EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Vajon az Őrtorony az összeomlás küszöbén áll? 10 ok, amiért a vég közel lehet

2015.07.21. 16:30 | Johnny Joker | 56 komment

watchtower-end.jpgVajon az Őrtorony összeomlása kezdetének tanúi vagyunk?

Számos jelenlegi és egykori Jehova Tanúja számára, akik áldozatul estek az Őrtorony kegyetlen szekta-szerű gyakorlatainak, az a kilátás, hogy tanúi lehetnek a szervezet összeomlásának talán túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

Különösen, ha sok év úgy telt el az életedből, hogy rendkívüli jövőbeli események hamis ígéreteit adták el neked, érthető, ha óvatos vagy, és nem kezdesz rögtön reménykedni egy olyan jelentőségteljes dolog bekövetkeztében, mint annak a szervezetnek a bukása, amely félrevezetett téged.

Én nyilvánvalóan nem ígérek semmit, mivel megtanultam, hogy rendkívül óvatos legyek a vágyálmokon alapuló gondolkodás iránt annak minden formájában. Amikor azt figyelem, hogy mi zajlik az Őrtorony tájékán, mégis azt látom, hogy a szervezet gyorsabb ütemben hullik szét, mint ahogyan arra valaha is megalapozottan számíthattam volna.

A szervezet szabadesésének legújabb bizonyítékát abban a 2015. július 8-i levélben láthatjuk, amely az Egyesült Államok területén élő összes vénnek szól. Mindenki saját maga is olvashat az Őrtorony új “mestertervéről”, de ez lényegében csak további intéseket tesz hozzá az erőszakos pénzkicsikaró manővereikhez a múlt évből. (Köszönet illeti a JWleaks.org-ot, hogy elérhetővé tették ezt a levelet.)

Az új levél lényegében azt mondja a hírnököknek (vagyis nem mondja a hírnököknek, mivel csak a véneknek szól): “Nem csupán azt ígértetjük meg veled, hogy havonta pénzt adj nekünk egy olyan királyságterem fenntartásáért, amely semmiféle szempontból nem a te tulajdonod, még arra is figyelmeztetünk, hogy eladhatjuk a királyságtermedet, zsebre vághatjuk a pénzt, és elküldhetünk, hogy osztozz valaki mással a királyságtermén, miközben MÉG MINDIG fizettetünk veled azért a királyságteremért, amelyet épp eladtunk.”

Ahelyett, hogy írnék egy kimerítő összefoglalót a levélről, és újra tárgyalnék olyan pontokat az üggyel kapcsolatban, amelyekről már írtam korábbi cikkekben, arra gondoltam, hogy egy másféle megközelítést választok, és hozzáadom ezt a legújabb fejleményt ahhoz a 10-es listámhoz, amely megindokolja, miért gondolom, hogy az Őrtorony összeomlása közel LEHET. Íme:

  1. Jehova Tanúi ártalmas sajátosságokat öltöttek fel

toxic-brand.jpg

Az internet Jehova Tanúival kapcsolatban ma ellenségesebb hely, mint valaha. Ahogyan a világ egyre inkább felfigyel a szektajelenségre (köszönhetően többek között az olyan dokumentumfilmek sikerének, mint az HBO “Going Clear” filmje a Szcientológiáról), az újságírók egyre kevésbé finnyásak, ha arról esik szó, hogy megvilágítsák egy szervezet szekta-szerű tulajdonságait újságcikkeikben és híradásaikban.

A volt Tanúk már így is tiltott területté tették a YouTube-ot a hívő Tanúk számára, és továbbra is zseniális módszereket kutatnak fel annak érdekében, hogy elérjék azokat, akik még az Őrtorony hatása alatt állnak. Még nem-Tanú blogok, mint Hemant Mehta Friendly Atheist (Barátságos Ateista) oldala is csatlakozott az ex-JT ügyhöz, és egyre inkább hangot adnak a szervezet káros eljárásaival kapcsolatos nézeteiknek. Mindez azt jelenti, hogy a Tanúknak minden eddiginél nehezebb új megtérőket találniuk, a Tanúknak pedig minden eddiginél könnyebb felébredniük.

  1. Kevesebb “szellemi eledel” kerül kinyomtatásra

spiritual-food.jpgAz ostyavékonyságú magazinok a mozgópultokon tanúsítják a nyomdatermékek 39%-os, tetemes mértékű csökkenését 2005 óta. Ha Isten egyetlen igaz szervezete virágkorát éli, miért csökkentette le ilyen drasztikusan “szellemi eledelét”? Az egyszerű igazság az, hogy a nyomtatás drága dolog. NAGYON drága. Minden nyomdaipari vállalat boldogulásának jó mutatója a saját kinyomtatott termékeinek mennyisége. Ha egy nyomdaipari társaságnak problémája van, akkor kevesebb anyagot fog nyomtatni. És az Őrtorony esetében mar egy ideje pontosan ezt latjuk.

  1. Globális szinten a szervezet leszállóágban van

retreat.jpgAz Őrtorony korábban soha nem látott ütemben zárja be fiókhivatalait, így a fiókok száma a 2009-es 118-ról a múlt évre már 90-re zuhant. A szervezet korábban globális méreteivel büszkélkedett, és úgy harangozta be az új fiókhivatalok megnyitását, mint újabb bizonyítékát annak, hogy Isten támogatja a világméretű prédikálómunkát. Most az Őrtorony nyílt visszavonulásban van, egyes kiemelkedő fiókhivatalokat használ több ország ügyeinek intézésére. Az RTO-k vagy “Távoli Fordító Irodák” (“Remote Translation Offices”, úgy gondolj rájuk, mint kicsi Bételekre) tulajdonképpen egyfajta megoldást jelentenek arra, hogyan legyenek jelen a messzi és nagy kiterjedésű területeken, azonban az Őrtorony rendíthetetlen világméretű terjeszkedésének dicsőséges napjai gyorsan tűnnek el a hátsó visszapillantó tükörben.

  1. Megkezdődött a koldulás

begging.jpgA 2015. májusi JW Broadcasting epizódban, a szervezet történelmében első ízben, a Vezető Testület nyíltan beismerte a szükséges pénzügyi források hiányát. Ez a példátlan esemény annak ellenére következett be, hogy az Őrtorony 1 milliárd dollárhoz jutott a brooklyni portfóliójának eladásával (csupán egyetlen tranzakcióban 375 millió dollárt keresve), amely azt jelezheti, hogy a brooklyni bevételeket már el is költötték. Végül is, amikor nulla könyvelési átláthatóság van, nincs rá módunk, hogy tudjuk, mennyire adósodott el a szervezet. Nincs az az ingatlaneladásokból származó bevétel, ami kisegíthetné az Őrtornyot, ha mindez teljes mértékben eltűnik a felgyülemlett adósság feneketlen gödrében.

  1. Megkezdődött a pénzkicsikarás

tithing.jpgSzámítani lehet rá, hogy egy szervezet, amely pénzügyi veszélyben van, elkeseredetten kapkod valamiféle megoldás után, amivel több készpénzt szerezhetne a meglévő vagyontárgyaiból. Az Őrtorony esetében a szervezetnek nincs lehetősége pénzt követelni az egyéni tagoktól, mivel ezt “tizedként” értelmeznék – melyet, mint a hamis vallás egyik gyakorlatát, kezdettől fogva elítéltek. Amit viszont az Őrtorony MEGTEHET, az a gyülekezetekre, és nem az egyénekre kivetett tized. Ez pontosan az, amit az új “Helyi kivitelezési/építkezési” elrendezés végül megvalósított.

