EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Olvasóink küldték 91.

2015.07.30. 10:00 | Johnny Joker | 32 komment

Jó napot minden Jehova tanújának!

Nem tudom miért jó az, hogy valaki kitalál valamit, amire azt mondja, hogy ez az igaz hit, ez az igazi isten szeretete és csak így érheti el az ember Isten kegyeletét.
Zsidó vallás, Ortodox keresztény, Jehova tanúi...
Ezek mind egy alapon fekszenek, csak egyvalakinek nem tetszettek a nézetek és a körülmények, ezért kitalált egy ugyanolyan alapon szolgáló vallást, amit ő igaz hitnek tart.

Egy ember, aki keresi a "tiszta utat", a mai világban nem tudja eldönteni, hogy most mi is az igazság.
Minden vallási felekezetnek megvan a maga magyarázata, miért is az övé az igaz hit.
Na de akkor most ki hazudik?
És miért tenné? Hatalom? Segítség?


Én ezek a dolgok miatt hagytam el mindenféle kötődést ehhez a maszlaghoz, mert belefáradtam, hogy ha elhittem egy dolgot, akkor jött valaki és elmondta, hogy mennyire nem jól tudom, mert az úgy van, ahogy ő tanulta/hallotta.
Amiért meg még jobban megvetem ezt az egészet, az az adományozás. Egyszer olvastam egy keresztény oldalon, hogy "imádkozz, szeress és adakozz!".
Hát szép... minden olyan embert megvetek, aki ennyire kihasználja mások hitét, kizsebelik szinte a nincstelen embert.
Én ismertem személyesen egy öreg nénit, aki mélyen vallásos volt és mindig odaadta a nyugdíja egyharmad részét a templomnak, ahová járt misére.
Egyik délután várta az unokáit, akik meglátogatták őt. Sütött, főzött, hogy meglepje őket.
A rossz tetőszerkezet pontosan azon a napon omlott össze és a néni azonnal meghalt.
A néni csupa szeretet volt, soha senkinek sem ártott. Minden este és reggel illetve az étkezések előtt is imádkozott és szinte minden misén ott volt a templomban. Folyton adományozott, mert úgy vélte, hogy ha segíti így Isten munkáját, akkor kegyelmet kap, és nem kell a pokol tüzén égnie. Na most ez oda vezetett, hogy nem volt elég pénze a felújításra.
Akkor most miért kellett meghalnia? Kérdem én.

Nagyon undorító dolognak tartottam, mikor egy magát Jehova tanújának nevező illető leállt velem beszélgetni az Blaha Lujza téren, mikor nekem semmi kedvem sem volt ilyen témában vitázni és indulnom kellett. Annyira erőszakosan mondogatta, hogy csak akkor nyerek megnyugvást, ha elkezdek benne hinni és hozzájuk járok tanulni.
Először szépen kértem, hogy hagyja abba, mert nem érdekel a dolog. Erre ő tovább küzdött és egyre erőszakosabban mondogatta a betanult szövegeit. Akkor szakadt el a cérna, mikor megfogta a kabátom és vissza akart húzni. Megálltam, vettem egy mély levegőt és mondtam neki, hogy figyeljen rám.
Elmondtam neki, hogy korábban én is hittem, de elveszett, mert sohasem kaptam meg azt az egyetlen dolgot, amit több mint tíz éven át kértem Istentől.
Nekem csak az volt a kérésem, hogy boldog családként éljünk tovább, hogy anyám ne igyon alkoholt és legyen béke!
Az évek alatt egyre rosszabb lett, de én kitartóan kérleltem, sokszor sírva, hogy legyen már vége.
2004-ben, mikor a szüleim elváltak, apámmal éltünk, aki teljesen elfordult tőlünk, úgy döntöttem, hogy elég volt ebből, és ha Isten nem segít, akkor a saját kezembe veszem az életem irányítását.

