EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Az a bizonyos nemzedék, 1893-2070 ! (2. rész)

2015.09.18. 08:00 | Jónás_ | 20 komment

A 2. részben, miközben megpróbáljuk kitalálni mi is az igazi célja David H. Splane, a nemzedékről szóló 13 perces monológjának a szeptemberi jw-tv adásban, észrevehetünk bizonyos „következetlenségeket” a szövegben, melyeknek oka nem teljesen világos.

A „nemzedék” hosszát kitárgyaltuk korábban, most meghatározza azt a „bizonyos nemzedéket”, amelyikre gondolt Jézus, remélve, hogy mi is ugyanarra gondolunk majd. A végére pedig tartogat meglepetést, amit nekünk kell ugyan befejezni, az eredmény rendkívüli, ha a logikáját alkalmazzuk.

A JW-video linkje

Mit értünk a Máté 24:34-ben található,
ez a nemzedék” kifejezés alatt.

David H. Splane (2015.09.)

Mindebből látni fogjuk, hogy milyen közel van ennek a világrendszernek a vége.

Biztosan emlékeztek Jézusnak a Máté 24:34-ben feljegyzett szavaira!

... semmiképpen nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek meg nem történnek.

Látjuk, hogy a vers 2 részből áll. Ott van az „ez a nemzedék” kifejezés, melyet alaposan körbe kell járnunk. Aztán ott van a „mindezek” szó is, melyről tudnunk kell, hogy milyen eseményeket foglal magában ...

Vajon melyik nemzedékre utalt itt Jézus?

Ehhez meg kell vizsgálnunk, milyen szövegösszefüggésben hangzottak el a szavai. Lapozzunk Máté 24:32-34-ig tartó verseket fogjuk olvasni. Ez a rész nagyon fontos, sok mindenre fényt derít. Jézus erre szólít fel:

Szemléltetésként pedig tanuljátok meg a fügefától a következőt: mihelyt fiatal ága zsendül, és leveleket hajt, tudjátok, hogy közel a nyár. 33 Hasonlóképpen ti is, amikor látjátok mindezeket, tudjátok meg, hogy ő közel van, az ajtóknál. 34 Bizony mondom nektek, hogy semmiképpen nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek meg nem történnek.

Nézzük meg újra a 32. verset! Jézus azt mondja, hogy a tanítványainak valamit meg kell tanulniuk a fügefától. Képzeljük magunk elé amint egy kisfiú egy fa zöldellő levelére mutat és ezt mondja, nézd, levél. De a gyerek talán nem tudja, hogy ez azt jelenti, hogy közel a nyár. Egy idősebb személy viszont a levelek láttán ezt fogja mondani: aha, ez azt jelenti, hogy valami meg fog történni, de most még nem látható. Jön a nyár. Lehet, hogy még nem látható, de egy idősebb személy tudja, hogy közel a nyár.

Aztán a 33. verset Jézus a „hasonlóképpen” szóval kezdi. Összekapcsolja a 33. és a 32. verset. Ezt mondja:

Hasonlóképpen ti is, amikor látjátok mindezeket, tudjátok meg, hogy ő közel van, az ajtóknál.

De mit értett Jézus a „mindezek” szón? Azokat az eseményeket, melyekről a fejezet korábbi részében beszélt.

Mert nemzet támad nemzet ellen, és királyság királyság ellen, és lesznek élelmiszerhiányok meg földrengések egyik hely után a másikon.

Azt mondja, hogy amikor „mindezeket látjátok” vonjátok le a következtetést, olyan következtetést, mely Isten szándékával kapcsolatos.

És mikor kezdtek „mindezek” megtörténni? 1914-ben.

Talán ez nem igényel különösebb magyarázatot, mert annyira egyértelmű? Talán abszolút dátum, vagy mi, lényeg az, hogy Splane testvér megjelölte kiindulópontnak és kész!

Nos 1914-ben egy kisfiú láthatta a jel összetevőit, pl. háborúkat, éhínséget, és földrengéseket és biztosan arra gondolt, hogy ez mind nagyon rossz. De, hogy mindez mit jelentett, azt csak azok fogták fel, akik a Biblia fényében szemlélték az eseményeket. Ők arra a következtetésre jutottak, hogy Jézus közel van „az ajtóknál”. Ezzel el is érkeztünk a lényeghez.

1914-ben egyedül kik tudtak HELYES következtetéseket levonni a jel különböző vonásai láttán? Kik tudták, hogy valami láthatatlan dolog történik?

Ez egy nagyon érdekes kérdés, de az eddigi szervezeti gyakorlatot figyelembe véve nagyon meglepődnék, ha azt az egyszerű, őszinte választ kapnánk, ami lényegében ez lett volna: SENKI

Miért mondhatjuk ezt?

