EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

A Vezető Testület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Raymond Franz - Lelkiismereti válság

Utolsó kommentek

  • Jónás_: Vigyázni a bolondok kifejezéssel ! A JT szervezetet nem teljesen ilyenek vezetik! Ez a figyelmeztetés pl. nagyon is b... (2019.10.16. 02:43) ÉGI SZEKÉR — titkos manőverek
  • ORION: @Egy_nick: Azt mondom jól látod a dolgok egy részét!!!-A bolondok háza rész is igaz a mondandódban!!! DE --NEM CAK BOL... (2019.10.14. 22:47) ÉGI SZEKÉR — titkos manőverek
  • Egy_nick: @ORION: Tényleg lehetséges, hogy a dolog pont fordítva van és az a baj, ha valaki egy szervezethez túlságosan hozzászí... (2019.10.14. 21:37) ÉGI SZEKÉR — titkos manőverek
  • ORION: @Egy_nick: """Mi van akkor, ha az égi szekér direkt így mozog, hogy kirepüljenek belőle azok, akik nincsenek leszíjazv... (2019.10.14. 20:03) ÉGI SZEKÉR — titkos manőverek
  • Egy_nick: Mi van akkor, ha az égi szekér direkt így mozog, hogy kirepüljenek belőle azok, akik nincsenek leszíjazva? Én nem csod... (2019.10.13. 22:46) ÉGI SZEKÉR — titkos manőverek
  • a századik juh: Az Égi Szekér apokrif D O G M A, miként a ráépülő Watchtower-tanítás is. (2019.10.09. 06:23) ÉGI SZEKÉR — titkos manőverek
  • ORION: "--Ki az, akinek az égiszekér így is megfelel az eredetiségvizsgálaton és hajlandó is, képes is azt követni, tisztelni... (2019.10.06. 11:17) ÉGI SZEKÉR — titkos manőverek
  • Jónás_: @Igazság Kereső: Miért nem? A vezetőivel van baj. Lopták a szekeret és nem tudják hogy működik! (2019.10.05. 17:56) ÉGI SZEKÉR — titkos manőverek
  • Igazság Kereső: Nem adnék ennek a "járgánynak" műszaki engedélyt. :D (2019.10.05. 17:33) ÉGI SZEKÉR — titkos manőverek
  • ORION: @Egy_nick:"" Úgyhogy az egész történelem folyamán léteznie kellett egy igaz szálnak.""--Egyetértek veled ezek voltak a... (2019.09.06. 11:46) Szellemi OKÁDÉK, vs. Szellemi LÁTÁSZAVAR!
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:17, 18 | Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 ... | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | ... 1Kor 8:6 | ... Kol 1:16 | ...Héb 1:8 | ...

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Üzenet

2012.06.26. 08:33 | Johnny Joker | 362 komment

Sefatias: Ma reggelre üzenetet kaptam. Egész pontosan fenyegetést. Megtörtént blogger életem első fenyegetése. Mivel az író számára semmilyen személyes információt nem tartalmaz az üzenet, úgy érzem nem éri semmilyen sérelem, ha szó szerint idézem, amit írt:

Szia sefatias!

belove üzent neked a blog.hu adatlapodon:

Sikerült kiderítenem, hogy ki is vagy valójában. Még néhány nap és lebuktatlak. Kirakom, hogy melyik gyülekezet, melyik város, és természetesen a többi vén is értesítve lesz. Üdv.

Mivel az illető rendszeres olvasója blogjainknak, gondolom ezt is fogja olvasni, és arra kérném, hogy az információt, annak minden következményével együtt ide tegye ki. Persze aki régebb óta olvassa ezt a blogot, az már találkozhatott a nevemmel, a facebook adatlapom, személyes honlapom linkjével is, ami könnyen azonosíthatóvá tesz. Nem szégyellem azt, amiben hiszek, nem szégyellem a véleményemet. Mindig felvállaltam önmagam. De gondolom, hogy ezt a jóakaró fenyegetőm, Belove nem meri megtenni. Hiszen csak névtelenül jelenthet fel, mivel ha a nevét adná hozzá, ő maga is vádolva lenne, egy kiközösítésre méltó bűn elkövetésével, nevezetesen hitehagyott oldalak rendszeres olvasásával. Természetesen illő módon, nevesített e-mailban válaszoltam neki, hogy még könnyebb legyen a lebuktatás. Ebben az üzenetben sajnálatomat fejeztem ki, mivel az üzenete nagyon felkavart. Persze nem a félelem lett úrrá rajtam, mert mit tudnak csinálni? Kiközösítenek még jobban? Vagy kiteszik a nevemet a faliújságra? Nem ezért kavart fel. Hanem mert ismét szemben találtam magam a gyülekezetekben uralkodó tisztességtelen magatartással, Azzal, hogy a saját bűnömre mindig találok magyarázatot, de a másik mindenféleképpen megérdemli, hogy jól meg legyen büntetve. 

Tisztelt Belove!

Ezúton szeretném neked üzenni, hogy kívánom, légy boldog, és megelégedett mindabban, amit csinálsz, amit Isten szolgálatának hiszel. Kívánom, hogy tetteid keltsék benned azt az érzést, hogy de jó keresztény vagy, mivel megtettél mindent, hogy egy pondrót (engem) még jobban megtaposs. Tudom, hogy úgy érzed helyes, amit teszel, és ahogy érzel. Kívánom, hogy tiszta lelkiismerettel tudj a saját véneid, és Jehova szemébe nézni, minden perc miatt, amit a blogjainkon töltöttél.

Sajnálom! Mélyen sajnálom, hogy a kereszténység egyesek számára a névtelen fenyegetést, az érzelmi terrort jelenti. De hát ez van. Sajnos az elmúlt másfél évben sok rágalmazó próbálta tönkretenni a hírnevemet. Megszoktam. Sőt azt is tudomásul vettem, amikor a vénekhez fordultam emiatt, hogy a gyülekezeten belülről szabad rágalmazni gyülekezeten kívüli személyt, és a kiközösítettnek nincs joga rendezni, illetve felelősségre vonni a rágalmazót, bármilyen súlyos rágalomról is legyen szó.

Sefatias

Címkék: ébredjetek! olvasóim küldték élettapasztalatok

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr644611619

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: „Gyűlölnünk kell a hitehagyottakat!” 2012.06.27. 14:07:30

 „Jehova és alapelvei iránti lojalitásunk ki kell hogy fejlesszen bennünk egy erős ellenszenvet azok iránt, akik szándékosan lázadnak Jehova ellen, és azok iránt, akik Isten ellenségeiként foglalnak állást. Isten megrögzött ellenségei között van Sátá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Scagnetti 2012.06.28. 19:14:11

@küzdős: Teljesen fölösleges ennyit mellébeszélned. mindössze némi apró bizonyítékot kellene adnod az isten létezésére. Nem kérek sokat, igazán nem mondhatod.

reboot (törölt) 2012.06.28. 19:15:21

@sefatias: Hát elég érdekes lenne az én élet tapasztalatom, ha feltölteném ...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.28. 19:17:26

@Scagnetti: Nem arra kell bizonyíték. Tegyük fel ismersz egy építészmérnököt, aki jó barátod. Ő hatalmas épülete tervezésével foglalkozik. Hidakat, hatalmas csarnokokat tervez, irodaházakat a világ legnagyobb cégeinek. Te pedig szeretnél építeni egy 100m2-es családi házat egy garázzsal, meg egy kerítéssel. A barátod felajánlja, hogy megtervezi neked haveri alapon ingyen. Egy a bökkenő. Még sosem tervezett családi házat. Csakis óriási hatalmas épületeket. Rá mernéd bízni a házad tervezését?

Scagnetti 2012.06.28. 19:24:59

@sefatias: Ezt a magad nevében jelentsd csak ki! Nekem kell bizonyíték, hogy el tudjam hinni. Csak azért, mert valaki évszázadokkal ezelőtt írt egy könyvet, tele finoman szólva is hihetetlen történetekkel, még nem tudom mindezt a magamévá tenni.

