EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

A Vezető Testület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Raymond Franz - Lelkiismereti válság

Utolsó kommentek

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:17, 18 | Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 ... | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | ... 1Kor 8:6 | ... Kol 1:16 | ...Héb 1:8 | ...

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Levél az Őrtorony "börtönéből"

2013.04.14. 02:22 | Johnny Joker | 83 komment

Sziasztok,

Elnézést a teljes névtelenségért, de túl magas kiváltságom/kinevezésem van, hogy bármi konkrétat megadjak magamról.
Először is értékelem, a sok kutató munkát amit abba fektettek, hogy régi Őrtornyokat ástok elő, és összehasonlítjátok a mostani kiadásokkal...

De most őszintén... ez mire jó? Igen, mindenki tudja, hogy vannak tévedések, társulat téved kismillió dologban, és még mennyiben fog. Sorra jönnek majd a kiigazítások, ha pedig túl nagy, akkor megváltoztatunk minden könyvet, Bibliát csak hogy jó legyen.

Ezt utóbbi időben le is írják, tévedtünk eddig így gondoltuk most így, fogjátok fel, fogadjátok el és kuss legyen vagy kisszoba.

Aki elég régóta tagja ennek a vallásnak, elég sok kötödése van (család, barátok) nem tud kiszállni.
Nem és kész. Nem érdekelnek a sok példák, hogy "nekem sikerült, és milyen jó azóta"...
Ha valaki mélyen benne van... lassan mondom mélyen benne van, beleszületik, esélye nincs kitörni. Ennyi kész.

Becsapom magam, minden nap egy gyötrelemmel fekszem le, hogy elpazarolom az életem, de nem tudok, nem tudok változtatni, mert ez az egész úgy lett kitalálva, hogy ha változtatok nagyobb sebet okoz nekem mint hogy bent csendesen szenvedek.

Fogjátok már fel kérlek a lényeget, Ti akik kint vagytok, hogy nem mindenki olyan erős mint Ti, vannak akik csendben szenvednek, vannak akik ordítani tudnának, hogy elég, de nem tehetik. Menni kell a szolgálatban, előadást kell tartani...

Azzal, hogy régi őrtornyokat szedtek elő, meg Russell életét boncolgatjátok nem lesznek előrébb azok akik csendben szenvednek a helyzetük miatt.

....
Elnézést kérek, ha valakit megbántottam az őszinteségemmel. De ki akartam már írni magamból.
Félre ne értsétek, nem Tőletek várok megoldást. Nem tudtok adni, de legalább gondoljátok át, hogy van egy réteg akinek csak a cikk hiányzik, hogy kilépjen, de közben ott van az a réteg is aki a háttérben olvas Titeket, és szenved mert tudja, ebben a vallásban fog megrohadni, és ezt felfogni, elfogadni mindennapi küzdelem.

--- Egy kérés a kommentelőknek. Ne írjátok azt, hogy nekem sikerült, és milyen jó, én is szenvedtem, tudom mit érzel... mert Ti már kint vagytok. Mi pedig bent sötét zárt, ablaktalan szobában... a világosság meg csak úúúúúúgy fénylik az ablakokon át...

Valaki

Címkék: élettapasztalatok

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr505221737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Volt Tanú 2013.04.14. 04:31:25

Nagyon sajnálom a bent lévők gyötrődését, de Cselekedetek 4:20.

G.Zoltán 2013.04.14. 04:45:10

Az lehet, hogy ön szenved, de azok állítom még jobban szenvednek, akiket elzavartak a gyülekezetből, mégpedig úgy, hogy tönkre tteték, és nincs a legfőbb 3 dolog meg. Egység, Szeretet. Ez, így egyáltalán nem jól van. Kiskunhalasi vagyok és ide is jártam a gyülekezetbe, de aki most a gyülekezet vezető, a neve Lázár Gyula, Ő olyan dolgokat tesz, ami már szellemileg terror szervezetté alakítja a gyülekezetet, mégpedig úgy , hogy alig veszi észre valaki. Ez, egyáltalán nem helyes! Sőt lefizeti a testvéreket. Egy ilyen gyülekezetet újra fel kell frissíteni, hogy megértsék a testvérek, hogy mi a legfontosabb, azaz elsődleges dolgunk. Az, hogy szeressük egymást. Ne, azzal foglalkozzunk, hogy ki hogy néz ki kívülről, hanem a belsejét nézzük csak. Kaptam egy levelet a Jokertől, és azt olvastam benne, hogy vannak köztünk báránybőrbe bújtatott farkasok. Ezeket az embereket, ki kell közösíteni a gyülekezetből, mert ezzel csak tönkre tesznek embereket. Ez egyáltalán nem helyénvaló. Tegyünk valamit

Maja vagyok 2013.04.14. 06:41:06

Mindennek ára van. Döntéseit mindenki saját maga hozza meg és az ilyen, vagy olyan módon hatással van sajátja és mások életére is.Hosszútávon lehetetlen így normálisan élni. Egyszer ki fog borul a bili. Nem tudom sajnálni azt aki a pillanatnyi nyugalomért marad bent és hazudik magának és másoknak is ezért.

Volt Tanú 2013.04.14. 06:55:55

"Azzal, hogy régi őrtornyokat szedtek elő, meg Russell életét boncolgatjátok nem lesznek előrébb azok akik csendben szenvednek a helyzetük miatt."

De igen. Azért csináljuk, hogy aki bent szenved, az minél nagyobb erőt meríthessen a kiszabaduláshoz, és magunkat is erősítjük általuk, mert mi sem vagyunk olyan erősek, mint "bentről" látszik. Én legalábbis biztos nem, különben nem fórumoznék itt, nap mint nap szembenézve a tanús múltammal. És tényleg, kint olyan elképesztő szabadság, öröm és világosság van, hogy még az ablaktalan szoba falán is átfénylik, még azok számára is, akik esetleg elfordulnak az istenhittől. Akik meg megtalálják Istent, azok tanúsíthatják, hogy nincs ahhoz fogható, hogy hogy Jézus áldozata és az abba vetett hited alapján Isten igazságosnak nyilvánít már most, és a megváltott gyermekeként feltétel nélkül, kegyelemből megkaphatod az üdvösséget, és személyes, megélt kapcsolatod lehet Istennel anélkül, hogy bármilyen elvárásnak meg kellene felelned.

