EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Robert Bowman 4. előadásához tartozó kérdések és Rob válaszai

2016.08.28. 16:00 | Johnny Joker | 8 komment

                    Kérdés: Amikor az apostolok szemtanúi voltak Jézus elváltozásának, Illés és Mózes milyen testekben voltak? Feltámadás UTÁNI testükben? Mert FIZIKAI természetűeknek látszottak.

                Válasz: Jó kérdés! Valójában NEM TUDJUK. Valójában ők valamiféle emberi formában látszottak, jelentek meg, semmi nem utal arra, hogy tényleg FIZIKAI természetben voltak ott. SENKI nem ÉRINTETTE MEG Illést, NEM rázott kezet Mózessel. Mózes NEM evett halat, mint Jézus a feltámadása után! SEMMI nincs a leírásban, ami miatt azt kellene hinnünk, hogy szükségszerűen FIZIKAI testben voltak! Noha olyan képük volt megjelenésükben, mint az embereknek, úgyhogy NEM tudjuk!

                Rob bibliai eszkatológiai értelmezése szerint a feltámadási testet a történelem VÉGÉN kapjuk meg, következésképp Mózes és Illés még NEM kapta azt meg akkor. De VANNAK, akik MÁS nézetet vallanak erről!

                Itt már helye van a VITÁNAK még az ortodox keresztények között is, de Rob szerint NEM lehetett feltámadott testük.

                Az LEHET, hogy amit láttak, az valamiféle „előnézete” volt annak, hogyan fog kinézni majd a feltámadás UTÁNI testük, és hogy Jézus feltámadott teste hogyan néz majd ki és sokan ÚGY ÉRVELNEK, hogy az elváltozást ÚGY kell értelmezni, hogy Jézus a tanítványainak BEPILLANTÁST ENGED abba, MILYEN lesz a FELTÁMADÁS!

                De ez NEM JELENTI AZT, hogy Mózes és Illés TÉNYLEGESEN FELTÁMADTAK volna, és MEGKAPTÁK halhatatlan testüket. SOK DOLOGRÓL van itt szó! NEM akarunk MELLÉKVÁGÁNYON futni és TÚL SOKRÓL beszélni! Például: Illés, amint a Királyok Könyvében látjuk, valójában NEM halt meg, SENKI NEM TUDJA, mi történt Mózes TESTÉVEL, az emberek spekulációkba bocsátkoznak ezzel kapcsolatban. De Rob NEM szeretne!

                EGY DOLOG azonban meglehetősen VILÁGOS: MINDENKI megértette ebből a részből, hogy Illés és Mózes is LÉTEZTEK! Hogy ők TÉNYLEG Illés és Mózes voltak! A szövegrészben SEMMI NEM UTAL ARRA, hogy NEM ők lettek volna!!

                Valójában NEM lehettek Mózes és Illés, - ha Jehova Tanúinak igaza van, és a halál = NEM LÉTEZÉS! Ez tehát KÉRDÉSEKET VET FEL erre vonatkozó teológiájukkal kapcsolatban! (Mármint annak helyességére vonatkozólag – a ford.)

 

                Kérdés: Mi a „Paradicsomi Föld”? Ez az Új Föld a MÁSIK osztálynak? Ha Jehova Tanúi teológiájáról van szó.

                Válasz: IGEN. A „Paradicsomi Föld” a Tanúk nyelvezetében az a szó, amit ERRE a Földre használnak, de amit megtisztítottak és megújítottak, megszépítettek PARADICSOMI FELTÉTELEKKEL rendelkező Földdé.

- 2 -

                De ez UGYANEZ a Föld, amit teljesen „új kiadásban” fogunk majd belakni. Fantasztikus lesz, de ezt a hithű Tanúk kemény munkájával fogjuk végrehajtani, és más FELTÁMADOTTAKKAL, akik IDE támadnak fel az 1000 év alatt. Ők a megváltottak MÁSODIK OSZTÁLYA!