És még mindig ott a kérdés, hogy az egymásnak ellentmondó vallások közül honnan lehet tudni, melyiknek van igaza? Mindegyikben sokan hittek, de mind nem lehet egyszerre igaz.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.28. 19:27:33

@Scagnetti: Itt van ez a hatalmas számunkra érthetetlenül bonyolult világegyetem. Azt se tudjuk, hogy mi fán terem. Csak van. Meg mi is benne. egy óra múlva bekapcsolom a tévét, mert kezdődik a meccs. egy gombnyomásra számomra érthetetlen mechanizmusok kezdenek működni, halvány lila gőzöm nincs hogy hogyan. de beülök a 105-ös plazmám elé, és élőben nézem varsóból a meccset. Elfogadom hogy ez természetes, de egy pillanatra sem gondolok arra, hogy ez a technikai csoda, csak úgy magától alakult ki. Szabó S. Ferenc sétált a bükkben, és egy mély völgy legalján rátalált erre a a technikára, és azóta használjuk. Nem egyértelmű számomra hogy ezt a bonyolult rendszert egy csomó tudós hozta létre, és évtizedek óta kutatja fejleszti. És ha ehhez ők kellettek, akkor az ennél sokkal bonyolultabb világegyetem, vagy egy egyszerű légy megvalósulásához ne kellene kutató, mindent értő elme?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.28. 19:31:13

@Scagnetti: A Bibliának semmi köze Isten Létezéséhez. Ugyanúgy mint hamurappi törvényeinek sincs köze hamurappi születéséhez. Pont fordítva van. Nem a törvény volt először, hanem a törvényhozó. A biblia nem Isten létezését hivatott bizonyítani, hanem az akaratát, nézeteit. Isten létezéséről máshol kell bizonyosságot szerezni. Mindettől függetlenül, a Biblia alapelvei, túlmutatnak az átlag országok által alkalmazott törvényeken, és ez mutat némi Isteni sugallatot

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.28. 19:32:22

@Scagnetti: A vallásokkal meg ne foglalkozzunk. olyanok, mint az oroszlán által otthagyott dögön marakodó hiénák. Semmi közük a zsákmányhoz, csak veszekednek rajta

Scagnetti 2012.06.28. 19:39:07

@sefatias: De látod, ahogy a többiek sem, úgy te sem a kérdésre válaszolsz. :)

Értem, hogy mire gondolsz. A világot, mely valóban rendkívül bonyolult és mégis működőképes, csak egy hasonlóan bonyolult elme hozhatta létre.

Én meg nem vagyok ebben biztos. Mert akkor rögtön fel is merül a kérdés, hogy azt a bonyolult elmét mi hozta létre? Akkor az sem születhetett csak úgy a semmiből.

Egyébként meg a világegyetemet fokozatosan megismerjük. Ma sokkal többet tudunk róla, mint száz éve, és száz év múlva is többet fogunk tudni róla mint ma.

Néhány száz éve a lidércfényről azt hitték, szellemek okozzák. Ma már tudjuk, hogy a mocsárból felszabaduló metán. Amit még nem tudunk, oda hajlamosak vagyunk mindig behelyettesíteni valami földöntúlit, miközben csak az a helyzet, hogy még nem tudjuk, mi is az pontosan. Majd megtudjuk azt is, ahogy már rengeteg dolgot megismertünk a technikai fejlődés folyamán. De automatikusan istent látni minden mögött, amit nem értünk, ez ugyan emberi dolog, de logikusnak nem nevezhető.

Scagnetti 2012.06.28. 19:40:43

@sefatias: Mint mondtam, a nézeteivel nincs problémám. Csak tényként ne kezeljük a benne leírt történeteket!

Scagnetti 2012.06.28. 19:44:21

@sefatias: Érdekes hasonlat. De engem továbbra is érdekel a kérdés. Vajon ki tudna egyezni egy óegyiptomi és egy keresztény hitbéli kérdésekben? És itt most nem az erkölcsi oldalra gondolok, mert abban talán igen, hanem a mitológiájuk különbözősége már nehezebben egyeztethető össze.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.28. 19:44:32

@Scagnetti: Én nem látok minden mögött Istent. Például, mig a vallásomban sokmindent Istennek tulajdonítottak(pl anyagiakat, erőt, képességeket) én ezt sosem Istennek tulajdonítottam, hanem az embernek. Nem látok minden mögött erőt. Egy rossz példa, mert lehet, hogy néhány olvasónak ez nem fog tetszeni, de az ennivalómat én teremtettem meg magamnak, én dolgoztam meg érte, és nem Istentől kaptam. Mint ahogy te is Nem hiszel Istenben, mégis van mit enned. semmi köze istennek a kajádhoz.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.28. 19:47:40

@Scagnetti: Hogy őszinte legyek engem a legkevésbé sem érdekel, hogy két különböző nézetű vallásos ember ki tud e egyezni. Ha ki tud akkor jó, ha nem, akkor is, Én nem foglalkozok már ezzel a kérdéssel. Tőlem mindenki abban hisz amiben akar. szive joga. csak legyen jó ember. Én például nem hiszek a háromságtanban. Ám ezen a blogon többen is. Ennek ellenére semmikonfliktust nem okoz ez. Ne a hitnézeteken, hanem az egymás iránti tiszteleten van a hangsúly

gömbőc33 2012.06.28. 20:05:21

@twenty-two years: nem kavics, hanem kőzet: aranyérc

Catilina. 2012.06.28. 20:27:01

@Scagnetti: "...a világot fokozatosan kezdjük megismerni..."És ebből már megint mi következik neked egyenesen??Csak nem az,hogy ha valamit kezdünk megismerni,akkor annak már nincs is értelmes alkotója???Lehidalok a logikádon jóember...
Ha ma idecsöppenne egy 15.századi amerikai indián,és meglátna egy repülőgépet,ahogy az működik,majd fokozatosan megismerné az egész gépezet elvét,nyilván arra a következtetésre fog jutni-ugyebár a te jeles logikád alapján-,hogy mivel már kezdi megismerni a gépet,és kezdi érteni,ezt biztosan nem alkotta senki!!
Egyébként pedig,ha tényleg úgy gondolod,hogy nincs szükség se tervezőre,se gyártóra,mert ezek nélkül is lehet működőképes autó,azt javaslom neked,hogy várd ki,míg ez az autó csak úgy magától létrejön,de működőképes legyen ám!!És azonnal mutasd meg nekünk!!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.28. 20:31:31

@Catilina.: igen. és kérek is egyet, de valami szupi kis kocsit ...mondjuk egy felsőkategoriást, és ha már megvan a szél ami összefújja ezeket a kocsikat, akkor egy kisteherautót is kérek

Catilina. 2012.06.28. 20:42:09

@Catilina.: Ez a mocsaras,metángázas példád sem bizonyítja az érvelésedet,mert már eleve megalkotott,meglévő dolgokról beszélsz.
Ez olyan,mint amikor biológia órán a tanárnő fogja a magot,elülteti,majd locsolja és idővel kinő a növény,minekutána büszkén közli a diákokkal,hogy:-Látjátok gyerekek,íme a növény!És ugye,hogy nem kellett hozzá Isten??
Mire az egyik diák így szól:
-És tanárnő...honnan van a mag??

küzdős 2012.06.28. 21:08:46

@reboot: Engem nagyon érdekelne az életed java része, mi voltál és miért lettél az, aki vagy.
Légyszi légyszi.

reboot (törölt) 2012.06.28. 21:18:32

@sefatias: Nincs még itt az ideje :) tudod te is ;)

Catilina. 2012.06.28. 21:24:24

@küzdős: Ez tényleg ütős volt..,.Hát,igen...én is hány olyan emberrel találkoztam már,aki totál hülyének néz,mert hiszek a Teremtő létezésében,aztán persze elmondja,hogy ő meg az ufokban,a horoszkópban,a fekete macska omenében és egyéb ilyen finomságokban hisz....
Ja persze,mondom ez valóban fényévekkel logikusabb gondolkodás,mint egy szerető Istenben való hit,úgyhogy be is kellett látnom,hogy én vagyok a hülye.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.28. 21:25:30

appááám!! 2:0 -ra vezetüüünk!!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.28. 21:26:19

@Catilina.: Hát nem akarlak elkeseríteni de a múltkor átmentem egy létra alatt....

küzdős 2012.06.28. 21:40:06

@Catilina.: Gyenge az érvelésed. Azt minden gondolkodó tudja, hogy a mag egyszerűen kialakul, elég, ha hideg, vagy meleg front van.
Nem kellene erőltetni a bizonyítékok hiányával küszködő teremtőt.
Érted, hogy mi van? Mázlik sokasága egybe esik. Nem egyszerű? Szerintem egyszerű, mint aki hisz benne (telve rengeteg érveléssel).
Volt egyszer egy t.nő, aki legalább annyi agysejttel rendelkezett, mint agnosztikus barátunk, akinek hasonló volt az érvelése. Amikor egy kérdésre nem tudta a választ, azt mondta: "Hát ezt nem tudom, de szerintem nekem van igazam!". Na ettől aztán mindenki dobott egy tripla hátra szaltót és meggyónta az összes bűnét.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.28. 21:43:10

@küzdős: ez jó érvelés. ez az adu ász. ezt már nem lehet überelni. ha neki van igaza szerinte, akkor ott már több beszédnek értelme nincs

reboot (törölt) 2012.06.28. 21:51:25

@küzdős: Hogy ki voltam/vagyok, az még nem idő szerű...

Hogy miért? Mert fiatalon átvert a szervezet, bepaliztak. Visszaélt azzal hogy semmi rálátásom nem volt sem a világra, sem a vallásos dolgokra. Elcsábitottak az igazsággal. Szerelmes voltam mind abba, amiben hittem. Ezért nagyon sokat tettem az egyházért. Azt hittem istennek teszem. Ki is használtak rendesen. Újra és újra. Köszönet nem volt, csak a feladatok. És olykor igazságtalan lencseszés a bételtől...

