EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

A Vezető Testület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Raymond Franz - Lelkiismereti válság

Utolsó kommentek

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:17, 18 | Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 ... | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | ... 1Kor 8:6 | ... Kol 1:16 | ...Héb 1:8 | ...

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Személyes interjúk egykori Jehova Tanúival - negyedik rész / 2

2019.03.11. 17:00 | Columba | 43 komment

Beszélnél kicsit bővebben az "áldásokról, lehetőségekről"?

Még a JT közösségben voltam, de már kezdtem legyőzni a „félelmet” a más közösségekben élő, tevékenykedő keresztényektől. Ebben feleségem előbbre tartott, bennem még erősen dolgozott a „hajszál” szindróma.

Egy galyatetői nyaralás során elmentünk Mátraházára, mert egy akkoriban olvasott – „Kapcsolatom a Református egyházzal és annak Urával” című – Tüdős Klára könyvben az állt, hogy az ottani református lelkészüdülőben kapta a késztetést az írásra. Emlékszem az érzésre, amikor nagy nehezen bementem a gondnokházaspár lakásába. Mintha vesztőhelyre mentem volna. Jó beszélgetés kerekedett a gondnokkal, aki nem mellesleg lelkészvégzettségű valaki volt. Említették, hogy vasárnap istentisztelet lesz az üdülőben, szeretettel hívnak.

Elmentünk. Egy fiatal lány volt a lelkész, és minden, a női lelkészekre vonatkozó averzióm ellenére kénytelen voltam elismerni, hogy megragadó, és teljesen igei volt a szolgálata. Alkalom után beszélgettünk, és említette, hogy a héten még lesz egy bibliaóra, amit református diakónusoknak tart, és szívesen lát minket is. Ha egy üzlet beindul! Elmentünk arra az alkalomra is. A beszélgetős, interaktív résznél csak a lelkésznőnek és nekünk kettőnknek volt mondanivalónk az elhangzottakhoz, a fölmerülő kérdésekhez. Ja, kérem, a tanús gyakorlat!

Jó, testvéri kapcsolatba kerültünk vele. Az Ő meghívására mentünk el a Gyökössy Bandi bácsi vezette Pasztorálpszichológiai szemináriumra, mely Bandi bácsi halála után is megmaradt, és máig tagjai vagyunk. Ez a havonta egyszeri alkalom is sokat tanított nekem a jó értelemben vett ökumenizmusból. Ezt úgy értem, hogy Istennek más közösségbe tartozó gyermekeivel testvérek vagyunk. Jézusnak a különböző aklokból való juhai! Akiknek Ő a fontos, akik hallják, és hallgatják a hangját, akik követik élő vizekhez, jó legelőre, akik a nyájat választják a karám helyett. A ma ökumenikusnak nevezett mozgalom inkább szinkretizmus, - elfogadják, és összeadják egymás tévelygéseit.

Kilépésem utáni hónapban a föntebb említett református lelkésznő meghívott minket egy, szintén a mátraházai lelkészüdülőbe szervezett alkalomra. Lelkészek jöttek össze és igeszolgálatok hangzottak el, és gyakorlati témák megbeszélése. Nem is akartam elhinni, de engem is megkértek egy igehirdetésre. Ami viszont az igazi élmény volt, hogy éjszakába nyúló beszélgetésünk volt olyan lelkészekkel, akik már lelkészként bemerítkeztek, mert így látták biblikusnak, egyetértően beszéltek olyan kollégáról, aki nem hajlandó a gyerekkeresztséget elvégezni. Mivel mi nem voltunk az egyházuk tagjai, velünk felszabadultan beszélgethettek.

Szintén közvetlen a kilépésem után elkezdtünk egy Teológia Főiskolát. Mivel az előzetes ismertetőben az állt, hogy természetesen az anyagot megkövetelik, de tiszteletben tartják a hallgatók lelkiismeretét; ezért nyugodtan jelentkeztünk. Nem üres beszéd volt, amit ígértek! Mondok példát. Egy dolgozatomra közepest kaptam. A rektornál reklamáltam. Mondta, hogy Ő, és a Főiskola fönntartói nem értenek velem egyet, mégis, mivel a Szentírásból bizonyítottam, amit írtam, jelesre javítja a jegyemet.

A Főiskolán többekkel jó kapcsolatba kerültem. Több közösségből jöttek, és senki nem vallásháborúzott. Illetve aki igen, azt elkerülte az ember. Főiskolai nyári táborok, és bibliai táborok is jó nevelőim voltak. Bár egyetlen közösséghez sem köteleződtem, köteleződtünk el – a bibliakörünkön kívül –, testvérnek tudtam tekinteni a másik keresztényt. Megszívleltem a figyelmeztetést: „Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll, vagy esik.” Róm. 14,4. MBT Ezeken az alkalmakon is nagyon sokan kerestek föl minket lelki beszélgetésre, mivel nem voltunk az illető közösség tagjai, bátran mondták el a kétségeiket, a hivatalossal nem egyező meglátásaikat.

Amikor az Őrtornyon kívül került, feleségem sokat imádkozott azért, hogy adjon a Mindenható szolgálatot. Adott. Megkértek egy telefonos lelki segély szolgálatra. Ezt egy ifjúságsegítő egyesület működtette. Körülbelül egy évig végeztük, és a jelentősebb része a tevékenységünknek az volt, hogy az egyesület fiatal munkatársait lelkigondoztuk.

Ezután levelező lelkisegély szolgálatra kért ugyanaz az egyesület. Csaknem 3 évig végeztük. Az ifjúságsegítő egyesület jellegéből adódóan főleg fiatalok, kamaszok, tinédzserek fiatal felnőttek írtak. Feleségem a lányoknak, én a fiúknak válaszoltam. Nagyon nagy felelősség, kinek mit válaszol az ember. Csak egy példa, valakinek az első levelében ez állt: "Amikor leültem az asztalhoz, sokáig gondolkodtam. A halált vagy az írást válasszam. Az írást választottam (egyelőre). Ti vagytok az utolsó reménységem.” Természetesen sokan ateista háttérből, hitetlenül fordultak hozzánk. Nekünk viszont az volt a meggyőződésünk – és ma is az –, hogy értelmes lelkigondozást csakis Isten igéje alapján lehet végezni. Mi ezt tettük. Gyakran úgy, hogy „van egy régi bölcsesség, mely szerint…” Vagy „egy hasznos tanács ezt mondja…” Ezek után a Szentírás gondolatait osztottuk meg. Többen kezdtek a Biblia iránt érdeklődni.

Természetesen voltak kudarcos élményeink is. Ebbe azt is bekalkuláltuk, hogy a levelezők életkorából adódóan kialakulatlan elköteleződésük, labilis lelkiállapotuk, biológiai változásaik miatt ez várható. Voltak személyes találkozásaink is, - különböző eredménnyel. Egyet leírok. Egy kis gimnazista lány volt nálunk – szülei engedélyével –, aki a látogatás után többek között a következőket írta. A kamaszos hevület, lelkesedés, irreális túlzások ellenére meghatóan.

"... A Pesten töltött három nap életem eddigi legboldogabb napjai. A szerda esti gyülekezet pedig szintén egyedülálló élmény nekem. Életemben először voltam idegen emberek társaságában úgy, hogy azokban nem volt előítélet és én nem éreztem magam kiközösítettnek. ... Ahogy mentem ki az állomásra, egyre rosszabb lett a kedvem. Ez nagyon meglepett, mert a 3 nap alatt minden percben egyfolytában boldog és derűs voltam. A szám lekonyult és olyan szürkés volt az ég is. Egyszer csak elbőgtem magam, és akkor rájöttem mi a baj. Amíg nálatok voltam, olyan volt, mintha az otthonotokba beköltözött volna az Isten. Tudod, mint a "Napország"-ban. Szóval ott olyan biztonságban volt az ember, és ott mindig olyan boldog voltam, és olyan kedves emberekkel voltam körülvéve, akik lelkében a Szent Lélek lakozik. És amikor a vonaton elbőgtem magam, csak úgy akaratlanul kiáltottam magamban: 'Istenem, nem akarom, hogy elhagyj!' ... Nem akartam, hogy a Szentlélek Pesten maradjon. Féltem, ha kisétálok Pestről, kisétálok a Krisztusból. Azután a vonaton elkezdtem imádkozni, és teljesen megnyugodtam, és nagyon boldog lettem. Elkezdtem olvasni Ruth könyvét..."

A fönt leírt áldások, lehetőségek nagyon hamar, a tanú-szervezetből kikerülés után jöttek. Ez volt az első 3-4 évben. Mintha az Örökkévaló azt mutatta volna nekünk, hogy szolgálat, hitélet, testvérek a Krisztusban továbbra is vannak. Sőt Krisztusban testvérek – Jehova Tanúinak az Üdvözítőhöz való viszonya miatt – kizárólag az Őrtorony Társulaton kívül vannak. Hosszú ideig dolgoztunk hajléktalanellátó intézményben. Főleg feleségem, – én hamarabb nyugdíjba mentem. Éjjeli menedékhelyen és nappali melegedőn nem, de átmeneti szálláson bibliaórát tarthattam. Mivel nem azonos intézményben dolgoztunk, egy ideig két helyen is volt ilyen alkalom. Ez nagyon érdekes, de nem könnyű szolgálat volt.

