EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

A Vezető Testület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Raymond Franz - Lelkiismereti válság

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:17, 18 | Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 ... | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | ... 1Kor 8:6 | ... Kol 1:16 | ...Héb 1:8 | ...

Utolsó kommentek

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Olvasóink küldték 9.

2010.12.22. 15:33 | Johnny Joker | 35 komment

Elore szeretnem bocsatani, hogy az alabbiak az en szemelyes tapasztalataim abbol a szempontbol veve, ahogyan en ateltem oket es ahogyan hatottak ram. Azt is elfogadom, hogy masoknak mas tapasztalatai lehetnek. Sot az en tortenetemet masok, akik erintve voltak benne, maskent elhettek meg, amihez minden joguk megvan. De a szolas szabadsaga ugy erzem engem is megillet.

A gyulekezetben maradas es elhagyas donteset mindenkinek maganak kell meghoznia. A sajat tapasztalatomat azert latom jonak megosztani masokkal, mert annak idejen hosszu eveim mentek ra a merlegelesre a megfelelo hatterinformacio hianyaban, igy csak a sajat sejteseimre es megerzeseimre tamaszkodhattam. Irasomat gyengebb idegrendszerueknek vagy erzekenyebb lelkivilaguaknak nem ajanlom.

Egy olyan csaladban nevelkedtem, ahol senki sem volt Jehova Tanuja. Anyukam kivetelevel majdnem mindenki alkoholista volt, meg a nagymamam is. Kisgyerekkent rengeteg idot toltottem fustos kocsmakban, amit utaltam. Az egyik legkorabbi emlekeim szerint a kisagyamba fekszem es egy sotet, arnyekszeru valaki van jelen, az arcara nem emlekszem, es varatlanul egy eros fajdalmat erzek. Megprobaltam sikitani, de egy arva hang sem jot a torkomon. De szerencsere reggelre felismertem, hogy ez csak egy rossz alom volt. Akkoriban kb 4-5 eves korom korul lehettem. Egy napon a nagymamam felajanlotta, hogy vesz nekem egy sarga macit, de cserebe azt kerte, hogy ne mondjam el az apukamnak azt, hogy a “nagypapam” mit tett velem. Fogalmam sem volt mirol beszel, mivel azokat a rossz almokat nem kotottem senki szemelyehez, legkevesbe a nagymamam elettarsahoz, akirol akkoriban azt hittem, hogy a nagypapam (csak kesobb tudtam meg, hogy egy bortonbol szabadult bunozo). De hat mindent megigertem en, csak megkapjam a medvet, ami a kedvencem lett. De kesobb gondjaim lettek a macival, mert fogalmam sem volt mit tegyek vele, nem ertettem mirol nem beszelhetek, igy a jatek kepviselt egyfajta misztikus , sotet titkot, ami nekem nem tetszett. De varatlanul egy lehetosegem akadt, hogy megszabaduljak a macitol, amikor skarlattal korhazba kerultem es karantenban kellett maradnom. Meghallottam, hogy az egyik nover felhivja a szulok figyelmet arra, hogy minden jatekot, ami a korhazba kerul meg kell semmisiteni, ezert csak olyanokat hozzanak be a gyerekeknek, amit kesobb nem fognak sajnalni ha nem vihetik haza oket. Erre en konyoregtem anyunak, hogy en a sarga macimat akarom a korhazba, persze azzal a titkos szandekkal, hogy megszabaduljak tole es az osszes rossz erzesemtol, ami ehhez kotodott. Nagyon sajnaltam a macit, de ugy ereztem meg kell tennem. Amikor meggyogyultam, apukam jott ertem, aki ezuttal jozan volt, s elso kerdese az volt, hogy miert a kedvenc jatekomat hozattam be, amikor tudtam, hogy nem vihetem haza. Valamit valaszolhattam ra, ereztem osszeszurul a torkom, mert kicsit feltem, hogy en errol nem beszelhetek neki, de arra mar nem emlekszem mit mondtam. Mindenesetre, o abbol, amit mondtam gyanut foghatott , mert egy masik emlekkep szerint apam utotte a “nagyapamat” a konyhaban, s gyakran hallottam az en nevemet. Rettentoen feltem es egy sarokban bujtam meg es sirtam, mikor a nagymamam es az anyukam egyszercsak odajott hozzam es azt mondtak: “kislanyom ez mind temiattad van, ez mind a te hibad”. En azt gondoltam, hogy rajottek mit tettem a szegeny medvevel, ami miatt en magam is buntudatot ereztem, hogy “megoltem a medvet”.

Ez a tortenet tisztan a fejemben van ma. De nem sokkal azutan, amikor tortent valahogy elfelejtettem szinte minden reszleteben, csak egy- ket reszletre emlekeztem, amelyek onmagukban nem tettek lehetove az egesz rekunstrualasat. 34 eves voltam, mire ujra kepes voltam az egesz tortenetre emlekezni. Szoval ezzel a zavarodottsaggal az elmemben, amirol persze semmit sem tudtam, leptem be a tinedzser eveimbe, amikor is fejfajasokat meg mindenfele egyeb “megmagyarazhatatlan” fajdalmakat kezdtem erezni a testemben. Gyenge, beteges, sovany kislany voltam es az otthon tapasztalhato legkor teljesen elkeseritett, szuleim allando csatarozasa, sokszor a rendorok allitottak be ejszaka kozepen, a szidalmazasok es vadaskodasok rank gyerekekre is kiterjedtek, foleg ram, mint az idosebbik lanyra. Az iskolaban es kesobb a munkahelyemen neha sirogorcseim voltak, bar nem voltam rosszhangulatu vagy depresszios. A szuleim valasa utan, anyu keptelen volt felvallalni a felelossegeit, igy egy csomo minden ram harult.

19 eves koromban kerultem kapcsolatban Jehova Tanuival, s nemsokara megkeresztelkedtem. Ugy ereztem valaszt kaptam az elet kerdeseire es vegre jo emberi, csaladi mintakat is lattam, eletemben eloszor. Anyu eleinte ellenezte, de idovel csatlakozott a bibliatanulmanyozashoz es maga is JT lett. De valahogy a csaladi eletunk nem igazan valt nyugodtta, bar valamivel jobb lett, mint elotte volt. Peldaul, ugy ereztem, mindenert en vagyok a hibas, allandoan csak rossz, amit csinalok. A csaladi “beke” fenntartasaert sokat “nyeltem”, mivel ugy ereztem ez a kotelessegem, mint “jo kereszteny lanynak”. A megnovekedett felelosseg felvallalasa es az ezzel egyutt jaro stressz csak tovabbi romlast okozott az egeszsegemben. Egy ido utan voltak bizonyos dolgok, amik elgondolkoztattak, mint peldaul egy szerelmi csalodas, ami sehogy sem illet a kepbe, meg bizonyos cikkeket az Ortoronybol es az Ebredjetekbol kezdtem nagyon is husbavagonak erezni. A gyulekezetekben is volt nehany dolog, ami nem tetszett, foleg a dogmatizmus, pletyka es egymas eletebe valo beavatkozas. A kiadvanyokat nem mindig ereztem eletszagunak, mert csupa jo tapasztalat volt benne, de a kornyezetemben csak ritkan lattam ezeket. De persze en ugy, ahogy otthonrol ezt jol megtanultam, mindenert magamat hibaztatta, es allando buntudatom volt, amit nem nem tudtam mivel megmagyarazni es egyre inkabb talan a predikalassal probaltam kiegyenliteni. Elobb altalanos majd kulonleges uttorokent szolgaltam. Persze ezt csak igy utolag tudom kiertekelni, akkor ezt nem tudtam meg igy atlatni. De akarmit tettem, a rossz erzeseim megmaradtak, es idovel kezdtem depressziossa valni.

