EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

MEGSZŰNIK a Teokratikus Szolgálati Iskola, a 2015-ös éves közgyűlés kiszivárgott információi szerint

2015.10.03. 20:30 | Johnny Joker | 38 komment

annual-meeting-2015-announc.jpgA 2015-ös éves közgyűlés legfontosabb bejelentései több, mint egy héttel korábban kiszivárogtak

Az évnek ahhoz a szakaszához érkeztünk, amikor Jehova Tanúi világszerte nagy várakozással tekintenek az Őrtorony éves közgyűlése elé.

Az eseményt, melyet általában  Jersey City kongresszusi termében (vagy más néven a Stanley Színházban) tartanak meg, a Vezető Testület az elmúlt években egyre inkább arra használta, hogy új kiadványokat mutasson be, valamint hogy új szervezeti változtatásokat vagy bibliamagyarázatokat jelentsen be.

A 2015-ös éves közgyűlés, melyet jövő szombaton, október 3-án tartanak (vagyis ma - a ford.), nem kivétel ez alól. Ez alkalommal azonban, köszönhetően egy ismeretlen kapcsolattartónak a szervezeten belül, a JWsurvey részletes információkkal rendelkezik arról, hogy mi fog elhangzani.

Egy levél, melyet 2015. október 4-én kell majd felolvasni minden gyülekezetben (az éves közgyűlés utáni napon), számos rendkívül érdekes változtatást vázol fel, amelyek, különböző módokon, bemutatják, milyen új irányokba halad most a szervezet.

Megszűnik a mindenki által kedvelt Teokratikus Szolgálati Iskola, és egy 15 perces, prédikálási módszereket bemutató demonstráció fogja felváltani. Valamint, ami talán még sokatmondóbb, a szervezet leépítésével párhuzamosan az Őrtorony és az Ébredjetek! folyóiratok nyilvános kiadásának példányszáma is tovább csökken.

Amint említettem, a folyóiratok nyomtatásának csökkentése a legárulkodóbb jele ezeknek a változásoknak. 2013 júliusában írtam arról, hogy az abban az évben bevezetett csökkentések a folyóiratok számában 39%-os csökkentést jelentettek 2005-höz képest. Ez az adat mára már megdöbbentő értéket ért el, a havi kinyomtatott folyóiratok számának 57%-os csökkenését jelenti, még akkor is, ha beleszámítjuk az Őrtorony és Ébredjetek! példányszámának növekedését.

Ha valaki ellenőrizni szeretné ezeknek az adatoknak a helyességét, nyugodtan tegye meg:

mag-reduction-stats.jpg

Azok a Jehova Tanúi, akik próbálják megemészteni ezeket a híreket, jól teszik, ha elgondolkodnak a következő kérdésen: “Ha olyan mélyen benne vagyunk az utolsó időkben, és nagyobb szükség van ma a szellemi táplálékra, mint a világ történetében eddig bármikor, akkor miért csökkentik a folyóiratok által nyújtott szellemi táplálékot? Miért adott volna nekünk Jehova TÖBB szellemi táplálékot 10 évvel ezelőtt, amikor akkor még feltehetőleg több időnek kellett eltelnie Armageddonig, mint ma?”

Különösen szembetűnő lesz a nyomtatott “szellemi táplálék” csökkenése azok számára, akik gyűjtik a szervezet  folyóiratainak bekötött példányait. Amint a következő grafikon mutatja, 2016-tól fogva csak 9 hónapnak megfelelő oldalnyi irodalmat fognak nyomtatni az eredeti 24 (mindkét folyóiratból 12) hónapnak  megfelelőből.

combined-bound-volume.jpg

Az átdolgozott “Szervezetten”-könyvről szóló bejelentés által is bepillantást nyerhetünk abba az irányba, melyen az Őrtorony, most hogy problémái így megsokasodtak, haladni kényszerül. A hírnököket felkérik, hogy alaposan gondolják át, vajon valóban szükségük van-e nyomtatott példányra a könyvből, vagy elegendő, ha online elolvassák.

Engem egyáltalán nem lepne meg, ha az elkövetkező néhány évben elérnénk azt a pontot, amikor a nyomtatási műveleteket teljességgel megszüntetnék, és az összes irodalomhoz, amely a prédikálómunkához és az összejövetelekre való felkészüléshez szükséges, a Tanúknak csak online hozzáférésük lenne, úgyhogy a hírnökök tableteket használnának, vagy pedig saját maguknak kinyomtatnák a JW.org-ot népszerűsítő anyagokat.

theocratic-school.jpgA Teokratikus Szolgálati Iskola – hamarosan a múlt egy darabja lesz.

A Teokratikus Szolgálati Iskola félredobása hasonlóképpen sokkot és kiábrándulást okozhat számos gondolkodó Tanúnak. Ahogyan azt a cikkhez tartozó videóban megemlítem (lásd alább), ha egyáltalán volt valami morzsányi jó a Jehova Tanújaként megélt tapasztalataimban, akkor az abban a képzésben volt megtalálható, amit a Teokratikus Szolgálati Iskolában kaptam nyilvános szónokként.

Nem mintha a Teokratikus Szolgálati Iskola bármilyen módon is kompenzált volna engem azért a sok évért, amit eltékozoltam azzal, hogy hazugságokat tanítottak nekem, de legalább olyan képességeket adott, melyeket más területeken is hasznosíthattam, amikor elhagytam a szervezetet. Most már ezt a kevéske személyes előnyt nyújtó programot is eltörölte a Vezető Testület, akik láthatóan csak abban érdekeltek, hogy a követőik megtanulják, hogyan legyenek a propagandájuk terjesztői, semmint hogy kompetens egyének, akik hatékonyan ki tudják fejezni önmagukat.

A szomorúságot és nosztalgiát azonban, melyet esetleg amiatt érzek, hogy azt a vallást, amelyben felnőttem, a szemem láttára fosztják meg minden hasznos kulturális elemétől, hamarosan öröm váltja majd fel két dolog miatt.

Először is abban a kiváltságban van részem, hogy láthatom, amint egy káros szekta haláltusáját vívja, és amint ez a csodálatos új információs korszak arra kényszeríti, hogy leépítse önmagát, önpusztító lépéseket alkalmazzon, miközben kétségbeesetten próbál továbbra is vízen maradni.