További lehetőség is adódott a hitet megvallani. Amikor egy hajléktalanokkal foglalkozó intézményt vezettem, a hétfő reggeli értekezletet rendszeresen Igével, bibliai megbeszéléssel kezdtük. Ugyanis hívők is voltak a munkatársaim között, és a többiek is szívesen részt vettek; bár megbeszéltük, hogy aki nem akarja ezt, az csak a szakmai résznél csatlakozzék. Áldott alkalmak voltak. A Szentírással foglalkozás után, sokkal együttműködőbbek voltunk az egyéb kérdésekben is.

Közben, miután befejeztem a teológiát, kiváltságom volt egy Lelkészképző Főiskolán két évig tanítani. Az Örökkévaló ajándéka volt, hogy megoszthattam a bibliai gondolataimat a hallgatókkal, illetve együtt örülhettünk annak, amire elvezetett mindnyájunkat a Szentszellem. Mennyire más volt ez, mint amikor a véneknek tartottam az iskolát! Bár azt is nagyon szerettem, és hasznosnak tartottam.

A Főiskolát fönntartó egyház illetékesei – többek között a rektor – felkérésére vidéki gyülekezeteikben többször hirdettem az Igét. Azután, úgy alakultak a körülmények, hogy egy dunántúli városban évekig igen gyakran kellett helyettesíteni a lelkészt. Mindig azt mondtam, amit a lelkiismeretem diktált. Nem kerestem a megbotránkoztatást, a konfliktusokat, de ami a bibliai meggyőződésem, ezt prédikáltam.

Valahogy – nem is értettem, hogyan –, egyik megbízatás után jött a másik, néha egyik hozta a másikat. Nem gyakran, de rendszeresen az egyik budapesti idősotthonban beszélek a Bibliáról, Bibliából. 2002 óta havonta egy kórházban betegeknek szolgálhatok beszélgetéssel, vigasztaló szóval, igehirdetéssel.

Nemsokára 18 éve lesz, hogy egy felekezettől független, bibliailag elkötelezett rádióműsort vezethetek két hetenként egy órában.

Tizenöt évvel, ezelőtt szerveztünk először egy péntektől vasárnapig tartó összejövetelt főleg a tanúktól szabadult, vagy szabaduló félben lévő testvéreknek. Többen, más közösségekhez, vagy sehová nem tartozók is eljöttek, akiknek semmilyen JT kötődésük nem volt. Az első alkalommal, olyanokkal is találkoztunk, akik még a szervezetben voltak, sőt még „regnáló” vének is jöttek. Az egynapos látogatókkal 50 fő körül voltunk. Több mint 10 évig tavasszal és ősszel jöttünk össze egy misszióotthonban, amit az Evangélikus egyház működtet. Az utóbbi néhány évben csak ősszel jövünk össze a testvérekkel. Főleg Budapestről, de más településekről is érkeznek a résztvevők. A létszám kb. 30 és 60 között váltakozik.

Egy hajléktalanok számára létesített nappali melegedővel van jelenleg is rendszeres kapcsolatom. Szerencsétlen felebarátaink közül sokat temettem. Isten igéjéről is beszélek nekik; hogy ennek van-e valami értéke a számukra, van-e akár csak egy mag is, ami elfogadható talajba hull – azt csupán a Mindenható tudja!

Átolvasva a leírtakat, kicsit vegyes érzéseim vannak. Nem szeretném, hogy dicsekvésnek tűnjenek a föntiek, de szeretném, ha világos lenne, hogy Istenünk a Jehova Tanúi vallásszervezeten kívül is feladatokkal látja el az Őt keresni, Neki szolgálni akarókat. Mivel kipótolja a mi hiányosságainkat, nem is elsősorban az emberileg mért alkalmasságra néz a megbízásoknál. Ellenkező esetben nem sok feladatom lett volna!

Tapasztalataid szerint milyen nehézségekre számíthat, aki egy bibliakört szeretne indítani?

Először azt kell tudatosítani, hogy bibliakörről és nem gyülekezetről van szó. (Nincs szervezeti szabályzat, dogmák, liturgia, tisztségviselők.) Önkéntes testvéri, baráti kör van. A testvéri azt jelenti, hogy az Atya egy másik gyermekéről van szó. Jó, ha leszögezzük, hogy mindenki elmondhatja a véleményét, meglátását az adott témáról, de senki nem erőltetheti azt a másikra. Ha valamiben nem értünk egyet, lehet a Filippi 3:15-höz igazodni:

„és ha valamiben másképpen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek”

A megbeszélthez ragaszkodni. Lehet téma, de főleg egy-egy bibliai könyv. Nem szabad engedni, hogy valaki nagyon rátelepedjen a körre. Nem egyvalakinek kell hirdetni a bölcsességet. Lehetőség szerint mindenki működjön közre. A távolmaradókról valódi szeretettel érdeklődni szükséges, felelősségre vonni őket tilos.

Továbbá nem szabad a számok bűvöletébe esni. Minél nagyobb létszámú kört létrehozni! A Mindenható Isten emberi gyülekezete a teremtés után 1600 évvel, mindössze 8 főből állt! Akinek semmilyen ismerete nincs, aki nagyon eltér a többiek szintjétől, azzal talán jó külön foglalkozni. Ugyanis vagy nem fog érteni egy kukkot sem, vagy nagyon megkeseríti a többiek életét az „ábécéhez” való örökös visszatéréssel.

Ne alakuljon át a bibliakör evőkörré! Ha igény van – és természetesen van – szeretetvendégségre, kötetlen alkalomra, azt eleve így kell megrendezni, nem menetközben „átalakulni”.

A kör vezetéséről is valamit. Nem főnök, nem mérce, nem egyszemélyi vezető, aki a kört vezeti. Talán kicsit többet kell törődnie a közös ügyekkel, mint a többieknek. Jó, ha ő ad szót, hogy ne legyen Bábellé a találkozás. A bibliakörre is igaz, hogy a legnagyobb tisztség: a testvér!

Fontos tudatosítani, hogy nem vagyunk ugyan gyülekezet, de sok tekintetben hasonlóan működjünk. Az egymás segítésének anyagi, fizikai dolgokban is természetesnek kell lennie. Furcsán hangzik egy bibliakörrel kapcsolatban, de szükség esetén az „egyházfegyelmet” is kell alkalmazni. A szándékosan összeférhetetlen, a tudatosan romboló, a Bibliát méltatlanul kezelő, Istent tagadó személyt megkérni, hogy ne látogassa az összejövetelünket. (Ahogyan egy természetvédő egyesületben sem lehet helye egy állatkínzónak.)

Bár kevés részletre tértem ki, és még nagyon sok szempontot nem érintettem; gondolom, dióhéjban elég ennyi a bibliakörök létrehozásával kapcsolatosan. Csupán a téma volumenét érzékeltetendő, elmondom, hogy egy Lelkészképző Főiskolán a „Kiscsoportos bibliatanulmányozások szervezése és vezetése” címmel 10 órában tartottak szakszemináriumot.

Keresztények tömege, nem empirikusan bizonyítható istentapasztalásokra alapozza a hitét, olyan személyes élményekre, amire mások racionális magyarázatokat látnak. Ezek a "bizonyságtevések" nem olyan eldönthető elemeket tartalmaznak, mint mondjuk Mózes esetében az "égő csipkebokor". Mi az a többlet, ami miatt a bibliai megközelítést az istenkeresés valóságos útjának lehet tekinteni? Nem tekintjük részrehajlónak a teremtőt, vagy válunk elitistává, ha a kereszténységre korlátozzuk a hozzá vezető utat?

Az „isten-bizonyítás” nem úgy történik, nem is történhet, mint egy fizikai, vagy matematikai tételnél, hogy lépésről lépésre levezetve a végén levonják a konklúziót, megállapítják a törvényszerűséget. (Bár nekem sajnos az iskolában hiába tette a föntieket a tanár, ritkán értettem meg, hogyan kerül a levezetés végére a „Q.E.D.” azaz a quod erat demonstrandum = ami bizonyítandó volt.) Különben minden okos ember istenhívő lenne, és a kevésbé bölcsek nem annyira. Érdemes odafigyelni, hogy sok természettudós számára abszolút istenbizonyíték, amit tudományában meglát. A biológia, csillagászat, geológia, informatika jelesei Istent ismerik föl munkájuk során. (Werner Gitt: „Kezdetben volt az információ” c. könyve nem könnyű, de fantasztikus.