És nagy meglepetésemre, alig négy év múlva, elindult az életem!
Nem terhelem a fejem imákkal és a folytonos gondolattal, hogy vajon mit vétkeztem.
Minden ember élni akar!

Minden ismerősöm, aki buzgó istenhívő, nem tudja, hogy mi az hogy élet. Hallanak róla, de igazán nem tudják mi az. Az életet nem arra értem, hogy buli, meg alkohol és drogok, hanem van egy olyan élet, ami a mienk, mi élhetjük, amit megoszthatunk másokkal.

Én vallás nélkül elmondhatom, hogy nincsenek gondjaim (pedig nem keresek sok pénzt), boldog vagyok, hogy idáig egyedül eljutottam, mert tudom, hogy minden olyan akadályt, amit legyőztem, egyedül tettem és nem kell hozzá semmilyen vallás vagy hasonló hit.
Én magamban sem hiszek. Nem is kell. Elég az, ha tudom, hogy el fogom érni a célomat.
Mióta ezen az elméleten vagyok, minden sikerül és semmi gondom nincs az életben.
Ha utána meghalok, akkor elmondhatom, hogy lehet, hogy nem teljesen úgy éltem, mint egy Istenhívő ember és ezért pokolra jutok, de elmondhatom, hogy jó volt az életem, szerettem, mindig őszinte voltam és mindenkinek csak jót akartam és segítettem. És ez fontos a számomra.
Hogy Isten mit gondol erről - vagy azok, akik követőinek mondják magukat - nem érdekel.

A vallás sok évszázadot tönkretett, sok embert megölt Isten nevében... és mi egy ilyen vallás alapjait vesszük példának...

Mennyivel másabb lenne a világ, vallás nélkül csak a tiszta szeretet és őszinteség fogalmaival.
Csak hát ez a világ már elveszett. A vallás mindig megtalálja a kiskaput, hogy átformálja az embereket és a hitüket.

Mi van akkor, ha kiderül, hogy léteznek a földön túl is értelmes élőlények?
Majd születnek olyan teóriák, hogy az ő leszármazottaik velünk éltek, de őket kitaszította Isten és ők a gonoszok... vagy ilyesmi.

Tudatában vagyok annak, hogy az ilyesmi dolgokat a vallás is el akarja takarni a szemünk elől, és fél, hogy kiderülnek olyan dolgok, amik tönkretehetik a hatalmat.

Nem vagyok földönkívüli hívő sem, de nyitott vagyok mindenre. A vallásra már nem. Elég volt az a 10 év, amikor csak szenvedést kaptam.

Inkább a földünkre kellene odafigyelni és a vallásnak is fel kellene lépni az olyan pusztítások ellen, ami miatt a saját bolygónkat mérgezzük!
Isten szerint ez nem bűn? Ja igen... ez nem volt a 10 parancsolatban...
Mérgezzük csak a bolygót... Nem véletlen jönnek egyre a természeti katasztrófák. Ha nem törődünk a földdel, akkor az megtisztítja önmagát a parazitáktól, akik az ő vérét szívják.
Mindig is azt mondják, hogy a föld egy nagyon kényes egyensúly. Ezért minden tettünknek következménye van. De mivel a média és a sok kényelmes pénzes embernek mindegy, elterjedt, hogy kényelmesebben jobb élni. Legyen autó, hogy gyorsabban és kényelmesebben elérje célját.
De a sok káros anyag kibocsátással megöljük a fákat, növényeket, állatokat. Nem beszélve a rengeteg állatról, amit nap mint nap elütnek. Az állatok nem tudnak alkalmazkodni a mi átformáló szándékainkhoz!
Istent játszunk, mikor bezárjuk az állatokat egy erdős területre, hogy ne jöjjenek ki a mi útjainkra védelem céljából! - Micsoda önző kijelentés ez!

Hogy lehetne bármi is az ember tulajdonában??
Pedig mondják, hogy ez az erdő valakié, vagy azt a mezőt valaki megvette...
Miért kell állandóan valamin uralkodni? Miért nem lehet békében a természettel élni?

