Néhány olyan személy történetét szeretném megmutatni, akikkel személyesen is volt szerencsém találkozni. Bár elmondható, hogy nincs két teljesen egyforma eset, ez a bepillantás a "hitehagyottak" világába nagyban árnyalhatja a róluk festett képet. - Keresemazutam
(1Teszalonika 5:21)

Attilának hívnak.
23 évig voltam Tanú.
Kettő és fél éve elkülönültem. 

Vissza tudsz emlékezni, mi fogott meg JT-i tanításában? 

Ateista családban nevelkedtem, de én mindig is kerestem Istent. Akartam Bibliát, de valahogy​n​em juto ttam hozzá. Zsebpénzt soha nem kaptam így pénzem nem volt vásárolni. Nagyszüleimtől akartam kérni, bízva abban, hogy nekik van, de ők sem foglalkoztak hittel egyik szülői ágon sem​, így nekik sem volt​.

Gondolataim persze voltak, és logikátlannak tartottam bizonyos vallási tanításokat. Ilyen volt például a lélek halhatatlansága is. Konkrét elképzelésem volt arról, hogy amikor az ember meghal, megszűnik létezni. Biztos voltam abban, hogy olyan állapotba kerülünk, mint ​amilyenben ​megszületésünk előtt voltunk. 1991-ben történt egyszer, hogy kopogtattak ​a ​Tanúk. Nagyon megörültem, mert mikor mondtam nekik, hogy milyen elképzeléseim vannak a halotti állapotról helyeseltek, és az írásokból meg is erősítették a gondolataimat. És ezt csak fokozta a feltámadás, valamint az új világ ígérete. Végre Bibliához is jutottam, amit azonnal elkezdtem az elejétől olvasni. Rengeteg kérdésem lett, amikre mind válaszokat kaptam. Úgy éreztem, megtaláltam, amit mindig is kerestem. Minden összeállt.​ A nemzedék, a végidő, minden. 

Ideális érdeklődő lehettél! Ez az időszak a kelet-európai legalizálások korszaka volt. Nagy kongresszusok és általános eufória a tanúk között. Emlékeid szerint akkor, konkrétan mennyi időt adtak a Tanúk ennek a világnak, egymás közti beszélgetéseikben? Árnyaltabb lett az összkép a következő 5 évben? 

Igen, ideális érdeklődő lehettem, csak úgy ittam magamba a szervezeti tanításokat, bibliai magyarázatokat. Akkoriban volt egy környezetvédelmi konferencia (amiről persze ennél többet én sem tudtam), ahol állítólag kijelentették, hogy ha az emberiség úgy folytatja az életvitelét, ahogy, öt-hét éven belül elpusztítja önmagát. Ezt gyakran mondtam is a házankénti szolgálatban. Érdekes, hogy emlékeim szerint senki nem kérdezett vissza, hogy pontosan hol, mikor, és ki jelentette ki ezeket a szavakat. Nem is tudtam volna erre mit mondani. Én is elhittem ezt, ennyi információ nekem elég volt. Beleillett az összképbe. Fogytak a felkentek, növekedett a nagy sokaság, a paradicsom könyvből tanultak meg mindenre konkrét választ adtak, amire szükségem volt. Szerettem nagyon azt a könyvet. Csalódás is volt számomra, hogy azt lecserélték 1996-ban az Ismeret könyvre. Ott, abban az időben kezdtek el számomra kicsit zavarossá válni a dolgok. Most akkor, hogy van? Az addig sziklaszilárdnak hitt tanítások kezdtek egymás után átalakulni. Egyik a másik után. Aztán azt a könyvet is lecserélték. Közben a felkentek is elkezdtek gyarapodni... Node én hittem ezek után is nekik, mint a vezércikkben (ahogy Bill megénekli). 

Volt valaki, akivel meg tudtad osztani a "zavaró" gondolatokat? Vagy esetleg próbáltad magad elől is szőnyeg alá söpörni? 