De hat el kellett jonnie annak az idonek, amikor a testi gondjaim megalljt parancsoltak es szembe kellett neznem a gyotrelmeimmel. Ez akkor tortent, amikor ferjhez mentem es Veszpremben telepedtunk le 1996-ban. Itt a korabban sikertelennek bizonyulo orvosi kivizsgalasokat ujra kezdtem, eleinte nem sok eredmennyel. Ezido alatt a veszpremi gyulekezetben szamomra addig elkepzelhetetlen, meghokkento folyamatokat kezdtem felfedezni. Pl. egy vent letartoztattak szinte par nappal a nyilvanoseloadasa utan, mert nemi eroszakkal vadoltak a hatosagok. Ezenkivul egy csomo aktiv testver csak ugy elmaradt egyik-naprol a masikra es volt olyan is aki teljes apatiaba esett. A ferjem, aki akkor kisegitoszolgakent volt szamontartva, teljesen osszezavarodott es szobeli es kesobb fizikai eroszakot kezdett alkalmazni felem. A csaladi eletunk egy pokolla valt, nagyon szegyeltem magam, mert ugy ereztem, hogy en is teljesen kifordultam a szemelyisegembol. Ugyanakkor nagyon tehetetlennek is ereztem magam, mert a rossz tapasztalataim alapjan nem igazan biztam a gyulekezeti venekben. Hosszu tepelodes utan megis ugy ereztem, hogy segitseget kell toluk kernem, gondoltam legalabb “kiugrik a nyul a bokorbol”. Talan felesleges mondanom, hogy igazabol nem erdekelte oket a gondom. Nehany udvarias “csaladi latogatas” utan levontak a kovetkeztetest, miszerint a ferjem viselkedese ertheto (bar nem helyes) mivel egy kibirhatatlan felesege van, es ezzel tulajdonkeppen engem tettek felelosse (megint), mert az en viselkedesem kivaltja az eroszakos viselkedest. Semmi konkretumot nekem nem mondtak tanacskent, a ferjemnek sem igazan, azonkivul, hogy megertettek sot meg vigasztaltak is ot. Ez nagyon osszezavart bennunket, meg a ferjem is kiakadt, aki sosem tagadta a viselkedeset, szegyellte es valtoztatni akart rajta. A venek tanacsara pedig csak azt erezhette, hogy megerosodik rossz szokasaiban, mert az agresszio tovabb folytatodott, sot ujabbakkal egeszult ki, amik reszletezesetol most eltekintenek, de maradjunk abban, hogy eleg ok lett volna, hogy a venek komolyan vegyek. De nem csak, hogy nem foglalkoztak az uggyel, meg azt is rossz neven vettek, amikor lemondott a gyulekezeti kivaltsagarol. Szerintuk az “emberi tokeletlenseg” meg nem ok a lemondashoz.

Ilyen es ehhez hasonlo dolgoktol teljesen lebenultunk, tetlenekke valtunk es tanacstalanokka. A pasztori latogatasok eredmenyekent, ami nagyreszt a korzetfelvigyazo altal lett kikenyszeritve, egyre melyebbre kerultunk es olyan vadakkal lettunk “gazdagabbak”, mint a venek ellen forditjuk a testvereket, meg csak bajt okozzunk a gyulekezetben (foleg en). Nagyon szerettem volna tudni vegre, hogy mi a baj velem es igy ugy lattam itt az ido, hogy szakemberhez forduljak, mar csak azert is mert az orvosi vizsgalatok is ezt az utat mutattak. Pszichoterapiara kezdtem jarni, amiert jo nehanyan a gyulekezetben kritizaltak, mert ugy ereztek szegyent hozok Jehova nevere. En csodalkoztam ezen, mert akkoriban egy csomo cikk ezt a megoldast ajanlotta, de ezt a tanacsot valahogy nem sokan ultettek at a gyakorlatba, pedig sokan szenvedtek depresszioban. En nem torodtem mit gondolnak rolam masok, mivel mindig az igazsag megismerese vezerelt, es ebben benne van az onmagunkrol szolo igazsag is. Nem feltem attol sem, hogy mi jon fel a terapia alatt, mert mindig is az volt a filozofiam, hogy az igazsag a legjobb alapja az eletunknek. A terapia alatt a korabban megemlitett tortenet kezdett kibontakozni az emlekezetemben, valahogy a ugy, mintha csak ugy a “semmibol” kerulne elo, igy szamomra teljesen uj volt es sokkolo is egyben. Ahogy a kep kezdett egyre tisztabb lenni, a fizikai tuneteim szepen elmultak egy viszonylag roved ido alatt. Ez nagyon meglepo volt, mert addigra mar 20 eve szenvedtem a nyavalyaktol. Felismertem, hogy a “rossz almok” egyaltalan nem almok voltak, hanem szexualis molesztalas esetei. Mint kisgyermek keptelen voltam ezt megoldani (illetve kiserletet tettem ra a magam gyerekes modjaval), arrol nem is beszelve, hogy a csaladom sem nyujtott erdemi segitseget hacsak nem abban, hogy az emlek lehetoleg minnel melyebbre keruljon. Igy a onkentelenul a tudatalattimba soportem az egeszet, ami akkor a tuleleshez szukseges volt. Bar nem voltak nyugtalanito emlekeim, viszont a testem probalta “elmondani” nekem, hogy valami nem stimmel, csak abbol meg keptelen voltam olvasni. Erdekes modon a gyulekezetben elofordulo visszassagok valahogyan osszhangba kerultek az elmemben lapulo feldolgozatlan serulessel, ami kivaltotta az emlekek elohivasat. A gyulekezetben tortentek a sajat vilagi gyalazkodo, visszaelo, eroszakoskodo, sulyos buntett felett szemet hunyo csaladomra emlekeztettek. Ugy tunt, hogy mindket helyen a bunbak szerepet toltottem be.

Roviden osszefoglalva harom ev alatt a kovetkezo erofesziteseket tettem a helyzetem tisztazasara: kertem korzetfelvigyazok, keruletfelvigyazok segitseget nemi sikerrel. Nehanyan kialltak mellettem, de ennek ellenere a gondjaim nem szuntek meg, sot fokozodtak. Levelet irtam a fiokhivatalnak, s mivel nem kaptam valaszt, a fohivatalnak New Yorkba (az akkori angoltudasommal). Az eredmeny: semmi. Teljesen elarulva ereztem magam, mint ahogyan a csaladomban is. Bar kaptam tamogatast a barataimtol, akik biztak bennem es hittek nekem, de a gyulekezet nagyobb resze lazadokent kezelt (aki csinalja a fesztivalt), tartozkodova valtak velem szemben es bezartak szemeiket a nyomorom elott (mivel akkoriban elvesztettem az allasomat, es az egeszsegi allapotomnak koszonhetoen nem talaltam munkat). De nem erdekelt, mert valahogy mindig az utolso pillanatban ugytunt varatlanul valahogy megoldodtak anyiagi gondjaim, meg kulonben is teljes erommel a gyogyulasomra kellett koncentralnom, ha meg akartam szabadulni “demonaimtol”. Eletemben eloszor igazan boldog voltam, mert megertettem vegre a multban hozott donteseimet, amiket ki tudtam ertekelni az igazi igazsag fenyeben. Ez a folyamat rettenetesen fajdalmas volt, de felszabadito is egyben. Nagyon sokat sirtam azok miatt az ostobasagok miatt, amiket elkovettem a tudatlansagomban. Lassan, de biztosan megszabadultam a depresszios erzesektol, onvadtol, mivel sikerult megtalalnom a gyokereit a gyermekkoromban es neveltetesemben.