Pietro della Rovere 2013.04.14. 07:33:57

Kedves Valaki!
Minden ember máshogyan reagál ugyanarra az élethelyzetre. Van, aki ragaszkodik az Szervezethez, bár látja a hibákat, vannak, akik elhagyják a szervezetet, mert látják a hibákat, és vannak, akik szenvednek, mert látják a hibákat, de nem tudják otthagyni a szervezetet. Mindenkinek együtt kell élnie a SAJÁT döntésének a következményével, akár jó, akár rossz. Azt azonban nem tehetjük meg, hogy ne írjuk le a tapasztalatainkat és ne figyelmeztessünk másokat. Ha így tennénk, olyanok lennénk, mint az az ember, aki látja, hogy embertársa rossz irányba halad, de nem szól neki. Jézus azt mondta, hogy "az igazság szabadokká tesz benneteket". Az Őrtorony szervezete azonban senkit sem tesz szabaddá, ahogy te is tapasztalod. Aki nem hagyja ott ezt a szervezetet (bármilyen okból), az a rabságot VÁLASZTJA és aki a rabságot választja az sohasem lesz boldog!

szehenza 2013.04.14. 07:37:46

biztos, hogy sokan ezért nem tudnak kijönni. Nem olyan egyszerű az, ha pl.bent van a gyermeked, akit szeretsz, ő meg érthető módon( hiszen beleneveltük) ragaszkodik az " igazsághoz" nem biztos, hogy én is nem mentem volna vissza, ha ilyenek a körülményeim. És a barátok, vagy épp a szülők....én megértem, hogy van aki így gondolkodik. És sajnálom, hogy szenvednek így sokan. De azt is meg kell érteni ezeknek az embereknek, hogy azért van egy kétkedő réteg, aki ezek által a cikkek által tud dönteni, legalábbis a segítségükkel.Ha nincs a blog sosem jövök rá (lehet) az átverésekre. Én köszönöm, hogy van.

Volt Tanú 2013.04.14. 08:46:25

@A Fekete Bárány: És még elfogadható is lenne a kérés, ha Jehova Tanúi nem ösztönöznének más hívőket arra, hogy a környezet súlyos ellenállásával szemben még akkor is hagyják ott a hazugságot az "igazságért" cserébe, ha esetleg fizikai életveszéllyel kerülnek szembe miatta.

22. az Elem. 2013.04.14. 08:57:44

Kedves Valaki!
Te csak azokra gondolsz akik, kint vagy bent vannak.
Ellenben nagyon sokan vannak a billegők, akik bizonytalankodnak, vagy éppen akik most készülnek befelé.
Nekik segít ez a blog.
Téged meg egyrészről sajnállak másrészről nem.
Sajnállak mert vergődsz, de nem sajnállak azért mert nem vagy annyira tökös gyerek, hogy azt mondd: ELÉG!
Évek múlva te leszel az, aki azt mondja mikor már a neked kiszabott idő kezd letelni: de kár, milyen kár.
Kiskomám, ha bevetted már a piros pirulát hiába nem akarsz felébredni, már késő.
Kellett neked hitehagyott oldalakat böngészni. Nem megmondta a rabszolgatartód, hogy ne olvasgass hitehagyott irodalmat.
Ez kellett neked, akkor meg ne nyavalyogj itt nekünk, mint egy pisis gyerek.
Légy férfi, nőj fel végre, és kezdd el az életed.
Jézus mondta két út van, fekete vagy fehér.
Egy csudát! Az utak keresztezik egymást, minduntalan te meg így is úgy is eltévedsz.
Válaszd a sárga utat. Végig a sárga úton, csak úgy juthatsz el Óz birodalmába.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.14. 09:02:15

Kedves Valaki!

Az hogy ki mit kezd az információval, az az ő felelőssége, ő dolga. De ha olvassa a blogjainkat, akkor már az is eredmény, hogy nem önmagában keresi a hibát. Sajnos Jehova Tanúi perfekcionista, farizeusi hozzáállása miatt sokaknak kell szenvedniük, mivel "rossz szellemiségüek" és ezért önmagukat hibáztatják. Amikor az emberben állandóan a negatív gondolatok keringenek, mert az Őrtorony nem képes egészséges szemléletmódót, énképet kialakítani, akkor hamar jön a letörtség, a depresszió, az önbecsülés hiánya. Ezeknek a blogoknak nem csupán az "igazság" leleplezése a feladata, hanem a szenvedő emberek érzelmi helyre állítása is. Ha valaki rájön, hogy nem is benne van a hiba, nem is ő a rossz, hanem a rendszer, akkor az óriási segítséget jelent az önbecsülés, és az Istennel ápolt kapcsolat helyreállításához. Az meg egy másik kérdés, hogy kinek mi a fontosabb: emberek parancsolatai, vagy Istené? Neked melyik?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.14. 09:16:42

@22év (Uram, ments meg azoktól akik hisznek benned): Jó a neved Tesa! :) Én hiszek benne. Most akkor nem talizunk többet? :P

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.14. 09:25:07

Kedves Valaki!
Igazán nem szeretnék felesleges lelkiismeretfurdalást okozni. Elég bajod van neked e nélkül is. De nem hagyhatom ki a következőt:
Azután megkérdék őt a farizeusok és az írástudók: Mi az oka, hogy a te tanítványaid nem járnak a régiek rendelése szerint, hanem mosdatlan kézzel esznek kenyeret?
Ő pedig felelvén, monda nékik: Igazán jövendölt felőletek, képmutatók felől Ésaiás próféta, amint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívök pedig távol van tőlem.
Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai.
Mert az Isten parancsolatját elhagyva, az emberek rendelését tartjátok meg, korsóknak és poharaknak mosását; és sok egyéb efféléket is cselekesztek.
És monda nékik: Az Isten parancsolatját szépen félre teszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg. (Márk 7: 5-9)
Nagyon fáj hogy ezt kell mondanom, de a hozzád hasonló gondolkodású emberek szerinted melyik kategóriába tartoznak?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.14. 09:27:22

Mi a fontosabb számotokra? Isten akaratának pontos megismerése, és cselekvése, vagy pedig emberek/szervezetek parancsainak cselekvése/tanítása? Szóval mikor kérdezel, akkor Istentől kérdezz, ne tőlünk. Neki kell elszámolnod a döntéseddel.( Áaaarghh!!! ez az ezer karakter kikészít!!! Mi lesz Ping Ponggal?)

picket9 2013.04.14. 09:30:54

"aki a háttérben olvas Titeket, és szenved mert tudja, ebben a vallásban fog megrohadni, és ezt felfogni, elfogadni mindennapi küzdelem."

Minden rokonodnak mutasd meg az információkat ,(persze ne konkrétan a weboldalt )és add meg a lehetőségét, hogy felébredjenek.
Onnantól kezdve nem fogsz szenvedni és ahogy látod hogyan reagálnak te megerősödsz.

