EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Gyógyító gyülekezet, veszélyes közösség, vagy destruktív szekta?

2014.02.06. 17:31 | Johnny Joker | 35 komment

Zoe.jpg
Az alábbiakban egy nagyon híres és elismert kérdőív aktualizált és kiegészített magyar fordítását közöljük. Ez a kérdőív segít felismerni és megállapítani, hogy a gyülekezet, mellyel kapcsolatban vagy, egy gyógyító közösség-e, vagy pedig olyasmi, amely komoly veszélyeket hordoz magában.

 

Szellemi hatalommal való visszaélés - kérdőív
A kérdésekre az igen és a nem a teszt szempontjából a két értékelhető válasz.


1. A gyülekezetedben az információ-áramlás szigorú ellenőrzés alatt áll?

2. A nyilvános megszégyenítés a gyülekezet vezetői által rendszeresen használt eszköz?

3. A gyülekezet vezetői a feléjük irányuló kritikát és a megkérdőjelezést türelmetlenül fogadják? Esetleg negatív beszédnek vagy üldöztetésnek tekintik?

4. A gyülekezetedet elhagyókkal szemben általános ellenérzéseitek vannak? A gyülekezet vezetői inkább úgy kommunikálnak róluk, hogy "gond van velük", "különféle bűnök miatt mentek el" és "veszélyesek a lelki jóllétedre"?

5. Ha valaki egy olyan egyházért hagyja el a gyülekezetedet, amit a vezetők nem tekintenek "üdvözítőnek", akkor úgy veszik, mintha magát Istent hagyta volna el?

6. Félsz attól, hogy a gyülekezetedben figyelmen kívül hagyják, elutasítják, vagy megfeddnek érte, ha valamiről eltérő véleményed van?

7. A gyülekezeted inkább kontrolláló, mint támogató?

8. A vezetőid újra és újra emlékeztetnek arra, kié a gyülekezetben a (földi) hatalom?

9. Érzel nyomást a vezetők részéről, hogy ne firtasd, mások miért hagyták el a gyülekezetedet; vagy ha mégis kérdéseid vannak, csak bizonyos vezetőkhöz mehetsz oda feltenni őket (esetleg el is kell fogadnod az állásfoglalásukat)?

10. Gondosan ellenőrzik-e, milyen lelki kiadványokat nézel, hallgatsz, vagy olvasol?

11. Folyik-e egy kérlelhetetlen és állandó kampány, hogy a tevékenységeidet a gyülekezetedben végezd, megjelenj az összes találkozón (kivéve, ha rajtad kívülálló ok akadályozza)? Ha kihagysz tevékenységeket és alkalmakat, megkérdőjelezik-e a lelkiességedet vagy az elkötelezettségedet?

12. Fellelhető-e a gyülekezetedben az a mentalitás (még ha finoman, vagy rejtetten is), hogy ha a vezetőid elégedettek veled, akkor Isten is elégedett, ha viszont a vezetőid elégedetlenek veled, akkor Isten is elégedetlen?

13. A gyülekezetedben tapasztalsz-e törekvést arra nézve, hogy gyengüljenek a vér szerinti családi és rokoni kapcsolataid?

14. A gyülekezetedben a bűntudatkeltés és a szégyen az irányítás és ellenőrzés állandósult eszközei?

15. Ösztönözve vannak-e a gyülekezetedben a tagok arra (vagy legalábbis tipikusan megjelenik-e a gyülekezetedben ez a gyakorlat), hogy kémkedjenek egymás után, esetleg jelentést tegyenek egymás bűneiről a hiearchiában felettük álló vezetőknek?

16. A gyülekezetedben a hangulat félelemmel teli? Jelen van a félelem attól, hogy nem felelsz meg a szabályoknak, félelem az elutasítástól, vagy akár a nyilvános megaláztatástól?

17. A gyülekezetedben elmosódik a határ a magántitok és a nyitottság között? A tagoknak meg kell vallaniuk a legszemélyesebb, vagy a legkisebb bűneiket is, mert csak így állhatnak tiszta lelkiismerettel a vezetők előtt?