De nem csupan a szemelyisegemben ment vegbe egy valtozas. Eleinte meg remenykedtem abban, hogy hatha most majd meghallgatnak, figyelembe vesznek, belatjak, hogy nem csak hisztiztem, de sajnos csalodnom kellett. Csak a regi felelmektol es betegsegektol szenvedo enem volt megfelelo tagja a gyulekezetnek, mert azt jol ki lehetett hasznalni, mar ugy is megszokta. Es a legrosszabb az volt, hogy en magam ezt nem is ereztem, annyira hozzaszoktam mar a terhek cipelesehez. De ahogy az ujonnan megszerzett ismeret fenyeben kezdtem vizsgalni a bibliai tanitasokat egy masfajta kovetkeztetesre is jutottam. Meg kell mondjam, hogy a Biblia oriasi eroforrasnak szamitott, ugy kezdtem erezni, mintha minden szavat hozzam irtak volna. Ez valosaggal megmentett az ongyilkossagi gondolataimtol is. Ezeknek az ismereteknek birtokaban felul kellett vizsgalnom a vallasszervezetet is ahova tartoztam. Csodalatosnak mondhato gyogyulasom, amely szoros osszefuggesben volt a gyulekezettol jovo sokk hatassal elgondolkoztatott a Mate 24:24 versen, miszerint hamis profetak tesznek csak csodakat a veg idejen. Ebbol a gondolatbol kiindulva, ketelkedni kezdtem a tanitasokban, amik az Ortornyon keresztul jottek. A szervezet kepviseloben eleinte megingott bizalmam teljesen elveszett es nem tartottam megbizhatonak azt a modot sem, ahogyan ertelmeztek a Bibliat. A multbeli tapasztalataimbol kovetkezteteseket vontam le, miszerint sokkal jobban kellett volna hallgatni a lelkiismeretem szavara, tobb idot kellett volna szemelyesen a testverek “jo tarsasaga” nelkul toltenem, figyelnem kellett volna a testem jelzeseire. Ha nem jo erzeseink vannak annak legtobbszor oka van, es nagyonsokszor az az oka, hogy valamin valtoztatnunk kellene. Ezenkivul, ma mar nem tartom egeszsegesnek, hogy a jelen kivansagait es szuksegleteit egy bizonytalan jovobe toljuk el. A multon nem tudunk valtoztatni, a jovo meg nem jott el, a jelen, ami igazan a mienk. Ezeket a gondolatokat Ekhart Tolle: A Most hatalma cimu konyveben olvastam. Ha tulzottan csakis a jovore koncentralunk, igazabol csak kepzelodhetunk es vagy jobbnak vagy rosszabbnak kepzeljuk el, mint ami valojaban fog tortenni, igy csak az abrandozasaink csalodasokhoz, mig a negativ gondolkodas aggodalmakhoz fog vezetni nagyon gyakran, ami csak tovabbi gondokat fog okozni a jelen napjainkban. Ugy erzem, hogy a Tarsulat kiadvanyai sokkal inkabb szorgalmazzak a kivansagok eltolasat a jovobe, ami sulyos gondokat okoznak az egyes szemelyeknek. Ezeket a problemakat aztan szepen besoprik a szonyeg ala, lazadonak vagy hitahagyottaknak kialltva ki oket, s nem tartjak szuksegesnek, hogy kozzetegyek az ilyen tapasztalatokat a kiadvanyokban. Itt nem szeretnem kissebbiteni az egyes egyen felelosseget a dologban de a tarsulat maga idezi elo reszben a problemakat a Biblia egyoldalu ertelmezesevel, de ezert soha nem vallalja a felelosseget, annak a szemelynek, aki nem ert vele egyet, soha nem lehet igaza. Pedig mennyire mast mutatnak a bibliai tortenetek, mar abbol a szempontbol, hogy Jehova gyakran adott igazat olyan szemelyeknek, akik sokszor egymaguk fordultak ellene az akkori vallasi elrendezesnek. Ennek ellenere a modernkori szervezet ugy tunik buszken felistennek kepzeli magat, nem tanulva meg abbol a konyvbol sem, amit o maga is szentnek kiallt ki. Ezert en szemely szerint ugy ereztem, hogy a gyulekezet annyira biztonsagos hely, mint a zsido vallas i.sz 70 elott , amikor is elpusztult Jeruzsalem. Igy hosszas kuzdelem utan megszakitottam a kapcsolatomat a gyulekezettel, reszemrol lezartam ezt a szegyenletes ,egyoldalu kommunikaciot. Azota a sajat jozan paraszti eszemre es lelkiismeretemre tamaszkodok es sokkal boldogabb az eletem. Nem epitek a jovore, igyekszek a minden nap gondjaival birkozni (eleg minden napnak a maga baja). Valahogy megis pozitivabban allok a jovohoz, amellyel sokkal tobb jo eredmenyt ertem el.

Nem vadolok senkit sem a tortentekert es a felelosseget sem vallalom fel masok tetteiert. Ezert mindazok az emberek, akik csak sirankoznak, masokat vadolnak es bajt okoznak kikerultek az eletembol az en tudatos donteseimnek koszonhetoen. A ferjemtol elvaltam, az anyukamnak egy levelben adtam tudtara az allaspontomat, aminek eredmenyekent nem kivanja tartani velem a kapcsolatot a tovabbiakban. Barmilyen fajdalmas is volt egy teljes fordulatot vennie az eletemnek, egyszeruen ugy ereztem elvi okokbol nem azonosulhatok azokkal a nezetekkel, amiket a JT gyulekezetben tapasztaltam es kulonben sincs szuksegem “energiavampirokra”, megha a csaladom tagjai is. Nem volt konnyu, de vegulis el kellett dontenem, hogy a betegsegben es nyavalygasban akarok elni, vagy onallo, fuggetlen felnott emberkent. Nem lehetek tagja egy szervezetnek csak a barataim kedveert (akiket nagyon hianyolok) vagy erzelmi szuksegletbol. Jelenleg nem sok ember van korulottem, de azok megbizhatoak.

Akkoriban meg nem is tudtam milyen mas egyeb “teokratikus” titkok leteznek, mert csak evekkel kesobb vitt ra a lelek, hogy begepeljem a google keresobe a Jehova tanui nevet. Igy ertesultem a tarsulat ENSZ-el valo kapcsolatarol es ismertem meg a Silentlamb szervezetet, akik olyan dologrol irtak, ami meg a sajat keserves tapasztalataim utan is hajmeresztonek tunt. A megbecstelenitesi esetekrol van szo, ami eppen az ido tajt kezdett felszinre jonni, amikor en is tapasztaltam a gondjaimat. Az angolul tudok elolvashatjak az elettapasztalatokat, akiket erdekel. Amikor ezeket olvastam, teljesen belebetegedtem. Ma mar nem tudom elkepzelni, hogyan lehettem valamikor tagja egy olyan szervezetnek, amelyik ilyen sulyos kihagasokat megtur, sot tamogat. Igy jobban megertettem miert tamogattak az elkovetot es miert vadoltak az aldozatot az en sajat esetemben. En nem hiszem azt, hogy ezeket a sulyos bunoket el lehet takarni egy vallasos mazzal es azt sem, hogy Jehova helyesli ezt a vallast.

Kivancsi lennek a velemenyetekre,
 

T.Cs.

 

Címkék: pedofília titkok élettapasztalatok

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr872532646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tamara72 · http://kaveatengerparton.blog.hu 2010.12.23. 18:37:28

köszönöm, hogy megosztottad velünk a tapasztalatodat, nagyon bátor vagy! Sajnos én is azt tapasztaltam, hogy én magam váltam a problémává, és teljesen elszigeteltek maguktól. Megvannak ennek a kifinomult módszerei (nem szólítanak fel, vagy ha igen, az egész gyülekezet előtt megkritizálják a hozzászólásodat, stb.) Mire elkülönültem, igazából már rég nem voltam a "szerető testvériség" része.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2010.12.24. 13:00:35

Kedves T. Cs Sorstárs,nagyon fontosnak tartom,hogy Hidd,és Tudd: nem Vagy egyedül! Én is keresztülmentem ezeken a procedúrákon,-amiket még nem is sejtenek "Jehova tanúi" érdeklődői,szimpatizánsai. De az internet által egyre nehezebb elhallgatni a tényeket,és a "szürke bárányokat" elhallgattatni.

l.gabi 2010.12.30. 20:25:34

Ez megrázó volt. Jó, hogy ez napvilágra került, köszönöm.

Csipke.rózsika 2011.01.30. 17:00:29

Én is köszönöm, hogy elolvashattam történeted. Nagyon elszomoritott. Főleg a gyerekkorod.
Sajnos az itteni gyülekezetben is egy olyan vén "uralkodott" aki a feleségeknek tudott csak tanácsot adni,, nekik is egyet. Mégpedig, hogy tartsák be a főség elvét! Ettől aztán minden jó lesz majd.

