EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Az ŐrtoronyŐrök nevű facebook-csoportunk üzenetet kapott

2014.06.09. 13:43 | Johnny Joker | 92 komment

A közel 100 követővel rendelkező ŐrtoronyŐrök nevű facebook-csoportunk az alábbi üzenetet kapta:

A. Jeremiás Vörösné
Nagyon fontos!!!! Ez az oldal HITEHAGYOTTAK oldala!! https://www.facebook.com/profile.php?id=100008178004003 kérlek töröljétek magatokat, ha bele estetek a csapdájukba!! Én is hirtelen visszajelöltem, mert bejelölt, de aztán látom hogy húúúúúúúú..szóval az is meg amit reklámoz is HITEHAGYOTT oldal!!!!!!!!!!!! gonoszok, a végük is ez lesz!! sajnálom!! látom, több mint harmincan visszajelöltétek már, és valami tanú csoportba is beszivárgott, én ezért töröltem magam ilyen csoportokból, veszélyes!! Mert hitehagyottak is beszivároghatnak, ahogy lásd, most úgy is lett,...úgy jöttem rá, hogy először töröltem, aztán gondolkodom, hú vissza kéne menni, hogy megnézzem van e közös ismerős, szólni gyorsan nekik is..de hol is volt az oldal, beírom fentre és egy csoportban pillantom meg...akkor látom hogy húú ez már ide is beszivárgott!! szép!! pár személynek írtam privátban is hogy törölje magát onnan, de hát most írjak több mint harminc személynek?? hát lehet megteszem!! de hátha így is látni fogjátok és törlitek!!!!!!!!!!! tiltjátok!!!!!!!!!!! az a legjobb!!!!! milyen hazugok!!!! húú ,mit kapnak majd ezek Jehovától!!!!!!! grrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ha osszátok ezt, vigyázzatok hogy nehogy csak az oldalt ossza, mert az olyan lenne, mintha azt reklámoznátok, csak úgy osszátok hogy legyen odaírva ez a szöveg, tehát másol beilleszt és úgy oszt és akik onnan osztják, ők is.mert ne csak az oldal menjen el mint sok osztásnál, mert még azt hiszik hogy jó oldal, dehogy !!! ez HITEHAGYOTT OLDAL!!! és amit reklámoz az információs oldal tanúknak az is!!!!!!!!!! grrrrrrrr!! engem már kerestek meg személyek is de oldalak még nem ..azaz így. .hát szép!! szóval nem állni szóba velük, nem beleolvasgatni a hazugságaikba!! hanem kerülni jó messzire!!!!! sátáni propaganda az egész!!!! tiltani őket!!!!!!!! és figyelmeztessük egymást!! Rita Szabó látom sok ismerősöd is lájkolta, szólnál nekik, vagy osszad, lájkold ezt hogy lássák és elhagyják a gonosz hazugok gyülekezetét!!!!!!!!!!!!! köszönöm!! (Zsoltárok 26:4, 5) Nem ülök együtt a hamisság embereivel, S nem tartok az alattomosakkal. 5Gyűlölöm a gonosztevők gyülekezetét, Nem ülök együtt a gonoszokkal.!!! !!!

újabb infó: ez a csoport is kamu, HITEHAGYOTT CSOPORT!! : A MAGYARORSZÁGI JEHOVA TANÚI CSOPORT!!!! Ebben a csoportban sok hitehagyott van, sőt valószínű, hogy ők hozták létre!! Már a magyarországi Jehova tanúi csoport https://www.facebook.com/groups/349382868536827/?fref=ts ez a személy, : https://www.facebook.com/profile.php?id=100008178004003 és még többet is láttam benne!!!!! nem vagyok tagja, de nyilvános és látom és írok mindenkinek akinek csak tudok, aki látom hogy lájkolta belement, hogy ez HITEHAGYOTT oldal, kérlek te is töröld magad!!! Ezért nem is jók az ilyen csoportok, mert belemennek és írogatnak hitehagyottak is!!! sajnos!! Ezért töröltem én is magam minden ilyen csoportból és a körzetfelvigyázónk, Leoczky Zsolt is ezt tanácsolta!!!!

SZÖVEGGEL osszad, lájkold ezt az üzenetet, hogy tudják meg a tanúk, és hagyják el!!!!! az a több mint harminc aki visszaigazolta az ismeretséget, holott lehet nem is látták, hogy kivel van dolguk!!!! grrrrrrrr!!!!!!!!!!!!!!! húúú most jut eszembe, hogy sokszor én sem néztem meg hogy ki az aki bejelölt, remélem hogy nincs több ilyen az ismerőseim között!! hát mekkora csapda ez!! hogy be akarnak férkőzni, rettenet!! hazugok!! de majd nemsokára megtudják!!! múhahahhaaa!! https://www.facebook.com/profile.php?id=100008178004003... nekik kéne szólni, meg ha van még ilyen oldal és beleestek még a csapdába, figyelmeztessük egymást!! JEhova óvjon meg minket!!

újabb infó: ez a csoport is kamu, HITEHAGYOTT CSOPORT!! A MAGYARORSZÁGI JEHOVA TANÚI EGYHÁZ CSOPORT!!!! Ebben a csoportban sok hitehagyott van, sőt valószínű, hogy ők hozták létre!! Már a magyarországi Jehova tanúi csoport https://www.facebook.com/groups/349382868536827/?fref=ts ez a személy, : https://www.facebook.com/profile.php?id=100008178004003 és még többet is láttam benne!!!!! PL Conel Don de gyanítom hogy az Urbán E. is aki létrehozta az oldalt.. oh és még hány ilyen áll oldal lehet!! aztaa..mekkora csapda!!!! nem vagyok tagja, de nyilvános és látom és írok mindenkinek akinek csak tudok, aki látom hogy lájkolta belement, hogy ez HITEHAGYOTT oldal, kérlek te is töröld magad!!! Ezért nem is jók az ilyen csoportok, mert belemennek és írogatnak hitehagyottak is!!! sajnos!! Ezért töröltem én is magam minden ilyen csoportból és a körzetfelvigyázónk, Leoczky Zsolt is ezt tanácsolta!!!! csak egy hivatalos honlapunk van, az a JW.ORG!!!!!

borzalmas!!! milyen álnokok!!!!!!!!!!!!!!! !!!

