EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

A Vezető Testület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Raymond Franz - Lelkiismereti válság

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:17, 18 | Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 ... | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | ... 1Kor 8:6 | ... Kol 1:16 | ...Héb 1:8 | ...

Utolsó kommentek

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

Indafotó képek

Barbara Anderson felfedezései - 2. rész

2017.08.01. 22:00 | Columba | 2 komment

Az Olin Moyle per

A Jogi Osztály könyvtárában két nagy kötetet találtam, melyek az 1940 októberében történt Olin Moyle rágalmazási per felvételének kéziratát tartalmazták. Moyle 12 Őrtorony vezetőt, az Őrtorony Biblia és Traktátus Társaság pennsylvaniai és New-York-i részvénytársaságai ellen emelt vádat. Ahogy átolvastam az anyagot, láttam, hogy Moyle megnyerte a pert, és 30 000 dolláros kártérítést ítélt meg neki a bíróság. Mivel ez a per egyáltalán nem volt számomra ismerős, a könyveket elvittem Karl Adamsnak, aki láthatóan meglepődött az átadott anyagon. Azt mondta, hogy ő sem tudott a Moyle-perről, mely 1943-ban zajlott le. Még mindig nehezen hiszem el, hogy Karl semmit nem tudott az esetről, mivel Karl már 14 éves volt, amikor a bírói eljárás történt és csupán néhány évvel később csatlakozott az Őrtorony csapathoz, amikor még a Moyle-ítélet jól ismert, de fájó téma volt a Tanúk között.

Amennyire fontos volt az Olin Moyle-per a Jehova Tanúi történelmében, számomra ismeretlen ok miatt mégsem tettek említést róla a Tanúkról szóló történelemkönyvben [Hirdetők könyv - a ford.]. Miután a Bételből kikerültem, két prominens Tanú vén és feleségeik meg is kérdeztek efelől amikor a kaliforniai Burbankban voltam látogatóban. Kutatómunkám, amit a történelemkönyv érdekében végeztem, elkápráztatta őket, és ezért fogadták el vendéglátóm vacsorameghívását.

A régóta Tanú, George Kelly, akivel aznap este találkoztam, korábban egy bételes jól ismert ügyvéd, Hayden C. Covington személyes titkára volt. (Jehova Tanúi érdekében 138 eset került a Legfelsőbb Bíróság elé, melyek közül 111-et képviselt Covington.) Olin Moyle az Őrtorony Társulat ügyvédje volt 1935 óta, amíg Rutherford el nem zavarta 1939-ben. Az ő helyére került Covington, aki átvette a Szervezet képviseletét az 1940-es iskolai kötelező zászlótisztelgéssel kapcsolatos Minersville School District vs. Gobitis perben.

A másik férfi, aki Kelly-vel együtt érkezett a burbanki vén otthonába, ahol vendégeskedtem, Lyle Reusch volt, aki már 1935 óta a teljesidejű szolgálatban volt, amióta a bételcsaládhoz csatlakozott, és az Őrtorony Társulat főhivatalának különleges képviselőjeként szolgált. Mindketten megdöbbentek és szomorúságukat fejezték ki afelett, hogy a Moyle-per nem került megemlítésre az 1993-as történelemkönyvben. Közvetlenül a Moyle-per előtt és aközben, mind Kelly, mind pedig Reusch közeli kapcsolatban voltak az Őrtorony Társulattal. Azt mondták nekem, hogy [a könyv megjelenése előtt - a ford.] nagyon kíváncsian várták azt, ahogyan a könyv szerzői majd bemutatják ezt a minden képzeletet felülmúló epizódot, amikor az Őrtorony vezetői - de különösképpen Rutherford - megrágalmazta a saját Tanú ügyvédjüket az Őrtorony folyóiratban.

A peranyag szerint, Moyle problémái a Rutherfordhoz írt személyes levél megírása után kezdődtek, melyben ellenszenvét fejezte ki Rutherford szertelen ivászata és munkatársai iránt mutatott hihetetlenül bántalmazó magatartásával szemben, olyan viselkedéssel kapcsolatban, melyet vagy személyesen figyelt meg, vagy fültanúja volt a panasznak. És Arthur Worsley, aki már hosszú ideje a bételcsalád tagja volt - és akit mindkét férfi (Kelly és Reusch) jól ismert -, volt az egyike azoknak, akik panaszkodtak Moyle-nak a sorozatos megaláztatásokról, melyeket Rutherfordtól szenvedett el. Rutherfordot annyira felingerelte Moyle kritikája, hogy elbocsátotta őt és feleségét a Bételből, sőt a személyes holmijukat kirakta a járdára. Moyle-t sokkolta ez a bánásmód, de a tények szerint nem állt semmiféle bosszút. Moyle eltávolítása a Bételből még nem tette boldoggá Rutherfordot, aki társaival együtt gonosz módon befeketítette a férfi jellemét az Őrtorony magazinban, ami ahhoz vezetett, hogy Moyle rágalmazási pert indított a felelősök ellen.

