EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Robert M. Bowman előadásai Jehova Tanúiról 4. előadás, 2. rész

2016.08.09. 20:00 | Johnny Joker | Szólj hozzá!

     Jehova Tanúi jó pár verset KIRAGADNAK a szövegkörnyezetükből, és bizonyító bibliaversekként használják fel azokat, ami a LEGROSSZABB fajta módszer arra, hogy igazolják, a Halál ”NEMLÉT”-et jelent! Nem tudom ezeket mind idézni. (Idő hiányában – a ford.) De néhány példát a következőkben tárgyalok.

      Zsoltárok 146:4

     Kimegyen a szelleme, ő visszatér földébe. Azon a napon megszűnnek (elvesznek) gondolatai. Jehova Tanúi és az adventisták ezt mondják:

     Látjátok, amikor meghaltak, megszűntek GONDOLKODNI! Mert NEM LÉTEZTEK TÖBBÉ! Elmétek NEM működik! És NEM tudtok gondolkodni! NINCS ott SEMMI, ami gondolkodhatna! EZÉRT vesznek el a gondolataid! De ez TELJES FÉLREÉRTÉS! A versé és a szövegkörnyezeté!

     MIT jelent ez: „elvesznek gondolatai”?

     NEM azt, hogy gondolatai NINCSENEK TÖBBÉ! Hogy NEM GONDOLKODNAK többé! Inkább azt jelenti, hogy többé NEM KÉPESEK MEGTENNI, amit terveztek! Nekünk is megvan ugyanez a szófordulatunk. A modern angolban. „Távol legyen tőled a gondolata is!” (perish the thought – angolul, - a ford.) Ez NEM azt jelenti: azt kívánom Tőled, hogy NE GONDOLKODJ! Hanem azt: AZ a kívánságom, hogy amire gondolsz (vagy gondolnál – a ford.), NE történjen meg! Gondolatod (terved), szándékod NE MENJEN VÉGBE, NE jöjjön el! És EZT jelenti az adott szövegkörnyezetben is! A Zsoltárok 146:3 ezt írja: NE bízzatok a fejedelmekben, vagyis emberi lényekben, akik nem tudnak megszabadítani titeket! Majd azt mondja a folytatásban: Mert az Ő szelleme eltávozik, Ő visszatér a földbe, azon a napon pedig elvesznek gondolatai.

     Vegyük észre: a szellem „elmegy, eltávozik” – ismét egy bibliai szófordulat a Halálra, ami magába foglalja, hogy a szellem FOLYTATJA LÉTEZÉSÉT, csak valahol MÁSHOL! És AZUTÁN azt mondja, hogy AZON A NAPON elvesznek gondolatai! Más szavakkal: NEM bízhatsz egy fejedelemben (egy emberi lényben), mert meg fog halni! És NEM tudja beváltani ígéreteit! Inkább bízz Istenben, mert Isten SOHA nem hal meg! Isten végre tudja hajtani, amit ígért! És megteszi, amit mond! Ez egyszerűen AZT JELENTI, Jehova Tanúi NEM a szövegkörnyezettel EGYÜTT olvassák az adott verset, NEM ÉRTIK, mit akar mondani a zsoltáríró!

     A következő az EGYIK legnépszerűbb „bizonyító” írásszövegük! Sokszor bekopogtak vele az ajtómon, és nekem szegezték! Valójában KÉT ilyennel jöttek! Mindkettő a Prédikátor könyvéből való! Azt mondhatjátok: Micsoda? A Prédikátor könyve? Mi ez? Lehet, hogy nem is ismeritek. Ez az Ószövetség egyik könyve. Salamon királynak tulajdonítják. És egy NAGYON SZOKATLAN könyv! Híres a refrénjéről, ami a könyv elején és a végén van: ”Hiábavalóság, MINDEN HIÁBAVALÓSÁG!” Azaz: Minden csak egy nagy IDŐPOCSÉKOLÁS! Szélkergetés – mondja Salamon. És EBBEN az összefüggésben, mikor a halandó élet hiábavalóságáról beszél, a haszontalanságáról,

- 2 -

értelmetlenségéről, tékozlóságáról az átlagos emberi életnek, Salamon mond egy olyan dolgot, amit Jehova Tanúi annak bizonyításaként látnak, hogy amikor meghalunk, megszűnünk LÉTEZNI!

