EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Hogyan lehetnek ők a hű és értelmes rabszolga?

2015.08.12. 22:00 | Johnny Joker | 152 komment

A képen látható angol szöveg vastagon kiemelve:

„Tehát, mielőtt lehetővé tennénk, hogy kérdéseket tegyél fel. Meg kell kérdeznünk, hiszed-e, hogy a Vezető Testület Isten csatornája az emberiség számára?”

„Nade ők maguk jelentették ki, hogy nem tudják valóban azok-e. Lásd Őrtorony 2013/7.”

"Foglaljuk össze, hogy mit tanultunk ebből a cikkből. Először megvizsgáltuk, hogy a nagy nyomorúság nem 1914-ben kezdődött, hanem akkor kezdődik majd, amikor az Egyesült Nemzetek Szervezete megtámadja Nagy Babilont. Aztán elemeztük, hogy Jézus nem 1914-ben kezdte el juhnak vagy kecskének ítélni az embereket, hanem a nagy nyomorúság alatt teszi majd. Végül kitértünk rá, hogy Jézus nem 1919-ben jött el, hogy kinevezze a hű rabszolgát mindene fölé, hanem a nagy nyomorúság alatt fogja ezt megtenni."

"Micsoda? Ez tényleg azt mondja?"

(Őrtorony, 2013. július 15., 8. old, „Mond meg nekünk, mikor lesznek ezek”, 19. bek.)

Címkék: képek győződj meg személyesen hbr

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr477701982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gggarai 2015.08.14. 14:55:22

Az imént találtam, és szerintem ezen témához kívánkozik ez a három Őrtorony idézet:
"VALÓBAN, 1919-ben úgy történt, ahogy Jézus Krisztus BEJELENTETTE: „Boldog az a rabszolga, akit az ura, amikor megjön, ilyen munkában talál. Bizony mondom nektek, összes javai fölé kinevezi őt” (Máté 24:46, 47). Ezek a hű keresztények beléptek az Uruk örömébe. Hűségesnek bizonyultak a „kevésen”, Uruk kinevezte hát őket „sok dolog” fölé."
Őt 1990.03.15.
"19 A keresztény gyülekezet „egy test”, és Jézus a „feje” (Efezus 1:22, 23). Az egységes gyülekezet egyéni felkent tagjai mindannyian ugyan azt a szellemi eledelt kapják. Ebből a célból a „Gazdájuk” egy kollektív vagy összetett „hű sáfár” osztályt nevezett ki itt a földön i. sz. 33 pünkösdjén: a felkent keresztények testületét. Mivel a „gazda” — amikor 1919-ben visszatért — a testület maradék tagjait hűnek és értelmesnek találta abban a munkában, amelyet rájuk bízott, tudniillik hogy „táplálékkal” lássák el az övéit, „összes javai fölé” kinevezte őket (Lukács 12:42–44). A TÉNYEK azt mutatják, hogy 1919 óta ez a „sáfár” hűséggel gondját viselte a gazda „javainak”."
Őt 1984.04.01.

"Törvényt nem tisztelő emberek még az igazi keresztény gyülekezetbe is megpróbálnak befurakodni azzal érvelve, hogy a mi Urunk „megígért jelenléte” nem ebben az időben van. Kigúnyolják a véneket és vitatják azt, hogy a Mester kinevezte a „hű és értelmes rabszolgát” a Királyság földi érdekeinek gondozására. (2Pét 3:3, 4; Máté 24:45–47) Az ilyenfajta személyekre vonatkozik Jézusnak a Máté 7:15–23-ban feljegyzett figyelmeztetése: „Őrizkedjetek a hamis prófétáktól, akik juhoknak bőrében jönnek tihozzátok, de belül ragadozó farkasok . . . [Azon a napon] kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket! Távozzatok előlem törvénytelenség cselekvői!”" Őt1980.02.01.
Nekem ez az utolsó tetszik legjobban. Azok a csúnya, csúnya törvénytelenek, hitehagyottak. Ejnye, ejnye, mire ragadtatják magukat.

a századik juh 2015.08.14. 15:21:30

@nemsanyi: az általad idézett bibliai részben szó sem volt égi szekérről, ugye te is belátod ezt?

az általad idézett zrt iromány beszélt égi szekérről. és? nem azt állítottam, hogy a zrt nem beszél erről. arra kértelek, hogy mutasd meg a bibliából, az égi szekér kifejezést. de nem tudod, mert nincs benne. miként a vezetőtestület, mukajelentés, vértranszfúzió, stb sincsennek. ez egy belemagyarázás, amit el kell fogadnod, hogy tanú lehess, vagy maradhass. semmi több: emberi tanítás. ezt a dolgot, amiről a biblia beszél, szekérnek nevezni, több, mint röhelyes. de, ha neked tetszik,rajtad áll vagy bukik, csak tudd: nincs ilyen a bibliában.

Azt írod: "Amire te utalsz, az az Istenhez visszatérőknek szól - őket öleli keblére.
Te a mai napig nem tértél vissza Hozzá (vagy talán egyáltalán meg sem).
Ha pedig ez így marad nálad, ha nem változol meg, ha nem leszel új ember, ha nem kell neked Isten a sokadik hívására sem, sokkal nagyobb bajban leszel, mint azt képzeled."

Kedves testvérem. ki vagy te, ki nevezett ki bírónak, kinek az erejével látsz bele a szívembe?

ha belelátsz, miért nem látod benne Jézust? Ott van a szívemben, az elmémben, a vesémben, a gondolataimban, miként, gondolom, neked is. ezt a tényt hagyod figyelmen kívűl, amikor a megtérést egy szervezethez való csatlakozás vagy visszatérés függvényeként állítod be. Nem értem, miért teszed ezt, Jézus soha nem mondta, hogy csak Jehova tanúi menekülnek meg. Ő mindenkiért meghalt. Tudod, Ő nem a hibákat keresi bennem, vagy benned. Ő a jót keresi, és a pici jót is észreveszi. Irgalmas azokhoz, akik szeretik Őt, mégha sátán világában nem is azon az úton járnak, ahol kellene, Ő értükjön, és segít rajtuk. Ha te ebben nem hiszel, nos, akkor te vagy bajban. Jézus váltságát kisajátítani, a megmentést cselekedetetknek tulajdonítani, farizeusi gondolkodás. emlékszel ugye? az írásokat kutatjátok, meert azt hiszitek, általuk örök életetek lesz...

Nem, tesó, nem a szervezethez való csatlakozás fog megmenteni, sem engem, sem téged, hanem Jézus mindenkire érvényes váltsága. Kívánom neked, hogy ezen ítélkezésedet ne vegye figyelembe Jézus majd, mert nem tudod, mit is mondtál, és valószínűleg hitből mondtad, amit mondtál.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2015.08.14. 15:30:54

@gggarai: "Nekem ez az utolsó tetszik legjobban. Azok a csúnya, csúnya törvénytelenek, hitehagyottak. Ejnye, ejnye, mire ragadtatják magukat."

Igen és azzal,hogy a nevezett 2013/7 Őrtoronyban utaltak arra,hogy nem tudják,hogy ők-e valójában a rabszolga.Ezzel tulajdonképpen visszamenőleg igazolták amit az un. hitehagyottak vallottak is erről a kérdésről év tizedeken át.Er-go minden ezen tantételből fakadó kiközösítés is tévedés volt,...amit persze soha sem fognak elismerni.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2015.08.14. 15:40:13

Ez utóbbi kijelentésed, enged meg had támogassam meg egy idézettel Péter leveléből:(1Pét 3:20-21.)