18. Amikor a gyülekezeteden belül szavaztok valamiről, a szavazás eredménye általában egyhangú? Furcsa és felzaklató, ha valaki nem a többséggel szavaz?

19. Ha valamit megkérdőjelezel, elítélnek-e a következő jelzők valamelyikével: suttogó, hátba támadó, rágalmazó, pletykáló, büszke és lázadó, elégedetlen és megosztó?

20. Nyilvánosan büntetik azokat, akik a vezetőktől eltérő véleményen vannak? Lerombolják a hírnevüket; burkolt, vagy konkrét megnyilvánulásokat tesznek a "bűneikről"? Megtörik a tagok ezen emberek felé való bizalmát a vezetők javára?

21. Van-e a gyülekezetedben egy rosszul értelmezett hűség a vezetők felé (mintha a vezető lenne maga Isten), ami bálványimádás?

22. Szólnak-e gyakran erőteljes, vagy akár durva prédikációk a bűnről, a hibáidról, érzed-e gyakran a prédikációk után, hogy nem vagy elég jó, többet kell teljesítened, jobban meg kell felelned, meg kell változnod?

23. Elhangzik-e újra és újra, hogy "tarts ki, vagy elkárhozol", "hallgass a vezetőidre", "engedelmeskedj a vezetőidnek", "vesd alá magad a vezetőidnek"?

24. A paranoia légköre uralkodik a gyülekezetedben? Félelem a kegyelemből való kieséstől, az önálló gondolkodástól, az íratlan szabályok megszegésétől, a vezetők egyértelmű elvárásaiban való elbukástól?

25. Te paranoiássá váltál ebben a gyülekezetben? Gondosan figyelsz minden szavadra, gesztusodra és cselekedeteidre, ha bizonyos emberek társaságában vagy, nehogy jelentsék a "hibáidat", vagy rád szálljanak?

26. A gyülekezetedben csend övezi a vezetés bűneit? A vezetés nehezen vállalja fel a saját hibáit és felelősségét?

27. A vezetők jogot formálnak arra, hogy agresszíven beleszóljanak az életedbe és a családod életébe, mintha jobban ismernének téged és a családodat, mint te magad?

Értékelés:

A ponthatár természetesen szubjektív (hiszen a kérdések nem "egyenlő súlyúak", és egy-egy kérdésre is lehet erőteljes és bizonytalan választ is adni), de azért egyfajta iránymutatásra elegendő lehet.

Ha az összes fenti kérdésre nem a válasz, akkor a vezetői hatalom megnyilvánulásai szempontjából a gyülekezeted teljesen egészségesnek tűnik. Úgy tűnik, hogy a vezetőid a tehetségüket nem uralkodásra, hanem szolgálatra használják.

1-8 igen válasz esetén a gyülekezeted az egészségtelen működés jeleit mutatja. A vezetőid talán már a személyes véleményüket is parancsolatként tanítják, ami számos veszélyt hordoz magában. Persze, az is lehet, hogy a helyzet éppen javul és korábban rosszabb volt, természetesen minden gyülekezet más és más, ezt csak a konkrét szituációban lévők tudják pontosan megítélni.

9-16 igen válasz esetén a gyülekezeted a vezetés szempontjából nagyon egészségtelen, és már erőteljesen fennáll a lehetősége, hogy a vezetési stílus sokaknak komoly mentális sérüléseket okoz. Érdemes elgondolkozni rajta, hogy a "lemorzsolódás" százalékos mértéke mekkora szintet ölt ebben a gyülekezetben? Aki marad, miért teszi? Fél tőle, hogy ha a közösséget elhagyja, akkor Istent hagyja el? Esetleg itt van minden barátja és csapdába esett?