Terjedelmes magyarázatok helyett utána lehet nézni a tavalyi Isten Királysága uralkodik c. könyv, 50.o. 5. bekezdésében, hogy 1914-gyel kapcsolatban, abban az időben (1876-1925-ig) „téves elgondolás-aik voltak a felkenteknek, Russell pásztorral az élen. 1925-ös fényáradatról a 7.bekezdés beszél, tehát pontosan 50 éven keresztül HELYES KÖVETKEZTETÉST nem vont le senki abban az időben a nemzedékkel kapcsolatban.

Splane testvér mintha nem ismerné ezt a kiadványt, a következőképpen fogalmaz a továbbiakban, amikor megadja a saját válaszát:

Csak a felkentek. Tehát ez a nemzedék olyan felkentekből áll, akik látták a jelet és megértették annak jelentőségét, le tudták vonni a helyes következtetést. Az egyik ilyen személy, aki látta a jelet és megértette annak jelentését, Frederik Franz volt. Franz testvér, 1893-ban született és 1913 novemberében keresztelkedett meg. Tehát ő már az Úr egyik felkentje volt 1914-ben, látta a jelet és megértette annak jelentését.

Már eddig is szorongva hallgattam az előadást, a nemzedékről szóló bibliavers kitekert magyarázatát, mely úgy tűnik egy szabadon választott hely volt a Bibliából és figyelmen kívül hagyta, hogy vannak más szövegekben másképp használt nemzedék kifejezések, az Őrtorony kiadványok magyarázatai is vegyesen használják (csak 1 pl. a w80.11/1 10.o.16.bek.). Ez a rossz érzés csak fokozódott a történelem csúsztatott bemutatásánál, de úgy tűnik Splane testvér itt nem áll meg, képes tovább fokozni ezeket a bizarr magyarázatokat teljes komolysággal.

Még példát is mond, név szerint megnevezve FW Franz testvért, akiről 4x is állítja pár mp-en belül, hogy ő bizony olyan felkent volt 21 éves korában, aki megértette, és helyes következtetéseket tett a 14-es nemzedékkel kapcsolatban.

Ha valóban helyesen látta volna a dolgokat 21 évesen, akkor miért kellett ezt korrigálni 32 éves korában, abban a bizonyos mérföldkőnek számító Őrtoronyban 1925-ben? Vagy 3 évvel a halála után 1995-ben? Elképzelhető lenne, hogy 2015 szeptemberében a szervezet a Russelli tanításokat is helyesnek tartja és ezzel párhuzamosan a „2 generációs” megoldást is? Vagy miről van szó?

Vajon mit akar ezzel tanítani David Splane, ha ennyi kérdéses dolgot használ az előadásában? Lehet, hogy kitisztul a kép a továbbiakban?

Más felkentek is látták a jelet és megértették a jelentését. Pl. JF Ruterford, AH Macmillan. 1914 után mások is fel lettek kenve szent szellemmel. Közülük többeket is jól ismerünk. Pl. Natan Knorrt, Lyman Swingle-t, Grant Suitert, Milton Henschelt, George Gangast.

Ezek a felkent testvérek, kortársai voltak az 1. csoportba tartozók némelyikének. Tehát ezek a testvérek a nemzedék 2. csoportjához tartoznak. Ez egy nagyon fontos tényező, és nem sokára visszatérünk rá.

David Splane nyilván maga is érzi, hogy mennyire erőltetett, nehezen követhető a mondanivalója, még ha nem is hajlandó beismerni, hogy főleg ellentmondásos. Ez a módszer tökéletesen figyelmen kívül hagyja azt a beharangozott eljárást, melyet a wh 150315 8.o.4.bek. kezdő mondata így fogalmaz meg:

Az elmúlt években Jehova szervezete egyre nagyobb hangsúlyt helyezett arra, hogy a tanítás egyszerűbb és világosabb legyen.

A nemzedékkel kapcsolatban egyre inkább úgy látszik, hogy az egyszerűség, letisztult­ság, egyértelműség nehezen megvalósítható, vagy talán egyáltalán nem is cél? Lehet, hogy a látszatát legalábbis fenn kell tartani, hiszen így folytatódik a program:

Szeretnétek világosan látni, mi a nemzedék?