Aranyosi 2013.04.14. 09:34:58

Üdv Valaki
Nem szeretném mondani,hogy milyen jó kint. Nem, mert meg kell küzdenem azzal a kihívással ,hogy eljöttem a szervezetből és a családom minden egyes tagja /feleségem gyermekek unoka/ mind elvetett engem. Közel 40év JT- ként nem volt egyszerű a dőntés. Tudtam, hogy mivel jár az amit tettem. De eszembe jutotak azok a gondolatok, mit mondok Jézusnak amikor számot kell adnom, hogy miért nem áltam ki a valódi hitem mellet. Miért, vagy kiért, alkudjam meg. Mit mondok majd neki. Azt hogy többre becsültem a szervezetett és xy. mint TÉGED. Én ennek elenére szeretem a családom. ők nem, pedig a szeretett még a hitt-től is fontosabb. JT ként a szeretetről beszélnek és pontosan ők /családom / az aki nem gyakorolja. Jézus mondta, aki elhaggya szereteit Ő ÉRTE megfogja jutalmazni. Nem tudtam a hazugságban élni, a lelkiismeretem nem engedte meg. Kivánom számodra légy erős és foglaj állást Jézus mellet és az igazság oldalán. SZERETETTEL.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.14. 09:45:19

@világítótest: Teljesen igazad van. Összességében jobb kint. De olyan nehézségekkel megküzdeni(főleg eleinte) ami bizony néha elviselhetetlennek tűnik. Nekem kb egy évre volt szükségem, hogy helyre álljak, de közben majdnem belepusztultam. Ma már sokkal könnyebb, és élvezem, hogy semmi közöm a szervezethez. És nem magam miatt élvezem, hanem Isten miatt. A szabadságom nem a saját önző vágyaimra használom ki, hanem Isten megismerésére

Aranyosi 2013.04.14. 09:52:32

@sefatias: Most még nehéz, de érzem a segítséget, mert Ő nélküle, nem lenne lelki erőm és békém.

svtor 2013.04.14. 09:58:10

Raymond Franz is ki tudott szállni, pedig ő akart reformokat is, hogy "normálisabb" legyen a légkör..., neki a kiváltságai a Szervezetnél sokkal nagyobbak voltak, mint a tiéd. A családi, rokoni, baráti kapcsolatai is más kategória volt.
Te szenvedsz, ez nem jó. Viszont még nem szenvedsz eléggé, hogy teli torokból kiabálj, hogy elég!
Szenved ettől a vallástól, Jehova tanúi mindegyike is, és a környezetük is eleget... ,teljesen fölöslegesen.

"Azzal, hogy régi őrtornyokat szedtek elő, meg Russell életét boncolgatjátok nem lesznek előrébb azok akik csendben szenvednek a helyzetük miatt."
Maga a blog, és az itt kommentelők, erről mit tehetnek?

Már egy ideje írogatom, hogy várom, azt a MÉG nagyon magas pozícióban lévő személyt, aki tud nemet mondani az Őrtoronynak, és segíti a tájékoztató és leleplező munkát... Vajon te leszel az? Nem, nem gondolom, hogy te lennél! Még várni kell rá...

Jézus azért szenvedett, hogy minden ember szabad lehessen, rajta már nem múlik semmi sem!

22. az Elem. 2013.04.14. 09:59:57

@sefatias:
A nevem a kockafejűekre vonatkozik.
Úgy emlékszem neked kerek fejed van. :)

ORION 2013.04.14. 10:05:18

@világítótest: Adjon Isten erőt egészséget mindenkinek. Testvérem üzenem a feleségednek, gyermekeknek, és az unokáknak. Ha egy picike kis HITÜK is van Istenben akkor nem ítélnek el téged. Különben ők sokszorosan lesznek elítélve azon a napon. Ha nincs bennük szeretet nincs bennük Isten. Ezért ezzel az irántad való elvetéssel ne nagyon foglalkozzanak hanem inkább a szeretet legyen a szívükben. Neked testvérem ERŐT, HITET és mindenből a legjobbakat kívánom!!

reboot (törölt) 2013.04.14. 10:05:39

kedves valaki

egyszer már leírtam, hogy 1-2 éves tudatos 'erőfeszítéssel' megoldható az, hogy feltünésmentesen parkoló pályára tedd magad ... még a bételből, köfségből is ki lehet farolni okosan ...

ha érdekel a dolog, írj privátban, tudom miről beszélek ... ha nem, akkor meg csak 'szenvedj nyugodtan tovább' ... több vént ismerek, aki hasonlóan áll hozzá, mint te ... és tudod mi az érdekes? mind pozícióban tartja magát :/ mindenki kárára ... pedig van megoldás! és lehet már a te fejedbe is megfordult ...

egyetlen esetben van értelme annak, amit csinálsz, ha elkezded kifelé szivárogtatni a benti információt

nem akarlak bántani, csak őszinte voltam és egyenes! remélem leesik neked az, amit nem mondtam ki közvetlenül!

szóval légy tökös férfi :D nincs megoldhatatlan helyzet, és a tied se az!

ciao

ORION 2013.04.14. 10:20:01

@22év (Uram, ments meg azoktól akik hisznek benned): Kockafejüeknek az őrtoronyban hivőket nevezed????

Volt Tanú 2013.04.14. 10:35:19

@sefatias: Ez is megalájk. Vajon nem Jehova Tanúi hirdetik nagy mellénnyel a következőket?

"az Isten találtasson igaznak, még ha minden ember hazugnak találtatik is" (Róma 3:4)

és

"Boldogok, akiket üldöznek az igazságosságért, mivel övék az egek királysága. Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek benneteket, és hazug módon mindenféle gonoszságot mondanak ellenetek énértem. Örvendezzetek és ugrándozzatok örömötökben, mivel nagy a ti jutalmatok az egekben; hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek." (Máté 5:10-12)

Hát most lehet gyakorolni.

22. az Elem. 2013.04.14. 10:50:55

Mese a négy emberről

Ez a mese négy emberről szól. Úgy hívták őket: Mindenki, Akárki, Valaki és Senki.

Történt egyszer, hogy egy nagyon fontos feladattal kerültek szembe. Kéréssel fordultak hát Mindenkihez: ugyan, végezné már el! Mivel Mindenki biztos volt abban, hogy Valaki majd csak meg fogja csinálni, ezért - noha Akárki is képes lett volna rá - jó ideig Senki sem fogott hozzá.

Egyszer csak Valaki méregbe gurult: hiszen ez Mindenki dolga! Azonban Mindenki titokban arra gondolt, hogy majd bolond lesz éppen ő bajlódni egy olyan munkával, amit Akárki el tud végezni. Eközben Senkinek nem tűnt fel, hogy Mindenki ügyesen kibújt a feladat alól . . .

A vége az lett, hogy Mindenki megorrolt Valakire, mert Senki nem volt hajlandó arra, amit Akárki megtehetett volna.

Ez a mese igaz ott bent a toronyban is nem?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.04.14. 11:23:24

Kedves Valaki!

Ha még nem olvastad volna, akkor feltétlenül olvasd el Kosztolányi Dezső - Édes Anna című pszichoanalízisét!