"20 akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át.
21 Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által,"

Kérdés...Mi ment meg valójában minket?...Bárka?...Szervezet?..esetleg bárkaszervezet?
...Nem!
-Ott a válasz a maga egyszerűségében a 21.versben.Ennyi.

a századik juh 2015.08.14. 15:48:52

@nemsanyi: ne haragudj, erre még szeretnék reagálni: Itt vagy például te (a 300-ból a századik):
Te szereted úgy Jézus Istenét és Atyját, JHVH-t (Jehovát/Jahvét), ahogy Jézus szereti Őt?
Ha nem (amíg nem), sosem fogod megérteni, mert te az embereket nézed, az emberek dolgaival foglalkozol, és nem Istennel.
És ez nem egy fanatikus szektás duma, mert az igazság kőkemény logikán alapszik - és a változók (a változtatások) egyáltalán nem befolyásolják a lényeget.

nem, tesó. hogyan is szerethetném annyira a Teremtőt, mint Jézus?

nem létezik mégy egy olyan teremtmény, aki úgy szeretné Őt, mint Jézus.

Látod, te ezt nagyon nagyon rosszul tudod. szerinted te szereted annyira?

hogyan is tehetnéd, hiszen te és én is csak hisszük, hogy van. Jézus tudja, és ismeri. sajnálom, hogyha te elhiszed, amit írtál, mert Jézus szeretetéhez hasonlítani a sajátodat, vagy ezt elvárni mástól: ne haragudj, irreális elvárás.

az igazság kőkemény logikán alapszik: tesó, te honnan szeded ezeket?

az igazság szereteten alapszik, ami mindent elvisel, mindent eltűr, és nem fuvalkodik fel.
Szeretném, ha tudnád: ha hegyeket mozdítassz el, és mindenedet odaadod is a szegényeknek, de szeretet nincs benned, semmi, de semmi hasznod nincs...

ezt nem azért írom, mert így ítélnélek meg, ellenkezőleg, nyílván a szeretet késztetet téged átlépni azt a vonalat, amit a vezetőtestület nagyon kihangsúlyozott.

de, kérlek, picit tekints szét magad körül ezen a fórumon: súlyos emberi tragédiék sora veszi körül ezen személyeket, akik itt vannak. nem heppből, divatból, egyszeri rosz döntés miatt léptek, döntöttek. Bármi miatt, vagy bárki miatt is döntöttek így, sose feledd, hogy Jézust nem hagyták el: mindeggyikűjük szíve csücskében ott van jó pásztorunk, mert a világ mindenkincséért sem hagynák el Őt. Tökéletlen emberek miatt hagyták el a szervezetet, amit, ha reálisan nézed, meg lehet érteni: világos, egyszerű irányítást ígértek nekik, és már most szellemi paradicsomot.

Őszintén, szerinted világos, egyszerű irányítás van akár a 7 műsorvezető részéről?
akár a helyi vének részéről?

szellemi paradicsom van? tesó, te miért ide jössz szellemi témákról beszélgetni? én azért, mert a gyülekezetben nincs erre lehetőség. sablonbeszélgetések sablontémákról...

ha kérdésem van, nem tudok senkihez fordulni, nincs kivel megbeszélni. emlékszel a kongresszusi filmben látható gyülekezetre: mindenkinek baja volt mindenkivel volt. ez volt a valóság. a társulat megmutatta, hogy mit kellene tennie az egyes személyeknek: de a valóság az, hogy az összes beszélgetés felszines volt, senki nem ismerte a másikat, és senki nem figyelt a másikra.

messze nem az az igazi szeretet, hogy kezetfogunk, és megkérdezzük, mi újság. ugye ebben egyetértesz? nem az a szellemi beszélgetés, hogy : képzeld az egyik érdeklődőt otthontaláltam, 2 folyóiratot hagytam ott, és lehet, eljön majd az emlékünnepre. ugye egyetértsz? Kívánom, hogy azt válaszold: a te gyülekezetedben kézenfogható a krisztusi szeretet, a ti véneitek őszintén törődnek a juhokkal, bármivel bármikor megkereshetik őket, és szeretetteljes, átgondolt válaszokat adnak, negativ jelzések nélkül. Kívánom, hogy azt mond: a gyülekezetedben mindenki mosolya őszinte, rendszeresen összejártok gyülekezeten kívűl is, teokratikus ügyeken kívül is, és a szabadidős program nem a közös örtoronyfelkészülésből áll.

testvér, legyen így, hogy ezt válaszold, és ha megadod a címet, biza, ha úgy alakul, meg is látogatom ezt a gyülekezetet.

a századik juh 2015.08.14. 15:55:27

@kingdom: waw!!!

igazad van, jogosan kérhetem erre a cikkre hivatkozva, hogy xy-t fogadják vissza!!!

a századik juh 2015.08.14. 16:00:21

@kingdom: lelki szemeim előtt a véntestvérek elgyakorolják tükör előtt, hogy hogyan kérjenek bocsánatot a hű és értelmes rabszolga hatalma ellen kiálló testvérektől. Már a harmadik öltönyüket szaggatják meg, és hamut szórnak a fejükre bánatukban. Következő előadásukat az emelvényen fekve tartják meg, miközben zsákruhában hasalnak Isten és a gyülekezet előtt, bűnbánatuk jeléül, és a kiközösített, de visszafogadott testvérek segítik fel őket, és törölgetik meg nem álló könnyeiket, amit azért hullajtanak, mert átérzik, mekkora lelki fájdalmat okoztak nekik ezen pár év alatt.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2015.08.14. 16:03:11

@a századik juh:
Na ja...,de erről csak egy Hofi vicc jut az eszembe,a 'nyusziról' akit megvertek amiért nem volt rajta sapka :)
Sajnos az "egojuk" nem hiszem,hogy engedni fogja a bocsánatkérést ezért, és a többi téves tantételből fakadó kiközösítésért.

nemsanyi (törölt) 2015.08.14. 16:09:01

@a századik juh:

Tévúton jársz.
Nem kicsit, nagyon.

Már az égi szekérben, az Isten általi elrendezésben sem hiszel...

"Kedves testvérem. ki vagy te, ki nevezett ki bírónak, kinek az erejével látsz bele a szívembe?"

- 1. az embertársad vagyok, és emiatt segítelek, ahol tudlak, de nem vagyok a (szellemi) testvéred.
2. Nem akarok a szívedbe látni, mert egyedül Isten a szívek vizsgálója.

Kieséses alap - nagy találmány.
Nem hiszel JHVH-ban, ezért... és csak ezért(!) leszel bajban később.
Itt nem kell ezer dolgot egymás mellé tenni, csak egyet kell alapul venni: Hiszel Jézus Istenébe és Atyjában, JHVH-ban?

Ha nem, akkor a széles úton, a sötétségben jársz.

Jónás_ 2015.08.14. 16:12:00

@nemsanyi: És ez nem egy fanatikus szektás duma, mert az igazság kőkemény logikán alapszik - és a változók (a változtatások) egyáltalán nem befolyásolják a lényeget.

@nemsanyi: De egy tanítás értékállósága nem abban rejlik, hogy milyen sok éven keresztül áll fent (lásd katolikusok), hanem az igazsághoz való FOLYAMATOS igazodásban rejlik.
Az égi szekér folyamosan változtatja az irányt.
------------
???

nemsanyi (törölt) 2015.08.14. 16:37:57

@Jónás_:

A ki nem mondott kérdésedben benne van a válasz.
Találd meg!
Ha meg nem találod meg, kérdezz - kimondottan.

nemsanyi (törölt) 2015.08.14. 16:39:48

@kingdom:

Úgy látom a te szabadon választott gyülekezetedben sincs minden rendben... nem mindennel/mindenkivel értesz egyet.

Ez egy ilyen világ...

Jónás_ 2015.08.14. 16:50:25

Akinek nem világos 4-gyel feljebb, itt van egyszerűbben:

@nemsanyi: ... az igazság kőkemény logikán alapszik ...

@nemsanyi: egy tanítás értékállósága ... igazsághoz való FOLYAMATOS igazodásban rejlik.