Megemlítettem Arthur Worsley nevét Kelly-nek és Reusch-nak. Megbeszéltük Arthur részvételét a Moyle-perben, és mindketten egyetértettek abban, hogy Arthur hamisan tanúskodott a vizsgálat közben. Mondtam nekik, hogy a Moyle peranyag átolvasása után beszéltem Arthurral, aki egy jó barátom, az Őrtorony védelmében történt tanúvallomásáról. Olin Moyle állítása szerint Arthurt a Bétel ebédlőjében egyik reggel igazságtalanul és nyilvánosan vádolta meg Rutherford mindenféle ok nélkül. Később Arthur arról panaszkodott Moyle-nak, hogy mennyire megalázó volt számára ez a helyzet. Ennek ellenére, a bíróságon azt nyilatkozta, hogy Rutherfordnak igaza volt, amikor megfeddte őt a tette miatt. Azt állította, hogy a szidás nem volt túlzott, és - Moyle nagy csodálkozására - kijelentette, hogy senkinek nem panaszkodott.

Szóval, Arthur elmondta nekünk az ebédlőben történteket és elítélte azt a módot, ahogyan Rutherford megalázta őt. Megkérdeztük tőle, hogy akkor miről vallotta eskü alatt azt, hogy soha nem hallott káromkodást a Bétel asztalánál, és miért tagadta azt, hogy az italokat dicsőítették volna, amikor valójában nekünk pont az ellenkezőjéről számolt be. Arthur, láthatóan lehangolódva, szomorúan azt mondta, hogy Rutherford elbocsátotta volna a Bételből, ha a vallomása Moyle vádját bizonyította volna. És mivel neki nem volt sehova mennie, így inkább hazudott a bíróságon.  

De végül is mindegy volt, mert a széles körű tanúbizonyságok meghallgatása után a bíróság döntése értelmében Rutherford, más Őrtorony képviselőkkel együtt bűnösnek találtatott rágalmazásban. Arthur szerint az Őrtorony képviselői olyan mérgesek voltak Moyre-ra, hogy a 30 000 dollár megítélt kártérítést ezüst érmékben fizették ki neki, ilyen módon “Júdásnak” címkézve őt.

A Moyle története feletti átsiklással, az Őrtorony kihagy egy különösen kellemetlen fejezetet, melyet nem kellene csak úgy egyszerűen elfedni, mint egy olyan történetet, mely csak foltot ejtene a Szervezet makulátlan imázsán, amit a könyv hívatott fenntartani. A meghívott testvérek azon az estén egyértelműen nemtetszésüket fejezték ki a Moyle-per kihagyásával kapcsolatban, csakúgy mint az Őrtorony vezetők nyilvánvaló történelmi revizionizmusával kapcsolatban is, mellyel egy szeplőtlen, hibátlan történelmet igyekeztek bemutatni, a könyv előszavával ellentétben, mely szerint az az igazságnak megfelelően “objektív és …. pártatlan”.

Válaszok keresése

A munkám egy pontján Karl odaadta nekem Russell válóperének jegyzőkönyvét, pontosabban Charles Taze Rusell részletes kikérdezését. Nem adta át viszont Maria Russell kikérdezési jegyzőkönyvét, és én akkor nem kérdeztem miért, de évekkel később kíváncsiságból elolvastam. Akkor nyilvánvalóvá vált, hogy Karl miért nem akarta, hogy elolvassam Maria Russell nézőpontját a történetről - tudta, hogy megdöbbennék, amikor azt olvasom, hogy Mrs. Russell jött ki győztesen a válásból, miután a bíróság úgy ítélte meg, Russell pásztor bűnös mindabban a sok méltatlanságban, amiket ellene elkövetett. Maria bizonyítani tudta, hogy nem volt bűnös azokban a rosszindulatú pletykákban, amiket a férje terjesztett: vagyis, hogy a nők jogainak támogatója lett volna (szégyenteljes szavak azokban az időkben); hogy célja az Őrtorony magazin irányításának megszerzése volt, és hogy személye előtérbe állításának kívánságától vezérelve vált el férjétől. Mégis mind a mai napig az Őrtorony revizionistái folyamatosan ezeket a valótlanságokat ismételgetik.

Miközben a Charles Taze Russell haláláról írt beszámolót olvastam az 1916. december 1-jei Őrtoronyban, felfedeztem, hogy Charles Taze Russell és a felesége önmegtartóztató házasságban éltek. Ez valóban meglepetésként ért engem. Amikor arról érdeklődtem, hogy ez az ismeretlen tény megjelenik-e majd az új történelemkönyvben, a válasz az volt, hogy “Nem, a vezető testület úgy döntött, ez az információ a nyájból sokaknál elbotlást okozna.”