Tudom, sok rajongó, nem kevés szélhámos, még több pszichésen labilis embernek is vannak úgynevezett megtapasztalásai, élményei. Ezek nem zárják ki, hogy másoknak igaziak legyenek. Csakhogy ez olyan személyes, mint például a szerelem. Attól, hogy sokan hazudják, mások megélhetik. Lehet, hogy természettudományosan érzelem-mentes definíciót kap; de aki érzi, annak mást jelent, számára egészen valóságos.

Hová tegyük a más vallások isten-megtapasztalásait? Főleg a hinduizmusra, természeti vallásokra gondolok. Azokra is lehet egzakt magyarázat, de szerintem az sem a valóság lenne. Meggyőződésem, hogy azok mögött is transzcendens személyiség áll.

Gondolom, a lényeg a kérdésed utolsó soraiban van. Miért a Kereszténység, és nem az azt elfogadni nem tudó, akaró mások vallása. Részrehajló-e az Isten? Egy közel 20 éves írásomat csatolom, mely valamelyest válaszol a kérdésre.

Természetesen lehetne köteteket megtölteni pro és kontra érvekkel, látszat-érvekkel. Akkor sem lehetne egyetértésre jutni. Részben a téma jellegéből adódóan, de főleg az emberi természetünk miatt. Sokszor nem vagyunk hajlandóak még meghallgatni sem a másikat, a véleményével szóba állni, a magunkét fölülvizsgálni. Mindig az Úr Jézus példázatára gondolok, amit a gazdag emberről és a szegény Lázárról mondott. Nevezetesen a befejezésére, a konklúzióra: „az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad.” Lk.16:31. Még egy idézet nagyon ide kívánkozik. Nagyon sokszor éreztem ezt a beszélgető – helyesebben: vitatkozó partnereknél.

„Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”  Mát. 13,15

Még a Biblia felsőbbrendűségéről szeretnék szót ejteni. Csak érintőlegesen foglalkozom vele. Még a Katolikus fordítások apokrif könyveit olvasva is érzi az ember az idegen „ízt”! (A Makkabeusok 1. könyve azért kakukktojás, mert az igazi, fontos, hiánypótló történelemkönyv – ha nem is kanonizált szent irat.) A Biblián kívül bármilyen úgynevezett szent könyvet olvas az ember, nem érzi a hitelességet. Mesét, fantáziálást, még hazudozást is, igen. Nem az a meggyőződésem, hogy szerető édesatyám nekem írott levelét tartom a kezemben. Tudom, ez meglehetősen szubjektív megfogalmazás volt, de a transzcendenciát nem lehet csak racionális megközelítésben kezelni. Példa: amennyiben gyermekeid kezébe adnának egy levelet, melyben az áll, hogy Te írtad Nekik, biztosan azonnal tudnák, hogy ez hamisítvány, vagy valóban az édesapjuk sorai gyermekeihez.

Én a más vallások szentnek nevezett írásaiból csak szemelvényeket, részleteket olvastam – azt sem sokat. Egyedül a Koránt tanulmányoztam alaposabban. Minden esetben az az élményem volt, amit az iménti példában leírtam. (A Koránról készült írásomat is elküldöm dokumentumban. „Megtúrhatod”, de nem kell, hogy nagyon fáraszd magad vele.)

Isten semmiképpen nem részrehajló! Nem akarok bibliaverseket idézni, csak a meggyőződésemet, az évtizedek során bizonysággá vált ismereteket vallom: senki nem marad „kívül”, akinek „bent” a helye; és ez megfordítva is így van. Aki azt mondja, hogy az Örökkévaló szándékainak minden részletével tisztában van, az hazudik, azt kerülni kell. (Én például a gyengébb szintű matematikával sem vagyok tisztában. Hogyan ismerhetném a Mindenható titkait?) Amire viszont az életemet is fölteszem: „tudom, kinek hittem”. 2. Tim.1:12.

Hogy látod, mi az a gyakori zsákutca, amibe a JT szervezetet elhagyók gyakran megfordulnak?

Ez a legkényesebb és egyben a legfontosabb téma a korábbi közösségüket elhagyók esetében.

Más közösségek esetében is így van, de minél zártabb, másokat kirekesztőbb egy vallás, egyház, gyülekezet, annál súlyosabb ez a kérdés. Mivel Jehova Tanúi közösségénél nem sok diktatórikusabb, a tagokat megnyomorítóbb, a magán-, és családi életbe jobban beleavatkozó közösség van, főleg a JT szervezetet elhagyókra igazak az alábbiak.

Sokan csupán egy szervezethez csatlakoztak, és istenhitük másodlagos volt a számukra. Mivel nem filatelista klub tagjai lettek, nem bélyegekkel, hanem a Bibliával, az ahhoz kapcsolódó témákkal kezdtek foglalkozni. A „klubtagság” volt számukra fontos, nem egy szerető, megismerhető, személyes mennyei Atyához tartozás. A Szentírás ismerete is jó néhányuknál mindössze lexikális tudás volt, mely főleg összefüggéseiből kiragadott részleteket jelentett. Tipikusan „az írott betű megöl, a Szellem pedig megelevenít” (2. Kor. 3:6 Balázs Károly fordítás) szindróma negatív esete a bibliaismeretük. Amikor vagy ők nem tudtak megfelelni a közösségnek, vagy ők találtak valamit a közösségben, amit nem akartak, vagy nem tudtak tovább vállalni; kikerültek a gyülekezetből. Mivel nem volt személyes kötődésük az Örökkévalóhoz, és a Bibliát nem tekintették gyönyörűségüknek – elhagyva a JT szervezetet, azzal együtt Istent, Szentírást, legtöbbször kereszténységet, azaz Krisztushoz tartozást és erkölcsi normákat is elhagytak.

Egyeseknél a tanúkhoz csatlakozás egy önmegvalósítási lehetőség volt. Ismerünk olyan csatlakozókat, akiknek az élet más területein nem volt sikerélményük, és a tanú gyülekezetben lehettek „valakik”. Mint a katonaságnál, ahol a „krumplivirág” kiemelte a sima bakák közül a máshol nem érvényesülőt. Korábban csak a Bodrinak parancsolhatott, most pedig akár egy tucatnyi embernek is. JT gyülekezetben egy kis igyekezet árán „sarzsit” lehetett szerezni. Ezeknél a személyeknél a Szervezettől elszakadás a legritkább esetben azért történik, mert észrevennék a Biblia igazságainak meghamisítását. Ezért a Szentírást és az istenhitet is föladják.

Ismertem olyanokat – nyilván sokan mások is –, akik azért lettek Tanúk, mert a családi elrendezésben a férfi főségét, és az asszony engedelmességét a tanú tanítás alapján megkövetelhette a saját családjában. (Az említett elrendezést a Biblia összefüggéseinek ismeretében kellene értékelni!)

Ennek a típusnak egyébként sem volt túl sok köze a szellemiekhez, ezért szintén az egész JT kapcsolat-csomagot kidobja szakítás esetén.

A – megítélésem szerint – leggyakoribb ok, amiért a Szervezetet elhagyók zsákutcába kerülnek, az, ahogyan a tanúk az iskolázást kezelik.

Sheridannek, az amerikai polgárháború hősének tulajdonítják az ismert szólást: „a legjobb indián a halott indián.” Bár ki nem mondva, az Őrtorony Társulat álláspontja pedig ez: „a legjobb tanú a tudatlan tanú.” Igen, mert azzal mindent elhitethetnek, annak könnyebb beadni az elfogadhatatlant. Mindig a továbbtanulás veszélyeire hívták föl a figyelmet, meg, hogy inkább úttörőzz, szolgálj, képezd magad a Társulat kiadványaiból. Természetes következmény, hogy a Szervezetből kikerülve mindent szeretnének bepótolni. Ide nekem minden tudományt! Elkezdik falni autodidakta módon a teológiai, szociológiai, filozófiai munkákat. Vagy bepótolják a kimaradt iskolákat; gimnáziumot, egyetemet végeznek. Főleg ez utóbbi nagyon helyes. A baj csak azzal van, hogy a kiéhezett elme mindent befal! Ahogy a JT „igazságokat” benyelték, úgy tesznek kontroll nélkül az új ismeretekkel is. Nincs fokozatosság, kevés a megalapozottság, és úgy érzik, kinyílt a világ! Mindent megkérdőjelezünk, elvetünk, ami az eddigiekhez tartozott. Lelkesednek A filozófusért, de B filozófus bebizonyítja annak tévedéseit. Van még C, D és további filozófus is!

Belemélyednek a bibliakritikába. Persze, nagyon érdekes, de, ha elolvasom a következő tanulmányt, kiderül, hogy az előző melléfogott. És, így tovább!

Azután milyen érdekes az ezotéria, a buddhizmus, az indiai vallások is soha nem hallott különlegességeket tanítanak. Az egészben az érthetetlen, ha valaki nem csupán a Tanú vallással, hanem a Szentírással, annak Istenével, az Üdvözítő Jézus Krisztussal is találkozhatott; az az ember hogyan mehet tovább ezen a vágányon. Vagy igazából csak egy hamis vallásig jutott?