Miután levontad a következtetéseket, a reboot által korábban ismertetett módon "parkolópályára" állíthatod magad vagy ha bírod, a tisztségedből adódóan kritikus, belső információkkal láthatsz el minket (már van pár aktív vén barátunk, aki segít nekünk).

Egy másik dolog: "Finoman csepegtetve" nyomathatod az infókat családtagjaidnak, barátaidnak a Szervezetben. Van olyan tapasztalatunk, hogy egy vénnek sikerült kihoznia a családját kb. másfél év alatt.

Kitartást kívánok!

U.i.: "Mi történik akkor, ha egy férfit kiközösítenek, de a felesége és a gyermekei Jehova Tanúi maradnak? A családtagok nem ápolnak szellemi közösséget a kiközösített személlyel, ugyanakkor a házastársi kapcsolat és a szülő-gyermek viszony ugyanúgy megmarad." - jw.org

Hehehehe.

Volt Tanú 2013.04.14. 11:29:12

Vén testvérünk szemmel láthatólag nem olvasta nyitott elmével és szívvel a 2002. február 15-i Őrtorony 20. oldalán a 9. bekezdést:

Az istenfélő keresztény vének olyanok lehetnek, mint a „rejtek” a gyötrelem szele ellen, vagy mint az „oltalom” a gondok zivatara ellen. Ha a vének szeretnék, hogy róluk is elmondható legyen ez az ihletett leírás, akkor alázatosan és őszintén kérniük kell Jehovát, hogy adjon nekik „bölcs nyelvet”, hogy a megfelelő szavakkal tudjanak szólni a szenvedőkhöz. A vének szavai az élet nehezebb időszakaiban szemerkélő eső módjára lehűthetik háborgó lelkünket, és vigasztalóak lehetnek. Ha a vének ’vigasztalóan beszélnek a lehangolt lelkekhez’, azzal valóban támogatják szellemi testvéreiket és testvérnőiket, akik talán elcsigázottak vagy levertek a hústestükben lévő valamilyen tövis miatt (Ézsaiás 32:2; 50:4; 1Tesszalonika 5:14).

svtor 2013.04.14. 11:41:13

"de közben ott van az a réteg is aki a háttérben olvas Titeket, és szenved mert tudja, ebben a vallásban fog MEGROHADNI, és ezt felfogni, elfogadni mindennapi küzdelem."

A kiemelt szó, még most sem hagy nyugodni..., hányan vannak vajon olyanok, akik csak eddig tudnak eljutni, és tovább nem? Ez lehetetlen állapot és jövőkép, mindennél rosszabb lehet!

Kedves Valaki! Ezzel a pár mondatoddal már a blog küldetésének vagy a segítője, és nem az ellenzője! Jó lenne még hallani felőled a későbbiekben!

reboot (törölt) 2013.04.14. 12:45:57

@Johnny Joker: jogos, meg kell próbálni kihozni a többieket is … évekbe telhet ... de jobb mint szimplán sodródni és szenvedni

22. az Elem. 2013.04.14. 12:51:49

Valaki:"Egy kérés a kommentelőknek. Ne írjátok azt, hogy nekem sikerült, és milyen jó, én is szenvedtem, tudom mit érzel... "

Akkor azt írom mennyire rossz nekem, hogy nincs valaki aki az életem minden percét beossza.
Mennyire rossz nekem, hogy a végeláthatatlan semmirevaló teendőket nem kell elvégeznem nap mint nap azért, hogy egy kis kegyet kapjak a szellemtől kinevezett vénektől.
Mennyire rossz nekem, hogy 160-as szókinccsel rendelkező, dilettáns, alul iskolázott emberek kínlódását nem kell végigszenvednem, minden egyes összejövetelen.
Milyen rossz nekem, hogy nem kell állandóan azt hallgatnom, milyen területen tehetnék még többet, mert amit megtettem az semmi ahhoz képest amit nem tettem meg.
Milyen rossz nekem, hogy nem kell újra és újra az így és úgy átfogalmazott szellemi eledelt lenyomni a saját torkomon.
Mennyire rossz nekem, hogy nem kell többé a tűző napon, napokon keresztül pici gyerekeimmel hallgatni az időszerű baromságokat.
Mennyire rossz hogy 1000 karakter van.....

EveH 2013.04.14. 13:24:53

Elképzelem, milyen is lehet az a "szellemi táplálék", amit Valaki tálal fel, és a gyülekezet tagjai ebből kell(ene), hogy épüljenek, de hogyan is tudnának, amikor ő sem hisz már benne. Az én (volt) gyülekezetemben, bár most már tudom, nem a Biblia helyes értelmezése alapján, de voltak olyanok, akik remek előadásokat tartottak, legfőképp azért, mert igazán hittek abban, amit elmondtak, és a megfelelő szellemi képességeik is megvoltak hozzá. De ha valaki még csak nem is hisz abban, amit elmond (most félretéve a helytelen tanításokat egy percre), akkor hogyan tudja építeni az embereket, tanácsot adni, vigasztalni? És hányan lehetnek még a nyilvános előadást tartók között ilyenek, mint Valaki.
Ne gondold, hogy ezzel vádolni akarlak, kedves Valaki, nem, iszonyú lehet ilyen helyzetben élni, sohasem lehetsz önmagad, talán csak amikor egyedül vagy a gondolataiddal, amelyek, szerintem, egyre csak azt mondják, hogy lehetetlen egy helyzet ez.......

Volt Tanú 2013.04.14. 13:36:04

@EveH: Ráadásul a Társulat iszonyatosan kontraszelektál, mintha szándékosan akarná távol tartani a jó képességűeket attól, amiben jók. Ez vagy valami teszt, hogy ki mennyit bír elviselni (ha nem bírod, felfuvalkodott vagy és rossz a szellemiséged), vagy iszonyatosan félnek a jó képességektől (akik köztudottan felfuvalkodottak és rossz a szellemiségük).

bobibá 2013.04.14. 13:37:00

Ne aggódjál, jó úton vagy kifelé, ha már látod a külső világosságot. Ha nem lesz erőd kilépni magadtól, "testvéreid" segíteni fognak ne félj, úgy kivágnak mint a pintyet. Tapasztalatból mondom, nekem ráment a házasságom, a gyerekeim nem állnak szóba velem! Persze a gyerektartást gátlás nélkül elvárják, és azon felül is tartják a markukat! Egyéb tekintetben pedig én vagyok az elvetemült hitehagyott, akivel szóba sem lehet állni. A részletes történet már készül, okulásul ajánlom szíves figyelmedbe! Ha becsületes vagy és az maradsz, már nem sokáig leszel rab. És már azt is tudod, hogy itt kint várunk rád!

EveH 2013.04.14. 13:50:03

@Volt Tanú: Hát igen, hallottam én is pontosan két éve olyan emlékünnepi beszédet, amelyről lerítt, hogy az előadó nem a szavak embere, de milvel "jó szellemiségű" volt és "törekedett a kiváltságokra", ezért neki kellett tartania a beszédet.

