EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Emlékezzünk Lót feleségére és a 2017-es kongresszusi filmsorozatra!

2017.08.15. 07:00 | Jónás_ | 25 komment

"EMLÉKEZZETEK LÓT FELESÉGÉRE" (Lukács 17:32)

Ez volt a címe annak a videósorozatnak, melyet a 2017-es nyári kongresszuson vetítettek az egybegyűlteknek. A hivatalos, szervezeti weboldalon az alábbi miniképekkel illusztrálják az egyes epizódokat. A filmben szereplő színész (testvérnő) egy modern család tagja, édesanya és feleség. Történetük szemlélteti a Lót napjaiban felmerült nehézségeket, ebből következően a 21. sz-i testvérnő a mai párhuzama Lót feleségének.
A 3 részes filmsorozat, többnégyzetméteres kongresszusi kivetítőkön való megtekintése után, vajon ezekre a képekre emlékeznek majd a keresztény családok (karonülő gyermekeikkel együtt), Lót bibliai történetére, vagy valami egészen másra?

01_tn.jpg

#1

02_tn.jpg

#2

03_tn.jpg

#3

Érdemes megjegyezni, hogy a címadó bibliavers Jézus szavait idézi. Mindössze 3 szóból áll a Krisztusi figyelmeztetés, "emlékezzetek Lót feleségére!" és semmi egyéb. Jézus nyilván azt gondolta, hogy hallgatói akik ismerik a történetet, ennyiből is megértik a figyelmeztetés lényegét.

A vezetőtestület, aki Jézus Krisztus képviselőjének tekinti magát, egyre kifinomultabb eszközöket használva próbálja manapság a szervezet tagjait figyelmeztetni, egyéni veszélyérzetére hagyatkozva, mely törekvésében úgy tűnhet egyeseknek, hogy nem csak bibliai, Krisztusi módszereket használ. A bibliai történetek szokásos "kicsavart" tanulságainak sulykolásán túl a 21.sz-i filmipar eszközeit is beveti figyelmeztetésképpen, sőt egyenesen ijesztgeti az egyszerű tagjait, látszólag nem törődve azzal, hogy kik ülnek a nézőtéren és azokra milyen hatással lehetnek a bemutatott képsorok.

Az ún. szappanopera filmsorozatok értéktelenségét, tartalmának silányságát sokszor, sokféleképpen leszólták már különféle teokratikus fórumokon. Az utóbbi időben mégis azt látni, hogy hasonló megoldásokkal kíván a vezetőtestület is bibliainak álcázott tartalmakat sulykolni a szervezeti videók felhasználásával. Még ha a sok száz epizódos gyakoriságot nem közelítik is, ezek a több részes teokratikus filmek, sok mindenben hasonlítanak a kereskedelmi sorozatokra. A legfeltűnőbb a silány tartalom, előre tudható, fordulatoktól mentes forgatókönyv és a bevezető zene. Az epizódok zenéi ugyanarra a kaptafára készültek, mint bármelyik délutáni latin vagy akár magyar sorozaté. Érdemes kipróbálni, hogy amikor egy részt elindít az ember, nem a képernyőre figyelve, hanem csak a zenére és a bevezető narrációra, milyen hangulata támad! 

Talán nem én vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy ez bizony egészen más műfajt juttat eszembe, mint amit egy bibliai történet feldolgozásaként várnék. Ez nyilván teljesen szubjektív, éppen ezért a teljes sorozatot végignézve lehet csak némileg tárgyilagosabb véleményt mondani.

Vajon az érzékenyebb, ill. Marcis-Zsófis videókat kedvelő kisgyermekek és szüleik hogyan döntenének, ha ezt a videósorozatot mondjuk DVD-n lehetne megvásárolni egy áruházban és nem a fentebb bemutatott szervezeti promó részeként kivágott képek díszítenék a borítóját, hanem az itt következők valamelyike?
Melyikük mondaná, hogy "emlékezzünk Lót feleségére", vegyük meg ezt a DVD-sorozatot, hogy a következő családi tanulmányozás alkalmával bemutathassuk kicsinyeinknek is?