Még egy lehetséges buktatóról szólok, ami minden volt tanú számára lehet veszély. Azt sulykolták a testvérekbe, hogy az összes más vallás az Ördög műve. Ezért sokan nem mernek szabadult tanúként sem kapcsolatba kerülni más keresztényekkel. A magányos ember elgyengülhet, elszáradhat szellemileg; de semmiképpen nem növekedik. Amennyiben néhányan együtt maradnak, de így gondolkodnak, akkor nagyon belterjesek, terméketlenek lesznek. Nem beszélve arról, hogy ez valójában elitizmus az ilyen volt tanú közösség részéről. Szinte azt mondják, amit Jehova Tanúi – bár a Tanúk nyilvánosan tagadják –, hogy mi vagyunk az egyedül üdvözítő közösség.

Mit tanácsolsz egy frissen a JT szervezetet elhagyó vagy elhagyni szándékozónak?

Nagyon fontos kérdés, miért akarja valaki elhagyni JT szervezetét!

Amennyiben személyes konfliktusok tagokkal, vezetőkkel, vagy sértődöttség, talán mellőzöttség miatt, esetleg a szorosnak érzett korlátok, az ok; sőt, a bibliai erkölcsi normák áthágása miatt akar eltávozni, – ez esetben nincs érdemben mondanivalóm. Az illető bármelyik közösséget elhagyná, ha annak lenne a tagja.

A kérdés és a válasz is azokra vonatkozik, akik bibliai okok miatt nem kívánnak tovább a Szervezethez tartozni. Az alábbiakban nekik próbálok meg néhány tanáccsal szolgálni. Természetesen ezek nem érintenek minden helyzetet, nem minden személy esetére szabottak. Meggyőződésem, ha tökéletes, minden igényt kielégítő tanulmányt tudnék írni, abban is a legtöbben találnának kákát, csomót, és azt sem olvasnák végig, főként nem fogadnák meg a benne leírtakat. Nem ez történik Isten igéjével, a Szentírással?!

Kezdem. Az lenne a jobb megoldás, ha még kilépés előtt tisztázná magában a Szervezetet elhagyni szándékozó az alant következőket. Aki már elhagyta a JT közösséget, annak számára is nagyon hasznos lehet.

– Tisztázd magadban, hogy amikor tanú lettél, mi motivált. Elsősorban egy szervezethez kívántál csatlakozni, vagy az élő Istent szeretted volna megismerni, szolgálni?

– Ne engedd, hogy összemosódjék benned a JT Szervezet és az Örökkévaló. A Társulat kiadványai és a Biblia. Az így szól a gyülekezeti funkcionárius és az „így szól az Úr”!

– Kezdd el a Szentírást „szemüveg” nélkül olvasni. Ajánlom, hogy többféle fordítást használj, ha lehetséges. Ideális lenne, ha társsal, társakkal tehetnéd. De, egyedül is kezdd el!

– Ne erőszakold meg a lelkiismeretedet. Másoknak se engedd, hogy átvegyék fölötte az uralmat. Diktátorok szokták mondani, hogy ők az alattvalók lelkiismerete. Azután lehet mentegetőzni: „parancsra tettem.”

– Vizsgáld meg magadban, miért tartottad meg az erkölcsi normákat? Mennyei Atyád és elrendezése iránti szereteted miatt nem voltál hazudozó, részeges, tolvaj, házasságtörő, stb., - vagy a Szervezet szankcióitól féltél? Ez utóbbi esetben valamit nagyon gyorsan helyre kell tenned, hogy tovább léphess.

– Mi a helyzet a családtagokkal? Ha csak miattuk, az ő várható reakciójuk miatt nem teszed, amire Isten indít, akkor a magad lelkében kárt vallasz, és szeretteidnek is elmulasztod az esetleges segítséget megadni. Nem is beszélve arról, hogy Jézus ezt mondja: „Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám” (Mt. 10,37 MBT) Hasonló lehet a helyzet barátok, munka-, és üzleti kapcsolatok esetében is.

– Gondolkodj el Jézus Krisztussal való kapcsolatodról. Nem az Isten, nem Isten kérdésére gondolok! Csupán arra, hogy életét adta érted, kifizette a bűn-adósságodat, neki adatott minden hatalom, ítélni fog, fölkent király, stb., stb., - megköszönted már Neki? Beszélgetsz Vele? Most nem imát mondok, beszélgetést! A JT gyülekezetekben csak a kiközösítettel, és az Úr Jézussal nem beszélnek. Pedig: ahol ketten, hárman összejönnek az Ő nevében, köztük van. (A másik opció, hogy Ő nincs jelen JT összejövetelein, ezért nem szólnak hozzá!)

– Fontos végiggondolni az Úrvacsora kérdését. A tanús két osztály-tanítás ebben a kérdésben is megnyomorító. Az Emlékünnep szorongó, gyakran kétségekkel vívódó emberek összejövetele. Félve, vagy elfojtott vágyakozással nézik az emlékjegyeket. A tanú-tanítás szerint a nagy sokaságra az Evangéliumnak csak egy kis hányada vonatkozik. Egyik-másik igeszakasz igen, a következő már nem. Például itt hogyan érted a „mindnyájan”-t?

„Azután vette a poharat és hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan” (Mt. 26,27 MBT) Vagy „Jézus így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom néktek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek.” (Jn. 6,53 MBT) Nem elgondolkodtató?

– Vizsgáld a két osztályt a Biblia fényében. Csak a 144000 Isten fiai? Csupán néhány vers elmélyült gondolkodásra, melyekből az egyértelműen kiderül, hogy az embernek vagy Isten, vagy az ördög az atyja. Vagy a világosság, vagy a sötétség fia. Vagy gyermek, vagy fattyú.

„Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.” Gal. 3,26 (MBT)

„a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai” Mt. 13,38 (MBT)

„Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni.” Jn. 8,44 (MBT)

„Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” Róm. 8,14 (MBT)

„Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében” Jn. 1,12 (MBT)

„mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. Zsid. 12,6, 8. (MBT)

– Tedd rendbe magadban a más közösségekkel, más hívőkkel kapcsolatos nézetedet. A JT szervezet azt ültette az agyakba, hogy rajtuk kívül mindenki a Nagy Babilon része, mindenki elpusztul, ha nem lesz végül Tanú. Jézus ezt mondta – bár, természetesen a Társulat ezt is félreértelmezi:

„Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.” Jn. 10,16 (MBT)

Nem gondolom, hogy okvetlenül taggá kellene lenni egy közösségben. Azt viszont feltétlenül fontosnak tartom, hogy ne zárkózz el a Bibliát komolyan vevő gyülekezetektől. Hiszem, ha előítélet nélkül nyitsz más keresztények felé, akkor megtapasztalod, hogy testvéreket találsz. Alapelv legyen, hogy mindent vizsgálj meg, és a jót tartsd meg. (1.Thessz. 5:21)

– Ne igyekezz mindent gyorsan bepótolni, amit a Szervezetben nem tehettél. Természetesen csakis a tisztességes dolgokra gondolok! Például a tanulásra. Ne akard az összes főiskolát, egyetemet elvégezni. Ne habzsold a tudományosnak látszó szenzációkat, ne bújd mérték nélkül a filozófusokat, - főleg, ha eddig nem volt semmilyen alapod. Még ennél is veszélyesebb a kontroll nélküli teológiai búvárkodás. A bibliakritikus, az ihletést, csodákat, próféciákat megkérdőjelező, elvető teológia. (A hangsúly a kontroll hiányán van. Amennyiben a „mindent vizsgáljatok meg, a jót, tartsátok meg” (1.Thessz. 5:21) értelmében jár el valaki, akkor minden OK!")

Vigyázz a „rugó-effektusra”! Az összeszorított rugó az elengedést követően alig kontrollálhatóan messzire ugrik. A diktatórikus módon nevelt gyerekek elérve a nagykorúságot, gyakran úgy elmennek a szülői háztól, hogy hírt is alig hallani felőlük. A parancsuralmi egyházi közösségekből kiszabadult emberek nagyon sokszor igen helytelen szélsőségekbe mennek el. Ne kapkodd el a döntéseidet, ne akarj egészen mást, mint ahogy eddig éltél. Ha Mennyei Atyánkhoz és Igéjéhez ragaszkodsz, akkor a legnagyobb változás, amire szükség van az életedben, hogy személyes, közvetlen, beszélő viszonyba kerülj Isteneddel.

Bízva abban, hogy gyakorlati haszna lehet az elhangzottaknak, köszönöm a beszélgetést, hogy megosztottad tapasztalataidat. Külön értékesnek érzem a tanúk egykori magyarországi vezetésébe történő, kozmetikázatlan betekintést, közvetlen forrásból. Sokak, és a magam nevében is, köszönöm azokat a gyakorlati segítségeket, amiket feleségeddel együtt, az Őrtorony szervezetet elhagyóknak nyújtotok!

 

A teljes interjú PDF-ben letölthető erről a hivatkozásról.

