A Jehova Tanúi által használt, A Szentírás új világ fordítása névre hallgató bibliafordítás a következőképpen adja vissza a Lukács 23:43-at:

Ő pedig ezt mondta neki: „Bizony mondom neked ma, velem leszel a Paradicsomban.”

Vagyis Jézus biztosította a mellette megfeszített egyik gonosztevőt, hogy vele lesz majd a Paradicsomban. A kérdés az, hogy mikor? Jehova Tanúi szerint majd valamikor a jövőben, hiszen a Paradicsom (új világ) ő szerintük a mostani idők után fog megvalósulni. Ennek megfelelően a bibliaverset is így fordították, vagyis a vessző a „ma” szó után lett kirakva. Az általam vizsgált összes magyar nyelvű fordítás azonban máshogyan adja vissza ezt a verset, az írásjelet (a legtöbb esetben vesszőt) a „ma” szó elé helyezve. Nézzük meg ezeket a példákat:

„Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.”
(a Szent István Társulat által kiadott fordítás)
„Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban!”
(Káldi György -féle fordítás)
„Bizony mondom neked: ma velem leszel a paradicsomban.”
(Békés-Dalos fordítás)
„Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.”
(a Kálvin János kiadó által megjelentetett fordítás)
„Bizony azt mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.”
(Csia Lajos -féle fordítás)
„mondom neked, ma velem leszel a Paradicsomban!”
(Vida Sándor -féle fordítás)
„Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban.”
(Károli fordítás)

Az általam megszerezhető hét magyar fordítás mindegyike megegyezik abban, hogy a a vessző (vagy más írásjel) a „ma” szó előtt van. Ezzel azt a gondolatot közvetítik, hogy Jézus még azon a napon az általa megszólított személlyel lesz a paradicsomban. Ez különbözik a Tanúk álláspontjától, akik azt állítják, hogy a „ma” szó arra utal, hogy Jézus azon a konkrét napon teszi azt a kijelentést, hogy a gonosztevővel lesz majd a paradicsomban – valamikor a jövőben.

Ez azonban felvet egy lényeges kérdést: Jézus miért nem használja a „bizony mondom neked ma” kifejezést sehol máshol a Bibliában? Mindenhol ehhez hasonlókat olvasunk: „bizony mondom neked”, vagy „bizony, bizony mondom nektek”. De sehol nem olvashatunk ilyet (még az Új világ fordításban sem másik helyen!): „bizony mondom neked ma”. Jézus tehát nem használta így a „ma” szóval ezt a kifejezést, és a legtöbb fordítás szerint ez esetben sem használta. Miért fordítják Jehova Tanúi ezt a bibliaverset a fentebb említett módon? Lehet, hogy a fordítást ezzel a már kialakított tantételeikhez igazítják? Nem a tantételeket kellene a Bibliához igazítani?

A Fekete Bárány

----------------

Mivel az Őrtorony Társulat szerint a halott a feltámadásig egyszerűen nem létezik, a Társulat fordításában, az ÚVF-ben Jézus a jó latornak nem azt ígéri, hogy még aznap vele lesz a paradicsomban, hanem ezt mondja: „Bizony mondom ma: velem leszel a Paradicsomban” (Lk 23:43); a „mondom” után levő vesszőt a Társulat először kettősponttá alakította át (2000-es verzió), majd meghagyta vesszőnek (2003), de mindenképpen a „ma” után tette (ugyanezt a kifejezést persze 73 más esetben úgy adja vissza, hogy a vessző az értelem szerinti helyén van). Pedig a „…neked” után van a vessző, mint az összes ilyen bevezető szövegnél (az ÚVF-ban is 74-ből 73-szor!). Jézus részéről fölösleges lett volna hangsúlyozni, hogy aznap mondja, amit mond.

Az adventista bibliafordítókat is (lásd Clear Word Bible) zavarja, hogy a többi 73 esetben rögtön a fenti kezdőformula után van a vessző vagy kettőspont („Bizony, bizony, mondom neked:...”). Jehova Tanúi ugyanezt tették az Új Világ fordításban, ugyanabból az okból.

Pedig a Lk 23:43-ban a vessző / kettőspont mindig rögtön a „Bizony mondom neked” kezdőformula után jön. De minek is hangsúlyozta volna Jézus, hogy aznap beszél? Miért, mikor beszélt volna? „Bizony mondom neked holnap...” ? :D ...vagy tegnap mondom néked? :-)

Az Index Fórumán írtak az ezzel kapcsolatos érvelésről:

„Egyébként meghallgattam Reisinger ezzel kapcsolatos előadásába, és azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon közepes a meggyőző ereje szentírástudományi területen. Végighallgattam azt a szakaszt, ahol a „bizony mondom neked ma” fordítást védelmezi, és az égvilágon semmit nem hallottam, csak más igehelyek (adventista értelmezésé)re való támaszkodást, általános adventista teologizálást, az ellenkező álláspont minősítgetését, némi egyháztörténeti felvilágosítást, de semmi kényszerítő erejű szövegtani, nyelvtani, görögbeli érvet. Egy szót sem szólt pl. arról, hogy hányszor szerepel a Bibliában ilyen „bizony mondom neked ma”, és hogy mi végre áll most itt ez a szokatlan „ma”, holott semmi szükség rá. Vagyis nem tudta szövegtanilag megindokolni, miért rossz e ponton a Károli, csak azt mutatta ki, hogy az adventista teológiával itt nem fér össze. Márpedig ahhoz, hogy egy fordítást rossznak mondjunk e ponton, ennél több kell.

Nem a teológiának kell meghatároznia a szöveget, hanem fordítva. És a szöveg kétségkívül úgy kerekebb, megszokottabb, hogy „mondom neked: ma velem leszel.”

Ugyanilyen logikával bármikor rittyentek egy ellen-előadást: először kidolgozom a halál utáni tudatos továbblétezés valamiféle teológiáját, aztán mint ezzel ellentétest, megcáfolom a „bizony mondom neked ma” fordítást. Ez ugyanilyen kevéssé meggyőző volna, mint Reisinger előadása.

Egyébként a paradicsom nem (feltétlenül) azonos a mennyel. Aki nem a mennybe megy, attól még mehet a paradicsomba. A paradicsom itt az ószövetségi igazak halál utáni tartózkodási helye. Az „Ábrahám kebele” is ezt a helyet jelöli.”

----------------

Bemásolom azt is, amit a BikBak-on írtak erről:

„Az Őrtorony Társulat egy érdekes megoldást alkalmaz a Lukács 23:43 fordításánál, amely így szól:

„...Bizony mondom neked ma: velem leszel a Paradicsomban.”

Érdekes azt Westcott és Hort szövegben is elolvasni. A koiné nyelv mellett a Westcott és Hort szöveg tartalmaz egy szó szerint angol fordítást, amely vessző nélkül így szól:

„Amen to you I am saying today with me you will be in the Paradise.”

Lefordítva (lehet másképp is):

„Ámen neked én mondom ma velem leszel a Paradicsomban.”

Hova kell tenni a vesszőt? A görög szövegben a mondom és a ma szó között van, az angolban a saying és a today között (mondom neked, ma velem). Magyarban ennek megfeleloen a görögbol (Westcott-Hort) így lehet helyesen fordítani:

„Bizony, mondom neked, ma velem leszel a Paradicsomban.”