És ami éppen ilyen jelentős: tanúja vagyok annak is, hogy  a Vezető Testület, amely már most sem képes kézben tartani MIND a 8 millió tagját (akik közül sokan inkább félelemből, mintsem saját elhatározásukból vannak bent), még azt sem képes megakadályozni, hogy azok a Bétel-dolgozók, akikkel naponta együtt étkeznek, híreket szivárogtassanak ki.

A változás a szemünk előtt zajlik, EZT pedig érdemes megünnepelni.

Frissítés: azok számára, akik talán kételkednek abban, hogy ez a kiszivárogtatás hiteles-e, a következő képek jelentek meg egy Őrtorony-támogató weboldalon (jw-archive.org) az új “Taníts minket” könyvről. A cím különbözik attól, amit a levél említ (“Mit taníthat nekünk a Biblia”). A levél azt is mondja, hogy a borító csupán “csekély mértékben változik” a Mit tanít a Biblia könyvhöz képest, tehát lehetséges, hogy ezek csupán korai mintadarabok, mielőtt változásokat eszközölnek a címben és a külső megjelenésben. Meglátjuk.

teach-us-book.jpg

Fordítói megjegyzés: A cikkben tárgyalt levelet az Őrtorony Társulat szerzői jogokra hivatkozva leszedette a JWsurvey oldaláról. Az erről szóló angol nyelvű cikk szerint a levelet tartalmazó blogbejegyzésnek az első 48 órában csaknem 23.000 olvasója volt. A levél azonban angol nyelvű fórumokon a hírek szerint fellelhető, és hamarosan magyar nyelven is megismerhetővé válik.

Kapcsolódó videó:

Forrás: http://jwsurvey.org/cedars-blog/theocratic-ministry-school-gone-as-2015-annual-meeting-announcements-leaked-in-advance

Fordította: Eve, Columba

Címkék: statisztikák

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr687887188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

picket9 2015.10.03. 23:09:47

Fogy a pénz, nincs már az a nagy adakozó kedv.
Nehéz már az embereket az internet korában, félrevezetni. Mert minden infot percek alatt elemeznek a neten.

Örtorny se lesz minden hónapban, hanem csak minden másodikban, és köztes hónapban, meg ébredjetek lesz.
Ha jól értem ami elhangzott:)

Ellentmondás, hogy folyamatos a növekedés (a statisztikák szerint),
még sincs pénz arra, amire 20 éve gond nélkül volt.
Fura ez.

a századik juh 2015.10.04. 09:24:20

de 20 éve nem is vesztettek majd 400 millió dollárt 11 peren kívüli megegyezéssel.

ha jól értem, nem lesz 1-es, 2-es, és 3-as számú program?

Határozott meggyőződésem, hogy hamarosan új világosságban lesz részünk:

Mégiscsak van bibliai alapja a TIZEDNEK!!!

hozzátok be a teljes tizedet...hogy legyen eleség...

pásztori látogatások alkalmával teljes pénzügyi átvilágítást fognak végezni a vének:

(ezeket amúgy is tudják róllunk)

-jövedelem
-vagyon
-biztosítás
-ingóságok
-ingatlanok

Mindezeknek a tíz százalékát most,egy összegben, ÉS a jövedelmed 10%-át utalással kérnénk átutalni 10.-éig. ha ezt megteszed Jehova biztos megmentésére számíthatsz.

ha nem, kiközösítünk, mert nem fogadod el a szervezet iránymutatását, és ezzel kimutatod, hogy mohó vagy, ami alap a kiközösítésre. Ja, és láttuk, hogy a wc deszka fel van hajtva a wc-den: szóval feng-shuit gyakorolsz!
De ezt sem forszírozzuk, szeretünk, itt ird alá. remek, az EGYSÉG MINDENEK ELŐTT!

ÉS SZERINTEM EZ IS LESZ:

-örökösök

Nemrég hallottam egy "diplomás" vén előadását. (Tudjátok, miből diplomás? Nem, ezt a diplomát nem kötik nyelvvizsgához, nem kell tudnia héberül és görögül, mint az elvárható lenne. De tudnia kell, hogy Jehova egy hozzá intézett, számára elfogadható ima után ELKÜLD EGY SZERÁFOT, HOGY MEGTISZTÍTSA AZ ILLETŐT, gyakorlatilag LEÉGETVE rolla a bűnt. Ja, a bűn éghető dolog... ez már szinte tisztítótűz... szóval ZRT-TANÍTÁSBÓL DIPLOMÁS.)

Például:
kire hagyod a házadat? Amin oly sok testvér dolgozott? segített? villanyszerelés, gázszerelés, vakolás, vagy mikor újracserepeztük, emlékszel? A gyermekedre??? aki ki van közösítve??? erre a velejéig romlott világra?
Miért nem a királyságra? Isten földi szervezetére

Kb valami ilyesmi volt, egy olyan gyülekezetben, ahol a 80% 70 év feletti, 10% a 40 év alatti.

gondolom, ha a szervezetre hagyod az ingatlanodat, garantálják, hogy a feltámadás után te lakhatsz benne, ha szeretnéd, illetve ha Jehova úgy látta jónak, hogy áll még a feltámadáskor.

Életbiztosításokat kötnek majd a tagokra, 8 milliós nagyságrendben jelentős árengedményt fognak elérni, de ők lesznek a kedvezményezettek.

A teokratikus szolgálati iskola VALÓDI megszünésének oka is nyílvánvaló lesz:

A megszapoorodott levelek, miszerint adományozhatunk erre arra, ha akarunk, anonímen, az úttörők hazautazására, klímára, mindennapossá válik:

ugye milyen jók a trolik? fejenként 55 forint a hozzájárulás! megszavazni! kifizetni!

mégújjabb fordítású revideált 2.0 reload verziójú biblia FORDÍTÁSÁNAK MEGKEZDÉSÉRE SZÁNT ÖSSZEG A NYOLCMILLIÓ FŐNEK, fejenként 100 ft. ugye milyen bagatell, testvéreim? semmi ahhoz képest, amit kaphatunk tőlle... megszavazni, befizetni most!

marci és zsófi rajzfílmünk újjab részére fejenként 10 forit. semmi ez is ugye, testvérek? hisz úgy szeretjük őket. megszavazni, befizetni!!

szerintem erre fog kelleni a felszabadult idő.

rakjatok el még most azokból a meghívókból, amelyeken ez áll:

nincs pénzgyűjtés!

Jónás_ 2015.10.04. 10:33:44

@a századik juh: "hozzátok be a teljes tizedet...hogy legyen eleség..."