A múlt évben a véneket arra kényszerítették, hogy egy fix adományösszeget ígérjenek az Őrtoronynak minden hónapban a gyülekezeti számláikról, az alapján eldöntve, hogy (1) a gyülekezet mennyit küldött már korábban is az építési/felújítási kölcsön visszafizetésére, vagy (2) az alapján, hogy körbeadott papírcetliken a hírnökök név nélkül milyen összeget ajánlottak fel. A gyülekezeteknek még azt is meghagyták, hogy küldjenek el minden nehéz időkre megtakarított többletpénzt az Őrtoronynak, csupán 5000$-t és háromhavi rendes működési költséget hagyva meg.

Elkepesztő, hogy a Tanúk többsége továbbra sem veszi észre, hogy ez már erőszakos pénzbegyűjtésnek minősül, és ehelyett annak a feltevésnek a hatása alatt áll, hogy az Őrtorony kegyesen elengedte az összes királyságteremépítési kölcsönt.

  1. ‘Királyságterem-összevonások’ vannak a láthatáron

fuel-in-car.jpgAhogyan már korábban említettük, 2015. július 8-án az Őrtorony arra utasította az Egyesült Államok véneit, hogy álljanak készen gyülekezeteikkel, hogy áthelyezzék őket egy másik Királyságterembe, amennyiben a szervezet új “mesterterve” ezt szükségessé teszi. A levél zöld utat ad a leépítések gyülekezeti szintre való kiterjesztésének, amelyet fiókhivatali szinten már látunk is, ez pedig ismét világos bizonyítéka annak, hogy az Őrtorony elkeseredetten igyekszik pénzt besöpörni, amikor csak lehetősége van rá, és egy kisebb, pénzügyileg hajlékonyabb szervezetté kíván válni.

A végjátékban királyságteremkomplexumok lesznek városközponti helyeken, amelyeket öt vagy több gyülekezet oszt meg egymással – nagy különbség ahhoz a provinciális érzéshez képest, amihez az idősebb Tanúk hozzászokhattak.

Bármilyen jó érzés is arra gondolni, hogy a szervezet alaposan csökkentette lokális jelenlétét, csak együttérezni tudunk azokkal a régóta kitartó Tanúkkal, akik sokezer dollárt adományoztak az évek során, mivel tévesen azt feltételezték, hogy ők felelősek a helyi királyságtermük fenntartásáért. Hamarosan minden kedvességük és nagylelkűségük ellenére is, az ilyen személyek kénytelenek lesznek hosszadalmas és költséges utazásokat tenni olyan ijesztő, lélektelen és kényelmetlen városközponti helyekre, melyeket az Őrtorony jelölt ki számukra.

  1. Alkalmazottaktól szabadulnak meg

kicked-out.jpgA múlt évben a kerületfelvigyázókat az a nemkívánatos hír fogadta, hogy pozíciójuk már nem létezik, nincs rajuk többé szükség. Noha néhányukat valószínűleg körzetfelvigyázói rangra fokoztak le, a többségüktől megszabadult a szervezet, és nekik ezentúl magukról kell gondoskodniuk – így a szervezet hierarchiájának egy teljes rétege felszívódott, miután úgy ítélték meg, hogy a továbbiakban nincs szükség a szolgálataikra vagy nem költséghatékonyak.

Azokat a fiókhivatali dolgozókat, akik az Őrtorony fiókleépítéseinek estek áldozatul, hasonlóképpen teketória nélkül eresztették szélnek, évek, vagy akár évtizedek hűséges szolgálata után, ami láthatóan vajmi keveset számított a szervezetnek, akik annak lehetőségét keresik, hogy kijöjjenek a pénzükből. A nemrég felmerült történet egy wallkilli Bétel-dolgozóról, akit gyakorlatilag kidobtak az utcára “leépítés” miatt, azt sugallja, hogy a szervezet fejeseinek nincs lelkiismeretfurdalásuk, ha ki kell rúgni egy embert. A Bétel-dolgozók az Őrtorony szívében jól tennék, ha óvatosak lennének és felkészülnének a legrosszabbra, mivel a szervezet azt keresi, hol tudná lefaragni a költségeket.

  1. A titkos fegyver kudarcot vallott

secret-weapon.jpgMinden felhajtás ellenére a JW.org képtelen volt magához vonzani az internethez értő nem-Tanúkat – fő célközönségét. Ez a weboldal nem más, mint szó szerint prédikálás a már megtérteknek. A 2015-ös évkönyv azzal büszkélkedett, hogy a JW.org 850.000.000 feletti összes látogatást kapott az első két évben, 2012. augusztus 27-től 2014. augusztus 31-ig. Ez a szám lenyűgözőnek hangzik, egészen addig, amíg figyelembe nem vesszük, hogy Jehova Tanúi taglétszáma 8 millió. Ha feltételezzük, hogy minden aktív Tanú meglátogatja a saját weboldalát legalább egyszer egy héten, már akkor majdnem ugyanakkora számot kapunk: 832.000.000 látogatást a két év alatt (8.000.000 x 52 x 2).

És annak ellenére, hogy sikerült a szervezetet feltűnőbbé tenni, nem volt jelentős növekedés a keresztelkedések számában abban a két évben, amióta a kiadványos mozgópultok (vagy “nagyvárosi tanúskodás”) program elindult. Végül is az, hogy irodalmat juttatunk valakinek a kezébe, nem állítja meg abban, hogy felmenjen az internetre és leellenőrizze a tényeket, amikor hazaér. De ehhez először is az kell, hogy legyen egyáltalán valamilyen érdeklődés a mozgópultok iránt. Ebben a Guardian cikkben egy riporter egy órán keresztül figyelt néhány mozgópultot London egyik forgalmas részén, és az egyetlen ember, aki odament a Tanúkhoz, csak azért tette, hogy útbaigazítást kérjen.

  1. A gyermekmolesztálási ügyek gátszakadáshoz vezettek

flood.jpgAhogyan azt előre jelezték abban az időben, a 2012-es Candace Conti ítélet után megállíthatatlan sorozatban érkeztek a gyermekmolesztálási ügyben iktatott perek az Őrtorony ellen. 2013-ban, egy évvel a Conti ítélet után Irwin Zalkin ügyvéd azt mondta nekem, nyilvántartása szerint nem kevesebb, mint 11 bírósági pere van folyamatban. Noha számos ilyen bírósági per megegyezéssel végződik, a Jose Lopez ügy sikere és a legújabb győzelem a Londoni Legfelsőbb Bíróságon is megmutatta, hogy amennyiben a gyermekmolesztálások áldozatai határozottan kitartanak az ügyük mellett, nem csupán kártérítést kaphatnak, de igazságot is szolgáltathatnak nekik.

Mindez nem jelent jót egy olyan szervezet számára, amely máris támadás alatt áll szektaszerű közösségmegvonási gyakorlatai és a vérátömlesztéssel kapcsolatos halált hozó tiltásai miatt. A szörnyű hírnévtől függetlenül, olyan jól informált újságírókkal, mint Trey Bundy-val, aki a médiában rávilágít a szervezet rossz eljárásainak problémáira, a pénznek, mellyel a sokmillió dolláros büntetéseket és bíróságon kívüli megegyezéseket kifizetik, valahonnan jönnie kell.