Volt Tanú 2013.04.14. 13:54:26

@EveH: El tudom képzelni, hogyan "törekedett a kiváltságokra" :-)

EveH 2013.04.14. 13:54:49

@EveH: És ha az ember az ilyesmit szóvá tette, esetleg, akkor azt a választ kapta, hogy nem ez a lényeg, és Jehova az ilyen embereket is felhasználja. De pont egy emlékünnepi beszédben, ahol rengeteg érdeklődő van, akire esetleg rossz benyomást tesz az akadozó, rosszul megfogalmazott, vagy lapos előadás, nem túl praktikus dolog ez. Ugyanez állhat a nyilvánosra is, valamivel kisebb mértékben. De most, a mai szemszögömből nézve, ez inkább jó, hisz nem lesz olyan vonzó az előadás az "újaknak".......

EveH 2013.04.14. 13:58:50

@Volt Tanú: Hát, annyira nem ismerem az illetőt közelről, és nem is akarok róla rosszat mondani, de tudjuk, hogy minden férfitestvér állandóan "buzdítva" volt, hogy erre törekedjen, és ő nyilvánvalóan szót fogadott.

Nεω 2013.04.14. 17:22:25

Kedves Valaki!

Látom a blogolók nem kíméltek téged... Igazából gondolkodtam rajtad egész reggeltől eddig. Lévén, hogy jól megszívatott a blog.hu, nem tudok itt érdemben reagálni neked.

Így aztán arra a döntésre jutottam, hogy írok egy cikket ebben a témában, amit nyugodsz szívvel szánok majd neked (mint ajánlást). Igyekszem érinteni majd a kérdéseket amiket felvetettél a cikkedben.

Üdvözlettel: Timó

metanoia 2013.04.14. 17:43:00

„Fogjátok már fel kérlek a lényeget, Ti akik kint vagytok, hogy nem mindenki olyan erős mint Ti, vannak akik csendben szenvednek, vannak akik ordítani tudnának, hogy elég, de nem tehetik.”

Egyikünk sem erős. Viszont hatalmasabb az Örökkévaló, mint egy emberi/ördögi szervezet.
Nekem is hosszú évekbe telt /még ébredezésem után is/, h kiszabadított Mennyei Atyám a 35 éves fogságból.
Isten kint is bent is tud használni, ha Őt kívánjuk szolgálni és nem egy szervezetet.
Ő tudja legjobban kit mikor és hogyan szabadítson ki és meg, mikor válik vki alkalmassá egy új feladatra.
Persze abban az esetben, h együttműködünk, ha meghalljuk az Ő halk és szelíd hangját, és azt válaszoljuk,
h igen Atyám a Te erőddel MINDEN LEHETSÉGES.

„ Menni kell a szolgálatban, előadást kell tartani...”

Ez ki mondja?
Emberek?
Életük mint a fű, elszárad… emlékezetük az enyészeté…

Mit mond Atyád?
Megkérdezted Őt is?
Ő nem változik… Ő Örökkévaló…

metanoia 2013.04.14. 17:53:45

"Ha valaki mélyen benne van... lassan mondom mélyen benne van, beleszületik, esélye nincs kitörni. Ennyi kész."

"Beleszülettem", mélyen benne voltam, és szabadulásomkor még az egész családom bent volt a szervezetben.

Emberileg nézve tényleg semmi esélyem nem volt.

Viszont Istennel MINDEN LEHETSÉGES.

LPoti 2013.04.14. 18:04:35

@22év (Uram, ments meg azoktól akik hisznek benned): Kedves 22év, alátámasztom, megerősítem, amit írsz. Kezdthetnék mondjuk egy nicknévvel én is, hogy 21év. És folytathatnám azzal, hogy mekkora egy barom voltam, hogy a fiatalságom, az energiáim a szervezet kívánságainak teljesítésére használtam, mint vén, előadó, kongr.előadó, kül. úttörő. Mi az eredmény? Amikor én szorultam segítségre, kidobtak, mint egy kutyát. A családom kettészakadt, mert a másik fele még mindig az átlagnál sokszorta jobban a szolgálat szemellenzős igáslova.. kérdés, meddig..
És igen, kedves Valaki, tépd el a köteleket, amíg nem késő.. Mert ami elmúlt, már nem változtatható..

József Fekete 2013.04.15. 09:49:55

Ezzel kapcsolatban csak annyit,hogy a Ferencváros kelet gyülekezetének vezető koordinátora is tudja azt hogy nem jó helyen van.Mikor kérdeztem tőle vagy a párom térdezte hogy akkor miért nem hagyja ott?A válasz ......hm máshol nem használják isten nevét,és egyébként is máshol is vannak hibák.Miért teszi ezt?Mi az oka?Nem mer szembe nézni saját magával?Nagyon sokat szenvedtem míg bent voltam 6.év.Nem mondom hogy az mind rossz idő volt de így visszanézve rájöttem hogy mennyire egy bal f ...ék voltam.Nekem az anyósom egy felkent faszihoz ment hozzá. Nem hajlandó a lányával kommunikálni annyit mint az előtt..A kedvesemet megviselte az elején de már túl van rajta ő több mint tíz évig volt tanu. Hozzd meg a döntést ne legyél egy gyáva semmirekellő álszent férfi abból úgy is van elég te legyél FÉRFI...............................................................................................................................................................................................Nyuszi

reboot (törölt) 2013.04.15. 11:25:14

@lpoti: nocsak, ahhoz képest elég keveset adsz ki magadból, pedig gondolom tudnál te is nem 1-2 vad dologról mesélni ... én egy nagyon kíváncsi, és pletykás típus vagyok =DD [nem ám] szóval mesélhetnél olykor, főleg ha témába vág :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.15. 13:49:07

@reboot: He-he-he....Nem mindenkinek van ám közlési mániája! Ez egy igen ritka betegség :P

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.15. 13:49:39

JEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!!

