EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

“Ez az Emlékünnepünk lesz az utolsó?” – Az Őrtorony így ingerli a Tanúkat 2014-re

2014.03.08. 17:09 | Johnny Joker | 356 komment

last-memorial.jpg

Az Őrtorony azzal eteti a Tanúkat, hogy ez az emlékünnep lesz az utolsó számukra Armageddon előtt

2014 kora októbere jelzi majd pontosan a 100. évfordulóját annak, hogy Krisztus uralkodni kezdett a mennyből  - Jehova Tanúi tanítása szerint.

Ahogyan arra ez az oldal már rámutatott, a századforduló elérkezése miatt Őrtorony Társulatnak némi szégyenkezést kellene éreznie, mivel évtizedeken át azt tanította, hogy a Krisztus 1914-es megkoronázása és Armageddon közötti időszak csupán egy “rövid korszak” lesz. (Jel 12:12)

Azonban ahelyett, hogy csökkentenék a jelentőségét, a legfrissebb kiadványokban komoly erőfeszítés mutatkozik a 2014-es év kihangsúlyozására, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy növeljék a Tanúk közötti várakozást. Egy világos példája ennek a kizárólag Tanúk számára elérhető “Mi Királyság szolgálatunk” füzet márciusi kiadása.

Az utolsó bekezdés a 2. oldalon, abban a cikkben, ami a közelgő emlékünnepről szól, így hangzik:

DSC_0002.JPG

A Tanúk nem késlekednek majd rámutatni, hogy a fenti bekezdés nem mondja határozottan, hogy a 2014-es Emlékünnep MINDENKÉPP az utolsó lesz. Ennek a gondos megfogalmazásnak minden kétséget kizáróan mégis az a célja, hogy egy fejbólintással adózzon 1914 centenáriumának, mivel a cikk írói úgy utalnak a 2014-es Emlékünnepre, mint egy kivételes lehetőségre a hálájuk kimutatására”. Miért kellene az ez évi Emlékünnepnek kivételesebbnek lennie, mint az összes többinek, ha nem a centenárium miatt.

goldfish-elephant.jpg

Ha az Őrtorony Armageddon-előrejelzéseiről van szó, vajon elefánt, vagy aranyhal vagy inkább? 

Noha az írók nagyon helyesen óvakodnak attól, hogy határozott jóslatokba bocsátkozzanak, azt biztosan elmondhatjuk róluk, hogy játszanak a Tanúkkal – arra bátorítják őket, hogy Armageddon 2014-es eljöttének lehetőségét dédelgessék magukban.

A remény ilyesfajta felpiszkálása rövid távon talán jó eredményeket szülhet, és néhány Tanút arra ösztönözhet, hogy még egy utolsó erőfeszítést tegyen a 2014-es emlékünnepi időszak kedvéért. Hosszú távon azonban a hamisan előidézett várakozások mindig visszaütnek, amint már láthattuk az 1975-öt követő években is, amikor az arra az évre vonatkozó beteljesületlen jóslat után a Tanúk tömegesen hagyták el a szervezetet.

Mindig lesznek aranyhal-típusú Tanúk, rövid emlékezettel, akik készségesen válaszolnak az Őrtorony BÁRMELY noszogatására, ha Armageddon közelsége merül fel, függetlenül attól, hogy hányadszorra hangzik is el. Ugyanakkor léteznek elefánt-típusú Tanúk is, akik nem hajlandóak olyan könnyen elfelejteni a múltat, ahogyan ezt az Őrtorony szeretné.

Ami az utóbbiakat illeti, az Őrtorony jól teszi, ha megfontolja a lépéseit.

Forrás: jwsurvey.org

Fordította: Eve, Columba

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr725849997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nεω 2014.03.14. 12:10:13

@in Freiheit:

Ha beidézted ide azokat az idézeteke, az annyit tesz, hogy egyben a te érveid is.

Én meg azért nem vitatkozom veled, mert ez semmit nem fogsz fel abból amit írnak neked.

Függetlenül attól, hogy mit gondolok a háromság témáról, a JT verzió erősen lebutított, agymosott, és szembe megy azzal amit a Biblia tanít, azáltal, hogy arcátlanul átírják a Bibliát is a saját érdekükbe, ahelyett, hogy legrosszabb esetben egyes versekre azt mondanák: "ezt nem értjük".

Ha elfogadod a háromságot, ha nem, néhány kérdés marad nyitva. Ugyanakkor egyértelmű versek vannak a Bibliában Jézus Istenségére, imádatára, nevének segítségül hívására vonatkozóan, ráadásul a Jehovára vonatkozó próféciákat is ő teljesítette be.

A Lélek személy voltára több bizonyíték van, mint arra, hogy csak egy erő.

A kérdésedre még nem kerestem választ, hogy a Lélek miért nem tudta, hogy mikor van az a nap, de ez a kérdés nem változtat a többi tényen, és nem engedi hogy ezen az alapon kiforgasd az egész Szentírást.

f i n i t o (törölt) 2014.03.14. 13:15:04

@in Freiheit: hülyeségeket beszélsz

30 éve azt se tudtuk, mekkora baromságokat tanított rásszel ... azt se tudtuk pontosan, hogy milyen történelmi hagyatéka van a jt kultusznak

nem láttunk képet ráderfordról, amikor épp jókedvében van

nem olvashattuk macmilen könyvét, amiből kiderül, hogy védőoltást fogadott le, holott az társulatilag tilos volt anno, de hát igazgatósági tag megtehette, inkább megváltoztatták a tanítást

a pedofil és egyéb bírósági esetekről meg szinte semmi nem derült ki

most már TUDJUK, hogy jt is csak egy vallás, ami abban különb, hogy mint a farizeusok anno, kürtöltettek maguk előtt, ők is ezt teszik 2000 év különbséggel, de a szellem ugyanaz ...

te KOMPLETT HÜLYE VAGY :)))

megismétlem:

a jhvh nincs benne az új szövetségben.

PONT

hogy ez titeket szarul érint az nem az én bajom

hogy ki mivel magyarázza ezt meg, az engem nem érdekel

amit tudok azt tudom, és levonom belőle a magam következtetését

ennyi

nem akarok már beállni egyik magyarázat mögé sem ... mert a tutit nem tudja senki, csak csúri csavarja a bibliát

én megáltam ott

Nεω 2014.03.14. 13:29:51

@undercover:

Nem is hülye! Tök okos. Mindig igyekszik mérlegelni az ellenérveket, mindig átgondolja azokat és annak fényében felel. Nem agy mosott, nem tipikus példája annak amit a vezetősége csinál, nem áll a hazugság mellé, a hamis próféták mellé, őszinte, intellektuálisan becsületes. Nem értem mi bajod van vele, de komolyan.

Én szeretem, mert nem idegesítő amit csinál, és legfőképpen mert egyenes jellemet takar.

f i n i t o (törölt) 2014.03.14. 14:18:07

@Τιμόθεος: én valószínűleg halálra szívatnám a srácot, kitörölgetném a kommentjeit, letiltanám, aztán vissza, talán át is írnám egy két hozzászólását :D

miért???

mert ugyanazt tenném vele, amit a szervezet tesz mindenki mással

1. átírják az idézeteket, hogy őket támogató szöveg legyen belőle

2. a kritikát elhallgattatják

3. és ha kívülállóként összetűzöd velük a bajuszt, visszaélnek az erőfölényükkel

én ugyanezt adnám neki vissza, és amikor rinyál, akkor figyelmeztetném, hogy azt kapja, ami jár - és most nem hitlertől idéztem!?

azon meg kár agyalni, hogy akkor pont olyan szemetek lennénk mint a szervezet

ez butaság, így a töketlenek gondolkoznak, de majd rájönnek, amikor a szomszéd az ő kertjükbe szarik, hogy nem akkora gonoszság visszadobni, és ha véletlen a napágyra esik ... háááát

de hálistennek ez nem az én gondom :) majd az ittlévő keresztények jókeresztény módon megoldják ... vagy kiderül, hogy az se műkszik :DDD

leslie07 2014.03.14. 14:21:49

@kingdom: Írd be a google keresobe.Internetes
konyvkinálatokban találkoztam vele tegnap.
Én nem értek németul,ezért nem rendeltem.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2014.03.14. 14:22:58

@leslie07: ...én épp tanulom:)
Utána nézek köszi.

leslie07 2014.03.14. 14:26:16

@taxy443: Inkább egy hazug hiresztelés.
Arról van szó ugyanis, hogy sok korábbi
OT kiadványt ok maguk átirtak. Erre lettunk figyelmesek egy néhányan. Az átirások jellege azonban mindig a legújjab tanítás irányába tortént. Lehet, hogy sok tanú megkérdezte,
hogy mi az oka annak, hogy a nyomtatott példányok és az online konyvtárban lévo példányok néhol eltérnek. Erre, hogy magáról a szervezet ilyen jellegu munkájáról eltereljék a figyelmet, ráfogták, hogy valaki illetéktelenul hatolt be és változtatta meg azokon a helyeken az OT kiadványokat.

leslie07 2014.03.14. 14:29:42

@kingdom: Irigyelek. DE jóindulatúlag.
Képzeld el 80 a világ kulonbozo részérol
olyan fontosnak tartotta a Septuagintát
lefordítani, hogy 10 évig szorgalmasan munkálkodtak e nagy feladaton.
A talmudista zsidóknak a befolyásának koszonhetoen alig kapsz errol a fontos
tényrol információt, foleg Magyarországon,
pedig már a 90-es évek végén befejezték a fordítást.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2014.03.14. 14:59:29

@sefatias: "mindenki más részletet, és máshogy lát. Nálunk okosabbak sem tudnak dűlőre jutni. Én kezdem úgy érezni, hogy nem is kell"

Ja.... egyszer minden nagyokos eljut oda,hogy nem kell más csak az szimplán az amit Jézus mondott. >"Gyere és kövess engem!!!" Egyszerű kérés és egyszerűen lehet rá válaszolni.Ennyi.