Címkék: olvasóim küldték

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr536289905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.06.09. 14:15:54

" Az elmúlt években a weboldalak egy másik fajtája is igen népszerű lett, mely hasznos lehet, ha nagyon körültekintően használjuk, ám romboló hatást is kifejthet. A közösségi oldalakról van szó. Ezek által olyan emberekkel is kapcsolatba kerülhetünk, akik rossz társaságnak számítanak (1Kor 15:33). Ezért Isten szervezete kiegyensúlyozottan figyelmeztet az ilyen oldalak használatával kapcsolatosan. Elolvastad már a hű rabszolga által nemrégiben megjelentetett összes olyan cikket, amely a közösségi oldalakkal foglalkozik? Milyen ostobaság lenne, ha úgy használnánk ezeket az oldalakat, hogy nem olvastuk el a velük kapcsolatban megjelent cikkeket.* Ez olyan lenne, mintha bevennénk egy erős gyógyszert anélkül, hogy elolvasnánk a betegtájékoztatón lévő figyelmeztetést." w2012 8/15 14.oldal 11.bek
A legjobb lenne nem regisztrálni ilyen oldalra egy Tanúnak se, a szervezet ezt szeretné, mert még az ilyen oldalakon is lehet találni valami infót ami elgondolkodtatná a tagokat. A tapasztalatom az, hogy ennek ellenére egyre több Tanú regisztrál, figyelmen kívül hagyva aggódó anyaszervezetük figyelmeztetéseit.
"de majd nemsokára megtudják!!!múhahahhaaa!! " Ez pedig azt hiszem mindent elmond róluk....

Oswald Spengler 2014.06.09. 14:18:05

Úgy látom itt is elgurult a gyógyszer.
Megnéztem a FB profilját. A profilképe melletti megjegyzésben az alábbiak olvashatók:
"ugye milyen csodás, rózsás..majd nemsokára..az újvilágban ..varrunk ám ilyeneket..még szebbeket is ..és majd bálozunk sokat. .meg hangszer..és tánc..és éneklés..és hmm...hegymászás..bálnákkal úszás..világjárás..tortaevés..és a legjobb a szellemi munka..prédikálni majd a sok feltámadónak..találkozni velük..és rokonainkkal is..régiekkel..bibliai személyekkel..ááhhh..nagyon jóóóó lesz!! az egész...és talán h újra szól hozzánk égi ATyánk..Jehova ..jó volna!! és h nem lesz többé se betegség, se öregség..de még halál sem..háát ez nagyon jó lesz!! örök élet..örök boldogság..és örök szerelem!! "

Hát nem egy IQ-fighter a nő.
(A bálnákkal úszás nagyon jó benne. Szerintem delfinekre gondolt, a buzgósága inkább bálnákra adott ihletést)

Így másfél év távlatában egyre aggasztóbbnak látom a dolgokat. A való élettől totálisan elrugaszkodott, elvarázsolt világban élő emberek.Ezek az emberek nagyon komoly veszély jelentenek a társadalomra.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.06.09. 14:47:31

@Oswald Spengler: Szerintem meg amit a nő leírt nem az IQ hiányát jelzi, -ki tudja, lehet ő bálnákkal akar úszkálni- hanem az agymosás hatékonyságát.

Oswald Spengler 2014.06.09. 15:05:06

@nicku: Nem vagyok pszichiáter,de az írásai árulkodóak. Felfokozott hangulat,csapongó gondolatok, eufórikus írások. Ha nem tudnám,hogy JT, simában azt gondolnám,hogy valamilyen anyagot tol.
Az agymosás nem feltétlenül okoz ilyen "mellékhatásokat"
(sztem a bálnával úszás = öngyilkosság. A bálna átlagos méretei : 10-16 méteres hosszúság, 30-40 tonna súly. Nem kell hozzá nagy képzelőerő,milyen fizikai hatások zajlanak le egy vízből feljövetelnél vagy éppen merülésnél)

Niro 2014.06.09. 15:12:09

@Oswald Spengler: @nicku: Ya, én is inkább bálnákkal úsznák.:) Nekem is ez tetszett a legjobban: "de majd nemsokára megtudják!!! múhahahhaaa!!" Milyen szeretetteljes. JTk igazi arca, vagy inkább szíve. Megdöglünk Armageddonkor, hogy aztán feltámadjunk és újra JT-k prédikáljanak nekünk, ez tetszik!:D Ehhez minek Armageddon? Most is azt csinálják.
Legalább megtudjuk miket áldoz fel életében a semmiért, amikről álmodik, simán kivitelezhető, inkább ahelyett hogy csinálná várja Armageddont, szörnyű.
Hiába agymosott, nem tudom az ilyeneket sajnálni, ő sem sajnálna másokat, az agymosás csak azon sikeres, akiknek tetszik is amivel mossák. Voltak ilyen kísérletek, hipnózissal pl., embereket csak olyanra lehet rávenni amire amúgy is képes, ez esetben amire vágyik.

Niro 2014.06.09. 15:14:05

@Oswald Spengler: Bálnával lehet úszni, luxus szigeteken vannak ilyen programok.

Iphone4s 2014.06.09. 15:17:52

@Niro: Mondtam én,hogy nem szeretik a világi embereket csak megfelelésből mennek hirdetni.De nem azt a hírt viszik amit olvasunk a Cselekedetek könyvében.

Iphone4s 2014.06.09. 15:18:51

Se Jézus nevét nem hívják segítségül.Mint Annániás is....:)

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.06.09. 15:26:18

@Oswald Spengler: Maga a társulat kéri arra a tagokat, hogy képzeljék magukat az új világba. Amit a nő leírt, abban minden Tanú hisz is, mégpedig nagyon komolyan. Az agymosásnak pedig ilyen tünetei vannak.
@Niro: A hitehagyottak nem támadnak fel az új világba, ők elvetették Jehovát meg a szervezetét. Nekik kampec. Ezért a nő részéről a muhaha.

Niro 2014.06.09. 15:34:18

@nicku: Milyen félelmetes, szóval jól megmossák agyukat a királysággal, aztán meg azzal ha nem tetszik a rendszer örökre satu. Cseles:) Tanulság: Ha valaki hisz JT-knek, csak halála előtt merítkezzen be, és akkor királyság. A keresztény idők elején is így csinálták a keresztények:)

Oswald Spengler 2014.06.09. 15:34:47

@nicku: A nő által leírt "vágyálmok" közül melyiket nem lehet most kivitelezni ? Tortaevés, varrás, táncolás,zenélés, világjárás, szerelem,......?
Ehhez nem kell új világ.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.06.09. 15:42:05

@Oswald Spengler:
Igen, ez igaz, csak nekik ezekre most nem jut idejük, mert menni kell szolgálatba, gyülekezetbe, kongresszusokra stb. Majd az új világban. :)

Toronyőrbácsi 2014.06.09. 16:15:46

Én megmontam. Bohóc nélkül nincs cirkusz!Kellenek az ilyen produkciók.Na ilyenkor tudom hogy nálam minden Kúl. Szmájli

ORION 2014.06.09. 16:17:23

JW.ORG!!!!!

borzalmas!!! milyen álnokok!!!!!!!!!!!!!!! !!!
milyen hazugok!!!! húú ,mit kapnak majd ezek Jehovától!!!!!!! grrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
be akarnak férkőzni, rettenet!! hazugok!! de majd nemsokára megtudják!!! múhahahhaaa!! múhahahhaaa!! múhahahhaaa!! múhahahhaaa!!