     Prédikátor 3:18-21

     Elgondoltam szívemben az emberek vonatkozásában, hogy Isten próbára tette őket, hogy megmutassa, hogy ők csak állatok, olyanok, mint az állatok. Emberek és állatok végzete ugyanaz! Mindkettő meghal. Ugyanaz a lélegzetük, (szellemük), embereknek NINCS előnyük az állatokkal szemben, mert MINDEN hiábavalóság. MIND egy helyre megy. MIND porból van és azzá lesz ÚJRA! Ki tudja, hogy az ember szelleme felfelé megy, az állatoké lefelé, a Földbe.

     Más szavakkal Salamon megérti, hogy VAN olyan nézőpont, ami napjainkban is létezik, hogy amikor meghal, az emberi szellem „felfelé” megy, valamilyen mennyei vagy szellemi birodalomba, míg az állatoké csak le a Földre. De HOGYAN tudhatja meg BÁRKI, hogy ez IGAZ?

     Jehova Tanúi idézik ezt a részt egy hasonlóval a 9. fejezetből, hogy BIZONYÍTSÁK, hogy a halott egyszerűen NEM LÉTEZIK!

     DE: VEGYÜK ÉSZRE, HOGYAN vezeti be Salamon ezt a gondolatot. Azt mondja: „azt mondtam SZÍVEMBEN… Ez egy sajátos beszédmód a Prédikátor szövegkörnyezetében, ami AZT mondja nekünk: ez az, amit SALAMON, a szerző mondott MAGÁNAK! Amit Ő GONDOLT életről, halálról SAJÁT nézőpontjából! Amit ISMÉTELTEN így ír le a Prédikátor könyvében: „nap alatt”. Az életre „nap alatti” nézőpontból nézek. FÖLDSZINTI nézőpontból! A „féreg szemével” nézve, azaz „békaperspektívából”. 31-szer használja a „nap alatt” kifejezést! A szövegösszefüggése ennek: Bölcsességet akartam. Megértettem az életet EMBERI felfogóképességgel, EMBERI megfigyeléssel, tapasztalattal! MIT TUDHATOK ÍGY MEG? HOGY ÉRTHETEM MEG AZ ÉLETET? MILYEN CÉLJÁT, ÉRTELMÉT TALÁLHATOM MEG?

     Ha a LEGBÖLCSEBB vagyok, amilyen EMBER csak lehet, ésszel, tapasztalattal vizsgálva az életet, megfigyelésekkel.

     És a válasza: Ha ez MINDEN, amid van, a legjobb filozófia, amit elérhetsz: MINDEN HIÁBAVALÓSÁG! IDŐPOCSÉKOLÁS!

     DE NEM EZ AZ IGAZSÁG!! EZT próbálja Salamon megtanítani!! Ha EZ MINDEN, amid van, emberi bölcsesség! Akkor EZ a LEGJOBB EREDMÉNY, amire juthatsz!

     De: NEKÜNK – szerencsére - NEM CSAK EZ VAN! NEKÜNK ott vannak Isten kijelentései! Isten NÉZŐPONTJA! A „Nap FELETT”!

     Hadd olvassak fel néhány kijelentést, és mondjátok el nekem, gondolkodjatok el azon, ezek a kijelentések IGAZAK-E? KERESZTÉNY nézőpontból nézve!