>>Ez Krisztus teológiája<< a többiek meg vitatkozzanak csak a partvonalról...

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2014.03.14. 15:02:58

@taxy443: Sokallod egy kicsit az árát???

-ugyan már, magyar viszonylatban is csak két havi cigi ára :)

f i n i t o (törölt) 2014.03.14. 15:11:24

@taxy443: az milyen már, hogy a BŐRKÖTÉSES újvilág fordítás sima MŰBŐR valójában ... Amikor megjelent azzal hergelték a tesókat, hogy milyen drága a BŐR kötés, holott nem is az!!!

Emlékszem ment a totó hogy 10-15000 biztos lehet az ara, amit illik bedobni a ládába...

Rohadt hazug banda.

taxy443 2014.03.14. 15:11:25

@kingdom: Az ami mindenkinek szól, azt mindenki meg kell hogy értse. Ez már az elején szemet szúrt mikor ide találtam, és elkezdtem utánanézni a dolgoknak. Bővebben 1Kor eleje.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2014.03.14. 15:22:54

@taxy443:
Bizony így van egyből Mózes jutott erről eszembe:

5Móz 29:29 "A titkok az ÚRéi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a mi fiainkéi mindörökké, hogy ennek a törvénynek minden szavát megtartsuk."

Szóval ami rejtve van mint 'titok' azok az Úréi,az ő hatásköre...ezt tudomásul kell venni,ennél messzebbre menni nem bölcs és nem is ajánlott mert belevásik a fogunk.

... No de ami a miénk vagy amivel gazdálkodhatunk azok a meglévő kinyilatkoztatott dolgok,...ezt mindenkinek értenie kell és lehet is.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2014.03.14. 15:35:04

@undercover: Emlékszem ugyan ez ment az első megjelent társulati CD-kkel is...bejelentés valami ilyesmi volt,hogy "mindenki tudja mennyibe kerül egy CD ha bemegy a hanglemezboltba vásárolni"...csakhogy tudjunk kalkulálni... :)

...igen ám,de az már akkor is ismert tény volt még ha kevesünk előtt is és más forrásból ugyan,hogy egy cd nagyüzemi előállítási költsége úgy 70 Ft volt akkor !!!
A WT is vett ilyen nagyüzemi gépsorokat anno a cd előállításhoz.
Képzeld mennyit kaszáltak...világszinten.
A tesók abban a tudatban adakoztak,hogy az több ezer ft,...holott éppen,hogy nem :)

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2014.03.14. 15:43:13

@undercover:
Amúgy az első angol NW transzlésönöm (közepes arany metszett bordó a kilencvenes években) nekem tényleg igazi bőrből volt,....gondolom az volt a beetetős időszak mert utána néhány évvel csak műbőrt lehetett rendelni ami kísértetiesen igazi bőrnek látszott,de már nem volt az.

unicumi 2014.03.14. 15:50:57

@leslie07: Kb. Két éve be volt olvasva egy levél a szolgálatin, hogy a jw orgon ezután már csak az 1980 utáni dolgok lesznek és a társulat jogot formál rá, hogy az azóta történt változások már törölve legyenek az eredeti Őrtoronyban találtakból! Ez azt jelenti, hogy, ha valaki most szeretné olvasni az interneten az adott írást,már nem azt találja, ami akkor volt nyomtatva. Ezt én akkor már csalásnak mondtam, de senki nem figyelt fel rá! A. 80 előtti kényes témákat kiiktatták, az azóta lévő új világosságokat meg átírták! Aki őket kezdi olvasni, az meg nem sejt semmit!
Mekkora gazemberek!

f i n i t o (törölt) 2014.03.14. 15:57:56

@kingdom: nem emlékszem valódi bőr kivitelűre, nekem mindig is csak a műbőrös verzió volt, na meg a sima fekete

de nyakam rá, hogy az irodalom rendelési íven még mindig bőrkötéses biblia szerepel

ja, a cd rommal ugyanez ment ...

de amikor ingyenesek lettek a folyóiratok, akkor is ment a totó, hogy mi eddig kedvezményes áron kaptuk, és hát a valós ára ennél jóval magasabb, volt aki cc. 1000 forintról beszél, holott ez mikor is volt 93-ban?

tiszta rablás ... átverés

unicumi 2014.03.14. 16:15:36

@leslie07: Amikor kirobbant ez a nagy pedofil balhé és itt blogon is olvastam, két éve volt egy hetes vének iskolája, ahol közölték velük a változást!
A társulatnak muszáj volt meglépni a belső elrendezés változtatását, hogy védeni tudja magát!
Nekem maga a koordinátor mondta el, elhamarkodva, mikor felhoztam a pedofil pert. Elöször el sem akarta hinni, aztán elszólta magát kifecsegve a bizalmas infót.
Ez tehát nem olvasható sehol, csak a vének szóló belső, szigorúan bizalmas iratokban!

Nεω 2014.03.14. 18:25:50

@undercover:

Hája. Teljesen igazad van! Ő meg agy nélkül teljes mellvérttel nyomatja a sok zöldséget. Még aminek lenne rációja, azt is agyoncsapja az arcátlan stílussal és inkorrektséggel.

unicumi 2014.03.14. 19:36:44

@Τιμόθεος:" Ő meg agy nélkül teljes mellvérttel nyomatja a sok zöldséget. Még aminek lenne rációja, azt is agyoncsapja az arcátlan stílussal és inkorrektséggel."

Szellemi vegetáriánus, ezért kell a sok zöldség.
A stílust azért nem tarthatod érvnek pajti! Nem védem én őket, ne gondold, de ne a stílus legyen a baj! Aki mond jókat, hámozzuk meg és nézzük meg a belsejét!
A csomagolás az félre vezethet! Lehet, hogy ami benne van a rasnya papírban, az jó is lehet, de a csodás csomagolás is tartalmazhat fekáliát!
Ne foglalkozzunk a külsőségekkel! Ebbe mentünk bele eddig is a szervezetbe!
A barátunkat ismerem! Nem kéne a stílusával foglalkozni! Pánikol! Maga sem találja a helyét! Tud mindent, nem kell győzködni róla!
Az utolsó szamuráj, aki akkor is harcol,amikor a háborúnak már harminc éve vége!
Már sokszor jeleztem, hogy egyáltalán nem hülye! Ezt vegyétek alapnak! A támadása nem segít!!!
Olaj a tűzre és kész a perpetum mobile.
Éheztetés a megoldás, amit már évek óta nyöszörgök! Ameddig tápláljátok, mert ügyesen ki provokálja, addig idegesíteni fog mindenkit!!!
Az idegesítése tettekre, szavakra serkent mindenkit, de ezekre reagálni, az öngól!
Ne higgyen senki abban, hogy meg lehet győzni azt, akit nem is kell meggyőzni!
Ameddig próbáljátok őt meggyőzni, csak erősítitek(jük)!
El búcsúzik ezerszer és jön vissza kétezerszer!
Érted ezt pajti! Hogy ne értenéd, van neked valamid.

Nεω 2014.03.14. 20:24:59

@unicumi:

Tudom, hogy nem hülye, nem is ezt mondom.

"A stílust azért nem tarthatod érvnek pajti"

Ezzel nem értek egyet teljesen, főként mert ilyet nem is mondtam.

Érvei azon túl, amiket már ismerek, a kritikákkal együtt, nekem újat még soha nem mondott.

Stílus alatt azt értem, amit a VT is művel. Nem érdekli az igazság, nem érdeklik a komoly ellenérvek, maximum olyan szinten, hogy eleve kizárják (ez nem lehetséges, tehát be kell bizonyítani az ellenkezőjét, illetőleg nem is, hanem bele kell préselni az ellenkezőjét valamiféle önmaguk által felállított keretbe.

Szóval, utálom az inkorrektséget, utálom azt, aki hazugok mellé áll és védi őket. Ezen túl már nem érdekel, hogy miket ír, mert ugye eleve sose mond újat, másrészt még a rendes emberi kommunikációtól is elzárja magát a fentebb elmondottak miatt.

Én azt teljes mértékben megértem, és alá is írom, hogy ha valaki az IGAZSÁGOT mondja, akkor teljesen mindegy, hogy hogyan teszi, mert attól az még az igazság marad.

Más dolog, hogy mint személy, vagy ember nem lesz szimpatikus.

De itt még csak erről sincs szó, hiszen ő csak az őrtornyos demagóg rizsát szórja, amitől mindenki felpuffad.

Szóval én csupán az értelmes emberi kommunikációról nyilatkoztam vele kapcsolatban, nem pedig arról, hogy ő jókat mond, én meg nem fogadom el őket egyszerűen azért mert nem jön be a stílusa.

Példa:

Van egy jó kérdése, ami mondjuk felhasználható ha a háromság ELLEN akarsz érvelni.

Ha normálisan reagálna a témában fellelhető összes tényre, és nem inkorrekt módon, úgy mint a társulat, akkor nem csapná agyon a racionális kérdést, jogos kérdést, mert akár tárgyalni is lehetne róla. Így azonban nincs értelme.