ORION 2014.06.09. 16:26:29

Enyit idézek az irásból a lényeg látszik!!!Ez a nő jehova harcosa!!! Bajban vannak ugy látom!!!Krisztusról nem sokat tudhat nénjasszony sajnos!!!

LPoti 2014.06.09. 19:56:59

Tejóég. Nos,igen, azon kívül, hogy gyakorlatilag komoly klinikai tüneteggyüttest produkál a hölgy, abszolút lejáratja az egyházát a szellemi színvonalával, azon kívül még megmutatja, hogy mit éreznek valójában a tanúk: majd megkapjátok muhaha.
Ennyit a krisztusi szeretetről.

Oswald Spengler 2014.06.09. 19:57:24

Olvasgattam du. az üzenőfalát.
Hát....

"Anita Jeremiás Vörösné Hát elég komoly a veszély sajnos!! sok a HITEHAGYOTT!! vagy aki akként gondolkodik!! NEM ÁPOLUNK SZELLEMI KAPCSOLATOT VAGY KÖZÖSSÉGET HITEHAGYOTTAKKAL VAGY KIKÖZÖSÍTETTEKKEL!! nem akarunk egy csoportban lenni velük vagy egy oldalon, semmilyen formában sem!!! Töröljük magunkat minden ilyen oldalról, a tanús oldalakról és csoportokból is!! amiket a fentiben sorolok is de az összesből is!! ahogy a körzetf és az előadások, kongresszusok is mondták!! és Tiltsuk le őket!! pl.: Galgóczi István, Sugi Szabo, Terezia Rozenfeld, Szapáry-Erdei István, Rigo Lancsi, Marika Firez, nálunk is sajnos, Aranyosi férfi, a keresztneve nem jut eszembe, akkor Váradiné, hmm..nah vannak akik kezdenek, most ennyi jutott az eszembe, nagyon legyünk óvatosak ám!!!! én most megnéztem hogy miket kedveltem, és töröltem onnan is pár dolgot, az összes tanúsat stb-ket is meg az ismerősök közül is meg ezt azt, tisztítani kell amit csak lehet, kilépni, visszavon like, stb..töröl, tilt, megszüntet, amit csak lehet!! hogy tiszták legyünk, és ne érjen minket el a gonosz!! Hihetetlen!! előbb még 350 volt már kettővel több kedveli ezt az oldalt!! hát hiába beszélek!! ejj. nem látjátok??!! milyen könnyű csapda!! ma beszéltem még erről a vénünknek, mondta hogy már hány ilyen előadás és kongresszus volt!! De írok a körzetf.-enk hogy még előadásokat erről, de a lehető legkonkrétabban!!! HATALMAS VESZÉLY!!!!!!!!!!!! én sem vettem eddig komolyan, de már látom és értem hogy MIÉRT MONDTÁK!! Nem ápolunk szellemi közösséget HITEHAGYOTTAKKAL és KIKÖZÖSÍTETTEKKEL!!!! grr!!! Meneküljetek ki belőle!!! (2Korintusz 6:14-18, Jelenések 18:4,5, 21:8!!)
21 órája · Szerkesztve · Tetszik · 5"

LPoti 2014.06.09. 20:23:28

Atyavilág..
ilyen nincs..

Anita Jeremiás Vörösné Hihetetlen!! a HITEHAGYOTT tanús oldalakon, vagy saját vagy csoport stb..írtam az ismerőseiknek, mert sok tanú volt közte...mivel nem tudtam ki az, mindenkinek próbáltam személyes üzenetet küldeni, hogy lépjenek ki onnan, mert VESZÉLYES!!!!! sok testvérnő meg is köszönte, de!! a hitehagyottak sorra tiltanak le.hehe.. elkaptam őket..azaz sorra lelepleződnek!! ..ja előtte megírják hogy tudjuk hogy ön hitehagyott ezért tiltjuk önt..még magáznak is XD hmm..szóval azokon az oldalon több a hitehagyott mint gondoltuk...szegény testvérek, meneküljetek míg lehet!! legyünk engedelmesek az előadásoknak és a véneknek, CSAK EGY HIVATALOS HONLAPUNK VAN, A JW.ORG!!!!!

LPoti 2014.06.09. 20:33:22

ez sem gyenge..
a menekülőcsomag...
www.facebook.com/photo.php?fbid=10201831418493885&set=a.3974882817226.2150959.1435258414&type=1&theater

ez az örök üldözési mánia, ez a mindenki ellenünk, ez az 'akármikor futni kell'...
De most komolyan, hogyan működhet ennyire destruktív, pszcihésen megbetegítő, családromboló Részvénytársaság leányvállalata ebben az országban is?

Aranyosi 2014.06.09. 20:54:39

@Oswald Spengler: Anita Jeremiás Vörösné a Monori Északi gyülibe jár. Komoly érzelmi gondokkal küzd.Ez látszik az írásaiból is.

Oswald Spengler 2014.06.09. 21:09:25

@LPoti: konkrétan én röhögőgörcsöt kaptam. Mindig azt gondolom,hogy ettől már nincs lejjebb,de mindig meglepnek.
Azon kívül,hogy debil, még skizofrén is.
Gondolj bele,hogy ezek az emberek a példaképek a gyülekezetben,mert sokat járnak a "szolgálatba".

Vicarius 2014.06.09. 21:10:24

@Aranyosi: Téged is néven említett, gondoltam, hogy ismered. Amennyiben ez a bejegyzése igaz, akkor ez a nő egy csőd halmaz. Szegény Vörös, aki a nevére vette, miket élhet át, ha még egyáltalán él! Ismerek én is ilyen agyalós pszihológiai alanyokat a gyülekezetben. Meglepő és mulatságos tagok. Kedves Testvérem, ha ilyenek között voltál, akkor te nagy szabaduló művész vagy, nem kell sokat jajgatnod a régiek miatt! Ekkora elmebetegséget, mint a Vörös neje nem gondoltam volna! Ez a Szervezet lassan teljes elme osztályra emlékeztet, legalább is a követők jó része. Tán én is benne vagyok? Biztos.