Érdekes adat hangzott el a májusi broadcasting 20.perc környékén. Szó szerint így:

"De a következő 2 évben, 170 ilyen kihelyezett fordítóirodát kell
létrehoznunk. Az országtól és az építőanyagok költségétől függően egy
ilyen iroda kialakítása 1, vagy több mill. dollárba kerül."

Tehát minimum 1 mill egy irodáért???
Ezek olyan BethSarim jellegűek lehetnek majd ennyi moneyból, gondolom. Még a Cadillac-ek is simán kijönnek belőle.
Gyorsan elkezdek valami egzotikus nyelvet tanulni.

a századik juh 2015.10.04. 10:55:10

tanulj broadcastingul.

nagyon oda kell figyelni,hogy értsük a nyelvüket.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.10.04. 11:18:29

Ha valaki sarokba van szorítva, kétségbeesésében fejetlenül össze vissza kapdos...náluk is ezt figyelem az utóbbi időben, fejetlenül kapdosnak jobbra balra, de nem ahhoz nyúlnak amihez kellene...már káosz az egész, mintha mindenáron " Bábel" tornyát építenék...

bobibá 2015.10.04. 11:20:41

Ne félj, lesz rá magyarázat, amit a szegény agymosottak be is fognak venni. Valószinüleg az lesz a magyarázat, hogy a szervezet halad az idővel, a korszerű módszerek felhasználása is mutatja, hogy lépést tart a korral, stb. Ami emlitésre méltó, és el kell ismerni az internettel való pálfordulás abból a szempontból célt ért, a köznép, boldogan hasznélja elektronikus eszközeit, és amig azokkal terjeszti az őrtorony propagandát, addig sem más oldalakon szörföl, nem kutat.

Régi harcos 2015.10.04. 11:55:05

Az mindenképpen az Igazsághoz tartozik, hogy JT tanítása nélkül nem sok fogalmunk lenne a bibliai igazságról. A katolikusok meg a többi történelmi vallás már évtizedekkel ezelőtt annyira trehánnyá vált, hogy a vallásból csak folklórt csinált. JT valóban megpróbálták logikusan magyarázni a Bibliát, annak ellenére, hogy nagyon sokszor az eredmény nem volt megfelelő. De ezért Russell meg Rutherford forradalmiak voltak, annak ellenére hogy tévedtek. A hozzáállásukban, a Bibliához való hozzáállásukban voltak forradalmiak, és ez a kezdet kezdetén óriási lendületet adott a Szervezetnek. Ez a lendület most van teljesen kifulladóban. Vegyünk csak kézbe egy régi Rutherford könyvet! Olvassuk elfogulatlanul. Érezni lehet benne valamiféle tüzet, valamiféle emberközeli, szívhez szóló valamit, aminek még irodalmi értéke is van. A mostani kiadványok viszont jogi fogalmazványok, a szavak patikamérlegen való kimérései, mintha valami magasabb rendű gépi intelligencia írná a cikkeket. Nem emberiek. Olyan programszerűek. És ebbe az irányba mozog az egész Szervezet. Megszűnik annak minden emberbaráti, természetes, spontán jellege. A spontaneitás a minimumra van szorítva. Megszüntették a házankénti könyvtanulmányozást. A programok között eltörölték a szünetet. Ha egy kongresszuson összecsődítenek "x" ezer embert, akkor nem az a cél, hogy azok egymással kommunikáljanak, jól érezzék magukat, barátságokat ápoljanak és kössenek, hanem az, hogy a szünetben gyorsan egyenek valamit, aztán újból tovább üljék az agymosást. Pedig 7 millió Tanú az már egy nemzetnek felel meg! Mindenkit úgy leterhelnek, hogy feladatának nem tud eleget tenni, ezért lelkiismeret furdalása van és még arra sincs ideje, hogy egy másik gyülekezetbe járó testvérével leüljön egy vendéglőbe egy pohár málnaszörpre. Egymástól mindenki elidegenedik. Hasonlóképpen, ahogyan egy bérházban. No de a bérházban ez azért történik, mert a szocializmusban egy fedél alá kényszerítették a cigányokat meg a nem-cigányokat, a magyarokat a románokkal, oroszokkal, stb. Amikor megszűnik JT eufóriája, fokozatosan felszínre törnek a kulturális meg egyéb különbségek, stb. Ez van kompenzálva egyfajta gépi "lelkiséggel" vagy katonás szellemmel. De ennek már semmi köze nincs a bibliakutatáshoz.

Jónás_ 2015.10.04. 13:18:46

Fenn van az új "Szervezet" könyv a hivatalos oldalon. Most már nem csak digitális, hanem nyilvános is. Lassan a Terelgessétek könyv is letölthető lesz. :)

Zalahusztra 2015.10.04. 21:58:34

Vége a dalnak ! Nemsokára heti 1 gyülekezet lesz, és a tizedet is bevezetik-ez tuti ! Valamint évi egy központi gyűlés lesz, maximális létszámmal!!! Beosztások, kinevezések szűnnek meg, minden utazás önköltséges lesz!! A termek havi rezsidíját mindenkitől adók módjára szedik be !!!

2015.10.04. 23:48:49

Imádom ezt.
Már nagyon várom, hogy csak nyolcan legyünk.

Végül mi marad?
A Biblia.
Összejövetel kiscsoportokban házanként.
Beszélgetések gyertyafénynél.
Nagyobb összejövetelek erdőn-mezőn.
Bujdosás.
Menekülés.

nem rég olvastam. Véletlenül... Vletlenül megbotlottam, és esés közben pont az egyik kiadványunkba olvastam bele ezáltal, ami egy orosz tesóról szólt.
Mondott valamit, ami nagyon tetszett. Valami olyasmit, hogy ha nem lehet a földön, majd a föld alatt csináljuk.

Ha tényleg összeomlani is látszana az egész, még rengeteg lehetőség van az igaz imádatra, és az igazság terjesztésére.

Próba alatt állunk a vég közeledtével - nem ti, hanem mi!!!

Nem lesz tized!
A kollektív szellemi fejlődés nem is feltételezi már a sok irodalmat.
Egyéni bibliatanulmányozásra buzdításon lesz a hangsúly - ahogy eddig is volt egyébként.
Máshogy: Mindenki mindent tud a szent szellemnek köszönhetően(!), már csak csinálni kell.
Korszakváltás van kinézőben.
Neve is van: Cselekedetek (a hitünkkel összhangban).