Felnézek rád, amiért mindent magad mögött hagyva új életet tudtál, mertél kezdeni.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.01.30. 20:50:02

@Csipke.rózsika: Kedves Csipkerozsika! Miattam (en vagyok a tortenet iroja) ne szomorkodjal, mert en nem vagyok megkeseredett, megtort ember. Mindig is szellemi sikon szemleltem az eletemet, akkor is amikor a fentiek megtortentek velem es azota is igy teszek. A tortenetemet nem azert osztottam meg, hogy barkit is elkeseritsek, elszomoritsak vele vagy eppenseggel egy panaszkodo 'versenyben' vegyek reszt, hanem sokkal inkabb masok tanulsagara es buzditasara (bocs, most nem jut eszembe jobb szo). A JT utan is van elet, meg pedig nem is rossz.

gömbőc33 2011.01.31. 01:45:52

@karalabe4: mi akik 'zűrös' gyermek- és kamaszkort éltünk át, főleg, ha még a személyi számunk is 2-sel kezdődik, pontosan arra vágyunk, amit első körben kínálnak: egy nagy, békés, boldog családot. A mi házasságunkban nem voltak olyan súlyos problémák mint nálatok, de hosszú hónapokig NEM MERTÜK MÉG EGYMÁSNAK SEM elmondani, hogy mit érzünk, gondolunk a szervezetről! Végül a férjem szánta el magát, és hozta fel, de mintha egy fal omlott volna le köztünk. Kicsit olyan az egész, mint Orwell 1984 c. regényében a gondolatrendőrség. Formálisan azóta sem különültünk el, de a legtöbben már meg sem ismernek. Lassan már 2 éve, hogy nem járunk királyság terembe.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.01.31. 10:17:36

@gömbőc33: Orwell 1984 ram is katartikus hatassal volt. Akkor, amikor ateltem a fenti tortenetet, azt mondtam magamban: ' mindegy milyen szep, uj vilagot igernek JT, ha ez igy mukodik, akkor en ott nem akarok ott elni. Orwell konyve ezt egyertelmuve teszi, hogy nem elet az olyan, ahol te nem vagy/lehetsz az aki.
Az, hogy a ferjemmel mi nem voltunk azonos hullamhosszon, nyilvan nem csak az o hibaja, en is egy mas valakit mutattam magamrol (bar nem szandekosan), mint aki voltam, igy bizonyos ertelemben 'becsaptam' ot. Persze ez senkit soha semmilyen korulmenyek kozott nem jogosit fel fizikai eroszak alkalmazasara. De emellett a venek nem tudtak egyertelmuen allastfoglalni, ami sulyos karokat okoz nem csak az aldozatnak de az elkovetonek is.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.01.31. 13:07:52

Valahol a vének egyszerre voltak diktátorok és áldozatok "egyben"..... Johnny is tudna erről tapasztalatokat mondani....írni!

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.01.31. 13:10:40

Karalabe4: >>"Akkoriban meg nem is tudtam milyen mas egyeb “teokratikus” titkok leteznek, mert csak evekkel kesobb vitt ra a lelek, hogy begepeljem a google keresobe a Jehova tanui nevet."<< Nagy bátorítást Adtál evvel a mondattal is... bízom abban,hogy egyre többen lesznek bátrak,és követnek Téged!

Csipke.rózsika 2011.02.01. 14:52:15

@karalabe4: Szia! Nagyon szimpatikus az életfelfogásod. Szivesen felvenném veled a kapcsolatot. Ha ugy gondolod Te is, csipkerozsikas@gmail.com. a cimem.

answers 2011.09.08. 14:59:38

Szia! Szeretnék ajánlani két könyvet.
Patricia Evans: Szavakkal verve
Susan Forward: Mérgező szülők
Ezt a scribd-en is elolvashatod, itt a link:
www.scribd.com/doc/52066174/mergezo-szulok
Nekem ezek a könyvek sokat segítettek. Bár nem éltem át olyan szörnyűségeket, mint te, az én gyerekkorom sem volt rózsás, és egyenes következménye volt, hogy a párkapcsolataim sem sikerültek, mert a gyermekkori minta alapján mindig rossz partnert választottam.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.09.08. 19:35:41

@answers:
Kedves Answers!
El sem tudod képzelni, mennyit gondoltam én arra a könyvre (Mérgező szülők), amit itt ajánlottál nekem. Az történt ugyanis, hogy amikor a fenti történet megesett velem, bementem egy veszprémi könyvesboltba, ahol ez a könyv akadta a kezembe. Azt hiszem órákig ledöbbenve olvastam, sajnos nem tudtam megvenni, mert nem volt rá pénzem, de nem tudtam ott hagyni sem, mert annyira a saját szüleim jutottak eszembe a történetekről. Azelőtt soha nem gondoltam arra, hogy mérgezőek lennének, bár voltak problémák, de a súlyukat nem érzékeltem valahogy, mert ebbe nőttem fel és ez volt természetes.

Anyukám nagyon keményen dolgozott, hogy eltartson bennünket, úgy éreztem 'meg kell értenem' őt ésmeg kell próbálnom megbocsájtani neki. Az eszembe sem jutott, hogy hazudik nekem és különben sem lehet annak megbocsájtani, aki nem kér bocsánatot. (vagyis meg lehet, de akkor a kapcsolat egy más kategóriába kerül).
Ezután nem sokkal jött felszínre a fentebb leírt (rém) történet. Amikor évekkel később szembesítettem őt a történtekkel és világossá tettem, hogy nem türőm a további zsarnokoskodását felettem, azóta nem hajlandó szóba állni velem.

Azóta sajnos kezdi elveszíteni az ítélőképességét, hiszen ez a leleplezés az ő hanyatlását jelentette, amit semmiféleképpen sem akartam, de megértettem, hogy nem vállalhatjuk fel egymás felelősségeit ily módon.
Most egy másik személyt kergetett betegségbe, a jelenlegi férjét.

Anyu több, mint két évtizede JT és a vének is tudnak a viselt dolgairól.

answers 2011.09.09. 15:30:55

@karalabe4: Én ez alapján a könyv alapján ismertem fel, hogy az apám is bántalmazó volt. Néha meg is vert, szóban pedig folyamatosan szapult, semmi önértékelésem nem volt, amikor önálló életet kezdtem élni. Ezért nem is vettem észre, hogy a férjem is bánt, mert természetes volt ez a fajta beszéd, gyerekkoromtól ebben éltem. A könyv segített megérteni, hogy miért vagyok olyan, amilyen, és a könyv segít feldolgozni a múltat.
Sajnos elterjedt nézet, hogy meg kell bocsájtani, és elfelejteni a történteket, de ez a könyv elmagyarázza, hogy ez így egyáltalán nem hoz megkönnyebbülést. Sok nagyon hasznos tanács van benne, hogy hogyan tekintsük a bántalmazó vagy a gondatlan szülőket, és hogyan tudjuk magunkban elrendezni véglegesen ezeket a rossz emlékeket. Remélem, neked is segít.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.09.09. 20:12:42

@answers:
Ez talán nagyon 'zöld'-nek tűnhet sokak számára, hogy miért kell ahhoz egy könyv, hogy az felnőtt gyermekek felismerjék szüleik bántalmazását. A gyermekek természetüknél fogva kötődnek a szüleikhez és azokon a területeken, amiket nem értenek, ott becsukják a szemüket. Ha később sem kapnak segítséget, akkor bizonyos területeken 'vakokká' válhatnak, vagyis olyan dolgokat nem vesznek észre, amelyek ott vannak a szemeik előtt és amelyek mások számára teljesen nyílvánvalóak.
Ez nem azonos a butasággal, hanem egyfajta érzelmi vakság, amelyből elég nagy nehézségek árán lehet csak kikecmeregni.

Csodálom a bátorságodat, bármi történjék is, nem fogod megbánni, hogy 'kinyitottad a szemed'. Ha már idáig eljutottál, ne add fel.
Ha bármiben a segítségedre lehetek, nyugodtan írhatsz a személyes címemre is. (ha csak a névre kattintasz onnan is tudsz írni)

answers 2011.09.10. 18:21:00

@karalabe4: Köszönöm a felajánlott segítséget. Sajnos a gyermekkorban kapott bántalmazás annyira természetesnek tűnik, hogy most már tudom, hogy én is sokszor bántottam az én gyerekeimet, mert akaratlanul továbbadtam a kapott mintát. Ez nagyon nagy fájdalmat okoz, és mindkettőjüknek elmondtam, mennyire sajnálom, hogy nem tudtam igazán szerető, jó anya lenni, pedig tényleg akartam, de nem volt megfelelő minta hozzá.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.09.10. 22:39:00

@answers:
Azzal, hogy elmondtad a gyerekeidnek, hogy mennyire sajnálod azt, amit tettél, sokat tettél azért, hogy ne cipeljenek érzelmi terheket magukkal. Az én anyukám, sajnos erre nem volt képes, mert a JT tanításokat követve feljebbvalónak képzeli magát mindenki másnál és a saját gyerekeitől is csak a 'hálát és engedelmességet' várná, mert csak ez ragadt meg az elméjében, abból, amit a Bibliából tanult.
A gyerekeidnek meg kell hozniuk a saját döntéseiket és az is lehet, hogy egy darabig neheztelni fognak rád. De nem kell emiatt felettébb elkedvetlenedned, mert senki sem lehet tökéletes szülő, azért majd ők is be fogják látni egyszer.
MIndettől függetlenül nagy tehernek érezhetjük, ha felismerjük a múltbéli tévedéseinket, de mégiscsak ez az igazi áldás, mert legalább reálisan látjuk a saját helyzetünket, nem pedig egy szemüvegen keresztül. Így van esély arra is, hogy kiigazításokat tegyünk, amitől a dolgok jobbra fordulhatnak.

