Gyülekezeti "könyv"-tanulmányozás kr 5. fej., 10–17. bek.
Az aratás a felkentekre összpontosul
10 Az igaz keresztények már évtizedekkel 1914 előtt tudták, hogy 144 000 hűséges személy együtt fog uralkodni Krisztussal az égben. A Bibliakutatók felismerték, hogy ez egy szó szerinti szám, és az i. sz. első században kezdődött el ezeknek a hűségeseknek a kiválasztása.
Mindössze ennyi a 10. bekezdés.
A hozzátartozó széljegyzet pedig így szól:
A Sioni Őrtorony 1880 júniusában arra utalt, hogy a 144 000 tagjai az 1914-ig keresztény hitre áttért, test szerinti zsidók lesznek. Ám még abban az évben megjelent egy értelmezés, mely közelebb áll a jelenlegi ismereteinkhez.
Sokkal korrektebb lenne a bekezdést tenni széljegyzetbe, mert ami ott van az hangsúlyosabb a főszövegnél! Az ti. hogy csak próbálkoztak a megértéssel, de nem ment nekik. Néhány hónapot sem bírtak ki a találgatásaik. 1880. júniusban az jelent meg, hogy a 144e -nek a származása is döntő, zsidók lesznek. Még abban az évben módosították, de a módosítás sem a mai állapotot tartalmazta. Miért használnak akkor a főszövegben olyan kifejezéseket, hogy tudták, meg felismerték, amikor a valóság nagyon is zavaros volt? 1917-től 2-féle égi reménységet kezdtek tanítani (15), ezek mellett mekkora jelentősége van annak, hogy elolvasnak egy számot a Jelenések könyvében, mert lényegében semmi mást nem tudtak és nem ismertek fel jól 1914 előtt.
11 Milyen munkával lettek megbízva Krisztus leendő társuralkodói a földön? Tudták, hogy Jézus nagy hangsúlyt fektetett a prédikálómunkára, és összefüggésbe hozta azt az aratás időszakával (Máté 9:37; Ján 4:35). Ahogy a 2. fejezetben láthattuk, egy ideig úgy gondolták, hogy az aratás időszaka 40 évig fog tartani, és a csúcspontja akkor lesz, amikor a felkenteket begyűjtik az égbe. De mivel a munka még 40 évvel később is tartott, kiigazításra volt szükség. Most már tudjuk, hogy az aratás időszaka – az az időszak, amikor szétválasztják a búzát a gyomtól, vagyis a hűséges felkent keresztényeket a hamisaktól – 1914-ben kezdődött el. Ekkor jött el az ideje, hogy begyűjtsék az égi reménységű keresztények maradékát.
Tehát miért kellett kiigazítást tenni?
Mert volt megbízásuk valamire, de nem volt világos, hogy mire!
Mert úgy hitték, hogy 1914-ben vége az aratásnak (1874-1914), de nem lett vége!
Rádöbbentek, hogy az egyik hangsúlyos tanításuk tarthatatlan, mert lejárt az idő, amit "Russell pásztor" kiszabott neki!
Hol van ebben a Krisztusi megbízás?
Ha Russellt nem bízták meg azzal, hogy kijelölje az aratás végét 1914-re, de ő mégis megtette és 40 éven keresztül nem vették észre, hogy hibázott, akkor ez után a kudarc után, vajon miért kapnának újabb megbízást?
Miért mutatná meg nekik Krisztus, hogy aminek a végét várták, az tulajdonképpen annak a kezdete?
Az idő lejártának megállapításához nem kellett Krisztusi vezetés, Szent szellem, meg mindenféle hókusz-pókusz, elég volt egy naptár is!
Valaminek a kezdetét összekeverni a végével, az nem kis tévedés!
Különben is a Királysággal kapcsolatban egészen 1925-ig nem voltak meggyőző bizonyítékaik, ezt már megállapította a 7. bekezdés.