Címkék: élettapasztalatok

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr2814598320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egy_nick 2019.03.12. 14:19:33

Fej vagy írás – illetve még mielőtt elkezdenénk kutatni a kikutathatatlant. JT szerint egy istenfélő embernek mi lesz a jutalma? – Válasz: örök és boldog élet. Teljesen mindegy, hogy ez az örök, boldog élet itt lesz-e a földön, vagy a Jupiter egyik holdján. Ha az ember boldog lesz, akkor mindegy, hol lesz örökké boldog. Most kérdezzünk meg egy katolikust. Mi lesz jutalma az istenfélő embernek? Ugyanezt fogja mondani, csak a Föld helyett egy ismeretlen dimenzióban (mennyben) lesz örökké boldog. A jutalmak lényegében mindkét esetben egyformák. Vegyük most a büntetéseket. Kérdezzük meg a katolikust, hogy mi lesz az istentelen emberek büntetése? – A felelet: örök ideig tartó szenvedés egy ismeretlen dimenzióban. Most ugyanerről kérdezzünk meg egy JT-t. Azt fogja mondani, hogy a büntetés a megsemmisülés lesz, amikor az ember ugyanabba a nemlét-állapotba kerül vissza, ahol születése előtt végtelen ideig tartózkodott. Az előző helyhez képest ez szanatórium. Ha tehát valaki nem tudja, hogy melyik vallást kövesse, akkor gondoljon a büntetésekre. Ha JT Istenét haragítom magamra, akkor örökké nem leszek. Ha viszont a Háromság Istent, akkor örökké szenvedhetek. Mindekét „istennel” nem lehetek egyformán jóba, nem biztosíthatom be a helyemet itt is meg ott is. Akkor vajon melyik vallásba ésszerűbb tartozni?

Igazság Kereső 2019.03.12. 16:52:43

@Egy_nick: Csak a feltételezett büntetés miatt kövessek egy-egy vallási szervezetet? Ennyi lenne az egész? Na de komolyan!

Egy_nick 2019.03.12. 18:29:38

@Igazság Kereső: Pedig a lényeg ilyen egyszerű. Persze ha logikailag el lehetne dönteni, hogy melyik az igaz vallás, akkor nem kéne ezt a módszert alkalmazni. Viszont minden szekta azt állítja magáról, hogy ő az Igazság. Ha bármelyiket kezded tanulmányozni, látsz benne jó elemeket meg rosszakat. Egymásnak tökéletesen ellentmondanak. Az Új Világ fordításban is ott van a gazdag ember meg Lázár esete. Világosan le van írva, hogy a gazdag ember a Seolban kínlódott meg gondolkodott. Persze tudom, hogy JT ezzel kapcsolatban egy egész könyvet adott ki, amiben a "szimbólumok" "meg vannak magyarázva". Aztán volt egy művelt ember, aki a Fórumra is feltette a magyarázat ellentmondásait. Nickneve NEMO. A magyarázatban tényleg voltak ellentmondások. Viszont itt nem elméleti kérdésről van szó, hanem a bőrünkről. Arról van szó, hogy nem nulla a valószínűsége annak, hogy Jézus komolyan beszélt.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2019.03.12. 20:21:20

@Egy_nick: Szervusz! Nem igazán érhető, hogy ez a gondolatmenet hogyan jön ehhez az interjúhoz. Számomra úgy tűnik, hogy pont az istenkérdést mindkét beszélgető partner elkerülte, talán azért is, mert olyan nehéz téma, és sokszor parttalan, értelmetlen vitákhoz tud vezetni. De ha már mindenképpen ezt akarod feszegetni, akkor említsük meg, hogy az adventisták egyes csoportjai pl. úgy hisznek az említett tanításban, hogy közben a Tanúkhoz hasonlóan gondolkodnak az örök büntetés kérdésében.

Egy_nick 2019.03.13. 06:59:17

@Columba: Az "örök büntetés" megjelölést használod. De gondolj csak bele. Ha megsemmisülsz, az miért lenne büntetés? Akkor születésünk előtt végtelen ideig büntetve voltunk? Hát nem ugyanoda megyünk, mint ahol voltunk? Annyira rossz volt nem létezni, hogy ott a nemlétben ordítottál, hogy meg akarsz születni? Nem inkább fordítva volt? Akkor ordítottál meg szenvedtél, amikor megszülettél? És azóta azzal hülyítenek, hogy milyen jó lesz örökké élni!! És hogy szenvedjünk itt a Földön, mert csak akkor élhetünk örökké.
A Biblia szerint a testiség a testi gondolkodás az bűn. Mondok két szélső példát a testiségre. A szex meg a halál. Az ember szellemileg felfogja, hogy egy kívánatos szexi nő (ha nem a felesége) csak romlást meg problémákat okozhat. Úgyhogy ellenáll (ha tud) a kísértésnek, hogy azt tegye, amit a teste szeretne tenni. A szellemi ember nem akar paráználkodni, a testi ember pedig alig várja. Így harcol a szellem a test ellen. Ugyanez van a halállal kapcsolatban. A szellemi ember felfogja, hogy a halál az örök nemlétezés AZ NEM LEHET ROSSZ. Teste viszont (ugyanúgy, ahogy a szex esetében) borzalmas érzést közvetít az agyába, úgyhogy az ember állati szinten retteg a haláltól. Amilyen erősen kívánja a paráználkodást, ugyanúgy kívánja a túlélést is. De ez is csak a test parancsa. A szellem meg a logikus ész azt mondja, hogy jobb nem lenni, mint lenni (ez egyébként a Bibliában is benne van). Ha viszont tartózkodni kell a paráznaságtól, akkor miért ne lehetne ugyanúgy megtagadni a test parancsát és fittyet hányni JT ijesztgetéseinek, manipulációinak, melyek a testnek szólnak, hogy „el fogsz pusztulni”? Miért érdekeljen ilyen enyhe büntetés? Viszont a katolikus örök szenvedés, az egy egészen más dolog. Abban van valami természetfeletti, amitől nemcsak a test retteg, hanem a lélek is.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.03.13. 18:00:39

@Egy_nick: Ezt hogy raktad össze? És hogy jön ide?

Egy_nick 2019.03.13. 19:56:53

@sefatias: Hogy miképpen jön ez ide? - Őszintén megmondva: már nem tudom. Amikor elolvastam a fenti cikket, lehetett abban valami mondat vagy gondolat, ami bekapcsolta nálam ezt a gondolatsort. Amikor az egyik ember pusztulással fenyegeti a másikat, az egyik szekta a másikat...

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2019.03.15. 10:13:24

Érdekes volt az interjú, köszönöm a megosztást. Főleg a Tanú történelembe való bepillantást és kiegyensúlyozott, gyakorlatias megközelítést a problémákat illetően.

Tiszteletben tartom a riportalany saját meggyőződését, bár nem értek egyet vele jónéhány területen, mert mindenkinek jogában áll azt tennie, amit akar, vagy olyan életútat követnie, amit szeretne. Hogy kinek mi a jó, az már más kérdés: ha valaki "rossz" útat követ, abból neki kell tanulnia, ahogyan a "Tanú életmódból" is.
Ezért éreztem némi fenyegetést szavaiból, pl ebben a mondatban is:
"A parancsuralmi egyházi közösségekből kiszabadult emberek nagyon sokszor igen helytelen szélsőségekbe mennek el. Ne kapkodd el a döntéseidet, ne akarj egészen mást, mint ahogy eddig éltél."

Olyan, mintha meg akarná tagadni más emberek jogát a szabad választásban, és le akarná szűkíteni a "helyes" megoldásokat olyasmire, ami számára helyesnek bizonyult.