                Nos, a bibliai eszkatológiában IS HELYE VAN az „Új FÖLDNEK”! De az a TELJESEN MEGVÁLTOTT Kozmosz része, az „Új ég és Új Földé”, amelyekben igazságosság lakik a 2Péter 3:13 szerint! És MINDEN HÍVŐ EGYESÜL Istennel és Krisztussal ezen a megváltott Földön, az „Új Földön”! A Jelenések könyve 21. fejezete szerint. NEM LESZ elkülönítve a „mennyei osztály” és a „földi osztály”!

                Kérdés: Jézus azt mondta, hogy Új eget és Új Földet hoz létre. Erről az Új Földről beszél a Jelenések könyve, ahol NEM lesz tenger, és Jeruzsálem lesz a fővárosa? Erről van szó?

                Válasz: A Jelenések könyve 21. és 22. fejezete beszél az „Új égről és Új Földről”, továbbá beszél az Új Jeruzsálem városáról. A keresztényeknek különbözik a véleményük az Új Jeruzsálemről, és én nagyon őszinte leszek és megmondom, mi az ÉN véleményem.

                A Jelenések 21:9 azonosítja az Új Jeruzsálemet a Bárány feleségeként. Aki ismeri Pál írásait, tudni fogja, hogy ez ugyanaz a kifejezés, mint amit Krisztus menyasszonyára használ. És ez az EGYHÁZ!

                Az ÉN értelmezésem szerint az Új Jeruzsálem ábrázolása - egy város, mely a mennyből száll le a Földre – egy szimbolikus kép (látomás) az EGYHÁZRÓL, amely feltámadt a halálból. Újjá lett alakítva az új égben és új Földön teljes dicsőségében és halhatatlanságában, hogy örökké éljen Isten Királyságában Krisztussal örökké!

                Úgyhogy ez az EGYHÁZAT ábrázolja!

                Az emberek különbözőképpen értelmezik a Jelenések könyvét. Én ÍGY ÉRTELMEZEM. Vannak, akik amellett érvelnek, hogy az Új Jeruzsálem egy SZÓ SZERINTI KOCKA ALAKÚ VÁROS, mivel annak írja le a Biblia. Egy IGEN NAGY kocka alakú város, ami SZÓ SZERINT az égből fog leszállni, és vagy a Földön lesz, vagy felette.

                És amikor ezt látom, mindig a MOZI jut eszembe. De NEM egy rosszindulatú kocka-város ez! Mindazonáltal az effajta ábrázolás, amit néhány keresztény így értelmez, egy szó szerint fizikai, kocka alakú város, amely az égből fog leszállni, és lehet, hogy a Földön lesz! Én őszintén NEM gondolom, hogy erről van szó, úgy vélem, amikor a Jelenések könyve azt mondja, hogy ez vagy az, ilyen, vagy olyan, akkor azt komolyan kell venni, és azt mondja a 21:9-ben, hogy az Új Jeruzsálem, a város a Bárány felesége. A Bárány természetesen Jézus Krisztus, mindannyian tudjuk! A Bárány egy SZIMBOLIKUS ábrázolása Jézus Krisztusnak a Jelenések könyvében. A Bárány felesége az EGYHÁZ! Ezért ÉN azt mondanám, hogy a Jelenések 21:2 és 21:9-ben, ha összehasonlítod a két verset, látni fogod, hogy ez meglehetősen világos! Hogy az Új Jeruzsálem városának képe az EGYHÁZ szimbolikus ábrázolása!

- 3 -

                 És amellett volnék, hogy a Nagy Babilon városa szimbolikus ábrázolása az Isten és Krisztus ELLENES világi erőknek. Az Új Jeruzsálem, a város, mely lejön a mennyből, Isten népének ábrázolása, a megváltottaké. Amit Ágoston a „Két városnak” nevezett. Isten városa és az emberek városa. Isten városa az EGYHÁZ! Minden kor MINDEN megváltottja, MINDEN ószövetségi szenté és újszövetségi szenté! MINDEN emberé, akit Isten megváltott Krisztus által. És ők MIND alkotják Isten eme városát. A várost, ami a mennyből száll alá. Ez az EGYHÁZ egy jelképes ábrázolása.

                Nagy Babilon pedig jelképes ábrázolása a VILÁG teljes Isten ellenes erőinek. Ez EGYIK olvasata a jelenések könyvének. SOKAN közülünk NEM járatosak benne.