Hogyan lett volna akkor megbízásuk a szolgálatra 1914-től, amikor az 12. bekezdés arról ír, hogy Jézus csupán 1919-től kezdte csak ösztönözni őket a munkára?
És honnan tudjuk, hogy az aratás 1914-ben, nem végződött, hanem kezdődött?
Onnan, hogy 1914-ben nem lett vége!
Még egyszer, ha valaki nem értené elsőre ezt a "villanást".
11 "Mivel a munka még 40 évvel később is tartott ... ezért most már tudjuk, hogy 1914-ben kezdődött."
Nem érdemes ebben értelmet keresni, nem lesz világosabb! Sőt csak bonyolultabb, mert később a 9. fejezetben sokkal cifrább lesz a helyzet, ott a 6.bek. azt írja majd, hogy a tényleges aratás csak évekkel 14 után kezdődött. Igen, tényleges aratás! Hogy ez azt jelentené-e, hogy előtte van "kamu aratás" is, nem tudom, de majd, ha odaér a tanulmányozás, addigra talán feltárul. De most vissza 14-hez!
Minek jött el az ideje ekkor?
"szétválasztják a ... hűséges felkent keresztényeket a hamisaktól – 1914-ben kezdődött el ... hogy begyűjtsék az égi reménységű keresztények maradékát."
Hogyan tudták volna szétválasztani a hűséges felkent keresztényeket a hamis felkent keresztényektől, ha nem tudták megkülönböztetni őket egymástól?
Egyáltalán miért akartak volna bárkiket is szétválasztani, ha a hivatalos tanítás szerint akkoriban mindenki felkent kereszténynek számított? És ez volt a tanítás még 20 évig!
Ha az akkoriban vallott reménységüket hamisnak, tévesnek kell tekinteni, akkor, hogyan lehetett a hamis keresztényektől szétválasztani őket 1914-től kezdődően? Hiszen akkor a reménységükre nézve mindnyájan hamis keresztények kellett, hogy legyenek!
1914-ben az égi reménység, a maradék, vagy bármi ezzel kapcsolatban mennyivel volt tisztább, ha még 3 évvel később is jelentettek meg vadonatúj, tanításokat, melyek később ugyancsak tévesnek bizonyultak? A 15. bekezdés leírja, hogy az 1917-ben megjelent új könyv, "A beteljesült titok" című, két mennyei reménységű osztályról kezdett tanítani. Ez az 1917-es tanítás sem a végleges verzió volt, 1935-ben megváltozott (17.bek.)
Miféle segítség az igaz és hamis felkent keresztények szétválasztásához egy olyan "kézikönyv", ami az aratás megkezdése után 3 évet késik és az addigi téves tanításokat, újabb hamis instrukciókra cseréli?
Azok, akiknek az életét közvetlenül érintették a bizonyos események, tévedésben voltak. Akkor amikor nagy szükségük lett volna a pontos útmutatásra, ők ezt nem kapták meg. Miért csak évtizedekkel később, 40, 50, esetenként (pl.rabszolga) 90 év elteltével, amikor már nem is aktuális a dolog, akkor segítene csak Jézus? Ez így egyáltalán nem logikus!
Visszatérve a 12. bekezdéshez láthatjuk hogyan összpontosít Krisztus! Hát úgy, hogy bár tudja, az aratás 1914-ben kezdődött, ő mégis csak 5 év múlva kezdi ösztönözni a hű és értelmes rabszolgát a tényleges aratásra.
Vajon miért várt erre 14-től 19-ig?
Mire összpontosított 5 éven keresztül, az aratási időben?
Talán megvárta, hogy visszatérjenek a frontról? A 22. bekezdés szerint ui. abban az időszakban még a fegyveres katonai szolgálat mellett is felkent keresztény maradhatott bárki.
Ha 5 év ide vagy oda nem számít Krisztusnak a vég idején, amikor sürget az idő, meg beérett az aratnivaló, akkor hogyan kérhetne számon éberséget a földi szolgáin, ahogyan erre a 12 bek. további gondolatai utalnak?