névtelenül 2011.12.24. 23:49:03

Kedves Karalábé4:

Nem is tudom, mit mondjak. Éppen most olvastam el a történetedet.
Az életet Istentől kapjuk. Ő az, aki teremt, és már a születésünk előtt ismer minket. Aki már a születésünk előtt tudja, milyenek leszünk, de azt is tudja, milyen lesz az életünk.
Az eleve elrendeléstől, amivel telis-tele a Biblia, nem kell megijednünk, mert az valószínűleg nem olyan, mint ahogyan a 20-ik, 21-ik századi tudományos-fantasztikus filmek magyarázzák, sem pedig mint ahogyan egyes távol-keleti bölcsek, a karma, vagy más egyéb manapság divatos fogalmak használatával. De azért nem is olyan könnyű megérteni, hiszen azt hiszem kijelenthetem, hogy a Biblia legnehezebben magyarázható tartalma, éppen ezért igen kevesen merik felvállalni magyarázatának elhordozását. Egy bizonyos: Isten már születésünkkor tudja, milyen lesz az életünk, tehát valami módon komolyan kell venni a dolgot.
Olvasva az eddigi életutadat, elém tárult egy nem túl pozitív látvány, meg kell mondjam, nem irigyellek. Leginkább a gyermekmolesztálási ügy döbbentett meg. Igen, ezt átélni és feldolgozni, hát, még csoda hogy harminc egynéhány éves korodra sikerült. Azt kell hogy mondjam, "gyorsan" sikerült. Ez bizonyára saját magadnak is köszönhető, mert nyitott voltál arra, hogy segítséget kérj. Gratulálok.
Nézd, én nem véletlenül írtam neked az eleve elrendelésről pár sorral fentebb. Ami ugyanis veled történt, azt kell hogy mondjam, arról Isten már akkor tudott, amikor még meg sem születtél. Tudod, Isten szeretet. Az ember pedig egy rendkívül nehezen kezelhető lény. Ami veled történt, az mind Isten akaratából történt, de érted.
Te is kellettél hozzá, mert kellett aki küzdjön. És te odatetted magad, és küzdöttél. Isten előre meghatározta tehát, hogy mi az a maximum, amit elérhetsz. És hogy ezt hogyan érheted el, azt is. Ezt eleve elrendelte, kaptál egy szűk intervallumot amin érdemes mindenkinek belül maradnia, de szabad akaratot kaptál hozzá, és senki sem közölte veled, mit tegyél. Te először is rájöttél, mit kell tenned, ez már eleve nagy szó, és arra használtad a szabad akaratodat, hogy az Isten által helyeselt utat válaszd, és felvállald azt, amire rájöttél.
Minden ember megkapja a lehetőséget, hogy egy szűk sávon, egy "szoros kapun" át járjon, hogy azt először megtalálja, majd megmaradjon rajta. A Máté 7:13-15 ben, ha megfigyeled, Jézus a széles úton való járást a keskeny út megtalálásával állítja szembe. /A görög másolatokban legalábbis mindenképpen./ Ha ezt szem előtt tarjuk, akkor elmondható, hogy annak a bizonyos szoros kapunak a megtalálása az, aminek először meg kell történnie, azaz először rá kell jönnünk, hogy számunkra mettől-meddig terjed az a sáv, amin belül kell mozognunk, hogy elnyerjük Isten helyeslését. Csak ezek után járhatunk rajta. A Társulat nem adhatja ezt meg senkinek, hiszen ennek mindenkinél személyes megszólításnak kell lenni, mégpedig az Úr Jézus Krisztustól. A Társulat által adott sáv nem lehet mindenkinek jó, mert mindenkinek másmilyen a sajátja, de a Társulat csak egyfélét tud ajánlani, és az is hamis.
De te, rátaláltál a sajátodra, a saját utadra. És ez az út az Út. És ez az út habár mindenkinél személyes és prototípus, mégis mindenkinél ugyanaz: az Úr Jézus Krisztus. Te ugyanis megtaláltad, és megtartottad Isten akaratát.
Amikor az Isten által elrendelt jövőt mi magunk a magunk akaratából megvalósítjuk az Isten Lelke által, akkor megtörténik a csoda. Akkor örvendeznek odafenn az angyalok. Én úgy érzem, itt most megtörtént a csoda. És örvendeznek az angyalok.
Nagyon örülök a történetednek. Szomorú, de sok ember tanulhat belőle. Nagyon sok örömet kívánok neked az életben. Ne bízd el magad, a kísértő másra sem vár! Habár helyes útra léptél, még bármikor elronthatsz mindent!
Isten áldjon meg téged, és minden szerettedet, rokonodat, barátodat, családodat.
Áldott karácsonyt kívánok neked, és még sok hozzászólást.
Üdv, Névtelenül.
Áldás, Békesség!

magyarázó 2011.12.25. 09:59:35

Örülök, hogy bepillantást adtál az életedből!

Először is azért mert a Karalábé4 nevet valamiért mindig is férfihoz kötöttem, és amikor olvastam férfi tónusban próbáltam ezt megtenni!
De most már tudom, hogy nő vagy, csak most már ki kell találnom egy hangot hozzád! :))
Ebből kiindulva ne haragudj ha az írásaimban valamivel megsértettelek!

Együtt tudok érezni veled, mert hasonló módon bánik most velem a gyülekezet néhány tagja!
Jelzem ez nem mindig volt így!
Elkövettem egy hibát, és most a legtöbben ártó személynek tartanak.
Vének ellen lázadónak bélyegeztek, és mindenféle jó ízű pletykával és rágalomhadjárattal sújtanak.
Már úgy tekintem magam mint aki csak egy megtűrt bútordarab a gyülekezetben.
Szerettem a testvéreket szolgálni, de minden kiváltságomat elvették még csak nem is imádkozhatok.
Mindezt úgy, hogy saját magam mondtam le felismervén a hibámat és a javulás útjára lépve.
Most jönni fognak a vének pásztorizni, de ha erről a már szinte elfeledett ügyről lesz szó, akkor nem tudom mi tévő legyek!
Én is mindig magam hibáztatom, és az nyugtalanít a legjobban, hogy biztos mindig én vagyok a hibás?
A barátaim is azt mondják, hogy ne foglalkozzak velük mert úgy sem tudom őket megváltoztatni!
De nem értem, az alapelvek rájuk nem vonatkoznak?
Ha nem értenek meg és nem engednek tovább haladni, akkor vagy elköltözöm vagy tétlenné válok, de az igazságot nem szeretném elhagyni mert szeretem, és jól érzem magam az engem megértő testvérekkel!

Mind ettől függetlenül úgy érzem, hogy itt vagyok legközelebb az igazsághoz, és Jehovát nézve szeretnék lojális lenni!

Köszönöm!

Toronyőrbácsi 2011.12.25. 12:01:50

@névtelenül: Már vagy ötödször olvasom amit írtál,és értem is amit mondani akarsz, de képtelen vagyok megérteni, hogy tudsz ilyenben hinni, és ami még fontosabb, ilyen tanácsot adni! Nem akarok személyeskedni vagy vitázni, de az olvasottaktól tényleg kirázott a hideg. Remélem hogy csak rosszul aludtál, és majd elmúlik. Nem akartalak megbántani!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.12.25. 12:22:00

@magyarázó: Csatlakozom Toronyőrhöz. Ebben én sem hiszek, olyan sok kegyetlenség van a földön, hogy az képtelenség, hogy ehhez Istennek bármi köze legyen!! Maximum elnézi, megengedi, próbára tesz minket, de abban biztos vagyok, hogy nincs egy kis könyvecskéje amiben pl. benne lenne, hogy:

Xui Ling 6 éves lány - 1945. augusztus 9, Nagasaki - végignézi a családja halálát, élve leég róla a haja és a bőre, majd egy órás kínlódás után meghal

245-27.bluehost.com/Press%20Censorship%20How%20the%20Truth%20Was%20Hidden%20About%20Nagasaki%20%20The%20Nation_files/nagasaki_afterbomb.jpg

- most csak egy példát mondtam -

"Amikor az Isten által elrendelt jövőt mi magunk a magunk akaratából megvalósítjuk az Isten Lelke által, akkor megtörténik a csoda." - ennek a kislánynak volt erre esélye? Isten nem ilyen.

DE! Szerencsére ez nem egy hitvitázó blog, mindenki leírhatja és meghallgathatja a másik véleményét, és leszűrheti belőle a tanulságokat. Nem szeretnénk senkit valamilyen hitre téríteni, de leírhatjuk a nézőpontunkat, ahogyan névtelenül tette.