 

03_19.jpg
03_01.jpg
03_17.jpg
03_16.jpg
03_09.jpg
03_18.jpg
03_14.jpg
03_20.jpg
03_02.jpg

Pedig ezek a képek, mind megjelentek a filmben. A sorozat 1., 2. epizódja is tartalmazott néhány ezekhez hasonló, felvillanó, ijesztő képsorokat, a krimikből ismert ehhez való hanghatásokkal együtt, de a 3. rész, egy teljes 20 mp-es snittel próbálja a drámai hatást fokozni, hogy a lehető legmélyebb benyomás maradjon a kongresszusi hallgatóság minden egyes tagjában, akár idős vagy csupán kisiskolás, esetleg még attól is fiatalabb korú. A film kimerevített képei biztosan nem mennének át úgy egy médiahatósági vizsgálaton, hogy a végeredményt ne kellene valamilyen korhatár jelzéssel ellátni. Igaz, az ilyen hatóságok és képviselőik egészen biztosan képtelenek Jehova szemszögéből látni a dolgokat, amit viszont a vezetőtestület és a szervezet videóosztálya állítólag igen. Így sem szóban, sem a videók bevezetőiben az égvilágon semmi nem utal arra, hogy milyen meglepetésre számíthat a néző. Végignézve ezt a képsort, tényleg az a benyomása támad egy keresztény embernek, hogy a Teremtő Isten oktatási eszközeiről van itt szó?

Kétségtelen, hogy a Biblia rémséges történetek egész sorát tartalmazza, melyeknek sokszor nem csak szereplői, hanem áldozatai is voltak, pl. gyermekek. De ez a tény vajon legitimálja és az isteni eszközök készletébe emeli az olyan modern filmes ötleteket, programokat, effekteket, melyeket emberek találnak ki és így arra kellene gondolnunk, hogy a bibliai időkben az írás volt Isten által ihletett, a 21. sz-i szervezetben pedig már a videó is az?

Érdekes lenne a főszereplő tanú családról és különösen a testvérnőről megtudni, milyen szempontok szerint hozták meg a döntést, amikor felkérték őket a videószereplésre. Mit érezhet, amikor a saját képét olyan effektezéssel torzítva látja, mely inkább kelt okkultista benyomást, mint sem teokratikusat (a szervezeti szóhasználat szerint).

Természetesen önmagában a képek és a belőlük összeálló sorozat, filmrészlet nem mást mutat, mint egy emberi lény elpusztulásának folyamatát, miközben a gyilkos só vagy egyéb kristályok elborítják vélhetően az egész testét. Ha hiszünk a bibliai beszámolónak, akkor ez a folyamat valamikor a történelemben egyszer ténylegesen be is következett, sőt írott formában még feljegyzés is készült róla, amely feljegyzés később a bibliai kánon része lett.

De mekkora esélye van annak, hogy az az írásos feljegyzés a történetről, mely több mint 4 ezer éven át megfelelt az Istenfélő emberek tanítására és bizonyos szempontokból tanulságul szolgált nekik ennyi időn át, a 21. sz-ra egyszer csak értékét és hatását vesztette volna, így szükségessé téve a történetnek egy teljesen más közlési módját, kiegészítve olyan képi és hanghatásokkal, melyeket a szervezeti iskolák és irodalom is korábban gyakran elítélt?

Azok az első keresztények, akik csupán Lukács feljegyzéseiből és betűit olvasva ismerték Lót és Lótné történetét és nem részesültek vizuális videóélményben, mint a 2017-es kongresszus vendégei, talán hátrányban voltak valamilyen szempontból?
Nehezebben értették meg a lényeget, mint az óriáskivetítőket bámuló modern keresztények?

Természetesen a videosorozat egyik része sem támogatja az okkultizmust. Nyilvánvaló, hogy ezekkel a manipulált képekkel "csupán" nyomatékot kívántak adni a történet mondanivalójának. De ezt tényleg csak úgy lehet megtenni, hogy azokat az eszközöket vetik be – Jehova nevében –, melyeket más alkalmakkor bőszen elítéltek?
Ilyen a szellemi táplálék a kongresszusi, szellemi asztalon?
Hogyan lehetne a szellemi táplálék része bármi, akár csak kis mennyiségben is, ami az Ördög asztalán volt korábban?

Vajon mit reklámoz ez a szervezeti videósorozat?
Minek az elérését tűzték ki célul, ezeknek az eszközöknek a segítségével?