Tudod... ne vesd az igazgyöngyöt...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.03.14. 20:56:27

@unicumi: "Két éve be volt olvasva egy levél a szolgálatin, hogy a jw orgon ezután már csak az 1980 utáni dolgok lesznek és a társulat jogot formál rá, hogy az azóta történt változások már törölve legyenek az eredeti Őrtoronyban találtakból! Ez azt jelenti, hogy, ha valaki most szeretné olvasni az interneten az adott írást,már nem azt találja, ami akkor volt nyomtatva"

Kész szerencse, hogy nekem megvan. Nem is tudom mi lenne velem

Virago_1000 2014.03.14. 21:43:07

@kingdom: A cd-k agyon vannak vagva szerzoi jogdijjal, kiadoi haszonnal, terjesztoi dijjal, meg az anyam kinjaval is, azert olyan dragak. A szerencsetlen nyomorult zenesz meg alig kap belole valamit.
Az ures cd-ken is van szerzoi jogi dij (hasonloan mint az uzemanyagon jovedeki ado)

Csak nezd meg, legutobb a Tankcsapda mit csinalt: A Rockmafia c. albumot 2 eve is kepesek voltak 990 ft-bol kihozni, es csak benzinkutakon lehetett kapni.

Amugy meg a cd 70 ft-s eloallitasi koltsegerol: Szerintem elirtad a tizedesvesszot :)) Mert az kihozhato kevesebbol, mint 2 ft, akkora peldanyszamoknal, mint ami az ortorony szarvezetnel elofordul.

leslie07 2014.03.14. 22:42:34

@unicumi: Milyen jó, hogy itt vagy.
ěn már magam sem tudom, hogy hol olvastam róla,ellenben te ,aki nem régen még a bizalmas
információk kozelében lehettél legalább igazolni tudod.Ennél a magyarországi esetnél,
ha azt a vének nem jelentették, bizony bajban lesznek, mert a Társulat most már a belso utasítás alapján mossa kezeit. Azaz tole már nem kérhet senki kírtérítést.

leslie07 2014.03.14. 23:00:58

@unicumi: Ha nem lenne it, akkor hogyan bizonyíthatnánk az olvasók felé, hogy ilyen
agymosottak jehova tanúi. Jó ha van itt egy élo bizonyíték.Igy kivulrol figyelve az érveléseit még jehova tanúinak is hatással lehet. Azaz, ha o maga nyakas marad, de urugyet szolgáltathat más jehova tanunak, hogy elgondolkodjon a szervezet tanításának ige ellenességérol.
Annak idején én is úgy kezdtem megvilágosodni, hogy elvittek a vének egy házi biblia tanulmányozásra megfigyelonek,
mivel a házigazda nehéz feladat volt a két vénnek. Valahogy nem tudták soha rá venni, hogy a "házi bibliatanulmányozáson"a biblia helyett a Társulat kiadványát tanulmányozzák.Mikozben a vének nyomták a konyv alapján a ráeroltetett szoveget, addig a házigazda bravurosan érvelt a Szentírás alapján, mégpedig úgy, hogy az OT kiadvány
állítása a Biblia alapján hazugságnak bizonyult.S mivel az Úr elrejtett lekemben
az igazságra való érzékenység egy szikráját,
ahogyan kivulálóként szemléltem az eszmecserét bevillant, hogy a Társulat kiadványa ellentmond a Szentírásnak.Korábabn soha sem gondoltam volna erre, hogy valami ilyesmire sorkerulhet.
Ezért akinek van turelme hozzá, azt tanácsolom érveljen az Írásokból az Ige ellenes állításaival szemben.Higyjétek el sok jehova tanújában éledhet fel az Isten által a lekében elrejtett szikra,olvasva szerencsétlen próbálkozásait az Ige kiforgatására. Legallább is én így látom.

leslie07 2014.03.14. 23:15:54

@kingdom: Lehet, hogy a németek feltették az online formában is valahová.Próbáld beirni a keresobe a a Biblián található pontos megnevezést utána pedig ird oda ONLINE.

Hát igen a német fizetésekhez mérten szabták meg az árát.No meg gondolom a magyarok rátették a hasznukat is.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2014.03.15. 04:34:21

@leslie07: Igen fel tették online is.
Az ára valóban magas,még német viszonylatban is.... Gondolom a projektnek megkell térülni. :-)

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2014.03.15. 04:44:13

@Virago_1000: Akkor még durvább a helyzet az adományokat illetően. Még, hogy nonprofit a szervezet.. vicc.

leslie07 2014.03.15. 06:19:47

@kingdom: Tudsz nekem írni privátban?
mulidran@post.sk

unicumi 2014.03.15. 09:00:40

@sefatias: Azért jó, hogy meg van a régi, mert ők már tagadják azokat, sőt átírt változatban lobogtatják.

unicumi 2014.03.15. 09:05:59

@Τιμόθεος: Tudom. Nem kell az igazgyöngyöt pazarolni!
A többivel is egyet értek.

leslie07 2014.03.15. 12:05:23

Erdekes anyagra találtam Wiclif tanításával kapcsolatban. Tudni kell, hogy Wiclif katolikus teológiát végzett.

Elsőként helyezkedett szembe a transzszubsztanciáció (teljes átlényegülés) római katolikus tanításával, amely szerint az eucharisztia során használt kenyér és bor a pap konszekráló szavainak hatására teljesen átlényegül Krisztus valóságos testévé és vérévé. Wyclif szerint Krisztus jelen van a szent jegyekben, de nincs szó átlényegülésről – a miseáldozatot ezért bálványimádásnak minősítette. Tagadta a lélek halál utáni továbbélését és a purgatórium tanát is. Nem hitt a fülbegyónás jelentőségében, sőt magában a papi rend létjogosultságában sem. Indoklása szerint a bibliai „ecclesia” kifejezés a „kihívottak közösségére” vonatkozik, nem valamiféle egyházi intézményrendszerre. Ebből következően Isten és az ember között egyedül Jézus Krisztus lehet a közbenjáró, és nem a klerikusok tömegei.
Lelkek szabadulása a purgatóriumból
Lelkek szabadulása a purgatóriumból
(15. századi francia ábrázolás)

A különféle szentek, képek, szobrok és ereklyék tiszteletét Biblia-ellenesnek nyilvánította, mivel mindezek nem egyeztethetők össze a Tízparancsolat második parancsolatával. Wyclif elvetette a cselekedetek általi megigazulásba vetett hitet, a búcsú és az utolsó kenet feladásának római szokását. Nem túlzás azt állítanunk, hogy ez az oxfordi egyetemi tanár nem csupán előfutára volt a másfél évszázaddal később fellépő Luthernek, de néhány ponton túl is szárnyalta a nagy wittenbergi reformátor nézeteit (például az egyetemes papság elve tekintetében, a puritánabb istentisztelet vonatkozásában).

biblia.hu/bibliaforditasok_a_reformacio_korabol/john_wyclif_az_evangelium_doktora

Azaz Wiclif nem a reformáció hatására ítélte el a bálványképeket a klérust, hanem a Szentírás alapján.

leslie07 2014.03.15. 15:02:38

Egy érdekes kérdés:

Kire gondolt az Úr Isten, amikor ezt mondotta:

. 22 És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakasszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen:

Kikre gondolt, amikor ezt mondotta " mi kozulunk egy"?

Nεω 2014.03.15. 17:29:53

@leslie07:

Jogos! Ki az a küzülünk egy? Főként, mivel ezt a JT agymosás úgy tanítja, hogy a jó és rossz tudásának fájáról enni annyi, mint "képesek vagyunk eldönteni mi magunk, hogy nekünk mi a jó és mi a rossz" kvázi Isten nélkül.

Na most ezt egyértelműen csak Jézusnak mondhatta, de akkor mit is jelentett ez? Azt, hogy Jézusnak az Atya sem kellett, hogy meg mondja mi a jó és mi a rossz, kvázi (Őrtorony teológia szerint) joga volt eldönteni saját részére, hogy Isten nélkül, hogy mit tart jónak vagy éppen rossznak.

Mivel az angyalok teremtmények, ez rájuk nem vonatkozik (Őrtorony szerint sem).

Annyit elismer a hű de bölcs is, hogy "bizonyos dolgokban" Jézus is szabad kezet kapott, ami a jó és rossz saját magára való meghatározását illeti.

Há igen ám, csakhogy a vers nem ezt mondta.

"Olyan lett mint mi" Épp olyan...

MI a hivatalos vagy nem hivatalos válasz erre JT szerint? Na mi?

Hogy itt a királyi többes használatáról van szó.

Ha Ha. Megint agyoncsapják egyik szavukat a másikkal (lásd fent) ráadásul még írásellenes is...

unicumi 2014.03.15. 18:42:36

@leslie07: Csak néhány bugyuta kérdés: A jó és rossz tudásának fája tényleg szó szerinti hatóanyagokat tartalmazott? Melyik fáról szakítottak? Az élet fája miért volt ott? Mi lett volna, ha gyorsan arról is szakítanak és az elixír gyorsan hatott volna?
Jt tanítás szerint jelképes fákról van szó, ami csak a szándékot jelentette, mit is, vagy kit is választ az első tökéletes ember pár. Miután szakítottak a fáról, lehettek-e a jó és gonosz tudói, akik tényleg veszélyesek voltak az élet fájára?
Több értelmes kérdésem nincs, de ha vacsorázom, még eszembe juthat valami.

Nεω 2014.03.15. 18:43:15

@ex.hmcs-s:

Há ez valószínű a legkevésbé...

