EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Oroszországban Jehova Ítélőszéke döntött, a Tanúk szerint igazságtalanul! Fellebeznek ellene.

2017.05.07. 07:00 | Jónás_ | 4 komment

Melyik az a fórum, ahol Jehova döntése ellen lehet fellebbezni?

A vezetőtestület szerint az

  • Orosz legfelsőbb bíróságnál, az
  • Emberi Jogok Európai Bíróságánál, és az
  • Emberi Jogok Bizottságánál

Nem számít, hogy ezek emberi szervezetek, melyek végső soron Sátán világának részeként politikai fennhatóságok alatt működnek és a teljes elfogulatlanság nem garantálható, a terv, április 20-a után ez!

Mi értelme van egyáltalán ilyen abszurd kérdésekkel foglalkozni?

Mivel a címben foglalt állítást Jehova Tanúi vezetőtestületének tagjai teszik nyilatkozataikkal külön külön is, de azok közzétételének engedélyezésével, gyakorlatilag vezetőtestületként is ez a véleményük. Ez éppen elég ok arra, hogy kijelentéseiket és terveiket komolyan vegye minden egyes tag a szervezetben, ha már a tudomásukra hozták azokat. Talán ez az írás segít néhánynak közülük, a szervezeti kommunikáció értékét megállapítani.

Az elmúlt hetek oroszországi eseményei, szervezeti interpretálásban, a lényegét tekintve, bármilyen ijesztően is hangzik az, hogy Jehova tiltotta be orosz népét, de a Tanúi fellebbeznek Sátánnál az igazságtalan döntése miatt!

Nevetséges lenne ilyesmiket állítani és bírálatokat firkálni róla, ha (a részükről) csak nyelvbotlásról, vagy (részemről) valamilyen erőltetett belemagyarázásról lenne szó, valamiféle kontextusából kiragadott szöveggel, vagy eseménnyel kapcsolatban. Az egyház legmagasabb rangú, tudású és felelősségű képviselőitől, ilyen szintű nyilatkozatokban ekkora nyilvánosság előtt, nyelvbotlás biztosan nem lenne tolerálható, igaz, nem is hivatkoznak erre.

Jehova Tanúi kommunikációjára jellemző, hogy gyakran ellentmondásos gondolatmenetek követik egymást. Tanításaiknak szinte alapvető kellékévé vált ez a módszer, ha lehet ilyet mondani, bár alkalmazásának tudatosságát nem hiszem, hogy bizonyítani lehetne. A példák sokaságának láttán azonban nem csoda, hogy ez egyesekben több mint egy érzés, amikor különleges témáról olvasunk érvelést a kiadványokban, hallgatunk egy előadást vagy éppen nézzük a videóikat

A jelenlegi, gyülekezeti könyvtanulmányozási anyag az Isten Királysága uralkodik c. könyv számtalan példát mutat erre, szinte minden eddig tanulmányozott fejezetében. (pl. kr. 50.o.)
Az aktuális Őrtoronycikkek (17.ápr. 23.; 30.) a vezetőtestület témában szintén. (pl. 12.; 19.bek.)
De ugyanez a gyakorlat az aktuális események, pl. az oroszországi tanúk betiltásának vezetőtestület általi közzétételében is, az április 21-én megjelent hivatalos videóban is megfigyelhető.
A címe, Oroszország Legfelsőbb Bírósága igazságtalanul döntött.
Erről eszembe jut pár gondolat.

Nem bízzák a nézőre, hogy önálló véleményt alkothasson, már a címben sietnek közölni a saját véleményüket és azt hihetnénk, hogy végig ez lesz majd hangsúlyos. Bár a félórás anyag kizárólag a szervezet nézőpontjából mutatja be az eseményt, azért következetességre az elfogultságot tükröző cím alapján sem számíthatunk.