Hát így bezárólag csak annyit írnék, hogy aki(k) ezt olvassák, gondolkozzanak el azon, hogy vajon tényleg jó úton járunk e?
Én még adok 50-80 évet az embereknek és utána vagy észbe kapnak, hogy merre is kellene menni, vagy nem és akkor biztosan elér mindenkit a vég, ha hívő ha nem. Úgy látszik az embernek nem az a fontos idő, amit itt élhet ezen a szép helyen, hanem az, amit az élete után Isten ad, amiről nem tudunk semmit sem...

Köszönöm, hogy elolvasták terjedelmes levelem.

Üdvözlettel!

Crudius

Címkék: olvasóim küldték

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr897627080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalahusztra 2015.07.30. 13:19:38

Ez az ember megmondta a Frankót !!! Nem kell vallás, csak a maszek Istenhit, ami az ősmagyaroknál volt, és mégis meghódították a Keresztény Európát !!! Én amióta nem foglalkozom vallásokkal,nincs lelkiismeretfurdalásom, semmi bajom az életben-azt csinálok, amit akarok !! Amikor Tanúk vegzálnak, egyből pénzt kérek tőlük !! Úgy rohannak el, mintha seggbe rúgták volna őket !! Hiába, ennek a ZRT-nek a pénz hiánya a gyengélye-így lehet őket távol tartani !! Jó recept mindenkinek, aki meg akar tőlük szabadulni !!!

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.07.30. 16:16:10

Kedves Crudius!

Többször is olvastam már levelét... Sok elgondolkodtató dolgot írt meg, s számos megfigyelésével szívből egyetértek. Ha mégis ajánlhatok valamit, Sefatias blogján található néhány olyan cikk, amelyek hasonló témákat is feszegetnek...

Talán csak annyit mondanék még, hogy bár Ön most nem hívőnek vallja magát, mivel megszabadult egy nagyon is valóságos elnyomás, gyötrő kérdések és fájdalom, illetve egy sötét istenkép alól, az Ön által feltett kérdéseket teljesen normális hívő emberek is fel szokták tenni már évszázadok óta, s egyre inkább felteszik. Nem szeretném Önt terhelni sokáig a magam gondolataival, azt hiszem valamennyire megértem, hogy miért gondolkodik így, s a legjobbakat kívánom Önnek...

haj_nal_ka (törölt) 2015.07.30. 17:23:59

Kedves Crudius!
Talán ön tényleg úgy érzi, minden amit elér, ahogyan rendeződik élete, azt mind önerőből éri el, nincs szüksége vallásra, hitre.
Csupán egy apró gondolat fut át szívemben:)
Én úgy vélem, sosem vagyunk magunkra hagyva:)
Nagyon nagy szeretettel kívánok önnek teljes gyógyulást minden fájdalomból melyet átélt.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2015.07.30. 18:32:06

Kedves levél író.Úgy vélem nem jól látod a kereszténység lényegét,ami felháborodáshoz és megbotránkozáshoz vezetett el téged is.

Kereszténynek lenni,sem most sem régen nem azt jelentette,hogy nem halnak meg,nem szenvednek vagy nem nélkülözhetnek ebben a nyomorult világban.

Voltaképpen a kereszténység a megölt,de feltámadt 'élő' Krisztusra mint fundamentumra épül,amely épület tovább bővült szenvedő megölt mártírokkal.

Ha a kereszténynek lenni azt jelentette volna,hogy amikor Krisztust választjuk el illan minden bajuk és bánatunk akkor az egész egyházat egy csalódott csődtömegként lehetett volna elkönyvelni.
Krisztus nem azt akarta,hogy a követői valamilyen módon ki legyenek emelve ebből a világból mintegy védőburokba helyezve őket,hanem inkább azt kérte az Atyától,hogy őrizze meg őket attól és annak(a megrontó szellemi légkörétől).
János 17:15 "Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól."

