EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

"Kép" mutatás és kontraszt

2015.04.23. 14:00 | Johnny Joker | 74 komment

jw_hypocrisy.jpg

"Mint keresztények, hasonló kihívásokkal kell szembenéznünk napjainkban. Mi nem vehetünk részt a bálványimádás semmilyen modern változatában — nem végezhetünk imádati mozdulatokat képek vagy jelképek előtt és nem tulajdoníthatjuk a megmentést egy személynek vagy szervezetnek." (Őrtorony, 1990. november 1., 26. old.)

"Csupán Jehova Tanúi... mint egységes szervezet a Legfőbb Szervező védelme alatt rendelkeznek bármiféle írásszerinti reménységgel arra nézve, hogy túléljék ennek a pusztulásra ítélt rendszernek a küszöbön álló végét, amelynek uralkodója Sátán, az Ördög." (Őrtorony, 1989. szeptember 1., 19. old., blogos fordítás)

"Korai tapasztalatomból megtanultam, mekkora hiba emberi érvelésben bízni. Abban a pillanatban, amikor eltökéltem ezt elmémben, elhatároztam, hogy a hűséges szervezet mellett maradok. Hogyan is részesülhet másképp valaki Jehova helyeslésében és áldásában?" (Őrtorony, 1996. július 15., 20. old. A cikk címe: Őrizzük meg az egységet ezekben az utolsó napokban)

Címkék: képek ébredjetek!

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr747390330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vitatkozo 2015.04.23. 14:54:22

Megint be van dobva egy gumifogalom: az "emberi érvelés"!! Ez meg mi? Van állati érvelés is? Talán nem emberi érvelés az, hogy nincs örök szenvedés, mert ez igazságtalan lenne? Aztán az ilyen pontatlanul definiált kifejezések felől megy a vita, 2000 éve. Ez a keresztényég. Miért nem vitatkoznak azon, hogy mi a derékszög?

PsychoZsoldos 2015.04.23. 18:24:02

Jó hát a második idézet nem mond ellent az elsőnek. Az hogy a "szervezetnek van esélye megmenekülni" nem jelenti azt, hogy a szervezet maga a felelős a megmentésért, vagy hogy ő okozza azt. A jehovák hülyék, ha nem egyből azt vágják rá, hogy a jóistenke menti meg őket, nem a szervezet. A második idézet nem azért blődség, mert ellentmondásos. Önmagában marhaság, hogy "csak mi menekülünk meg, ti rohadtak nem". Meg persze mert a jóistenkére meg a bibliára hagyatkozik, de ezt most hagyjuk:D

shipmate (törölt) 2015.04.23. 19:35:31

@PsychoZsoldos:

Úgy látom kipihented magad.

Úgy látom van valamiféle megfelelési kényszered.
Miért?
Miért gondolod, hogy itt a legmegfelelőbb, hogy levezesd, és ne váljál sorozatgyilkossá, ha mégsem tudnád verbálisan levezetni?

Ha?
vagy
Ho?

shipmate (törölt) 2015.04.23. 19:36:42

@PsychoZsoldos:

Te innen nem mész el jól! - gondoltam megjegyezni, hogy ne érjen váratlanul.

PsychoZsoldos 2015.04.23. 20:07:36

@shipmate: Te leszel most az én kis stalkerem? Ne aggódj, eléggé elfoglalt leszek, kiélheted magad a kommentszekcióban:DDDDD Csak a tiéd lesz:DD Te vagy a kis drogoska, ugye?

Morogsz mint a láncoskutya. Ennyire félsz a konkurenciától?:DDDDD Nem fér ide még egy tapló tirpák melléd???:DDDD

shipmate (törölt) 2015.04.23. 20:25:38

@PsychoZsoldos:

Ezerrel teleszájjal nevető NEM barátom:
Te a saját stalkerd vagy, ha érted egyáltalán miről beszélsz.

Pár dologban otthon vagyok, ugye nem, az én térfelemen gondolod megvívni ezt a harcot?

Minden egyes percet, amíg itt írsz a 8 éves gyerekedtől vesszed el!!!
Még ha alszik, akkor is, mert nem szeretettel rá gondolsz rá, hanem gyűlölettel gondolsz rám.

Nem szeretettel, hanem gyűlölettel a szívedben fekszel, ébredsz - szerinted ez hova vezet végül?

Kérlek nyugtass meg: Ugye nem vered a családod?

Rovarölő 2015.04.23. 20:50:38

@shipmate: Pajti!
Tudnál valamit megnyilvánulni, ami nem csak a provokációról szól?
A nevedben a végzeted, az látszik! Jaaa! mindegy melyik nevedben!
Írj már valamit, ami el tud gondolkodtatni valakit arról, hogy te egyébként nem vagy teljesen debil!!!
Le kellene írnod, hogy szerinted miért jó az, amiben te hiszel és miért hülye itt mindenki más!
Mivel ismerlek, tudom, hogy nem kevés a kérésem, mert te csak játszol itt, de szerintem egyre szarabbul!
Már nem a régi vagy! Hiába, az öregség és a pia ezt hozza!
Próbálj tuningolni magadon, mert ez már gyenge!
Csodálom, hogy nem moderárnak már megen, mert ez már nekem is fáj!
A P. zsoldos téged látszik, hogy kidumál és ez neked fáj, de ő nem bújik a szeretet vallásának álarcába! Szerintem válts name-t és próbálkozz újra!
A vezető testület legyen veled és adjon örök életet!

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2015.04.23. 21:20:09

@Vitatkozo: Az emberi érvelésre itt a Tanú arra gondolt, hogy a szervezet tanításai Istentől valóak és nem embertől.

shipmate (törölt) 2015.04.23. 21:53:00

@Rovarölő:

Sajnálom, de ezt is rosszul látod.
Egyre erősebb és céltudatosabb vagyok.
Pont a napokban millió lájkot gyűjtöttem be egy helyen, ami azt mutatja, hogy jól gondolkodom.
De ez nem az én érdemem, mert minden tudásom a Biblián alapul - gyakorlati bölcsességnek hívják.

Ne felejtsd, amikor kilenc év után éppen kezdtem kijönni a nihilből, akkor botlottam belétek.
Azóta is csapda vagytok nekem, és majdnem elvesztettem a hitem.
De miattatok kezdtem el beleásni magam CSAK a Bibliába.
És mi történt? - ez a kulcs!
Semmi nem változott!!!!!!!!!!!!!

Kérdés hozzád:
A saját bevallásod szerint, nem fogadod el a Bibliát Isten szavaként, akkor miért Jehova Tanúit ütöd?

Nekem te nem vagy az ellenségem, pedig sokkal rosszabbakat írsz rólunk, mint amit sokan mások, mint amit megérdemlünk.

Változás. - ez a kulcsszó.

A változásért vagyok itt.
Gondolj bele - eddig én nem tettem, és most sem teszem, mert túl sok nekem -, hogy egy egész ország tudatát formálom.
Szerinted?...

Szerinted miért engem küldtek (a levesbe)?

Csak beszélgessünk, oké?
Ha te finom maradsz, és tudsz disztingválni, különbséget tenni jó és rossz viselkedés között, akkor én is tudok.

Oswald Spengler 2015.04.23. 21:58:49

@Vitatkozo: "Miért nem vitatkoznak azon, hogy mi a derékszög?"
Bár a témától igen messze áll,de ne próbálkozz olyan érveléssel, ami ugyebár nem annyira egyértelmű.. A matematika szerint 90 fokos szög, amelynek szárait két egymásra merőleges egyenes alkotja.
Egy szabályos négyzet két átlója által bezárt szög szintén egy derékszög.

