ah, fiam, hagyd a fenébe a maszkot, ne fogadj szót, mert kamu az egész!"
Ezt mondaná?
Nem!
Hanem, még ha kamu lenne is ez az egész(de nem az) még abban az esetben is az engedelmességre szólítana fel!"

Ezt nem tudom honnan lehet levezetni. Biztosan abból, hogy az erős tiltás ellenére leprásokkal is beszélt. Sőt meg is érintette őket.
A korabeli járványügyi előírások maximális betartása.

ORION 2020.09.15. 15:54:52

@Igazság Kereső: "Jézus vajon mit mondana?"Szerintem sírva fakadna és azt mondaná--KIÁLTANÁ HOGY EMBEREK, TESÓKÁIM OLYAN BUTÁK VAGYTOK MINT 6 PÁR RENDŐRCSIZMA!!!És senki nem hinne neki leginkább a mai keresztény moral végett!!!

ORION 2020.09.15. 16:35:33

@Igazság Kereső: Nekem bizony bajom van a szájkosár használatával mivel KÖTELEZNEK hogy viseljem 8 órán át munkában, biztos hogy ki akarnak nyírni minket!!!Ha maszk van rajtunk ez történik !!!
"- Légminőség tekintetében az egészségügyi felső-határérték több, mint tízszeresével terheljük szerveztünket!
A levegő minőségi követelményeit és CO2 tartalmát a 20. század elején H. Pettenkofer határozta meg és állapította meg az 1000 ppm-es határértéket, ún. komfortértékként, a CO2 tartalomra vonatkozóan. A DIN 1946-2 szabvány felső határa 1500 ppm mechanikusan szellőztetett helyiségek esetében. Munkavégzés tekintetében az 1000 ppm számít felső határértéknek.
Aki maszkot hord munkahelyen, iskolában és egyéb helyeken az SÚLYOSAN károsítja ezzel szervezetét, mivel a nemzetközileg elfogadott felső határérték több, mint tízszeresének teszi ki szervezetét, tartósan!
A koncentrációképesség és a maszkviselés esetén csupán pár perc után dramatikusan csökken, a fáradkényoság pedig ezzel együtt fordítottan nő!"EZT MONDJÁK AZ ORVOSOK , A SZAKEMBEREK!!!Szóval aki akarja csak hordja ,engem nem zavar!! ÉN NEM KÉREK BELŐLE!!!

Igazság Kereső 2020.09.15. 17:18:02

@HanSolo2020:

" a távolság még önmagában nem elég, fertőtleníteni kellene a kezünket napjában sokszor, mert a kezünkön is terjedhet elég könnyen. Főleg a boltokban, megfogod ugyanazt a terméket, amit mások is megfogtak előtted."

Én ezeket az óvintézkedéseket is meg szoktam tenni! :)

Igazság Kereső 2020.09.15. 17:32:59

@Ta0066:

"Nem azzal van a probléma, amit leírsz. Pontosabban azzal van, csak másként."

Nem Tesó, nem azzal van baj, amit írok, mert az tárgyilagos, a tényeken és a a biblián alapszik!

Azzokkal van baj, akik "rugdaloznak az ösztöke ellen" és pont úgy nem jó ahhogy van!

Tudom, te a bibliát tótágast állítva értelmezed, radikálisan másként mint a főáramú kereszténység.

Egyébbként te milyen óvintézkedéseket tettél a magad és családod érdekében?

A politikához meg nincs hozzáfűzni valóm, mert nem érdekel, ugyan akkor ez nem az a fórum!

Neked ez a véleményed, nekem meg más.

Maradjunk ennyiben! :)

Igazság Kereső 2020.09.15. 17:45:37

@ORION:

Sokan dolgoznak a munkakörükből adódóan is maszkban 15-20 éve, és még élnek, és még nyugdíjasak is(ha lesz nyugdíj) lesznek!

Ilyen sületlenségeket be ne szippants mert ez akkora marhaság,mint ide a Szíriusz!

Ne légy paranoiás!

Neked is inkább azzal van a bajod, amit irtam, az hogy köteleznek valamire. Az a bajod, hogy nem is akarsz engedelmeskedni!

Pedig a Biblia erre szólít fel, csak te meg sem akarod ezt hallani, csak ami neked tetszik belőle!

Az ilyen embert nevezem én mű kereszténynek!

Kamu kereszténynek!

Akinek nem inge, nem veszi magára!

Aki meg magára veszi, az ne bennem keresse a problémát, hanem magában! :)

Hol van ilyenkor a magasztos keresztényi szellem, a fellengzős, másokat ítélkezős egó?!

Szégyen!

Mesefigurák!!!!

Ta0066 2020.09.15. 17:54:19

@Igazság Kereső:

Ok. A Bibliaértelmezésemet szívesen vennèm, ha ismertetnéd
Karanténtálib :)

Ta0066 2020.09.15. 18:30:27

@Igazság Kereső:

"Nem Tesó, nem azzal van baj, amit írok, mert az tárgyilagos, a tényeken és a a biblián alapszik!"

Kicsit vicces ez, mert nem tárgyilagos amiket írsz, többnyire.
Hirtelen jó alap a biblia (kisbetűvel), amiről több hozzászólásodban is kijelentetted már, hogy nem hihető, nem hiteles, sántít. (Hogyan lehet rá így egyáltalán bármit alapozni?)

Maga a kereszténység is sántít, több hozzászólásod szerint, de a keresztény morált MÁSOKON mégis számon lehet kérni úgy tűnik.
Igaz, hogy magad sem hiszel benne, mármint a keresztény alapokban, de ha érdeked úgy kívánja mégis jó az :)

:D Na sebaj, csak hogy nyugodt álmod legyen, maszkban mentem ma az oviba a gyerekért, rajtam kívül a rengetegből még pont egy emberen volt :)

ORION 2020.09.15. 19:49:54

@Igazság Kereső:TE ENGEM UGY NEVEZHETSZ AHOGY NEKED TETSZIK!!!ILYESMIVEL MÁR RÉG NEM FOGLALKOZOM!!! Az én meggyőződésem az hogy ez a maszk hisztéria a nagy marhaság!!!Soha nem fog megvédeni senkit sem a maszk semmitől sem!!!OSTOBASÁG!!!Ha bárkinek biztonság érzetet ad maszk hát hordja,engem nem érdekel--elfogadom--DE NEKEM HAGYJANAK VELE BÉKÉT!!!A védőoltás sem érdekel meg a beültetett csipp sem ,mert már lassan ez következik!!!-(csak kicsit előreszaladtam)

ORION 2020.09.15. 19:52:55

TETSZIK A BULI - PRO ÉS KONTRA-HOZOK IS EGY SÖRT MÉG!!!

Ta0066 2020.09.15. 20:04:40

@ORION:

Az a baj vele, hogy tökéletes példája lett a divide et impera elvnek, mert a maszk az a fontos.
A politika meg senkit nem érdekel, miért érdekelné az alapos kutatót, hisz a járványügyi szabályokat nem politikusok hozzák.

Apropó. Lefertőtlenítetted a sört?

ORION 2020.09.15. 20:47:30

@Ta0066: Hát persze hogy lefertőtlenítettem!!! 4 másik sörrel előtte!!!Betartom a járvány elleni, védelmi instrukciókat!!!hehehe

ORION 2020.09.15. 21:21:51

@Ta0066: Tudod az zavar-hogy kb 8 éves keresztény pályafutásom alatt azt tapasztalom hogy sokan előszeretettel törlik a lábukat a keresztényekbe!!!Azt gondolják hogy egy keresztény nem mehet ide, nem mehet oda ,nem mondhat ezt ,nem mondhat azt,nem ihat ezt ,nem ihat azt stb ..stb. Nem értik meg hogy ÉN mint keresztény nem vagyok JOBB a nem kereszténytől-de NEKEM JOBB- mivel keresztény vagyok!!!Nem is tudom sokszor a legegyszerűbb dolgok a legnehezebbek!!!

Ta0066 2020.09.15. 22:24:14

@ORION:
Mert a vallás egyenlő lett az erkölccsel, pedig a kettő nem ugyan az.

Pálinkával is lelocsoltad? Mármint a sört. Az a tuti, az fertőtlenít.

Igazság Kereső 2020.09.16. 00:10:18

@ORION: @Ta0066:

Mit is mondott Jézus?

"Adjátok meg a Császárnak ami a Császáré"

Ugye bár az adófizetésről volt szó, amit az Izraeliták nem tartottak jogosnak megfizetni. Jézus mégis azt mondta, hogy fizessenek! Ez egyértelműen kapcsolódik az engedelmességhez!

Vagy hogy:

"Ha valaki elvisz magával egy mérföldre, menj el vele kettőre"

Ez arról szól, amit korábban is írtam.

Erről tudni kell mit is jelentett akkoriban.

Ebben az esetben is a még jogtalannak és értelmetlennek, sőt helyenként gonosznak ítélt rendelkezések betartására irányuló felszólításról van szó; és ebből kifolyolag nem ímmel-ámmal, nem zúgolódva, hanem bizony engedelmes szívvel való odaadással tartozik a fennálló hatalom felé, mind amellett természetesen egy megszabott és esszerű határon belül!

Vagy amit Pál apostol írt:

"Szükséges, hogy mindenki engedelmeskedjen azoknak, akik a kormányzás munkáját végzik! Mert mindazok, akik valamilyen hatalmat gyakorolnak, Istentől kapták a hatalmukat. Igen, Isten az, aki az éppen kormányzó hatóságokat hatalommal ruházta fel. 2 Így tehát ha valaki nem engedelmeskedik a hatóságoknak, akkor Isten rendelkezésével fordul szembe, és ítéletet von magára."
/Róma 13:1-3. EFO/

Eléggé egyértelmű egy engedelmes és hithű keresztény ember számára, hogy Isten és ugyanakkor Jézus mit gondol a "felsőbb hatalmak", vagyis a földi kormányzatoknak való engedelmességről!

Csak az nem érti ezt meg, aki nem is akarja, de főként azért mert nem akarja megcselekedni sem azt!!

Aki lázadozik, még ilyen, a járvánnyal kapcsolatos semmiségek betartása ellen is, az a keresztény(nem én mondom, oda van írva) valójában a Teremtő Isten ellen lázad, ami esetleg Isteni ítéletet is vonhat maga után!

Megéri?

Aki lázadozik valójában mennyire szereti a Teremtőt és bízik Benne?

Tényleg szívből hisz Istenben és a Biblia szavaiban, vagy csak egy szokásnak tekinti az egészet, amit ha kellemetlen betartani, vagy ha csak nem akarja megtartani annak szavait, intelmeit és parancsait akkor férre tolja, mint egy ételt,amiből már eleget evett?

"Amíg kellemes, meg dédelgeti az egómat, addig betartom, ha nehezet kér, ami már esetleg lemondásokkal járna, akkor meg nem érdekel, inkább kifogásokat keresek?"

Az ilyen kereszténynek őszinte a hite?

Nem, a francokat!

Az ilyen embert én képmutatónak nevezem!

Kamu keresztény az ilyen!

Akinek nem inge, nem veszi magára, aki meg mégis magára vette, azt mégis csak legbelül sérti!

Akit sért, mégis miért sért?

Aki nem tartja önmagát a szóban forgó kategóriába tartoznak, azt nem is kell, hogy felvegye s magára nézve sértőnek vegye a minősítést!

Mindenki mérlegelje a szívében önmaga , hogy melyik táborba is tartozik!

Ne haragudjatok, és elnézést ha nyersen fogalmaztam, én akkor is kifejtem amit igaznak tartok, ha valakinek esetleg csípi is a szemét! :)

Igazság Kereső 2020.09.16. 00:29:25

@Ta0066:

"Kicsit vicces ez, mert nem tárgyilagos amiket írsz, többnyire.
Hirtelen jó alap a biblia (kisbetűvel), amiről több hozzászólásodban is kijelentetted már, hogy nem hihető, nem hiteles, sántít. (Hogyan lehet rá így egyáltalán bármit alapozni?)

Maga a kereszténység is sántít, több hozzászólásod szerint, de a keresztény morált MÁSOKON mégis számon lehet kérni úgy tűnik.
Igaz, hogy magad sem hiszel benne, mármint a keresztény alapokban, de ha érdeked úgy kívánja mégis jó az :)

:D Na sebaj, csak hogy nyugodt álmod legyen, maszkban mentem ma az oviba a gyerekért, rajtam kívül a rengetegből még pont egy emberen volt :)"

Ember, neked nem tűnt fel, hogy a saját szemszögetekből írok és érvelek?!

Vagy már a saját szemszögeteknek sem felel meg mindez?

Keresztény vagy nem de?

Az, hogy én milyen világnézetet vallok, az ebben a kérdésben irreleváns!

"Karantén tálib"

Ez mit akar jelenteni?

A szemetekbe is bármikor megmérném mondani ezeket ne aggódj!

De nem veszekedni jöttem ide!

Nyugavér! :)

Mennyire fáj mindenkinek, ha megmondja valaki az igazat...

Vagy legalábbis nem bírja elviselni, ha mások másként látnak!

Atya ég! :D

Ta0066 2020.09.16. 07:17:45

@Igazság Kereső:

"A karanténtálibok számára egyetlen fertőzött, egyetlen halott is elfogadhatatlan, a járványt meg kell fékezni, bármibe kerüljön is,..."

A vitát indukáló cikk első mondata, lásd fentebb.

"A két magatartás közti számtalan árnyalat jogosságát egyikük sem hajlandó megfontolni, ez ugyanis nem egy probléma, amit meg kell oldani – ez identitáskérdés. Aki vitába száll velük, az az életüket vagy a szabadságukat akarja elvenni, márpedig ők abból nem engednek."

A maszkviselés tehát identitáskérdés, hit kérdés. (Amit azzal is meg lehet támogatni, amiben az illető maga nem hisz.)

A Biblia értelmezésed nem egészen helyes. Fordított esetben azt szoktad írni, hogy bizonyítsd be. Illetve, hogy a Biblia nem ihletett, és maga is sántít, illetve az szokott még elhangzani, hogy ez a magyarázó értelmezése, ami az övé, és nem a mindenkire kötelező érvényű Igazság (SZUBJEKTÍV). Ha nagyon felhúzod magad még az is szokott következni, hogy mégis kinek képzeli magát a magyarázó, hogy jogot formál arra, hogy megmondja mi az Igazság.

Mindezek ellenére:

"Aki lázadozik, még ilyen, a járvánnyal kapcsolatos semmiségek betartása ellen is, az a keresztény(nem én mondom, oda van írva) valójában a Teremtő Isten ellen lázad, ami esetleg Isteni ítéletet is vonhat maga után!"

Tehát ha te használod a Bibliát, akkor hirtelen egyértelmű mi van odaírva, és azt csak úgy lehet érteni, ahogy te és máris jön az Istenítélettel való fenyegetés :D.

"Mennyire fáj mindenkinek, ha megmondja valaki az igazat...
Vagy legalábbis nem bírja elviselni, ha mások másként látnak!"

Pontosan. Szerinted a saját állításod rád mennyire igaz?
Megjegyzendő, hogy oldalakat írsz az objektív Igazságról, ami senkié nem lehet, nem találta meg még senki, stb. Minden, ami másoktól hangzik el SZUBJEKTÍV. Most hirtelen kiderül, hogy mégis van igazság, pont nálad :) amit ki is mondasz nyersen akár, mert igazad van. Hirtelen a szubjektív sem szitokszó többé, sőt nem szubjektív, mert oda van írva.

A fentieket csak szemléltetésként írtam kedves kommenttárs. Nem célom vele, hogy bántsalak, vagy sértselek. Azért kerültek ide, mert egy dolgot következetesen és szépen mutatnak be. Ez pedig az, hogy a Tanúkat elhagyni nem a tanrendszer elhagyását vagy lecserélését jelenti, hanem a gondolkozás megváltozását.

Szinte előre tudható mit fogsz a válaszaidban írni. Kevésszer szoktam meglepődni. Mások véleményének szubjektív, tudománytalan, puszta vélemény kategóriába sorolása mellett a sajátod objektív, tényszerű és megvédelmezendő kategóriába sorolása szokott következni, néha eljutunk az üldözöttség és az ártatlanul szenvedő áldozatiság határáig.

Ez pedig a Tanú retorika és gondolkozás, majdnem vegytisztán.

Semmi gond nincs vele. Csak és kizárólag akkor, ha ezt TE magad szeretnéd elhagyni.
Részemről ez csak egy figyelemfelhívás.

2020.09.16. 08:53:55

@Ta0066: Ha jól sejtem, mikor Igazság Kereső szubjektívnak nevezi az igazságot, akkor kifejezetten hitbeli dolgokról beszél (Isten mibenléte, akarata, az ember szerepe ebben stb), mikor objektív igazságról, akkor olyan dolgokról, amik bizonyíthatóak tudományosan, mint pl a járvánnyal kapcsolatos dolgok, intézkedések. Előbbiekben lehet hinni vagy sem, ez mindenki magánügye, utóbbiak viszont tények, mert szakemberek által van bizonyítva. Persze, lehet hogy nem jól látom, majd kijavít :))

Ta0066 2020.09.16. 09:19:54

@HanSolo2020:

Alapvetően igazad lenne, ha a tudományosan bizonyított dolgokat sorolná fel. De nem ezzel találkozunk, hanem a tudományos tények helyett bibliai idézetek vannak, amelyek bizony hit kérdései, mint ahogyan te is írtad.

Nem tudok olyan kutatásról, ami igazolná, hogy a maszk viselése objektív tények alapján a Teremtő Istenbe vetett hitet igazolja, fejezi ki.
Sem olyanról, ami azt támasztaná alá, hogy a maszk nem viselése Isten ítéletet vonhat maga után.