Ha még így sem akkor:
Élj örökké könyv 32.o.19.bek: Nincs kétféle, egymásnak ellentmondó igazság. Vagy az egyik igaz, vagy a másik, de a kettő együtt soha. Hiába hiszünk őszintén valamiben, és hiába élünk hitünknek megfelelően, az nem teszi igazzá azt, ami valójában hamis.

Ha még így sem, akkor ... :)

a századik juh 2015.08.14. 17:00:09

@nemsanyi: hogyan is hihetnék az égi szekérben, amikor nincs benne a bibliában?

én nem holmi képzelt szekér nyomában szeretnék járni, Hanem Jézust szeretném követni. Gondolj bele: a szellemi szekér hányszor tett már 180 fokos fordulatot? ugye, mivel nem kell kanyarodni, ez azt jelenti, hogy hírtelen elkezd tolítni.

meg ne sértődj, és elég vizuális vagyok: ha valaki követ egy szekeret, ami minden előzetes nélkül elkezd hátrafelé tolatni, vajon hány embert taposott már el ez eddig?

általában azok vannak a legnagyobb veszélyben, akik erejüket megfeszítve az élenjárnak ezen szekér követésében.

írod: nem vagy szellemi testvérem. kiközösítettek, vagy elkülönűltél?

Hiszek-e JHvh-ban?

az ki?

én JHWH-ban hiszek.

de, mint Jézus követője, nekem nem kell rólla tanúskodnom, hisz volt már, aki róla tanúskodott: Jézus.

Nekem, úgy érzem, Jézusról kell tanúskodnom, és Őt kell prédikálnom.

A megmentés ebben van, mindazonáltal remélem, hogy nem egy duplavé alapján fogsz megítélni engem. Vankó.

Kicsi élet 2015.08.14. 17:00:19

@Aranyosi: "Örökké élhetsz Paradicsomban a földön” c. könyv. (32.oldal. 20. Bekezdés).
Nem Istentől akarjuk eltéríteni az embereket. Csak felnyitni a szemüket, hogy ne egy ember alkotta szervezetbe bízzanak. És vegyék észre , hogy téves, emberek által kigondolt tanokban bíztak. Ami hamis próféciákat és állandó vég idő jóslatokat tartalmazott."
Gyakran összefutunk olyan gondolatokkal az ŐT részéről, melyeken ha kicsit is elmélkedhetnének, már boldogabb életük lehetne...de a társulat már-már azt gondolhatnának tökéletes munkát végez abban a tekintetben, hogy az ilyen és hasonló írásokat, csak és kizárólag öncélúan tárják a hű és értelmes rabszolgák elé, úgy hogy valamely kiadvány magyarázza hogyan érezzenek és gondolkodjanak efelől.

nemsanyi (törölt) 2015.08.14. 17:04:37

@Jónás_:

Imádtam... imádom a Paradicsom könyvet.
Az tett harcos szelleművé.
Az segített meggyűlölni a rosszat (magamban is), és megszeretni a jót (ha magamban nem is, de másokban, igen).

Nem tudom miről beszélsz.
Nincs kétféle.
JT nem hazudnak, mint az ÖSSZES többi regnáló vallás, hanem a felismerés által megújulnak, továbblépnek. - mindig.

A VÁLTOZÁS NEM ROSSZ, HANEM JÓ!
A változás előre visz, míg a a begyöpösödés hátráltat.

Ami neked rossz, az igazából jó!

a századik juh 2015.08.14. 17:07:55

@nemsanyi: "Ha nem, akkor a széles úton, a sötétségben jársz."

bizony, én magam is így érzem, ezért hagytam, hogy egy kicsit eltávolodjon töllem az a nagy tömeg, aki a bibliában sehol nem említett állítólagos égi szekeret követi. most, hogy elmentek, úgy látom, hatalmas porhintés volt, nagyon felverték a menetelésükkel a port, ott a távolban kavarog, de errefelé már ülepszik le a por, már nem is csípi a szememet. Valójában világosság van, de a porban menetelők csukott szemmel mennek, és a nagypor miatt amúgy se látnak, csak haladnak a tömeggel. Elvileg az elől állók látják csak a szekeret, a többiek ezeket követik. nade mivan, ha nincs is szekér???

mi van, ha az elől állók csak azért mennek jobbra balra, hogy lerázzák a többieket???

NINCS ÉGI SZEKÉR! ha van, mutasd meg, hol ír erről a biblia!!

te egy zrt kiadványt idéztél, azért, mert a bibliából nem igazolható ezen tanítás.

egyébként ki vagy te? Jézus követője, vagy Szekér követője?

gondolom, a szekered ponyvájára a DZÉDÁBÜLWÉPONTORG is ki van írva...

Oswald Spengler 2015.08.14. 17:08:34

Srácok !

ez a "nemsanyi" nevű nick már a sokadik a részéről.
Én nem akarok hsz-ni a commentjeihez.

Beteg elme.

a századik juh 2015.08.14. 17:15:04

nemsanyi 2015.08.14. 17:04:37

@Jónás_:

Imádtam... imádom a Paradicsom könyvet.
Az tett harcos szelleművé.
Az segített meggyűlölni a rosszat (magamban is), és megszeretni a jót (ha magamban nem is, de másokban, igen).

Nem tudom miről beszélsz.
Nincs kétféle.
JT nem hazudnak, mint az ÖSSZES többi regnáló vallás, hanem a felismerés által megújulnak, továbblépnek. - mindig.

A VÁLTOZÁS NEM ROSSZ, HANEM JÓ!
A változás előre visz, míg a a begyöpösödés hátráltat.

"segített meggyűlölni magamat": te visszaolvasod néha, amit írsz? így nem csoda, hogy úgy szereted a többi embert, mint magadat.

"a változás nem rossz, hanem jó" te milyen bibliát olvasol???

16 Ne vezessenek félre titeket, szeretett testvéreim. 17 Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, mert az égi világosság Atyjától jön alá, és őnála nincsen változás, nem fordul, mint az árnyék.
jakab 1:16-17

ISTENNÉL NINCS VÁLTOZÁS!!!!!!!!!!!

NE VEZESSENEK FÉLRE!!!!!!!!!!!!!

ISTENNÉL NINCS VÁLTOZÁS!!!!!!!!!!!!!!

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2015.08.14. 17:16:05

@nemsanyi: Hát nem akarok ünnep rontó lenni, de az én gyülekezetemben igazán minden rendben van és jól működik.

a századik juh 2015.08.14. 17:19:58

@nemsanyi:
"Imádtam... imádom a Paradicsom könyvet."

HOGY MIT CSINÁLTÁÁÁÁÁÁL??????????

HOGY MIT CSINÁÁÁÁÁÁLSZ?????????????

IMÁDTAD, és IMÁDOD a paradicsom könyvet????

Köszönöm, látod, itt a probléma:

Imádni Istent kellene, és nem egy zártkörűen működő részvénytársaság elavult, megszüntetett kiadványát, ami segített meggyűlölni magadat, és ami harcos szelleművé tett.

Sohasem késő, testvérem, de hagyd abba a tárgyak imádását, és az emberek követését. Szeresd magad, értékes vagy!!!

nemsanyi (törölt) 2015.08.14. 17:24:07

@kingdom:

Aha.

Egy kérdés: ki tud a te gyülekezetedről (vagyis mennyire végzitek a munkát Jézus parancsa szerint, és mennyire szektásodtatok a főegyház, a katolikusoktól a tanításaitokkal)?
Én nem tudok semmit rólatok, és az ÖSSZES ismerősöm sem tud semmit rólatok.
Adódik a kérdés: Kik vagytok ti?

Akkor mit tudunk?...

a századik juh 2015.08.14. 17:25:48

@nemsanyi: "Imádtam... imádom a Paradicsom könyvet.
Az tett harcos szelleművé."