Ugyanezt próbáld meg térben elmagyarázni, nem pedig a síkban :))

Oswald Spengler 2015.04.23. 22:11:19

@shipmate: "Pont a napokban millió lájkot gyűjtöttem be egy helyen, ami azt mutatja, hogy jól gondolkodom."
Megadnád a linket ? Amennyiben tettszik, én is tolok egy like-ot.

shipmate (törölt) 2015.04.23. 22:19:15

@Oswald Spengler:

Politika.
Ne akard tudni :)
Tetszene neked, mert szelet vető és vihart arató.

Nekem már egy lájk is több a sokknál, de ezer...

Oswald Spengler 2015.04.23. 22:34:38

@shipmate: "Nekem már egy lájk is több a sokknál, de ezer..."

Ezt nem értem.
Ha nyilvánosan kaptad a like-okat,akkor miért titkolózol, ha másért nem, mert hazudsz.
Miből gondolod,hogy nem tudok olyat írni, ami - szerinted- nem kap 1k like-ot. Ha máshol nem a szakmai oldalamon...
Szerencsétlen embernek tartalak, aki vergődik az élet tengerén.

shipmate (törölt) 2015.04.23. 23:01:31

@Oswald Spengler:

>>Ezt nem értem.<<

Annyi problémám van, kérlek ez hadd ne legyen az enyém.

Maradjuk annyiban, hogy jól megmondtam, és mi jött ki a végén?
A magyarok tök hülyék, mert benyelnek minden szart.
Bocs!

Szerintem a világ legszebb, és legkifejezőbb nyelve a magyar, és mégis a környező országok tanult népei közül a legbutábbak vagyunk.

Akarsz beszélni róla?

Oswald Spengler 2015.04.23. 23:17:26

@shipmate: Természetesen beszélek róla, de véleményed szerint van értelme ?

shipmate (törölt) 2015.04.23. 23:38:14

@Oswald Spengler:

>>Természetesen beszélek róla<<

- Ne ígérj, ne tervezz, ne érts, ne érezz, ne magyarázz:

https://www.youtube.com/watch?v=jzCtEqA3Ds4ű

Szerinted is primitív?
Szerintem is, de attól még létezik.
A kérdés: Mit tehetsz, hogy ne legyél ennek A RÉSZESE?

shipmate (törölt) 2015.04.24. 06:29:30

@Oswald Spengler:

Sajnálom, de:
Mi már futottunk pár kört, és sosem jutottunk sehova.
Most sem gondoltam (komolyan), hogy eljutunk valahova.

Csak ki akarsz ismerni, aztán felhasználni ellenem.
Nem fogsz kiismerni. Soha!
Miért?
Mert képlékeny vagyok.
Bármivé válhatok, bármi lehetek, MINDENT tudok, ami szükséges.

Vannak emberek, akik szeretnének, de nem tudnak.
Te tudnál, de nem akarsz.
És EZ a baj veled.
No nem nekem, hanem a magad számára!

Csak egy (gondolat):
Miért Amerika?
Te el tudod képzelni, hogy a világon akármelyik más országból meg tudnának szervezni egy világméretű munkát?
Ráadásul USA az utolsó Bibliában megjelölt nagyhatalom.
Az elején is, de mostanra már bármi lehetett volna belőle a sokféle nemzetiségnek köszönhetően, de mégis alapvetően az angol nyelv, és angolszász kultúra a mérvadó.
Valami Amerika...

Nekem sem tetszik, de ha EZ Isten akarata, akkor legyen így.

Vízben járt 2015.04.24. 07:11:18

"nem tulajdoníthatjuk a megmentést egy személynek"
De, hála Istennek, tulajdoníthatunk, mert az ő személye az, aki nekem megváltást hozott és ez Jézus Krisztus személye, aki emberré lett, megüresítve magát, az embert nem tekintve zsákmánynak, holott egyenlő Istennel. Áldott legyen az ő neve, az egyetlen név, ami üdvösséget ad.

"rendelkeznek bármiféle írásszerinti reménységgel"
Nekem megvan az üdvösségem, nekik meg csak reménységük van, hogy hátha talán... Pedig a Biblia leírja és mégsem értik? Oké, mondjuk adventistáéknál is azt okítják, hogy nehogy megnyugodjál már, mert az, hogy az üdvösséged készen vár, még nem azt jelenti, hogy meg is kaptad. Érdemeld ki! Csatlakozz hozzánk! Tartsd meg a szombatot és az összes elenvájtos tanítást, aztán TALÁN meglesz az!

ORION 2015.04.24. 08:09:25

@Vízben járt: Egyetértek!Az ördög egyik legnagyobb hazugsága ez -eredj küzdj, szerezd meg azt ami már rég a tiéd.És az emberek nem veszik észre hogy becsapják őket.Mikor ki merem mondani hogy üdvösségem VAN örök életem VAN nem lesz esetleg ha.....teljesen bolondnak néznek.Na de nem gáz a biblia is figyelmeztet hogy valami ilyesmi várható!

shipmate (törölt) 2015.04.24. 11:59:26

@ORION:

Az Ördög legnagyobb hazugsága, hogy nem létezik Isten.
Az Ördög második legnagyobb hazugsága, hogy nem létezik az Ördög, aki Sátán.
Persze van még több hazugsága is.

Semmi nem a tiéd, amit nem szerzel meg!!!