Hogy az egyháznak a saját hivatalos weboldalán egy saját készítésű videóban, kizárólag szervezethű szereplőkkel, várhatóan nem lesz tárgyilagos a tájékoztatása, inkább elfogult, tehát "igazságtalan", az szinte biztos. Ez elég nagy baj egy olyan szervezetben, mely a tanítását nemes egyszerűséggel "az igazság"-nak nevezi évtizedek óta írásaiban és közbeszédében. De most nem erre koncentráltam a videóanyagban. Sokkal meglepőbb az, hogy egy ilyen ügyben (is), – ami érinti a világ legnagyobb kiterjedésű államát, népességét tekintve sem kis számú és különösen a közöttük lévő 170 ezer Jehova Tanúját, – ismételten azt lehet tapasztalni, hogy teljesen összekeverednek a bemutatott eseményekhez kapcsolt mögöttes okok, és azok magyarázatai. Ez a zűrzavar olyan mértékű ebben a videóban, hogy a szervezet tanításaiban régóta nem bízó személyként is megütköztem egy-egy kijelentés hallatán. Amikor egy anyagban ennyire nem következetes az egyes események kiváltó okainak bemutatása és a végeredmény értelmezése és ez szinte végigkíséri az egészet, számomra ez többet jelent puszta elfogultságnál vagy egyoldalú tájékoztatásnál.

A videó legnagyobb részében Mark Sanderson és Stephen Lett párbeszéde zajlik az oroszországi tanúk betiltási pere kapcsán. Mindketten vezetőtestületi tagok. Durván a kétharmad rész (18perc) igyekezett aláásni, eliminálni a legcsekélyebb bizalmat is, mely egy hatósági eljárás jogszerűségével kapcsolatban minimálisan is felmerülhetne a nézőben. A legelső mondatoktól kezdve ez a cél látszódott legvalószínűbbnek. A kifejezések, melyeket ebben a szakaszban használnak inkább az érzelmi hatás fokozását segítik elő, legkevésbé sem keltenek olyan érzetet, hogy itt elfogulatlan, tájékoztatás, logikus tényfeltárás vagy érvek elemzése zajlik. Csak néhány példa arról a gazdag listáról amelyeket ennek érdekében alkalmaznak:

– jogtalanul
szomorú döntés
elképesztő
színjáték
formaság
nevetséges
megalapozatlan
hamis
vallási üldözés
bűncselekmények
nyilvánvaló a céljuk

Aztán egyszer csak elhangzik az a mondat, hogy

... Jehova Istenünkre bízzuk az igazságszolgáltatást. (17:28)

Ne felejtsük, hogy ez az interjú, közvetlenül a 20-án kihirdetett ítéletet követő napon zajlik, tehát aki Jehovától jövő igazságszolgáltatást emleget, ezt annak tudatában teszi, hogy a betiltás megtörtént! Mégis úgy folytathatja a mondanivalóját, alig 1 percen belül, hogy

M.S. ... Óriási kiváltság volt, hogy ott lehettem az oroszországi testvérek mellett a tárgyaláson, amikor az Ördög ilyen gyalázatos támadást intézett az imádatuk ellen. (18:20)

Csak nem Isteni igazságszolgáltatásnak gondolja az Ördög gyalázatos támadását!?
1,5 perc múlva a következők hangzanak el arra a kérésre, hogy

S.L. ... Mondanál néhány szót arról, hogyan fogadták a testvérek a kedvezőtlen ítéletet? (19:40)

M.S. ... Aztán közvetlenül a döntés előtt még meghallgattuk a négy ügyvédünk és az oroszországi fiókbizottság tagjainak zárómegjegyzéseit. Ezek a testvérek nagyon meggyőzően beszéltek! Annyira hatásosan érveltek, hogy mindannyian fellelkesültünk. Azt többen is megemlítették, hogy valójában nem is Oroszország legfelsőbb bírósága előtt állunk, hiszen a világegyetem nagy bírája, Jehova az aki minden ügyben ítéletet hoz. Arra emlékeztettek mindenkit a teremben, hogy minden embernek Isten ítélőszéke előtt kell állnia. (20:00)

