EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

„Húzódjunk közel egymáshoz, hogy védekezni tudjunk Sátán ellen!” - Az Őrtorony a Tanúkat a 2014-es csalódásra készíti fel

2013.10.07. 17:44 | Johnny Joker | 27 komment

close-ranks.jpg

Az Őrtorony megpróbálja felkészíteni a Tanúkat a 2014-es év beköszöntével érkező csalódásra, mivel Armageddon még nincs a láthatáron

A Tanúknak évtizedeken keresztül azt tanították, hogy az 1914-es év fémjelzi a „rövid idő” kezdetét, mely után Krisztus a mélységbe taszítja majd Sátánt Armageddonkor, és megalapítja királyságát a földön.

Miután egyik évtized telt el a másik után anélkül, hogy a beígért apokalipszisnek bármiféle jele is lett volna, sok Tanú kezdi felismerni, hogy talán az 1914-es tantétel alapja nem olyan szilárd, mint ahogyan el akarták hitetni velük.

A Tanúk már a 2014-es év határán állnak, mely jelzi, hogy 100 év telt el azóta, hogy Krisztus állítólagosan átvette a hatalmat a mennyben – egy évszázada tartó „rövid idő”! A már sokak által érzett csalódottságra reagálva az Őrtorony most igyekszik bevetni minden ékesszólását a legutóbbi, november 15-i folyóiratban (itt letölthető).

A Tanúkat sürgetik, hogy „húzódjanak közel egymáshoz, hogy védekezni tudjanak Sátán és démonai ellen”, a véneket pedig figyelmeztetik, hogy követniük kell a Társulat utasításait, akkor is, ha ez „emberi szemszögből ésszerűtlennek tűnik majd.”

“Mutassunk várakozó hozzáállást”

Az új folyóirat egyik cikke - „Hogyan tudjuk fenntartani a várakozó hozzáállásunkat?” - a 10. oldalon felkavarja az érzelmeket egy angyal meglehetősen pszichedelikus képével, amint éppen „visszatartja a nagy nyomorúság pusztító szeleit”. Az első két bekezdésben figyelmezteti az olvasót, hogy ne legyen türelmetlen.

Sátán „tudja, hogy rövid ideje van” (Jel 12:12). De mivel ez a rövid idő közel száz éve tart, néhányan úgy érezhetik, hogy túlságosan hosszúra nyúlt. Vajon mi, személy szerint úgy gondoljuk, hogy Jehovának már rég cselekednie kellett volna?

Ha türelmetlenek vagyunk, elhamarkodottan cselekedhetünk. Ezért a türelmetlenség veszélyes. Ebből a cikkből megtudhatjuk, hogyan várhatunk türelmesen Jehovára. (Az Őrtorony 2013. 11/15 10. o.)

A cikk ezután Mikeás prófétát mutatja be, akit kiemelkedő példájául állít annak, hogy lojálisan várt Jehovára annak ellenére, hogy nem láthatta meg Isten ígéreteinek végső beteljesedését. Az olvasót ezután az eljövendő eseményekre emlékeztetik, beleértve a „béke és biztonság” állítólag küszöbön álló felhívását.

Végül a cikk azzal zárul, hogy sürgeti a Tanúkat, „húzódjanak közel egymáshoz, hogy védekezni tudjanak Sátán és démonai ellen” olyan módon, hogy közelednek egymáshoz és „bizalmat mutatnak Jehova vezetésével szemben”.

close-ranks-large2.jpg

Egy felkavaró kép emlékezteti a tanúkat arra, hogy lojalitásuk hol is található

Az egész folyóiratban arra emlékeztetik az olvasót, hogy Armageddon mennyire a „küszöbön áll”. 

Isten megígért új világa hamarosan eljön, és a megmentésünk közelebb van, mint gondolnánk. (Az Őrtorony 2013. 11/15 7. o.)

Az életmódunk azt mutatja majd, hogy éberek vagyunk, és valóban hisszük, hogy ennek a gonosz világnak a pusztulása a küszöbön áll. (Az Őrtorony 2013. 11/15 7. o.)