Niro 2014.06.09. 21:11:58

@LPoti: Azt hittem nekik elég jehova nevét hívni, arra hajtanak hogy azt hívhassák, és akkor nekik mindig minden oké, ezek szerint jehova használhatatlan számukra is katasztrófáknál:)

Niro 2014.06.09. 21:15:13

@Vicarius: Ezek szerint az őrültek háza nem szűnt meg, csak királyság termekbe költöztek a lakók!:D Ezek a szervezetnél annyi rohadt eledelt ettek, hogy ők is megrohadtak agyilag.

Vicarius 2014.06.09. 21:15:45

Amúgy mi ez a hitehagyott oldal? Blog, vagy mi? Mitől kell óvatosan elkülönülni?

Vicarius 2014.06.09. 21:17:55

@Niro: Nem mindenki agyalágyult. Nem mindenkire hat egyformán a takarmány! A rosszmájúak azok, akik rosszul reagálnak az eledelre.

Oswald Spengler 2014.06.09. 21:18:03

@Aranyosi: Gondoltam ismered,mert megemlít Téged is.
" Tiltsuk le őket!! pl.: Galgóczi István, Sugi Szabo, Terezia Rozenfeld, Szapáry-Erdei István, Rigo Lancsi, Marika Firez, nálunk is sajnos, Aranyosi férfi, a keresztneve nem jut eszembe, akkor Váradiné, hmm..nah vannak akik kezdenek, most ennyi jutott az eszembe, nagyon legyünk óvatosak ám!!!! "

Érted. ....Aranyosi férfi,a keresztneve nem jut eszembe...

:-))))))))

LPoti 2014.06.09. 21:18:43

jajj hatalmas amiket írtok, konkrétan én is röhögőgörcsöt kaptam.. :D @Vicarius: "szegény Vörös.." ettől meghaltam.. XDXDXD

Niro 2014.06.09. 21:26:11

@Vicarius: Majd elhiszem ha kilépnek.

Iphone4s 2014.06.09. 21:31:29

Ez a csaj írásából ítélve nagyon fanatikus lehet.Szervezetbe vetett bizalom,ha igazat ír ha nem.:-)Ilyen szemtől szembe nagyon le tudom szégyeníteni,hogy tanulja meg,hogy kihez,hogyan lehet közelíteni,és tegezni:-)Na erről beszélek:jaj de szeretlek,jaj de szép vagy,jaj de jó lesz...:-)Ez a rinya minya :-)

Iphone4s 2014.06.09. 21:34:43

És a kedvenc jelszó:-)

"húú ,mit kapnak majd ezek Jehovától!!!!!!! "

Aranyosi 2014.06.09. 22:43:54

@Oswald Spengler: Azért férfi, mert a feleségem a gyerekekkel oszlopos tagjai a gyülekezetnek.

Aranyosi 2014.06.09. 22:50:54

@Vicarius: Igen, nagyon jól ismerem személyesen is. Nem szeretnék semmi jelzőt mondani rá, de az írása jellemzést ad a személyéről. Olyan mint a cigány lova, nem vak csak bátor, amikor a falnak megy, olyan vak buzgó.

picket9 2014.06.09. 23:05:41

Szánalmas ez a facebook hozzászoló.
egy idióta.
Rehabra kéne küldeni,
mert közveszélyes.

névtelenül 2014.06.09. 23:23:40

Azta! Most olvastam.
Ilyen van?

picket9 2014.06.09. 23:33:09

@névtelenül:
A hülyeségnek nincs határa. :)
Remélem ez a facebook kommentelőt
senki se veszi komolyan, mert
a gyülölet szól belőle.
Szerintem egy cikket se olvasott és gondolkodott el rajta.
Sajnálom, hogy ennyire megborult és
nem tud egy értelmes mondatot leírni.
Nyelvtanilag is nagyon gázos az egész komment.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.10. 09:02:58

"Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj." (Lk 6:45)

rea23 2014.06.10. 09:12:26

@Columba: Ez nagyon jó idézet! :-))))

rea23 2014.06.10. 09:14:38

Én nem értem ezt a páni félelmet a Sátántól. Jézus mikor pánikolt ennyire tőle? Ha ők vannak az igazságban, akkor miért nem söprik el az ördögöt egy Biblia idézettel úgy, ahogy azt Jézus is tette? Miért kell ilyen pánikrohamot kapni, ha valakinek más véleménye van a dolgaikról?

mortiangie 2014.06.10. 09:56:01

Én ezt a szegény nőt inkább sajnálom. Fanatikusan mantrázza ugyanazokat a gondolatokat, mintha csak magát akarná még jobban meggyőzni, miközben ésszerűségről beszél, és észre sem veszi, hogy az uszítása, a gondolatai betegesek.
Vallásos meggyőződésből, óriási naivitásból és valami érzelmi instabilitásból csinálhatja. Próbál határozott lenni, de remegnek a lábai. Szegény, nem lepne meg, ha kikötne egy pszichiátrián a nagy végidő várásban.. Engem tényleg elszomorít, hogy ennyire megvezették.

hotspur 2014.06.10. 10:29:57

Ez a szegény csaj szerintem elég sok embernél le lehet már tiltva facebookon, elég idegesítő lehet ezeket a posztokat olvasgatni az ismerőseként is. :D Aztán meg meglepődik, hogy akiknek írogat, hogy lépjenek ki a csoportokból, már letiltották...
@Aranyosi: De ő egy tök fiatal csaj, nem? Vagy ő nem az a csaj, aki kb 5-6 éve ment férjhez a fiatalabbik Vöröshöz?
Ja, egyébként annyira vicces, ahogy cikkeket posztol az Őrtoronyból, majd ő egyedül kommentelget alatta... :) Pl ez: www.facebook.com/photo.php?fbid=10201114603933969&set=pb.1435258414.-2207520000.1402388426.&type=3&theater

Oswald Spengler 2014.06.10. 10:32:32

@mortiangie: gondolom a vallásos meggyőződést nem gondolod komolyan. Egy ilyen súlyos mentális problémával küzdő személynél az effajta fogalmak nem értelmezhetőek.

mortiangie 2014.06.10. 10:47:53

@Oswald Spengler: Oké, tudom, de ő elhiszi, és látszólag senki nem tántoríthatja el.