Aki elképedve kételkedik egy ilyen gondolattól, az hallgassa meg többször. Mark Sandersont is meggyőzték a hatásos érvek, sőt fellelkesítették őt. Egymásután 2x is hangot ad ennek:

M.S. Ez a gondolat teljesen felvillanyozott minket! Aztán a bíró kihirdette az ítéletet és amikor a testvérek meghallották, hogy ellenünk döntöttek, néma csend lett a teremben. Senki sem méltatlankodott. Senki sem tett megjegyzést. Voltak akik egyszerűen a fejüket ingatták. ... (20:30)

Rejtély, hogy egy felkent, vezetőtestületi tagnak, vajon mitől lehet felvillanyozó ez a gondolat, 
Jehova az Ördög felhasználásával gyalázatos támadást intéz az imádat ellen?

Pedig az előző percekben ezek hangzottak el, szinte hihetetlen, hogy ezt mondja.

De, ha csakugyan Jehova ítélőszéke volt ez 2017.04.20-án, mint minden más ügyben is, tehát Ő döntött a betiltásról, akkor hogyan képesek igazságtalan ítéletnek nevezni?
Lehet-e nevetséges, színjátékmegalapozatlan egy hatósági döntés, ugyanakkor Jehova ítélőszékétől jövő is?
Ha egy kicsi esély is van rá, hogy a betiltás tényleg Jehova ítélőszékétől jött, nem kellene sokkal óvatosabban fogalmaznia és inkább alaposan magába szállnia a vádlottnak?
Hátha talál olyan kiküszöbölnivalót, ami Jehova nemtetszését vonta magára!
A 30 perces videónak egyetlen másodperce, egyetlen kockája sem olyan, amelyikre úgy lehetne rámutatni, hogy az lenne az az önkritikus momentum! Nincs ilyen benne.

A folytatás:

S.L. És mit mondanál, hogy a kedvezőtlen ítélet ellenére, hogyan lett dicsőítve Jehova neve? (21:20)
M.S. Most sokszor eszembe jut az amit Jézus a Máté 10:18 szerint mondott. "királyok és kormányzók elé fognak hurcolni" minket, "tanúságul  nekik és a nemzeteknek". Itt most pontosan ez történik. Királyok és kormányzók elé hurcoltak minket. De micsoda tanúskodás volt ez nekik és a nemzeteknek!

Sajnálatos, hogy az nem jutott eszébe Mark Sandersonnak, hogy pontosan idézze Jézus szavait, mert így a lényeget hagyta ki belőle. Egyáltalán nem mellékes, hogy Jézus az OKÁT is megmondta annak, hogy MIÉRT fogják ítélőszék elé hurcolni a követőit! Az az egyetlen szó, amit kihagyott Sanderson, teljesen megváltoztatja az egész ügy jelentőségét.
A Máté 10:18 szerint nem a szervezeti kiadványokért, nem ingatlanokért, hanem ahogy mondja "ÉNÉRTEM", vagyis Jézusért álltak az első keresztények ítélőszék előtt, és ott, Jézusról tanúskodtak.

Ez elég nagy különbség!

Ugyanezért álltak április 20-án az orosz tanúk is ítélőszék előtt?
Nem inkább egy olyan szervezet tanításaiért, aki, ha vonakodva és késve is, de visszavonta azokat?
Vonakodva és késlekedve a honlapjáról is törölte a kifogásolt tartalmakat!
Vajon Jézus nevét kellett visszavonni, Jézus nevét kellett törölni a honlapjáról?
NEM!
Mert egyetlen egyszer sem az lett kifogásolva, hanem amit hozzáadtak, az amúgy is gyakran változó, törölhető, visszavonható, emberi magyarázatokat és kiadványokat.