Mivel az ’ámen’ egy idegen szó a görögben is, ezért a bizony helyett helyes lehet meghagyni az áment, de nem muszáj. Jézus ígérete még a Társulat által hitelesnek tekintett (és használt) alapszöveg szerint is egyértelműen nem az volt, hogy „én ma mondom, hogy majd velem leszel a Paradicsomban”; hanem: „azt mondom neked, hogy ma velem leszel a Paradicsomban”.

Jehova Tanúi azzal érvelnek rögtön, hogy az eredeti iratokban nincsenek vesszők. Ez igaz, tehát a fordítón múlik, hogy hova helyezi (de akkor azt se felejtsék el, hogy nem létezett kisbetűs theosz, azaz isten szó sem a görögben). De a vesszőt nem úgy helyezik el a fordítók, ahogyan a Tanúk elképzelik. Bár nincs fordító, aki teljesen elfogulatlan teológiai szempontból, de ezt igyekeznek háttérbe szorítani. A vesszők és a mondattagolások kérdésében pedig úgy járnak el, hogy a fordítandó szöveg összes hasonló helyének vizsgálata után és alapján hoznak döntést. Jézus a 'mondom neked' kifejezést 74-szer alkalmazza. 73 más esetben a 'mondom neked' külön áll a többi szótól. Az ÚVF is így fordítja ezeket a helyeket. Egyedül a Lukács 23:43 esetén járt el másképpen. Ki volt akkor aki teológiailag valóban elfogult?

A 'mondom neked' kifejezés néhány előfordulása Lukács evangéliumában: 5:24, 7:9, 7:14, 7:28, 7:47, 9:27, 10:12, 10:24, 11:8, 12:4, 15:10, 17:34, 19:26, 19:40, és a 23:43. Minden esetben külön áll a mondat többi részétől.

Akkor vajon mit akart mondani Jézus? Vajon a János 20:17 nem áll szemben ezzel a kijelentésével?

A János 20:17-ben Jézus maximum annyit mond, hogy Ő még nem ment az Atyjához. Ez esetben (maximum) a gonosztevő paradicsomi helye nem egyenlő az Atya tartózkodási helyével.”

----------------

Lássuk mit ír a kérdéses részről Lothar Gassman teológus, idézem:

„Mivel Jézus ismeri a halál utáni életet, a kereszten is így szólhat a vele együtt kivégzett bűnbánó gonosztevőhöz: „Bizony mondom neked: MA velem leszel a paradicsomban” (Lk 23:43). Mivel Jehova Tanúi tagadják a halál utáni közvetlen további létet, azon fáradoznak, hogy ezt a verset is másképp értelmezzék. Számukra elképzelhetetlen, hogy Jézus ezt mondta volna a gonosztevőnek: „Ma (vagyis ezen a napon) velem leszel a paradicsomban" (az üdvözültek köztes állapotában). Ezért az Új Világ Fordítás így adja vissza ezt a verset: bizonymondom neked ma, velem leszel a Paradicsomban.”

A gonosztevő tehát nem aznap kerül a paradicsomba (az üdvözültek köztes állapotába) Jézussal, hanem egyszer valamikor – újjáteremtése után - örökké „Paradicsomban a földön” fog élni. Mivel indokolják ezt a fordítást? Az Őrtorony Társulat bibliai lexikonában ez áll:

„A központozás e szavak visszaadásánál kényszerűen attól függ, hogyan fogja fel a fordító Jézus kijelentését. A görög szövegben nincsenek írásjelek, mivel csak a IX. században látták el a mai írásjelekkel. Sok fordításban a 'ma' előtt vessző van, így az a benyomásunk, hogy a gonosztevő még aznap jutott a Paradicsomba, ezt azonban a Biblia nem támasztja alá. Jézus maga halott volt és a sírban feküdt, amíg a harmadik napon azok ’zsengéjeként’, akik feltámadnak, fel lett támasztva... Ezért minden arra utal, hogy a 'ma' szóval Jézus nem azt akarta mondani, mikor lesz a gonosztevő a Paradicsomban, hanem arra az időre akarta irányítani a figyelmet, amelyre az ígéret elhangzott, és a gonosztevő egy bizonyos hitet tanúsított Jézus iránt. Ez az a nap volt, amelyen Jézust népének legfőbb szellemi vezetői elvetették, majd halálra ítélték és kivégzésre átadták a rómaiaknak.” (Segítség a Biblia megértéséhez, 1135. o.).

Jehova Tanúinak bibliai lexikona mindenesetre helyesen mutat rá, hogy az eredeti görög szöveg nem tartalmaz írásjeleket, és a(z utólagos) központozás a fordító felfogásától függ. A központozás persze nem lehet önkényes, hanem a közvetlen és a teljes bibliai SZÖVEGÖSSZEFÜGGÉSBŐL kell származnia. Két kérdést kell tehát feltennünk: Mit akart Jézus mondani a gonosztevőnek ezen a helyen? Majd: Hová kerülnek az írásjelek párhuzamos vagy hasonló helyeken?

Az első kérdés: Mit akart Jézus mondani? Valóban arra akarta helyezni a hangsúlyt az evangélista, hogy Jézus a gonosztevőnek közös haláluk napján paradicsomi életet ígér a távoli jövőben? Vagy pedig az üdvözültek állapotában való azonnali részesedését kívánta kiemelni?

A szövegösszefüggésből kétségtelenül az utóbbi adódik. Hiszen az előbb a gonosztevő azt mondta Jézusnak: „Emlékezzél meg rólam, amikor eljössz országodban!” (Lk 23:42). Az Isten utolsó időben felállított országába vetett hit igen elterjedt volt a zsidóknál, ezzel szemben Jézus máshoz nem hasonlítható teljhatalommal hangsúlyozza: „Bizony, mondom neked: MA velem leszel a paradicsomban” -, bár még nem az örök királyságban, mégis az üdvözültek földi halál és utolsó nap közötti állapotában. Jézus itt kora rabbijainak módján beszél arról az állapotról, amelybe a kegyesek lelkei a meghalás pillanatában kerülnek, a paradicsomban, a gan édenbtn (Edénkért, 1Móz 2:8kk) tartózkodva, anélkül, hogy ezzel előbbre hoznák azt az üdvösséget és dicsőséget, amely csak Isten jövendő országában várja a feltámadt kegyeseket.

Ezt az értelmezést támogatja a tartalmilag hasonló hely, Jn 11:23-26. Jézussal szemben Márta is az „utolsó napi feltámadásról” beszél, amely jól ismert volt a zsidóságban. Jézus ezzel szembeállítja az újat: „ÉN VAGYOK a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal, is él; és aki él, és hisz énbennem, az NEM HAL MEG SOHA.” A szokásos végidei várakozással szemben Jézus az „itt és most”-ot hangsúlyozza, az örök életet, amely nem veszíthető el, és amelyet az Ő jövetelével a hívők ajándékba kapnak.

