Az Őrtorony 2013. július 15-i száma, amelyet hetekkel a tervezett megjelenése előtt kiszivárogtattak, több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol a Vezető Testület “új világosságával” kapcsolatban
Három héttel az április közepére várható megjelenése előtt, az Őrtorony folyóirat 2013. július 15-i "tanulmányozásra szánt kiadásának" szkennelt másolatát egy lelkiismeretes, szervezeten belüli aktív tanú kiszivárogtatta és eljuttatta a JWsurvey irodájába. Legalább két napot töltöttem a tartalma elemzésével.
A kérdéses folyóirat részletezi az "új világosságot", amelyet 2012. október 5-én tettek közzé az Éves Közgyűlésen, amikor bejelentették, hogy a Vezető Testületet mostantól a "hű és értelmes rabszolgának" kell tekinteni - a világszerte közel 8 millió Jehova Tanúja szellemi főurainak.
Mire a folyóirat végül megjelenik, a hétköznapi Tanúk már hat hónapot vártak az Éves Közgyűléstől számítva az új értelmezés írásbeli magyarázatára. Azonban csalódni fognak, mikor rájönnek, hogy ez a kulcsfontosságú változás az Őrtorony Társulat tanításában (amellyel kapcsolatban a bételitákat a feletteseik arra utasították, hogy részletesen tanulmányozzák) több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Ahogyan sokan várták, a folyóirat olyan magyarázatokkal szolgál a kulcsfontosságú tantételbeli értelmezésekkel kapcsolatban, amelyek alaptalanok és a legjobb esetben is csak spekulatívnak nevezhetőek.
Íme a négy fő tanulmányozási cikk rövid áttekintése:
- Mondd meg nekünk, hogy mikor lesznek ezek (szeptember 2-8) – Ez a cikk először felkelti az olvasók érdeklődését azáltal, hogy a “Nagy Nyomorúsággal” kapcsolatos bibliai próféciákat fejtegeti, mely az “utálatosság” (az ENSZ) által a vallásokra mért támadással fog kezdődni, és Armageddonnal fogja elérni a csúcspontját. A cikk ezután összefoglalja azt az 1995-től érvényes felfogást, mely szerint a juhok és a kecskék szétválasztása a Nagy Nyomorúság alatt fog végbe menni. Az írók ezután bővebben kifejtik ezt a témát, és “új világossággal” szolgálnak Krisztus vőlegényként való “eljövetelével” kapcsolatban. Míg régebben úgy gondolták, hogy ez 1918-ban történt, Krisztus “mesterként” vagy “vőlegényként” való eljövetelét most a Nagy Nyomorúság időszakára teszik.
- Íme, én veletek vagyok minden napon (szeptember 9-15) – Krisztusnak a “búzáról és a gyomokról” szóló példázatát közvetlenül az i. sz. 33. és Armageddon közötti hosszú időszakra alkalmazzák. A szétválasztó munka állítólag 1914-ben kezdődött, amikortól Krisztus a szervezet “vizsgálatát és tisztítását” végezte egészen 1919-ig, amikor is a Bibliakutatókat “igaz keresztény búzaként” elismerték.
- Sokakat táplál kevesek keze által (szeptember 16-22) – Krisztusnak a kenyerekkel és halakkal kapcsolatos csodájáról azt hirdetik, hogy előárnyékolta azt a szándékát, mely szerint a szellemi táplálék kiosztását egy maroknyi embercsoportra fogja bízni. A cikk úgy beszél az “apostolokról és idősebb férfiakról”, mintha a vezető testületi elrendezés előfutárai lennének. Russellt és (1914 előtti) társait eleve kizárták abból, hogy képviselhetnék a kijelölt csatornát, mely által Krisztus a juhait táplálni fogja.