ta0066 2019.03.15. 16:43:32

@Egy_nick: Kedves Egy_nick a kérdésfelvetés szerintem jogos, az embert érdekli a halál utáni sorsa, kell is, hogy érdekelje. A jutalom-büntetés kérdése azonban nagyon összetett kérdéskör. Éppen ezért csak az "örök boldogság" részére reagálnék, arra is nagyon nagy vonalakban. Nem mindegy, hogy a boldogságot hogyan értelmezzük. Olyan állapotként, ami kellemes, és ezért ennek meghosszabbítására törekszem a kellemetlen vagy annak vélt helyzetek elkerülésével (ez kb. amit földi boldogságként azonosíthatunk); vagy a boldogságot a létem egy teljesebb megtapasztalásaként értelmezem (ezt azonosíthatjuk mennyei boldogságként). Más megközelítésben: a boldogság forrása (mint mindené) Isten; az emberi boldogság ilyen módon nem ennek vagy annak a tárgynak a birtoklásától, bizonyos érzelmek átélésétől függ, hanem a forrástól való távolságtól. A menny azért van vallási nyelven boldogként lefestve, mert Isten-közeli állapot. És ebben van a határozott különbség Jehova Tanúi tanítása és a katolikus vallás tanítása között. Jehova Tanúi szerint az ember számára elérhető legmagasabb állapot (legalábbis az átlag tanú számára) az öröklétbe meghosszabbított földi élet; ki is mondja minden kiadvány: a földi paradicsom. A katolikus vallás tanítása szerint az ember számára elérhető legmagasabb állapot az Isten teljessége, azaz az Istennel való egység. Még olyan fogalmat is ismer, mint az apotheosis - átistenülés. És itt egy újabb nagyon komoly kérdéskör következik: Isten és ember egymáshoz való relációja. Éppen ezért csak annyit emelnék ki, hogy a katolikus vallás soha nem tanította az ember istenné válását: megistenülését.
Amire szeretnék rávilágítani annyi, hogy az átlag tanú számára a boldogság fel sem vetődik Isten közelségének vagy távolságának függvényeként. Közeledni kell Istenhez, mindig erre buzdítanak, de soha nem kell odaérni hozzá (egyes tanítások szerint nem is lehet és/vagy nem is szabad); az örök földi paradicsom pedig boldog, mert nincs szenvedés és halál - hogy Isten van-e benne az nagyon fel sem vetődik. A katolikus tanítás szerint az Isten ismerete, közelsége maga a boldogság, így az Isten felé való törekvés következménye, nem pedig célja. Az egyiknél arra épül fel minden, hogy boldog akarsz lenni (azaz nem akarsz szenvedni, éppen ezért meghalni sem); a másiknál arra épül minden, hogy Istenhez akarsz jutni. Lecsupaszítva és elvonatkoztatva az egyes vallások emberi képviselői által megvalósított életutaktól.

keresemazutam 2019.03.18. 19:05:57

@t.csilla:

Gyuritól távol áll az, hogy bárkit is fenyegetne, vagy korlátozná mások jogait!

Másoktól eltérően, soha nem hallottam tőle azt hogy, valaki nem fejezheti ki saját hitbéli meggyőződését! :)

Kifejezetten én kérdeztem rá a személyes véleményére, több kérdésben is!

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2019.03.18. 19:35:02

@keresemazutam:
"Természetesen sokan ateista háttérből, hitetlenül fordultak hozzánk. Nekünk viszont az volt a meggyőződésünk – és ma is az –, hogy értelmes lelkigondozást csakis Isten igéje alapján lehet végezni. Mi ezt tettük."

Értelmes lelkigondozást sokféle módon lehet végezni, és nem csak ateistáknak lehetnek lelki gondjaik, hanem a hívőknek is.

keresemazutam 2019.03.18. 20:42:13

@t.csilla:
Értem, hogy mi fáj,de nem tartom szükségesnek mások meggyőződését elvitatni... a tiédet sem!

Igazság Kereső 2019.03.18. 23:43:24

@t.csilla: "Nekünk viszont az volt a meggyőződésünk" Irta volt. Ez mi,ha nem egy vélemény?

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2019.03.19. 06:31:30

@keresemazutam: @Igazság Kereső:
Természetesen joga van mindenkinek a saját hitéhez és véleményéhez, mint ahogy másoknak joguk van azt elvitatni. Elolvastam írását a Koránról (amire a cikk egyik linkje utal). Szóval, van akinek az a hite, úgymint neki a Biblia. A Bibliával kapcsolatban nagyon hasonló ellenvetéseket lehetne felhozni, mint ő tette a Koránnal (én ezt meg is tettem, és támadások célpontjává váltam emiatt...:)). A "bibliakritikus, az ihletést, csodákat, próféciákat megkérdőjelező, elvető teológiát" mégis tévútnak, veszélynek tekinti a cikk szerint.
Ha a Biblia és a keresztény hit nem esik ugyanabba a latba, mint más hitnézetek, akkor az azt sugallja, mintha azok felsőbbrendűbbek lennének más hitrendszerekhez képest, mintha azokat nem érhetné semmiféle kritika, mert akkor az már a vallásszabadságot (az illető sajátját, természetesen) sértené.
"Nekünk viszont az volt a meggyőződésünk" - nos, ez csak addig érvényes, amíg ez másoknak is megadatik. Azért az adok-kapoknak működnie kell: aki kiáll más vallását kritizálni, annak a sajátja kritikáját is tűrnie kell(ene) - elvileg (no, nem mintha én erről akarnék vitát indítani, mert nagyon nem érdekel, hogy ki miben hisz...).

Ismerem Gyuri bácsiékat, és tudom hogy nem erőszakosak.

keresemazutam 2019.03.19. 16:11:43

@t.csilla:
A bibliával kapcsolatos észrevételeket olvastam az áthelyezése előtt ezen a blogon, és később nálad újra. Sok érintett témát, és olyat is ami nem volt a listán, nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha tárgyilagos értékelést szeretnénk. Az sem kielégítő mantra, hogy nem vagy "ujászületett", vagy "nem működik nálad a Szent Szellem, azért nem érted"

A biblia kritikád észrevételeit én jórészt jogos kérdéseknek tartom, a "hangvétele" miatti eltávolításán viszont nem csodálkozok. Egy "idemerészkedő" tanúnak nem kevésbé lehet riasztó mint Lesli "JHWH elmélete", vagy "Ördögpapozása", ami ellen te is felléptél.

Éreztem, hogy "biztosítékkiverés" lesz a biblia kritika kritikájából, ezért átolvasva az interjút külön beszéltem erről Gyurival, és a hangsulyozás végett került utólag, az általad idézett mondat mögé zárójelbe:"(A hangsúly a kontroll hiányán van. Amennyiben a „mindent vizsgáljatok meg, a jót, tartsátok meg” (1.Thessz. 5:21) értelmében jár el valaki, akkor minden OK!")"
Ez azért ad helyet a kérdéseknek. Az interjusorozat célja az, hogy megmutassa mivé válhatnak az Őrtorony szervezet által hitehagyottaknak nevezett személyek. Ebből a szempontból Gyuriék történetét igazán ütősnek érzem.

"Ismerem Gyuri bácsiékat, és tudom hogy nem erőszakosak."

Ezzel maximálisan egyet tudok érteni!

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2019.03.20. 07:32:06

@keresemazutam:
Nem hiszem, hogy bárkinél kiverte volna a biztosítékot az, amit a Gyuriék hisznek. Nálam biztosan nem verte ki.
Amúgy, szerintem ők még elég jól "jöttek ki", bár nyilván sok sérelmük van. Ezeket mindenki másként kezeli, a saját maga módján, amiből aztán néhányan sikeresek, mások kevésbé.
Aminek nyilván több tényezője van, ebbe most nem mennék bele, csak nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy ha valaki nem annyira veszi sikeresen a kanyarokat, akkor az azért van, mert nincs elég hite, vagy nem "született újjá". Nyilván van, akinek ez segít, van akinek meg más (no meg olyan is van, akinek nem segít semmi...)

Amúgy a bibliakritikáról az a véleményem, hogy attól, hogy valaki hisz a Bibliában (és úgy, ahogy azt a Tanúknál tettük, vagy szószerint veszi), az a saját joga. Ami jog azzal jár, hogy az esetleges "kétesebb" részeket is el kell hinnie, ha tetszik neki, ha nem....(mivel ő maga döntött így). Nos, ha vannak zavaró tényezők, akkor ki kell tudni mondani, hogy "oké, ezt vagy azt nem értem, vagy nem értek vele egyet, vagy bízom abban, hogy egy napon megértem stb..." De attól, hogy neki az a hite, még másnak nem kell kötelezően hinnie abban. (És az a különbség az én írásom és a Leslie "ördögpapozása" között, mivel én senkit nem fenyegettem, míg ő igen.....ja, és amúgy amivel senkinek nem volt gondja hosszú évekig....)
Amúgy bármilyen hitnézetet vagy idealizmust is vall valaki azután, miután a Tanúkat elhagyta, mindennek van előnye és hátránya, amit valaki vagy lát és felvállal, vagy inkább úgy dönt, hogy nem, mert neki "biztosítékok" kellenek - ahogy a Tanúknál érezhette talán - és inkább kreál magának egy ahhoz hasonló entitást vagy visszamegy oda, mert nem tetszik neki a "hitehagyottak" világa.