Ezt az értelmezést - és itt már a fenti második kérdésre válaszolunk - a teljes bibliai összefüggés is támogatja, különösen is a görög „szémeron” („ma”) szó egyéb használata. Éppen Lukács evangéliuma használja jellegzetesen. Mégpedig ISMÉTELTEN, HANGSÚLYOSAN ELŐL, hogy az üdvösség és az Üdvözítő jelenlétét hangsúlyozza: „MA született nektek a Megtartó” (2:11). „MA teljesedett be az írás a fületek hallatára” (4:21). „MA hihetetlen dolgokat láttunk” (19:5). „MA lett üdvössége ennek a háznak” (19,9). Ennek a láncolatnak szerves része ez a mondat is: „MA velem leszel a paradicsomban” (23:43).

Mindenekelőtt a Jézus által gyakran használt „bizony mondom nektek” fordulatból adódik, hogy a „ma" a mondat második feléhez tartozik, oda kell tartoznia: „Ma velem leszel a paradicsomban”. Hiszen több mint 70-szer fordul elő az Újszövetségben: „Bizony (bizony) mondom neked/nektek”, és egyszer sincs „ma” hozzátéve - eszerint minden bizonnyal Lukács 23:43-ban sem."

----------------

A hagyományos olvasat szerint a ma arra vonatkozik, hogy mikor lesz a gonosztevő Krisztussal: még azon a napon. Jehova Tanúi értelmezése szerint viszont a "ma" arra vonatkozik, hogy mikor mondja Jézus az ígéretet: „ma mondom neked”, miközben annak teljesedése egy meghatározatlan későbbi időpontban, szerintük a földi paradicsom helyreállításakor következik be.
A Tanúk jelenlegi hivatalos magyarázata kifejezetten ezt az utóbbi értelmezést védi. Érvként hivatkozik az ószövetségi „ma parancsolom neked” típusú fordulatokra, a Cureton-féle ószír evangéliumra, valamint arra a teológiai meggyőződésre, hogy a gonosztevő nem mehetett azon a napon valamiféle mennyei vagy köztes paradicsomba.
A kérdés azonban nem az, hogy nyelvtanilag elképzelhető-e a Jehova Tanúi által választott központozás. Elképzelhető. A kérdés az, hogy a két grammatikailag lehetséges olvasat közül melyiket teszi valószínűvé Jézus állandó beszédformulája, Lukács nyelvhasználata, a közvetlen szövegösszefüggés, az Újszövetség tágabb tanítása és a korai keresztény értelmezéstörténet.
Ha ezeket együttesen vizsgáljuk, az adatok igen határozottan a hagyományos olvasat felé mutatnak:
„Bizony mondom neked: ma velem leszel a Paradicsomban.”

1. Mit mond pontosan a görög szöveg?

A kritikai görög szöveg lényegi alakja:
ἀμήν σοι λέγω, σήμερον μετ’ ἐμοῦ ἔσῃ ἐν τῷ παραδείσῳ
Szó szerint:
„Ámen, neked mondom, ma velem leszel a Paradicsomban.”
A kulcsszó a σήμερον (sēmeron), vagyis „ma”.
Az ókori görög kéziratok központozása nem felel meg a mai rendszerünknek, a legkorábbi tanúkban pedig ez a mondat nem rendelkezik olyan egyértelmű központozással, amely önmagában eldöntené, hogy a sēmeron az előtte vagy az utána álló tagmondathoz tartozik. Ezért valóban nem szabad úgy érvelni, mintha maga Lukács tett volna egy mai értelemben vett vesszőt a λέγω és a σήμερον közé.
Ebből azonban egyáltalán nem következik, hogy a két olvasat egyformán természetes.
A beszédben sincsenek leírt vesszők, mégsem tetszőlegesen értjük a mondatokat. A szintaxis, a megszokott formulák, a hangsúly, a pragmatika és a szövegösszefüggés jelzi, hogy melyik szó melyik kijelentéshez tartozik. A modern központozás nem létrehozza, hanem grafikusan megjeleníti azt a mondatszerkezetet, amelyet a szerkesztő vagy fordító a görögből kikövetkeztet.
Ezért az az érv, hogy „az eredetiben nem volt vessző”, önmagában semmit sem dönt el. Legfeljebb azt mutatja, hogy tovább kell mennünk a mondattani és exegetikai elemzéshez.

2. Egy szükséges pontosítás: a Westcott–Hort-kiadás vesszője nem ősi kézirati vessző

A vitairodalomban néha úgy érvelnek, hogy még a Jehova Tanúi által nagyra becsült Westcott–Hort görög Újszövetség is vesszőt tesz a λέγω után, tehát maga „a görög szöveg” tanúskodik a hagyományos olvasat mellett.
Ez így túlzás.
Westcott és Hort nyomtatott görög kiadásának központozása szerkesztői központozás. Értékes adat arra nézve, hogyan értették ők a mondatot, de nem bizonyítja, hogy Lukács eredeti kéziratában ugyanott állt írásjel. A hagyományos értelmezésnek nincs is szüksége erre a gyengébb érvelésre.
A valódi kérdés ez: miért értelmezte és értelmezi a görög szöveg szerkesztőinek, fordítóinak és kommentátorainak nagy többsége úgy a mondatot, hogy a ma a „velem leszel” kijelentéshez tartozik?
Erre már komoly nyelvi és kontextuális válasz adható.

3. Jézus jellegzetes formulája: „Ámen, mondom neked…”

Az első és talán legerősebb nyelvi érv Jézus sajátos beszédformulája.
Az evangéliumokban újra és újra előfordul:
ἀμὴν λέγω σοι – „bizony mondom neked”
illetve
ἀμὴν λέγω ὑμῖν – „bizony mondom nektek”.
Jánosnál gyakran megkettőzve:
ἀμὴν ἀμὴν λέγω σοι / ὑμῖν – „bizony, bizony mondom neked/nektek”.
Ez nem egyszerűen egy tetszőleges igei kapcsolat. Jézus evangéliumi beszédének egyik legjellegzetesebb formulája. Az ámen itt nem a kijelentés végén áll, ahogyan a zsidó liturgikus használatban megszokott lehetett, hanem Jézus saját kijelentésének elején: ünnepélyesen hitelesíti azt, amit közvetlenül utána mondani készül.
Lukács 23:43 kritikai szövegében a szórend:
ἀμήν σοι λέγω
vagyis szó szerint „ámen, neked mondom”.
Egyes szöveghagyományokban a megszokottabb ἀμήν λέγω σοι áll. A σοι előrehozása azonban nem változtatja meg a formula lényegét; legfeljebb a megszólított személyt emeli ki: „neked mondom”. Ez a jelenetben különösen természetes, hiszen két elítélt függ Jézus mellett, és az egyik gúnyolja, a másik pedig hozzá fordul hittel.
A döntő megfigyelés az, hogy az evangéliumi „Ámen, mondom neked/nektek” formula rendszeresen önálló bevezető egységként működik. A tartalmi kijelentés ezután következik.
A magyar fordítások – Szent István Társulat, Káldi, Békés–Dalos, protestáns revideált fordítások, Csia, Vida és Károli – ennek megfelelően mind a ma előtt választják el a bevezető formulát.
Jehova Tanúi fordítása éppen ezen az egy helyen olvassa úgy a szöveget, mintha Jézus formulája nem:
„Ámen, mondom neked: …”
hanem:
„Ámen, mondom neked ma: …”
volna.
Ez nem lehetetlen. De feltűnően szokatlan.