- “Ki valójában a hű és értelmes rabszolga?” (szeptember 23-29) – A cikk azzal kezdődik, hogy félresöpri a korábbi értelmezést, mely szerint a hű rabszolga i.sz. 33-ban lett kinevezve, majd elmagyarázza, hogyan történt, hogy a “prófécia” szavai csak 1914 után kezdtek beteljesedni. A hű rabszolga sajátosan “egy felkent testvérekből álló kis csoportként” van azonosítva, melyet jelenleg a Vezető Testület mint “összetett rabszolga” alkot. Végül a cikk azzal a merész kijelentéssel zárul, hogy Krisztus “mindene fölé” KI FOGJA nevezni a Vezető Testületet, más felkent keresztényekkel együtt, amikor a Nagy Nyomorúság alatt eljön, hogy ítéletet tegyen.
Az “utálatos” ENSZ – egy korábbi partner
Az Őrtorony-kiadványok újra meg újra tűz alá vették az ENSZ-et az évtizedek során, de ritkán ítélték el őket annyira egyenesen, mint ebben a legutóbbi kiadványban. Az első tanulmányozási cikk 4. oldalán emlékeztetik a Tanúkat, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete, melyet a modern kori “utálatosságnak” nyilvánítanak, meg FOGJA támadni a kereszténységet és a többi “hamis vallást”, és ez fogja jelezni a Nagy Nyomorúság kezdetét.
Minden Tanú jól tudja, hogy az Őrtorony az ENSZ-et a Máté 24:15-ben szereplő “utálatosságnak” nevezte, de ritkán jelentették ki ilyen egyenesen, hogy kizárólag az ENSZ (és nem csupán a “tagjai”) lesz a felelős a vallásokra mért támadásért. Az elmúlt évtizedek során az Őrtorony-kiadványok sokféle módon írták le az ENSZ-nek a hamis vallás hóhéraként betöltött szerepét, egyik homályosabb, mint a másik:
Kérdés: Ki fogja elpusztítani Nagy Babilont?
Válasz:
- 1975 - “az Egyesült Nemzetek Szervezete” (w75 5/1 274-275. o. 11. bek. angolban)
- 1976 - “vadállatszerű radikális erők az Egyesült Nemzetek Szervezetén belülről” (gh /A Good News - Jó Hír, c. könyv/ 16. fej. 147. o. 12. bek. angolban)
- 1977 - “Az ENSZ tagállamai és más nemzetek, melyek nem tagjai az ENSZ-nek...” (go /A World Government - Világkormány c. könyv/ 11. fej. 177. o. 7. bek. angolban)
- 1981 – “az Egyesült Nemzetek politikai támogatói” (w81 2/1 16. o. 23. bek.)
- 1982 – “Az Egyesült Nemzetek „vadállatának” „tíz szarva”” (w82 12/1 16. o. 9. bek.)
- 1985 –“politikai elemek, melyek képviseltetve vannak az Egyesült Nemzetek Szervezetében” (g85 /Ébredjetek!/ 4/8 13. o. angolban)
- 1985 – “az Egyesült Nemzeteken belül szenved pusztulást a vallásellenes elemek kezétől” (w86 1/1 29. o. 19. bek.)
- 1987 – “A tíz szarv [kormányzati erők az Egyesült Nemzetek Szervezetén belül], amelyet láttál, és a vadállat [az Egyesült Nemzetek Szervezete]...” (w87 11/1 28. o. angolban)
- 1988 – “a nemzetek a skarlátszínű vadállatot, az Egyesült Nemzetek Szervezetét fogják felhasználni…” (re 35. fej. 258. o. 21. bek.)
- 1989 – “az Egyesült Nemzetek Szervezetével kapcsolatban álló politikai erők” (w89 5/15 6. o. angolban)
- 1993 – “politikai elemek, köztük az Egyesült Nemzetek Szervezete” (g93 1/8 12. o. angolban)
- 1994 – “az Egyesült Nemzetek fegyveres tagjai” (w94 3/1 20. o. 11. bek.)
- 1994 – “az Egyesült Nemzetek tagállamai” (w94 11/1 17. o. 5. bek.)
- 1997 – “az Egyesült Nemzetek Szervezetének... döntő szerepe lesz ebben” (w97 9/15 19. o. 14. bek.)
