Előző cikkem folytatásaként, szeretném kifejteni, hogy milyen valós veszélyeket tartogathat a Biblia minden kritika nélküli elfogadása, vagyis miképp használja fel azt a Jehova Tanúi szekta tagjaik manipulálásában.
Maga az ószövetségi történet, melyre a „tanítás” épül, már önmagában felháborító, és egyike azoknak a történeteknek, melyektől az ember haja az égnek áll, de le kell nyomnia a torkán, mivel része az ihletett írásoknak. Azt mondhatná valaki, ez ugyan ízlés dolga, aki hinni akar higgyen benne, de amint látni fogjuk, ez nem teljesen veszélytelen vagy ártatlan dolog.
Rizpá (Ricpa) története a 2Sámuel 21. fejezetében olvasható. A nő Saul király egyik ágyasa, vagy másodfelesége volt, akinek két fia született Saultól. A történet szerint, már évekkel Saul halála után, Dávidnak Isten megmondta, hogy azért szenvednek éhínséget Izraelben, mivel Saul és „vérengző házanépe” sok gibeonitát ártatatlanul ölt meg. Dávid helyre akarta hozni a dolgot, így egyezkedni kezdett a gibeonitákkal, hogy valahogy kiengesztelje őket. Ezek az emberek úgy gondolták, hogy Saul hét fiát kérik emberáldozatul az őket ért sérelem kiegyenlítése érdekében. Az nem volt elég, hogy sok ártatlan ember meghalt igazságtalanul, de valamiért újabb ártatlan emberek halála furcsa módon megnyugtatta Jehovát az elkövetett bűnök miatt. Bár nem tudni, hogy konkrétan azok a fiúk, akiket ily módon rituálisan kivégeztek, tagjai voltak-e a „vérengző háznépnek” vagy sem, de nem úgy tűnik a történetből, hogy itt egy jogos bosszúról lenne szó, inkább valami beteges áldozatról, melyet egy vérszomjas Isten megbékélésére hoztak.
A történet szerint Dávid belement az alkuba, így kiadott Saul fiai közül hetet, akiket a gibeoniták feláldozhattak. Ezek közé az emberáldozatok közé tartozott Rizpá két fia is. Jóllehet a gibeoniták szövetségesei voltak az izraelitáknak, mégsem voltak túlzottan odaadóak a mózesi törvényben leírtak iránt, ami a halottak eltemetésére vonatkozott, mely szerint a felakasztott embereket még aznap el kellett volna temetni (5Mózes 21:22,23). De ebben az esetben, miután a férfiakat felakasztották, azokat még hosszú ideig, talán hónapokig is az akasztófán hagyták, látszólag senkit nem zavart annak ténye, hogy újabb törvényszegések történtek. Mindeközben Rizpá kiment az akasztott fiai teteméhez, és türelmesen várta, hogy eltávolítsák azokat. Mivel ez nem történt meg, így védelmezni kezdte a halottakat attól, hogy ragadozó madarak vagy vadállatok széttépjék őket, a hullákra zsákokat borított. Rizpá gyakorlatilag kiköltözött az akasztott emberek mellé, és hosszú idő (kb fél év) ideje alatt folytatta a halottak védelmezését. Míg végül Dávidnak eszébe jutott, hogy el kellene temetni ezeket a férfiakat, így elhozatta Saul és Jonathán csontjait, és egy kiemelt helyre temettette őket a felakasztott fiaival együtt.
James Tissot: Rizpá kedvessége
Forrás: http://www.womeninthebible.net/women-bible-old-new-testaments/rizpah/
Ezt a történetet használta fel Mark Noumair a Gileád iskola 2017. decemberi 143. diplomaosztóján, mely megtekinthető a jévétévé-ben (Noumair előadása kb. az 53. percnél kezdődik), az Isten iránti feltétlen hűség és "megfelelő viselkedés" alátámasztására. Az előadás nem csupán egy kisebb közönség számára elérhető – ellentétben a korábbi gileádelőadásokkal szemben – hanem minden Tanúnak, beleértve a gyermekeket is. A szörnyű bibliai történet, így gyermekek százezrei előtt elevenedhet fel, és válhat nem csupán „fogyaszthatóvá”, de példaértékűvé is számukra.