Jehova Tanúi egyik fontos tanítása, hogy miután az apostolok meghaltak az első század vége körül Krisztus után, egy nagy hitehagyás alakult ki, amely hamis keresztényeket hozott létre, és belőlük alakult meg végül a római katolikus egyház. Ennek ellenére a Tanúk szerint mindig is léteztek “igaz” keresztények a földön az utolsó keresztény apostol halála után egészen Charles Taze Russell és társainak napjaiig, akik mindannyian szorosan ragaszkodtak Jézus és az apostolok eredeti tanításaihoz. Az egyik emlékezetes és hosszú megbízatásom Karltól ezeknek az igaz keresztényeknek az azonosítása volt.

A vizsgálódásom négy szemponton vagy zsinórmértéken alapult, amelyekben a “királyság fiainak” osztozniuk kellet, hogy egymással összetartozzanak; három ilyen zsinórmérték volt a Háromság, a pokoltűz és az emberi lélek halhatatlanságának elutasítása. Ugyanakkor a negyedik zsinórmérték volt a legnehezebb - el kellett fogadniuk Krisztus váltságáldozatát, de úgy, ahogyan azt Jehova Tanúi meghatározták. Az Írói Osztály hónapokon keresztül hozott be releváns könyvtári könyveket Európából és az Egyesült Királyságból, valamint az Egyesült Államokból is. Olvastam olyan fontos idegennyelvű könyvek fordításait, melyek az ortodox reformáció előtti és utáni szakadár nonkonformista vallási csoportokkal foglalkoznak, beleértve azokat a csoportokat is, melyek a reformáció úgynevezett radikális periódusa idején jöttek létre. A legkevesebb, amit mondhatok, hogy rendkívül izgalmas volt kritikus szemmel tanulmányozni a korai ariánus mozgalmakat, a lollardokkal, waldensekkel, szociniánusokkal és anabaptistákkal együtt.

Végül aztán a tényeken alapuló gondos analízisem meggyőzte Karlt, hogy nem létezett az igaz keresztényeknek egyetlen olyan nemzedéke sem, amely kapcsolódott volna egy következő nemzedékhez azon négy szempont alapján, amelyeket fentebb vázoltam. Karl azzal zárta le ezt a kutatási projektet, hogy megígérte, ez a kijelentés soha többé nem kerül elő, noha ezidáig a tanítást nem hagyták el. A Jehova Tanúi — Isten Királyságának hirdetői című könyv 44. oldalán a legtöbb, amit Karl annak a kérdésnek a megválaszolására adni tudott, hogy “Mi történt az igaz keresztényiséggel az első század után?” az volt, hogy “Az igaz keresztényiséget azóta sem taposták el soha végérvényesen.” Ezután azt mondta: “Évszázadokon keresztül mindig voltak igazságszerető egyének”, majd azzal folytatta, hogy felsorolt néhány kiemelkedő, Bibliához hűséges személyt.

Egy másik megbízás során, amit Karltól kaptam, a teljes 1917-18 közötti időszakot vizsgáltam, hogy megtudjam, mi vezetett az Egyesült Államok kormánya részéről a Rutherford elnökkel és társaival szemben megfogalmazott szövetségi vádakhoz, többek között azzal kapcsolatban, hogy összeesküvést szőttek az 1917. június 15-i kémkedési törvény megszegésére és, hogy ténylegesen meg is kísérelték ezt megtenni; valamint akadályozták az Egyesült Államok sorozási és toborzási szolgálatát az I. világháborúban. Amikor Rutherford értesült róla, hogy a kormányzat tiltakozott A beteljesült titok c. könyv 247-53. oldalai ellen, mely az Írástanulmányok sorozat hetedik kötete volt, Rutherford elrendelte ezeknek az oldalaknak a kivágását minden példányból. Később, amikor értesültek róla, hogy a könyv terjesztése a kémkedési törvény megszegését jelentené, Rutherford elrendelte a terjesztés felfüggesztését. Minden ilyen igyekezet ellenére Rutherfordot és hét legközelebbi társát hosszú börtönbüntetésekre ítélték egy szövetségi börtönben, azonban később kiengedték őket a háború lezárása után.