Tehát amikor te azt látod,hogy szegény keresztény néni aki életét az egyházának adja ennek ellenére mégis meghal valahogyan,nem lehet annak mutatója,hogy nem érdemes Istent választani,...mert az egyház soha nem testi sértetlenséget hirdette,hanem a Krisztusban való rejtett életet, azt az üdvözítő hitet ami a lélek üdvösségét eredményezi a halál után!
A Keresztény élet a jelen életen TÚLRA mutató,...és amoda át válik teljessé.

Ha a te példádra utalva, ha a néni akkor nem halt volna meg,akkor milyen halál nemet tudtál volna mégis te elképzelni neki ?
-Vajon ha egyszer rákban fájdalomban fetrengve szenvedve halt volna meg párnák között? -Vagy esetleg valami jobbat???
Való igaz,hogy a gondviselés egyedi és egyénre szabott módon Isten kezében van,...de ez is csak kegyelem amit kérhetünk.(péld.:a nagy egyház év századok óta imádkozza egy esti imájában az Istentől való "Jó halál kegyelmét")

Nyilván megérted,hogy oktalanság az ember részéről az ezen való túlzott spekuláció.Az még inkább,hogy ezért Istent tennénk felelőssé,sőt egy olyan következtetést levonni,hogy már nem is érdemes az Isten szerinti életet élni,...mert mint említettem nem erről szól.

oneforsorrow 2015.07.30. 18:37:07

A vallás egy fertő ami nyomorba és sötétségbe taszítja a világot mióta csak az ember kitalálta.

Rovarölő 2015.07.30. 18:58:45

@oneforsorrow: Ez így van! Persze csak a vallásokra igaz, amiket emberek alkottak és törvényeiket is emberek írták!
Istent, teremtőt, vagy akár hogyan is hívjuk, aki a jelenlegi életet létre hozta, fenntartja, irányítja, nem zárnám ki a lehetőségekből!
Az élet sokkal bonyolultabb annál, hogy csak úgy létre jött volna a véletlenekből!
Az már más kérdés, hogy ki uralja a világot, mert az tuti, hogy sok szemét került a fogaskerekek közé ezen a téren!
Az emberek által szervezettnek tűnő vallások valóban mindegyike egy káosz!

shipmate (törölt) 2015.07.30. 21:26:42

Szóval szerinted minden rossz - még a jó is...

Kieséses alap (én már csak emellett érvelek/nyomulok, mert ennél egyszerűbb nincs.
Régen írtam, és bár nem tudatosan, de beletrafáltam: Pár lépés a mennyország - és tényleg.
Ezért megdöbbentő, hogy sokan - köztük én is jóóó sokáig nem ismertem fel az igazságot.

Tehát a kieséses alap...
Első lépés:
Nézd meg a nem Biblián alapuló világkeletkezés beszámolóját.
Baromság, mese habbal mind!!!!!!!!!!!

Második lépés:
Mi köti alapvetően össze a 40+ ezer keresztény-egyházfelekezetet?
A szentháromság és a halhatatlan lélek, ami a test halála után a mennyben vagy a pokolban landol.
ÍRÁSELLENES HAZUGSÁG!!!
Persze van pár keresztény felekezet, mint pl az adventisták, akik ezeket nem vallják, DE!7
Olyan megosztottság van köztük (vagyis nem egységesek ők sem!), és olyan tanaik vannak, amik szintén írásellenesek.