A lényeg meg az, hogy JT megint hazudik, nem bír megmagyarázni valamit és vagy hallgat vagy félrebeszél...

leslie07 2014.03.15. 18:51:02

@ex.hmcs-s: Ha nem az anygalokhosz szólott akkor az isten fiakhoz szólhatott.
Az Isten fiak rendszeresen el szoktak menni
udvarolni az Istennek, akit fel kent feléjuk az Atya.

Jób 1:6 Lőn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttök.

Zsoltárok 50:1 Asáf zsoltára. Az Istenek Istene, az Úr szól, és hívja a földet a nap keltétől lenyugtáig.

Zsoltárok 82:1 Aszáf zsoltára. Isten áll az Istennek gyülekezetében, ítél az istenek között.

Az Isten fiak kozul azért a Megváltó Isten
lett felkenve, mert O szereti az igaságot és gyuloli a hazugságot. 45. Zsoltár 7.Zsid.1:8

Ez azt jelenti, hogy a tobbi Isten fiak az Úrral egyutt ismeretében voltak a Jónak és a rossznak.Természetesen a Sátán is, aki szintén meg szokott jelenni az Isten fiak gyulekezetében, hogy ott eloadja az Urat imádó emberekrol szóló vádaskodását.Hogy pontosan hány Isten társa van a Felkent Istennek, arról sehol sem számol be a Szentírás. Egy biztos a Sátánon és az Úron kivul még vannak, hisz Jób beszámolója szerint a Sátán csak egyike volt az isten fiainak, akik udvarolni jottek az Úrnak.

Mindenesetre a Sátán nem jószándékkal jelent meg az isten fiainak ezen a találkozóján.

leslie07 2014.03.15. 19:04:43

@unicumi: Nos az lett volna a helyzet, mint a Sátánnal.a Végítélet idejéig nem halt volna meg az ember, az korszakok végéig életben maradt volna, mikozben szaporodik. Képzeld el,
mi lett volna a foldon.
Istennek valóban lehetett egy olyan szándéka,
hogyha kiállta volna a foldi testben az ember a próbát,akkor megengedi neki, hogy fogyasszon az élet fájáról,amit az enmgedetlenségnek koszonhetoen el kellett halasztania a vég idokig.

Úgy tunik, hogy az Éden kert és a mennybol
alászálló város kozott sok a hasonlóság.

Jelenések 22:1 És megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki 2 Az ő utcájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók. 3 És semmi elátkozott nem lesz többé; és az Istennek és a Báránynak királyiszéke benne lesz; és ő szolgái szolgálnak néki; 4 És látják az ő orcáját; és az ő neve homlokukon lesz.

Itt visszatér az élet fájára.

Itt már azok, akik bemehetnek a kontinens méretu Új foldre,vehetnek az élet fjának gyumolcseibol. Ekkor az ember meg megláthatja az Isten orcáját is.

Nos ez a kulonbség a jehova orcája és az Igaz Isten orcája kozott.

leslie07 2014.03.16. 16:50:23

@unicumi: Jwlenések 21: 16 " És a város négyszogben fekszik, és hossza annyi,mint

szélessége. És megméré a várost a vesszovel tizenkétezer

futamnyira : annak hosszúsága és szélessége és magassága

egyenlő."

A futam(gorogul:sztadion) 185 m

Azaz 12 ezer futamnyi hosszúság, szélesség és magasság azt jelenti, hogy

az újj Jeruzsálem:

12 000x 185 m , ami Kétmmillió kétszázhúszezer méternek felel meg

hosszában szélességében és magasságában.

Hogy jobban megértsuk átalakítjuk a métereket kilométerekre.

1 km = 1000 m

Azaz a 2. 220 000 m-t elsoztjuk ezerrel. Így jutunk el a 2220 km hosszusághoz

szélességhez és magassághoz.

A Menynei Jeruzsálem alapterulete tehát a Szentírás szerint 4. 928 400 km?,

ami kb. az Európai kontinens méreteinek felel meg, azzal a kulonbséggel, hogy

magassága a városnak szintén 2220 km.

A város kofalának a magassága 144 sing azaz 44,4 cm x 144 = 6336 cm´=63 m

Jelnések 21:18

Nεω 2014.03.21. 01:13:04

@leslie07:

Azt már tudom mit mondasz a JHVH névről (olvastam párszor).

Kérdés:

Mi a véleményed az ÚSZ-ben fellelhető rövidített formáról, vagyis a "Hallelu Jah" formáról? Ezt is a Talmudisták toldották be?

MI a véleményed a nevekről amik hordozzák a nevet?

(pl Jehosuah etc)

Komolyan érdekel mit gondolsz!

Üdv

leslie07 2014.03.21. 07:26:27

@Τιμόθεος: Nos a két kifejezésnek semmi koze egymáshoz.

A JHVH négy mássalhagzóból áll.

Jelentése legalábbi azok számára,akik nincsenek beavatva az Ordog misztériumaiba ismeretlen.Azok viszont, akiket beavattak tudják, hogy Asherah JHVH-jának titok neve
mit rejt.

Egyesek szerint (Friedrich Delitzsch, Hommel, Winkler, és Guthe) ez a név más ősi keleti vallásokban is jelen volt. Megtalálták a jhvh-t babiloni feliratokon, és vannak ammonita, arab és egyiptomi nevek is, amelyek MINTHA tartalmaznák ugyanezen négybetűs nevet. (lásd Davidson Old Testament Theology 52f).

Ez pedig azt igazolja, hogy Isten Mózesnek
nem a JHVH néven mutatkozott be.
Ezzel szemben az ásatások is azt igazolják, hogy JHVH Asherah istenno hitvese volt.

Ráadásul ennek a nemzési szim­bólumnak a jelentését még jobban kidomborították Jehova nevének – JHVH (הוהי) – négy misztikus betűjével: Jod (י), melynek je­lentése a membrum virile, Hé (ה) a női méh; Vau (ו) kampó vagy horog, szeg, és újra Hé (ה), amelynek másik jelentése „egy nyí­lás”, s így az egész egy tökéletes biszexuális jelkép, szimbólum, azaz J (e) H (o) V (a) H, a hím és a nő szimbóluma.

Ezenkivul a JHVH vagy jehova nevet a mágiában varázsígéknél használják.

A JHVH- nak semmi ,de semmi koze nincs a Szenbtírás Istenéhez.

ORION 2014.03.21. 08:04:41

@leslie07:""" minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók. """Ez már régebben is szöget ütött a fejembe.Nekem ugy tünik hogy még akkor is lessz lehetüségük a gyógyulásra a pogányoknak ,hitetleneknek,elkárhozottaknak.Lehet hogy fején találtam a szöget.

leslie07 2014.03.21. 08:13:07

@Τιμόθεος: Ami a Jah alakot illeti, az nem a JHVH rovidítése. Ennek bizonyítéka, hogy a Szentírásban a Jah tobb helyen az ÚR melett
fordul elo.

Tokéletes példája ennek az Ésaiás 12:2,
ahol az Úr neve meg van kettozve.

Ésaiás 12:2 Ímé, az Isten az én szabadítóm! bízom és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm!

Ezen a helyen a talmudista hamisítók elkovettek egy nagy hibát a Jah mellé hozzá
illeszették a JHVH-t is. Az Ortorony bálványszervezet UVFerdítés készítoi ezt a hibát lemajmolták. És egymás mellé két jehova nev kerult.

Ime az UVFerdítés:

Ézsaiás 12:1,2
MEGJELENÍTÉS
12 És azon a napon+ bizony így szólsz: „Hálát adok neked, ó, Jehova, mert noha megharagudtál rám, a haragod végül elfordult,+ és megvigasztaltál.+ 2 Íme, Isten az én megmentésem.+ Bízni fogok, és nem rettegek,+ mert Jah Jehova az én erőm+ és hatalmam,+ és ő lett a megmentésem.

Felmerul a kérdés, ha a Jah szintén jehovát
jelent, ahogy azt az Ot bálványszervezet ordogpapjai sugallják, akkor miért kulonboztették me a jehovától és írták le a Jah alakot.

A Septuagintában ez a dilléma nem fordul elo.

Ami a jah-ra utaló újszovettségi elofordulást
illeti felmerul egy probléma.Az Újszovettségben nem fordul elo a "Jah", hanem csak a "ja".Mivel maga János nem úgy utal a szóra, mint Isten nevére, hisz az Alleluja kiáltást után az Isten neveként az Urat használja, semmi sem indokolja, hogy
az Alleluja! Felkiáltásban egy kulon Istennév
után kellene kutakodni.

Jelenések 19:
Károli Gáspár | Jelenések könyve | 19. fejezet
Károli Gáspár | Jelenések könyve | 19. fejezet

1 És ezek után hallám mintegy nagy sokaságnak nagy szavát az égben, amely ezt mondja vala: Aleluja! az idvesség és a dicsőség, és a tisztesség és a hatalom az Úré, a mi Istenünké! 2 Mert igazak és igazságosak az ő ítéletei, és azt a nagy paráznát, amely a földet megrontotta az ő paráznaságával, elítélte, és megbosszúlta az ő szolgáinak vérét annak kezén. 3 És másodszor is mondának: Aleluja! és: Annak füstje felmegy örökkön örökké.

Ne feledjuk, hogy a Septuaginta Szentírás szerint, Izrael Istene az Úr nevet adta magának, ezt igazolják a Keresztény Gorog Iratok ˇOsz.-i idézetei is.