"Aki lázadozik, még ilyen, a járvánnyal kapcsolatos semmiségek betartása ellen is, az a keresztény(nem én mondom, oda van írva) valójában a Teremtő Isten ellen lázad, ami esetleg Isteni ítéletet is vonhat maga után!"

A lényeg a zárójeles rész, kiemelve: "nem én mondom, oda van írva" - a Bibliába.

Ez pedig egy nagyon is szubjektív vélemény abszolúttá tételét célozza. Amivel nem lenne problémám, ha korábbi hozzászólásaiban nem ostorozta volna ezt a magatartást.

Csak zárójelben jegyzem meg: még Igazság Kereső hozzászólásában is felvetődött a járványügyi adatok manipulálásának lehetősége. Ha ezek "jogos kérdések", mint felvetette, már ez is indokolná, hogy amennyiben a tudományosan bizonyított tények talaján marad (bár nem maradt ott), akkor is óvatosabban fogalmazzon.

Ta0066 2020.09.16. 09:58:27

És még valami, mielőtt bárki az igazság üldözését vizionálná.

A fentieken csak azért lovagolok és csak azért teszem szóvá, mert az eredeti témafelvetést a gyakorlatban demonstrálják.

A cikk egyik lényeges állítása: "A két magatartás közti számtalan árnyalat jogosságát egyikük sem hajlandó megfontolni, ez ugyanis nem egy probléma, amit meg kell oldani – ez identitáskérdés."

A maszk viselése identitáskérdés lett. Alapja egy mi-ők szembenállásnak. Nincsenek árnyalatok, köztes megoldások, közös problémamegoldás. Szembenállás van. Ami valakinek a célja.

Éppen ezért a szembenállások feloldására: ma reggel is becsülettel felvettem a maszkot, amikor közösségbe mentem. Meg tudom érteni azonban, ha valakit zavar egész napos használat közben.
Talán megoldás lehetne, hogy olyan helyeken, ahol a dolgozók egész nap hordják, több munkaidő szünetet kapnának, hogy levehessék.

ORION 2020.09.16. 15:28:35

Ilyet kitalálni hogy aki a felsőbb hatalmak, vagy a földi kormányzatok egyes ostoba döntései ellen lázad az maga Isten ellen lázad!!!NAGYON CÉLT TÉVESZTETTÉL TESÓ!!!

NO COMENT!!

ORION 2020.09.16. 15:36:41

@Ta0066: Mostanában nem pálinkázom -valahogy a szervezetem nem kívánja!

Igazság Kereső 2020.09.16. 17:40:01

@ORION:

Nem ez olvasható a Szent Írásban?

"Szükséges, hogy mindenki engedelmeskedjen azoknak, akik a kormányzás munkáját végzik! Mert mindazok, akik valamilyen hatalmat gyakorolnak, Istentől kapták a hatalmukat. Igen, Isten az, aki az éppen kormányzó hatóságokat hatalommal ruházta fel. 2 Így tehát ha valaki nem engedelmeskedik a hatóságoknak, akkor Isten rendelkezésével fordul szembe, és ítéletet von magára."

Mit ír?

Aki nem engedelmeskedik a hatóságoknak, az Isten rendelkezéseivel fordul szembe!

Ki az az ember, vagy minek minősítő az itt írtak szerint, aki nem engedelmeskedik a földi kormányzatoknak?

ISTEN RENDELKEZÉSÉIVEL SZEMBEFORDULÓNAK!!!

Milyen ember az, aki szembe fordul Isten rendelkezéseivel?

Isten rendelkezéseivel szembe fordulni egyenlő Isten akaratával szembe fordulni.

Aki pedig szembe fordul Isten rendelkezéseivel, az Istennel fordul szembe!

Az ilyen Isten ellen lázadó!!!

Vágod?

Még ha Te ezt direkt nem akarod fel fogni akkor is!

Jusson ez eszedbe akkor, ha majd kötelezővé teszik a maszk használatot és te csak azért sem fogadsz szót!

Pedig nem kérnek betarthatatlant!

Na de nem érdekel... lázadjatok!

Isten ellen lázadtok nem ember ellen!

Én meg mostantól nem próbálok senkit meggyőzni a helyesről.... veszett ügy! :)

Igazság Kereső 2020.09.16. 17:56:03

@Ta0066:

Válaszaid merőben azt tükrözik hogy te nem hiszel a bibliának, de ha ez igaz, te kereszténynek sem nevezed magad!

Ha így van, akkor bocs nem szóltam! :)

Akkor tök felesleges a Biblia tanításai szerint érvelnem.

Mint irtam(ha észre akarnád venni) az , hogy a Biblia tanításai, írásai szerint próbálok érvelni, az csak azért van, mert a Te/Ti szemszögetekből kiindulva próbálok indokolni.

Az én konkrét világlátásom ebben a tekintetben, mint írtam irreleváns!!!

Akkor Te most keresztény vagy, vagy sem?

A kommentjeid egész mást tükröznek.

Amellett olyan részletekbe kötsz bele, amibe tök felesleges.

Na de nem érdekel!

Az igazi bajod/bajotok valójában az, hogy engedelmeskedni kell valakinek, hogy megmondja valaki nektek( hogy merészeli?) hogy mit kell tennetek!

Én itt befejeztem!

Köszi! :)

Ta0066 2020.09.16. 18:29:11

@ORION:

Én ma befizetek egy körre :)

@Igazság kereső
Ha az utolsó két hozzászólásodat nem tudom, hogy te írtad, csak a mondandó alapján rávágom, hogy a nickkaméleon.

ORION 2020.09.16. 21:06:51

@Igazság Kereső: Ha jó értem akkor ha ma azt mondja a hatalom nekem hogy kötelezően hordjak maszkot akkor ez egyenesen Isten akarata is!?Holnap azt mondja a hatalom nekem hogy futás védőoltást bevenni ez is Isten akarata!?Holnap után köteles vagyok csippet beültetni a hatalom szerint és persze Isten akarata is ez ???Hamarosan a hatalom szerint bélyeget kell raknom a kezemre vagy a homlokomra és ugye Isten szerint is, mert ha nem teszem meg elítél engem ??? Igy gondolod ,jól értelek???

Igazság Kereső 2020.09.16. 23:55:35

@HanSolo2020:
"Ha jól sejtem, mikor Igazság Kereső szubjektívnak nevezi az igazságot, akkor kifejezetten hitbeli dolgokról beszél (Isten mibenléte, akarata, az ember szerepe ebben stb), mikor objektív igazságról, akkor olyan dolgokról, amik bizonyíthatóak tudományosan, mint pl a járvánnyal kapcsolatos dolgok, intézkedések. Előbbiekben lehet hinni vagy sem, ez mindenki magánügye, utóbbiak viszont tények, mert szakemberek által van bizonyítva. Persze, lehet hogy nem jól látom, majd kijavít :))"

Hát igen, nagy vonalakban erről van szó! :)

Ta0066 2020.09.17. 07:20:06

@Igazság Kereső:

Akkor kérnénk szépen az objektív tényeket, amiket forrással felsorolsz és nem is lesz senkinek semmi problémája.

Vagy még jobb lenne érdemben reagálnod a megosztottság, szembenállás feloldásának mikéntjére.

A fenti "érvelésed" ugyanis semmilyen objektív tényt vagy adatot nem tartalmazott. Sem esetszám emelkedés, sem egyéb más objektív ténynek tekinthető dolog nem hangzott el tőled.

Ami elhangzott az a Bibliára alapozott valami volt.

Te nem hiszel benne, de mivel mi elvileg igen, ezért ebből próbálsz érvelni. Ez kb. olyan, mintha én elővenném a Seth könyveket, amikben nem hiszek, de mivel te pozitívan nyilatkoztál róluk, elkezdenék ezekből "érvelni". Tudnék valami hasonlót, mint a tiéd fentebb. Az egyikben van például egy házaspár, aki izgatottan felkeresi a médium hölgyet, mert rövid idővel azelőtt meghalt a kisfiuk. Azt a megnyugtató és felszabadító üzenetet kapják, hogy a kisfiú csak azért született meg hozzájuk és volt itt egy rövid ideig, hogy elősegítse az ő fejlődésüket. Utána úgy döntött, hogy továbblép (meghal). Ezek alapján nem kell a vírustól félni egyáltalán, csak továbblépünk, semmi más. Sőt kellő rafinériával még azt is ki tudnám hozni belőle, hogy aki maszkot visel, az késlelteti a saját fejlődését.

Eléggé sántítana egy ilyennel előállni.

Ami pedig a bibliai idézetet illeti: Valóban engedelmességre szólít fel, és a legnagyobb összefüggésekben a mai hatalmat birtoklók a helyükön vannak, ott, ahol most lenniük kell.
Kisebb perspektívában azonban az idézet alkalmazhatósága megbukik, mivel a mai modern demokráciák, amilyen a magyar is, hatalmukat a népfelség elvéből vezetik le. A nép, az emberek, a tömeg a hatalmuk deklarált alapja, nem Isten. Istentől való kinevezésüket, vezetettségüket, Isteni jóváhagyásukat, vagy bármit, ami Istenhez kötné őket saját maguk utasítják vissza vagy egyenesen tagadják olyan határozottan, ahogyan csak lehet.
Innentől kezdve a bibliavers szó szerinti értelmezése eléggé problémás. Lehet helyesen értelmezni, de ahhoz a szó szerinti olvasat nem lesz megfelelő.

Amit pedig itt írsz:
"Ebben az esetben is a még jogtalannak és értelmetlennek, sőt helyenként gonosznak ítélt rendelkezések betartására irányuló felszólításról van szó; és ebből kifolyolag nem ímmel-ámmal, nem zúgolódva, hanem bizony engedelmes szívvel való odaadással tartozik a fennálló hatalom felé, mind amellett természetesen egy megszabott és esszerű határon belül!"

Ez felveti annak kérdését, hogy kinél mi számít ésszerű határon belülinek, ezt ki dönti el? Ha mindenki magának, akkor visszajutunk a maszkviselés - egyáltalán nem viselés parttalan vitájához.

De ez a kisebb probléma lenne, a megállapítás első része gyakorlatilag az Őrtorony magáról tett kijelentésének parafrázisa:
"Elképzelhető, hogy a Jehova szervezetétől jövő, életmentő útmutatás emberi szemszögből ésszerűtlennek tűnik majd. Ennek ellenére mindannyiunknak készségesen engedelmeskednünk kell, bármi legyen is az útmutatás."

A fentiek nem sértés célját szolgálják. Megmutatják, annak, aki akarja látni, hogy az, amit meghaladottnak és elhagyottnak hisz az ember még nagyon sokáig vele marad.

2020.09.17. 08:40:18

@ORION: Ha csak azt tartod be a Bibliából, ami neked tetszik, akkor semmivel nem vagy különb, mint a JTk. Ez a csipbeültetős dolog meg egy fészbuk legenda, semmi bizonyíték nincs rá, ne hallgass minden összeesküvés elméletre. Ennyi erővel az influenza elleni oltás is ilyen. Csip nélkül is tudják, merre jársz, mit vásárolsz stb.

ORION 2020.09.17. 15:19:16

@HanSolo2020: Nem tartom magamat különbnek sem JT-k től sem mástól!!!A csip dolog évekkel ezelőtt még legenda volt-ma már VALÓSÁG!!Van rá bizonyíték bőven! Azt majd én szabályozom hogy kinek mit hiszek el és mit nem!!!

ORION 2020.09.17. 15:31:56

@Ta0066:Egyet értek! Ugy gondolom hogy minimum meg kellene vizsgálni a hatalmakat hogy kinek vagy kit szolgálnak, ugye 2 úrnak szolgálni nem lehet !!!Ha Istent szolgálják nincs gond!!!Ha nem--akkor mindenki döntse el maga!!!

ORION 2020.09.17. 15:36:44

Oldjuk egy kicsit ezt a feszültséget!
Kérdik az orvostól--doktor úr meddig tart még ez a járvány?-
Válaszol-Honnan tudjam, nem vagyok politikus!hehehe

Igazság Kereső 2020.09.18. 00:56:51

@Ta0066

"A nép, az emberek, a tömeg a hatalmuk deklarált alapja, nem Isten. Istentől való kinevezésüket, vezetettségüket, Isteni jóváhagyásukat, vagy bármit, ami Istenhez kötné őket saját maguk utasítják vissza vagy egyenesen tagadják olyan határozottan, ahogyan csak lehet.
Innentől kezdve a bibliavers szó szerinti értelmezése eléggé problémás."

Vagy ebből is:
"ami Istenhez kötné őket saját maguk utasítják vissza vagy egyenesen tagadják"

Vagyis, az határozza meg, hogy egy-egy földi kormányzat Isten rendeltetése szerint van hatalmon, vagy hogy Isten helyeslése szerint áll-e a helyén, hogy az adott hatalom mit vall önmagáról?

A Római , vagy a Görög birodalom az Izraeliták istenének mondtak köszönetet, azért, mert hatalmon voltak? Az igaz istent tartották hatalmuk forrásának?

Minden bizonnyal nem!

Pál mégis az összes fennálló "világi" hatalomról, és az azoknak való engedelmességi kötelezettségről írt!!!!

De ezt Ti tudjátok nagyon jól!

Te, és orion csak kifogásokat, sőt fogasokat kerestek mindenhol, csak azért, hogy ne kelljen engedelmeskedni!!!!

Valójában, a saját hiteteket cáfoljátok saját magatok előtt, csak azért, hogy ne kelljen engedelmeskedni!

Ti tényleg hisztek egyáltalán abban amiről beszéltek?

Miben hisztek egyáltalán?

Sőt, kereszténynek valljátok magatokat?

Azért fogalmazok többes számban, mert neked, orionnak és mindenkinek szól, aki pontosan így all hozzá a Koronavírus-járványhoz, és közben meg fennhangon kereszténynek vallja magát!

Miért keresitek folyton a fogást a másik mondandójában?

Tulajdonképpen mi a problémátok, mitől féltek?

Hogy oda a szabadságok?

Volt egyáltalán?

Én két dologról írtam:

Maszk használat és távolság tartás.

Én nem írtam csipekről, veszélyes oltásokról... és egyéb paranoiákról stb!

Ezt a két dolgot: Maszk és 1.5 méteres távolság. Igazán nem probléma megtenni!

Erre írtam azt a verset hogy:

"Ha elhívnak egy mérföldre, menj el vele kettőre"

Ha Te akkor éltél volna, lázadtál volna Jezus ezen szavai ellen?

Mit gondoltok, melyiket könnyebb betartani, Jézus korabeli szavait a korabeli követőinek, vagy a mai szabályokat a mai követőinek
( ha egyáltalán annak valljátok magatok)?!

Miközben velem vitatkoztok, tulajdonképpen nem tesztek mást, mintsem a saját keresztény hiteteket és énképeteket támadjátok magatokról magatok előtt!!!

Így teszitek magatokat szépen lassan saját magatok paródiáivá.

Egy szépen kifestett keresztényimitátorrá!

Ilyenekkel pedig nem fecsérlem tovább az időmet!

További szépeket!

Ja.... és nem válaszolok, lehet sarat dobálni!

Puszi! :)

Ta0066 2020.09.18. 07:00:02

@Igazság Kereső:

Rendben, ne válaszolj, ettől még leírom, mit gondolok.

A görög és római hatalmak önmagukat szakrálisnak tartották, nem tagadták a szentség vagy Isten létét, sőt az állam életében ez mindenütt szerepet játszott. Más kérdés, hogy a szentség tiszteletének formáját a zsidók nem fogadták el. A római kultuszt például bálványimádásnak tartották. De Róma maga nem volt isten tagadó, nem jelentette ki magáról, hogy hatalma nem köthető semmilyen istenhez.
A mai államok vezetői kijelentik, hatalmuk az őket megválasztó emberektől ered és felelősséggel is csak nekik tartoznak, hatalmuk nem szakrális.
Mint fentebb elmondtam, nagy összefüggésekben a helyükön vannak mégis, de konkrétan követni őket szerintem nem ajánlatos.

Főleg ilyen módon nem:
"Ebben az esetben is a még jogtalannak és értelmetlennek, sőt helyenként gonosznak ítélt rendelkezések betartására irányuló felszólításról van szó; és ebből kifolyolag nem ímmel-ámmal, nem zúgolódva, hanem bizony engedelmes szívvel való odaadással tartozik a fennálló hatalom felé, mind amellett természetesen egy megszabott és esszerű határon belül!"

Engedelmes szívvel való odaadással. Ha te szívből odaadod magad a világi hatalomnak, akkor a Jézus által megfogalmazottakat, miszerint Istent teljes szíveddel imádd hogyan fogod megtenni?

Az általad beidézett összes bibliavers azt szemlélteti, hogy ha szót is fogadsz a hatalomnak, azt ne kövesse a hatalom szívbéli elfogadása is.

A 2 mérföldre kényszerítés, a másik orca odafordítása sem kivételek. Miről van itt szó? Egy kényszerről, amivel az ember szembesül, amit elszenved. Hogyan lehet ezt a saját javára fordítani? Úgy, ha megszünteti annak kényszer voltát, és egy aktív, belső magatartással (elmegy magától mégy egy mérföldre, odafordul) azt, ami eredetileg kényszer, saját tetté, választott cselekedetté teszi. Pont nem arra szólít fel, hogy engedelmes szívvel, odaadóan ezeket továbbra is elszenvedje. Azzal a példával lehetne szemléltetni, mint amikor valakit nehéz fizikai kényszermunkára ítélnek, és e közben az illető boldogan énekel. A belső magatartás a legkevésbé sem az alázatos belenyugvás, sőt szívbéli odaadás, hanem a teljes lázadás. Azt, amit azért mérnek rád, hogy megtörjenek vele, valami olyanná teszed, ami felszabadít.