4. Miért fölösleges a „ma mondom neked”?

A kérdés nem pusztán statisztikai. Pragmatikai probléma is van.
Jézus és a gonosztevő éppen beszélgetnek. Mindketten tudják, hogy azon a napon hangzik el a kijelentés. Mit ad hozzá a mondathoz az, hogy:
„Bizony mondom neked ma…”?
Önmagában nagyon keveset.
Természetesen vannak olyan ünnepélyes vagy jogi beszédhelyzetek, amelyekben a „ma kijelentem nektek”, „ma tanúsítom előttetek” kifejezésnek saját retorikai funkciója van. Ilyen példákat találunk az Ószövetségben, különösen a Második Törvénykönyvben. De ebből nem következik automatikusan, hogy minden beszédige után álló „ma” ugyanilyen funkciójú.
Lukács 23-ban ráadásul az ellenkező értelmezésnek nagyon világos funkciója van.
A gonosztevő azt kérte:
„Jézus, emlékezz meg rólam, amikor eljössz királyságodban.”
A kérés időpontja bizonytalan és jövőbeli: „amikor…”
Jézus válasza:
„Ámen, mondom neked: ma…”
A ma így közvetlenül felel a gonosztevő jövőre irányuló „amikor”-jára.
A párhuzam gyönyörű:
a gonosztevő azt kéri, „emlékezz meg rólam” – Jézus azt ígéri, „velem leszel”;
a gonosztevő azt mondja, „amikor eljössz királyságodban” – Jézus azt mondja, „ma”;
a gonosztevő távoli reményt kér – Jézus közvetlen üdvösséget ígér.
A hagyományos központozás tehát nem egyszerűen „egy lehetséges vesszőhely”. A párbeszéd retorikai szerkezetét teszi érthetővé.

5. Lukácsnál a „ma” az üdvösség jelen idejének fontos motívuma

A Jehova Tanúi olvasatának egyik legnagyobb problémája az, hogy elszakítja Lukács 23:43 σήμερον szavát Lukács evangéliumának feltűnő „ma”-motívumától.
Lukácsnál újra és újra Isten üdvözítő cselekvésének jelen idejét jelzi:
Lukács 2:11:
„Ma született nektek az Üdvözítő…”
Lukács 4:21:
„Ma teljesedett be ez az Írás fületek hallatára.”
Lukács 19:5:
„Ma a te házadban kell megszállnom.”
Lukács 19:9:
„Ma üdvösség köszöntött erre a házra.”
Majd a kereszten:
„Ma velem leszel a Paradicsomban.”
Troy M. Troftgruben újszövetség-kutató külön tanulmányt szentelt ennek a lukácsi szóhasználatnak. Megfigyelése szerint Lukács evangéliumában a sēmeron ismételten Isten üdvözítő cselekvésének jelen idejét jelöli; Lukács 23:43-at kifejezetten ennek a narratív láncolatnak a részeként tárgyalja.
Ez sokkal lényegesebb, mint egyszerűen megszámolni, hogy Lukács írásaiban a sēmeron hány alkalommal áll a hozzá tartozó ige előtt vagy után.
Jehova Tanúihoz hasonló értelmezést védő szerzők – például Wilson Paroschi adventista újszövetség-kutató – joggal mutatják ki, hogy Lukácsnál a sēmeron gyakran követi azt az igét, amelyhez szemantikailag tartozik. Ez valódi adat, és nem szabad elhallgatni. Paroschi ezért grammatikailag lehetségesnek, sőt Lukács szórendjével összeegyeztethetőnek tartja a „mondom neked ma” olvasatot.
Csakhogy a puszta lineáris szórend nem dönti el egy határozószó mondattani hatókörét. A sēmeron egyszerűen két ige között áll: λέγω – „mondom” és ἔσῃ – „leszel”. A kérdés ezért nem oldható meg azzal, hogy általában melyik irányban áll közelebb egy igéhez, hanem azt kell vizsgálni, hogy milyen mondattani egységek vesznek körül, és mi a szöveg funkciója.
Itt pedig a λέγω nem magában áll, hanem Jézus állandó ünnepélyes formulájának része:
„Ámen, neked mondom…”
Utána pedig éppen olyan lukácsi „ma”-kijelentés következik, amely az evangélium más csomópontjain Isten üdvösségének jelen idejét jelzi.

6. Márk 14:30 különösen tanulságos

Van egy nagyon közeli párhuzam, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Márk 14:30-ban Jézus ezt mondja Péternek:
ἀμὴν λέγω σοι ὅτι σὺ σήμερον … τρίς με ἀπαρνήσῃ
„Bizony mondom neked, hogy te ma … háromszor megtagadsz engem.”
Itt ugyanaz az ünnepélyes formula jelenik meg:
ἀμὴν λέγω σοι
majd a kijelentés tartalma, amelyben szerepel a:
σήμερον – ma.
Senki sem érti úgy:
„Bizony, ma mondom neked, hogy háromszor megtagadsz.”
A ma természetesen a megtagadás időpontját jelöli.
Igaz, Márknál szerepel a ὅτι (hoti), „hogy”, amely egyértelműbben elkülöníti az idézett tartalmat. Ebből azonban nem következik, hogy a hoti nélkül a ma automatikusan visszafelé, a λέγω-hoz tartozna.
Ezt maga Lukács bizonyítja.

7. A Lukács 22:34 megcáfolja a „nincs ὅτι, tehát a ma a mondomhoz tartozik” érvet

Lukács 22:34-ben Jézus Péterhez fordul:
λέγω σοι, Πέτρε, οὐ φωνήσει σήμερον ἀλέκτωρ…
„Mondom neked, Péter: nem szólal meg ma a kakas, amíg háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem.”
Itt nincs szükség olyan hoti-ra, amely mesterségesen elválasztaná a „mondom neked” formulát a kijelentés tartalmától.
Mégsem értelmezi senki úgy:
„ma mondom neked, Péter…”
A ma a kakasszó és a megtagadás idejét jelzi.
Ez önmagában elég annak megmutatására, hogy az az állítás, miszerint hoti hiányában a sēmeron-nak a λέγω-hoz kell tartoznia, nyelvtanilag tarthatatlan.
A hoti jelenléte vagy hiánya nem mechanikus központozási szabály. Az újszövetségi görögben közvetlen és közvetett beszéd egyaránt állhat vele vagy nélküle, és az evangéliumok párhuzamos helyei is váltakozást mutatnak.
Lukács 23:43 központozását ezért nem lehet a hoti puszta hiányából eldönteni.