Harmadik lépés:
Mi marad?
A nem Biblián alapuló vallások kilőve.
A Biblián alapuló kereszténység hamis tanításokat tanító felekezetei (kezdve a katolikusokkal, és végződve a Hitgyülekezetesekkel - akikkel kapcsolatban tévedés ne essék, ők nem szeretik az embereket -, ők IGAZÁBÓL úgy gondolják, hogy csak ők (csak a papok, prédikátorok, meg egy-két mutyizó bennfentes) igazán érdemesek a mennybemenetelre, mert - szerintük - ők olyan sok áldozatot hoztak Istenért, az emberiségért; a többiek meg mennek a levesbe (ha nem értenéd, TE IS a többiek között vagy)!
Szóval ki/mi marad?
Ismerem erre is a (sértett) rossz választ:
Mert Amerika...
Mert ne mások mondják meg...
Meg akkor inkább nem kell Isten, és inkább nem hiszek semmiben, és inkább élem az életem, ahogy tudom...
Aztán majd meglátjuk...
Hát EZ biztos!
Majd meglátjuk... majd meglátjátok.

:(

Zalahusztra 2015.07.30. 21:41:35

@shipmate: Az adventistáknak kb 3-4 irányzatuk van, a Jeh. Tanúinak Romániában is ugyanennyi. Magyarországon a Bársony-csoporton kívül, még 2 irányzat létezik, valahol Érd környékén! Russel is adventista volt, de már a feleségével is összevesztek a kezdet kezdetén!!! Ennyit az egységes tanúkról !!! A protestáns egyházak közel 500 éve egységesek, és nincsennek évenkénti kiigazítások !!!

ORION 2015.07.30. 21:56:52

Crudius Elolvastam a vallás és kereszténységről szóló leveledet -talán részben még egyet is értek veled. Elszomorít hogy Istenről teljesen rosszul látsz dolgokat.De nem szaporítom a szót! A NAGY SZELLEM OLTALMAZZON UTADON !!!UFF

ORION 2015.07.30. 22:05:58

@Zalahusztra: Már a reformátusokon belül is van vagy öt fajta irányzat!Sajnos nem férünk meg békességben már egyik okosabb akar lenni mint a másik!

shipmate (törölt) 2015.07.30. 22:14:43

@Zalahusztra:

Tévedés!!!

Jehova Tanúi, akik szívből szeretik, ismerik, elismerik, elfogadják JHVH (Jehova, Jahve) Istent, és igyekeznek bemunkálni az egész földet Jézus Krisztus parancsának engedelmeskedve, 1919-től csak egy van a Földön.

A Bársony-csoportnak milyen kiadványai jelennek meg havi rendszerességgel, amiből az emberek megismerhetik Istent?
Hány nyelvere fordították le eddig a Bibliát, és milyen módszerességgel terjesztik a világon?
Amikor szakadást idéztek elő, milyen alapon mernek az egységről beszélni?

A protestáns egyházak 500 éve nem változtattak a hamis tanításaikon figyelve az idők jeleire?
Congratulations:

www.youtube.com/watch?v=us3dQ0nnlHY

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.07.30. 22:33:50

@ORION: Az igaz lehet, de legalább hivatalosan, meg általában a gyakorlatban sem közösítik ki egymást a különböző csoportok... Legalábbis úgy nem, mint a Tanúk a velük egyet nem értőket.

ORION 2015.07.31. 08:36:38

@Columba: Itt környékőnkön van a mi református (nép) egyházunk - ebből kiváltak az evangéliumi ref és ref presbiterianus -ok.Igy nevezik magukat! Szóval Kizárásokról sehol nem hallottam de van ugy hogy eltiltanak valakit az úr vacsorától.A mi ref egyházunkban mindenki úr vacsorázhat náluk már nem így megy, mert ők biblikusak mi meg nem.A mi egyházunk leszektázta őket ...stb stb.És bibliával a kezükben villognak mind.Saját szerény véleményem szerint Krisztussal kéne villogni és az egymás iránti szeretettel --de ez még odébb van.Mivel nem rejtem véka alá a véleményemet valahogy nem nagyon csipáznak sehol sem!Na de hát ez van -ezt kell szeretni!

