EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Mikor van a játék ideje?

2016.03.03. 19:00 | Johnny Joker | 103 komment

Annácska és kis Peti
nagyon szeret játszani.
boldogok, ha kint vannak,
egész nap csak ugrálnak.
De a királyságteremben
nem játszanak, csendesek
Mert ha ugrabugrálnának
Végül még bajt okoznának.

"mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak" Prédikátor 3:1

A fenti szerzemény, a hozzá tartozó színes dokumentációval együtt ismeretlen szerző műve, ismeretlen fordító fordítása, de a JW.org-ról letölthető, és a következő utasítások tartoznak hozzá: "Ezzel a mondókával megtaníthatod a gyermekednek, hogy a királyságteremben nem illik játszani vagy futkározni."

Mindezt 1-3 éves gyerekeknek ajánlja a Watchtower Zrt, mondókaként.

Sőt, feladatot is oszt:
FELADATOK: kérdezd meg a gyermekedtől:

„Hogyan kell viselkedni a királyságteremben? Szabad játszani, ha ott vagyunk?”
Olvasd fel neki a Prédikátor 3:1-et.
Mutassa meg a képen: kiskutya székek hinta. Keresse meg a képen: csiga táska".

Emlékszünk? Jézus 12 éves korában, önként maradt Atyja házába, hogy halhassa az ott folyó dolgokat, és kérdéseket tegyen fel ezzel kapcsolatban?

Jehova Tanúi gyermekeinek már 1 éves korukban sírás és zokszó nélkül kell abszolválniuk 1 óra 45 percet, hetente többször ezen összejöveteleken, vagy akár 3 egymást követő napon, immár szünet nélküli kongresszusi napokat.

A probléma nem a gyermeknevelésre való ösztönzés, ez önmagában jó dolog, és hasznos is lehet.

A problémát inkább a gyermeknevelés Zrt-értelmezett Bibliába történő beleerőltetése jelenti.
Az, hogy inkább "áldozatot" várnak el, mintsem "irgalmasságot" tanúsítanának.

Tudjuk, hogy egy Tanú gyerek számára nincsenek ünnepek, csak az emlékünnep csodálatos, érzelemtől áthatott, mondanivalóval teli emlékezetes 40 perce évente.

Se karácsony, se nyuszi, se szülinapi torta, csak az ezek közelében található napok valamelyikében megkapott, egyáltalán nem erőltetettnek tetsző ajándékok, jobb esetben. Mindez természetesen bibliai alapokon nyugszik, legalább annyira, mint a következő bibliai események:

Tudtuk-e az alábbi dolgokat?

Józsefnek és Máriának azért kellett elhagyniuk otthonukat, és Egyiptomba költözniük, mert a 3 asztrológus jelentette a véneknek, hogy: Egy normális szót nem tudtak váltani a szülőkkel, annyira fegyelmezetlen volt a gyerek!

A vének e miatt visszavonták József kinevezését, Máriát pedig eltiltották az úttörőszolgálattól.

Addig, amíg meg nem nevelik a gyermeküket, tiltólistára kerültek, a gyülekezet tagjai megjegyezték őket, miután a helyi szükségletek részben a gyermeküket Heródes mészárlása miatt elvesztő szülők előtt megtartotta Kordinátorosz Pálinkusz testvér a helytelen gyermeknevelésről szóló programját.

Miután József és Mária visszatértek, külön helységben vehetett csak részt az évenkénti imádaton, mert a kis Jézus rendszeresen sírni merészelt, és a szülei figyelmét kereste.

Talán emlékszünk a Biblia ezen részére:
„Végül három nap múlva megtalálták a templomban, ott ült a tanítók körében, figyelt rájuk, és kérdezgette őket.”

Nos, kevesen tudják, hogy Jézus bírói bizottság előtt állt ekkor, mivel a három napos ünnep alatt szaladgált a királyságteremben, és ahogyan a JW.org-os képen is látszik, nekiment egy idősebb testvérnek, akinek botja az ütközés hatására kígyóvá változott, és megmarta az első sorban ülő aranygyűrűs körzetfelvigyázót. (Utalok a Marci fejében lejátszódó kígyós jelenetre.)
A tanítók, azaz a vének, be is hívták a kisterembe, miután tájékoztatták a bírói bizottság szükségességéről, és időpontjáról. Természetesen a szüleire nem volt szükség, hiszen még a gyermekmolesztálási esetekben is egyedül kell a kiskorúnak a molesztáló szemébe mondania a bírói bizottság előtt a kifogásolt tettét. Nos, ezért volt, hogy a szülei itt találták, és hogy ők nem vettek részt a bírói bizottságon.

Hogy hogyan lehetséges, hogy a leírás szerint ezen bírói bizottságnak szem és fültanúi voltak a Biblia szerint, mikor a bírói bizottság köztudottan bibliai alapokon nyugvó, szupertitkos dolog, amin senki nem vehet részt az elítélt és a bíráin kívül?

Nos, nem állíthatjuk biztosan, de feltételezhető, elképzelhető, hogy aki leírta ezt a bibliai részt, az tévedett, vagy szándékosan félre akart vezetni minket!
Hiszen a Watchtower Zrt-nek nemegyszer bele kellett már eddig is javítani a bibliába, gondoljunk arra, miként TETTÉK BE a Jehova nevet az Újszövetségbe, vagy pl.: nyilvánvaló, hogy nincs helye a Bibliában olyan megbotránkoztató dolgoknak, mint pl. ez:

„János 8:1-11:
1 Jézus kiment az Olajfák hegyére, 2 majd kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köré sereglett, s ő leült és tanította őket. 3 Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, 4 és így szóltak hozzá: "Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték. 5 Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?" 6 Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, s vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. 7 De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: "Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!" 8 Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön, 9 ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középütt álló asszonnyal. 10 Jézus fölegyenesedett és megszólította: "Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?" 11 "Senki, Uram" - felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: "Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!"

Ez a történet egyáltalán nem illik a Bibliába, rossz fényt vet Jézus valódi céljaira, nem összeegyeztethető az addigi munkásságával, és szellemiségével!
Elképzelhetően gonosz "bibliahamisítók" tették bele ezt az ihletett írások közé, ezért a ti védelmetekben a vezetőtestület ezt el is távolította a Bibliából.
(Nem, nem arról van szó, hogy ez a "farizeusokat" sértené! Dehogy...)

Nos, elképzelhető, hogy a bírói bizottság lezajlását is hasonlóan aljas szándékból megváltoztatták, hogy összezavarják az igaz hívők elméjét!

Mert mindenki tudja a Bibliából, miként is kell viselkednie egy igaz keresztény 1-3 éves gyermekének az összejövetelen:

- Nem adhat ki 30 decibelnél magasabb hangokat huzamosabb ideig (1 millinemzedékperc)

- Nem mocoroghat

- Nem forgolódhat. (Az ülőhelye, és az előadó közé húzott egyenes vonaltól nem fordulhat el jobban, mint 45-45 fok, azt is csak indokolt esetben.)

- Más gyermekekkel, felnőttekkel nem beszélhet, nem is gagyarászhat.

- Nem lehet éhes, nem kellhet neki pisilni, kakilni.

- Büfizéssel vagy pukizással nem áshatja alá az összejövetel komolyságát.

Ha mégis megtörténne ezen gyalázatos események közül akár egy is, akkor az összejövetelen jelenlévő többi testvér felelőssége, hogy hassanak a nem keresztény viselkedésű gyermek tehetetlen, gyermeknevelésben megbukott szüleire!

Közösen kell hangot adni az összejövetel ilyen irányú zavarása ellen, halk, de folyamatos: "nahát, ez felháborító" mormolással.
Hangos "C" hang kiadásával a fogaik között emlékeztethetik feledékeny hittársukat a szülői kötelességükre.

Mindez a szeretet jele, és segítség az adott szülők felé!

Ha ez nem hat, akkor hangosabb "kisterem, kisterem" skandálással kiszavazhatják a renitenseket az előadás megtartására szolgáló helységből.

Bizonyára nem tűnnek ismeretlennek nektek ezek a momentumok, mert amíg a Jézus bírói bizottságára vonatkozó részek ironikusak, de fiktívek, addig a gyermeknevelés, a szülőktől és a gyermekektől elvárt viselkedési normák ERŐLTETÉSE igenis valós dolog a gyülekezetekben.

Talán ti is ismertek olyan személyeket, akiket mondvacsinált indokkal azért nem neveztek ki a képességei ellenére, vagy vonták vissza a kinevezésüket, mert a gyermekei gyermekként viselkedtek, és nem miniatűr Jehova Tanúiként.

Abba most nem is mennék bele, hogy milyen béna ez az idézett mondóka, én mondókának sem nevezném, mert nem teljesíti a mondókára vonatkozó nemzetközi irányelveket SE.

Helyette Jézus gondolataira hívnám fel a figyelmet:

Márk 10:13-16 Hungarian New Translation (NT-HU)

"13 Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak.
14 Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa.
15 Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba."
16 Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket."

Más fordítás "kisdedeket" szóval adja ezt vissza.

Nyilván mindenki azért viszi a gyermekét/gyermekeit ilyen helyre, hogy Jézus "megérintse őket", és nem azért, hogy jó pontot szerezzenek a vének, vagy a gyülekezet tagjai előtt, mert az súlyos bálványimádásnak számítana...

Nézzünk egy tényt: Minden 3 tanúgyerek közül csak 1 keresztelkedik meg.

Hogy aztán ezen 33% közül mennyi marad tanú, miután tizenévesen felbukkan a habok közül, és megízleli az igazi szeretetet, arról nem szól a fáma, de tapasztalataim alapján 5-ből 1 marad meg ezen az úton.

Ezen tendencia átfordítására született Marci és Zsófi, ezért beszélgetünk szolgálati összejövetelen kifestőkről, kivágott bibliai szereplőkről, és a gyermekeinknek adott zsebpénz helyes, teokratikus felhasználási módjáról (értsd: adja a gyerek a szervezetnek).

Isten áldásai ezek a filmtörténeti alkotások a Zrt-től, ezek a mondókák, ezek gesztusok, ezek a mesék egy nyitott szemű embernek.

Akik hosszú éveket eltöltöttek a szervezetben, és láttak aranyos, mosolygós gyermekeket megkeresztelt Tanúvá válni, sok érdekes történetet mesélhetnének mosolytalan úttörőkről, követendő példaként beállított boldog családok összeomlásáról, mert kiderül, milyen is az igazi szeretet, amikor a gyermek nem ért tovább egyet a tanításokkal...

Ne feledjük, a szervezet belőlük, a mostani Tanúk gyermekeiből akarja fent tartani a növekedést, ezért ösztönzi erősebb érzelmi manipulálásra a Tanú szülőket, akik valamiért hagyják is ezt, és gyermeküknek már óvodában új világ fordítású Biblia lesz a jele, esetleg őrtorony, amire azt mondják, hogy bástya a sakkból, esetleg prédikálótáska, nyakkendő...

Ne feledjük, e mostani gyermek generációkból lesznek a Tanúk következő felvigyázói, és "vénasszonyai"!
A szervezet számára nagyon fontos lesz ez a generáció.

Valószínűleg kevés idős testvérünk fog ezen blogon kutakodva felismerésre jutni, hisz az ő fejükben még az internet sátántól valónak van beállítva.
Viszont ezen, Zsófivá és Marcivá változtatni kívánt generáció tagjai bizony élnek a lehetőséggel, és megvizsgálják, hogy vajon tényleg úgy vannak-e azok a dolgok, példát mutatva "bereaiságból" a sok "béthelesnek", akik annak idején igencsak belemerültek a bálványimádásba!

Hogy ez napjainkra is igaz-e, azt mindenki döntse el maga.

Azoknak a fiataloknak, aki keresztelkedés előtt állnak, vagy gondolkoznak ilyenen, azt üzenem,
hogy fontos dolog megbánni a bűneinket, és átadni magunkat Jézusnak, ez igaz!

De soha, sehol nem utalt arra Jézus, hogy ezzel az aktussal egy szellemtől felkent szervezet tagjaként kellene azonosítani minket bárkinek is!

(Még csak az "Isten szervezete" szókombináció sem szerepel a bibliában, miként az "égi szekér" sem!)

Ezt állítja ugyanis a második keresztelkedési kérdés, amire igent kell, hogy mondjon mindaz, aki örökké szeretne élni a szervezet szerint.

Ez az apró betűs rész a keresztelkedéskor, amin kevesen gondolkodnak el.

A Biblia szerint felelőtlenség olyanra igent mondani, amit nem ismerünk.

Mire keresztelkedésre kerülsz, lehet, megismerted már, hogy milyen személy is volt Jézus, és megértelek, hogy követni akarod, tedd is...

De "Isten szervezetéről" bizony nem sokat tudsz, ugye?

Tudod-e, hogy milyen formában működik is pontosan ez az amerikai cég?

Ki és mikor alapította ezt a céget?

Kik voltak az eddigi vezetőik, és ők miket tettek vezetésük idején?

Milyen célra alakult ez a cég, és milyen célokat tűz ki napjainkban?

Kié valójában a királyságterem, és minden, ami benne van?

Van-e fizetett "papság" a szervezeten belül?

Mekkora nyeresége van évente ennek a cégnek?

Mekkora vagyona van ennek a cégnek?

Mire költi a pénzét ez a cég?

Ez csak egy két dolog, aminek utána kell nézni, mielőtt az ember egy cég tagja lesz, mivel egy ilyen esemény elég komoly dolog, nem véletlen, hogy olyan céggel, amit nem lehet leinformálni, lekérdezni pl. a NAV-nál, olyannal nem is foglalkozik komolyan senki, még a bankok sem adnak neki hitelt...

Ezt nem végezheti el helyetted senki, viszont szép gyűjtemények vannak itt, és hasonló oldalakon, olyan emberektől, akik már kutattak valamilyen irányba a szervezettel kapcsolatban, és fontosnak érzik megosztani a kutatásuk eredményét.

Mielőtt a Watchtower céghálózat tagja leszel, nézz utána ezeknek a dolgoknak te is, „hogy úgy vannak-e azok a dolgok”.

(Friss információ: Kordinátusz Pálinkusz testvér 18 éves lányát kiközösítették, mert egy világi férfiba lett szerelmes, és ezt nem bánta meg, sőt... Mivel Kordinátusz Pálinkusz testvér szeretettől vezérelve kidobta otthonából előtte a gyermekét, így szerencsére az ő pozícióját nem fenyegeti semmi veszély, mert igaz ugyan, hogy aki a saját háznépét nem tudja irányítani, az a gyülekezetet sem tudja, de még milyen mázli, hogy kiközösítésekor már 1 napja nem tartozott az elsőszülött lány édesapja és az édesanyja háznépéhez!

Kisebbik lánya továbbra is szaladgál a királyságteremben, a testvérek nyakába ugrik, mosolyog rájuk, mesél nekik, kiszínezi a füzetüket, szól, ha éhes, ha szomjas, felborítja a művirágokat, stb...
De már látom, hogy ő is Zsófivá kezd válni. Már kifestője is van...)

Mikor van a játék ideje?

Annácska és kis Peti
nagyon szeret játszani.
boldogok, ha kint vannak,
egész nap csak ugrálnak.
De a királyságteremben
nem játszanak, csendesek
Mert ha ugrabugrálnának
Végül még bajt okoznának.

A tanulság:

A királyságteremben nem illik boldognak lenni, azt mindenki intézze kint!

És jobb, ha mindenki, aki bent van, csendben marad, és nem ugrabugrál, mert baj lesz...