Akkor, hogy meri Mark Sanderson Krisztus szavait hiányosan idézve párhuzamba állítani az oroszországi eseményekkel?
Hogy meri azt a látszatot kelteni, hogy mindez Jézus Krisztus miatt zajlik az orosz Tanúkkal, amikor a videó, teljes terjedelme alatt egyetlen egyszer sem hangzik el, hogy Jézus miatt történne a szemben álló felek között bármi?!
Sem a vád nem utal Jézus Krisztusra, sem a védekezésben nem hivatkoznak rá, már amennyi megismerhető a 6 tárgyalási nap anyagából.

Az oroszországi szervezeti ingatlanok viszont meg vannak említve és az azok miatti aggodalom hangsúlyos, hiszen azzal kezdődik a videóanyag.

Egy tv-híradóba valószínűleg megfelelne ilyesféle tájékoztatás, olyan embereknek, akik nem érintettek Jehova Tanúi ügyében. De a saját követőik, nem érdemelnek ennél többet, korrektebbet?
Tényleg meg kell etetni az egyház 8 millió tagját azzal, hogy a betiltó ítélet ellenére is sikeres volt a min. 20mrd Ft-os levélírókampány, melynek a célja sok tanú elméjében pont annak ellenkezője lett volna, mint ami történt?

Hogyan lehet olyan kettős beszédet leadni egy szervezeti videóban, ami a világi kormánytisztviselők közül egyiket igyekszik porig alázni, a többieknek meg hízelegni?
A médiának való hízelgés és a föld legnagyobb országainak politikai képviselőihez való dörgölődzésük undorító, miközben semmi lényegeset nem tettek a szervezet ügyének érdekében. A média a munkáját végezte, még csak véletlenül sem a tanúk érdekében,  a nagykövetek meg türelmesen végighallgatták őket. Ez aztán valami!
A következő szakaszban ez hangzik el: (21:55)

M.S. Gondoljunk csak a levélírókampányunkra. A testvérek világszerte részt vettek benne és erre a média is felfigyelt. Számos újság és más fórum foglalkozott azzal a kezdeményezéssel, hogy leveleket írtunk az orosz kormánytisztviselőknek. Mi pedig, akiket a vezetőtestület Moszkvába küldött, tudtunk találkozni a föld legnagyobb országainak nagykövetei közül hárommal. Egyébként elég nehéz találkozót megbeszélni velük. Ők mégis türelmesen végighallgattak és kifejezték, hogy mélységesen tisztelik Jehova Tanúit. Jól ismerik tevékenységünket és valóban szeretnének segíteni nekünk. Ez fantasztikus! (22:40) Gondoljunk arra is, hogy a média napról napra nyomon követte a tárgyalást. Mostanra megszületett a döntés. A média erről is beszámol majd az egész világon. És még nincs vége. Fellebbezünk az Orosz legfelsőbb bíróságnál, az Emberi Jogok Európai Bíróságánál, és az Emberi Jogok Bizottságánál. Emiatt még inkább figyelni fog ránk a közvélemény. ...
Azok akik igazán ismerik Jehova Tanúit, ... a hírek hallatán azonnal rájönnek, hogy az ellenünk szóló vádak nevetségesek és alaptalanok. Az is lehet, hogy lesznek kérdéseik és talán az igazság is érdekelni fogja őket.
Szóval a kedvezőtlen ítélet ellenére, Jehova neve az egész földön dicsőítve van. (23:40)

S.L. Sanderson testvér! Igazán nagyszerű amit most elmondtál! 

