A 2018. szeptemberi Őrtorony, "Bánjunk figyelmesen azokkal, akik vállalják a vezetést" (31.o.) alcíme alatt egy időnként visszatérő téma, az autogramok ügye vetődik fel többek között.
Miközben az Őrtorony figyelmességet, fokozott tiszteletet és kiemelkedő kedvességet vár olvasóitól, egyúttal megtiltja nekik, hogy az adományokból élő és utazgató elöljárókra hírességként tekintsenek. Pedig pontosan ők viselkednek úgy, hogy a hallgatóságnak az legyen a benyomása, különleges ember, teokratikus híresség áll előttük. A megközelíthetetlen, misztikus bételcsalád üdvözlete a beköszönéskor, majd a gyülekezet viszont üdvözletének kikényszerítése a program végén, mind show-elemek és a híresség, különlegesség benyomását hivatottak hangsúlyozni.
Mi másként tekinthetnének rájuk az egyszerű, hétköznapi testvérek, mint hírességek, akik egyenesen a jw.tv-ből jöttek el hozzájuk?
Az Őrtorony még a helyi véneket is különleges embereknek mutatja be, hiszen úgy ír róluk, mint akik "megérdemlik, hogy különösen figyelmesek legyünk velük". Az elöljárók felé mindig megkövetelik ezt a tiszteletet gyakran idézve a Zsidókhoz írt levelet, de gondosan mellőzve pl. az 1.Timóteus 5:17 -ből a jól szolgál és a keményen dolgoznak minősítéseket. Miközben a Szentírás a tiszteletet sehol sem kínálja alanyi jogon, addig a szervezeti kiadványokban szinte sohasem a színvonalas tanítás vagy a minőségi pásztorkodás jutalmaként emlegetik azt.
Pedig ők valójában gyülekezeti közszereplők a hivataluknál fogva és az ahhoz kapcsolódó teljes anyagi ellátás miatt is. Hogy lehet mindezeket elfogadni, sőt kikényszeríteni és egyúttal azokat bírálni, akik pont a rajongásuk miatt hajlandók mindezt finanszírozni számukra helyi szinten és világméretekben is?
Az, hogy a szervezet egyszerre vár el rajongást és visszafogottságot is tagjaitól a prominensek felé csak egyet jelent, ezzel a módszerrel kívánják leplezni a különleges tisztelet iránti vágyukat, melyről jól tudják, hogy a Szentírás elítéli. A felelősséget pedig mint minden más ügyben, itt is a hírnökökre hárítják, ha azok nem tudnának kiigazodni az ellentmondásos tanácsok, fenyegetések sűrűjében, ami a tisztelet és az imádat közötti egyértelmű vezetés hiányából adódik. Ebben a bizonytalanságban a tagok inkább választják a túlzó tiszteletet, pl. olyan túlkapásokkal is, mint az autogramok kérése, Bibliák dedikálása, fényképezkedés.
Érdekes megfigyelni, hogy konkrétan ezzel a gyakorlattal kapcsolatban mi a vezetőség véleménye. Mint annyi más témát, az autogramok kérésének ügyét is nagyon valószínű, hogy utolérte a Péld 4:18 szelleme, legalábbis az elmélet és a gyakorlat közötti különbségből erre lehet következtetni. A fentebb már idézett jelenleg legfrissebb Őrtorony (2018.09.15.31.o.) azt írja, hogy aki autogramot kér az a világ szellemét mutatja ki. Egy 2 évvel korábbi pedig ugyanezt tiszteletlenségnek, modortalanságnak, még korábban pedig a bálványimádáshoz vezető első lépéseknek tekintették. Pusztán autogram kérése, adása vezethet-e bálványimádáshoz vagy mennyire tolakodó, modortalan és tiszteletlen az, aki ilyen kéréssel fordul egy általa nagyra becsült személyhez, lehet nagyon szubjektív megítélés. De, hogy a szervezet vezetői maguk is gyakorolják ezt a szokást, miközben válogatott jelzőkkel gyakran elítélik, az biztosan meglepné a gyülekezetnek azokat a tagjait, akiknek ez eszébe sem jutna. Pedig benne van az Őrtoronyban, sőt még illusztrációt is mellékeltek hozzá.
Az Őrtorony (1999.05.15.) egyenesen történelmi jelentőségűnek nevez egy 1998-ban megtartott kubai kongresszust csupán azért, mert a vezetőtestületből is jelen volt 3 fő:
Az 1998-as év vége rég várt áldásokat hozott Jehova Tanúi számára e nyugat-indiai-szigeteki országban. Több mint harminc év óta először látogattak el ide Jehova Tanúi Vezető Testületének a tagjai, 15 másik küldött kíséretében...
EZ TÖRTÉNELMI esemény volt ...
Vajon összhangban van ez a 2018-as Őrtorony tanácsával, mely úgy fogalmaz, hogy
Úgy tudunk figyelmességet mutatni irántuk, hogy a testvéreinkként bánunk velük, és nem úgy, mintha hírességek lennének.
Az 1998-as kubai kongresszus történelmi jelentőségű lett volna akkor is, ha a vezetőtestület tagjai valóban hétköznapi testvérek lennének?
Ugyanez az Őrtorony írja, hogy Kubában a tanúk tevékenysége 1994 óta szabad (1999.05.15.), tehát nem ennek tulajdonít történelmi jelentőséget a cikk.
A történelmi jelentőség, melyet a címében is hangsúlyoz az Őrtorony (1999.05.15.), az odalátogató vendégek személyének különlegességére helyezi a hangsúlyt!
Aki volt már kongresszuson, az meg tudja mondani, hogy a következő kijelentés a kubai kongresszuson a helyi előadók vagy a vendégszónokok előadásaira vonatkozott-e:
A testvérek felállva és gyakran perceken át tartó, hangos tetszésnyilvánítással fejezték ki értékelésüket az előadásokért
A kubai látogatás Őrtorony-minősítése azonban nem csak ezért bizarr. Az Őrtorony ui. képet közöl a három vezetőtestületi tagról, amely azt ábrázolja, hogy Bibliákat dedikálnak a kubai hivatalnokok számára. 1993-ban még (1993.01.15.29.o.15.bek) a bálványimádás első lépéseiként minősítik ugyanezt a tevékenységet, a 2016.01.15. Őrtorony (27.o) szerint autogramot kérni egyenesen illetlenség, és modortalanság, a legújabb Őrtorony pedig a világ szelleme kifejezést teszi hozzá a listához, melyet az illusztráció szerint, egykor maga a vezetőtestület is gyakorolt, sőt büszkén közzé is tett.
Azt állíthatjuk tehát az Őrtorony idézetekből kiindulva, hogy azok a kubai tisztviselők, akiknek feltehetően nem volt kifejezett kívánsága, hogy a vezetőtestületi tagoktól kapjanak Bibliákat, még kevésbé dedikálva, akaratuk ellenére is megtették az első lépeseiket a bálványimádás útján?
Illetlenek, modortalanok lettek ezáltal, és a világ szellemét mutatták ki pont egy Jehova Tanúi által rendezett kongresszuson?
Ha azok akik autogramot kérnek, egyúttal az első lépéseiket teszik meg a bálványimádás útján, akkor milyen úton járnak azok, akik kéretlenül is dedikálnak?
És mit mondhatunk azokról, akik Isten Szavát sajátjukként dedikálják? >> Ez valóban történelmi jelentőségű tett!
Eredeti poszt: http://jehovatanui.blog.hu/
P.J.
Utolsó kommentek