A maszkviselés esetén ennek a felvetésnek van értelme. Mit tudok tenni, hogy ne kényszer legyen, hanem szabad belső elhatározás? Énekelni nem nagyon lehet benne. Lehet rá pl. valamit rajzolni és figyelni az emberek reakcióját, azzal a céllal felvenni, hogy ma megnevettetem aki a közelembe jön. Esetleg.

Ami pedig a saját kereszténységemet illeti. Ha a te világlátásod a kérdésben irreleváns, mint írod fentebb, akkor az enyém is az. Vagy annak kellene lennie. Ha egyikünk számára a világnézet ebben a kérdésben nem számít, így nem is kérhető számon az ahhoz való hűség, akkor a másikunk számára is legyen ugyan így.

Ami pedig a kifestett keresztény imitációt illeti. Nem olyan régen, Európában létezett a nemzetiszocializmus, mely hatalomra kerülve, tudjuk mit művelt. Aki akkor szívvel és alázatosan követte őket, akár keresztényként (bár a rendszer alapvetően kereszténység ellenes volt), az bizony kötelességének tekintette feljelenteni a zsidó szomszédját, ismerősét, ha az bujkált például. Azok a katolikus papok pedig, akik keresztleveleket hamisítottak, hogy gyerekeket mentsenek, lázadók voltak a te értelmezésed szerint. Sőt szentség tagadók is, hiszen az egyik legfontosabb szentséggel csaltak gyakorlatilag. Melyikük volt a keresztény imitátor?

2020.09.18. 08:38:48

@ORION: Azt hittem, azt hiszed el, amit a Biblia meg Jézus mond.

Ta0066 2020.09.18. 09:09:21

@HanSolo2020:

"Előbbiekben lehet hinni vagy sem, ez mindenki magánügye,..." (a hitbeli dolgokra utaltál ezzel)

Ezt írtad korábban. Én azt hittem ebben hiszel.

Akkor miért kéred számon másoktól, azt, ami elvileg szerinted is a magánügyük? Csak keresztényként kötelező hűségesnek lenni bármihez, amiről azt gondolod, hogy hűségesnek kell lenni hozzá?

Nem keresztényként a következetlenség és a saját véleményhez való hűtlenség már nem hiba?

Ha érvelni szeretnél hozhatod az objektív tényeket: esetszám emelkedés, a maszk viselésének statisztikai hatása, stb. Amiről azt állítod, állítjátok, hogy szakemberek által bizonyított. Én nem követem ezeket, komolyan mondom érdekelne, ha összefoglalnád tudományosan és statisztikailag mennyit segít a maszk.
Több értelme lenne, mint mások - saját magad által magánügynek tekintett - hitét számon kérni.

2020.09.18. 10:00:24

@Ta0066: Nem kívántam számonkérni, csupán beszélgetünk (szerintem). Csak azt látom, hogy van, aki oda meg vissza van Jézusért szavak szintjén, de amikor úgy adódik, hogy be kell tartani egy utasítását, ami az adott körülmények között kényelmetlenséget okoz, máris mennek a kifogások, mindenféle hiedelemre alapozva. Többek közt ezért nem tudok hinni már a Bibliában meg az Istenében. Általában addig keresztény valaki, ameddig nem jár áldozatokkal. Ameddig lehet ostorozni a másikat, mert az szerinte helytelenül él. Aztán ha a nagy keresztény nem úgy jár el, ahogy írva vagyon, és felebarátja rá merészel világítani erre, dühös lesz, hogy mit szól bele.
De ilyenek vagyunk mi, emberek. A legapróbb dologban se tudjuk elviselni sértődés nélkül a kritikát, még ha jogos is. Mert ugye amit más csinál, az rossz, de amit mi, arra mindig van mentség.
Nem tudom neked szaknyelven leírni, hogyan véd a maszk, de nyilván nem a semmiért erőltetik az orvosok, virológusok annyira. Ha másra nem, legalább annyira jó, hogy később kapod el a fertőzést, lassabb a terjedés, nincs annyira leterhelve az eü. De nem csak a maszkról van szó, beszélhetünk itt a távolságtartás és a fertőtlenítés fontosságáról is.

Ta0066 2020.09.18. 10:51:43

@HanSolo2020:

Kedves HanSolo2020, nem keres senki kifogást. Mint leírtam többször, felveszem a maszkot, ahol kötelező. Sőt távolságot is tartok, sőt kezet is fertőtlenítek. De abban igazad van, hogy ezt az előíró hatalomnak még véletlenül sem a feltétlen és alázattal és tiszta szívvel történő elfogadásával teszem. Megnézhetném magam, ha a Fiatal Demokraták Szövetsége lenne a szívembe írva.

DE. Nem harapom el annak a torkát, akinek ez esetleg gondot okoz, vagy nem szívesen hordja a maszkot.
Nem helyezek kilátásba isteni büntetést sem. És nem gondolom azt magamról, hogy mindazért, amiért a maszkot viselem és fertőtlenítek és távolságot tartok, azért előlépnék a szent kategóriába; aki pedig nem csinálja - vagy nem szívesen csinálja (!) az Istennel fordul szembe.

Felebarátom pedig nem világított rá semmire, hiába kértem erre, dühös lett, hogy mit szólok bele és kijelentette, hogy "nem fecsérli ilyenekre az idejét" és hogy nem válaszol. - talán mert a legapróbb dologban sem tudjuk elviselni a kritikát?

2020.09.18. 11:15:33

@Ta0066: Amiket írtam, inkább orionnak szólt, csak neked írtam, reagálva a kommentedre.
Az utolsó soraidat meg nem veszem magamra, mert nem hinném, hogy okot adtam rá. További szép napot.

Ta0066 2020.09.18. 11:19:34

@HanSolo2020:

Szép napot neked HanSolo2020

ORION 2020.09.18. 15:24:02

@HanSolo2020: A lényeg- NEM LÁTOK ÉS NEM TAPASZTALOK SEMILYEN GYILKOS JÁRVÁNYT!!!SZERENCSÉRE!!!EBBŐL KIFOLYÓLAG SEHOGYAN SEM VÉDEKEZEM !!!Mindent Úgy csinálok mint régen és ÉLEK BÉKÉBEN!!!HA EZ VALAKINEK NEM TETSZIK-NEM ÉRDEKEL!!!

ORION 2020.09.18. 15:30:43

@Igazság Kereső: Csak a maszkosak a keresztények szerinted!!!Ehez csak gratulálni tudok!!!
Puszi! :)

ORION 2020.09.18. 15:56:57

@Ta0066: Nem értem miért gondolják úgy sokan hogy ami a BIBLIÁBA LE VAN íRVA az minden KÖTELEZŐ???Jézusnak semmi sem volt kötelező, a törvényeket 2 lábbal rúgta fel!!!Honnan ,MIÉET gondolják sokan hogy minden kötelező???REJTÉLY!Ha ez igy lenne nagy bajban lennénk!!

Ta0066 2020.09.18. 16:43:39

@ORION:

Van rá magyarázat, legalábbis, amit én oknak látok azaz, hogy a legtöbb keresztény felekezet és egyház olyan állapotban van, mint a zsidóság Krisztus korában. A vezetői vakok, terheket és előírásokat raknak a hívekre, de élni, felmutatni a valódi kereszténységet már nem tudják. Az egyszeri hívő sem igazán - tisztelet a kivételnek, ami mindig van.

A keresztény vallásból, ami jóval több, mint pusztán az Írás és az erkölcs, pedig csak a külsőleg is látszó dolgok maradnak. A cselekedetek, a hitvallás, a hívés valamiben.

Az pedig, hogy a kereszténység eredetileg több volt mint vallás, fel sem merül. A lényeg nélkül pedig a járulékok nem érthetők.

Igazság Kereső 2020.09.18. 17:38:32

@HanSolo2020:

"Csak azt látom, hogy van, aki oda meg vissza van Jézusért szavak szintjén, de amikor úgy adódik, hogy be kell tartani egy utasítását, ami az adott körülmények között kényelmetlenséget okoz, máris mennek a kifogások, mindenféle hiedelemre alapozva. Többek közt ezért nem tudok hinni már a Bibliában meg az Istenében. Általában addig keresztény valaki, ameddig nem jár áldozatokkal. Ameddig lehet ostorozni a másikat, mert az szerinte helytelenül él. Aztán ha a nagy keresztény nem úgy jár el, ahogy írva vagyon, és felebarátja rá merészel világítani erre, dühös lesz, hogy mit szól bele.
De ilyenek vagyunk mi, emberek. A legapróbb dologban se tudjuk elviselni sértődés nélkül a kritikát, még ha jogos is. Mert ugye amit más csinál, az rossz, de amit mi, arra mindig van mentség."

Pontosan ez az én bajom, köszönöm! :)

Az ilyenek számomra képmutatók!

Erre írtam a keresztényimitátor kifejezést!

De nem csak a keresztények között, példát hozhatnánk fel a főáramú Iszlám szerinti inkorrektnek nevezett iszlamisták közül.

Azt mondja róluk a Korán,hogy rosszabbak az ilyenek, mint a hitetlen, mert a hitetlen nyíltan és őszintén beszél hitetlenségéről és másféle világosításáról, a hithű pedig szájával hűen vallja az Iszlámot tetteivel mégsem követi azt. Így százszor rosszabb, mint aki nem vallja azt, mivel tetteivel megcsúfolja a hitet és azt az istent akiben állítása szerint hisz!

Úgy tűnik ez pontosan alkalmazható sok, magát alapjában kereszténynek valló, a hitét csak kavartként viselő emberre is!

Valahogy ilyen az ember....

De akkor legalább ne hangoztatná az ilyen, hogy mennyire keresztény!!

Mennyire tiszteli és szereti Jézust és hogy mennyire várja Őt!

Mire kell a színház?

A legtöbb ember, ezért kap hányingert a vallásoktól!

Én pedig azt mondom, hogy az ilyen emberektől kapok hányingert!

És ezt nem lehet arra fogni, hogy a Tanúk kiölték belőlük a hitet! Akkor miért beszélnek a hitükről? Minek?

Kinek akarnak tetszelegni, Istent úgy sem tudják átverni!

Saját magukat és a hitüket csúfolják meg!

Én legalább őszintén leírom a kereszténységgel és a bibliával kapcsolatos kétejeimet, nem igyekszem magam kifesteni, mint egy kifestő könyvet!

Nem akarok látszatot kelteni!

De ezzel pont azt az istenképet szennyezik be, amiben állítólag hisznek és akit állítólag imádnak!

Itt már rég túl nőttünk a maszkokon stb stb

Itt a gerincességről és a keresztényi őszinteségről és korrektségről beszelünk!

De sok embernek fontosabb a látszat, mint az igaz hit.

A keresztény mondja magáról hogy keresztény, így joggal számonkérhető a képmutatása!

Ha azt mondja Ő nem keresztény, oda se neki, nincs miről beszélni, semmi gond!

Jézus nem a Görögökhöz ment számon kérni a Zsidóságukat, és az ahhoz kapcsolódó Törvény betartatását, hanem az Izraelitákhoz s a Zsidósághoz!

Na de rövidre is zárom a témát, regényt lehetne írni erről a témáról.

Tömören ez az én bajom, és ezen akadtam az ki, ettől lettem nyers is kissé, mert nem szeretem a képmutatást!

Köszönöm szépen és elnézést a hangnemért mégegyszer!

De csak a hangnemért, mert amit igazságosnak ítélek meg, azért kiállok!

ORION 2020.09.18. 18:05:43

@Ta0066: Engem pont a terhektől szabaditott meg Krisztus !Számomra kötelező dolog nem létezik!Azt mondja szabad vagy , Fiú vagy nem szolga !Ha akarok szolgálhatok , ha nem akarok nem kell!!!Szeresd AZ ISTENT és az EMBEREKET --ENNYI!DE MÉG EZ SEM KÖTELEZŐ!!!Az Ő kegyelme elég nekem!!!Én végképp csak Istenben bízom!!!Számomra ez az evangélium üzenete!Akár tetszik a népeknek akár nem!!!Nem félek a haláltól, semilyen hatalomtól, semilyen virustól semilyen csapástól sem stb stb!---EZ VAN!!!

ORION 2020.09.18. 18:16:26

@Igazság Kereső: Bocsáss meg tesó ha bármivel is fel idegesítettelek !Nem állt szándékomban!

Ta0066 2020.09.18. 19:33:23

Nos, ha már őszinte napot tartunk nekem pontosan ezzel van problémám:

"Ha azt mondja Ő nem keresztény, oda se neki, nincs miről beszélni, semmi gond!"

Miért nincs gond? Bármilyen elvhűség és gerincesség miért csak a keresztényeken/vallásosakon kérhető számon?
Az ateista miért ne kellene, hogy gerinces legyen? A vallásában kételkedőnek miért nem kell gerincesnek lennie?

És a másik, ateista és vallástalan képmutató ember talán nincs? Nem látott még facebook üzenőfalat, aki ezt hiszi.

Ta0066 2020.09.18. 19:43:01

@Igazság Kereső:

"De csak a hangnemért, mert amit igazságosnak ítélek meg, azért kiállok!"

Kedves Igazság Kereső, mit ítélsz igazságosnak?

Mert a sok indulat között nekem ez nem derült ki.

Az lenne az igazság szerinted, hogy a polgári magyar kormány által hozott vírusvédelmi intézkedéseket úgy kell követni tiszta odaadó szívvel, mint az Isteni útmutatást és akaratot?

Aki pedig nem így követi, az nem keresztény és képmutató?

Igazság Kereső 2020.09.19. 00:26:24

"Szeresd AZ ISTENT és az EMBEREKET --ENNYI!DE MÉG EZ SEM KÖTELEZŐ!!!"

Te jóságos nagy manitu!!!!!! XD hihihiiiii

Na ne!!!

Mindjárt olyat írok, amiért ki tiltanak...

Atya Úr Isten!!!! XD

Hát..... erre inkább nem írok semmit! :)

Amúgy nem haragszom Orion!

Ez egyáltalán nem rólam szól! :)

Ta0066 2020.09.19. 10:28:30

@ORION:

Valóban, még a semmi sem kötelező.
Még.

ORION 2020.09.19. 15:11:10

@Ta0066: Helyes az észrevétel!!! Jelen korszakról beszélek!!!Hamarosan megváltozik a helyzet!!!

Igazság Kereső 2020.09.19. 17:25:01

@ORION:

Hamarosan?

Hamarosan mi?

Átmentél Tanúba? :D

Honnan tudod mikor változik mi milyen irányba?

Mire gondolsz?

ORION 2020.09.19. 20:18:56

@Igazság Kereső: Olyan dolgok amit te nem érthetsz meg!Csak felidegesítenéd vele magadat!!!Ezt nem akarom!!!

Igazság Kereső 2020.09.19. 23:17:50

@ORION:

Hú de titokzatos lettél! :D

Ha jön a világvége kérlek oszd meg velem is!

Igazság Kereső 2020.09.19. 23:45:33

Ja, ezt akartam a témában utoljára írni.

Nem kötelező a szeretet?

Amúgy, mit értünk jelen esetben a kötelező kifejezés alatt?

Jézus azt mondta, hogy két parancsolat
( parancsolat? az nem kötelezvény?)
hogy:

"35Hogy próbára tegye, az egyik törvénytudó kérdéssel fordult hozzá: 
36„Mester, melyik a főparancs a törvényben?” 37Jézus ezt felelte: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. 38Ez a legnagyobb, az első parancs. 39A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. 40Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.”
/Máté: 22:35-40. SZIT/

Vagy mondhatnánk:
Ez az egész Biblia vagy más kifejezéssel élve a kereszténység alapja!

Kötelező Istent szeretni?

Érdekes egy másik bibliai idézet is: "Átkozott, aki nem szereti az Urat"

Összeségében az mondható, hogy az Isten iránti szeretet KÖTELEZ az emberek szeretetére!

Mindent szabad, semmi sem követelmény?

Igaz, hogy az Isten kegyelme vezet megmentésre, de a szeretet vezet a tettekre, de ha tetteiddel nem bizonyítod szeretetedet, kegyelemben sem részesülsz!

Ilyen módon ha nincs követelmény, bárki bármit mond, cselekszik, saját öntörvényeskedése keretein belül, az semmi gond, Isten úgy is kengyelemben részesíti, tetteitől és szívbeli beállítottságától függetlenül!

Nem, ez nem igaz, ez nem így megy!!!

A kegyelmet ne tévesszük össze a mindent szabaddal!!

A hit érvénytelen cselekedetek nélkül, de éppen úgy a cselekedet érvénytelen hit nélkül!

A hitből fakad a szeretet, és a szeretet az, amely kötelez!

Bármit megtehetek, mert úgy is kegyelemben részesülők?

Nem nem, aki ezt hiszi tévedésben él!

A kegyelem nem azt jelenti, hogy semmit sem kell tenni!

Nem vagy szabad!

Mármint, ha a "szabadság" eszménye azt takarná, hogy azt tehetek amit akarok, úgy is kegyelemben részesülők!

A kegyelem csak azoknak jár, akik úgy is élnek, ahhogy Krisztus meghagyta!

A többi csak kifogás....

Vagy Istennek vagy a szolgája vagy az Ördögnek!

NINCS a keresztény tanítás szerint másik opció!

Már ha szigorúan a keresztényi keret rendszerről beszélünk... :)

Na de én már tényleg nem folytatom ezt!