Brigi40 2015.07.31. 09:44:50

@ORION: ,, Saját szerény véleményem szerint Krisztussal kéne villogni és az egymás iránti szeretettel. "
Ha lehetne ide tennék egy megalájkot.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.07.31. 10:37:56

@ORION: Szomorú, hogy így áll a helyzet felétek. Tudomásom szerint itt Magyarországon még nem durvultak el ennyire a dolgok, igaz persze ennek is megvan a maga ára. De hát úgy látszik, sajnos az egyháztörténelem szintén ismétli önmagát, nem csak a világi. S bár a történészek szeretik azt mondani, hogy ez egy "felfelé haladó spirál", bizony legalább ugyanannyi bizonyíték van arra is, hogy ez a bizonyos spirál inkább lefelé haladó...

@Brigi40: Tökéletesen egyetértek! :-)))

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2015.07.31. 15:30:18

@Columba:
"...de legalább hivatalosan, meg általában a gyakorlatban sem közösítik ki egymást a különböző csoportok..."

A múltkoriban beszéltem egy idősebb hívő hölggyel egy református műemléktemplomban, aki elmondta, hogy csak azt sajnálja, hogy a hívek elidegenedtek és nem járnak az istentiszteletre (pedig a templomot nemrég renoválták). megkérdeztem, hogy véleménye szerint mi ennek az oka. Erre ő megjegyezte, hogy többek között az is, hogy ha valaki nem ért egyet az éppen aktuális (és folyton változó személyű) pappal, azt kiközösíti a csoport. Persze nem úgy "hivatalosan", mint a JT-knél, csak pletykálkodnak róla, nem köszönnek neki, no meg elkerülik. Aztán ezek az emberek már nem akarnak templomba járni még akkor sem, ha más lesz a pap.
Szóval vidéken előfordul az ilyesmi.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2015.07.31. 15:40:13

Sajnálom, hogy a cikk írója ennyire kiábrándult a vallásos gondolkodásból, de azt hiszem meg tudom érteni.
"Nekem csak az volt a kérésem, hogy boldog családként éljünk tovább, hogy anyám ne igyon alkoholt és legyen béke!"
Jó lenne tudni, hány évesen kérte ezt a cikk írója, mert egy gyerektől érthető, hogy ezt kívánja, mert gyerek és nem érti a felnőttek dolgait és tehetetlen az erőszakkal, szenvedéssel szemben. Ez azért nem olyan kis kérés, ha belegondolunk, de megfigyelhető, hogy a vallásos emberek inkább hajlamosak illúziókba ringatni magukat, mintsem betekinteni a dolgok működésébe és megérteni az okokat.

De szerencsére megszabadult a vallásos frázisoktól, ami - véleményem szerint - még egyáltalán nem jelenti, hogy hitetlen ember is, hiszen ő maga mondja: "Én magamban sem hiszek. Nem is kell. Elég az, ha tudom, hogy el fogom érni a célomat.
Mióta ezen az elméleten vagyok, minden sikerül és semmi gondom nincs az életben."
Ez is a hívőség egy formája, gondolom.

haj_nal_ka (törölt) 2015.07.31. 16:13:36

@karalabe4:Befejező soraidhoz: Igen, én is úgy gondolom, hogy ez is a hit egy formája.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.07.31. 17:33:20

@karalabe4: Ez érdekes, köszönöm. :) Egyébként azért írtam, hogy tudomásom szerint (Orionnak), mivel nem vagyok annyira szoros, jól informált kapcsolatban sem a felekezettel. De azért hallok egyet, s mást, meg látok is, amitől alkalmanként nem vagyok egyáltalán elragadtatva. Az általad említett jelenséget sajnos magam is ismerem valamelyest, bár ez valószínűleg helységenként, gyülekezetenként is változó lehet. Ami biztos, az az, hogy a jó, vagy jobb lelkipásztorokat egymás között is kapkodják a gyülekezetek, főleg a nagyobbak. A felgyorsult világban nagy a mobilitás, amibe sok lelkész is belemegy, de ennek nemegyszer a nyáj issza meg a levét. Mire megszoknak egy emberi pásztort, már jön is egy másik, akit újra meg kell szokni, szeretni, vagy pedig morzsolódhat a létszám. A másik gond meg az, hogy maguk a lelkipásztorok képesek-e úgy tanítani a hívőket, hogy azok ne tőlük váljanak függővé, hanem hitükben előbb-utóbb "felnőjenek", s a lelkész helyett az általa hirdetett Istenben találjanak békességet. Így később bármely lelkész szavaiból ki tudják szűrni maguknak, amire szükségük lehet. A jó pásztorok szerintem ilyenek kellene, hogy legyenek...