Az "újjászületettségben" az ember csecsemőnek és kisgyermeknek maradhat meg még egy ideig, így nem kell felvállalnia a hitét, és annak esetleges ellentmondásait.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.03.20. 18:12:56

@t.csilla: Néha úgy tűnik, hogy elég agresszíven hirdeted a véleményedet. Mintha nem engednéd, hogy mások más véleményen legyenek, és a tiedet tartod egyedül igaznak... :P

Igazság Kereső 2019.03.21. 00:20:56

@sefatias: Huha... Sefa kimerte mondani/írni amit én pár napja emésztek magamban. Nem akarok személyeskedni,sem megsérteni senkit. Maradjunk annyiban,hogy egyetértek. Hogy kedves Csilla, pont azt teszed,ami ellen harcolsz! Na, és ezt nem csak én írtam már le eddíg. A blogodon a szólásszabadságnak se híre se hamva. Ellenvélemény tolerálatlan. Voltaképpen, nagyon hasonló a hozzáállásod a Vezető Testület magatartásához. De ezzel főként magadnak ártasz! Na... tessék,meg lehet kövezni! :D

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2019.03.23. 16:05:27

@sefatias: @t.csilla: @Igazság Kereső: Számomra nem várt fordulatot hozott ez a kommentbeszélgetés a végére, de nekem is idő kellett, hogy írni merjek valami rövidet. Szóval, csupán a saját szemszögemből, én szerettem Csillával dolgozni, amíg aktív voltam a blogokon. Kétségtelenül sok erőteljes, határozott üzenetet vagy véleményt fogalmaz meg, amelyek egy komoly részével én nem tudok egyetérteni, de sokat is tudtam tőle tanulni, mint ahogyan másoktól is, amiért hálás vagyok. Az elmúlt időszak blogos fejleményeivel inkább csak hellyel-közzel vagyok tisztában, sok minden kimaradt, de úgy vélem azért itt mégis vannak közös céljaink és értékeink a sok különbség mellett, amiért érdemes továbbra is jó kapcsolatban maradnunk. :)

A Leslie-ről még egy pár szót engedjetek meg. Ő sokáig nem hivatalosan amolyan "védett státuszban" volt a blogon, de azért többeknek volt vele elég súlyos problémánk. A kommentekben ez persze csak itt-ott volt jobban látható, mivel inkább elkerültük a vele való "konfrontációt". Amikor úgy két éve lehetőség nyílt arra, hogy komolyabb lépéseket tegyünk, akkor ez elég hamar a Leslie kitiltásához vezetett, de ennek ő is aktív részese volt azzal, hogy meg sem próbált egy másféle hangot megütni a többiekkel.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2019.03.23. 20:47:18

@Columba: Tudtommal soha, sehol nem állítottam, hogy egyet kell velem érteni, ahogy nekem se másokkal. Amikor és ahol vélemények kerülnek kimondásra, megfogalmazásra, ott elkerületetlen az, hogy különbségek legyenek, de amíg ez tiszteletteljesen törénik, azzal nincs probléma.

Leslie-vel nem csak annyi volt a gond, hogy "erőteljes, határozott üzenetnek adott hangot", hanem többeket inzultált a blogon, amit gyakorlatilag a kb 2 évvel ezelőtti kitiltásáig szabadon megtehetett. A közös blogon pont azért fektettünk le anno olyan irányelveket, hogy ne fajulhasson egy-egy vita sértővé, mivel az ő ámokfutásából vontuk le a tanulságokat. Elhiszem, hogy ez néhány vallásos térítőt, és trollkodót sért, de együtt kell tudni élniük azzal, hogy nem csak ők léteznek a világon.
Azért soha nem tiltottam ki senkit, mert "más véleményen volt, mint én", azért viszont igen, ha megsértette a szabályokat (és még neki állt feljebb...).
Konkrétan nem tudom, hogy kit és miben szóltam volna le, de feltételezem, hogy ha volt ilyen, akkor az illető majd közli velem valamilyen formában. A célozgatásokkal, sértődésekkel, durcáskodásokkal nem tudok mit kezdeni, mivel úgy gondolom, hogy felnőtt emberek írkálnak ide kommenteket.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2019.03.23. 22:54:44

@t.csilla: Lassan, de azért csak eszembe jutnak a régi emlékek, látszik, hogyan éltük meg akkor őket. Emlékszem az első blogodra is kitetted azt a vitát, de sok hasonló volt nálunk is az akkori sok komment között. Őszintén, nagyon sajnálom, ami akkoriban veled is történt Leslie sértegetései révén. Bár tettem volna többet akkoriban. De utólag már nehéz pontosan összerakni az eseményeket, viszont a tanulságokat jó megőrizni mindenkorra.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2019.03.24. 06:19:42

@Columba: Leslie nem csak engem inzultált, hanem sok más hozzászólót is. Mivel vallásos indoklással, bibliai alátámasztásokkal tette, amit tett, sokan egyetértettek vele, mivel "nem tudták megcáfolni" teológiai érvelését.
Természetesen nem ő az egyedüli, aki a Bibliát fegyverként használta fel mások elnyomására és diszkriminálására.
Miattam ne aggódj, én ki tudok állni magamért, mert megtanultam hogyan kerülhetem el hogy "áldozattá váljak". A támadóknak, nyavalygóknak minden szavát, kijelentését felhasználom ellenük, és mivel ők nem sajátították el a mentális "önvédelmet" (mivel nem vacakolnak önismerettel, meg hasonló "pszicho-dolgokkal"), így védtelenek lesznek a saját ostobaságuk ellen. Ezen aztán jól fel szoktak háborodni, de az egy percig sem jut eszükbe, hogy ők maguk hozzák létre önmaguk körül a helyzeteket.

Pl ez az egyik tanulság, amit le lehet vonni, hogy a vallásos vagy akármilyen más hitnézet magánügy, amit az illető tartson meg a saját privát szférájába. Ha nem teszi, akkor a vallás- és szólásszabadságra ugyan hivatkozhat - megjegyzem joggal -, de tartsa is a hátát, vagyis vállaljon a saját hitéért felelősséget is. Vagyis másoknak éppen úgy joguk van a logika és egyéb szempontokat az ő hitére (vagy a hitének alapjául szolgáló könyvre) alkalmazniuk, mint neki a hite "megvallásához" van joga. No, ilyenkor szokott kiderülni, hogy a szólásszabadságot csak egyirányba szokták értelmezni, és sértődések, de akár még vallásos átkok, kiátkozások is meg szoktak történni.
Na mert hát ő arról nem tehet, hogy ez és ez van "Isten szavába" leírva, és attól már a másik embernek is éppen olyan boldognak kéne lennie egyből, ahogyan ő azzá lett.
Na erre mondom én azt, hogy az ilyen ember nem érez felelősséget a saját vallásos nézeteiért, mert azt hiszi, hogy azt átruházhatja Istenre, vagy akárki másra. Pedig nem, ha az van leírva, és ő azt elfogadja, akkor az az ő saját hite lesz, amit magának választott.

Persze lehet az is, hogy akkor neki se kezdjünk, ne is menjünk bele ilyen eszmecserébe (amit a közös blogon bevezettünk), de akkor meg a hittérítők fel szoktak háborodni, hogy korlátozva van a szólásszabadságuk, és - általában én (mivel én moderálok) - rájuk erőltetem a véleményemet. Utána meg idejönnek sírni és panaszkodni.
Mert az sem jó, ha van írás a blogon, de az sem, ha nincs, na meg az sem, ha van moderálás, de az sem, ha nincs. Erre írtam, hogy vannak olyan exek is, akiken semmi nem segít.

Egyébként jónak tartom a cikksorozatot, és kérem az íróját, hogy ne adja fel. A vallásos megközelítésekkel én az ebben a kommentemben is kifejtett okok miatt azonosulni nem tudok (igazából nem a vallásos érveléssel, hanem annak egyoldalúságával és a képviselői erőszakosságával szokott gondom lenni, de mint írtam is, a riportalanyokra ez konkrétan nem jellemző).

a századik juh 2019.03.24. 12:55:49

@Igazság Kereső: "pont azt teszed,ami ellen harcolsz! Na, és ezt nem csak én írtam már le eddíg. A blogodon a szólásszabadságnak se híre se hamva. Ellenvélemény tolerálatlan. Voltaképpen, nagyon hasonló a hozzáállásod a Vezető Testület magatartásához."

Nade kedves Igazságkereső...

Dehát Ő csak szól, hogy "Tilos a dohányzás!" amire tábla is figyelmeztet!

Az nem lehet, hogy csak Te veszed túlságosan lazán az említett személy felelősségét?

Lássuk be, hogy ha valaki hosszan kifújja a levegőt, az már olyan, mintha dohányozna,

vagy ha valaki a szájába vesz egy tollat/ceruzát, azzal már tulajdonképpen dohányzásra buzdít másokat.

Sőt, a dohányzás, cigi, füst, gyufa, öngyújtó, stb-stb szavak használata is veszélyes, mert ezekkel tudat alatt dohányzásra ösztönözzük azokat, akik leszokóban vannak, bizony!

Ezért minden olyan tett és szó üldözendő, aminek kicsit is köze van a dohányzáshoz,

így nagy levegőt se vegyél a mondatod elején, mert az olybá tűnhet, mintha beszívnál egy slukkot...

De a cigimárkákra is tilos utalni, ez egyértelműen benne van a "Tilos a dohányzás!" tábla jelentésében.

Például az alábbi szavak használat is megsérti a dohányzási tilalmat:

szimfónia, mar, multi, pakli, és egyéb, dohányzáshoz is köthető szavak. Ezek használata is kizárással jár, hisz kint van a "Tilos a dohányzás!" tábla.