Úgy is Ti "tudjátok jobban"! :)

ORION 2020.09.20. 04:51:21

@Igazság Kereső: Ne aggódj! A világ végéig még alaphangon több mint 1000 év!!! A rendszer változásra néhány esztendő!!!

Mit tudsz te a KEGYELEMRŐL?Irásod alapján SEMMIT!!!

Ta0066 2020.09.20. 08:47:10

@ORION:

Ne légy szigorú Orion, ha ma nem tud, majd tudhat holnap.

A fejtegetésekben alapvetően lenne mit kijavítani, csak az egyik:
"35Hogy próbára tegye, az egyik törvénytudó kérdéssel fordult hozzá:
36„Mester, melyik a főparancs a törvényben?” 37Jézus ezt felelte: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. 38Ez a legnagyobb, az első parancs. 39A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. 40Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.”
/Máté: 22:35-40. SZIT/
Vagy mondhatnánk:
Ez az egész Biblia vagy más kifejezéssel élve a kereszténység alapja!"

Nem egészen, Krisztus azt mondja ez a Törvény és a Próféták alapja, mai megfogalmazásunk szerint az Ószövetségé, ami Keresztelő Jánosig tart, utána az Isten Országának evangéliuma hirdettetik.
A evangéliumok specifikus Jézusi tanítása pedig Isten atyasága és az ellenségszeretet.
Ezek a Törvény által megfogalmazott alap követelménynél magasabb - mondjuk így "követelmények", amiknek az elfogadása, követése nem mindenkinek adatik meg. Akinek nem adatik, annak érvényben marad az Istenszeretet és az emberszeretet parancsa; akinek adatik, annak érvénybe lép az evangélium parancsa.

A másik nagyon fontos kiemelni való:
"A kegyelem csak azoknak jár, akik úgy is élnek, ahhogy Krisztus meghagyta!"

1. A kegyelem senkinek sem jár.
Bizonyos életgyakorlat követése esetén megteremtődnek annak a feltételei, hogy Isten szavát a teremtmény meghallja. Garancia nincs, nem jár senkinek semmi.

2. A JOBB lator példáját ne hagyjuk ki. A mai ember már tipikusan olyan helyzetben van, hogy a saját halála, annak a közelsége, az egyetlen, ami képes felnyitni a szemét (a halál a legjobb igehirdető - mondja az Iszlám). És ebben még tud fordítani a helyzetén.

ORION 2020.09.20. 20:51:06

@Ta0066: Áljunk meg egy szóra tesó!!! A KEGYELEM MINDENKIÉ!!!Tit. 2.11 " Mert Istenünk megmentő kegyelme MINEN ember számára ragyogott fel,...Zsid. 4,16Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy IRGALMASSÁGOT nyerjünk és KEGYELMET találjunk, alkalmas időben való segítségül.Ez az ige minden emberhez szól.!!! Nem kell semmit sem tenni ahhoz, hogy elé járuljunk, nem mondja, hogy szükség lenne valamilyen plusz cselekedetekre, nem mondja, hogy ti hívők, keresztények akik kapcsolatban vagytok velem, csak ti jöhettek hozzám! Az irgalmasságra azoknak van szüksége, akik valamit elrontottak, rosszul csináltak, de itt azt mondja, hogy a kegyelem királyi székénél megtaláljuk az irgalmasságot , vagyis nem kapunk rosszat, amit megérdemelnénk. Helyette mindjárt ott a kegyelem, ami a meg nem érdemelt jókat adja. A Új Szövetség örök szövetség és nem teljesítményfüggő szövetség. Az Új Szövetség befogadó és nem elutasító szövetség. Nem a megfélemlítésre épülő szövetség, hanem a kegyelemre. Ameddig ezt nem látjuk addig mindig tenni és tenni akarunk az elménkből. Ebbe a szövetségbe hit által lehet belépni és nincs fizetség, már ki van fizetve.

Ta0066 2020.09.21. 13:49:16

@ORION:

Nem tudom, az egész 4. fejezetet elolvasva nekem inkább úgy tűnik a hívőkhöz és hívőkről szól a fejezet utolsó mondata.

ORION 2020.09.21. 17:41:34

@Ta0066: Értelek!Nagyon hosszúra nyúlna ez téma ,ezért hanyagoljuk inkább!
Itt a koronavírus a nagy kérdés!

Igazság Kereső 2020.09.21. 17:49:03

Oh!

Még egymással sem vagytok egyetértésben a Biblia szavainak értelmezése szempontjából?

Kitűnő az "egység"! XD

Ta0066 2020.09.21. 18:31:10

@Igazság Kereső:

Lehet, hogy nem vagyunk. Miért kellene?

Igazság Kereső 2020.09.21. 23:54:52

Ha nem vagytok, ki dönti el, hogy kinek az értelmezése a helytálló, s kinek van igaza?

Vagy nem is kell egyetérteni semmiben, talán még ilyen fontos kérdésekben sem, mint a kegyelem?

Ez volt mindig is a problémám a vallásokkal!

Ha nem kell egyetérteni, akkor ebből fakadóan, mindenki azt gondol, értelmez, amit csak akar.

Oké, a szabadság íze!

Na de... így honnan tudhatom, hogy nekem van igazam, vagy a másiknak?

Miért gondolhatom joggal, hogy igazam van, vagy a másik fél szintúgy?

Egyáltalán, ki dönti el s hogyan?

Isten?

És Ő mikor hogyan és milyen módon?

És addig, míg nem szól, mindegy Neki mit tudok, értek meg, vagy helyeslek?

Ez így zavarós!

De ahogy látom, nem csak nekem....

Ta0066 2020.09.22. 10:20:39

@Igazság Kereső:

A birtokviszony fordított: az Igazságnak vannak emberei, nem az embernek igazságai.

A valódi Igazság "titkos" vagy rejtett, mert korlátozás és formába öntés nélkül nem lehet beszélni róla, és amint ezeket a korlátokat megkapja, már nem a teljes igazság.
Ezért mindig irányzatok, vallások, iskolák és hitvallások képében jelenik meg. Ezek csak a belső igazság elhalványodása miatt állíthatók szembe egymással, vagy tehetők kizárólagossá.

ORION 2020.09.22. 16:14:48

@Ta0066: hehehehheh...amiellen odaálok de teljesen...hehehe..stb stb..SIRÁLY!!!

Igazság Kereső 2020.09.22. 17:15:19

Basszus....

Asszem no comment!

Ta0066 2020.09.23. 12:55:49

Látom, megint kicsapódott egy biztosíték.
Akkor akár erősebben is lehet fogalmazni:

„Intellektuális tisztánlátásra reménye sem lehet annak, akit egzisztenciális tisztázatlanságok terhelnek. Mert akinek lénye nem a legmagasabbra van beállítva, annak értelme lényeges pontokon szükségképpen el fogja véteni az igazságot” (Buji Ferenc)

ORION 2020.09.26. 15:24:30

@no more: Csak Isten biztos pont az életemben!!!

Ta0066 2020.10.03. 18:39:55

@ORION:

Végignézve. Az elején elhangzottakkal nem egyetértve.

ORION 2020.10.04. 09:23:10

@Ta0066: Kemény dolgok az biztos! Nincs azzal gond ha valamit másképpen értünk,vagy nem egyet értünk, az Isten azt is ki fogja jelenteni nekünk előbb vagy utóbb!

Igazság Kereső 2020.10.07. 17:13:08

@ORION:

Velem miért nem voltatok ilyen elnézők? :D :)

Én még annyira sem értek egyet, nekem is ki fogja majd nyilatkoztatni?

Hol, hogyan, mikor?

Halálomkor, vagy a világ végén?

Ta0066 2020.10.07. 18:27:09

@fatal affair.:

Köszönöm kedves szavaid fatal affair.
Akkor már ketten vagyunk.

Ta0066 2020.10.07. 19:02:06

@Igazság Kereső:

Nagyon emlékeztetsz valakire, akit ismertem valamikor.
Kénytelen leszel elhinni (!), hogy elnéző vagyok.

Kinyilatkoztatja. Folyamatosan. Nem élnél, ha nem tenné.

Ta0066 2020.10.07. 21:30:49

@fatal affair.:

Hajrá kedves fatal affair és pont. küldhetsz zenét is és hitvitázhatsz is.

Ta0066 2020.10.07. 21:56:00

@fatal affair.:

Szabadságharcos. Vagy Igazságharcos. OK. Ha az szeretnél lenni semmi akadálya.

Itt vagyok az utcádban.

Ta0066 2020.10.07. 22:02:43

@fatal affair.:

Megvédeni Istent. Mert te vagy a nagyobb ő pedig a kisebb.

Ta0066 2020.10.07. 22:13:03

@fatal affair.:

Isten saját kijelentése szerint: "vagyok, aki vagyok"
Miért nem ismerik? Mert az emberek nem tudják magukról sem, hogy kicsodák. Ha tudnák, ismernék Istent is.

Ta0066 2020.10.07. 22:14:57

@fatal affair.:

Isten azokat védi meg, akik példával bemutatják, hogy jó az Isten. Üvölteni nem biztos, hogy elég.

Ta0066 2020.10.07. 22:22:45

@fatal affair.:

A saját blogodat is lenulláztad. illetve az még negatívban van, a nemlétben valahol.

Ta0066 2020.10.07. 22:30:18

@fatal affair.:

Egy mégis akadt, aki mutatott belőle valamit. Elvileg őt kellene követni.

Ta0066 2020.10.07. 22:39:12

@fatal affair.:

Az emberek nem tudják, hogy ki Isten. istent (kisbetűvel) rengeteget ismernek.

Ta0066 2020.10.07. 22:42:01

@fatal affair.:

Egyébként igazad van. A saját maga nem ismerése és az Isten nem ismerése kéz a kézben jár.

Ta0066 2020.10.07. 22:46:45

@fatal affair.:

"Ismeret alapján szeretik őt"

Ez pontosan mit jelent?

Ta0066 2020.10.07. 22:56:35

@fatal affair.:

Bátran beismerem kedves fatal affair és pont.
Az az ismeret ugyanis, amit te hirdetsz nem ment meg. Sem téged, sem mást.

De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. 9 Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk. 10 Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes.

Ta0066 2020.10.07. 23:02:58

@fatal affair.:

Komolyan megkérdeztem. És nem kaptam rá választ.

Ismeret alapján szeretni. Erre kérdeztem rá.

A gyerekedet is szereted, még mielőtt megszületne. Nem ismered, semmit nem tudsz róla, csak annyit, hogy van. Mégis szereted. Ismeret nélkül is. Furcsa.

Ta0066 2020.10.07. 23:06:36

@fatal affair.:

Bakker, nem gondoltam, hogy ilyen gyengék az idegeid.

Ta0066 2020.10.07. 23:21:02

@fatal affair.:

Jó éjszakát fatal affair és pont.

Igazság Kereső 2020.10.08. 00:21:26

Tyűha, megint beindult az őrület! :D

a századik juh 2020.10.08. 06:25:59

@fatal affair.:

Fatál affér: Amikor a harkálynak nem sikerül elsőre kifaragnia az emlékünnepi étkészletet?

Ta0066 2020.10.08. 08:36:53

@Igazság Kereső:

Régi ismerősre. Jó viszonyban voltam vele sokáig.

Ta0066 2020.10.08. 11:54:17

@a századik juh:

Fatál. Önbevallása szerint faék.

ORION 2020.10.08. 12:31:59

@Igazság Kereső: """Én még annyira sem értek egyet, nekem is ki fogja majd nyilatkoztatni?

Hol, hogyan, mikor?

Halálomkor, vagy a világ végén?"""
A válasz erre --IGEN!
Előfordulhat hogy csak a halálod után!!!Amennyiben földi vándorlásod idején nem vagy hajlandó felismerni Isten eddigi kinyilatkoztatásait!!!

a századik juh 2020.10.08. 14:54:04

@Ta0066: "Ez őrület!

Úristen !!!

Elég volt belőled! Most!

Töröljetek ki végleg!
Megígérem, hogy soha többé nem írok ide, de még csak felétek sem nézek !!!"

:D

Gratulálok, ezt sokan próbálták eddig elérni, sikertelenül.

:D

Ta0066 2020.10.08. 15:58:01

@a századik juh:

Kétes dicsőség, de ez van.

Átmegyek a te blogodra, lenullázom azt is.

Igazság Kereső 2020.10.08. 17:01:17

@Ta0066:

"Régi ismerősre. Jó viszonyban voltam vele sokáig."

Oh! Megtisztelő! :D :)

a századik juh 2020.10.08. 23:12:51

@Ta0066: "Átmegyek a te blogodra, lenullázom azt is."

Nos, legyen meg az Úr akarata ebben is. :)

a századik juh 2020.10.08. 23:14:47

@Igazság Kereső: "Régi ismerősre. Jó viszonyban voltam vele sokáig."

Oh! Megtisztelő! :D :)"

Szerintem itt a kulcsszó a "voltam".

Jó viszonyba voltam vele sokáig, de már nem...

na, rá emlékezteted! :)

Igazság Kereső 2020.10.08. 23:58:51

@a századik juh:

Lehet, de az is lehet, hogy jó viszonyban volt vele, de már nincs vele semmilyen viszonyban.

Na de mindegy is...

Jut eszembe, ki akarja lenullázni a blogodat és miért?

a századik juh 2020.10.09. 06:40:05

@Igazság Kereső: "Jut eszembe, ki akarja lenullázni a blogodat és miért?"

Nos, a Nickaméleon-elüldöző @Ta0066 kolléga vette át az elüldözött Nickaméleon szövegét érdekes módon...

A miértre nem tért ki.
:)

Ta0066 2020.10.09. 10:34:02

@a századik juh:

Nickaméleon jellemzése szerint szeretem a pusztítást. Erre utalt volna a megjegyzés.

Igazság Kereső 2020.10.09. 17:04:52

@Ta0066:

Ha jól értem, de javíts ki, ha tévedek, hogy szereted elpusztítani azt, ami nem olyan, mint Te, vagy nem úgy lát,mint te, vagy ami nem a Te érdekeidet szolgálja?

Fejtsd ki kérlek, mire gondoltál pontosan?

Köszi!

Ta0066 2020.10.09. 18:28:40

@Igazság Kereső:

Nem tudom kifejteni. Nickaméleon szerint szeretem a pusztítást. De nemcsak én, hanem mindenki aki itt JT tanításai ellen felszólal.

Ta0066 2020.10.09. 18:35:15

@Igazság Kereső:

Apropó pusztítás és Századik blogja.
Az örökkévalóság megértéséhez egy egyszerű dolgot kell tisztázni.

Isten teremtett valóság?
Teremtett valóság az idő?

Igazság Kereső 2020.10.10. 00:08:55

@Ta0066:

"Nem tudom kifejteni. Nickaméleon szerint szeretem a pusztítást. De nemcsak én, hanem mindenki aki itt JT tanításai ellen felszólal."

"Apropó pusztítás és Századik blogja.
Az örökkévalóság megértéséhez egy egyszerű dolgot kell tisztázni.

Isten teremtett valóság?
Teremtett valóság az idő?"

Meg mondom őszintén, nem igazán értem mit akarsz mondani.

Fejtsd ki bővebben, mert nem vagyok gondolat olvasó, így ezekből a felmondásokból pedig nem értem!

Köszi :)

Ta0066 2020.10.10. 11:28:31

@fatal affair.:

Üdv néked fatal affir.

Ha hiszed, ha nem, örülök, hogy itt vagy. Cáfolj meg nyugodtam. Mindet meg lehet; amit ide eddig írtam minden cáfolható.

Cserébe én is megvizsgálom azt, amiről próbálsz meggyőzni.

És amint megvizsgálom egy rózsaszínű ködöt látok, gyermeki álmokat. Diadalmenetet armageddonig, 6000+ évet, 1000 évet, halálalvást, feltámadást, újabb lehetőséget a megváltásra, majd még egy újabbat.
Persze lesz aki elpusztul, sajnálatos, de ez van, magára vessen. A boldog feltételezés persze az, hogy te a győztesek oldalán leszel, aki büszkén veszi el a győzelem koronáját.

Pont, mint a rózsaszín vattacukor.

Ta0066 2020.10.10. 11:42:11

@Igazság Kereső:

Isten valami olyan, ami teremtve lett? Nem. Ő a Teremtő, nem lehet egyszerre teremtmény is.

Az idő valami olyan, amit Isten teremtett? Igen. A világ teremtése az idő teremtése (is).

Isten nem lehet az általa teremtett idő korláta alatt. Az örökkévalóság Istenre vonatkoztatva nem gondolható el időbeli végtelenségként, végtelenül meghosszabbított időként.

Igazság Kereső 2020.10.10. 17:06:10

@Ta0066:

Oké!
Én ezt maximálisan el tudom fogadni!

De akkor mégis mi a helyzet az aionokkal?

Ha olám szó nem jelent konkrétan végtelent-amiből fordították az aión többesszamát és mellékneveit-akkor az örök élet(akár fizikai akár szellemi testben) miként értelmezhető ránk emberekre?

Örök-e az az örök élet?!

Mit gondolsz?

Ta0066 2020.10.10. 20:02:04

@Igazság Kereső:

Ha az örök élet valamilyen mennyei vagy pokolbeli világban van elgondolva, akkor nem. Az az örökké nem az abszolút örökké.

Ha az Istennel való egységként van elgondolva, akkor viszont igen. Az az abszolút örökké.

A kereszténységben mindkettő megjelenik, fokozatokat alkotva.

Igazság Kereső 2020.10.11. 01:18:34

@Ta0066:

Mit értesz az Istennel való egységként élés alatt, milyen formában és minőségben?