                Bátorítlak Titeket, hogy tanulmányozzátok a különböző megközelítéseket, hogy saját elképzeléseteket kialakíthassátok! NEM akarom KÖTELEZŐVÉ tenni az ÉN értelmezésemet, de ez az ÉN NÉZETEM! Megkérdezheted, HOGYAN érint ez ENGEM, hogyan bonyolódok bele ÉN ebbe? Ma még erre NEM TUDOK válaszolni, mert most ARRA összpontosítottam, hogy mi a HELYTELEN Jehova Tanúi eszkatológiájában!

                Az evangéliumi keresztényeknek, az ortodox eszkatológiának, FÜGGETLENÜL a Millenniumról, a nagy nyomorúságról és a végidőkről alkotott nézetek különbözőségétől, NEM IS KELL vonalasan egyetérteniük ebben! De ABBAN MIND egyetértünk, hogy Jézus FIZIKAILAG támadt fel a sírból, halhatatlan életre, MINDENKI, aki hisz benne, UGYANÍGY lesz feltámasztva, halhatatlan FIZIKAI életre az „Új égen és Új Földön”, ezt a halhatatlanságot KEGYELEMBŐL, a Krisztusba vetett HIT által kapjuk és NEM saját CSELEKEDETEINK által!

                Az, hogy HOGYAN jutsz el az „Új ég és Új Földre”, az SOKKAL FONTOSABB, mint ANNAK részletei, hogyan fog az KINÉZNI, vagy, hogy felállítsunk egy IDŐRENDET erre, vagy kiszámoljuk, MIKOR lesz, vagy, hogy megpróbáljuk KITALÁLNI ki a Krisztus az Ő TELJESSÉGÉBEN, vagy azt, hogy mikor fog másodszor eljönni!

                Charles Taze Russellt lehet kritizálni sok mindenért. De azért NEM, hogy Ő KEZDTE volna el ezt a fajta spekulációt!! Akik ELKEZDTÉK, jóval Russell ELŐTT éltek, akik az evangéliumi keresztények rendszeres „szórakozásává”, „időtöltésévé” tették ezt, és ezek az ADVENTISTÁK voltak, az 1840-es években! De evangéliumi keresztények IS gyakorolják ezt MOSTANÁBAN IS, VÉGIG a XX. században!

                Az 1980-as években is írtak könyvet arról, hogy megkezdődött a visszaszámlálás Armageddonra!

                Edgar Whisenant evangéliumi keresztény volt, aki „88 ok, amiért Jézusnak 1988-ban kell visszajönnie” címmel könyvet írt. És úgy tűnik tetszetős, megnyerően hangzó érveik vannak arra, miért lesz ez így. És nem TŰNIK hibásnak, rossznak!

- 4 -

                Tehát a KÖVETKEZŐKET JAVASLOM Nektek!

                NEM akarom MEGVÁLTOZTATNI nézeteiteket a Millenniumról, nyomorúságról, sőt ÉRINTENI SE kívánom ezeket a kérdéseket! Én AZT mondom, az eszkatológiát BIBLIAI módon kell tanulmányoznunk! A FŐ dolgokat vegyük ELŐSZÖR, és a jelentéktelenebbeket HAGYJUK kezdetben, de legalábbis NE tekintsük FŐ DOLOGNAK! A FŐ DOLGOK legyenek eszkatológiánk KÖZÉPPONTJÁBAN és BIBLIAI módon kell a dolgokat tanulnunk az „Új ég, Új Földdel” kapcsolatban! És NE menjünk bele ebbe a leegyszerűsített, félig keresztény, félig POGÁNY eszkatológiába, amely AZT mondja:

                MINDENKI halhatatlan, amikor meghalsz, egy MAGASABB helyre mész, és ha HISZEL Jézusban, az segítHET, tudod, de MINDENKI megy valahová. MINDENKINEK ÖRÖK ÉLETE LESZ.