Ha szorgalmasan segítünk másoknak megismerni Istent, gyorsabban el fog telni az idő, ami még hátravan Jehova ítéletnapjáig. Hamarosan, sőt hirtelen itt lesz a vég. Milyen jó érzés lesz akkor arra gondolni, hogy lelkesen prédikáltunk a Királyságról. (Az Őrtorony 2013. 11/15 12. o.)

A közeljövőben a nemzetek azt fogják mondani: "Béke és biztonság!" (Az Őrtorony 2013. 11/15 12. o.)

Már most látni, hogy közeleg [a hamis vallás] megsemmisülése. (Az Őrtorony 2013. 11/15 13. o.)

Jehova napja nemsokára eljön. (Az Őrtorony 2013. 11/15 14. o.)

A közeljövőben Jehova látszólag védtelen népére rátör majd az ellenség, hogy elpusztítsa. (Az Őrtorony 2013. 11/15 20. o.)

A folyóirat célja nyilvánvaló. Az olvasó felfokozott várakozás állapotában való tartása, annak a ténynek az ellenére, hogy a Társulat ugyanazokat az ígéreteket teszi generációk óta, mint amik fent is idézve vannak. Ugyan nincs bizonyítva, de talán azért lesznek a tanúk egyre "türelmetlenebbek", mert már évtizedek óta hallják ezeket az ígéreteket,  és nem úgy tűnik, mintha közelebb lennének ahhoz, hogy meglássák a beteljesedést.

Inaktív tagok felkeresése

Minden évben ismeretlen számú Tanú annyira kiábrándult lesz, hogy "inaktívvá" válik, és elfordul a szervezettől. Mialatt így tesznek, gyakran megismerik az igazságot az Őrtorony történelmével vagy tanításaival kapcsolatban olyan weboldalakról mint ez, de a hivatalos kiközösítés ellen döntenek, hogy elkerüljék ennek a káros következményeit, értem ezalatt például a családtagok elutasítását.

inactive-ones.jpg

A legújabb cikkükben úgy tűnik, hogy a Társulat megpróbálja biztosítani a taglétszámát azzal, hogy felkeresik az úgynevezett "eltűnteket" és visszatérésre intik őket. Az író egyenesen az inaktív tagok felé intéz párbeszédet, a 13. és 14. oldalon.

Jelenleg nem tartozol Isten tevékeny szolgái közé? Talán azért távolodtál el Jehova szervezetétől, mert megbántott valaki a gyülekezetben. Mivel valószínűleg már eltelt némi idő azóta, tedd fel magadnak a következő kérdéseket: "Jobb és boldogabb most az életem? Jehova bántott meg, vagy egy gyarló ember? Ártott-e nekem valaha is Jehova Isten?" Jehova mindig jó hozzánk. Még ha most nem élünk is összhangban a neki tett ígéretünkkel, megengedi, hogy élvezzük mindazt a jót, amiről gondoskodik (Jak 1:16, 17). Jehova napja nemsokára eljön. Most van itt az ideje, hogy visszatérjünk szerető égi Atyánkhoz és a gyülekezethez. Ezekben az utolsó napokban sehol máshol [nem] találhatunk biztos védelmet nyújtó menedékre (5Móz 33:27; Héb 10:24, 25). (Az Őrtorony 2013. 11/15 13., 14. o.)

Persze az inaktív tagoknak, mint például nekem, meg kell válaszolni ezeket a kérdéseket magukban. Azonban, nekem a magam részéről még az is nehezemre esik, hogy komolyan vegyem ezeket a kérdéseket. Például lehet, hogy többet nem veszek részt az összejöveteleken vagy az igehirdetéseken mint Tanú, de ettől még nem tekintek magamra úgy, mint aki többé nincs “Isten szolgálatában”. Semmivel sem szolgálom jobban, vagy kevésbé Istent most, mint amikor aktív Tanú voltam, mert kutattam és megbizonyosodtam arról, hogy ez a szervezet  sem tartozik jobban Istenhez, mint bármelyik másik vallás.

inactive-one-research.jpg

Amint kikerülnek a szervezet szorításából, könnyebbé válik a tétlenek számára, hogy kutatásokat végezzenek és felismerjék, hogy nincs semmi különleges a szervezetben

Egy másik kérdés így szól: „Vajon Jehova volt az, aki megbántott, vagy inkább egy tökéletlen ember?” Ez a kérdés ismét csak kikerüli annak a szükségességét, hogy igazolja, vajon a szervezetnek van-e egyáltalán köze Istenhez, és egyszerűen egyenlőségjelet tesz Jehova és a szervezet közé. Az író elméjében e kettőt nyilvánvalóan nem lehetséges megkülönböztetni. 