Röviden: ne dolgozz, ne foglalkozz a megélhetéssel még akkor sem, ha családod van, egyszerűen bízd magad Jehovára, ne tanulj, ne képezd magad és mindezeket gyermekeidnek is tűzd ki egyetlen életcélul.

A képanyag bemutatta, hogy ez a valóságban az örömtelen állványos szolgálatot jelenti, mely közben akár ingerült családi beszélgetéseket lehet lefolytatni, ájtatosságot színlelve amikor nagyritkán közeledik egy érdeklődő, valamint gyülekezeti alkalmak halálosan komolyan vételét, olyan áron is, hogy a család mindenét elvesztheti, melyeken a különleges előadó (köf) semmitmondó tanítását hallhatják éppen vagy erőltetett aggodalmát érzékelhetik és a szántóföldi szolgálat eseménytelen szürkeségét egy olyan köf társaságában is, aki korábban igazgatói kvalitásokkal rendelkezett, de most csak általánosságokkal szolgál igazi tanácsok helyett.

Miközben az elmúlt évszázad alatt maga a szervezet sem tudta végérvényesen eldönteni, hogy Szodoma és Gomorra áldozatai milyen Isteni megítélés alá esnek majd, ez nem gátolja meg őket abban, hogy ijesztő képek és fenyegető hanghatások kíséretében hozzák a frászt békés keresztény, kongresszusi hallgatóságukra és gyermekeikre, akik a legkevésbé sem számítottak ilyen felvillanó jelenetekre azon a "szent hétvégén".

"Emlékezzetek Lót feleségére", tehát a 2017-es kongresszus filmsorozatát követően úgy, hogy ki-ki válasszon egy képet magának a filmből és ijessze el vele saját magát vagy a családtagjait a továbbtanulástól, a szorgalmas munkától, a kiegyensúlyozott életszemlélettől, mert ez az élet útja!

(Ha valakit az is érdekelné, hogy miket írt a szervezeti irodalom korábban a filmek pszichológiai vagy megtévesztő, ill. megfélemlítő hatásairól, valamint, hogy milyen gondossággal kell eljárni, hogy ezek a hatások biztosan érvényesüljenek, továbbá milyen véleményt fogalmaztak meg az ilyen módszerek alkalmazóiról, az keressen rá az indexben vagy a libraryben a reklám témakörön belül az említett kifejezésekre. Érdekes érvelési meneteket lehet találni, összehasonlítva a mai valósággal.)

P.J.

Címkék: képek Parti Jónás

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr8712747840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vitatkozo 2017.08.16. 09:34:49

Nemcsak JT kongresszusai szólnak a félelemkeltésről, hanem az Internet egész világa. Már másról sincs szó, minthogy most szeptemberben lesz valami olyan bolygóegyüttállás, amely beteljesíti a Jelenések könyvét
eucharisztikuskongresszus.hu/PA_hit_182.html
De ha valakit ez nem fog meg, akkor félhet az Észak-Kóreai atomháborútól, a globális felmelegedéstől, a tenger fenekéről előtörő metángázoktól, stb. Már minden a félelemről szól. De szerencsére ezt nem lehet örökké fokozni. Egy bizonyos pontos túl, ez már csak röhögésbe csap át, és az ember akkor pszichikailag megkönnyebbül. Jót röhögjünk az 1914-es nemzedék elmúlásán, azon, hogy egyesek ezt milyen komolyan vették és most mennyire nem akarnak róla beszélni. Ha valaki képes még saját magán is röhögni, akkor ez azt jelenti, hogy gyógyulófélben van és minden félelemkeltési hadjárat csődöt mondott. Mert minek ennyire félni? Főleg JT-nek nem szabadna félniük, hiszen hiszik, hogy nincs Pokol, nincs örök szenvedés. Mi lehetne igazán félelmetes, ha nem az örök szenvedés? A halál miért félelmetes? Hiszen mióta világ a világ, mindenki meghal, mindenki tudja, hogy egyszer meghal, felfalják a kukacok és a sírba 10 év múlva rosszabbul fog kinézni, mint a filmen látott kővé vált Jóbné. Talán 10 éves hullákat kéne kiásni és fényképezni és az iskolában levetíteni és folyton a gyerekekbe sulykolni, hogy „így fogtok 70 év múlva kinézni”? Ha valaki meghal, akkor nem fog érezni semmit, sem szenvedni nem fog, sem unatkozni, pontosan olyan állapotba kerül, amilyen állapotba milliárd évekig a születése előtt volt, ami egyáltalán nem volt rossz. Az igazi rossz az életben a mértéken felüli félelem. Ez embereket a pszichiátriára juttathat, vagy olyan cinikussá tehet, amilyen én vagyok.