De nézzük milyen tanulság vonható le ennek a szerencsétlen asszonynak a történetéből, aki az akkori vezetők döntéseinek vált áldozatává, ami ellen semmit nem tehetett. Most eltekintve attól, hogy lehetséges, hogy ez csupán egy fiktív történet, amire a Tanúknak ma példaként kéne tekinteniük, tételezzük fel, hogy valóban történt ilyen esemény és létezett Rizpá, aki ennek a horrortörténetnek a szereplője volt. Akármi is volt a szitu, itt egy olyan asszonyról van szó, akit utolért minden szülő rémálma: meghaltak a gyermekei. Ráadásul egy igazságtalan kivégzés által, valakik régi bűne következtében történő kiegyezésből kifolyólag. Ezt a borzalmat további igazságtalanságok tetőzték, mivel úgy tűnt senkit nem érdekel sem a halottak sorsa, sem maga Rizpá gyásza melyben egyedül maradt. Az emberi- szülői fájdalomnak ezt a példáját használja fel Mark Noumair, a szervezet dobbermanja, arra, hogy a követőket engedelmességre bírja, mely később jutalommal jár. Noumair, aki életében leginkább misszionárius volt, nem sok beleérzést tanúsít ebbe a szülői fájdalomba, önmaga nem lévén szülő (illetve semmi forrás nem utal arra, hogy az lenne). Úgy tűnik, egyébként más szervezeti problémáknak (pl. a két tanú szabály) is ilyen hátterük lehet, mivel olyan emberek próbálnak "szülői" vagy egyéb érzéseket átélni, és tanácsokat adni, akik totál nincsenek képben és nem is lehetnek, mert nem éltek át hasonló élethelyzetet, és ennek tényét sem akarják elismerni. Egyszerűen nem fogják fel az emberi érzéseket, így nem is értik, magát a problémát sem, kiváltképp, ha gyermekekről van szó. Bár maga a szülőség megléte még nem feltétlenül jelent érzékenységet más emberek - beleértve a saját gyermekeik - problémáira, mert ez elsősorban nem ettől függ, hanem attól, hogy mennyire képes beleélni magát valaki a saját gyermekkorába és annak kiszolgáltatottságába, amihez a szülőség elvileg közelebb vihet valakit (bár ez azért nem történik meg minden esetben). Noumair feltehetően nem merülhetett el túlságosan efféle lelki dolgokban, mivel a Gileád egyik oktatójaként teokratikus karrierje igen lefoglalhatta, így tökéletes eszközként szolgálhat a vezető testület agymenéseinek közvetítésében, így minden probléma nélkül „pozitív tanulságos esetként” volt képes prezentálni ezt a borzalmat. (Kétségtelen, hogy Rizpá tette - ha valóban megtörtént eseményről volt szó -, minden emberi elképzelést felülmúl, ezt nem vitatom, viszont ez még nem teszi vonzóvá önmagában azt az Istent, aki ilyen helyzetbe hoz ártatlan embereket. Szintén kérdésesek azok a részek, melyekről nem ír a Biblia, és a Noumair által levont következtetések, melyeket ezekből a le nem írt részletekből hozott ki, és amire felhasználta azokat.)