Még ha a Vezető Testület holnap VÉGRE el is küldené azt a régóta esedékes levelet a véneknek, hogy jelentsenek minden gyermekmolesztálási esetet egyenesen a rendőrségnek, az Őrtoronynak még akkor is válaszolnia kell a bírósági perek elmaradásaira, melyeket olyan áldozatok nyújtottak be, akik akkor szenvedtek bántalmazást, amikor a két tanú szabály még mindig érvényben volt (mint ahogyan ma is így van). Könnyen lehet azonban, hogy az ilyen áldozatoknak csupán véges lehetőségük adódik arra, hogy BÁRMILYEN kártérítést is kapjanak az Őrtoronytól.

  1. Az Őrtoronynak nincsen PR stratégiája

head-in-sand.jpgEgy nemzetközi, hitalapú non-profit szervezet vagy ártalmas sajátosságokkal az interneten és a médiában is. Kevesebb ember csatlakozik hozzád a gazdag, fejlett országokból, ahol van internet, így az adományok csökkenőben vannak. A tagjaid összes evangelizáló és promóciós munkája ellenére néhány kattintás a Google-on teljes mértékben lerombolja a szervezeted üzenetét. És ami még rosszabb, az egyre tornyosuló jogi költségeket és megegyezések költségeit egy folyamatosan csökkenő jövedelemből kell kifizetned. Amire sürgősen szükséged van, az egy jó PR stratégia, hogy könnyebb legyen becserkészni új megtérőket (és az adományaikat) – de az Őrtorony még ebben is csaknem nevetségesen alkalmatlannak bizonyul.

A szervezet PR stratégiája lényegében kettős: (1) dugd a fejed a homokba és reménykedj abban, hogy az ellenfeleid végül megunják és elmennek, vagy (2) cáfold meg az ellenfeleid állításait nyilvánvaló hazugságok segítségével (*köhintés* Rick Fenton). Mindkét fenti módszer segíthet az olyanoknak, mint Tony Morris, hogy jól aludjanak rövid távon, de végső soron ezek önpusztító dolgok. A semleges szemlélők számára a hallgatás gyanút keltő, amikor erkölcsileg terhelő vádak vannak az asztalon – különösen amikor ezek gyermekek bántalmazásával vannak kapcsolatban. És amikor szemrebbenés nélkül hazudsz káros eljárásaidról és tanításaidról, akkor csak még több muníciót adsz a kritikusoknak, mint például nekem is ellened.

Az egyetlen működőképes stratégia az Őrtorony számára ebben a helyzetben a reform lenne, azonban a múltbeli tapasztalatok azt mutatják, hogy a Vezető Testület a “kompromisszum” minden formáját a Sátán hordái előtti kapitulációnak tekinti. Röviden, az Őrtorony süllyedőben van, mivel félrevezetett, tévelygő vezetőik a saját legrosszabb ellenségeik.

Mit tartogat a jövő?

Egyetlen pillanatra sem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy mi a saját életünkben meg fogjuk látni Jehova Tanúinak mint vallásnak a végét. Az a tény, hogy még ma is léteznek Bibliakutatók, akik még mindig ragaszkodnak Charles Taze Russellhez és az ő hitelét vesztett, különös tanításaihoz, elárulja, hogy a vallások lenyűgöző túlélési képességekkel bírnak, még akkor is, ha a tagok meg vannak fosztva a vezetőségtől. A hit végül is az emberek elméjének terméke. Amikor elegendő ember hisz egy megalapozatlan dologban, már vallásról beszélhetünk, függetlenül attól, hogy van-e olyan ember vagy szervezet, amely vezeti.

Amíg azonban a vallások gyakorlatilag elpusztíthatatlanok, a vállalatok nem azok. A non-profit szervezetek, mint az Őrtorony éppen úgy kerülhetnek adósságba, mint bármilyen más cég. Amikor pedig a banki menedzsered csődeljárást kezdeményez ellened, mivel nem fizeted tovább az adósságaidat, akkor vége van a dalnak.

factory.jpgA szervezet dicsőséges napjai már leáldoztak

Akik azt gondolják, hogy az Őrtorony túl nagy és sikeres ahhoz, hogy elbukjon, vegyék figyelembe azt a tényt, hogy az Őrtorony máris leépülőben van, miután elérte a tetőpontját (fiókhivatalok és nyomdai munkálatok tekintetében) valamikor 2005 és 2010 között. Add ehhez hozzá az elkeseredett ácsingózást a pénz után az ezután következő öt évben, és máris előtted vannak egy szervezeti összeomlás baljós előjelei.

Az internet korában a változás szelei egy teljesen új helyzetet teremtettek az ŐT számára, így a Vezető Testület elődeinek eljárásai többé már nem használhatóak. Amennyiben a dolgok valóban olyan rosszul állnak, mint ahogy gyanítom, az Őrtoronynak drasztikusan le kell építenie tevékenységeit, mondjuk egy maroknyi fiókhivatalra és nulla nyomtatásra. Más szavakkal, olyanná kell válnia, mint zajos társának, a Szcientológiának, amely annak ellenére, hogy csupán kb. 50.000 taggal rendelkezik (jó híre pedig még gyengébb), még mindig értékes vagyontárgyak lenyűgöző portfóliójával bír szerte a világban, ráadásul állandó költségei minimálisak  az Őrtoronyéihoz képest.

Egy ekkora leépítés azonban egy még rosszabb ördögi körbe küldené az Őrtornyot, amelyben lassacskán elvesztené még a legvaskalaposabb tagjait is. Végül is, aki évtizedeket töltött a sikerei mutogatásával, amelyek isteni támogatását bizonyítják, hogyan magyaráz meg egy ilyen hirtelen, éles hanyatlást?

Ha az Őrtorony csődbe menne, még mindig megpróbálhatna előállni azzal, hogy megkezdődött a Nagy Nyomorúság, és Sátán szolgái (a hitelezőik) elkezdték nyíltan támadni Isten népét, erre azonban az intelligensebb Tanúk egyszerűen nem lesznek vevők. Bármi is marad a szervezetből (talán átnevezve, hogy teljesen megszabaduljanak az Őrtorony névtől, miközben megtartják a Vezető Testületet a kormányrúdnál) annak jókora elvándorlással kell majd szembenéznie.

Pontosan azért, mivel a büszkeségük elvesztése forog kockán, számomra úgy tűnik, hogy egy hirtelen összeomlás egyre inkább hihetővé válik. A rendes kereskedelmi szervezetektől eltérően, amelyek eleg rugalmasak ahhoz, hogy megváltoztassák a méretüket és működési hatókörüket az aktuális körülményekhez igazodva, “Isten szervezetét”, az isteni irányításra vonatkozó grandiózus állításai miatt, a tagjai csupán  akkor találják hitelt érdemlőnek, ha képesek egy felfelé haladó pályagörbén látni.

Természetesen tévedhetek, azonban ha mégis így van, akkor az Őrtorony mindenféle különösebb ok nélkül végzi ezt a rengeteg kéregetést és leépítést, miközben túlságosan is sok ezzel a vesztenivalója. Könnyen lehet, hogy néhány hihetetlen fejlemény áll előttünk, ahogyan az Őrtorony nehéz helyzete tovább romlik, és a Vezető Testület lassan felismeri, hogy Jehova végül is nem siet a segítségükre. Jobban tenném, ha haladnék a könyvemmel, amíg még létezik az a szervezet, amiről írok.

Forrás:

http://jwsurvey.org/cedars-blog/is-watchtower-imploding-10-reasons-why-the-end-could-be-nigh

Fordította: Eve, Columba

new-cedars-signature3.jpg

Címkék: pedofília titkok kiközösítés erről kérdezd a véneket győződj meg személyesen vérkérdés

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr17644782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.07.21. 18:47:52

A cikk nagyon jó !
De az Őt volt, van és lesz...
S erről inkább az emberek/Tanuk/ tehetnek mint az Őt - habár az Őt befolyására ilyenek .......
De erről egy ehhez hasonló értekezést lehetne írni.....
Ez természetesen csak egy vélemény, de a jelenlegi rálátásom alapján ez van .