Sőt, megkértek mindenkit, hogy ne beszéljenek a dohányzás veszélyeiről sem, hisz az meg egy burkolt dohányzáspropaganda! Aki a dohányzás veszélyeiről beszél, tulajdonképpen a nem dohányzók ellen követ el terrorcselekedetet...

Táblákról sem lehet beszélni, hisz azzal minősíthetnénk a "Tilos a dohányzás!" táblát, és neadjisten az azt kirakó személyt, így táblákról se beszéljünk...

... igen, ha táblás csokiról beszélsz, azért is kizárnak!

Azzal, hogy azt írtad: "se híre, se hamva", már túl is feszítetted a húrt, mert tudat alatt a cigarettahamura akarsz minket asszociáltatni, amiről mindenkinek a dohányzás jut eszébe, kérlek, ne írd többet, hogy "hamva" hisz kint van a tábla, hogy "Tilos a dohányzás!"

Kérdés, hogy akkor hamvas-e a barack?

Mivel szóltak már, hogy ne használjuk a "hamva" szót, és a "hamvas"-ban ez bizony egyértelműen benne van, ezért az is ki lesz zárva, aki hamvasnak mondja a barackot, hisz "Tilos a dohányzás"!

Ha valakinek ellenvéleménye van, nyugodtan elmondhatja...

máshol...

ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szólásszabadság.

Sőt, tulajdonképpen nem is Ő függeszti fel az illetők tagságát a blogon, hanem az illetők kérik, hogy tiltsák már ki őket, hisz miért is írna valaki olyat, hogy például "ciki", hacsak nem azért, hogy kitiltsák onnan, ahol tábla figyelmeztet arra, hogy "Tilos a dohányzás!"

Szerencsére az új blogfelület IP-címen keresztül tudja érzékelni a füstszagot, így akinek füstszagú az IP-címe, tiltásra kerül.

Ezért nem szólhat hozzá a Mikulás sem, mert a sok kéménycsúszkától kormos lett, és füstszagú...

Hát naná, hogy hasonló a hozzáállása, mint a Wezető Testületé, hisz a Wezető Testület is CSAK A MI jólétünk és egészségünk miatt TESZI AZT, AMIT TESZ,Ő sem tesz mást, pusztáncsak félt minket.

keresemazutam 2019.03.24. 15:12:10

@Columba: @t.csilla:

Nem tartom korrektnek Leslie fikázását úgy, hogy neki nincs lehetősége itt "az érem másik oldalát" megmutatni!

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2019.03.24. 15:36:14

@keresemazutam:
Nem tartod korrektnek? Egész pontosan mit nem tartasz korrektnek benne? Azt, amit te hoztál fel, vagy amire én reagáltam?

keresemazutam 2019.03.24. 16:46:18

@t.csilla:

Nem hinném, hogy nehézséget okoz megérteni, hogy mire gondoltam!

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2019.03.24. 19:25:54

Elolvastam a februári végi előzményeket a Közös blogon. A Századik juh első hozzászólását visszatettem a kommentek közé, a második, személyeskedő és súlyosan sértő támadása miatt viszont kitiltottam a blogról - egy időre biztosan.

Nem is tudom mit mondjak. Jogos észrevétel, hogy ne tárgyaljunk ki valakit, aki nem tud hozzászólni, és én követtem el a hibát, hogy engedtem a kísértésnek. Ezért ezúton bocsánatot kérek. Ugyanakkor az a kitiltás erősen indokolt volt 2 éve, annak ellenére is, hogy tiszteletben tartom Leslie véleményét és személyét is. Akkor és ott végül is el kellett válni az útjainknak.

Annyi biztos, hogy ennek a blognak is van egy Etikettje, amiben hasonló kitételek szerepelnek, mint a Közös blogon, ugyanakkor ezen a blogon mi szeretnénk nagyobb teret engedni a beszélgetéseknek akkor is, ha éppen hitbeli kérdésekről esik szó, amíg a kölcsönös tiszteletadás megtörténik.

Igazság Kereső 2019.03.24. 23:44:18

@Columba: "Annyi biztos, hogy ennek a blognak is van egy Etikettje, amiben hasonló kitételek szerepelnek, mint a Közös blogon, ugyanakkor ezen a blogon mi szeretnénk nagyobb teret engedni a beszélgetéseknek akkor is, ha éppen hitbeli kérdésekről esik szó, amíg a kölcsönös tiszteletadás megtörténik." Ezt köszönöm és nagyra becsülöm! A legfontosabb a kölcsönös tisztelet és mindeközben ne erőltessük senkire a véleményünket, ugyanakkor ne is nyomjuk el mások meggyőződését! Csak az effajta beszélgetéseknek van értelme!

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2019.03.25. 09:17:43

@Columba:
"....ezen a blogon mi szeretnénk nagyobb teret engedni a beszélgetéseknek akkor is, ha éppen hitbeli kérdésekről esik szó, amíg a kölcsönös tiszteletadás megtörténik."

Én csak örülni tudok ennek. Korábban Sefa is jelezte, hogy szereti az ilyen hitvita-stílusú beszélgetéseket, és szívesen látja ezeket a blogján. Szuper! Ezek szerint VAN hol kommentelni azoknak, akik ilyesmire vágynak, vagyis nem feltétlenül kell a közös blogon lobogtatni véleményüket és nem kell rám nyomniuk sem a saját meggyőződésüket, vagyis meghagyják nekem, hogy mivel szeretnék foglalkozni szabadidőmben, és mivel nem. Köszönöm. Eddig is csak ennyit kértem.

Jónás_ 2019.03.26. 18:20:54

"Amikor és ahol vélemények kerülnek kimondásra, megfogalmazásra, ott elkerületetlen az, hogy különbségek legyenek, de amíg ez tiszteletteljesen törénik, azzal nincs probléma."

"lobogtatni véleményüket"

"rám nyomniuk saját meggyőződésüket"

(Szegény Gyuri bácsi!)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.03.27. 16:26:14

@t.csilla: " Tudtommal soha, sehol nem állítottam, hogy egyet kell velem érteni, ahogy nekem se másokkal."

Nem is az a gond, hogy szerinted egyet kell veled érteni, hanem, az, hogy ha valaki elmondja azt a véleményét ami neked nem tetszik, akkor egyből nekiesel, hogy ne térítsen. Miközben nem térít, csak elmondja az álláspontját. Ezt a hozzáállásodat olyan szinten szektásra gyúrtad, hogy erre az élettapasztalatra is túlzásba estél a reagálásodat illetően. Miközben a legtöbben azt látjuk benne, hogy milyen rugalmasan, kedvesen és legkevésbé dogmatikusan mondja el a véleményét a Gyuri, te ebben azt látod, hogy fenyeget, korlátozni szeretné a jogaidat, felsőbbrendűnek érzi magát.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.03.27. 16:28:00

@t.csilla: "Azért soha nem tiltottam ki senkit, mert "más véleményen volt, mint én", azért viszont igen, ha megsértette a szabályokat"

Persze. Mert a szabályokat úgy hoztátok meg, a Gabival karöltve, hogy aki más véleményen van , mint ti, akkor az szabálysértés legyen, és ki lehessen tiltani

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.03.27. 16:30:14

@t.csilla: " Ezen aztán jól fel szoktak háborodni, de az egy percig sem jut eszükbe, hogy ők maguk hozzák létre önmaguk körül a helyzeteket"

Mint te.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.03.27. 16:30:59

@t.csilla: " No, ilyenkor szokott kiderülni, hogy a szólásszabadságot csak egyirányba szokták értelmezni,"

Mint te.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.03.27. 16:43:26

@a századik juh: Ezt a kommenttet jól összerittyentetted :DDDDD

Igazság Kereső 2019.03.27. 23:53:35

@sefatias: @t.csilla: Összességében a Csilla az,Aki nem tolerálja senki véleményét, miközben Ő érzi magát a sértett félnek. Neki semmi, sehogy nem jó! Pont úgy kell gondolkodnia mindenkinek, ahogy ő képzeli. Pontosan olyan, mint a Vezető Testület! Pontosan olyan, mint akik ellen állítólag harcol! Mellesleg, rohadtul lenézi a szekta károsultakat, sokszor éreztem már rajta! Miközben Ő is egy közülünk, egy becsapott ember! Ez a mondhatni "beteges" hozzáállás talán pont ebből alakult ki! Túl nagy az ego Csilla! Mától befejeztem a blogod olvasását!

Igazság Kereső 2019.03.28. 00:20:57

@a századik juh: Ez nagyon jóóóó!!! :D Te, ez nem a "van rajtad sapka, az a baj, ha nincs rajtad sapka, az a baj" tipikus esete? :D

a századik juh 2019.03.28. 07:48:09

@Igazság Kereső: Hát eléggé vaskalapos, az biztos. Mindenesetre az a három felkiáltójel olyan, mintha 3 cigi lenne, hiába fordítottad el függőlegesen. Ki vagy zárva! Upsz, én is...

Igazság Kereső 2019.03.28. 16:25:37

@a századik juh: A pont a felkiáltójel alján az izzó parázs? :D hehehehe