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2015.07.31. 18:49:56

@Columba:
Igen, ez egy sarkalatos pont, hogy a hívek a pásztor személye után mennek. Ez a Tanúknál is így van, vannak népszerűbb és hirhedt vének. Hányszor hallottuk, amikor valakinek a tűrhetetlen viselkedésén kiakadtunk (vagy hallottuk, hogy valaki ilyesmiért különül el), hogy "te emberekre tekintesz". Szóval ez is lehet egy csapda, hiszen nem hinném, hogy minden baromságot tolerálni kéne a vezetőknek, 'Isten kedvéért'. A másik az, hogy amikor ténylegesen probléma alakult ki, akkor meg "az én is csak egy tökéletlen ember vagyok" című szöveget kellett hallgatni, ugyanakkor nem történt semmi, sem az emberrel, sem a tökéletlenséggel, de legkevésbbé a kialakult helyzettel nem (a Köf-ök alkalmazott megoldásai kimerültek az áthelyezésekben...).

" A másik gond meg az, hogy maguk a lelkipásztorok képesek-e úgy tanítani a hívőket, hogy azok ne tőlük váljanak függővé, hanem hitükben előbb-utóbb "felnőjenek", s a lelkész helyett az általa hirdetett Istenben találjanak békességet. Így később bármely lelkész szavaiból ki tudják szűrni maguknak, amire szükségük lehet."
Ez is gond. Én ismertem egy olyan vént, aki nem adott szájbarágós válaszokat, viszont megmutatta a kiadványok használatát. Jónéhányan megsértődtek rá. Aki, megmondta a tutit - beleértve, hogy ki fog feltámadni, meg ki nem -, az jobb volt.
Természetesen a dolog másik oldala az, hogy akik nem válnak függővé, vagyis 'felnőnek', azok kérdéseket tesznek fel, személyiségetfejlesztenek, önérvényesítenek, sőt még el is utasíthatják a velük szembeni igazságtalan/megalázó bánásmódot és egyéb 'szörnyűséges' dolgokat követnek el. Szóval az sem nagyon kedvez sok gyülekezetnek, ha nagyon önállóakká válnak a tagok, mert akkor meg azért hagyják ott az egyházat előbb-utóbb.

ORION 2015.07.31. 19:03:19

@karalabe4:" Aki, megmondta a tutit - beleértve, hogy ki fog feltámadni, meg ki nem -, az jobb volt." -Olyan is van aki nem fog feltámadni?

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2015.07.31. 19:58:28

@ORION: Hát már hogy ne lenne:)
Létezik olyan, hogy "második halál", és a JT-k hite szerint ezeknek nem lesz feltámadásuk. Persze azok, akik 'elhagyják az igazságot' vagyis a szervezetet, azok oda fognak kerülni - szerintük.
Igen nagy érzelmi zsarolás ez azoknak, akik abban a hitben éltek évekig, vagy abban nevelkedtek, hogy az Őrtorony az Igazság egyedüli földi letéteményese, és így ők döntik el, hogy ki megyen jobb és ki bal oldalra. Egyes okosok a Tanúk közül, képesek voltak megmondani, hogy XY valakije, aki ugyan ismerte az 'Igazságot', de nem keresztelkedett meg, bár nem volt ellenséges, de nem is foglalt állást, fel fog-e támadni vagy sem.