Végezetül arra a kérdésre, hogy „vajon most értelmesebb-e az életem és boldogabb vagyok-e?”; határozottan azt válaszolhatom, hogy igen, sokkal boldogabb vagyok. Lehetséges, hogy nem rendelkezem az összes válasszal, és az életemben sem tökéletes minden, de a fennálló problémáim nagyrészt abból a kárból fakadnak, hogy egy tekintélyelvű vallás megfosztotta családom tagjait az önálló gondolkodás képességétől.

Ettől eltekintve már csak azért is boldogabb vagyok, mivel többé nem pazarlok időt és pénzt arra, hogy rohangáljak és azzal stresszeljem magam, hogy gyülekezetbe járok és prédikálok az embereknek azért, hogy eleget tegyek egy olyan vallás követeléseinek, melynek tanításai bizonyíthatóan tévesek, sőt károsak.

Mindent összevetve érthetetlennek találom, hogy miért ösztönzi az Őrtorony a Tanúkat a tétlenek felkeresésére ilyen módon, amivel azt kockáztatják, hogy olyan egyénekkel szembesülnek, akik felfedezték az igazságot a szervezetről. Az a naivitás, amivel a magazinnak ezt a részét írták, azt sugallja számomra, hogy a kérdéses Őrtorony-író teljesen meg van tévesztve. Azt hiszi, hogy az Őrtorony szinte egyet jelent Jehovával, és azok, akik eltűnnek a szervezetből, megőrzik hasonló odaadásukat. Bárcsak ismerné a valódi igazságot!

„Engedelmeskedj bármely utasításnak!”

A folyóirat különböző pontjain az olvasót emlékeztetik arra, hogy engedelmeskedjen a véneknek, a lehetséges tévedéseik ellenére is. Az egyik cikk a 16. oldalon, melynek címe „Hét pásztor, nyolc herceg - mit jelentenek ezek ma számunkra?”, hosszas fejtegetésbe bocsátkozik azon eseményekről, melyek során Ezékiás idejében a zsidókat támadás érte az asszír haderő részéről.

Mikeás próféciáját a hét pásztorról és nyolc hercegről ezután úgy állítja be, hogy azok előárnyékolják a vének szerepét a végidő során. A véneket állítólag Jehova rendelte védelemül a „modern kori asszírok” ellen. Ezek az „asszírok” sehol sincsenek világosan azonosítva, ehelyett úgy hivatkoznak rájuk, mint a számos lehetséges ellenség valamelyikére, vagy mindegyikére, beleértve „a Mágóg-beli Gógot”, „észak királyát”, és a „föld királyait”.

Ha Mikeás próféciájának fenti értelmezése érthetetlennek és rejtélyesnek tűnik, akkor az ezt követő utasítások a vének számára még inkább azok. Tekintsük át a 17. bekezdés iránymutatását:

„Milyen tanulságot vonhatnak le a vének a megvizsgált történetből? 1. Legjobban úgy készülhetünk fel "az asszír" támadására, ha erősítjük az Istenbe vetett hitünket, és ebben segítünk egymásnak. 2. Amikor "az asszír" megtámadja majd Jehova népét, a véneknek nem szabad kételkedniük abban, hogy Jehova megszabadítja az övéit. 3. Elképzelhető, hogy a Jehova szervezetétől jövő, életmentő útmutatás emberi szemszögből ésszerűtlennek tűnik majd. Ennek ellenére mindannyiunknak készségesen engedelmeskednünk kell, bármi legyen is az útmutatás. 4. Most van itt az ideje, hogy aki a világi oktatásban, az anyagi javakban vagy emberi intézményekben bízik, megváltoztassa a gondolkodását. A vének készségesen segítenek bárkinek, akinek nem erős a hite.” (Az Őrtorony 2013. 11/15 20. o.)