Nem, nem volt senki, de számomra úgy érzem, hogy nem is kell, mert én tudtam együtt élni mindezekkel. Elfogadtam a "táplálékot", és én is úgy gondoltam, hogy a 'teljes délnél' még tényleg nem tartunk. 

Az évek múltával milyen feladatokat, "kiváltságokat" láttál el a gyülekezetben, és ez milyen hatással volt rád? 

Ez jó kérdés. Mindent, és mégis semmit. Mivel mindig is munkásember voltam, nem riadtam el a fizikai munkáktól. Kezdetektől benne voltam például az építési csoportban. Ott voltam a Cserkút utcai Bétel építésénél; első kapavágástól az utolsó simításig. Ettől kezdve rengeteg Királyság-Terem építésénél, Szombathelytől Gyöngyösig, meg az országban felfelé Komáromig, lefelé pedig  egész Kaposvárig, és e körön belül számtalan helyen. Ettől kezdve adtak feladatokat, de ezeket inkább munkáknak mondanám. A munkát szerettem. Azt is, hogy mindezen munkával Jehovát dicsőítem, és építhetem a látható szervezetét. Jelentkeztem mindenhova, ahova csak lehetett. Ezt a buzgóságomat látva Testvérek is hívtak magukhoz (munka mindenhol van alcímmel). Sokan ki is használtak, de ezt máig nem bánom. Amit akkor és ott adtam, azt szívből adtam, és szerintem ez a lényeg.

Nos, szellemi téren is voltak feladataim, de mivel én nem nagyon vagyok a szavak embere, és sosem vonzott a vezetés, nem törekedtem úgymond szellemi kiváltságokra. Persze voltak időszakaim, amikor éreztem, hogy most kineveznek kisegítőszolgának (mert mindig is olyan feladatot láttam el, amiket az csinálhatott volna), de ez soha nem történt meg. Ekkor mindig azt gondoltam, hogy Jehova lát belül, és tudja, hogy nem vagyok erre alkalmas. Mert tényleg azt gondoltam, hogy nem vagyok alkalmas rá. Érzelmileg gyengébb vagyok az átlagnál. Egy bírói meghallgatást el nem tudtam volna a magam részéről képzelni, mint vén.

De a kérdésre válaszolva: Igen, mindig voltak "kiváltságaim". A faliújságra csak az én szerkesztett nyomtatásaim kerültek, irodalom és folyóirat megrendelés valamint annak kiosztása, leltározás, hangosítás, mikrofonok beállításai, hordása, tanulóbeszédek kiosztása, stb. Több Kerületkongresszuson volt programom is. Sőt, hívtak körzeten kívülre is egy Körzetkongresszusra. De inkább maradt a fűnyírás, kertrendezés, irodalomszállítás, fűtés, stb.

Hogy milyen hatással voltak ezek rám? Nagyon élveztem minden percét. És itt most nem füllentek. Úgy éreztem, hogy a legfelségesebb Istennek teszem mindezt. Bennem kétség csírája sem volt, hogy nem neki dolgozom. 

Úgy tűnik sínen volt a "szervezeti életed". Volt Bibliád, amit mindig is szerettél volna, nyilván bibliaismereted is jelentősebb volt egy átlagos templomba járó kereszténynél. Meg tudod határozni milyen esemény volt az, ami először  a "látható szervezet " alaposabb vizsgálatára késztetett? 

Ó, persze. Volt a gyülekezetünkben egy nagyon felkavaró történet, de ez most lényegtelen. Ennek a történetnek több szereplője ki lett közösítve. Az egyik volt testvérrel együtt dolgoztam, és ő mutatott később egy folyóiratot. Nem voltam nyitott semmilyen hitehagyott irodalomra, de ez egy Őrtorony volt. Nevezetesen az Őrtorony 2001. július 15-i száma, ami egy új "bizonyítékkal" állt elő, melyről kicsit odafigyelve hamar kiderül, hogy enyhén szólva is félrevezetés. A 29. oldaltól kezdődő cikk Órigenésszel foglalkozik, és a 31. oldalon egy kép látható, mely Órigenész Hexapla című művének egy részletét ábrázolja, bekarikázva a JHVH görög átiratát. Az ábra mellett lévő magyarázó szöveg a következő:

„Órigenész Hexapla című műve azt bizonyítja, hogy a Keresztény Görög Iratokban használták Isten nevét."