Hogyan telhetne el 5 év tétlenségben a Király beiktatásától számítva, amikor korábban emberi formájában alig több mint 3 év alatt rendkívüli dolgokat hajtott végre?
Miért nem volt képes annak a töredékére sem, 1914-től számítva, ha akkor valóban megkezdett volna valamit?
"12 Arra is rávilágított, hogy milyen tulajdonságokra lesz szükségük ahhoz, hogy el tudják látni ezt a munkát. Hogyan tette ezt?
A tíz szűzről szóló szemléltetésében elmondta, hogy a felkenteknek szellemileg ébereknek kell maradniuk, ha szeretnék elérni a végső céljukat, azt, hogy a Krisztus menyasszonyát alkotó 144 000 tagjaként ott legyenek a menyegzőn az égben (Jel 21:2).
A talentumokról szóló szemléltetése által pedig rávilágított, hogy a felkent szolgái szorgalmasan fogják végezni a rájuk bízott prédikálómunkát (Máté 25:1–30).
Azt, hogy mennyire feleltek meg (vagy nem) az éberség és a szorgalom követelményeinek a szolgálat tekintetében később a 6. fejezetben látni fogjuk. De ha már az éberséggel kapcsolatban pont a 10 szűz példázatát említik, vajon miért a Jelenések hivatkozással záródik a mondat? A hangsúly az éberségen van a bekezdésben is és a hozzá tartozó kérdésben is. Érdemes lett volna kiemeli a Máté 25. részéből azt a néhány verset vagy legalább a kifejezéseket, amik pont erre utalnak, ahelyett, hogy a legvégén még a tálentumos történettel is egybecsapják, az 1-30 versre való hivatkozással. Azt amire maga a bekezdés is felhívja a figyelmet így szól:
"Krisztus ... Arra is rávilágított, hogy milyen tulajdonságokra lesz szükségük ahhoz, hogy el tudják látni ezt a munkát."
Az csak a kisebbik probléma, hogy a 10 szűz szemléltetésben nincs szó semmiféle munkáról. Ott nem az a hangsúlyos, hogy éberen kellene bármilyen munkát végezni beláthatatlan ideig. Az éberség nem a prédikálószolgálattal kapcsolatban merül fel! Egyszerűen csak várakozni kell a vőlegényre, a megérkezésére, felkészülten és éberen, mert aki nem éber azt Jézus nem ismeri.
Ennyit még a bolondok is megértettek, mert a Szentírás mutatja, hogy várták, és tudták is mikor jön a vőlegény, felébredtek a kiáltásra. Az 5. bekezdésből azonban megtudtuk, hogy a Bibliakutatók a bolond szüzeknél rosszabb helyzetben voltak, mert ők egyszerűen átaludták a "kulcsfontosságú év"-et, a vőlegény megérkezését (amennyiben az tényleg 1914-ben jött) és még utána is csak 11 év múlva ébredtek fel. Legalábbis a 7. bekezdésben idézett Őrtorony tanúsága szerint ez történt.
De mi lesz a példázat, vagyis a Biblia, vagyis Jézus szerint az ilyen "hétalvókkal"? Jézus egyszerűen nem ismeri őket.
És mi történt velük a Királyság könyv szerint? Kétség kívül jutalomban részesülnek.
Mekkora különbség!
Nem tévedés ez áll a 13. bekezdésben, annak ellenére, hogy a szemközti oldalon (5-7.bek), vagy a 2. fejezet 31-34-ben nyíltan elismerték már, hogy semmiféle készenlét, vőlegényvárás nem volt 1914-ben, vagy az akkori időben, ők mégis jutalmaznák ezt a hozzáállást és véleményük szerint Jézus is.