Én nem félek.
Amit ti előrevetítetek (mi alapján is?), annak csak egy következménye lehet: Családiasabb lesz a légkör a tesók között.
Igazából testvérek leszünk - fi testvérek, nővérek, anyák, apák...
Csak mi leszünk egymásnak - Isten parancsának engedelmeskedve (amire ti képtelenek vagytok) a világtól elkülönültekként!

"Minél rosszabb, annál jobb, és annál közelebb a szabadulás!"

a századik juh 2015.10.05. 05:40:04

akkor a 2000-2015-ig tartó időszakvolt kudarc, mert ez alatt lett a családias hangulatbol céges rendezvény.

azért megnézem majd, hogy hogyan jutnak kiadványokhoz az internetről, ha betiltják a honlapot, mint oroszországban...

az üldözés nem igazolja a tanúkat, mert pl a szientológusokat is üldözik, akkor ők igazabb vallás most, mint a tanúké?

ORION 2015.10.05. 07:53:33

Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban. (1Kor 15,58.)
.

Zalahusztra 2015.10.05. 11:16:15

@úton: Na erre befizetek, hogy ez hogy fog működni!! KIcsi olcsó bújdosó, összejövetelek, az 50-es évek mintájára !!!

Zalahusztra 2015.10.05. 11:18:27

@a századik juh: Ha betiltják a honlapot, a kiadványokat kézzel másolják a föld alatt, mint Völgyes idejében !!!

Jónás_ 2015.10.05. 14:45:34

Érdekes a táblázat a foi. csökkenésről. Én 1 fő/év csökkenésben számoltam ki és úgy 5%-kal rosszabb az eredmény.

2005-ben 1-1 példánnyal számolva 1536 oldalt kapott 1 fő.

2016-ban 1-1 példánnyal számolva 576 oldalt kap majd 1 fő.

Így 62,5% lessz a szellemi táplálék csökkentése 10 év alatt.
A jövő évi magyarázat szerint több időnk lesz átgondolni 1-1 foi. tartalmát. Ezzel az erővel ha évente 1-et adnának, úgy még több idő lenne gondolkodni.

Inspicio 2015.10.05. 19:34:11

Hogy is van? Ha a pénzalap megszűnik.....

a századik juh 2015.10.05. 20:53:58

hát, ekkora ingatlanvagyonnal azért nehezen elképzelhető pénzügyi alap megszűnése, kivéve, ha elveszik tőlük az összes ingatlanjukat...

2015.10.05. 22:19:53

@Zalahusztra:

>>Kicsi olcsó bújdosó, összejövetelek, az 50-es évek mintájára !!!<<

- Jeah.

Az nem is igazi keresztény, aki az élete során nem bujdosik, nem menekül, és nincs megalázva legalább egy kicsit. Természetesen az Igazságban, az Élő Istenben, az Igazi Jézusban hívő keresztényekről beszélek.

2015.10.05. 22:42:32

Amúgy egy érdekesség:

Elterjedhetett volna az igazság, ha nem Amerikából indul?
NEM!!! Az amerikai szabadságjogok (az értelmezésük, az elfogadásuk, az átvételük, a hozzá alkalmazkodás) tették lehetővé az egész világon, hogy SZABADON elterjedhessen az Igazság az egész földön.
Ha a menekültválság miatt összeomlana Európa, mi marad utolsó védőbástyául a kereszténység számára?
Valami Amerika.

Tudod hol buktál el?
Amikor Isten népét támadóként beléptél erre az oldalra - ezt írd és mond!

Nincs semmi, amire ne lenne válaszom a Biblia tanításainak, próféciáinak, alapelveinek segítségével.
Nem a társulat tanításai, hanem a Biblia tanításai segítségével!!!
Miközben egy senki vagyok.
Mindig beleesem Sátán minden csapdájába, és Isten mindig kirángat... nem előbb, inkább utóbb, hogy azért szenvedjem meg, arassam le, amit elvetettem.
Imádom ezt!
Szeretem Őt!

Ha valaki megkérdezné, miért szeretem Istent, csak egyféleképpen válaszolhatnék:
Nem tudom nem szeretni.
Annyi mindent tett/tesz értem, hogy az volna a legalja, ha megtagadnám, elutasítanám Őt bármiért is.
Amíg nem ismertem, nem, de most hogy ismerem, ha az egész hátralévő életemben csupa rossz dolog érne, AKKOR SEM HAGYOM EL!!!

De most komolyan...
Betiltják az irodalmat?
Elfogy a pénz?
Börtön?
Halál?
Kit érdekel!!!???
„Ne attól féljetek, aki a testet megölheti, hanem attól, aki a testet is, a lelket is az örök kárhozatra taszíthatja.”

Annyi baj vár még rátok...
Én tényleg, őszintén nagyon sajnállak benneteket, Istentől elidegenedett emberekként!

rovargyilkos 2015.10.05. 23:23:12

Emlékszem,az első tanuló beszédemre ,a Bibliából olvastam fel a Ezékiel 41 fejezetét ha jol emlékszem a templom leirást ,érdekes volt és izgalmas.Azt hiszem az ott létemből erre emlékszem a legjobban és a legszebben ,bár a végén elkedvetelenetem tőle mert az "Iskola felvigyázó" tanácsadás nélkül,és anélkül hogy tadata volna velem hogy miért nem volt jó a beszéd ,nem találta megfelelőnek kb 3 szor fordult elő ugyan annál a beszéd szempontnál.....érdekes mi????? Talán verseny társat látot bennem a fiának...? de ez a eljárás nagyon nem tetszett.Mint minden más....amit ők követtek,velem és a nővéremmel szemben. Amúgy akit érdekel az élet történetem első,és második része fent található a JEHOVA TANÚI KÖZÉP KELET EURÓPÁBAN ,nevű csakegyember ,Blogján........(y)

2015.10.06. 00:01:30

@rovargyilkos:

>>Emlékszem<<

- Idáig értettem, de utána minden olyan zavarossá vált...
Idéztél (y)-tól, ami jó... ami jó is lehetne akár, de ki az az (y)?
Ne haragudj, de nem hiszek (y)-nak, mert nem ismerem!
Ki az az (y)?...

orvosirnok 2015.10.06. 02:35:18

Nem lesz annyi nyomtatott kiadvány? Ez nem feltétlen probléma. Eddig sem "vágott földhöz", ha nem volt a kezemben valami papír alapon, hisz minden fent van a neten. Spórolás. Ésszerű, és miért ne, ha egyszer van rá lehetőség?
Az már más kérdés, hogy nem így nyíltan mondják ki, hanem a "több idő lesz átgondolni..." mögé bújnak. Bár, lehet ez is benne van, tehát nem hazugság, csak nem biztos, hogy a teljes igazság.