AMNÉZIA

Ajánlott videó a fenti gondolatokhoz:

Egy kisbaba kiad egy minimális hangot, és az anyukája kiviszi a királyságteremből, és jól elveri [4:22-től látható a jelenet a videóban].

A videó ennek a "JT életképek" gyűjteménynek az első darabja:

http://jehovatanui.blog.hu/2011/01/29/tragikomikus_komediak

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr38440542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.03.04. 03:04:05

A kicsik aranyosak.
Muszáj szeretni őket.
Ők csak ebből értenek - a szereteből.

De a szülők...
Hogy bömböl a gyermeked órákon keresztül, az egy dolog.
De te tudsz figyelni az előadásra?
Hazudj valamit: pl azt, hogy te tudsz.
Ha te nem tudsz, akkor mások sem tudnak, sőt az előadót is zavarja.
Ez pszichológia: Sír a gyerek, baj van.
És ebből jön a késztetés, hogy oda is odafigyeljenek az agyuk bizonyos százalékával.
Mi a megoldás - hogy te is jól járj, és a káposzta is megmaradjon?
Amíg nem sír, jó.
Ha elkezd sírni (gondolom nem először, és ezt te is gondolod, és mások is gondolják), kimész, de előtte megkérsz valakit, hogy vegye fel az előadást, amit később visszahallgathatsz, ami biztosítja számodra vágyott (mert vágyod, ugye?) az aktuális addiktív szellemi táplálék meghallgatását, ami növekedést eredményez nálad: "én a te hitem által, te meg az én hitem által".

Tény, hogy rosszul hangzik ez így.
De hihetetlenül sok minden van a világban, ami ennél sokkal rosszabbul hangzik.
A különbség a különbségben van.
Tudsz különbséget tenni - különbség és különbség között?

>>A királyságteremben nem illik boldognak lenni, azt mindenki intézze kint!
És jobb, ha mindenki, aki bent van, csendben marad, és nem ugrabugrál, mert baj lesz...<<

- Boldogság? Ez a boldogság függvénye?
Ez egy vércinikus megfogalmazás/társítás.
Aki erre képes, attól sacc per kb semmi nem kell.

Azt hiszem most jött el az idő, hogy feltegyem a kérdést sok-sok idő után:
Akik ilyen cikket írnak, ilyen eszmefuttatást vezényelnek le, azok mennyire hisznek Istenben?
Szerintem semennyire.
És ebből adódik a követező kérdés:
Azok a hitetlen emberek, akik ilyeneket írnak, azoknak mi a célja?...
És ez a cél kinek a nagyobb célját támogatja Isten ellenében?...

Nem mindig jó feketén.fehéren látni, elemezni a dolgokat, de néha muszáj... az ilyen esetekben muszáj.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.03.04. 08:39:01

A bejegyzést AMNÉZIA kérésére frissítettem egy érdekes illusztráló rajzfilmes videóval is...

Catharine 2016.03.04. 14:00:03

@a jövő hírnöke: Megfogadtam, hogy soha nem fogok írni neked, de sikerült egészen felbosszantanod, pedig nem vagyok az a mérgelődős típus.

Ha szerinted az rendben van, hogy egy kisgyereket kiküldjenek a hideg, fűtetlen folyosóra, akkor komolyan mondom, hogy nagy baj van veled. Nem ordító gyerekről beszélünk, hanem egy kisgyerekről, akit kötelező elvinni azokra az összejövetelekre, mert rád fognak szólni, ha nem teszed. Elvárták, hogy hordjam a kislányom, de ha már valamiért rosszul érezte magát, mehettem a hideg folyosóra. Ha elvárják, hogy hordjam oda a gyermekem, akkor számoljanak azzal, hogy GYEREKet viszek oda, nem egy FELNŐTTet!

Ha te komolyan írtad azt, hogy ez rendben van, hogy fázzon meg a gyerek, csak a drága testvéreknek legyen csend, akkor én teljesen félreismertelek téged.

2016.03.04. 14:22:28

@Catharine:

>>Megfogadtam, hogy soha nem fogok írni neked, de sikerült<<

- Úgy látszik mégis tudok valamit :)

De most komolyan, nincs fűtött helység?
Vagy bent vagy a plusz huszonötben, vagy kint a farkasordítóban?

Írhatok a helyedben, ahogy én gondolom jónak?
Ha nem kerül plusz költségbe, ha nem jelent fáradságot, elmentek és megmutatjátok magatokat: "Jöttünk, láttunk, győztünk.", aztán hazamentek.

Ha ez nem megy, előtte mindenkivel megosztod, hogy ezért és ezért nem működik a dolog.
MINDENKI megértette volna a helyzeted, zokszó nélkül!
Erőltettél valamit, amit nem kellet volna.
Eredmény: Mindenki szenvedett: te, a gyerek, a tesóid, és csak sebet hagyott mindenkiben.

Van határ!
Te nem az Őrtorony miatt, az összejövetelek miatt hiszel Istenben, hanem a saját személyes meggyőződésed, a saját személyes bibliatanulmányozásod alapján.
Az összejöveteleken való részvételeddel másokat erősítesz a hitükben (kimondva-kimondatlanul), és együtt lehetsz egy olyan helyen, ahol Isten szelleme megnyugszik.

A legfontosabb:
Ne bántsd magad ezért!
És ne bánts másokat, mert végső soron magadat bántod - ahogy a mellékelt ábra mutatja.
Érted, akikre neheztelsz, már nem is emlékeznek rá, te meg tüskeként hordozod magadban ezt évek óta - miközben felnőtt a gyermeked, és már nem sírná végig az előadást.

Az igazi kérdés, hogy ki mit veszített el ezzel a történettel.
Te pl a hitedet.
Megérte?

Catharine 2016.03.04. 14:46:22

@a jövő hírnöke:

A hitem sokkal erősebb most, mint akkor volt. Nem veszítettem el. Nem is erőltettem semmit. És nem is neheztelek senkire, nincsenek tüskéim, de így visszagondolva alap, hogy felháborít, bárkit felháborítana. Amúgy volt idő, mikor nem hordtuk a gyereket pont ezért, és folyton leszúrtak, hogy itt lenne a helye, vigyük őt is. Igen, nem volt kisterem, a folyosón nem fűtöttek, olyan hideg volt ott, mint kint, mert a bejárati ajtó is engedte a hideget. Oda kellett kivinnem. Ha nem ezt tettem, akkor komolyan jöttek a szúrkálások, hogy miért nem jön a gyerek és miért felváltva járunk a férjemmel. Pedig eleinte nem ilyenek voltak és Manócska tündérien jó kislány. De ő is érezhette rosszul magát és nem ordított hangosan vagy ilyesmi, de mégsem egy felnőttről beszélünk, aki teljesen csendben tűri, ha rossz neki.

Nincs bennem rossz érzés a Tanúkkal kapcsolatban, tisztelem, hogy ők így fejezik ki Isten iránti hitüket. De elvárom, hogy ők is tiszteljék, ha én máshogy szeretném kifejezni, mert ez egy olyan bensőséges kapcsolat Atyánkkal, ami tényleg csak Rá és rám tartozik. Viszont komolyan bánt, hogy sok dolgot szó nélkül tűrtem, mint például ezt is, ami nem volt helyes. De ezen változtatni nem tudok, viszont tanulhatok belőle és a jövőben csinálhatom másképp is :)

2016.03.04. 14:57:51

@Catharine:

Ja, és most csak a gyermeked életét tartottam szem előtt.
Szerinted, mennyi esélye van a gyermekednek a jövőre vonatkozóan, ha tőled azt látja, hogy Isten nem jó, igazságtalan, nem törődik velünk?
Esélye sincs annak az arany csöppségnek.
Lesz olyan, mint te: Kemény, összehúzott, szigorú szemekkel, ajkakkal, megfeszült állkapoccsal világbanéző.
Nem fogja érteni, hogy miért született, hogy miért él, hogy merre tart... gyk. nem lesz életcélja.
És mindez azért, mert a fix plusz huszonöt helyett, a plusz tizenkilencet már fűtetlen helyiségnek tartottad.

Emlékeztetnélek:
Idén a sok halálra fagyott között volt egy tinédzser is, és voltak akik a saját lakásukban fagytak meg, pedig már évek óta nincs igazi tél.
Ha igazi tél lenne, mint régen, a gyerekkoromban, akkor naponta tucatnyian fagynának halálra!!!

Az embereknek választaniuk kell: gyógyszert vesznek, vagy ételt, vagy kifizetik a rezsit.
Képes vagyok a rosszra, valami jóért?
Igen!!!
Gyűlölöm ezt az embertelen világot, és bizony ha úgy alakul, hogy hadba hívnak, én megyek, és megküzdök az igazságtalanság ellen, a szabadságért, a szabadulásunkért.

Ez vagyok én.
Mindig is ez voltam.
Az emberek nem változnak.

Duchessa 2016.03.04. 15:19:38

Nekem nagyon tetszik az írás.

Duchessa 2016.03.04. 15:24:01

@a jövő hírnöke: Te most csak azért jösz fel erre az oldalra, hogy bele kössél az emberekbe? Neked nem mindegy, hogy ő hogy neveli a gyerekét? Nem te vagy az apja, akkor meg mit szólsz bele? Meg te honnan tudod, hogy ha az ő gyereke felnő, milyen kapcsolata lesz Istennel? Mert te úgy mindent tudsz, és látod a jövőt is...

2016.03.04. 15:43:50

@Duchessa:

>>Neked nem mindegy,<<

- NEM!!!
Azt... nem szeretném, hanem AKAROM, hogy örökké éljenek. Ő meg a gyermeke - a kicsi ő.
("kicsi én" után szabadon)

Tudod milyen primitív szintre le lehetne redukálni ezt az egészet?

Én tudom, mert onnan indultam.
Amit leírtam, nem csak elképzeltem, hanem meg is tettem. Fogdában voltam.
Tudod milyen érzés, milyen erő, amikor az arc elé helyezett védekező kézzel együtt küldesz földre valakit?
Érted, az arcod elé helyezed a kezed, és védekezel, de a kezeddel együtt letarol valaki?
Amerikai foci.
Megvan?

>>Mert te úgy mindent tudsz, és látod a jövőt is<<

- Bocsánat!!!!
Annyira, de annyira sajnálom!
Nem így tervezetem.

Igen, tudok mindent, és látom a jövőt is.
Most mit csináljak?
Felejtsek el mindent, vakíttassam meg magam, vagy mit?

a századik juh 2016.03.04. 16:00:00

@a jövő hírnöke: "De te tudsz figyelni az előadásra?
Hazudj valamit: pl azt, hogy te tudsz.
Ha te nem tudsz, akkor mások sem tudnak, sőt az előadót is zavarja."

Megkérdeznélek, hogy akkor, amikor Jézus megetetett 5000 férfit, és a háznépüket, vajon voltak-e gyerekek?

Említette-e a biblia, hogy bárkit is zavart volna, hogy kisgyerekek is jelen voltak?

Vajon minden gyermek csendben volt?

Nagyon egyetértek ezzel a gondolattal: " inkább "áldozatot" várnak el, mintsem "irgalmasságot" tanúsítanának." Akárcsak én írtam volna... :-)

Mert, -kíváncsi vagyok a véleményedre- vajon onnan fogja tudni mindenki, hogy Jézus tanítványai vagyunk, ha néma csöndben koncentrálunk az előadó eszmefuttatására?

Vagy, netán onnan, hogy szeretet van közöttünk?

Ha esetleg az utóbbira szavazol, akkor miért is zavar, hogy egy gyerek sír, színez, mocorog, stb?

De tudod mit? Zavarjon. De nem azt tanuljuk pont, hogy lássunk a dolgok mögé, és legyünk rugalmasak?

Sokkal nagyobb erőfeszítés egy kisgyermekkel eljutni az összejövetelre, mint megítélni őt egy olyannak, aki egyedűl, vagy a párjával megy el.

Vajon a betiltás alatt kizavarják-e a titkos összejövetelekről a kisgyermekeseket?

Sajna az a szervezet, amit a betiltás egy családdá kovácsolt, betiltás után egy egymást fúró emberekből álló brazil szappanoperává vált, ahol az emberek nem azt nézik, hogy hogyan segíthetik egymást, hanem hogy miben hibázik a másik. (Erre te remek példa vagy, köszönöm, hogy ezt mindíg alátámasztod, habár, igaz ami igaz, folyamatosan fejlődsz, csak így tovább)

És ez nem, ismétlem, nem a mezei hírnökök miatt van, a fejétől bűzlik a hal, ez a fej nevezi ki ugyanis a nyáj vezetésére teljesen alkalmatlan véneket, mert nem az empátia és szeretet alapján választanak, hanem a szolgalelkűség és irányíthatóság alapján. (tisztelet a kivételnek)

Ott van az írásban az idézet, hogy mit tett Jézus, amikor az apostolok, akik a szervezet szerint vének voltak, el akarták távolítani a gyerekeket... Erre te mit teszel? Lehurrogod Jézust, és ócsárolod, hibáztatod, kifigurázod azt, aki elmondja a tapasztalatát.

Lelked rajta...

A fényképen egyébként egy mosolygós, jó kedélyű, életvidám szép lány található, aki neked is, nekem is testvérnő...

Te mégis mit látsz: "Kemény, összehúzott, szigorú szemekkel, ajkakkal, megfeszült állkapoccsal világbanéző. "

Bízom benne, hogy amiként eddig is sokat változtál, ezután is fogsz még, és meglátod, hogy te, habár Isten kiválasztott emberének tartod magad, valahogy mégis mindíg nekitámadsz az embereknek, legyen az orvos a fórumon, vagy egy testvérnőd, akinek van egy tapasztalata.

Az alapján osztályzól, kinek mi a véleménye a SZERVEZETRŐL!.

Ez hiba.

Dehát... mindannyian hibázunk, nemde? :-)

Catharine 2016.03.04. 16:07:15

@a jövő hírnöke: Te mégis honnan veszed a bátorságot, hogy azt merészeled mondani, hogy tőlem rosszat fog látni a gyermekem Istenről? Nem is ismersz, csak egy magányos ember vagy, aki tényleg azon éli ki magát, hogy másokat bánt. Holnap az lesz az első dolgom, hogy a te kommentedet kinyomtatom és megmutatom az összes Tanúnak, aki becsenget. Azt mondod, hogy tényleg tied az igaz hit, akkor miért úgy viselkedsz, mint azok, akiket Jézus utálatosaknak nevetett?

Eddig sem olvastam a kommenteidet, ezután sem fogom, mert már látom, hogy milyen is vagy valójában. És a példád által azt az oldalát is tapasztalom a szervezetnek, amiről sokáig azt mondtam, hogy nem is létezik. Te vagy rá a bizonyíték, hogy igenis szörnyű dolgokra vagytok képesek. És az ítélkezés a legkisebb rossz ebben.

Válasszal ne fáradj, ezek után még annyira sem fogom elolvasni, mint eddig tettem.

a századik juh 2016.03.04. 16:23:36

@Catharine: Ez csak természetes. Egyébként meg... nézd másképp: Akár egy érdekes gondolkodású, szervezetellenes exjt is lehet, meghökkentően elmés, és kreatív stratégiával: mert azzal, amit itt művel, éppen alátámasztja azt, amiről beszélünk: hogy milyen gyümölcsöt is terem egy idő után a szervezet tanítása egy jóravaló emberben.

Ha ő nem lenne itt, nem lenne példa az állításainkra. Így viszont remekül SEGÍT minket: demonstrálja, amit cáfolni kíván.