A tények tehát azt mutatják, hogy éberek nem voltak, amit meg hirdettek, azok téves tanítások voltak. Ma pedig ezek a bekezdések nem elég, hogy a történelmi tényeket meghazudtolják, még az egyértelmű Krisztusi, szentírási szavakat is teljesen eltorzítják, csak hogy valamiképpen az akkori szervezet állapotának siralmas képét elrejtsék és ezekért még jutalmat is osztanának maguknak! Mekkora vakmerőség Jézus Krisztust ekkora korrupcióba keverni?
A Királyság begyűjti a földi alattvalóit
"14 A hűséges férfiak és nők már régóta kíváncsiak voltak arra, hogy kikből áll a Jelenések 7:9–14-ben említett „nagy sokaság”. Nem meglepő, hogy mielőtt Krisztus elérkezettnek látta az időt, hogy azonosítsa ezt a nagy csoportot, az ebben a témában megjelent cikkek nagy része meglehetősen eltért azoktól az egyszerű és világos igazságoktól, melyeket ma ismerünk és szeretünk."
Ellenkezőleg! Nekem ez nagyon meglepő!
Az még inkább meglepő, hogy a szánalmas kudarcot csupán meglehetős eltérésnek tekintik. Egy ilyen témában, ekkora kudarc, nem egyszerűen csak eltérés! Ha azok a férfiak akik meglehetősen eltérnek az igazságtól, hűségesek, akkor kik azok akik megmaradnak az igazságnál?
Sajnos késői tanács, de az alábbiak, opciók lehettek volna a hűséges jelzőre a kíváncsi férfiaknak és nőknek:
- kíváncsian kutatják az Írásokat és értelmezik, de nem publikálják Isten nevében
- értelmezik az Írásokat, publikálják, de nem Isten nevében
- értelmezik az Írásokat és észreveszik, hogy azok tiltják a találgatásokat, várnak Jehovára
Ha nem is hűséges, de legalább becsületes hozzáállás lehetne még:
- kutatnak, értelmeznek, publikálnak, akár Jehova nevében is, de amikor rádöbbennek, hogy tévedtek, akkor elismerik, bocsánatot kérnek és felhagynak a gyakorlattal!
De nem ez történt! A gyakorlat a szervezetben, évtizedek óta változatlanul, hogy
- kutatnak, értelmeznek, publikálnak felváltva Jehovára, Jézusra, vagy a szent szellemre hivatkozva és amikor csődöt mondanak, mert kiderül, hogy meglehetősen eltértek a Szentírástól, akkor kezdődik minden elölről. 2-3 periódus után, ha közben észreveszik, hogy rajtuk nevet a fél világ, de a blogolók mindenképpen, akkor mentegetőznek, fenyegetőznek, gúnyolódnak!
A mentegetőzésben aztán minden van, féligazságok, teljes hazugságok, tények elhallgatása, manipulálás, következmények bagatellizálása, hárítás, stb.
Mindezeket annyival elintézni, hogy csupán kíváncsiak voltak, de bármit is tettek türelmetlenségükben azért még hűségesek, ez egyszerűen hazugság.
Hogyan lehet hűséges, kihez, vagy mihez az, aki Jézus Krisztust megelőzi, nem tud rá várni, ennek következtében meglehetősen eltér a Krisztusi úttól?
Hol írja a Szentírás, hogy a türelmetlenség, az valami erény, vagy legalábbis csupán mosolyogni, legyinteni való dolog, még egy ejnye-bejnyét sem érdemel, nem számít?
Azért az 1914 körüli időszak nem teljes alvással telt a Bibliakutatóknál, még ha nem is pont azzal foglalkoztak, amivel szentírásilag kellett volna. Pl. 17-ben vadonatúj igazságok kerültek bevezetésre A beteljesült titok c. könyv formájában.
Mielőtt tovább haladunk, erősen tartsuk észben a fejezet főcímét,
"A Király fényt áraszt a Királyságra",
és a szemléltetést az idegenvezetőről, pl. az 1.bek. utolsó mondatát:
"1 Egyre jobban lenyűgöz titeket, hogy bölcsen épp a megfelelő időben mondja el, amit szükséges tudnotok."