Arról nem is beszélve, hogy így elég lesz egy telefon vagy tablet a tanúskodáshoz. És az újak legalább nem kapnak gerincferdülést a sok irodalomtól.
Minket annak idején ferde nyakúaknak hívtak, mert ha minden eshetőségre felkészülten mentünk, bizony nem tudtunk egyenesen a több kilós táskától...

a századik juh 2015.10.06. 07:17:23

@úton:

"úton 2015.10.05. 22:42:32

Amúgy egy érdekesség:

Elterjedhetett volna az igazság, ha nem Amerikából indul?
NEM!!!"

Nos, az őrtorony zrt tudatalatti-manipulálásának egy jó példáját láthatjuk ebben a válaszban is.

Kérdezzük meg magunktól:

MIT NEVEZHETÜNK IGAZSÁGNAK?

talán bizony egy amerikai cég nem ihletett, ezerszer kiigazított, emberi tanítását?

VAGY A BIBLIÁT?

én a bibliára szavazok, gondolom ti is, és úton testvérünk is.

akkor viszont felvetődik a kérdés, hogy mire is gondolt úton testvérünk, hiszen az IGAZSÁG, AZAZ ISTEN SZAVA, A BIBLIA már elterjedt a földön akkorra, mikorra russel létrehozta ezt a céget.

ezért, kedves úton, rossz választ adtál a saját kérdésedre:

"Elterjedhetett volna az igazság, ha nem Amerikából indul?
NEM!!!"

nos, nem amerikából indult az igazság, hanem Istentől jött.

akkorra meg már rég elterjedt.

tipikus zrt propaganda, tudatalatti manipulálás a kövekező, egyszerű dolog által:

TE MIKORTÓL ISMERED AZ IGAZSÁGOT?

és itt nem arra kiváncsiak a tanúk, hogy mikortol olvasol bibliát, pedigvalójábanez lenne az alany.

nem, ők azt értik ez alatt, hogy mikor kezdtél tanulmányozni a tanúkkal...

Gondolj bele: hányszor változtattak meg dolgokat abból, amit te még máshogy tanultál? ha csak 10 éve vagy tanú, akkoris minimum 10 dolgot, de inkább jóval többet megváltoztattak.

mondthatod-e akkor nyugodt szívvel, hogy 10 éve ismerem az igazságot?

nem. helyesen ez lenne a válasz:

a bibliát, Isten szavát, az igazságot, régóta ismerem. a tanúkkal meg 10 éve kerültem kapcsolatba.

de nem, a zrt manipulálás itt is működik:

az igazság= a zrt tanítása.

mindezt úgy viszik véghez, hogy kezedben vna biblia, úton, és mégis azt állítod, hogy:

"Amúgy egy érdekesség:

Elterjedhetett volna az igazság, ha nem Amerikából indul?
NEM!!!"

te tudod, tesó.
de még folytatod is:

" Az amerikai szabadságjogok (az értelmezésük, az elfogadásuk, az átvételük, a hozzá alkalmazkodás) tették lehetővé az egész világon, hogy SZABADON elterjedhessen az Igazság az egész földön."

nem, ezt csak felületes szemlélő gondolhatja, olyan, akit meg lehet vezetni hangzatos gondolatokkal.

1900-ra már mindenki olvashatta a bibliát, aki akarta, maradjunk ennyiben.

de úton testvér tovább mondja:

"Tudod hol buktál el?
Amikor Isten népét támadóként beléptél erre az oldalra - ezt írd és mond!"

olvassátok csak: csak akkor buksz el, ha: "Isten népét támadóként beléptél erre az oldalra"

értitek, ugye? azt képzeli a testvérünk, hogy ha azért lépsz be erre az oldalra, hogy védd Isten népét, akkor nem buksz el.

Mindezt teszi, és állítja annak pontos tudatában, hogy egyértelmű a zrt tanítása a "hitehagyott" oldalakról.

ez egy skizofrén dolog: IGAZSÁGNAK mondja a zrt tanítását, de nem fogadja el, egyes részeit saját maga megszegi.

Kedves úton.

Nagyonsoktestvérünkel ez történt, csak így tovább.

én pl 4 éve ugyanígy éreztem, és cselekedtem ezzel kapcsolatban, mint te: Isten népét védeni jöttem ide, a hozzászólásaim más név alatt még ma is olvashatóak ezen a fórumon. Úgyhogy csak így tovább, testvérem!

Érdekelne a véleményed erről:

ha egy katolikus elhagyja az egyházát az ott folyó, bibliai tanítással szembemenő dolgok miatt, megtagadja-e Istent?

Nyílván a válaszod nem, hiszen te magad is erre buzdítod őket.

de:

Ha egy tanú elhagyja a SZERVEZETET, akkor ISTENT hagyja el?

Jézust azok a vének és írástudók ölették meg, akik az igaz Istent képviselték a földön, így van? évszázadokig
az volt Isten szervezete és népe, így van? De Jézus elhagyta azt a szervezetet, és erős kritikával illette a tagjait, és tanításait.

elhagyta-e ezzel Istent?

ORION 2015.10.06. 10:08:41

@úton: Azt mondja Jézus Krisztus ÉN VAGYOK AZ UT AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÖRÖK ÉLET!!!AZT MONDJA TI AZ IRÁSOKBAN KERESITEK AZ IGAZSÁGOT , pedig azok ÉN rólam tesznek bizonyságot!!!--Mégsem akartok hozzám jönni!!!Nem a biblia az igazság hanem JÉZUS KRISZTUS!!!Nem a biblia üdvözit hanem JÉZUS KRISZTUS! Nem a biblia halt meg helyettünk hanem JÉZUS KRISZTUS !!!Nem a biblia előtt fogsz megállni a végén hanem JÉZUS KRISZTUS ELŐTT!!!-STB STB --KRISZTUST MEGISMERNI EZ AZ ÖRÖK ÉLET!!!