Catharine 2016.03.04. 21:53:48

@a századik juh: igen, igaz. Viszont biztos vagyok benne, hogy ezelőtt az egèsz előtt egy nagyon kedves ember lehetett, mert mikor normàlisabb napjai vannak, el lehet vele beszèlgetni. Olyan, mintha bizonyos napokon nem èrnènek el a szavaink hozzà, csak hajtja a magàèt, nèha pedig kèpes elgondolkodni rajtuk. Mintha nem mindig ugyanazzal az emberrel beszèlnènk :-)

Brigi40 2016.03.05. 01:39:53

Elkülönülésem egyik fő oka az volt,hogy nem akartam a gyerekeimnek olyan gyerekkort amilyen az enyém volt. Három évesen órákat kellett csendben ülnünk egyhelyben,különben jól elnáspángoltak. Mire ezt megtanultuk,jóval az iskolás kor előtt,elvárták,hogy jelentkezzünk és hozzászóljunk. Az igazi megpróbáltatások mégis akkor jöttek mikor iskolába kerültünk. Szembesülni a mássággal a legnehezebb dolog egy hétéves számára. A gúnyolódás,kiközösítés a társak részéről egész iskolás korunkat végig kísérte.

Duchessa 2016.03.05. 04:47:20

@Catharine: Sajnálom, hogy így megbántott téged ez a személy. De szerintem nem riszta fialás, ne is figyelj rá!

Duchessa 2016.03.05. 04:52:35

@a jövő hírnöke: Neked beteg a fejed! Még hogy te látod a jövőt?! Ugye tudod, hogy ez spiritizmus, és Isten ezt gyülöli?! Neked beteg a fejed. Kérdezel, hogy nekem nem mindegy-e, aztán meg magadtól válaszolsz, hogy nem. Remek ember vagy, kérdezel meg válaszolsz is egyedül. További jó társalgást kivánok neked egyedül!

szövetséges 2016.03.05. 07:44:45

@Duchessa: @Catharine: @Brigi40: @a századik juh:
Nem szeretném alátámasztani jövő hirnöke gondolatait, mert a hozzáállásával 100% baj van! Tuti, hogy gyereke sincs!

Viszont
Gyerekeket tanítani az Úristenről és tiszteletéről egy biblikus alapelv, vagyis a Biblia helyesnek javasolja.
Tehát itt nem az elvvel van baj, hanem azzal, hogy Jehova tanui rosszul képviselik. Ezt az elvet ne vessétek el a többivel együtt!

A gyermekek hitről való tanitásának fontosságát egyébként minden hívő családos ember tudja, érzi, indítást érez rá. Igaz?

Sajnos még más, sok igaz tanitást átvettek Jehova tanui. Sátán akarja ezeket nevetségessé tenni azzal, hogy elvessük a többi nyilvánvalóan hamissal együtt.

szövetséges 2016.03.05. 07:49:23

@szövetséges: Szerintem a kifestő jó dolog, persze nem horrorisztikus gyilkolós képekről. Képes Biblia

a századik juh 2016.03.05. 08:22:12

@szövetséges: olvastad-e a cikket?

"A probléma nem a gyermeknevelésre való ösztönzés, ez önmagában jó dolog, és hasznos is lehet.

A problémát inkább a gyermeknevelés Zrt-értelmezett Bibliába történő beleerőltetése jelenti.
Az, hogy inkább "áldozatot" várnak el, mintsem "irgalmasságot" tanúsítanának."

szövetséges 2016.03.05. 09:03:28

@a századik juh:
Igen olvasam. Nekem az jött le amire reagáltam. Mi is arra neveljük gyermekeinket, h ahol Istentisztelet van az nem játszótér és csendben legyünk. Ha kell hát ki is visszük, ha nem bírja. Én az elvről beszélek ami a gyerekek viselkedéséről szól az Istentiszteleti teremben. Érted a külömbséget?

Jónás_ 2016.03.05. 09:09:13

@Catharine:
A felsorolásodhoz hozzátenném, hogy az elvárásoknak megfelelni ráadásul olyan célból kell, hogy a többiek FIGYELNI tudjanak pontatlan, készületlen, tehetségtelen, gőgös, tapintatlan, stb. előadókra.
Különben engem is zavart a hangos gyerek, de olyankor odamentem hozzájuk és megpróbáltam kibillenteni a családot a feszültségből. Fölvettem a gyereket, nézegettük a hirdetőtáblát, rajzoltam a füzetébe, rágcsát csempésztem neki úgy, hogy a rendező ne lássa, játszottunk együtt a játékával. Ilyenkor általában csend lett, de persze a "felügyelőknek" ez sem tetszett, csak nekem nem mertek szólni, akkor még felvigyázó féle voltam. Néhány felnőtt átvett a módszerekből és nekik is működött. Egyébként egy gyermektelen idősebb testvértől plagizáltam én is.
De a gyerekeket nem lehet becsapni, csak azoknak fog működni, akik különben is szeretik őket, és nem kizárólag az elhallgattatásuk a cél.
Akik még jártok, próbáljátok ki, klassz dolog így barátokat szerezni a kicsinyek közül. És még bibliai is.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.03.05. 11:15:21

Különös, hogy a gyermekek hitbeli nevelése körül ekkora probléma lehet Jehova Tanúi között. (Természetesen tisztelet a kivételnek, és nem tudhatjuk, hogy ők mennyien vannak!)

Noha biztos vagyok benne, hogy a szervezet ismeri a tendenciákat a fiatalok gyülekezetekben való meg(nem)maradásáról, és hogy ezek nyilván nem is új jelenségek, úgy tűnik, hogy valamiért még mindig nem tettek ebben az ügyben sem komoly lépéseket. Marci és Zsófi, vagy Annácska és kis Peti... ami ezekből a történetekből átjön, az még mindig az, hogy mini felnőtteket szeretnének látni a gyermekeikben legalább bizonyos időszakokban. És úgy tűnik, nincs senki, aki megmutatná a vezetőknek, hogy ez miért nem jó, miért nem működik, csak a saját gyermekeik (és esetleg az ő lelki sérüléseik)...

Miért nem látják, hogy változtatni kellene?

Nagyon sokféle útja-módja lehet a gyermekekkel való foglalkozásnak, erre számos jó példát lehet találni, de ehhez be kellene látniuk, hogy alapvető változások lennének szükségesek a jövő érdekében. Egy olyan *szakember gárdát* kellene összegyűjteniük, akik képesek foglalkozni gyermekekkel, mivel megtanulták, hogyan is kell egy gyermeket megközelíteni szeretettel, törődéssel, és ügyesen lekötni a figyelmét. Ezek után lehetne ezekkel az emberekkel gyermekeknek szóló foglalkozásokat szervezni, ahol a nekik megfelelő módon és ütemben lehetne tanítgatni, nevelni, gondozni őket. Akár úgy is, hogy legyen a fő gyülekezeti alkalomnak legalább egy gyermeki alternatívája is.

De ki fogja ezeket az embereket megkeresni, felismerni a gyülekezetekben, és ki fogja megtanítani nekik kezdetben, hogyan is csinálják mindezt igazán jól?

Miért nem tudnak tanulni az önszerveződő kezdeményezésekből?

Vajon van erre valódi igény, szándék, vagy lehetőség?

a századik juh 2016.03.05. 11:57:06

@Columba: Játszósarok.

Ez lenne a megoldás. Egyszerűen NEM ÉRDEKLI ez a téma a kisgyermekeket. Ezt fel kellene ismerni, elfogadni, és eképpen eljárni.

Egy nem régi példa: Egy sanyarú sorsú testvérnő, aki tanúként hozzáment egy muszlimhoz, és gyermeke született, hosszú idő után, a férjhez intézett sorozatos kérések után eljött csecsemőjével az összejövetelre.

Azt az ajnározást, ami az összejövetel megkezdése előtt volt! Mindenki "megette" a gyereket, és az anyukáját!

"Jaj de jó, hogy itt vagytok! Milyen édes! stb, stb."

Aztán elkezdődött a program, a gyerek elkezdett sírni.

Anyuka gyermekével ki az épületből, mert az adott királyságteremben több gyülekezet is volt, a folyosón sem maradhatott, ahogy Chatarine mondta, télen...

Kérdezem én, mi értelme volt az egésznek?

Sokan osszák azt a véleményt, hogy a csepeli kongresszusi teremben a wc-ről élvezhető legjobban a program, ugyanis ott is van hangosítás.

Nyílván erre már a tervezésnél gondolni kell, ha nincs ilyen lehetőség, marad az azonosító szeretet, a megértés, a tolerancia... sajna a tanúknál mindez hiánycikk, szemben az EGYSÉGGEL, A TÖBBSÉG ÉRDEKÉT ELŐRE HELYEZÉSSEL.

Bizony, egyetértek Jónással: sok esetben többet lehet tanulni, ha játszok egy kisgyermekkel, mintha pl meghalgatom "Futó" F. atraktív, felvillanyozó, friss, érdekes .-) programjait.

Mert a gyerekek legalább őszinték...

Most jön megint az emlékünnep.

Nemrég egyik testvérnő elhozta az unokáját, szintén hatalmas ováció keretében... mindaddig, amig a gyerek bele nem harapott a pászkába! Ne tudjátok meg: képesek voltak felvezetni, hogy egy felkent...

Ment a fújjolás, Jézus szent testével ilyet csinálni, stb, stb. Azt hiszem, a gyermek felé maradandó élmény maradt a felé áradó "szeretet"! Komolyan lincshangulat alakult ki szinte, a nagymama ordibált az unokájával!

Azt, hogy humorral elsimítsák, és ne jegyezzék fel az eseményt, ilyen komoly, felelősségteljes szervezet esetében fel sem merült.

Columba, te mire gondolsz, hogy oldanád meg?

Jónás_ 2016.03.05. 12:14:44

@Columba: "Miért nem látják, hogy változtatni kellene?"
Az a vezetőség, amelyik mindenkinél, mindent jobban tud, soha nem látja be a nyilvánvaló hibáit sem, tagjai nem kérnek és nem is fogadnak el tanácsot, ráadásul a legtöbbje gyermektelen, soha nem fog ilyen belátás birtokába jutni. Ahogy leszólják a pszichológiát, vagy a gyermeknevelés irodalmát, nem azt mutatja, hogy egyáltalán lenne bennük szándék a megértésre. A változás szemléletmódban, módszerekben pedig csak ezután jöhetne számításba.

Számomra félelmetes más területeken is, de a gyermekekhez való hozzáállásban is az az "egység", ami jellemzi a szervezetet, noha soha nem írták le, nem mondták ki, mégis tökéletesen egyformán utálják pl. a gügyögő gyereket családostul. Honnan jöhetnek ezek a defektes érzelmek, alantas indítékok és általános türelmetlenség egymástól teljesen független és távoleső vének testületeiben is?

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.03.05. 13:21:45

@a századik juh: Csak azt írom le, amit már láttam működni máshol, és szerintem pozitív, működőképes dolog:

- a "lelkészi (véni) vezetéstől" legalább részben leválasztott, szakszerűen kiképzett hittanoktató gárda kellene. Erre szerintem minimális szándék esetén is egy külön gyülekezeti tisztséget kellene létrehozni ("gyermekfelvigyázó szolga")? :-)

- A játéksarok abszolút az alap lenne, valójában komolyabb megfontolás nyomán simán egy külön helység (is) lenne erre szükséges, ahol a gyerekekkel külön foglalkoznak az előbb említett személyek. De ide akár a kisgyerekesek családként is eljöhetnének, és nekik párhuzamosan lenne egy másik alkalom tartva (legalább esetenként, hogy a gyerekek a szüleikkel együtt is tudjanak lenni ilyen alkalmakon).

- Kifejezetten családosoknak, fiataloknak, kisgyerekeseknek fenntartott imádati alkalom (tehát nem egyszerűen "párhuzamos"), amely a felnőttek szempontjából egyenértékűnek minősülne a nekik tartott "normál" alkalmakkal. Az ilyen gyülekezeti összejöveteleken megszokottá válhatna, ha a háttérben gyerekek hangja hallatszik, és ha esetleg ők nem figyelnek oda, netalán csendben játszanak a "játéksarokban" és ebből sem lenne semmi gond... Az itt elhangzó beszédeknek sokkal inkább "gyermekfül" számára is érthetőnek és befogadhatónak kellene lenniük, hogy amit mégis meghallanak belőle (mert higgyétek el, ők sok mindent meghallanak, megértenek, sőt meg is jegyeznek), az számukra is jó, és építő legyen...

Hát ilyesmik jutottak eszembe kezdetben, és persze rendkívül vázlatosan. Amennyire látom, azt hiszem mindez jelenleg csak szép álomvilág...

Aranyosi 2016.03.05. 13:58:43

@Brigi40: Emlékszem egy mikulás ünnepségre. Hetedikes voltam. Az osztály társak egymást ajándékozták meg. Mivel tanúként ebben nem vettem rész, volt érzelmi feszültség bennem. Sőt mivel páros számot képviselt az osztály velem együtt. De mivel én nem vettem részt, az egyik osztály társam pár nélkül maradt.Így az osztály főnök helyettesített. Meg történt az ajándékozás az osztály főnöki órán. Én a hátsó padban ültem, szótlanul, és csak figyeltem. Egyszer az osztály főnök elindult a padok között, és egy pár csomagból édességet vett ki. Össze gyűjtött pár darab édességet. Elindult felém és szótlanul letette a padomra, és azt mondta ez a tied, és közös ajándék a társaidtól. Nem kell gondolom le írni azt hogy mit éreztem, azt a meg alázottságot. És akkor eltört bennem valami. Isten óvja mindenkit a tanúktól. A lelkében ölik meg az Őszinte Istenkereső embereket!

a századik juh 2016.03.05. 14:11:12

@Columba: "Amennyire látom, azt hiszem mindez jelenleg csak szép álomvilág..."

Nos, valójában volt ilyen, úgy hívták:

könyvcsoport.

Emlékeztek még erre?

Amíg ez működött, azt hiszem, sokkal emberközelibb volt ez a szervezet.

Egy magánotthonban jöttünk össze, páran a környékről, és egy felvigyázó vezetése alatt BESZÉLGETTÜNK, igaz, egy meghatározott téma mentén.

Bizony, volt egy kis tea is, egy kis süti is, az elején, vagy a végén, esetleg közben is. :-)

Ott bizony tudtuk türtőztetni magunkat, ha sírt a gyerek, vagy wc-re kellett menni, és akár játszhatott is a sarokban, vagy egy másik szobában.

Emlékeztek erre? Volt-e ott olyan, hogy ki kellett küldeni gyereket és szülőt?

Szerintem nem, mert ott tudták kezelni ezt a dolgot, és idő is volt erre.

A szervezet azonban nagyon érdekes indokkal megszüntette ezeket az alkalmakat, a tagok érdekére hivatkozva, ugyanis nem tudta kontrollálni, mi zajlik ezeken az eseményeken.

Azt hiszem, ott és akkor vesztette el a szervezet a kapcsolatát a realitással.

Akkor beszélgetni jöttünk össze, most előadásra járunk, és újjabban mozizunk.

Akkor szeretet volt, legalábbis a könyvcsoporton belül, most egység, és lapos tévé.

Akkor érték volt a gyermek, olyan, akivel foglalkoztak, most pedig statisztikai adat, akit a szülőnek minderánon meg kell győznie, hogy a szervezet Isten egyetlen közlési csatornája,és pont.