Tehát az idegenvezető a következő lenyűgöző bölcsességet adta, a megfelelő időben, amit akkor volt szükséges tudni, A beteljesült titok c. könyvben.
A 15. bekezdés így írt erről:
"15 A könyv kijelentette, hogy az Írás kétfajta mennyei és kétfajta földi megmentést mutat be. Kik alkotják ezt a négy, különböző reménységű csoportot? Az első csoportot a 144 000-hez tartozók alkotják, akik Krisztussal fognak uralkodni. A második csoportba a nagy sokaság tartozik. Akkoriban úgy vélték, hogy ők névleges keresztények, akik még a kereszténység egyházainak tagjai. Nekik van hitük, de nem elég erős ahhoz, hogy szilárdan állást foglaljanak az igaz imádat mellett, ezért alacsonyabb tisztségük lesz az égben. A harmadik csoportban, akik földi megmentést kapnak, „az ótestamentom diadalmasai” vannak, azaz olyan hűségesek, mint Ábrahám és Mózes. Ők hatalmat fognak gyakorolni a szintén földi reménységű negyedik csoport felett, ami az emberiség világa.
Amikor a 2. fejezet 3-6. bekezdései azt állítják, hogy Jehova
3 Elküldi követét, és ő utat készít előtte
4 a modern korban Jehova, „az igaz Úr” megszemléli ... és megtisztította Isten népét a földön
6 Charles T. Russell és a társai –, valóban a megjövendölt követnek bizonyultak: szellemi vezetést nyújtottak Isten népének, és felkészítették őket az előttük álló eseményekre
akkor mindezekbe bele kellene érteni azt is, hogy az 1917-ben megjelent Beteljesült titok c. könyv is egy isteni terv részeként, általa bevizsgálva és jóváhagyva (2. fej. 35. bek.) jelent meg.
Kivéve, ha 2016. decemberben már nem érvényes a 2016. októberében tanulmányozott 2. fejezet, ahol még ezt állították!
Máskülönben, hogyan szabadna A beteljesült titok c. könyvet úgy tekinteni (még ha közvetve is), hogy ma már "nem ismerjük és nem szeretjük"?! (14.bek.)
Mit jelentsen ez???
A 2. fejezet bevezetője, magát a Teremtő Istent nevezi meg ennek az időszaknak a felügyelőjeként, megtisztítójaként, felelőseként, majd a fejezet végén leszögezi, hogy a munka tervszerűen sikeresen, a próféciáknak megfelelően lezajlott, az alany átment a vizsgálaton, és még jutalmakat is kapott. Itt meg az 5. fejezet 14-16 azt írja ugyanazokról a tanításokról, hogy ma már mást ismerünk, mást szeretünk, mást értékelünk nagyra, azokat a régieket tehát nem?
Milyen súlyú bizonyíték, vagy bizonyítás, főleg a gyakran megváltoztatott tanításokkal kapcsolatban, hogy az egyik változatot szeretjük, nagyra értékeljük?
Lehetséges ilyen érzelmi alapokon válogatni bizarr bibliamagyarázatok között úgy, hogy közben Isten helyeslését is élvezzük?
Kizárt, hogy a bizonyítás ennyire szubjektív alapú legyen, annál is inkább, mivel minden korábbi, ma már hamisnak vélt változatot is szerettek, nagyra értékeltek amíg azok érvényben voltak!
Bármennyire is próbálja szépíteni a 16. bekezdés a Beteljesült titok c. könyv fantasztikus magyarázatait azzal, hogy utalgat a következő évek Őrtorony cikkeiben megjelent változtatásokra, ezek inkább csak súlyosbítják a helyzetet, hiszen arról akarnak meggyőzni, hogy Jehova, Jézus és Russell követ felkészítő, megtisztító, és ellenőrzött tanításai rövid időn belül javításra szorultak. Ez távolról sem fényfelvillanás, inkább a homály leereszkedése és sűrűsödése, ahogy egyre több verzióváltáson mennek keresztül ezek a kezdettől fogva emberi okoskodások.