ORION 2015.10.06. 13:14:44

@a századik juh: A testvérünk látnokká vált !!Látja ki hol bukott el!---jól rávilágítottál hogy ismét öngólt lőtt!!!

rovargyilkos 2015.10.06. 16:38:14

@ORION: Nem a Bibliával van ,a baj hanem azokkal az ópurtunista egyénekkel akik azt ki forgatva ,anyagi haszon szerzés céljából nyerészkedni probálnak vele ,és sajnos sikerül is sok szektának,és magukat prófétának,ki kiáltó egyénnek.

rovargyilkos 2015.10.06. 16:43:49

@úton: Senki az Y -on csak egy szimbólum jelet takaró kód magyarán szmájli ami nem sikerült,elnézést a félre értésre okot adó okfejtésemért.A megadott Blogon megismerheted a jehova tanúinál töltött és tapasztalt életem,egy darabját ,és nem sokára jön a többi ha érdekel valakit.Mond amúgy mi add okot a kétejeidnek?

picket9 2015.10.06. 23:55:24

@úton:

[Annyi baj vár még rátok...
Én tényleg, őszintén nagyon sajnállak benneteket, Istentől elidegenedett emberekként!]

A lényeg, hogy havonta egy folyóirat lesz,
és még tovább csökkentett lapszámmal.
Ezt nem mi mondjuk, hanem a Társulat.

Itt senki se Istentől elidegenedett ember.
A sok baj, meg minden emberre vonatkozik a Biblia szerint, nem csak ránk.

Ha Tanú vagy és komolyan gondolod, amit tanulsz,
akkor ne olvasgass itt, mert hitehagyott vagy és szellemileg
gyenge.
csak szóltunk.

google-ban minden témára ott vagyunk az első oldalon,
a wikipédia és jw.org után.
szerinted a wikipédia oldalt ki csinálta?
és az is korrekt.
:)

a századik juh 2015.10.07. 06:37:44

van-e valaki,aki tanult valamit az elmúlt évi folyóiratokból?

úgy értem, a bibliáról....

merthogy milyen gyroszkóp van a légy fejében, azzal nem sokra megyek...

Majdnemhogy szükségtelenek ezek a folyóiratok, én konkrétan nem is szerettem átadni sem őket, mert szerintem nem postásnak, hanem evangéliumhírdetőnek kell lennünk.

régrbbrn hallottam, hogy azúttörőiskolán egy szál bibliával mentek tanúskodni, és az is csak a harmadik látogatásnál került elő.

ugye, ez a zrt pont nyomtatásra alakult, traktátusok, kiadványok kiadására. azért zrt, és azért nem egyház.

kiadták az éleslátás könyvet, ami 4szer akkora terjedelmű, mint a biblia: elfogyott a tinta!

a tinta aranyáron van! már februárban befejeztek egy tesztet, mi van, haspórolnak egy kicsit a kiadványokon. az eredményét a februári jw-tv ben láthattuk is:

az aranyáron lévő tinta megspórolásával 25 000 dolláros aranyórára telt egy szegénységi fogadalmat tett személynek.

Valóban, ez a fajta spórolás nem tűr nyomdafestéket...

úton (törölt) 2015.10.07. 09:54:43

@a századik juh:

Nagyon elfogult vagy.

Az utolsó apostol, vezető testületi tag halála után megindult a hanyatlás az egyházban, ami az idő előrehaladtával egyre gyorsult, egészen Kr.u. 325-ben bekövetkezett 'haláláig', amikortól már papírjuk is lett arról, hogy végleg elbuktak.

Az utolsó apostol halála után már nem lettek új felkentek, akik a 144 ezer tagjai.
Miért?
Mert megkezdődött az, amiről Jézus beszélt, és onnantól kezdve Isten szent szelleme nem támogatta az egyházat.
De!
Nem azért romlott meg a kereszténység, mert megvonta Isten az egyháztól a szellemét, hanem olyan romlásnak indult az egyház, hogy azt Isten már nem támogathatta!

Igazság?
Mit tudtak az emberek a Biblia igazságáról: Kr.u. 500-ban, 1000-ben, 1500-ban?
A jó válasz: Semmit!
Elterjedt a Biblia?
Igen.
És ma mit tudnak az emberek a Biblia igazságáról, amikor szinte mindenki tud olvasni, és szinte mindenkinek ott van a Biblia?
Semmit.

Ha megfigyeled, Istennek mindig voltak választottjai (személyek, csoportok), akiknek az igazság hírdetése volt a feladatuk.
Ez ma is így van.

A keresztény Európa több országának is meg volt a lehetősége, hogy feltárja, és terjessze az igazságot Istenről. De ez évszádok alatt sem sikerült nekik, sőt a kereszténységnek köszönhető a sötét középkor (is).

Valami Amerika...

1. Amerika az utolsó világhatalom.
A Bibliában azok az országok, birodalmak vannak megemlítve, amelyikek kapcsolatban kerültek Isten népével, választottaival, meghatározóak voltak Isten tervének előremenetelében. Pl ezért nincs megemlítve a Habsburg Birodalom.

2. Igenis, pont arra a fajta szabadságra volt szükség (és még ott is korlátozták eleinte, és bebörtönöztek miatta, és majdnem vége is lett a történetnek!!!), ami CSAK aAmerikában található.

3. Pénz. Sajnos mindenhez pénz kell, és ott volt annyi pénz (akár egy ember kezében is!), amivel el lehetett kezdeni, meg lehetett alapozni, amivel fel lehetett építeni egy világméretű szervezetet.

4. Európai kereszténység?

Régen: Oda menekültek azok, akiket üldüöztek a nagy, vagy nem is olyan nagy egházak, és OTT tudták szabadon gyakorolni a vallásukat.

És most: A Blog forumra töltöttem fel, hogy milyen irányba indult meg az egyház. Ahelyett, hogy kiállna Biblia igazsága mellett (lagalábbis, amit ők annak vélnek), egyre engedékenyebbek (Korán elismerése?, melegek elfogadása?, válás megkönnyítése?), amire csak egy szó van. elvilágiasodás.
És miért teszik ezt?
Hogy visszacsábítsák a híveket.

Nem lesz ennek jó vége...

------

>>azt képzeli a testvérünk, hogy ha azért lépsz be erre az oldalra, hogy védd Isten népét, akkor nem buksz el.<<

- Már írtam. Egyetlenegy bizonyíték van arra, hogy valakit támogat Isten szelleme:
Érti és elfogadja a Biblia Tanításait. Ezzel magát Istent és Jézust foigadja el OLYANOKNAK, AMILYENEK VALÓJÁBAN, és nem olyanoknak, amilyeneknek gondolják őket a maguk módján.