Niro 2014.06.10. 10:57:13

Valamit nagyon benézett: "A Biblia is megjövendölte az első világháború kezdetét, hogy 1914 őszén fog kitörni (Ezékiel 21:25-27, Dániel4:32,16,17, Jelenések 12:6,14, 11:2,3, Ezékiel 4:6, 4Mózes 14:34,Lukács 21:10,11, 24, Dániel 7:13,14, Máté 24:3,7), és hogy a háború alatt mennyi ideig fognak szenvedni ettől a legfőbb Úr szentjei, három és fél évet jövendölt (Dániel7:23-25), a második világháborúnál pedig 6 év, 4 hónap és 20 napot (Dániel8:13,14), de megjövendölte Hitlert is, meg az Antant, Hármasszövetség, és még sorolhatnánk, sok-sok részletet (Dániel11.f), és mind-mind úgy is lett, egyetlen betű sem maradt el!! (Ézsaiás55:10,11) ...most pedig a világ legnagyobb háborúja közeleg, Armageddon!! (Jelenések 16:14-16) és minden jel szerint nagyon de nagyon közel van már!! (Máté 24.f, Lukács 21.f, 2Timóteusz 3:1-5, 1Theszanolika5:3, Jelenések17:16,17), most tartsunk ki, és legyünk erősek!! (Máté 4:13, Filippi4:6,7,13) közel az újvilág, közel a szabadulás napja!! (Példabeszédek2:20-22) " :D Na neki tényleg szívás lesz meghalnia öregkorában úgy hogy semmi Armageddon nem történt!:D Bár szerintem Őrtorony kitalálja majd, hogy az Afganisztáni háború volt az Armageddoni csata és onnan ezer évet kell számolni és akkor jön majd Armageddon 2.0 :D

Aranyosi 2014.06.10. 11:22:45

@hotspur: Nem ő az akire gondolsz. Az idősebbik Vörös fiú felesége.
A nő még a Bételbe is beírt, hogy az állatoknak miért nem lesz feltámadás, mert nagyon szereti az állatokat és az új világba szomorú lesz és ott nem lesz bánt és fájdalom. Akkor hogy is van ez. Katasztrófa, ilyen embereket is hord a föd a hátán.

Niro 2014.06.10. 11:37:22

@Aranyosi: A felvetése pedig jogos:D A kettő összeegyeztethetetlen, tud ez gondolkodni ha akar!:D

ORION 2014.06.10. 12:45:40

@Aranyosi:""" A nő még a Bételbe is beírt, hogy az állatoknak miért nem lesz feltámadás, mert nagyon szereti az állatokat és az új világba szomorú lesz és ott nem lesz bánt és fájdalom. Akkor hogy is van ez."""Vajon a férjét is szereti ugy mint az állatokat??? Hát ilyennel sem találkoztam még!!!MEGDÖBBENTŐ!!!múhahahhaaa!! múhahahhaaa!! múhahahhaaa!! múhahahhaaa!!

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.06.10. 13:33:13

@hotspur: Az még hagyján, hogy saját maga ír kommentet a posztjához, de hogy még a saját kommentjeit is lájkolja! :D

hotspur 2014.06.10. 13:53:02

@Aranyosi: Hú, akkor ők azok, akik az esküvőjük előtt néhány héttel/hónappal ki lettek közösítve (vagy meg lettek feddve, nem emlékszem)? :)Az egész gyülekezet csámcsogott azon, hogy paráznaság miatt, és hogy már miért nem bírták ki... Ennek fényében külön vicces az a posztja, amiben a házasság előtti szexről nyilatkozik.
www.facebook.com/photo.php?fbid=10201114603933969&set=pb.1435258414.-2207520000.1402388426.&type=3&theater

rea23 2014.06.10. 14:07:22

@nicku: "még a saját kommentjeit is lájkolja!"
Jehova megengedi egyáltalán, hogy kiválasztottjai gonosz világi oldalakon lájkokkal ünnepeltessék magukat vagy éljenezzenek másokat? :-)

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.10. 15:45:06

@hotspur: Ahelyett, hogy a gyülekezet tagjai elszomorodtak volna a testvérük bukásán...

aranyBAGOLY · http://aranyköpet.hu 2014.06.10. 17:46:31

@Columba: Biztos "nagyon" elszomorodtak....mert mint tudjuk vannak egyenlőbbek (lásd: a vének és családtagjaii/befolyásos tagok/klánok) az egyenlők között!

nice try · http://jehovatanui.blog.hu 2014.06.10. 17:51:51

Megnéztem alaposan FB oldalát - ez a nő egy meseországban él! Még 2010 környékén aktívan járt színházba ahol is hercegnőnek öltözött be.... - meg kb annak is képzelte olyankor magát! No comment!

Ez az illető: felnőtt kinézetű (kor alapján) viszont gyermeki a lelke (kb 8-10 éves kislány)!

Lesznek még meglepetések az életében!

Niro 2014.06.10. 18:23:56

@nice try: Súly szegény tényleg, ha nem lenne kárörvendő még sajnálnám is.

igazsagkereso 2014.06.10. 18:24:53

@Aranyosi: Akkor még a közeli gyülekezetbe jártam és úgy mesélték az esetet, hogy a bétel levél előtt a férje véletlenül az ágyat rácsukta a macskára és így pusztult el. A feleség ki akadt rajta, a férjet gyilkosnak nevezte és erre született a levél, hogy lesz e feltámadásuk az állatoknak. Meg talán el akart válni, mert gyilkos volt a férje.

Iphone4s 2014.06.10. 18:31:51

@hotspur:" Azok, akik a házasság előtt nemi életet élnek, elkaphatnak valamilyen nemi úton terjedő betegséget "

Van benne igazság,de ezt a Biblia sehol nem írja.Mi van akkor ha már rég ismerik egymást és együtt vannak.Jó ez is paráznaság,de ez nem teljesen így van ahogy ő írja,hogy elkap valami nemi betegséget.

Iphone4s 2014.06.10. 18:33:36

Önkielégítés sem paráznaság,olvassa el a vének könyvét. :-)

Aranyosi 2014.06.10. 19:13:02

@igazsagkereso: Nem egyszerű az életük az már biztos.

Oswald Spengler 2014.06.10. 20:04:06

Sajnos szarkasztikus hangulatú az elmúlt pár napom-hetem.
Így tegnap írtam a Vörösné-nek és azóta a FB-on bibliai igazságokról váltunk gondolatokat.

Nem kell röhögni !!!!

A szösszeneteket majd publikálom.

Aranyosi 2014.06.10. 20:07:07

@Oswald Spengler: Én is váltottam vele pár szót, le tiltott,

Toronyőrbácsi 2014.06.11. 12:22:46

@nice try: Ez most poén?:) Én hülye meg nem mertem ogrénak öltözni.
www.youtube.com/watch?v=qAi7JIkmJDw

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.11. 12:52:47

Ehhez a fajta butasághoz csőlátás szükséges, azon pedig dolgozni kell. Először is el kell hitetni magunkkal, hogy ha sokan vagyunk, az önmagában jó. Illetve hogy két választás van: az Őrtorony Zrt. vagy az örök halál. Nem nehéz ebbe beleélnie magát, akinek van rá hajlama, csak ki kell zárni néhány kellemetlen tényt.