17-22 igen válasz esetén a gyülekezeted valójában feltételezhetően egy tekintélyelvű szekta, amelyben szinte mindenki (a vezetőket is beleértve) folyamatosan sérül mentálisan. Valószínűleg sokan betegek és különféle hangulatjavító gyógyszereket szednek, vagy szervi megbetegedéseik vannak. Talán vannak, akik a gyülekezet elhagyása után öngyilkosok lettek, vagy legalábbis megpróbálkoztak vele. Rendszeresek a gyülekezet előtti fenyítések és a kiközösítések. Ha ez a helyzet, a legjobb tanács, amit adhatunk, hogy hagyd el ezt a közösséget.

23-27 igen válasz esetén a gyülekezeted vezetői valószínűleg nyíltan vagy burkoltan alkotmánysértő módon bánnak veled. A személyes szabadságodat elveszítetted, folyamatos kontroll alatt állsz és ez az állapot a személyiségedben valószínűleg komoly károkat okoz. Az alapvető személyiségi szabadságjogaiddal (vélemény-nyilvánítás szabadsága, szólásszabadság, szabadon választott emberi kapcsolatok, szabad akarat) képtelen vagy élni, ha mégis megteszed, támadások kereszttüzébe kerülsz. A legjobb, amit tehetsz, hogy azonnal elhagyod ezt a közösséget - bármilyen régóta is vagy a tagja.

Amennyiben komolyan megsérültél egy vallási közösségben, egyfajta szellemi felépülés (spiritual recovery) válhat szükségessé. A későbbiekben ezzel a témával is foglalkozunk majd.

Üdv: nicku

Felhasznált szakirodalom:

http://szektaveszely.blogspot.hu/2013/10/gyogyito-gyulekezet-veszelyes-kozosseg.html

Spiritual abuse survey

Subtle power of spiritual abuse

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr235801950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

névtelenül 2014.02.06. 21:01:53

Két gyülekezetbe jártam eddig.

Jehova Tanúi: 23 igen
Református: 3 igen

Asszem ez van.

Toronyőrbácsi 2014.02.07. 10:34:28

Nekem nem tetszik ez a post.Manipulatív.

f i n i t o (törölt) 2014.02.07. 11:26:13

@Toronyőrbácsi: nem kicsit :) nem volt türelmem megnézni a forrásokat, de annyira rá van szabva jt-ra, vagy más szektákra, hogy az zavaró - még akkor is, ha összességében igaz

jobb lett volna, ha ezt nem ennyire kihegyezve publikálják, nem nickura gondolok

névtelenül 2014.02.07. 11:33:26

@undercover:

Ref.: 3, 6, 25, igen
JT.: 14, 16, 24, nem.

Én így érzem.
De manipulatív, mert kidomborítja a JT. hibáit. Ettől persze azok még ugyanolyan durvák. Ez egy durva szekta.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.02.07. 11:48:25

@undercover: Nem feltétlenül Jehova Tanúira van kihegyezve. Az evangéliumi kereszténység tele van Jehova Tanúinál sokkal gusztustalanabb gyülekezetekkel. Olvastam róluk, és összetehetjük a kezünket, hogy Jehova tanúihoz kerültünk, és nem más ugyanilyen alapokon nyugvó, de sokkal rosszabb szektához. Ez a szektakérdés sokkal több egyházat, gyülekezetet érint.

keresztenylelkiabuzus.blogspot.ro/2013/01/abuziv-e-gyulekezeted.html

f i n i t o (törölt) 2014.02.07. 12:00:16

@sefatias: tudom, ezért is írtam, hogy "rá van szabva jt-ra, vagy más szektákra"

ezen már én is gondolkoztam, hogy lehetett volna rosszabb gyüli is, sajnos jogos szó a "gusztustalan" részedről, förtelem, hogy mi megy egyes helyeken isten nevében

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.02.07. 12:05:21

Szerintem tökéletesen objektív szempontok ebben a témában nem léteznek. A felvetett kérdések jók és fontosak, érdemes őket mindig észben tartani.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.02.07. 12:11:09