Aki nem fogadja el, hogy az utolsó időkben Istennek van egy népe, aki nem akar a tagja lenni ennek a népnek, és nem szereti a testvérét, "akit lát", azt nem támogatja a szent szellem.

Igen, el lehet bukni, ahogy írtad, te is védeni jöttél ide, és most?
Nem fogadod el Isten népét, nem akarsz a tagja lenni, és már nem szereted a testvéreidet, "akiket látsz". Sőt a vezető testület tagjait, talán még gyűlölöd is, pedig ők is a testvéreid voltak.

>>ha egy katolikus elhagyja az egyházát az ott folyó, bibliai tanítással szembemenő dolgok miatt, megtagadja-e Istent?<<

- Nem. Aki elhagyja a katolikus egyházat, az Sátánt tagadja meg (persze ez Isten elfogadásához még kevés).

>>Ha egy tanú elhagyja a SZERVEZETET, akkor ISTENT hagyja el?<<

- Igen. Sajnos.

...és újra: Már nem értik és/vagy nem tudják elfogadni a Biblia tanításait. Pl nagyon sokan újra háromségtan, újra halhatatlan lélek, újra pokol, stb.

úton (törölt) 2015.10.07. 10:32:36

@ORION:

>>Nem a biblia előtt fogsz megállni a végén hanem JÉZUS KRISZTUS ELŐTT!!!<<

- Mégis miből lehet megismerni Istent és Jézust a teremtésművön kívül?
A Bibliából.

"Mert az Isten szava élő, és erőt fejt ki, és élesebb bármely kétélű kardnál, és egészen odáig hatol, hogy szétválasztja a lelket és a szellemet, az ízületeket és velőjüket, és képes tisztán látni a szív gondolatait és szándékait."

- De bizony, a Bibliában leírtakhoz való hozzáállásod alapján látszik, hogy a keskeny, életre vezető úton, vagy a széles, pusztulásba vezető úton jársz-e.

Jézus előtt fogsz állni?
Igen.
De mi alapján fog megítélni Jézus?
Te ezt sem fogadod el, mint oly sok minden mást sem, pedig a cselekedeteid alapján, és nem két szép szemedért.
Azért, ahogy a biblia tanításaival összhangban cselekedtél, vagy ellentétesen.

Tulajdonképpen a Biblián keresztül beszél hozzánk Isten és Jézus, és ezért jó olvasni és tanulmányozni, és ezért jó az elménket feltölteni Isten szavával.

Az vagy, amit megeszel.
Az vagy, amit elolvasol, amit megnézel.

"Boldog ember ... aki Jehova törvényében leli gyönyörűségét, és törvényét olvassa halk hangon éjjel-nappal.
Olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely megtermi gyümölcsét a maga idején.

Az imával kapcsolatban:
Nagyon sokan imádkoznak Allahhoz, és úgy érzik választ kapnak az imáikra.
És tényleg kapnak választ, de nem az Élő Istentől!
Viszont, ha nem Istentől, akkor kitől?...
És ez áll a Máriához, a szentekhez, az idealizált Istenhez, Jézushoz intézett imákra is.

www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/53961-tobb-szazan-adtak-halat-sepsiszentgyorgyon-a-himnuszperben-kimondott-iteletert

- Döbbenet! Aki azt gondolja, hogy ehhez Istennek bármi köze is lenne, az vak.

a századik juh 2015.10.07. 10:43:07

waw!!!

szóval az apostolok valójában vezetőtestületi tagok voltak!!!

azt a mindenit neki. és mégis, ezt hol írja a biblia???

"Az utolsó apostol halála után már nem lettek új felkentek, akik a 144 ezer tagjai."

ezek után meg kell kérdeznem: te melyik vallás tanítását hírdeted?

ORION 2015.10.07. 18:13:32

@úton: Nem a Bibliában leírtakhoz való hozzáállásom a lényeg hanem a Jézus Krisztussal való kapcsolatom!!Őt nem az érdekli hogy mit teszek vagy mit nem TESZEK hanem hogy elhiszem -e azt AMIT Ő TETT!!! A BIBLIA NEM FOG MEGITÉLNI SENKIT!!!Itt egy pár bibliai vers amiből fogod látni hogy ezek nem a bibliáról szólnak hanem Jézus Krisztusról!Jel. 19,13
És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten ígéjének neveztetik. EZ JÉZUS KRISZTUS Ján. 1,1
Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. Ján. 1,2Ez kezdetben az Istennél vala.EZ JÉZUS KRISZTUS!
A bibliából megtudjuk hogy nekünk Jézushoz kell mennünk Őt kell megismernünk, és nem a biblia mindennél nagyobb ismeretére van szükségünk!Neeem szabad a bibliát isteniteni!NEM A BIBLIA AZ UT AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET !-HANEM JÉZUS KRISZTUS!!!
» A Zsidókhoz írt levél » 4. fejezet 12--amit beidéztél ez sem a bibliáról szól hanem Jézus Krisztusról!Figyeld csak tovább a 13 as verset És nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk.Jézus Krisztusról és az Ő szemeiről beszél gondolom ez nyilvánvaló!!! A biblia bizonyságot tesz nekünk Jézus Krisztusról aki a szíveket fogja megítélni és nem a cselekedeteket! -De ez már egy másik vita kérdés!!


ORION 2015.10.07. 18:50:55

@úton: --"""Az vagy, amit megeszel.
Az vagy, amit elolvasol, amit megnézel."""---iLYET MÉG AKKOR SE HIGGYÉL EL HOGY HA HUSZAN BIZTATNAK!!!TE ISTENNEK ÁLDOTT,MEGVÁLTOTT, SZERETETT GYERMEKE VAGY!!!AKI MÁST MOND HAZUDIK!!!GONDOLKODJ TESTVÉREM ATTÓL HOHY BENNED VAN EGY KOLLANCS TE MÉG NEM VAGY KULLANCS!!! NEM VÁLSZ AZZÁ!!!!!!!!!!!!

úton (törölt) 2015.10.08. 00:54:35

@a századik juh:

>>szóval az apostolok valójában vezetőtestületi tagok voltak!!!<<

- Miért, nem?
A föld bemunkálásához, a gyülekezetek létrehozásához, működtetéséhez, fenntartásához, a helyes imádatiforma meghatározásához, és az ahhoz való ragaszkodáshoz nem kellett szervezettség?
Vezetők nélkül nincs szervezettség.
Vezetők nélkül anarchia van - csak!