Fred W. Franz testvér pl-ján könnyen megérthetjük, mi a nemzedék. Itt láthatjuk Franz testvér monogrammját.

f_w_f.jpg

Ahogy már említettük, Franz testvér, 1893-ban született és 1913 novemberében keresztelkedett meg. Ő 1914-ben az Úr egyik felkentjeként már látta a jelet és megértette annak jelentését. Franz testvér sokáig élt. Földi életét 1992-ben fejezte be, 99 évesen. Sok olyan testvért ismertek, akik 1914-ben már felkentek voltak, és tovább éltek mint Franz testvér? Lehet, hogy vannak ilyenek. De biztos, hogy nem sokan. Tegyük fel, hogy Franz testvér volt a felkentek 1. csoportjának, vagyis annak a csoportnak az utolsó tagja, akik 1914-ben már felkentek voltak, látták a jelet és aztán hűségesen szolgálták Jehovát. Hangsúlyozom, nem azt akarjuk mondani, hogy Franz testvér volt ennek a csoportnak az utolsó tagja, csak a pl kedvéért beszélünk most róla. Tehát ebbe a nemzedékbe csak olyanok tartozhattak, akik 1992 előtt lettek felkenve, mivel ők kortársai kellett, hogy legyenek az első csoportnak. Még egyszer szeretném leszögezni, hogy nem azt akarjuk mondani, hogy Franz testvér volt ennek a csoportnak az utolsó tagja. Csak a pl kedvéért hoztuk fel őt.

Vajon miért kell 3x is kihangsúlyozni, hogy FW Franz csak példa? Talán a gyengébbek kedvéért? Hiszen ez egy letölthető videó, ha nem értettem valamit csak visszatekerek, nem úgy mint egy nyilvános előadásban. Csak egy mellékes megjegyzésnek szántam, mit gondolhat az előadó a nézőiről, hallgatóiról. De, ha már példa, akkor tovább gondolom, hangsúlyozom, csak gondolom, mert példa, és nem állítom.

Tehát, FW Franz 21 éves korában felkent volt és 1992-ben, 99 évesen halt meg. Ha a halála időpontjában volt egy 21 éves felkent, és az is élhet 99 évet, akkor 2070-ig jutunk el.

Ez a példa, számítás teljes mértékben David H. Splane logikájára épül.

És akkor mi van?

Az előadás eddigi kijelentéseit figyelembe véve azt jelenti ez, immár nem a példa kedvéért, hanem abból kiindulva, hogy a Máté 24:34-ben található nemzedék kifejezés nagy valószínűséggel 1893-2070 –ig tart. Az 1. generációs FW Franz születésétől, a 2. generációs névtelen felkent haláláig. Ez idő alatt bármikor bekövetkezhet Armageddon.

Hogy a hátralévő időben hogyan lehet a 144000-es keretben tartani a felkentek számát, arról a 3. részben lesz szó, szintén Splane tanítását alapul véve.  >>>|

P.J.

Címkék: nemzedék olvasóim küldték Parti Jónás

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr537795414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rovarölő 2015.09.18. 17:02:32

Sokat gondolkodtam már azon, hogy van-e az emberi telesítő képességnek határa és ha igen, az hol van?
Amióta az emberek sportolnak és a sportolók olimpiákon, nemzetközi viadalokon mérik össze a tudásukat, az a tapasztalat, hogy újabb rekordok születnek már évtizedek óta, aminek nem látni a végét, pedig biztosan van.
A JT szervezet vezető testülete hasonlóan képes a nemzedék idejét újabb rekordokkal nem csökkenteni, mint pl. egy úszó, vagy futó, hanem növelni, hosszabbítani.
Most, ha arra gondolok, amit nekem tanítottak akkor, amikor annyi idős voltam, mint Franz, a felkent, kissé zavarban vagyok! Az igazság, ami örök élethez vezet című "kék bomba" szerint a nemzedék egy hetven, esetleg nyolcvan év, ahogyan arról a Biblia beszél a zsoltárok könyvében! A döntő 1914-es alapkő idejében a tanításom alkalmával már legalább tíz, de inkább több évesnek kellett lenni a nemzedék tagjainak, hogy fel tudják fogni és emlékezzenek az akkori eseményekre! Ezek szerint, ha tételezzük fel, az ember élete hetven év és 1914-ben tíz éves volt valaki, akkor az 1975 éppen aktuális lehet! Ezt tanultam én, még az ókorban!
Aztán, miután elmaradt a nagy durranás kezdődtek a rekord döntések és a tudományos magyarázatok! Először az Ádám és Éva teremtése közötti időszak volt a magyarázat, amit az emberiség hatezer éves múltjának kitolására használtak, ami állítólag 1975-ben telt volna le, azután már követhetetlen marhaságokra hivatkozva sikerült újabb csúcsokat állítaniuk az időhúzás számban! A mostani találmányuk már nem nevettet meg, hanem sírásra fakaszt azért, mert még mindig képesek elhitetni milliókkal az elképesztő baromságaikat! Lehet ezt még biztosan fejleszteni, mert még nem dobták be azt, hogy egy nap Istennél ezer esztendő! Az ember élete átlagosan hetven év, az X nap, ami Isten előtt ... Tehát várjátok testvérek és szolgáljatok bennünket, mert az olyan, mint ha magát Jehovát imádnátok! Közben persze adakozzatok és dolgozzatok!

orvosirnok 2015.09.18. 19:32:13

"Tehát, FW Franz 21 éves korában felkent volt és 1992-ben, 99 évesen halt meg. Ha halála időpontjában volt egy 21 éves felkent, és az is élhet 99 évet, akkor 2070-ig jutunk el."