Amikor Karl és én olvastuk Rutherford szavait a Rutherford et al.v. United States című jegyzőkönyvben, eléggé megdöbbentünk a hízelgő, békülékeny kijelentésein, amelyekkel megkísérelte kibékíteni a bíróságot és a kormányzatot, azt a kormányzatot, amelyet Rutherford gyakran a “sátáni” jelzővel illetett. Kétség sem férhet hozzá, hogy Rutherford minden lehetséges eszközzel megkísérelte kiengesztelni a hatóságokat. Ahogyan Karl megjegyezte, világos volt, hogy az Őrtorony Társulat második elnöke foltot ejtett a becsületén. Arra a következtetésre jutottunk, hogy miután Rutherford  kijött a börtönből, biztosan a bűntudata miatt fogadta meg, hogy teljes erővel folytatja a Királyságüzenet hirdetését, függetlenül az üldözés mértékétől. Egy dolog nyilvánvaló volt a Rutherford éveivel kapcsolatos kutatásaimból - Rutherford szándékosan okozott zavart azzal, hogy támadást intézett a vallások és kormányzatok ellen, valamint csőbe húzta a papságot, ezáltal bátorítva az egyes Bibliakutatókkal szembeni ellenséges cselekedeteket. Ennek eredményeképpen Rutherford rendszeresen kiálthatta: “Üldöznek minket!”

Abban a két évben, amelyben Karl Adamsnak segédkeztem, a kutatómunkám jó és rossz dolgokat egyaránt feltárt  a szervezetről, noha még a negatív felfedezések miatt sem vontam kétségbe hitnézeteimet. Természetesen csalódottan láttam az olyan viselkedésmódokat, amik szégyenbe hozták a szervezetet. Ugyanakkor ellenkezett a természetemmel, hogy beismerjek bármiféle gyötrő gyanút, amivel talán küzdöttem azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amikről azt tanították nekem, hogy igazak. Elkötelezett hívőként egyszerűbb volt számomra abban hinni, hogy az Őrtorony Társulat vezetői részéről tapasztalt kifogásolható viselkedés csupán “emberi hulladék” volt, és az semmiféle módon nem tükrözi vissza a vallás egészének hitelességét.

Felejthetetlen emberek

Amikor megtudtam, hogy tagja leszek az Írói Osztály állományának, azt hittem, hogy ez egy kiváltság lesz, amikor naponta találkozhatok a leginkább szellemi emberekkel a Bételben, azokkal az emberekkel, akik a nyáj számára naprakész szellemi éleslátást nyújtanak a Szentírásból. Az Írói Osztály igazgatója három vezető testületi tag volt, Lloyd Barry, Jack Barr, és Karl Klein. Felsőfokú végzettségével Lloyd Barry volt az osztály működésének megszervezője. (1992-től kezdve Barry volt a felelős a Társulat engedékenyebb hozzáállásáért a felsőfokú tanulmányokat végző fiatalabb Tanúk iránt, ez az álláspont pedig 2005 novemberében változott csak meg.) Én nagyon szerettem Lloydot. Egy nap elmondtam neki, hogy mennyire élveztem olvasni a Társulat régi Új Zéland-i fiókhivatallal folytatott levelezését. Ő azonnal érdeklődött, hogyan férhettem hozzá ilyen bizalmas adatokhoz. Egy pillanatra elfelejtette, hogy Karl Adams kutatójaként az új történelemkönyvhöz nekem megbízatásom volt, hogy ilyen anyagokat olvassak. Amikor emlékeztettem őt erre a tényre, ő nevetett.

Lloyd Új Zélandról származott, én pedig olvastam egy Frank Dewar nevű Őrtorony-misszionáriusról, aki szintén új zélandi volt, és az evangelizációs kalandjai Indonéziában az 1930-as években egy mozifilm szereplőre emlékeztettek engem, Krokodil Dundee-ra. Nem volt olyan magas hegy vagy olyan mély folyó, ami eltántorította volna Frankot attól, hogy embereket érjen el a Tanúk üzenetével. Lloyd azt mondta nekem, hogy Dewar volt a kedvenc misszionáriusa és a Krokodil Dundee filmek a kedvenc mozifilmjei, vagyis egészen addig azok voltak, amíg a színész, aki Dundee-t játszotta el nem hagyta a feleségét és vette el a színész társát.

Az új történelemkönyvben, a 446. oldalon Karl Adams feltárta, hogy amikor Frank Dewar Sziámba indult, “Rövid időre megszakította útját Kuala Lumpurban, amíg elegendő pénzt tud összegyűjteni útja hátralevő részéhez, de ott közlekedési baleset érte — egy teherautó elütötte kerékpározás közben. Miután felgyógyult” - írta Karl - “csupán öt dollárral a zsebében vonatra szállt, mely Szingapúrból Bangkokba tartott. Mivel hitte, hogy Jehova képes gondoskodni róla [kiemelés tőlem], újból munkához látott.”