Közös tulajdonság az 50-es IQ + a megrendíthetetlen vakhit.

Oswald Spengler 2014.06.12. 13:01:16

Bemásolom a Vörösnével folytatott magasröptű beszélgetésem. Nem volt hosszú, mert hajnali 3:39-kor beírta,hogy Jehova üzent neki és elküldte a linket,ahol ki van posztolva. Mondjuk ennek nagyon örülök, hogy ennyire sokan olvassák ezt a blogot (is).
A commenteken nem röhögni !

Beszélgetés kezdete: hétfő
Oswald Spengler
9.6.2014 14:31
Oswald Spengler
Üdvözlöm Anita !
Megnéztem a profilképeit és a commentjeit.
Szeretném megkérdezni, hogy Ön normális-e ?
Köszönöm a válaszát,
Üdv,
OS
kedd
Anita Jeremiás Vörösné
10.6.2014 11:26
Anita Jeremiás Vörösné
ez milyen üzenet? miért kérdez ilyet? ki ön?
Oswald Spengler
10.6.2014 13:35
Oswald Spengler
Üdvözlöm !
Oswald Spengler
10.6.2014 13:38
Oswald Spengler
Ez egy személyes üzenet ill. kérdés volt. A fényképei közt nézelődve láttam,hogy Ön Jehova Tanújának vallja magát. A fényképek mellé ill. alá írt commentekből azonban az érződik ki, hogy Ön alig várja már,hogy sok millió ember elpusztuljon . A szeretet Istene ilyet biztosan nem akar.
kedd
Anita Jeremiás Vörösné
10.6.2014 16:48
Anita Jeremiás Vörösné
dehogy!! a gonoszság pusztulását várom és azt szeretném ha minden ember túlélné, bár minden ember!! ahogy Jehova is erre vágyik: (2Péter 3:9) "Jehova nem lassú az ígéretét illetően, amint némelyek a lassúságról vélekednek, hanem türelmes hozzátok, mert nem kívánja, hogy bárki is elpusztuljon, hanem azt kívánja, hogy mindenki megbánásra jusson." akit csak lehet meg fog menteni, és mi is ezen vagyunk ingyen, szeretetből és közel az újvilág amikor minden szép és jó lesz, nagyon várom már!!

Oswald Spengler 2014.06.12. 13:03:34

kedd
Oswald Spengler
10.6.2014 19:57
Oswald Spengler
És úgy tettszik gondolni, hogy csak Jehova Tanúi jutnak be ebbe az "újvilág"-ba ?
Segítene megmutatni a Bibliából -hangsúlyozom,hogy csak a Bibliát fogadom el hiteles Írásnak-, hogy miért lehetnék én abban biztos,hogy Jehova Tanúi lettek csak arra kiválasztva,hogy az egész világon ők hirdessék egyedül az Evangéliumot ?
Köszönöm a válaszát.
Anita Jeremiás Vörösné
10.6.2014 20:35
Anita Jeremiás Vörösné
Bárki, aki igyekszik megismerni Teremtőnk és közeledni hozzá és cselekedni akaratát!! (Róma 10:13) Mert „mindenki, aki segítségül hívja Jehova nevét, megmentésben fog részesülni”. (Máté 7:13, 14) Menjetek be a szűk kapun; mert széles és tágas az az út, amely a pusztulásba visz, és sokan vannak, akik azon mennek be; 14ellenben szűk az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják.
(Máté 7:21-23) Nem mindenki fog bemenni az egek királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram«, hanem az, aki cselekszi égi Atyám akaratát. 22Sokan mondják majd nekem azon a napon: »Uram, Uram, nemde prófétáltunk a te nevedben, démonokat űztünk ki a te nevedben, és sok hatalmas cselekedetet vittünk véghez a te nevedben?« 23De én akkor megvallom nekik: Soha nem ismertelek titeket! Távozzatok tőlem, ti, akik törvénytelenséget műveltek! (János 17:3) Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek rólad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról.
(1Timóteusz 2:3, 4) Ez jó és elfogadható a mi Megmentőnk, Isten szemében, 4akinek az az akarata, hogy mindenfajta ember megmentésben részesüljön, és az igazság pontos ismeretére jusson. (1János 2:15-17) Ne szeressétek a világot, se a világban levő dolgokat. Ha valaki a világot szereti, nincs meg benne az Atya szeretete; 16mert mindaz, ami a világban van — a test kívánsága, a szem kívánsága és az életben birtokolt javak látványos fitogtatása —, nem az Atyától származik, hanem a világtól származik. 17Azonkívül a világ elmúlóban van, s ugyanígy a kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
(1János 2:25) Azonkívül ez az az ígéret, amelyet ő maga ígért nekünk: az örök élet.
(Ézsaiás 43:7) mindenkit, aki nevemről neveztetik, és akit dicsőségemre teremtettem, akit megformáltam, igen, akit megalkottam.«
(Ézsaiás 43:10-12) „Ti vagytok az én tanúim — ez Jehova kijelentése —, igen, szolgám, akit kiválasztottam, hogy ismerjetek és higgyetek bennem, és megértsétek, hogy én ugyanaz vagyok. Előttem Isten nem formáltatott, és utánam sem lett egy sem. 11Én, én vagyok Jehova, és rajtam kívül nincs megmentő.” 12„Én szóltam, megmentésről gondoskodtam, és hallattam azt, amikor nem volt idegen isten köztetek. Így hát ti vagytok az én tanúim — ez Jehova kijelentése —, és én Isten vagyok.
(Ézsaiás 44:8) Ne rettegjetek és ne rémüljetek meg! Vajon nem hallattam veled már akkortól fogva, és nem mondtam meg? Ti vagytok az én tanúim. Van-e Isten rajtam kívül? Nincs, nincsen Kőszikla. Én nem tudok egyről sem.«”
(János 15:27) és nektek is tanúskodnotok kell, mert kezdettől fogva velem voltatok.
(Cselekedetek 1:8) de erőt kaptok majd, amikor a szent szellem eljön rátok, és tanúim lesztek mind Jeruzsálemben, mind egész Júdeában, és Szamáriában, és a föld legtávolabbi részéig.”
(Cselekedetek 15:14-17) Simeon részletezte, hogyan fordította először az Isten a figyelmét a nemzetekre, hogy népet szerezzen közülük a nevének. 15És ezzel egyeznek a Próféták szavai, mint ahogy meg van írva: 16»Ezek után visszatérek, és újjáépítem Dávid leomlott lombsátorát; újjáépítem romjait, és ismét felállítom, 17hogy akik megmaradnak az emberek közül, komoly igyekezettel keressék Jehovát, minden nemzetből való emberekkel együtt, azokkal, akik az én nevemről neveztetnek. Ezt mondja Jehova, aki véghezviszi ezeket,
(Cselekedetek 5:42) És a templomban és házról házra mindennap szakadatlanul folytatták a tanítást és a jó hír hirdetését a Krisztusról, vagyis Jézusról.
(Cselekedetek 20:20) eközben nem tartottam vissza magam attól, hogy elmondjak nektek mindent abból, ami hasznos, és attól sem, hogy nyilvánosan és házról házra tanítsalak benneteket,
(Lukács 10:1) Ezek után az Úr kijelölt hetven másikat, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helyre, ahová ő maga is menni készült.
(Máté 24:14) És a királyságnak ezt a jó hírét prédikálni fogják az egész lakott földön tanúságul minden nemzetnek, és akkor jön el a vég.
(Máté 28:19, 20) Menjetek hát, és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket, kereszteljétek meg őket az Atyának, a Fiúnak és a szent szellemnek nevében, 20és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek. És íme, én veletek vagyok minden napon a világrendszer befejezéséig.”
Anita Jeremiás Vörösné