2015.07.21. 21:44:04

Lehet hogy pont ezért jelent meg ez a cikk is? Ennek valami előfutáraként:

www.jw.org/hu/jehova-tanui/gyakori-kerdesek/watchtower-society/

Zalahusztra 2015.07.22. 16:50:39

Szerintem jövőre a pesti központra is lakat kerül. Ez várható volt, mert amely szervezetet a pénz mozgat, az nagyon labilis lábakon áll !!!

bobibá 2015.07.26. 13:27:16

Az MLM rendszerek a piramisjátékhoz hasonlóak: mindig újabb és újabb belépők kellenek, különben leáll a pénz beáramlása, hiszen csak az alsó szintekről jön be többletpénz, akik feljebb állnak, azok a kedvezményezettek, többet vesznek ki, mint amennyit befizetnek.Őrtoronyéknál, jóllehet azt mondják, hogy a teljes idejű szolgák csak szerény költségtéritést kapnak,jómagam is láttam, hogy egy egy utazószolga milyen szépen megcsapolta a gyülekezet pénztárát. A felsőbb szinteken hogy ment nem tudok tényt, de nincsenek illuzióim. A pénzekkel való elszámolás eléggé nagyvonalú, igazából ne is értem, hogy amig egy egyszerű kereskedőt vagy eladót halálra vegzálnak a számlák miatt, addig itt ez senkit nem érdekel. Bár ahogy mostanára az alapitványi bizniszelések mer szűkülnek, valószinű, hogy előbb-utóbb ez a vonal is teritékre kerül.Ha szorul a hurok, egyesek majd üldözésről fognak sipákolni, a lenyúlós konjunktúralovagok meg lelécelnek, a pénzzel együtt. Vagy már meg is kezdődött?

bobibá 2015.07.26. 14:13:02

Annak idején elterjedt a "lábukkal szavaztak" kifejezés, a nyolcvanas évek végén. Az egykorvolt NDK polgáraira, helyesebben magatartásukra alkalmazták, melynek eredményeképp bedőlt a kommunista rendszer egész Kelet-Európában. A jelenség azóta is él, most épp az őrtorony szervezeten (is) láthatjuk beteljesedését. A fénykoron szerintem már mindenképpen túl vannak, most már a világ elmaradottab részein is egyre kevésbé lehet hülyiteni az embereket. Olyan mennyiségű információhoz lehet szabadon hozzáférni, hogy az újak "befűzése" szinte esélytelenné vált. Emlékszem régen hogy hangsúlyozták, hogy ahogy valaki kapcsolatba kerül a tanúkkal, rögtön támad a sátán! Az úgynevezett érdeklődőt fel kellett erre késziteni, és fokozatosan el kellett szigetelni "világi" környezetétől! Ma bárki ráguglizik jehovára vagy őrtoronyra, ha csak felületesen olvasgat bele a kritikákba, tuti hogy lelép. A bentlévők is mivel nem kapnak választ kétségeikre, megtalálják a neten. Ők sem fognak tovább lelkeskedni...

ORION 2015.07.26. 15:14:10

@bobibá: Hála Istennek jehova lebukik csendesen !!!Nagyon terjed az igazság a hazug szektáról!!!

Brigi40 2015.07.27. 02:39:49

@ORION: Szívem vágya,hogy így legyen. Visszakaphatnám a családomat.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2015.07.27. 12:23:32

Nagyon pontos,és fontos összeállítás különösen a 8. pont: >>" Minden felhajtás ellenére a JW.org képtelen volt magához vonzani az internethez értő nem-Tanúkat – fő célközönségét. Ez a weboldal nem más, mint szó szerint prédikálás a már megtérteknek. A 2015-ös évkönyv azzal büszkélkedett, hogy a JW.org 850.000.000 feletti összes látogatást kapott az első két évben, 2012. augusztus 27-től 2014. augusztus 31-ig. Ez a szám lenyűgözőnek hangzik, egészen addig, amíg figyelembe nem vesszük, hogy Jehova Tanúi taglétszáma 8 millió. "<<

Ha megnézzük a JW.Org Facebook jelenlétét, akkor még nagyobb a kudarc: a legtöbb like-ot kapott JW.Org oldal is 21.000 -nél tart a mai napon. Maga a hivatalos honlap külsőre tetszik, azonban nagy hátránya a totálisan egyoldalú kommunikáció: sem kommentlehetőség a cikkekhez -még előmoderáltan sem- az "írjon nekünk" menüpontnál is csak Fehéroroszország esetében találtam e-mail elérhetőséget : azt is csak sajtókapcsolathoz szabad igénybe venni....--->> www.jw.org/hu/jehova-tanui/kapcsolat/feheroroszorszag/ <<--- Ébresztő, 2015-öt írunk!

Zalahusztra 2015.07.27. 21:57:15

Mindenki, akinek lehetősége van, mentse ki a pénzt a szervezetből !! Én annak idején voltam olyan pimasz, hogy napi 1000ft-os órabérért jelentkeztem teremépítkezésre !!! Szóba sem álltak velem,de amikor egy dekoratív hölgy miatt válaltam egy napot,láttam, hogy mások hazaviszik a kimaradt anyagokat, mint a cocializmusban !!! Én sem akartam lemaradni-és nem is maradtam le !!!

shipmate (törölt) 2015.07.27. 22:15:50

@Zalahusztra:

Istent loptad meg.
(Hogy mások is, azzal te ne foglalkozz, és ne hivatkozz másokra: "Ha ők is, akkor én is."
Mindenki - csak és kizárólag - magáért ad számot, de amíg mások jó alapra építkezve hibáztak, te rossz alapra építkezve vétkeztél: 1Kor 3:11-18)

"Egy ember, név szerint Anániás, feleségével, Szafirával együtt eladott egy birtokot, és az árából feleségének tudtával félretett magának, egy részét pedig elvitte, és az apostolok lába elé tette.
Péter azonban így szólt: Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából?
Vajon nem a tiéd volt-e, amíg el nem adtad, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre?
!!! Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek. !!!
Amint meghallotta Anániás ezeket a szavakat, összeesett, és meghalt. Nagy félelem szállta meg mindazokat, akik ezt hallották.
Az ifjak pedig felálltak és betakarták őt, majd kivitték és eltemették.
Mintegy három óra múlva a felesége is bement, mit sem tudva a történtekről.
Péter megkérdezte tőle: Mondd meg nekem, ennyiért adtátok el a földet? Ő így felelt: Igen, ennyiért.
Péter így szólt hozzá: Miért egyeztetek meg abban, hogy próbára teszitek az Úr Lelkét? Íme, azok, akik a férjedet eltemették, az ajtó előtt állnak, és kivisznek téged.
Az asszony pedig azonnal összeesett a lába előtt, és meghalt. Amikor bejöttek az ifjak, halva találták, kivitték őt is, és eltemették a férje mellé.
Nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet és mindazokat, akik hallották ezeket." (Csel 5:1-11)

ORION 2015.07.28. 16:31:39

@shipmate: Őrtorony vagyon DRÁGA KINCS !Aki nem lop ANNAK NINCS !!