Pedig én csak az atyámat akartam jobban megismerni...

Minél fentebb kerültem, annál jobban kiábrándultam ebből az egészből. Elegem lett. Kiábrándultam. Elmúlt a nagy szerelem.

Felébredtem. Most törlesztek. Bár olykor túlzásokba esek...

Segíteni akarok másoknak, hogy ne pazaroljak el úgy az életüket mint én tettem.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.28. 21:53:09

@reboot: Adod vissza a szavaimat!! beperellek plágiumért!! Ez az én életem!! :P

reboot (törölt) 2012.06.28. 21:59:26

@sefatias: Tudom, tudom ... Vagyunk még egy páran ezzel így ...

Na lelépek. Jó pihenést minden kedves blog testvéremnek :)

küzdős 2012.06.28. 22:00:12

@reboot: Miért van az, hogy annyira ismerős az élet helyzet? Lehet, hogy az előző életemben te voltam?

Scagnetti 2012.06.28. 22:26:33

@Catilina.: Jó, kivárom. De előbb te mutasd meg a bizonyítékot az istenre, mert eddig még semmit nem mutattál, csak mellébeszélsz.

küzdős 2012.06.28. 22:35:18

@sefatias: Akkor most ki voltam, vagy voltál?
Már nehéz követni, de azt, hogy kik vagyunk most és miért, arra nagyon hasonló a válasz.
Egy biztos, most nem lennék szívesen német.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.28. 22:44:39

@küzdős: Hát a csoda tudja. nem bánnám, ha a magyar válogatott kapott volna ki ma az EB elődöntőben

kicsella 2012.06.28. 22:48:12

@Scagnetti: Szia!
Írod:
"De előbb te mutasd meg a bizonyítékot az istenre,"

Minden a szemed előtt van, csak nem látod.
Ha Isten eléd állna, és bemutatkozna, akkor is azt mondanád,:te nem létezel !

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.28. 23:00:18

@kicsella:
Azért én erre nem vennék mérget. Én úgy gondolom, hogy lesz olyan időszak, amikor mindenki számára egyértelmű lesz, hogy van isten, és hogy mit kellett volna csinálnia, hogy oké legyen a tali.

Scagnetti 2012.06.28. 23:02:44

@kicsella:

"Minden a szemed előtt van, csak nem látod."

A szokásos mellébeszélés. Tehát bizonyíték nincs, csak el kellene hinni bemondásra.

"Ha Isten eléd állna, és bemutatkozna, akkor is azt mondanád,:te nem létezel !"

Arról fogalmad sincs, mit mondanék, ha itt állna előttem, de biztos nem azt, hogy nem létezik. Általában azt hiszem el, amit látok.

kicsella 2012.06.28. 23:04:08

@sefatias: a feltételezést a jelen időre értettem.(:

kicsella 2012.06.28. 23:19:30

@kicsella: "Tehát bizonyíték nincs, csak el kellene hinni bemondásra."
Dehogy bemondásra, csak nézz körül,: növényvilág, állatvilág, világegyetem, annak működése precíz pontossággal, maga az ember, a levegő amit veszel, .. stb. minden ami körülvesz, Isten létezésének bizonyítéka.

kicsella 2012.06.28. 23:29:38

ja az előbbi írást nem magamnak szántam(:

gömbőc33 2012.06.28. 23:31:46

@sefatias: szerinted én kérhetek egy nyitható tetejű szélenergiával hajtottat, vagy napelemest?

gömbőc33 2012.06.28. 23:38:21

Miért van olyan érzésem, hogy egy ProfSilvermanhoz hasonló barátunk tévedt ide?

s 2012.06.29. 01:22:52

@Scagnetti: "Tudod mindez nem azt jelenti, hogy nincs isten. Hanem csak egyszerűen nem jelenti azt, hogy van. Amíg bizonyítani nem tudja senki, addig miért kellene elhinni? "

Ez érdekes felvetés. Nem tudok ezzel kapcsolatban biztosat mondani nyilván, de megosztom veletek az álláspontom, ha nem bánjátok. Brendel blogjában egyébként kifejtettem, ott is élénk érdeklődés övezi ezt a kérdést :

ateistaklub.blog.hu/2012/04/29/138_javitott_kiadas_avagy_a_biblia_ertelmezesrol#more4479634

Az idézőjeles részek az ateista megközelítést képviselik, amint azt bizonyára kitaláljátok.

"nézd, én úgy fogalmaznék, hogy azt valóban nem látom, hogy miért létezne, hogyan létezhetne olyan dolog a világon, ami általában ésszel ne volna megismerhető. konkrétan empirikus-logikai úton, konkrétan a tudomány által."

Ez a látásmódból adódik. Nem marasztallak el ezért, de tudnod kell, hogy ez "csak egy" látásmód a sok lehetséges közül, és azon alapszik, hogy az emberi értelem, mint a világ objektumainak egyike képes leképezni magában az egész világot. Nem feltétlenül kell ennek így lennie, és akkor a világ máris megismerhetetlen lesz az ember számára.

"olyan dolog lehetséges, amiről a tudomány még nem tud, én se tudok, de nem hihetek benne, ha egyszer nem tudok róla. ez világos, nem?"

Nem világos. Ha tudnál róla, akkor nem kellene benne hinned. A róla való tudásod biztosítaná azt a meggyőződésedet, hogy a tudatodtól függetlenül is létezik. Olyan erős meggyőződést, ahogyan mondjuk a levegőre gondolsz a Földön. Azért ezt a példát adtam, mert nem is olyan régen ezt egy kísérlettel kellet demonstrálni a nagyérdeműnek, tehát nem volt nyilvánvaló, bár egyesek már korábban "hittek benne". :-)
A hit pontosan a nem tudott dolgokról való meggyőződést jelenti.

s 2012.06.29. 01:57:02

@Scagnetti: Nincs bizonyíték. Ha volna, akkor felesleges lenne a hit. Az Istenben való hit lényegében egy paraméter beállítása. Az Isten nem létezésében való hit ugyanennek a paraméternek egy másik értékre történő beállítása. A tudomány ezt a kérdést véleményem szerint sem cáfolni, sem igazolni nem tudja, és kérdés, hogy a jövőben képes lesz -e erre. Ha feltételezzük, és végül is igaz az, hogy az emberi megismerőképesség számára nem marad titok az Univerzumban, akkor ez a kérdés így vagy úgy, de el fog dőlni. Az én véleményem az, de erre bizonyítékom nincsen, hogy az emberi megismerőképesség véges, tehát nem lesz képes felfogni az Univerzum teljes komplexitását.

Ha kicsit eljátszanék azzal az eshetőséggel, hogy mi lenne akkor, ha a tudomány végül is egyszer sikeresen megbirkózik a világ valamennyi összefüggésének a feltárásával, akkor olyasmit kapnék eredményül, aminél hervasztóbbat éppen a tudósok számára elképzelni sem lehetne. Ez ugyanis azonos volna a tudomány fejlődésének teljes leállásával, hiszen minden ki van már találva. Szerintem ezért Isten léte illetve nem léte mindig ott lesz a nagy kérdések között, amire mi, az evolúció által a saját jólétünk érdekében kifejlődött szervünkkel megpróbálhatjuk ugyan megkeresni a választ, de szembe kell néznünk azzal az eléggé valószínű ténnyel, hogy a tudomány, a mi egyik legerősebb fegyverünk a megismerésben, lényegében nem egyéb, mint az evolúció mellékterméke, salakja.

Ha kicsit előre szeretnénk rohanni, mert azért ennyi ideje a magánéletben senkinek sincs, akkor Isten létéről nekünk magunknak kell határoznunk, figyelembe véve azt, hogy az eszünknek talán soha, de a szívünknek mindig megmutatja magát.

CsernokLaci 2012.06.29. 07:36:49

@Scagnetti:
Írod : "Én meg nem vagyok ebben biztos. Mert akkor rögtön fel is merül a kérdés, hogy azt a bonyolult elmét mi hozta létre? Akkor az sem születhetett csak úgy a semmiből."