Oswald Spengler 2014.06.12. 13:06:04

Anita Jeremiás Vörösné
(1Péter 2:9) Ti azonban „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, különleges tulajdonnak szánt nép vagytok, hogy mindenfelé hirdessétek annak kitűnő tulajdonságait”, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságába hívott titeket. (Ámós 9:11, 12) »Azon a napon felállítom Dávid lombsátrát, mely összeomlott, és megjavítom rajta a réseket. Felállítom romjait, és felépítem, mint a régmúlt napokban, 12hogy birtokba vegyék, ami megmaradt Edomból, és mindazokból a nemzetekből, melyek a nevemről neveztetnek« — ez Jehova kijelentése, aki véghezviszi ezt. (2Krónikák 7:14) és megalázkodik az én népem, amely nevemről neveztetik, imádkozik, és keresi arcomat, és megtér gonosz útjairól, akkor én meghallgatom őket az egekből, megbocsátom bűnüket, és meggyógyítom földjüket.
ti lesztek az én tanúim akik nevemről neveztetnek, azaz Jehova tanúi!!!! mert az Isten neve, Jehova !! (Zsoltárok 83:19) !!
(Sofóniás 3:9) Akkor tisztává változtatom a népek nyelvét, hogy mindannyian segítségül hívják Jehova nevét, hogy vállvetve szolgálják őt.« (Sofóniás 3:12) És meghagyok benned egy alázatos és szerény népet, és ők Jehova nevénél keresnek menedéket. (Jeremiás 14:9) Miért válsz olyanná, mint a riadt ember, mint az olyan vitéz, aki képtelen megmenteni? Hiszen te közöttünk vagy, ó, Jehova, és mi viseljük a te nevedet. Ne hagyj cserben minket! (Ézsaiás 44:8) Ne rettegjetek és ne rémüljetek meg! Vajon nem hallattam veled már akkortól fogva, és nem mondtam meg? Ti vagytok az én tanúim. Van-e Isten rajtam kívül? Nincs, nincsen Kőszikla. Én nem tudok egyről sem.«”
Anita Jeremiás Vörösné
10.6.2014 20:48
Anita Jeremiás Vörösné
Isten neve Jehova, írja a Katolikus és a Károli Biblia is és számos más fordítás is, neten és élőben is!! valamint ez a két oldal nagyon jóó : divine-name.info/ Jehova neve ott van a legnagyobb költők írók zeneszerzők stb műveikben, és fontos épületeken ,templomokban, királyi ruházaton, stb és még a vatikánban is. .valamint a magyar lírában, ruth.blog.hu/2011/05/11/jehova_neve_a_magyar_liraban a legnagyobb magyar költőink műveiben is, igen, ahogy Jókai Mór is írta: "Egy az Isten! A Jehova Isten."
A mellékletet törölték, vagy a megosztónak nincs engedélye, hogy veled is megossza.
Anita Jeremiás Vörösné
10.6.2014 20:48
Anita Jeremiás Vörösné
remélem, hogy tudtam válaszolni a kérdéseire!!
szerda
Anita Jeremiás Vörösné
11.6.2014 3:39
Anita Jeremiás Vörösné
köszönöm nagyon kedves vagy!! jehovatanui.blog.hu/2014/06/09/az_ortoronyorok_nevu_facebook-csoportunk_uzenetet_kapott?utm_medium=doboz&utm_campaign=bloghu_cimlap&utm_source=kult nem kerestem nem is gondoltam, de Jehova mégis elküldte még ma hozzám!! én is nevettem rajta!! hát szép!!! gratulálok!!! de akkor is lebuktatok, ennyi, és majd ha eljön az idő, fogjátok tudni hogy mi ellen harcoltatok, Ki ellen, hogy Ki JEhova!! és a tanúik!! bánni fogjátok de már késő lesz, bár mind észhez térnétek bárcsak!! szóval ennyi volt, gondoltam de adtam esélyt nem kellett volna!! hitehagyott vagy!! tiltalak!!!! JEhova fog győzni!!

Oswald Spengler 2014.06.12. 13:08:13

2014.júniusát írjuk.
Szégyellem,hogy valaha is Jehova Tanúi közt voltam.

f i n i t o (törölt) 2014.06.12. 13:48:36

@Oswald Spengler: kár, h ilyen hamar véget ért ez a diskurzus :) egy-két gyöngyszemet azért még odadobhatott volna a 'disznóknak' :D

miért írod azt, hogy "voltam"? papíron még jt vagy, nem? vagy lemaradtam valamiről?

egyébként még lógsz az emlékünnepi beszámolóval :) látod tényleg érdekel, ha így, hónapokkal később is felhozom :)

ORION 2014.06.12. 17:52:30

Anita Jeremiás Vörösné is mindent prédikál csak épp a KRISZTUST NEM!!! Szomorúúúú!!!!

bornagain 2014.06.12. 21:07:52

www.facebook.com/photo.php?fbid=1394459930818522&set=a.1375918162672699.1073741825.100007635843036&type=1&theater
Komment: Rozsa Olajos Ez egy boldogság !!!!!!
Katarína Ripčuová ETTOL NAGZOBB KIVALTSAGUNK NEM LEHET VEGEZNI EZT E MUNKAT BAR EN IS NAGZON FAZOS VAGYOK

Az igazi boldogság titka??