5000 KARAKTERT KAPTUNK!!!!!

reboot (törölt) 2013.04.15. 13:59:35

@sefatias: hááát ez nagyon szíven üthetett annak idején mert újraésújraésújraésújra felhozod :D

ahogy az asszony mondaná: "nem tehetsz róla, hogy te vagy a hibás"

:P

reboot (törölt) 2013.04.15. 14:08:40

@sefatias: szerintem személyre kellene szabni, ki/mennyi karaktert kap! nem jó ez az uniformista-jehovista hozzáállás :/ bevezetném a mezei/kisegítő/általános/különleges kommentelő státuszt, de komolyan :)

jj csinálna egy nyomtatványt, amit ő+timo+mondjuk te jóváhagyna, és akkor ha beledöglesz, akkor is nyomni kellene a kommenteket, hogy meglegyen a fogadalmad szerinti mennyiség! a minőség? természetesen mintha az istennek végeznéd, kiváló kell legyen!

na :) ehhez be kellene vezetni a javasolt komment témák/reakciók c. képzést a teokratikus blog iskola keretein belül ... de akkor már könyv is kell, meg iskola felvigyázó is ... hajjjjajajjjajajjj

de legalább a statisztika überbrutális lenne! az olvasó meg mosolyogna elégedetten, hogy lám lám mennyire tolja a jj szekerét az isten, hisz napról napra egyre többen buzgólkodnak a mi örömünkre, mint példaképek :)

srácok, mekkora baromság ez az egész - na nem az amit írtam, hanem ahonnan a mintát vettem ...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.15. 14:11:05

@reboot: nem sziven ütött, hanem beletrafáltál tesa

infaustus · http://infaustus.wordpress.com 2013.04.15. 15:42:34

"Aki elég régóta tagja ennek a vallásnak, elég sok kötödése van (család, barátok) nem tud kiszállni.
Nem és kész. Nem érdekelnek a sok példák, hogy "nekem sikerült, és milyen jó azóta"...
Ha valaki mélyen benne van... lassan mondom mélyen benne van, beleszületik, esélye nincs kitörni. Ennyi kész."

Ezt ugye nem gondolod komolyan... Ha Istenért nem vagy hajlandó mindent... lassan mondom, hogy megértsd: M I N D E N T elhagyni, akkor sose ismerted őt, és hazugság volt az eddigi vallásoskodó életed.

Döntsd el: az emberek számítanak neked, vagy Isten. Ez senkinek nem egyszerű, nekem se volt az, hogy elkülönültem, és elveszítettem a rokonaimat, a barátaimat és mindent. Semmim nem maradt, csak Isten. De ha érte és az igazságért nem vagy képes kilépni, akkor maradj. De Istent soha nem ismerted, és feltehetőleg soha nem is fogod.

Bocs, a kemény hangvételért, de kapj már a fejedhez. Most Istenért csinálod, vagy emberekért?

Ajánlott irodalom: Mt 19:27-30, Fil 3:7-11

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.15. 19:06:57

@infaustus: "Bocs, a kemény hangvételért"

Hát izé... Szerintem nem kemény volt. Inkább szeretetteljesen határozott. Valami hasonlót próbáltam én is megfogalmazni feljebb

reboot (törölt) 2013.04.16. 09:54:18

@Volt Tanú: nekem egy ideig kérdés volt, hogy ha annyira hangsúly van ezen a dicsőséges istenszolgálaton, amit legjobb tudásod/erőd/szíved szerint kell végezned, akkor miért nem azokat nyomják előre, akik vérprofik (!?)

aztán megértettem, hogy ez szervezeti módszertan, nincs szükség vérprofikra, csak gondolkodni az engedelmesség szintjén tudó rabszolgákra

amúgy is :) egy vérprofi impulzív, tele ötlettel :D csakhogy a szervezetben minden ki van már találva, és bizony változtatni csakis a VT-nek van joga, így hát a nagy tehetségekre itt semmi szükség :)

max arra jók az ilyenek, hogy az évkönyvben beszámoljanak róla, hogy a xy cég igazgatója a klotyót pucolta a kongresszus után, aztán az érdeklődők meg levonják a következtetést, ha a klotyó takarító egy világi cég igazgatója, akkor micsoda ISTENEK a vének ... hát még a vezető testület !

jól ki van ez találva ... mocsok egy rendszer, és ezt KI KELL MONDANI kedves tanuk :/

reboot (törölt) 2013.04.16. 09:57:20

@József Fekete: hm, sűrűn elhangzó érv

"máshol nem használják isten nevét,és egyébként is máshol is vannak hibák"

[1] ha máshol is vannak hibák, akkor mindegy hova jársz, nem? szóval ez nem egy jó érv ...

[2] az isteni név ... sok jtnek ez a végső mentsvár

de szerencsére ezt könnyű ledönteni

reboot (törölt) 2013.04.16. 10:10:24

@infaustus: megleptél ... emberekért csinálja, hisz ő maga leírja ... innentől ráolvasni a fejére azt, amit írtál gyakorlatilag felesleges ...

a kétfelé sántikálóknál bejön a "meddig sántikálsz még kétfelé c. történet"

ez az ember elevenen rohad el a szervezetben ... nem kétfelé sántikál ...

csak azért szólok, mert hatással vagy mint vallási vezető másokra, nem mindegy mit látsz az emberben, mire reagálsz, és mit tanácsolsz, még akkor sem, ha a bibliából idézel

infaustus · http://infaustus.wordpress.com 2013.04.16. 10:24:33

@reboot: Szerintem azért nem fölösleges szólni, mert jó, ha az igazságot többször is hallja. És az se rossz, ha többször is bátorítást vagy épp kiigazítást kap, ha tévelyeg. Isten is küldött sok-sok prófétát a népéhez, hogy kijózanítsa őket. Nem azt nézte, hogy épp mit csinálnak, csak az üzenet volt fontos, hogy térjenek meg.

Én se teszek mást, mint ugyanerre, a megtérés és a Jézus melletti elkötelezettség fontosságára hívom fel a figyelmét. Azért erre, mert azt látom benne, hogy erre van szüksége. Nem pátyolgatásra, nem támogatásra, hogy maradjon. Kijózanításra, hogy szembesüljön a tettével. És legyen innentől kezdve az ő tudatos döntése, hogy marad, vagy megy. A mi felelősségünk csak addig tart, hogy szóljunk. Az övé pedig ott kezdődik, hogy mit kezd a kapott információkkal. Vagy lelki békét kap általuk, vagy ítéletet...

Találtál valami kivetnivalót a tanácsomban? Ha igen, kérlek, jelezd, hogy át tudjam gondolni.

reboot (törölt) 2013.04.16. 11:20:11

@infaustus: hááát, ha így konkrétan megkérdezed, akkor tolmácsolom a gondolataimat, nevezetesen, hogy véleményem szerint mellé lőttél a "felrázó erejű dörgedelmeddel" :D remélem nem veszed a szívedre, ha kicsit humorral tompítok a dolgokan

szóval az ítéleted miszerint tévelyeg sztem téves, nem tévelyeg, hanem haldoklik!! hiába rázod, nincs ereje! az ilyennek hiába 'ordítasz a fülébe', hogy "tettre fel" ...

figyi, mintha magamat hallanám kb 10 évvel ezelőttről ... 'ugyanígy' éreztem, 'így' érveltem, 'így' vezettem jt-it ...

tudom-tudom, az ószövetségi részek prófétái, pál, jános írásai, 'kiragadni a tűzből', stb. könnyű ezekbe bele kapaszkodni, megragadni a fickót, és jól megrázni, hogy "térj meg"

nekem az a bajom, hogy [1] krisztus kikkel volt határozott és kemény? [2] és kikkel bánt úgy, mint az elesettekkel szoktak?

nekem jt-ként jött a megvilágosodás, hogy az emberekkel úgy kell bánnom mint 'vezető', ahogy krisztus tette

pál, jános, a próféták, csak félresikerült, tökéletlen emberek, tökéletlen eszközökkel, nem hiszem hogy utánozni kellene őket

ilyen bibliaverset nem is ismerek, mármint, hogy a próféták mentalitása, módszerei szerint kellene ma is eljárni, miközben a 'bűnösöket segítjük'

sok jt vén (és gyanítom, sok pap és lelkész is) mégis ezt teszi, mert ezt könnyebb, kirohanni mint zrínyi .. ehhez nem kell ész, sem érzelem ...