- 2005 – “az ENSZ-en belüli fegyveres erők” (w05 9/15 19. o. 13. bek.)
- 2013 – “az Egyesült Nemzetek Szervezete” (w13 7/15 4. o. 6. bek.)
Így tehát az a kijelentés, melyet utoljára a 70-es és a 80-as években hallottunk ilyen meggyőződéssel, most 2013-ban újra hangot kap – nevezetesen az, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete (és nem szükségszerűen a “tagjai”) MEG FOGJÁK támadni és el fogják pusztítani a hamis vallást.
Az Őrtorony ismét "utálatosságként” bélyegezte meg az ENSZ-t, annak ellenére, hogy civil szervezetként (NGO-ként) kilenc évig tagja volt
Ez valószínűleg nem fog tetszeni az ENSZ személyzetének, mivel az általuk kiadott Emberi Jogok Nyilatkozata nagy becsben tartja a “vallásszabadságot” – ezt a Társulat korábbi kiadványai is elismerik. (g86 10/22 31. old.)
Az Ex-JT közösség is meg lesz rökönyödve attól, hogy az Őrtorony továbbra is “utálatosságként” kezeli az ENSZ-et, annak ellenére hogy 1992 és 2001 között civil szervezetként (NGO - Non-Governmental Organization) hivatalos tagja volt. Az Őrtorony csakis azután szüntette meg kapcsolatát az ENSZ-szel, miután a brit Guardian lap nemkívánatos módon fényt derített a tiltott kapcsolatra. (További információkért kattints ide.)
Ez a legutóbbi rövid kezdeményezés az ENSZ támadására a júliusi folyóirat első oldalain előkészíti a terepet arra, ami ezután következni fog: az olvasó egyre mélyebbre kerül a doktrinális útvesztők sötét őrültségébe, melyeket az Őrtorony hozott létre erősen kozmetikázott szervezeti történelmével együtt.
A változtatások áttekintése
Mielőtt elkezdeném a hű és értelmes rabszolgával kapcsolatos “új világosság” bemutatását, a lehetséges félreértések elkerülése érdekében fontosnak érzem a Máté 24:45-47 verseiben lévő elemek tisztázását és azt, hogy a Társulat mit ért az itt leírtak beteljesedésében. Az Új Világ Fordítás így adja vissza ezeket a verseket:
“Ki valójában a hű és értelmes rabszolga, akit az ura kinevezett a háziszolgái fölé, hogy megadja nekik eledelüket a kellő időben? Boldog az a rabszolga, ha az ura, amikor megérkezik, ilyen munkában találja őt! Bizony mondom NEKTEK, mindene fölé kinevezi.”
Láthatjuk, hogy a fenti vers két elemből áll. Először is Krisztus kinevezi a hű szolgáját, hogy felügyelje a “háziszolgáit”. Majd csakis ezután “érkezik meg” Krisztus és nevezi ki “mindene fölé”. Egyértelmű, hogy ez a két dolog nem történhet meg egyszerre. A vers egyik része jelen időben van, a másik pedig jövő időben. Ezért a két esemény között nyilvánvalóan idő telik el. Felmerül tehát a kérdés, legalábbis az Őrtoronnyal kapcsolatban, hogy “mikor is volt ez az időszak”?
Készítettem egy táblázatot, hogy a lehető legkönnyebben megérthessük mindezt. A lenti táblázat egymás mellett mutatja a “hű szolgával” kapcsolatos új és régi értelmezést. Nyugodtan térj vissza ehhez a táblázathoz, ha a cikk olvasása során a dolgok egy kicsit bonyolulttá válnak.