A fő témánkhoz nem kapcsolódó teológiai vitákat - a missziónk sikeressége érdekében - itt mellőznünk kell, de nem teljesen! Privátban az ilyen dolgokról is el lehet levelezgetni.

[nézd az egyszeri betévedő JT szemszögéből: HÁROMSÁÁÁÁG? ELEVE ELRENDELÉÉÉS? Ezek még egymással sem értenek egyeeet? Akkor inkább maradok JT mert legalább egyetértés van... és kiixeli az oldalt. Nem hiába nincs a cikkekben plusz ideológia sehol. Ezek olyan riasztó szavak a JT-k számára mint a Sátán! Az ő - és a mi egykori - fejükkel kell gondolkoznunk.]

névtelenül 2011.12.25. 13:12:23

@Toronyőr:

Kedves Toronyőr!

Azt hiszem, te azon ütközhettél meg, amit a teológusok eleve elrendelésnek hívnak.

"Mert akiket eleve kiválasztott (ismert – Károli ford.), azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette." (Róma levél 8:29-30)

"Péter, Jézus Krisztus apostola, Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia szórványában élő jövevényeknek, akik ki vannak választva az Atya Isten előre tudása szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre: Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen." (1 Péter levél 1:1-2)

"Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom az utolsó napon." (János 6:44)

"Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek." (Jeremiás 1:4-5)

"Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök." (Zsoltárok 139:16)

stb...

Na erről írtam én, hogy a Biblia legnehezebben magyarázható témája. Természetesen hiszek benne, mert a Bibliából van.
Ha úgy tetszik, elhiszem, hogy az emberek napjai előre meg vannak írva egy bizonyos isteni módon, Isten könyvében, holott számunkra azok még meg sem történtek.
Azonban nem hiszem, és nem vallom, hogy ez rajtunk kívülálló, tőlünk független dolog lenne.
Igen, jól látod. Ez ellentmondás. Legalább is látszólag.
Ez súrolja, érinti az emberi ész határait, és azon túl is mutat.
A mi egyházunk felvállalta ezt az ellentmondást, ezt kevesen teszik, és időről időre megpróbál megbirkózni vele, bár tudnod kell, hogy még Kálvin és Luther sem egyformán értelmezték.
Én úgy tanultam, nekem úgy magyarázták, magyarázzák, hogy Isten egy előre meghatározott irányt szabott meg számunkra, egyenként. Ezt látja Ő előre. Azonban az Ádámi bűn miatt hasonlatosak lettünk Őhozzá, vagyis képesek vagyunk ettől eltérni, és így elkárhozni. Ez a szabad akarat miatt van így.
Én abban hiszek, hogy mindenki számára létezik egy személyre szabott irány, amelyet ha betartunk, megláthatjuk az Isten Országát. Ha nem, az baj. Azért személyre szabott ez az út, mert mindenkinek másmilyen az élete, nincs két egyforma. Prototípusok vagyunk. Ha mindenki mindent ugyanúgy csinálna, akkor 7 milliárd féle végeredményt kapnánk. De ha mindenki mindent 7 milliárd féle képpen csinál, de a 7 milliárd személyre szabott-féle képpen, akkor ugyanazt a végeredményt kapjuk. Én abban hiszek, hogy mindenki éljen az elhívásához méltóan, és annak megfelelően, a Lélek által.
Karalábé4 véleményem szerint rátalált erre az elhívására. Nála talán ez volt az a gyerekkor, amely felnőttként igaz hitre vezetett. Isten tudta. Talán ha normál családban nőtt volna fel, most alkoholista lenne. Isten tudja.
Hiszek a szabad akaratban. Hiszem, hogy mindenki szabadon élhet Isten kegyelmi ajándékával.
És hiszem, hogy nem vagyok képes mindent megérteni a Bibliából. Ezért fogadom el az egyházamtól ezt a nem teljesen tökéletes magyarázatot arra a számtalan igehelyre, amelyek mind Isten előre-tudásával, előre elrendelésével, születésünk előtti kiválasztásokkal stb. foglalkozik. Mert tükör által, homályosan látok. Most. De hiszem, hogy eljön a nap, amikor élesen láthatom az Úr Jézus Krisztust, a saját szemeimmel és akkor már nem lesz szükség magyarázatokra.
Azt nem gondolom, hogy helyes lenne az az irányzat, amelyik az előbb hivatkozott számtalan igehelyet egyenként megpróbálja megmagyarázni, és a végén kijelenti, hogy márpedig a predesztináció elmélete téves, és paradoxon. Ez nem igazi felkarolása a témának, és nem igazi válaszkeresés, hanem ez a mai ember önmagában bízó válasza, annak az embernek, aki azt hiszi, mindent megérthet a Bibliából, de már most, itt a földi tökéletlen létformája idejében.
Teljesen pártatlanul szeretném megjegyezni, hogy a Biblia valóban telis-tele olyan isteni kijelentésekkel, amelyek a predesztináció át és újragondolására kell hogy indítsa az olvasót. Legalább valamilyen szinten meg kell próbálnunk megmagyarázni a dolgot, már csak az igehelyek számossága miatt is, hiszen nem dughatjuk homokba a fejünket.
Azonban a tanácsommal kapcsolatos kérdésedet nem sikerült megértenem. Lehet hogy nem jól fejeztem ki magam, de én az óvatosságot szerettem volna tanácsolni Karalábé4-nek. Talán máshogyan kellett volna fogalmaznom.
Üdv, Névtelenül.
Áldás, Békesség!

névtelenül 2011.12.25. 13:32:49

@Johnny Joker:

Kedves Johnny!

Neked teljesen igazad van, a háromság és az eleve elrendelés gondolata bizonyára nem segítik a kedves Tanúk informálását. Főleg az utóbbi nem. Az eleve elrendelésről inkább mindenki olvasson magának, vagy ami a legkézenfekvőbb, kérje olyan lelkész magyarázatát, aki vallja is a tant, és képes is valamilyen szinten megmagyarázni. Én csak annyit kérek, hogy ha valaki szeretné megtudni, miért hisznek benne emberek, ne csak a tant tagadókat hallgassa meg, hanem egy a tant valló embert is, és azután alkosson véleményt. Ez az, amit mi is kérünk a Tanúktól más esetben. Az eleve elrendelés ugyanis nem azt jelenti, amit az "eleve" és az "elrendelés" szavak összeillesztéséből gondolhatnánk, ne hamarkodjuk el, hogy pusztán lefordítjuk magunknak a kifejezést a magunk esze alapján.

Vegyétek úgy, hogy jót akartam, de nem jó módszert használtam. Bocsánat.

Az üzenetem tehát Karalábé4-nek, mintha eddig semmit sem írtam volna, a következő:

Kedves Karalábé4!

Köszönöm, hogy megosztottad velünk az életed történetét. Örülök, hogy sikerült jó döntések után elhagynod a Társulatot, felismerned annak hibáit. Örülök, és azt hiszem hogy most többek nevében is beszélhetek, hogy itt vagy és rendszeresen hozzászólsz a cikkekhez.
Névtelenülné :) is elolvasta a történetedet, és őt is megrendítette.
Isten áldjon családoddal, barátaiddal együtt.
Névtelenül.
Áldás, Békesség!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.12.25. 13:54:01

@magyarázó: Bocsi, az előző neked szóló kommentem valójában névtelenül-nek ment, csak félrenyomtam.

Ezt viszont neked írom...

"Vének ellen lázadónak bélyegeztek, és mindenféle jó ízű pletykával és rágalomhadjárattal sújtanak." - pontosan így bánnak azokkal akik gondolkodni kezdenek, mernek.

"Már úgy tekintem magam mint aki csak egy megtűrt bútordarab a gyülekezetben." - anyumék több évig voltak így miután először az egyik (én) majd a másik fiúk is (öcsém) abbahagyta a gyülibe járást. Pedig felnőttként döntöttünk így, apuék nem tehettek róla, hiszen megfelelően, példásan neveltek minket! Na a vén ...keverők csak erre vártak, apámnál elérték, hogy lemondjon a vénségéről, majd néhány nyilvános előadásban egyenesen rájuk céloztak rossz példaként. A gyülekezet megvetette őket a vének hadjárata után. Anyum sokat sírt... Mély depresszióba zuhantak, pedig ártatlanok voltak.