Teljesen értelmetlen és ostobaság ez a számolgatás. Főleg mert hamis reményeket táplál(t) az emberekben. Itt a farkas! Ott a farkas! Aztán sehol sincs. Mikor meg majd eljön, csak legyintünk...

Azért az érdekes tényleg, hogy mennyien elhiszik még, hogy ez tényleg így van.
Amikor az adást néztem, engem is meggyőzött, de ez a 10 perces dolog azért kiakasztó.
Szóval ha valaki Franz halála után 10 perccel születik, akkor már nem a kortársa. Oké... legyen. De ha valaki Franz halála ELŐTT 10 perccel születik, akkor a kortársa? Szóval akkor az újszülött teljes életideje a nemzedék idejébe belefér? Akkor számoljunk csak 60 évvel. Az rengeteg idő!

Vagy most mi van?????

nice try · http://jehovatanui.blog.hu 2015.09.19. 23:00:40

A dolgok Istennél oly egyszerűek, hogy mindenkii érti aki hallja!

Bármit amit így kell elmagyarázni az hazugság! Nem értem ugyanakkor, hogy ezt bizonyos emberek miért nem látják át azonnal.

a századik juh 2015.09.20. 09:06:55

látjátok, ezért nagy áldás ez a jw.tv: még egy műsor sem volt, amiben ne hazudtak volna bele a kamerába, vagy nem adták volna jelét az alkalmatlanságuknak. mindezt ország-világ előtt, megörökítetten. kíváncsi vagyok, ezeket a műsorokat a jövőben hogyan fogják meghamisítani, és félremagyarázni.

2015.09.20. 12:29:55

>>A dolgok Istennél oly egyszerűek, hogy mindenki érti aki hallja!<<

- Szerintem is.

Itt van pl Isten egyedülállósága, neve:

"Hogy megtudják, hogy te, akinek neve Jehova, egymagad vagy felséges Isten az egész földön." Zsolt 83:19, Károli)

Lehet ennél egyszerűbben, világosabban leírni?
Van ebben az egy mondatban bármi félreérthető?
És mi a világ hozzáállása?
Nem értik meg, nem fogadják el, kiforgatják és hosszasan magyarázzák, hogy miért nem.

Ha e mellé hozzáolvasod:

"Ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr; és szolgám, akit elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nékem és megértsétek, hogy én vagyok az, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz!" (Ézs 43:10, Károli)

1. Ki mondja, hogy a Károliból nem lehet megismerni?
Ki mondja, hogy az ÚVF bármilyen módon megváltoztatott ebből valamit?
2. Kik JHVH tanúi a földön?
Kik értették meg és hirdetik ezt az alapvető, elemi igazságot, aminek a megismerése önmagában egy örömforrás, és ha semmi mást nem tudsz róla, már mindent megkaptál ahhoz, hogy JHVH-t Istenként szeresd, féld, és Atyaként tiszteld.

Jézus Isten?
Még szép, hisz Isten leszármazottja.
Jézusra lehet elmondani azokat, amiket Istenre?
Még szép, hisz a földi ember gyermeke is örökli az apja tulajdonságait, adottságait, és a megszólalásig hasonlíthat hozzá, ha olyan génjei vannak. DE egy valamiben mégsem egyeznek.
Az apától származik a fiú.
Az apa akaratából jött világra a fiú. (természetesen az anyán is múlik, de most nem erről van szó)
Az apára hasonlít a fiú, az apa tulajdonságait, képességeit örökölte.
Az apa a példakép, a tanító.
Példa: Apu, gyárigazgató. Apu tanítja a fiút, mert szeretné, ha átvenné az örökséget. Apu mindent megmutat a fiúnak, végül a sok tanulás eredményeként, és a megfelelő kor elérésekor a fiú, átveszi aputól a gyárat, és ő igazgatja tovább.
De egyvalami nem változik meg SOHA: Apu alapította a céget, és tette virágzóvá rengeteg munkával, törődéssel, szeretettel.

Szóval, amellett, hogy Jézus Isten, minden arról szól, hogy egyedül JHVH az örökkévaló, a mindenható, akitől és akinek az akaratából származik minden - a Fiú is.
Jézus maga mondta, hogy nincs szándékában elbitorolni Istentől a címet. Viszont Sátán folyamatosan ezt teszi; valamint a hamis vallások tévtanításai miatt az emberek többsége is ezt próbálja ráerőltetni - nem is az emberekre - hanem Jézusra!
Azt mondja nekem valaki, hogy szeret, de egész életében olyat feltételez rólam magában, és állít rólam másoknak, ami nem vagyok, amit nem akarok, akkor azt hogy engedhetném közel magamhoz?
Egy ideig tűr az ember, bízva a változásba, de aztán betelik a pohár!
Engem se a szemebe, se a hátam mögött ne ócsároljon senki.