"Az tett harcos szelleművé"

24 Az Úr rabszolgája pedig ne harcoljon, hanem legyen mindenkihez gyöngéd, tanításra képesített, olyan, aki visszafogja magát rossz körülmények között, 25 és szelídséggel oktatja a kedvezőtlen beállítottságúakat;
2timóteusz 2:24-25

nemsanyi (törölt) 2015.08.14. 17:27:39

@Oswald Spengler:

Tudod mire emlékszem rólad?
Hogy arról értekezel, hogy seggbe dugod a feleséged, ha úgy adódig.

Ugye ezek után nem baj, ha kicsit sem érdekel a véleményed?

a századik juh 2015.08.14. 17:31:37

@nemsanyi: " JT nem hazudnak, mint az ÖSSZES többi regnáló vallás"

kérlek, bizonyítanád az állításodat?

kérlek, idézz MINDEGGYIK vallástól egy hazugságot. különben csak ítélkező maradsz, aki nem tudja bizonyítani, amit állít.

várom az ÖSSZES regnáló vallás legalább egy hazugságát tölled, testvérem.

ha nem megy, egy egyszerű:

elnézést, túlzásba estem" is jó lesz.

nincs harag, látom, az első szeretet fűt téged, nem tudsz házról házra menni, és gondoltad, itt tanúskodsz. Nade mit szólna ehhez Jézus? félre ne érts: örülök, hogy itt vagy, de vajon Jézus is örül?

(szerintem igen)

én speciel már most megszerettelek, pedig nem is láttalak.

Jónás_ 2015.08.14. 17:32:36

@Kicsi élet: "csak és kizárólag öncélúan tárják a hű és értelmes rabszolgák elé, úgy hogy valamely kiadvány magyarázza hogyan érezzenek és gondolkodjanak efelől."

Ez nem igaz!!! Éwégén jönnek a cáfolatok.

A bekezdéseket még nem lehet linkelni, de a teljes cikk itt van:
www.jw.org/hu/kiadvanyok/folyoiratok/w20151015/elmelkedjunk-szellemi-dolgokon/

4. bek. A legjobb az, ha Jehova Istenről és a Fiáról, Jézus Krisztusról elmélkedünk (Ján 17:3).
5. bek. Ezért nagyon fontos odafigyelned arra, hogy mi az üzenete annak, amit olvasol. Egy bekezdés vagy alcím végén állj meg, és gondold át, hogy biztosan megértetted-e, amit olvastál.
9. bek. ... Timóteusz gondolkodjon el, elmélkedjen azon, hogy milyen hatással van másokra a beszéde, a viselkedése és a tanítása. (Olvassátok fel: 1Timóteusz 4:12–16.)
10.bek. ... új kiadványokat tanulmányozva friss információkhoz juthatsz, és ezeken is elmélkedhetsz.

Kár hogy itt nem lehet kiemelést használni.

Többet nem idézek, majd gyertek el dec 27-én és megláthatjátok, hogy nem lesz határa a szárnyaló, és önálló gondolatoknak, mert mindenki felkészül, megért, és alkalmaz.

nemsanyi (törölt) 2015.08.14. 17:34:50

@a századik juh:

Jaj, ne már!

Nem imádattal imádtam, hanem felismeréssel, ráébredéssel.
Azóta sem írtak jobb tanulmányozó könyvet.
Minden benne volt félreérthetetlenül egy Istent kereső számára.

A kérdés: A csalódottságom miatt ki vagyok borulva a vezetőtestületre?
Egy kicsit sem!
Mindenkinek magáról kell számot adnia, így senki más nem okolhat senki mást!

Az égi szekérrel haladók ezt megértik, te biztos nem.
Sajnálom.. sajnállak!

Kicsi élet 2015.08.14. 17:39:48

@Jónás_: :)
Köszönöm gondolatadi, és bocsáss meg amiért a következő mondatot írom neked! :)
Elmélkedj...Igen, "helyesen...:ez a sugallat.
Vagyis úgy ahogyan azt a szervezet helyénvalónak találja.:)
Érted már hogyan értettem?
Ezért olyan nehéz ez, mert hamis szabadságérzetet adnak a börtönben.

Brigi40 2015.08.14. 17:40:00

@Oswald Spengler: Szerintem mindannyian tudjuk ki ez a nemsanyi. Azt hiszem a hozzászólások nem csak neki szólnak. Nagyon jó érveléseket olvastam itt amiből sokat tanulhatok. Az,hogy ő ilyeneket ír még erősít is bennünket, hiszen így jövünk rá milyen könnyen megcáfolhatóak a VT tanításai minden oldalról. Én legalábbis így látom. :)

Jónás_ 2015.08.14. 17:42:31

@Kicsi élet: Érted már hogyan értettem?

Persze, hogy értelek! Vedd már észre az iróniát a kommentemben! :)

Kicsi élet 2015.08.14. 17:56:55

@Jónás_: :)
Ok ok :)
Jobban sasolok :) :D

Miért???
Ez a legeszelősebb módszer mindközül...

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2015.08.14. 17:58:00

@nemsanyi: 'Zarándokok' vagyunk ebben a nyomorúlt világban, Krisztus van középen, és bennünk...így érünk révbe, sem szektásság, sem hamis tanítás nem karcol minket.

nemsanyi (törölt) 2015.08.14. 18:48:35

@kingdom:

Nem!
Ne haragudj!
Csak egy igazság van - lesz végül.

A "rév", amibe érhetünk, ha akarunk, az messze van...
Irdatlanul messze!
Neked, és senki másnak nem vallások között kell választanod, hanem a jó és rossz között

Jelenleg rosszul választottál.
De az a jó hír, hogy lesz második esélyed.
Élsz vele?
Halsz bele?

Érted már, hogy miért voltam itt?
Ha nem értenéd: Érted (is).

Mi a kevés?
Mi a sok?
Én veletek ellentétben tudok különbséget tenni.
De nem azért, mert jobb vagyok, mert többet tudok, hanem egyetlen egy dolog miatt:
Ismerem 8amenyi re ember ismerheti), és szeretem Istent (azért, aki... amit tett, amit tesz, amit tenni fog).
Jehova Tanújának lenni nem állapot, hanem választás.
Tökéletlen emberként megkapod a választás lehetőségét.
A különbség Isten állandósága mellett?
A te döntésed.
Kell?
Nem kell?
Nem kapsz mást!
Nincs jobb a legjobbnál...

Brigi40 2015.08.14. 20:14:12

@nemsanyi: Jehova Tanújának lenni nem mindíg választás kérdése. Nekem nem volt az. Kisiskolás koromban Jehova volt a gúnynevem. Az nem az én választásom volt.

nemsanyi (törölt) 2015.08.14. 20:29:51

@Brigi40:

A legszebb éveid voltak.
Majd megérted...

Jézus mit állt ki érted?
Te mit állsz ki Jézusért... a benne való hitedért?

Éled az életed - ahogy te gondolod jónak.
A keresztényi élet nem ilyen.

Gondoltál már arra, hogy a rád aggatott Jehova "gúnynév", Isten választása, Isten próbája volt?
Gondoltál már arra, hogy nem álltad ki a próbát?
szerintem sem.
Akkor most gondold újra, és kezd el járni - szellemi emberként.

nemsanyi (törölt) 2015.08.14. 20:36:46

@kingdom:

???
Egy jelenleg buddhista, sintoista, hindu, iszlamista is meg menekülhet a nagy nyomorúságot követően, és mindenki fel fog támadni végül.

Te tudod miről beszélsz?
Mert én tudom.
A te vallásod milliárdokat ölne meg végül a "Jézus szeret téged" nevében, az én vallásom milliárdokat ment meg végül Jézus nevében.

Te a különbségekről beszélsz... és én is, mert van különbség!

Brigi40 2015.08.14. 21:25:24

@nemsanyi: Na de hét évesen! Tudathasásban szenvedő édesanya mellet? Szerinted mit kellett volna tennem,hogy kiálljam ezt a próbát? Isten ilyen kegyetlen lenne, hogy ilyen próbát ad?
Neeeem! Ezt a próbát nem ő adta.