Zalahusztra 2015.07.28. 23:19:05

Ki ez a hülye Shipmate ?? Hol él ez ?? Én a 20 év alatt annyi lopást láttam, hogy majdnem megvakultam !! És kik loptak a legtöbbet?? A legalsó szinten a VÉNEK voltak !!!!! Innen csak felfelé húzott a rakéta !! Az adományládát anno hatszor ürítettem a saját zsebembe,csak az aprót hagytam meg !!!! Tisztítószert évekig nem vettem, mert megvette a ZRT. Az emlékünnep után, a megmaradt vörösbort,a KLÁN és családja, némi kólával hígítva itta meg. Utána spiccesen autókáztak haza-és egy mély árokban landoltak !!! A pászkakenyeret a kukába dobták !!!! No comment !!!

shipmate (törölt) 2015.07.29. 00:03:29

@Zalahusztra:

Hogy ki vagyok? (De még hogy!)

A végzeted - de ne aggódj, ez nem kötés, csak oldás:

www.youtube.com/watch?v=SmuioXhzvN8

ORION 2015.07.29. 14:25:05

@Zalahusztra: HUUU HAA JÓ NAGY ZSIVÁNY VAGY!!!

Rovarölő 2015.07.29. 16:41:07

@Zalahusztra: "Az adományládát anno hatszor ürítettem a saját zsebembe,csak az aprót hagytam meg !!!! "

Pajti! Ezt hogy oldottad meg? Adományládát egy ember nem kezelt soha, a segesvári csata óta!
Az ősi időkben, amikor még minden egyes könyvcsoportnak voltak zárható dobozkái, már akkor is a csopvez egy másik bruderrel nyithatta ki azt hivatalosan.
A városban ezt szigorúan vették, de a töltésen kívüli agrár önkormányzatokban voltak csodák.
Voltam olyan gyülekezetben, ahol a tesók szavazták meg, hogy mit tanuljanak aznap, iskola legyen, vagy őrcsi-torcsi, függetlenül attól, hogy a tervben mit várt el a nagy testvér!
Egyébként a királyságteremből annyit loptak a megbízható jt-k, hogy a technika teljesen eltűnt szépen lassan. Gyülekezeti időn kívül csak kóddal, kulcs hegyekkel lehetett bejutni az épületbe, ennek ellenére lopták el a hangfalakat a falról, a mikrofonokat, CD lejátszót és mindent, ami mozdítható volt.
Egyik alkalommal az új fűnyíró is elpattant a raktárból. Kamuból minden vént egyenként megkérdeztem, hogy mikor hozod vissza a fűnyírót és a sokadik beugrott és elismerte, hogy kölcsön vette! Azt hitte, hogy tényleg tudtam az igazságot! :D
Megbízható Jehova által kinevezett vének adták egymásnak tovább a szigorúan titkos, névre szóló beléptető kódjukat és másolgattak a haverjaiknak olyan kulcsokat, amiket sorszám alapján osztottam ki nekik.
nem tudták, hogy én a mester kóddal minden eseményt le tudtam ellenőrizni! Minden belépést, kilépést és a zárások pontos idejét láttam és buktattam le őket. Volt, aki éjszaka ment a terembe, persze biztosan fontos ügye lehetett.
A tárgyalóban levő telefont használta az összes vén, hogy intézzék a saját dolgukat, amihez csak korlátozottan voltak kulcsok kiadva, ennek ellenére, mikor zárat cseréltem, olyanok is jöttek hozzám érdeklődni, hogy miért nem lehet bejutni a terembe, akiknek soha nem is lehetett bejárásuk.
Ez csupán apró ízelítő a sok lopásról, ami a vének nevéhez kötődik. Sokat tudnék mesélni még, de kevés a billentyűm hozzá!

Zalahusztra 2015.07.29. 23:10:11

@Rovarölő: Kedves Haverom 1,Anno ideadták a ládakulcsot, de a második embert elhívták-ergo én gyorsan nyitottam-markoltam a papírpénzt,és visszazártam !! Amikor jött a kis.szolga- nyitottunk-Ó csak ennyi-csodálkozott-és vége!!! Kecskére bízták a káposztát ! Ez az eset szorozva 6-tal !! 2. A teremépítkezések alatt,és után, feltűnően megnőtt a kimaradt gipszkartonok,faanyagok,villamos eszközök stb száma azoknál a családoknál, akik élen jártak az építkezésen ! Tudok olyanról, aki a melléképületet ilyenekből építette fel !! Élelmes a magyar, hisz a nagy cocializmusban, csak a hithű hülye komcsik nem loptak !! Szegény Kádár is egy szál gatyában halt meg !!

Inquisitive Man 2015.07.29. 23:51:39

@Zalafusztra: A mekegésed tényleg kecskének azonosít. :)

Dícséretes, hogy --- szorozva 6-tal --- !

Mivel élelmes voltál, biztos hasznos dolgokat vásároltál az ellopott adományból.

A sors úgyis vissza veszi tőled kamatostul, ha ugyan már meg nem történt a kiegyenlítődés.

Zalahusztra 2015.07.30. 13:48:15

@Inquisitive Man: Igen hasznos dolgokra költöttem: kifizettem belőle azt az adósságot, amit egy lelkiismeretlen vén fia csnált nekem !! Csőbehúzott-anno, de amikor szóltam az apjának, nem érdekelte !! Vének elé vittem az ügyet: leszartak !! Köf elé vittem:azt mondta: reméli nem megyek vele bíróságra-és ennyi!! Feljelentettem őket a NAV-nál+levél a Béthelbe!! Eredmény: feddés-leváltás! A fia drogos lett, valahol Pesten csavarog!! Isten nem ver bottal !!!

szentivanyimihaly 2016.11.20. 21:26:19

Tisztelettel,csak annyit szeretnék hozzá fűzni a fent le irt Őrtorony társulattal kapcsolatos helyzethez,hogy azok a tanuk akik az első három elnök idejéből származó kiadványokat fogadják csak,amikor a Romabeliekhez irt levél 13 rész a mennyeiekre vonatkozott,(mert sokan vannak ilyenek) őket nem lepi meg ez a le vázolt,képmutató,összeomló helyzet,hanem már rég várják,ennek bekövetkezte látható volt számukra !!!

picket9 2016.11.20. 21:52:59

@szentivanyimihaly:
Szia,
a felsőbb hatalmak nyilván a világ kormányzatokra,
vonatkoznak és hogy azoknak engedelmeskedni kell.
az igaz, hogy voltak más értelmezések a "felsőbb hatalmakra", de ami 50-80 éve volt,
az ma is aktuális?
mire gondolsz?

szentivanyimihaly 2016.11.20. 23:21:36

Szia,az Isteni parancs örök érvényű.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.11.20. 23:44:13

@szentivanyimihaly: Tisztelettel üdvözlöm a blogon! Megkérdezhetem, hogy Önök milyen csoportot alkotnak?

Hozzászólására válaszul csak annyit szeretnék írni, hogy tudomásunk szerint Jehova Tanúinak tanításbeli változásai már az első három elnök idején is jellemzőek voltak. Így a Rómaiakhoz írt levél 13. fejezete C.T. Russell idejében még a világi hatalmasságokra vonatkozott és ez így is maradt egészen 1929-ig, amikor azt megváltoztatták „Jehova Istenre és Jézus Krisztusra”. Ha jól értem, Önök ez utóbbi tanításban hisznek?