A Jah ill JHVH hamis istennevek Krisztus Urunk legnagyobb ellenségeinek a talmudista zsidóknak és a spiritiszta varázslók kézirataiban fordul elo.

Véleményem szerint ezért a babiloni istennek,
a varázslás istenének JHVH nevét csak azok eroltetik bele az Alleluja felkiáltásba,akik
engedték magukat félrevezetni a talmudista
zsidók által, mikozben készakarva nem vették
figyelembe, hogy sem a Septuaginta Szentírás,
sem a Keresztény Gorog Iratok nem tartalmazzák a JHVH titoknevet.

Úgy belekényszeríteni JHVH titoknevet az Alleluja felkiáltásba, hogy abból kiragadnak
egyetlen egy "j" mássalhangzót a szó végérol,
és ennek alapján állítják, hogy az isten neve JHVH abszurdum. Ilyen logikával minden egyes szóban meg lehetne találni a JHVH-t,
ahol elofordul a "j" betu.
Hemzsegnének a regények, lexikonok a sok JHVH istennévtol nem 7000 számra, hanem millió számra.

Ahhoz, hogy feltételezni lehessen, hogy a Hallelujah felkiáltásban a Jah istennév van
elrejtve, legalább egy olyan helyen elo kellene hogy forduljon a Jah az Úsz. Írásaiban, ahol konkrétan az Isten nevére utal. De nincs ilyen megerosíto tényezo a Szentírásban, ezért az Alleluja! felkiáltásba
belekényszeríteni a pogány isten "jah "nevét
szánalmas próbálkozás.

Nos kedves Τιμόθεος ez az én meggyozodésem,
ami a JHVH, Jah, iletve a jehova nevet illeti.

Szánalmas eroltetett próbálkozása a spiritiszta koroknek megfertozni a Szentírást
a varászlás és a termékenység pogány istenének JHVH titoknevével.

ORION 2014.03.21. 08:28:17

@leslie07:"""Jób 1:6 Lőn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttök.""" A Sátán az csak egy angyal és nem ATYAFI.Járt kelt ahol akart vádolt akit akart.Krisztus a kereszten legyőzte .azóta csak a földön uralkodik és becsap akit csak tud .Minket akik már megtapasztaltuk Krisztus kegyelmét nem tud tovább becsapni.Akik Krisztusban vannak erős védelem alatt állnak.Még ha próbálkozik is mi tudjuk hogy le van győzve és el is fut mint gyalog kakukk.

leslie07 2014.03.21. 08:56:04

@ORION: Ott a nem zsidókbol megtértekre gondol.

A pogány nem jó fordítás, hisz ezzel szóval a magyar nyelvben a hitetelenekre is szoktak utalni. A nemzetek kozul való lett volna a helyes fordítás.

Jelenések 19:24 A nemzetek a város fényénél fognak járni, a föld királyai is abba viszik be dicsőségüket.

Jelenések 22:2 "...A liget levelei a nemzetek gyógyítására valók. "

leslie07 2014.03.21. 09:10:28

@ORION: Mivel a kijelentés azt állítja, hogy
Isten fiai kozuott volt, így nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy o csak egy
szolgaszellem lett volna.

Márcsak azért sem, mert a Szentírás úgy mutatja
be a Sátánt, hogy neki van anygala, ill. anygalai, és nem o az angyal.

2. Kor.12: 7 És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam.

jelenések 12: 7 És lőn az égben viaskodás: Mihály és az ő angyalai viaskodnak vala a sárkánynyal; és a sárkány is viaskodik vala és az ő angyalai;

Ne feledjuk, hogy az Istenek Atyja azért kente fel Izrael Istenét mindenható hatalommal a tobbi istenfiak folé, mert
O gyuloli a gonoszságot. Ez azt jelenti, hogy
lennie kellet az Isten Fiak kozott olyan személynek is, akire ez nem jellemzo.

Hogy mikor és miért lett a Sátán engedetlen,
azt nem tudjuk, ez az Istenek titka egyenlore.

Az nagyalok szolgatársai az embernek.

Jelenések 22:8 És én János vagyok az, aki ezeket hallottam és láttam: és mikor hallottam és láttam, leborulék az angyal lábai előtt, hogy őt imádjam, aki nékem ezeket megmutatta vala. 9 Az pedig monda nékem: Meglásd, ne tedd; mert szolgatársad vagyok néked, és a te atyádfiainak a prófétáknak, és azoknak, akik megtartják e könyvnek beszédeit.

leslie07 2014.03.21. 09:20:18

@Τιμόθεος: A nevek csak a talmudisták által megalkotott nyelvben hordozzák a JHVH-t azaz tunnek úgy, mintha hordoznák.

Az elso századi keresztények soha sem Jesohuának nevezték az Urat, hanem Jézusnak.

Józsué nevét nevet a Septuagintában Ἰησοῦς (Iészusz) alakban írták . Ennek nyomán a Újszövetség is a Iészusz alakot használja, s ez terjedt el azután az egyes európai nyelvekben, így a magyarban Jézus alakban.

leslie07 2014.03.21. 09:31:06

@leslie07: A Jézus név azt jelenti: szabadító (Mt 1,21),

Nem lehet beleeroltetnia Jézus nevébe sem
a JHVH-t, sem a Jah-ot, sem a jehovát.

leslie07 2014.03.21. 09:47:56

Mai társadalmunkban egyetlen szó sem képes olyan dühöt kiváltani, mint Jézus neve. Az Egyesült Államokban tilos az érettségi és egyéb iskolai ceremóniákon kimondani, a hadsereg káplánjai nem használhatják imáik során, az iskolák vezetősége pedig mindent megtesz, hogy a keresztény megnyilvánulások írmagját is kiirtsa intézményeikből.

Egy észak-karolinai iskola hatéves tanulóját például arra szólították fel, hogy törölje az Isten szót a nagyapja tiszteletére írt verséből. A „politikai korrektség” nevében az emberek vallásszabadságát korlátozzák. Ugyanakkor ma már inkább beszélhetünk „vallásmentesítésről” mint vallásszabadságról, ezen belül is a kereszténység elleni egyre nyilvánvalóbb harcról.

A harc az osztálytermekben, a bíróságokon és a templomokban egyaránt folyik.

Néhány példa:

A már említett hatéves Észak Karolinából, akinek vietnámi veterán nagyapja tiszteletére írt verséből kellett az Isten szót törölni.
Ohio állam parlamentje megtiltotta a keresztény lelkipásztoroknak, hogy Jézus nevét használják, amikor az ülés megkezdése előtt imádkoznak.
Jézus nevének használatát Észak-Karolina parlamentjében is betiltották.
Tavaly az észak-karolinai Forsyth megye fellebbviteli bírósága úgy döntött, hogy a bizottsági ülések előtt Jézus nevében mondott imák alkotmányellenesek.
Az év elején a Florida Atlantic Egyetem diákját kiküldték az előadásról, mert nem volt hajlandó rátaposni Jézus nevére az előadás részét képező gyakorlat során.
New Jersey-ben egy tanárt azért bocsátottak el, mert Bibliát ajándékozott egy diáknak.
Illinois államban egy utcai prédikátort azzal a váddal akartak letartóztatni, hogy „megijeszti az embereket” az evangéliummal.
Egy középiskolai futócsapatot diszkvalifikáltak, mert a csapat egyik tagja kézjelekkel mondott köszönetet Istennek a célba éréskor.
Charlotte-Mecklenburg rendőrkapitányságának önkéntes káplánjai nem használhatják Jézus nevét nyilvános imáikban. Számos más helyen történt hasonló intézkedés.

ORION 2014.03.21. 10:44:11

@leslie07: A Szentírás három főangyal nevét nyilatkoztatja ki: Michaél (Mihály), Gabriél (Gábriel). Ide sorolják Lucifert (Hélél ben Sáchárt), aki elbukott, és a gonosz angyalok vezetőjeként Sátánná lett. A Biblia utal arra, hogy az angyalok egyharmadát rántotta magával a lázadásba. Ezek az ő angyalai.Ő a vezérük .Számomra ezek csak részletkérdések.

leslie07 2014.03.21. 10:52:58

@leslie07: Erdekes dolog!

A Genesis 14,1370 a Septuaginta szerint azt mondja Ábrahámról, hogy „perátesz”, bevándorló, míg a Textus Massoreticus szerint „héber”.

leslie07 2014.03.21. 14:32:21

@undercover: Mert azt tanítják nekik, hogy a királyságtermet nem érheti csapás. Ennek tudatában menekultek oda a szerencsétlenek.
Sajnálom, hogy áldozatok árán kellett rádobbeniuk, hogy ebben is hazudtak nekik,
a jehova nevu, akit senki se látott meg jól átverte oket.

leslie07 2014.03.21. 14:59:31

@ORION: Próbáld az Anggelosz kifejezést behellyettesíteni a helyes magyar fordítással,
ami hírvivot, kovetet jelent.

Tudniilik az "Aggelsoz" gorog kifejezést a Szentírás alkalmazza emberekre, Istenre.

A három megnevezés kozul Gábrielrol sehol sem olvassuk, hogy milyen szellemi lényrol van szó.
Dániel konyve végig úgy utal rá, mint aki férfiúhoz hasonló. Egy esetben utal rá, hogy
repult.
Dániel 8:15 És lőn, hogy mikor én, Dániel, látám e látomást és keresém az értelmét: ímé előmbe álla egy férfiúhoz hasonló alak. 16 És emberi szót hallék az Ulai közén; kiálta pedig és monda: Gábriel, értesd meg azzal a látást! 17 És oda jöve, ahol én állék, és amint jöve, megrettenék és orcámra esém, és monda nékem: Értsd meg, embernek fia! mert az utolsó időre szól ez a látomás.