A cikkben már nem állítják ezt, csupán annyit, hogy a Hexapla tartalmazza Isten nevét és ez a bizonyíték arra, hogy a Jehova nevet használták a keresztények. Egy kutató szellemű Tanú talán ennyivel beéri és megnyugszik, hogy valami mégiscsak igazolja a Vezető Testület álláspontját. De így, erre fókuszálva kérdés villant a fejembe: valóban így van ez? Maga a folyóirat adja meg a választ a 30. oldalon, ahol becsületesen elismeri mi is a Hexapla. Azt írja, hogy a "Hexapla a Héber Iratok nagy terjedelmű ötven kötetes kiadása." Vagyis ez egy ÓSZÖVETSÉG! Tehát a fotó az Ószövetségről szóló könyv egy részletéről készült!!! Azt nem vitatja senki, hogy az Ószövetségben helye van a Jehova névnek. De az, hogy az Ószövetség és annak fordításai használják a Jehova nevet, még nem igazolják, hogy az Újszövetségben is benne volt. Ezért a 31. oldal képfelirata erősen félrevezető és nem fedi a valóságot. Csúsztatás! Ez volt az a fényvillanás, ami elkezdte a bennem lévő kérdéseket felszínre hozni. 

Hogy fogalmaznád meg, milyen érzelmek kísérnek egy ilyen rádöbbenést? Mihez tudtál kezdeni az információval? 

Mindezt megelőzte az a bizonyos történet, amit említettem. Az nagyon megviselt. Ha a véneink nem gyanúsítottak volna meg ok nélkül azzal, hogy kapcsolatot ápolok ezzel a kiközösített személlyel, biztos vagyok benne, hogy szóba sem álltam volna vele soha, még kiadványi szinten sem, mint ahogy el is mentem mellette minden nap. Mindig is azt gondoltam, hogy lát Jehova, és be kell tartanom a szervezeti előírásokat, mert Ő akkor engem így szeret. De egyre csak központi téma lettem, sőt; azt tanácsolták, hagyjam ott a munkahelyem. Egyre jobban úgy éreztem, hogy belelépnek a magánszférámba, de ennél messzebb mentek; élni akarták az életemet.

Kérdésedre visszatérve:
Egy szép domboldalként ismertek a közelben lakók, de csendes vulkán lettem, ami lapul hosszú ideig, de egyszer csak elkezd füstölögni. Én is így látom magam visszatekintve. Az első információ megdöbbentett. Újra és újra elolvastam. Kezdtek az elmúlt évtizedek egyes folyóirat cikkei dübörögni a fejemben, egyik a másik után. Jöttek sorra elő nem tudom honnan, de több tíz éves bekezdések jelentek meg a fejemben szinte szó szerint. Kérdések, és kételyek egymás után. Ez a folyamat innentől megállíthatatlanná vált. Elkezdtem kiírni magamból mindezen kérdéseket. 

Jelentős mennyiségű információ gyűlhetett össze! Le lehet leplezni mihez kezdtél vele? Továbbra is magadban tartottad a kérdéseidet, vagy a "füstölgésnek" voltak következményei? Tudtak/akartak a gyülekezet vénei segíteni? 

Jelentős bizony. Sajnos nekem olyan fejem van, ami nem felejt egykönnyen. Ez lehet előny, de ugyanúgy hátrány is. A véneink nem is értették még a mondanivalómat sem, nemhogy a kérdéseimet. Az érzelmi világomról nem is beszélve. Úgy éreztem mindig, hogy elbeszélünk egymás mellett.