Magában a Bibliában olvashatod, hogy nincs minden leírva benne -és nem csak Jézus szolgálatával kapcsolatban. ha minden le lenne írva benne, nem kéne "új könyveket" megnyitni később.

Lassan el kéne dönteni, hogy mi a baj JT-val:
1. Agymosottak, akiknek nincsenek önálló gondolataik, és egy szervezet határozza meg a tudatukat. (nincs rajtuk sapka)
2. Az önálló bibliatanulmányozás révén az érettség felé haladnak, akiknek igenis vannak önálló gondolataik, véleményük. (van rajtuk sapka)

>>"Az utolsó apostol halála után már nem lettek új felkentek, akik a 144 ezer tagjai."

ezek után meg kell kérdeznem: te melyik vallás tanítását hírdeted?<<

- Na ezzel meg is érkeztünk a "van rajta sapka" felálláshoz.

1. Ez alapvetően részletkérdés.
Senki nem amiatt szereti meg Istent, hogy mikor, melyik korbán, hány felkent lett elpecsételve.

2. Akkor tanultál meg egy nyelvet, ha tudsz azon a nyelven gondolkodni.
Sok minden nincs leírva a Bibliában.
Miért?
Mert a szent szellem adja meg kinek-kinek, amire szüksége van.
Az érett keresztények nem egy kaptafára készülnek!
Mindenki másért, más miatt, más úton lett érett keresztény.

3. Írok meredekebbet: Én a bibliaismeretem alapján szeretném, ha Ábrahám, József, Mózes, Józsué, Dávid, Dániel, és sok más próféta, Bíró, vagy egy-egy ember a 144 ezer között legyen!
Miért?
Mert ezek az emberek nyilvánvalóan az egész életüket Isten szolgálatára tették fel, és jól csinálták! (a mi hitünk hozzájuk képest egy vergődés!)

Azt mondják, hogy csak Jézus feltámadása utániak lehetnek a 144 ezer tagjai.
Miért is?
Mert Jézus előtt senki nem ment a mennybe, és a felkentekről azt tartják, hogy a haláluk után egy szempillantás alatt átváltoznak, és mennyei életre, királyságra élednek fel.
Mi a probléma ezzel?
Jézus, miután felment a mennybe, VÁRNIA KELLETT a királyságára.
Pl meghalt János, ő miért is támadt volna fel egyből, és miért is lett volna társuralkodó, amikor Jézus még nem kapta meg a Királyságot?

MINDENKI halott volt 1914-ig (talán még egy kicsit tovább is), hisz Jézus az angyalaival és nem a társuralkodóival győzte le, és vetette ki az égből Sátánt és a démonait.
Ha pedig mindenki halott volt addig, Istennek meddig tartott volna feltámasztani Dávidot a 144 ezer tagjaként szellemi életre?
De szerintem a nagy nyomorúság vége felé, vagy legvégén kapcsolódik be a 144 ezer a rendszerben, amikor a még földön élő felkentek is el lesznek ragadtatva.
A 144 ezer együtt egyszerre éli át a sokkot, hogy ők szellemi lények lettek, és kapják meg a kiképzést az új feladatra, és együtt kezdik meg a működésüket új égként az új föld megvalósításában.

Mert mit ír a Biblia ennek a világrendszernek a befejezéséről?
Jézus megérkezik az angyalaival, és egyedül választja ketté az embereket kecskévé vagy juhvá.
Majd Armageddon csatájában Jézus az angyalaival küzd meg Sátánnal és a démonaival, ahogy az égben is tette.

Ez kemény eledel volt. Kivonat. Megkarcoltam a felszínt.

Ez önálló gondolkodás volt.
Tévedtem?
Tudod, nem az a baj, hogy esetleg tévedtem, hanem az lenne a baj, ha tényleg tévedtem, és az igazság megismerése után nem javítanám ki a tévedésemet.
Egyet ígérhetek Isten és ember előtt:
Ki fogom javítani a hibáimat - MINDIG, ÖRÖKKÉ!!!

a századik juh 2015.10.08. 07:40:04

@úton: Szerintem nem arra mondta ezt Jézus, hogy : nem íratjuk bele a bibliába, hogy vezetőtestületi tagok voltak, mert úgysem hinnék el. szerinted erre gondolt?

kérdésedre a válasz: az egyes, bár nem tartom őket agymosottnak, sokkal inkább manipuláció hatása alatt lévőnek. a kettő között az a különbség, hogy az agymosásból nincs, a manipulációból viszont van eszmélés.

Megértem, de akkor te nem értesz egyet a felkentekkel kapcsolatos tanítással, aminek én örülök, de a másik része nem örömteli: ez kiközösítési alap, ami azzal jár, hogy ERŐSZAKOS KÖZÖSSÉGMAGVONÁST alkalmazhatnak rád...

afejtegetésed jó, és ésszerű, látom, hogy nem vagy fanatikus zrt hívő, köszönöm hogy leírtad ezeket, jó tudni, hogy így gondolkozol, és nem feketén fehéren, ahogy a zrt előírja.

igazság meismerése után... írod.

nos, a te szavad igazság, mondta Jézus.

viszont a 144 000 felkentről szóló tanítás általad is kritizált része NEM AZ IGAZSÁG, mert nem a bibliában olvashatjuk, hanem ez a zrt tanítása, azaz emberi tanítás, ergo APOKRIF dolog...

egyetértesz?

a századik juh 2015.10.08. 07:46:15

SŐT: maga a gyülekezeti bibliatanyulmányozás is manipuláció: miből olvas az olvasó az emelvényen zömében? a bibliából? á dehogy.egy könyvből, amihez a szerző nem adta a nevét.

sajna, azt kell mondjam, a százszor átírt,megrövidített, hozzáttoldott szövegek miatt, és az ihletett szövegek TELJES kihagyása miatt még ha a bibliájukat olvasod, akkor is manipulálnak. sajnos...

ORION 2015.10.08. 15:56:55

---Salamon univerzális templomát felavatták (most találtam a bejátszást a neten ) www.youtube.com/watch?v=g9N3eYc2Drc-- TÉNYLEG UTOLSÓ IDŐK!!!???
süti beállítások módosítása