Eltekintve a felsőoktatás elleni szokásos rágalomhadjárattól, a fenti idézetnek egy még aggasztóbb vonatkozása is található a félkövérrel szedett mondatokban. Látható, hogy az Őrtorony a véneket már most olyan utasításokkal látja el, amelyek nem éppen „józanok”, vagy „gyakorlatiasak”, különösen a gyermekbántalmazási ügyek káros megközelítése során, amelyek máris számos pert eredményeztek, amik közül néhány csak most került nyilvánosságra.

dukes-judges-elders.jpg

Vajon az Őrtorony tovább kívánja radikalizálni a véneket Mikeás hét pásztorról és nyolc hercegről szóló próféciájának segítségével?

Az az elképzelés, hogy a vének a közeljövőben még több ellentmondásos utasításra számíthatnak brooklyni mestereiktől, finoman fogalmazva is zavaró. Engem kíváncsivá tesz, hogy vajon létezik-e valami stratégia emögött? A Vezető Testület talán éppen a véneket készül felkészíteni, hogy megingathatatlan hűséget mutassanak egy olyan jövőbeli helyzetben, amit ők már előre felvázoltak? De majd ezt is meglátjuk, csak várjuk ki a végét.

Függetlenül attól, hogy mit hoz a jövő, mindenki számára látható, hogy ez a legújabb cikk az ostrommentalitást állítja előtérbe azzal a buzdítással, hogy az Őrtorony tekintélyét mindenáron el kell fogadni. Maga az a kifejezés, hogy „húzódjunk közel egymáshoz” a megosztó „mi, szemben velük” megközelítést ösztönzi, amely, biztos vagyok benne, számtalan otthonban és családban alkalmazva lesz majd szerte a világon, ahol a szervezettől elszakadt, kerülendő családtagok vannak.

Akármilyen lehangoló is látni, ahogyan az Őrtorony egyre radikálisabbá válik, csak abban bízhatok, hogy a felturbózott retorikától leesik a tantusz, és igazolja a betanított Tanú barátok és rokonok számára, hogy nem minden olyan, mint amilyennek lennie kellene. Egy dolog biztos - ha arra számítanak, hogy bármi is történni fog mostantól 2014. októberéig, akkor fájdalmasan csalódniuk kell majd. Az Őrtorony pedig tudja ezt.

Kapcsolódó írások:

Forrás: jwsurvey.org

Fordította: Eve, Columba, JJ

Amennyiben érdekesnek találtad a posztot, nyomjál bátran egy LIKE-ot, mert fontos nekünk a visszajelzésed. 

Címkék: 1914

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr485555617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rovarölő 2013.10.07. 19:08:29

"Elképzelhető, hogy a Jehova szervezetétől jövő, életmentő útmutatás emberi szemszögből ésszerűtlennek tűnik majd. Ennek ellenére mindannyiunknak készségesen engedelmeskednünk kell, bármi legyen is az útmutatás."

Húúú öcsém!
Ez már aztán mindennek a teteje!!!

Saját maguk is tudják, mekkora őrület a tanításuk, de már előre emlékeztetik a sok marharépát arra, hogy ezzel nem kell törődni, mert ez a csapda! Ez a "JEL", hogy hülyeséget fogtok tőlünk hallani, testvéreink, mert ezzel verjük át a Sátánt, aki érti a viccet!
Minél nagyobb baromságot mondunk nektek, ti annál jobban higgyetek nekünk, mert annál nagyobb lesz a nyeremény!
A totóban is az a nyerő, ha olyanra teszel, ami látszólag lehetetlennek látszik!
Mekkora szemetek ezek!!! Előre felkészítik az agyhalottakat arra, hogy a hülyeségük csak látszólagos, egyre jobban engedelmeskedjenek a nagy hittel és ismerettel rendelkező véneknek, akik maguk is teljesen töklámpák, de őket is felkészítik arra, hogy ne gondolkodjanak, csak vezessék a birkákat a robot pilóta üzemmódban!