'rapid, hatékony, én megtettem, amit kellett ... mostmáááá csak rajta áll'

krisztust utánozni nehéz! nagyon nehéz! az embernek belső elemi ösztöne ellenére kell cselekedni, és bánnia másokkal (itt nem a haverokra gondolok)

amúgy elmentem volna a kommented mellett, de belém hasított, hogy te emberek 'vezetője vagy', és felderengett a múltból a jt féle vének módszertana, majd ezek találkoztak, és gondoltam szólok, hátha ... de lehet megint beelőztem az istent, végül is neki és híveiért szolgálsz, neki kell, hogy gondja legyen rád, nem nekem

infaustus · http://infaustus.wordpress.com 2013.04.16. 11:31:12

@reboot: Köszi a választ. Remélem te sem veszed zokon, ha nem értek egyet veled. :)

Már csak azért se, mert a te megjegyzéseddel ellentétben pl. Pál apostol konkrétan mondja, hogy kövessük az ő példáját, hisz ő meg Jézusét követi (1Kor 11:1, Fil 3:17).

Jézus időnként kemény volt az emberekkel. Azokkal, akik tudták, mi lenne a helyes, de mégse cselekedtek. A levél szerzője pont ebben a helyzetben van, és olyan dolgokra hivatkozik mentségeként, amelyek ellentétesek a Bibliával. Ezt figyelembe véve nem hiszem, hogy vétettem volna azzal, amit és ahogy mondtam.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.16. 11:52:19

@infaustus: "A levél szerzője pont ebben a helyzetben van, és olyan dolgokra hivatkozik mentségeként, amelyek ellentétesek a Bibliával."

A kommentek jelentős része is pont erről az oldalról közelíti meg. Nem az a kérdés, hogy nekem mi a jó, és nekem mi válik előnyömre, hanem az, hogy Istennek mi a jó! És ez a nézőpont pont akkor válik fontossá, mikor valaki azért van ott ahol van,mert eddig azt hitte, hogy Istennek az a jó. Namost, ha az egész addigi életében aszerint döntött, hogy mi Isten akarata, akkor amikor megtudja, akkor miért nem mer lépni? Lehet, hogy valójában nem is az Isten akarata volt a legfontosabb, hanem a személyes becsvágya?

reboot (törölt) 2013.04.16. 12:44:14

@infaustus: dehogy veszem zokon, 2 verziót írtam neked, az egyikben kigyűjtöttem azokat a részeket, amikre hivatkozhatsz egyetértésed hiányaként - az isten a tanúm erre, nem azt a verziót küldtem el, mert nem akartam kirántania a szőnyeget azonnal a lábad alól

amire hivatkozol, hááát azokat a részeket arra vonatkoztatni, hogy egy szellemileg haldoklóval hogyan kell bánni, a szövegösszefüggés totális ignorálása, szomorú vagyok, vagy inkább mérges (?) már mindegy ...

jt és a hasonló tudatlanok talán ezt be is vennék, mert nekik oda biggyesztesz egy bibliaverset, ahol az van hogy 'legyetek a követőim', aztán össze is kapcsolhatod pál valamelyik eljárásával, mondva, hogy akkor ez a frankó cselekedet - jt sarlatán módon illesztik össze a bibliaverseket, és vonnak le párhuzamokat, én egy életre megtanultam, hogy csak addig és ne tovább, mint ami ott írva van

"Jézus időnként kemény volt az emberekkel. Azokkal, akik tudták, mi lenne a helyes, de mégse cselekedtek."

ebből hülyeség ... így bármit elő lehet húzni a kalapból ...

[1] miben kell utánoznunk jézust?
[2] miben tilos utánoznunk?

pl. péternek azt mondta távoz tőlem sátán

[1] miért mondta?
[2] kell ezt utánoznunk?
[3] kikkel szemben?
[4] milyen körülmények között?
[5] minden esetben?

ugyanez áll pálra is? ha ő őrült módon érvelt a korintusziaknak, akkor ezt mi is megtehetjük a gyülekezet vezetőiként??

[1] miért mondta?
[2] kell ezt utánoznunk?
[3] kikkel szemben?
[4] milyen körülmények között?
[5] minden esetben?

"A levél szerzője pont ebben a helyzetben van, és olyan dolgokra hivatkozik mentségeként, amelyek ellentétesek a Bibliával"

ezt te csak belegondolod a dolgokba ... a levél szerzője meg a jó isten tudja, hogy milyen helyzetben van, de lehet, hogy te nem tudod ... na mindegy

a legjobban az bánt most már, hogy mire hivatkozol a bibliából ... és nem akarlak bántani, csak gondoltam, hátha megszólal belül valami, de te is beugrassz a bibliaversek mögé, mint sokan teszik, erről ennyit :/

infaustus · http://infaustus.wordpress.com 2013.04.16. 12:48:22

@reboot: Úgy látom, te már eldöntötted, hogy neked igazad van. Ám legyen.

Egy kérdés azért: Szerinted mi lenne a helyes eljárás a szerző részéről? Te mit tennél érte?

reboot (törölt) 2013.04.16. 12:48:52

@sefatias: persze hogy nem az volt neki :) hisz maga mondja ki, hogy nem az isten dolgai miatt van ott, és teszi a dolgait, ezért nem is értettem infaustus mit cibálja, mint egy 'döglött kutyát'

infaustus · http://infaustus.wordpress.com 2013.04.16. 12:58:05

@reboot: Azért, mert nem az a jó megoldás, ha hagyjuk ebben az állapotban. "Én Tanúnak születtem, úgy is fogok meghalni..." Mint a házankéntiben elhangzott katolikus érvek...

reboot (törölt) 2013.04.16. 13:00:13

@infaustus: az egy dolog, hogy mit gondolok, és miért, neked akartam segíteni, azt ezt most vagy elhiszed vagy nem :) de tök mindegy

a figurának meg leírtam, mit tegyen, te is elolvashatod fentebb

jézus fizikailag táplálta az éhezőket, meggyógyította a betegeket, azután tanította őket

sok esetben azt tapasztaltam, hogy ki kell szellőztetni a delikvensek fejét, adni kell nekik megnyugvást, hogy utána felkarolhasd őket, és így képesek legyenek tisztán látni

mert különben csak még jobban elkeserednek, mert a zűrzavart tetézzük azzal, hogy olyat várunk tőlük, ami zsiráfnak a magas ugrás, úgyse tudja megtenni, aztán még jobban elkeseredik

reboot (törölt) 2013.04.16. 13:01:59

@infaustus: mellé lősz, és olyat állítasz, ami nem hangzott el :) szerintem pihend ki magad :P

infaustus · http://infaustus.wordpress.com 2013.04.16. 13:07:04

@reboot: Egy kicsit szállj le a magas lóról. :) Nem értem egyébként miért pörögsz. Nem a problémára koncentrálsz, hanem velem kötekszel. Erre természetesen lehetőséged van, de hasznosabb dolgok miatt is koptathatnád a klaviatúrát.