     MINDEN időpocsékolás, hiábavalóság. SEMMI ÚJ nem történik. Bölcsesség, tudás HIÁBAVALÓ, mert sok szomorúságot okoz. A bölcs ember NEM JOBB, mint a bolond. A LEGJOBB,

- 3 -

amit tehetsz: egyél, igyál és légy boldog. Az emberek csak állatok. JOBB halottnak lenni, mint élőnek és jobb lett volna, ha nem is létezünk soha. Ha egy ember meghal, MINDEGY, milyen keményen dolgozott. AKÁRMILYEN keményen dolgoztál, ha meghalsz, NEM voltál jobb annál, aki nem dolgozott keményen. TÚL SOK igazság, túl sok bölcsesség csak BAJT OKOZ Neked. (irónia) Legyünk mértékletesek, jobb EGY KICSI mindkettőből. Ha két cipőd van, az is bajt okoz. Igaz és gonosz UGYANAZT a véget szenvedi el.

     Ha a fentieket elhiszed, AKKOR GRATULÁLOK! HUMANISTA VAGY! NEM BIBLIKUS ALAPON gondolkodó ember! És Salamon NEM TANÍTJA a fentieket! Csak ELMONDJA ezeket ABBAN az összefüggésben, hogy Ő MIRE VOLT KÉPES jutni a „nap alatti” perspektívából. SAJÁT megfigyelései alapján, tapasztalatai szerint. Bemutatja nekünk, hogyha SAJÁT eszünkben, ügyességünkben, filozófiánkban bízunk, ez MINDEN, amire juthatunk!

     3000 évvel később a FILOZÓFIA VÉGÜL PONT ERRE JUTOTT!! Mert EZ az alapvető konklúzió, amire sok egzisztencialista eljutott, és más 20. századi filozófus: NEM LÁTUNK SEMMILYEN IGAZI CÉLT AZ ÉLETBEN, NINCS IS! A probléma az, hogy EGYBEN hinni AKARTAK! Tehát amit a filozófusok az utóbbi 50 évben mondanak: NINCS cél az életben, KIVÉVE AZT, amit MAGADNAK kijelölsz! NINCS adott, igazi cél az életben, menjünk és CSINÁLJUK, AMIT AKARUNK, célozzuk meg, AMIT AKARUNK! NE AGGÓDJUNK FELŐLE!

     Nos, a Prédikátor könyve 9. fejezetében van egy hasonló rész.

     Mindenkinek UGYANAZ a sorsa, igazzal/gonosszal, ha történik jó/gonosz, a tiszta/tisztátalan, az áldozatkész és aki nem az, a jó/bűnös UGYANAZ a fáradságosan dolgozó/a lusta. Préd 9:2-től. Minden, amit a nap alatt cselekednek, UGYANAZ történik mindenkivel. Gyerek és férfi szíve egyaránt telve gonoszsággal, bolondság van szívükben, ahogy élnek, aztán meghalnak. Az élet csak egy posvány és aztán meghalsz. EZT mondja itt Salamon: az élet szörnyű, tele van gonoszsággal és bolondsággal, és aztán az emberek meghalnak! De MINDEN élőnek CSAK ERRE van reménye! Jobb az élő eb, mint a halott oroszlán. Jehova Tanúi EZT IS IDÉZTÉK nekem.  EZ az igazság,  EZ a végső kijelentés a halál természetéről.

     DE: a Prédikátor könyve szövegkörnyezetében Salamon AZT mondja nekünk: Megpróbáltam SAJÁT bölcsességemre alapozva élni. Isten és kijelentései NÉLKÜL! És NEM MŰKÖDÖTT!! A Prédikátor könyve ABBÓL a nézőpontból íródott, amit Salamon akkor szerzett meg, amikor eltévelyedett, majd magához tért: SZÜKSÉGEM VAN Istenre, parancsolataira, hogy megmondja, MIT TEGYEK, megmondja MI AZ ÉLET CÉLJA, mert Isten NÉLKÜL NINCS CÉLJA AZ ÉLETNEK! Isten nézőpontja nélkül! EZT MONDJA el a Prédikátor könyve!