Ezt a kérdés sorozatot itt találtam:szektaveszely.blogspot.com/2013/10/gyogyito-gyulekezet-veszelyes-kozosseg.html, egyáltalán nem a Tanúkról szól. Sheperd tette ki az oldalra, tudtommal, nem volt Tanú, a KME tagjaira is nagyon illik a kérdés sorozat. Azért is küldtem el JJ-nek, mert elgondolkodtatóak a kérdések, és hangsúlyozom, nem a Tanúkról szól az az egész, hanem a szektákról.

f i n i t o (törölt) 2014.02.07. 12:19:08

@Columba: jajj, te, már amúgyis kérdezni akartam, a columba és a columbo, ezeknek van egymáshoz köze ? :)

én úgy érzem nem igazán a tartalmi rész, hanem a stílus a problémás

na meg a 2 db 14-es pont ...

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.02.07. 12:23:51

Ja, és nekem egy kivétellel mind igen lett a válasz. Ezek a kérdések segíthetnek tisztábban látni, milyen is az a közösség, ahova járunk vagy tartozunk. Talán a Tanúk is elgondolkoznak ezeken, mert kérdések ide vagy oda,bizony JT-i is egy destruktív szekta.

f i n i t o (törölt) 2014.02.07. 12:24:06

@nicku: a két db 14-es pont nem szembetűnő hiba? ha egy pont alá veszem úgy se jó igazán ...

de mindegy hogy számozok, ha mindre igent mondok, akkor 27 db igen válasz jön ki, amire nincs is értékelés :D

ezzel az a bajom, hogy olyan hatásvadász, fércmunkának tűnik így

nem ellened beszélek, de nekem ez jött le első érzésként (stílus+számozási hiba)

f i n i t o (törölt) 2014.02.07. 12:25:06

@nicku: sajnos így van, jt romboló szekta :/

ORION 2014.02.07. 12:36:30

@névtelenül: Én is 3 4 igent mondtam.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.02.07. 12:57:56

@undercover: Köszi, ez aranyos volt. :) Édesapám nagyon szereti Columbo hadnagyot, és én is néztem régen, mert tetszett.
De nem őróla neveztem el magamat, hanem egy csillagképről, mivel ezekkel nőttem fel.

hu.wikipedia.org/wiki/Galamb_csillagk%C3%A9p

Az már csak érdekesség, hogy létezik egy katolikus szent is ezen a néven, tőle én nagyon távol vagyok. :)

www.katolikus.hu/szentek/szent359.html

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.02.07. 13:15:59

@undercover: Nem tudom mi van a szemeddel, nincs két 14-es pont, az értékelés pedig 27-ig van.

f i n i t o (törölt) 2014.02.07. 13:23:17

@Columba: ja, érdekes ez a szent

mult-kor.hu/image/article/main/.460x310/27866.jpg

savanyú képű révedő ... meg hát furán kopaszodik ... nem csodálom, hogy nem hasonlítasz rá

vagy talán, öhömm, nem élsz egy szent életet??? nem baj, a kedvenc női bloggerem se az :)

"nem őróla neveztem el magamat, hanem egy csillagképről, mivel ezekkel nőttem fel"

nem akarok Windisch-Grätz lenni (aki nem érti, gyenge szópoén: indiszkrét (i-i-é)), de ez mit jelent?

a csillagokkal nőttél fel? jól hangzik :)

f i n i t o (törölt) 2014.02.07. 13:33:32

@nicku: te megharaplak! lehet nem esett le ki vagyok, de ennyire ne nézz amatőrnek :D

sepherdtől másoltál:

szektaveszely.blogspot.com/2013/10/gyogyito-gyulekezet-veszelyes-kozosseg.html

és ott még mindig 2 db 14-es pont van :)

illetve így névtelenül hivatkozott pontjai is elcsúsznak ám

szóval ennél ügyesebben kell hamisítani, vagy keressem elő az előző mentett verziót a gúgliból??? nagy égés lenne, öhöm :D