8. Az ószövetségi „ma parancsolom neked” idióma nem megfelelő párhuzam

Az Új világ fordítás védői gyakran hivatkoznak a Második Törvénykönyv olyan kijelentéseire, mint:
„…a parancsokat, amelyeket ma parancsolok neked…”
vagy:
„tanúságul hívom ellenetek ma…”
Először is, W. Bullinger egy hosszú sor ilyen ószövetségi helyet hozott fel, s ezt később Jehova Tanúi apologétái is átvették.
A párhuzam azonban gyengébb, mint első pillantásra látszik.
Először is ezekben a példákban nincs meg Jézus sajátos:
ἀμήν … λέγω σοι
formulája.
Másodszor, az ószövetségi kijelentéseknek konkrét szövetségi-jogi funkciójuk van. Mózes egy adott napon kihirdeti, megparancsolja vagy tanúsítja Izrael előtt a szövetség rendelkezéseit. A „ma” ezért természetesen hozzátartozhat az ünnepélyes szövetségi aktushoz.
Harmadszor, az Újszövetségben a legközelebbi valódi példa nem Jézus λέγω formulája, hanem Apostolok cselekedetei 20:26:
„Ezért tanúsítom nektek ezen a mai napon…”
Itt Pál kvázi-jogi tanúságtételt tesz. A görög kifejezés is jóval explicitabb: μαρτύρομαι … ἐν τῇ σήμερον ἡμέρᾳ, vagyis lényegében „tanúsítom nektek ezen a mai napon”.
Ez egészen más szerkezet, mint:
„Ámen, neked mondom, ma velem leszel…”
Nem elég tehát azt mondani, hogy a héber Bibliában előfordul „beszédige + ma”. A kérdés az volna, található-e olyan valóban közeli párhuzam, amelyben Jézus saját ámen + mondom neked formuláját időhatározó módosítja.
Erre nincs jó párhuzam.

9. A sēmeron szórendje önmagában nem döntő

Néha úgy próbálják eldönteni a kérdést, hogy megszámolják: a Septuagintában vagy Lukács–Apostolokban a sēmeron gyakrabban áll-e az azt módosító ige előtt vagy után.
Ez legfeljebb kiegészítő adat.
A görögben nincs olyan szabály, hogy a sēmeron szükségképpen az előtte álló igét módosítja. Találunk bőven olyan mondatokat, amelyekben a „ma” az utána következő verbális tartalomhoz tartozik. Már a Septuaginta Zsolt 2:7-ben:
ἐγὼ σήμερον γεγέννηκά σε
„én ma nemzettelek téged”.
Lukácsnál pedig:
σήμερον πεπλήρωται – „ma teljesedett be” (Lk 4:21),
σήμερον … δεῖ με μεῖναι – „ma nálad kell megszállnom” (Lk 19:5),
σήμερον σωτηρία … ἐγένετο – „ma üdvösség lett…” (Lk 19:9).
Az adverbium helyzete tehát rugalmas.
Ezért még az a statisztikai megfigyelés sem bizonyítja az ÚVF olvasatát, hogy Lukácsnál a sēmeron sokszor az általa módosított ige után áll. A 23:43 speciális problémája nem egy elszigetelt „ige + határozószó” szerkezet, hanem két lehetséges tagmondat határán álló időhatározó, amelyet Jézus rögzült ámen-formulája és Lukács üdvösségtörténeti „ma”-motívuma vesz körül.

10. A közvetlen szövegösszefüggés szinte kiáltja a „ma velem leszel” értelmezést

A gonosztevő kérése és Jézus válasza együtt olvasandó.
A gonosztevő:
„Jézus, emlékezz meg rólam, amikor eljössz királyságodban.”
Jézus:
„Ámen, mondom neked: ma velem leszel a Paradicsomban.”
A gonosztevő a távoli eszkatológiai jövőre tekint. Nem azt kéri, hogy még aznap történjen vele valami. Abban reménykedik, hogy amikor Jézus egyszer majd királyi hatalmában megjelenik, akkor emlékezzen meg róla.
Jézus válasza ezért meghaladja a kérését.
Nem egyszerűen:
„Igen, majd egyszer.”
Hanem:
„ma”.
Nem egyszerűen:
„megemlékezem rólad.”
Hanem:
„velem leszel.”
Nem egyszerűen:
„amikor egyszer eljön a királyság.”
Hanem:
„a Paradicsomban.”
Ha a ma szót visszacsatoljuk a „mondom neked” igéhez, ez az egész retorikai ellenpont eltűnik. Jézus válasza lényegében annyi lesz:
„Most, ezen a napon kijelentem neked, hogy egyszer majd velem leszel.”
Ez természetesen lehetséges mondat, de jóval kevésbé felel meg annak a drámai kontrasztnak, amelyet Lukács a jelenetben kialakított.

11. A kéziratok nem igazolják az ÚVF központozását

A kérdést időnként úgy állítják be, mintha lenne egy korai görög kézirati hagyomány, amely kifejezetten Jehova Tanúi központozását támasztaná alá.
A valóság jóval árnyaltabb.
A korai P75 papirusz nem ad olyan központozást a helyen, amely eldöntené a kérdést. A Codex Sinaiticus szintén nem szolgáltat egyértelmű választ. Az ötödik századi Codex Alexandrinus viszont pontot tartalmaz a σοι után, vagyis a hagyományos tagolásnak megfelelően választja el:
ἀμὴν λέγω σοι · σήμερον…
A kéziratok szövege és központozása összevethető a fennmaradt tanúk átírásában.
A Codex Vaticanusban valóban található egy apró pont a sēmeron után. Ezt a Jehova Tanúi olvasatának védői előszeretettel említik. Csakhogy még a „ma mondom neked” olvasatot védő Wilson Paroschi is elismeri, hogy bizonytalan, vajon ez szándékos írásjel-e, illetve az eredeti kéztől származik-e; ő maga valószínűbbnek tartja a későbbi eredetet.
Ezért a Vaticanus pontjából legfeljebb annyi következik, hogy valaki valamely időpontban értelmezhette így a szöveget. Abból nem következik, hogy Lukács így értette.
A szövegkritika itt nem tudja helyettesíteni az exegézist.

12. Cureton-féle ószír fordítás bizonyít valamit – csak nem azt, amit Jehova Tanúi szeretnének

Az Őrtorony Társulat előszeretettel idézi a Cureton-féle ószír evangéliumot, amely olyan szerkezetet képvisel, amely összhangba hozható a:
„mondom neked ma…”
olvasattal.
Ezt nem kell letagadni.
A Cureton-féle szöveg fontos történeti adat arra, hogy az alternatív értelmezés nem modern Jehova Tanúi találmány.
De ennél többet nem bizonyít.
Az ószír hagyomány maga sem egységes. A Sinaiticus Syriacus a hagyományos értelemnek megfelelő szöveget képviseli, és a későbbi szír hagyományban is megtalálható a „ma velem leszel” olvasat. Vagyis egyetlen ószír tanúból nem lehet egy eredeti görög mondatszerkezetet rekonstruálni.
Ha két régi fordítás eltér egymástól, az elsősorban azt mutatja, hogy a görög mondatot már korán is lehetett kétféleképpen értelmezni.
Az eldöntéshez ismét vissza kell térnünk a görög formulához és Lukács kontextusához.

13. Hesychiosz nem Jehova Tanúi értelmezésének patrisztikus tanúja

Jehova Tanúi gyakran idézik a Jeruzsálemi Hesychiosznak tulajdonított megjegyzést:
„Némelyek így olvassák: »Bizony mondom neked ma«, és ott teszik a választójelet…”
Ez első pillantásra erős adatnak tűnhet.
Csakhogy a teljes szöveg éppen azt mutatja, hogy a szerző számára a természetes olvasat a „ma velem leszel”.
A probléma, amelyet meg akar oldani, éppen ez: hogyan lehetett a gonosztevő „ma” Krisztussal a Paradicsomban, ha Krisztus alászállt a holtak országába?
Ezután említi, hogy „némelyek” úgy próbálják megoldani a nehézséget, hogy a ma szót a „mondom neked”-hez kötik.
Ő maga azonban nem tartja szükségesnek ezt a megoldást. A hagyományos olvasatot fenntartva arra hivatkozik, hogy Krisztus isteni természete nincs helyhez kötve.
Vagyis Hesychiosz tanúsága valójában két dolgot bizonyít:

1. az alternatív központozás valóban ismert volt;
2. de az általa képviselt fő értelmezés nem ez, hanem a „ma velem leszel”.