"Szerettem a testvéreket szolgálni, de minden kiváltságomat elvették még csak nem is imádkozhatok." - apám is így volt! A testvérek vele voltak őszinték és őt szerették, erre a többi vén féltékeny lett rá és összefogtak ellene.

"Mindezt úgy, hogy saját magam mondtam le felismervén a hibámat és a javulás útjára lépve." - apám is saját maga mondott le, akkor még úgy hitte ő is, hogy benne van a hiba, rossz szülő volt!!! Hihetetlen!

"Most jönni fognak a vének pásztorizni, de ha erről a már szinte elfeledett ügyről lesz szó, akkor nem tudom mi tévő legyek!" - A kötelező fejtágítás ahol szépen felpofoznak pár Bibliaverssel, és kioktatnak. Olyan mondatokat akarnak majd kihúzni belőled, amivel el tudnak ítélni. Ha meghunyászkodsz, akkor föléd kerekednek és leuralnak ezek a "szerető pásztorok"... majd meglátod.

"Én is mindig magam hibáztatom, és az nyugtalanít a legjobban, hogy biztos mindig én vagyok a hibás?" - Ezzel operálnak a legjobban. Már kicsit olvasgattál itt a blogon, tapasztalatokat is, láthatod, hogy ez az egyik fő eszközük: "te vagy a hibás, javulnod kell, meg kell változnod, ki kell igazítani a gondolkodásmódod", stb...

"A barátaim is azt mondják, hogy ne foglalkozzak velük mert úgy sem tudom őket megváltoztatni!
De nem értem, az alapelvek rájuk nem vonatkoznak?" - én is ezt mondom neked. Itt már rég nem a bibliai alapelvekről van szó, hanem egy másikról: oszd meg és uralkodj. Ha nem hódolsz be nekik, nem csatlakozol a szimóniájukba, akkor rövid az utad kifelé.

"Ha nem értenek meg és nem engednek tovább haladni, akkor vagy elköltözöm vagy tétlenné válok, de az igazságot nem szeretném elhagyni mert szeretem, és jól érzem magam az engem megértő testvérekkel!" - apám is dettó így voltak!! Kérdezd meg őket! 1-2 évig a költözésen gondolkodtak, és azon, hogy egy másik gyülekezetben biztosan jobb lesz. Őrlődtek magukban, miközben a gyülekezet megvetette őket. De el kell hogy szomorítsalak: sajnos más gyülekezetben is előbb-utóbb ez lesz a helyzet. Abba a tévképzetbe ne ringasd magad, hogy "máshol biztos jobb". A rengeteg beérkező tapasztalat mindenhol ugyan azt a betegséget mutatja. A vének zsarnokságát.

"Mind ettől függetlenül úgy érzem, hogy itt vagyok legközelebb az igazsághoz, és Jehovát nézve szeretnék lojális lenni!" - Kívánom neked, hogy legyél lojális Jehovához és az igazsághoz. Akkor előbb utóbb meghozod majd a helyes döntést!

Köszönjük őszinteséged, és, hogy megosztod velünk ami történik veled. Élőben "nézhetjük" végig a folyamatot. Kérlek erre az időszakra majd emlékezz vissza később. Úgy érzem már csak a családod, a tanú barátaid és a megszokás tart vissza. De sokan vannak így! Kitartás kedves barátom, ne engedd, hogy depresszióba zuhanjál, olvasd Isten Szavát minden nap, a zsoltárokat és a példabeszédeket nomeg a hegyi beszédet ajánlom napi olvasásra. És nézz szembe önmagaddal, merj szembenézni a kérdéseiddel. És egy amiben biztos vagyok: NEM BENNED VAN A HIBA!! Jó lelkű és tiszta szívű vagy, annak ellenére, hogy becsaptak. Ne fordulj magad ellen és a Bibliai alapelvek ellen, mert hasonlatos leszel ezekhez a "szerető pásztorokhoz" akik állítólag otthagyják az egész nyájat egy elveszett juhért!

Szerető üdvözlettel,
JJ

@névtelenül: Alázatos vagy! Tiszteletre méltó, köszönjük!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.12.25. 13:55:34

@magyarázó: A pásztorin majd írd meg, hogy mi volt kérlek. Érvek, ellenérvek, bánásmód...

Toronyőrbácsi 2011.12.25. 14:31:36

@névtelenül: Tiszteletben tartom a véleményed! De ez a tiéd. Mint mondtam, nem szeretnék vitázni, de érdekes az elgondolásod!. Merthogy ez sajna csak egy "elgondolás."Nagyon megoszlanak a vélemények ezzel kapcsolatban, a valóságot pedig nem gondolom, hogy ----mondjuk egy teológus--- vagy bárki, Isten nélkül jobban látná.Kiemelném néhány mondatodat, amivel nem értek egyet,. több nézőpontból sem. De mindegyikre kevés lenne a blog."Azt hiszem, te azon ütközhettél meg, amit a teológusok eleve elrendelésnek hívnak." Nem, én nem ütköztem meg ezen, csak nem értem a hited alapját! És!!! Igen, az Írásban van számos rész, ami alátámasztani"látszik" a hitedet.De nem kellene elfelejteni hogy a magyarázat kié!
""Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom az utolsó napon." (János 6:44)"IIIgeeeen???Mit is akarsz ezzel mondani? Bocsi hogy nem tudom befejezni, de most mennem kell! Jó arczzznak tűnsz, csak bigott vagy.Ja! Egyébként ez sem kutyaffffffff----üle!
"Ez súrolja, érinti az emberi ész határait, és azon túl is mutat."Csak azt nem értem akkor te hogy vagy képes (legalább megközelítőleg) megérteni? "A mi egyházunk felvállalta ezt az ellentmondást, ezt kevesen teszik, és időről időre megpróbál megbirkózni vele, bár tudnod kell, hogy még Kálvin és Luther sem egyformán értelmezték." Melyik is ez az egyház? Kálvint meg hagyjuk:mad Divinity szokta tömjénezni, de ez Szervét-nek sovány vigasz. Majd folytatom!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.12.25. 14:34:22

@Toronyőr: Már elnézést kért, visszavonta!

Egyébként szerintem nem attól függ a megmentésünk, hogy hiszünk-e az eleve elrendelésben vagy sem...

Ne üssük tovább ezt a vasat, hiszen tudjuk, hogy meddő vitát eredményez.

Toronyőrbácsi 2011.12.25. 15:04:10

@Johnny Joker: Na akkor már megint mea culpázzak ezerrel?Meddő vita? Sztem egy elég korrekt fószer, aki gondolkodik! Akár még csíphetném is a búráját:D Végignéztem a kommentjeit, és nekem az jött le hogy korrekt a figura! Vélemények! Neki az, nekem ez!. Hol a gubanc. Nincs meddő vita. Nem is mennék bele!
Bármennyire is hihetetlen, a magam módján én is segíteni szeretnék,nem vitázni.

névtelenül 2011.12.25. 15:19:19

@Toronyőr:

Kedves Toronyőr!

Én sohasem voltam Tanú. Megérintett a Társulati tanítás, de valamiért hamar észbe kaptam, hála Istennek.
Kérlek, ne haragudj rám, amiért az Isten engem a református egyházhoz vezetett, és amiért ott sokszor hallok erről a dologról. Tudod, ez az egyház elég sokat foglalkozik ezzel témával. És mivel ott sokat találkozok vele, ez a téma az én alapvető gondolataim között szerepel, tehát ha valakinek valamire rá szeretnék világítani, akkor könnyen lehet, hogy épp innen nézve fogom megtenni, mert ez nálunk hogy úgy mondjam, megszokott téma.
Nem voltam körültekintő, amikor Karalábé4 számára ebből a nézőpontból kezdtem el megvilágítani a véleményemet. Teljesen máshonnan kellett volna. Nem vettem figyelembe, hogy ez egy nem református számára így teljesen fokozatmentes. Egyszerűen tényként beszéltem róla, holott még a református egyházon belül is többféle értelmezése létezik ezeknek az igehelyeknek.
Szeretnélek megnyugtatni, hogy hiszem a szabad akaratot, és ezt a tant nem tekintem annak a cáfolatának.
Azt kérem, tekints el attól, hogy ebből közöttünk hitvita alakuljon ki, de nekem is rendre kell utasítani magamat, hogy máskor tartsam be a fokozatosság elvét, és határozott kijelentéseim helyett inkább kérdezzek, mert a kijelentéseimmel meg is bánthatok másokat, de a kérdésekkel nem.
Egyébként, hogy ki mit gondol ezzel kapcsolatban, az tulajdonképpen teljesen mellékes, és az erről folyó párbeszéd inkább egy kávézóasztal mellé illik, vagy egy bibliakörbe, mint ebbe a fórumba, ahol eltévedt emberek lehetnek, sőt vannak.
Kedves Toronyőr! Elnézést kérek a rossz témaválasztásom miatt, és igazat kell adnom a soraidnak.
Mivel rendszeres futó vagyok, lenyomtam egy jó kis távot, és közben a soraidon gondolkoztam. Eszembe jutott, hogy talán úgy érthető a tanácsom Karalábé4 felé, hogy én a Társulathoz való visszatéréstől féltem őt. Nem jól fogalmaztam, ha ezt így értetted, én csupán általánosságban féltettem őt a Sátántól, úgy, mint ahogyan akárkit. Nem gondolnám, hogy Karalábé4 veszélyben lenne a Társulat miatt, ilyesmi nem jutna eszembe. Csak tudod, nem elég kijönni, azután is van élet. Minket a lelkipásztor folyamatosan arra figyelmeztet, hogy kitartóan virrasszunk, hát hibáztam, nekem is ezt kellett volna írni.
Sajnos a témaválasztásom sokszor helytelen, és ugyanez a stílusomról is elmondható.
Kérlek ne haragudj rám, én ilyen vagyok. De örülök, hogy együtt kommentezhetek veled, veletek.
Kérlek, fogadd el a bocsánatkérésemet. És Karalábé4 is, ha megbántottam.
Elfogadod?
Üdv, Névtelenül.
Áldás, Békesség.

