„Dávid valójában nem ment fel az egekbe, hanem ő maga mondja: »Így szólt Jehova az én Uramhoz: ‚Ülj az én jobbomon…” (ÚVF)
„Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe, hiszen ő maga mondja: „Így szól az Úr az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől…” (MBT)
A Cselekedetek 2. fejezete Dávid próféciáját használja fel a testi feltámadásról. Péter világossá teszi, hogy Dávid próféciája nem utalhat Dávidra, mivel Dávid meghalt, és teste megtapasztalta a rothadást, sírja pedig a látható, mint ennek bizonyítéka. Az ellentét Dávid sírban található elrothadt holtteste és az élő, halhatatlanul feltámadt Krisztus közt van. Dávid teste romlást látott, Krisztus teste pedig nem, hanem halhatatlanul feltámadt és romolhatatlan. Krisztus tehát világosan magasabb rendű Dávidhoz képest, és ezért Ő Dávid Ura.
Az Őrtorony idézi a Cselekedetek 2:34 versét Dávidról, aki nem ment fel a mennybe és azt állítja, hogy ő földi örök életre lesz feltámasztva - a mennyei élet helyett. Azonban pusztán azért, mert Dávid nem azonnal ment a mennybe a halálakor, ez nem azt jelenti, hogy őt kizárták az ószövetségi szentek közül, akik a mennybe jutottak Krisztus feltámadásakor.
Továbbá, távol attól, hogy az Őrtorony ezt a verset használja annak bizonyítására, hogy Dávidnak van-e avagy nincs mennyei reménysége, a szövegkörnyezet semmit sem említ Dávid feltámadásáról, hanem inkább Krisztuséról és arról, hogy Ő hogyan teljesítette be a Dávidnak adott ígéreteket. Így láthatjuk, hogy amikor Jehova Tanúi ezt a verset Dávid feltámadásával kapcsolatos nézetük bizonyítékaként használják, az teljes mértékben megalapozatlan.
Szalai András írja: „Észrevetted, hogy a Társulat nem korrekt módon idézi a Csel 2:34-et? Pontos szövege ugyanis ez: ‘Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe’, hanem Krisztus, akiről Dávid írt a Zsolt 110:1-ben. Megint figyeld meg csak magát a szöveget! Mit gondolsz, Péter valóban Dávidról és az ő örök sorsáról beszélt, vagy Jézusról prédikált? Péter szerintem arra használta Dávid sorait, hogy Jézus feltámadását igazolja. Éppen azt bizonygatja, hogy Dávid a zsoltárban nem önmagáról beszélt (hiszen meghalt, a sírja közismert, 2:29), hanem Jézusról prófétált (vö. Mt 22:43). Nem lehetne Dávid sorsát inkább Feltámadt Ura kezében hagyni?” (Szalai András: Jehova és a Szervezet, Apológia Kutatóközpont, Bp. 2001. p. 29.)
Segítségünkre van a helyes értelmezésben, ha megvizsgáljuk a tágabb szövegösszefüggést. Péter azt szeretné bizonyítani, hogy Jézus feltámadását megprófétálták, s az ószövetségi prófécia nem teljesedhetett be Dávidban, mivel ő nem támadt fel Jézushoz hasonló módon. Egyedül Jézus testét nem találták a sírboltban. Ez a szembeállítás Jézus feltámadását akarja hangsúlyozni, de nem árul el semmit Dávid állapotáról az örökkévalóságban.
A valódi kérdés, amit Jehova Tanúinak meg kell válaszolniuk, hogy hol lesz Dávid a feltámadásban? Az Őrtorony azt tanítja, hogy az ószövetségi próféták a földre fognak feltámadni, mivel ők nem tagja a 144000 kiválasztott Jehova Tanújának, akik a mennybe mennek. Ezzel szemben a Biblia azt tanítja, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob a mennyben lesz. Jézus azt mondta: „De mondom nektek, hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában.”
Mi tehát a helyes válasz, Dávid a mennybe ment, vagy sem? Végül, igen. Két szempontot kell figyelembe venni: 1. Amikor Dávid papírra vetette az idézett szöveget, ő még a földön élt. 2. Ma már Dávid lelke a mennyben van. Azonban a teste még nem támadt fel, és az nincs is a mennyben, erre is utal a Cselekedetek 2:29.
Jézus tehát bizonyosan nem zárta ki az ószövetségi szenteket a mennyek országából. Jób is előretekintett arra az időre, amikor ő a mennyek országában lesz, és valóban látni fogja Istent, „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem más, bár veséim is megemésztetnek.” (Jób 19:25-27)
Jób hitte, hogy eljön az idő, amikor emberek megláthatják Istent, és hitte, hogy őmaga is megláthatja Isten saját szemeivel. A Jelenések könyve 21. fejezete ígérettel erősíti meg ezt a reményt, „És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük… és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon.” (Jelenések 21:3 & 22:4)
Az a közösség, amelyet Ádám elvesztett Istennel a kertben végül helyre lesz állítva az emberiség számára a Jelenések könyve szerint. Szemben az Őrtorony két különböző királyságról való tanításával (az egek királysága, és a föld királysága), a Biblia csupán egy Királyságról, az Isten országáról beszél, ahol az új Jeruzsálem (az Isten városa) alászáll a földre, és a föld királyai belépnek a városba. „A népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket.” (Jelenések 21:24) Hogyan léphet be valaki ebbe a Királyságba? Jézus azt mondta, hogy csupán egy út van, „Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” (János 3:3) Jézus elítélte korának vallási vezetőiket, amikor azok bezárták a mennyek országának kapuit a köznép előtt, „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni.” (Máté 23:13)
Utolsó kommentek