--------------

Maradva az egyszerűségnél:

Jézus beszélt a nemzedékről?
Igen.
Ha pontosan nem tudjuk Isten mit értett nemzedék alatt, akkor már nem is kell foglalkozni vele?
Dehogynem!
"akik VÁRJÁTOK és SIETTETITEK(!) az Isten napjának eljövetelét" (2Pt 3:12)
Ami JT tesznek az tulajdonképpen az ébrenlétről szóL, mert míg a többiek alszanak JT szolgálnak és kutatják az írásokat fáradhatatlanul, figyelve az idők jeleire, és a szellem hangjára.

Mint mond Habakuk a 3:2,3-ban?

"Válaszolt is nekem az Úr, és ezt mondta: Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni!
Eldöntött dolog már, amiről kijelentést kaptál, hamarosan célhoz ér, és nem okoz csalódást.
!!! Ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el." !!!

Szóval, valóban lehet csűrni-csavarni a nemzedékről szóló magyarázatot, de a lényegen nem változtat semmit:
Egy hívő addig vár Isten napjára, amíg el nem jön!

Ugye milyen egyszerű?

------------------

"Bizony, te elrejtőzködő Isten vagy, Izráel Istene, szabadító!"

Az tény, hogy Isten lerejt dolgokat, de nyilván jó oka van rá.
Nekem van is tippem...
Az emberek úgy gondolják, ha nyilvánvalóbban jelentené ki magát, több ember hinne benne, és nem értenék félre.
Szerintem pont az ellenkezője történne. Ismerve az embereket, sokkal többen kigúnyolnák, megvetnék, semmibe vennék, elhagynák, és egyáltalán nem lenne több hívő sem a földön.
Az izraeliták ezt több száz éven keresztül tökéletesen bebizonyították.
Az izraelitáknak olyan megtapasztalásaik voltak, olyan látványban volt részük, amiről egy mai ember csak álmodhat. Ők nem mondhatták, "hiszem, ha látom", mert ők látták, és mégsem hitték... mégsem hittek még a szemüknek sem!

Kifogáshegyek!!!
Az emberek nem akarnak megváltozni, nem engedik formálni magukat, ezért inkább befogják a szemüket, a fülüket, és jobban szeretik a sötétséget, mint a világosságot, mert büszkébbek annál - maguk akarják eldönteni, hogy mi a jó, és mi a rossz.
És még azt kérdezik, mi közük az eredendő bűnhöz, Ádám és Éva bűnéhez!?...

Csak egy kérdés 2015.09.21. 02:47:28

@sønn: Tudod, hogy mit jelent az "Isten Fia" kifejezés?

2015.09.21. 08:34:19

Test szerint mindannyian Isten fiai/lányai vagyunk:

"... ez Ádámé; ez pedig az Istené." (Luk 3:38b)
Ha levezetnéd a családfádat, a tiéd is ide jutna végül.
Vagyis szülő szül minket, de mégis Isten keze munkája vagyunk.
Ez a feltámadás után új teremtésként nyilvánvalóbb lesz, mert akkor nem emberektől születünk, hanem Jézus Krisztus által ténylegesen Isten keze munkája leszünk.
(Akik túl élik Armageddont, azok is új teremtés lesznek, csak ők egy szempillantás alatt változnak át. Ez azért biztos, hogy így van, mert "romlandó nem örökölhet romolhatatlanságot", csak tökéletes test - amilyen Ádámé és Éváé volt a bűnbeesés előtt.)

Szellem szerint nem vagyunk mindannyian Isten fiai/lányai - most még:

"Mert akiket Isten szelleme vezet, azok mind Isten fiai." (Ró 8:14)

Csak egy kérdés 2015.09.21. 15:02:49

@sønn: Felteszem újra a kérdést, ami így hangzott:

Tudod, hogy mit jelent az "Isten Fia" kifejezés?

Válaszodra reagálva: nem az érdekel, hogy szerinted mit jelent/vagy te mit hozol ki belőle - hanem az érdekel, hogy tudod-e mit jelent/pontosan mit értettek alatta!?

2015.09.21. 23:31:33

@Csak egy kérdés:

Én mit hozok ki belőle!?
Mégis ezekből a versekből mit lehet kihozni?

Test szerint mindannyian Ádámtól származunk, Ádámot pedig Isten teremtette.

Szellemileg AZOK Isten fiai, mennyen és földön, akiket Isten szelleme vezet:
Angyalok, felkentek, más juhok.
Egy katolikus szellemileg nem Isten fia, mert nem Isten szelleme vezeti.
Egy református sem az.
Egy görög keleti sem az.
Egy baptista sem az.
Sőt, egy anabaptista sem az.
És egy HIT gyülis sem az.
A nem Biblián alapuló vallások vezetői, követői, meg főleg nem azok.