gggarai 2017.08.16. 22:35:32

A történet valahol a nagyvilágban, angol nyelvterületen játszódik ugyebár. Ez ugyan a szereplők bőrszínéből persze még véletlenül sem, de itt-ott a feliratokból kiderül. Ezek után szerintem nem lehet nem utalásnak, ill. provokációnak tekinteni az 1.rész 52mp-nél és a 3.rész 27p16mp-nél a belső zsebből előkerülő, abszolút oda nem illő SZIGORÚAN TILTOTT Orosz, cirill betűs szórólapot. Esetleg tévedek?

M.Kriszti 2017.08.18. 05:36:33

Az, hogy ne dolgozzon, ne tanuljon senki, csak prédikáljon aki Istennek akar tetszeni, még az USA-ban sem könnyen kivitelezhető. Mekkora felelőtlenség ilyesmit sugallni olyanoknak is, akiknek a szociális lehetőségeik teljesen másak mint a nyugati társadalmakban élőké!

a századik juh 2017.08.18. 06:02:35

@gggarai: Jó megfigyelés. Habár állíthatják, hogy angol nyelvterületen Orosz csoportban vagy Orosz gyülekezetben ténykedőket láthattunk, a nemzetközi helyzet miatt - és mivel a Watch Towerröl van szó- én is egyértelműen utalásnak vélem, sőt, provokációnak.

Ugyanis napjainkban a nem Oroszországban működő Orosz csoportok, vagy Orosz nyelvű gyülekezetek szerte az egész világban a Biblia helyett az Orosz betiltással érvelnek az igazuk mellett.

Kétélű fegyver, elsőre talán még értelme is van.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.08.18. 07:23:57

A filmmel több gond is van. Az általad említetteken kívül kívül, még szexista is ráadásul, mivel a családanyát, aki aggódik lányai jövőjéért és családjáért, következetesen akadékoskodónak, míg a férjet, nyugodtnak, "cool"-nak mutatja. Erre lehetne azt mondani, hogy ez maga a bibliai történet. Talán, de az asszony mondandója, érzései sehol sincsenek elfogadva, sőt folyamatosan érvénytelenítve vannak (amúgy meg ha szigorúan ragaszkodunk a bibliai történethez, akkor miért ér véget a dráma Lót feleségének sóbálvánnyá válásával? hol van a történet másik fele, amikor Lót vérfertőző viszonyt alakít ki lányaival?....)
Talán nem én vagyok az egyetlen egykori keresztény feleség itt, akinek van némi tapasztalata egy ilyen teokratikusan "laza" férjjel, aki annyira hisz, hogy neki minden mindig lepotyog az égből.... Nem potyog, és senkinek sem potyogott soha....A film mégis ezt próbálja eladni.

Egy másik, gyakran emlegetett érv a szervezettül arra, hogy miért kell kitenni kisgyermekeket koruknak nem megfelelő tartalomnak, az az amikor az izraeliták történetében is rendszeresen ott voltak gyermekek, amikor isteni ítéletek történtek, amikor kényes részletek hangzottak el a szexualitással kapcsolatban stb. Így a mai "választott nép" közösségeiben is meg lehet ezt tenni, ugyan miért is kéne kiküldeni a kicsiket, ha rázós részek jönnek. Pedig az ilyen családokban nevelkedett felnőttek beszámolnak fóbiákról, rémálmokról, melyek az armageddoni képekkel hozhatóak összefüggésbe. Most mindegy, hogy felnőttként ezt már elutasítja, de akkor kisgyerekként átélte az élményt, ami nyomot hagy, sőt úgy élte át, hogy a saját szülei közvetítették azt számára, mégpedig valóságként. Ugyanez a helyzet a szexualitással is. Sok felnőtt Tanú érzi úgy, hogy a szexualitása egy olyan téma, amit mindenkivel meg kell osztania, mert ebben nőtt fel, ez volt a gyülekezetben, ahol folyton a szexről volt szó, még ha tiltások formájában is (annál rosszabb lehet). Nem csoda, ha sok ilyen családból kikerülő szexmunkából, vagy azzal kapcsolatos tevékenységből él. Talán ők maguk sem lehetnek tudatában, mert úgy élhetik meg, hogy ők "eltértek" attól, amit tanultak, pedig nem biztos, hogy így van. Igen, érdemes elgondolkodni, hogy mit lehet valójában tanulni a Lót filmből. Nem biztos, hogy azt, amit a társulat közvetíteni szeretne.