     Rendben. Próbáljunk itt tisztázni valamit. Mondtam már, hogy néha a keresztények NEM bibliai nyelvezetet használnak, és amit ez alatt értek, mint említettem már, az ez: ÖRÖKKÉ ÉLNI a Pokolban/mennyben. Az ehhez kapcsolódó elképzelés és szóhasználat az itt, ami ugyancsak félrevezető a bibliai beszédmód kifejezéseivel szemben, s ahol tisztáznunk kell néhány dolgot!

- 4 -

     És ez a „HALHATATLAN LÉLEK” gondolata.

     A tradicionális katolikus megfogalmazásban a „halhatatlan lélek” kifejezés lett használva arra, hogy amikor meghalsz, van valami: egy szellem/lélek, akárhogy hívhatod, a láthatatlan, anyagtalan komponense az emberi létnek, ami folytatja a létezését örökre. EZT jelenti a „lélek halhatatlansága” keresztény szövegkörnyezetben.

     A GOND AZ, hogy a Biblia NEM így fogalmaz! És valójában a lélek halhatatlansága történelmileg egy GÖRÖG VALLÁSOS, POGÁNY ELKÉPZELÉS! Ami NAGYON különbözőt ért rajta, mint amit a Biblia! EZ az a pont, amit egy klasszikus, nagyon RÖVID kis könyvben, (egy óra alatt elolvashatod) egy NÉMET teológus, Oscar Cullmann megírt. Ki gondolta volna, hogy képzést kapsz a német teológiából, bibliatudományból a Jehova Tanúiról folytatott vitában? XX. század közepi német teológus, bibliatudós, aki egy előadást tartott, amit később ebben a rövid kis könyvben kiadtak, a címe: „ A lélek halhatatlansága, avagy a halottak feltámadása”.

     Érdekes, hogy Jehova Tanúi és a Hetednapi Adventisták is úgy néz ki, hogy szeretik ezt a könyvet. Idéznek belőle, utalnak rá, mint ami feltehetőleg igazolja, hogy a történelmi, ortodox keresztény hit, miszerint a lélek/szellem létezik a test halála UTÁN, NEM bibliai elképzelés. Mert Cullmann tézisei ebben az előadásban és könyvecskében azt igazolják, hogy a Biblia NEM tanítja a lélek halhatatlanságát, hanem a feltámadást a halálból!

     Oscar Cullmann PONTOSAN EZT mondta, de a lélek HALHATATLANSÁGÁN NEM  A LÉLEK HALÁL UTÁNI LÉTEZÉSÉT ÉRTETTE!! Amit ez alatt értett, az volt, hogy az emberi lét „végeredménye” egy olyan „lélek” lesz, amely a Seolban van, vagy a Hádesben, avagy a holtak örök birodalmában! MIT mond tehát Cullmann?

     Felállítok néhány ellentétpárt a lélek halhatatlansága és a halottak feltámadása között. Mindegyik Cullmann könyvéből lett véve. És amikor megfelelően állítod fel ezeket az ellentéteket, a BIBLIAI teológiai nézőpontból nézve, ahogy Cullmann teszi, látni fogjuk, hogy az Ő GONDJA NEM AZ, hogy a lélek LÉTEZIK a halál után! Hanem az az elképzelés, hogy a lélek a VÉGSŐ és LÉNYEGI komponense az emberi LÉTNEK, a test pedig egy haszontalan, figyelmen kívül hagyható „függvény”.

Lélek halhatatlansága

Test feltámadása

1./ A lélek be van börtönözve a testbe.

A test a lélek börtöne.

A GÖRÖGÖK TANÍTOTTÁK EZT!

A lélek a testhez tartozik! Isten célja az emberekkel, hogy testeik ÉLŐK legyenek, a lélekkel MEGERŐSÍTVE! Mint EGYETLEN LÉTEZŐ EGÉSZ! (lény)

     A kereszténység AZT tanítja, hogy a lélek a TESTHEZ TARTOZIK.

- 5 -

2./ A test LÉNYEGE szerint GONOSZ. EZÉRT KELL a léleknek kiszabadulni belőle. A lelket „szabadon kell engedni”. Az a test „fogva tartója”. A lelket meg kell szabadítani a testtől, mert az csak rossz!