---

Itt egy megjegyzés: Azt állítják sokan, hogy pl az arab országokban milyen kegyetlenül üldözik a keresztényeket.
Erről anno meg is írtam a véleményem: Nagyon szomorú, hogy egy nem létező isten (Allah) nevében, egy nem létező istenkép (szentháromság) követőit kínozzák, ölik halomra (mondjuk ezt a magukat kereszténynek vallók is megtették EGYMÁSSAL évszázadokon át - kínozták, és halomra ölték egymást).
De ezt most kiegészíteném (ha a magad érdekében elgondolkodnál rajta egy kicsit, annak én örülnék, te meg ráérsz megköszönni később):

Miért üldözték Jézust és a követőit?
Mert nem voltak része a világnak.
Na most, egy hamis (bármelyik hamis) keresztény egyház tagját azért üldözik és ölik meg, mert nem része a világnak?
És most figyelj: NEM!!!!!
Vagyis ezek az embereke NEM az igazságért haltak meg, hanem egy hazugság miatt.
Ők nem vértanúk, őket nem Isten hamisítatlan szava miatt ölték meg (Jel 6:9)

Mi nem változott?
Nagyon sok ember hal meg a világban kegyetlen módon minden vallástól függetlenül - megalázva, megkínozva, szenvedések közepette.
Nekik ugyanaz jár, mint mindenkinek: A feltámadás reménysége, csodája, öröme, és a lehetőség egy örökké tartó boldog életre - mert nem igazságtalan az Isten!

---

Szóval, nem tudom mit akarsz igazából kihozni ebből.
Az új jelszó: Egyszerűség.
Ha e mentén meg tudod fogalmazni, jó; ha nem én nem erőltetem tovább a megértést.

Csak egy kérdés 2015.09.22. 03:23:28

@sønn: Miért nem tudod azt mondani egyszer hogy pl. nem tudom a választ vagy nem értem a kérdést, csak ha màr annyira erõlteted az egszerūséget...miközben pont te a km hosszú zagyva válaszaiddal nem ezt követed!!!

Vissza a kérdéshez! Mit jelent az , Isten Fia ' kifejezès?

megoldàs:

Az embererek az "Isten Fia" kifejezés alatt anno ezt értették: Aki Isten (nem Jt-i féle kisbetūs, hanem a Nagybetūs) Lehet, hogy ezt neked nehéz felfogni, de ettõl mége ez még így van!

Így Jézus ki vagy mi ezek szerint? Jézus cselekedett olyat melyet csak az Isten cselekedhet?

Azt, hogy a Hàromsàgot nem érted azon meg már nem csodálkozom - amúgy meg nincs jelentõsége, mert ha az alapok amire a ház épūl nem megfelelõ akkor az dülöngélni fogl és összeomlik...

sønn (törölt) 2015.09.22. 09:23:51

@Csak egy kérdés:

>>mit jelent az "Isten Fia" kifejezés?<<

- Ez milyen kérdés egyáltalán?
Én automatice a "ki(k) Isten fia(i)"-ra fordítottam, mert EZ a kérdés.
Az ERRE a kérdésre adott jó válasz vezet egy embert ismeretre.
ERRE a kérdésre pedig egy mondatban lehet válaszolni (igaz, könyvet is lehetne írni róla, de a lényeg ebben az egy mondatban benne van):

"Mert akiket Isten szelleme vezet, azok mind Isten fiai."
- Ergo, akiket nem Isten szelleme vezet, azok nem Isten fiai (szellemi értelemben persze).

Jézust azért nem említettem meg, mert az a világ legtermészetesebb dolga, ill. annak kéne lennie (mégis 5,3 milliárd ember ezt nem így gondolja), hogy Jézus Krisztus AZ Isten Fia - mert nyilvánvaló, hogy őt Isten szelleme vezeti.

Pont az te problémád is, mint a a zsidóké.
Ők is olyan kérdésekre keresték a választ, aminek semmi értelme (sem a kérdésnek, sem a rá adott válasznak), de évtizedeik, évszázadokig el tudtak vitatkozni rajta, és jól össze tudtak veszni miatta, aztán meg külön pártokat hoztak létre, annyira nem tudnak megegyezni.

Vagyis, ha ezerszer megkérdeznéd tőlem, én ezerszer azt az egy mondatot írnám le válaszul, amit már háromszor is leírtam.
Persze van folytatás is, de ha ennek az egy mondatnak a lényegét sem érted, és nem tartod fontosnak, és nem erre építed a továbbiakat ebben a témában, akkor minek folytatni?

-------

De ha már mindenképpen erőlteted, itt a JÓ válasz, mert amit a saját kérdésedre válaszoltál, az nem elég semmire, főleg a háromság megmagyarázására nem.