Értékelem a segítő szándékod, de nem vagy abban a helyzetben, hogy hitelesnek tekintsem és elfogadjam. 6 karakter vagy számomra, egy ismeretlen. Beszélj a hitedről, a gyülekezetedről, a megtapasztalásaidról, hogy lássam, ki vagy valójában. És ennek fényében tudom eldönteni, hogy hitelt érdemelnek-e a szavaid, vagy sem.

reboot (törölt) 2013.04.16. 13:16:56

@infaustus: jajjjajj, a magas ló :) ... most ha a gonosz bal lábammal keltem volna fel, azt mondanám, kiből is indulsz ki? :D

na jól van, nem heccellek ... reboot vagyok ... az isten lelke meg működik anélkül is, hogy tudnod kellene ki vagyok

illetve jézust sem így fogadtad volna be anno, hogy te figyi már, akkor vagy ám csak hiteles, ha a szabályrendszerem szerint az vagy, szóval ki vagy? honnan jöttél? hitélet? stb, stb ...

így nem ment volna :) de értem, miért írtad azt amit

infaustus · http://infaustus.wordpress.com 2013.04.16. 13:19:16

@reboot: Amilyen emberek ebben a blogban megszólalnak, érthető, hogy nem esek hanyatt tőlük. Akit innen személyesen ismerek, annak a véleményét, tanácsát, kiigazítását elfogadom. A többiek meg nem Jézus, hogy ugyanúgy kellene fogadnom őket. :)

reboot (törölt) 2013.04.16. 13:27:34

@infaustus: értem, én alapvetően nem nézem azt, ki mondja, csak azt, hogy mit, de értem miért mondod, [bár itt most jöhetne egy litánia arról, hogy a jézus korabeli vallási vezetők mikor fogadtak el egy kijelentést hitelesnek, és hogy ez miért volt hibás álláspont részükről, de az már csak mellék szál lenne, a lényeget leírtam már]

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.16. 13:31:20

@infaustus: @reboot: He- he.... :) mivel mindkettőtöket ismerem egész érdekes ezt olvasni. Nem bánnám ha folytatnátok. Hasznos olvasni két egymástól teljesen eltérő hátterű ember vitáját. Jobb mint az enyém, meg a Lezlié :DDD

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.16. 13:44:14

Ez jóóó.... ismerlek... vajon ezek a kapcsolatok milyen minőségüek itt a neten?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.16. 13:49:08

@reboot: Mondjuk az Infával legalább találkoztam már személyesen is.

bornagain 2013.04.16. 14:30:31

@sefatias:
Te még nem találkoztál reboot-tal??
Igaz, én sem - de a fényképét már láttam! :P

reboot (törölt) 2013.04.17. 23:25:01

@bornagain: jajj de jóóó, ezt nem is vettem észre, szóval azt hiszed tudod ki vagyok ... voltak már ezzel így páran ezen a blogon, aztán kiderült, hogy mégse az vagyok, akire gondoltak :)

én meg sajnáltam szegény p.zs-ot, meg az i.a-t szegények, azért cudar dolog lehet, hogy titkos, beépített hitehagyott ügynöknek nézik őket a hátuk mögött

You will never get the real napster :)

Meg amúgy is, reboot csak az egyik figura, akit használok ... :D a másik tiszta lelkű, szép beszédű, ő a jobbik énem ... ő hamarabb volt mint reboot ...

Volt Tanú 2013.04.18. 16:08:54

@József Fekete: @reboot: Jézus sem használta soha Isten nevét, amikor imádkozott.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.18. 16:23:47

@Volt Tanú: hát nem....De Dávid igen. És Jézus és Dávid között van egy kis különbség. Nem mindegy, hogy Jézus miért nem, illetve Dávid miért használta a nevet!

névtelenül 2013.04.18. 22:56:46

Ha a dolgozó elhagyja a szervezetet, veszít. Ha marad, veszít. Akkor mit tegyen, hogy ne veszítsen?
Szerintem az van bajban, aki határozatlan. Én értem, hogy a családja bent van, ő meg jönne már, de nélkülük nem tud, nem akar. Az emberi megoldás ebben a helyzetben az lenne, ha ügyeskedve szépen lassan rádöbbentené a családját arra, hogy hazugságban élnek. A nem emberi megoldás az az lenne, hogy eljönne onnan, és imában Isten elé vinné az ügyet.
Nos, ha nem biztos a hitében, jobb ha az elsőt választja. Ha nem így tesz, saját maga ellen hirdet ítéletet, és az új állapota még rosszabb lesz az előbbinél. Inkább álljon ki Isten elé, és vallja magát hitetlennek, aki maga oldja meg a problémát, mintsem álszent módjára önmagát is becsapva várja felűlről a megoldást. Ha viszont sziklaszilárd a hite, nyugodtan jöjjön el egyedül. Meg lesz oldva a problémája.
Az igazi nehézség a kettő közötti választás. Én így tapasztaltam.

névtelenül 2013.04.19. 08:38:30

Visszaolvasva az utóbbi irásomat, nem vagyok meggyőződve arról, hogy az jön le belőle, mint amit szerettem volna.
Azt szerettem volna elmondani, hogy én úgy tapasztaltam, jobb ha hitből cselekszek, mint ha ugyanabban az ügyben nem hitből, hanem mondjuk szokásból tennék vagy nem tennék dolgokat. Nem járok például minden héten templomba, csak akkor megyek, ha lelkileg felkészültem rá. Szóval -szerintem- hitből, és odaszánásból kell fakadnia az indulatnak. Ha ez "csak"az emberimegoldásra elegendő, mert annak az eredményességében tudok hinni az adott ügyben, akkor jobb inkább azt választani. Én nem vagyok képes miknden nap minden órájában Isten szerint gondolkodni. Nekem ez nem megy. Vannak emberi gondolataim, és van amikor nem elég nagy a hitem.