Elképzeltem magam, ahogy a kérdéseimet felteszem egy képzeletbeli szülőnek. Nem sokkal ez előtt kezdett el Marci és Zsófi hódítani a szervezeti életben. Belebújtam ennek a bugyuta kisfiúnak a bőrébe, és saját ötletemből vezérelve elindítottam egy blogot "Marci kérdez" címmel 2014 májusában. Egy évre rá így nyilatkoztam magamról:

http://marcikerdez.blog.hu/2015/05/29/egy_kicsit_magamrol_816

Szerintem ez sok mindenre válasz. :-) 

Azt mondod a vének sem a kérdéseid, sem a mondanivalóid nem értették! A belinkelt cikk szerint viszont alapos kutatásba kezdtél. A még bizonytalan időszakban ez titokban történt? Blogodat jóval az elkülönülésed előtt indítottad, miközben  még feladataid voltak a gyülekezetben. Mit gondolsz, sokan látogathatják a Királyságtermeket, kételyektől gyötörve a programok alatt? 

Teljes titokban csináltam mindent. Posztjaimat akkor írtam, amikor egyedül voltam itthon, vagy a munkahelyemen ügyeleti időben. Kommentekre válaszolni meg bárhonnan tudtam telefonról. Nem akartam a családomat terhelni az új információimmal, hiszen én is meg voltam tőlük eleinte ijedve.

Igen, még voltak úgynevezett kiváltságaim, de akkor már nem Istennek szolgáltam velük, hanem a testvéreknek. Amúgy eléggé megviselt az az ügy, amit már említettem, így depresszióra hivatkozva szép lassan kezdtem visszaadni őket. Egyiket a másik után. Ekkor viszont már nem prédikáltam. Mindenkit visszautasítottam, aki hívni akart a szolgálatba. Nem kerteltem, nyíltan megmondtam mindenkinek, hogy miért. Azt mondtam, hogy ide én is nehezen jövök már, sokszor gyomorgörccsel, ezért nem tudnék ide invitálni senkit tiszta lelkiismerettel (kis gyülekezet volt a miénk, tudták mi történik körülöttem). Egyre több programot kihagytam, így egy idő után már nem is hívtak. Órákat azért adtam le, olyan hatot-nyolcat, mert volt egy nagy folyóirat körutam régebbről, amit még sokáig végeztem a feleségemmel. Szerettem azokat az embereket, akikhez visszajártam.

Az utolsó kérdésedre a válaszom határozott igen. Nagyon sok testvér, testvérnő írt nekem. Blogomból adódóan hozzászólásban, de privátban is egyaránt. No de én is írtam máshová, így sok vicces történetem van. Például, mikor egy nick néven kommentel valaki, akivel elkezdesz beszélgetni. Aztán mikor már kialakul némi bizalom, bemutatkoztok saját néven. Ekkor kiderül, hogy már 15 éve ismeritek egymást. Meg a másik; amikor valaki a saját privát e-mail címével regisztrál, hogy hozzászóljon egy bloghoz. :-) Nyilván nem tudja, hogy a blog adminjának elérhető a komment küldőjének e-mail címe kb. így: joskapista@valami.hu. És még nincs vége. Blogtól függetlenül nagyon sok Tanú keresett meg, és többükkel máig tartom a kapcsolatot. Érdekes, hogy köztük több olyan is van, akikkel szervezeten belül nem váltottam öt mondatnál többet. Gyülekezeten belül nem lehetsz önmagad. Ez számomra tény. 

Egy kétkedő Tanúnak melyik könyvet, cikket ajánlanád azok közül, ami neked is segített átlátni a JT szervezetet? 