Hol és hogyan történik ez az egység?

Ta0066 2020.10.11. 09:42:08

@Igazság Kereső:

Isten és világ viszonyát 2 féle képen lehet elgondolni.

Transzcendenciaként és immanenciaként.

Transzcendenciaként megragadva Isten végtelenül más, mint a világ, végtelenül meghaladja teremtett világát (Isten végtelenül nagy). Ebben a vonatkozásban az egység uralomként jelenik meg (Krisztus ül az Atyaisten jobbján, mindenek fölött).
Ennek a felfogásnak a félresiklása a panteizmus, amikor a világ és Isten közé egyenlőségjel kerül; illetve Istennek valamilyen térbeli-időbeli lényként való elgondolása (teremtményként gondolja el).

Immanenciaként (benne rejlésként) megragadva Isten a centrum (minden középpontja), a teremtett világ hátterében lévő Teremtő. Így elgondolva Isten a teremtett világ lényege, ami egyszersmind kívül is áll a teremtett világon (végtelenül kicsi). Ebben az elgondolásban az egység az emberi szív mélyén áll fent, és szeretetként jelenik meg.
Ennek a félresiklása a bálványimádás. Amikor az ember centrumába Isten helyett vagy Isten mellé valami más kerül (ami teremtmény); illetve amikor magára személyként és emberként úgy kezd gondolni, mint Istenre.

Mindkét elgondolás érvényes, és a kereszténységben mindkettő megjelenik.

Igazság Kereső 2020.10.11. 17:06:42

@Ta0066:

"Ebben az elgondolásban az egység az emberi szív mélyén áll fent, és szeretetként jelenik meg."

Jól van.

De a kérdésem az volt, hogy élünk-e örökké vagy sem fizikai testben vagy szellemi formában, vagy másként fogalmazva, a lelkünk, tudatunk örökké avagy időlegesen (aion-korszak) marad fenn?

A Biblia egy örök élet ígéretéről ír.

Mégegyszer:

"Ebben az elgondolásban az egység az emberi szív mélyén áll fent, és szeretetként jelenik meg."

Hogyan lehet az ember szíve(érzelem, értelem, szándék) mélyén egységben Istennel, ha és amennyiben nem él, vagy pedig nem él örökké?

A kérdésem ez volt tehát, hogy az ember tudatossága ilyen vagy olyan-fizikai testben,vagy szellemi testben-élhet-e örökké azaz megszakítás nélkül?!

:)

Ta0066 2020.10.11. 19:48:34

@Igazság Kereső:

Akkor még egyszer :)

Fokozatiság: vannak mennyországok, és magasabb mennyországok. Ezt a kereszténység mindig is tételezte. Hetedik mennyország pl., ami a köznyelvben is meghonosodott (alatta értelemszerűen van 6 alacsonyabb). Ha az életben vagy a halálban, vagy közvetlenül a halál után ezekbe az állapotokba jut a létező, akkor egy relatív örökkévalóságot élhet meg.

Ha Istennel teljes egységbe jut, akkor megszabadul minden időbeli és térbeli korláttól is (a legmagasabb mennyországból is "kilép"). Ez az abszolút örökkévalóság. A kereszténység ezt is tételezte a keresztény misztika keretein belül.

Innentől a dolog elég egyszerű. Nem az a kérdés, hogy az ember általában élhet-e örökké, hanem az, hogy a te életed melyik lehetőségben fut ki? Semmi nem automatikus, a leélt élet dönti el, melyik lehetőség válik ténylegessé; beleértve a poklot és a még mélyebb poklokat is.

"Hogyan lehet az ember szíve(érzelem, értelem, szándék) mélyén egységben Istennel, ha és amennyiben nem él, vagy pedig nem él örökké?"
Sehogyan. Ez a legmagasabb lehetőségek egyike, ami bárki számára nyitva áll, de rendkívül kevesen érik el (sok a meghívott, kevés a választott).

"A kérdésem ez volt tehát, hogy az ember tudatossága ilyen vagy olyan-fizikai testben,vagy szellemi testben-élhet-e örökké azaz megszakítás nélkül?!"

A válasz: nem. Bármilyen fizikai vagy szellemi test időbeli és térbeli kötöttséget feltételez, amiben az a test megnyilvánul. Ilyen értelemben és így felvetve nem élhet örökké.

Egyedül Isten valóban és abszolút értelemben halhatatlan és örök; ezért Isten minden valódi vallás célja. Visszatérni Istenhez, a kezdethez; ami minden mennyei állapot fölött (transzcendencia), vagy minden létbeli állapot mögött (immanencia) valósul meg.

Igazság Kereső 2020.10.12. 00:23:47

@Ta0066:

Furcsa, de valami hasonlóakról beszélnek az állítólagos szellemek, akik bizonyos médiumokon keresztül üzentek. Pl Seth, Abrahám....stb. De erről beszélnek a keleti miszticizmus vagy az egyes keleti vallások.

Viszont ez nem biblikus, tehát krisztus tanítványai nem beszéltek ilyenekről.

(Nem mintha egyik mellett is állást foglalnék de velük kapcsolatban ilyenekről nem tudok.)

Kicsit olyan érzésem támadt, mintha a bibliai tanításokat, a keleti vallási tanításokat és filozófiákat, "rázva és nem keverve" össze mixelnéd!

Nem állítom hogy ez rossz sem hogy jó, viszont ezt a tényszerűséget vélem felfedezni a mondandódban.

Egyébként köszönöm a válaszod! :)

Ta0066 2020.10.12. 06:24:43

@Igazság Kereső:

Melyik részét nem találod a Bibliában?

Igazság Kereső 2020.10.12. 17:09:49

@Ta0066:

Nézzük például ezt:

"Fokozatiság: vannak mennyországok, és magasabb mennyországok. Ezt a kereszténység mindig is tételezte. Hetedik mennyország pl., ami a köznyelvben is meghonosodott (alatta értelemszerűen van 6 alacsonyabb). Ha az életben vagy a halálban, vagy közvetlenül a halál után ezekbe az állapotokba jut a létező, akkor egy relatív örökkévalóságot élhet meg.

Ha Istennel teljes egységbe jut, akkor megszabadul minden időbeli és térbeli korláttól is (a legmagasabb mennyországból is "kilép"). Ez az abszolút örökkévalóság. A kereszténység ezt is tételezte a keresztény misztika keretein belül."

Ta0066 2020.10.12. 18:59:26

@Igazság Kereső:

A mennyei hierarchiáról:
Magáról a feltámadásról: Lk 20,27-40 Lk 16,19-31
Mt 5,17-20 (vannak a mennyek országában kisebbek és vannak nagyobbak)
Mt 11,11
Lk 13,30
Mt 18,1-6

Az Istennel való egységről:
1KOR 13,12
GAL 2,20
Jn 14

Igazság Kereső 2020.10.13. 00:08:40

@Ta0066:

Hol olvasol ezekben alacsonyabb, vagy magasabb mennyországokról és hetedik mennyországról?

a századik juh 2020.10.13. 04:56:46

@fatal affair.: "December 24

A "zajándék"

A z
A zigen!

De mi lesz a címe?

Nagykarácsony az Őrtorony-szervezetével?

Fatális Karácsony?

Karácsonyi Fatál?

Kiskarácsony-Nagybabilon?

Más szemében ő a szálkát megleli, sajátjában a fenyőfát feledi?

Ta0066 2020.10.13. 08:18:43

@Igazság Kereső:

Kisebbről és nagyobbról olvasok, alacsonyabbról és magasabbról. És arról a határozott állásfoglalásról, hogy van kisebb és nagyobb az Isten országában.
Ezek alapján hierarchiát tételezek. Igazad van, nem muszáj 7 mennyországnak lennie, lehet 70*7 is.

Ta0066 2020.10.13. 08:29:35

@fatal affair.:

A te álmod nem az én álmom ezek szerint.

Ta0066 2020.10.13. 08:47:36

@a századik juh:

Jó, hogy itt vagy századik.

A nemzetség/nemzedék kérdéshez ajánlanék két bibliai szakaszt:
Mt 24, 1-4
Mk 13 1-5

Igazság Kereső 2020.10.13. 17:07:05

@Ta0066:

"Kisebbről és nagyobbról olvasok, alacsonyabbról és magasabbról. És arról a határozott állásfoglalásról, hogy van kisebb és nagyobb az Isten országában.
Ezek alapján hierarchiát tételezek. Igazad van, nem muszáj 7 mennyországnak lennie, lehet 70*7 is."

Te miéről beszélsz(írsz)????

Hierarchia lehet a Mennyországban, de az mint "hely", vagy denzitás csak 1 !

Te jó ég..... :D

Ta0066 2020.10.13. 17:36:01

@Igazság Kereső:

Természetesen nem.

Pontosan olyan különbség van az egyes mennyországok között, mint a menny és a föld között. Vagy mondhatnám, mint ember és ember között.
Illetve mennyei állapotként írják le a Paradicsomot is, de ez azoktól különböző.

Dante Isteni színjátékát érdemes elolvasni. Az illető nem volt vallási kérdésekben tájékozatlan.

Ta0066 2020.10.14. 11:38:16

@a századik juh:

Olvastam a cikkedet (még korábban).

"Kérdés, hogy kikhez beszélt?
Véleményem szerint zsidókhoz.
Olyan zsidókhoz, akik akkoriban római elnyomás alatt voltak, és joggal féltek attól, hogy a rómaiak megpróbálják kiírtani őket, mint nemzetet, aminek neki is fogtak nemsokkal Jézus halála után.
Nekik mondta Jézus, hogy nem múlik el ez a nemzetség..."

Kikhez beszélt?
Mt 24, 1-4
Mk 13 1-5

Igazság Kereső 2020.10.14. 17:07:14

@Ta0066:

"Természetesen nem.

Pontosan olyan különbség van az egyes mennyországok között, mint a menny és a föld között. Vagy mondhatnám, mint ember és ember között.
Illetve mennyei állapotként írják le a Paradicsomot is, de ez azoktól különböző.

Dante Isteni színjátékát érdemes elolvasni. Az illető nem volt vallási kérdésekben tájékozatlan."

A Bibliában ilyenre való utalást sem olvasni.

Ez inkább emlékeztet engem az asztrál síkokra, és azon feltételezett világokra, ahová a hasonló tanítások szerint jut az ember egyénileg.

Vagyis a tudat teremti a valóságot itt a fizikai világban, úgy mint a halál után, emiatt az, aki a pokolba valónak hiszi magát, a tudata megteremti a pokol nagyon valóságos ám de illúzióját!

Aki pedig a Mennybe valónak érzi magát az a fenti elvek szerint a Mennyet teremti meg magának.

Vagy akármelyik világot ami korával, kultúrájával, világlátásával és hitével paralel!

Nos ez, erre a tanításra emlékezetet.

De ez nem biblikus egy picit sem, és a két világlátást vegyíteni lehet ám nem biztos hogy valós képet kapunk.

Lehet mind kettő igaz?

Szerintem egyáltalán nem!

Vagy az egyik vagy a másik igaz! :)

Igazság Kereső 2020.10.14. 17:15:45

@a századik juh:

Amint a Te blogodban is kifejtettük ketten is, a görögben van a generációra és van külön a nemzetre,fajra vonatkozó szó.

Amikor a nemzedékre, generációra, egy időben élő kortársakra utal a görög "geneá" szót használja, és a fajra, népre mint egészre a "genosz" szót alkalmazza!

Ez a mai görög nyelvre is igaz.

Élesen ketté választja a két jelentést.

Sosem utal egyikkel a másikra sem fordítva.

Ez elég jellegzetes különbség!

Ta0066 2020.10.14. 17:56:47

@Igazság Kereső:

Nem tudom szerinted (!) mi a biblikus, mivel ezt nem fejtetted ki, csak az egyik nézetet. A másik kimaradt.

Az asztrál síkokhoz nincs hozzáfűzni valóm :)
Csak annyi, hogy akkor a mostani világot is illúzióként teremti, nem? Nem csak a túlvilágot. Akkor pedig kár asztrál síkokról beszélni.
A tudatban fennálló valóságot a tudat alanya teremti. Mindig. Nincs külön fizikai valóság és külön tudati valóság. Csak tudati valóság van, tekintve, hogy minden tapasztalás tudati akció.

Nekem biblikus a mennyországok elképzelése. Maga Krisztus beszél Lázárról, aki nagyon is egy mennyei állapotba vitetik az angyaloktól halála után. A gazdag pedig pokolba.

Ta0066 2020.10.14. 18:01:19

@fatal affair.:

Szívesen. Örülök, hogy tetszett.

ORION 2020.10.14. 20:42:03

@Ta0066: Érdekes!!!Ugy nagyjából sejtem talán mire gondolsz ,csak én másként fogalmaznám meg! A mennyek országáról beszél az írás mintha többes szám lenne de szerintem egy mennyország van csak több részből áll!Vegyük az egész teremtett rendszert a földtől.Föld -feljebb égboltozat-mégfeljebb második ég mondjuk ugy sötet szellemi takaró,sátáni birodalom-feljebb 3-ik ég mondjuk alsó menny ,vagy pitvar-feljebb mennyország-feljebb üvegtenger-még feljebb trónszék-mégfeljebb az Atya világa!
Van hierarchia mennyben!Nem mindegy hogy ki hova kerül!Vannak akik a mennyek országába bekerülnek de mezítelenek lesznek!Pál beszél erről egyszerűen a földön nem gyűjtöttek semmit, még fehér ruhát sem!Lesznek akik az üvegtengerhez kerülnek-ez már komoly rang!Lesznek akik Krisztus urunkkal Trónra és az Atyába, Atyához kerülnek!Szóval érdemes gyűjtögetni a mennyei kincseket!!!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2020.10.14. 23:07:04

Esetleg megvizsgalhatjuk gondolatkiserletkent a kovetkezot?

Az olajcegek es bankok tudjak, hovatovabb TERVEZIK A CIKLIKUS VALSAGOKAT az emberek meg zabaljak mert egyszeru arulo osztonlenyek?

Ezt a mintazatot ezt a hullamot a hetednapi amcsi vilagvege szektak meglovagoljak?

Huuuu, es akkor mi van??

Ahogy a Vezeto Testulet bohoca is nemreg jelentette be videohivasaban:
"Az utolso napok utolso orainek vegso perceiben vagyunk." Ja, meg, hogy uj MEDIAKOZPONT EPUL 2021tol 2026-ig bezarolag.

Egy egyszeru tanunak ez nem esik le, es bedobja a havi erzermi zsarolassal kicsikart egyszeru eletmoddal osszekapart kis adomanyat, szorozva par millio tanuval szamolva, plusz az ingatlan portfoliok es a reszvenyek az annyi, mint, egy par fiokhivatal alatti atombunkerban pont elfer.

Gondolatkiserletkent megvizsgalhato ez a lehetoseg??

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2020.10.14. 23:12:45

@fatal affair.: soha sem keso!!!

sok a kifogas keves a cselekves

darth vaderbol is a halala elott egy pillanattal valt ujra jedi

a vegen ott van a szellemek kozott ;)

soha sem keso!!!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2020.10.14. 23:33:18

@fatal affair.: egy warwicki onkentesen osszedobott atom bunkerban tuti ki lehet huzni a kovetkezo valsagig ;)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2020.10.15. 00:02:43

gondolatkiserletkent...

az a majomember amelyik nem ismerte fel az oriasfogu tigris arcat a bozonyozban, kihalt a picsaba... mert megette a leopard, nem tudott szaporodni, erted?

tehat jo es gyors mintafelismero kepesseggel kellett rendelkeznie, es azok szaporodtak tovabb, amelyik majomember hamarabb felizmerte az arnyekban rejtozo szempart... ezert latunk bele arcokat mindenbe. mert mint egy aramkor, melyen belenk van vesodve az eletbenmaradasunk erdekeben

namost, gondolatkiserletkent...

megvizsgalhatjuk e hogy a biblia isteni eredetu, de emberek irtak, plusz atkanonizaltak - forditottak oda-vissza parszor. DE!!! egy mintazatkent egy alapuzenetet felfedezhetunk benne? noe, mozes es ezekiel konyve peldaul?

esetleg lephetunk hatra meg kettot es megfigyelhetunk egy kozos alapot egy kozos uzenetet egy kozos meg a kanonizacio es a raepult hamis magyarazatok ellenere sem elpusztithato univerzalis mintazatot a VILAG OSSZES VALLASABAN??

ez a mintafelismeresi kepesseg elorebbjuttathat minket a megvilagosodas utjan meg tobb es jobb kerdesekhez vezetve?

gondolatkiserletkent?

Igazság Kereső 2020.10.15. 00:56:18

@Ta0066:

Nos igen, ezt a keleti, nem keresztény vallások Májának avagy káprázatnak
( jelentése: nem az aminek tűnik)nevezték.

Igen, eszerint a világfelfogás szerint ez a fizikai világ is káprázat és illúzió.

És azért van is benne valami.

Azt hisszük vagy hittük talán sokáig ,hogy ez a fizikai világ egy tömör egységekből idézőjelesen mondhatni "téglákból" épül fel.

Aztán nézzük meg alaposabban a mai kvantimfizika eredményeit.

Semmi sem az, aminek látszik!

A világunk, nagyon leegyszerűsítve egy irtó gyorsan vibráló(1×10-44-en
ciklus/sec.) holografikus film.

Ki vetíti a "filmet"?

Hová tűnik a világ abban az elképzelhetetlenül kicsi, de mégis létező időben, amikor a szó szoros értelmében nincs?

Mint a holomozi az egyik filmben....

a századik juh 2020.10.15. 05:54:07

@fatal affair.: "Bárcsak lenne annyi időm, hogy mindenhez hozzá tudnék szólni érdemben.