>>Az embererek az "Isten Fia" kifejezés alatt anno ezt értették:<<

- Mások írták, úgyhogy akár el is hiheted:

"... ismernünk kell azt, hogy az Ószövetség miként használta ezt a kifejezést. Ugyanis ezeknek az embereknek az ismerete az ószövetségi írásokon alapult, azon nőttek fel, és mindent az abban leírtak szerint értelmeztek. Ekkor még nem jöttek létre az újszövetségi iratok és az a keresztény koncepció, amely szerint a választottak is az Isten fiaivá válnak. Mindez némi zavart okozott a huszadik századbeli kereszténységnek, még az Isten Gyülekezetein belül is, mert ők viszont az Isten fia kifejezést elsősorban az Újszövetség szerinti értelmezésben használták, ahogy az a választottakra vonatkozik. Pedig az Ószövetségben teljesen más jelentése volt ennek a megnevezésnek, és az első században a zsidók még aszerint használták ezt a kifejezést. Néhány fontosabb példa arra, hogy milyen értelemben használta a megnevezést az Ószövetség:

Dániel 3:25 Felele, és monda: Ímé, négy férfiút látok szabadon járni a tűz közepében, és semmi sérelem sincs bennök, és a negyediknek ábrázata olyan, mint valami istenek-fiáé.

Jób 1:6 Lőn pedig egy napon hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttök.

Jób 2:1 Lőn pedig, hogy egy napon eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt. Eljöve a Sátán is közöttök, hogy udvaroljon az Úr előtt.

Ezekből az idézetekből világosan látható, hogy az Isten fiai megnevezés az angyalokra vonatkozott, akik közé számított még HaSatan, vagyis a nagy Ellenfél, Sátán, az ördög is.

Jób 38:7 Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?

Zsolt. 29:1 Adjatok az Úrnak, Istennek fiai [héb. bene elim vagyis Isten fiai], adjatok az Úrnak dicsőséget és tiszteletet. (Szent Jeromos Bibliatársulat katolikus fordítása)

Zsolt. 89:6 Mert ki hasonlatos az egekben az Úrhoz? Ki hasonlatos az Isten fiai [héb. bene elim vagyis az Isten fiai] között az Úrhoz? (NAS alapján magyarul)

[A 89-es Zsoltár a New American Standard verzió alapján van megadva. A magyar Károli különösen, de a katolikus fordítások is más értelmet adtak a szövegnek. Megjegyzés: ebben a zsoltárban az Úr az Jahova. A szövegkörnyezet alapján a Jahova név itt a Messiásra vonatkozik, Akihez senki nem hasonlítható az Isten többi fia közül.]

Látható tehát, hogy az ószövetségi írásokban az Isten fiai kifejezés az Isten szellemi fiaira, az angyalokra vonatkozott. Ezt a kifejezést pontosan ilyen értelemben használták az első századi zsidók is, és csak jóval később állt be egy paradigma fordulat e szó értelmezésével és használatával kapcsolatban."

Csak egy kérdés 2015.09.22. 16:54:58

@sønn: Látom nem érted...! Kimélj meg ettøl a túlmagyarazástól:-))) A kérdésre koncentrálj+a válaszra!

Csak egy kérdés 2015.09.22. 23:28:15

@sønn: Vissza az eredeti kérdéshez!

Mit jelent az , Isten Fia ' kifejezès?

(ha tudsz különbséget tenni egyes szám és többes szám között akkor azt most próbáld meg! ez annyira nem nehéz!:-) ugyanis nem az volt a kérdés hogy mit jelent "Isten fiai" kifejezés, hanem hogy tudod-e mit jelent/mi a jelentése az "Isten Fia" kifejezésnek)

Amúgy már megírtam neked itt a pontos választ, csak azt sem érted! Ez miért van - hogy nem érted!?

sønn (törölt) 2015.09.23. 00:48:25

@Csak egy kérdés:

Én meg azt látom, hogy nem értjük egymást.

Az egyetlen cél isten megismerése, és az ismeretből fakadó szeretet.
Én az ismeret felé tereltem volna a szót, amiből elfogadás, majd a szeretet forrása fakadt volna fel.

Nem tartottad járhatónak ezt az utat.
Nem fogok filozofálgatni.
A Biblia jó része szó szerint értendő, és én szó szerint is értem.
Ami azon felül van, azzal - már megbocsáss! - nem foglalkozom.

Jehova az Isten, a Mindenható mindöröktől fogva.
MINDEN Isten akaratából teremtetett, jött létre - Jézus is!
Először, mindenek előtt Jézus, aztán minden általa - angyalok, emberek.
A többi?...
Már csak történelem - a jövő történelme is.