Ami azonban kimaradt a beszámolóból a történelemkönyvben, az egy nagyon emberi összetevő volt. A balesetben Frank eszméletét vesztette és később egy ágyban ébredt, ami úgy tűnt, egy elég lepusztult hotel volt, de a valóságban, ahogyan Frank elmondta, ez egy rosszhírű ház volt, ahol gyógyulásáig kedves prostituáltak ápolták. Ha a szerző belefoglalta volna ezt a részét is Frank tapasztalatainak, akkor a történet egy valóban “elfogulatlan történelem” lett volna, amint a kiadók megígérték. Miután azonban az eset nem illeszkedett abba a képbe, ahogyan a szerző a Tanúk történelmét be kívánta állítani, így azt kihagyták.

Nyilvánvaló volt a számomra 1989-ben, hogy Karl Klein a legjobb éveit már maga mögött hagyta. Elaggott volt, mogorva és meglehetősen gyermeteg, egy olyan ember, akit az emberek elkerültek a különös beszédmódja és a korából fakadó nyilvánvaló különcsége miatt. Gyakran láttam Karlt tétlenül, amikor befejezte egy-egy Őrtorony könyv vagy újság végső vázlatát, amit jóváhagyásra küldtek el neki.

Miután éhezte mások figyelmét, 1992-ben egy napon Karl Klein izgatottan mondta el nekem és másoknak az Írói Osztályról, hogy milyen javaslatot tett a vezető testület többi tagjának, ami azon a reggelen “új világosság” lett, noha tudta, hogy a Bétel szabályzata tiltja az ilyen leleplezéseket. Reggelinél 6000 Bétel dolgozó 3 New York-i közösségi étkezési teremben hallgatta végig egy beszélgetés során azt a bejelentést, hogy Jehovának nem szükséges igazolnia a nevét, hanem a fő szándéka az, hogy igazolja az Ő szuverenitását. A Tanúk korábban 1935-től kezdve azt tanították, hogy Jehova fő célja nem az ember megváltása volt, hanem a saját nevének igazolása.  Karl Klein pedig bebiztosította, hogy ötvenhét évvel később mi tudjuk azt, hogy ő ebben a kérdésben Isten látnoka volt, miután izgatottan mesélte bárkinek, aki figyelt rá, hogy ez a változás neki köszönhető.

Jack Barr pedig, akit mi személyes barátnak tekintettünk, egy kedves ember volt, de Barry árnyékában járt és azt tette, amit ő mondott. Sajnos gyenge volt - nem a közmondásos “vas ököl egy bársony kesztyűben”, hanem egy “béna ököl”...” Barr irányítási gyengesége akkoriban vált nyilvánvalóvá, amikor Lloyd Barry városon kívül volt, és három rangidős íróra volt szükség, hogy elegendő nyomást helyezzenek Barra, mint a ranglétrán soron következőre, hogy védje meg a nyomdaépületet, nehogy annak dolgozói megadják magukat Ted Jaracz parancsainak, hogy ne nyomtassák ki az 1992. április 8-i Ébredjetek!-et, amely olyan anyagot tartalmazott, amit Jaracz nem támogatott, noha neki nem volt jogosultsága ilyen követeléssel előállni. A vezető testület minden tagjának megbízatását világosan meghatározták, és az Írói Osztály szerkesztői döntései nem tartoztak Jaracz hatáskörébe, éppen úgy, ahogy a Szolgálati Osztály Jaracz irányítása alatt nem Barry, Barr vagy Klein ügye volt.

Azután ott volt az az alkalom, amikor panaszkodtam Jacknek egy köztudottan kibírhatatlan, idősebb Írói Osztályhoz tartozó íróra, akit éppen akkor neveztek ki a vezető testület segítőjének. A férfi egyszer megfenyegetett engem, mivel azt gondolta az után érdeklődök, hogy köze volt-e egy nagyon értékes archív tárgy eltűnéséhez, amely kölcsönben volt a Társulatnál. Úgy gondoltam, a helyzet megér egy vizsgálatot, hogy vajon ez az erkölcstelen viselkedés eredményezheti-e ennek a férfinak az eltávolítását a pozíciójából. Miután Jack végighallgatott, arról tájékoztatott engem, hogy a férfi kinevezése visszavonhatatlan, mivel “A kinevezése a Szent Szellemtől származik”, azaz ilyen módon tért ki Jack a helyes döntés meghozása elől.

Az egyik legemlékezetesebb barátságom az Írói Osztályon Harry Peloyannal alakult ki, az egyik idősebb íróval, aki az Ébredjetek! újság koordinátora (szerkesztője) volt. Harry a Harvardon végzett és a Bétel család tagja volt 1957 óta. Éles elme lakozott Harry ősz haja mögött és intelligenciája úgy tűnt, nem csökkent a korral. Ez a tehetséges és karizmatikus személy fiatal felnőttként tért meg a Tanú vallásba, noha elmondása szerint hatalmas árat fizetett érte, mivel egy jól fizető állást hagyott ott azért, hogy a Bételbe jöjjön, és gazdag édesapja kitagadta az örökségből miután nem hagyta ott a Tanú vallást. Mind a mai napig Harry szilárdan meg van győződve, hogy kizárólag a Tanúk birtokolják az “igazságot”. Ugyanakkor a beszélgetéseinkből rájöttem, hogy az állásfoglalásai és hitnézetei nem voltak kőbe vésve, gyorsan változtatott nézőpontot, ha úgy hitte, hogy egy teológiai tanítás nem felelt meg a Szentírásnak vagy egy szervezeti szabály kifogásolható volt.