Bárcsak hegyeket tudnék megmozdítani a hitemmel..."

Örömmel vennék pár hosszabb írást is Tőled.

Kíváncsi vagyok, hogyan kerekedsz ki egy saját történetben, ami több, mint egy kommentreakció.

Meg is jelentetném így látatlanban.
:)

Ta0066 2020.10.15. 07:05:16

@Igazság Kereső:

A keresztény teológia is tételezi, hogy a világot Isten folyamatosan teremti. Ha nem tenné, a világ nem állhatna fenn.
A világ varázslat (májá) voltát másképpen veti fel. Elfogadja a világ valóságát, de azt másodlagosnak tekinti Isten valóságához képest. A teremtmény mindig álomszerű, a teremtőhöz képest (lsd. Jób könyvének végét).

Ta0066 2020.10.15. 07:10:38

@Johnny Joker:

Gondolatkísérletként többen megpróbálták.
Nem mindegy milyen szinten találod meg a közös alapokat.

ORION 2020.10.15. 07:49:31

@fatal affair.:" Mert abban egyetérthetünk, hogy vészterhes időket élünk, ugye?"--IGEN!!!És ez még csak a vajúdás kezdete!!!Még pár év és nagy nyomorúság lesz!!!

"A születéseden és a halálodon nincs hatalmad."-A TESTEM halála bekövetkezik minden kép, kivéve ha elragadtatom,ebben az esetben csak átváltozik!
A születésemen nincs hatalmam-erről szinte semmit nem tudok mondani nincs ismeretem!

Ta0066 2020.10.16. 09:29:14

@Igazság Kereső:

"Ki vetíti a "filmet"?
Hová tűnik a világ abban az elképzelhetetlenül kicsi, de mégis létező időben, amikor a szó szoros értelmében nincs?"

Valaki olyan vetíti a filmet, aki nincs benne a filmben, azaz maga nem változik, éppen ezért mindig "van". Jobban mondva "vagyok, aki vagyok".

Ta0066 2020.10.16. 09:46:22

@fatal affair.:

"De van valami magasztosabb.
Az ember ezt érzi."

Kellene neki érezni.

Biztos, hogy csak jövőd van? Csak jövőt ígérne az aki, azt mondja tanítványainak ne aggodalmaskodjanak a holnap felől? Vagy csak a mindennapi kenyeret kérjék imában? Vagy aki azt mondja arra, aki este az ágyában fekve arról gondolkozik hogyan fogja biztosítani a terményeit, hogy esztelen?

Csak jelened van, az a jelen, amiben az a magasztosabb meg tud jelenni.

Igazság Kereső 2020.10.16. 17:06:53

@Ta0066:

Igen.

Nem keresztény vallások és filozófiák is beszélnek arról, hogy az Istenségnél minden most van.

A múlt, jelen, jövő egyszerre létező valóság!

Egyébként mindig érdekelt annak mikéntje, hogyan is látható a jövő annak, aki látni képes.

Talán a jövő, már valahol fixen létező, mint egy mozifilm jelenetei, de Te, aki a filmet nézed még nem értél oda, de a film "jövője" a szalagon van!

Lehet a mi világunk is ilyen?

Sok feltételezés létezik ezzel kapcsolatban.

Igazság Kereső 2020.10.17. 01:08:07

@fatal affair.:

Eskü felcsigáztál! Addig-addig irogattad a blogodat, hogy elkezdett érdekelni. :)

De mikor lesz kész, mert már egy ideje írod?

Vagy elhúzódik a premier, mint az új James Bond film(majd egyszer csak bemutatják)?

Kíváncsian várom! :)

keresemazutam 2020.10.17. 21:41:42

@fatal affair.:

Mit nem lehet ezen érteni?

Ha a "bozonyozban" jársz ismerd fel a tigris arcát, mert különben megesz a leopárd, és akkor ki leszel halva!N :)

Igazság Kereső 2020.10.18. 17:04:51

@fatal affair.:

"Akkor találkozzunk december 24.-én."

Mi lesz akkor, úgy értem veled kapcsolatban mi lesz akkor?

Akkor nyit a blog?

Vagy mégsem....

ORION 2020.10.18. 20:16:18

@fatal affair.:" Démonokkal fogok harcolni, sőt, magával Sátánnal."--Tesó ügyes legyél mint a részeg fazekas,verd le a köcsögöket!!!hehehe

a századik juh 2020.10.19. 03:15:06

@fatal affair.:

"Biblia - érted is, amit olvasol?"

Ajjajj, Fileptesó!

Meg fogod aszondani, mit ír a Biblia?

Akkor már el tudom képzelni, hogy lehet évek óta írni úgy, hogy egy betűt sem írtál le:

ott lesz majd EGY link, ami átirányít az Őrtorony-online-ra...

De ne így legyen! :)

Igazság Kereső 2020.10.19. 17:37:35

De mi a túró az a December 24.?

a századik juh 2020.10.20. 06:13:51

@Igazság Kereső: December 24.-e egy héttel van a téli napéjegyenlőség után, amit a Watchtowerinc nem ismer el, szerintük december 24.-én van a napéjegyenlőség, VAGY addig tartott egyszer, kb 2000 éve a dec.17.-ei napéjegyenlőség ünneplése, ami szerintük nem egy keresztényi dolog. December 24.-én tartják a szeretet ünnepét a világban, de mivel nem a watchtowerincet szeretik az emberek, hanem Jézus Krisztust, ez ugye kivágta a biztosítékot az egyébként karácsonyozó Jehovatanúinál, akik ahelyett, hogy ekkor "átkötnének" Jézus Krisztusra, egyszerűencsak lesátánszolgázzák meg lebálványimádózzák azokat, akik 0% vallási töltet nélkül egy jó vacsi után megajándékozzák egymást.

Nos, erre a watchtowerileg szent, testvéreinket lebálványimádozó napra emlékezik valószínülegfeltételezhetőenlehetségesmódon a fatál-konfliktusos kommenttársunk, ugyanis ez egy olyan nap, amelyiken Jehova roppantmód örül, hogy testvéreinket vádoljuk, sátánhoz hasonlatosan...

Testvéreink vádlása ugyanis sokkal kisebb bűn ezen a december 24.-ei napon, mint más napokon a watchtowerinc dogmája szerint. Ezen a napon érvényét veszti a ne ítélj, hogy ne ítéltess is, bátran ítéljük hát meg azt a sok Jézuskereső személyt, akik Jézus miatt karácsonyoznak, na meg azokat is, akik nem...

Ha a wezetőtestület legmeredekebb álomlátása bejönne, akkor ezen a napon hoznák el armageddont, mindenkire ajándékbontás vagy/és fadíszítés közben jönne el a milliárdnyi sáska, hogy felzabálják a bankszámlájuk egyenlegét... :(

Ta0066 2020.10.20. 12:39:07

@a századik juh:

Téli napéjegyenlőség. Az már valami.

Ta0066 2020.10.20. 13:36:06

@Igazság Kereső:

"Igen.
Nem keresztény vallások és filozófiák is beszélnek arról, hogy az Istenségnél minden most van.
A múlt, jelen, jövő egyszerre létező valóság!"

A keresztény teológia és filozófia is beszél erről. Többféle "Most"-ról. Aquinói Szt. Tamás pl.

a századik juh 2020.10.21. 10:59:21

@Ta0066: Jaja!
A szaturnália-hívők pedig "szaturn-állatok"at imádtak, csak hogy tudd!

ORION 2020.10.21. 14:51:25

@fatal affair.:A harchoz jó fegyver kell!!!Én a leszerelés híve vagyok de tudok harcolni is!Megmutatom a fegyvereimet!!!
Efézusi levél:6:13 Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok.
14
Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába,
15
És felsarúzván lábaitokat a békesség evangyéliomának készségével;
16
Mindezekhez fölvevén a hitnek paizsát, amelylyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok;
17
Az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde:
Nem csoda hogy a sátán és démonai remegnek tőlem ,ugy elfutnak mint a nyúúúúúl!!!

a századik juh 2020.10.21. 19:08:47

@fatal affair.: "Már ott el van cseszve az életed, hogy csak a halálodig tervezel és nem az örök életre."

Kössz, hogy szóltál!

ORION 2020.10.21. 19:21:26

@fatal affair.:--"saját kútfőből dolgozom."-"Bekopogunk együtt a mennyek kapuján?"--Mélyítsük a kutat,a hirek szerint a sötétségből már megszabadultunk és átmentünk a Ő szerelmes Fiának országába!!!Ha már ott vagyunk miért kellene kopogni?
Kolosse levél:1:13 Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába;
Ha kopogtatni akarsz akkor a mennyek országában van egy város!Legyen ez a cél!!!
Jelenések könyve:21:2És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve......
21
A tizenkét kapu pedig tizenkét gyöngy; minden egyes kapu egy-egy gyöngyből vala; és a város utcája tiszta arany, olyan mint az átlátszó üveg.
22
És templomot nem láttam abban: mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány.
23
És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány.
24
És a pogányok, akik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségöket és tisztességöket abba viszik.

ORION 2020.10.21. 19:32:21

@fatal affair.: Most látom hogy közben írtál -szóval ami tény hogy a JT értelmezés szembe megy mindennel ami Krisztusi!!!Ha neked jó akkor mit keresel itt???

Igazság Kereső 2020.10.22. 00:17:12

Juj de furcsa ez az egész...

Nem is tudom.

Nem akarok senkit megbántani,ha sikerült előre is elnézést kérek!

Viszont... néha úgy érzem itt magam, mint egy diliházban!!!

Lehet én is dilis vagyok, amiért itt vagyok, de a hangulat, a kommunikáció stílusa valahogy zártosztályi.... :D

Lehet, hogy az az oka, hogy az ex-jt blogok erőltetetté váltak és kezdenek elfáradni vagy kiégni??

Sajnos ez a blog sem olyan már, mint korábban volt, vagy mikor én ide jöttem!

Sajnos, ha most ide tévedne egy frissen pörkölt "hitehagyott", nem biztos, hogy azt kapná, amire szüksége van, sem az információk, sem pedig vigasz tekintetében!

Ez sajnos manapság szinte a legtöbb magyar ex-jt blogra igaz szerény véleményem szerint!

Mi történik itt?

Mert hogy valami nincs a helyén az egész biztos!

Ta0066 2020.10.22. 08:01:37

@Igazság Kereső:

Korábbi hozzászólásokat, cikkeket visszaolvasva, nem sok minden változott.

Korábban több volt a nyíltan istentagadó hozzászólás. Szerintem.

ORION 2020.10.22. 13:38:46

@fatal affair.:" Sajnálom, hogy a közbeírásommal megbántottalak."-Nem bántottal meg!
Ne félj az élettől!!Megy a zene!
!www.youtube.com/watch?v=zexIfl7h88Q
www.youtube.com/watch?v=MbOCpn6zLbQ

Ta0066 2020.10.25. 13:15:06

Fatal affair. hová tűnt? Magát törölte, vagy törölték?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2020.10.25. 16:55:17

@Ta0066: nem toroltuk most kulturalt maradt, nem tudom hova tunt

gimme that 2020.11.10. 01:11:41

@Ta0066: Kitöröltek, tesó.(ugye nem hiszed el, hogy magamat töröltem ki amikor a mondanivalóm kezdetén vagyok?)

"Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz!" - Írmagom sem maradt. Ez a sorsom. Be vagyok teljesülve kiteljesedés nélkül.

gimme that 2020.11.10. 01:40:45

"Segíteni szeretnék." - a magam módján.
Nyilvánvaló, hogy Jehova Tanúja vagyok.
Nyilvánvaló, hogy egy kicsit máshogy.

De ti ott rontjátok el, hogy azt hiszitek meg tudtok változtatni. Nektek addig vagyok "jó", amíg azt hiszitek meg tudtok változtatni.
Nem tudtok!

És akkor most fordítsuk visszájára.
Én is ott rontom el, hogy azt hiszem, hogy meg tudlak változtatni titeket? nekem addig vagytok jók, amíg azt hiszem, hogy meg tudtok változni?

Most úgy összekavaródott bennem minden...

Ta0066 2020.11.10. 09:08:20

@gimme that:

Úgy látom megoldod :) törlés ide, törlés oda

gimme that 2020.11.10. 12:03:52

@Ta0066: Csak teszem a dolgom és bízva bízok.

Már nincs bennem harag (régen rengeteg harag volt bennem - asszem ott rontottam el).

www.youtube.com/watch?v=jZO_6PyDJSU

Végül úgyis a link lesz a lényeg :)

gimme that 2020.11.10. 12:07:01

@Ta0066: Ja, a harag a(z egész) világ miatt volt bennem és nem amiatt, hogy most ki JT vagy nem JT
(JT-nak lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés :)

gimme that 2020.11.10. 12:18:32

Pl kimondottan bosszantott, hogy egyesek kinézték maguknak mások házát, hogy majd ott fognak lakni...
Ember, ahogy régen víz által úgy most tűz által lesz elpusztítva, letarolva minden!
A "mindent újjá teszek" azt jelenti, hogy Isten mindent újjá tesz.
Te meg gázzal akarsz főzni, fűteni és majd az elektromos művektől kapod az áramot, hogy intranetezhess?

Isten kegyelme végtelen!
Csak arra kérlek titeket tesók, hogy ne kívánjátok, ne várjátok mások halálát.

Egy JT ajándéka Istentől nem az, hogy csak ő marad életben (hisz "lesz feltámadásuk a hamisaknak is"), hanem az, hogy már most ismerheted, szeretheted, szolgálhatod Őt, a kegyeiben vagy és különleges figyelmet fordít rád, és később amikor feltámad az a sok ember, akiknek útbaigazítás kell, folytathatod a munkád Isten munkásaként - ami Istennek nagyon kedves.

Legyetek jók (ha tudtok) mindhalálig

ORION 2020.11.11. 17:53:01

BORZALOM EZ A VIDEÓ!!!--Szóval ez a Ronald Curzan azt HAZUDJA hogy a halál a megváltó vagyis aki meghalt, felszabadult a bűn alól.
Krisztus urunk ezt mondja--Márk Evangéliuma:12:24 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-é, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát?-
-Nézzük meg kinek is a haláláról van szó a Róma 6 ban!!!
Róma 6 -3 Avagy nem tudjátok-é, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az Ő HALÁLÁBA keresztelkedtünk meg?
4
Eltemettettünk azért Ő VELE együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk.
5
Mert ha az Ő HALÁLÁNAK hasonlatossága szerint vele egygyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk.
6
Tudván azt, hogy a mi Ó emberünk Ő VELE megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek:
7
Mert aki meghalt (KRISZTUS), felszabadult a bűn alól.
8
Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is ő vele.
9
Tudván, hogy Krisztus, aki feltámadott a halálból, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik,
10
Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer; hogy pedig él, az Istennek él.

2020.11.11. 19:30:06

@gimme that: Baszdmeg szoval nem csak én láttam ilyet XDIstenem olyan szánalmas emberek a tanuk.És ezt komolyan is gondolják ....

a századik juh 2020.11.11. 22:29:13

@gimme that: " hogy egyesek kinézték maguknak mások házát, hogy majd ott fognak lakni..."

Mi van Veled, tesó? Minden rendben? Tudok valamiben segíteni?

Igazság Kereső 2020.11.11. 23:47:16

@a századik juh:

" hogy egyesek kinézték maguknak mások házát, hogy majd ott fognak lakni..."

Igen, de nem csak ez a vágyuk, ha nem jelenleg is ismerek olyat, aki mások házát nézi ki magának s alig várja, hogy megkaparinthassa!

Árverezés előtt, alatt álló ingatlanokat, akár tanúk akár érdeklődök alól is minden lelkiismeret furdalás nélkül igyekszik megszerezni!

Ebből szerez magának vagyont!

"Bocs, hogy kitettelek a házadból, de itt Isten Királysága hamarosan és mindenkinek lesz otthona!

Gyere csatlakozz és minden rendben lesz!"

Ta0066 2020.11.12. 08:08:23

@Igazság Kereső:

"Árverezés előtt, alatt álló ingatlanokat, akár tanúk akár érdeklődök alól is minden lelkiismeret furdalás nélkül igyekszik megszerezni!
Ebből szerez magának vagyont!"

Ez a tanú tanítások komolyan vételének eredménye. Bár igazság szerint bármelyik irányzat ezt eredményezi, ha a kiválasztottság érzése/tudata nem helyesen van értelmezve és vakvágányra fut (és persze találkozik a megfelelő emberi alappal is hozzá).
Kb. hasonló a mentalitás a zsidóknál, a nem zsidókkal szemben; de a keresztények sem voltak különbek, amikor Észak-, és Dél-Amerika őslakosaival találkoztak.

Ta0066 2020.11.12. 10:41:17

@ORION:

Az elhangzottakkal valóban lehet vitatkozni. A videó maga azonban elgondolkoztató.
A komolyság, ahogyan ezt az előadó előadja, a teljesen gördülékeny beszédstílus, az előadásmód (visszafogott, de meggyőző). Azt kell mondanom, profi.
Ha ezek mellett a tartalomra is odafigyel a hallgató, akkor derül ki, hogy mi is van itt nagyon komolyan előadva.

keresemazutam 2020.11.12. 18:54:42

@Igazság Kereső:

Saághy Tamás önálló bírósági végrehajtó, Jt, gyülekezeti vén. Ő nem vár armageddonra, hanem már most él átlagon felett azokból a jutalékokból amit a Baranya megyei hajléktalanná tett, kifosztott adósok értékesített vagyonából jutalékként bezsebel. Persze mindez törvényesen. Ha Krisztus most élne köztünk, nyilván szintén ezt a foglalkozást űzné! Dehogy "ácskodna" azért a kevéske pénzért.Remélem más sem lát összeegyeztethetetlent a keresztény élet és eme nemes "hivatás" között! :)

Igazság Kereső 2020.11.13. 00:04:32

@keresemazutam:

Jézus, mint végrehajtó. Hehehe

Majd az lesz(remélem).