A test LÉNYEGE szerint JÓ! Noha a gonosz megrontotta, tehát megváltásra szorul! A testet MEG KELL VÁLTANI! Az alapvetően jó, csak megromlott.

3./ Az ember halála egy természetes út egy alacsonyabb rendű élettől egy magasabb rendű felé. A halál barát! Üdvözöljük, öleljük meg. Készüljünk fel rá, mint útra a magasabb rendű életformához. És ez ma NAGYON NÉPSZERŰ nézőpont a keresztények között. NEM tagadhatom! Ez egy széles körben elterjedt hit. Hogy a halál egy csodálatos barát! Átvisz minket békésen egyik birodalomból egy másikba. Alacsonyabb rendű életből egy MAGASABB RENDŰBE! EZ NEM A BIBLIAI NÉZET!!

Az emberi halál ELLENSÉG! ÁTOK! A BŰN következménye! Út az életből egy sötét és NEM TELJES létállapotba!

     Cullmann leírja ezt! TELJESEN VILÁGOSAN ÍR erről a pontról! A halál NEM út az életből a NEM-LÉTBE, ahogy Jehova Tanúi mondják, se NEM az élet egy alacsonyabb rendű formájából egy magasabb rendűbe, ahogy a GÖRÖGÖK tanítják! De: inkább út EBBŐL az ÉLETBŐL egy ALACSONYABB formába, ALACSONYABB LÉTFORMÁBA, amit NEM lehet ÉLETKÉNT jellemezni!!

4./ MINDENKI a lélek halhatatlanságával rendelkezik! MINDEGY, mit hiszel, hogyan élsz, MINDANNYIUNKNAK halhatatlan lelkünk van.

MINDEN ember meg lesz ítélve, de  CSAK A MEGVÁLTOTTAK kapnak halhatatlan életet!

     És sajnos SOK keresztény beleesik ebbe a FOGALMI HIBÁBA, amikor azt mondja, hogy MINDEN (emberi) lélek halhatatlan! Ez NEM BIBLIAI álláspont! Az a TEST FELTÁMADÁSA! A HALOTTAK FELTÁMADÁSA! És ez TESTI élet lesz, NEM csak a lélek halhatatlansága, hanem az EGÉSZ személyé! Az ellentét itt NAGYON FONTOS! A lélek halhatatlansága a GÖRÖG gondolkodásban ez: MINDEN halhatatlan lélek BE VAN ZÁRVA EBBE A TERHES FIZIKAI TESTBE! Ahonnan meg kell szökni! Ez a gnoszticizmus elképzelése. Ma a SZCIENTOLÓGIA vall hasonlót! Ha tudja valaki, PONTOSAN EZT mondják! Mi MIND phaetonok vagyunk, isteni lények, „lelkek”, isteni szellemek, isteni egységek, amiket phaetonoknak hívnak. Úgy döntöttünk, a sárban fogunk játszadozni, a fizikai valóságban, bezárattunk ebbe a testbe, és „elfelejtettük”, hogy Istenek voltunk. EZ a szcientológia teológiája/kozmológiája. De NEM A BIBLIÁÉ!

- 6 -

5./ Amikor meghalsz, AZONNAL megkapod az áldottság TELJES állapotát. Csak csendesen „átmégy” az életből oda, és megkaptad. Vége a történetnek.

Amikor meghalsz, NEM szűnsz meg  létezni, de még ha „IGAZ” vagy, AKKOR SE LESZEL TELJES! Még VÁROD a halálból való FELTÁMADÁST! SAJÁT feltámadásodat, a halhatatlanságra, MEGMENTÉSED BETELJESEDÉSÉT!

     A halottaknak van egy „köztes” állapota, ahol VÁRNAK végső természetükre. És MÉG EGY ELLENTÉT:

6./ A halhatatlanság magában foglalja az anyagi világból eltávozást, az anyag NÉLKÜLI világba. FIZIKAI világból a SZELLEMIBE. NEM élsz tovább a FIZIKAIBAN, hanem a SZELLEMIBEN!