Jónás_ 2017.08.18. 08:00:37

@gggarai: Érdekes észrevétel! Valóban a 2016-os orosz eü meghívót gyűrögeti a pali. Nem tudom megfejteni mi lehet az üzenete ennek.
Ha tényleg provokáció (miért is lenne véletle?!), annak egy nagyon gyermeteg és szánalmas formája.

2017.08.19. 23:30:29

Végre!Még el sem olvastam de már nagyon vártam ezt a posztot.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.08.20. 07:26:05

@Válaszolj a kérdésemre légy oly elragadóan bájos:
Ahogy írtam:"....a családanyát, aki aggódik lányai jövőjéért és családjáért, következetesen akadékoskodónak, míg a férjet, nyugodtnak, "cool"-nak mutatja..."

A filmben (nem csak ebben a többi szervezetiben is) a nőt egy érzelmi gócpontnak ábrázolja. Nézőpontja sosincs elismerve, sosem valid (illetve én nem emlékszem, hogy történt volna erre utalás bárhol is). A nők, lányok leginkább a konyhában sürgölődnek, pozitív példa, ha ezt csendben szó nélkül teszik (azt hiszem a Tékozló fiúban volt ilyen jelenet), de negatív, ha állandóan akadékoskodnak. Ebben filmben - a történet jellegéből is - külön hangsúlyt kap ez a szexizmus, ami átszövi a szervezeti propagandát amúgy is, és mindegy, hogy éppen "pozitív" vagy "negatív" példának akarnak egy nőt láttatni.

2017.08.24. 20:10:01

@t.csilla: Ételek!Tudod,a" főségi eltendezés".

2017.08.25. 09:07:31

Egyébként érdekes ha ez nem egy társulati film lenne és mindjuk egy világi ember sószoborrá változna avagy kővé vagy fává valószínűleg nem javasolná a megnézését ezzel újabb filmtől vonva meg a gyerekeket és felnőtteket ( valódzínűleg ez nem egy mindannapi természetes folyamst olyan visítás és sivalkodásos hangjelenségekkel párosulna amitől belénk fagy a vér és visszatérnek álmainkban és egy ideig nem tudnánk aludni se.)De ha a társulat veítí le a 0-99+ os társaságban az teljesen rendjén van bizonyára lót feleségének is kellemes érzés lehetett sóvá változni.Bár nem biztos de azért az én elmével ezt gondolom.És érdekes megfigyelni hogy a társulat bár nem fájdalmakkal küzfő emberi sikolyokat halatott a "moziban" hanem fülsértő ilyesztő zörejeket amit a készséges keresztények jó szellemi társaságban megalkottak.

2017.08.25. 09:15:07

@M.Kriszti: az én megfigyelésem a következő:Ráadásul az ősszes filmben jómodúak a családok a tesvérek mindíg a legujabb legcsilivilibb öltözet ben feszítenek akár fotótás akkár filmkészítés van.Vagy a másik kehetőség olyan szegények hogy nsgyon és becsüljük meg a mi helyzetünket.Átlagosan mindenki kopott 10-15 éves ruhadarabokban jár a konreszusokon a szógálatban és az összejöveteleken.Bezzeg a filmeken mindíg színes vadiújj ruhában vannak.

M.Kriszti 2017.08.25. 09:58:16

@Válaszolj a kérdésemre légy oly elragadóan bájos: Azért amit te csillivillinek látsz, az lehet, hogy odaát annyira nem különleges. Egyébként meg ezek a szereplések, fotón vagy filmen, kiváltságszámba mennek a tesóknak és oda azért még, ha vásárolni is kell, de jó göncökben igyekszenek megjelenni. (nagyon hibásan írsz)

2017.08.26. 16:23:31

@M.Kriszti: Kit érdekelnek a hibák?Egyszerűen nincs jobb dolgod mint ebbe belekötni.Kit erdeke oszintetn?Nekem gyorsan hjar az agyam nincs idő leirni helyesen ráadásul az iphone on nehéz irni mert kicsik a betuk is .