Maga a Jehova Tanúi hivatalos oldal is csak azt tudja belőle idézni, hogy „némelyek” így olvasták.
Ez nagyon más állítás, mint azt mondani, hogy a korai egyház így értette Lukácsot.

14. Theophylaktosz még egyértelműbb

A 11–12. századi ohridi Theophylaktosz szintén ismeri az alternatív központozást, de korántsem semlegesen beszél róla.
Az általa használt görög ἐκβιάζονται ige erőltetést, kényszerítést fejez ki; régebbi latin fordítása torquent verbum, vagyis lényegében „kicsavarják a mondást”.
Theophylaktosz saját értelmezésében:
„Ma velem leszel a Paradicsomban.”
A probléma számára ugyanaz: miként egyeztethető össze ez Krisztus alászállásával? Megoldását nem a vers átközpontozásában látja.
Ez fontos történeti tény. Az alternatív olvasat ismert volt, de egy nagy hatású görög kommentátor olyannyira természetellenesnek tartotta, hogy a szöveg „megerőszakolásaként” vagy „kicsavarásaként” jellemezte.

15. A késői scholionok és a Nikodémus-evangélium sem fordítja meg a képet

Tischendorf apparátusa néhány késői görög scholiont is felsorol, amelyek tudnak az alternatív központozásról. Ezek azonban 10–11. századi kéziratokhoz kapcsolódó jegyzetek, tehát önmagukban semmiféle érdemi bizonyítékot nem nyújtanak Lukács első századi mondattani szándékára.
Ráadásul ugyanaz az ἐκβιάζονται megfogalmazás jelenik meg bennük, amely az értelmezés erőltetett voltára utal.
Az apokrif Nikodémus-evangélium különböző recensiói pedig nem egységesek: egy korábbi szövegváltozat a hagyományos értelmezést tükrözi, míg egy későbbi átdolgozás az ellenkező szerkezetet.
Ez történettörténetileg érdekes, de exegetikailag nem dönti el Lukács mondatát.
A történeti bizonyítékból tehát nem az következik, hogy az ÚVF „helyreállított” volna egy ősi, elveszett központozást. Legfeljebb az, hogy már az ókor végén is akadtak olyanok, akik a verset másképpen tagolták.

16. A hagyományos értelmezés jóval korábbi és szélesebb körű

Szír Szent Efrém negyedik századi evangélium-kommentárjában a gonosztevő történetét úgy kezeli, hogy az Krisztus közvetlen paradicsomi ígéretét fejezi ki; a „kert” megnyitását a kereszthez kapcsolja.
A későbbi görög, latin és szír keresztény hagyomány fő vonala szintén a:
„ma velem leszel”
olvasatot követi.
A tény, hogy egyes szerzők külön megoldást kerestek arra, hogyan fér össze a „ma” Krisztus Hádészba való alászállásával, éppen azt mutatja, hogy számukra a ma természetesen a paradicsomi együttlét időpontja volt. Ha eleve a „ma mondom neked” lett volna a bevett értelmezés, a probléma fel sem merült volna.

17. „De Jézus három napig halott volt” – ez nem oldja meg a mondattani kérdést

Jehova Tanúi legfontosabb teológiai érve így hangzik:

1. Jézus azon a napon meghalt.
2. A harmadik napig nem támadt fel.
3. János 20:17 szerint még feltámadása után sem „ment fel az Atyához”.
4. Ezért nem lehetett azon a napon a Paradicsomban.

Következésképpen a mondatnak ezt kell jelentenie:
„Bizony mondom neked ma, [majd egyszer] velem leszel a Paradicsomban.”
Ez azonban körkörös érvelés.
A Jehova Tanúi antropológiai rendszerét előre igaznak feltételezi – nevezetesen azt, hogy a halálban a személy tudatos létezése teljesen megszűnik –, majd ennek megfelelően központozza azt a verset, amely éppen ezt a feltételezést kérdőjelezi meg.
A helyes módszer fordított: előbb meg kell állapítanunk, mit mond valószínűleg a szöveg, és csak utána kell teológiánkat ehhez igazítani.

18. Krisztus valódi halála nem jelentett megsemmisülést

A történelmi kereszténység sohasem tanította, hogy Krisztus csak látszólag halt meg.
Valóban meghalt.
Teste valóban a sírban feküdt.
Valóban a harmadik napon támadt fel testileg.
De ebből nem következik, hogy Krisztus emberi lelke eközben megszűnt létezni.
Sőt, az ősi keresztény hitvallás éppen ezt vallja:
„alászállt a poklokra” – descendit ad inferos.
Itt nem a kárhozottak pokláról van szó, hanem a holtak országáról, a bibliai Seol/Hádész valóságáról.
Krisztus halála után emberi lelkében csatlakozott a holtakhoz, és üdvözítőként szállt le a holtak birodalmába; a hely ugyan közös értelemben a holtak országa, de az igazak és gonoszok állapota nem azonos, amit a hagyomány éppen Lázár és „Ábrahám kebele” példájával szemléltet. Krisztus az igazakat szabadította meg, és megnyitotta előttük a mennyei boldogságot.
Ez fontos korrekció azokkal a protestáns kommentárokkal szemben is, amelyek Lukács 23:43-ból Krisztus pokolraszállását próbálják tagadni. Erre nincs szükség. A hagyományos központozás és a descensus ad inferos tökéletesen összeegyeztethető.

19. A „Paradicsom” nem feltétlenül ugyanazt jelenti, mint Krisztus mennybemenetele

Jehova Tanúi gyakran János 20:17-re hivatkoznak:
„Még nem mentem fel az Atyához.”
De Lukács 23:43 nem azt mondja:
„Ma testileg felmegyünk az Atyához a mennybe.”
Azt mondja:
„Ma velem leszel a Paradicsomban.”
A Paradicsom jelentését nem szabad automatikusan azonosítani a húsvét utáni, majd a negyvenedik napon bekövetkező dicsőséges mennybemenetellel.
A keresztény hagyományon belül többféleképpen pontosították ezt. Gyakori értelmezés szerint a Paradicsom ebben az összefüggésben az igazak boldog köztes állapotát – „Ábrahám kebelét” – jelöli, ahová Krisztus halála után leszállt. Más értelmezések hangsúlyozzák, hogy Krisztus megváltó halála nyitja meg a mennyei boldogságot.
A lényeg mindkét esetben ugyanaz:
János 20:17 nem cáfolja Lukács 23:43 hagyományos központozását.
A feltámadás, a mennybemenetel, a holtak országába való alászállás és a halál utáni lelki állapot nem ugyanaz az esemény.