Laci7000 2013.10.07. 23:30:42

@Rovarölő: Bizony ám, kezd "kicsúcsosodni" a hülyeség! Hol is mondja azt az ige, hogy az egyre nagyobb világosság úgy fénylik majd, mint egy baromi nagy hülyeség, ami valamiért nagyon ésszerűtlennek fog tűnni, de hallgatni kell rá???
Ja, sehol!

Laci7000 2013.10.07. 23:34:18

Nézem ezt a nov 15-i kiadványt... hihetetlen, hogy visszakérdezések vannak a lapok alján! De úgy, mintha a célcsoport valami óvodások lennének! Ez elképesztő!

yeru 2013.10.08. 01:59:39

@Laci7000: Igen sajnos - ez egyfajta agymosási/kondicionálási technika amit alkalmaznak. És az a cél, hogy megmaradjanak ebben a gyermeki állapotban! És nem jó a gyerek, ha már kamaszodik a szervezet számára, mert akkor már kérdez, vagy elkezd gondolkodni!

red03 (törölt) 2013.10.08. 07:48:15

@Rovarölő:

Van amiről könyvet lehetne írni, de van amihez egy mondat is elég:
"Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje." (1Kor 1:18)

red03 (törölt) 2013.10.08. 07:55:41

Én egyszer azt tanácsoltam valakinek - aki az előítéletei miatt nem tudja elfogadni az igazságot, de azért bennem bízik -, hogy én biztos nem leszek a közelében, ezért ha eljön az idő, és lát valahol egy JT, akkor kövesse bárhová is megy, és tegyen meg mindent, amit mond.
És most jön a durva rész: Ha belerohan a tűzbe, akkor is menjen utána.
Hülyeség?
Sidrák, Misák és Abednégó is hülye volt?
Szerintem inkább hittek és bíztak Istenben, valamint nagyon szerették Őt.
És akkor most újra olvasd el 1Kor 1:18-at

ORION 2013.10.08. 09:36:11

"""Sidrák, Misák és Abednégó is hülye volt? """Az én nevem Misák .Az lehet hogy hülye vagyok , de halhatatlan. He he he """Szerintem inkább hittek és bíztak Istenben, valamint nagyon szerették Őt.""" Igy van hiszek és bizok Istenben ,valamint nagyon szeretem Őt!!!

Maja vagyok 2013.10.08. 09:45:28

Teljesen tipikus szekta vonások!

"ésszerűtlennek tűnik majd. Ennek ellenére mindannyiunknak készségesen engedelmeskednünk kell, bármi legyen is az útmutatás."

Ez nagyon durva! Öngyilkos szekták szoktak ilyet csinálni, egyébként ezek is azok csak a lassú halált választják, ami nem annyira feltűnő a kívülállóknak, aztán meg kitudja mikor fognak gondolni egyet és irányítják majd a tagjaikat arra, hogy vessenek véget az életüknek, mert mégis csak mennybe kell menni, mert megvilágosodtak és Jehova szent szelleme azt mondta, hogy a Paradicsom mégis az égben lesz. Soha nem lehet tudni mi lesz az újabb verzió!Idióták!!!

baland 2013.10.08. 09:56:30

Kedves Red03! Te pedig vizsgáld meg a szöveg környezetet: w10 8/15 4
A létező legnagyobb megaláztatásnak számított az, ha valakit kínoszlopon végeztek ki. Martin Hengel tudós azt mondja, hogy ez a kivégzési forma „a rabszolgák büntetése volt . . . A borzalmas lealacsonyítást, szégyent és kínzást jelképezte.” A kínoszlopon kivégzettek családtagjaira és barátaira nyomást gyakorolt a társadalom, hogy tagadják ki a bűnöst. Mivel Krisztus kínoszlopon halt meg, mindazok, akik keresztények akartak lenni az első században, nevetségessé váltak mások előtt. Az emberek valószínűleg ostobaságnak tartották, hogy valaki egy olyan ember követőjének vallja magát, akit oszlopra feszítettek. Pál apostol ezt írta: „az oszlopra feszített Krisztust prédikáljuk, aki a zsidóknak ok a botránkozásra, a nemzeteknek pedig bolondság” (1Kor 1:23).