Jónás_ 2017.08.26. 21:03:40

@Válaszolj a kérdésemre légy oly elragadóan bájos: Szakíts időt a pontosabb írásra nyugodtan!
Hidd el, nem fog hiányozni a hsz-aidból az a pár gondolat ami esetleg így majd kimarad a rendkívüli agyteljesítményed miatt.

2017.08.26. 23:00:30

@Jónás Nyilván törölni akarsz majd arra hivatkozva higynsm e témához irtam ennyierőlev töröld magad is és krisztit is.Sajnos sok dologhoz nem értesz péláuk soha nem fogod tuni hogy eggyes embereknek gyorsabban megy a gondolkodás mint neked es a kezeuk nem tud lepesttartani az agyukkal de nyilvan ezt is sertesnek veszed mert mar teljesen ki vagy idegelődve ami latszik a hozzaszolasodon es az iromanyaidon mindeneggyes megnyilvanulasodbol azt szurom le hogy megkeseredett ember vagy vagy voltal. Az a helyzet hogy tudjok hogy miert van ez így kozos a celunk en is az elenne probalok fogaast talalni amin nehez szamimra legalabbis es rajtamivul tengeteg embernek.Ezen a vallason.
Szeretettel figyelmedbe ajánlom ezt a kis szöveget ami miatt ki akarsz majd rakni es lehet hogy meg is teszed :

cizoe
(őstag)
Blog
Egy anlgaii etegyem ktuasátai szenirt nem szimát, melyin serenrodbn vnanak a bteuk egy szbóan, az etegyeln ftonos dloog, hogy az eslo és az ultosó bteuk a hölyeükn lneegyek. A tböbi bteu lheet tljees össze-vabisszásagn, mgiés porbléma nlkéül oalvsahtó a szveög. Eennk oka, hogy nem ovalusnk el mniedn bteut mgaát, hneam cska a szót eszgébéen.
A cmabritgei emegyeten kéüszit eikgy tnuamálny áitllsáa sznreit a szvkaaon Bleül nicsn jlneestögfée akann, mkénit rdeeözndenk el a btüek: eyegüdl az a fntoos, hgoy az eslő és az uolstó betű a hlyéen lygeen. Ha a tböbrie a lgnoeyabb özeássivsazsg a jleezmlö, a sövzeg aokkr is tleejs mrtébéekn ovasalthó mraad. A jlneeésg mgáayzrataa az, hgoy az erbemi agy nem eyedgi btüeket, hneam tleejs sazakvat ovals.
Úhygoyg tnseseek mkneit bkébeén hyagni a hleysersáíi fmonisáokgkal!

Jónás_ 2017.08.27. 01:31:17

@Válaszolj a kérdésemre légy oly elragadóan bájos:

Ha ezzel a nicknévvel az agyi kapacitásodra hivatkozol egy zárójeles megjegyzés miatt háborogva, mégis milyen tiszteletet vársz el? Tudományosan akarod megmagyarázni, hogy neked nem szükséges odafigyelned arra, hogy értelmes legyen amit leírsz, miközben más írását és személyét is bírálod?
Szerintem ilyen közös célunk nincs!

Virágvirág 2017.08.28. 08:57:29

@Jónás_: @Válaszolj a kérdésemre légy oly elragadóan bájos:
Angol tabletem van, amerikai laptopom, hiába állitom át magyar nyelvre, nincs benne hosszú i betű, nem javit ki, stb. Telefonról meg hieroglifákat irok, mert nem látom rendesen a betűket. A helyesirás fontos, de nem mindig kivitelezhető.
Egyébként nem kellene offolni ezt a nagyon jó posztot srácok.

Virágvirág 2017.08.28. 09:01:12

@t.csilla: Talán nem én vagyok az egyetlen egykori keresztény feleség itt, akinek van némi tapasztalata egy ilyen teokratikusan "laza" férjjel, aki annyira hisz, hogy neki minden mindig lepotyog az égből..

Nem vagy egyedül.És ha nem potyogott le, akkor a hibát kereste magában, hogy miért... Vagy ami még rosszabb, a családban.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.08.28. 10:20:43

@Alvirág:
"És ha nem potyogott le, akkor a hibát kereste magában, hogy miért... Vagy ami még rosszabb, a családban."