Az a médiafigyelem, amiről nemrég még azt mondták, hogy nincs szüksége rá Jehovának, a betiltás hatására fokozódott és most egyszeriben nagy büszkeségre is okot ad, a fantasztikus "audienciák" a föld legnagyobb országainak politikai képviselőinél és az egyes emberek (szomszédok, munkatársak) érdeklődése, ezek olyan pozitív hatások lettek, hogy egyszeriben Isten nevét dícsérik általuk! Ezért tényleg megéri Jehovának betilttatni az oroszországi tanúkat?
Lehet, hogy Mark Sandersonnak fantasztikus élmény volt találkozni nagykövetekkel, de ezeknek a találkozóknak milyen hatása lett végül az ügyre, ami miatt egyáltalán felkeresték őket?
Jehova lobbizott náluk, vagy csak a felhajtáshoz kellettek? Láthatóan ők sem tudtak változtatni a dolog kimenetelén?

És mindez a sok "fantasztikus", nem jöhetett volna létre másképpen, csak a betiltás által?
Ha ez ilyen sok pozitív következményt eredményezett, akkor miért kell fellebbezni?
Vagy mennyire lehet figyelmen kívül hagyni ilyen esetben, hogy a Szentírásban, Isten nevét általában a szabadulások és győzelmek, nem pedig betiltások dicsérik?
Mikor változtak úgy a dolgok, hogy a betiltásnak is ugyanaz a hatása Isten nevére, mint a szabadításnak?

Milyen groteszk és főleg nem bibliai gondolat, hogy a szabadulásnak és a betiltásnak is egyforma következménye van!
De, ha mégis! Sőt a betiltásnak nagyobb híre van világszerte, mint a nyugodt és szabad tevékenységnek, akkor miért kell megtámadni az ítéletet?
Különösen, ha Jehova ítélőszékétől jött!

Néhány bibliai ellenpélda a számtalanból, ami ennek a szervezeti "logikának" ellentmond:

  • Zsoltárok 54:1 Ó, Isten, neved által ments meg engem, És hatalmaddal védd ügyemet
  • Zsoltárok 97:9, 10 Segíts nekünk, ó, megmentésünk Istene, Neved dicsőségéért, Szabadíts meg minket, és fedezd el bűneinket nevedért! Miért is mondanák a nemzetek: „Hol van az ő Istenük?
  • Zsoltárok 135:13,14  Ó, Jehova, neved időtlen időkig fennmarad... Ó, Jehova, emlékezeted nemzedékről nemzedékre száll. Mert Jehova védeni fogja népe ügyét,
  • Józsué  nem gondolta, hogy Jehova neve, egy vesztes csata által lenne dicsérve, amikor a győzelmi esélyeket és Jehova megbocsátásának feltételeit latolgatta egyik imájában. Józsué 7:9
  • Ugyanígy nem a betiltással, hanem a szabadulással van kapcsolatban Isten neve említve az Ezékiel 39:25-ben is.

Ebbe az egész maszlagba még jobban bele lehet keverni a Teremtőt, hogy végül már senki nem tudhatja ki, kivel van, kinek, mi a célja és ki, minek örüljön. (23:50)

S.L. És van valami, aminek különösen örülök! Annak, hogy a testvérek meg tudták tartani Krisztus halálának emlékünnepét, még a bírósági döntés előtt. Tudom, hogy sokan imádkoztunk ezért, jómagam és mások is, hogyha Jehova is úgy akarja, hiszen mindig azt szeretnénk, hogy legyen meg az ő akarata, akkor legalább az emlékünnepet tudják békésen megtartani.

M.S. Igen ezért én is imádkoztam. (24:20) És amikor úgy döntöttek, hogy elnapolják a tárgyalást az emlékünnep utáni napra, abban Jehova kezét láttuk. ... a különleges előadás is békésen lezajlott az országban. Jehova tehát megmutatta az erejét népe érdekében és megengedte, hogy ez a két fontos esemény még a döntés előtt le tudjon zajlani.