Brigi40 2015.08.14. 21:34:25

@nemsanyi: de tudod,azért mégse vesztettem el a teremtőbe vetett hitemet. Csak tőbbé nem hívom őt Jehovának.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2015.08.14. 22:30:46

@nemsanyi: Sajnálom több pontban tévedsz és feltételezgetsz.Hidd el az összes tanús kijelentésed is elveszne az ige mérlegén! Segíthetnék neked, de nem vagy még kész rá... Ha ez idő előtt mégis megtörténne, az számodra a teljes megsemmisülése lenne annak amit most igazságnak hívsz. Sajnálom, de előbb teljessen összekellene törnöd..., hogy kész legyél rá ... Ez még nem történt meg. Imádkozom érted.

nemsanyi (törölt) 2015.08.14. 22:36:58

@Brigi40:

"hét évesen"

- Ez áldás volt, és nem átok.
Bár csak én 7 évesen megismerhettem volna az igazságot...

"Csak tőbbé nem hívom őt Jehovának."

- Sajnos pont ezen kijelentésed mutatja, hogy elvesztetted a hited.
Egyetlen egy Isten létezik, és te pont azt az egyet tagadtad meg.

Akkor most nézzük meg hogy mit vesztetté és mit nyertél ezzel a vircsafttal:
Nem kell naponta olvasnod, tanulmányoznod a Bibliát, nem kell gyülekezetbe járnod, nem kell szeretni a testvéreidet, nem kell egységben lenned a szellemi tesóiddal..
Vagyis semmit ne kell tenned - Istenért.

És ezért mit kapsz cserébe?
Az örökös kétkedést, bizonytalanságot.
Nincs múltad, jelened,jövőd.
Nincsenek szellemi testvéreid, akiket szerethetnél...
Nincs semmid!

ORION 2015.08.14. 22:40:11

@nemsanyi: Tesó az én vallásom tökéletes!!! A KRISZTUST VALLOM!!!Én nem vagyok tökéletes de a vallásom AZ -KRISZTUS -AZ tökéletes!!!Elolvastam az égi szekerezésedet -hát nevetséges!--DE HA NEKED EZ KELL-EZT IS MEGTEHETED-csak nehogy sírás és fogcsikorgatás legyen a vége!

nemsanyi (törölt) 2015.08.14. 22:50:32

@kingdom:

Tudom, hogy büszkén hangzik, de maximálisan szerényen írom: Nem tévedek semmiben!
Isten szent szelleme nem engedi meg nekem a tévedés luxusát.
Ha te annyiszor összetörtél volna - a testedben, a lelkedben -, mint én, már nem élnél.
És te tartasz gyereknek engem....

Mond ki.
Hívjál tetemre.
Vállalom, mert látszani fog a különbség.
Nem ember és ember között, hanem hit és hitetlenség között.
Tedd meg!
Csak csináld!

nemsanyi (törölt) 2015.08.14. 22:58:51

@ORION:

Ez egy nagy NULLA.
Ez nem hitvallás.
Ez az ismeret hiányod, a hitetlenséged bizonyítéka - és nekem ez nem kell!

Megveted a sajátjaidat, miért kéne hinnem neked?

ORION 2015.08.14. 23:01:52

@nemsanyi: NULLA.--az sok vagy keves???

Brigi40 2015.08.14. 23:05:06

@nemsanyi: Félreértesz. Én nem ragadtam meg Istent. A Jehova csak egy fantázianév. Már a történészek sem tudják hogyan ejtették eredetileg a JHVH-t.
A zsidók hosszú idön keresztül ki sem ejtették mert féltek,hogy jogtalanul veszik a szájukra. Talán ők tették helyesen.
A tanúk úgy vélik,hogy e név gyakoti használatával és magukra vételével megszentelik azt. Én úgy látom,hogy éppen az ellenkezője történik. Az emberek többségének herótja van már a Jehova név hallatán. Ezért inkább megszégyenítik.

ORION 2015.08.14. 23:08:24

@nemsanyi:- Megveted a sajátjaidat, miért kéne hinnem neked? -Ezt miből gondolod??SENKIT NEM VETEK MEG!!!Isten őrizz hogy nekem higgyél , egy szavam se hidd el !Csak annyit tegyél meg hogy leellenőrzöd amiket írok vagy írtam eddig!--Aztán tégy belátásod szerint!!!

Oswald Spengler 2015.08.15. 02:22:40

@nemsanyi: Ügy érzem elérkezett az én időm.
Ebben a topicban is mindenféle (JT által megszokott) valótlanságot írtál le.
Végig olvastam a kommenteket. Hatalmas paraszt vagy, annak ellenére, hogy választékosan próbálsz írni és néha valóban találsz igazságokat is.

Ilyet ugyan még nem tettem,de Neked felkínálom a személyes találkozás lehetőségét.
Ha őszinte,igazságkereső ember vagy akkor találkozzunk egy nyilvános helyen és beszélgessünk. ( a pesti oldal nekem kedvezőbb, de Óbuda sem rossz az Egyetem miatt)

Várom válaszod.

Oswald Spengler 2015.08.15. 02:38:20

@Brigi40: Kedves Brigi !
Itt általában nem "kispályás" JT-kat találsz. Elnöklők (koordinátorok), és volt vének sokasága.
Bételesek és más "különleges" munkában ( KÖB , TÉB,stb) szolgálók írásaid olvasod itt.

Oswald Spengler 2015.08.15. 02:38:20

@Brigi40: Kedves Brigi !
Itt általában nem "kispályás" JT-kat találsz. Elnöklők (koordinátorok), és volt vének sokasága.
Bételesek és más "különleges" munkában ( KÖB , TÉB,stb) szolgálók írásaid olvasod itt.

Brigi40 2015.08.15. 04:22:41

@Oswald Spengler: Igen látom, hogy jónéhányan komoly tudással rendelkeztek. Tisztellek benneteket ezért. Sokat tanulok a kommentjeitekből. Gyűjtöm az infót,hogy egyszer majd hatásosan tudjak érvelni. Nem kis feladatot tüzten ki célul magam elé. Az én hozzátartozóim is vének,elnöklő felvigyázók,különleges úttörők,bétel szolgák. Ha eljön az ideje,szeretném velük megláttatni az érem másik oldalát is.

Brigi40 2015.08.15. 04:29:13

@Oswald Spengler: Elolvastam jónéhány kommentedet visszamenőleg is. :). Látom,hogy átlag feletti intelligenciával rendelkezel.
Mindemellett úgy vélem,hogy szükség van némi alázatra is.

amharesh 2015.08.15. 06:31:54

Alakul a "szellemi elit!" KIváltságosok és észosztásra hivatottak, maguk által kinevezett hűdebölcsek, és lelkes talpnyalóik.Kezd hányingerem lenni!

ORION 2015.08.15. 08:01:42

@amharesh: HÁT JA-- Totálkár ez a torony meg a meséjük!!!

Brigi40 2015.08.15. 08:17:57

Egyvalamit nem értek. Az én apukám átlagon felüli intelligenciával rendelkezik. Ezt nem csupán elfogultságból mondom. Mindenki tudja aki ismeri. Vajon míért isteníti mégis a szervezetet?
Mindíg következetesen nevelt bennünket. A bibliával kapcsolatos kérdéseinkre is mindíg választ kaptunk,de ha a szervezetről kérdeztem elvesztette a higgadtságát. Ilyenkor csak annyit válaszolt ingerülten,hogy hogy merem megkérdőjelezni a hű és értelmes rabszolgát. Elképzelhető lenne,hogy tud valamit, de valamilyen oknál fogva hallgat? Mit gondoltok,létezik ilyen?

ORION 2015.08.15. 08:19:13

@a századik juh:Ez jóó!!!Kemény eledel! :)

a századik juh 2015.08.15. 08:36:32

@Brigi40: Nos, akik kicsit fentebb vannak, mint a hírnökök, óhatatlanul látnak dolgokat. akik meg nagyon fentebb vannak, intézik ezeket a dolgokat. bárki, akivel beszélgetek, VÁR JEHOVÁRA, mert szerintük létezhetetlen, hogy ne lássa ezeket. azzal érvelnek, hogy ők nem cselekedhetnek semmit, mert biztos oka van, hogy hagyja ezeket Jehova.