LPoti 2014.06.12. 23:16:02

@rea23: "Én nem értem ezt a páni félelmet a Sátántól. Jézus mikor pánikolt ennyire tőle? Ha ők vannak az igazságban, akkor miért nem söprik el az ördögöt egy Biblia idézettel úgy, ahogy azt Jézus is tette? Miért kell ilyen pánikrohamot kapni, ha valakinek más véleménye van a dolgaikról?"

nagyon igaz, amit írsz! :)

mitisirjak 2014.06.13. 08:02:38

@Oswald Spengler: Szégyelheted is, mert gusztustalan féreg vagy! :O

mitisirjak 2014.06.13. 08:06:19

@ORION: Neked muszáj volt megszólalni?

Iphone4s 2014.06.13. 11:10:28

@Oswald Spengler: Ők tudják,ha kell nekik gyerek...:-)

Iphone4s 2014.06.13. 11:12:48

@Oswald Spengler: Nem is az Atya Fiú és a szent szellem nevében van a bemerítés.Nem gondolkodik,vagy nem tudom.

Iphone4s 2014.06.13. 11:16:59

@Oswald Spengler: Máté28:19,20 És íme, én veletek vagyok minden napon.....i.u.400 tol egészen Russelig nem voltak igaz követők ?Akkor Jézus hazudott ? Ő nem olyan tudjuk.Mesélnek fűt fát mint ahogy ORION is írja,de Jézust nem hirdetik csak felszínesen.Gyertek a vodafonhoz olcsó a percdíj,mondja a tanú testvér.(örtoronyhoz)

f i n i t o (törölt) 2014.06.13. 12:02:25

@mitisirjak: te meg egy aljas köpönyegforgató :O ja, és agyilag zokni :O

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.13. 12:11:07

@mitisirjak: Tegyél fel egy szájkosarat, mert megharaplak!

f i n i t o (törölt) 2014.06.13. 12:33:10

@Johnny Joker: like :) ja az nincs :P

nagyon csöndbe vagy disqus ügyben, biztos meglepire készülsz :D

.
.
.
.
.

bírod még, vagy mostmáhaggyamabba? :)

ORION 2014.06.13. 18:36:00

@mitisirjak: Muszáj volt bizony!!! ORION bácsi majd ír nektek Krisztusról bőven, mint ahogy eddig is tette hogy ismerkedjetek vele mert nagyon hiányosak az ismereteitek róla.

Oswald Spengler 2014.06.13. 18:54:49

@mitisirjak: Vedd úgy,hogy kaptál két maflást tőlem.
Mit képzelsz magadról ?

ORION 2014.06.13. 18:57:44

@mitisirjak: NÉZD CSAK!!! Apostolok Cselekedetei:9:20 És azonnal prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy ő az Isten Fia.
János Evangéliuma:17:3 Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.
I. Korintus levél:1:23 Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot;
I. Korintus levél:1:24 Ámde magoknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcseségét.
II. Korintus levél:4:5 Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért.
Galátzia levél:3:27 Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel.
Efézusi levél:4:20 Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust;
Efézusi levél:6:24 A kegyelem legyen mindazokkal, akik szeretik a mi Urunk Jézus Krisztust romlatlanságban. Ámen.

skybell 2014.06.13. 19:28:52

@undercover: disqus-on már túl vagyunk!

f i n i t o (törölt) 2014.06.13. 20:21:01

@skybell: dehogyis :) a disqus-on akkor vagyunk túl, amikor én azt mondom!

na komolyra fordítva a szót, kedves önjelölt doorbell testvérem a zűrben, ne nyilatkozz mindenki nevében :) ez a politikusoknak se szokott összejönni :) van még kérdésed? nincs, köszi, további szép csengetést, ne feledd: 3 rövid 3 hosszú 3 rövid (ne a piára gondolj)

:D

skybell 2014.06.14. 09:38:05

@undercover: értékelem az erõlködésed, de a disqus itt nem mūködött mint kommentmotor! nem azt vonom kétségbe, hogy jó az a kommentmotor vagy sem, hanem a blog mūködése szempontjai szerint nézem. és azon szempontok szerint nem jött be, nem aratott nagy tetszést, stb stb.! van egy olyan szempont is a weben, hogy vmi minnél egyszerūbb (használat szempontjából, az olvasó-kommentelõ szempontjai szerint) az annál jobb a Blognak, és ezt a jelenlegi felület maximálisan tudja!

f i n i t o (törölt) 2014.06.15. 14:27:37

@skybell: azabetyármindenit :) kisember :) nagy lesz rád ez a kabát ...

1.) értékelni mások erőfeszítését főnöki székben ülők, vagy olyanok szokták megtenni, akikért teszik az erőfeszítést ... namost te se főnök nem vagy itt, se nem érted koptatom a szám ... szóval arcodból vissza kellene venni amíg nem késő

2.) tárgyi tévedésben vagy ... disqus több hétig működött itt, több száz komment keletkezett, több mint az utóbbi időben ebben a komment rendszerben, többen, akik ellene voltak végül azt mondták, hogy jó lesz ez, csak szokni kell ... szóval a "nem működött" egy hazugság :)

3.) a "stb., stb" érvelés kifejezetten a felületes, felszínes emberek szókincse! ne húzd fel magad :) tudom, eleget éltem már, hogy tudjam :)

4.) na ezen mindennek a vége: "van egy olyan szempont is a weben ..." hahaha :DDD mi ez a hasba akasztó üres duma? ilyet csak infó hiányos, műveletlen emberek mondanak érvként ... tesó, ne röhögtesd már ki magad! ilyen alapelv nincs :) ez egy marhaság ... ezzel a mondatoddal le is írtad magad

szóval, belekotyogsz olyanba, amit nem neked címeztem ... azért ehhez hülyeség, vagy magabiztosság kell ... csak hát az utóbbihoz nem árt némi alap, mert amúgy jön a pofára esés

ha valaki ismeri a disqus-os kommentjeimet kb fél évre visszamenőleg, az tudja, hogy a jj-t rendre, újra és újra piszkálom ezzel annak ellenére, hogy tudom, vagy legalábbis úgy érzem van ráció abban, hogy nem rakja vissza, még akkor se, ha több dolog egyértelműen mellette szól

aszonta vissza jött, hát gondoltam megtréfálom, de nem tudta lereagálni, azt hiszem nem is akarta - na ebbe kotyogtál te bele vesztedre :/

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.17. 21:05:29

@river flows: Vedd feleségül, TÖKÉLETES párost alkotnátok! Mehetnétek szükségterületre a jw.org-ot prédikálni például Észak-Koreába, biztosan vállalod Istenért. Ott nagyobb a szükség, mint itt az "elméjükben beteg" hitehagyottak között!
süti beállítások módosítása