Azt a bonyolult elmét a hitem szerint senki nem hozta létre, egyszerűen csak van, volt és lesz. Az idő az anyagi világhoz kötött, bár a relativitás elmélete szerint még az sem konstans. Amúgy meg igazad van, szerintem sem lehet Isten létezését bizonyítani. Annyit lehet tenni, hogy meg lehet határozni hozzávetőlegesen a valószínűségét a világ létrejöttének. Azután mindenki eldöntheti hogy melyik százalékarányra teszi le a voksát. Persze nem szabad figyelmen kívül Istent sem a képletből, aki néha megszokott nyilvánulni az egyén életében, viszont azt már tudományosan nem lehet bizonyítani. Mindesetre, ha valakit ily módon megérint az Isten, akkor az már nem hiszi, hanem tudja, hogy létezik Isten.

reboot (törölt) 2012.06.29. 08:28:03

@küzdős: azt gondolom, egy bizonyos ember típus kell ahhoz, hogy valaki beszervezhető legyen

másrészt aki szívvel lélekkel nyomta a szolgálatot, az előbb utóbb előrébb jutott a ranglétrán, és belülről kezdte látni a szervezetet

ha ezt megfejeljük azzal, hogy az illető az értelmesebbik fajtából való, akkor óhatatlanul észreveszi a következetlenségeket, a mellébeszélést, a hülyének nézést, demagógiát, de az aljasságot, szemétládaságot is

mit kezd ezzel a helyzettel?

pl. visszaminősíti ezt az egyedül üdvözítő, isten egyetlen igaz szervezetét egy vallássá, a maga jó és rossz dolgaival együtt, bár ez az álláspont eltér a kiadványokban szereplő dicsőséges képtől, de valamennyire élhetővé teszi a jt életet

van aki nem áll meg itt, és tovább megy, élére állítva a dolgokat megvizsgálja, hogy a szervezet tanításai összhangban vannak-e a szent írással, a vizsgálódás vége általában az, hogy ezt az egyházat nem szabad tevőlegesen, tagságilag támogatni sem, mert eretnekségeket tanít, melyeket bűn másoknak tanítani

van aki még ennél is tovább megy, és magát a bibliát kezdi el megvizsgálni, ez egy igazán nagy kaland, örömteli dolog :)

de a vége ateizmus is lehet...

reboot (törölt) 2012.06.29. 08:40:31

@CsernokLaci: Ámen, Ámen :)

a szent írás szerint 'nem mindenkié a hit'

több idézet is utal arra, hogy ez istentől kapott dolog

tudom, hogy ez logikailag a saját farkába harapó kígyó esete, de nekem ez a végső magyarázat, még ha ez is egy csomó kérdést vet fel

bizonyítani azt, hogy nincs isten, nem lehet, ha valaki ezt nem érti, szívesen kifejtem, hogy miért

bizonyítani azt, hogy van isten, tapasztalataim szerint szintén nem lehet, ugyanis nincs olyan érv, amit nem lehetne megcáfolni, vagy más megvilágításba helyezve átértékelni

isten megismeréséhez maga isten is kell, hogy kinyilatkoztassa magát

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.29. 08:40:56

@reboot: nem egyszerű dolog az mikor hirtelen kinyílik minden ajtó előtted, és neked kell döntened. és az ateizmus ajtaja mögött van az az út amelyik a legkönnyebben járható. Azt hiszem az tudja legnyugodtabbá tenni az életet. Persze ez nem jelenti azt, hogy az a helyes

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.29. 08:43:49

sokat gondolkoztam azon, hogy aki egyáltalán nem hisz istenben, és tagad minden spirituális dolgot, az hogyan feszegeti az elméje határait? Min gondolkodik? Mi viszi előre? Mi fejleszti az elméjét? Kiváncsi lennék erre

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.29. 08:46:25

A spiritualitás összefoglaló kategórianév. Világnézeti formák, amelyek elsősorban a szellemi, természetfeletti erők illetve a lélek értelmezésén, magyarázatán alapuló irányzatainak közös neve.

A spiritualitás több vallás közös alapelvét is jelenti, de nem a vallás gyakorlása. A templomba járás, vagy az Istenben való hit nem jelenti a spiritualitást. A spirituális ember vallja, hogy élete nem önmagáért való - nem öncélú - hanem egy magasabb szintű rendet, célt és értelmet szolgál. Tetteit, döntéseit ezen elv alapján igyekszik megvalósítani. A spirituálisan gondolkodó ember a világot úgy értelmezi, hogy a tettei egy speciális ok-okozati rendszerben hatnak vissza életére. Ezt hívhatjuk karmának, „sors”-nak vagy „isteni elrendelés”-nek. A spirituálisan gondolkodók szerint a világnak vannak az érzékszerveink számára rejtett dimenziói és összefüggései, amelyek ugyanolyan erős hatással lehetnek létünkre, mint a környezetünk érzékelhető része. A spirituális világnézeteket követők vallják, hogy az élet több kell, hogy legyen, mint a természet véletlen egyszeri és megismételhetetlen játéka. Vallási hovatartozástól függetlenül szerintük a világot egy magasabb rendező elv, egy ember felett álló kozmikus erő irányítja. És míg a materialista szemléletű tudósok elsősorban természeti és fizikai törvények érvényesülése szerint értelmezik a világot, a spirituális irányzatok szerint ez a világrend nem személytelen és nem lehet pusztán mechanikusként értelmezni. A spirituális elvek szerint az ember személyes tettei és élményei értelmezhetők és összhangba hozhatók ezzel az egyetemes rendezőelvvel, amely azután áthathatja életüket egy mélyebb harmóniával.

A spiritualitás nem feltétlenül áll ellentétben a tudományos kutatásokkal, de ez a világnézet metafizikai alapokon nyugszik - nem keresi végtelenül a dolgok tudományos részleteit. Eközben számtalan példa igazolja, hogy a tudomány fejlődésével egyre többet tudunk a világ olyan megnyilvánulásairól, tulajdonságairól, amelyet érzékszerveinkkel soha nem tapasztalhattunk. A természettudományok fejlődésével eljutottunk a látóterünk és lehetőségeink olyan határaihoz, ahol már az elektronmikroszkóp, vagy a számítógépekkel támogatott legnagyobb űrteleszkóp segítségével sem tudunk választ találni létezésünk alapvető kérdéseire sem. Az Ősrobbanás, vagy az élőlényekben megfigyelhető egységesen balra rendezett fehérjemolekulák[4] körüli ellentmondások ugyanúgy tisztázatlanok mint a „négyes számredszerben íródott” DNS „programozójának” kiléte. Ezek a kérdések számtalan tudóst késztetnek arra, hogy nyitottabban kezeljék a vallást, vagy a spiritualitást. A spirituálisan gondolkodó kutató a tudományos munkája során nem a kutatás befejezésére érez késztetést, hanem a vizsgált dolgok tiszteletére és az eredmények olyan értelmű hasznosítására, amely igyekszik megtartani a harmóniát a természet erőivel.

reboot (törölt) 2012.06.29. 08:48:45

@sefatias: nem tudom, én amióta az eszemet tudom hívő vagyok, nekem az ateizmus elviselhetetlen teher lenne

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.29. 08:52:24

@reboot: ez egy érdekes dolog. Én is kiskorom óta hiszek. Akkoriban semmilyen érvem, bizonyítékom nem volt Isten létezésére. Apám megrögzött kommunista, majd alkoholista volt. Soha semmilyen vallásos nevelést, tanítást nem kaptam. Csak úgy jött. De olyan erővel befészkelte magát belém, hogy nem tudok ellene tenni semmit. Mondjuk nem is akarok. Számomra teljesen elképzelhetetlen a világ Isten nélkül

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.29. 09:01:27

Pedig, hányszor éreztem, az elmúlt két három évben, hogy de jó lenne nem hinni istenben. Néha vágytam arra, hogy hagyjon már békén, vonuljon ki belőlem, mert magam akarok élni, a hit okozta fájdalmak nélkül. Aztán persze rájöttem, hogy nem a hitem okozta a fájdalmaimat, hanem emberek, akik Isten földi helytartóinak hiszik magukat

reboot (törölt) 2012.06.29. 09:02:26

@sefatias: ez egy mókás dolog, mert én hiába nézek meg ateista filmeket, cikkeket, csak annyi jön le belőle, hogy szeretem a tudományt, a hitemre nincs hatással, nem tudom miért, van valami kiinduló pont belül, ami változatlan, jól mondtad: elemi "erővel befészkelte magát belém" :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.29. 09:04:12

Azt hiszem szeretek Istenben hinni. :) Szerintem enélkül én is apám sorsára jutottam volna. Örülök, hogy most már önmagamat adhatom és úgy hihetek benne, nem pedig parancsszóra. Akkor és úgy kell adni az ajándékomat Istennek, mint karácsonykor. amikor mondják. ennek vége. Azt adok neki amit akarok, és akkor amikor akarom. ez az igazi odaadás

reboot (törölt) 2012.06.29. 09:05:42

@sefatias: ja, csak ezt nem olyan könnyű mindig átlátni, szétválasztani, mert az embernek vannak elvárásai isten irányába, holott nem lehetnének, de nem azért mert tilos, hanem azért mert nincs ilyen

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.29. 09:06:02

@reboot: így van :)például engem is érdekel a tudomány. Egyszer alaposan megvizsgáltam az ősrobbanás elméletét, és olvastam a Plank időről. Azt hiszem abban hinni értelmetlenebb, mint Istenben. De hát embere válogatja miben hisz

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.29. 09:10:05

@reboot: miért ne lehetnének elvárásaim Isten irányában? szerintem ez kétoldalú kapcsolat. Egy csomószor olvasom a bibliában hogy: kérjetek! Ez azt jelenti hogy lehetnek igényeink. Mint az a fickó aki vesz egy akváriumot, és teli rakja halakkal. ha azt szeretné, hogy az akvárium gyö9nyörködtesse, akkor a halak, és a növények igényeit ki kell elégíteni. Egyértelmű, hogy Isten hatalma mellett én eltörpülök, és hogy egy pillantásával békává változtathatna, de én úgy érzem hogy ha alázatosan is, nem követelve, de lehetnek elvárásaim Isten irányában

reboot (törölt) 2012.06.29. 09:13:08

@sefatias: bocs, sok minden van még azon a honlapon...