De még azt is meg kellene említeni, hogy a jelzett tanítás 1962-ben ismét módosult, vissza a világi hatalmasságokra, és hát ez még mindig a 3. elnök, N.H. Knorr irányítása alatt történt meg. Megkérdezhetem, hogyan értelmezik Önök ezeket a tanításbeli változtatásokat?

szentivanyimihaly 2016.11.21. 20:09:10

@Columba: Tisztelettel !Igen,az emlitett dátumok találnak,annyit ki szeretnek javitani,hogy 1917-es Őrtoronyba volt le közölve egy olyasmi,hogy imanapot kell tartani a világbékéért és ebbe azért mentek bele,mert többségében ez a nézet uralkodott,hogy a földiekre értendő.Rövidesen be lettek börtönözve,70-80 évre voltak itélve,azon gondolkodtak mit rontottak el,hogy Isten megengedte azt,hogy a hirdető munka le legyen állitva,(mivel JT nem sugallat alatt irták az Őrtornyokat)igy többször is megtörtént,hogy rosszul értelmeztek egyes dolgot,amikor rájöttek a tévedésre kijavitották,ez a dolog az Istenfélő embereknek nem volt akadáj,(a tudományos kutatásokban is történtek tévedések de a kutatok nem adták fel és igy sikerült megalkotni autót rakétát stb.) Rájöttek ,hogy nem kellett vólna meg engedjék,hogy az Őrtoronyba be kerülyön az imanappal és a felsöhatalmakkal kapcsolatos téves meglátás.

szentivanyimihaly 2016.11.21. 20:17:26

@Columba: Elhatározták,hogy többet nem engedik meg ezt a tévedést,rövidesen kiszabadultak a börtönből és 1929-ben lett leközölve a felsöhatalmakkal kapcsolatos helyes álláspont.Az is igaz,hogy a Knorr idejébe lett vissza változtatva,elismerjük, de nem fogadjuk el

szentivanyimihaly 2016.11.21. 20:32:45

@Columba: Még annyit szeretnék,nem csodálkozom azon,hogy azok közül akik a 70 es 80 as évekbe kerültek be JT közé és egy bizonyos idő után feladták önként,anélkül,hogy ki lettek volna közösitve,mert aki Isten iránt hű az nem tud sokat időzni közöttük,mint ahogy itt a blogon sokan beszámolnak rola.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.11.21. 20:35:02

@szentivanyimihaly: Köszönöm szépen, ezek érdekes gondolatok. Arról szeretnék még érdeklődni, hogy mi az Önök véleménye a "Hű és bölcs szolgáról"? Ez egy sokat tárgyalt téma volt már abban az időben is az Őrtorony folyóirat hasábjain.

Természetes dolog, hogy mindenki tévedhet és téved is. Mi a helyzet viszont azzal, hogy a Társulat vezetői már abban az időben is lényegében isteni tekintéllyel tanítottak dolgokat? Olyasmiket is, amiket azután később visszavontak, illetve megváltoztattak.

szentivanyimihaly 2016.11.22. 21:29:50

A hű és bölcs szolga a Mété 24 rész 45 ben és 25 rész 21 ben van meg emlitve és igyekeztek az ezzel kapcsolatos isteni parancs szerint járni ,hogy eljárásuk megfelelyen a 24 rész 47 versben emlitett változatnak,félvén a 48,49 50,51 versek ben vázolt helyzettől.Arról pedig,hogy "isteni tekintéllyel tanitottak dolgokat" halvány sejtelmem nincs,nagyon szeretnék egy pár idézetet az általuk ki adott kiadványokból,mert már nagyon rég tanulmányozzuk ezeket a kiadványokat és egyetlen helyen nem találkoztunk ilyen megnyilvánulással.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.11.22. 22:40:25

@szentivanyimihaly: A hű és bölcs szolgáról ebben az évben készült egy összefoglaló cikkünk, amely ennek a tanításnak a Jehova Tanúi vallásában megfigyelhető változásait, alakulását mutatja be. Kérem, ha jónak látja olvassa el, és örömmel vennénk a visszajelzéseket erről a témáról is.

jehovatanui.blog.hu/2016/05/16/a_hu_es_ertelmes_rabszolga_evolucioja

Ami a jelzett idézeteket illeti, ilyen található néhány, itt most kettőt szeretnék idézni, amik talán jobban ismertek lehetnek:

„Semmi okát nem látjuk a számok megváltoztatásának – és nem is változtathatnánk meg őket, még ha akarnánk is. Ezek ugyanis, hisszük, Isten dátumai, nem a mieink. Azt azonban jól tartsuk elménkben, hogy 1914 vége nem a bajok idejének a kezdete, hanem a vége.” (Sioni Őrtorony, 1894. júl. 15.)

„1918-ban, amikor Isten elpusztítja az egyházak összes változatát, valamint az egyháztagok millióit, ha valaki mégis megmaradna, Russel pásztor műveihez fog visszatérni, hogy megértse a „kereszténység” letűnését.” („Beteljesült titok”, 1917)

Vajon ezekben a kijelentésekben nem Istennek tulajdonítanak olyan dolgokat, amiket Ő nem tett meg, illetve nem is ígért meg?

szentivanyimihaly 2016.11.23. 21:05:16

@Columba: Már emlitettem az elöbbi kommentben,hogy nem sugallat alatt irtak,a tévedés nem kizárt,a Russeli korszak mintegy a sötétben valo botorkálás,ezt ugy kellene venni mint amikor valakik amikor kezd fel virradni és a nehezen láthatáó dolgokat kezdik magyarázni,amikor fel virrad telyesen meglátják,hogy az elöbbi magyarázat téves volt,amikor észre vették a tévedést,igyekeztek kijavitani és még bocsánatot is kértek a tévedésért,már emlitettem,hogy az Isten iránti hüeket ez nem zavarta,ezeket a dolgokat mi is látjuk,hogy valoban az utobbi magyarázat a helyes.már emlitettem,hogy a tudományos kisérletekben is voltak tévedések.A Dániel 12 ben Isten kijelenti,hogy az utolsó idöben a tudás nagyobbá lesz,ennek a megvilágosodásnak az eredménye a tudomány fejlödése is,6000 év folyamán a tudomány a ló és szekér magasságát érte el,az utobbi 200 év az amikór a tudomány kimozdult ebből a ló és szekér szintből és ugrás szerüen kezdett emelkedni,ez azért mert Isten adta ezt a megvilágosodást,hogy az ember tudja meg érteni az irásokat,mert ez mostanig zár alatt volt Dániel 12.Ők Isteni törvényt próbáltak meg magyarázni de akkor még korai volt,vagyis a magyarázat nem talált,később jöttek rá,hogy a magyarázat téves.

szentivanyimihaly 2016.11.23. 21:53:50

@szentivanyimihaly: Most vettem észre,hogy nem válaszoltam a kérdésre egészében.Szeretném nyomatékosan hangsúlyozni,hogy a mostani társulat attól az idötöl kezdve,amiota vissza változtatta a roma 13 részben vázolt Isteni törvényt,hogy a földiekre értendő,mi attól az idötöl telyesen el határolyuk magunkat tőle,mintha nem is létezne,semmilyen tevékenységéről tudomást nem akarunk szerezni,mintha nem is létezne !!!

a századik juh 2016.11.24. 03:34:24

@szentivanyimihaly:

",ezt ugy kellene venni mint amikor valakik amikor kezd fel virradni és a nehezen láthatáó dolgokat kezdik magyarázni,amikor fel virrad telyesen meglátják,hogy az elöbbi magyarázat téves volt,amikor észre vették a tévedést,igyekeztek kijavitani és még bocsánatot is kértek a tévedésért"

Szerintem 2 külön szervezetről folyik a beszélgetés.

Az a Watchtower, amiről itt szó van, 22 hamis világvégepróféciánál tart, és sohasemm kért egyikért sem bocsánatot.