Dániel 9: 21 Én még az imádságot mondom vala, mikor ama férfiú, Gábriel, akit elébb a látomásban láttam vala, sebességgel repülvén, megillete engem az estvéli áldozat idején.

Nos nem tudjuk Gábrielt ennyi információ alapján úgy beazonosítani, hogy Fejedelem
pozicióba lenne.Inkább úgy tunik, hogy ot magát utasította a másik emberri hag.

Dániel 8:16 És emberi szót hallék az Ulai közén; kiálta pedig és monda: Gábriel, értesd meg azzal a látást!

Arkangyal kifejezést Gábriellel kapcsolatban
sehol sem találunk a Szentírásban.Arról sem olvasunk, hogy Gábrielnek anygalok szolgálnának.

leslie07 2014.03.21. 15:01:00

@ORION: Ami a Lucifer nevut illeti, az az illuminátusok találmánya. A Szentírás sehool nem nevezi a Sátánt Lucifernek, az túl szép megnevezés lenne a bajtcsinálónak.

leslie07 2014.03.21. 15:06:30

Ami Mihály fejedelmet illeti, O róla csak anyit kozol a Szentírás, hogy egyike volt
Izrael királyi sarjának.Mihály a Dániel konyve 12. fejezetének a kijelentése alapján Dánielhez hasonlóan halandó. Mindkettojuknek megígértetett, hogy majd a nagy nyomorúság idején sokakkal egyutt feltámadnak.

Dániel 12:1 És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben. 2 És sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra.

13 Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén.

f i n i t o (törölt) 2014.03.21. 15:53:35

@leslie07: nem jönnek rá szerintem, sajnos egy igaz jt az orráig sem lát, fel sem fogják ami leírtam ... meg sem értik, hogy a hatóság a kitelepítést választotta, jt meg mentek a királyság terembe

ráadásul a szervezet megint manipulál, hisz TÚLÉLŐKET mutat, akik a királyság teremben vész idején összejövetelen voltak, csak azt felejtik el közölni, hogy az nem a veszélyeztetett területen történt (!) hanem odébb eső területen ...

ezt a testvérek nem hogy nem fogják fel, nem is tudnak róla

nem jut el hozzájuk az információ ... de ha el is jutna, kevesek kapcsolnának, hogy mi is történt valójában :/

Nεω 2014.03.21. 16:59:16

@leslie07:

És mi van az ÚSZ-ben levő rövidített formával, a 'Dicsérjétek Jahot' alakkal?

in Freiheit (törölt) 2014.03.21. 18:18:06

@leslie07:

"Ami Mihály fejedelmet illeti"

- Ami téged illet - te Istengyalázó - imádkozz.

A sátánisták hozzád képest ovisok.
De csak osszad az észt. Itt otthon vagy.

unicumi 2014.03.21. 18:19:09

@Bumbumöcsi vagyok!: Tesó! Ezt melyik Őrtoronyban olvastad?
Majd ők elmondják neked,mire kell várakoznod!

ORION 2014.03.21. 19:18:00

@leslie07: Lucifer leánykori nevén Satanel, Sátán ,Belzebub ,Ördög, Ősi kigyó, vádló stb.Ki minek nevezi.Én ugy tudom ő Istennek a legelső legjobb, legszebb,legközelebbi leg leg leg fő fő fő angyala volt.De akkor is csak angyal.Hát én ezt igy látom.Értem amiket írsz de én mégis igy látom.

leslie07 2014.03.22. 06:25:35

@in Freiheit: Mi a bajod Mihály fejedelemmel?

Talán az, hogy a Dániellel beszélo Ember Fia
megígérte, hogy része lesz az elso feltámadásban a nagy nyomorúság idején, ezért Mihály nem lehet azonos személy Krisztusssal?

De miéer baj ez.

Mihály nem volt képes arra, hogy megváltsa az emberiséget, foleg, hogy o nem Istentol szuletett, hanem halandó ember volt, aki várja a számára megigért feltámadást,megdicsoult testben, hogy hírnoktársaival egyutt a Jelenések 12. fejezetében tett prófétai kijelentéssel
osszhagban legyozze a Sátánt és az angyalait?

Talán a Szentírás általi kizokkentésed a mihályállomból felduhített. Ahelyett, hogy megaláznád magad az Isten Szava elott még fenyegetozol is.

Mond mire számítasz ezek után? ki fog téged megszabadítani a gonosztól?

leslie07 2014.03.22. 06:27:10

@ORION: A tobbi renben van.
Csak a Lucifer nevet nem Isten adta neki, hanem az illuminátusok.

A Lucifer azt jelenti fényhordozó.

Nos ez az, ami a Sátánra nem illik rá.

Csak erre akartam utalni.

rea23 2014.03.22. 07:48:10

A Jehova névről. (Bocs, ha nem ide tartozik, de szerintem érdekes):

"A 2Mózesben 6:3 ban továbbá ezt olvassuk:.."......a YHWH nevemen nem voltam ismeretes....."

Az itt idézett írás szövegben aTeremtő azt mondja hogy Abrahamnak, Jákóbnak a Ba-shdi néven volt ismeretes. Ami mindenhatót jelent.

Látható, hogy kb.3000 éven keresztül az egyedüli igaz Isten a létezést fentartója, nem használta a YHWH tetragrammot. Noé, Ábrahám, Jákob tagadhatatlanul nagy jelentőségű**** személyek voltak az isteni szándékban, a Teremtő nem közölte velük ezt, amit Mózesnek a kérdésére adott válaszában láthatunk. Isten szolgálatában ez, ezek szerint nem volt szükséges pont, pedig a Világegytem alkotója többször beszélt ezen személyekkel közvetlenül. Ha szükséges lett volna, valószínű közölte volna velük ennek szükségességének alapelvét.

A lejegyzett YHWH tetragram először ie. 1512-ben jelent meg a Mózes által írt első könyvben.
A Mózes által ie. 1512-ben írt könyv első verseiben a teremtésben például egyáltalan nem jelenik meg a könyv elején. Legelőször az általuk alkalmazott vers és fejezet széttagolásban, a második fejezet 4.versében tűnik fel."

Innen: www.bibliaexaminer.org.uk/nameofgod2.html

leslie07 2014.03.22. 08:11:11

@rea23: A 2. Mózes 6:3-ban sem adott magának
az ÚR YHWH nevet, csak a talmudisták és a varázslók által készített kéziratok szerint.

A Szentírásból azonban egyértelmu, hogy az Úr nevén akarta megismertetni magát a Felkent Isten a fáraó elott.

2. Mózes 6:29 Így szóla az Úr Mózesnek, mondván: Én vagyok az Úr: mondd el a Faraónak Égyiptom királyának mindazt, amit én szólok néked.

2. Mózes 7:

16 És mondd néki: Az Úr, a héberek Istene küldött engem hozzád, mondván: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem a pusztában; de ímé mindez ideig meg nem hallgattál.

A Minenható isten elhatározta, hogy megmutatja a faraónak, hogy ki az Úr.

Úgy a Septuaginta Szentírás, mint az Osz.-bol
idézett Keresztény Gorog Iratok azt igazolják,hogy a Mindenható nem a YHWH nevet
vette fel , hanem az Úr nevet.

rea23 2014.03.22. 09:29:45

@leslie07: Köszönöm. :-)
Valahogy sejtettem, hogy ha volt is egyáltalán ilyen YHWH elnevezése, Isten nem tulajdonított neki jelentőséget.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2014.03.22. 10:27:33

@rea23:@leslie07:
Bizony a kereszténységgel egy új viszony jött létre ember(aki Krisztusban lévő) és Isten között.

Ezt az új megváltozott viszonyt Atya-fiú-i kapcsolattal írja le az újszövetség.
No és ki az oktondi aki a szüleit a család nevén szólítja??? Vagy aki azt hiszi ezzel kerülhetne csak közel az apukájához ???

Azaz a mindenható családjának a részévé váltunk és ez a különleges kapcsolat,nem egy egyébként is bizonytalan(kétes)pontosságú 'eredetű' név és annak a pontos tudásának vagy ismeretének következménye,...sőt nem is az teremti meg rá a jogosultságot.
Röviden ... ez egyszerűen az elhívó akaratán múlik.

leslie07 2014.03.22. 10:55:35

Az Igaz Isten , a mindenható Krisztus, soha se adott volna magának olyan nevet, amely a varászlók istenének a neve, és csakis Krisztus Urunk ellenségeinek írásaiban fordul elo.
A Szentírás Istene elutasítja az idegen istenek
használatát.

2.Mózes 23: 13 Mindazt, amit néktek mondtam, megtartsátok, és idegen istenek nevét ne emlegessétek; ne hallassék az a te szádból.

Ahogyan nekem, gondolom neked is az a célod, hogy segíts az embereknek megismerni az igazságot. Ezért fontos, hogy a forrást, amelybol merítunk megvizsgálkuk.

A Septuaginta Szentírás az egyik biztos forrás, hisz az Úr Jézus és az apostolok
is igazolták annak hitelességét.
Itt nem olvasunk arról, hogy a varázslók istene nevét adta volna Ábrahám Isten onmagának.

A másik biztos forrás a Keresztény Gorog Iratok, ahol sokat idéznek az írók az ÓSZ. írásaibol, konkrétan a gorg nyelvu Septuagintából de egyetlen alkalommal sem
nevezik YHWH-nak az Urat.