f i n i t o (törölt) 2014.02.07. 13:35:13

@nicku: bocs, most nézem nem te módosítottad, hanem valaki más a háttérben, nem vagytok semmik gyerekek :)

f i n i t o (törölt) 2014.02.07. 13:38:56

@undercover: az előző neked is szól, hogy lásd kinek van baj a szemével :P

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.02.07. 13:50:05

@undercover: Az igazság az, hogy nem vettem észre, amikor elküldtem JJ-nek az anyagot, hogy 2 14-es pont van. Nekem ez az anyag már meg volt, mert elmentettem, amikor a vénünkkel leveleztem és elküldtem neki is. De nem találtam meg azt az oldalt, hanem Sheperd-ét, ezért nem is néztem annyira át, mert azt gondoltam ugyanaz. Ennyi.
Nem tudom ki vagy, ha csak meg nem súgod. Személyesen meg biztos nem találkoztunk, ugyanis nem Magyarországon élek.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.02.07. 14:08:22

@undercover: Megnéztem a forrásanyagot is, a kérdések ugyanazok, csak nincsenek számozva, úgyhogy szerintem ahonnan másoltam csak elírás. Tehát a kérdések még lehetnek jók. Te jobban tudsz angolul, nézd meg azt is.:)

f i n i t o (törölt) 2014.02.07. 14:11:37

@nicku: mindegy, a tegnapi gúglis mentés bizonyítja, hogy nincs gond a szememmel, és hogy valamelyik kis csibész nemrég a kommentem hatására a háttérben gyorsan átírta a poszt ide vonatkozó részét :)

hogy ki vagyok? hát már nagyon kivagyok :D

óh, én sokat járok külföldre ... you never know

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.02.07. 14:20:03

@undercover: Akkor tényleg nincs gond a szemeddel, sőt! Megyek is szemorvoshoz. :)

Niro 2014.02.07. 14:53:34

Ilyeneket írni... Jehova Tanúi márpedig az egyetlen igaz egyház, csak náluk üdvözülhetsz, csak az ő tagjai élik túl Armageddont, micsoda szerencse hogy vannak, minden évben növekednek, ebben a tempóban már csak pár százezer év és mindenki JT lesz, megmenekülve mindenki a pusztúlástól.:-D

freemake (törölt) 2014.02.07. 15:12:07

Borzasztó rossz a megfogalmazása a kérdéseknek.

Pl:
22. Szólnak-e gyakran erőteljes, vagy akár durva prédikációk a bűnről, a hibáidról, érzed-e gyakran a prédikációk után, hogy nem vagy elég jó, többet kell teljesítened, jobban meg kell felelned, meg kell változnod?

- Egyáltalán nincsenek durva hangvételű prédikációk.
Erőteljesek vannak, de nem az előadó miatt vagy az előadásmód miatt, hanem a Biblia üzenete miatt. Nagy különbség!

1.n!
2.n!
3.?
4.i - de nem azért, és ha visszajönnek örömmel fogadják őket! És ez a lényeg!
5.i - de, ha valaki határozottan elkülönül, elsősorban nem a gyülekezetet hagyja el, hanem Istent
6.n!
7.n!
8.i - nem újra és újra, hanem időnként, de nem azért, amiért gondoljátok
9.?
10.n!
11.n - kérlelhetetlen? állandó? - nem ide illő szavak, és senki nem kérdőjelezi meg a lelkiségem!!!
12.n!
13.n!
14.n!
15.n!
16.n - mi van?! Félelemteli??? hülyeség!!!
17.n!
18.?
19.n!
20.n!
21.n!
22.n!
23.n! - megint ez az újra és újra... tarts ki - igen, elkárhozol - nem, hallgass Istenre, Jézusra - igen, vesd alá magad Istennek, Jézusnak - igen. DE! hallgass a VT-től jövő tanácsokra *, mert tiértetek dolgoznak - igen
24.n!
25.n!
26.?
27.n!