                Ez NEM BIBLIAI eszkatológia!! Nekünk VISSZA KELL ÁLLÍTANUNK a FELTÁMADÁST a megfelelő helyre a MI eszkatológiánkban! És ha MI meg tudjuk ezt tenni, akkor hatékonyabb, sokkal tekintélyesebb BIBLIAI ALAPOKON ÁLLÓ megértésünk lesz ezekről a dolgokról, hogy válaszolni tudjunk Jehova Tanúinak! Ha NEM tesszük meg ezt, akkor, őszintén mondom, KÖNNYŰ CÉLPONTOK VAGYUNK nekik!

                Akik jönnek, és AZT mondják:

                MI a PROBLÉMÁD? A Biblia „világosan” tanítja, hogy LESZ egy Új Föld!

                Úgyhogy csak ARRA kérlek Benneteket, hogy BŐVÍTSÉTEK, MÉLYÍTSÉTEK EL eszkatológiátokat, NEM ARRA kérlek, hogy RADIKÁLISAN VÁLTOZTASSÁTOK MEG, hacsak NEM hisztek a FELTÁMADÁSBAN, mert akkor VALÓBAN arra kérlek Benneteket, hogy RADIKÁLISAN változtassátok meg eszkatológiátokat!

                Többségünk, úgy gondolom, HISZ benne, de NEM TUD MIT KEZDENI VELE! És EZT kell megtanulnunk! Meg kell tanulnunk, HOGYAN legyen olyan eszkatológiánk, amelyik MINDEZEN DOLGOKAT a MEGFELELŐ HELYRE teszi, a FONTOSAKAT a FONTOSAKHOZ!!

                Kissé eltértem a témától, a kérdéstől. Van még kérdés?

                Köszönöm a résztvevőknek a 8 hetet. (Az első 4 hét a mormonokról szólt, az is nagyon jó – a ford.) A figyelmet. Sok jó kérdés és megjegyzés volt. Remélem, nemcsak jobban meg tudjátok érteni a Mormonokat és Jehova Tanúit mostantól, de SAJÁT hiteteket is, a Bibliát és tanításait, és talán étvágyatok támadt többre is. Arra hívlak fel Benneteket, hogy TANULMÁNYOZZÁTOK eme dolgok némelyikét, talán mondtam OLYAN dolgokat, amik ELTÉRNEK attól, amit EDDIG HALLOTTATOK róluk, amit ismertetek, s talán érdekel Titeket egy kis elmélkedés ezekről. Ha NEM értetek egyet Velem valamiben, attól NEM LESZTEK ERETNEKEK, (csak tréfálok, NEM erről van szó) talán komolyan veszitek annak FONTOSSÁGÁT, hogy TANULMÁNYOZZÁTOK a KERESZTÉNY TANTÉTELEKET, a Bibliát, és FIGYELJETEK MÁS KERESZTÉNYEKRE, még ha NEM IS ÉRTETEK VELÜK

- 5 -

EGYET! És az által is tanultok, ha összehasonlítjátok ezeket azzal, amit Jehova Tanúi és a Mormonok mondanak a Bibliáról, ez pedig arra kényszerít ENGEM, hogy HARCOLJAK ezekben a kérdésekben!

                Amikor fiatal voltam, különösen Jehova Tanúit tanulmányoztam, komolyan véve állításaikat, megnézve MIT MOND A BIBLIA, és TÉNYLEG TUDNI AKARTAM AZ IGAZSÁGOT!! És ez igencsak ösztönzött engem arra, hogy tanulmányozzam a Bibliát olyan ALAPOS MÓDON, ahogy korábban NEM, és SEGÍTETT NEKEM megismerni az Írásokat, és remélem, egy kicsit ez lesz a TI tapasztalatotok is ezzel a kurzussal kapcsolatban.

 

VÉGE AZ ELŐADÁSOKNAK

Címkék: Robert M Bowman

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr5611657520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a századik juh 2016.08.28. 21:31:27

Végre vége van ennek a sorozatnak... ha jól értem...ez pozitív.

Remélem, nem ismét valami katolikus vagy református, vagy adventista értelmezés következik, hanem visszatérünk a blog alapküldetéséhez.

Bár ahogy tapasztalom, a blog küldetése is megváltozott, jelesül nem hajlandó konfrontálódni a vezetőtestülettel.

Mi változott?

Ez egy ökumenikus blog lesz?

Vagy egy reformátussá átnevelő blog?