Zalahusztra 2015.07.31. 22:10:57

@karalabe4: Hála Istennek a feltámadás intézménye nem a jehovistáknál van !!!!

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2015.07.31. 22:53:31

@Zalahusztra: elég az, ha ők úgy hiszik magukról :)
Az már felhatalmazza őket, hogy ideológiai alapokon szétválasszanak családokat.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2015.08.01. 08:19:15

@ORION: Ja, a vallás mindig talál valami okot magának a gyűlölködésre és kirekesztésre......a JT-knél sincs ez másképp.

Brigi40 2015.08.01. 10:05:22

@ORION: Kemény,de valóság. Ez történt az én családommal is.

ORION 2015.08.01. 11:19:07

Valahol olvastam valami olyasmit hogy az élethez hit kell a valláshoz meg hiszékenység .Mondjátok meg hogy lehetnek ennyire hiszékenyek tanu testvéreink.???Fel nem bírom fogni!

shipmate (törölt) 2015.08.01. 18:38:59

A 92.-nek:

"Elmondtam neki, hogy korábban én is hittem, de elveszett, mert sohasem kaptam meg azt az egyetlen dolgot, amit több mint tíz éven át kértem Istentől."

Isten: "I'm so sorry."
De ha megkaptad volna amit kértél, ma akkor sem hinnél bennem, vagy ha hinnél is, az képmutató hit lenne, mert nem értem, miattam hinnél bennem, hanem a csoda miatt.
Az anyukádra majd én vigyázok, és feltámasztom - emiatt ne aggódj.
És a fák miatt se aggódj, mert új földet teremtek.Szerinted nem mindegy, hogy tízezer, vagy százezer, vagy egymillió tonna szeméttől kell megtisztítanom a földet?

Te csak egy valaki miatt aggódj - magadért.
Elhagytál, megtagadtál, nem ismersz, nem tisztelsz engem, nem tűrsz hosszan én érettem... pedig csak ez az egy dolgod van abban a világban, amit ismersz.

Ha ismernéd a jövőt, nem a múltról beszélnél, ahogy mindenki más is, akik nem ismerik a jövőt.
A hit, a jövőről szól.
A remény, a jövőről szól.
A szeretet. a jövőről szól, hisz a te szereteted semmi, érzelmi alapú, ma szeretsz valakit, holnap meg már nem, holnapután meg már gyűlölöd - az igazi szeretet nem ilyen!

leslie07 2015.08.02. 07:04:24

Mennyivel másabb lenne a világ, vallás nélkül csak a tiszta szeretet és őszinteség fogalmaival.
Csak hát ez a világ már elveszett. A vallás mindig megtalálja a kiskaput, hogy átformálja az embereket és a hitüket."

Nos én megértem a csalódásodat a vallásban, mégis felmerul bennem a kérdés,hogy hogyan nézne ki a világ, ha Isten nem jott volna le
a foldre, hogy kozolje azokat a torvényeket,
amelyek féket szabnak a gonoszságnak.

Ne érts félre, én magam sem vagyok egyetlen vallásszervezet tagja, sem kovetoje.

Vízozonig az embereknek nem volt Istentol adott torvénygyujteményuk.Ennek eredménye
a gonoszság térhódítása lett. Te sem élhetnél akaratod szerint, ahogyan azt most
megteheted, ha az Istentol kozvetített torvények nem épultek volna be a torténelem során a társadalmak torvényeibe.

Mert azt azért figyelembe kell venni, hogy nem minden ember leke kívánja a békét.
Az emebriség egy jelentos része arra vár, hogy anarhia uralkodjék, hogy kitombolhassa
eroszakos vágyait azokon, akik szelíd lekuek.

Ezért az Istentol kozvetített hitvallás elfogadása nélkul élhetetlen lenne a fold.

Ezen is gondolkodj el.
süti beállítások módosítása