Nézzünk meg egy olyat, amely generációkon keresztül félrevezette a tanúkat, és Istenre hivatkozva prófétál:

(Amiért az Ébredjetek! kiadásra került. Az Ébredjetek! az egész család felvilágosítására szolgál. Megmutatja, hogyan lehet leküzdeni a nehézségeket. Híreket közöl, idegen népekről tudósít, vallási és tudományos kérdésekkel foglalkozik. De ennél többet is tesz. A dolgok mélyére hatol, rámutat az aktuális események igazi jelentésére, ugyanakkor politikailag megmarad semlegesnek, és egyetlen fajt sem emel a másik fölé. Ami a legfontosabb: ez a folyóirat megerősíti a bizalmat a Teremtő azon ígérete iránt, amely szerint egy békés és biztonságos új világ jön létre, mielőtt elmúlik az a nemzedék, amely tanúja volt az 1914-es eseményeknek.)

Aztán meg mi változott 1995.11.08.-ára virradóra?

Hogyha az 1914-es nemzedék tana a Teremtő ígéretén alapult, akkor 1995. november után hogyan merte az Őrtorony Szervezet megingatni a Teremtő ígéretébe vetett bizalmat?

Ha viszont NEM a Teremtő ígérete volt, akkor hogyan merték a Teremtő szájába adni ezt a Tant 1995. november előtt?

Kérdéseinkkel nehogy "hitehagyottakhoz" forduljunk, hiszen segít az Őrtorony is!

"Hogyan fogja Jehova megmutatni, hogy az ilyen papi próféták csalók? Úgy, hogy nem engedi beteljesedni azt, amit Istentől jövő "kijelentés"-ként, Istentől jövő ígéretként hirdetnek, vagy amit az Ő nevében állítanak" (Az Őrtorony 1980-1981 [reprint kiadás, 1997] 1980. 03. 01 17.o 29. bek)

Watchtower: 22 hamis világvégeprófécia 0 bocsánatkérés

szentivanyimihaly 2016.11.24. 21:10:25

@a századik juh: Kedves századik juh ,légyszives olvasd el ujbol amit irtam,megirtam nem csak most hanem mar sokszor,hogy mi telyesen elhatárolyuk magunkat attol a társulattol amely vissza változott a regi ,sötétben botorkálo állásponthoz a Roma 13 al kapcsolatban,a mi részünkre ök NEM LÉTEZNEK,ha te továbbra is a mi nyakunkba olvasod az ök eljárásukat azt jelenti,hogy értelmetlen vagy és nincs akivel tárgyalni
Az 1962 elötti őrtornyokbol hajlando vagyok minden egyes a "22 hamis világvégeproféciát" külön külön mindeniket megtárgyalni,de csak ugy,hogy az őrtoronybol pontosan idézzük a szöveget.Üdvözlettel Mihály

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.11.24. 23:03:10

@szentivanyimihaly: Kedves Mihály,

Elnézést kérek a kései válaszért. Természetesen tiszteletben tartjuk az Önök hitét, és megértettük, hogy mit tartanak a legfontosabb kérdésnek, még ha bizonyára nem is értjük ennek minden vonatkozását. A Róma 13 felső hatalmasságait gyakorlatilag minden felekezet a világi hatalmasságokra érti, Jehova modern Tanúit is beleértve, így ez a tanítás eléggé egyedi vonást nyújt az Önök közössége számára. Megkérdezhetem, hogy ebben az esetben Önök mit gondolnak a világi hatalmasságokról? Azaz, ha a Róma 13 nem rájuk vonatkozik, akkor egy keresztény embernek hogyan kellene viszonyulni hozzájuk?

Szeretnék reagálni a korábbi kommentjére is, ha megengedi. Azt senki sem vitatja, hogy a Társulat több alkalommal is elismerte, hogy történtek tévedések, voltak "hibás várakozásaik", stb., tulajdonképpen egy egész lista van az ilyen és ehhez hasonló magyarázkodó kijelentéseikből. Ugyanakkor, ami számomra nagyon meglepő volt az Ön hozzászólásában, az a bocsánatkérésre vonatkozó állítás volt. Kérem szépen, ha van erre lehetőség mindenképpen küldje el azokat a pontos idézeteket, ahol a Társulat *bocsánatot kért* az "elhamarkodott várakozásaikért"! Őszintén szólva nagyon hálásak lennénk érte.

picket9 2016.11.24. 23:19:40

@szentivanyimihaly:

Itt az Örtorony próféciáit illetően
vannak kritikák.
Mára a nemzedék értelmezés is megváltozott,
azaz az 1914-es nemzedék értelmezése a Társulat részéről.

Ha, akkoriban, 1900-as évek elején jól értelmezték, akkor mára miért változott meg minden?

Vagy ha az akkori igazság nem volt az igazság, akkor a mai, miért lenne az?

a századik juh 2016.11.25. 04:23:57

@szentivanyimihaly:

"ha te továbbra is a mi nyakunkba olvasod az ök eljárásukat azt jelenti,hogy értelmetlen vagy és nincs akivel tárgyalni"

Tisztelt "Grétsy" úr!

Nos, biztos, hogy SOKKAL MÁSABBAK, mint a Watchtower, ez az érvelési rendszerükből is látszik:

"Ha továbbra is ezt vagy azt teszed, vagy ezt vagy azt nem teszel, vagy minket vádolsz, akkor értelmetlen vagy (elmédben beteg) és alkalmatlan vagy még a beszélgetésre is."

Jaja, pusztulásra méltó vagyok, és méltatlan a megmentésre.

Ahogy Ön írja, olyan, aki NEM LÉTEZIK az (ezek szerint) igaz vallást követőinek, pláne a szenteknek.

Ha nem haragszik, nem olvasom vissza, amit eddig írt, mert ugyan Jézus is használta a: "Nem olvastátok az írásokban" frázist, DE AZÉRT VÁLASZOLT IS a kérdésekre, nem pedig azt mondta, hogy :

"Nem olvastátok az írásokban? Olvassátok vissza újra, hogy mit írtam!"

További kellemes lebegést.

Jónás_ 2016.11.25. 16:39:33

@Columba: @a századik juh:

Segítek Misi bácsinak, ha nem baj.
Én ezt az egy bocsánatkérést találtam:

37. A piramis hivei és tanítói, akik magukat Krisztushoz tartozóknak tartják, azt mondják, hogy a pirámis az a nagy jel és csoda, amit az írás említ. Világos, hogy ebben megcsalattak. Sátán azon ravasz terve, hogy a keresztyéneket arra vegye, hogy hitüket a gizehi pirámisra építsék,...

47. Mi most csodálkozunk azon, hogy egykor hogyan hihettünk a gizehi pirásmisban és miért fordítottunk időt annak tanulmányozására. Mi most ennek tanulmányozásával nemcsakhogy fel akarunk hagyni, hanem Istentől bocsánatot akarunk kérni, hogy az azzal eltöltött időt elfecséreltük. (w1929.01.01./1)

Ez az utolsó bekezdés, de előtte 2 teljes cikken keresztül magyarázza, hogy Sátáni, ravasz, cselszövő, stb. tanítás volt a piramis tan. Ezeket a kifejezéseket szó szerint használja a két cikk. Akit érdekel, elküldhetem, de azt hiszem megvan az archívumban is.