Úgy tűnik 1935-re nyugvópontra jutott ez az égi-földi reménység tanítás variálása a 17. bekezdés szerint. Bár az illusztráció, amit közölnek mellé, a mai kongresszusok szervezetlenségét juttatja eszembe, amikor válogatás nélkül, tízezrével osztanak meghívókat, holott a kongresszusi (vagy emlékünnepi) helyszín csak erősen korlátozott létszámnak enged szabályos részvételt a programokon. A képnek mégis az aláírása tűnik viccesnek. A nyomtatott könyvben is nevetséges, de az online könyvtárban még szembetűnőbb a képaláírás és az azt követő cím egymáshoz való viszonya. (képre kattintva látható az eredeti helyén is)
Sokan már nem jutottak be az 1935-ös washingtoni kongresszuson az épületbe.
„MEGKÖNNYEBBÜLTEN FELSÓHAJTOTTAK”
Mintha amúgy sem szándékoztak volna bejutni. Ám a viccen túl sokkal nagyobb jelentősége van a bekeretezett részben, különösen a 3. bekezdés tartalmának. Látható belőle, hogy milyen nagy gondot okoz egy őszinte embernek, ha folyton változó emberi okoskodásokat próbál követni.
Herman L. Philbrick testvér így emlékszik az akkori érzésekre, amit az égi és földi reménység témában elhangzó előadás sokakban kiváltott:
„Ez [az előadás] nagyon buzdító volt sokaknak, mivel gyakran hallottam testvérektől, hogy nem biztosak abban, felkentek-e, vagy sem. Ám nem szerettek volna úgy gondolni magukra, mint akik egy kevésbé hű csoport tagjai, ahogy akkoriban a nagy sokaságról vélekedtek. Sokan megkönnyebbülten felsóhajtottak, és ennek az új igazságnak a hatására még buzgóbbá váltak azok, akik megértették, hogyan tekint rájuk Jehova”
Ez az őszinte vallomás egyfelől elismeri, hogy az egyik csoport lenézte a másikat, mert emberi mércével mérve különbnek tartotta magát. A kézikönyvük, ami ehhez nyomtatott segítséggel szolgált 1917-ben, egy mondhatni gazdag "reménység-kínálatból" engedett választani, amit bár isteni eredetűnek tekintettek, mégsem szívesen fogadott el mindenki. Philbrick testvér szerint, attól való félelmükben, hogy akaratuk ellenére lesznek odasorolva, ami nem szimpatikus nekik, szorongtak ezek az égi reménységű, égi elhívású keresztények!