* nézzük a Vezetőség mai tanácsát:
"„Ne okozzatok bánatot az Isten szent szellemének” (Ef 4:30).

A szent szellem az egységet mozdítja elő. A békéhez és egységhez az is nélkülözhetetlen, hogy alkalmazzuk, amit Pál a folytatásban írt le: „Minden rosszindulatú keserűség, harag, indulat, ordítozás és becsmérlő beszéd távolíttassék el tőletek minden rosszasággal együtt. Legyetek pedig egymás iránt kedvessé, gyöngéden könyörületessé, készséggel megbocsátva egymásnak, mint ahogy az Isten is készséggel megbocsátott nektek Krisztus által” (Ef 4:31, 32). A „legyetek . . . egymás iránt kedvessé” kifejezés arra utal, hogy még dolgoznunk kell ezen a tulajdonságon, mert előfordulhat, hogy nem vagyunk egymáshoz kedvesek, vagy legalábbis nem eléggé. Meg kell tanulnunk úgy gondolkodni, hogy mások érzései fontosabbak a saját érzéseinknél (Fil 2:4). Például lehet, hogy azzal, amit mondani szeretnénk, megnevettetnénk másokat, vagy okosnak tűnnénk, de vajon kedvesek is lennénk? Ha ezt előre átgondoljuk, az segíteni fog, hogy kedvesek legyünk. w12 7/15 4:13–14"

- Ez teljesen rendben van! Buzdító. Hiterősítő. Tanító. Megszívlelendő, nagyon jó tanács.

f i n i t o (törölt) 2014.02.07. 15:14:35

@nicku: persze hogy nincs baj, nézd meg milyen szép kék, nagyítsd ki az avatárom :))

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.02.07. 15:24:58

@undercover: Ezek a katolikus szentek érdekes alakok, szeretnék még egyszer jobban is elmélyülni a történetükben. Azt viszont nem lehet vitatni, hogy hatalmas dolgokat értek el az egyház története során, még akkor is, ha ők is emberből voltak, mint ahogyan mi is... ;-)

Gyerekkoromtól fogva a csillagok világában nőttem fel, mivel édesapám amatőr csillagász... :) Sok éjszakán át bámultam én magam is a Tejút csillagait, hiszen érdekelt. Csodálatos világ az. Egészen messzire lehet ellátni egy jó távcsővel! :)))

Megkérdezhetem, hogy milyen más stílushibát véltél felfedezni a fenti írásban? :)

f i n i t o (törölt) 2014.02.07. 16:17:08

@Columba: ez egy fantasztikus hobbi :)

szerencsére sok tudományos csatorna foglalkozik ezzel a témával, én speciel imádom ezeket a műsorokat

"Megkérdezhetem, hogy milyen más stílushibát véltél felfedezni a fenti írásban?"

mire gondolsz pontosan?

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.02.07. 16:43:15

@undercover: Valóban az, habár megvannak a hátulütői is (téli hideg, gyakori magány). Egy "észlelő-barát" macska nagyon sokat tud dobni a hangulaton! ;-)

Az ilyen témájú műsorokat én is szívesen nézem mindig, csak idő legyen rá.....

Nekem úgy tűnt, hogy a dupla 14-es ponton kívül más gondod is volt a cikkel, erre kérdeztem rá. :)

f i n i t o (törölt) 2014.02.07. 18:23:04

@Columba: Akkor be kell szerezned egy barátot sürgősen :) hol is laksz? :D na jó nem humorizálok, mert cc. 5 órája épp lebuziztak a sefatiásnál :)

Ez így van. De ha én ide leírom a véleményem, megint megkapom, hogy csak fikázni tudok, tipikus magyar vagyok ... Holott nem, de mindegy.

f i n i t o (törölt) 2014.02.07. 18:34:56

@freemake: gratulálok :) mondom én hogy fejlődsz :) három kérdőjel --> tehát a te bizonyosságot sem 100%-os ... Ki látott már ilyet? Nahát.
süti beállítások módosítása