reboot (törölt) 2012.06.29. 09:21:05

@sefatias: nyilván az ember számíthat arra, hogy isten segíteni fog neki sok dologban, ez oké

de jó pár élethelyzetben messze nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerintem kellett volna, hanem sokkal rosszabbul, nagyon rosszul, nem piti dolgokra gondolok

én valahogy arra az álláspontra jutottam, hogy majd egyszer talán megértem, vagy ha találkozunk elmondja, mi miért úgy alakult, ahogy szerintem nem kellett volna

és azt is tudom, hálás vagyok minden apróságért, és azokért is amiket észre sem veszek

nem tudom másként megfogalmazni, nincsenek elvárásaim vele szemben

ha van elvárásod, és nem úgy alakul, akkor csalódott leszel

talán így jobban érthető

tudom, hogy létezik, és azt is tudom, hogy sok dologra a válasz nem mostanában fogom megkapni, így nincsenek elvárásaim, ami van, amit ad, értékelem

szehenza 2012.06.29. 11:05:49

@reboot: én is szoktam nézni ateista filmeket, de akármit is mondanak, nem tudok nem hinni Istenben. Nekem arra, hogy van ezerszer több a bizonyíték, mint, hogy a semmiből lett, a semmi álltal a valami. Egy kertet sem láttam még, hogy zöldségek teremjenek benne, meg gyümölcs, ha nincs a mag elültetve.Ehhez pedig kell a mag, kell aki elülteti, és még gondozni is kell. Egy étterembe, ha bemegyünk nem látjuk ugyan a szakácsot, de nem kérdőjelezzük meg azt, hogy valaki a tányérunkra tette a rántott csirkét. De akkor ide a földre ki rakta a csirkét? a senki? Szerintem a legnagyobb hite az evolúcionistáknak van.

Ping-Pong 2012.06.29. 12:22:43

@Scagnetti:
"rögtön fel is merül a kérdés, hogy azt a bonyolult elmét mi hozta létre? Akkor az sem születhetett csak úgy a semmiből."

A-a... ugyanis a tétel úgy szól, hogy "mindent _ami változik_ azt más változtatja", ez az okság elve. Mivel Isten nem változó, hanem változhatatlan, ezért nem kell neki változtató/mozgató. Ez az actus purus, az mozdulatlan mozgató, amiből csak egy létezhetik.

Ajánlok neked egy hangelőadást (mp3), meghallgathatnád:

Isten létezésének bizonyítása – HANGANYAG!: www.dereferer.org/?http%3A%2F%2Famdg%2Ebetiltva%2Ecom%2Fwp%2Dcontent%2Fuploads%2Fmp3%2FST%2E02%2EIsten%2Eletenek%2Ebizonyitasa%2Emp3

Aztán van itt két cikk is ami a témáról szól, és megválaszol neked:

Az Első Változatlan Változtató: www.dereferer.org/?http%3A%2F%2Fbetiltva%2Ecom%2Ffiles%2Ftudos%2Dtakacs%5Faz%5Felso%5Fvaltozatlan%5Fvaltoztato%2Ephp

továbbá:

Az Első Létrehozó Ok: www.dereferer.org/?http%3A%2F%2Fbetiltva%2Ecom%2Ffiles%2Ftudos%2Dtakacs%5Faz%5Felso%5Fletrehozo%5Fok%2Ephp

Idézet:

"Ki teremtette a Teremtőt?

A filozófia jelen állapotában döntő jelentőségűvé lépett elő a közölhetőség. A televízió tudományos felfedezéseket ismertető dokumentumfilmjei elkényeztetnek bennünket. S a jelen kérdés sajátos kihívása épp az, hogy meghökkentő egyszerűséggel és naivitással megfogalmazott formájában találkozik benne az élénk eszű tinédzser a filozófiát csak felületesen ismerő természettudóssal. Előbbiről tizenéveseknek tartott hittanórák tanúskodhatnak. Utóbbiról az Univerzum világszerte ismert tudósa nyilatkozott, a maga szintjén is föltéve a kérdést, ,,Az idő rövid története'' című portréfilmben. Holott ő a kozmikus ,,fekete lyuk'' nagyhírű fölfedezője, zseniális matematikai gondolkodás birtokában: Stephen Hawking. S ez a kérdés az, hogy ,,Ki teremtette a Teremtőt?''

A kezdet és a vég a filozófia visszatérő problémája. A válaszadásra azonban nem a szaktudósok illetékesek, akkor sem, ha a kozmológia, ill. kozmogónia felől közelítenek. Holott sokan az ő tekintélyükre hivatkozva bíznak a tudományos igényű válasz megfogalmazásában. A kérdésnek azonban a filozófus a szakembere. S a bölcselet története elárulja, hogy a számban és minőségben jelentős többségben lévő filozófusok hogyan jutottak el a maguk sajátos útján az Abszolútumig, ,,amely'' -- vagy ,,aki'' -- az egyetlen kielégítő válasz a kérdésre. Ez a válasz pedig így fogalmazható: a Teremtőt mint Abszolút Valóságot senki és semmi nem teremtette, sőt nem is teremthette. Nem csak a pantheizmus tarthatatlan tehát, hanem az a feltevés is abszurd, hogy a Világegyetem és annak egyik bolygóján, a Földön kibontakozó élet hordozója, az általunk ismert anyag, öröktől fogva létezik. Ez ugyanis visszafelé számolva a ténylegesen végtelen számú és ténylegesen végtelen időkvantumú létezés föltételezését követelné meg. Teljesen világos és meggyőző logikai zátonya ennek a feltevésnek az, amit már Schütz Antal megfogalmazott, s amire többször hivatkoztam: ,,Nem lehet minden mástól, mert a mindenen kívül nincs más''.

Kell tehát lenni egy végső Valóságnak, ,,amely'' mindig volt és mindig lesz, ,,amely'' az egyetlen biztos hordozója és alapja a létezésnek, ,,amely'' tehát maga a Teremtő Valóság. Scotus Eriugena találékonyan így nevezte meg: ,,A Teremtetlen Teremtő Természet''. Ez a rejtélyes Ősvalóság pedig a metafizika gondolati ostromának legfőbb célpontja. Esendő hasonlattal: ő a körhinta acél tartóoszlopa, miközben az Univerzum és benne mi is olyanok vagyunk, mint a körhinta acélhuzalain forgó elemek. A teljesen Önmagában Való, ,,amely'' a ,,keletkező-elmúló'' és ,,változó'' létformák stabil fenntartója. Arisztotelész -- kevéssé szerencsésen -- ,,Mozdulatlan Ősmozgatónak'' nevezte, holott a legdinamikusabb teremtő Valóságról van szó. A filozófia szaknyelvén kifejezve: nincs létében függő, relatív létforma Abszolút Való nélkül. Ez fogalmából eleve adott, kényszerítő erejű következtetés. Ahogyan a ,,fiú'' fogalmából következik az ,,apa'' léte, az ,,árnyék'' fogalmából a ,,fény'' léte, úgy következik -- belső kényszerrel -- a ,,keletkező és elmúló'' létformából a ,,nem keletkező és soha el nem múló'' Létforma, a teremtett létezőből a Teremtő Létező. Ez persze belátás kérdése, amelyhez érdemes kijárni a filozófia iskoláját -- akár magánúton is --, hogy szellemi tapasztalattá érjen, belső evidenciává fényesítve a felismerést, amellyel túlemelkedünk a tinédzser és a nagy természettudós idézett kérdésfölvetésén: ,,Ki teremtette a Teremtőt?''