Vízben járt 2015.04.24. 13:08:54

@shipmate: A megtérés, a hit és az újjá születés mind Isten személyes ajándéka és kegyelme. Ha te magadnak tulajdonítasz mindent, akkor bajban vagy.
Gondolom te még a latornak is ugyanezeket mondanád, akinek maga Krisztus biztosította az üdvösséget, a saját szavaival.
Van egy "próba-lista", ami Ige által segít neked felismerni, hogy van e üdvösséged:
A bizonyosság szempontjának negyedik része a bizonyosság próbái. Hangsúlyoznunk kell, ha
valaki nem rendelkezik bizonyossággal, az nem jelenti azt, hogy nincs megtérve; lehet, hogy
meg van térve, csak egyszerűen hiányzik a bizonyossága. Ha nem rendelkezik
üdvbizonyossággal, de szeretne, tizennégy próbát alkalmazhat. Ezekből tizenhárom próba
János első levelére alapul, mert János első levele az, amely a legtöbbet foglalkozik az
üdvbizonyossággal. János megpróbálta elmagyarázni az embereknek, honnan tudhatják, hogy
valóban Isten gyermekei, és ennek bizonyosságával növekedhetnek lelki életükben.
Az első próba I. János 1:3-4-ben található: Élvezed az Istennel való közösséget? Az igazi hívő
élvezi az Istennel való közösséget. Ha a válaszod „igen”, akkor bizonyos lehetsz az
üdvösséged felől.
A második próba I. János 1:5-10-ben szerepel: érzékeny vagy a bűnre? Ha úgy érzed, hogy
érzékenyen érint a bűn, ha az otromba bűn lelohaszt, vagy rosszul érzed magad, esetleg
lelkiismeret furdalásod van, amikor vétkezel, ez mind lehet üdvösséged bizonyossága.
A harmadik próba I. János 2:3-5-ben található: Isten parancsolatainak engedelmeskedve élsz?
Az igazi hívő engedelmeskedik az Úr parancsainak. Engedelmes vagy? Ha igen, ez is lehet az
üdvbizonyosság bizonyítéka.
A negyedik próba I. János 2:15-ben van: mi a világ iránti hozzáállásod? Jobban szereted a
világot, mint Istent? Vagy inkább Isten az életed középpontja? Ha Isten az, ez is az
üdvbizonyosság bizonyítéka lehet.
Az ötödik próba I. János 3:2-5-ben található: szereted Jézust a Messiást, és várod a
visszajövetelét? Ha erre is „igen” a válasz, akkor ez is az üdvösség bizonyítéka.
A hatodik próba I. János 3:4-ben van: rendszeresen vétkezel? A bűn szokásszerűen van jelen
az életedben? Minden ember vétkezik, ám ha a bűn szokásszerűen van jelen az életedben, az
gond; ha azonban nem, akkor ez is az üdvösség bizonyossága.
A hetedik próba I. János 3:14: szeretetre indítasz másokat? Ha Krisztus testében te vagy a
megosztó elem, akkor fel kell tenned magadnak bizonyos kérdéseket. Ha azonban nem osztod
meg az embereket, hanem másokat szeretetre indítasz, akkor ez is üdvösséged
bizonyosságaként használható.
A nyolcadik próba I. János 3:22-ben és 5:15-ben van: megtapasztalsz imaválaszokat? Ha
egész lelki életed alatt nem tapasztál egyetlen imaválaszt sem, akkor lehetséges, hogy meg
kell vizsgálnod a lelki életedet. Ha azonban láttad Isten munkáját az életedben, ha láttad, hogy
Isten megválaszolja az imáidat, akkor ez is lehet üdvösséged bizonyossága.
A kilencedik próba I. János 3:24 és 4:13-ben szerepel: rendelkezel a Szentlélek benső
bizonyságtételével? A Lélek bizonyságot tesz a hívőkben, hogy ők Isten gyermekei. Ha
rendelkezel ezzel a belső bizonysággal, ez is lehet üdvösséged bizonyossága.
A tizedik próba I. János 4:1-6-ban van: képes vagy különbséget tenni a lelki igazság és a lelki
tévedés között? Ha nincs ilyen felismerésed, fel kell tenned bizonyos kérdéseket a
megváltásoddal kapcsolatban. Ha megvan a képességed arra, hogy különbséget tégy a lelki
igazság és a lelki tévedés között, ha képes vagy felismerni a hamis tanításokat, akkor ez is az
üdvösséged bizonyossága lehet.
A tizenegyedik próba I. János 4:1-ben található: hiszel a keresztény hit alapvető tanításaiban?
Bár vannak olyan dolgok, amelyekben a hívők még maguk között sem értenek egyet, vannak
olyan alapvető tanítások, amelyekben minden igaz hívő osztozik. Ezekre gyakran a hit
alapvető vagy sarkalatos pontjaiként utalnak. Ezekben a sarkalatos pontokban nincs
nézeteltérés. Ha tehát küszködsz a hit sarkalatos pontjaival, akkor ott gond van. Ha azonban
hiszel a keresztény hit ezen alapvető tanításaiban, akkor ez is az üdvösség bizonyossága lehet.
A tizenkettedik próba I. János 3:19-21: van benső békességed? Annak a békességnek, amiről
a Biblia gyakran beszél, semmi köze a döntéshozatalhoz Isten akaratát illetően az életünkben.
Sokkal inkább az Istenhez való kapcsolatunkhoz van köze. Ahhoz a tudathoz, hogy
megbocsátattak a bűneink, és Isten már nem haragszik ránk. Ha nem rendelkezel ezzel a belső
békességgel, fel kell tenned egy pár kérdést magadnak. Ha azonban megvan a belső békesség,
ez is használható az üdvösség bizonyosságaként.

Vízben járt 2015.04.24. 13:09:28

A tizenharmadik próba I. János 2:7-11-ben és 3:11-18-ban van: Szereted-e a testvéreket?
Szereted-e a testvéreidet a szívedben? Ha folyamatosan megütközöl a testvéreiden, ha
ellenségesen vagy gyűlölettel viseltetsz a testvérek iránt, akkor komoly kérdéseket kell
feltenned magadnak az üdvösségeddel kapcsolatban. Ha szeretsz együtt lenni más hívőkkel,élvezed a közösségüket, és várod, hogy találkozzatok, akkor ez is bizonyítékként szolgálhat az
üdvösségedre.
A tizennegyedik próbában olyan próbákat vitatunk meg, amelyek az Írás más részeiben
található próbákra alapulnak. Az előzőekben említetteken kívül még négy próbát találunk, bár
bizonyos kérdések fedik egymást.
Az első a testvérek szeretete János 13:35-ben. Ha szereted a testvéreket, ez üdvösséged
bizonyosságára használható. A második egymás szeretete János 15:17-ben. Ez gyakorlatilag
ugyanaz, mint az előző próba, ám maga az ismétlés is azt bizonyítja, hogy az ember
üdvösségének legnagyobb bizonyítéka az, ha a hívők szeretik egymást. A harmadik a
Szentlélek bizonysága Róma 8:16-ban. A Szentlélek bizonyságot tesz a hívő lelkével együtt
arról, hogy ő Isten gyermeke. Az igaz hívőkben bennük lakozik a Szentlélek, aki bizonyságot
tesz újjászületett lelküknek arról, hogy ők Isten gyermekei. A negyedik próba önmagunktól
végzett próba II. Korinthus 13:5 szerint: Kísértsétek meg magatokat, ha a hitben vagytok-é?
magatokat próbáljátok meg. Vizsgáljátok meg magatokat, különösen az úrvacsora előtt –
ahogy Pál erre bátorította a hívőket I. Korinthus 11:28-ban -, hogy meglássátok, az
igazságban álltok-e a doktrinákban, erkölcsileg, lelkileg. Amennyiben igen, ez is az üdvösség bizonyítéka.

Persze van igei alátámasztás, de nem tudom mennyire akarod ezt befogadni, mert nekem úgy tűnik, hogy te inkább szeretsz másokat kárhoztatni, magadat és a szervezetedet felemelni, mintsem befogadni Isten élő Igéjét.
Mert kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.

Fogadd be és a tiéd lesz.

shipmate (törölt) 2015.04.24. 14:04:29

@Vízben járt:

Mindenki meghal.
Aki befogadja, az is, és aki nem fogadja be, az is.

Nem tudom miről beszélsz.

Vízben járt 2015.04.24. 16:09:50

@shipmate: 1. Korintus 15:51 De figyeljetek, elárulok nektek egy titkot: nem fogunk mindannyian meghalni, de mindannyian át fogunk változni. Ez nagyon hirtelen fog történni, egy szempillantás alatt, az utolsó trombita hangjára. Igen, felhangzik a trombitaszó, és azok, akik hitben haltak meg, feltámadnak a romlástól mentes örök életre. Mi pedig, akik akkor még élünk, át fogunk változni.
1. Thesszalonika 4:17 Ezután mi következünk, akik akkor életben leszünk. Feltámadott testvéreinkkel együtt az Úr felemel magához bennünket a felhőkön a magasba. Együtt fogunk mindannyian szemtől-szembe találkozni az Úrral fent, a levegőben. Ettől a pillanattól fogva pedig mindörökké együtt fogunk lakni Urunkkal!

Nem velem vitatkozol, hanem Istent hazudtolod meg.

shipmate (törölt) 2015.04.24. 18:36:26

@Vízben járt:

Pál is meghalt. Ráadásul nem szépen (nem szép = csúnya).

Valójában nem vitatkozom veled.
Valójában eszem ágában sincs Istent meghazudtolni.
Akkor valójában mit is teszek?...

ORION 2015.04.24. 18:53:51

@shipmate: Az ördög legnagyobb hazugsága szerintem az hogy meg kell szerezned, közben már rég a tiéd,tedd meg ezt meg azt és akkor leszel csak jó Isten előtt.Szemen szedett hazugságok!!!Ha nem hiszed gyúrjál csak cimbora HAJRÁ!

shipmate (törölt) 2015.04.26. 08:10:55

@ORION:

Az ördög harmadik legnagyobb hazugsága, hogy nem kell megismerned Istent, és Jézust.
Elég, ha befogadod, elmondasz egy befogadó imát, és már a tiéd is.
Ezzel Sátán ismét meghazudtolta Istent:
"Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." (János 17:3)

A világ nagyobbik, nem keresztény fele nem is teszi egyáltalán, vagyis meg sem próbál ismeretet szerezni róluk - nekik se befogadás a szívükbe, se úrvacsora, se Isten/Jézus/szent szellem nevében alámerítkezés, se semmi.

A világ kisebbik, magát kereszténynek valló fele sem igazán próbál ismeretet szerezni Istenről és Jézusról.
Csak a papok bolondítják őket hazugságokkal traktálva, aztán a hívek bolondítják egymást, vagy magukat egyénileg keresgélve, szemezgetve a Bibliából. (keresgélés, szemezgetés = ami tetszik, jó, ami nem tetszik, nem jó)

A Biblia a múlt tükrében, a mindenkori jelenen átívelőn, a jövőről szól - vagyis a János 17:3 is!
Hogy lehetséges ez, amikor szinte az összes valaha élt ember alig, vagy semennyire nem ismerte/ismerhette meg Istent?
És ennek ellenére (hogy az emberek alig vagy egyáltalán nem ismerik Őt) "úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3:16)

Végig kell kínlódnunk ezt az életünket, aztán meg kell halnunk mindannyiunknak - akik befogadták, azoknak is, és akik nem fogadták be, azoknak is.
Egy hatalmas oltalmazó kerub, egy csodálatosan szép, szuper intelligens szellemszemély, Sátán bűnbeesése, romlottsága, lázadása, és a bűn emberiségnek való továbbadása mívelendte ezt!

Miért ilyen gonoszsággal teli a világ?
Mert Isten igazságos!
És igazság szerint ennek így kell lennie.
Ha végre megértenéd, hogy a mi fájdalmunk Isten fájdalma is, nem okolnád Őt soha többé a szenvedésért!
Nekünk csak a mi fájdalmunk van, a mi fájdalmainkkal kell megbirkóznunk, de neki a sajátja mellet, még vagy 30 milliárd ember, minden egyes pillanatban elszenvedett fájdalmával; és ugye azt sem gondolja senki, hogy nem élte át Jézus fájdalmát vele együtt!?

Na de visszatérve az ismerethez:
Mindannyian meghalunk, de mindannyian fel is támadunk.
Mikor?
Jézus ezer éves uralkodása alatt.
Hová?
Egy megtisztított földre.
Ahol mi is történik velünk?
Folyamatosan, fokozatosan eljutunk a tökéletességhez - azon tökéletességhez, amit az ősszüleink, Ádám és Éva is birtokolt.
Mi is vár ott ránk?
Egyáltalán meg kel tanulnunk élni - bűn nélkül.
De ami még ennél is fontosabb: ISMERETSZERZÉS!
És mikor derül ki, hogy valaki jól elsajátította ezt az ismeretet, és a szívébe is fogadta?
Az ezer év végén, amikor újra szabadon engedik Sátánt.
Akik ott elbuknak, nem ismerték meg Istent, vagy ha meg is ismerték, nem vágytak az Ő jóságára - vagyis mégsem ismerték meg.
Akik viszont befogadták az ismeretet a szívükbe, "és mindvégig kitartanak" FELTÁMADNAK, immár végleg, egy örökké tartó életre!

De ha úgy is maghalunk, akkor mégis miért jó már most felvenni a keresztünket, és a boldogság mellett gyötrődni Istenért?
Mert ez ajándék!
Igaz, ezt nem mindenki értékeli, és nem mindenki becsüli meg - én sem mindig.
De ha most még nem is értjük teljesen, és nem is mindenki csak az áldást érzékeli, de ahogy említettem, minden a jövőről szól, és miután feltámadunk, ez velünk lesz. Akik már ebben az életben letették a voksukat, azokkal már mindig vele lesz, az az erő, és az a szeretet, amiért már ebben világban küzdöttek, lemondtak, szenvedtek, meghaltak.

Sajnálom, hogy te ezt nem (így) látod.

shipmate (törölt) 2015.04.26. 08:33:43

@Rovarölő:

>>Tudnál valamit megnyilvánulni, ami nem csak a provokációról szól?<<

- Igen, tudnék. Lásd fent. De kell ez valakinek?
Szerintem sem.
Innentől kezdve két lehetőség marad:
Vagy egy büdös szót sem szólok.
Vagy provokálok.

A provokációmhoz egy gondolat:
Képzelj el egy esküvőt.
Mindenki fehérben van - akinek fehérben kell lennie -, mások világoskékben, rózsaszínben, vagy feketében vannak, de mindenképpen ünneplőben.
Mindenki mosolyog, szépen beszél, a terített asztal lenyűgöző, szinte roskadozik a sok finomságoktól, gyönyörű zene szól a háttérben, az ifjú pár előtt egy csodálatos szeretettel teli élet ígérete, reménysége.

És akkor most nézzük meg az előzményeket, és/vagy a kulisszatitkokat:
Vőlegény egy-két nappal előtte iszik, kábítózik, meztelen csajok sztriptíztáncát nézi, aztán egy-kettővel el is megy.
Menyasszony - már rajta az esküvői ruha -, de egy eldugott kis helységben félrekefél a szeretőjével.

Aztán a pár, mondjuk 10-15 év múlva:
Már el vannak válva.
Vagy apunak sörhas, anyunak megereszkedve minden, szerelem kizárva (esetleg az ismerősök előtt, mert a látszat fontos), az egyik gyerek drogozik, iskolát kerül, a másik kettő... nos ők nem élnek, mert abortálva lettek.
Vagy ...

Nem tudom, látszik mire is gondolok?
Ez az egész csak képmutatás, egy máz - igazság nélkül, ami nem vezet sehova, csak a halálba!

ORION 2015.04.26. 11:57:16

@shipmate: Azt mondod van neked még 1000 év vizsgaidőszak ???!!!HÁÁÁÁT nem is mondok semmit ugy is felesleges!HAJRÁ!!!!!!!!!!

Vízben járt 2015.04.26. 13:28:28

@shipmate: Össze-vissza beszélsz.

""Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." "
Fogalmad sincs mi a különbség az ismeretet szerezni és a megismerni között, ugye? Azt is jól gondolom, hogy nem is érted a befogadni szót, sőt mi több, meg sem tetted.
Tudtad, hogy ha nincs benned szeretet, akkor semmit sem érsz? Tudtad, hogy nem elég kántálni egy kitalált szót, mert ettől még Isten szemében nem vagy megváltott?
Tudtad ezeket? Tanítja neked a szektád?

PsychoZsoldos 2015.04.26. 22:51:15

@shipmate: Nemá, most a hittérítőkhöz hozzávágsz egy ilyen másik hittérítő szöveget?

Azt hittem több gógyid van.

PsychoZsoldos 2015.04.26. 22:53:33

@shipmate: Ezt a picsogást, hogy milyen sz@r a világ már be lehetne fejezni. Sose volt még ilyen jó élni. Attól még, hogy van hova fejlődni, nem kéne ezt a búsmagyar pesszimizmust nyomatni mindenhol.

PsychoZsoldos 2015.04.26. 22:54:22

@Vízben járt: Na mert a te agymenésedben aztán volt értelem, öcsém:DDDDDDDD

Kész óvoda.

shipmate (törölt) 2015.04.27. 01:16:51

@ORION:

Tisztán látszik, hogy fogalmad sincs mi vár az emberiségre, és személy szerint rád.

Köszönöm, hogy nem kezdtél el traktálni a dezinformációiddal. Tényleg felesleges lett volna.

shipmate (törölt) 2015.04.27. 01:42:44

@Vízben járt:

Pedig a Rém rendes családon szocializálódott emberként, rém egyszerűen fogalmaztam. Szerintem.

De van fogalmam:
Ismeretet szereztem arról, hogy mennyire nagyon fontos megismerni Istent.

Nem maga a befogadás a lényeg, hanem az, hogy aki befogadja, az is meghal - de ez nem baj, csak kellemetlen.
Tudod, mindenkinek meg kell halnia, illetve az akkor élőknek el kell változnia, ami a halálhoz hasonló folyamat, mivel törvényerejű rendelet, hogy romlandó nem örökölhet romolhatatlanságot:

"Így van a halottak feltámadása is.
Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben.
Elvettetik földi test, feltámasztatik lelki test. Ha van földi test, van lelki test is." - természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindenki a mennybe kerül!!!

A megváltással kapcsolatban sem vagy képben, ahogy látom.

És szeretettel kapcsolatban sem.
Akkor most olvasd el újra figyelmesen az 1Kor 13:1-13.

ORION 2015.04.27. 05:28:25

@shipmate:Dezinformállak--ejj de csúnyát feltételezel te énrólam. Meggondoltam és mégis lerántom a leplet a meztelen igazságról!!!Figyelj!!!
Ef. 2,8-9 Hiszen kegyelemből VAN üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten AJÁNDÉKA ez; nem CSELEKEDETEKÉRT, hogy senki se dicsekedjék.
Róm, 5:1 „Mivel tehát MEGIGAZULTUNK hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.
2 Kor 5:19- megbékéltette magával a VILÁGOT, nem tulajdonítván nekik az ő bűneiket
Róma 4:24- Halálra adatott a BŰNEINK MIATT, feltámadt a MEGIGAZULÁSUNK MIATT!
Róma 3:24- MEGIGAZULTUNK ingyen az Ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való VÁLTSÁG által!
Róma 5:9- Miután azért most MEGIGAZULTUNK az ő VÉRE által
Titusz 3:7- Hogy az Ő kegyelméből MEGIGAZULTUNK...
2 Kor 5:21- Mert azt, aki bűnt nem ismert, BŰNNÉ tette ÉRTÜNK, hogy MI Isten megigazultsága legyünk Őbenne
VAGYIS!!!--FIGYELJ MOST JÖN A JAVA!!!
Egy szellem lettél az Úrral (1 Kor 6:17)
Szent, igaz és megmosott lettél (1 Kor 6:11)
Isten gyermeke vagy (1 János 3:2)
Üdvösség birtokosa vagy (Zsidó 6:9)
Feltámadt élet benned van (Efezus 2:5)
Krisztus benned él (Kol 1:27)
Isten igazsága vagy (2 Kor 5:21)
Kiválasztott (Efezus 1:4)
Amint Ő van úgy vagy te is (1 János 4:17)
Ami igaz Jézus szellemére az igaz benned is (1 János 2:8)
Kenetet kaptál ami örök benned (1 János 2:27)
Szellemed újra van szülve felülről (1 Péter 1:23)
Tested a Szellem temploma (1 Kor 6:19)
Teljes vagy (Kol 2:10)
Krisztus elméje van benned (1 Kor 2:16)
Új emberbe vagy öltöztetve (Kol 3:10)
Új teremtmény vagy (2 Kor 5:17)
Örök életed van és kijöttél a halálból (János 5:24)
Világosság fia vagy (1 Tessz 5:5)
Isten örököse (Róma 8:17)
Másik Királyságban vagy (Kol 1:13)
Megpecsételt vagy (Ef 4:30)
Értékes hitet nyertél (2 Péter 1:1)
Mindennel megajándékozott vagy (2 Péter 1:3)
Áldott vagy(Ef 1:3)
HIGGY EBBEN ÉS ÜDVÖZŰLSZ!!!

shipmate (törölt) 2015.04.27. 07:06:42

@PsychoZsoldos:

Neked nagyon jó?
Hát ez legyen a te problémád.

A magyar világhíres pesszimizmus nem keverendő, a keresztények kereszthordozós nehézségével, és az egész teremtett világgal való együtt sóhajtozással és együtt vajúdással, ami mind ez ideig tart.
De van ott sok boldog pillanat is, de te azt nem nagyon látod, mert nem jársz olyan helyeken, ahol még a madár sem jár, csak JT.

Talán ebből a felsorolásból látod, hogy mik történhetnek velünk, hogy miken mehetünk keresztül; ezen történések, a történések megélése és feldolgozása alapján mik kavaroghatnak egy keresztényben, amikből összeáll az érzelemvilágunk; valamint, hogy egyes emberek személyiségjegyei, érzelmi IQ-ja, mentális beállítottsága mit enged megmutatni mások felé, a gondolataiból, érzéseiből:

"úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái:
sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban,verésekben, bebörtönzésben, nyugtalan időkben, fáradozásban, átvirrasztott éjszakákban, böjtölésben,tisztaságban,
ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, az igazság igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel, dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, mint ámítók és igazak, mint ismeretlenek és jól ismertek, mint meghalók és íme, élők, mint megfenyítettek és meg nem öltek, mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük és akiké mégis minden." (2Kor 6:4-10)

PsychoZsoldos 2015.04.27. 12:22:06

@shipmate: Lefordítva: "mindenki hülye, csak én vagyok helikopter"

Már csodálkoztam, hogy a jóistenke nem ajándékozott meg azzal a szuperővel, hogy értelmes kommentet írj, ha már egyszer valamiféle messiás vagy itt, de ez a hsz legalább egy picit értelmes volt.

PsychoZsoldos 2015.04.27. 12:36:01

Az egyébként miért van, hogy minden poszt alatt jellemzően a következő párbeszédek zajlanak?

Poszt: jehovák ezt meg azt a rossz dolgot csinálják a piroska története alapján.

Idióta1: Igen a piroska történetét nem értik a jehovák, mert az így szól: piroska elindula az erdő felé a nagymamához indula. Útközben megála, hogy virágot szedjen vala, a farkas meglátá vala piroskát és utána mene vala. A farkas az ő gonoszságában megevé piroskát.
A jehovák nem értik, hogy piroskának piros köpenye van és azért eszik meg.

Idióta2: Azért ez nem egészen így van, idióta1, a piroskát azért is kapja el a farkas, mert nem a nagyikához igyekezett, hanem megállt a réten virágot szedni.

Idióta3: ez egy nagy marhaság idióta 2, a szent mesekönyv nem írja, hogy a réten állt volna meg. Olvasd el újra, amit idióta1 írt, abban van az igazság.

Idióta2: Hol máshol állt volna meg virágot szedni, és kül. is a farkasok színvakok. De mind1 is az a fontos, hogy nekünk oda kell érnünk a nagymamához.

Idióta1: ezt nagyon szépen mondtad, a cél, hogy odaérjünk a nagymamához, erről szól ez az egész.

Jtdrón: itt mindenki hülye csak én vagyok helikopter.

Idióta1: te azt sem tudod, mit jelent a nagymamához menni!!

Idióta2: ébredj fel, mert így csak a farkas gyomra vár rád!!

Idióta3: a nagymamát nem is gizikének hívják, honnan vettél ilyen marhaságot?

És tsai vannak szerte mindenhol. Egyik idióta sem beszél a jehovák által elkövetett marhaságokról, max két mondat erejéig utána jön a fenti párbeszéd és annak variánsai. Mondjátok csak a jóistenke olyan szuperőt nem adott nektek, hogy értelmes hozzászólásokat adjatok? Vagy ez már túl nagy falat a jóistenkének? Ezzel már nem bír?

shipmate (törölt) 2015.04.27. 22:27:10

@PsychoZsoldos:

Azt tudtad, hogy már egy jó ideje nem érdekel mit írsz?
És mindezt annak ellenére teszem, hogy - rossz szokásomként - válaszolok rá.
A "lövésed sincs" kifejezés mond neked valamit?
De te azért lapátolod a szenet...
Miért?
A - Azt csak te tudod, vagy még te sem (én az utóbbira szavazok)
B - Miért ne!? - ha már ennyire ráérsz.
C - A boldog családi élet alapja, hogy tölts annyi időt az ellenségeiddel - a családi életed rovására is - amennyit csak tudsz.

Egy konkrét észrevétel hozzád:
Akinek jó, azok mind gyanúsak. /1984 és 1/2 Weeks/

shipmate (törölt) 2015.04.27. 22:39:16

@ORION:

Sorolhatod a végtelenségig, akkor is meghalsz.
A lényeg a halálod után jön.
A halálod után a felsorolásodból mi marad?
SEMMI!
Egyet kivéve: Az életedben nem törekedtél a megismerésére, nem fogadtad el, és nem szeretted az Egy Igaz Élő Teremtő Istent.
Ezután csak egyetlen kérdés marad hozzád, és a hozzád hasonló tévúton járókhoz:
Jézus ezeréves uralkodása alatt megismered, megszereted annyira Istent, hogy végül ne fordulj ellene?

shipmate (törölt) 2015.04.27. 22:43:40

@shipmate:

Rosszul írtam:

1984 og 1/2 weeks :)

PsychoZsoldos 2015.04.27. 22:52:45

@shipmate: Az feltűnt, hogy én a magam szórakoztatására kommentelek ide? Kicsit sem érdekel, hogy te vagy bárki más mit csinál ezzel.

s2.quickmeme.com/img/48/487b9f4004b9553d83bbd04dc9a0b4f1697aae12b15575c9b33a048bc2820ff6.jpg

shipmate (törölt) 2015.04.27. 23:21:29

@PsychoZsoldos:

Ha a SEMMIRE ennyi időt szánsz, tudod hol tarthatnál, ha a VALAMIRE fele annyi időt szánnál, mint a SEMMIRE?...

ORION 2015.04.28. 07:29:21

@shipmate:""" Sorolhatod a végtelenségig, akkor is meghalsz."""---János Evangéliuma:8:51 Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké.

"""A halálod után a felsorolásodból mi marad?
SEMMI! """---MINDEN!!!
"""Ezután csak egyetlen kérdés marad hozzád, és a hozzád hasonló tévúton járókhoz:
Jézus ezeréves uralkodása alatt megismered, megszereted annyira Istent, hogy végül ne fordulj ellene?"""-----Mi hívők már megismertük Istent és semmi képen sem fordulunk ellene- EZ LEHETETLEN -EGYEK VAGYUNK VELE!!!De te ezt egyelőre nem értheted!!!--ELÁRULOM NEKED A NAGY TITKOT
Efézusi levél:3:6 Hogy tudniillik a pogányok ÖRÖKÖS társak és egyugyanazon test tagjai és részesei az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangyéliom által.
Efézusi levél:5:30 Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő testéből és az Ő csontjaiból valók.

Én már átvettem az örökségemet itt a földön!!! TEDD AZT TE IS!!!

shipmate (törölt) 2015.04.28. 21:28:06

@ORION:

>>Mi hívők már megismertük Istent<<

- "mi hívők" - ezért fogalmaztam, úgy, ahogy: "hozzád és a hozzád hasonlókhoz".

A hamis vallás, az összes vallást jelenti, amelyik nem az Élő Istent hirdeti; de legfőképp az álkereszténység a legtorzabb valami, mert nekik elvileg tudniuk kéne - de nem, hogy nem tudják, másokat is megfosztanak attól, hogy tudhassák.
(hass, tuds, alkoss, gyarapíts :)

Miért gondolod rosszul?
Pl ezért:

>>Én már átvettem az örökségemet itt a földön!!!<<

- 1. Semmit nem hoztál magaddal, és semmit nem vihetsz el - az állítólagos örökségedet sem.
2. Te tényleg nem vágysz arra, hogy új teremtés legyél, hogy Isten újrateremtsen, tökéletességben, és - írd és mond - a keze munkája, a fia legyél?

"Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik földi test, feltámasztatik lelki test." - Megtennéd végre a magad kedvéért. hogy végre szó szerint veszed ezt, a szerint értelmezed?
Neked ebben a testben, ezzel a gondolkodásmóddal, cselekvőképességgel NINCS jövőd!
Csak a halálsoron téblábolsz.

shipmate (törölt) 2015.04.28. 23:01:41

@ORION:

>>Én már átvettem az örökségemet itt a földön!!!<<

- "itt a földön"? Új ég és új föld lesz - miről beszélsz?

Nemrég szóba került a szeretet (1Kor 13:1-13)
Teljes félreértés!!!!!!!!!!!!!!
1. A szeretet nem léte JELENLEG nem feltétel! - már, ha érted.
Vagyis, aki nem tud szeretni, az is ismerheti Istent, csak megszenvedi a szeretetlenséget.
Rengetegféle betegség van a földön, köztük a mentális is.
Nem gondolod, hogy Isten eloltja az akár legkisebb pislákolót fényt is!?

Tudod mi a különbség keresztény és keresztény között?
Az egyik igyekszik megismerni Istent, és próbálja átformálni magát Isten képére; a másik meg a saját elképzelése szerint próbálja átformálni Istent a maga képére.
Nagy különbség!

Van kedved kielemezni az 1Kor 13:1-13-at?

ORION 2015.04.29. 05:14:02

@shipmate:"""Tudod mi a különbség keresztény és keresztény között?
Az egyik igyekszik megismerni Istent, és próbálja átformálni magát Isten képére; a másik meg a saját elképzelése szerint próbálja átformálni Istent a maga képére.
Nagy különbség!"""---Egyik variáció sem helyes! Mi a jobb szerinted??? Hogy él bennem a Krisztus és hagyom, hogy átformálja a gondolkodásom, hogy többé ne az én gondolataim vezessenek, hanem az Úr akarata szerint vezessen a Szent szellem. Vagy a megfelelni akarás vágyaitól gyötrelemre adom a testem, megtagadva a kegyelmet, saját magam akarok igaz lenni az Isten előtt, nagyobbra tartva az én teljesítményemet az Isten Krisztusban bevégzett munkájánál???
Nem e ez utóbbi volt e a sátán törekvése, hogy többre viszem az Istennél és föléje kerekedek???!!!!

ORION 2015.04.29. 06:01:33

@ORION:UI Gal 2:20 Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.
Jézus elvégezte az emberiség üdvösségét, megigazítását, újrateremtését, halálát, feltámadását, megbékéltetését, stb...

ORION 2015.04.29. 06:43:04

@shipmate: """Van kedved kielemezni az 1Kor 13:1-13-at?"""---Ha nincs benned szeretet HALOTT VAGY SEMMI VAGY -ennyi!!!
1. """A szeretet nem léte JELENLEG nem feltétel! - már, ha érted.
Vagyis, aki nem tud szeretni, az is ismerheti Istent, csak megszenvedi a szeretetlenséget."""-ezt nem értem???Ellentmondásban vagy magaddal!2 parancsolatot adott az Ur Jézus- 1 SZERESD....2 SZERESD.....--
"""KAUZALITÁS"""-nem tudom mit jelent???

ORION 2015.04.29. 08:26:21

@shipmate: """ és próbálja átformálni magát Isten képére"""
A magunkba való bizalom, a saját képességünkbe és kiválóságunkba vetett hit eredménye bukás, halál, romlás. A Júdás levélben a sötét angyalok várnak az Ítéletre. Bűnük hogy az első helyüket elhagyták. Az első hely egy angyalnak, Jézus és az emberek szolgálata. Ők magukat kezdték felmagasztalni és szolgálni. Hitük már nem Istenben volt hanem magukban. Vége bukás. Lucifer szellemébe bűn született. Kidobta a hitet és magába kezdett bízni. Saját képességébe mely által Istent feléri és túl licitálja.

Ádám Éva kísértése ugyanez volt. Ne higgyétek el hogy Isten képmásai vagytok. Egyetek a "törvény" fájáról és a cselekedeteitek, képességeitek által azok lesztek. Ádám elhitte a hazugságot hogy Istenhez hasonló lesz, holott már az volt. Egy tökéletes bevégzett teremtést akart még jobban tökéletesíteni, mert elhitte a kígyónak hogy nem vagy az.

Később Jézust ugyanezzel kísérti meg. HA TÉNYLEG Isten fia vagy. Vagyis utal rá - nem vagy az Jézus, de próbálj az lenni - mondjuk CSINÁLJ valamit....(varázslás, leugrás, önmagad szolgálata, imádd az ördögöt, hatalom stb....)

Sátán kísértése nem változott ma sem! A lényege mindig ugyanaz:
TENNED KELL VALAMIT HOGY ELÉRD.......
Isten pedig azt mondja:
ÉN MÁR MEGTETTEM. Ne a sátán "LESZEK-jében" higgy hanem a VAGYOK-ban!

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2015.04.29. 08:36:22

@ORION: Orion, ezt egy Tanúval soha nem tudod elfogadtatni, mert ők nem hiszik, hogy Krisztus él bennük, az ő vallásuk szerint Krisztussal csak egységben élhetnek, utánozniuk kell őt.

kharapisztisz.blog.hu/2014/05/31/az_igazsag_502

ORION 2015.04.29. 09:34:51

@nicku: Egyet értek veled !Én nem tudom elfogadtatni egyel sem ,de Istennek nincs lehetetlen!Mivel a tanuk Istent kereső emberek ezért igyekszek mennél több dologra felhívni a figyelmüket.A TÖBBIT ISTENRE BIZOM!NEKI NINCS LEHETETLEN!!!

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2015.04.29. 09:43:33

@ORION: Persze, a soha szót nem a szó szoros értemében gondoltam, hiszen én is elfogadtam, meg még rajtam kívül nagyon sokan mások. :)
De ez szinte egyenlő a lehetetlennel. Ahhoz, hogy elfogadhassák, az egész JT tanítást ki kell üríteniük a fejükből.

shipmate (törölt) 2015.04.29. 10:11:08

@ORION:

>>Ellentmondásban vagy magaddal!2 parancsolatot adott az Ur Jézus- 1 SZERESD....2 SZERESD.....<<

Azért ez egy jóval összetettebb fogalom:

hu.wikipedia.org/wiki/Szeretet

Csak pár gondolat:

Tudod hányan gondolják magukról, hogy tudnak szeretni?
Szinte mindenki.
Ennek ellenére szinte senki nem szereti Istent (azért, mert sokan nem is ismerik, sokan, meg félreismerik, sokan meg ismerik, de köszönik nem kérnek belőle).
Milyen szeretet az ilyen?

Melyik a nagyobb szeretet:
amelyik minden mást szeret, de Istent nem,
vagy amelyik Istent szereti, de minden mást nem (annyira)?

Pál sok mindenben jó példa.
Jézus mikor hívta el őt?
Akkor, amikor nem hogy nem szerette, hanem kimondottan gyűlölte őt, és üldözte azt az egyházat, aminek ő volt a feje.

"A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket"

"Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban."

Áll három ember egy negyedikkel szemben.
Az egyik szereti, a másik közömbös, a harmadik utálja, pedig ugyanarról az emberről van szó!!!
Hogy lehetséges ez?

"Ha valaki azt mondja: "Szeretem Istent", a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát."
- Ezen az oldalon egy olyan világméretű testvéri közösség ellen beszélsz, akiket két dolog köt össze: szeretik Istent, és szeretik egymást. Vagyis a két parancsolat szerint élnek - ami persze nem mindig sikerül, annak ellenére, hogy meg vagyunk váltva, de még mindig tökéletlen emberek vagyunk, akikre végül halál vár.

És lehetne sorolni sokáig, mert ez sokkal bonyolultabb, mint kimondani a szót: "szeretlek".
És tudod miért nem jutnánk dűlőre, ha ezer éven keresztül vitatkoznánk is?

"Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten."

ORION 2015.04.29. 10:25:44

@shipmate: """- Ezen az oldalon egy olyan világméretű testvéri közösség ellen beszélsz, akiket két dolog köt össze: szeretik Istent, és szeretik egymást""" Ne nevettes már tesókám!Itt már jó páran őszintén leírták azt a nagy szeretetet ahogy az őrtorony szeret!!!--- Baltával támadt apjára , testvérek nem beszélnek egymással szülőkkel,kiközösités stb..!!!Ébredj!!!!

shipmate (törölt) 2015.04.29. 11:08:36

@ORION:

Ha egymás mellé tennénk
8 millió Jehova Tanúját,
8 millió katolikust...
8-8 milliót minden vallásból,
8 millió magukban olvasgatót,
8 millió ateistát (aki abban hisznek, hogy nincs Isten),
ÉS összehasonlítanánk őket mindenben, szerinted mi jönne ki végül?

Jelenleg a Földön nincs olyan, hogy jó, csak kevésbé rossz van!!!
És a legkevésbé rossz, az már majdnem jó.
A 8 millió főre jutó baltával fenyegetőzők száma jelenleg Jehova Tanúi között a legkevesebb.
Így hát én már ezt választottam.

Ami nagyobb probléma:
Olyat kérsz számon JT-n, ami Isten elvárása - ami fehéren-feketén le van írva Isten Szent Szavában, a Bibliában:

"Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? ... Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között?"-Természetesen ez családon belül szellemileg értendő, viszont családon kívül:
"Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr."