(nem biztos, hogy ezekkel mindenki egyetért, ezért ideírom, hogy mindezt én csak a saját tapasztalataimból gondoltam, és írtam le. )

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.03.05. 14:50:06

@a századik juh: Köszönöm szépen, ez érdekes volt. :) Igen, valami kicsit mintha olvastam volna már erről a könyvcsoport dologról, de nem jutott most eszembe, és ugye nekem erről nincs személyes tapasztalatom. Csak az olvasmányaimból tudom, mert többen is leírták, hogy régebben volt olyan idő, amikor még mintha jelentősen másféle légkör uralkodott volna a gyülekezetekben...

Nem írtam le ezt sem a listámba, de az otthoni, családos találkozások és kötetlen beszélgetések ideálisak mind a felnőttek, mind a gyermekek számára. Ez viszont nekem is személyes tapasztalat és szép emlékeim vannak róla. :-) Nincs az a tagolt gyülekezeti terem, ami helyettesítheti az ilyen alkalmakat.

Azért felmerül bennem, hogy vajon miért kell a szervezetnek mindent feltétlenül kontrollálnia? Nem hisznek még a saját tagjaik hűségében sem?

(Érdekes történet, ami a 70-es évek végi kis bibliatanulmányozó csoportokkal is történt.)

Brigi40 2016.03.05. 16:40:28

@Aranyosi: Sajnos mi,akik Jehova Tanúja családban nőttünk fel,ilyen rémes gyerekkori tapasztalatokat hordozunk magunkban. Ezeket aztán vagy sikerül feldolgozni,vagy nem.
Sosem felejtem el a legszörnyűségesebb anyák napját amit átéltem.
Hét,vagy nyolc éves lehettem akkor.
Reggel anyám nyomatékosította bennem,hogy az ünnepség előtt menjek haza az iskolából.
Csakhogy az osztályfőnököm nem engedett el. Kézenfogva vonszolt el a művelődési házba.
Sírva próbáltam kitépni kezem a szorításából,de hát ő volt az erősebb.
Az ünnepségen verset is kellett mondanom.
Nem volt ünneplő ruhám. A tanítónő szerzett valahonnan egy fehér blúzt amit rám akasztott,de szoknyát nem talált.
Amikor rám került a sor,kilökött a színpadra úgy bugyiban,fehér blúzban.
Láttam a döbbent tekinteteket a nézőtérről. Azt kívántam,hogy nyíljon meg alattam a föld és nyeljen el.
Elcsigázzottan kullogtam hazafelé. Anyám a teraszon várt.
- Hol voltál ilyen sokáig? Csak nem elmentél az anyák napjára,? - kiabálta miközben ütött,vágott.

CsernokLaci 2016.03.05. 16:45:29

@Catharine: Csak provokál, ezekben az őrtorony droidokban már nincsennek emberi érzések, normális gyulekezetekben kulon helységben vannak az anyukák a kiskorú gyermekeikkel. Csak egy idióta hiszi, hogy egy egészséges gyerek képes egy helyben 20 percnél tobbet ulni, persze ha otthon, meg vécében agyonverik, akkor persze csendben marad, csak lelke sérul meg egy kicsit, sajnos nagyon sok ilyen megfélemlített kisgyereket láttam a tanúknál.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2016.03.05. 18:06:48

@Brigi40: A tanítónőd egy érzéketlen nő lehetett. Anyudnak pedig meg kellett volna először hallgatnia, mielőtt elvert. Borzasztó...
Mit csináltál? Elmondtad a színpadon a verset úgy?

Catharine 2016.03.05. 21:56:11

@Duchessa: Hidd el, én még olcsón megúsztam, századik juhunkat fenyegette már meg keményen.

Catharine 2016.03.05. 21:59:49

@Jónás_: Az elején nekem is voltak jó tapasztalataim, de az sajna csak az első két összejövetel volt, és ott nem is sírt, csak ringattam, mert álmos volt. De nagyon kedves vagy, ha így viszonyulsz a babákhoz :)

Catharine 2016.03.05. 22:03:53

@CsernokLaci: Igen, igazad van, nem is akartam neki írni, mert feleslegesnek tartottam, de mikor olyat ír, hogy nincs azzal gond, hogy a fűtetlen folyosóra kell kivinnem a gyereket, akkor az egy anyábam szerintem kiveri a biztosítékot.
A 20 percben teljesen igazad van :) a legnyugodtabb gyerek sem bír tovább egy helyben maradni. De pont ez a jó a gyerekekben, hogy tele vannak boldogsággal és élettel :)

Catharine 2016.03.05. 22:05:30

@Brigi40: nagyon sajnálom, nagyon rossz lehetett. De nem kérdezte meg, hogy miért voltál eddig? Nem akarta tudni? És utána mi lett?

Zalahusztra 2016.03.05. 23:22:35

@a századik juh: Ez évben elmegyek egy emlékünnepre, és megeszek mindent, majd jól berúgok a savanyú bortól !!!!!!!!!!!

Brigi40 2016.03.06. 01:46:33

@nicku: Elmondtam,de a versre nem emlékszem. Csak arra, hogy ott álltam a színpadon úgy és arra ahogy néztek. Még felnőttként is gyakran visszatért az az érzés amikor házanként prédikáltam.

Brigi40 2016.03.06. 02:08:27

@Catharine: Később el tudtam mondani anyunak,hogy a tanítónő kényszerített az ünnepség részvételére. Akkor már őt hibáztatta.
A részletekről felnőtt koromig képtelen voltam beszélni a szégyenérzett miatt.
Mára feldolgoztam ezt mint ahogy sokminden mást is,de még mindíg vannak bennem dolgok amin még nem tudtam túltenni magam.
Pedig nagy szükség lenne rá mert most már az én feladatom,hogy két egészséges lelkületü gyermeket neveljek.
A sors iróniája,hogy bár elhagytam a szervezetet,kislányom hasonló megpróbáltatásokkal küzd az iskolában mint én gyermekként és nem tudok segíteni neki.
Csak állok tehetetlenül és újraélem a gyermekkorom. Van amire sem akkor sem most nem találok megoldást.

a századik juh 2016.03.06. 05:19:16

@Zalahusztra: Azzal valóban "jó" tanúbizonyságot tennél minden ott lévőnek, hogy megéri elszakadni a szervezettől.

2016.03.06. 09:23:22

@Catharine:

>>Eddig sem olvastam a kommenteidet, ezután sem fogom<<

- Írod, miközben ezt is írod:

"Hidd el, én még olcsón megúsztam, századik juhunkat..."

Pedig ez nem tegnap volt, sőt, nem is tegnapelőtt.

Na mindegy, te tudod.

----

Sajnos nagyon félreérted ezt az egészet.
csak pár szempont a levezetéshez:

1. Ezt az oldalt olyan emberek hozták létre,

- akik talán soha nem hittek Istenben, de valamilyen módon magukat és/vagy másokat áltatva, gyülekezetbe jártak, talán még alá is merítkeztek

- valamint olyanok, akik ha hittek is, hagyták magukat félrevezetni (maguk és/vagy mások által), ami miatt a hitüket elhagyókká váltak.

2. Mi a végcélja ennek az oldalnak?

Persze alapból arról van szó, hogy jól felderítik az igazságot a szervezetről, de valahogy mégis szemet szúr, hogy a végső következtetés mindig az, hogy a vezetők, bármilyen szinten(!), kezdve a vezetőtestület tagjaitól a helyi gyülekezetek vénjeivel bezárólag a hibásak.
Nagyon szeretjük a tanúkat, de a vezetőiket nem. - ?????
Ez mit mutat a számomra?
Hogy itt nagyon sokan nem tudják elfogadni a főség alapelvét, ami csak egyetlenegy valamire vezethető vissza: az alázat hiányára. (1. Az alázat, nem megalázkodás! 2. Még ha el is fogadjuk más ember főségét, azzal Jézus és Isten főségét fogadjuk el, és olyankor nem egy ember előtt alázzuk meg magunkat, hanem Isten előtt! - ezt a két dolgot fontos tisztán látni).

És mi a végcél?
Mivel mindenkit ki szeretnétek szabadítani a 'fogságból', az azt jelenti, hogy szerintetek az összes tanú hagyja el el a gyülekezetet, ami következtében le lehet húzni a rolót.
Vagyis számotokra az jelentené a boldogságot, hogy tűnjenek el JT a föld színéről.

A feltételezés kedvéért feltételezzük a legjobbat:
JT tényleg az egyetlen igaz vallás a földön, pusztán csak azért, mert egyedül ők hirdetik, és egyedül ők próbálják megismertetni minden emberrel Isten JHVH Szent Nevét, és egyedül ők adják meg Istennek a megfelelő tiszteletet.
Miközben mások pont ellenkezőleg, próbálják elrejteni Isten valódi lényét:
1. a nevét, vagy egyáltalán nem használva, vagy csak mellékesen hányaveti módon egyszer-egyszer megemlítve, de semmilyen jelentőséget nem tulajdonítva neki,
2. az egyedüli, Mindenható isteni mivoltát teljesen összezavarva az érthetetlenségig a háromságtan dogmájával.
3. Magyarországon Isten neve eddig benne volt
1. a Károli Bibliában legalább néhány helyen, igaz köztük a az egyik legfontosabb helyen is, de ma már nincs!!!
2. protestáns új fordítású Bibliában, a 2Móz 6:3 lábjegyzetében megjegyezve, hogy Isten Jehova nevét az "ÚR"-nak (nagy "Ú", mellette nagy "R" kisebb méretben) írják a megkülönböztethetőség miatt.
Az újonnan revideáltban már csak "szent nevet" szerepel, és már írásmódban sem különböztetik meg, mert "Úr"-nak írják.
Vagyis, akik most kezdik el olvasni a Bibliát, azok nem tudhatják meg Isten nevét a saját Bibliájukból!!!

Szóval, ha nem volna egy JT sem a földön, akkor ma senki nem hirdetné és nem dicsőítené Istent Istenként, és az Ő szent nevét a földön.

Ti ezt akarjátok?
Ki akarja még ezt?
Ha ugyanazt akarjátok, mint ő, akkor kivel vagytok egy táborba, kinek a célját segítitek?
Mert csak két tábor van, és nincs középút!

3. Mit jelent hinni Istenben?

Sokan a hitet (bármiben, bárkiben valót is) a hitetlenséggel (valaki semmiben nem hisz) állítják szembe.
Pedig ez nem így van!
Az Egyedül Élő Teremtő Istenben való hitet kell szembeállítani MINDEN MÁSBAN VALÓ HITTEL.
1. Az izraeliták, már akkor hitetleneknek számítottak, amikor még hittek Istenben, de már a feleségeik miatt más népek isteneiben is hittek.
2. "Jézus így válaszolt: Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket?"

Ha valaki más istenben hisz, az nyilvánvaló, de ha valaki Istenben is hisz, de mégis kiforgatott magyarázat szerint (pl háromságtan), már megrontotta a tiszta imádatot, mert egy csepp méreg...
Persze ez nem annyira nyilvánvaló, mert egybecsúszik a kettő, és több ponton is kapcsolódik, de a hamis istenkép elfogadása is az Istentől való eltávolodást jelenti - ami hitetlenségnek számít. (sőt, a Bibliában - mind az Ó-, mind az Újszövetségben - durvábban megnevezés is olvasható: "istentelen")
Mert ha pl valaki a háromságot elfogadja, az elfogad más helytelen tanítást is, ill. pogány bálványimádó szokásokat, amiket Isten utál.
Mondja valaki, hogy ez nem így van...

2016.03.06. 09:29:39

folyt.:

Ezt miért is írtam?
Azért mert valaki megnyugvást talál, miután elhagyta a szervezetet, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy a rossz utat hagyta el, és a jó útra talált.
Aki maga is elfogadja a helytelen tanításokat, miközben elutasítja a helyeset, az mit ad át a gyermekének?

Komolyan nem kötözködni akarok, és régen sem akartam. Semmi olyat nem tanácsolnék, amit én magam sem tennék meg.
Hogy helyesen vagy helytelenül cselekedtem, az más kérdés, de inkább én szenvedjek kárt, mint, hogy másnak okozzak.

Itt fel szokták hozni a szeretetet, annak is inkább az érzelgős részét.
De a szeretetnek, a szeretet kimutatásának több kivetülése is van, és bizony mindegyiket gyakorolni kell!
Így ezt is:
"Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal."

----

A látszat ellenér mindent azért tettem (azt is, amikor "harcoltam" itt a "gonosz szellemi erőkkel" szemben), hogy felrázzam azokat az embereket, akik maguk sem fogják fel, hogy mit is tesznek valójában, hogy mi felé menetelnek, és ha nem változtatnak (vagy legalábbis nem tartalékolják ezt a lehetőséget, a változásra való lépességet, valahol a szívük mélyén egy polcon), mi vár rájuk.

A régi mondásom jutott az eszembe:
"Nem az a jó barát, aki rád mosolyog a baj közeledtével, hanem az, aki rád kiált."
(van ennek egy bővített verziója is, de ebben is benne van a lényeg)

Nnna, ennyi.

Ha tudom, hogy elolvasod, többet írtam volna, de mivel nem olvasod el, ezért csak ennyit gondoltam elégnek.

Hajimemashite 2016.03.06. 13:24:47

A gyerekek azért sírnak, mert jobban, tudatosabban érzik az energiákat, mint a felnőttek. Érthető, ha rájön a sírás, akkor az az energia milyen is... Nem a meghatódottságtól sír.

a századik juh 2016.03.06. 13:29:21

@Hajimemashite: ez érdekes megközelítés, de valóban, van ilyen, ez egy létező dolog!

Catharine 2016.03.06. 16:29:11

@Brigi40: Tényleg sajnálom. Az a baj, hogy szerintem ezeket nagyon sok gyerek tapasztalja, én is félek ettől, hogy mi lesz majd a suliban Manócskával. De biztos, hogy ha átkerül majd gimibe, ott már sokkal érettebbek lesznek a gyerekek, mint általánosban, sokkal jobb lesz a helyzet. Szurkolok, hogy minden rendben menjen.

Catharine 2016.03.06. 16:40:33

@a jövő hírnöke: Szerintem neked annyira sokszor leírták már, hogy baromságokat írsz, hogy nem fogem leírni részletesen, hogy miért vagy nagyon eltájolva. Egy dolgot jegyeznék meg: tegyél meg magadnak egy szívességet és nézd meg, hányan prédikálnak a világban. Nem a tanúk az egyetlenek, és még csak nem is ők az elsők, akikkel életem folyamán találkozok. Csak míg mások akár irakban is szent missziónak tarják, hogy az igét hirdessék, addig a tanúknak ez csak reklámanyag. Kb. ennyi. Majd ha a hülyeségek helyett, amiket hajtasz végre utánanéznél és a SAJÁT véleményedet írnád le, akkor lehetne veled komolyan beszélgetni. De amíg tényleg elhiszed szó nélkül, amit mondanak neked (és a korodra való tekintettel ez nem igen fog változni), addig teljesen felesleges ide járnod. Mert ezek az emberekből némelyik jobban hisz, mint te. Én is ilyen hozzáállással jöttem ide, mint te, de tévedtem. Tudod, miért hisznek jobban? Mert képesek voltak inkább a Bibliát tenni első helyre, mint a vezető testület tanítását, ami nagyon sok helyen hibás. A Biblia szerint is. Sok sikert a kutakodáshoz, ha nem teszed, akkor Ég Áldjon.

Catharine 2016.03.06. 16:41:26

@Hajimemashite: Szia :)
Nem akarom nagyon offolni a témát, de nagyon röviden leírnád, mi ez az energia-dolog, amiről beszéltél?