De vajon miért tett kivételt ezzel a két fontos eseménnyel kapcsolatban?
Az emlékünneppel  kapcsolatban még valamennyire érthető is lenne, hisz annak legalább van bibliai alapja, de a nyilvános előadás?
Miért hallgatta meg az emlékünnepért mondott imákat, de a szabadságért való könyörgést nem? Talán Mark Sanderson Ábrahám szerepébe képzeli magát, mint aki büntetlenül alkudozhat Istennel?
Jehova tényleg úgy tesz különbséget a nyilvános előadások között mint az emberek?
Egyik különlegesebb mint a másik és amire a vezetőtestület a "KÜLÖNLEGES" címkét ragasztotta, azt Jehova engedélyezi?
Tényleg ez Jehova értékrendje a tanítás és az összejövetelek, valamint az imák meghallgatása tekintetében?
Talán elbizonytalanodott ennyi blődség után Stephen Lett is, mert így folytatta:

S.L. Hálásak vagyunk Jehovának ezért az áldásért. (25:45) Kedves testvérek és testvérnők, szeretnénk mindnyájatoknak köszönetet mondani a támogatásotokért. Szívből jövő imákat mondtatok és részt vettetek a levélírókampányban. Némelyikőtök komoly anyagi áldozatot hozott, hogy levelet küldjön a 6 orosz tisztviselő valamelyikének, vagy többüknek is. Megdicsérünk benneteket, hogy ennyire szeretitek az oroszországi testvéreket és együttműködtök Jehova szervezetével. 

26:29  vajon a döntés azt jelenti, hogy Jehova nem hallgatta meg az imáinkat? Távolról sem, csak arról van szó, hogy még várnunk kell, hogy még meglássuk, hogyan alakítja Jehova az akaratával összhangban. ...
Ahogyan Oroszországban és sok más országban is tapasztaljuk, ebben a régi rendszerben, számíthatunk rá, hogy üldözni fognak minket csupán azért, mert békésen imádni szeretnénk Jehovát. De vajon félnünk kell az üldözéstől? Nem! Jézus Krisztus és az égi seregek készen állnak, hogy megvédjék Jehova népét. ...

Tehát Jehova meghallgatta a szabadságért mondott imákat, ezért megengedte a betiltást!
(én nem vagyok olyan bátor mint Mark, aki szerint Jehova idézte elő)
Azt hiszem ez a lényege Steve mondanivalójának! És mindezt hű és értelmes minőségében nyilatkoztatta ki.

Üldözés csupán azért, mert békésen imádni szeretnénk Jehovát??? De hiszen ennek a videónak már a címe sem békés, hanem provokatív! Hogy lenne a szolgálatuk az?
Különben is, Jehovát szellemmel és igazsággal kell imádni!
De a büntetést nem azért kapták!
Még egyszer! Olyan emberi tanítások miatt, melyek egy amerikai vallás nyomtatványaiban jelentek meg, bibliai magyarázatoknak nevezve.
Jól tudja Stephen Lett is, hogy azok az emberi magyarázatok, ellentétben a Szentírás tartalmával, csupán ideiglenes tanítások és mint ilyenek, nem lehetnének részei az igaz Isten imádatának. Jó néhány közülük nem segíti elő sem a személyes lelki békét, sem a családi békét, sem a gyülekezeti békét. Nem azt mondom, hogy emiatt megérdemelték a betiltást, de az, hogy mindezeket egyszerűen letagadják és a tényeket kiforgatják egy ilyen tömegmanipulációs videóban, valamilyen büntetést azért megérdemelne. Legalább Steve és Mark!

Összefoglalva, az elhangzó bizarr állítások listája:

  • Jehova Istenünkre bízzuk az igazságszolgáltatást.
  • Ördög ilyen gyalázatos támadást intézett az imádatuk ellen.
  • nem is Oroszország legfelsőbb bírósága előtt állunk ... Isten ítélőszéke előtt,
  • Ez a gondolat teljesen felvillanyozott minket!
  • tudtunk találkozni a föld legnagyobb országainak nagykövetei közül hárommal. ... Ez fantasztikus!
  • ... a kedvezőtlen ítélet ellenére, Jehova neve az egész földön dicsőítve van, a média által! ... Igazán nagyszerű
  • úgy döntöttek, hogy elnapolják a tárgyalást az emlékünnep utáni napra,
  • hálásak vagyunk Jehovának ezért az áldásért!
  • vajon a betiltás azt jelenti, hogy Jehova nem hallgatta meg az imáinkat? Távolról sem ...
  • üldözni fognak minket csupán azért, mert békésen imádni szeretnénk Jehovát.

