EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Melyik a helyes válasz? – Az Őrtorony két választ küld egy levélre

2014.12.04. 20:00 | Johnny Joker | 133 komment

two-letters.jpgA londoni fiókhivatal két választ küldött egy JWsurvey olvasónak ugyanarra a kérdésre

A JWsurvey egyik olvasója értetlenül vakargatja a fejét, miután egyetlen kérdésére két különböző, és egymásnak ellentmondó választ kapott az Őrtorony londoni főhivatalától.

Eredendő levele, melyet november 6-án adott fel, a következő egyszerű kérdést tartalmazta: “Szeretném megkérdezni, hogy vajon hozzájárulásaimat felhasználják-e a jelenleg folyamatban levő bírósági ügyekkel kapcsolatos költségek rendezésére. Ez nagyon nyugtalanít engem.”

Az Őrtorony első válasza, mely november 18-án, fejlécén a “Jehova Tanúi keresztény gyülekezete” megnevezéssel érkezett, meglepően őszinte volt. Így szólt: “Nem tudjuk, vajon valamilyen konkrét bírósági ügyre gondol-e, azt azonban határozottan leszögezhetjük, hogy a világméretű munka támogatására szánt adományokat időről időre a különféle bíróságokon történő jogi képviselet költségeire is fordítjuk.”

Figyelemre méltó, hogy az Őrtorony Társulat nagy-britanniai fiókhivatala kész elismerni, hogy sokmillió fontnyi adományt küld a tengerentúlra, hogy “segítse az adminisztratív létesítmények és a missziós tevékenységek irányítását.”

A november 18-i levél a továbbiakban megállapítja: az, hogy az Őrtorony több vonalon is jogi csatákat folytat, pontosan az, amire számítani is lehetett, és összhangban van a bibliai próféciákkal. A levél ezután, igazának alátámasztására, a Máté 10:17, 18-at idézi (ez a bibliavers, úgy tűnik, Gerrit Löschnek nem jutott eszébe, amikor nem volt hajlandó tanúskodni a Jose Lopez ügyben).

Egy újabb csavar a történetben, hogy az Őrtorony azóta egy másik választ is küldött a levélre, amelynek dátuma november 26., ebben különbözik a levél fejléce (“Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat, Nagy-Britannia”) és sokkal hivatalosabb hangot ütnek meg benne.

“Leveléből nem derült ki egyértelműen, hogy mire gondolt,” jelenti ez ki. “Ugyanakkor, mint bejegyzett jótékonysági intézmény kötelességünk minden adományt az alapítólevelünkben foglalt célok előmozdítása érdekében felhasználni, melyet így foglalhatunk össze: ‘igazgatja a Jehova Tanúi néven ismert keresztény személyek testületének szervezetét, gyűléseit, oktatását, nyilvános vallási imádatát, valamint Nagy-Britanniában és Nagy-Britanniából végzett tevékenységeit...’ mi pedig örömmel erősíthetjük meg, hogy így teszünk. Éves elszámolásainkat tőlünk függetlenül ellenőrzik, hogy biztosítsák, eleget teszünk vállalt felelősségeinknek és céljainknak. Bízunk benne, hogy ez megválaszolja kérdését.”

A gond ezzel az utóbbi válasszal az, hogy ellentmond az előzőnek. Miért? Mert az Őrtorony ellen olyan gyermekmolesztálási ügyekben kiszabott kártérítések, mint például a Candace Conti, vagy a Jose Lopez ügy, úgy tűnik, egyetlen feltételét sem teljesítik azoknak a feltételeknek, amelyeket az Őrtorony a Jótékonysági Bizottság számára elkészített dokumentumaiban meghatározott az adományok elköltésével kapcsolatban.

Mégis, az előző levélben az Őrtorony elismerte, hogy felhasználja “a világméretű munkára szánt adományokat… a különféle bíróságokon történő jogi képviselet” költségeire.

Az informátorom azt mondja, hogy egy további levelet fog írni az Őrtoronynak, melyben megkérdezi tőlük, hogy a két levél közül melyiket tekintse a végső válaszuknak. Amikor és amennyiben ilyen magyarázat érkezni fog, természetesen azt hozzáadom majd ehhez a cikkhez frissítésként.

Addig is, az a tény, hogy az Őrtorony nem képes egyenes választ adni egy ilyen egyszerű kérdésre visszatáncolás nélkül, rendkívül sokatmondó, különösen a félrekezelt és leleplezett gyermekmolesztálási ügyek egyre növekvő száma miatt, illetve amiatt, hogy a szervezet jelenleg már így is alapos vizsgálatnak van alávetve a Jótékonysági Bizottság részéről.

[A pedofíliához kapcsolható ügyek könnyen elérhető listáját frissítettem a fenti linken. - a ford.]

Forrás: http://jwsurvey.org/cedars-blog/which-one-is-the-answer-watchtower-sends-two-replies-to-one-letter

Fordította: Eve, Columba

Címkék: pedofília

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr316957227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rovarölő 2014.12.10. 18:11:38

@Oswald Spengler:"... Velük szemben kizárólag az ész-érvek számítanának, de az előbb vázoltak miatt ez az esetében esélytelen."
Tesó! Az emberünk okos! Ismerem! Csak játszik, hogy a kommentelés ne álljon le és szereti, ha foglalkoznak vele!
Én nem tiltanám ki innen, mert azzal magát igazolná, miszerint mondj igazat és nem beszélhetsz tovább!
Én is ezt vallom! Ha utánozzuk a szervezetüket ezen a téren, az nekem is büdös! Ezért is húzódtam vissza innen!
Mindenki mondja ki, amit érez, vagy amivel védeni akarja a szellemi anyját, max magát, vagy a brigádját járatja le!
Nem kell feltétlen válaszolni, de szerintem az a korrektség, ha meg van engedve a szabad vélemény nyilvánítás!

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.12.10. 18:45:13

@Menóra: Természetesen lehetséges, hogy az adventizmussal és a szombat-vita történetével kapcsolatban te már sokkal előrébb jársz nálam és ismered azokat az oldalakat, könyveket, amiket írok neked. :-)

Az előző üzenetem folytatásaként még annyit írnék, hogy szerintem egyébként nagyjából minden egyházban fellelhető (ha keressük) egy "kemény mag", egy önmagát "az elitnek", vagy "kiválasztottnak", stb. érző csoport. Minden felekezetnek többnyire megvannak a maga külön bejáratú speciális tanításai, amik adott esetben felfúvódhatnak akár az "egyedül üdvözítőség" tudatáig is. A kérdés az, hogy az adott felekezet az ilyen belső csoportokat hogyan képes kezelni, mennyire tudnak azok korlátozás nélkül terjedni. Na ebben jelentős különbségek vannak... :)

A másik még ennél is fontosabb kérdés, hogy egyébként megtalálható-e náluk a bibliai örömhír alapvető lényege (1Kor 15:1-11). Ez az adventistáknál általában szerintem megvan, míg sajnos Jehova Tanúinál a jelzett szakasz nem kapja meg azt a kiemelt figyelmet, ami szükséges lenne, mivel van egy saját maguk által felépített "örömhírük"...

Találtam a szombat témához egy könyvet itthon: Dr. Fekete Péter: Krisztus vagy szombatnap?, Ébredés alapítvány, Pécel, 2004. A szerző református lelkész, a könyv érdekesnek és olvashatónak tűnt, bár végig még nem jutottam rajta a sok egyéb dolog miatt, ami körülvesz.

De sajnos azzal tisztában vagyok, hogy végül is csaknem mindegy mi az a "másvalami", ami az Urat helyettesíti, vagy "kiegészíti" mivel a lélektani folyamatok eléggé hasonlóak lehetnek, csak a "díszlet" különbözik. Ha tökéletesen ismered is a teljes teológiai kérdéskört és a történelmi tényeket, akkor sem valószínű, hogy a fiad részéről nyitottságot tapasztalj, amíg ő maga nem csalódik a mostani hitében és nem lesznek saját magának kérdései. Addig semmi mást nem tehetsz, mint amit biztosan eddig is tettél már, hogy tárgyilagosan elhárítod a felőle esetleg érkező nyomást és sok-sok szeretettel fordulsz felé... :-))))

Küldtem privát üzenetet, remélem megkaptad. :-)

Laci7000 2014.12.10. 22:04:06

@CWK: Kedves CWK, (vagy ki vagy)... ha te éveken át képes vagy olvasgatni az Őrtorony újságokat, plussz a bugyuta visszakérdezős kérdéseket a lapok alján, akkor nem hiszem, hogy neked kellene túlzottan magas szellemi színvonalat követelni másoktó, már bocsánat. :((

Jona3 2014.12.10. 22:09:11

@CWK: Óvakodj a farizeusok kovászától (rövid összefoglaló az ÖT cikk alapján)
1. Azzal kérkedtek, hogy igazságosak, és lenézték az átlagembert:
Jézus elmondta az adószedő példázatát... Te, és JT-k ugyanúgy lenézitek azokat, akik nem építő társaság számotokra. A héten törölt egy JT ismerősöm fészen, mert nem vagyok elég építő térsaság. Hát ha még tudná, hogy még milyen vagyok... Vajon mit csinálna velem?
2. Külsőségekben fitogtatták igazságosságukat:
JTk ugyanezt teszik. Ha sokat prédikálsz, ott vagy a gyüliben, Bibliát olvasol, akkor tisztelnek, és senki sem törődik azzal, hogy valóban mi van a szívedben, mit csinálsz a családoddal (aki nem viseli gondját családjának, rosszabb a hitetlennél) hogy viselkedsz a szomszédoddal, kollégákkal, vagy vezetés közben... stb... szereted-e az ellenségdet is akár?
3. Az előírások, és hagyományok miatt terhessé vált a tv. betartása 
Nem JT szeretteidet nem köszöntheted fel, ezzel büntetve őket, és azt sugallva, hogy "nem szeretlek, nem vagy fontos", annyi terhet jelent a felkészülés, prédikálás, hogy idő nincs a másikra, ha mégis szakítasz rá, lelkifurdalás gyötörhet, ahogy zenehallgatás, filmnézés közben is. Vagy lásd, amikor beleszóltak a házaspárok szexuális életébe. Sokan nem mernek gyereket vállani. Sokan nem mernek saját gyereküknek köszönni, stb...

Te is úgy viselkedsz itt, mint az a farizeus, aki Jézus példázatában szerepel, és verte a mellét, hogy ő milyen klassz, az adószedő pedig egy senki. - mégha egyenlőre nem is látod...

Menóra 2014.12.11. 10:25:49

@Columba: Sajnos nem tudom hol kell itt a privát üzit keresni! Sosem értettem az index oldalak használatát. :)
AH, én már túl vagyok még a weboldalak átolvasásán is, elenvájt könyveken, adventista tanítások elemzéein, cáfolatain, de nekem egyedül csak a Bibliából már az első nap ment a cáfolata a szombatnak és elenvájt tanításainak, viszont az érintett fertőzöttet ez nem érdekelte, mert ez a szekta is üdvösséget ígér a szombat napnak cseréjében. Meg voltam náluk IT-n is, két fülemmel hallottam, amikor az összes egyházat hazugnak nevezték (nem ismerős?), tudom kiket hálóznak be, milyen a gyümölcsük, stb.
Mint a jehovisták, csak pepitában. És olyan, de olyan ájtatosak....

Oswald Spengler 2014.12.11. 11:30:13

@ORION: " Én nem gondolom hogy beteg lenne,csak nagyon össze van zavarodva és retteg az ördögi tanítások végett!!!Azt hiszi hogy egy lyukas garast sem ér az élete!"

Testvérem ! Akkor szerinted nem beteg ?

Oswald Spengler 2014.12.11. 11:36:44

@Rovarölő: "Nem kell feltétlen válaszolni, de szerintem az a korrektség, ha meg van engedve a szabad vélemény nyilvánítás!"

Én tökéletesen egyetértek Veled. Soha nem támogattam azt, ha egy ilyen nick-kaméleon típusú embert kirúgtak innen. Írja le mi a gyíkja, aztán aki akar reagál rá. Ha engem hidegen hagy vagy nem érdekel,akkor sz@rok rá.

Oswald Spengler 2014.12.11. 11:46:49

@ORION: ORION 2014.12.10. 10:05:02

BIG LIKE.

Szeretnélek Téged(is) meglátogatni, de autóval messze vagy, repülő meg nem jár arrafelé.
Ettől függetlenül megpróbálok összehozni valamit.
(Jan.05-09-ig Moszkvába kell mennem. Mekkora a távolság Tőled ?)

Oswald Spengler 2014.12.11. 13:19:46

@BWK: "kitörölhetek" ezt 2 db t-betűvel kellene írni, mint nagy magyar. (Nem szeretném ha kitörölnének,mert látná
1./
Én nem neked írtam,hanem Orionnak.(ld. Skizofrénia)
2./
Az,hogy a munkám mivel jár nem hiszem,hogy releváns információt jelent számodra. (utazás)
3./ a "gyüttem" és "mögyök" szavak-bár leginkább a székelyeknek tulajdonítják,útólag pedig dél-magyarországinak van sajátítva- számomra kedvesek,mert a nagyszüleim még így beszéltek,bár az egyik ágon a Felvidékről, a másik ágon pedig Kárpátaljáról származom.
4./ A "Júdásfaj" kifejezést nem tudom értelmezni. Ha az árulásra gondolsz,akkor JT történetében bőven találsz hatalmas árulásokat,csak burkolt formában (pl.Hirdetők könyv)

Én soha nem árultam el senkit.
Elvből.
Neked nincs ilyen, mert biorobot vagy egy rendszerben. Ott nincsenek elvek, csak folyamatosan változó dogmák, aminek rabja vagy. Szabadulj meg tőle és világok nyílnak meg előtted.

NWK 2014.12.11. 13:33:53

@Oswald Spengler:

Eddig csak az volt a célom, hogy ellehetetlenítsem ezt az oldal.
MEGTETTEM. EGYEDÜL. (egy "L"-el)
De most a pusztulás szelét hozom rá.
Egyedül. (egy "l"-el)

Sötét paraszt (egy "t"-vel) üti világos vezért.

Ti embergyilkosok vagytok, ha nem vetted volna észre.
Az emberek jövőjének a gyilkosai - LOOPEREK.

Hát így (nem lettünk barátok végül - ez a mi nem barátságunk története)

U.i.: Az még mindig zavar egy kicsit, hogy sokkal többször jössz meg Amerikából, mint ahányszor elmész... de ez legyen sz én gondom, az én talányom.

ORION 2014.12.11. 13:36:25

@Oswald Spengler: Testvérem!- Várlak bármikor is tudsz jönni!!! Én Ukrajnában Kárpátalján élek Záhony -tól ugy 20 km -re.Ha Záhony-ig lejössz oda már érted vagy értetek megyek bármikor!Moszkva messze van olyan 1800 km-re innen.Éppen a napokban beszéltem az egyik haverommal fel akart csalni oda dolgozni NEM -et mondtam. Lényegében vannak ott kapcsolataim ismerőseim.

ORION 2014.12.11. 13:46:45

@Oswald Spengler: """Akkor szerinted nem beteg ? """---JJJJJAAAHHHHAAAAAAA MOST ESETT LE HOGY MILYEN ÉRTELEMBE BETEG szerinted---ez a skizofrénia megzavart tesó!!!IGEN -BETEG ÉS JÉZUSRA AZ ORVOSRA VAN SZÜKSÉGE!!!!

Oswald Spengler 2014.12.11. 14:41:30

@NWK: "Eddig csak az volt a célom, hogy ellehetetlenítsem ezt az oldal.
MEGTETTEM. EGYEDÜL. (egy "L"-el)" -- ezt hogy hoztad le ? Szerinted ez a blog meghalt ? ...vagy.

"Sötét paraszt (egy "t"-vel) üti világos vezért." Nem sakkozom. De szerintem sötét nincs a sakkban csak fekete és fehér. Nem véletlenül.

"Ti embergyilkosok vagytok, ha nem vetted volna észre.
Az emberek jövőjének a gyilkosai - LOOPEREK."
???????????????

"U.i.: Az még mindig zavar egy kicsit, hogy sokkal többször jössz meg Amerikából, mint ahányszor elmész... de ez legyen sz én gondom, az én talányom."

Nem értem miről beszélsz. ?????
Írd meg privátban.

NWK 2014.12.11. 15:58:00

@Oswald Spengler:

"Szerinted ez a blog meghalt? ...vagy."

- Vagy igen.
Szerinted kik léptek ki eddig?
Hát ők...
Hát így...

Nincs privátom. Azonnal törlöm.
Élet beszéde van nálam. Közösségi.
Segíteni szeretnék, mindenkinek!

NWK 2014.12.11. 16:32:18

@ORION:

Túlélni.
Megemberesedni.

ORION 2014.12.11. 19:54:08

@NWK: """Túlélni"""Ebben nem tudsz segiteni ezt már Jézus elrendezte!2 Tim. 1,10
Megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, a ki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangyéliom által, --1 János 3:14- Mi (hívők) tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe....--Jn 6,47 Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz, annak örök élete van.--Jn 6,54 Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.--Jn 10,28 Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.
--Jn 11,25 Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él;--Látod a túlélés már rendben van!!!
"""Megemberesedni"""--???Én ember vagyok!-Vagy hogy érted???

zenészz 2014.12.11. 20:20:13

@NWK: Te beteg vagy,de komolyan!

Oswald Spengler 2014.12.11. 21:21:04

@NWK: Ostoba vagy,de a krisztusi-szeretet miatt bízok benne, hogy fel fogsz ébredni.

Jona3 2014.12.11. 21:26:18

@NWK: Tehát, ha jól értem, megmutatod az utat, amivel bárki megmentheti magát?

Oswald Spengler 2014.12.11. 21:48:55

@NWK: "Élet beszéde van nálam "

Mondtam, hogy OPNI.

ORION 2014.12.12. 06:16:48

@NWK:Neked mondom aki most reménytelennek látsz mindent!

Ne szomorodjon meg a te szíved a körülményeiden, a fájdalmaidban.
3,20 Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül,
3,21 aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.

JWK 2014.12.12. 10:22:23

@ORION:

>>"Túlélni" Ebben nem tudsz segiteni ezt már Jézus elrendezte!<<

Rosszul látod. Jézus a lehetőséget adta meg nekünk, de végül nekünk kell választanunk jó és rossz között. Egyedül.
Ádám és Éva tökéletesek voltak, mégis rosszul döntöttek, akkor te?...

@Oswald Spengler:

És igen, életnek beszéde van nálam!
Tényleg nem látod a szándékom?
Virtuálisan nem bírod feldolgozni, elviselni, jól lereagálni, a nagy nyomorúságot, akkor élesben mit fogsz tenni?
Az én tippem: Tolongani fogsz a tömegben a kezeden és a homlokodon a jellel (666), és Istent fogod okolni a nagy nyomorúságod miatt Sátánt követőjeként, mert az hiszed majd (rosszul!), hogy Jézust követed - ahogy most is ezt teszed...
Most is azt hiszed, hogy Jézust követed, pedig nem!
Ez biztos!

HWK 2014.12.12. 10:47:53

@Oswald Spengler:

Ja, közben rájöttem, ha nem szájbarágósan írok, nem értenek.

A nagy nyomorúság alatt űzve, hajtva leszel; éhezni fogsz, fázni fogsz, menekülni fogsz, vérezni fogsz, sőt, talán meg is halsz.
A szív teljességéből szól a száj.
Vajon mit fogsz szólni akkor, kit fogsz hibáztatni a szíved teljességéből, amikor azt látod, hogy Sátán követői biztonságban vannak és nem szenvednek semmiben hiányt, miközben te szenvedsz?

Isten a legvégsőkig elmegy a tesztelésünk során, de MIÉRT? - az itt a kérdés!
Saját magunk miatt, hogy nekünk segítsen, nekünk kedvezzen, mert csak a legvégsőhatáron ismerhetjük meg magunkat, hogy mire vagyunk képesek, mire vágyunk... mi van a szívünkben.

Alázatosság. Kulcsfontosságú!
Mert egy alázatos ember tud változtatni, de egy kevély nem tud... és nem is akar.

Alfa és Ómega, ennek a kérdésnek a tisztázása.

Oswald Spengler 2014.12.12. 11:05:40

@HWK: Én nagyon jókat kuncogok a teátrális írásaidon. Elképzelem magam előtt, ahogyan az ujjaiddal csapkodod a klaviatúrát és egy comment után önelégülten hátradőlsz és újraolvasod azt, arcodon egy OPNI-s mosollyal.

Már többször feltettem Neked a kérdést: Közölted a gyülekezeted véneivel, hogy hosszú idők óta "hitehagyott" emberekkel ápolsz kapcsolatot ?
Ha nem,akkor Te magad hágod át az egyik legfontosabb JT parancsot, és közben meg itt osztod az észt (legalábbis azt gondolod).

HWK 2014.12.12. 11:07:15

@Oswald Spengler:

"A pusztulás szele." - annyira durva... annyira durva, hogy képes vagyok viccelni ezzel!

Tudod, volt Istennek egy prófétája, aki Isten utasítására egy prostituáltat vett feleségül, pedig hogy szólt Isten törvénye?...

Csak, hogy lásd végre: Rossz vagyok, de nem úgy.
Én a magam rosszaságában vagyok a szégyene a magukat jóknak mondóknak, miközben nem ismerik, vagy ha ismerik is, nem tudják elfogadni az igazságot - Istenről.

Jó és rossz között az igazság ismerete és elfogadni tudása különbség. Semmi más!
Miért? Mert, ha már tökéletesek leszünk, és nem lesz Sátán, akkor a jók kiigazíthatók lesznek, a rosszak viszont nem.
Valójában ennyire egyszerű ez a történet.

Mondtam, hogy (agyilag) zokni.

HWK 2014.12.12. 11:18:09

@Oswald Spengler:

Jobb adni, mint kapni.

Én a látszat ellenére folyamatosan adni szeretnék, míg ti csak elvenni.
Ha más nem is volna, önmagában ez alapján >>(legalábbis azt gondolom)<<, hogy a legfontosabb JT parancsnak engedelmeskedem, amit maga Jézus adott nekünk, a követőinek.

Hogy jól vagy rosszul csinálom, azt majd Isten dönti el és nem emberek!

Oswald Spengler 2014.12.12. 11:52:55

@HWK: Egyszer az életben válaszolj már a feltett kérdésre !!

Oswald Spengler 2014.12.12. 11:55:29

"Én a látszat ellenére folyamatosan adni szeretnék, míg ti csak elvenni. "
Én nem vonom kétségbe a segítő szándékodat. Az a baj, hogy mérgezett almát akarsz ajándékba adni, amiről Te azt hiszed,hogy tuti jó anyag.
Itt viszont attól óvják az embereket, hogy ne vegyenek a mérgezett almából.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.12.12. 12:12:21

@HWK: Sajnálom, hogy ennyire nem érzékeled, hogy ezen a blogon feleslegesen erőlködsz, nem kérjük azt, amit te "adni szeretnél", nem vágyunk rá és attól, amit te itt művelsz még kevésbé vágyunk rá napról-napra. Amikor bizonyos emberek elutasították Jézust, vagy a tanítványokat, akkor ők egyszerűen továbbálltak onnan. Te miért nem követed ezt a példát? Egyszer sem olvasunk arról, hogy azért néhányan közülük mégiscsak betolakodtak a nevezett helyekre, hogy "megmentsék ott valakinek a lelkét (a saját értelmezésük szerint)" annak akarata ellenére.

Igaz, nem csodálom, hogy alapvető lelki folyamatokkal nem vagy tisztában...

www.reflap.hu/index.php/ujsag/olvas/i/1710/

Menóra 2014.12.12. 14:46:55

@NWK: János 1: Isten emberré lett, hogy kifizesse értünk a váltságot. Ő alkotta a törvényt és ő is fizette ki.
Isten gyermeke az, aki szívébe fogadja Jézust.
"mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, 14 aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik."

Nincs nálad semmi, amivel üdvösséget adhatnál, mert azt csak Jézus vére adhat, nem te és nem a te szervezeted. Ha ezt állítják, akkor hazudnak. Jézus ember volt és ezért hívják úgy, hogy Isten fia, mert megüresítette magát. Ember lett.

De a Titusz levél mást is ír:
Azt vallják, hogy ismerik az Istent, de cselekedeteikkel tagadják, mert utálatosak és engedetlenek, és minden jó cselekedetre teljesen alkalmatlanok.

A szervezet nagyon sok családban szakadást okozott azáltal, hogy a tanítását fontosabbnak tartotta az Isten által nekünk ajándékozott családnál:
szakadást okozó ember elől egy vagy két megintés után térj ki, 11 tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él és magában hordja ítéletét.

Te bűnben élsz. Térj meg. Térj meg Krisztushoz. Ne utánozd, mert azt lehetetlen, sosem leszel olyan, mint ő, írásodból a gőg önlik. Térj meg és tiéd is lesz a mennyeknek országa, ahol Jézus helyet készít nekünk. Térj meg, mert ő az egyetlen út, nincs más.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.12.12. 14:54:32

@HWK: youtu.be/SjfnEnBVtXI

Írod: "Hogy jól vagy rosszul csinálom, azt majd Isten dönti el és nem emberek!"

Akkor kérlek te se döntsd már el helyettünk, köszike!

GWK 2014.12.12. 17:35:32

@Oswald Spengler:

Oké, egyszer az életben válaszolok konkrétan a kérdésedre (mert belefér az időmbe).

Egy kérdés. Egy válasz.
Mert végül csak egy maradhat...

Drama Filippi - ha érted :)

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.12.12. 17:42:04

@Menóra: Írtam neked közvetlenül a számomra látható e-mail címedre is, ami a profilodhoz van kapcsolva. Ha nem kaptad volna meg nézz bele a "Levélszemét", vagy "Spam" nevű mappádba, ott találod az üzeneteimet. :-) Sajnos a sok kéretlen levél miatt a levelező programok már mindenre ugranak... :)

GWK 2014.12.12. 17:42:35

@Johnny Joker:

Tévedés!!!!

A rosszat csak rosszul lehet csinálni!
Ez nem ítélet, és nem bárki fia eldöntésének a kérdése, hanem nyilvánvaló tény.

Tudod, ha senki nem villogna rád, hogy nem ég a tompítottad, sötétben mennél sok-sok kilométeren keresztül.

Hát én két év óta villogok rád, de te csak nem akarod felkapcsolni a tompítottat - mert szereted a sötétséget?

Rovarölő 2014.12.12. 17:55:47

@GWK: Tesó!
Én is kérdezhetek, vagy kérdezzelek személyesen?:D

GWK 2014.12.12. 17:57:38

@Menóra:

Tudod mikor nem szakadt szét először a családi kötelék?
Amikor Ádám Isten helyett Évát, a feleségét választotta.
Ezzel tudod mit tett? Ne tud meg! - írnám, de sajnos már tudod, halálraváróként.

És a jó hír: ha Ádám istent választotta volna és nem követte volna Évát a lázadásban, Ő is élne mind a mai napig, és Éva is, és a szüleidnek a szüleinek a szülei is, és Jézusnak sem kellett volna szenvednie, meghalnia.
Csak ennyi az első család nem szétszakításnak a rövid története, hozadéka.

Ami neked szépnek tűnik, keresztényinek, ahhoz tudod kik adják a mintát?
Nagy Babilon - tudod, aminek a nyakába malomkő lesz rakva, mert a szentek vérétől részeg.

Szép szavak...
Közhelyek...

Kevés! (volt, van, lesz)

GWK 2014.12.12. 18:05:12

@Rovarölő:

Mindeni kérdezhet, de mindenki csak egyet.
Tudod miért? Mert maga a kérdés megmutatja a szellemi állapotot.

Példa:
Egy könyvet vihetek egy lakatlan szigetre:
Biblia.
Egy DVD-t:
Howard, a kacsa
Egy cd-t:
A-ha -tól bármit, de legyen rajta a Take On Me

Hát így

GWK 2014.12.12. 18:20:19

@Rovarölő:

Nem tudsz személyesen kérdezni, mert nem járok gyülibe, és a telefont sem veszem fel.
Tudom, hogy nem helyénvaló amit teszek, ezért nem szennyezem a közösséget a deformált, az aberrált viselkedésemmel.
Ők tiszták, jók, szentek, és szépek - nem bántanám őket soha, még ha meg is kéne halnom.
Inkább én, mint közülük egy is!

Akkor kérdezel végre, vagy mi a rák van?

zenészz 2014.12.12. 18:43:54

@GWK: xd mi a rák van.Ez jó volt,ideges vagy?Nyugodj meg,nem érdemes idegeskedni mert felmegy a vér cukrod.

zenészz 2014.12.12. 18:46:04

@GWK: Tesokam 40 es cukoral ide ne gyere mert itt a srácok gajra vernek.:)

zenészz 2014.12.12. 18:55:02

@JWK: "Ádám és Éva tökéletesek voltak, mégis rosszul döntöttek, akkor te?..."

Kiemelném neked ezt a szót."tökéletesek"Akkor minek kellet még próbára tenni őket,egy jó és egy rossz tudású fával ha egyszer TÖKELÉTESNEK teremtette őket Isten.(Akkor még bűn nem volt)

GWK 2014.12.12. 18:58:09

@zenészz:

???

Kicsit sem vagyok ideges.
Incselkedtem. Egy kicsit, Csak.

De még így sem voltam elég provokatív.
Ezért kérdés és a kérdésre adott válasz nélkül maradtunk - én is, meg a bicepszre gyúró blog-zenészcellatársam is.

Így jártunk

zenészz 2014.12.12. 19:04:57

@GWK: Felesleg a harc a vita.Tévedett az őrtorony?Igen,hazudott?Az Isten tudja,hogy igen vagy nem.Csak az a probléma,hogy ők az egyedüli út az Istenhez,és ha tévednek akkor cumi barátom te is tévesen hitted.(De ez meg van más vallásban is)Nem hiszem,hogy az egyedüli vallás a tanúk vallása az igaz.Miért számtalan téves nézet,számtalan téves tanítás és stb.

zenészz 2014.12.12. 19:07:28

@GWK: Félsz a vénektől?Ők is emberek,van köztük jó ember megértő őszinte, de van köztük olyan is,hogy rosszabb mint egy világi.

GWK 2014.12.12. 19:20:09

@zenészz:

zen-ész:
Nem kokettálok veled. Ezen a szinten biztos nem.
És most nem emberileg írtalak le, hanem a részedről más embereket leíróként nem.

Nem félek semmitől.
Szerinted, aki nem fél a haláltól, az mitől fél?...
Na jó, elárulom neked - mivel úgysem tudsz mit kezdeni az infóval: Az élettől.
Sokkal nehezebb élni, mint meghalni - és ezt egy háromszor halt ember írta neked. Először és utoljára.

zenészz 2014.12.12. 19:37:13

Az élettől.?Isten ajándéka az élet nem?Már pediglen Luther Márton is vádolta ezzel azt a bizonyos vallást,hogy a halál az élet rossz oldala.De,10 mi atyánkért feloldozhatsz egy hozzá tartozódat a pokolból .)Nem vagy komplett ezt mint barát írom neked.Vagy az agyadra ment a sok tanulás mint ahogy Salamon is mondta.Ha neked neked jobb a halál vagy édesebb hát legyen te érzed,majd feltámadsz az új világba majd elkávézunk meg valami jót csak csinálunk ott nem ? (Beteg vagy meny orvoshoz)

GWK 2014.12.12. 19:57:59

@zenészz:

Látod, hogy nem tudtál mit kezdeni az infóval?
Úgy félreértetted, ahogy gondoltam, hogy félreérted.

Chuck Norris csak csinál valamit ott, ha mást nem, elkávézik, vagy valami.
Mert valami chuck van a halál után... kell lennie - mondta Lenin, a halála után.
Én láttam Lenint a halála után, a mauzóleumban, igaz nem mondott semmit, de azt nagyon, és kétszer is egymás után - vagy nem.
Válassz! Négyévenként.

GWK 2014.12.12. 20:24:37

Mert van választásunk!
Mert megérdemeljük!

Chuck Norris vagy Lenin.

Hát így megyünk körbe ...és körbe ...és körbe.

:) - igazából nem mosolygok, hanem szánakozva szájszélt elhúzok, mert annyira primitív ez a magunknak gyártotta hollywoodi zöld Középföldénk, hogy nagyon!

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.12.12. 20:34:24

@GWK: Említettél egy érdekes hasonlatot nemrég a bloggal való kapcsolatodról. Hóseás volt az a próféta, aki egy prostituáltat vett feleségül Isten parancsára.

A legfontosabb kérdésem ezzel kapcsolatban, hogy te tulajdonképpen úgy érzed, "összeházasodtál ezzel a bloggal"? Erre mindenképpen válaszolj kérlek!!

Hóseás prófétának valóban Isten adta feleségül Gómert, akit a próféta szeretett is, de 'hosszú ideig nem ment be hozzá.' (Hós 3:3)

Nem gondolod, hogy neked is jobb lenne most, ha pihentetnéd ezt a kapcsolatot a bloggal, legalább egy ideig?

Már csak azért is, mivel te úgy tűnik, hogy úgy "házasodtál össze" ezzel a bloggal, hogy az "egyedül igaz vallásod szervezete" nem kért meg rá, hogy ezt tedd, sőt éppen ellenkezőleg.

Miért nem mész inkább vissza a gyülekezetbe és miért nem engedelmeskedsz a vezetőid útmutatásának?

Mióta nem jársz gyülekezetbe? Nem hiányzik az jobban neked személyesen, mint itt erőlködni közöttünk?

Miért nem beszélsz a vénekkel a problémádról? Ők a hited szerint Isten szerinti tanácsokkal látnának el. Hiszel ebben?

Nem érzed úgy, hogy vizet prédikálsz itt nekünk, hogy mit kellene tennünk, de közben te magad mást iszol?

Nem lenne sokkal nagyobb békességed, ha azt az utat járnád, amit minden más Jehova Tanúja is jár?

Ugyanott írod ezt is: "Jó és rossz között az igazság ismerete és elfogadni tudása különbség. Semmi más!"

Ennek az állításnak az első fele gnosztikus eretnekség. A jó és rossz között az általunk felismert Istennek, az Ő hangjának való engedelmesség, jobb híján a lelkiismeret szavának való engedelmesség a különbség és nem a "tudás" (gnózis), vagy az ismeret. Te úgy hiszed, hogy Isten a Vezető Testület tagjain keresztül ma is szól hozzánk. Jehovah, te Istened a Vezető Testületen keresztül azt parancsolta neked, hogy engedelmeskedj neki és ne tarts kapcsolatot a "hitehagyottakkal". Te engedelmeskedsz Isten szavának és el tudod fogadni ezt az igazságot?

GWK 2014.12.12. 21:20:50

@Columba:

Érdekes, hogy egy válaszom, közvetlenül aktuális legyen két helyen is.
De most ez történik:

"Nem ismersz. Kicsit sem!

Nulla óra. Nulla toborzás. Nulla előremenetel.

MOST.

Nekem a jövőben van dolgom. Tengernyi sok.

Ez itt jelenleg csak gondolatkísérlet.

Emlékhagyas. Másoknak. Amiből építkezhetnek. Majd, ha eljön az idő... az idejük.

Te köztük leszel?

Majd elválik (a rossz a jótól)."

Csak neked:
Én nem paráználkodom veletek.
Én tükröt tartok nektek. Rosszként.
A kérdés: Van jogom hozzá?
A válasz: Isten szuverenitásának elfogadójaként, és ebből kifolyólag szellemi örökösként, igen.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.12.12. 21:38:29

@GWK: Ennél nagyobb tükröt már csak saját magadnak tartasz. Hóseás feleségül vett egy rossz hírű nőt, akit ő mégis szentnek, igaznak és tisztának ismert a házasságában. Te pedig rá hivatkoztál, aztán ide jössz, és paráznaságot emlegetsz. Képtelen vagy észrevenni saját magadat.

Össze-vissza beszélsz, de azért jelzem: ezen a blogon nincs mindenre jogod, bármennyire is ezt képzeled.

Egy álomvilágban élsz és egyszer majd fájdalmas lesz a felébredés, amikor Armageddon már sokadszorra sem jött el. De neked ezeket a saját döntésedből mind-mind végig kell élned. Már most is egy elhagyatott ember vagy, aki még a gyülekezetéről is csak álmokat sző a "küldetése" miatt. Nem lenne jobb inkább hamarabb elgondolkodni, hogy mi neked a valóban fontos?

Az ide tévedő Tanúkat nem fogod tudni "megmenteni" azzal, hogy a saját engedetlenséged reklámozod nekik. Akkor meg mit érhetsz el? Mire jó ez az egész? Emlékművet akarsz építeni itt?

Ahogy mondani szokták "nehogy elgondolkozz ezen", nehogy még végül jól is járjál vele... :-(((

GWK 2014.12.12. 21:55:37

@Columba:

Tényleg nem érted :(

Istennel lenni jó. Csak úgy semmi ajándékért is.
Ha nem kapnék semmit, de kiolvashatom legalább egyszer egy életben a Bibliát, már jó, már megérte megszületni.

Armageddonról az a Biblia ír, amelyik Jézusról.
Ha nincs Armageddon, Jézus sincs.

Én érzem a kijelentésem súlyát, hát te?

GWK 2014.12.12. 22:12:14

@Columba:

>>Az ide tévedő Tanúkat nem fogod tudni "megmenteni" azzal, hogy a saját engedetlenséged reklámozod nekik.<<

- Erre nem képes mindenki. Megszenvedtem és folyamatosan megszenvedem, hogy köztetek lehetek.
Ha azt hiszed személy szerint valamelyikőtökkel küzdök, tévedsz.
A harc szellemi. Ti csak statisztáltok neki (ha nem tudnád, kinek neki, hát annak neki, aki át meg átjárja a földet).
Talán most megérted az olykor túlzó vehemenciámat.
Használnék én szenteltvizet, fokhagymát, ezüst golyót, meg keresztet, de nem lehet, mert azok csak a filmekben működnek.
Itt a mi való világunkban máshogy működnek a dolgok. Kicsit... kicsit nagyon.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.12.12. 22:22:03

@GWK: Gondoltam, hogy ezzel fogsz jönni... Nagyon jól tudod, hiszen már többször is írtam róla, hogy hiszek Armageddon eljövetelében, azonban én nem ezzel vagyok naphosszat elfoglalva. Armageddon semmi más, mint egy rovátka a gondolataim mélyén a sok közül. És nem éppen vigasztaló gondolat, bár nyilvánvalóan igazságos vége lesz ez azoknak, akik kiérdemlik majd.

Igen, Istennel lenni jó, mivel Ő a Jó Pásztor (Ezékiel 34:11-31). A Jó Pásztor pedig életét adta értünk (János 10:1-21), és feltámadása óta folyamatosan velünk, az Ő népével van.

Nem valahol egy távoli trónon ül Isten, noha ennek a képes beszédnek is helye van a Bibliában, hanem velünk, közöttünk, sőt bennünk van. Olvasd a Bibliádat, ezt nagyon jól teszed, az valóban segíteni fog. Én is olvasom.

Sőt, ha javasolhatom, próbálj meg egy kis koiné görögöt is tanulni hozzá, mivel úgyis egyedül vagy és eléggé ráérsz. Annál közelebb már nem is kerülhetnél a Bibliádhoz, ha az eredetit olvasod!

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.12.12. 22:34:36

@GWK: Miből gondolod, miből szűrted le magadnak, hogy Isten téged "inkvizítornak" választott ki?

Hol kaptál erre a szervezet részéről felhatalmazást?

Nem gondolod, hogy ez legalábbis az ő hatáskörük és nem a tiéd?

Ismered az inkvizítorok tevékenységét? Ismered hogyan hurcolták meg emberek számolatlan tömegeit a középkorban? Ismered az inkvizítorok lelkivilágát? Van róla fogalmad, hogy valójában hány ember lehetett tényleg "bűnös" azok körül, akiket meghurcoltak?

GWK 2014.12.12. 22:34:43

@Columba:

>>Gondoltam, hogy ezzel fogsz jönni...<<

- Érdekes, mert én nem gondoltam semmire.
Én ösztönlény vagyok.
Miért választottam ezt az utat?
Hogy kizárjam a képmutatás írmagját is az életemből.
Inkább legyek rossz, mint képmutatóan jó.
Mert a rossz be tudja látni, meg tudja vallani a bűneit, de a képmutató fel sem fogja, hogy mit tesz - rosszul.
"Néha a kevesebb több." - már ha ismered a mondást

GWK 2014.12.12. 22:45:36

@Columba:

>>Hol kaptál erre a szervezet részéről felhatalmazást?<<

- Már bocsánat, de jól látom, hogy azt az önállóságot kéred számon, aminek a hiányát folyamatosan felhánytorgatjátok?

Én más vagyok. Mindig is más voltam.
Isten vonzott magához, aztán kiközösített, közben megmentett párszor. Csoda volt :)
Nemrég meg megajándékozott az iránta érzett őszinte szeretet érzésével - a legnagyobb kincsem!!!!
Hát így vagyunk mi. Isten meg én.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.12.12. 22:50:45

@GWK: Nem vagyunk egyformák, de nem is lenne jó, ha azok lennénk.

Azért az eléggé elgondolkodtató, hogy önmagadat "rosszként" írod le. Nem elég ezzel szembenézni, mert ez végül csak lerombolja a világodat. Szerintem ne várd meg míg összeomlik... de mindegy is, hiszen tudom, hogy a te világképedben én az ősellenség fia vagyok, tehát minek is beszélek hozzád... :-(((

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.12.12. 22:56:56

@GWK: A te önállóságod határa a másik ember önállósága. Ezt soha ne feledd. Az nagyon jó, ha önállónak érzed magad, bár nem úgy tűnik, ahogy ehhez a bloghoz hozzátapadtál. Jó lenne, ha eldöntenéd, hogy mi is vagy, Jehova Tanúja, ami egy jól meghatározott közeget jelent, vagy pedig egy kiközösített személy? Többen is megírták már, hogy amit itt csinálsz, az kiközösítést vonna maga után. Miért nem hagysz fel vele?

GWK 2014.12.12. 23:02:15

@Columba:

???

Ősellenség?
Ember, te miről beszélsz!?
Az egész emberiség egy vérből teremtetett, mi testvérek vagyunk!!!
Ha fiatalabb vagy, az öcsém vagy, ha idősebb, akkor a bátyám!

Te tényleg azt hiszed ellened vagyok?...
Neeem, érted (is) vagyok!

E

GWK 2014.12.12. 23:27:13

@Columba:

>>hogy amit itt csinálsz, az kiközösítést vonna maga után.<<

- Felejtsd már ezt el, bro.
Én úgy vagyok Istennel mint a borsó meg a héja.

Isten kiközösített, aztán visszafogadott, és végül olyannal ajándékozott meg, amire álmaimban sem mertem gondolni.

Nem gondolod, hogy ezek után odaadom Őt bármiért/bárkiért is?
Soha semmiért/senkiért!

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.12.12. 23:27:22

@GWK: Kinek is statisztálunk mi itt a blogon akkor? Keressek jobb idézetet ennél tőled? Te is tudod, hogy van egy pár... bár lehet, hogy már elfelejtetted.

Igen, valóban testvérek vagyunk, sőt ráadásul mindketten még hiszünk is, csak nem pontosan ugyanabban, vagy ugyanolyan módon.

Valójában azt látom, hogy leginkább a saját magad ellensége vagy, de ezt rajtunk éled itt ki a blogon. Ahogy írtam is, ennek a blognak nincs szüksége arra, amit te gyakran "adni akarsz" nekünk. Ezt minden átlagember megérti. Elképzeltél magadnak egy "küldetést", ez azonban nem fog megvalósulni. Túl kell lépni rajta. Jobb lenne neked, ha ott lennél a gyülekezetedben a vének szeme alatt és azt tennéd, amit mondanak neked.

Ne álmodozz a közösségedről, keresd meg őket és felejts el minket. Aztán a többi úgyis Isten dolga, nem a miénk. Az Úr áldjon!

ORION 2014.12.13. 09:07:52

@GWK: HHHHHHMMMMM!!!!Tiéd az Isten és nem adod senkiért, semmiért??? Ha holnap megint kiközösít mi lesz???Vagy megöl és nem éled meg armagedont???---Vége a dalnak!!!Tesókám a helyzeted kilátástalan de nem reménytelen!!!Vedd már észre hogy sikerre csak BELÁTÁSSAL van KILÁTÁSUNK! Szeret az Isten !!! Maradjunk Hóseásnál Hós 3,1
Ezt mondta nekem az ÚR: Szeresd csak tovább azt az asszonyt, aki más szeretője és házasságtörő, ahogyan az ÚR SZERETI Izráel fiait, BÁR MÁS ISTENEKHEZ FORDULNAK , és szeretik az aszú szőlőt. MÉG AKKOR IS SZERET HA "MÁS ISTENHEZ FORDULTOK!!! ILYEN A MI ATYÁNK TESÓ!!!

ORION 2014.12.13. 09:12:59

@GWK: JA FOGADJUNK --Ezt sem jól látom!!??

Oswald Spengler 2014.12.13. 10:59:07

@GWK: Nagy mákod van, hogy Columbának akkora a türelme mint ide Hanoi.
Én már az előző alkalommal úgy döntöttem,hogy felesleges minden egyes leütött karakter.
Columba még tett egy próbát, de végig olvasva a commenteket teljesen felesleges Érted bármit tenni.

Részemről lezárva a kommunikáció az irányodba, amit meg ide "hánysz" a későbbiekben , nyalja fel aki akarja. Nagyon komoly mentális problémákkal küzdesz, pedig nem tartalak átlag alatti műveltségű embernek,tehát akár a tüneteidet Te magad is fel tudnád ismerni. De talán pontosan ez az óriási probléma.Bölcsnek gondolod magad és ennek a nimbusza feledteti a valós,a mélyben húzódó gondjaidat.
Atyánk áldása kísérjen utadon !

ORION 2014.12.13. 16:46:31

@Oswald Spengler:Egy kis hirek oroszországból- Верховный суд запретил официальный сайт Свидетелей Иеговы
3 декабря 2014 года Верховный суд РФ признал экстремистским сайт Свидетелей Иеговы jw.org и три размещенные на нем брошюры.

A legfelsőbb bíróság betiltotta a hivatalos weboldalát Jehovah tanúinak.
Decemberen 3, 2014, az Orosz Föderáció legfelsőbb bírósága felismerte,hogy szélsőséges a tanuk weboldala Jehovah jw.org és három brosúrájuk.

Aranyosi 2014.12.13. 17:07:57

@ORION: Észre veszik a hatóságok a szekta tulajdonságot , ami a tanúkat jellemzi. És fellépnek ellene.

Oswald Spengler 2014.12.13. 17:10:27

@ORION: linkeld már be az orosz oldalt.

ORION 2014.12.13. 20:40:48

@Aranyosi: Ja meg a csalásokat !Az egyik hirekben 6 JT-t vittek a dutyiba az előadásról!Azzal foglalkoztak hogy idős embereket szerveztek be JEHOVA tanunak és a házaikat magukrat íratták! A gyerekeik feljelentést tettek!!

Aranyosi 2014.12.13. 21:03:58

@ORION: Az egyedüli igaz egyház tagjai és a vének tudtával, mert tudtak róla az biztos. Érdekes, az ilyen tanulságos és buzdító tapasztalat nem jelenik meg az év könyvükben.

GWK 2014.12.14. 08:39:18

@ORION:

>>Ha holnap megint kiközösít mi lesz???Vagy megöl és nem éled meg armagedont???---Vége a dalnak!!!<<

- Ami szerinted a vég, az csak a kezdet!!!

ORION 2014.12.14. 10:44:23

@GWK:"""- Ami szerinted a vég, az csak a kezdet!!! """A kezdeten túl vagyunk!!!A folytatás a lényeg!!! A dalnak van vége tesó nem neked!Én szerintem örökkévalóság van.Kinek örök mennyország Istennel egységben ,kinek pedig örök kárhozat Isten közössége nélkül.Mi hívők már az itt megtapasztalt Isteni szeretetben egységben folytatjuk utunkat az örökkévalóságban!
A hitetlenek is folytatják útjukat az örök kárhozatban. Merre tovább tesó???---EZ A NEM MINDEGY!!!

ORION 2014.12.14. 10:46:30

@ORION:UI 1Pt 1,17
Amikor imádkoztok, édesapának hívjátok Istent. Tudjátok, hogy o kivételezés nélkül és igazságosan fog megítélni minden embert. Ezért Isten iránti tisztelettel és istenfélelemmel éljetek, mint akik csak átutazóban vannak a földön.

zenészz 2014.12.14. 13:04:57

@GWK: Te meg komolyan is vesszed az egészet?

zenészz 2014.12.14. 13:10:47

@ORION: Ezek azok akik házalnak,és feldulják a családi életet stb...amit Pál is ecsetel ?

zenészz 2014.12.14. 13:13:20

@ORION: És mi van a Jv tanú testvérrel aki öregek othonába van ? Na mi van millimos tesok? Hideg van Magyarországban?:) Írja egy néger testvér...

ORION 2014.12.14. 15:32:23

@zenészz: Jól látod tesó!!!Ezek feldúlnak mindent maguk körül!!!

GWK 2014.12.15. 02:10:38

@ORION:

De jó lenne végre olyannal eszmét cserélni, aki képben van.
Tanulságos lenne. Mindenkinek.

"A kezdeten túl vagyunk!"

- Egy abortálnak vagy halva születettnek mi is kezdődött el?...
Nekik, ahogy az összes meghaltnak, Jézus ezeréves uralkodása lesz a kezdet... a kezdeti lehetőség, az örök élet elnyerésére.
De az igazi kezdet Jézus ezeréves uralkodása után veszi... kezdetét.

Ha látnád végre, hogy jelenleg nem az összes túlélőnek, hanem Isten szolgáinak a kiválasztása van folyamatban, akik hajlandók követni Isten fiát, Jézust (az igazit!), és próbálják úgy szeretni és tisztelni Istent, ahogy Ő tette, és hajlandók végezni az általa megszabott feladatot, és ezáltal a tanítványaivá válni, akkor árnyaltabban tudnál közelíteni a kérdéshez.

Kérlek, értsd már meg végre, hogy te a kijelentéseiddel milliárdokat írsz le, és ítélsz meg - vagyis személyválogató vagy.
Isten nem személyválogató, mindenki kedves ő előtte, aki...
Aki meg nem, és nem hajlandó, az valószínűleg végül rosszul dönt.
De tudod mi az érdekes Isten ítéletében?
Végül mindenki maga dönt a sorsáról, amikor választ a jó- és a rossz oldal között.

De kik a rosszak? Ez itt a kérdés!
Szerinted kik a rosszak?

GWK 2014.12.15. 02:29:58

@zenészz:

>>Te meg komolyan is vesszed az egészet?<<

- Még szép! Pedig nem vagyok milliomos.
És nem is akarok az lenni. Már.

Kicsit beleszagoltam a "milliomoságba", és úgy kifordultam magamból, ahogy illik (ahogy illetlen).
Annyira jó érzés volt, és akkora megkönnyebbülés volt, amikor véget ért a történet.
Tudod, amikor az kezd lenni a legnagyobb problémád, hogy melyik vadiúj Harley-Davidsont vedd meg, és amikor sehol sem tudhatod biztonságban a pénzed, és emiatt el kezdesz félni... elkezded félteni a pénzed, na az a durva!
Tanulságnak, tapasztalatnak jó volt.

Kulcsszavak nem fontossági sorrendben: egészség, dolgozni, enni, inni, öltözködni, lakni, Isten, család, barátok, hit remény, szeretet - ha ezek megvannak, még ha csak szerény mértékben is, még ha nem is mindig minden együtt, egyszerre, mindened megvan.
Csak meg kel tanulni értékelni, és hálásnak leni érte, mert mindig van rosszabb... igaz, jobb is, de az nem most van, az később lesz.
De türelem, ami késik, nem múlik!

ORION 2014.12.15. 06:27:39

@GWK: Akkor mi nem létezünk még???Semmi nem valós, minden csak illúzió.Haver te a MATRIX-ban hiszel ezért nincs képben senki!!!Sok SCI-FI-t nézel! Én egy embert sem írok le ítélek el -nem az én dolgom.Inkább ez tirátok SZEKTÁSOKRA JELLEMZŐ! Honnan tudsz összeszedni és elhinni ennyi butaságot -ez rejtély számomra!!! Nézd meg -A jó.-A rossz és a Csúf.-VESTERN-t. KI közülük a jó és ki a rosz???

Menóra 2014.12.15. 09:06:25

@GWK: Az őrtorony rossz. Te melyik oldalt képviseled? János 1,12. Leírja kik Isten fiai. Te nem vallod magad annak, hanem valami lázadó téveszmés valaki, aki azt hiszi, hogy nála az igazság. Itt mindenki képben van rajtad kívül.
Térj meg és üdvözülsz. Lásd meg Jézust és tiéd is lesz a mennyeknek országa.
A biblia igazat ír mindenről. Arról is, hogy nem kell tanító ahhoz, hogy megértsük, mert a megértést Isten adja, nem valami önmagát megváltónak kikiáltott szervezet.
Krisztus érted is meghalt, fogadd el az áldozatát, mert senki más nem tud megmenteni.
A családot és a gyermeket pedig Isten adja minden esetben. Aki ezt az ajándékot megtagadja, az bűnös. Isten nem változik, a családot szenté tette, aki azt állítja, hogy felrúgható egy emberi tanítás miatt, az ugyanolyan bűnös, mint aki kitalálta ezt a tanítást.
Én csak reménykedem, hogy abban a szerepben, amiben most tetszelegsz magadnak, abból mihamarabb felébredsz és meglátod önmagadat, amilyen valójában vagy és azt is, ami idáig megvezetett téged.

GWK 2014.12.15. 10:47:21

@Menóra:

Az Őrtorony jó. Vigasztal, buzdít, támogat, segít átlendülni, tanít, megerősít, a Biblián alapul.

Igen, lázadó vagyok. Legfőképpen Isten ellensége ellen lázadok (most nem emberekre gondoltam!), mert dühít és fáraszt az a tengernyi szenvedés és hazugság, ami a világban tapasztalható, már kb 6000 év óta.

A család szent - volt. De az emberek megszentségtelenítik legfőképp a paráznaságukkal, de sok mással is.

De nézd ezt:
Ha Ádám Istent választotta volna Éva helyett, MOST HOGY NÉZNE KI A VILÁGUNK?

Ha Noé a feleségén, a gyerekein, és a menyein kívül a többi rokonára hallgatott volna (ill. a mennyei rokonára), aki nyilván szép számmal voltak, és akik kivétel nélkül elpusztultak a vízözönkor, és nem Istenre, MOST LENNE EGYÁLTALÁN EMBER A FÖLDÖN?

Ez nem olyan egyszerű... ill. nem úgy egyszerű, ahogy sokan gondolják.

Megváltott téged Jézus?
Igen, mint minden embert.
Aztán megöregszel és meghalsz. Után mi lesz?
Mi vár rád? Miben mutatkozik meg Jézus Jézus megváltása?
plusz egy: Jelenleg mit jelent az emberek túlnyomó többségének az életében Jézus megváltása, és hogy élik meg a mindennapjaikban?

Menóra 2014.12.15. 10:51:23

@GWK: A Biblia a jó, az tanít, vigasztal és ha kell akkor fedd. Nem válaszoltál a többire.
Ja és sátán is lázadó volt, ez semmiképpen sem Jézus tanítása, tehát abszolút tévúton jársz.
Az őrtorony arra tanít, hogy utánozd Jézust. A Biblia pedig arra, hogy fogadd a szívedbe. Te melyiknek hiszel?
Az őrtorony azt tanítja, hogy Jézus már nem gyógyít, a Biblia azt, hogy mai napig gyógyít.
Melyiknek hiszel?

GWK 2014.12.15. 11:13:16

@ORION:

Egyik pillanatban még vagy, de következőben már nem, mert annyira kevés az a pár évtized az örökkévalóság tükrében nézve.
Fű virága vagy. Egy illanás.

A halálban pedig SEMMI nincs.

Aztán egyszer csak elkezdődik, kezdetét veszi valami a halálod után.
Valami más, aminek már soha nem kell véget érnie, és amiben a régi dolgok úgy eltűnnek, hogy még csak néven sem neveztetnek.
Vagyis az addigiak - a régi életedben történtek, ami most van - úgy eltűnnek, mintha nem is lettek volna.

Te pl szeretnél emlékezni a Mátrix c. filmre, vagy a pedofilokra, vagy a gyilkosokra, vagy a hamis vallások hazugságaira, amik távol tartották az embereket Istentől, vagy a könnyekre, vagy a halálra, vagy gyászra, vagy a jajkiáltásra?
Mert én nem!

zenészz 2014.12.15. 12:52:08

@GWK: "Kulcsszavak nem fontossági sorrendben: egészség, dolgozni, enni, inni, öltözködni, lakni, Isten, család, barátok, hit remény, szeretet - ha ezek megvannak, még ha csak szerény mértékben is, "

Nincs meg! Szerényen?Mit nevezünk szerény életnek? Napi 1000-ft böl 4 tagú családnak enni?Ez már nem szerénység hanem éhhalál harc,és ezt komolyan írtam.Akinek nincs gondja ételre italra az foglya be a száját mert nem tudja.Gondolok itt a Bételesekre,nem bántásból írom....Ruházat?Ha nincs segély szervezet nem írok nevet hisz tilos akkor nincs ruha...És ez Magyarország,akkor nem is beszélve Afrika és a többi.Testvérek?Fúl millások magyarán le....Van annyi meg figyelt példa.Csak röviden,fúl aranyba öltözve 20-30 res öltöny és sír,hogy milyen nehéz a megélhetőség.Kocsim nincs házam sincs(saját)munka helyem már van normális (bejelentett)Még sem sírok.Lesz jobb is eljön az ideje mindennek.

zenészz 2014.12.15. 13:03:55

@GWK: Ha nincs pénzed a mai világban meghaltál halott vagy.Ha nincs pénzed,nincs gyógyszer stb....Mellé beszélsz egy sík látással.

zenészz 2014.12.15. 13:39:48

@GWK:" Igen, lázadó vagyok. Legfőképpen Isten ellensége ellen lázadok (most nem emberekre gondoltam!), "

Akkor most Istent hagytad el vagy a gyülit?Mert nem mindegy.:))

GWK 2014.12.15. 22:25:40

@Menóra:

>>A Biblia a jó, az tanít, vigasztal és ha kell akkor fedd.<<

- Igen, de "Érted is, amit olvasol?"
"Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza?" - persze nem gondolom, hogy ezt te mondod, hogy ez te beismernéd. Ezt más mondta. Másnak.
Ha ez régen is így volt, ma miért ne lenne így?

Tisztán látszik, hogy az emberek túlnyomó többsége - már aki olvassa egyáltalán a Bibliát - nem érti, amit olvas.
Szerinted Isten mit szeretne? Ezt így, ahogy jelenleg van, vagy azt, hogy minden ember ismerje Őt, és értse a Biblia üzenetét?
Márpedig az tény, hogy az emberek túlnyomó többsége nem ismeri Istent (még a nevét sem, ami a minimum egy másik személlyel kapcsolatban!), ha másért nem is, de ezért itt valami nagyon nem stimmel...

Szép szavak persze vannak, meg ájtatoskodás, meg égre nézés nagy ártatlan szemekkel, de mögötte nincs semmi - írnám, de sajnos van mögötte valami... valaki, a legrosszabb rémálmunk!

Te használtad a lázadó szót rám. Én csak aszerint feleltem.
Egy lázadó ellen, hogy lehet lázadni?
Emlékeztetnélek rá, hogy a Bibliában olvasható: "gyűlöljétek a rosszat", "iszonyodjatok a gonosztól" - EZ, ÍGY az én lázadásom!

Isten tette le az alapkövet Sionban, aki Jézus. Aki rá épít, és hisz benne, az jó Úton jár.
És Jézusnak mi volt az alap? Megismertetni, megszentelni Isten nevét, és eljuttatni Istenhez-, kibékíteni Istennel az embereket. Nem magához,hanem Istenhez!
Nem magával, hanem Istennel!

Ha a magukat kereszténynek vallók nem szeretik úgy Jézus Atyját, ahogy Jézus szereti, akkor, hogy mondhatja valaki. hogy követi, vagy a szívébe fogadta Jézust?
Mondjuk mondani mondhatja, de az csak egy minden valóságalapot nélkülöző idea.

GWK 2014.12.15. 22:45:57

@zenészz:

Kezdelek megérteni.
Az indulatod jogos, de a végkövetkeztetésed nem.

Írtam, hogy a közelébe kerültem valaminek, valami nagynak (8 nulla), de végül is összedőlt a kártyavár.
Mindenemet elvesztettem, de sikerült talpra állnom.
Három haverom (nem JT-k) is azt mondták, hogy ők simán öngyilkosok lettek volna.
Én nem lettem, sőt! Valamilyen furcsa oknál fogva, ott lehetek, ott élhetek, ahol mindig is szeretem volna, és ahol sosem gondoltam volna (komolyan), hogy újra lehetek...

Ha aktív JT lennél, és őszintén, tiszta szívből elfogadnád istent, és a Fiát, könnyebb lenne az életed.
Nem sokkal, csak kicsit, de az a kicsi épp elég lenne ahhoz, hogy tudd szeretni a gazdag testvéreidet.
Azt hiszed a gazdag tesóknak nincs gondjuk, hogy ők felhőtlenül boldogok, hogy nem sírnak, hogy tutira be van biztosítva a jövőjük?
Hát jelentem: EGYIK NEM!!!
Sőt rájuk vár egy plusz feladat, ami a szerényebben élő tanúkra nem: Kell keresniük egy nagyon kicsi tevét, és egy nagyon nagy lyukú tűt.

Kérlek, ne Istenre és ne a követőire haragudj - már, ha feltétlenül akarsz haragudni valakire -, hanem a baj forrására, arra, aki miatt így kell élned.
Viszont tudj határt szabni a haragodnak: "Haragudj, de ne vétkezz."
Mire gondolok most konkrétan?
"Aki gyűlöli (az akár gazdag) testvérét, akit lát, az hogy szeretheti Istent, akit nem lát?"
Te a gyűlöleteddel senkit nem nyersz meg, még ezen az oldalon sem, de elvesztheted Istent. Végleg!

GWK 2014.12.15. 22:59:49

@zenészz:

>>Akkor most Istent hagytad el vagy a gyülit? Mert nem mindegy.:)<<

- Ez egy nagyon jó- messzire vezető kérdés...
Nem is válaszolok rá most, mert nagyobb lélegzet kell hozzá.
Nem hosszú a történet, csak mély.
Valójában, Isten 8 éves korom óta, amióta rá találtam (csak még nem tudtam, hogy Ő az) nem hagyott el engem.
Miért?
Erre a legkönnyebb válaszolnom: "Nem tudom."

ORION 2014.12.16. 08:05:12

@GWK: """Fű virága vagy. Egy illanás."""--Na figyelj te mákvirág!!!:D:D Hogy egy testvérünk szavaival éljek.---ˇ"Ha te sas létedre verébnek gondolod magad...mert valaki azt mondta rólad és te elhitted....akkor csak nyugodtan ugráljál és csipegessed a morzsákat, ha az bejön neked.... Ne mond, hogy nem szóltam....na én szálltam.."--Ennyi a történet!

zenészz 2014.12.16. 14:33:09

@GWK: "Nem is válaszolok rá most, mert nagyobb lélegzet kell hozzá."

Megértelek,(hisz örtorny Krisztus)és ...!

zenészz 2014.12.16. 14:35:59

@GWK: "..Kérlek, ne Istenre és ne a követőire haragudj "

Nem haragszom senkire.Jézus mit mondott?Ha egy valaki közületek csak egy pohár vizet is ad...Neki adtam.De ez legyen bár melyik felekezet embere,alap dolog,ha hozzám jönnek!

zenészz 2014.12.16. 14:42:02

@GWK: És mi lesz a jele eljövetelednek és a világ végének?«4Jézus azt válaszolta nekik: »Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket. 5Mert sokan fognak jönni az én nevemben és azt mondják: ‘Én vagyok a Krisztus’, és sokakat félre fognak vezetni.

Ez a sok hamis próféta már ki van a.... az egésszel ....:)Máté24:24-26.Nincs próféta Jézus volt az utolsó Héberek1:1-2

VWK 2014.12.18. 22:53:53

Kitöröltétek? Pedig azokra építettem a végszavamat :(
Nem baj, azért leírom, mert nincs más végszavam.

Eddig tartott volna a hatásszünet. Durva volt, mi? Még szép, hisz annak szántam - durvának.

Most már elárulhatom, arra gondoltam, hogy "mielőtt végleg elmegyek", egy-két emocionális monológ segítségével érem el a drámai végkifejletet (ember tragédiája béta... akarom írni, béna verzió).

Azt azért továbbra is sajnálom, hogy nem kell nektek Isten örökélet-pályamodellje.
Az egyetlenegy lehetséges, mert nincs más, bárki bármit is állítson, csak ez: "Örökké élhetsz Paradicsomban a földön"
Isten látja lelkem, én beleadtam apait-anyait... az életemből egy darabot is.

De most mennem kell. Megjött a parancs, és ha menni kell, hát menni kell!

out

zenészz 2014.12.19. 12:54:46

@VWK: Akkor az Úr áldja utadat! :)
süti beállítások módosítása