20. A „feltámadottak zsengéje” sem jelenti azt, hogy előtte senki sem létezhetett tudatosan

Jehova Tanúi további érve:
Krisztus „a halottak közül elsőszülött” és „az elhunytak zsengéje” (1Kor 15:20; Kol 1:18), ezért a gonosztevő nem élhetett Krisztussal azon a napon.
De ezek a szövegek feltámadásról beszélnek.
A keresztény tanítás szerint a köztes állapot nem a test feltámadása. A lélek test nélküli továbbélése és a test eszkatológiai feltámadása két külön kérdés.
A gonosztevőnek nem kellett Jézus előtt feltámadnia ahhoz, hogy lelke Krisztussal legyen.
Krisztus marad az első a megdicsőült, végleges testi feltámadás rendjében.
Az ÚVF érvelése tehát két külön kategóriát mos össze:

1. halál utáni személyes fennmaradás
2. testi feltámadás.

21. Maga Lukács sem úgy ír, mintha a halál megsemmisülés volna

Lukács evangéliumában és az Apostolok cselekedeteiben több olyan rész található, amely nagyon nehezen illeszthető a teljes posztmortális nemlétezés tanához.
A gazdag emberről és Lázárról szóló elbeszélésben (Lk 16:19–31) Ábrahám, Lázár és a gazdag ember haláluk után is személyes, egymástól eltérő állapotban jelennek meg. Lehet vitatni, hogy a példázat minden részlete szó szerinti túlvilági térkép-e, de az aligha tartható, hogy Jézus egy olyan történetet mondott volna el, amelynek egész alaphelyzete szerinte lehetetlen.
Lukács 20:37–38-ban Jézus Ábrahámról, Izsákról és Jákobról azt mondja:
„Isten nem a holtaké, hanem az élőké, mert neki mindnyájan élnek.”
Lukács 23:46-ban közvetlenül a jó latornak tett ígéret után Jézus így hal meg:
„Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”
Az Apostolok cselekedeteiben István vértanú pedig:
„Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” (ApCsel 7:59).
Egyetlen ilyen hely sem épít ki önmagában teljes filozófiai antropológiát. Együtt azonban nehezen egyeztethetők össze azzal a gondolattal, hogy a halál után a személyből semmi sem marad fenn, csak Isten emlékezete.

22. Pál szerint a halál „Krisztussal lenni”

Pál apostol különösen világosan fogalmaz:
„Vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez mindennél jobb.” (Fil 1:23)
A mondat természetes értelme nem:
„vágyódom meghalni, megszűnni létezni, majd egy meghatározatlan idő elteltével feltámadni és végül Krisztussal lenni.”
Pál közvetlen kapcsolatot lát az „elköltözés” és a „Krisztussal lét” között.
Hasonló a 2Kor 5:6–8:
„inkább szeretnénk kiköltözni a testből és hazaköltözni az Úrhoz.”
Jehova Tanúi természetesen e szövegeket is saját antropológiai rendszerük szerint magyarázzák. De ez ismét ugyanahhoz a módszertani problémához vezet: minden olyan szöveget, amely első olvasásra köztes tudatos létre utal, egy előzetesen felállított „halál = teljes öntudatlanság/nemlétezés” rendszerhez kell igazítani.
Lukács 23:43 központozási vitája csak ennek egyik látványos esete.

23. A Jelenések könyvének mártírjai sem „nemlétezők”

Jelenések 6:9–11-ben János:
„a megöltek lelkeit”
látja az oltár alatt, akik Istenhez kiáltanak és választ kapnak.
Lehet természetesen hangsúlyozni a Jelenések szimbolikus jellegét. De a szimbólum tartalma akkor is feltűnő: a testi feltámadás előtt elhunyt igazak tudatosan jelennek meg Isten előtt.
A történelmi kereszténység köztes állapotról szóló tanítása tehát nem egyetlen vesszőn nyugszik.
Ez fontos.
Lukács 23:43 nagyon erős szöveg, de nem szabad úgy tenni, mintha az egész keresztény antropológia egy központozási kérdésen állna vagy bukna.

24. A „Paradicsom” szó önmagában sem támogatja Jehova Tanúi földi értelmezését

Jehova Tanúi azt tanítják, hogy Jézus a gonosztevőnek a jövőben helyreállított földi paradicsomot ígérte. Hivatalos magyarázatuk szerint a férfi nem tartozhatott az égi királyságba kerülők közé, ezért majd az ezeréves uralom idején támad fel a paradicsomi földre.
Csakhogy a görög παράδεισος (paradeisos) szó önmagában egyáltalán nem jelent szükségképpen jövőbeli földi paradicsomot.
Az Újszövetségben Lukács 23:43 mellett még két különösen fontos helyen szerepel.
2Kor 12:2–4-ben Pál előbb azt mondja, hogy valaki elragadtatott a:
„harmadik égig”,
majd ugyanerről az élményről:
„elragadtatott a Paradicsomba”.
A két megfogalmazás igen szoros párhuzama miatt a „Paradicsom” itt nyilvánvalóan transzcendens, mennyei valóság.
Jelenések 2:7 pedig:
„Isten Paradicsomáról”
beszél, ahol az élet fája van.
Vagyis a szó újszövetségi szemantikája nem engedi, hogy egyszerűen kijelentsük:
„Paradicsom = a millennium alatt helyreállított föld.”
Ez már Jehova Tanúi saját teológiai következtetése, nem a görög szó jelentése.

25. „De a gonosztevő nem volt megkeresztelve”

Az Őrtorony Társulat arra is hivatkozik, hogy a gonosztevő nem volt megkeresztelve, és nem részesült az apostolokkal kötött királyságszövetségben, ezért nem kerülhetett mennyei állapotba.
Ez azonban nem mondattani érv Lukács 23:43 értelmezésére.
Legfeljebb abból a sajátos Jehova Tanúi kétosztályos üdvrendi rendszerből következik, amely előzetesen meghatározza, kik tartozhatnak a mennyei 144 000 közé.
A történelmi kereszténység számára Krisztus szuverén ígérete éppen azt mutatja, hogy a lator üdvössége rendkívüli kegyelem. Krisztus, aki a szentségeket rendelte, nincs saját szentségeinek úgy alávetve, mintha rendkívüli helyzetben képtelen volna közvetlenül kegyelmet adni.
De még ezt a teológiai kérdést sem kell eldönteni a görög mondat értelmezéséhez. Attól, hogy valaki előzetesen úgy gondolja, hogy a gonosztevő nem mehetett a mennybe, még nem lesz a σήμερον a λέγω határozója.

26. Lukács 24:37–39 és a „szellem” létezése

Feltámadása után a tanítványok Jézust meglátva azt gondolják, hogy:
„szellemet látnak”.
Jézus válaszol:
„A szellemnek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nekem van.”
Ez önmagában nem teljes antropológiai értekezés. Mégis figyelemre méltó, hogy Jézus nem úgy javítja ki őket:
„Ostobaság, test nélküli szellem nem létezhet.”
Hanem azt bizonyítja, hogy ő nem pusztán szellem, mert teste van.
Ez legalábbis nehezen illeszkedik ahhoz az állításhoz, hogy a bibliai gondolkodás számára egy testtől elkülönült személyes szellemi lét eleve elképzelhetetlen lett volna. 