Ezekben a gondolatokban Krisztusról van szó.
Az Ő követéséről!!! Luk 9:23 A továbbiakban aztán ezt mondta mindenkinek: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, nap nap után vegye fel a kínoszlopát, és állandóan kövessen engem."
Nem embereket és,vagy szervezetet!!!

Cogito. 2013.10.08. 12:22:24

@Maja vagyok:
Kedves Maja! Amit írsz az egy érdekes különbség. Ha igaz lenne, hogy a halál után az égbe kerülsz, akkor lenne létjogosultsága az öngyilkos szektáknak, hiszen miért ne akarnál minél előbb erre a jó helyre kerülni? Mivel büntetnéd a szekta vezért? Halálbüntetéssel?:)

Másrészt pont ezért nem lehet se most, se később a Tanúkat rávenni ilyesmire. Hiszen ők tudják hogy a halállal mindennek vége, ha valaki nem felkent, és várni kell a feltámadásra, mivel nem kerülnek az égbe a haláluk után.

Persze az egyet nem értés joga mindenkinek meg van adva, illetve később is megilleti e jog, ha később valami ésszerűtlenséget lát és úgy ítélné meg. Türelem minden kiderül.

Cogito. 2013.10.08. 12:26:12

@baland: "Nem embereket és,vagy szervezetet!!!"

Olvastad már: 1Kor 11:1? Kinek is legyünk az utánzóivá? Talán Pálnak? Ő meg talán ember? Most gondolom összezavartalak, bocsi.

Laci7000 2013.10.08. 13:17:03

@Cogito.: Ezt nem bírom szó nélkül hagyni! Mi az, hogy "Kinek is legyünk az utánzóivá?" ????
Ilyet is csak Jehova Tanúi tudnak kitalálni! Az eredeti szövegben KÖVETŐ van, NEM "UTÁNZÓ"! Pont ez az egyik baj a jehovizmussal, hogy csak egy rossz "UTÁNZAT" az egész, ezért nem normális. Jézusnak és az apostoloknak a KÖVETŐIVé kell válni, nem "UTÁNZÓIVÁ" !!!

Cogito. 2013.10.08. 13:29:05

@Laci7000: "Mi az, hogy "Kinek is legyünk az utánzóivá?"

Ez az én hibám volt. Nem a kedvenc fordításodból idéztem. Ezért meg tudsz nekem bocsátani? Nem gondoltam, hogy így rajta vagy a témán te is.
Korrigálom az előző hsz-emet: @Cogito.:
Kinek is legyünk a követőivé? Ki az az Én?
Remélem sikerült valamit jóvá tennem?!

Laci7000 2013.10.08. 13:42:24

@Cogito.: Jól van, na! Bocs, csak nem ugyanazt jelenti a két dolog, és pont a sok-sok ilyen csúsztatás miatt nehéz jehova tanúinak megérteni, hogy hogyismondjamcsak, hogy ..... "mit is tanít valójában a Biblia"...., ugyebár... :)))

baland 2013.10.08. 15:52:49

@Cogito.: Tetszik a riposzt :)
Akkor én is ide illesztek egy fordítást
( Laci7000-nek is)
Íme:1 Kor. 11,1
Legyetek az én követőim, [utánzóim] mint én is a Krisztusé.[utánzója(követője)vagyok
lásd:
www.scribd.com/doc/47859824/Korintusi-I-level-kapcsolodo-igekkel
És hogy egy kicsit én is "zavarjak",Akkor Krisztus követője és Pál utánzója :)))

Rovarölő 2013.10.08. 16:40:56

@red03: Ceva Pajtás!

Lehet, hogy ennyire morzsolt agyú lennék??? Valamiért nem tudom követni az agyi termékedet!!!

Először is azt világosan látom, hogy az idézet alapján hiszel a keresztben és abban hogy te tutkóra üdvözülsz.