Frederick Lord Leighton: Rizpá
Forrás: fentebb
Noumair „Az izzó szén” címet adta előadásának, melyben elismerte, hogy Rizpá szavai nem lettek ugyan feljegyezve a Bibliában – így végül is nem lehet tudni, hogy pontosan hogyan érzett azok felől, amiken keresztülment – mégis „viselkedése” hatalmas tanulsággal bír Jehova mai szolgái számára. Az előadásból megtudhatjuk, hogy Rizpá nevének jelentése „izzó szenet” jelent szó szerint, ami nyilván arra utalhat, hogy milyen mélységes szeretettel bírhatott Jehova iránt. Érdekes megfigyelni, hogy a szervezet meddig megy el tagjai manipulálásában, vagyis milyen horror-sztorikat képes kihalászni a Bibliából annak érdekében, hogy elaltassa a tagok lelkiismeretét és érzéseit a szervezet képviselőinek mulasztásaival és hibáival szemben. Mert nyilvánvalóan arra ment ki a dolog, hogy bemutassanak valakit, aki mennyi szenvedésen ment keresztül legfőképpen „Isten népének” vérbűne (amiről azért ne felejtsük el, hogy javarészt Jehova parancsára történt öldökléseknek köszönhették), és a vezetők érzéketlensége miatt, és mégis kitartott (amit, ugye megint nem tudunk, csak annyi bizonyos hogy egy epikus tettet hajtott végre a halott fiai érdekében...). Az üzenet lényege az, hogy nem baj, ha nem érted, mi és miért történik veled, az sem baj, ha a vének tojnak a szervezeti útmutatókra (na meg amúgy a Bibliára is, mint ahogyan a történet szerint a Biblia addig megírt részét, a mózesi törvényt is nagy ívben figyelmen kívül hagyták), te csak tűrjél, menj tovább, ne add fel. Mindamellett, hogy a Biblia történeteit kritikusan tekintem, nem hiszem, hogy a történet olvasásakor feltétlenül erre a következtetésre jutna egy független olvasó. Inkább tetten érhető itt egy szektás manipuláció, melyhez egy bibliai történetet használnak fel, egy olyan hallgatóság előtt, akiket már korábban meggyőztek annak "isteni" eredetéről, vagyis nem vonhatják annak kijelentéseit kétségbe - nos, nem súlyos következmények nélkül -, sőt fogadalmat is tettettek velük ami a szervezet iránti elkötelezettséget is magában foglalja. Egy ilyen hallgatóságban nem valószínű, hogy bárki is azt mondja "nos, ez is egyféle értelmezés, de nem hinném, hogy azért mert Rizpá elhessegette a madarakat, nekem is el kéne tűrnöm X testvér bunkóságát....."
Noumair, a történetből levonható hatalmas „tanulságot” a következő teokratikus csomagolásban adta elő: „......[Rizpá] nem magára akarta felhívni a figyelmet, nem is a fiai jogaiért harcolt, nem: megértette és tisztelte Jehova nézetét az emberi életről, Jehova irányadó mértékeivel összhangban cselekedett még óriási áldozatok árán is, lenyűgöző a hozzáállása, nem igaz?....” Ha ezek után úgy érzed, hogy Rizpá ’hozzáállása’ téged mégsem nyűgözött le annyira, sőt inkább sajnálatot érzel a szerencsétlen nő iránt, és története inkább annak iskolapéldájaként tekinthető, hogy milyen hatása lehet Jehova törvényeinek, és az azt képviselő embereknek mások életére, de még csak Jehova emberi életről alkotott nézete, ahogyan ebből a történetből lejön, sem hatott rád túlságosan felemelően, akkor el kell hallgattatnod az ilyen kételyedet, mivel a tanítást és az értelmezést nem rád bízták. Ha pedig az merülne fel benned, hogy egy "szerető Isten" hogyan képes ilyen borzalomra, akkor meg egyenesen a Bibliát vonod kétségbe, így nem sok esélyed van arra a „jutalomra”, mely a hithű követőknek kijár.
Pedig a jutalom nem volt kevés „Rizpá” esetében sem, akiben „erősen izzott a szeretet és a hűség”, mert miután Dávidnak jelentették az asszony tettét, Noumair szerint a király a normális temetésnél (ami amúgy is kötelessége lett volna a törvény szerint) „még ennél is többet tett”...(avagy addig nem tett semmit, és így a semminél többet tett...:). Dávid, akit addig baromira nem érdekeltek sem a feláldozott férfiak, sem azok anyjának sorsa (a mózesi törvényről nem is beszélve), ezúttal nagy kegyet gyakorolt a hűséges Rizpá irányába: elhozatta Saul és Jonathán tetemeinek maradványát, és eltemette azokat az asszony fiaival együtt. „Így Rizpá többet kapott, mint amire számított, mivel láthatta azt, hogy a fiai és az édesapjuk csontjait együtt temették el”. (Itt meg kell jegyezni, hogy arról a Biblia nem beszél, hogy ez egy elégtétel volt Rizpá számára, ezt a részletet már Noumair adja hozzá a történethez.)