Ha igazak a szavak....

Csak nem mindegy mint hajtunk végre és kiken és miért...

Egyébként finoman szólva is undorító, hogy elfogadható az ilyen foglalkozás a Szervezet részéről!

De hát, nincs min csodálkozni, a Szervezet maga is pontosan ilyen beállítottságú!

Ta0066 2020.11.13. 08:29:18

@keresemazutam:

Azért tegyük hozzá, bármelyik kanonizált Bibliát nézzük is, Zákeus vámos volt, ami kb. megfelel az itt felrótt foglalkozásnak, de legalábbis sokban hasonlít hozzá.
Márk evangelista szintén vámos volt.
A Krisztusnak többször felrótták, hogy bűnösökkel és vámosokkal érintkezik.

Alapvetően nem a foglalkozással van a baj, hanem azzal, ahogyan azt a pénz megszerzése érdekében gátlástalanul gyakorolják. És persze azzal, hogy Krisztus korával ellentétben a társadalom nem megveti az ilyen életgyakorlatot, hanem eltűri, sőt respektálja.

keresemazutam 2020.11.13. 20:12:08

@Ta0066:

Persze, Máté is adószedő volt, de kérdés az, hogy miután Jézus követője lett továbbra is űzte-e ezt a foglalkozást.

Több szempontból nézve is érdekes történet ez.
Egyrészt a tanuktól elvárják, hogy élesen határolódjanak el a világtól, ezért nem megengedett, hogy pl akár független jelöltként induljon a választásokon, vagy egy település polgármestereként. Egy bírósági végrehajtó elég szerves része a mindenkori erőszak szervezetnek.

A bankrendszer pontos számításokkal rendelkezik arról, hogy az általa kikölcsönzött "nemlétező" pénzt, az adósok hány százaléka, a rendszer törvényszerűségéből adódóan nem tudja majd visszafizetni, és garantálható az anyagi összeomlása ,végül végrehajtás alá kerül!

Mennyire keresztényi ehhez végrehajtóként asszisztálni?

Azért gondolj abba bele, milyen értékrend (gyomor) kell ahhoz, hogy valaki vasárnap becsengessen azzal a jó hírrel, hogy hamarosan elérkezik a földre isten királysága, ahol majd mindenkinek lesz megfelelő otthona, élelme stb, csak annyit kell tegyél, hogy csatlakozol a szervezethez amit képviselek! Hétfőn meg lefoglalja az ingóságait, árverezi a házát, inkasszózza a fizetését.

Ezt írtad: "Krisztus korával ellentétben a társadalom nem megveti az ilyen életgyakorlatot, hanem eltűri, sőt respektálja."

Szerintem azért ha egy végrehajtóról kiderül, hogy miből él, ma sem sokan mondják neki azt:

"Ó az igen. Ez egy szép foglalkozás!" :)

gimme that 2020.11.13. 23:45:52

@Ta0066: 2020.11.11. 13:50:09

Ezt nem láttam (jönni :). Nem tudom ki ez az ember.
Elsőre nem volt szimpatikus, de a levezetése hibátlan.

Tudod, én ott csúsztam meg, hogy nálam túl jól sikerült, hogy "csak a Biblia".

Bevallom, nem szeretem a sok rizsát. Kicsit befolyásolónak, agymosónak érzem.
DE! (mert mindig van egy DE!)
Nem vagyunk egyformák.
Míg nekem erre semmi szükségem, addig másoknak kifejezetten ez kell, hogy közel maradjon, hogy kitartson, hogy előrehaladjon.

Az én különcségem nem érvénytelenít semmit !!!
Hisz ismered a mondást (helyesen) : "A kivétel igazolja (és nem erősíti) a szabályt."

gimme that 2020.11.13. 23:58:48

@a századik juh: 2020.11.11. 22:29:13

Igen, tudnál. Szeretnék megtanulni vitorlázni. Ha megtanítanál vitorlázni, az nagy segítség lenne.

Igazság Kereső 2020.11.14. 00:09:09

Önmagában a társadalmi rendszer felépítése igazságtalan, ebből adódóan a bankrendszer, adó rendszer stb sem marad ki a sorból .

Ehhez a kizsákmányolásra épülő "gépezethez"-ahogy az előttem szóló is kifejtette-finoman szólva sem igazán keresztényi asszisztálni, és legfőképp az igazi szeretet szellemiségével teljesen ellentmondó cselekedet!

Hol van ebben az esetben az empátia, hol az együttérzés, a sajnálat?!

Normális érzésekkel rendelkező emberek nem is fognak ilyen munkát elvállalni!

Akik tudatosan más emberek kárán akarnak megélni, netán meggazdagodni, az olyan emberek számomra érzéketlen férgek!!!!!

Hogyan egyeztethető össze a keresztényi értékekkel, s a szeretettel?!

Szerintem sehogy sem!!!!

gimme that 2020.11.14. 01:13:58

@Igazság Kereső: A rendszer jól működik. Még csak hasonló sincs az egész világon - az emberiség egész történelmét figyelembe véve.

Te egyes emberekre fókuszálsz a rendszeren belül, csak éppen azt felejted el, hogy minden egyes ember közvetlen kapcsolatban van Istennel.

Te nem ítélhetsz meg senkit !!!
Miért?
Mert pl. az általad kritizált ember(ek)nél, sokkal nagyobbak a bűneid.
(most nem kezdem el részletezni a te bűneid sokaságát, mert ne váltsuk már aprópénzre a megváltást!)

Igazság Kereső 2020.11.14. 01:53:20

@gimme that:

Te mégis mi a fenéről fecsegsz???

Legalább értenéd, amiről szó van!

a századik juh 2020.11.14. 05:35:56

@gimme that: Nade hova szeretnél vitorlázni? Illetve csak oda vitorláznál, vagy visszafelé is? A tananyag miatt kérdem, hogy a tolatást is átvegyük-e?

Ta0066 2020.11.14. 13:37:42

@keresemazutam:

A bírósági végrehajtók ügyvédek. Amíg szembe nem kerül vele úgy, hogy rajta hajt végre valamit (vagy még azután is), a legtöbben csak a dr. előtagot látják a neve előtt és akaratlanul is beindul a respekt effekt: "Hiszen ez egy tanult, jogot végzett ember."
Szembesültem vele, még akkor is a bírósági végrehajtónak hitt inkább a közeli rokon, mint nekünk, amikor elég nyilvánvaló volt, hogy nem a jó szíve vezérli a tanult, jogot végzett embert.

Valóban érdekes egyébként megvizsgálni ezt. A megélhetés - vallás összeegyeztetését.
A középkorban például mindenki az egyház része volt, a latrinapucolótól, a kereskedőn át a mások életét kioltó hóhérig, az udvari bolondig, az adószedőig és a királyig elmenően. Nem volt olyan foglalkozás, ami a vallással összeegyeztethetetlen lett volna.

Ma ez persze már más képet mutat. Szerintem mégsem magával a foglalkozással van a probléma, hanem azzal, ahogyan gyakorolják. És ahogyan a magát demokratikusnak nevező államhatalom hagyja gyakorolni.
A bírósági végrehajtó nem csak bankkölcsönöket hajthat végre. Ha pl. elvégzel egy munkát valakinek, aki nem fizeti ki, ennek a vége is bíróság és végrehajtás lehet. Ilyen eset is van elég. Ekkor nem nevezném kizsákmányolásnak, hogy behajtják a munkát végeztetőn annak árát.

Illetve, a kölcsönt elintéző banki alkalmazott mennyivel jobb? Sokszor olyan terméket sóznak a bankban az ügyfelekre, amikre jobb esetben semmi szüksége, rossz esetben adósságba veri magát vele. Ez miért nem elítélendő? Hétfőn elintézi a hitelkérelmét a kedves ügyfélnek, amiről jól tudja, hogy tuti bukta lesz (de neki meglesz a pontszáma/terve/jutaléka vagy egyszerűen csak békén hagyják); kedden pedig becsenget hozzá az evangélium jó hírével.

Hamvas Béla mondja: a pácban mindenki benne van.
A megalkuvásban, ebben a "társadalmi igazságtalanságban" mindannyian benne vagyunk.

ORION 2020.11.14. 14:10:18

@gimme that: Gondolom már te is kinézted magadnak a vitorlást amit meg szeretnél kaparintani armageddonkor!Pörögjél cselesen a szervezetben hogy jehova büszke legyen rád és a JUSS (VITORLÁS) el ne maradjon!!!hehehehe

gimme that 2020.11.14. 15:52:53

@Igazság Kereső: "Te mégis mi a fenéről fecsegsz??? - ami azt illeti, ezt én is kérdezhetném tőled

"Legalább értenéd, amiről szó van!" - ami azt illeti, ezt én is számon kérhetném tőled

És mind a két esetben a saját írásodra gondoltam, és nem az én "válaszomra".

(Troll Géza, szabadságkutató és ingatlanfejlesztő kisiparos)

gimme that 2020.11.14. 15:55:43

@a századik juh: El a naplementébe. Tolatás kizárva! (nem szeretek hátrafelé menni, mindig-mindig-mindig csak előre!)

gimme that 2020.11.14. 15:57:19

@ORION: Nem. Én sajátot építek majd. Igaz, kicsit ládaalakú, kicsit szurokszagú, kicsit irányíthatatlan, de az enyém.

ORION 2020.11.14. 16:51:50

@gimme that: Miféle JT -VAGY TE???-építeni akarsz!!?? Még a végén magadra haragítod a főnöködet!Baj lesz ebből more!!!hehehehe

gimme that 2020.11.14. 17:47:12

@ORION: "Miféle JT -VAGY TE???"
Vízöntő - a legkeményebb keményvonalas szabadságszerető
szabadság.szeretem

Isten mindent beletett a kapcsolatunkba - már a legelején (volt ott minden, mint a vurstliban) - és azóta sem hagy békén.
Amikor próbálok lelépni, lasszót dob utánam (nem vagyok ennyire jó, csak lehet, hogy többre vagyok érdemes?), amikor beleesek Sátán csapdájába (mindig beleesem), évekig hagy szívni és gyötrődni, aztán összekapar és életet lehel belém...
És még folytathatnám a sort.

Istent azért szeretem, mert nem tudom nem szeretni.
Hidd el próbáltam ezerszer (hogy ne legyen lelkiismeret furdalásom a helytelen viselkedésem miatt), de sosem sikerült.
Ez mit bizonyít a számomra?
Ha a szívedben őszinte vagy, Neki ennyi elég!

Az a te bajod, ORION, hogy túl sokat gondolkodsz, és túl keveset érzel.

gimme that 2020.11.14. 18:04:47

Van az a sok rend, van az a sok szabály, van az a sok parancsolat, de ha mindet be is tartod, de a szívedben nem vágysz az igazságra, nem örülsz az igazságnak, nem szereted az igazságot Istenről - akkor csak zengő érc, pengő cimbalom - egy dallam nélküli hangszer vagy!

"Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes, az véget ér."
Értsd már meg végre, hogy még töredékes időkben élünk, még nem jött el a tökéletes!
Te belekötsz az élő fába is JT-val kapcsolatban, de közben nem érted sem az akarást, sem a végzést :(

a századik juh 2020.11.14. 20:07:27

@gimme that: " El a naplementébe." "Vízöntő "

Khm...

"Naplemente vagy napfelkelte?
Naplemente: Ikrek, Mérleg, Szűz, Skorpió, Halak, Bak
Napfelkelte: Rák, Oroszlán, Vízöntő, Nyilas, Bika, Kos"

Szóval walami gond wan a wízöntőwel, ha a naplementébe akar witorlázgatni a napfelkelte üldözése helyett.

Nosztalgia egy be nem teljesedett dolog után [tipp: nőügy], vagy mentális, egészségügyi probléma. Esetleg mindkettő. Egészségügyi probléma miatt előállt nőügyi nosztalgia...

De ki wagyok én, hogy messzemenő köwetkeztetéseket wonjak le, nem is ismerlek...

Aztánmeg hogyan érnél haza este nyolcig, ha a naplementében még vitorlázgatnál? :)

Vagy csak a saját árbóckosarad kellene, mert witád wan Istennel?

Amúgy, ha nem gond, megsúgom, hogy amire Te wágysz, ahhoz nem witorla kell, hanem szárnyak.

Nos, álmodj magadnak szárnyakat... álmodj magadnak wágyakat... és kék eget... Élwezd hát, amíg tart...! :)

www.youtube.com/watch?v=tBNEkkHRYWM

a századik juh 2020.11.14. 20:27:45

@gimme that: "Értsd már meg végre, hogy még töredékes időkben élünk, még nem jött el a tökéletes!"

Ó jajj, akkor hogyan is lehetne tűpontos az az ismeret!

Vajon lehetőség-e a tökéletlenség, vagy próba? :)

............................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................ Ugyeugye? :)

Tökéletlenségünk ellenére menekülhetünk meg, vagy a tökéletlenségünk miatt pusztulunk el?

Wegyük figyelembe, miszerint lesz olyan, aki tökéletes wolt, de gyehenna...

"nézz rám, és most láss bennem mást! Mást, mit eddig láttál!"

Bizony! :)

Walahol törwényszerű, hogy a Mózeshez hasonló, hirtelen felpaprikázható egyének birkákat kezdjenek őrizni a szó több értelmében is az életük egy bizonyos szakasza után.

Szówal még az is kiderülhet, hogy az "Értsd már meg végre, hogy még töredékes időkben élünk, még nem jött el a tökéletes!" felszólítás is teljesíthetetlen, pusztáncsak ennek jelentése miatt.

Bárugye mi is a tökéletes?

Neked mi a tökéletes?

gimme that 2020.11.14. 22:07:25

@a századik juh: Óriásit csalódtam benned!
Értékelhetetlen, használhatatlan mindkét "válaszod".
Te egyáltalán nem vagy egy jó fej laza csávó.
Kisstílű röghöz kötött begyepesedett elme a tiéd.
Gondolom te is öregszel, és a jelek szerint nem jó irányba...

Istenről nincs soha egy jó szavad sem - mindenkitől függetlenül, csak belőled áradva spontán örömforrásként.

A linkelt zenéd... Nos, legalább nem valami primitív bunkó mulatós rockot küldtél. (még pár év és az is meg lesz nálad)

Felszínre rágta magát benned a sötét üresség...
Ha a bennem lévő világosság sötétség, akkor mennyire mélysötét hideg űr a benned lévő sötétség?

gimme that 2020.11.14. 22:09:54

És mi a fakom-bakom új stílus ez a dupla "W"-zés?
Lemaradtam walamiről?

gimme that 2020.11.14. 22:15:59

Dúl körülöttünk egy világjárvány, amibe belerokkanhat az egész világ a gazdaság visszaesése miatt - de persze nem fog belerokkanni, hanem a válság leküzdésének a végén a világ vezetői kijelenik, hogy: "Béke és biztonság"

Ez nem jóslás volt, csak egy kósza gondolat.

gimme that 2020.11.14. 23:20:37

Mivel úgyis ki leszek törölve megint végleg (állandóan ki vagyok törölve mindenhonnan végleg, csak az élet könyvéből nem) ezért elküldöm ezt:

www.youtube.com/watch?v=cMSuNEWA73c

SENKI nem tudott betörni engem, csak Isten!
(észrevetted a videó vége felé az őrtornyot?)
Ismétlem, csak és kizárólag Isten maga!

That's all Folks!

December 24.-én linkelek. Vagy nem.
(az örök-életvezetési tanácsadás jelenleg szünetel)

Igazság Kereső 2020.11.15. 00:12:21

Jesszus úr isten! Hehehehe...

Miről is van szó? :D :)

a századik juh 2020.11.15. 07:18:35

@gimme that: "És mi a fakom-bakom új stílus ez a dupla "W"-zés?
Lemaradtam walamiről?"

Ó, csak megpróbáltam egy nyelwet beszélni weled...

Merhmár komoly dolgokról nem szeretsz beszélgetni, csak beledramatizálódni bármilyen gondolatba, akkor legalább a vétől tartózkodjunk, nemdebár?

No mindegy, ha nem akarsz draftolni, nem kell, csak egy ötlet wolt... :)

"SENKI nem tudott betörni engem, csak Isten!"

Pedighát ugye ez a saját feladatod lenne... :(

ORION 2020.11.15. 13:57:00

@gimme that: " Értsd már meg végre, hogy még töredékes időkben élünk, még nem jött el a tökéletes!"A tökéletes már eljött kétszer is!!! Nem vetted észre??? Ez van ha nem ismered az írást!
1 Először-megszületett,megfeszítették meghalt,elment!!!
2-Másodszor -feltámadt ,visszajött,megjelent ,ittjárt és ismét elment!!! DE elküldte maga helyett a pártfogót vagyis a Szent Lelket AKI ITT VAN ÉS ELVEZET MINDEN IGAZSÁGRA!!!
2Kor 5,17 "Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden!18 Mindez pedig Istentől VAN....!!!ÚJ TEREMTÉSEK VAGYUNK!!!Sajnos ezt kevesen tudják!!! Ha Isten azt mondja hogy új teremtés vagy akkor el kellene hinni még annak ellenéreis hogy a tested azt mondja, nem vagy az hogy az érzéseid, érzelmeid azt mondják, nem vagy az. Annak ellenére hogy a tapasztalataid azt mondják, nem vagy az.Ez az EVANGÉLIUM LÉNYEGE!!! Ha nem hiszed járj utánna!!!

gimme that 2020.11.15. 18:59:48

@a századik juh: Köszönöm a figyelmességed!
Minden második szavam egy "W" betű, ezért értékelem a törődést.
De tényleg!