Szükséges tehát ehhez a valóságra való logikai ,,rálátás''. S meg kell érteni a nagy tudósok filozófiai esendőségét. Egy híres festmény -- mondjuk a Mona Lisa -- szépségét csak képi egészében ragadhatjuk meg. A nagy tudósok tekintélyes része nagyítólencsével, sőt mikroszkóppal vizsgálja a képet. Így közelről és élesen látja a részleteket, de nem szemléli eléggé a kép egészét. Eljuthat akár a festékszemek egyes atomrészecskéinek fotózásáig is, anélkül, hogy a kép esztétikai egészét megragadná. A létezés összefüggő egészének, magának a Létnek kutatói a filozófusok. Korunk tömegtájékoztatásában mégis a szaktudósok véleményét kérik ki, még a tudományuk határán túli kérdésekben is. És ez a baj. Ha a szaktudós -- mondjuk kozmológus -- eljut az ősrobbanásig, mint a kezdetek kezdetéig és Univerzumunkat egy atomnyi ősmagból eredezteti, akkor megkérdezik tőle: mi volt az ősrobbanás előtt? A gyanútlan szaktudós erre beleesik a csapdába és esetleg ezt válaszolja (egyébként megtörtént): ,,A Semmi''. Tehát a Semmi a teremtő Ősvalóság? Holott a korrekt válasz ez volna: ,,Erről kérdezzék meg filozófus kollégámat''. Amikor pedig a legvégső végre, az Univerzum omega-állapotára kérdezünk rá, a kozmológia tudósához fordulva, akkor nem az a korrekt válasz, hogy megint a Semmi jelenti a végső megoldást, a fizikai világ energiáinak totális elernyedésével és a kozmikus sötétséggel, a Weltnachttal. A korrekt válasz ez: ,,Ha pusztán fizikai energiák vannak és csupán azokkal kellene számolnunk, akkor a Kozmosz visszahullana a végső sötétségbe. Ha azonban magasabb Teremtő Energia is létezik és magasabb létdimenziókkal is számolhatunk, akkor nem ez a végső felelet. Ebben átadom a szót a filozófusoknak.'' A létbizalom képviselője egyszerű és logikus választ ad: ,,Mivel a Semmit ki kell iktatnunk mint végső magyarázó elvet, ésszerűen feltételezhetjük, hogy ugyanaz a Teremtő Valóság, ,,amely'' elindította kibontakozásának kozmikus útjára a Világegyetemet, újjá is teremtheti azt''. A végső okot keresve az Abszolútumot mint Teremtő Ősvalóságot nem tudjuk kikerülni. A metafizika minden útja őhozzá vezet. És tőle nem vezet tovább, visszafelé a létben. A metafizika ,,visszaszámlálása'' eddig ér el.

Ki teremtette hát a Teremtőt? Csak nem veszi komolyan egy igényes gondolkodó, hogy a Teremtőt egy másik Teremtő teremtette, azt ismét egy másik, és így tovább, a végtelenségig. A hosszú sorban ütőtávolságra elhelyezett dominók visszatérő példáját idézve: eszerint minden dominót egy előző másik dominó ütött volna el. Csakhogy a ,,minden'' dominón kívül fogalmi képtelenség föltételezni egy rajtuk kívüli ,,másik'' dominót, mint arra részletesebben utaltam. Ez a legközérthetőbb példa.
Lehet, hogy sokat kell együtt gondolkodni az olyan kivételesen nagy filozófusokkal, mint Arisztotelész vagy Aquinói Tamás, Leibniz, Pascal vagy Spinóza. El kell jutnunk a belső tapasztalásig, a bennünk kiérlelődő gondolat-evidenciáig. Akkor világossá lesz előttünk, hogy az elemzett kérdésfölvetés a filozófiába még csak belekóstoló tizennégy évesekre jellemző, amelyre meg kell tudni adni a választ. Akkor is így van ez, ha olyan kiváló természettudós, mint Stephen Hawking szintén megkérdezte egyszer, és ugyanazzal a gyanútlan filozófiai naivitással: ,,Ki teremtette a Teremtőt?''

Tehát a kérdés trükkös, mert alattomosan azt sugalja, hogy Isten származik valahonnan, aztán felteszi a kérdést, hogy honnan. A válasz egyszerűen annyi, hogy a kérdésnek semmi értelme. Mintha azt kérdeznénk: “Milyen szagú a kék?” A kék nem abba a kategóriába tartozik, ahol a dolgoknak szaguk van, tahát a kérdés maga hibás. Ugyanígy Isten sem abba a kategóriába tartozik, amelyben a teremtett, létrejött, okozott dolgok találhatók. Isten nem valaminek a következménye vayg teremtménye.
Honnan tudjuk? Nos, tudjuk, hogy a semmiből nem áll elő semmi. Így ha valaha létezett időszak, amikor abszolút semmi sem létezett, akkor soha semmi nem keletkezhetett volna, nem létezne ma sem semmi. De – mint azt látjuk – léteznek a dolgok. Éppen ezért, mivel soha nem lehetett olyan időszak, amikor semmi sem létezett, kell lennie valaminek, ami mindig is létezett/létezik. Ez a mindig-létező pedig maga Isten."

reboot (törölt) 2012.06.29. 12:38:43

@Ping-Pong: lájkolom :) érdemes volt végig olvasni !

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.29. 14:55:42

@Ping-Pong: @reboot: lúdbőrzik a hátam ping pong végeláthatatlan kommentjeitől. De ezért én is hálás vagyok. Lájk!

reboot (törölt) 2012.06.29. 15:07:20

@sefatias: volt egy pont, ahol majdnem abba hagytam az olvasást, aztán előre görgettem, rájöttem, hogy a felén túl vagyok, így hát befejeztem :)

igazából ezek önálló, tematikus posztok is lehetnének, annyira értékesek, és a kommentelőknek kellene reagálni rá, megragadva egy-egy gondolatot

így félek elveszik az értéke

te mint szerkesztőtárs nem akarod őt meggyőzni, hogy írjon cikkeket olyan témákban, amikről kommentelni is szokott?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.29. 16:43:33

@reboot: nahát aztán én pont úgy vagyok szerkesztő mint te

küzdős 2012.06.29. 16:52:40

@Scagnetti: "Általában azt hiszek el, amit látok"
Halkan súgom meg neked, hogy amit látsz, abban nem kell hinni! Abban kell hinni, amit nem látsz, de meg vagy róla győződve, hogy létező a dolog.
Hiszel-e abban, hogy van agyad, hiszen soha nem láttad, én pedig azért nem hiszek benne, mert nem látom a bizonyítékát.
Miért hiszel a történelmi beszámolókban leírt személyek létezéséban, miért hiszed azt, hogy van mágneses erő, azt, hogy van gravitáció, azt, hogy mozog a levegő (szél van), vagy azt, hogy infra vörös sugarak képesek működtetni a távirányítókat? Mitől tudod nézni a TV-t, vagy hallgatni a rádiót? Láttad már ezeket a dolgokat, vagy csupán érzékeled a létezésüket?
Akkor miben is hiszel, mire is van szükséged, mint bizonyítékra, hogy a sok értelemmel teli világot és annak működését ne csak a véletlenek halmazával magyarázd?
Hallgatnám az érveid.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.29. 17:10:27

@Scagnetti: @küzdős: Arról nem is beszélve, hogy bármelyik elméletét nézzük is az élet létrejöttének, mindig belebotlunk az örök körforgásba.Teljesen mindegy, hogy Istenre, az ufókra, vagy a véletlenre bízzuk az élet létrejöttét, mindig találkozunk kérdésekkel, hogy és mi volt azelőtt? Honnan származnak az ufók? Mi volt az ufók előtt? Mi volt a planck idő előtt, és hogyan alakult li az az egy pici ősmag? Szóval aki azt kérdezi, hogy honnan van az isten az az ember igazából nem is foglalkozott soha ezzel a kérdéssel, csak azok táborát növeli, akik azt hiszik, hogy egy kérdés feltevésével pontot tettek a mondat végére. Pedig nem. Ez a kérdés a témában való járatlanságot jelenti

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.29. 17:12:32

A Planck skáláról-ról elnevezett Planck-korszak az Univerzum történetének legkorábbi időszaka, nullától 10−43 másodpercig (egy Planck-idő), ami alatt mind a négy alapvető kölcsönhatás egyesítve volt, és nem léteztek az általunk ismert elemi részecskék.

A kvantummechanika szerint értelmetlen a Planck-időnél rövidebb időtartamról, vagy a Planck-hossznál rövidebb távolságról beszélni. A fény egy Planck-idő alatt tesz meg ilyen távolságot, azaz mintegy 1,616 × 10−35 métert. Ennek megfelelően a Világegyetem történetét nem nullától, hanem egy Planck-időtől kell mérni. Hasonlóan az Univerzum kezdeti mérete egy Planck-hossz átmérőnél kezdődik, és ezért sosem volt szingularitás, azaz végtelen sűrűség. 2010-ig még nincs elfogadott egyesített elmélete a kvantummechanikának és a relativisztikus gravitációnak.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.29. 17:15:05

Minden – a tér, az idô és az anyag – a közel 13,7 milliárd éve lezajlott ôsrobbanásban keletkezett. Akkor a világegyetem különös hely volt – olyan idegen, amennyire csak lehetséges. Nem voltak bolygók, csillagok vagy galaxisok; csupán a parányi elemi részecskék léteztek; ezek alkották az egész világegyetemet, amely akkor még csak akkora volt, mint egy gombostû hegye, és ráadásul hihetetlenül forró. Egyszer csak elkezdett tágulni – a különös és váratlan kezdetbôl táguló világegyetem olyanná fejlôdött, amilyennek ma látjuk.A modern tudomány képtelen leírni vagy megmagyarázni bármilyen jelenséget, amely az ôsrobbanás elôtt 10-43 másodperccel történt. A 10-43 másodperces idôszakot Planck-idônek nevezzük, a német tudós Max Planck után. Ô volt az elsô, aki felvetette, hogy az energia nem folytonos mennyiség, hanem adott energiájú csomagokban vagy kvantumokban jelenik meg.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.06.29. 17:17:50

@reboot: Gyerekek a gyorsbeküldőn vagy e-mailben jelezzetek pls, mert nem tudok mindig mindent elolvasni most. Feel the summer ß-)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.29. 17:24:23

megvan. Szóval kedves evolúcióban, és ősrobbanásban hívő mi volt a...előtt kérdést feltevők! Ime a következő kérdés. hogy is volt ez a tűhegynyi iszonyatos gravitációban önmagábaomló kis atom a másodperc számokban alig kifejezhető icipici része alatt a mai világegyetem összes anyagát magában foglaló méretűre növekedése? és honnan volt ez a pici kis ősmag? valóban egy irgalmatlan mennyiségű idővel ezelőtt létezett korábbi világegyetem összeomlása volt amit magába szippantott egy fekete lyuk, és magába omlott attól a mérhetetlen erejű gravitációtól? És akkor ez azt jelenti, hogy a táguló világegyetem egyszer csak ismét elkezd zsugorodni, és ismét magába omlik, mig végül újból csak egy gombostű fej nagyságú hatalmas gravitációjú kis atom marad, amelyben oly mértékű energia halmozódik majd fel, hogy megint egy planck idő alatt kitágul aztán megint minden kezdődik elölről?