Nem véletlenul tiltotta meg Jeromos óta Róma
a Septuaginta lefordítását a népek nyelveire.

Nem véletlenul hirdetik bálványtemplomok freskói a varázslók istenének YHWH titoknevét.

Mi akik megszabadultunk az Ot bálványszervezet hazugságaitól, és elhatároztuk, hogy a legdrágább kincset, az Igaz Szót fogjuk kozolni az emberekkel, nagy feleloséggel tartozunk Istennek.
Ezért kérlek az Úr szerelmére, hogy ne kozold
Isten neveként azt a nevet, amit az Úr Jézus
és a tanítványai soha sem kozoltek azokkal, akikhez szóllottak.

leslie07 2014.03.22. 10:57:54

@leslie07: Ezt neked akartam írni kedves
rea23.

Nεω 2014.03.22. 11:43:58

@in Freiheit:

Nézd haver. akár igaza van leslie07-nek a JHVH-t illetően, akár nincs, két dolog biztos:

1. Jézus NEM egyenlő Mihállyal, egy angyallal.
2. Te azt hiszed Istent véded, holott a legfontosabb dolgon elvérzel, hiszen megveted JÉZUST és azt, hogy általa bűnbocsánatod lehessen. Ez nagyon nagy hiba!

Ugyanezt tették a farizeusok is, azt recitálva, hogy nekik EGY istenük van az Atya.

Hát nem érted meg, hogy az Atyához CSAK Jézuson keresztül vezet az út?! És nem úgy, hogy az ima végére odabiggyeszted, hogy Jézus által ámen.. haha.

A nyavalyás ördögpapjaid ( a Hű de bölcs) is több hangsúlyt és fontosságot kap, mint maga Jézus ebben a bálványszervezetben. Mert bálványszervezet! Minden és mindenki aki Isten és ember közé helyeszi magát bálvány, ti meg még imádjátok is.

Ja és még egy érdekesség.

Noha nem tartom magamat elég képzettnek ahhoz, hogy a JHVH dologban szilárd véleményt formáljak, két dolog itt is biztos (100%, TÉNY)

1. A JHVH név az ÚSZ-ben nincs benne.
2. A JT szervezetben felettébb sok olyan személy van, akik valaha médiumok voltak, vagy bármi más módon, de spiritizmussal foglalkoztak. Nem egy ilyent ismertem, és volt hogy egy gyülekezeten belül volt nem is egy.

Egyébként meg nem tudom felfogni, hogy nem bírsz azon megérteni, hogy Jézus és az Atya, valamint a Lélek része egy Istennek. Három személy, külön akarattal, egy teremtő, imádandó Isten.

A ti hű de bölcsetek is jelenleg is több személyből áll, mégis egy hűdebölcsként cselekszik. Sőt!

Állításuk szerint a véleményük is csak akkor isteni támogatottságú, ha azt nem egy-egy tagja mondja, hanem az egész hűdebölcs együtt!

Nεω 2014.03.22. 11:58:37

@leslie07:

Köszi a válaszokat. Értem mit írsz.

Ahogy oktondi barátunknak kifejtettem, neked is elmondom, hogy nem érzem magam kellőképpen képzettnek ahhoz, hogy véleményt formáljak a dologról, ugyanakkor számomra elegendő az is, amiben biztos vagyok.

Jézus nem Mihály, ő maga mondta, hogy a nevét segítségül kell hívni, hogy általa lehet az Atyához jutni, általa van bűnök bocsánata (amire természetesen magam is rászorulok, és fogok is), és az Ő nevében kell megkeresztelkedni, sőt, őt imádták az angyalok is. Még az Őrtorony bálványszervezet szerint is 1950-ig.

Az más kérdés, hogy utólag elrelativizálva hódolattá degradálták mindezt, elferdítve azt, amit az Írás mond.

De még ha igazuk is lenne, hogy hódolat, akkor is sántít a dolog, ugyanis:

Ha én valaki előtt lehajolok, meghajolok, az már igen-igen csak imádati forma. Ha előttem elkezdene hajbókolni egy ember, rögvest utasítanám, hogy hagyja abba.

A JHVH (ha igazad van ha nincs (én ezt nem tudom, de legalább már értem miért mondod amit), az ÚSZ-ben így se úgy se szerepel, és nekem ez elég ahhoz, hogy ha imádkozom, akkor az atyához imádkozzak.

rea23 2014.03.22. 12:29:20

@leslie07: Köszönöm és nem fogom használni ezt a nevet. Az igazságot én még nem tudom, még csak most kezdem újra keresni, miután 2 évig azt hittem, megtaláltam.

ORION 2014.03.22. 12:29:38

@Τιμόθεος:""" 2. Te azt hiszed Istent véded, holott a legfontosabb dolgon elvérzel, hiszen megveted JÉZUST és azt, hogy általa bűnbocsánatod lehessen. Ez nagyon nagy hiba!"""Teljesen egyet értek veled !!!!EZ MEGBOCSÁTHATATLAN HIBA !!!AKIK NEM HISZNEK JÉZUS MEGVÁLTÁSÁBAN AZOK HITETLENEK !!!AZ EREDMÉNY ÖRÖK KÁRHOZAT!!!!!!!!!!!ÉBREDJETEK !!!

Nεω 2014.03.22. 12:42:55

@ORION:

Ez volt az első századi Jó Hír.

Máté 24:14 visszautal a 13-ra. A megmentés Jó Híre pedig Jézus.

Ők meg se nem esznek belőle, sem nem isznak belőle, se nem hívják segítségül, se nem hódolnak neki, se nem rendesen keresztelkednek meg a nevében, se nem mennek hozzá.

Az Őrtorony bálványszervezet aljas módon magának követeli Jézus szerepét, azt állítva, hogy:

- ez az út (ez az igazság) mármint a JT vallás (ez a bárka, a szellemi menedék hely)

- ez az Igazság (mert övék a pontos ismeret) ha, ha!!! se nem pontos se nem ismeret, de semmiképpen nem MEGISMERÉS!!

- ez az élet ("csak ez ad életet") ahogy éneklik.

Na akkor ki az Istenkáromló???

Mindhárom dolog CSAK Jézusra igaz, de nem erre a bálványszervezetre!

rea23 2014.03.22. 13:50:01

@kingdom: Valahogy képtelen voltam azt az Istent megszeretni, akit a JT hölgy próbált megszerettetni velem. Azt hittem, én vagyok érzéketlen. Viszont azt az Atyát, aki nem egy hű gyermeket küld a kínhalálba, hanem saját maga ment meg bennünket, könnyű imádni.

Nεω 2014.03.22. 15:07:13

Te sefa, aztán nem ám nekem a végén buddhista leszel vagy spiritualista:-) Meg a "aki korán kel, aranyat lel" mondást se úgy értsd nekem, hogy aki(nek) Korán kel(l) az lel Istent:-)

Na csak poénkodok:-) Biztos érdekes könyv. Én ezért nem mélyedek el a kereszténységben még jobban. Nem akarom minden hitemet elveszíteni...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.03.22. 15:25:10

@Τιμόθεος: Szerintem az ilyenek nem feltétlenül vezetnek a hit elvesztéséhez. Inkább segítenek az alapokat újragondolni, és megfelelő fontosságot adni neki. Se többet, se kevesebbet, mint amit érdemel

Laci7000 2014.03.22. 17:58:06

@sefatias: Hahaha! Elképzelem Pétert és a 120 tanitványt pünkösdkor, a Szentlélekkel való beteljesedés után, amikor Péter elmondta a beszédét és befejezte... akkor elkezdenek osztogatni olvasnivalóként egy kiadványt, amire cimként ez van irva: "Miért nem vagyok keresztény", és azt mondják a hallgatóságnak: Ez majd segit nektek az alapokat újragondolni ;) :)))

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2014.03.22. 17:59:06

@sefatias:
Az idézet könyvről.
Szerintem ez egy abszolút,teljesen hitetlen ember röfögése.
Persze,hogy bele lehetne kötni mindenbe,a bibliában...ami ugye végül botláskő lesz semmint hitre segítő dolog.
De egyáltalán nincs igaza a felhozott állításaiban.
Pedig okos ember,akkor csak is hiteles lehet amit ír.Sokan így gondolják.

Csak egy rövidke,gondolat...az egyik legismertebb Biblia kutató és biblia tudós Bruce M. Metzger aki képes volt teljesen elfogulatlanul vizsgálni az írásokat,...ő aki látta a bibliában az összes lehetséges ellentmondást,...pontatlanságot ő aki egész életét ennek áldozta, őszinte hitű keresztényként halt meg anélkül,hogy megingott volna a hite istenben! Sőt az egész életét áthatotta ez a fajta hit.

Ajánlom a könyvét amit magam is olvastam,elfogulatlan...mégis hitre ösztönző.

www.goodnews.hu/product_info.php/bibliai-segedkonyv-metzger-ehrman-ujszovetseg-szovege-p-36

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.03.22. 20:13:43

@Laci7000: Drága Tesókám! Még mielőtt ateistának bélyegeznél, azért vedd figyelembe, hogy az apostolok által propagált életnek semmi köze a jelenlegi vallási rendszerhez, amit a pénz és a gőg irányít. Jézus élni tanított meg, és nem egy hitrendszer bonyolult dogmáihoz kötötte azt

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.03.22. 21:12:35

@kingdom: @Laci7000: gyakran úgy érzem, hogy a kétezer év alatt kialakult dogmák fontosabbak az Istentől kapott józan észnél. Az Istenbe vetett hit miatt az évezredek során sokan menekültek a jogos kérdések elől a misztériumba. "Várj Jehovára" Mondtuk, amikor a hitünkkel összeegyeztethetetlen dolgot tapasztaltunk. Meddig menekülünk még a kérdéseink elől? A kérdések feltevése nem bűn. A vakság viszont az!