Máté 24:45-47 |
KORÁBBI ÉRTELMEZÉS |
ÚJ ÉRTELMEZÉS |
A hű és értelmes rabszolga |
Krisztus összes felkent követője a földön a történelem bármely adott időpontjában |
A főhivatalban szolgáló felkent testvérek egy kis csoportja, akik közvetlenül érintettek a szellemi táplálék elkészítésében és felszolgálásában Krisztus jelenléte alatt |
Krisztus háznépe fölé kinevezett hű rabszolga |
I. sz. 33 |
1919 |
Krisztus “háznépe” |
Krisztus felkent követői, mint személyek |
Krisztus felkent követői és a Nagy Sokaság tagjai, mint személyek |
Krisztus érkezése, hogy kinevezze a rabszolgát minden vagyona fölé |
1918 |
Nagy Nyomorúság |
Krisztus “vagyona” |
Minden szellemi vagyon a földön, amely Krisztus tulajdonává vált a mennyei királyi hatalmával kapcsolatban |
Minden mennyei és földi dolog, ideértve a Messiási Királyságot |
Ne feledjétek, hogy ha részletesebb magyarázatra vágytok ebben a cikkben bizonyos pontokkal kapcsolatban, de nem találjátok, az nem az én hibám. Ezzel kapcsolatban az Őrtorony íróihoz kellene fordulni, akik figyelmen kívül hagytak több olyan kulcsfontosságú kérdést, amely az “új világossággal” kapcsolatban felmerül. Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy kiemeljem az Őrtorony azon részeit, amelyeket fontosnak tartok a kérdéssel kapcsolatban. A szerzői jogok és a személyes becsület miatt azonban nem tudom és nem is akarom a teljes cikket megjelentetni. Az olvasók megtekinthetik majd a teljes cikket online, PDF formátumban április 15-e környékén.
Krisztus 1918-as “érkezését” leselejtezték
Régóta hirdeti a Társulat, hogy a Máté 24. és 25. fejezetének hivatkozásai Krisztus "mesterként" és "vőlegényként" történő "érkezésére" 1918-ban következtek be, amikor eljött, hogy megvizsgálja az ő hű és értelmes rabszolgáját. Azt tanították, hogy a következő évben, 1919-ben Krisztus befejezte vizsgálatát és úgy döntött, hogy a korai Bibliakutatókat nevezi ki hű és értelmes rabszolgájaként minden vagyona fölé.
Ez az új értelmezés azonban most 1914-et jelöli meg, mint amelyben Krisztus megkezdte a szervezet vizsgálatát és megtisztítását - ez a “vizsgálati időszak”, 1919-ben ért véget, amikor Krisztus, azáltal, hogy háznépe fölé kinevezte őket, állítólagosan elismerte az Őrtorony Társulat igazgatóságát hű rabszolgájaként.
1918 tehát az út szélére vettetett, és elveszett minden valódi jelentősége - legalábbis ami a Máté evangéliumának "végidő" próféciáit illeti. Ez világosan kiderül az új folyóirat 7. és 8. oldalairól, ahol arról informálnak bennünket, hogy mind a nyolc hivatkozás Krisztus "eljövetelére" vagy "érkezésére", amelyet a Máté 24:29 és a 25. fejezet vége között találhatunk, a "nagy nyomorúság alatt bekövetkező jövőbeli ítéletre" vonatkozik.
Eseménydús “vizsgálati és megtisztítási” időszak
Sokak elméjében az egyik legizgalmasabb vonatkozása ennek az új értelmezésnek az a tény, hogy Charles Taze Russellt, akit eddig a Rabszolga Osztály részének tekintettek, hatékonyan kiírták a Tanúk történelméből, mint akinek nincs benne semmilyen valódi bibliai jelentősége. Ezt a 19. oldalon erősítik meg, ahol ezt írják:
"Az 1914-hez vezető években a Bibliakutatók voltak az a kijelölt csatorna, amelyen keresztül Krisztus a juhait etette? Nem. Még a növekedési időszakban voltak, és csak kezdett formát ölteni egy szellemi táplálékot nyújtó csatornáról kötött megállapodás. Az idő még nem érkezett el arra, hogy a gyomhoz hasonló álkeresztényeket elkülönítsék a valódi keresztény búzától." (w13 7/15, 19. old.)