Toronyőrbácsi 2011.12.25. 16:00:52

@névtelenül: Neked is áldás, és békesség! Tetszik a dumád, de nincs miért bocsánatot kérned! Elmondtad, miről, hogyan vélekedsz a vallásod alapján. Ezért tisztellek, és meg is vetlek egyaránt. Tisztellek, mert van hited, megvetlek mert vallás által gyakorlod.Egyébként nem választottál rossz témát. Olyan nem "kellene" hogy létezzen egy Krisztiánusnak" hogy rossz a téma . Talán csak nem a megfelelő oldalon "nyalatkoztál"Megint elírtam?D Itt a mail, ha akarsz, ,vagy kedved van , győzz meg privátban Isten létéről,jóságáról, toronyor911@gmail.com

névtelenül 2011.12.25. 16:51:50

@Toronyőr:

Köszönöm, az email címet is.
Üdv, Névtelenül.
Áldás, Békesség!

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.12.26. 12:20:13

@névtelenül:

Kedves Névtelenül!

Egyáltalán nem bántottál meg, köszönöm, hogy leirtad a véleményedet. A történetemet nem azért osztottam meg, hogy bárkiben is szánalmat keltsek. Inkább azért döntöttem így, mert ez a legtöbb, amit tehetek, hogy a magambazárás helyett inkább kimondjak dolgokat, megvonva ezáltal is a támogatásomat olyan személyektől, akik ilyen iszonyú módon visszaélnek hatalmukkal.
Mert ezeknek az 'állat'-embereknek az a mencsváruk, hogy az áldozatok nem mernek beszélni az őket ért sérelmeikről.
Saját tapasztalom szerint is a JT vallás nem csupán a maffiózószerű, fehérgalláros bűnözők gyüjtőhelye, hanem azoké is, akik hozzám hasonló traumákon mentek keresztül, de valami miatt nem mernek velük szembenézni vagy éppen nem is tudnak róla (mint ahogy én sem tudtam...mármint a tudatommal nem).

Ez így együtt képezi azt a bizonyos ördögi kört, amikor az 'áldozatok' és az 'elkövetők' egyfajta játszmában 'támogatják' egymást. És ebből a szempontból egyik sem jobb-rosszabb, mint a másik.

DE szerencsére az ítélkezés nem ránk tartozik.

És jogosnak tartom a figyelmeztetésedet, amit köszönök.
Amikor egy ilyen dologgal kell együttélnie valakinek a mindennapi életben, ami súrolja és meghaladja a józan ész határait (és rengeteg ilyen ember van közöttünk), akkor az a bizonyos 'keskeny út' egyfajta kötéltáncnak tűnik néha, amiben csak egy kis 'kilengés' is annyi és vége a mutatványnak.

De hát nem kell-e hálásnak lennünk Istennek az ajándékaiért? DE igen, még akkor is, ha azok nem a legszebb csomagolásban vannak. Ilyen csomagolás volt az én betegségem. A szenvedésem azért is tartott ilyen sokáig, mert nem így tekintettem rá, hanem valami istencsapásra. Elvakultságom miatt nem gondoltam arra, hogy Isten ilyen módon is közölni akar velem valamit. És arra sem, hogy esetleg én teszek valamit rosszul. Ez utóbbi felderítésében az önvád csak tévútra visz. (@magyarázó: )
Milyen nagy tévedés volt ez!

Tiszteletben tartom a véleményedet, bár én személy szerint nem hiszek az eleve elrendelésben, még akkor sem, ha ez a kifejezés benne van a Bibliában (a tanítás nem biztos).
Ahhoz, hogy túléljem a fent említett történetet, az 'itt és most'-ban kellett hinnem és abban, hogy Isten szolgának minden a javukra szolgál valami módon. Még az is, ha JT-i, nos bizonyos szempontból.
Pl pont azért, mert a bolhából csinál elefántot, mert annyira szűk és kényelmetlen, hogy előbb-utóbb az ott levők kénytelenek lesznek szembe nézni saját magukkal, egyszerűen nem lesz más választásuk. Ami aztán egy másfajta gondolkozáshoz segíti őket....

A szabad akarattal élhetünk mindennap, pl okolhatjuk szüleinket, körülményeinket vagy éppen az Őrtorony Társulatot is gondjainkért (és lehet, hogy tehetnek is valamit....) de tekinthetünk az előttünk álló feladatra is. Ez a mi választásunk és döntésünktől függően szenvedést vagy boldogságot hozhatunk magunkra és a környezetünkre, akár akarjuk, akár nem.
A gyermekmegbecstelínők nem Isten rendelésére cselekednek, hanem a saját nyomorukat rakják egy olyan valaki vállára, aki erről nem tehet és nem tud védekezni. DE a legnagyobb rosszat mégsem az áldozattal teszi, hanem saját magukkal. Azért nem kell őket sajnálni, mint ahogy az áldozatokat sem.

@magyarázó: A gyülekezet azért bánik veled úgy, ahogy, mert gondolkodni kezdtél. Te elkövettél valami hibát? Miért, ők nem? Ez talán feljogosítja őket a rágalomhadjáratra és pletykálkodásra?
Ez lenne a segítség a 'megtévedettnek'?
Azok, akiknek 'vaj van a fején', nem tudnak segíteni, hogy eltávolítsák a szálkát a szemedből, mert az övékében egy hatalmas gerenda van és még azt sem távolították el!
A gondolkodó és a kérdezni merő őszinte ember a legnagyobb ellenségük.
Most, hogy megtudtad, hogy nő vagyok, képzelheted, hogy milyen kínokat okozhattam a véneknek, amikor kezdtem öntudatra ébredni és kiállni magamért. Veled is csak hasonló történik.
(Máté 5: 11,12)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.01.24. 13:35:26

Karalábé!!!
Ejha!!! Azt hiszem teljes mértékben egyetértek veled. tetszik az ahogyan megoldottad a gondokat, és ahogyan levontad a helyes következtetéseket. Sok tekintetben hasonlít az élet pályánk. És valószínűleg látásból ismerhetjük is egymást. nem egyszer voltam Veszprémben. Előadni is, meg dolgozni is. Ismerek egy két történetet onnan, és vannak ismerőseim ott.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.02.11. 18:55:47

@sefatias:
Most találtam meg ezt a kommentedet. A veszprémi Kir. terem építése alatt már nem jártam a gyülekezetbe. A volt-férjem még elment egyszer a tereprendezésre, aztán mikor kész lett, akkor valaki titokban megmutatta a kész termet, de akkoriban már elég más szemmel néztem rá......

svtor 2013.01.22. 18:50:42

@karalabe4: Ez egy nagyon kemény és szomorú történet...reménykedem, hogy ebben az évben, SOKAN meg merik hozni a BÁTOR DÖNTÉST, hogy kilépnek a JT gyülekezetből. Szerintem ezek az "élménybeszámolók" segíthetnek legjobban, hogy egy jelenleg még JT szembesülni tudjon az Őrtorony "meséje" és a valóság között. Bátornak tartalak, hogy megírtad a saját történetedet.