@szentivanyimihaly:
Egyúttal Szentiványi Úrtól érdeklődnék, hogy lenne-e valamilyen mód arra, hogy azokba a század elejei kiadványokba betekinthessek. Engem nagyon érdekelnek a korabeli tanítások és kevéshez van hozzáférésem.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.11.25. 19:36:04

@Jónás_: Köszönöm szépen, erre nem emlékeztem. :)

@szentivanyimihaly: Csatlakoznék Jónás érdeklődéséhez a régi Őrtorony-irodalmakkal kapcsolatban. Ha lenne bármilyen mód ezek megtekintésére, azt nagyra értékelnénk.

szentivanyimihaly 2016.11.25. 22:47:11

@Columba: Kedves Columba !Senkinek nem akarom bemagyarázni,hogy igy vagy amúgy kel érteni,mi a következő kép értjük,1929 és 1962 között úgy volt értve,SZÉPEN KÉREM FIGYELMESEN OLVASNI,hogy a mennyeiekre vonatkozik és a földieknek is engedelmeskedünk ameddig nem ütközik Isten törvényébe,mert Isten szolgája nem lehet törvény taposó,1962 töl úgy szol,hogy a földiekre vonatkozik de csak addig engedelmeskedünk ameddig nem ütközik Isten törvényébe.Mi a különbség a kettő között?Egyik kijelenti,hogy a mennyeiekre vonatkozik,a másik kijelenti,hogy a földiekre vonatkozik,csak ez a különbség,mert mind a kettő azt mondja,hogy a földieknek addig engedelmeskedünk ameddig nem ütközik Isten törvényébe és most következik a csapda,a Roma 13 Isteni parancs és nem tünik ki belőle,hogy "csak addig engedelmeskedünk"hanem teljes engedelmességet parancsol meg,márpedig Isten nem ad ki olyan parancsot,hogy engedelmeskedjünk olyan hatalmasságnak amely nem tiszteli Istent,szükséges példa?,a 3 zsidó fiu a tüzeskemencében Nabukodonozor idejében,Dániel az oroszlánok vermében stb. Tovább boncolva a dolgot,mivel teljes engedelmességet parancsol meg a Roma 13 és nem részlegest és ha a földiekre értendő,akkor nyugodtan oda lehet mondani,hogy Isten megbolonditja az Öt imádokat.NEM IGY VAN ? KÉREM NYUGODT ELMÉVEL átgondolni a dolgot !!! A második,a bocsánat kéréssel pedig értékelem,hogy pontos bizonyitékot kérsz,viszont nem egyszerű,mert nem egy-két őrtoronyról van szó,ezzel satuba szoritottál,de megigérem ,hogy utána nezek,mert biztos vagyok a dologban.

szentivanyimihaly 2016.11.25. 23:00:46

@Jónás_: @szentivanyimihaly:
Egyúttal Szentiványi Úrtól érdeklődnék, hogy lenne-e valamilyen mód arra, hogy azokba a század elejei kiadványokba betekinthessek. Engem nagyon érdekelnek a korabeli tanítások és kevéshez van hozzáférésem.

Kedves Jónás!Légyszives érdeklődj Jhonni Joker-töl, ö küldött nekem több mint 150 régi őrtornyot !!! Nekünk is vannak őrtornyaink és elhatároztam,hogy elfogom küldeni azokat amelyek nincsenek meg neki és megvannak nekünk !

szentivanyimihaly 2016.11.25. 23:18:14

@picket9: Kedves picket 9! Kérlek olvasd figyelmesen a kommentjeimet,én már többször kijelentettem,hogy teljesen távol tartjuk magunkat tölük,amiota vissza változtatták a Roma 13 a földiekre,ez az első,de még nagyon sok minden van ezen kivül.Nem ök rugtak ki minket közülük hanem mi rugtuk ki őket emlékezetünkből.Légyszives ne vonj kérdöre az ök eljárásukért !

Jónás_ 2016.11.26. 06:36:40

@szentivanyimihaly:
Köszönöm a választ! Johnny archívumát egyszer sikerült letöltenem, az meg van, bár elég hiányos és könyvek nincsenek benne. Reménykedtem, hogy azokból is létezik imitt amott egy-egy magyar példány. Várnánk a különböző példányokat, ha csak kölcsön is rendelkezésre bocsátaná.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.11.26. 20:13:10

@szentivanyimihaly: Kedves Mihály,

Igen, köszönjük szépen, ezt az oldalt ismerjük. :) Ön említette, hogy ezeken felül Önöknek vannak még további régi folyóirataik is, amik ebben a még sajnos hiányos listában nem szerepelnek. Nem tudom, esetleg ezek digitalizálását meg tudnák-e oldani, vagy lehetővé tennék-e ezek kölcsönzését valamilyen formában? A régi folyóiratok értékével teljesen tisztában vagyunk.

picket9 2016.11.27. 01:08:31

@szentivanyimihaly:
Értelek, és bocs.
Látom képben vagy.
A legjobbakat.

szentivanyimihaly 2016.11.27. 20:13:26

@Columba: Igen,vannak könyvek is,csak a könyvet nem tudom hogy lehet be szkennelni,egy kicsit körülményes,nem lehet úgy kinyitni mint az őrtornyot,hogy legyen olvasható.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.11.30. 13:21:16

@szentivanyimihaly: Lehetséges, hogy az "Írástanulmányok" egyes kötetei is megvannak Önöknek? A könyvek állapotától függően a szkennelés valóban nehézségekbe ütközhet, de reméljük ezek mégis megoldhatóak lehetnek. Russell pásztor munkáiból tudtommal talán csak egy vagy kettő az, ami jelenleg magyar nyelven beszkennelve elérhető, így ha sikerülne ezeket, vagy más régi irodalmakat digitálisan elérhetővé tenni a szélesebb közönség számára, azért biztosan sokan hálásak lennének Önnek.

2018.02.01. 20:49:12

Ha bejelentenék a nagy nyomorúságot...Tanácstalan lennék.Szerintem az lesz ennek a vége hogy előbb uttobb biztosan be lesznek tiltva.Mondjuk nem hiszemh főbe lőnek hogy ma ehhez a szervezethez tartozol akkár csak a kongreszusi filmben.Valószínűleg visszarángatának ha lenne egy ilyen bejelentés vagy hasonló.

Jónás_ 2018.02.02. 09:53:29

@szentivanyimihaly: A könyveket fényképezni is lehet. Az egy kíméletes megoldás, nem megy tönkre a gerince. Többet is csináltam ezzel a megoldással. Engem is érdekelnének Russell könyvek, főleg az Írástanulmányok. Utaznék is érte, ha lennének jó példányok.

szentivanyimihaly 2018.02.08. 15:57:57

Kedves Jónás,nekünk vannak könyveink amit szivesenn az olvasók rendelkezésére bocsájtunk,megbeszélhetjük a lehetőségét és megoldható,még Columba is mondta,hogy jó lenne ha el tudnám küldeni,de mivelhogy nyugat europába dolgozom és csak ritkán jövök haza,igy mindig elmaradt,de ha adsz egy ötletet a mególdásra,nagyon köszönöm !

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2018.02.18. 16:05:50

@szentivanyimihaly: Magyarul engem is érdekelne az Írástanulmányok, meg persze ha van több más, akkor az is.
@Jónás_: Angolul linket találtam a könyvhöz: chicagobible.org/studies-in-the-scriptures/

Jónás_ 2018.02.18. 16:57:18

@nicku:1-2-t már találtam én is. Jó az angol eredeti szövegkép, mert akkor hasonlóra lehet formázni a magyart is. Most a 6-t próbálom formába önteni. A 7. meg lesz valamikor a Széchenyiből, ha kész vannak szólok. Bár úgy tudom, hogy nem lett az egész sorozat magyarra fordítva.
süti beállítások módosítása