Krisztus példázata a búzáról és konkolyról (Máté 13:24-30, 37-43) alkotja az alapját a második tanulmányozási cikknek, amelynek címe: "Íme! Én veletek vagyok minden nap", és az egész folyóiratban úgy hivatkoznak rá, mint fentebb. A Szentírást és annak "beteljesedését" egy szemléltető idővonalon ábrázolják, amely a 10. oldaltól a 11. oldalig húzódik. Az idővonal legfontosabb elemei a következők:
- i. e. 33 - A magvetés elkezdődik
- A magvető: Jézus
- Jó magvat vetnek: Bármi, amit szent szellemmel tesznek
- A szántóföld: Az egész emberiség
- Az ellenség: Az ördög
- Az emberek elaludtak: Az apostolok halála
- Búza: Felkent keresztények
- Gyomok [konkoly]: Álkeresztények
- 1914 - Az aratás megkezdődik
- Rabszolgák/aratók: Angyalok
- A gyomszerű keresztényeket elkülönítik a “királyság [felkent] fiaitól”
- 1919 – Begyűjtés a tárházakba, a felkent keresztényeket összegyűjtik a helyreállított gyülekezetekbe
- Fényes ragyogás: Nem sokkal Armageddon előtt a még itt levő felkenteket begyűjtik a mennybe
- Armageddon: Armageddonkor a gyomokat a tűzre vetik
Úgy tűnik, a Társulat ebben a folyóiratban a búzáról és a gyomokról szóló példázatot ügyesen fel tudja használni annak az űrnek a betöltésére, amelyet a hű szolga “próféciája” előző értelmezésének megszüntetése idézett elő. Ezt az illusztrációt iderángatták, hogy hevenyészett kapcsot képezzen a szervezet történetének kezdete és a keresztény gyülekezet i. sz. 33-ban való megalakulása között.
Egy másik idézett írásszöveg a Malakiás 3:1-4, mely a Tanúk elméjében már összekapcsolódott azzal az értelmezéssel, hogy Krisztus meglátogatta “szellemi templomát” az első világháború után. A második tanulmányozási cikk ezt az értelmezést igazítja ki, amikor elmagyarázza, hogy Krisztus meglátogatta a szervezetet (természetesen láthatatlanul) 1914-ben, miután a gyomok (az álkeresztények) századokon keresztül nőhettek a búza (a felkent keresztények) között. Akkor tehát milyen pozíciót töltött be Russell, vagy volt-e egyáltalán valamilyen pozíciója, amikor Krisztus meglátogatta őket 1914-ben?
“Az 1914-et megelőző évtizedek alatt C.T. Russell és közeli munkatársai Keresztelő Jánoséhoz hasonló munkát végeztek. Ebbe az létfontosságú munkába beletartozott a bibliai igazságok helyreállítása is. A Bibliakutatók Krisztus váltságáldozatának igazi jelentését tanították, leleplezték a pokoltűz tanításának hazug voltát, és hirdették, hogy közeleg a Nemzetek Idejének vége.” (w13 7/15, 11. o.)
Miután megfosztották mindenfajta, Isten céljában betöltött érdemi szereptől, C. T. Russell azt a vigaszt kapta, hogy Keresztelő Jánoshoz hasonlítják
Így Russell az Őrtorony új, kanyarulatos melodrámájában "Keresztelő János" sajátos szerepét nyerte el - és előkészíthette az utat Krisztus szervezetet érintő, 1914-es vizsgálata előtt. Azonban ezzel Russellt és korai szervezetét megfosztották mindenféle jelentőségteljes szereptől, melyet Isten céljaiban betölthettek volna. Talán azon csodálkozol, hogy ha Russell 1916-ban bekövetkezett halála a "megtisztítási" időszak alatt történt, ez azt jelenti, hogy az ő halála szerves része volt Isten tervének? Ettől függetlenül, kizárólag az 1914-től 1919-ig tartó "vizsgálati és megtisztítási időszak" után lett a szervezet Isten szervezett csatornájaként azonosítva, amint azt 19. oldalon ismertetik:
"1914-től 1919 elejéig Jézus elkísérte az Atyját a szellemi templomba, hogy elvégezze az olyannyira szükséges vizsgálati és megtisztítási munkát. (Mal. 3:1-4) Ezután, 1919-től kezdődően, elérkezett a búza összegyűjtésének az ideje. Vajon elérkezett végre az idő Krisztus számára, hogy kinevezzen egy szervezett csatornát a szellemi táplálék kiosztására? Igen, valóban elérkezett!" (w13 7/15, 19. old.)