Hajimemashite 2016.03.06. 17:15:04

@Catharine: Üdv kedves Catharine! :)
Az energiákat mindenki érzi, de a legtöbben tudattalanul. Pl. bemész egy helyre és hirtelen rossz kedved lesz, anélkül, hogy bármit láttál vagy hallottál volna. Ekkor jön elő "a nem tudom miért lett hirtelen rossz kedvem" érzés. (Ugyanez igaz a jókedvre is.) Egyszerűen csak megérezted a hely/személy/tárgy/írás/kép/film energiáját.
Az energia pedig, amiképpen én tapasztaltam, lehet pozitív (szeretetteljes) és lehet negatív (szeretet mentes). A gyűlölet, az ego, a harag, az erőszak stb. mind negatív energiák, melyek korlátozzák az embert a lelki fejlődésükben és folyamatosan "rossz", fojtott hangulatban tartja őket. A harmónia, a szeretet, a kedvesség, a jólelkűség stb. mind pozitív energia, melyre folyamatosan vágyik az ember. Ez az az energia, mely harmóniában, egyensúlyban és valódi szeretetben tart téged. Ha ezzel az energiával éled napjaidat, semmilyen negatív érzés nem lesz rád hatással, se a gonosz emberek, stb.
A gyerekek, akik keveset tudnak erről a világról, ezekre az energiákra rendkívül érzékenyek - és ha már témánál vagyunk -, amikor beteszik a királyságterembe a lábukat vagy beviszik oda őket(ugye csecsemőkről is beszélünk), s elkezdődik az előadás, ők pedig sírnak, csupán arra az energiára reagálnak, melyet az előadás alatt éreznek. Sírnak, mivel nem tetszik nekik.

Ki lehet próbálni ezt egy kisgyereknél: ordibálj vele, rögtön sírni fog. Beszélj vele kedvesen, nyugodtan, mosolyogj rá, ő is visszamosolyog rád.

Így tudnám megfogalmazni.

a századik juh 2016.03.06. 18:45:09

@Hajimemashite: részeg ember és a kisgyermek mindíg őszinte, tartja a mondás.

A kutyák is, de valóban, a kisgyerekek is megérzik a SZÁNDÉK MILYENSÉGÉT! Hiába mosolyog valaki, az arra érzékenyek érezhetik az esetleges feszültséget, és a stresszt is. A kisgyerekek erre tudományosan bizonyítva érzékenyebbek. (és a kutyák is)

Jó példa erre egy tanú, aki azt mesélte nekem, hogy nem tudta, miért sír állandóan a kisgyermeke, de egy tanulmányozás alatt rájött: a kisgyerek megérezte a démonokat! Gyorsan felforgatta a házat, mert a szervezet ugye azt tanítja, hogy tárgyakkal is bekerülhetnek a démonok egy lakásba, és meg is találta a kamaszfiánál a démonos tárgyat: egy szexujságot.
Megsemmisítette, a kisgyerek megnyugodott, a fiú kikapott, mert démonokat hurcol a lakásba!!!
Nos, kérdem én, ha ugyanezen logikából indulunk ki akkor miért is sírnak a gyerekek a királyságtermekben?
:-)

Hajimemashite 2016.03.06. 18:59:59

@a századik juh: De ha az a mosoly őszinte, akkor nyilván nem fog megijedni. Mert az valódi szereteten alapszik.

A szexújságoknak negatív energiájuk van, mivel arra ösztönzik az embert, hogy érzelem nélkül szexeljenek nőkkel, pusztán élvezetből, no meg egóból, hiszen ha jól csinálja majd a kamasz vagy bármelyik férfi, akkor a nők körében is népszerű lesz.

Hát igen, miért sírnak a királyságtermekben...
Mert a tanítás nem a valódi igazságon alapul? Valamint a tanítás (egyik) rejtett célja a megfélemlítés, mely nem tetszik a kisgyerekeknek, nem kérnek belőle? Vagy van még más magyarázat, melyre kérdésedben ki nem mondatlanul utalni próbálsz? :)

a századik juh 2016.03.06. 19:38:24

@Hajimemashite: "De ha az a mosoly őszinte, akkor nyilván nem fog megijedni. Mert az valódi szereteten alapszik."

Így értettem, igen. :-)

"Vagy van még más magyarázat, melyre kérdésedben ki nem mondatlanul utalni próbálsz? :)"

Éééén?

Utalni?

Olyannak ismersz?

:-)

leslie07 2016.03.06. 19:55:56

@a jövő hírnöke: "- valamint olyanok, akik ha hittek is, hagyták magukat félrevezetni (maguk és/vagy mások által), ami miatt a hitüket elhagyókká váltak. "

Arra nem gondoltál, hogy tévhitet elhagyni dicsoséges tett az Úrnál. Olyan sotét szellemek által uralt szervezetet elhagyni, mint az ortorony dolláralapra épult részvénytársaság pedig a lélek
megmentése a haláltól.

"Szóval, ha nem volna egy JT sem a földön, akkor ma senki nem hirdetné és nem dicsőítené Istent Istenként, és az Ő szent nevét a földön."

Nos erre csak annyit tudnék válaszolni, ha nem volnának jehova tanúi, akkor már senki nem reklámozná az ókor híres bálványistenét az égi bikát JHVH-t. Nem vezetné az emberek egy részét
a mélység anygalához Abaddonhoz az igaz Isten Krisztus helyett. Sot a Szentszellemet sem káromolnák a foldon kivéve a sátánistákat.
Roviden kevesebb szolgája lenne a Sátánnak, ha nem létezne az Ortorony bálványszervezet.

leslie07 2016.03.06. 19:59:11

@Hajimemashite: Ezzel egyetértek. A gyermek leke
szenved a sok sotét szellemi kisugárzás miatt.

A felnott lekek is szenvednek, csak azok nem sírnak
az osszejovetelen, hanem otthonukban sírják ki magukat. Aztán olyan felnott lekek is vannak sajnos jehova tanúi kozott, amelyek áldozatul estek a gonosz szellemi eroknek, és leki betegségben szenvednek.

Hajimemashite 2016.03.06. 20:07:41

@a századik juh: Még nem ismerlek. De a hozzászólásaid alapján sejtettem, hogy nem, csupán költői kérdés lett volna :)

@leslie07: Igen, sajnos a felnőttek is megszenvedik nemcsak a JT társulat negatív erőit, hanem az élet minden szeretet mentes nyűgeit.
Egyébként már írni szerettem volna neked, hogy az "Őrtorony bálványszervezet ördögpapjai" szótársulásod, mindig mosolyra késztet engem. Ezt pozitívan értsd :) Találó.

leslie07 2016.03.06. 20:14:05

@a jövő hírnöke: ""Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal."

Hát ez az. Az Ortorony bálványszervezetben csak hazugság van. Az igazságra hisztérikusan reagálnak.

Ezért is fogja az Igazságszereto Isten Krisztus
igéretéhez huen miután kiszabadította az ortorony szervezetbol az igazság után vágyó , korábban egy jehova nevu démonistennek szolgáló tanúkat - gyalázatnak, útálatnak kitenni az Ortorony bálványszervezetet a világ számára, és elhozni rá a megérdemelt csapásokat.

Ezékiel 13:6
Hívságot láttak s hazug jövendölgetést, kik ezt mondják: Monda az Úr! holott az Úr nem bocsátotta őket, és még várják, hogy betelik beszédök.
7
Avagy nem hiábavaló látást láttatok-é, és nem hazug jövendölgetést szóltatok-é? midőn ezt mondjátok vala: Monda az Úr! holott én nem szólottam!
8
Ennekokáért így szól az Úr Isten: Mivelhogy hívságot szólottatok és hazugságot láttatok, azért ímé én ellenetek leszek, ezt mondja az Úr Isten.

19
És megszentségtelenítetek engem népem előtt néhány marok árpáért és falat kenyérért, hogy lelkeket öljetek, melyeknek nem kellene meghalniok, és hogy lelkeket elevenen megtartsatok, melyeknek nem kellene élniök, hazudozván népemnek, amely hazugságra hallgat.
20
Ezokáért így szól az Úr Isten: Ímé én kötéseitek ellen leszek, amelyekkel ti a lelkeket vadásszátok, mint madarakat; és leszaggatom azokat karjaitokról, s a lelkeket, melyeket ti vadásztok, szabadon bocsátom, mint madarakat.
21
És elszaggatom takaróitokat, és megszabadítom népemet kezetekből, és nem lesznek többé zsákmány a ti kezetekben, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
22
Mivelhogy megszomorítjátok az igaznak szívét hazugsággal, holott én őt bántani nem akartam, s megerősítitek a hitetlen kezeit, hogy meg ne térjen gonosz útjáról, hogy őt életben megtartsam.
23
Ezokáért hívságot nem láttok és jövendőt nem jövendölgettek többé, s megszabadítom népemet a ti kezetekből, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.

Meséld ezt el hittársaidnak jehovában, hogy addig
fussanak,amíg nem késo.

leslie07 2016.03.06. 20:37:24

@a századik juh: Mit szólnál hozzá, ha elmennénk egyutt az emlékunnepre és fogyasztanánk a bálványoknak áldozott pászkából és a borból?

A Krisztusban hivo embernek nincs mit tartania a bálványoknak készített kajától.Ellenben nagy riadalmat keltenénk a vének táborában. Foleg, ha csak egy kenyeret készítenének és csak egy fél liter borral akarnák csíllapítani a démonisten jehova szomját.Haza kellene szaladni borért, hogy legyen mit korbeadni, meg kenyérért.

leslie07 2016.03.06. 20:38:34

@leslie07: mert ugye a jehova nevu nem ért a kenyér és a bor zsaporításához, ellentétben az Igaz Istennel Krisztussal.

leslie07 2016.03.06. 20:59:25

@szövetséges: Azért kulonbozik a gyermekeknek az Úr ismeretére nevelése az Ortorony szervezetben való gyermekneveléstol, mert a gyermeket a megfelelo idoben, pillanatban kell elsosorban az isten szeretetére, majd az igazságosság szeretetére nevelni. Csakhogy jehova tanúinál a gyermeknevelés
az Ortorony szervezet ordogpapjainak otlete alapján
házi biblia tanulmányozásnak nevezett Ortorony
kiadvány tanulmányozásából áll. Ezt a szulo jelentheti, mint munkajelentést órában.
Ez lehetoséget ad a szulonek havonta legalább négy órát, ha két gyermeke van, akkor nyolc órát jelenteni. Idovel a szulo azt hiheti, hogy ha heti redszerességgel átvett a gyermekével egy óra alatt egy bizonyos részt az ajánlott Ortorony kiadványból, akkor jehova akarata szerint nevelte is a gyermekét. Az ilyen fajta idore jelentheto tanulmányozásnak idovel az lesz a visszautoje, hogy a ygermek nem akkor kapja meg a megfelelo nevelést, amikor az a gyermek számára legalkalmasabb, és nem is azon a teruleten, ami a számára a legfontosabb, hanem akkor amikor a szulo beutemezte a tanulmányozást, és nem a gyermek szukségletei a mérvadóak, hanem az Ortorony szervezet ordogpapjai által eloirányzott nevelési
irányelvek. Igy aztán a gyermek nem nevelést kap, hanem információt kaop a szervezet ordogpapjainak
elképzeléseibol, mikozben a szulo nem nevel, hanem
órákat gyujt be, hogy a hó végén legyen meg a minimásisan elvárt óraszáma.

Brigi40 2016.03.06. 21:06:25

@leslie07: ,, Ezért is fogja az Igazságszereto Isten Krisztus
igéretéhez huen miután kiszabadította az ortorony szervezetbol az igazság után vágyó , korábban egy jehova nevu démonistennek szolgáló tanúkat - gyalázatnak, útálatnak kitenni az Ortorony bálványszervezetet a világ számára, és elhozni rá a megérdemelt csapásokat"

Szavaid lélekfelüdítőek.

a századik juh 2016.03.06. 21:40:20

@leslie07: Én az új szövetséghez tartozónak érzem magam. Ennélfogva azzal, hogy magamhoz veszem az emlékjegyeket, véleményem szerint nem azt jelentem, ki, hogy a 144 000-hez tartozom, hanem azt, hogy szeretném Jézust követni... legalábbis a biblia szerint.

Viszont... nem venném el másoktól azt a lehetőséget, hogy szintén fogyasszanak Jézus testéből, és véréből, ezért csak mértékkel fogyasztanék belőlük, hogy másoknak is jusson, hiszen Jézus MINDENKIÉRT meghalt, és szeretné, ha mindenki az újszövetséghez tartozónak vallaná magát.

"Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor
mindenki meghalt; 15és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem
annak, aki értük meghalt és feltámadt. 16Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha
ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. 17Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés
az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre."
2Kor 5:14-17

leslie07 2016.03.06. 22:00:47

@a századik juh: "Viszont... nem venném el másoktól azt a lehetőséget, hogy szintén fogyasszanak Jézus testéből, és véréből, ezért csak mértékkel fogyasztanék belőlük, hogy másoknak is jusson, hiszen Jézus MINDENKIÉRT meghalt, és szeretné, ha mindenki az újszövetséghez tartozónak vallaná magát."

Csakhogy az Ortorony szervezteben felkínált jelképek nem Jézus teste és vére, hanem szimbólumok.Az ott imádkozó vének egy démonistenhez jehovához imádkoznak, nem az Igaz istenhez Krisztushoz.Nem Úrvacsorázni jonnek ossze, hanem emlékunnepet tartani.
A jelképegbol azért nem fogyaszthatnak, mert az Abaddon nevu más krisztus,aki nem nézi jószemmel, ha a beavatott ordogpappokon kívul mások is vennék a bátorságot, hogy fogyasszanak a borból, és a kenyérbol, amit a jehova nevu démonnak szánntak,
csak titkon, hogy a mezei jehova tanúk meg ne tudják.

Zalahusztra 2016.03.06. 22:26:49

@a századik juh: Mert tele vannak sexújságot olvasó vénekkel !!!

szövetséges 2016.03.06. 23:02:56

@leslie07: Ez még most is van? Mi van akkor, ha valaki nem jelent le semmit?

2016.03.07. 02:47:39

@Catharine:

>>Szerintem neked annyira sokszor leírták már, hogy baromságokat írsz,<<

- És kik írták ezt le nekem?
Akik még-, vagy már nem fogadják el Istent, amint van.

>>Egy dolgot jegyeznék meg: tegyél meg magadnak egy szívességet és nézd meg, hányan prédikálnak a világban.<<

- Megnéztem.
Itt egy példa:

www.youtube.com/watch?v=2Oe6HUgrRlQ

Direkt nem valamilyen vallásközit választottam példaként.

A számok nem hazudnak.
Ma 5,3 milliárd (nem keresztény) ember semmit nem tud Istenről.
Tudod hány gyerek van ebben az 5,3 milliárdban?
Ázva, fázva, éhezve, kitaszítva, Isten szeretetétől távol?...
Te sem nézted meg a Human c. filmet, ugye?

Azt írod, már rendben vagy.
Akkor mit keresel itt?
Szóba került a negatív energia.
Hát itt csak az van!
Ha nincs itt egy JT sem, akkor mi van?
Csak az utálkozás.
És nem ez a legnagyobb baj önmagában...

Belegondolnál abba, hogy akik egy akarattal utálják JT-it, egymással nem értenek egyet Isten vonatkozásában?
Máshogy: Ahányan utálják JT-it, annyiféleképpen gondolkodnak Istenről.

Te ezt olvastad a Bibliában?
Mindenki azt gondol róla, amit akar, és minden jó, elfogadható a számára?
Képzeld el, hogy itt mindenki alapít egy vallást, és mindannyian egymás ellen beszélnek...

>>Én is ilyen hozzáállással jöttem ide, mint te, de tévedtem.<<

- Nem tévedtél. Jó volt a hozzáállásod.