Laci7000 2014.03.23. 00:17:04

@sefatias: Hol bélyegeztelek én téged ateistának? Én csak próbáltam rámutatni egy elvi kérdésre, de ezek szernt nem nagyon tetszett, vagy nem vetted a lapot.
Jézus valóban "élni" tanitott, de kimondottan sok hitelvi "dogmát" lefektetett ezzel kapcsolatban. Persze, értem én, hogy mostanra már a gyakorlatban kificamodott dogma-verziók tönkelegével is szembesülünk, de az egy másik kérdés.

Laci7000 2014.03.23. 00:24:06

@sefatias: Kedves Sefa! Én nem mondom azt, hogy a kérdések feltevése bűn. Az Isten Igéje viszont határozottan károsnak mondja azt, hogy olyan szintre menjen el az ember az "okoskodásban", hogy végül az apostoli hithez képest pont annak az ellenkezőjének a jogosultságát kezdje el bizonygatni, vagy ebben partnernek lenni. Az igehelyek felsorolását most mellőzném ;) Tehát én megértem, hogy felhivod a figyelmet a gondolkodás fontosságára és áldásaira, de ilyet olvasmányt én nem mernék azért lazán ajánlgatni, mert ez pl. az apostoli szemlélettől nagyon távol áll, ezt gondolom, nem szükséges bizonygatni. A másik dolog, hogy Pál apostol például nem az "életre" tanitott legfőképpen, hanem javarészt inkább "elméleti" teológiára. Akkor őt hogyan itéljük meg?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.03.23. 07:00:39

@Laci7000: Lacikám! Nem olyan egyszerű ez a kérdés. A kereszténységnek kétezer éve jellemző tulajdonsága a fej homokba dugása. Ez abban a formában látszik meg, hogy amikor elér egy pontra a hívő, akkor a hite tovább nem meggyőződésen alapul, hanem elmisztifikálja. Azaz ráhúz a hitére egy olyan függönyt, ami mögé szerinte tilos benézni, vagy épp nem is lehet. Ez a "függöny" mindenkinek máshol van. Olvasd el Voltaire, Filozófiai ábécéjének, "Bizonyos, bizonyosság" című részét

in Freiheit (törölt) 2014.03.23. 09:33:57

@leslie07:

Gyalázod Istent és a Szent Nevét, amit magának adott; Jézust, Mihály arkangyalt (akár együtt, akár külön); megcsúfolod a bibliaírókat, akiket Isten elfogadott, megbízott, szeretett; mindent ami jó, ami szép Isten imádatában, a Hozzá való közeledésben.
És ez nem csak egy JT-nak, hanem egy rendszeresen Bibliát olvasónak is nyilvánvaló.

És most újra megfenyegetlek (???) :
Imádkozz!(1. azért, hogy mozduljon meg benned valami, hogy a lelkiismereted, a szellemi ember legyőzze a testi embert és meg tudj változni, amíg nem túl késő 2. azért, hogy Isten ne haragjában büntessen meg téged, ha mégsem sikerülne)

leslie07 2014.03.23. 13:50:05

Ezt csak te hiszed, hogy gyaláznám az isten.

Én azt az Istent, illetve azokat az isten személyeket, akikrol a Szentírás tanuskodik
soha se gyalázom. Ezért állításod rágalom.

Az olyan pogányistenek, mit Baál, Asherah és hitvese jehova leleplezése pedig egy hivo embernek kotelessége.

A Szentírás arra tanít, hogy egy Istent imádjunk, akit Istene és Atyja felkent mindeható hatalommal társai felo. Ez az Isten a Fiú , aki Amikor alászállott, hogy
elhívja Jákóbot úgy mutatkozott be neki, hogy O a Mindenható Isten. 1. Mózes 35: 9-11.

A jehova nevu soha sem volt a Biblia istene.
Az bizonyítottan a varászlás és a pervez sexuális dolgok istene volt.

Ami pedig Mihály fejedelmet illeti, akit Babilon királya elhurcolt a tobbi elokelo fejedelmekkel egyutt, nos róla sem írtam soha semmit gyalázkodóan, ez is rágalom a részedrol.

Nem azzal vádollak, hogy rosszindulatú rágalmazó lennél, hisz te csak az igazság ismerete hiányában vádolsz engem olyan dolgokkal, amit soha se kovettem el, amióta
megtértem az igaz Istenhez Krisztushoz.

S mivel a tudatlanság idejét elnézi az Isten,
én is elnézem neked. Azt azonban ne várd tolem, hogy a Szentírást hamisítatlanul ne kozoljem.

leslie07 2014.03.23. 13:53:26

@kingdom: Hátmég ha eljutott volna odaáig a kutatásában, hogy rádobbenjen a Szentírásban
nincs is ellentmondás , csak akkor, ha ahhoz
az emberi okoskodást hozzáadjuk.
Akkor még boldogabban halt volna meg.

Laci7000 2014.03.23. 14:19:49

@sefatias: az én olvasatomban a hitbéli "meggyőződés" a szivben jön létre, és nem az ész hozza létre saját magának. Ez egy szivbéli meggyőződés Istenre, Jézusra vonatkozóan, hogy Ő a mi Megváltónk. Ez a meggyőződés aztán jön létre bennünk, hogy halljuk Isten Igéjéből ezt a ránk vonatkozó állitást. A problémát az okozza, hogy a hit útján hallgatjuk Isten Igéjének sok-sok részigazságát, és a hitbéli részletkérdésekre vagy bizonyos problematikus egyéb kérdésekre vonatkozóan ésszel nem tudunk már teljes lelki nyugalommal áment mondani. Ekkor van több lehetőségünk: 1: fej homokbadugása, 2: további kutatás Isten Igéjében a megoldásra nézve, 3: az értelmezhetetlen rész "titokká" nyilvánitása, 4: az Isten Igéje abszolút igazságának a kétségbe vonása, 5: a Szentlélek kijelentésére való aktiv várakozás a kérdéssel kapcsolatosan, 6: Isten által tanitói szolgálatba helyezett emberek megkérdezése, hátha tudja a választ.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.03.23. 15:42:09

@Laci7000: >> az én olvasatomban a hitbéli "meggyőződés" a szivben jön létre, és nem az ész hozza létre saját magának<<

Ezt én is igy gondolom. Csak azt nem értem, hogy akkor miért észérvekkel akarják meggyőzni egymást az emberek, mikor a szív csupán érzésekre képes? És ha a hitünk érzéseken alapul, akkor miért kellenek bizonyítékok rá?

sefatias.blog.hu/2013/09/02/tudas_erzes_hit

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.03.23. 16:18:18

@leslie07: >> a Szentírásban
nincs is ellentmondás , csak akkor, ha ahhoz
az emberi okoskodást hozzáadjuk.<<

Hát a csoda tudja. Szerintem meg ahhoz kell emberi okoskodás, hogy a Szentírás ellentmondásait elsimitsák

Laci7000 2014.03.23. 16:38:23

@sefatias: a sziv nem csak érzésekre képes, hanem a Biblia szerint a szivnek is van értelme (görögül nusz), és ezzel fogja fel a sziv azokat a dolgokat is akár, amiket az ész már nem tud felfogni. Ilyen módon a hitünk a szivünk által megértett dolgokon áll, és nem a szivnek az érzelmein. Ezek után az ige ésszel való értelmezése és magyarázása akkor helyes és jó, ha az ésszel való értelmezés és véleményezés következtetései összhangban vannak a sziv értelme által felfogott isteni igazságokkal.
Az Igével kapcsolatos "bizonyitékok" és érvek azért szükségszerűek az Isten Igéjének hirdetése kapcsán, mert maga az Isten Igéje is sok témában állitásokat fogalmaz meg, és sokszor cáfol is állitásokat, ez az egyik jellemzője. Az igehirdetésben ennek is valamilyen módon érvényesülnie kell.

leslie07 2014.03.23. 17:45:31

Ahhoz elég csak engedelmeskedni a Szentszellemnek, aki a Szentírásban tett kijelentéseket próféták által.

Be kell fogadni a Bolcsesség és Értelem Szent szellemének a kijelentéseit, O pedig megláttatja azokat az Igéket, amelyekbol
kiderul, hogy nincs is ellentmondás.

leslie07 2014.03.23. 18:05:47

@sefatias: Nem egészen a szívnek még van egy másik szerepe, mégpedig a benne átpumpált vér hordozza az emberben lakozó leket.Ettol van olyan értéke a szívnek.

3. Mózes 17:14 Mert minden testnek élete az ő vére a benne levő élettel(lélekkel). Azért mondom Izráel fiainak: Semmiféle testnek a vérét meg ne egyétek, mert minden testnek élete az ő vére; valaki megeszi azt, irtassék ki.

Példabeszédek 4: 23 Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.

Zakariás 12:

1 Az Úr igéjének terhe Izráel ellen. Így szól az Úr, aki az egeket kiterjesztette, a földet fundálta, és az ember keblébe lelket alkotott:

Példabeszédek 20: 27 Az Úrtól való szövétnek az embernek lelke, aki megvizsgálja a szívnek minden rejtekét.

Nos ,ami a szívbol van a lélekbol van.
A lélek állapota felett pedig az isten orkodik.
süti beállítások módosítása