Ping-Pong 2012.06.29. 18:02:09

@Johnny Joker:
"Feel the summer ß-)"

Támogatom, főleg hogy itt a hétvége :-)

Egy kis hallgatnivaló lazuláshoz....

www.youtube.com/watch?v=1nTOa29LbVA

www.youtube.com/watch?v=pbWZt97a4g8

;-)

Catilina. 2012.06.29. 20:42:08

@Scagnetti: Már megmutattam-meg jó páran itt már rajtam kívül-,de az ellen nincs mit tenni,ha valaki szándékosan becsukja a szemét a bizonyítékok előtt,és tojik az azt alátámasztó érvekre,miközben üres frázisokat puffogtat,mondván:"nekem ez nem bizonyíték...,én akkor is úgy gondolom,hogy...,mutasd be nekem...,szerintem működőképes..."Ezek aztán komoly érvek Isten ellen,valószínűleg sokan eme mindent megdöntő ,Isten létét megcáfoló logikus és tudományos érvelésedre el is vesztik a hitüket,és JJ be is zárhatja a blogot.
Mondd,te tulajdonképpen mit akarsz?Kézen fogva vigyem el neked Istent a házad elé,hogy bemutatkozhasson neked külön??
Ezen logika alapján,már fentebb írtam neked a következőt:Ha egy ásatás során romokat,oszlopokat,kőfalakat találnak a régészek egy pusztaságban,majd megállapítják,hogy itt emberek éltek egykor,te felszólítanád őket jeles logikádat használva,hogy bizonyítsák be neked,hogy itt valóban éltek emberek.Majd mikor rámutatnak a város romjaira,mint bizonyítékra,azt mondanád,hogy ez neked nem bizonyíték,mert te sose láttad ezeket az embereket,és különben is egy város létrejöttét emberek nélkül is működőképesnek találod.Hozzák oda neked azt az ókori embert,aki azokat az oszlopokat emelte,majd akkor elhiszed!
Ilyen a hozzáállásod a teremtésműhöz is.
Akinek ennyi bizonyíték nem elég,annak nincs több bizonyíték!!Te se kapsz többet!
Egyébként is leírja a Biblia,hogy a hit nem mindenkié,ebben te is benne vagy.
Még annyit,hogy-ahogy küzdős is nagyon jól leírta-a logikádat alkalmazva rengeteg régmúlt történelmi eseményt,személyt is ugyanúgy meg lehet kérdőjelezni.
Vagy talán te láttad Iulius Caesart??Bizonyítsd be nekem,hogy létezett!Ja,hogy az a fickó,akinek Brutus volt a nevelt fia,és azt mondta a merényletkor,hogy:"Et tu mi fili Brute?"
Ugyan már,hát ilyen mondatokat a költők is kitalálhattak,bizonyítsd be,hogy valóban ő mondta!Ja de persze ő részt vett a gall háborúkban is,mert a "De bello gallico" című művében ír ezekről,tehát léteznie kellett.A fenét kellett,szerintem azok az írások hamisítványok,bizonyítsd be,hogy Caesar írta őket!

küzdős 2012.06.29. 22:11:48

@Catilina.: Bajban vannak azok a vakok, akik azt hiszik el, amit látnak.

Scagnetti 2012.06.29. 22:16:03

@Catilina.: Érvet még egyet sem mondtatok. Annyi az "érvetek", hogy amit nem ismerünk (még) azok mögé ti automatikusan odaképzelitek az istent.

De pl. ha tényleg kézenfogva elhoznád hozzám, az egy egész jó bizonyíték lenne. De ezt nem tudod megtenni, csak hajtogatod, hogy létezik. Pedig még senki sem látta.

Scagnetti 2012.06.29. 22:17:21

@sefatias: "Ez a kérdés a témában való járatlanságot jelenti"

És mi lenne a jártasság? Az, hogy mivel a kérdésekre nem tudsz válaszolni, rögtön az istent képzeled mögé? Ez aztán nagy jártasság tényleg. :)

Scagnetti 2012.06.29. 22:25:54

@küzdős: Azért ez csúsztatás a javából, ahogy a látás szón elkezdtél lovagolni. Pl. az infravörös sugarakat szabad szemmel nem látod, de láthatóvá tudod tenni eszközökkel. Semmi varázslat nem kell hozzá. De akár a bőrödön is érzékelheted, ha akarod. Menj ki a napra, és máris érezheted. A gravitációt szintén nem túl nehéz megtapasztalni, bár szemmel nem fogod látni azt sem. Attól még tudod, hogy van, mert folyamatosan érzékeled.

Egyébként neked mi a bajod a véletleneken alapuló világegyetemmel? Annyira hihetetlen?

Scagnetti 2012.06.29. 22:28:12

@küzdős: És vajon miért vannak bajban? Lemaradnak valamiről?

Catilina. 2012.06.29. 23:06:16

@Scagnetti: Nem is fogod látni soha.Mint ahogy azokat se fogod látni,akik a piramisokat építették.Fentebb rengeteg érvet leírtunk már Isten létével kapcsolatban,amikre semmi ésszerű,logikus,tudományos cáfolatot nem tudsz produkálni,csak azt fújod,hogy:"ti minden mögé Istent képzelitek...,meg őt senki sem látta..,meg hasonlók.Mondtam már,nincs több bizonyíték,nem kapsz többet!!
A hit nem mindenkié,ebbe jobb ha beletörődsz.

Scagnetti 2012.06.29. 23:15:17

@Catilina.: Ez semmi, nem érv. Egyetlen bizonyítékot nem tudtatok hozni, csak azt hajtogatjátok, hogy azért mert valami nem piros és nem is kék, akkor egyértelműen zöld. Más lehetőség kizárva.

"A hit nem mindenkié,ebbe jobb ha beletörődsz."

Nekem nem is hiányzik. Gondoltam, ez egyértelmű volt eddig is.

Catilina. 2012.06.29. 23:52:30

@Scagnetti: Dehogy is van kizárva...Kíváncsian várom az érveidet és a bizonyítékaidat a következő témákban: "intelligens alkotáshoz nem kell alkotó...,törvényekhez nem kell törvényhozó...,minden és mindenki(élőlények és tárgyak) irányítatlanul a semmiből spontán módon keletkeznek...,az élet élettelen anyagokból spontán módon keletkezik(ezeket tessék szíves lenni példákkal alátámasztani,a folyamatát bemutatni,vagy legalább arra utalj,hogy hol figyelhető ez meg),mindent(beleértve a természeti törvényeket,körforgásokat),minden rendszert(beleértve a kozmikus rendszereket és az emberi szervezetet is) is a vak véletlen irányítja..."
Na,kezdetnek talán ennyi is elég,majd ha ezeknek a bizonyításán már túl vagy,akkor haladunk tovább.
Tessék...érvelj,magyarázz,bizonyíts!Tied a szó,én most csak kíváncsian hallgatok.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.30. 08:14:37

@Scagnetti: nem igy van. Nem istent kell mögé látni. Ahogy olvashattad konkrét bizonyíték nincs az Isten létezésére. Az hogy én istent látom ott az az én dolgom. de az hogy te mit látsz az meg a tied. azzal, hogy azt mondtam, hogy a honnan van isten, illetve a mi volt a....előtt kérdéseket feltetted, ezzel azt mutattad ki hogy a kérdésfeltevésen kívül még semmit nem csináltál. tökmindegy, hogy ufókban, Istenben, vagy a véletlenben bízol, mindhárom elméletnek megvannak a maga válaszai a kérdésre. az hogy te egyiket sem ismered, én meg mind a hármat, az a te járatlanságodat jelenti ebben a témában. De nem attól vagy járatlan, mert nem jöttél rá ebből hogy van Isten, hanem attól, hogy még nem foglalkoztál vele. De mégha foglalkoznál vele, akkor sem biztos, hogy utána hinnél Istenben, de legalább nem tennéd fel ezt a kérdést