>>Mert képesek voltak inkább a Bibliát tenni első helyre, mint a vezető testület tanítását, ami nagyon sok helyen hibás.<<

- A Biblia önmagában érthetetlen, miközben mindenki számára érthető.
Ez egy anomália... vagy legalábbis annak tűnik.
A Biblia a magyarázat által érthető - a szent szellem mívelendi ezt.

Szerinted, akiknek "az első helyen van a Biblia", milyen magyarázat mentén gondolják máshogy, mint JT?
Érted ezt?

Te pl milyen MAGYARÁZAT mentén/segítségével próbálod megértetni Isten Szavát a gyermekeddel?
Mit mondasz neki Istenről, ki Ő?
Mit mondasz neki Jézusról, ki Ő?
Mit mondasz neki Sátánról, ki ő?
Mit mondasz neki a világ jelenlegi állapotáról, és hogy mi felé halad?
Mit mondasz neki arról, hogy mi által jön el a szabadulás?
Mit mondasz neki egyáltalán a halálról, vagy az örök életről?...

Én is csak a Bibliát olvasom.
EZ alapján írtam le nem egyszer a legnagyobb alapvetést:
"Hogy megtudják, hogy te, a kinek neve Jehova, egymagad vagy felséges Isten az egész földön." (Károli)
A válasz a csak a Bibliát olvasó emberektől:
"Az nem úgy van, mert..."
És tényleg próbálja megmagyarázni, hogy nem jól olvasom, hogy nem azt olvasom, hogy nem azt jelenti...
Ennyit a csak a Bibliát olvasásról - Isten szent szelleme nélkül.

A szent szellem segítsége nem azt jelenti, hogy egyből tökéletesen tudsz mindent.
Hanem vezet az Úton.
Pl 1960-ban egyszerűen képtelenség volt megérteni, amit ma érthetünk.
Ez egy folyamat.
A folyamatot kéne megérteni... hogy hova vezet végül a folyamat.
Az új világosság a folyamat része: amit tegnap nem, az ma igen; amit ma nem, azt holnap igen.
Az ÖSSZES keresztény egyház bele van ragadva a múltba (még azok is, akiktől egyesek szerint szerint JT lenyúltak bizonyos tanításokat), és nem képesek megújulni, továbblépni.

Isten valóban nem változik, de a világunk igen.
A kérdés: Képes vagy lépést tartani a változó világgal?
És ne tévedj, nem Sátán miatt változik a világ!!!
Sátán a status quo-t akarja fenntartani, és ha megfigyeled a történelmet, jóóó sokáig fenn is tartotta.
Isten munkában van, és Sátán csak erre reagál... és változtat.
Nekünk is ezért kell változnunk, változtatnunk, amellett, hogy az alap... a jó alap marad.

----

Valaki azt kérdezte tőlem:
"Te ismered a jövőt?"
Erre én azt (viszont)kérdezem:
"Miért, te nem?
Hisz le van írva a Bibliában feketén-fehéren."

Sajnálom, hogy bedőltél, hogy hagytad magad félrevezetni, és feladtad :(

leslie07 2016.03.07. 06:07:59

@szövetséges: Ez érdekes kérdés. Annak idején bejelentettem a véneknek, hogy nem látom helyesnek,
hogy Istenen kívul bárkinek elszámoljak azzal,hogy hogyan gazdálkodom a tálentomokkal, ezért nem adtam le jelentést. Ez tobb, mint egy évig tartott, mielott elhagytam a szervezetet.
Ennek ellenére minden hónapban beírtak egy órát
azzal a meggyozodéssel, hogy annyit biztosan hírdetek.

leslie07 2016.03.07. 06:23:34

@a jövő hírnöke: "- És kik írták ezt le nekem?
Akik még-, vagy már nem fogadják el Istent, amint van."

Egyenlore te nem ismerted meg az Igaz Istent, nem hiszel a Szavában. Ha hinnél, akkor tudhatnád, hogy
a jehova nevunek semmi koze nincs az igaz Istenhez
Krisztushoz. Az igaz Isten Atyjához pedig mégúgyse.

Attól, hogy Jézabel és férje Akháb, aki az elpártolt tíz torzsu Izrael királya volt
bevezette az égi bika JHVH és hitvese Ashera imádatát, még nem lett koze az igaz Istenhez.

Ugyanígy azoknak a talmudista írástudóknak sem volt, akik i.sz. a 9-10 században betelepítették a saját maguk által onkényesen osszeállított bigliába a bikaisten JHVH nevét.

Amit Krisztus urunk legnagyobb ellenségei akkor
és azután sem tehettek meg, nem tudták megszentségteleníteni a Keresztény Gorog Írásokat
ennek a bálványistennek a titoknevével. Ezt megtették helyettuk az Ortorony bálványszervezet
antikrisztus ordogpapjai, akik ráadásul magukat
felkenteknek neveztetik, ami azt jelenti krisztosz.

"A szent szellem segítsége nem azt jelenti, hogy egyből tökéletesen tudsz mindent.
Hanem vezet az Úton. "

Az igaz, hogy a Szetszellem Isten fokozatosan
vezethet valakit az igazságra, de ez nem azt jelenti, hogy ez generációk kihalásáig tart, hogy az illeto, aki pl. 17 évesen elkezdte keresni az igazságot haláláig se találja meg. A Szetszellem
ezenfelul soha se hazugságok által vezet igazságra, megtérésre, mert O soha sem téved és soha sem hazudik.

Ebbol pedig az kovetkezik, hogy az állandóan hazudozó ordogpappokat az Ortorony szervezetben a hazugság atyja szelleme vezeti.

Ezért is támadják az ordogpapok írásaikban Krisztust az Istent, és nem fogadják el a Szetszellemet valós személyként, mikozben minden gonosz szellemet valós személynek fogadnak el.

leslie07 2016.03.07. 06:29:28

@a jövő hírnöke: "A számok nem hazudnak.
Ma 5,3 milliárd (nem keresztény) ember semmit nem tud Istenről."

Hát arról,amelyikben jehova tanúi hisznek az ókor
égi bikájáról valóban kevesen tudnak.Szerencsére a mai zsidók sem foglalkoznak vele. Ok nem tehetnek arról, hogy valakik 1008 évvel ezelott belerakták a héber írásaikba ezt a ma már bizonyítottan pogány Istennevet.

Ezzel szemben milliárdok élnek a foldon, koztuk gyermekek is, akik hittel megvalják, hogy Krisztus
a Megváltó Isten.

a századik juh 2016.03.07. 08:53:21

"Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta Őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk."
Róm 10,9-10

a századik juh 2016.03.07. 09:00:03

Íme ugyanez az úvf-ből:

9 Mert ha nyilvánosan hirdeted azt a ’saját szádban levő szót’,+ hogy Jézus Úr,+ és szívedben hitet gyakorolsz abban, hogy az Isten feltámasztotta őt a halottak közül,+ megmentésben részesülsz.+ 10 Az ember ugyanis a szívével+ gyakorol hitet az igazságosságra, de a szájával tesz nyilvános kijelentést+ a megmentésre.

Melyik Jehova tanúja vallja, hogy Jézus = Úr, azaz zrt értelmezés szerint Jézus = YHVH? hiszen az Úr az ugye egyenlő Adonáj, ami egyenlő Jehova... a zrt szerint.

Vagy netán az itt lévő Úr az nem azonos azzal az Úrral, amit adonájnak írtak?

Kisgyerekek a téma, ugye? egy kisgyerek érti ezt, és nem kombinál bele semmit.

Jenőbácsi 2016.03.07. 09:08:59

@Aranyosi: Teljesen igazad van. Ilyen iskolás ünnepségeken derül ki legjobban a szülők agymosottságának a foka. Felnőtt emberrel olyasmit elhitetnek, hogy Isten haragudni fog a Tanú kiskorú gyerekeire, ha az részt vesz ilyen ünnepségeken!! - Borzasztó! De milyen érzéketlen állat lehet az ilyen szülő? Ezek azok a dolgok, amikor bizony intelligenciára volna szükség. Ilyen buta szülőt nem is szabadna bemeríteni. De sajnos ez fordítva van. JT szervezete sokkal jobban örül a buta emberanyagnak, mint a művelt gondolkodó embernek. Aztán ha a 90 százalék ilyen "magas" IQ-vel rendelkezik, akkor nem is lehet csodálkozni ezeken az anomáliákon. No persze, ha igaz lett volna az, hogy "már csak egy kevés" idő van hátra, akkor még az ilyen gyerekkínzást is valahogy el lehetne egy rövid ideig viselni. De mára már kiderült, hogy ez is csak szédítés volt, ami mindig azt a célt szolgálta, hogy a Tanúk többet dolgozzanak a Szervezetért. Dolgozz, ne gondolkozz, ne kérdőjelezd meg, hogy a Vezetőség mit mond, és FELEJTSD EL A RÉGI "IGAZSÁGOKAT". Felejtsd el, hogy szüleidet is a közeli Armageddonnal ösztökélt arra, hogy többet dolgozzanak. Mert mindenki fél a pusztulástól. Röhely. A félelemre és a butaságra épülő vallási Szervezet. De sajnos eddig a Világtörténelemben minden vallásszervezet a félelemre és a butaságra épült. Arra, hogy tömegeket manipuláljon. Hiszen a pokol-tanítás is erről szól!! Az apácák is meg a szerzetesek, remeték is mennyit szenvedtek a semmiért!!

Jenőbácsi 2016.03.07. 09:46:40

@a jövő hírnöke: Ezt írod: "Pl 1960-ban egyszerűen képtelenség volt megérteni, amit ma érthetünk.
Ez egy folyamat."

Igen, ez így rendben is van. Ez egy folyamat. Az volt 1960-ban, sőt 1921-ben is, amikor olyan előadásokat tartottak, hogy "a MOST (1921-ben) élők milliói sohasem halnak meg". Csak azt feledték el hozzátenni, hogy: "mi bibliakutatók vagyunk, jelenleg ezt így gondoljuk, de tudatában vagyunk annak is, hogy idővel ez az "igazság" megváltozhat". MINDEN KUTATÁS lényegében folyamat, AMI AZ EGYMÁST KIEGÉSZíTŐ ÉS SOKSZOR TAGADÓ FELISMERÉSEK VÉGTELEN SORÁRA ÉPÜL. Ezt mindig elfelejtették hozzátenni. Igaz, hogy a sok egyszerű ember ezt nem tudja volna megérteni, és ezeket az embereket nem lehetett volna felhasználni a gyors növekedés előmozdítására. Ezért kellett nekik egy "kis illúziót" nyújtani :-)

2016.03.07. 09:51:24

@leslie07:

>>Szetszellem ezenfelul soha se hazugságok által vezet igazságra, megtérésre, mert O soha sem téved és soha sem hazudik.<<

- Téged a szent szellem vezet?

Hajimemashite 2016.03.07. 11:52:48

@a jövő hírnöke: Kedves jövő hírnöke!

A jövő nem rögzített, s amit te "jövőnek" látsz, az az a jövendő, amit a társulat akar láttatni minden emberrel a Biblián keresztül. A Bibiliát átírták. Mit gondolsz, 2000 éven (sőt, még több) keresztül, hogy sikerült fenntartani az eredeti iratokat Isten igaz híveinek? Indíts el egy pletykát a falu egyik végén, mire a másik végére ér még csak nem is arról lesz szó, mint eredetileg volt.

Ez már nem neked, csak úgy magamban gondolkodom:
Sátán, már ha ő valóban létezik, s nem az emberek találták ki, ő és minden más angyalnak nevezett lény ember volt. (Pl.: Emberábrázolású angyalok a képzőművészetekben.) Ki tudja? Lehet, a démonok pedig energialények, akik manipulálják az embereket, rávéve őket minden rosszra. Csakhogy a teremtéstörténet elején sehol sincs feltüntetve, hogy az "első" emberpár "megtévesztése" is Sátán műve lenne. Csak utóbb került rá sor :) Ádám és Éva az almából evén mindent tudott, csak azt nem, hogy ki volt a megtévesztője :) Ha már ettek a tudás fájáról - újra ismétlem önmagam - nekik is tudniuk kellett volna azt, amit Isten tudott, így nem lett volna mit szégyelniük a meztelen testükön, nem bujkáltak volna el. Úgy látszik, a Biblia által felvázolt tudás fájától tudatlanok lettek :) Mégis Jehova kijelenti, hogy olyanok lettek, mint ők. És ez talán baj?

És miért nem az egész Föld volt paradicsom/Éden? Miért csak a mai Közel-Keleti és némi egyiptomi régiót foglalta magába? Szegény gyerekeknek, lehet ezt el sem magyarázzák.

www.10losttribes.com/uploads/5/4/1/1/5411038/2446965.gif?395

Pont azokat az országokat foglalja magába (Szíria, Törökország, Irak, Szaúd-Arábia és egy falatnyi Egyiptom), ahol van olaj, ahol terrorosták uralkodnak, amelyet USA, Töröko. és Szaúd-Arábia is támadni akar... Miért nem Hawaii volt? Vagy a Secheylles-szigetek? Esetleg Bora Bora? Tenerife? Vagy Atlantisz?

Catharine 2016.03.07. 11:59:47

@a jövő hírnöke: AZ nem lehet jó, ami másoknak fájdalmat okot, így nem lehetett jó sem 1960-ad sem az összes halál, amit a tanúk okoztak. Isten sosem okozna ilyen fájdalmat. Hogy én mit mondok a gyermekemnek, ahhoz egy idegennek, vagyis neked semmi közöd. Hogy miért vagyok még itt, ahhoz meg végképp nincs. Ha már itt tartunk, JT azok, akik nem értenek egyet a Biblia szövegével mert elmagyarázzák, hogy Jézus majd láthatatlanul jön el, csak éppen nem ez van a Bibliában. Elmagyarázzák, hogy Jézus már uralkodik, holott csak azután kezdheti meg, hogy sátán leláncolták. Elmagyarázzák, hogy menni kell házról-házra mindenkinek, holott Jézus is úgy ment házról házra, hogy meghívták vendégségbe. Soroljam még? Ezek mind le vannak írva fekete-fehéren a Bibliában, akkor miért kell félremagyarázni? Az, hogy a Biblia nem érthető egy hatalmas baromság. Azoknak nem érthető, akik másoktól várják, hogy megértsék helyettük. Simán érthető, minden ott áll feketén-fehéren. Ha te nem érted, akkor az gond. A tanúk sem értenek egyet mindenben, sőt, ahány gyüliben voltam, annyiféle magyarázatot hallottam a felvetett kérdéseimre. A Bibliában nem olvastam vallásról, mert Istennek nem az volt a célja, hogy vallásokba gyűljenek az emberek és az sem, hogy majd kiemelkedjen belőle egy igaz vallás, mert olyan sem létezik. Nem dőltem be senkinek, mert veled ellentétben én vettem a fáradtságot és elmentem a pesti nagykönyvtárba és képzeld, találhatóak ott még régi őrtornyok és a saját szememmel győződtem meg róla, hogy mi történt. Nem itt, nem máshol olvastam, hanem ott. Ha komolyan vennéd ezt a felelősséget, amivel másoknak tartozol, akkor fognád magad és elmennél megnézni. Nem lehet kikölcsözni, ez egyértelmű, de le lehet ülni és át lehet olvasni. Sok sikert hozzá. De azt is tudom, hogy a korod miatt nem fogsz csinálni semmit. Ha mondanak valamit, ne háríts, olvasd el a Bibliából és ne a JT fordítást használd, a tetoválásnál is, mint már oly sok helyen akkorát hazudik az eredeti szöveghez képest, hogy csak na. Ha nem feketén-fehéren az van odaírva, akkor csak elméleteket hallasz, félbizonyítékokkal. Ha valami komolyan közös az összes vallásban, akkor az az, hogy ami szó szerint le van írva azt úgy is értik. Ilyen az, hogy Isten a Teremtő, Jézus a fia, Jézus elvette a világ bűneit. Ennél többre nincs is szükség, annyi az örök élet titka, hogy hitet gyakorolsz az áldozatában. A többi már mind belemagyarázás. Ennyire egyszerű, ez ezerszer le volt írva. Nem kell túlbonyolítani meg belemagyarázni, hogy de még ezt kell, meg azt kell. Nem azért vagyunk itt a világon, hogy összeomoljunk a terhünk alatt. Isten maga mondta, hogy nem ezért hagyott minket életben, hanem azért, mert szeretett és hagy minket élni és választani. Bölcsességet is kaptunk, hogy jól tudjunk dönti mi magunk, nem valakik helyettünk, akik még a Bibliát is helyettünk értelmezik. Ezzel elveszik azt a szabadságodat, amit Istentől kaptál. Nem ezért kaptad. Ha te azt érzed, jó úton vagy, akkor csináld, de semmi jogod beleszólni abba, hogy ki hogyan rója le a tiszteletét Isten előtt. Semmi közöd hozzá, ez csak rá és a Teremtőre tartozik, ezt fel kellene fognod!