Ha még magában kereste volna :).....(mert azért benne is volt bőven...nem mindenért a gyülekezeti "agymosás" tehető felelőssé...), de persze valahogy mindig oda jutott, hogy én vagyok a hibás.
A másik dolog volt, amikor égbekiáltó hülyeségeket csinált, hiába könyörögtem, érveltem, nem hatott...mert ő a férfi, ő dönt....Aztán, mikor bajba került, akkor megkérdeztem: "és most mit fogsz csinálni?" Erre válaszul kijavított, hogy "mit FOGUNK csinálni", mivel ketten vagyunk és ne húzzam ki magam a felelősség alól. Ja, ilyenkor már ketten voltunk!?

És ezt a viselkedést teljesen megtámogatták a vének a "főségre" hivatkozva (ami így ilyen formában nem más, mint hímsovinizmus, mert ha ő akar dönteni, akkor oké, legyen, de akkor vigye is el a balhét...), és én voltam az, aki nem rendelem magam alá.

Persze ezek a "csúnya" részletek már kimaradnak a társulati propagandafilmekből, pedig a valóság sokszor azzal végződik, hogy a feleség kényszerül dolgozni (vagy a reálisabban gondolkodó férj vagy családtag), és eltartani a társát, aki ebbe a "lila ködbe" burkolódzott. Ismerek olyan családot, ahol a külföldön dolgozó családtag küldi haza a pénzt, és húzza ki a Tanú családját a kakiból.
(Ez a személy, bár nem jár már az összejövetelekre régóta, de nem közösítik ki (a sógora az egyik vén), mert akkor ciki lenne elfogadni a tőle jövő támogatást.....bár hallottam olyanról, hogy az sem derogál egyeseknek, hogy azoktól a családtagoktól fogadjanak el anyagi támogatást, akikkel szemben amúgy közösségmegvonást alkalmaznak..)

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.08.28. 10:36:22

A filmekben ábrázolt körülmények és életstílus (ruhák, autók, lakberendezés stb...és az, hogy mindezt "részidejű" munkákból meg lehet szerezni és fenn lehet tartani) a jóléti nyugati civilizációban élők felsőközéposztálybeli színvonalát láttatja. Egy nemzetközi szervezetnél elvárható lenne - elvileg - hogy ne egy olyan életstílust reklámozzon, ami a tagjaiknak csak egy részére alkalmazható. A testvérek még a jóléti társadalmakban se feltétlenül a tehetősek közül kerülnek ki, és jóllehet különbség van egy ilyen országban élő "szegény" ember és egy olyan szegény ember között, aki pl egy magyarországi zsákfaluban él (nem említve más helyeket...), mégsem hullik senkinek semmi az ölébe. (Kivéve persze a szervezetet, akik kipasszírozzák a szegényekből azt a kevés pénzüket is, vagy alattomos meggyőzésekkel ráveszik az idős családtagokat, hogy zárják ki az örökségből "hálátlan" hitehagyott vagy világi gyermekeiket.)

Amikor a propagandafilmeket egy ilyen pazar környezetbe helyezik el, az egy mézesmadzag, a manipuláció része, ami igenis hatással van emberek életére. Egy ilyen történetet lehet olvasni Gabi blogján, hogy egy JT családban felnövekvő személy előtt hogyan lebegett a jólét, mint cél, és mit volt érte megtenni:
(jóllehet én a cikkben írott igazolásokkal nem értek egyet, viszont az interjúban jól nyomonkövethető az a mód, ahogyan a szervezeti propaganda kifejti hatását....és megtermi a maga gyümölcseit...)

jtinfo.blog.hu/2016/12/18/_a_lelkem_melyen_ma_is_csak_egy_csoro_csaj_vagyok

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.08.28. 10:39:12

Bocsánat, kimaradt egy szó:
"....és mit volt érte megtenni" = "...és mit volt érte hajlandó megtenni"

2017.08.28. 13:14:42

@t.csilla: Aztán akiit kulfoldrol látnak el biztos még "adományoz" is.

a századik juh 2017.08.29. 20:10:56

@t.csilla: "Ez a személy, bár nem jár már az összejövetelekre régóta, de nem közösítik ki"

"jwavocat: Azért, mert valaki nem jár rendszeresen gyülekezetbe, nem lehet bíróit szervezni ellene"
süti beállítások módosítása