Talán viccesen hangzik, de én azt mondom, hogy semmi mást, csak a saját kiadványaikat olvassák kritikusabb szemmel, meg a nagyobb programokon elhangzottakat. Amiken az ember sokszor átsiklik, mert nem ért valamit, zavarosan hangzik, vagy logikátlan, hihetetlen, életszerűtlen, az az is.

Talán egy könyv mégiscsak van, amit tudnék ajánlani. Ez Szalai Andrásnak a "Jehova és a szervezet" című könyve. Én anno úgy ezt egy ismerős címére rendeltem meg, nem a sajátomra. Szerintem többet ér, mint amibe kerül. Jehova és a szervezet

Sokan érzik, hogy valami nincs rendben, de a gyülekezeti problémákat csak helyi nehézségnek képzelik. Azt gondolják, hogy a vezető testülettel biztosan minden rendben van. Rád hogyan hatott Raymond Franz Lelkiismereti válság című könyve? Hitelesnek érzed a beszámolóját? 

Igen, ez lett volna részemről a második lépcsőben ajánlott könyv. Sajnos ez a könyv magyarul csak digitálisan elérhető. Én ezt oldalanként kinyomtattam, és úgy olvastam el. Nagyon jó ember benyomását keltette ő bennem. Mindenképpen hitelesnek tartom, pont beleillik a szervezeti kiadványokba a beszámolója. Gondolok itt pl. a nagy zöld "Jehova Tanúi" könyvre, annak is elsősorban a 28. fejezetére. Amikor az ember csak azt olvassa, érzi, hogy ott valami nem kerek. Hiányzik abból a történetből valami, amit ő nagyon jól kiegészít. Mármint, hogy hogy is mentek a dolgok a központban. 

Mennyi ideig billegett a mérleg, míg végül az elkülönülés mellett döntöttél? Mi az, ami feltette a pontot az i-re? Az is érdekelne lelkileg menyire volt megterhelő a vívódási időszak és a döntéshozatal? 

No, igen. Én már 2013-ban megírtam az elkülönülő levelemet, amit már akkor hosszú hónapok gyötrődései ihlettek. Ez egy egyszerű pár mondatos levél, máig rajta van a gépemen; csak kinyomtatni kellett volna. Sajnos a feleségem nem akarta, hogy beadjam, ezért nem tettem meg. Máig úgy gondolom, hogy sokat könnyített volna a helyzetemen, ha nem hallgatok rá, de nem akartam neki rosszat. Ő aktívan járt ekkor még a lányunkkal, és bár kimaradozva, de néha én is elkísértem őket. Nagyon nehéz időszak volt ez nekem. Őrlődtem magam is, mert nem akartam szégyenben hagyni őket. Többször előfordult program előtt, amikor kinyitottam az akasztós szekrény ajtaját, hogy öltözködjek, olyan görcs jött rám, hogy összegörnyedtem. Egy idő után már a feleségem mondta, hogy ne menjek velük. Sőt, később ő mondta, hogy adjam le a levelemet, mert végül belátta, hogy nagyon szenvedek, és ez lesz nekem a legjobb. Nem vagyok az a fajta, aki szereti maga mögött az elvarratlan szálakat, így a szimpla elmaradás számomra nem volt járható út. Végül két évre rá, ez 2015-ben megtörtént. 

A Társulat igyekszik sötét jövőképet festeni a szervezet "védelme" nélküli zord világról. A 23 év bent lét után te milyennek találod az életet? Másként tekintesz az emberekre, mint Tanúként? 

Háromféle volt Tanú van:

1. Aki nem találja a helyét, minden porcikája vágyik vissza valamiért, és előbb utóbb vissza is tér a szervezethez.
2. Aki megtalálja a helyét, és normális emberi életet tud élni a távozás után. Egyszóval EMBER marad. Függetlenül attól, hogy megmaradt-e a hite, vagy sem.
3. Aki nem találja a helyét, és maga alá esik. Itt most értek mindent, amit ez a szó takar.