A FELTÁMADÁSBAN a halhatatlanság magában foglalja az átmenetet EBBŐL a korszakból az ELJÖVENDŐBE! BEFEJEZED életed ebben a JELEN korszakban, ami a HALÁL és a ROMLOTTSÁG korszaka, a BŰNÉ és szenvedésé, és elkezdesz ÉLNI az ELJÖVENDŐ korszakban, ami el kell, hogy jöjjön a FELTÁMADÁSON keresztül. Az ÁLDOTTSÁG, ÉLET, BÉKE, SZENTSÉG, TELJESSÉG korszakában, és SOHA TÖBBÉ NEM HALSZ MEG!

NEM csak „átmégy” egy anyagtalan világba!

 

     SOK MÁST is el lehetne mondani itt, de tovább kell haladnom. Biztosan lesznek kérdések ehhez, mert mindent nem tudtam érinteni.

Ezékiel 18:4

     A „lélek”, AMELY VÉTKEZIK, AZ FOG MEGHALNI! Bibliai szóhasználatban tehát a lélek NEM halhatatlan lényegét tekintve! MEG TUD HALNI! MEG IS FOG HALNI, ha vétkezik. És MINDENKI vétkezik! MINDEN emberi lélek vétkezett, KRISZTUST KIVÉVE! Ezért MIND meg fogunk halni! Lelkeink meghalnak, „ki lesznek vágva” az élők földjéről, átmennek a létezés egy birodalmába, ami NEM az, aminek lenni KELL, és az EGYETLEN remény, hogy ELKERÜLJÜNK onnan, Isten egy CSODÁJA, amely MEGVÁLTJA lelkünket a sírból! A halálból! Tehát a lélek NEM alapvetően halhatatlan! A halhatatlanság a MEGVÁLTÁS egy ÁLDÁSA, amit a MEGVÁLTOTTAK KAPNAK Isten KEGYELMÉBŐL, HIT ÁLTAL!

     Tovább haladunk, és bocsánatot kérek ezért a sok anyagért.

- 7 -

      A Máté 10:28 sokat segít nekünk.

     Jézus azt mondja, NE féljetek azoktól, akik megölhetik a TESTET, de a LELKET NEM! Inkább Őt féljétek, aki a lelket és a testet IS MEG TUDJA SEMMISÍTENI a ge-hennában, a Pokolban.

     Az előbbiek emberi lények. Egy másik ember megölheti a testedet, mondja Jézus, de NEM tudják megölni a lelkedet. Mert a lélek, noha nem halhatatlan, de MÁS EMBEREK NEM TUDJÁK MEGÖLNI! De – azt mondja – inkább Őt féljétek – aki Isten kell, hogy legyen-, aki a lelket ÉS a testet IS meg tudja semmisíteni a ge-hennában. Isten az, aki ellenőrzése alatt tudja tartani, mi történik a lelketekkel, és nemcsak a testet – ez teljesen világos, igaz? Tehát a lélek a FIZIKAI test halála után IS létezik! Tehát a lélek NEM egyszerűen a TEST élete, hanem valami attól KÜLÖNBÖZŐ! Máté 10:28!

     Akkor MI történik a halálod után?

     Ha Jézusban HISZEL az Újszövetség szerint, akkor NEM egyszerűen a holtak egy KELLEMETLEN Birodalmába mész, amit mindenki az Újszövetségben maga előtt kell, hogy lásson, de amit SENKI nem kívánt! De ha Jézusban HISZEL, akkor VAN egy CSODÁLATOS reménységed: Isten JELENLÉTÉBEN leszel képes létezni, a mennyben bizonyos értelemben. Itt van erre egy klasszikus szövegrész.

     A folytatásban a Lukács 23:43 elemzése következik

     Vége a 4. előadás 2. részének. A Lukács 23:43 elemzésével folytatom majd. (a ford.)

Címkék: lélek Robert M Bowman

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr8510002478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása