EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Az Őrtorony Zrt. megpróbálta a "jw.org"-ot márkanévként levédetni

2014.06.19. 11:09 | Johnny Joker | 63 komment

... de elutasították:

http://tsdr.uspto.gov/#caseNumber=85896124&caseType=SERIAL_NO&searchType=statusSearch

10389684_10201805075083072_7313294089038158902_n.jpg

Címkék: képek

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr846382137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Niro 2014.06.19. 15:52:12

Kár elutasították, egyre jobban szcisek lesznek, jw.org: Termék: Hamis bibliaszövegek Szolgáltatás: Csak nálunk élheted túl az Armageddont a fejedre tetovált őrtorony emblémával, amit most akciós áron, egy életre szóló rabszolgasággal és agymosással megszerezhetsz tőlünk! Gondolom erről majd nem írnak őrtoronyban, ahogy Ruthi is mondta, az egyház csalás és átverés, válts termékeinkre és szolgánkká, azaz szolgáltatásainkra! :D Na mi van nyomi JTk, vállakozók lesztek? :D A Sátán alvállalkozói, erről írjál a blogodban nick kaméleon! :D

ORION 2014.06.19. 18:04:36

@Niro: Neked is jövök 1 konyakkal!!!

Inspicio 2014.06.19. 22:56:18

Azt lehet tudni hogy miért utasították el a kérvényüket?

HINNI AKAROK 2014.06.20. 06:42:05

@Inspicio: mert az igeny nem felelt meg az elvarasoknak. De beadjak ujra es az mar el lesz fogadva. Igy megy ez! Aztan mehet fel az oldalukra a Hot News rovatba. Kalap sz@r az egesz...

timeshift (törölt) 2014.06.20. 11:38:29

@Niro:

Ember, neked egyáltalán mi a célod?

Hőzöngsz, köpködsz JT-ra, de mit ártottak neked?

Szerinted JT-n kívül a világ többi része teljesen rendben van? Ha nem lennének JT egycsapásra megoldódna minden probléma?
Amúgy volt rá példa, milyen a világ JT nélkül: kb. i.u. 100-tól 1870-ig.

Te olyan vagy JT ellen, mintha én elkezdenék beleszólni az elméleti matematikusok dolgába.
A kategória neve: Fingunk Sincs A Dologról (rövidítve, nem egyértelműsítve: The Thing)

Annyi ideje nyomulsz már itt...
Ennyi idő alatt megtanulhattál volna egy új nyelvet: a Biblia nyelvét

Így tudod milyennek tűnsz?

"TISZTA SZÍVVEL

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen."

Niro 2014.06.20. 11:45:48

@timeshift: Nekem semmit, de attól még másoknak sem kellene. Jobb volt nélkülük, szívás ez a világ nélkülük is nem hogy még ők is embereket, családokat tesznek tönkre. Nem az a kérdés mitől rosszabb most, mert ez nyilvánvaló, hogy akkor mondd már meg mitől jobb a világ JTkkel? Több pedofil bujkálhat nyugodtan, családok tagjai még csak nem is köszönnek egymásnak, tényleg jobb velük... Ha nem lennének a világi átlag alatti szinten nem szólnák egy rohadt szót sem.

timeshift (törölt) 2014.06.20. 12:06:12

@Niro:

A reagálásod rapidságából kiindulva, a kérdésem: Te éjjel nappal itt lógsz?
Kérdés 2: Nincs jobb dolgod?

Nem értettél meg: Nélkülük nem volt átfogó bibliaismeret a világban! De ez Isten akarata volt. - ezt el tudod fogadni?

Nem értettél meg 2: A világ nem lett jobb, sőt, rosszabba lett, de Lesz ez még rosszabb is!

Nem értettél meg 3: A közösség rendben van a hibái ellenére. Isten folyamatosan megpróbálja az övéit, de nem önteltségből, hanem miértünk, hogy éberen tartson minket, és hogy ki tudjuk igazítani a tévedéseiket, hibáinkat... és hogy kiszűrje a nem oda valókat.
Na ezt (a kiigazítás, hibakijavítás) nem teszi az egész világon egyik más egyház sem, amiknek a gyűjtőneve: Nagy Babilon.

A spec ops kérdésem:
A nagy nyomorúság kezdetén leomlik a hamis vallás világbirodalma. Azután miért nem kell az embereknek az Igazi Élő Isten, és miért káromolják őt (nem néhányan, hanem az egész világ), ahelyett, hogy megtérnének?
(a megnyugtatásodra, és/vagy telefon helyett, internetes távsegítség: Isten még azután is könyörülni fog, ezért lehetséges, hogy az ezer év végén TÖKÉLETES emberek elutasítsák, szembeforduljanak Vele.
Utána viszont vége. Örökre. EZÉRT értékes, hogy már most tanulsz, változol, közeledsz, elbuksz-felállsz, próbálsz szeretni - még ha nem is tudsz, stb)

timeshift (törölt) 2014.06.20. 12:15:46

@Niro:

Tudod mi a (nem) vicces?
Az itt nyomuló (egykori) NAGYOK semmit nem tudnak már adni a szellemileg éhező embereknek...
Mert mi megy itt ezerrel? JT így nem jók, meg úgy nem jók, de hogy mi a jó arról semmi...
Ha másért nem, ezért bukta ez az egész!

Spec ops 2: Te meg akarod (végre) ismerni Istent a maga valójában vagy nem?
Szerintem sokat segítenél az itt olvasgatóknak a döntésben, ha ezt közölnéd velük... magaddal.

Niro 2014.06.20. 12:19:14

@timeshift: Figyelj nickkaméleon, ha olyan elégedett vagy, akkor továbbra is legyél elégedett levédett vállalkozó jw.orgos, áruld a hülyeségedet, hány éves vagy amúgy? Azért kérdem tudjam még mennyit leszel itt, meg mikor felemelkedik a lelked a testedből és rádöbbensz Isten mindenki számára egy, és kidobtad az életedet ami a legnagyobb ajándék vagy épp kihívás volt tőle és jól "elkúrtad" mikor fog bekövetkezni:) Okostelefon előnyei...:)

Niro 2014.06.20. 12:32:35

@timeshift: Én ezért lehet ki leszek tiltva egy hétre de leírom: Istennek tökéletesebbnek kell lennie mint az embernek, na már most ebből kiindulva, a mi modern emberi alkotmányaink nem tesznek különbséget vallás, szexuális hovatartozás stb. terén, a Biblia meg tesz, tehát nem lehet Isteni eredetű, innentől kezdve kuka az egész, hozzáteszem az összes hit és vallás. Ufókat a hülye őseink istennek nézték, amihez meg hülyék voltak az csodának tartották, aztán lett ez a nagy kalap **ar a világon. Nem az a kérdése mennyit ad az embernek a hite, hanem az hogy mennyit vesz el belőle, és ebből a JT-k sajnos dobogósok, ez itt a baj. Én hiszek Istenben, de logikusnak is gondolom, egy Isten van, és egy túlvilág, nem indulhat senki hátránnyal mert máshova született, stb. Szerintetek egy JT aki jó szellemiségű, sőt a rosszabb fajta többet ér egy béke-nobeldíjasnál, miközben semmit nem tett életében csak másokat hülyített. Na meg ha megdögletek és semmi nem marad belőletek csak Isten emlékében, szerintetek, és majd feltámadtok akkor hogy lennétek azok Ti magatok? Az csak a megcsinált klónotok lesz nem ti magatok, ennyi eszetek nincs felismerjétek. Nézd meg a 7. napon című filmet vagy az Astro boyt valamelyiknél csak leesik.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.20. 12:51:15

@timeshift:
Tudod mi a (nem) vicces?
Az Őrtorony Zrt. semmit nem tud már adni a szellemileg éhező embereknek...
Mert mi megy ott ezerrel? (Azon kívül hogy villódzó figyelmeztetőlámpához hasonlóan oda-vissza változtatgatják az alapból értelmetlen tanításaikat, azaz az "Isteni igazságokat",) a világ így nem jó, meg úgy nem jó, de hogy mi a jó arról semmi...
Ha másért nem, ezért bukta ez az egész!

Spec ops 2: Te meg akarod (végre) ismerni az Őrtorony Zrt.-t a maga valójában vagy nem?
Szerintem sokat segítenél az itt olvasgatóknak a döntésben, ha ezt közölnéd velük... magaddal.

timeshift (törölt) 2014.06.20. 12:53:10

@Niro:

1. Értem. Akkor a válaszod ezek szerint: NEM

2. "Nem ismered Istent? Nézd meg az Astro Boy-t."

3. Titokfeltárás: Tudod kik JT? Ők azok, akik egész (örök) életükben szolgálni szeretnék Istent. Bizonyíték? Már most is ezt teszik.
A többi embernek más "értelmes" munkája lesz, de az más... értelem. (Ezt most nem azért írtam, mert én köztük leszek!) De ettől még nem lesz kevesebb senki!
Pl sokan pont azért fognak Istennel szembefordulni, mert nem tudják elfogadni ezt az elrendezést. Mert félreértik, és nem elég alázatosak.

Ha felfognák végre az emberek, hogy nekik semmi sem jár ("Férgecske emberek, nekünk semmi sem jár!"), hanem minden ajándék, Istentől, akkor talán több értékelést mutatnának... de sajnos sokan tökéletes emberként sem fogják ezt megérteni, elfogadni, akkor most?...

Niro 2014.06.20. 12:57:37

@timeshift: Írd már meg hány éves vagy, remélem öreg és hamar találkozol Istennel, ha fiatal hát 20 év múlva csak exJT leszel Te is:D Ha középkorú na akkor ezt nagyon "elkúrtad" :D

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.20. 13:04:12

@timeshift:

Nem ismered anyácska szervezeted valódi arcát, történelmét? Olvasd értelmezve ezt a blogot, járj utána az állításoknak mély kutatással!

Titokfeltárás: Tudod kik JT? Ők azok, akik egész (örök) életükben szolgálni szeretnék az Őrtorony Zrt. nyomdavállalatot. Bizonyíték? Már most is ezt teszik.
A többi embernek más "értelmes" munkája van, de az más... értelem.
Pl sok JT pont azért fog Istennel szembefordulni, mert nem tudják elfogadni, hogy az Őrtorony Zrt.-nek semmi köze sincs hozzá. Mert félreértik, és nem elég alázatosak, hogy belássák, nincs szükség egy erkölcstelen és hazudozó nyomdavállalatra a megmentéshez.

Ha felfognák végre Jehova Tanúi, hogy mi jóindulatból próbálunk segíteni nekik és láttuk azt, voltunk már pontosan ott ahol ők, talán még hosszabb ideig is, akkor talán több értékelést mutatnának... de sajnos erős elmekontroll alatt álló, megtévesztett emberekként sem fogják ezt megérteni, elfogadni, akkor most?

timeshift (törölt) 2014.06.20. 13:18:14

@Johnny Joker:

Hö... Nyugodság, mert kapcsolom felfele a Batman sziluettes lámpát!

Vitatkoznom kel:

1. ÖT Zrt. mindent megad, hogy szellemileg ébren maradjunk.

2. Értelmetlen?
A szentháromságról sehol nem ír a Biblia, ellenben az EGY Istenről nagyon sok helyen.

Én nagyon sokszor használom a protestáns revideált Bibliát. Megint változtattak, és min? Eddig Isten nevét az ÚR-ral (nagy "Ú" és kisebb nagy "R") helyettesítették a megkülönböztetés miatt, de most már csak "Úr"-ral, ami által teljesen összemosódik Jehova (Úr) és Jézus (Úr).
Ők is beálltak a sorba, ami Isten nevének Végképp eltörölni valóságát tűzte ki célul.
Talán emlékszel még: Sátán MINDENT megtesz, hogy távol tartsa és/vagy elfordítsa az emberek szívét Istentől.
Címszavakban: ateizmus, nem Biblián alapuló vallások, Biblián alapuló, de hamis istenképet közvetítő vallások - ezekkel van tele a világ, és ezek mind ezt a célt szolgálják.

Nekem mit jelent a szervezet (amit ismerek belőlük)?
Nekik köszönhetően ismertem meg Egy Igaz Istent - ÉS PONT.
És ez hogy történhetett? Róma 10:14-17 - hát így.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.20. 13:29:22

@timeshift:

Írod: "Nekik köszönhetően ismertem meg Egy Igaz Istent"

Akkor bizonyára nem szeretnél tudatosan és szándékosan bűnt elkövetni az istened ellen ugye? Ugye nem szeretnél OSTOBA lenni és Pál tanácsának ellenkezőjét tenni szánt szándékkal?

Tehát fogadd meg szerető tanácsukat: Aki Jehovát szolgálja, „fordítson hátat az igazságtalanságnak”!

10 Igaz, Jehova népe ma nem találkozik túl gyakran hitehagyással a gyülekezetben. De az Írás-ellenes tanításokat határozottan kerülnünk kell, nem számít, milyen forrásból valók. Ostoba dolog lenne vitába szállni a hitehagyottakkal, például személyesen vagy úgy, hogy kommentáljuk az internetes blogjaikat. Az ilyen tett egyáltalán nem lenne összhangban Pál tanácsával, még akkor sem, ha valakit segítő szándék vezérel. Jehova népe teljes mértékben kerüli, igen, hátat fordít a hitehagyásnak!

wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2014524

ÉS PONT.

timeshift (törölt) 2014.06.20. 14:07:31

@Johnny Joker:

1. A nagy többségnek, igen, mert veszélyes lehet a számukra, a szellemiségükre. De ők amúgy is mással vannak elfoglalva.

2. Illés.

3. Pál sok mindent tanácsolt. De kérdem én, aki nem fogadja meg a tanácsait, miért kéri számon másokon?

4. Bárki, bármikor megváltozhat...

5. Ki mondta, hogy ez nekem jó? Én ezt nem akarom... de valami kényszerít.
Én kérem, egy hatás alatt álló férfi vagyok.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.20. 14:12:26

@timeshift: Gondolj már bele, a saját vallásod OSTOBÁNAK és Istennek ELLENSZEGÜLŐNEK nevez téged, amiért itt írogatsz.

A saját vallásod szabályait nem tartod be!

Akkor miről is akarsz nekünk itt prédikálni?

1. te is a nagy többség része vagy

2. oké

3. öngólt lőttél, nem gondolsz bele?

4. oké

5. Tudod ki kényszerít téged, hogy itt legyél? a SÁTÁN!!! Ő akar elfordítani téged és tudod, ő mindent megtesz ezért!

OSTOBA vagy???

10 Igaz, Jehova népe ma nem találkozik túl gyakran hitehagyással a gyülekezetben. De az Írás-ellenes tanításokat határozottan kerülnünk kell, nem számít, milyen forrásból valók. Ostoba dolog lenne vitába szállni a hitehagyottakkal, például személyesen vagy úgy, hogy kommentáljuk az internetes blogjaikat. Az ilyen tett egyáltalán nem lenne összhangban Pál tanácsával, még akkor sem, ha valakit segítő szándék vezérel. Jehova népe teljes mértékben kerüli, igen, hátat fordít a hitehagyásnak!

wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2014524

ÉS PONT.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.20. 14:17:58

@timeshift: Nem érted még mindig?

Azt állítod, hogy az Őrtorony Zrt. Isten földi szervezete, Jehova Tanúi pedig Isten földi népe.

Te úgy véded Jehova Tanúit, hogy telibe szarod a vallásod szabályait.

Hiteles hitvédő vagy? Józan paraszti ésszel gondold át ezt.

Nεω 2014.06.20. 14:29:25

@timeshift:

Welcome on board!

Öröm olvasni, amiket irsz. Engem az vigasztal, hogy valami miatt nem tudsz tőlünk elszakadni.

Tévelyegsz, ami persze baj. Sok területen és tulajdonságokban is tévelyegsz, sőt, őszinte sem vagy, ami ugyancsak baj. No, de hogy ne csak a levegőbe beszéljek, néhány gyöngyszem azokból, amiket irtál:

1. ÖT Zrt. mindent megad, hogy szellemileg ébren maradjunk.

Az Őrtorony Zrt mindent megad, hogy az agyatok folyamatos mosás alatt legyen. Én igy fogalmaztam volna meg.
Folyamatosan változik amit tanitanak, tele van hamispróféciákkal. Vajon ez az amire az embereknek szükségük volna?!
A tudatos szövegcsonkitások, hazugságok, mások idézeteinek kiforgatása, intellektuális becstelenség. Ha te ezt nem ismered el, akkor te szereted a hazugságot, ami baj.

2. A szentháromságról sehol nem ír a Biblia, ellenben az EGY Istenről nagyon sok helyen.

Ez sem igaz. Ha nem agymosásból származna az információd zöme, és ha nem szeretnéd a hazugságot, hanem arra néznél, ami adott, akkor tudnád, hogy a JT féle Istenkép jóval hibásabb mint a háromságistenkép.

A háromságtan nem állit, hanem véd. Azok ellen a gondolatok ellen véd, amik Istengyalázók, Istentagadók, megvetik Krisztust, valamint káromolják a Szentlelket.

A JT szekta nem érti, amit a Biblia ir, és hamis, hazug módon használja hittudósok irásait, gondolatait. Ajánlom ne csak a szádat jártasd, hanem végre valahára tájékozódj!!!

3. Ha felfognák végre az emberek, hogy nekik semmi sem jár

Gyalázatos, amit irsz. Ha ő az apánk )márpedig a Biblia ezt állitja), és mi a bűneinkről nem tehetünk (örököltük), akkor mi az, hogy nem jár semmi???
Egy világi szülőnek is gyerektartást kell fizetnie, ha elhagyja a gyerekét. Márpedig Isten a bűneink miatt magunkra hagyott. Most mindegy, hogy van e megváltás vagy nincs, jelen pillanatban az emberek magukra vannak hagyva.

Jogos elvárás, hogy Isten tegyen valamit, hiszen nem a saját akaratunkból vagyunk, sem nem szenvedünk. Legtöbb esetben. De gyere aztán forgasd ki a szavaim. Mert nem megérteni akarod a lényeget, hanem a perverz degenerációidat led ki ezen a blogon.

4. Az itt nyomuló (egykori) NAGYOK semmit nem tudnak már adni a szellemileg éhező emberekenek.

-- Hát inkább nem vezetek, mintsem vakvezető legyek mint ti, és mások életének kotnyelesei, elrontói, felforgatói. Istent árultok, közben magatok sem tudjátok mit tesztek.
-- A Lélek tanitson, és ne ti okoskodjatok.
Olyan szellemi tanitás kell nektek, ami csiklandoztatja a füleiteket.
Nem szimpatikus egy bibliai tanitás, vagy ostobák vagytok, hogy felfogjátok, és inkább kerestek olyan tanokat, amiket el tudotok fogadni, sőt dédelgetni.
-- El kellene érni a szellemi felnőttkort, ami Krisztus, de ti a mózesi törvény és az őrtornyos badarság között libikókázva káromoljátok mindazt ami szent.
-- Nem olvashatjátok és értelmezhetitek a Bibliát magatok, mert sötétbe kerültök. No, és hol az Isten lelke??

Nektek kell, hogy valaki megmondja mit gondoljatok, mert szellemileg csecsemők vagytok, krisztusban pedig még csecsemők sem.

Lehet szidni itt azokat is, akik elfordultaka JT mocskos hazugségok miatt Istentől, de egyet ne felejts el:

NEM te és nem is a szektád fog itélni.

Ha Isten akarja, majd megkeresi az elkóborolt juhait, miután megtanulták, amit meg kellett. Ha valaki végleg elfordul Istentől, az sose szerette igazán.

Olyan kérdéseket teszel fel mint egy gyerek, úgy érvelsz mint egy gyerek.

Azon a tényen, hogy a JT szekta hazug, csaló, hamis próféta, semmi de semmi nem változtat.

A többi gyermeteg kérdésedet meg a Biblia alapján magadnak kellene megválaszolnod.
Aztán miután eléred a szellemi felnőtt kort, ami Krisztus!!!! (ugyanis a törvény a KrisztusIG!!!! való nevelő volt) nincs utána!!! Attól Krisztusban csak felnőtt kor van, ha a Lélek munkáját elfogadod, szóval a kérdéseidet igy kellene keresned és megválaszolnod.

Ne másokra mutogass, hanem magadra.

Még mielőtt ezt a mondatomat is fülönragadnád:

Mi nem mutogatunk másokra, csupán leleplezzük az életellenes, irásellenes szektádat.

Nεω 2014.06.20. 14:39:03

@timeshift:

Amúgy simán alapithatnál egy vallást. Már nevet is találtam neked. Te lehetnél a Worldwide Congregation of the Board again Christians.

Hiteles hitvédő és önmagával állandóan meghasonuló Bibliát kiforgató és becstelen keresztények gyülekezete. Természetesen Zrt legyen, majd veszek részvényeket. Felőlem te kezelheted a tantételek létrejöttét, iktatását, a lényeg, hogy profit az legyen. Ha tizezrek életét tesszük tönkre az se baj, lényeg, hogy profit legyen!!!

Go forward!!!

Szerintem sok követő lenne.

timeshift (törölt) 2014.06.20. 15:06:12

@Johnny Joker:

1. Igen, az vagyok.
Azt tudtad, hogy ugyanazt a dalt lehet máshogy/más eszközökkel is játszani, és attól még lehet szép? De a fő motívumtól/dallamtól nem lehet eltérni!!!

www.youtube.com/watch?v=rtOvBOTyX00

ys.

www.youtube.com/watch?v=QgaTQ5-XfMM

2. Örülök, hogy szerinted is elég Istennek egy ember bizonyos dolgokra...

3. Öngól? Miért is?

4. Én a "Jó irányba."-ra gondoltam.

5. Amíg Jehova Istent dicsőítem és el vagyok különülve a világtól, addig nem!!!
Sátán valóban benne van ebben a történetben, de más volt a szándéka.
Rengetegszer és rengetegféleképpen próbál(t) elbuktatni. Istennek hála, eddig nem sikerült.

Józan paraszti ész? Nekem csak az van.

Azt értsd meg végre, ha kiközösítenének, akkor is JT leszek - járok gyülibe, felveszem az irodalmat, bedobom a pízt a ládába, a napi szöveggel indítom a napom, stb.
Hogy nem szólnak hozzám (néhány hónapig)? Amíg én szólhatok Istenhez, addig no problemo.

Hiteles hitvédő? Amíg én az igazság felől próbálok közelíteni, és a jövő felé terelni a dolgokat, addig ti folyamatosan emberekkel, emberek dolgaival, és a múlttal jöttök. Ezért beszélünk el egymás mellett. Sajnos.

Niro 2014.06.20. 15:20:03

@timeshift: Nem hánytorgatnánk a múltat ha a jelenben más lenne a helyzet, és ŐT nem a múltból építkezne (pl. 1914), valamint a jelenben vagy a jövőben minden szép csodás lenne, de sajnos ez nincs így és nincs is rá esély. Testvéreknek nevezitek egymást, aztán mikor valaki mást gondol rá se néztek és nem szóltok hozzá, inkább akkor úgy hívjátok egymást hogy: "Jelenleg egyetértésben levő személyek az ŐT irodalom alapján"

zenészz 2014.06.20. 16:08:38

@timeshift: "kb. i.u. 100-tól 1870-ig."

Azért ne csak a hasadra üss,és a be magolt szöveget írd amit tanultál,hanem valami új világoságból valamit dobj be (de nem a búza konkoly szöveget,mert az nem arra utal amit te tanultál a múlthét pénteken)

timeshift (törölt) 2014.06.20. 16:25:48

@Τιμόθεος:

1. Én nem is megyek tovább a napi szövegnél. Mi a mai napiban az agymosás?
Teljesen korrekt írás. És biztos vagyok benne, hogy jó néhányan ennek a szövegnek a hatására átértékelnek, kiigazítanak, helyrehoznak bizonyos dolgokat az életükben. Én erre sok mindent tudnék mondani, csak azt nem, hogy agymosás.

2. A Biblia KONKRÉTAN leírja, hogy Isten EGY, ellenben sehol nincs KONKRÉTAN leírva, hogy Isten háromság - és ez az ÖSSZES fordításban így van!
Vagy olvasd el Pál leveleiben az üdvözléseket. MINDEGYIKBEN csak Isten és Jézus nevében köszönti a hittársait. A 'Szentlélek' nevében miért nem?
És ez csak két érv a sok közül!

3. "jelen pillanatban az emberek magukra vannak hagyva"

- Tudod, ezt még akkor sem érezte sok ember, amikor tényleg magukra voltak hagyva.
Manapság viszont egyáltalán nincsenek magukra hagyva az emberek, sőt...
Egy jóóó hosszúúú levelet íratott Isten mindenkinek, így neked is. Biblia a neve.
És ma már olyan sokat tudhatunk belőle múltról, jelenről, jövőről, mint ezelőtt egyik korban sem.
Szellemi paradicsom - ha ezt így nézed, jobban érzékelheted, hogy mi, és milyen a szellemi külső sötétség, ahol sírás és fogcsikorgatás van.

Isten tart fent mindent a szellemével (Jób), és az örökkévalóságot is belénk helyezte...
Valójában soha nem vagyunk magunkra hagyva.

Nem tehetünk a bűneinkről?????!!!!
Nézzük már az ősbűnöket:

Éva: Olyan akart lenni, mint Isten, és tőle függetlenül akart dönteni a sorsáról.
Ma: Mit tanítanak az egyházak? Hogy olyanok vagyunk, mint Isten a halhatatlan lelkünk révén. Valamint mindenki a maga módján hisz, figyelmen kívül hagyva Isten elvárásait.

Ádám: Nem tartott ki Isten mellett hűségben. Inkább Évával, a feleségével, a családtagjával tartott a bűnben.
Ma: Az emberek hűtlenek. Istenhez. De a feleségükhöz is! Bár jönnek a családi összetartozás szentségével, de közben a saját, és más családok ellen is vétenek: csalnak, lopnak, hazudnak, ölnek... Ja, és az abortuszról, a saját gyerekük megöléséről ne is beszéljünk.

Nem akarom tovább ragozni, de szerintem ennyiből is látszik, hogy ugyanazokat a bűnöket követjük el, mint az őseink.

Isten döntött úgy, hogy ebben a formában oldja meg a problémát. Szerintem nem kéne kétségbe vonni a döntése helyességét.
Vagy szerinted az lett volna a jó, ha elpusztít mindent és mindenkit?

Egy kicsit nézz a jövőbe is, hogy mit készül megadni nekünk.

4. Tanító nélkül, hogy lehet ismeretet szerezni? Itt (biblia)tanult emberek vannak és mégsem értenek egyet, akkor egy magányos 'hős' mire megy?

Jézus a Krisztus, az egyház feje, aminek sok tagja van, akik testvérei egymásnak. Ez egy ember esetében nem működik. - ha mást nem is, csak ezt nézd

"Olyan kérdéseket teszel fel mint egy gyerek, úgy érvelsz mint egy gyerek."

- (Jézus)"ezt mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába." - figyeled mit kapcsolt össze, mi közé tett egyenlőségjelet?

Szerintem a szellemi érettség nem azt jelenti, hogy össze-vissza keversz-kavarsz, bonyolítasz, ógörögből és éberből is perfekt vagy, hanem, miután megszilárdítottad a hited a megfelelő ismeret révén, nem engeded, hogy bárki bármi letérítsen a helyes útról.

zenészz 2014.06.20. 16:46:55

@timeshift: Ide helyes út oda helyes út,egy a lényeg 1914 hamis prófétálás ennyi elég és ebből is látszik,hogy nem Isten szelleme vezeti a vezetőid.Jössz itt a tudással ami emberi tanításon alapul némi igazsággal vegyítve.Valami kis buzgó hírnök lehetsz aki most a lángtól ég....:-) Valld be,hogy nem úgy mennek a dolgok a gyülibe ahogy itt ecseteled.:-)

ORION 2014.06.20. 16:51:22

@timeshift: """Ha felfognák végre az emberek, hogy nekik semmi sem jár ("Férgecske emberek, nekünk semmi sem jár!")""" Ha ti tanuk felfognátok végre hogy Isten nem férgeket teremtett hanem gyermekeket ,saját lelkét adta nekünk .Az őrtorony tanitja hogy férgek vagytok, ne hidd el nekik!!!Nézd mit tanit a biblia!!!Kik vagyunk mi hívők!!! 1. Péter levél:2:9 Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;

zenészz 2014.06.20. 16:54:10

@timeshift: Ahogy füttyent a testület te úgy táncolsz ha igaz ha nem.Valld be,hogy a testület az irányítód,de akkor ki adja az ihkletést?Hogy nem Isten az is fix.Isten olyant amit emberi agy nem bír felfogni olyat nem jelent ki a szolgáinak!

zenészz 2014.06.20. 17:13:21

@timeshift:
"...ti folyamatosan emberekkel, emberek dolgaival, és a múlttal jöttök"

Az alap egy olyan fazontól ered aki már rossz alapra épített piramis kutatás stb.Egy háznak rossz az alapja akkor a tetőbe lesz 1 méter eltérés.Russel az alapod ez a problém de én felőlem lehet bármelyik testület tag a múltban vagy a jelenben.Itt nem Istennel van problém hanem a vezetőkel,Jézus azt mondja,egy a ti vezetőtök és tanítótok a Krisztus.Most hordod le itt más vallását van benne igazság amit írsz,de akkor azt is vedd figyelembe,hogy a legnagyobb hibát az követte el a tanításban aki a véget hirdette.(Az,hogy Isten neve Jehova,vagy Jahve mindegy azt nem nagyon vitatja itt senki)Jézust kell hirdetni hisz ezt tették az apostolok is.

timeshift (törölt) 2014.06.20. 17:14:41

@ORION:

"Ne félj, te férgecske, Jákob, te kis bogár, Izrael! Én megsegítelek – mondja az Úr, a te megváltód, Izrael Szentje." (Iz 41:14, Káldi-Neovulgáta)

ORION 2014.06.20. 17:22:53

@timeshift: Egy kis világosság neked!!!

Mikor Jézus feltámadt, Isten létrehozta Jézusban az új teremtést. Mi hívők beleszülettünk ill. megszülettünk belőle. Mi vagyunk a sok sok "kis" gabona zsenge mely a meghalt Gabonamagból kicsírázott. Az új teremtésből született Isten gyermekei mind azt a természetet hordják amit a Szülő visel. Te isteni természetű vagy!!!
Minden prédikáció, tanítás, könyv, mely nem azt mondja neked hogy a te igazi természeted és identitásod az Ige, az egyenlő a nullával.

2 Péter 1:4 - Igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.
János 12:24 - Bizony, bizony mondom nektek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.

zenészz 2014.06.20. 17:24:05

@ORION: Az Új szövetség csak a 144-nek szól más juhok még az O szövetségben vannak azért mondják és még álmukban is ezt hajtják:Jehova nem hagyja a bűnt büntetlenül ez igaz,de ezt is írja a Héberek8:12-13.Hagyd hagy beszéljen legalább beírja órának :-)

ORION 2014.06.20. 17:31:56

@kocsiss: Ők még az Ó szövetségben élnek nem birják felfogni hogy azóta Krisztus MEGVÁLTOTTA AZ EMBEREKET!!!Ezért fújják állandóan hogy Ádám ,meg Éva ,gyilkolászás ezerrel stb stb!!!

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.20. 17:41:33

@timeshift: Hát, ha már így felhoztad ezt az igehelyet Ézsaiástól... :-)

"Ne félj, te férgecske, Jákob, ti, Izrael emberei! Én megsegítelek téged — ez Jehovának, igen, Megváltódnak, Izrael Szentjének kijelentése." (ÚVF)

"Jézus azért ezt mondta a tizenkettőnek: „Talán ti is el akartok menni?” Simon Péter így válaszolt neki: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszédei vannak nálad; mi pedig elhittük és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje.” (Jn 6,67-69, ÚVF)

Kicsoda a Megváltó?
De tényleg... a Megváltó?
Kicsoda Isten Szentje?

timeshift (törölt) 2014.06.20. 17:42:03

@kocsiss:

Honnan tudod, hogy 1914 rossz prófécia értelmezés?

Senki nem irányít, én magam útját járom.
De irigylem azokat, akik papírforma szerint csinálják. Sokkal több örömük van, mint nekem.

A történelmi keresztény egyházak Jézust hirdetik, valamint egyfolytában szeretetről megbékélésről beszélnek. Az eredményt magad is láthatod. Márpedig ez azt jelenti, hogy valami baj van, valami nagyon nem jó.
Jézus, ha most lejönne a földre ugyanazt mondaná, mint régen:
"Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elveszettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül." - szomorú ez így...

ORION 2014.06.20. 17:45:40

A férgecskéről eszembe jutott egy történet.Még fiatal házas voltam mikor az egyik munkatársam megkérdezte tőlem hogy "mondta -e már nekem az asszony azt hogy BOCI-kám!" Mondtam hogy nem mondta.Erre azt mondja "hát persze hogy nem, egy ilyen nagy MARHÁNAK mint én vagyok hogy mondaná azt hogy bocikám!!!" he he

zenészz 2014.06.20. 17:49:51

"Honnan tudod, hogy 1914 rossz prófécia értelmezés? "

Tudod van az a nagy zöld könyv amin egy torony van ott abban olvasható,hogy 1914-re vártuk ennek a világnak a végét.:-)Akkor a többiről még nem is írva 1975,ez a kettő ami olvasható több kiadványunkban is és még a Watchtower Library 2013 - Magyarban is...Ha nem ihkletet akkor mi?2013 januári őrtorony számában:Mi soha nem állítottuk,hogy ihkletés allat vagyunk...Őrtorony kiadvány cd-je Russel pásztorol az egyik okos ember így mondja:Russel soha nem állította magáról.hogy ihkletés alatt áll...:-)Péter leveleit olvasd csak el.Nincs olyan amit Isten nem nyilatkoztatna ki a prófétái állttal.Jeremiás könyve?Igen,mi nem vagyunk próféták...:-) (Ja nem csak a testület az )Légyél jó tesó és ne kritizálj másokat mert nincsenek egy vágányon veled.Ismerd el,hogy a földön nincs olyan ember aki állttal már szólna Isten,hisz akkor csak elég lenne 1,2,3,db Biblia a többi nyomtatott formában adnák tovább az embereknek,hogy mit is kell megérteni Isten szavából.

zenészz 2014.06.20. 18:00:08

@timeshift: "Senki nem irányít, én magam útját járom. "

Mondjad csak a vének előtt,szépen meg dicsérnek majd ezért.:-)Vagy azt hiszik,hogy nem vagy normális és rád hagyják vagy visznek a dühöngőbe.Csinálj felvételt mindenről mint én csináltam légy észnél.Mert ezek a vének mindenre képesek tisztelet a kivétel.Mindent meg tesznek annak érdekében,hogy ha jön a k.f.ó.akkor minden rendben van :-)Elmélkedj csak el egy illetővel B.Zolival és tanuljatok tőle .

zenészz 2014.06.20. 18:06:07

@timeshift: "Jézus, ha most lejönne a földre ugyanazt mondaná, mint régen: "

:-)Ha lejönne?Nincs olyan,hogy mi lenne ha?Az már nem Istentől van az,hogy :Mi lenne ha?Ez emberi logika amire a Biblia is írja,hogy:Példabeszédek3:5,6 úgy,hogy a Biblia nem írja azt,hogy mi lenne ha?:-)Hát akkor jó néznénk ki.:-)Mi óta vagy tanú?(MAX 3-4 ÉVE)

picket9 2014.06.20. 18:13:32

Vigyázzatok ezzel a timeshift-el mert "időzónát " váltott, de lehet hogy a tér-dimenziót is tudja már shiftelni (váltani).

Vigyázni kell, mert ő egy veszélyes figura, csak provokál. Niro-nak a belépő mondata: ["Ember, neked egyáltalán mi a célod?"]
Nem éri meg szerintem a feszültség, ami vele jár.

Inkább csak írjátok le a gondolataitokat , de ne személyesen neki, mert még felkapja a vizet és újabb pankráció lesz itt.

Szép és nyugodalalmas hétvégét.

zenészz 2014.06.20. 18:15:50

@timeshift: "Az eredményt magad is láthatod. Márpedig ez azt jelenti, hogy valami baj van, valami nagyon nem jó."

Nálunk szeretett van ?Nincs nálunk vannak pedofilok,b..k, és így tovább rasszizmus is van nálunk.Az,hogy nem fogok fegyvert a felebarátom ellen, de ez a felebarát sem nem úgy van tanítva,ahogy Jézus mondta.:-)Ti másképp értelmezitek.Mi jónak jöttél?Be ugrasz semmi köszönés nem is csodálom.:-)Ej már tesó.Tudod?Ha kel nekik gyerek ők tudják...(Matiz papa)

zenészz 2014.06.20. 18:32:34

@timeshift: Neked is Jézust kell hirdetni ahogy az apostolok tették.Ma az egyik havert jobban érdekelte a Biblia,és tette a kérdéseket,hogy ha Isten így ha Isten úgy...Mivel az evolúcióban hit,és ment a beszéd stb És elolvastam neki egy bibliai igét:1János1:2.De írhatnám,hogy milyen jó élményvolt neki beszélni Istenről az én szabad akaratomból nem egy ember által tett cselekedetért hanem mert ez olyan jó szívből jött ez a beszéd a haverhoz.Nem erőltetésből jött,hogy nekem igen is beszélni kell mert az órát be kell írni.Isten tudja,hogy de jó volt a beszélgetés Istenről és Jézusról beszélni,egy olyan embernek aki két urnak szolgált,mivel az evolúcióban hit.És azt mondtam neki,hogy Jézus meghalt te érted is.Azt mondta á?!Mondom igen b-é.Na hátha megtér de majd még beszélgetek vele.:-)

zenészz 2014.06.20. 18:44:17

@Niro: Ez igaz.Akkor még se csak nálunk van így a gyülit illetően.

Nεω 2014.06.21. 00:45:44

@timeshift:

Persze, a szellemi érettség azt jelenti amit te művelsz.

Véeltlenül sem akarod megérteni azt amit irnak neked.

Az idiotizmusod nemhogy felháboritó, de idegölő.

Nekem speciel elegem van belőled.

És nem azért, mert néha nincs egy-egy jó felvetésed. Félreértés ne essék. Tán időnként még beszélgetni is lehetne veled.

A legnagyobb bajom a torz jellemeddel és az óriási értetlenkedéseddel van.

Akkora baromságokat kérdezel, hogy felelni sem akar az ember.

Egy Isten van.

No de KI??????? vitatja ezt?????

Senki.

Gondolom az Atyát és a Szentszellemet te sem választod el egymástól (ha csak erőnek is véled)
Persze nem ártana olvasgatnod a Cselekedetek könyvét. Akát az ÚV ferditésből is.

Jézusról meg irja a Biblia amit.

Ugyan miért olyan nehéz elfogadnod, hogy Ő is Isten??
Ha meg nincs kettő, akkor része annak, amiben az Atya akár nagyobb is lehet. És???

A többire nem is reagálok, mert becstelen ember vagy.

Nεω 2014.06.21. 00:48:49

@timeshift:

Ja és örülök, hogy mivel olyan vagy mint egy gyermek, bejutsz az egek királyságába...

A probléma, hogy ott nem a fogyatékos és gerinctelen kérdések miatt kellett olyannak lenni mint egy gyerek, hanem pl.. mondjuk, olyan őszintének?!!!

skybell 2014.06.21. 04:21:02

Szerintem TS nem a nick kaméleon!

Nεω 2014.06.21. 13:25:46

@skybell:

Dehogynem. Le se tagadhatná

skybell 2014.06.21. 14:24:42

@Τιμόθεος: Másképpen fogalmaz, kevésbé vehemens...emiatt szerintem nem! De majd meglátjuk:-)

timeshift (törölt) 2014.06.21. 14:40:33

@Τιμόθεος:

Azért tűnök gyerekesnek, mert alaptételekhez nyúlok egyszerűen.
Korábban nem egyszer megkaptam, hogy nem értik, nem tudják követni az írásaim. Ha akkor valaki elkapja a fonalat, más irányba is kanyarodhattak volna a dolgok...

Egy ideje már tudatosan törekeszem az egyszerűségre. Érdekes módon emiatt fedeztem fel, hogy a Biblia üzenete végtelenül egyszerű, és hogy Isten nagyon vonzó személyiség, és igazi barátként nagyon közel lehet kerülni Hozzá (persze a kellő tiszteletet megadva).

Ki vitatja, hogy EGY Isten van?
Szerinted senki, szerintem mindenki.

Hogy néz ki a jelen? Kb 8 milliárdan élünk a földön, ebből 2 milliárd keresztény (de nagy részük csak papíron), a többi 6 milliárd ember nem ismeri Isten - de igazából a magukat hívő keresztényeknek vallók sem!
A történelmi egyházak teljesen félrevezetik az embereket; még egy-két kiságyház tanít bizonyos dolgokat megközelítően jól, de a háromság tanítással azt is hazavágják.
Ha elvégzed a kivonásokat, vajon hány ember él a földön, akik viszonylagosan a maga valójában ismerik Istent? Néhány millió... a 8 milliárdból!
Tényleg nem érzékeled, hogy ez milyen óriási baj? Hogy ezen nem lehet egy kézlegyintéssel továbblépni? Hogy kell a "miértre" választ keresni, és ha megtaláltuk, legyünk már legalább önmagunkkal szemben becsületesek, és fogadjuk el. Aztán tegyük meg a szükséges lépéseket...

Írtam, hogy mi a KÉT legnagyobb baj a háromság tanítással: 1. Akik a háromságot tanítják más írásellenes tanításokat is tanítanak!!! 2. Akik kicsit máshogy látják a háromságtant, és mást tanítanak ezzel kapcsolatban, megtörik az egységet, ami nagyon fontos (1Kor 1:10)!!!

Jézus Isten? Jó! De Jézust soha nem lehet közös nevezőre hozni Jehova Istennel: 1. Egyedül Jehova Isten létezik mindöröktől fogva, ami felfoghatatlan (talán Jézusnak is!), de ez tény - és miért? Mert az sokkal felfoghatatlanabb, hogy egy Istennek legyen kezdete - hát ezért! 2. Jézus lett Isten akaratából és nem fordítva! Isten Jézust, "mintegy vajúdás közepette" szülte-alkotta a világra. 3. Minden, amit Jézus tovább tud adni, azt Istentől kapta - amiben természetesen benne van a saját személyisége is.

Szent szellem. Két ellenérvet már írtam.
Most írok egy harmadikat: A 'Szentlélek' sok helyen meg van személyesítve? Jó! De még több helyen NINCS megszemélyesítve! Ilyet hol találsz Istennel, vagy Jézussal kapcsolatban? Miközben meg van személyesítve a halál, a bölcsesség, meg még ki tudja mi minden, hogy érzékletesebbé tegye a mondandó lényegét.
Isten szelleme egy olyan hatalmas, energikus, dinamikus, tevékeny erő, ami csoda lenne, ha nem lenne megszemélyesítve!

Bocsánat, hogy megint gyerekes voltam (= egyszerű, őszinte, a másikról a legjobbat feltételező, benne megbízó, nem képmutató, nem saját érdekét néző, a játékomat a másikkal szívesen megosztó, stb).

Annyi jelző van... Miért pont a becstelent - ami nem is illik rám - választottad?

ORION 2014.06.21. 16:07:27

@timeshift: Látom hogy a SZENTLÉLEK káromlása nagyon profi szinten megy neked!!!Nehogy sírás és fogcsikorgatás legyen a vége kedves felebarátom!!!

bornagain 2014.06.21. 16:08:02

csak mindig az angol!
"but my butt it's my precious" - ez most JJ ről szól?

Nεω 2014.06.22. 01:08:26

@timeshift:

Komám, nem felelek neked, mert hülye vagy, és sötét mint a vakablak.

Ha egyszer összeszeded magad, akkor majd beszélünk, addig kussolj be, oké?!

ORION 2014.06.22. 07:53:43

@Τιμόθεος: Sajnos felebarátunk bezárta magát a sötét toronyba és nem érdekli a világosság egyáltalán!!! Vannak ,lesznek akik a sötétséget szeretik!!!Barátunk rá az egyik élő példa.Nem lát, nem hall és neki így a jó!Tagadja Krisztust tagadja a Szentlelket és Istennel takarózik.DÖBBENET!!!VALÓBAN SÁSKÁK A SÖTÉT MÉLYSÉGBŐL!!!

timeshift (törölt) 2014.06.22. 09:15:09

Elbocsátó, szép(?) üzenet -

A terv: Az előző üzimre adott válasz(ok)tól teszem függővé folytatást.
Eredmény: Nincs folytatás.

Tisztán látszik, hogy fogalmatok sincs. (Kinek még, kinek már.) Miért? Mert CSAK a személyemben tudtok támadni. Semmi másotok nincs.

Az én 'elméletemre' a bizonyíték az egész világ, ami minden ébredés után szemberohan velünk. Mindannyiunkkal!7

"Az egész világ a gonosz hatalmában vesztegel" - ÉS PONT!

"Halljátok meg az ÚR beszédét, Izráel fiai, mert pere van az ÚRnak a föld lakóival, mert NINCS IGAZSÁG, NINCS SZERETET és NINCS ISTENISMERET a földön." - ÉS PONT!

Akik a háromságtant tanítják, ami az egész világon elfogadott a keresztény egyházak körében, minden más írásellenes, hamis tanítást is tanítanak - ÉS PONT!

Plusz, a világ nagyobbik része (köztük gyerekek, öregek, nők), egyáltalán nem ismerik Istent, és isten fiát, Jézust sem - ÉS PONT!

Nem igaz, hogy csak azok menekülnek meg, akik alámerítkeztek, akik (a nagy nyomorúságig) befogadták Jézust a szívükbe, akik fogyasztanak az emlékjegyekből - ÉS PONT!

Nincs isteni halhatatlan lelkünk. Reménységünk van a feltámadásra, az újra teremtésre, vagy Armageddont túlélni.
Ha mindenki a mennybe menne, nem maradna EMBER! Ez lehetetlen, mert Isten nem a semmiért teremt, hanem VALAMIÉRT, ÉS AZT TESZI értelemmel, bölcsességgel, hatalommal, szeretettel - ÉS PONT!

1. Ki Isten?

"Hogy megtudják az emberek, hogy te, akinek neve Jehova,
Egymagad vagy a Legfelségesebb az egész föld felett"

2. Mit vár el mindenkitől így Jézustól is Isten?

"Csak azt, hogy FÉLD Jehovát, a te Istenedet, hogy mindenben járj az ő útján, SZERESD őt, és SZOLGÁLD Jehovát, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből; hogy MEGTARTSD Jehova PARANCSOLATAIT ÉS RENDELETEIT, melyeket ma parancsolok neked, a te javadra. Íme, az egek, még az egeknek egei is, a föld és minden, ami rajta van, Jehováé, a te Istenedé."

Akarod tudni mi van a szívedben Isten iránt?
A fenti két pontra adott válaszodból megtudhatod. Mond ki hangosan vagy írd le, hogy érezd, hogy lásd.

Ha erre a két kérdésre nem jól reagálsz, az összes többi hiábavalóság!
Akkor te az vagy, akiről azt írja a Biblia: "Mert tanúskodom mellettük, hogy van bennük buzgalom Isten iránt, de nem pontos ismeret szerint;
!!! mert — mivel az Isten igazságosságát nem ismerték, hanem a magukét igyekeztek megerősíteni — nem rendelték alá magukat az Isten igazságosságának." !!!

Úgy érzed meghallgatják az imádat?
Én régen "rejtelmes erőért" (1Sám 15:23) imádkoztam, és - tádám - megkaptam!!! Istentől? NEM! Akkor mégis kitől!!!??? Azoktól, akik átváltoztatják magukat a világosság angyalává, a sötétség világának uraitól és a gonoszság lelkeitől.

Ti ezeket bolondságnak gondoljátok, pedig nem az - illetve az, de kiknek?...

Ezentúl a sajátomat írom, és nem akarok már megfelelni senkinek. (Az elérhetősét majd tudatom. Aki szeretné megismerni Istent, és nem csak a maga módja szerint, azt szívesen látom.)
Azt azért észrevettétek, hogy a sok-sok hónap alatt SEMMIVEL nem tudtam egyetérteni, és tettem mindezt a Biblia tanításainak fényében?
Szerintem ez önmagáért beszél.

- "Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak."

Világos paraszt üti sötét királynőt, és sakk-matt.

timeshift (törölt) 2014.06.22. 09:24:24

Na jó, kiegyezhettek velem egy döntetlenben :)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.22. 11:53:55

@timeshift: Sokadjára köszönsz el utoljára, miért hinnék neked? Azért van szükséged ránk, mert itt kapsz némi figyelmet, itt különbnek hiheted magad, a szerető egyigaz egyházadban meg egy kis fogaskerék vagy csupán. Sz élő interjút is sokszor felajánlottam már, benne vagy? e-mailben keress, ha igen.

Nem voltál még elég időt JT, ennyi.

Nεω 2014.06.23. 16:10:36

@ORION:

A lényeg, hogy sakk-mattot adott nekünk. Logikája kikezdhetetlen, érvei ellen csak a dühödt megadás következhet részünkről.

- Nem hamis próféták
- Nem hazudnak orrba szájba
- 1914-ben eljött a királyság
-1919-ben részben ki lett nevezve a HB (ezt ugye nem rág, pár hónapja revideálták)botrányos ahogy kiforgatják akár tudósok, akár hittudósok írásait, szavait a saját álláspontjuk támogatására
- Nem tesznek tönkre életeket a sötétségükkel, Biblia-kiforgatásukkal (amit mi sem példáz jobban, minthogy folyamatosan le és felkapcsol a világosság).. egyszer bekerülsz a királyságba, ha polgári szolgálatot vállalsz, egyszer nem és a többi...
- Nem próbálják elrejteni ostobaságukban a már számukra is egyértelműen téves tanításokat (14, nagy sokaság, és a többi)
-Nem próbálnak meg mindent tudó egyedül üdvözítő egyház címében tetszelegni, miközben a legjobb esetben is csak annyi mondható el a "teológiájukról", hogy sok esetben azt is feltételezni lehet.

Na mindegy, sakk-matt

Ez a lényeg

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.23. 16:17:07

@Τιμόθεος: Nem veszi észre, hogy a general bullshitjével senkinek semmi baja... a Zrt. dolgairól beszélgetnénk vele, de azt a végletekig kerüli. Ráadásul a többi JT-től különbnek, törvényen kívülinek tartja magát.

Csak ezt az "Isten megbüntet, Armageddon, Ki Isten, nincs háromság" dumát tudja, de az Őrtorony tanításainak magyarázatát látványosan kikerüli.

Mindenki eldöntheti, mennyire egyenes viselkedés ez ettől a Jehova Tanújától. Ide is csak azért jár, mert a gyülekezetével ellentétben itt legalább kap egy kis figyelmet.

Nεω 2014.06.23. 16:34:47

@Johnny Joker:

Jogos.

A gond, hogy a többi témát sem tudja/tudná megvédeni alapjaiban.

Tipikus fekete fehér, mindent vagy semmit gondolkodás.

Kinézem belőle, hogy azt is ki merné jelenteni, ha nem a JT az igaz, akkor Isten sincs... szóval szerintem ostoba ember.

Én amit nem tudok arról nem vitatkozom, maximum úgy, hogy kérdezek, vagy felhívom a figyelmet az adott témával kapcsolatos ellenérvekre.

Szerintem arra jó az emberünk, hogy a saját gondolatainkat, érveinket, meggyőződésünket segít időről időre rendezni, tudatosítani, hogy jól döntöttünk, amikor otthagytuk azt a szektát

KMZ_hyperion 2014.06.23. 18:28:29

Hogy egy kicsit eltereljem a figyelmet a ... hitvédőről: Tudtátok, hogy a magyar fiókhivatalra is most szereltek fel több jw.org-os hirdetőtáblát? Tiszta "brooklyn" sztájl.

orvosirnok 2014.07.05. 21:32:28

www.facebook.com/photo.php?fbid=578862778879539&set=a.124043987694756.21178.100002674668736&type=1&theater

Remélem jó a link... :-)
Már kész vannak a jw.org táskák is... állítólag ingyen fogják osztogatni a kongresszusokon. Ez csak egy fajta, de én láttam más formában is.

A férjem szerint sima reklám, és nem rossz ötlet. Én még nem is tudom hová tegyem. :-o

Kicsit zavar. Táska... mi lesz még? Baseball sapi, póló? Már nem Istenhez tereljük a jónépet, hanem a netre?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.07. 11:45:10

@orvosirnok: Valóban nagyon ráterelik az embereket az internetre. Új márkát építenek a JW.ORG-ot, pont erről szeretnék most cikket írni.

Számold meg hány helyen ábrázolják a JW.ORG-ot: instagram.com/jw_witnesses

M&Ms cukorkáktól kezdve kitűzőkön át óriási molinókig a királyságtermekre is, MINDENRE ráteszik!!!

Ez szerintem a lehető legjobb nekünk. Az emberek ugyanis csak ritkán járnak utána egy forrásból az interneten, általában nézelődnek!
süti beállítások módosítása