és itt tévednek: Jézus nem bírta nézni a törvénytelenséget, ostort font és kiűzte az árúsokat a templomból. Mire várunk: hogy Jehova leleplezővideót juttat el a vezetőtestületnek? vagy ihletés által leváltják ezeket a szeméyeket? vagy a szeráf fogja lebuktatni őket? ha mi nem mutatunk ki ilyen jellegű buzgalmat, akkor semmi nem fog történni. Édesapád a családja miatt nem lép: tudja, hogy hatalmas kamuk vannak,tudja, hogy a példabeszédek 4:18 nem azt jelenti, amire alkalmazzák, látja, hogy a szervezet vezetése nincs a helyzet magaslatán. ha egyedűllenne, már rég kilépett volna... de ott van a családja: ha borít, senki nem fogja még csak megismerni semm. ördögi kör ez: itt többen voltak, akik családostól távoztak...

Brigi40 2015.08.15. 08:57:46

@a századik juh: Ez sokmindent más megvilágításba helyez.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2015.08.15. 10:07:46

@nemsanyi:

Nézd ahhoz,hogy segíteni lehessen bárkinek is kell egy 'készen álló' alaplelkület.Sajnos ez belőled most hiányzik,ezért minden írásokon alapuló érv maximálisan csak szócséplés lenne részedre és nekem igazából nincs erre időm.Ezt én sajnálom a leginkább.Talán majd egyszer ?

Írod:
"Tedd meg!
Csak csináld!"
NEM;...Sanyi :)...nem tudom megtenni mint írtam...nem vagy kész.A Úr az ajtó előtt van ugyan és kopogtat,de te be vagy zárkózva az ajtóid mögé....Talán örökre?
A szavaid súlya miatt ez érződik.De azért tudd,hogy súlyos tévedésben élsz.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2015.08.15. 10:24:48

@Brigi40: Egy kis háttér infó a Jehova név kapcsán,miként hozta létre azt egy szerzetes az 1200-as években,mert mindaddig ismeretlen volt ebben a formában.
Itt:
docbob1.home.comcast.net/~docbob1/raymundus_martini.htm

Másrészt a keresztények nem azért nem használják mert herótjuk van tőle,hanem azért mert Jézussal egy új és addig ismeretlen közelségbe került az Atya (JHWH) a keresztények isten gyermekséget kaptak az-az bekerültek isten családjába,ez egy csoda és elmondhatatlanul nagy ajándék.
A Mi atyánk vagy a 'minta ima'szép példája ennek...És ki az egyébként is aki a saját apukáját a nevén szólítja ? :)

Brigi40 2015.08.15. 10:54:06

@kingdom: Köszönöm az infót :), de sajnos nem tudok angolul :(.

ORION 2015.08.15. 11:11:42

@kingdom:Sokat keresgéltem hogy kik Isten fiai és ugy gondolom mindnyájan azok vagyunk!

Róm. 8,14 "Akiket pedig Isten Szelleme vezérel, azok Isten fiai."
Itt van egy kifejezés: Isten fiai: jelenti = hogy a SZÜLETÉSÜNK JOGÁN is a miénk.
Alapszó: Gr: tiktó, = szül, világra hoz, születik. Ebből, Gr Tekna szó.= kisgyermek, én gyermekem. Tehát Isten tulajdona vagyunk és nem másé! Ez egy alap igazság! Ez a mi identitásunk!! Még akkor is, ha ezt nem ismerjük fel !
Mindannyian ilyenek vagyunk még abban az esetben is, ha nem Isten Szelleme vezérel. Akiket viszont Isten Szelleme vezérel, --akik nem betű szerint élnek, hanem Isten Szelleme szerint, --Kegyelem által--akik nem magukban bíznak, hanem az Úrban és az Ő vezetésére hallgatnak,-- akiket ténylegesen Isten Szelleme vezet, azokra egy másik szót használ,
Gr: hűiosz = érett gyerek, --aki képes élni a felnőtt családtagok minden felelősségével, --előjogával, ---lehetőségeivel. Ez egy nagyszerű hír .Tehát, "Akiket isten Szelleme vezérel, azok Isten felnőtt fiai!!!"
Ez a cél! Kis gyermek vagyok, aki éli az életét, sodródik az árral,
DE!!-Isten szeretné ha felnőnék amihez Ő adja az erőt.
Ő teszi--- és nekem csak esélyt kell adnom neki, hogy megtegye.
Adjunk neki esélyt, fogadjuk el Őt mert mindent elintézett, csak hinnünk kell !

Oswald Spengler 2015.08.15. 11:19:06

@Brigi40: Köszönöm az alázatra figyelmeztető szavaid.
Igyexem megfogadni.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2015.08.15. 11:21:23

@Brigi40:
Röviden,(amúgy én sem tudok sokat :)
...egy domonkos rendi tudós szerzetestől ered a JHWH-ból eredeztett mai Jehova név amelyet ő állított össze a 13. században.Később a Bibliakutatók voltak azok akik ezt a 'műszót" elkezdték alkalmazni.
Ami fontos,hogy lássuk, konkrétan nem lehet állítani tehát erről a mű szóról,hogy az Isteni név eredeti alakja.Tehát feltételezés ami ráadásul egy tanúk számára 'mumus' Katolikus szerzetestől ered. :)
Ugyanakkor az egész Isteni névvel kapcsolatos bűvöletben érdemes lenne elgondolkozni azon,hogyha Istennek annyira fontos lett volna a nevének pontos fennmaradása,bizonyos,hogy tett volna az érdekében...,de az mégis teljesen a feledésbe merült.Ami azért is gáz mert Jehova tanúi erre a névre építik hitvallásuk pillérjeit és szorosan összekötik a megmentésükkel mint ami valamiféle garancia lenne annak használata.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2015.08.15. 11:28:56

@Oswald Spengler:
Bocsi,de pusztán csak profilképed alapján is(csúnya szigorú bácsi)mire gondolhatott volna bárki is? :)

ORION 2015.08.15. 11:37:05

@kingdom: HÉÉÉ és az én profilképem????HHHMMM

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2015.08.15. 11:40:06

PadaWaan a tanítvány ???? :)

Jónás_ 2015.08.15. 14:29:34

@a századik juh: VÁR JEHOVÁRA, mert szerintük létezhetetlen, hogy ne lássa ezeket. azzal érvelnek, hogy ők nem cselekedhetnek semmit, mert biztos oka van, hogy hagyja ezeket Jehova.
-------------------
Ázok a beszari emberek mondanak ilyet, akik nem mernek élni afelelőségükkel. A Sz3ntírás szerint pedig meg lenne a felhatalmazásuk üldözni a bűnt. pl. Ésaiás 32:1 szerint, de a 3.Mózes. 5:1 sem véletlenül máradt fenn. A 0éld 6-16-19-ben 8s eligazítás van mit utál a Teremtő. Ezek mégis VÁRNAK álszent módon, hátha valáki elvégzi a piszkos munkát helyettük. Kényelmesebb az emelvénnyen pózolni, mint az "akol" szennyével foglalkozni. Jéhu bezzeg nem volt f8nnyás pontosantudta, hogy mit vár tőle Jehova és csinálta is.

zenészz 2015.08.15. 15:05:14

@nemsanyi: Jogos,Jehova az igaz Isten,és nevén kel szólítani.Mai napig úgy szólók neki.

zenészz 2015.08.15. 15:11:42

@ORION: Ezt csak a felkenteknek mondja Pál.Jézus a más juhokat nem váltotta meg csak a 144-ret.Mi csak úgy mond részesülünk a 144 állattal ......ilyen mit tudom én nem egyenes beszéd amit anno tanultunk az iskolán.