Én visszalendültem. Felvettem újra a kapcsolatot "világi" rokonaimmal, akikkel elhanyagoltam azelőtt. Munkámban is jobb lett mindenkivel a viszonyom.

Általánosságban úgy látom, hogy akik élik a hétköznapi életüket, sokkal hamarabb túlteszik magukat sérelmeken. Kimutatják a valódi érzéseiket. Legyen az harag, vagy szeretet. Képmutatás mentesen élnek (nincs bennük az esetleges munkahelyi stresszen kívül még plusz egy nyomasztó, szervezet által rájuk terhelt folyamatos megfelelési kényszer), tudnak szórakozni, felszabadultan nevetni, szexelni, stb. Egyszerűen szólva: élvezik az életet. 

A magát Istentől származtató szervezet képének összeomlásával, az Isten létezésébe vetett hited is összedőlt? 

Nem, az nem! Hiszem, sőt; tudom, hogy ő van, létezik. Csak már nem akarok neki úgy megfelelni, ahogy azelőtt, Tanúként. Ezt nem ragozom túl. Ennyi. 

Mit gondolsz, Marci elvégezte már missziós tevékenységét a gondolkodó Tanúk felé?  Számíthatunk még újabb elemzésekre? 

A nyitó posztom első mondata ez volt:

"Ezt a blogot elsősorban magamnak nyitom, de a kommentelést nyitva hagyom, mert nem bánom, ha beleszól bárki is."

Szóval én nem akartam mást, csak hangosan gondolkodni. Valahol még azt is írtam, hogy ezt a blogot csak addig csinálom, míg kedvem van hozzá. Sajnos (vagy szerencsére) ez a kedv nagyon megcsappant. Már szabályosan dühíteni kezdtek a kiadványok, miközben olvastam őket. A jéwétévé havi adásait is néztük egy darabig a feleségemmel közösen, de már nem bírtam szó nélkül hagyni azt sem, így annyiban maradtunk, hogy amikor én nem vagyok otthon, ő akkor nézi. Szerintem ez így korrekt. Ő szerette, én nem. Ő nem győzködött soha, hogy térjek vissza, én meg nem traktáltam, hogy jöjjön el onnan. Így egyeztünk meg. Vannak emberek, akiknek szükségük van erre. Én úgy gondolom, hogy ezt tiszteletben kell tartani. Ha valakitől elveszel valamit, amire szüksége van, azt lopásnak tartom.

Visszatérve a kérdésedre, egy-egy cikket feldobok még mind a mai napig néha, de ezek már nem kiadványok boncolgatása. Arra már nem hiszem, hogy sor fog kerülni a fent említettek miatt. 

Mit tartasz a 23 év tanulságának, mi az, amit elmondanál Tanú olvasóinknak? 

Tanulság? Ez mindig szubjektív. Talán csak annyi, hogy még egyszer nem tudna senki ilyen könnyen behálózni. De ez is okkal történt, nem bánok semmit. Akkor és ott nekem szükségem volt bibliai ismeretre, amit azért bőven kaptam. Tanúknak nem is mondanék semmit, mert ők már bent vannak. Ha kacsingatnak kifelé, az valamiért történik, ha meg nem, az nekik úgy biztos jó. Inkább olyanokhoz lenne pár mondatom, akik kapcsolatban állnak velük. Mégpedig az, hogy nézzenek utána mindennek alaposan. Ne hallgassanak senkire olyan szempontból, hogy mit kellene tenniük, és mit nem. Ne csak szervezeti kiadványokat használjanak fel a kutatásaikhoz, hiába tiltják. Bátran legyen önálló gondolatuk, véleményük. Ha már bekeresztelkednek, a távozás nagyon fájdalmas tud lenni, főleg ha családtagok is bent vannak. Sokkal többre becsülnek egy elmaradt kereszteletlen gyermeket például, mint egy távozót. Főleg ha elkülönülés az ok. Családtagokra mindenkinek szüksége van. Ne hagyják elveszni őket.