Vow, hát ez fantasztikus! Ki gondolta volna, hogy Jehova ENNYIRE nagylelkűen megjutalmazza szolgáit? Rizpának igazán megérte átélni fiai igazságtalan halálát, és kergetni a madarakat hónapokig, hogy azok ne ehessék meg a halottakat! Mindezért a heroikus tettéért elnyerte méltó jutalmát: fiai és férje csontjai egy VIP temetőbe kerültek! Igaz, Noumair beszédében ezen a ponton már egyértelmű feltupírozás történt, mivel a bibliai szövegrészben semmi nem utal arra, hogy az asszonynak leesett volna az álla Dávid nagylelkűségétől, de nyilván Noumair szövegének megalkotói szerint ez volt a kívánatos és egyedül lehetséges szcenárió, hiszen mi másért is kerülhetett volna a nő neve és tette feljegyzésre a Bibliában - melyből azért a legtöbb nő neve kimaradt - ha nem azért, mert különleges módon volt képes tolerálni a vezető férfiak mulasztásait, így "viselkedésével" hozzájárulni az isteni név dicsőítéséhez. Rizpá kétségtelenül nem holmi hisztérika volt, aki fájdalmában elküldte volna melegebb éghajlatra a fiait kivégző uralkodót....bár pillanat, lehet hogy ezt tette volna mégis, és éppen EZÉRT nem került feljegyzésre egyetlen szava sem, mert az nem lett volna túl hízelgő, és biztosan nem lehetett volna ilyen szép happy endet kihozni belőle?
De most komolyan, melyik szülő lenne attól elájulva, hogy a gyermeke csontjai végre jó helyre kerültek? (már amelyik nem agymosott ennek a gondolatmenetnek a bevételére...) Talán maga a temetés ténye megkönnyebbülés lehetett a nő gyászában, de hogy ez lett volna a jutalma az átélt szenvedésékért, az kérdéses. Létezik olyan ember, akinek ez bármiféle vigasz vagy elégtétel lenne a szenvedéseiért? Csak gondolj bele, hogyan éreznél, ha te magad lennél egy ilyen helyzetben? Gyermekeidet brutálisan kivégzik egy ostoba vallási előírásnak köszönhetően, majd – mivel ez az áldozat már kiengesztelte Istent, vagy legalábbis a dolgok elsimulni látszanak – mások túllépnek ezen, és mindenki magasról tojik a szenvedésedre. Nem kéne-e az összes normális emberi ösztönödet elnyomnod annak érdekében, hogy megfelelően tudj „viselkedni”? És pontosan ez az, amire kimegy az oktatás is: ne tereld magadra a figyelmet, ne harcolj a jogaidért, sőt hozzál emberfeletti áldozatokat azért, hogy viselkedéseddel ne hozz szégyent Jehova nevére! És akkor a te hozzáállásod is lenyűgöző lesz! Ez a dolog lényege, ide akartak kilyukadni, mert valahogyan csak meg kell indokolni a Bibliából, hogy miért és hogyan kell alárendelődni egy olyan hatalomnak, mely a legkisebb érdeklődést sem mutatja a jóléted iránt!