No de ami aztán jött:
"Én egyszer azt tanácsoltam valakinek - aki az előítéletei miatt nem tudja elfogadni az igazságot, de azért bennem bízik -, hogy én biztos nem leszek a közelében, ezért ha eljön az idő, és lát valahol egy JT, akkor kövesse bárhová is megy, és tegyen meg mindent, amit mond.
És most jön a durva rész: Ha belerohan a tűzbe, akkor is menjen utána.
Hülyeség?..."

Húúú komám, ezzel indulhatnál a hónap baromságai vetélkedőn!

Ismered azt, hogy amikor vak vezeti a világtalant, mi lesz a sorsuk?
Hogy jut eszedbe ekkora őrület, hogy az Istenben való maradéktalan bizalmat és hitet egy emberi szervezetben való, esetleg annak emberébe való hittel össze cserélj!!!

Az ókorban, amikor a megáradt folyóba kellett lépniük a papoknak, mert állítólag át tudnak menni rajta, nem a Tóbiás mondta nekik, hanem maga az Isten! Benne bíztak és a látszólag hülyeségnek tűnő, ésszerűséget mellőző dolgot megtették az ISTEN miatt!
Szerinted hány lelki nyomorékot termelt már ki a vezető testület a bunkó ötleteléseivel, ami mindig is szent volt számukra? Soha nem vonhatta kétségbe senki, csak a büntetés és kizárás terhével!
Hányszor küldték már a tanúkat a tűzbe is, maguk pedig kihátráltak onnan?!
Eszement próféciáikkal emberek ezreit fosztottak meg attól, hogy tovább tanulhassanak, tervezhessenek egy normális családot, megalapozhassák a jövőbeni életüket!!! Ezek a tények jóbarát és te ezekhez akarod küldeni a barátaidat, hogy kövessék vakon őket!
Szerintem szusszanj egyet, aztán irány a tűzbe!

ORION 2013.10.08. 17:17:02

@Cogito.: FÖLDI és MENNYEI

1 Kor 15:45- Így is van megírva: Lett az első ember, Ádám, élő lélek, az utolsó Ádám megelevenítő szellem.
Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, mennyből való.
Amilyen ama földi, olyanok a földiek is; és amilyen ama mennyei, olyanok a mennyeiek is.
És amiképpen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is.
Ezek az Igék bizonyítják hogy mindenki Ádám leszármazottja és hordja Ádám képét. Földi. Első emberhez tartozó. Ez az emberiség. Tehát nem mindenki új teremtés.
Az új teremtés hordozza a mennyei ember képét. Ez elkészült Jézusban és ott van a Mennyben Jézusban. Aki hisz Jézusban, és megkeresztelkedik (bemerül) Szellembe, azok Szellemtől születettek lesznek, és mennyei emberek Jézussal együtt.

Cogito. 2013.10.08. 17:25:44

@ORION: "Aki hisz Jézusban, és megkeresztelkedik (bemerül) Szellembe, azok Szellemtől születettek lesznek, és mennyei emberek Jézussal együtt.és megkeresztelkedik (bemerül) Szellembe, azok Szellemtől születettek lesznek, és mennyei emberek Jézussal együtt."

Ebben nincs vita köztünk. :)

Cogito. 2013.10.08. 17:27:38

@Cogito.: @ORION:

A másolás nem úgy jött össze ezek szerint, ahogy akartam.

ORION 2013.10.08. 17:40:57

Na kezdünk egy hullámhosszon lenni!!!

Laci7000 2013.10.08. 20:34:59

@ORION: Már csak az lenne jó, ha az egyetértés nem látszólagos lenne...

Inspicio 2013.10.08. 20:59:48

Tudjátok hogy az ÚVF-ban hányszor fordul elő a "követője" kifejezés?

Maja vagyok 2013.10.09. 06:34:04

@Cogito.: Ez csak egy hasonlat akart lenni, én sem gondolom, hogy egy alap tanításuk ekkorát változna,(semmi sem biztos) de mégis nagyon félelmet keltő az a gondolat, hogy bármit kérhetnek ami ésszerűtlennek tűnik és akkor is véghez kellene vinni a dolgot és engedelmeskedni kell. Ennyi erővel kútba is lehet ugrani.