Mindig öröm volt Harryvel beszélgetni olyan témákról, amelyek iránt mindketten lelkesedtünk, akár vallási akár világi volt az, noha nem mindig értettünk egyet, de tiszteltük  egymás nézőpontjait. Gyakran előfordult, hogy öklei kivörösödtek, amikor szorosan összefonta kezeit az íróasztalán, miközben valami mellett érvelt egy élénk beszélgetés során. Haragja azok iránt, akik a változás útjában álltak egy együttérzőbb szervezettel szemben mindig ott forrt a láthatóan higgadt külseje mögött és gyorsan elő tudott törni, ha felbosszantották.

Beszélgettünk a gyermeknevelésről, az azzal járó örömökről és nehézségekről, noha Harrynek és az ő kedves feleségének, Rose-nak, aki 2005-ben halt meg, nem voltak gyermekei. Az 1990-es években az Ébredjetek! repertoárjának részét képezték olyan cikkek, amelyek azt mutatták be, hogy a bibliai tanácsok alkalmazása hogyan eredményez jobb életet. Következésképpen amikor a fiunk írt nekünk egy megfontolt és kedves levelet, amelyben nagyrabecsülését fejezte ki a csodálatos Tanús neveltetése miatt, Harry ezt sokszorosíttatta az 1993. április 8-i Ébredjetek! hátlapján, mint a sikeres gyermeknevelés egy példáját olyan szülőktől, akik követték a Biblia tanácsait.

Mindig is jelen volt egy igény az újszerű ötletekre, hogy az emberek érdeklődve olvassák az Őrtorony-irodalmat. Így aztán megfigyeltem, hogy Harry széles körben folytatott beszélgetéseket a főhivatalban és külsősökkel is aktuális kérdésekről és érdeklődésre számot tartó témákról. Ő egyike volt az Írói Osztály azon számos tagjának, akik csendesen azt fájlalták, hogy túl sokan az Őrtorony vezetői közül, beleértve a vezető testület nagy részét is, az 1950-es évek gondolkodásmódjában ragadt. Az én megfigyelésem az volt, hogy az évtizedeken át tartó védett létezésük a Bételben korlátozta az Őrtorony vezetőinek jártasságát a jelen nyomasztó és bonyolult társadalmi problémáival kapcsolatban, amit a nyáj megtapasztalt, mégis ugyanezek a naiv emberek hittek abban, hogy a megvilágosodás kizárólag rajtuk keresztül érhető el.

Amikor éppen válaszokat készítettem Karl Adams kutatási kérdéseire Harry véletlenül  elolvasta néhány írásomat és felfigyelt rá, hogy van egy kis érzékem az íráshoz. Az ő és Colin Quackenbush gyámsága alatt ezután én írtam a hét Ébredjetek! cikk egy részét vagy egészét. Ezeknek a cikkeknek a legtöbbjéhez a munkaidőm letelte után végeztem a kutatásokat és ekkor is írtam meg őket. Idővel rájöttem, hogy számos Ébredjetek! cikket az Írói Osztályon kívül álló férfiak és nők írtak, és a személyzet írói szerkesztették őket. Harry, akinek az íróasztala mindig tisztának tűnt a munkától, gyakran alkalmazott külsős írókat olyan cikkek elkészítéséhez, amikkel őt bízták meg, és amiket a saját neve alatt vitt át a rendszeren. A mai napig kíváncsi lennék rá, vajon ő írta-e azt a sok könyvet és brosúrát, amiről azt állította nekem, hogy ő írta őket. Még ha nem is Harry írta az anyagot, vajon ellenőrizte az idézett forrásokat valaha is, hogy azok tényleg alátámasztják-e a megfogalmazott kijelentéseket? Avagy Harry volt a felelős a tisztességtelen szöveghasználatért azáltal, hogy hamis színben tüntetett fel idézeteket? Alan Feuerbacher, az Őrtorony egyik teológiai kritikusa számos szövegkörnyezetéből kiragadott idézetet dokumentált azokban a publikációkban, amelyeket állítólag Harry írt. Szeretném azt hinni, hogy Harry egy felelős író volt, és nem volt tisztában azokkal a kontextusából kiragadott forrásokkal, amelyeket a cikkek beküldői használtak fel a munkájukban.

