Az Őrtorony Társulat mai kiadványai változatlanul azt hangsúlyozzák, hogy Jézus Krisztust 1914-ben, a pogányok idejének végén „trónra emelték”, Királysága pedig ekkor „létrejött”, ill. „felállíttatott” a mennyben. Mindazonáltal számos bibliai szöveg világosan állítja, hogy Jézus Krisztus már feltámadása után, i. sz. 33-ban elfoglalta trónját. Például, János apostolnak szóló kinyilatkoztatásában (talán i. sz. 96 körül) Jézus azt mondja: „Annak, aki győz megadom, hogy velem üljön az én trónomon, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő trónján.” (Jel 3:21)

Jézus feltámadásával Zsolt 110:1 kezdett beteljesedni Zsid 10:12,13-mal összhangban. Az Ef 1:20-23-ban Jézus i. sz. 33-ban életbe lépett hatalmi helyzetét hangsúlyozza Pál:

„...ő /Jehova/ felemelte őt a halálból, és ültette őt a jobbjára a mennyei helyeken, minden hatalom és kormányzat és erő és uralom fölé, nem csak a dolgok ezen rendszerében, hanem az eljövendőben is. Minden dolgot is az ő lábai alá vetett, és őt tette minden dolog felett a gyülekezetnek fejévé, mely az ő teste, az ő teljessége, aki minden dolgot betölt mindenben.”

Ez a kijelentés megegyezik Jézusnak feltámadása után tanítványihoz intézett saját szavaival: „Minden hatalom nekem adatott a mennyben és a földön.” (Mt 28:18)

A ’70-es évek Őrtorony-kiadványai is kiemelték, hogy a Királyságuralom valójában i. sz.33-ban kezdődött. Az Aid to Bible Understanding (Segítség a Biblia megértéséhez) című könyv például kifejti:

„Jézusnak a feltámadása utáni negyvenedik napon történő mennybemenetelével tanítványai kezdték megérteni a királyság mennyei természetét. Tíz nappal később, i. sz. 33 pünkösdjén bizonyítékot kaptak arra nézve, hogy ő „Isten jobbjára emeltetett”, amint kitöltötte rájuk a szent szellemet… Mivel Jézus Krisztus most az Atya jobbján ült, és a gyülekezet feje volt, az is nyilvánvaló lett, hogy királyi hatalma i. sz. 33 pünkösdjétől lépett érvénybe. (Ef 5:23; Zsid 1:3; Fil 2:8- 11)”

Következésképpen, i. sz. 33-tól kezdődően Jézus Krisztus, mint Dávid trónjának törvényes örököse, Jehova trónjára ült a mennyei Jeruzsálemben, és uralkodik a szellemi Izráelen ugyanúgy, mint ahogy a királyok Jehova trónján ültek Dávidtól Sedékiásig a földi Jeruzsálemben, és uralkodtak a testi Izráelen. Hogyan állíthatnánk ezek után, hogy „Jeruzsálemet” (értsd ez alatt Isten Királyságát) 1914-ig a pogányok taposták?

A pogány nemzetek természetesen nem „mehettek fel a mennybe” (Jn 3:13) azért, hogy gátolják Krisztus pünkösdkor megkezdődött uralkodását. „Jeruzsálem” taposása nem utalhat a szellemi Izráel, ill. Krisztus társörökösei még testben élő maradékának üldözésére sem, mivel ez az üldözés nem szűnt meg 1914-ben. Azok a Jehova Tanúi, akik a „mennyei” osztályhoz tartoztak, 1914 óta még erősebb üldözésnek voltak kitéve, különösen a két világháború alatt. Mit jelentett hát „Jeruzsálem” taposása, és hogyanszűnt meg 1914-ben? A Társulat az alábbiakban röviden kifejtett hivatalos magyarázata korántsem kielégítő:

„Krisztusnak 33-tól 1914-ig tartó uralkodását tétlen (passzív) uralkodásnak tekintjük. Gyülekezete feletti uralmától eltekintve ő csak várt, „míg ellenségei lábzsámolyául helyeztetnek” (Zsid 10:13, Zsolt 110:1). De 1914-ben „a világ királysága a mi Urunk és az ő Krisztusának királysága lett” (Jel 11:15). Jézusnak ellenségei elleni tevékenyságe (kezdve a Sátánnal és démonaival) ebben az időben vette kezdetét, akiket ő aztán „legyőzött és levetett a földre”. Ez az esemény eredményezte, hogy: „jaj a földnek és a tengernek, mert az ördög lejött hozzátok nagy haraggal, tudva, hogy rövid ideje van)”. (Jel 12:12) Ez a „jaj” az első világháborúval kezdődött, amit azután élelmiszerhiányok, földrengések, törvénytelenségek és egyéb dolgok követtek, melyet úgy értelmeztek, mint Krisztus 1914 óta zajló „jelenléte” (parousia) jelének egy részét (Mt 24:3-22).”

Sátán és démonai mennyből való kiűzését tehát „Jeruzsálem” pogányok általi taposása végének tekinthetjük? Ezzel a megoldással kísérletezett Az Őrtorony 1949. november 1-jei kiadása is kiadása is, a 331. oldalon (angolban): „Az ördög és démonai képtelenek voltak eltaposni a mennyei Új Jeruzsálem de ők maguk a Király lábai alá vettettek (Jel 12:1-13)”. Ez az értelmezés azonban egyenlőségjelet tenne Sátán és démonai, valamint a pogányok közé, akik 1914-ig taposták az „Új Jeruzsálemet”. A legfőbb probléma ezzel az elmélettel az, hogy a „pogányok” (ethne) szó a Bibliában kivétel nélkül mindenhol a föld népei és a zsidók megkülönböztetésére szolgál. E tényből következik, hogy a pogányok jelenleg magától értetődően nem azonosíthatóak Sátánnal és démonjaival, és az a kérdés, hogy a pogányok 1914-ben miként hagytak fel Jeruzsálem taposásával, megválaszolatlan marad.

Egy másik probléma pedig az, hogy hogyan mondhatjuk: a „világ királysága” (Jel 11:15) Krisztus királyságává lett 1914-ben, mert – legalábbis emberi nézőpontból – ebben a vonatkozásban semmi sem történt. A pogány nemzetek 1914 óta is ugyanúgy uralják a világot, mint azelőtt tették. Ily módon az tűnik kézenfekvőnek, hogy a „világ királysága” nem lett a „mi Urunk és az ő Krisztusának királyságává” 1914-ben. Sőt, a Jelenések könyvének ez a kifejezése (Jel 11:15) nyilvánvalóan inkább Krisztus i. sz. 33-ban történt trónraemelésére utal, amint azt sok más bibliai rész is mutatja. Azóta övé a „hatalom a nemzetek felett”, és az erő, hogy összetörje őket „darabokra, mint az agyagedényeket”. (Jel 2:26, 27 vö. Jel 3:21, 22). Miként feltámadását követen ő maga kijelentette: „Minden hatalom nekem adatott a mennyben és földön”. (Mt 28:18). Azóta ő „a föld királyainak ura”, és azok uralma ezidáig csakis az ő engedélyével létezhetett (Jel 1:5). E tekintetben nem történt változás 1914-ben.

Az Őrtorony Társulat azonban ragaszkodik ahhoz, hogy Jézus előre jelezte: jövőbeli „láthatatlan jelenlétének” a „jajok” időszaka lesz a velejárója (Jel 12:12), melyet háborúk, éhínségek, járványok, törvénytelenségek stb. jellemeznek. „Jelenlétének” ez a „jele”, állításuk szerint, 1914 óta láthatóvá vált a földön. Vajon ez Máté evangéliuma huszonnegyedik fejezetének helyes értelmezése? Vajon megerősítik-e a tények ezeket a „láthatatlan jelenlétéről” és arról a jelről szóló állításokat, mely alapján Krisztus követői felismerik az ő „láthatatlan jelenlétét”?

Részlet Carl Olof Jonhsson - A 'pogányok ideje' - Vajon véget ért? című könyvéből (129-131. o.).

A könyv angol nyelven letölthető ITT, magyar nyelven megrendelhető ITT.