Mint amikor egy lelkiismeretes embert, pl. Herman L. Philbrick testvért, gyanús eredetű holmival kínálnak, de addig-addig hazudják róla, hogy nem lopott, amíg a Philbrick testvér végül legyőzi a lelkiismeretét, józan ítélőképességét és elfogadja azt, ami érzése szerint nem jár neki. A lelkiismerete viszont csak akkor nyugodott meg, amikor engedélyt kapott rá, hogy visszaadja, amit soha nem tartott magáénak, és nem tudott mit kezdeni vele, mert meggátolták abban, hogy egyszerűen elfogadja a szentírási bizonyságtételt a szellemi kinevezésről, ami így szól a Róma 8:16-ban
"16 Maga a szellem tanúskodik a mi szellemünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk"
Hogyan lehetséges bármilyen rövid ideig is bizonytalanságot érezni az égi reménység miatt? Csakis úgy, ha az az elhívás nem mennyei volt, hanem emberi, szervezeti, hamis illúzió, hazugság! Ezt nyújtották a tömegeknek Isten nevében 1874-1935 -ig, 60 éven keresztül. Akik pedig ezt elfogadták, azoknak el kellett nyomni a természetes érzéseiket, józanságukat, esetenként a saját bibliai értelmezésüket, más, ugyancsak emberi, ráadásul téves értelmezések kedvéért. Ha kiszámoljuk, lehettek közöttük, akik az egész felnőtt életüket, 6 évtizedet egy hamis reménység tudatában élték le és nem lehettek biztosak benne, hogy a 35-ben bevezetett változás, már tényleg az igazi és végleges megértésen alapul majd. Ezeknek a felsóhajtását, megkönnyebbülését, mennyire lehetett véglegesnek tekinteni? Különösen a mai ismeretek tudatában! Nem lett igaz, hogy a számuk betelt, nem lett igaz, hogy a hű rabszolgát alkotják mindnyájan, és az sem, hogy olyan nemzedékhez tartoznak, akik nem fognak sohasem meghalni. Így hát azok a fények is 1935-ben olyannak bizonyultak, amikről idővel kiderült, hogy nem megbízhatók, így kialudtak.
Mindezeknek azt kellene jelentenie, hogy a "szellem bizonyságtétele" nem volt elég az elhívásuk megértéséhez, szükség volt még mellé, de inkább helyette, Rutherford előadására is! Más szavakkal, akik felkentek voltak akkor, vagy azután lettek azzá, azoknak az elhívását nem a szent szellem, hanem egy ember, egy földi, könyvkiadó vállalat elnöke erősítette meg, személyesen Joseph Franklin Rutherford. Érdekes lett volna az elnök aggodalmairól is olvasni, amik ahhoz vezettek, hogy ismét napirendre tűzte azt a témát, amit 18 évvel korábban ő maga a Beteljesült titok c. könyvében egyszer már alaposan megtárgyalt. Vajon mi hiányozhatott abból a kiadványból, ami sokaknak okozott bizonytalanságot (ezek szerint Rutherfordnak is), aminek gyakran hangot is adtak? Ennek ellenére mégis, a normális emberi érzésekkel és észlelésekkel ellentétesen, 18 éven keresztül hittek egy másik ember (Rutherford), számukra idegen, nehezen elképzelhető és nyomasztó tanításában.
Ha tehát nem a "szellem bizonyságtétele", akkor vajon milyen erő volt az, ami képes volt ennyi időn keresztül sokaknak kényelmetlenséget okozni egy olyan meghívással kapcsolatban, ami máskülönben kiváltság, különleges, egyedi?
Vajon az az erő, ami akkor működött, hova lett?
Lehet, hogy eltávozott egy alkalmasabb időre várva?
Vajon mennyi időre, és milyen meglepetéseket tartogat még a gyanútlanoknak?
A záró megjegyzések is sokat elárulnak ezeknek az ún. fényvillanásoknak a forrásáról, hitelességéről, így szól:
"17 Sokakra nagy hatással volt, hogy végre megértették, milyen jövőbeli reménységük van."
Együtt tudok érezni velük! 18, vagy 60 évnyi várakozás, bizonytalanság után végre megérteni azt a reménységet, aminek a teljes korábbi életét alárendelte és az azt követő éveit is áldozni fogja, az valóban jó érzés lehetett. Még úgy is, hogy sok minden abból a megértésből később "gyomlálva" lett. Persze csak annak, aki éppen ezek miatt a körülmények miatt nem ábrándult ki egyúttal a találékony szervezet vezetéséből is, mert ebben az esetben a csalódás és félrevezetettség érzése éppen az ellenkező hatást jelenthette számára.
Vajon voltak ilyenek is? Vagy minden olyan simán ment, mint amilyen könnyedén leírták a kozmetikázott történelmük eddigi, gondosan válogatott részleteit? A következő fejezetben további negatívumokat lehet majd tanulmányozni, ugyanebből az időszakból.
P.J.
Utolsó kommentek