Nem lett volna értelme egy ilyen történetet előrángatni és értelemmel felruházni, ha nem történnének hasonló igazságtalanságok a szervezetben, melyek ellenére is bent akarják tartani a tagokat, bűntudatot keltve bennük, és Isten elleni lázadóknak tekintve őket (nos, olyanoknak, akik hagyták kihűlni az Isten iránti szeretetüket), ha nem képesek lenyelni az ostobaságokat és a szemétségeket. Érdekes, hogy nem a vezetők lettek most sem elővéve, hanem az egyszerű hívek „odaadása” lett megcélozva, ami olyannyira hajaz a szervezet belső problémamegoldására is, miszerint nem azzal van a gond, ahogyan a vének eljárnak, a tanításokkal meg végképp nincs gond, hanem veled van gond, aki nem bízol és nem engedelmeskedsz, "önmagadra tereled a figyelmet", "nem maradsz meg a helyeden", "nem szenveded el, ha igazságtalanság ért", "nem jársz el Jehova irányadó mértéke szerint" és "nem hozol áldozatokat Jehováért, hogy megszenteld a nevét" stb. És mindezt miért: mert nem szereted Istent eléggé. Micsoda aljas módja ez mások manipulálásának!
Noumair így vonja le a konklúziót:
„......például jól tudod, hogy bizonyos helyzetekben mi a teokratikus eljárás, mit mondanak az útmutatók, azonban könnyen lehet, hogy valamilyen szervezeti változás történik, olyan, ami személy szerint téged is érint, azonban nem tudod az okát......mit fogsz tenni? Rizpához hasonlóan tedd azt továbbra is, amit a körülményeid megengedhetnek, hessegesd el a madarakat, a negatív gondolatokat, ne engedd, hogy kialudjon a Jehova iránt érzett izzó szereteted....mindezen szenvedések ellenére, Rizpá szívében annyira lángolt a Jehova iránti szeretet, hogy hűséges maradt, nem lépte túl a hatáskörét és bízott abban, hogy idővel jobbra fordul a helyzet....” (kiemelés tőlem)
A végkövetkeztetésekben az előadó már egyenesen sci-fi-be illő részletekbe megy, hiszen arról beszél, hogy Rizpá hűséges maradt, nem törték meg a próbák, sőt a vezetők látszólagos hanyagsága nem oltotta ki a vágyát, hogy azt tegye, ami tetszik Jehovának. Igaz, erről egy szó sem esik a Bibliában, mint ahogyan maga Rizpá sem jut szóhoz,..... de hát mi más történhetett, ha nem ez?
„...Megtanítja neked, hogy hogyan nézz szembe méltósággal a megpróbáltatásokkal. Ha úgy érzed, hogy igazságtalanság ér, csak dolgozz tovább, lásd el a feladataidat, tedd azt, amit tudsz, hessegesd el azokat a madarakat, tápláld a szeretet tüzét a testvérek és Jehova iránt, várj Jehovára, hogy elrendezzen minden ügyet és légy biztos abban, hogy jobbra fordul a helyzet a közeljövőben vagy az újvilágban, mert megéri...” (kiemelés tőlem)
A jutalom igen homályos és Rizpá esetében sem volt különösebben látványos, de abban biztosak lehetünk, hogy azt is megtanítja a tagoknak egy ilyen történet, hogy miképp nyomják el magukban emberi érzéseiket, és miképpen váljanak egy manipulatív szekta érzéketlen katonáivá. Egy olyan szektáévá, melynek képviselői a kisujjukat nem fogják mozdítani értük, ha igazságtalanság vagy tragédia éri őket (melyeket talán maguk a vezetők idéztek elő...), sőt az is az ő hibájuk lesz, ha emiatt fel mernek háborodni.
De másra is megtaníthat, mégpedig arra, hogy mennyire veszélyes dolog elnyomni a saját érzéseidet és kritikus gondolkodás nélkül magadévá tenni bármit (beleértve a Bibliát is), melyet később manipulálásodra használhatnak fel ellened. Az a tény, hogy ez a beszéd elhangzott, sőt a jévétévében is látható, megmutathatja egyeseknek, hogy milyen messzire képes a szervezet elmenni annak érdekében, hogy kikövetelje magának tagjaik engedelmességét, így „megtaníthatja” azok igazi arcát meglátniuk.
Hogy TE mit fogsz megtanulni belőle, ez csak tőled függ.
Írta: t.csilla
Forrás:
Utolsó kommentek