Amúgy meg elárulom, hogy ahogy a te kommentjeidet sem szoktam elolvasni (ezek a kivételek, de ezeket sem olvastam végig), mert elrontod a komment szekciót, úgy a cikkeket sem szoktam elolvasni, mert nagyon lejön belőlük, hogy akik írják eredetileg, azok utálják a tanúkat. Engem a kommentek érdekelnek, mert itt többet meg lehet tudni az emberekről, megosztani a jó és rossz tapasztalaidat és megvígasztalni a másikat. Ez az egyik oka, hogy itt vagyok. De erre ne is reagálj, ez az én dolgom :)

Rovarölő 2016.03.07. 18:32:28

Kérdés a mindent tudó, Jehova által (orruknál fogva) vezetett szervezet tagjaitól:
Mit tanítanak a gyermekeiknek azok a szülők akiknek meghal a házastársa, tehát a gyerek apja, vagy anyja?
A feltámadásról szóló kiadványaik nagy és színes képekkel illusztrálják, ahogyan a feltámadott rokonok rohannak egymáshoz és átölelik egymást, újra egybe forrva, mint családtagok, tehát ez élteti az életben maradt özvegyeket, akik egyébként szabadok egy új házasságra és a gyermeket is.
Feltámadás után tehát minden élő kívánsága ki lesz elégítve a Biblia szerint, azaz annak, aki újra szeretne élni örökké házastársával, miután az feltámadt, meg lesz a kívánsága!
Ezzel kapcsolatban a Máté 22:30-ban arról olvashatunk, hogy a feltámadottak olyanok lesznek, mint az angyalok, akik nem házasodnak, tehát senkinek a felesége, vagy férje nem lesz az, aki feltámad!
Mi az igaz vallás írásban foglalt válasza?
Lesz újra család, vagy nem?
Vissza kapja a házastársát, vagy a meghalt szülőt a gyermek?
Igen, vagy nem? Rémusz bácsik kíméljenek!
"Mit tanít valójában a Biblia?"

Rovarölő 2016.03.07. 19:00:14

@leslie07: "Ellenben nagy riadalmat keltenénk a vének táborában. Foleg, ha csak egy kenyeret készítenének és csak egy fél liter borral akarnák csíllapítani a démonisten jehova szomját."

Tavaly nem itták és nem ették meg a volt gyülimben a cuccot, csak egyszerűen elfelejtettek hozni kenyeret, ami a kezdéskor derült ki, és mivel másik gyülekezet követte őket gyorsan a vége után, nem lehetett csúszni az idővel, el kellett kezdeni, de egy gyors futár elindult beszerezni a tányérra valót.
Már elkezdődött a felkínálás, ahol bejelentették, hogy technikai okok miatt nincs teste Jézusnak, de nyugi, mert lesz.
A bor körbe hordása után ment tovább a beszéd és a végére jött a megmentő kenyeres.
Ének és ima után az elnöklő kérte a résztvevőket, hogy mindenki maradjon a teremben, mert a tányér indul.
Mekkora baki volt ez egy több, mint száz tagú gyülekezet vezetésétől!
Hiába no, elment a főnökük és szét szélednek a pásztoraik is! :D

Duchessa 2016.03.08. 04:41:15

@a jövő hírnöke: Azt, hogy ismered-e a jövőt nem erre értettem. Látszik, hogy gyenge a felfogásod. Arra értettem, hogy tudod-e, milyen jövője lesz Catharine gyerekének. Az viszont nincs a Bibliában. Te írod, hogy ez az oldal gyülöli a jehova tanúit. Miközben te is gyülölettel írszcmásokról. Neked nincs jogod elitélni másokat sem ezen az oldalon, sem máshol. Jézus Krisztus, aki ki lett jelölve bírónak, és nem te. Ha nem tetszik az ez az oldal lehet menni máshová, nem pedig csesztetni itt másokat!

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2016.03.08. 07:17:49

@Duchessa: Jaj a kaméleonka (most éppen "jövő hírnöke" néven fut) nem fog elmenni máshová, mert ő itt az állandó és beépített házi-troll. Mindig érdekes olvasni, hogy hányan bedőlnek neki: aki neki próbál válaszolni, az önmagával társalog, mert olyanok ezek a párbeszédek, mint amikor két vonat elhalad egymás mellett.
Erre kb néhány komment után rá lehet jönni (annak, aki mér nem ismeri). Utána saját döntés, hogy reagál-e valaki az írására, vagy csak csupán átgörgeti azokat. Ha úgy dönt, hogy reagál, akkor ő maga is hozzájárul ahhoz, hogy életbe tartsa a trollkodást, ergó nincs oka panaszra.
Különben is neki ugyanolyan joga van kifejteni az álláspontját, mint bárki másnak. No meg valakinek képviselnie kell a Tanúkat is:)

Hajimemashite 2016.03.08. 10:02:07

@karalabe4: Ebben igazad van. Sajnos nem lehet vele beszélni, mert mindent a társulat tanításai szerint magyaráz meg, ráadásul mindenkit a saját szintjéhez mér.
Pedig olyan jó lenne, ha lehetne vele beszélgetni, nemcsak egymás mellett el-beszélni.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2016.03.08. 10:20:06

@Hajimemashite: Tudod, én hiszek abban, hogy mindenki valamilyen értelemben tükröt tart. egy ilyen kőkemény szektás fanatikus, mint kaméleon, vajon milyen tükröt tart azoknak, akik ezen a blogon vannak, mert valamiért érintve vannak/voltak egy kőkemény, fanatikus szektában? Olyan ez, mintha régi önmagunkkal beszélgetnénk, és persze lehet azt mondani, hogy én persze nem voltam olyan, mint kaméleon (ami biztos igaz), de mégis megmutat valamit abból, hogy az akkori környezetünknek mit kellett elviselniük tőlünk.
(Ezt azoknak üzenem, akik rendszeresen el szokták utalgatni kaméleont elmeorvoshoz vagy beutalják egy diliházba, mintha ők lennének a pszichodoktorok.)

2016.03.08. 11:26:57

@karalabe4:

Akár úgy is nézhetném, hogy megvédtél, de nem nézem úgy. :)

A stílusomról:
Régen próbáltam körülírni, hogy milyen keresztény vagyok, amikor egy két ütő-sebb írásom után megkaptam, hogy "Na de te milyen keresztény vagy!?".
Ma már csak egy szóval válaszolnék: Ószövetségi.
Én egy ószövetségi keresztén vagyok, aki a jelenben rekedt.

Semmit nem ír a Biblia arról, hogy mit kellet "elviselniük" az apostolok és más keresztények nem hívő hozzátartozóinak (JHVH Istenben hittek, de Jézusban, és az új tanításokban, az új világosságban nem).
Szerintem meglepődnél a hasonlóságon. Abban is, ahogy éreztek, és ahogy ellenük beszéltek egymásközt.

Teenager koromban már voltam 'diliházban' megfigyelésen, mert kicsit megnyomorított lelkileg, amit a szüleim műveltek egymással, és velem.
Azt a miliőt is ismerem.
Persze nem a durva szinten voltam. Az egy emelettel feljebb volt vasajtóval elzárva, de azért hallottam, hogy mi megy ott.
Minálunk, a csendes-őrült szinten a legdurvább egy háromdiplomás volt, aki fel-alá rohangászott a folyosón. Lehet, hogy csak sportolt, de ezt már sosem tudjuk meg.

Emlékeztetnélek, hogy én tapasztalatból írok, amiket átéltem; és csak a tények érdekelnek.
Ha ez baj, akkor bajban vagyok.

A jövő hírnöke = The Postman
Vagyis én csak egy postás vagyok, aki átadja az levelet (az üzenetet).

2016.03.08. 12:10:31

@Rovarölő:

>>Rémusz bácsik kíméljenek!<<

- Nem tudom kit szólítottál meg, mert itt csak egy JT van.

>>Lesz újra család, vagy nem?
Vissza kapja a házastársát, vagy a meghalt szülőt a gyermek?<<

- Erre nincs ember a földön, aki meg tudna válaszolni.

Ami biztos:
1. Akik túlélik a nagy nyomorúságot, azok élve kerülnek át az új földre némi elváltozás után (tökéletes, romolhatatlan testet kapnak, egy számunkra ismeretlen eljárásmód szerint).
2. Aki meghaltak, feltámadnak (szintén tökéletes, romolhatatlan testet kapva, egy számunkra ismeretlen eljárásmód szerint)
3. Új könyvek nyittatnak meg, amik - sok minden más mellett - tartalmazni fogják az új, a megújult társadalmi struktúrára, azon belül is a családra vonatkozó eligazítást.
4. Mindannyian Isten gyermekei leszünk immár szó szerint, mert Ő általa fog minden ember megújulni, újjászületni.
5. Isten tudja, hogy nem jó az embernek egyedül (kivéve, akik vállalják ezt), tehát mindenkinek lesz párja , aki szeretné.

Voltak emberek (addigra már mindenki csak volt a régi világot illetően), akiknek több házastársuk is volt, és voltak, akiknek egy sem.
Persze az a kérdés, hogy kinek, ki lesz a párja? Poligámia biztosan nem lesz.
És nem lesz, sem libidó-motivált párkapcsolat, sem érdekházasság, sem olyan, hogy azért kell együtt élned valakivel, akivel nem is akarsz, de mások erre kényszerítenek.
Ezt azért írtam, mert NAGYON sok házasság ezen alapul.
Ott végre mindenki az igazi lelki társával lesz együtt, aki nem feltétlenül az ebben a világban lévő házastársa.

Isten tökéletes. Isten jó.
Aki hisz Istenben, az biztos abban - még ha jelenleg nem is ismeri a válaszokat, hogy tökéletesen jól meg fogja oldani ezt a problémát (ami igazából csak nekünk probléma, mert Istennek nem az).

Amúgy Jézus olyanoknak válaszolt a Mt 22:23-32-ben (a protestáns új fordítású Bibliában az ide tartozó alcím: Kérdés a feltámadásról), akik nem hittek a feltámadásban, tehát nem az volt a fő mondanivalója, hogy a feltámadás után miként alakulnak a párkapcsolatok.
A mondanivalójának a lényege:
"A halottak feltámadásáról pedig nem olvastátok-e, amit Isten mondott nektek: "Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene"? Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké."

Két szempont:
1. Ne a halottakkal foglalkozzatok, hanem az élőkkel.
2. Isten mindig gondoskodik az élőkről (a jólétükről), vagyis a jövőben is gondoskodni fog róluk... rólunk.

Ez nem magyarázat volt, csak gondolatindító.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2016.03.08. 12:34:56

"Na de te milyen keresztény vagy!?".
Ma már csak egy szóval válaszolnék: Ószövetségi.
Én egy ószövetségi keresztén vagyok, aki a jelenben rekedt."

Kaméleon egy ószövetségi keresztény (ami ugye nem létezik). Ez jól összefoglalja a szektásság lényegét (nem csak kaméleonnál): valami törés történt az idősíkon, ami miatt képtelen lehet a jelenben élni. Vagy a múltban ragad, vagy a jövőbe szalad (amelyről vagy illúziókat szövöget, vagy az aggodalmait vetíti ki....vagy a kettő kombinációját egyszerre).

De visszatérve A cikk témájára, én nem szűkíteném le a gyermekek lelki, szellemi vagy egyéb bántalmazását a szektában nevelkedett gyermekekre, bár nyilván az a körülmény egy olyan speciális dolog, amivel nem nagyon foglalkozik senki.
De a szekták nem csak a saját köreikben levő fiatalokra helyeznek nyomást, hanem egyúttal bevonhatják azokat is, akik súlyos bántalmazás áldozatai És amivel (még) nem tudnak/mernek szembenézni. A szekta olyan, mint a dugó a palackon, melynek védelme prioritást kap minden előtt.

2016.03.09. 01:56:32

@karalabe4:

>>Kaméleon egy ószövetségi keresztény (ami ugye nem létezik).<<

- Pedig létezem. Vagy nem? És csak egy szuperszámítógép generálja a válaszokat?

Aztán kavartál egy kicsit az idővonallal...
Tényleg nem tudod elképzelni, hogy egyesek számára a múlt és a jövő ugyanolyan valóságos, élő (mintha benne élnél), mint a jelen?

Tudod mi a baj?
Hogy nagyon sok okosságot írok, és azokra nem reagálsz (te sem) sehogy sem.
Nem nekem (nekem nem kell), hanem a többieknek.

Csak neked, meg a többi itteni nőnek, de nem nőnap alkalmából, me' mi nem ünnepeljük, me' az olyan Évás izé, aki miatt eddig meghalt 30 milliárd ember, ami nem jó.

Hogy elmúlt március 8?
És?
Nekünk mindennap ünnep.

tv.nrk.no/program/FUHA02001073/stevnemoete-i-budapest

Nem Budapest miatt, nem 1973 miatt, nem a norvégok miatt, hanem Kovács Kati miatt.
Van 34 perced, hogy egy kicsit jól érezd magad.

a jövő hírnöke (törölt) 2016.03.09. 02:45:45

@Rovarölő:

Te nem látod az élsötétedésed történetét, mert ez egy folyamat volt a számodra napról-napra, és úgy nehéz észrevenni.
Én emlékszem, amikor még billeget a léc, aztán a tizenkilencre lapot húztál (nem kettes volt).

Sok mindent elvesztettél, amikor végül úgy döntöttél, ahogy.
Tisztán látszik - legalábbis nekem kívül-belül állóként.

Amikor azt írtad, hogy az "ördögpapozó... papoló" lesli07 a haverod, és hogy megérted őt, és hogy milyen jól elvagytok együtt, azzal tettél pecsétet a döntésedre.