Kár lenne Magyarország legnagyobb Jehova tanúi tartalmú blogjáért...

Sajna igazat kell adni nickaméleonnak... ő pörgeti a kommenteket.

P.J. posztjai erősek, ütősek és aktuálisak... minél többet lenne jó olvasni belőlük.

A véleményem egyéni, lehet, nem ért vele egyet senki... ez esetben további tartalmas, elhivatott munkavégzést... mert legalább az archívum létezik.

" Úgyhogy csak ARRA kérlek Benneteket, hogy BŐVÍTSÉTEK, MÉLYÍTSÉTEK EL eszkatológiátokat"

Keresem az ásómat, hogy mélyítsek, főleg a somnyele miatt!

Egy emberi tanításokból kiábrándult csoportot miért is kellene másik emberi tanításokra alapuló csoporthoz vezetni?

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.08.28. 23:00:13

@a századik juh: Szervusz. A cikksorozat egy nézőpontot mutat be, amely önmagában is több lehetőséget tár fel, tehát nem tudom milyen "átnevelésre" gondolsz. Rob Bowman a hite és véleménye mellett sokszorosan is a kutatásra és az Isten igéje feletti elmélyedésre buzdította olvasóit. Úgy gondolom, hogy ez értékelhető még akkor is, ha adott esetben nem értünk vele egyet dolgokban, de ez az alapállás beleillik a blog korábban megismert profiljába.

A nyár folyamán a szerkesztőknek és a fordítóknak annyi cikkre futotta, amennyi megjelenhetett. A Robert Bowman-sorozat így részben az aktuálisan hiányzó időt és erőt is pótolni kívánta részünkről. Bízom benne, hogy a sorozat megjelentetése nem volt hiábavaló, és ennek is helye lehet egy olyan blogon, amely gyakran külsősök bírálatait, elemzéseit is lehozta már. Ha valakit a sorozat fárasztott volna, attól ezúton is szeretnénk elnézést kérni. Fordítási munka továbbra is zajlik a háttérben, az eredmények pedig idővel meg fognak majd jelenni reménység szerint.

Az, hogy a blog küldetése megváltozott volna, nem tudom, hogy honnan származik, mivel ilyen szándékot sem nyíltan, sem burkoltan, sem pedig személyesen nem nyilvánítottunk ki. Az viszont lehetséges, hogy korábban félreértés történhetett a blog küldetésével kapcsolatban, ez esetben itt a blogon is elnézésedet szeretném kérni.

Ez a blog alapvetően egy fordító-blog, és célja az információ terjesztés, tájékoztatás, többféle nézőpont bemutatása Jehova Tanúival kapcsolatban. Semmiféleképpen nem állítjuk, hogy ez tökéletesen ment volna az elmúlt időszakban, de továbbra is erre törekszünk, és minden építő kritikát szívesen fogadunk.

a századik juh 2016.08.29. 05:44:07

"Az, hogy a blog küldetése megváltozott volna, nem tudom, hogy honnan származik, mivel ilyen szándékot sem nyíltan, sem burkoltan, sem pedig személyesen nem nyilvánítottunk ki. Az viszont lehetséges, hogy korábban félreértés történhetett a blog küldetésével kapcsolatban, ez esetben itt a blogon is elnézésedet szeretném kérni."

Arra gondoltam, hogy régebben belefért a szervezet "frontális támadás"a, ami ma már nem fér bele.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.08.29. 09:53:04

@a századik juh: Ez értelmezés, nézőpont kérdése. A blog jelen szerkesztője mindenesetre nem változott meg. Hogy korábban mi volt a helyzet, arról elsősorban a régi szerkesztőket kellene megkérdeznünk.