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.30. 08:19:49

@Scagnetti:Isten létére nincs bizonyíték. Következtetések vannak. De ha ennyire bizonyítékot akarsz, akkor visszatérnék Küzdős példájához. Hogy megértsd a logikénkat, arra kérnélek, hogy bizonyítsd be nekem, hogy van agyad. Ugyanis nem látom. Ird le, hogy én miből következtethetek arra, hogy rendelkezel ezzel a szervvel. Ez nem gúnyolódás, hanem a mi istenről szóló következtetéseink, bizonyítékaink logikája

küzdős 2012.06.30. 09:38:06

@Catilina.: Már máskor is megjegyeztem a Biblia azon gondolatát, miszerint a balgatag vitát kerüld! Barátunk csak szeret provokálni, a másik lehetőség, ami maradt, jaj, rá sem merek gondolni, esetleg ennyit tud, meg a nick nevét.
Szerintem nem érdemes erőlködni vele.
Jézus az ilyen jellegű embereknek csodákat mutatott be, tanított mester fokon, és mi volt az eredménye? Megmagyarázták azt is. Istent viheted neki kézenfogva, egy ócska trükknek nevezné, amit begyakoroltál.
Engem meggyőztek a lehengerlő érvei és vald be, hogy a lelked mélyén téged is. Legyél alázatos és ismerd be. Most felvetett kérdéseidre a válasz az, hogy ezek lazán összejöhetnek a nagy számok törvénye aéapján.

Scagnetti 2012.06.30. 09:53:00

@Catilina.: A világ létrejöttét senki sem tudja megmagyarázni. Még. Lehet, hogy hamarosan meg tudjuk majd ezt is. Pár száz éve szellemi elődeid elégették azt, aki olyat mert mondani, hogy a Föld kering a Nap körül. Később kiderült, mégis csak így van.

Te egy kényelmes megoldást választasz, amire nem tudod a magyarázatot, oda beteszed istent. És meg sem fordul a fejedben, hogy esetleg más a magyarázat.

Scagnetti 2012.06.30. 09:57:52

@sefatias: Azt, hogy én milyen elméleteket ismerek a világ keletkezéséről, te aligha tudhatod, mivel még nem nagyon kerültek szóba. Leragadtunk istennél. Elég jól ismerem pl. az ősrobbanás elméletét, és azt is, hogy az első pillanatokat leszámítva ismertek a világegyetem születésének folyamatai. Azaz első töredék másodperc az, ahova megint csak szokás behelyezni istent, mert a többi helyet már elfoglalta a fizika. Az ufókat hagyjuk, mert velük ugyanaz kezdődne elölről. Ők hogy keletkeztek.

Scagnetti 2012.06.30. 09:59:46

@sefatias: Milyen bizonyítékot akarsz? Most nincs kedvem betörni a fejem, hogy belenézhess, de azért gyanítom van ott bent valami, mert agy nélkül elég nehéz lenne akár csak egyetlen szót is begépelnem ide.
De ha csinálnak egy röntgent a fejemről, küldök neked is egy példányt.

Scagnetti 2012.06.30. 10:05:26

@küzdős: Igazad van. A földön mindenki, aki nem istenhívő titeket, megvilágosodottakat akar csak provokálni. :)

Azt is tudjátok előre, hogy bármi bizonyítékot hoznátok, mi úgyis kiröhögjük azt. Ezért inkább sosem hoztok egyet sem, biztos, ami biztos. :)

Na nem baj, végül is ezzel nem veszítek semmit. Most itt hagylak titeket, mert ilyen szép időben inkább az infravörös sugarakra vagyok kíváncsi.

Ha meg mégis találtok valami bizonyítékot, keressetek meg nyugodtan, ígérem örömmel fogom megnézni!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.06.30. 10:39:44

khmm khmm
Ez a blog nem erre való. Köszönöm!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.30. 11:49:05

@Johnny Joker: :) kiváncsi voltam meddig bírod. Azt hittem már tegnap meg fogod unni. :P

Catilina. 2012.06.30. 13:21:47

@Johnny Joker: Igazad van!!!Én vagyok egy tökkelütött barom,hogy reagálok neki.

Catilina. 2012.06.30. 13:37:38

@küzdős: Persze...nekem is eszembe jutott közben Jézus példája,akitől a számtalan csodái ellenére állandóan jeleket kértek,és megmondta nekik,hogy nem kapnak több jelet!Persze neki valószínűleg Jézus se létezett....
Teljesen igazad van,nem pazarlom az időmet rá többet.Vitázni amúgy is csak úgy lehet valakivel,ha érveket hozunk fel,neki viszont eddig még egy se volt,csak fújja a hathuszas dumát,a kérdéseimben felvetett problémákra pedig egyetlen ellenérvet,bizonyítékot,vagy konkrét példát sem tud felhozni.Na,ezt le is zártam ezzel,jobb is ha Johnny törli az egészet.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.06.30. 17:10:17

@Catilina.: @küzdős: @sefatias:

Megdöbbentő a segíteni akarásotok; Scagnetti-vel kapcsolatosan; a kitartásotok,és türelmetek ami azt mutatja,hogy jó emberek vagytok;...sajnos én is sok hasonló házigazdával;megküzdenem régen úttörő éveim alatt...,de egy idő után eljön a pillanat amikor a Róm 1:20 -lép érvénybe...sajnos,pont az uralkodó szellemi magatartásuk miatt:

"Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniilik az ő örökké való hatalma és istensége,........ők MENTHETETLENEK.:).....;bár kitudja mit hoz számára a jövő ami elgondolkoztatja....én mindig azt mondtam az ateista hajlamú házigazdáknak...,hogy...a I-II.világháborúban a bombázások alatt nem voltak ateisták;a lövészárkokban nincsenek hitetlenek.Kettő eszembe jutott erre
:
- Mi az abszolút NULLA?- Ateisták száma egy zuhanó repülőgépen....

- Mi az abszolút IGAZ állítás?- ???
- Zuhanó repülőgépen nincsenek ateisták....

....Az ember alkatánál fogva vágyik az istennel való kapcsolatra ez ellen nincs mit tenni...lehet pótolgatni helyetesítetni ,de az nem kielégítő;...;de a világ sem kedvező táptalaja az istenbe vetett hitnek...Scagnetti is ennek az áldozata...;de ha lenne benne egy kis nyitottság,...alázat :)...ehelyett dac és ellentét keresés:( ...azonban nincs könnyű dolga..ma csak a hit szemeinkre támaszkodhatunk;következtetnünk kell Isten létezésére először;aztán jöhetne a megtapasztalás is...nincsenek csodák mint az Izraelitáknak a pusztában ami meggyőzné őket...bár sokukat akkor ez sem győzött meg Isten vezetéséről, lázadtak és elvesztek...csak Imádkozni tudunk érte..hátha....rajta múlik.

-Édesapám kőkemény Kommunista ...és Ateista volt..előadásokat is tartott az akkori elvtársaknak:)...soha nem tudtam dűlőre jutni vele;bibliai érveléseimmel nagyon sokat vitatkoztunk egy beton fal volt közöttünk...rövidesen nagyon megbetegedett és halálos diagnózist kapott az orvosoktól..röviddel ezután meg is halt,...a temetés utáni napokban a szomszéd behívott beszélgetni; és elmondta,hogy apukám halála előtti napon be ment hozzájuk;és megkérdezte tőlük,hogy szerintük van-e pokol,és van,e valami élet a halál után...az a beszélgetés teljesen vallási jellegű volt számukra...amikor elmondták nekem; mintha vizes vödört öntöttek volna rám....nehezen tudtam róla elképzelni ezt a fajta érdeklődést az öregről ...,sok mindent meg tanított nekem ez az eset....leginkább azt,hogy nincsenek igazi ateisták...és nincsenek reménytelenül ateisták...az isten kereső vágy ..az isten helye mint űr ott van minden elmében szívben...ki-ki mással pótolja vagy tölti be ezt az űrt,de ott van!!!...és jöhet egy pillanat..amikor egy ateista komolyan szembekerül saját elméletének haszontalanságával...és keresni kezd:)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.30. 17:14:23

@kingdom: na hali. A te apád is kommunista volt? Még egy közös pont az életünkben. Épp most néztem át a fater kitüntetéseit, meg az okleveleit.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.06.30. 17:22:41

Ne is mond..neki is sok volt:) szakajtóval osztották akkoriban :)...,gyerekként sokat játszottam velük:)...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.30. 17:45:49

@kingdom: :) én is :)) Mikor meghalt az öreg, odaadtam a kisfiamnak a plecsniket. Most már ő játszik velük

nina:) 2012.07.02. 09:22:36

@sefatias: Jó sokat írtatok! Még mindíg nincs kiírva a neved!:):):) Jól megfenyegettek!
Még nekünk kell félni ! Én is megkaptam a magamét!