2015.08.15. 15:26:19

@Jónás_:
Ez az elbillentyűzések figyelembe vételén kívül derék hozzászólás volt.
Torkánál ragadtad meg a valóságot.

ORION 2015.08.15. 15:32:48

@zenészz: Én egy fő- fő - fő fel- fel -felkent vagyok!Meg te is !Neked meg nekem beszél Pál!!!Ne tégy ugy mintha neked nem szólna! :D

ORION 2015.08.15. 15:48:35

Elbillentyűzés--Eltudjátok olvasni?
"Egy anlgaii etegyem ktuasátai szenirt nem szimát melyin serenrodbn vnanaka bteük egy szbóan.az etegyeln ftonosdloog,hogy az eslő és az ultosó bteűk a hölyeükn lneegyek.A tböbi bteü lheet tljees össze-vabisszásagn mgiés porblémanlkéül oalvsahtó a szveög. Eennkoka,hogy nem ovalusnk elmniedn bteűt mgaát,hneam a szót eszgébéen."---gratula:D

Brigi40 2015.08.15. 16:08:05

@ORION: DDD....... Az elbillentyűzés annyira emberi. Ez nem csökkenti Jónás testvérünk hozzászólásának értékét.

ORION 2015.08.15. 18:37:26

@Brigi40: DE NEM ÁM!!!!!!!!!!!!!!!!!

Jónás_ 2015.08.16. 07:31:07

@Marci kérdez: "elbillentyűzések"
-----------------
Elnézést a hibákért, most nézem csak, hemzsegnek. Tabletről írtam azt a kommentet és ott megbolondult vmi miatt a tapi-bill. Lehet, hogy valami "VT-vírus" hogy nehezen tudjak kommentelni. Ezen sem lepődnék meg, mifelénk volt email-feltörés is, hogy a "testület" naprakész legyen a vegzálásokhoz is. De ez nagyon nagyon régen volt, mára már megváltoztak.

nemsanyi (törölt) 2015.08.17. 02:48:46

@Jónás_:

Tőled idézve távirati stílusban:

"Azok emberek ilyet, akik nem a Sz3ntírás, pedig meg a bűnt. Stop.
pl. Ésaiás 32:1 szerint, de a 3.Mózes. 5:1 sem véletlenül máradt fenn 6-16-19-ben 8s mit utál a Teremtő. Stop.
Ezek mégis VÁRNAK álszent módon, kényelmesebb az emelvénnyen pózolni, mint Jéhu, hogy mit vár tőle bezzeg és csinálta is. Stop."

Erre csak egyet lehet mondani: Ámen

A szívemből szóltál!
Megvilágosodtam!
Már mindent tudok!
Már azt is tudom, hogy Fear the Walking Dead augusztus 24.-től lesz látható (na jó, ennek az ismeretnek a megszerzésében pár óriásplakát is segített).

Nem kell nézned, ha nem akarod.
Én sem nézem, ha nem akarom.
Elég ide belépnem és már látok... már látom is őket...
Te nézed az én írásom, én meg nézem a te írásod tágra zárt szemekkel, és nem értünk semmit:
Hogy te miért nem tudod Istenét elfogadni.
Hogy én miért nem akarom Sátánét elfogadni.

U.i.: Ha kicsit nyersnek találtál, ne vedd magadra, mert nem személyes - sosem személyes!

Engesztelő nóta:

www.youtube.com/watch?v=m2xDIcukEkM

csaposnak 2015.08.19. 16:25:28

@Oswald Spengler: üdv. nagyon kíváncsi vagyok, vajon vállalja-e nickkaméleon a találkozót ?:)
Írjál róla.
Egyébként meg, ami a cikket illeti, kíváncsi lettem és elolvastam, mert ez így nagyon mellbevágó lenne.
Sajnos csalódtam, nem erről szól a Őrt., félrevezetés, nem kellenének ilyen cikkek, mert a csendben olvasó, csak igazolást lát a rágalmazásra, vannak igazi bajok.
Szóval, van HBR és elhiszik magukról, hogy a VT az, csupán a MINDENE fölé való kinevezés lesz a mostani HBR szerint a jövőben.

csaposnak 2015.08.19. 16:45:41

@csaposnak: bocsánat, lemaradt az utalás: 24. old. 15. bek.-től "MIKOR NEVEZI KI AZ ÚR A RABSZOLGÁT MINDENE FÖLÉ?"

a századik juh 2015.08.19. 17:08:11

nocsak. ahhoz képest, hogy a legelső komment is erről szólt, 139 kommentel később csak feltünt ez másnak is. Sohasemm késő.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.08.19. 19:18:56

@csaposnak: Szia! Erre a találkozóra én is kíváncsi lennék...! :-)

Komolyabbra fordítva a szót, elolvastam az idézett ŐT cikkeket. Elképesztően szofisztikáltak, ezt meg kell hagyni. Kétszeri kinevezés!... Azért bennem mégis felmerül néhány kérdés.

Annak ellenére, hogy igazad van, valóban ismét megmagyarázták, hogy miért ők mégis a HBR, a cikkekből nekem eléggé a taktikai visszavonulás, magyarázkodás és ígérgetés jut az eszembe. Ebből pedig egy nyitottabb elméjű olvasónak már akár az is lejöhet a sorok között olvasva, hogy ők maguk sem tudják, valójában kicsodák is. Ha ezt valaki félrevezetésnek érezte volna, akkor a blog ezúton elnézést kér...

A blogos cikkben is úgy olvasható az idézet, hogy a Jézus mindene fölé való kinevezés szerintük most már a nagy nyomorúság idején lesz, tehát az olvasható, amit te is írtál.

Az egész 18. bekezdés is erről beszél, különösen itt: "Ésszerű hát arra következtetnünk, hogy a Máté 24:46, 47-ben megemlített esemény, miszerint Jézus megérkezik, hogy mindene fölé kinevezze a hű rabszolgát, szintén a jövőben fog megtörténni, amikor eljön a nagy nyomorúság alatt."

Megnéztem ezt a másik cikket is az újság végén. Persze, hogy megmagyarázzák önmaguknak, hogy miért ők a HBR.

"Jézus 1919-ben kinevezte a hű rabszolgát „mindene fölé”, vagyis minden dolog
fölé, ami itt a földön a Királyság-prédikáló munkával kapcsolatos." (20. old. 3. bek) Majd rögtön utána jönnek a Péld 4:18-al, hogy miért kell most mégis kiigazítani ezt az értelmezést...

De kérdem én, hosszú-hosszú évtizedeken át akkor milyen világosság volt az, hogy Jézus ténylegesen mindene fölé kinevezte őket? Jézus ezért nem haragudott vajon meg, hogy ennyire nem értik? Mennyiben volt az más, mint ezután lesz majd? Miért éppen most jött el ennek a "tisztázásnak" az ideje? S most vajon ez mit fog jelenteni a gyakorlatban, amit megírtak? Összezárás mindinkább a HBR támogatására? (Ez látszik nekem kibontakozni.)

Mi lesz akkor, amikor már nem lesz "szellemi eledel"? Ez most még nehezen elképzelhető, de ahogy a korábbi cikkek is mutatták e felé haladunk. Akkor megint kicsit nehezebb lesz majd a kinevezésüket megindokolniuk, de biztosan ezt is meg fogják oldani valahogy...

Ehhez az 1919-es kinevezés kérdéshez egyébként lesz még majd cikk, nagyon érdekes, sok régi idézettel, de ehhez még egy kicsit kitartó türelmet szeretnénk kérni... :)

Jónás_ 2015.08.19. 21:49:42

@csaposnak: Igazad volt a témaindító bírálatával kapcsolatban, de aki csak az 1. cikket olvasta, az biztosan megörült, hogy talált valami és gyorsan közzé tette. Szerintem ez bocsánatos dolog, főleg, hogy nem állította magáról, hogy ihletett észrevétel.