Ha meg akarod érteni (te, vagy bárki ... Valaki? ... Senki? ... hüp-hüp) a motivációmat, az indulatomat, amikor pl. itt is kommnentlek, akkor nézd meg ezt a két filmet:

Superhero Movie (2008)

Mystery Men (1999)

Amikor itt vagyok, akkor ez(ek) vagyok.
No meg egy kicsit ez: www.youtube.com/watch?v=3qVPNONdF58

:)

gimme that 2020.11.15. 19:04:41

@Ihletett: Ram Tzu, egy kis köcsög hamis próféta.

Tudod, nem az az igazság, ami jól hangzik, ami éppen tetszik neked. (évekkel ezelőtt más hangzott jól, tetszett neked, és évek múlva megint más hangzik jól, tetszik neked).

A Biblia nem elméleti filozófia, hanem gyakorlati bölcsesség.

gimme that 2020.11.15. 19:16:21

@ORION: "ÚJ TEREMTÉSEK VAGYUNK!!!"

What the f...?!

Te miben is különbözöl egy időszámításunk előtt (ha úgy jobban tetszik: Krisztus előtt) élt embertől, aki meghalt a bűneiben, akinek csak töredékes volt az ismerete?

Aki hisz én bennem soha nem hal meg (Armageddonkor védve lesz)... Na jó, egy picit azért meghal (valamiféle elváltozás által), mert "romlandó nem örökölheti a romolhatatlanságot":
Aki meghal... nos, az meg él Isten emlékezetében, hisz Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké.

Sok munkát adsz nekem, ORION.
Nem szeretek gondolkodni, mert az összezavar, de a kényszer nagy úr!

Igazság Kereső 2020.11.16. 00:17:51

@gimme that:

Te amúgy valóban egy aktív Jehova Tanúja vagy???

Mert ha ez így van, nem igazán értem mi a túrót keresel itt?!

Vagy csak egy élő példa szeretnél lenni arra az esetre, hogy nem azok az elméjükben betegek, akik kijöttek a Szervezetből, hanem azok betegednek bele a Szervezetbe, akik még tagjai annak???

Miért olyan nehéz számodra emberi nyelven kommunikálni?!

Az égvilágon semmiről nem szólnak a hozzászólásaid!

Cáfolj, érvelj, logikusan és észérvekkel!

Mi ez, amit ide írogatsz???

Komolyan fontolgatom, hogy végleg itt hagyom ezt a blogot, mert jobban kezd hasonítani egy bolondok hazára!

Amúgy is, számomra az egyetlen jelenleg színvonalas ex-jt blog mára a Századikjuh blogja maradt!!!!

Sefa szinte már jelen sincs, Csilla blogjáról meg inkább nem nyilatkozom!

Ha ez így megy tovább, én húztam, mint a vadlibák...

Ta0066 2020.11.16. 08:42:34

@gimme that:

"Dúl körülöttünk egy világjárvány, amibe belerokkanhat az egész világ a gazdaság visszaesése miatt - de persze nem fog belerokkanni, hanem a válság leküzdésének a végén a világ vezetői kijelenik, hogy: "Béke és biztonság"
Ez nem jóslás volt, csak egy kósza gondolat."

Pontosan. Ez a Hippie Happy End.

Csak úgy tudod elgondolni, hogy ez az emberiségnek nevezett valami vonatkozásában mit eredményezhet.
Az képbe sem jöhet, hogy TE mondjuk meghalsz ebben a járványban. Vagy valaki, akit szeretsz. Képbe sem kerül, hogy ez rád, egyénre nézve mit jelent. Dörzsölöd a kezed, hogy megmondtad, igazad volt; és közben szentül hiszed, hogy védve vagy, téged semmi el nem érhet.

Kétségkívül szórakoztató a világlátásod, olyan rajzfilm szinten van tényleg, mint a Szilaj.

Ta0066 2020.11.16. 08:44:29

@Igazság Kereső:

Talán te magad is hozzáteszel ehhez, nem?

ORION 2020.11.16. 08:58:24

@gimme that: A külömbség óriási!Az "utolsó Ádám", vagy is Jézus halálával, megszakadt a bűn kovászának tovább öröklődése, és a feltámadott Krisztusban egy teljesen új, immár kovász nélküli teremtés állott elő. Mivel te Krisztusban vagy, így része vagy ennek az új, bűn nélküli teremtésnek! "A régiek elmúltak, íme újjá lett minden"Az ó szövetség alatt élőkért a főpap minden évben állat áldozati vért vitt be a szentélybe . Ez az áldozat egy évig volt érvényes. Aztán ismételni kellett. Zsidó 9:26 azt mondja, hogy Jézusnak nem kell ismételgetnie az áldozatát, "Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az időknek végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt." Jn 1:29 "Isten bárány elvette a világ bűneit." Ezek tények.!!!
Minden bűnt elvetett. Zsolt 103,12 "A milyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket."Vagyis Jézus áldozata azonnal eltörölte a vétkeket, bűnöket Isten szemében. Ő már nem látja bűnösnek az embert. Mi tartjuk magunkat bűnös, semmirevaló, szolgáknak. De NEM IGY ISTEN!! Ő megváltottnak, tisztának, ártatlannak tart örökre. Miért? Zsid 10,14
"Mert egyetlenegy áldozatával ÖRÖKRE TÖKÉLETESEKKÉ tette a megszentelteket." Nem majd tesz szentté, megigazulttá, nem majd bocsájt meg, nem a te elfogadásod árán!

Ta0066 2020.11.16. 14:37:38

@ORION:

Értem, mit szeretnél kifejezni, de valahol mégis van egy kis zavar.
Ugyan az a zavar, mint amikor felvetették, hogy használ-e a körülmetélés. A válasz szerint, ha használna, akkor a következő generáció már így születne, de nem így születik.
Azaz, ha semmit nem kell tenned, még csak elfogadnod sem kell a váltságot, akkor mi céllal érkezel ide bűnösként? Mert így érkezünk mindannyian, ez tapasztalatilag igazolható :)

ORION 2020.11.16. 16:47:31

@Ta0066: Nincs semilyen zavar!Nem érkezik bűnösen senki !!!Nézz rá egy csecsemőre és mond meg nekem milyen tapasztalat alapján tudod ráfogni hogy ő bűnös???

Ta0066 2020.11.16. 17:14:13

@ORION:

Meg tud halni Orion.
Akár születése előtt is, akár közvetlenül utána. Vagy kisgyermekként. Halandó testben érkezünk, mindannyian.

A halál pedig a bűn zsoldja.

(Vigyázat! Nem azt állítom, hogy egy kicsi gyerek azért halna meg, mert vétkezett, vagy mert bűnös. Azt állítom, hogy a kicsi gyerek is halandó, a halandóság pedig egy állapot, amit a Biblia az eredendő bűnnel hoz összefüggésbe.)

ORION 2020.11.16. 17:45:35

@Ta0066: Az ember egy szellemi lény, akinek van lelke és
halandó hús vér testben él a földön!Ez a test meghal mindenkinek előbb utóbb de ő maga nem!Ő maga mint szellemi lény tovább él!!!

ORION 2020.11.16. 18:53:08

@Ta0066: "A halál pedig a bűn zsoldja."
Ejtsünk pár szót erről is!
Nézzük meg mi a bűn!A biblia elmondja hogy Ádám vétkezett és behozta a bűnt a világra. Ádám engedetlen volt az Igének a kertben. Vagyis rossz választása folytán hitetlen lett az Ige felé. Jézus is mondja hogy bűn tekintetében meggyőzi a világot hogy nem hisznek bennem. Vagyis a bűn az maga a HITETLENSÉG! Ádám hozta be ami halandóvá tette az embert és megfertőzte. Ami elkárhoztatja a világot. Ami az embert sötétségben tartja mind a szívében, mind az elméjében az Isteni élet felé az a HITETLENSÉG! A bűn nem egy cselekedet. Vannak a bűnnek tettei amik a következmények. De maga a bűn forrása, lényege, a hitetlenség! Ezért az egyetlen bűn a hitetlenség!
Nézzük mi a halál!
A halál állapota, elválasztódás, elkülönülés. Sötétség, ami vakká tesz és ahol nem lehet látni az igazságot. Nem lehet felismerni Istent.
Van testi halál: az az állapot ami elválaszt a testedtől mint szellemi lényt. Észrevétlenül kilépsz a hústestedből és máshol találod magad. A szellem világában!
Van szellemi halál: Itt a szellem nem hal meg - nem megsemmisülés jön létre, hanem közbenvetés lesz Isten és ember között, ez a bűnös állapota. A mi kapcsolatunk szűnik meg Istennel, mint Teremtővel, ez az eltávolodás. Isten nem szünteti meg a kapcsolatot az emberrel, mert nem teheti meg. Ahhoz az adott szavát kellene visszavonnia. Mi belőle vagyunk és nélküle nem lenne élet csak megsemmisülés.

Ta0066 2020.11.16. 19:14:38

@ORION:

És el is érkeztünk az emberi lét alapkérdéséhez. A megállapításaid helyesek. De az enyémek is azok.

Az ember alapvetően szellemi lény. Így van.
Akinek éppen ezért van szelleme (ruah/spiritus/pneuma); lelke (nefes/anima/pszükhé) és teste (bászár/csak kb ugyan az a szóma és a corpus).

Mi az ami ebből halhatatlan?

Abszolút és vitán felüli halhatatlansága ezekből csak a szellemnek van, mert ez az, ami az emberben Istené, mégpedig közvetlenül (a szellem Isten szelleme, azaz nem teremtett).

A lélek függő helyzetben van, nem teljesen halandó, de nem is halhatatlan. Túlélheti ugyan a halált, de ez nem automatikus; illetve meg lehet ölni a gyehennában. Ez az, amire az Emberfia azt mondja, hogy meg kell gyűlölnie annak, aki követni akarja őt. (a lélek teremtett)

A test halandó. (a test is teremtett)

Az ember akkor él tovább halála után, ha minden kétséget kizáróan tudja (valódi tudásként, belülről fakadóan), hogy ő voltaképpen a szellemmel azonos. Ez az ember a nem bűnös. Ebben fokozatokat lehet tételezni, van aki teljes mértékben tudja, van akinek csak dereng (kisebbek és nagyobbak a mennyek országában). Lényegében, akinek halandóság tudata helyett örökkévalóság tudata van.

Aki ezt ilyen módon nem tudja, az az ember a bűnös. Mert Isten helyett (saját legbenső lényege/szelleme helyett) valami mást keres vagy imád. Mi is az eredendő bűn szava? Avón=céltévesztés.

Elég egy egyszerű kísérletet csinálni: belenézel egy tükörbe. Amit ott látsz, az a halott, aki meg fog halni. Nem csak a teste, de a gondolatai, az emlékei, minden, ami a tekintetben tükröződik.
Aki nem fog meghalni az az, aki belenéz a tükörbe és látja a halottat (és aki ilyen módon nincs a tükörben).

ORION 2020.11.16. 19:57:39

@Ta0066:Érdekes az írásmódod csak ez a valódi tudás, belülről fakadó tudás kicsit zavar engem! Ugy két percet néztem most magam a tükörben és egy csúnya kicsit piás bácsit láttam!Mondtam is ISTENEM mi ez ,hogy van ez???Mindjárt meg is vigasztalt hogy én az Ő gyönyörűséges gyermeke vagyok!!!Meg aztán döntsem már el hogy akkor most neki hiszek vagy a saját szememnek!!!

Ta0066 2020.11.16. 22:32:46

@ORION:

: D
Még a Kis Herceg is tudja, hogy ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

gimme that 2020.11.18. 08:56:06

@Igazság Kereső: Itt vagyok, nem? Tehát aktív vagyok.

Szerinted milyen típust használ fel a szent szellem, hogy ne hagyja hátradőlve nyugodni azokat, akik még mindig nem értik? (nem az a legnagyobb baj, hogy JT ellen vagy, hanem az, hogy nem ismered Istent és a szándékát)

"azok az elméjükben betegek"
Ugye nem kell sokadszorra idéznem, értelmeznem az 1Korintusz 1:18-31-et?

"Miért olyan nehéz számodra emberi nyelven kommunikálni?!"
A blogom lesz a bizonyíték rá, hogy nem nehéz - ha nem holt költők társaságában vagyok

"Az égvilágon semmiről nem szólnak a hozzászólásaid!
Cáfolj, érvelj, logikusan és észérvekkel!"
Azt teszem, csak nem direktben (kicsit mély vagyok - azt feltételezve, hogy mindenki érti a mögöttest, a kétértelműt, az utalásokat).

Ha pl. leírnám 5000-10000 karakterben, hogy Isten neve miért JHVH (amit szokásjog alapján Magyarországon Jehovának, egyes esetekben Jahve-nak ejtenek), akkor elfogadnád az észérveimet?

Aztán mesélsz arról picit, hogy melyik blog tetszik neked. Ízlések és pofonok.

Régen nagyon sokan voltak ám itt. Pörgött az oldal ezerrel. De úgy látszik a looooong-life energizer fehér nyuszii sem bírja örökké a tempót.

(a látszat ellenére nem kötözködtem, csak próbáltam válaszolni)

gimme that 2020.11.18. 09:13:06

@Ta0066: Tudom, de én magyarosan "spangolul" gondoltam :)

Nem a hippik boldog vége indított, hanem a boldogság hippi vége: www.vippng.com/png/full/483-4838172_peace-hand-multicolor-moon-sun-earth-hippie-happy.png

"Az képbe sem jöhet, hogy TE mondjuk meghalsz ebben a járványban. Vagy valaki, akit szeretsz."
Nem.

"Dörzsölöd a kezed,..."
Nem. (sajnálom, hogy ezt feltételezed rólam)

"Kétségkívül szórakoztató a világlátásod, olyan rajzfilm szinten van tényleg, mint a Szilaj."
A Szilaj csak az egyik. Van sok vidám is, de a Szilaj pont nem az.
Ez a kedvencem: www.youtube.com/watch?v=67euifnp0cU

gimme that 2020.11.18. 09:14:57

@Ta0066: ": D
Még a Kis Herceg is tudja, hogy ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Néha úgy lájkolnálak, de nem lehet.

gimme that 2020.11.18. 09:31:34

@a századik juh: "Ó jajj, akkor hogyan is lehetne tűpontos az az ismeret!"
- Nem tűpontos, pont azért tudsz belekötni.
De a kötözködők azt felejtik el, hogy az igazságkeresésben az egész világon JT-i járnak legelöl, és amíg pl. az eleve rossz alapokra épülő katolikus egyház évszázadok óta nem bírja kijavítani magát, addig JT-i, ezt megteszik.

Most akkor az a jó, hogy ragaszkodsz a rosszhoz, vagy miután rájöttél, hogy rosszul csináltad, kijavítod?

"Vajon lehetőség-e a tökéletlenség, vagy próba? :)"
- Egyértelmű. Próba - a "B" válasz a jó

"Tökéletlenségünk ellenére menekülhetünk meg, vagy a tökéletlenségünk miatt pusztulunk el?"
- A tökéletlenségünk ellenére menekülhetünk meg - vagyis az "A" válasz a jó
(kicsit olyan, mintha kresz vizsgán lennék)

Wegyük figyelembe, miszerint lesz olyan, aki tökéletes wolt, de gyehenna...
- A kulcsszó a "volt".

...

Na jó, egyszerűbb, ha összeállítasz egy 50 kérdésből álló tesztlapot - akkor talán eljutunk valahova.

gimme that 2020.11.18. 09:58:50

@Ihletett: Ja...

"Ram Tzu nem próféta"
- Én is ezt mondom. Ram Tzu egy hamis próféta.
Hogy milyen szavakkal illettem? Teljesen finom voltam és nőies.

Az, hogy mit gondol egy ember rosszul magában és hogy ezt másokkal megvitatja egy komment felületen, az egy dolog.
De hogy valaki nyilvánosan terjeszt tudatformáló rossz, istentelen eszméket tömegeket befolyásolva, vonzva, félrevezetve, elvágva őket a jó megismerésének lehetőségétől...
Nos, az már tömeggyilkossággal ér fel - most csak szellemileg, lelkileg, később akár testileg is.

És ez nagyon-nagyon-nagyon rossz dolog!
Valakik tudnak szépen beszélni az ilyen emberekről is, de úgy tűnik, hogy én nem.

gimme that 2020.11.18. 17:20:09

@Ihletett: Szavakkal akartam válaszolni, de aztán eszembe jutott ez:

www.youtube.com/watch?v=dOjFcx3GJHg

Igazság Kereső 2020.11.19. 01:20:09

@gimme that:

""Az képbe sem jöhet, hogy TE mondjuk meghalsz ebben a járványban. Vagy valaki, akit szeretsz."
Nem."

Köszönöm!

Ennél több sem kell!

Ez MINDENT elmond Rólad! :D :)

ORION 2020.12.28. 08:50:29

Mindenki figyelmébe ajánlom!!Érdemes végignézni és GONDOLKODNI!!!
www.youtube.com/watch?v=ehC9VnJadOs

ORION 2020.12.28. 10:45:23

@ORION:Dupla vagy semmi!hehehe Oltás Oltárian Óriási ökörség--www.youtube.com/watch?v=crz6qZGZxBY
süti beállítások módosítása