Te, és sokan mások, és igazából mindenki a múlt posványába - a dogmák világába - akar visszarángatni engem, és mindenki mást.
A múlt elmúlt - halott (az emberi legalábbis).

A jövő számít!
A hit, a remény, a szeretet a jövőről szól!
Jézus, amikor az Atyja jobbjára ült, nem a múlton kesergett - miközben a királyságra való kinevezését várta -, hanem a a jövőre gondolt, hogy mennyi mindent fog megvalósítani, hogy mennyi örömöt, és boldogságot fog megadni az embereknek, akikben gyönyörködik, akiket ugyanannyira szeret, mint az Atyja (Pld 8:31b).

De van itt egy kis gond - aki hallja, érti:

"Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek."

- Akik azt a Jézust szeretik, aki NAGYON szereti "Istenét és Atyját", Jehovát, akik azt a Jézust keresik, aki nagyon szereti "Istenét és Atyját", azok megtalálják Őt, Jézust, Isten Fiát.
Akik csak valami hasonlóval beérik, azok SOHA nem fogják megtalálni.

A jelenleg élő 7,5 milliárd ember közül, kis kivétellel 7,5 milliárd ember NEM azt a Jézust keresi, szereti, aki NAGYON szereti Jehovát, az "Istenét és Atyját".

Jézus mindenkiért meghalt és ezzel mindenkinek megadta a lehetőséget, de Jézus kiket szeret?
Akik őt szeretik.

És mi lesz azokkal, aki a folyamatos intés ellenére nem változnak, nem változtatnak?

"De aki vétkezik ellenem, magának árt, gyűlölőim mind a halált szeretik."

És kik kapnak kegyelmet VÉGÜL?

"Mert aki engem megtalál (Jézust), az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól (Jehovától).

Hát így...

Csak egy kérdés 2015.09.23. 00:55:03

@sønn: "Én az ismeret felé tereltem volna a szót..."

Akkor tereld a szót az ismeret felé! Hajrá!!! Rázd ki a tudás fádból a kérdésemre a választ! Ne rizsázzál az ismeretről, ha egyetlen egy kérdést sem tudsz megválaszólni... - olyan képmutató amit itt előadsz!

Mi a tisztán megfogalamazott kérdésemre a válasz? Mit jelent!? Tudod vagy nem tudod a választ!?

Csak egy kérdés 2015.09.23. 01:08:40

@sønn: Te azt állítod magadról hogy Norvégiában vagy. Az nem furcsa neked - hogy nézegetem a statisztikát és utolsó Norvég IP címről valamikor 2015.09.02.-én volt látogatója blognak! Ebben is hazudsz maganak/nekünk!? Csak egy kérdés....volt!:-)

sønn (törölt) 2015.09.23. 01:18:09

@Csak egy kérdés:

Ó, jaj!

Mit vetettem a szemetekre!?
Hogy miattatok nem tudok előrehaladni a magam dolgában.
Igen, már egy jó ideje tervbe vettem, de a köztettek való létem, egyfajta köztes állapotot teremtett, ami miatt még nem tudtam megvalósítani a tervem.

Norvégia gyönyörű, és NAGYON SOK ismerősöm már kint van, és én is kimegyek.
Két okból:
1. Ez az ország agyhalott
2. Nem bírom a diktátorokat
3. Ráfér a norvégokra némileg más szemléletmód

:)

U.i.:

Tudod mit?
Itt a vége!
Ezután már csak a magam dolgával foglalkozom.

Csak egy kérdés 2015.09.23. 01:32:55

@sønn: LOL, már vártam azt az epizódot, hogy mi hátráltatunk téged...

Norvégok nincsenek oda a hazug szektákért!

ex-jw.com/norwegian-media-exposes-watchtower-scandals

Milyen vége? Foglalkozz nyugodtan a magad dolgával csak tartson tovább 10 percnél...

Csak egy kérdés 2015.09.23. 01:39:44

@sønn: Olyan jó ilyen építő cikket olvasni...:

JT-i megpróbálták a Norvég államon csalni

www.jehovahs-witness.com/topic/33883/jws-tried-cheat-state-norway?page=1

Norvég fióktelep eladó

www.jehovahs-witness.com/topic/226108/norwegian-branch-up-sale?page=1

2012 JT-i rossz éve...

watchtowerwatch.com/blog/2012-bad-year-for-watchtower

Szekta az szekta, a csalók azok csalók!

Csak egy kérdés 2015.09.23. 01:48:10

@sønn: Leépülőben van az MLM szekta business Norvégiában (is)!

Eladó a főhadiszállás:-))) Ide sem tudsz már menni...mert mire odaérsz más hussss eladták. Pénzt hova teszik???

www.oblad.no/bolig-interior-og-eiendom/enebakk/nyheter/omradet-i-ytre-enebakk-legges-ut-for-salg/s/2-2.2610-1.7365526
süti beállítások módosítása