Jónás_ 2016.08.29. 12:27:35

Én sokat tanultam ezen a blogon. Amikor nem volt számomra érdekes friss cikk, olvastam a régieket. Az elemzések, fordítások, tapasztalatok legnagyobb részét elolvastam. Néhány hónap alatt a lényeglátásom az említett cikkek nyomán többet fejlődött, mint a teokratikus iskolán. Tetszik, a tolerancia a beküldött cikkekkel, véleményekkel kapcsolatban, pedig tartalmában és minőségében is különbözőek. Ez a hozzáállás is tanulságos nekem, mármint nem kell mindjárt bírálni azt ami nem tetszik. Az biztosan nem nekem szól. Minőségi tartalmat nem könnyű előállítani, még átvett, fordított cikkekkel sem, nem, hogy új témával. Konstruktív hozzáállás még egy bíráló oldal bírálatánál is hasznos lehet.

tikikus55 2016.08.29. 14:15:23

@Columba: Csak annyit szeretnék hozzátenni, mint az előadások fordítója, hogy itt bibliai elemzések hangzanak el, amelyek Jehova Tanúi "bibliainak VÉLT" elemzéseit cáfolják! Meglehetős alaposan, és nagy háttértudással. Minthogy a teológia még mindig tudomány, a Tanúk amatőrsége jól kitűnik Bowman alapos vizsgálata által. Lehet, hogy erőfeszítést kíván alaposan "megrágni" az olvasottakat, de a tej a szellemi csecsemőknek való, és azt Jehova Tanúi bőséggel szolgáltatják.

kiterjesztett valóság 2016.08.29. 23:39:37

@Columba:

A józan ész.
A higgadtság.
Egy csipetnyi felülemelkedés a ketrecharc végtelenített folyamatában menthetetlenül bekövetkező szélsőségek kellő jó modorral való moderálásában.
Ritkán szólalsz meg, de ezek az értékek mindig áradnak belőled.

Csak remélni merem, hogy tényleg ilyen vagy, és nem csak szerepet játszol.

Elárulhatok egy titkot?
Jó pár évvel ezelőtt, amikor felfogtam mivel is állok szemben, rájöttem, hogy itt (sem) senki nem ellenség.
Útkeresők vagyunk.

Senki nem a rossz utat keresi, de végül mindenkiben eltör valami végül, amikor választania kell.
Ez számomra félelmetes.
A jókban is van rossz.
A rosszakban is van jó.
Mindenképpen nagy lesz a veszteség. :(

De aminek meg kell történnie Isten ígérete szerint (mert ő többet lát, mint mi... ő mindent lát), és az úgy lesz jó, bármit is gondoljunk, érezzünk mi.

Isten jó.
Isten szeretet.
Valójában csak ebben kéne hinnünk, csak ezt kéne elfogadnunk.
És tudod mi a vicc?
Hogy ez öt bibliaverseben benne van.

Igazolunk, bizonyítunk, cáfolunk, vádolunk, lenyeljük a vádakat, megtanulunk görögül, héberül, latinul, de közben ugyanott vagyunk, ahonnan elindultunk.

Ezek vagyunk mi, emberek - Istent kereső emberek.
Isten nélkül nem élhetünk; márpedig minden egyes sejtünkbe, a génjeinkbe ez van kódolva.
Sajnos egyesek-sokan úgy gondolják, hogy Istennel nem lehet élni - és ez a baj... itt kezdődik a baj.

Csak egy példa, ahol a baj kezdődik (kirívó, messziről kezdett): Aki Allahhal akar együtt élni, az nem akar az Élő Istennel együtt élni.
A kettőt annyira nem lehet összemosni, hogy ihaj!
A világ emiatt van bajba, és pusztulásra ítélve.
A világban élőknek ezért lesz elérhető az istenismeret így vígy úgy (mert ebben a történetben nem lesznek véletlenek), ami után MINDENKINEK a szívállapota szerint választania kell.

Igazából a harc lényegéről írtam.
Igazából senki nem más ellne harcol, hanem saját maga ellen, a veleszületett öröklött bűnből táplálkozó önmagával.

Ezt meglátni, ezzel szembesülni, ezt megérteni, ezen túltenni magunkat, és megragadni az eke szarvát...
Ehhez néha... néha többször mint néha, kell egy lökés.

Ébredjetek!

picket9 2016.08.30. 20:02:01

@kiterjesztett valóság: @a századik juh:

Robert Bowman, akkora nagy arc,
hogy mi sehol se vagyunk.

Nagyon erőteljesen cáfolta a JT tanításokat.
és a lényeg, hogy cáfolta,
hogy ő mit gondol most, az lényegtelen.
én ebben látom a lényeget.
süti beállítások módosítása