27. Mit bizonyít valójában Lukács 23:43?

Itt érdemes teológiailag pontosnak maradni.
Lukács 23:43 hagyományos olvasata nem önmagában bizonyítja az egész katolikus lélektant, és nem bizonyítja önmagában Aquinói Szent Tamás minden filozófiai tételét a szellemi lélek természetes halhatatlanságáról.
Amit nagyon erősen támogat, az ennél szűkebb:

1. a testi halál után a Krisztushoz tartozó személy nem zuhan szükségképpen teljes nemlétezésbe;
2. a gonosztevő számára Jézus azon a napon Krisztussal való paradicsomi közösséget ígér;
3. a testi feltámadás és a halál utáni köztes állapot nem ugyanaz;
4. az eszkatológiai üdvösség valamilyen módon már a halál napján megkezdődhet, még mielőtt bekövetkezne a végső feltámadás.

Az Egyház tanítása ezt tágabb rendszerbe illeszti, a halál lezárja a földi próbaidőt, és az ember lelke közvetlenül halála után részesül személyes ítéletben; Lukács jó latráról szóló szavait kifejezetten az azonnali halál utáni sorsot tanúsító újszövetségi helyek között említi.

28. Nem kell azonosítani a Paradicsomot a végső állapottal

Az ember végső reménye nem valamiféle örökké testetlen létezés.
A kereszténység reménye:
„várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet.”
A köztes állapot ezért valóban köztes.
A jó lator „ma” Krisztussal lehetett a Paradicsomban, anélkül hogy teste már azon a napon feltámadt volna, vagy hogy az új ég és új föld végleges állapota megvalósult volna.
Így az 1Kor 15 feltámadástana nem ellenfele, hanem kiegészítője Lukács 23:43-nak.
A keresztény antropológia nem a feltámadás helyett tanítja a lélek fennmaradását, hanem a feltámadásig tartó köztes állapotként. 

29. Miért ennyire fontos Jehova Tanúinak a vessző?

Nyilvánvaló, hogy Jehova Tanúi teológiájának komoly érdeke fűződik ehhez az egyetlen központozáshoz.
Hivatalos irodalmuk maga érvel úgy, hogy Jézus azon a napon nem lehetett a Paradicsomban, a gonosztevő nem kerülhetett mennyei állapotba, és a Paradicsom a jövőbeli földi rendhez tartozik; majd ezekből a teológiai tételekből következtet vissza arra, hogyan kell központozni a verset.
Ez hermeneutikailag problematikus.
A kérdés ugyanis éppen az, hogy a vizsgált vers esetleg cáfolja-e ezeket az előzetes tételeket.
Nem lehet ezt úgy eldönteni, hogy előbb igaznak feltételezzük őket, majd a verset hozzájuk igazítjuk
Természetesen minden fordító rendelkezik teológiai háttérrel. Ezért nem elegendő azt kiáltani, hogy „elfogultság”. A döntő különbség az, hogy melyik olvasat áll meg önállóan a nyelvi, kontextuális és történeti vizsgálatban.
És itt a hagyományos olvasat lényegesen erősebb helyzetben van. 

30. A fordítások széles konszenzusa nem bizonyítás – de nem is jelentéktelen

Az összes magyar fordítás úgy tagolja a mondatot, hogy a ma a „velem leszel” kijelentéshez tartozik.
Ugyanez jellemző a nagy nemzetközi fordításokra is. Katolikus, protestáns, felekezetközi és filológiai fordítások egymástól függetlenül döntően:
„ma velem leszel…”
értelemben adják vissza a szöveget. Az RSVCE, NRSVCE és más nagy katolikus vagy ökumenikus fordítások is ezt követik.
Ez természetesen önmagában nem bizonyíték. Tudományos kérdéseket nem szavazással döntünk el.
De amikor egymástól igen eltérő teológiai hátterű fordítóbizottságok jutnak ugyanarra az eredményre, miközben az ellenkező központozás elsősorban olyan közösségekben válik fontossá, amelyek teológiai okból tagadják a tudatos köztes állapotot, ez legalábbis magyarázatra szorul.
A magyarázat pedig nem nehéz: a hagyományos központozást maga a mondat természetes szerkezete teszi elsődlegessé.

31. A „ma mondom neked” olvasat tehát lehetetlen?

Nem.
Pontosan fogalmazva:
grammatikailag lehetséges, exegetikailag azonban lényegesen kevésbé valószínű.
A görög mondatból pusztán morfológiai szabállyal nem lehet bebizonyítani, hogy a sēmeron csakis a következő igei állítmányhoz tartozhat.
Ezért nem jó apologetika azt állítani:
„a görög nyelvtan egyszerűen nem engedi meg az ÚVF olvasatát.”
Megengedi.
Csakhogy a nyelv nem puszta morfológia.
Ha figyelembe vesszük:

1. Jézus rögzült „Ámen, mondom neked” formuláját;
2. azt, hogy ez a formula másutt nem kap „ma” időhatározói módosítást;
3. a Lukács 22:34 közeli párhuzamát;
4. a Márk 14:30 ámen-mondását;
5. a hoti hiányának irrelevanciáját;
6. Lukács feltűnő üdvösségi „ma” motívumát;
7. a gonosztevő „amikor” kérésére adott „ma” választ;
8. a „megemlékezés” és „velem levés” retorikai fokozását;
9. a korai keresztény értelmezés túlsúlyát;
10. valamint az Újszövetség köztes állapotra vonatkozó tágabb tanúságát,

akkor a mérleg erősen a hagyományos olvasat felé billen. 

32. A mondat teológiai csúcspontja nem a dátumközlés, hanem Krisztus jelenléte

A jó lator történetének végső hangsúlya talán mégsem magán a Paradicsom szón van.
Jézus nem egyszerűen azt mondja:
„ma a Paradicsomban leszel.”
Hanem:
„ma VELEM leszel a Paradicsomban.”
Ez az üdvösség szíve.
A gonosztevő egy királyra tekint, akit ugyanabban a pillanatban kivégeznek. Emberileg Jézusnak nincs országa, nincs trónja, nincs hadserege; ruháit sorsvetéssel osztják szét, fején gúnyfelirat hirdeti királyságát.
A gonosztevő mégis felismeri benne a Királyt.
És Jézus válasza sokkal több annál, amit kérni mert.
Nem valamikori bizonytalan megemlékezést ígér.
Hanem saját társaságát.
Nem csupán a végidőben.
Hanem:
„ma”.
Éppen ezért a Lukács 23:43 hagyományos olvasata nem valamiféle késői „halhatatlan lélek”-dogma visszaolvasása a szövegbe. Sokkal természetesebben illeszkedik Lukács elbeszélésének egész teológiájába: az üdvösség Jézusban nem pusztán távoli ígéret, hanem jelenvaló valóság.
Ma született az Üdvözítő.
Ma teljesedett be az Írás.
Ma üdvösség köszöntött Zakeus házára.
És most, a kereszten:
„Bizony mondom neked: ma velem leszel a Paradicsomban.”
Ez a mondat természetes ritmusa, narratív értelme és történelmileg uralkodó keresztény olvasata.
Az Új világ fordítás központozása tehát nem nyelvtanilag lehetetlen. Ennél pontosabb kritikát kell megfogalmazni: nyelvileg kevésbé természetes, a közvetlen kontextust elszegényíti, Jézus állandó beszédformuláját rendhagyó módon kezeli, Lukács „ma”-teológiájából kilóg, és olyan teológiai előfeltevésekkel válik igazán vonzóvá, amelyeket maga a vitatott vers is kérdésessé tesz.