Tisztelet a nők iránt

Harry felemelte szavát azoknak a nőknek és gyermekeknek az érdekében, akiket a velük egy hiten levő, merev és basáskodó, patriarchális férfiak - a bibliaverseket ostorként használva - durván elnyomtak, és akik felett  zsarnokoskodtak. Mindketten tisztában voltunk azokkal az információkkal, hogy túlságosan is sok boldogtalan Tanú feleség panaszkodik a férjeiknek a család fejeként elkövetett hatalmi visszaélései miatt.

Emlékszem arra az időre, amikor Harry irodájában voltam 1992 januárjában, és elmondtam neki és egy másik idősebb írónak, Eric Beveridge-nek, hogy mit hallottam Tanú hölgyektől a szabadságom alatt. Szerintük a szervezetben túl sok férfi kezelte a nőket tiszteletlenül és alsóbbrendű lényekként. Egy dühös hölgy beszélt nekem egy Tanúról, aki azt állította, megerőszakolta egy férfi, aki szintén Tanú volt, amikor éppen a férfi házát takarította. Amikor megkérdezték, a férfi elismerte, hogy volt szex közöttük, de ő azt állította, hogy az közös megegyezésen alapult és megbánást mutatott ezért. A hölgy tagadta, hogy közös megegyezésen alapult volna, és azt állította, hogy megerőszakolták. Ezután a hölgyet kiközösítették hazugság miatt, de a férfit nem zárták ki, mivel ő elismerte és megbánta a bűnét. Azok a Tanú hölgyek, akik ismerték a megvádolt személyt, megbotránkoztak, mivel a férfinak nem volt jó hírneve, és ők úgy hitték, nem volt szavahihető ember. (Egészen véletlenül az esetet senki sem jelentette a hatóságoknak.)

Harry és Eric nem voltak boldogok a történeteimtől. A beszélgetés arra vezette Harryt, hogy engedélyezze Ericnek egy Ébredjetek! sorozat megírását, amely a “női problémák” tárgyalását tűzte ki célul, valamint megbízott engem, hogy végezzem el a hozzá tartozó kutatásokat. Az eredmény az 1992. július 8-i Ébredjetek! lett, egy 15 oldalas cikksorozat, a címe pedig “Nők — Tiszteletet érdemelnek” volt. Miután ez az Ébredjetek! megjelent, számos köszönőlevelet kaptunk nőktől. A legnyugtalanítóbb számunkra az a tény volt, hogy a levelek 75%-a nem volt aláírva, mivel a nők azt mondták, féltek az otthoni és gyülekezetbeli megtorlástól, ha az Őrtorony elküldené leveleiket a szülővárosuk véni testületéhez további intézkedések érdekében.

Ébredjetek! cikkek foglalkoznak a molesztálással

A szervezetnek létezik egy titoktartási politikája, amely megköveteli minden bírói ügyben a résztvevő Tanúktól, hogy kizárólag a bírói bizottság előtt beszéljenek az ügyről, egyébként maradjanak csendben. Ennek következtében gyermekmolesztálási ügyről a szervezeten belül első alkalommal csak körülbelül 1984 körül hallottam.

Egy fiatal nő, akivel együtt dolgoztam az Építőmérnöki Osztályon izgatottan mesélt a csoportunkban egy kiemelkedő vénről a New York állam távoli részén lévő volt gyülekezetéből, ahol a Bételbe költözése előtt élt, hogy letartóztatták pedofília vádjával. Később megtudtam, hogy a molesztálót elítélték és börtönbe került, ahol három évet töltött. Ez a népszerű és karizmatikus vén molesztálta a saját lányát és sok más fiatal lányt is a gyülekezetében sok éven át, megfélemlítve őket, hogy ne beszéljenek, ezt a hőstettet pedig tekintéllyel bíró személyként könnyedén el tudta érni a fiatal gyerekeknél.

Abban az időben úgy gondoltam, hogy ez a viselkedés aberráció, de később rájöttem, hogy mekkorát tévedtem. Növekedtek az arra mutató bizonyítékok, hogy a fent említett esetnél több is van, ahol Jehova Tanúi gyermekeit molesztálták és elnémították az erőszakkal kapcsolatban, ez pedig lehetővé tette egy cikksorozat megjelenését az 1985. január 22-i Ébredjetek!-ben, melynek főcíme “Gyermekmolesztálás - minden anya rémálma” volt. Az Írói Osztályon szerzett korábbi tapasztalataim alapján tudtam, kétséges, hogy a Társulat miért adna ki egy témát lefedő cikksorozatot, hacsak a gyermekbántalmazással kapcsolatos leleplezések nem emelkednek a szervezeten belül és a Tanúk vezetői tudták, hogy a szülőknek útmutatásra van szükségük, hogyan védjék meg gyermekeiket a molesztálástól, valamint hogyan ismerjék fel a molesztálás jeleit. Ugyanakkor sajnos a cikkekben kevés információ volt a gondviselők és áldozatok megsegítésére a bántalmazás hatásának kezelésére; és a bántalmazás azonnali, hatóságok felé történő jelentésére sem volt benne iránymutatás. Valójában a New York állambeli esetnél is az volt a helyzet, hogy az iskolai hivatalnokok értesítették a hatóságokat az egyik gyermek szexuális bántalmazásáról.