Nézzük a gyakorlatban:
JT tarthatják a kapcsolatot a rokonaikkal az élet minden területén, CSAK szellemi dolgokkal kapcsolatban nem (persze vannak túlbuzgóak, akik aránytévesztésben vannak de emlékeztetnélek, hogy jelenleg SENKI nem tökéletes).
Szóval, mégis elkezd szellemi dolgokról beszélgetni egy tanú a hitetlen hozzátartozójával.
Mi lesz ennek az eredménye?
A hitetlen hozzátartozó, megpróbálja rábeszélni a hívő hozzátartozót - a hamis vallások tévtanításaira, vagy a saját elképzelésére alapozva -, hogy hagyja el a maga gyülekezetét, és hagyjon fel Isten szolgálatával, ami valójában Jézus parancsa az Őt követőknek, és "Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek".
Természetesen a hívő fél "nemet" mond, és elindul a veszekedés, a verekedés, aztán előkerül a balta...
Ha végre látnád, hogy minden ember életében Istennek kéne az első helyen lennie, és utána jön mindenki más, akkor jobban érzékelnéd a jó és rossz között a különbséget.

Szóval, úgy értelmetlen az egész, ahogy van!

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2015.04.29. 11:23:34

@shipmate: Nahát, még majd kiderül, hogy jogosan került elő az a balta és azért használta az illető, mert megpróbálták rávenni valamilyen hamis tanításra. Ugyan ne röhögtess már...

ORION 2015.04.29. 11:57:56

@shipmate:"" "Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez?"""----I. Korintus levél:7:12 Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt.
I. Korintus levél:7:13 És amely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt.
I. Korintus levél:7:14 Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek.
I. Korintus levél:7:15 Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten.!!!!!!!!!!!!!!!!!
-Én mondom-Ugy látom össze vissza beszél ez a Pál!Egyszer így egyszer ugy! Sokmindent lehet sokféleképpen értelmezni sajnos és ezt ki is használják sok egyházak ,ezért erről értelmetlen lenne vitatkoznunk.Egyformán látjuk, nem jutnánk egyről a kettőre!

PsychoZsoldos 2015.04.29. 19:19:15

Már megint elszabadult a pokol, yeah!!

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.04.29. 19:53:48

@ORION: Látod, ő nem fog felébredni, mivel érzelmileg és akarattal ragaszkodik ahhoz a valláshoz, annak ellenére, hogy mennyi mindent tud róluk. Az, amit utoljára leírt egészen kivételesen pontos látlelet erről az állapotáról. Hagyd el, nem kell ébresztgetni, ha nem akarja...

shipmate (törölt) 2015.04.29. 23:04:31

@nicku:

Csak nem bírtad ki (emlékeztetnélek, hogy az eredeti terv az volt, hogy nem szólsz hozzám többé :)

A konkrét történethez: A fele sem igaz.
De ezt anno jeleztem, és indokoltam is.
Igaz, ez csak egy megérzés, de sajnos jók a megérzéseim.

shipmate (törölt) 2015.04.29. 23:14:03

@ORION:

Te ezt a kettőt tényleg valamiféle ellentmondásként kezeled?
Nem tudod összehangolni a különböző részeket!

A kettő - amit én idéztem, és amit te idéztél - összenő, mert összetartozik.
Nem ellentmond egymásnak, hanem kiegészíti egymást, árnyalja a hitetlenségről, a hittelen hozzátartozóról szóló történetet - segít a megértésben, és segít az elméletet átültetni a gyakorlatba.

Engem azért nem tudsz meggyőzni sem te, sem senki más, mert én tapasztalatból írok.
Én nem elképzelem a dolgokat, hanem megélem - a hitetlen hozzátartozóval kapcsolatosakat is, vagyis tudom miről beszélek!!!

ORION 2015.04.30. 05:51:50

@shipmate: Dehogy látok én itt ellentmondást!Inkább nagy szabadságot vélek felfedezni !Ha felemás iga van ugy is jó,ha elbocsájtja ugy is jó,ha nem ugy is jó.A lényeg a békesség!Szabadság elvtársak!

shipmate (törölt) 2015.04.30. 06:49:35

@ORION:

Azt mondod "a lényeg a békesség"?

Tudod régen kiket neveztek hamis prófétáknak?
Aki azt hirdették "Béke van.", holott nem volt béke - úgy, ahogy most sincs béke!!!

shipmate (törölt) 2015.04.30. 06:52:55

@ORION:

Nagyon találónak érzem a mai napiszöveget a számodra:

"„Ne szeressétek a világot, se a világban levő dolgokat” (1Ján 2:15).

Ha az elménket helytelen gondolatokkal töltjük meg, és helytelen vágyakat dédelgetünk, nem lehetünk szentek.
Jehova azt várja tőlünk, hogy „tiszta szívből” szeressük (1Tim 1:5).
Ám a szívünk csalárd, így talán észre sem vesszük, hogy a világban levő dolgok hatással vannak ránk (Jer 17:9).
Ezért fogadjuk meg a tanácsot:
!!!!! „Állandóan tegyétek magatokat próbára, vajon a hitben vagytok-e, állandóan próbáljátok meg, mik vagytok ti magatok” (2Kor 13:5). !!!!!
Tehát az alapján, amit a Bibliából megtudunk, vizsgáljuk meg, milyenek vagyunk valójában.
Az is segíthet ellenállnunk a világban levő dolgok csábításának, ha észben tartjuk János ihletett szavait: „a világ elmúlóban van, s ugyanígy a kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1Ján 2:17).
Noha Sátán világa látszólag jól működik, és maradandónak tűnik, egy nap véget fog érni. Ha ezt mindig szem előtt tartjuk, nem fogunk belesétálni az Ördög csapdáiba."

ORION 2015.04.30. 07:55:48

@shipmate: Na látod tesókám ,most ebben amit írtál majdnem egyet értőnk!!!:D:D:D

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2015.04.30. 09:22:01

@shipmate: Nem, nem, az eredeti terv az volt, hogy teológiai dolgokról nem fogok többé veled vitatkozni.
Szóval, megérezted, hogy a történet fele nem is volt igaz? Megérezted. Nem tudod, csak megérezted. És mindjárt bele is fogtál a Tanú védelmébe. Tudod, az én megérzéseim is általában jók, de azért amit nem tudok biztosan, abba inkább nem kotyogok bele.

shipmate (törölt) 2015.04.30. 10:04:24

@nicku:

Azért több volt az, mint megérzés.
Egy JT nem ragad csak úgy baltát, ott valami többnek, nagyobbnak kellett lennie.

"És mindjárt bele is fogtál a Tanú védelmébe."
- Tudod, a Család az első...

shipmate (törölt) 2015.04.30. 10:06:16

@ORION:

"ebben amit írtál majdnem egyet értőnk!"
- Mi? Majdnem? Egyetértünk?
Akkor valamit nagyon elrontottam :)

shipmate (törölt) 2015.04.30. 10:23:05

@nicku:

"az eredeti terv az volt"

- Az eredeti terv az volt, hogy Ádám és Éva kiállja a próbát, mindent megtesznek, amit Isten kér tőlük a saját örömükre és hasznukra, aztán ehetnek az élet fájáról, és most mi tökéletes emberként az ős-szüleinkkel együtt élvezhetnénk az örökké tartó életet.
De az eredeti terv ugrott, a - sajnos - nem mindenki által ismert okok miatt.

És ez lett helyette...
Istentől elidegenedett, félelemben, fájdalomban, és hazugságban élő, egymást és önmagukat pusztító embertömeg, akik nem tudnak különbséget tenni még a jobb és bal kezük között sem, és akik a jót rossznak mondják, a rosszat pedig jónak.
süti beállítások módosítása