Én azt veszem észre abban a cikksorozatban, hogy olyasmit magyaráznak és igazítanak ki, ami úgy senkinek sem volt probléma, ahogyan a cikkek felvetik. Pont attól válik gyanússá, hogy hozzányúlnak, de nem az igazi problémáról beszélnek, hanem kreálnak egyet, hogy az igaziról elterelődjön a figyelem. Hogy ez-e a valódi szándék nem tudhatom, de a lényeg, hogy a 19-es, vagy akármikori kinevezést, szentírásilag nem lehet igazolni ezért ez a 4 cikkes őrtoronyban sem történt meg.

Viszont új a dologban, ahogy én értettem, hogy 2 kinevezése van HBR-nek. Az egyik amikor még nincs itt a szolgák ura, tehát valahonnan, valahogyan kinevez, ezt nem részletezik, a másik meg amikor visszatér és mindene fölé kinevezi. A 2.-at még úgyahogy tákolgatják a példázatból, de az 1.-nek a lefolyása, vagy igazolása az gyalázatosan gyenge. Többször elolvastam a cikkeket, hogy rátaláljak, de lényegében ők a kinevezés alatt Jézusnak egy kérdését értik. Érdekes, hogy ha rákérdez valamire, az már kinevezés, de nem találtam mást, sem a Bibliában, sem az ŐT magyarázatokban.
wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2013533#h=23
Itt a 14 bek-ben pl. a Lukács 12:42 szolgáltatná ehhez az alapot, ahol egyetlen mondatban hangzik el a 2 állítólagos kinevezés. Az első tagmondat kérdő, a második meg feltételes és a jövőbe mutató, tehát kinevezésnek ez sem teljesen ok, de mégis úgy halad tovább a fejtegetés, mintha ezek egyértelműek lennének. Az 1. is meg a 2. is.

Hát nekem inkább erőltetettek. Ez egy Identitászavaros rabszolga, nem éppen bölcs.
Ha 100 év elteltével totózik azon, hogy mikor is, hogyan is, kit is, mennyire is, akkor, hogyan állíthatja, hogy mindez Krisztusi? Mi az amit ennyire bizonytalanul és dilettánsan végzett Krisztus valaha is. Mér pont a vég idején zavarodna meg, amikor mindennek sokkal nagyobb a tétje, mint valaha?

csaposnak 2015.08.20. 11:51:48

@a századik juh: igazad van az első hsz.-odban felteszed a kérdést, de valójában azokra ott a válasz. A VT mindenható, nem ihletett, de ha más véleményen vagy "repülsz", annyira mindenható, hogy még időről-időre saját magát is felülbírálja :), igaz annak semmi következménye nincs reájuk nézve.
@Columba: természetesen értékelem a sok munkát amit végeztek, és egyetértek válaszoddal.
@Jónás_: vicces vagy, "Szerintem ez bocsánatos dolog, főleg, hogy nem állította magáról, hogy ihletett észrevétel." A másik állításodról Besenyő Pista bácsi jut eszembe " nem az igazi problémáról beszélnek, hanem kreálnak egyet, hogy az igaziról elterelődjön a figyelem."
Margit: ....Pista, én féltelek !
Pista: mi ??? te egy fél telek .....
egyébként meg egyetértek.
Az egyik Hitlerről szóló dok.filmben, hangzott el, hogy a különböző "gonosz tetteket" hallva, az embereknek az volt a véleménye, -"ha ezt Hitler tudná, biztosan leállítaná" - az emberek, vagy tanúk egyszerűen nem hiszik el, hogy valami "baj" lehet.
A feleségemnek akartam mutatni egy könyvet, melyben arról van szó, hogy melyik az a több mint 300 prófécia, mely Jézusról szól, elkapta a tekintetét is, mivel nem társulati könyv, pedig erre az adatra néha hivatkozik a HBR is.
ez van :) :(

a századik juh 2015.08.20. 13:38:59

@csaposnak: igen, ez érdekes, mert ha 1919 óta azt hitték, hogy minden fölé ki vannak nevezve, vajon mi az, ami felé még kinevezést várnak?

a feleségeddel kapcsolatban: csak és kizárólag társulati kiadványokat használj. Minden nagyobb könyvtárban akadnak igen régi örtornyok, és egyéb zrt kiadványok. hidd el, nagyon fog örülni, hogy ezeket kutatod. de a bennük találtaknak már nem annyira. egyetlen mód, amivel megfoghatsz egy bigott tanút: a saját kiadványaik. ha ez nem vonatkozik a feleségedre, ne vedd magadra, segítségnek írtam. kezdetben a blogon található kiadványok idézeteinek kérdezgetése is megteszi... nemsoká maga a zrt végzi be úgyis a feladatot.

Jónás_ 2015.08.20. 15:35:39

@a századik juh: "egyetlen mód, amivel megfoghatsz egy bigott tanút: a saját kiadványaik."
-----------------
Ez egyáltalán nem biztos! Egy ismerősömre 2 vén a hitehágyást akarta buzgón rábizonyítani, aminek az állítólagos okát/magyarázatát egy sajtpapírról olvasta fel az egyik vén. Azt mondták neki, ez a vének közös álláspontja. Mire az egyszerű juh, leemelt a könyvtár polcáról egy "Hirdetők" könyvet és kérte, hogy a vén olvassa el a 629.o. 2.bek.
Ott pont a meghasonlás definíciója van leírva, de a vén állítólak felemelt kézzel hátrálva tiltakozott, hogy őt bizony nem érdekli az az idézet.

Ennyit a saját irodalom tekintélyéről. Végül kiderült, hogy a sajtpapírjukra a legeltessetek könyvből másoltak ki egy strófát, mert annyira szentek, hogy közvetlenül nem merték idézni. Ezért nem érdekelte őket más, még akkor sem, ha a saját idézetük egy szövegkörnyezetéből kiragadott erölködés volt.

a századik juh 2015.08.20. 17:11:57

Valóban, és tudom, hogy ez azokra hat csak,akik már kételkednek.De ugyanaz igaz azokra is, akik még nem: mást meg sem vizsgálnak, csak a saját irodalmukat. a vénekre szintúgy: mással nem érvelhetsz nekik, bár sokan közülük ezen honlapot is rendszeresen olvasgatják, de hivatalosan csak a saját irodalmuk van, amit el is olvasnak, megjegyzem, ez általában elég szokott lenni, ha társul hozzá egy-két "szeretetről árulkodó" hatás is a gyülekezet véneitől...

Kicsi élet 2015.08.20. 20:28:33

Igen. :(
Észre sem veszik sokan hogy mégcsak nem is Jehova Istent imádják, hanem VT istent.
A Bibliában írottak abszolút felülbírálódnak a kiadványokkal szemben!

Brigi40 2015.08.21. 08:38:45

Én is találkoztam már azzal a jelenséggel,hogy saját kiadványaikat se fogadják el ha az nem az új világosság szerint való.
Na se ki gyözi követni at égi szekeret ha az nem egyenesen előre,hanem össze vissza irányt változtatva halad.

2015.08.21. 08:56:14

@Brigi40:
Meg van erre is a válasz. Nézd csak mit ír a 2014. július 15.-i Őrtorony, a 14. oldal, 10. bekezdésében:

"Igaz, Jehova népe ma nem találkozik túl gyakran hitehagyással a gyülekezetben. De az Írás-ellenes tanításokat határozottan kerülnünk kell, nem számít, milyen forrásból valók."

Tehát nem számít hogy a forrás saját kiadvány, azt is határozottan kerülni kell...

Kicsi élet 2015.08.21. 09:06:04

@Brigi40: Előbb utóbb kiesnek a kerekei!!! :D
Vannak tanuk, akik nem tudnak lépést tartani a folyton változó menüvel.
Emiatt nagyon sokféle, minden színben játszó igazságot hírdetnek.
Szegény világi mag csak kapkodja a fejét :)))
süti beállítások módosítása