Nem sokkal azelőtt, hogy befejeztem a munkát Tanúk történelemkönyvén, ismét megjelent egy cikksorozat az 1991. október 8-i Ébredjetek!-ben, amely a gyermekmolesztálással foglalkozott. A borítón a cím az volt, hogy “A gyermekkori megbecstelenítés rejtett sebei”. Ez az Ébredjetek! tartalmazott olyan információkat, amiket kifejezetten azért írtak, hogy segítsék a szexuális bántalmazások áldozatait felépülni a molesztálások pusztító utóhatásaitól. Továbbá információkat nyújtott ahhoz, hogy megpróbáljanak segíteni a családoknak és barátoknak megérteni, hogy sok bántalmazott áldozat viselkedése miért annyira destruktív.

A reakcióm a cikkekre az volt, mint ami valószínűleg a legtöbb Jehova Tanújának is - olyan információnak hittem, amely segíthet enyhíteni annak a maradandó hatásait, amit mi mindannyian szörnyű bűntettnek gondoltunk. A legtöbben közülünk azt feltételezték, hogy a cikkek mögött meghúzódó ok az 1980-as években egyre növekvő médiafigyelem, amely felfedte az egyházak és más szervezetek piszkos kis titkait a gyermekmolesztálásról. Végül is, ahogyan az ésszerű magyarázat hangzott, sok felnőtt ember, akik megtértek a Tanú vallásba, korábban szexuális erőszak áldozata lehetett, és ezek voltak azok az emberek, akiknek szükségük volt ezekre a segítő információkra az Ébredjetek!-ben.

Miután ez az Ébredjetek! megjelent, a főhivatal több ezer levelet és telefonhívást kapott, amelyekben sokan nagyrabecsülésüket fejezték ki a vezető testület iránt ezért a hasznos cikksorozatért. Érdekes módon, eltekintve az érzelmi töltéssel bíró 1990. július 8-i Ébredjetek!-től, melynek címe “Állatkísérletek — Áldás vagy átok?” volt, az Őrtorony több észrevételeket tartalmazó levelet kapott az 1991. október 8-i Ébredjetek!-hez, mint bármely más cikkhez a történelme során.

Folytatása következik!

Forrás: http://www.freeminds.org/women/barbdiscovery.htm

Fordította: t.csilla, Columba, Eve

Első rész

Címkék: élettapasztalatok győződj meg személyesen barbara anderson

A bejegyzés trackback címe:

http://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr3712709386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.08.05. 14:32:03

A cikk első felének fordításában vettem csak részt, így a második felét itt olvastam el. Hihetetlen jó ez a beszámoló Barbarától.

"Egy dolog nyilvánvaló volt a Rutherford éveivel kapcsolatos kutatásaimból - Rutherford szándékosan okozott zavart azzal, hogy támadást intézett a vallások és kormányzatok ellen, valamint csőbe húzta a papságot, ezáltal bátorítva az egyes Bibliakutatókkal szembeni ellenséges cselekedeteket. Ennek eredményeképpen Rutherford rendszeresen kiálthatta: “Üldöznek minket!”"

Pontosan ez a részlet maradt ki a Jehova Tanúi magyarországi történelmét tartalmazó nemrég megjelent könyvből is.

a századik juh 2017.08.06. 09:19:09

@t.csilla:
Vajon valószínűleg elképzelhetően lehetséges lenne, hogy ugyanezen jól bevált taktika került alkalmazásra orosz nyelvterületen?

Elvégre is pontosan tudjuk, hogy milyenfajta vállalhatatlan, és lassan már leplezhetetlen csökkenés van a "növekedésben", ilyenkor szoktak bedobni valamit az állóvízbe Wach Towerék, és utánna a zavarosban halászgatnak:

"Rutherford szándékosan okozott zavart azzal, hogy támadást intézett a vallások és kormányzatok ellen, valamint csőbe húzta a papságot, ezáltal bátorítva az egyes Bibliakutatókkal szembeni ellenséges cselekedeteket. Ennek eredményeképpen Rutherford rendszeresen kiálthatta: “Üldöznek minket!”

Aki látja aktív tanúk facebook bejegyzéseit, az meg tudja erősíteni, hogy sohasem viccelődtek az ortodoxokkal errefelé. Kb 1 éve a tanúk egyre többször írnak és mondanak katolikusok helyett ortodoxot...