Mélyen hallgatsz, amikor bibliai téma merül fel.
Miért?
Én tudom miért.
Legvégül azt fogod tolni (nyomokban már most is azt tolod), amit mindenki más itt - ellenőrizetlenül, hitetlenül, megértés nélkül.
Az összes általatok ajánlott 'irodalom', kuka.
Félig kiégett a szemem és az agyam, amikor azt sok semmitmondó bizonyítványmagyarázást olvastam.
Minden egy dologról szól - és úgy minden, hogy MINDEN!
Valami nem stimmel ezekben az emberekben (gondolnak, éreznek, tesznek dolgokat, amiket nem kéne), és emiatt, már nem segíti őket Isten szent szelleme a megértésben.
Mert ma hogy vezet Isten szent szelleme?
Csak és kizárólag egyetlenegy módon: Érted a Biblia tanításait, vagy nem.
Ennyi a különbség jelenleg ember és ember között.
Nem tetszik?
Nekem sem.
De ez van.
Minden ezt bizonyítja!

Változásra-való képesség.
Az emberek mindenfélék, és mindenfélét gondolnak rosszul jelenleg.
Kik fognak tudni megtérni Jézus második eljövetele előtt?
Aki képes lesznek a (gyökeres) változásra.
Te képes leszel... képesnek érzed magad a (gyökeres) változásra - de szívből?

Ez olyan Ószövetségi - elítéllek, de mégsem - beszólás volt.

----

Feltettem egy kérdést a haverodnak, de szószátyár létére, eddig nem sikerült válaszolnia.
"Téged a szent szellem vezet?" - volt a kérdés.
Oké, ezt mindenképpen bukná a haverod, mert ,ha azt írja, hogy nem, akkor miről beszél?, ha meg azt írja, hogy igen, hááát... ezen az oldalon nincs senki, aki úgy gondolná.

----

Egy exkluzív feltevés, a te témáddal kapcsolatban:
Mi van, ha a te igazi lelki társad i.e. 1200-ban élt Asszíriában?
Bezony, vele csak Jézus ezeréves uralma alatt találkozhatsz.

a jövő hírnöke (törölt) 2016.03.09. 04:18:07

@Catharine:

>>AZ nem lehet jó, ami másoknak fájdalmat okot,<<

- Miért? - a világ legjobb kérdése.
Az a nem mindegy, hogy miért okoz fájdalmat, de igazából az a kérdés, hogy egyesek miért érzik fájdalomnak.
Mert nem minden fájdalom, amit te annak érzel.
Akarsz beszélni arról a fájdalomról, amit Sátán okoz nekünk, neked?
Van különbség - fájdalom és fájdalom között is.

>>az összes halál, amit a tanúk okoztak<<

- Az összes halált Sátán okozza. Ez alap!

Ez egy eldöntendő kérdés: igen vagy nem.
Isten miatt (de inkább "ért") szenvedsz fájdalmat (halált), vagy Sátán miatt?
Jézus szerint, aki meghal is él. Hiszed-é ezt?
Ismétlem, ezt Jézus mondta!

Igazatok van, nekem nincs jogom semmihez.
Nekem kötelességeim vannak.
Nektek már nincs kötelességeitek, mert kivontátok magatokat alóla.
Viszont vannak jogaitok.
Jogotokban áll (meg)hallgatni, egy tesztoszteronfüggő ószövetségi keresztényt - ha már a "normálisakra" nem hallgattok.
És mielőtt felkapnád a vizet:
Miért, a hozzád bekopogó, az utcán spontán téged megszólító normális tanúkra hallgattok?
Fekete-fehér...
Sötét-világos...
(ez visszautalás volt egy korábbira)

---

De visszatérve.
Magamból kiindulva.
Én veled és a gyermekeddel fagyoskodtam volna.
Értesz már?
Érted, hogy azért, mert a helyiek elszúrták, és nem voltak empatikusak, az nem rontja le az egészet?
Mert az egész a lényeg!!!
És az egész, jó!

Mi maradt?
Te sem hiszel Istenben, és az egykor síró, de ma már nem síró gyermeked sem.
Két ember veszett oda, egy félreérthető, egy túlreagált helyzet miatt.

"Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak,em magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban."

Téged ennyi elválasztott Isten szeretetétől?
De tényleg?
Tudod mi vár még ránk!?
És neked ennyi elég volt?
Akkor a későbbiekkel, a nagyobbakkal, hogy küzdesz meg?

Féltelek.
Azt hiszem, ehhez még is van jogom... valahol a kötelességeken innen és túl.

a századik juh 2016.03.09. 05:33:59

@a jövő hírnöke: "egy tesztoszteronfüggő...keresztényt "

Képzeld, pont így diagnosztizáltam én is magam, amikor elgondolkoztam, miért vannak bizonyos tüneteim.

Aztán tettem annak érdekében, hogy kevesebb tesztoszteron legyen a szervezetemben, és, mondom neked, bevált.

Igaz, folyamatos odafigyelést igényel, de az emberi kapcsolataimban érezhető, minőségi változás következett be.

Te, aki tudod, vagy ráhibáztál, mi is a probléma, ugyanúgy tehetsz ellene.

Megkérdeznélek, hogy téged a szent szellem vezet?

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2016.03.09. 06:44:24

@a jövő hírnöke: "Hogy nagyon sok okosságot írok, és azokra nem reagálsz (te sem) sehogy sem."
Bocs, azért annyi rengeteg okosságot nem olvasok a soraidban, de majd ha igen, akkor szólok. Mondjuk ehhez először végig kéne olvasnom őket, amit nem teszek meg minden esetben - sőt a legtöbben nem - mivel úgy tapasztalom, hogy te sem reagálod le a gondolataimat, mint ahogy másokét sem, csak egy nagy szóáradattal "legyőzöd" a vitapartneredet, és azt hozod ki, hogy neked mindig igazad van, és attól, mert (még) JT vagy, a másik meg mindig téved, és azért mert elhagyta a szervezetet. Ez azért elég uncsi, kb annyira mint egy James Bond film (elnézést a JB rajongóktól).

Különben meg vedd magad megdicsérve, mert rengeteget fejlődtél önmagadhoz képest, hiszen az első kommentjeidben le akartad vágni az itt megszólaló férfiak micsodáját, no meg haragodban szétverted a számítógépedet, amiért minket hibáztattál, mert felidegesítettünk. Szóval ehhez képest már elég finom vagy és nőies. Ja, hogy a világ összes problémáiért a női nemet vádolod, akik ezért leginkább megvetést érdemelnek? Ezzel nem vagy egyedül, sőt már mondhatni megszokhattuk, na meg nem várom el, hogy olyannyira felülkerekedj lelki atyáid (WT) tanítása fölé, hogy netán bajod legyen belőle, mert ők kb ugyanezt a tant vallják a női nemmel kapcsolatban.

Szóval, ha ki tudtad nőni a pénisz-levagdosásra vonatkozó fenyegetéseket, akkor talán mégiscsak fejlődőképes vagy! Így inkább várok, időnk mint pelyva (ahogy orosztanárunk mondta egykor a dolgozatíráskor), mert ha így haladsz, akkor még az is lehet, hogy a következő évtizedben valamikor még beszélgetni is lehet veled.

Hajimemashite 2016.03.09. 09:56:17

Én például ezt érzem és tartom a valódi Isten igaz tanításának (részlet Neale Donald Walsch Egységben Istennel c. könyvéből):

"Tanítsd meg gyermekeidnek ezeket az igazságokat!

Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy a boldogsághoz nincs szükségük semmi önmagukon kívülire - sem személyre, sem helyre vagy dologra -, és hogy a boldogság odabenn található. Tanítsd meg nekik, hogy ők elegendők önmagukban.

Tanítsd meg a gyermekeidnek, hogy a kudarc csak kitalálás, hogy minden próbálkozás siker, és hogy minden erőfeszítés győzelmet ér - az előző sem-mivel sem kevésbé tiszteletreméltó, mint az utóbbi.

Tanítsd ezt meg nekik, és csodálatosan fogod tanítani őket.

Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy mélységes kapcsolatban állnak az Élettel, hogy Egyek valamennyi emberrel, és hogy soha nem különültek el Istentől. Tanítsd ezt meg nekik, és kitűnően fogod tanítani őket.

Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy a káprázatos bőség világában élnek, hogy van elegendő mindenki számára, és hogy a megosztásból, nem pedig a gyűjtögetésből kapják a legtöbbet.

Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy nincs semmi, amit tenniük, vagy aminek lenniük kellene, hogy méltók legyenek a méltóságteljes és beteljesedett élethez, hogy senkivel semmiért nem kell versengeniük, és hogy Isten mindenkit egyformán részesít az áldásaiban.

Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy soha nem ítélkeznek fölöttük, hogy nem kell amiatt aggódniuk, hogyan ítéltetnek meg, és hogy semmin nem kell változtatniuk vagy „megjavulniuk”, hogy tökéletesnek és gyönyörűnek tűn-jenek fel Isten szemében.

Tanitsd meg a gyermekeknek, hogy a következmény és a büntetés nem ugyanaz, hogy halál Nem létezik, és hogy Isten soha senkit nem ítél el.

Tanítsd meg a gyerekeknek, hogy a szeretetnek nincsenek feltételei, hogy nem kell amiatt aggódniuk, hogy elveszíthetik a szereteteteket, vagy Isten szeretetét, és hogy a minden feltétel nélkül megosztott szeretetük a világnak adható legnagyobb ajándék.

Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy különlegesnek lenni nem jobbat jelent, hogy ha másokkal szemben felsőbbrendűségre támasztunk igényt, akkor Nem látjuk őket annak, Akik Valójában, és hogy nagy gyógyító erő rejlik annak elismerésében, hogy „az enyém nem a jobb, hanem csak az egyik út”.

Tanitsd meg a gyermekeknek, hogy nincs semmi, amit ne tehetnének meg, hogy a Tudatlanság lllúzióia eltörölhető a Földről, és hogy az embernek igazából semmi másra nincs szüksége, mint hogy visszaadják önmagának, hogy emlékeztessék arra, Aki Valójában.

Tanítsd meg mindezt, éspedig ne szavakkal, hanem tettekkel; ne fejtsd ki, hanem mutasd be. Mert amit cselekszel, azt fogják követni a gyermekeid, és olyanok lesznek, amilyen most vagy."

Catharine 2016.03.10. 01:07:18

@a jövő hírnöke: Csak egy dologra reagálok most neked. Szerinted, ha nem vagyok tanú, akkor nincs hitem? Szerinted ez ilyen egyszerű? Ha a hit attól függ, hogy milyen a vallásod, akkor az nem igazi hit, nem? A hitnek a szìvedből kell jönnie, ez egy nagyon bensőséges szeretet Atyánk felé. Szerintem ebben egyet érthetünk, nem? Ezt a szeretetet nem lehet egy vallástól vagy emberektől megszerezni. Sőt, a Biblia is csak elindít az úton. Ezt te alakítod ki személyesen, imán keresztül Istennel. Ezt fontosnak tartottam leírni.

a századik juh 2016.03.10. 05:02:22

@Catharine: Annak a testvérnek, akiről egy 1974-es örtorony beszél, hogy kiközösítették, mert a nagy 1975-várásközben azt hírdette, hogy armageddon még évtizedekre van, vajon volt-e hite?

Nos, a tények szerint sokkal reálisabban látta a dolgokat, mint akkor pl Nathan Knorr, és az egész Watchtower zrt, és jobban hitt a bibliában is, miszerint azt a napot nem tudhatja ember, sem cég.

A kérdés az, hogyha van hitem, az ér-e valamit pl szeretet nélkül?

Mert nem ír arról sehol az örtorony, hogy évtizedek múlva megkeresték volna ezt a testvért, bűnbánatot gyakoroltak volna, és magasabb pozícióba helyezték volna, mint olyat, akinek nagobb a hite, ésa szeretete a többieknél.

Csak vádolni tud a szervezet, ő testvéreink vádlója.

Vagy van valakinek infója, fellelhető kiadványokban, hogy egyszer is elnézést kért ez az alázatról papoló amerikai cég bármiért?

Csak mondja, de nem cselekszi.

Mit várunk hát hű követőiktől? zrt sáskáitól?

Nemde ugyanezt? testvéreink vádolását, és az elnézéskérés hiányát.

Mindezt Jézus helyett a szervezet és Jehova követése miatt van.

És fel sem fogják, megmagyarázzák.

De azért ismét: Aki Jehovát követi, vagy az égi szekeret, az tévúton Jár!

Jézust kell követni!

Jézus pedig nem Jehovát követi, ez tévedés! Az adott esetben nem!

De gondolom, erre az lesz a válasz, hogy Jézus az égi szekeret követi.Nos,az égi szekér kormányánál Jehova ül, a márciusi jwtv szerint, úgyhogy az ugyanaz lenne, ráadásul az égi szekér apokrif tanítás.

Ennélfogva a szeretet a legfontosabb, a hit csak ez után jön, és csak ez után a cselekedet.

Ha már a szeretet sincs meg, semmit nem ér a hit, pláne a cselekedet.

A hit halott cselekedet nélkül, szeretet nélkül meg a hit zombihit: bálványimádás.

Igen: aki gyűlöli a testvéreit, az emberölő. Aki nem adja meg képzeletben sem az esélyét annak, hogy mindenki megmenekülhet armageddonkor, az emberölő.

Mert nincs benne szeretet.

Örvendezik az igazságtalanok halálán.

Nos, aki nem szereti embertársát, az Istent sem szeretheti.

Ennélfogva a biblia szerint, aki nemadja meg BÁRKINEK az elvi lehetőséget az életre, a megmentésre, miközben azt állítja, hogy szereti és követi Istent, arról a biblia ad véleményt: Hazug.

A legnagyobb baj, hogy saját magának hazudik, és így másoknak is.

Szeretet nélkül a hit... botláskő.

a századik juh 2016.03.10. 05:17:03

@Catharine: "a cikkeket sem szoktam elolvasni, mert nagyon lejön belőlük, hogy akik írják eredetileg, azok utálják a tanúkat. "

Erről a cikkről is ez a véleményed?

Hogy aki írta, az utálja a tanúkat?

a jövő hírnöke (törölt) 2016.03.11. 02:07:51

@karalabe4:

Pedig tudok normális is lenni...

Ha valaki egy nem normális helyzetbe kerülve irracionálisan viselkedik, az következmény - ok-okozat.
Mi a megoldás?
Ki kell lépni a nem normális helyzetből.

Szóval tudok normális is lenni.
És milyen, amikor normális vagyok?
Ilyen:

top gear 2016.03.13. 00:08:17

@Catharine:

"A patyolattiszta teremben baba-mama helyiség és elsősegély-szoba is van"

Catharine 2016.03.13. 13:15:17

@a századik juh: Ezt a negativitást általánosságban írtam, ha egy cikket elolvasok, arról egyből lejön, hogy nem objektívan írták. Utána néztem az angol blognak, ahonnan pár ilyen cikket szedtek a fordítók és láttam, hogy a srác, aki írja, ő is tanú volt és sokat vesztett, szal értem, hogy miért van ez a hangnem. Viszont az kicsit aggasztó, hogy ha elolvassák ezeket a cikkeket az emberek, nem az az első reakciójuk, hogy jajj, milyen durva dolgokat tesznek azok, akik a szervezetet irányítják, hanme az, hogy milyen emberek ezek a tanúk, hogy képesek ilyen embereket követni. Holott igazából bárki áldozatul eshet egy ilyen szektának, mindegy, előtte milyen erősnek gondolta magát. Engem csak ez aggaszt.

Catharine 2016.03.13. 13:18:02

@top gear: Bocsi, ezt nem értem. Arra válaszolj, amit írtam neked az előző nicked alatt, ha az vagy, akinek gondollak. Ha terelsz, akkor komolyan magadat csapod be.

a századik juh 2016.03.13. 13:34:55

@Catharine: Tehát akkor erről a cikkről is ez a véleményed? Ezt mennyire tartod objektívnek?

Komolyan érdekelne a véleményed.

Előre is köszönöm.
süti beállítások módosítása