Undorító tartom azt, hogy amúgy azt mondják
Legyünk okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok…, de a tagjaiktól viszont azt kérik, hogy gondolkodás nélkül vigyenek véghez bármit. No szóval ez is egy igazán erőteljes szekta vonás, tagadhatatlanul azok Jehova Tanúi.

Maja vagyok 2013.10.09. 10:28:55

@one step: Kedves személyiségzavaros barátom!
Nem tudom kinek van igaza, nekem ez a véleményem. Jt- nál sajnos mindent KELL, vagy kiközösítenek. Próbáld ki!

Ez egy szekta nincsenek választási lehetőségek, de aki szeretne agymosásban részesülni annak szívesen ajánlom, hogy legyen JT szekta tagja.

A Biblia hol írja azt, hogy a nők térd alatt érő szoknyában lehetnek csak példamutatóak?Itt szerinted kinek engedelmeskednek a Bibliának?
A Biblia hol írja azt, hogy bármely adatot tárolnia kell a fiókhivataloknak, vagy gyülekezeteknek, azokról akik otthagyták a szektát? Itt szerinted kinek engedelmeskednek a Bibliának?
A Biblia hol ír arról, hogy szakállas férfiak nem tarthatnak programokat, mert nem példamutató? Itt szerinted kinek engedelmeskednek a Bibliának??
A Biblia hol ír arról, hogy 30, 50, 70, órát kell teljesíteni ahhoz, hogy valaki úttörő legyen? Itt szerinted kinek engedelmeskednek a Bibliának??

A Biblia az marhára nem ír ilyesmiről, mégis felállítanak szabályrendszereket. Isten a közelükben sincs, nagyon távol vannak tőle.

Itt nem választhatsz, vagy csinálod amit a Big Brother mond vagy mehetsz a sunyiba :P

Cogito. 2013.10.09. 13:37:02

@Maja vagyok:
Valóban meglepő ez a gondolat.
A 17. bekezdés a véneknek szól elsősorban, hogy ők engedelmeskedjenek. Az utasítás az életmentő lesz, mert az életmentő utasításnak kell engedelmeskedjenek. Másrészt a vének mennek elől. Ha nekik jó lesz, mert engedelmeskedtek, akkor nem kérdés, hogy követhetjük, ha nem lesz jó nekik, akkor nem követjük, de nyilván ez a vén hibája lesz, ebben biztos vagyok. :)
Majd meglátjuk. Azért az értelmi képességeinket használni fogjuk: Róma 12:1

csaposnak 2013.10.09. 14:18:55

@ORION: üdv. sajnos tévedsz, még nem ismered részletesen Jt tanításait(elnézést, hogy bejelentkezek)Cogito egy profi csörtéző, válaszadó.
Tehát a teljes kép úgy néz ki, hogy Jt hiszik, hogy az emberek közt vannak akik a haláluk után az égbe kerülnek, de ezek száma korlátozott, 144000, Jel.14:1-3, 20:4. az apostolokkal kezdődően, a többi hűséges keresztény a Földön nyeri el az örök-életet. Tudom, hogy hiszed, hogy a Föld elpusztul, de Jt nem hiszik, hiszen a Föld nem "méltó" a pusztulásra, de a földi, emberi rendszerek, igen.
A 144000 ember, királynak való választásának tanítása onnan ered, hogy Isten megígérte még Mózes által, hogy a zsidók, király-papok lesznek. De így ennek nem sok értelme lenne, hiszen minek több ezer ill. millió király és pap, sőt ilyen "kinevezés", hogy pap-király, nem is létezett. Tehát ez évszázadokig kérdéses volt, hogy hogyan valósul meg. Jt tanítása szerint, az I.sz-ban lett világos. Mégpedig úgy, hogy elvettetett a testileg zsidó nép és "megszületett" Jézus halála árán a "szellemi izrael" Róma 2:28,29. És így a 144000 az égben, "képviseli" a zsidóknak tett ígéret beteljesedését.
Nos, egy-hullámhosszon vagytok ?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.10.09. 17:48:37

@csaposnak: Cogitó valóban egy profi csörtéző, de neki néha a csörte fontosabb mint a végeredmény. :DDDDD
süti beállítások módosítása