Tehát egy egészen sajátos "duplagondol" módszert használnak, aminek nehezen tudom megfogalmazni az okát, csak találgatok.

A videó célja talán elterelni a figyelmet arról, hogy a betiltást kudarcnak érezzék a testvérek. Arról, hogy nem sikerült kijátszani az orosz hatóságokat, amit 20 éven keresztül még a kiadványokban is nyíltan leírtak (w11.7/15), a négy ügyvéd és két helyi képviselő nem volt elég az ügyészség két női képviselőjével szemben, akiket folyamatosan nevetségesnek próbáltak ábrázolni a fix képeken és a bevágott videorészletekben is, hogy a médiavisszhangon kívül nem lett más eredménye a levélkampánynak, hogy Jehova nem hallgatta meg az imákat, azt a látszatot kelteni, hogy a békés imádatot tiltották be és nem egy amerikai vallást.

A teokratikus propaganda biztosan jól fog működni most is. A 8 millió követőnek a legnagyobb része mindezt tökéletesen úgy látja majd, ahogyan láttatják velük.

P.J.

Címkék: betiltás Parti Jónás

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr9412465591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a századik juh 2017.05.07. 14:26:31

Big Like az írás!
Amíg néztem az aszimmetrikusan működő Lett testvért, a következő kérdés fogalmazódott meg bennem a fentiekben olvashatókon túl:

Ha Isten népének vezetője lennék, aki azzal az írásszöveggel érveltem már le azt az ügyet, ami Jézus nevéről szól, ugyan milyen vallású ügyvédet is kellene választanom Jehova Tanúi ügyvédeinek élére?

Én azt mondom, legyen egy olyan személy, aki tagadja, hogy Jézus Krisztus az Isten fia..., mind a 6-an támogattok ebbéli ötletemben?

Természetesen!
Hiszen ki más képviselhetne legjobban minket, akiket ártatlanul a törvényszékek elé hurcoltak Jézus neve miatt, mint egy olyan személy, aki alapból tagadja, hogy Jézus Krisztus Isten fia lenne, vagyhogy Jehova Tanúi Isten választott népe lenne... ugye ti is láttátok az ügyvéd vallásának félreérthetetlen jelét a szervezet kisfilmjében? És a színét is láttátok, ugye?

Inspicio 2017.05.07. 16:13:02

Most én értek valamit félre vagy az ítélet nem arról szól hogy betiltották Jehova tanúit?
Mert ahogy én értem ez inkább ítélet arról hogy elkobozták az összes ingatlant az oroszországi Jehova tanúinál beleértve az adminisztratív központot is.
Na most legalább egy dologban hasonlítanak majd az első századiakhoz. Magánházakban gyűlnek majd össze!
Azért érdekes ez a reakció ha elveszik tőlük az ingatlanokat akkor ők már be is vannak tiltva. Kissé abszurd.

Jónás_ 2018.06.18. 16:24:51

@a századik juh: "ugye ti is láttátok az ügyvéd vallásának félreérthetetlen jelét a szervezet kisfilmjében? És a színét is láttátok, ugye?"

Ezt kifejtenéd, én nem vettem észre!

a századik juh 2018.06.18. 19:36:02

@Jónás_: Nem néztem most vissza, de az rémlik, hogy fekete kipát viselt a felvételen Jehova Tanúi ügyvédi csoportjának vezetője.
süti beállítások módosítása