A szervezet történelmének 1914 és 1919 közötti viharos időszaka így a tantétel középpontjába kerül, talán jobban, mint valaha. Nincs többé egy "varratmentes" átmenet az apostolok idejétől napjainkig. 1914 előtt NEM létezett "szervezett csatorna" a Földön. 1919-re hirtelen és csodálatos módon kialakult egy - nem más, mint maga Krisztus által.
Egy megkérdőjelezhető személy
Van azonban egy kis gond azzal, ha túl sok tantételbeli kérdést zsúfolunk az Őrtorony történelmének ezen homályos időszakába. Minél közelebbről vesszük szemügyre a történelmi dokumentumokat, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy az Őrtorony nem lehet büszke a tevékenységére ebben az időszakban - nem is beszélve az irodalomról, amelyet akkoriban kiadott. Ennek kompenzálása érdekében a Társulat kénytelen radírhoz nyúlni, és törölni a történelmének kevésbé “elegáns” részeit. Ezt gondolkodás nélkül meg is teszi a 12. oldalon:
“1914 vége felé néhány Bibliakutató csalódottá vált, mert nem mehetett fel az égbe. 1915 és 1916 között a szervezetre gyakorolt külső nyomás miatt a prédikáló munka lelassult. Sőt, mi több, Russell 1916-ban bekövetkező halála után a szervezeten belül is ellenállás volt tapasztalható. A Watch Tower Bible and Tract Society hét igazgatója közül négy fellázadt az ellen a határozat ellen, hogy Rutherford testvér vegye át a szervezet vezetését. Megpróbáltak megosztottságot előidézni a testvérek között, ám 1917-ben elhagyták a Bételt - micsoda megtisztulás! Néhány Bibliakutatón pedig eluralkodott az emberektől való félelem. Ettől függetlenül azonban csoportként készségesen reagáltak Jézus megtisztító munkájára és megtették a szükséges változtatásokat. Jézus ezért igazi keresztény búzának ítélte őket, de elutasította az álkeresztényeket, beleértve a kereszténység vallásaiban lévő személyeket (Mal. 3:5; 2 Tim. 2:19)” (w13 7/15 12. o. 8. bek.)
Aki egy kicsit is képben van azzal kapcsolatban, hogy milyen szervezeti események történtek 1914 és 1919 között, annak nyilvánvaló, hogy a Társulat hőstetteinek leírása ebben az időszakban legjobb esetben is hízelgő, a legrosszabban pedig eltorzított. A “négy igazgatóval” kapcsolatos történet például egyáltalán nem ilyen egyszerű. Lásd az alábbi részt a “Világosság a sötétség után” című füzet 9. oldaláról, amelyet Rutherford testvér ellenzői adtak ki 1917 szeptemberében:
"A négy igazgató úgy döntött, hogy aláveti magát Rutherford testvér igazságtalan döntéseinek és elhagyja a Bétel-otthont, egy pár nappal azután, hogy a Bétel elnöke ismételten megfenyegette őket, hogy erőszakkal lesznek eltávolítva az otthonból, amelyet saját otthonuknak tekintettek és olyan jogok illették meg őket, mint Rutherford testvért és másokat. Pierson testvér közbenjárásának és könyörgésének volt köszönhető, hogy Rutherford testvér, miután megfenyegette őket az erőszakos kitoloncolással, jóváhagyta, hogy anyagi támogatást kapjanak az Otthont elhagyó személyek. A támogatás összege 300 dollár volt, ami korántsem jelentett igazságszolgáltatást, mindössze némi anyagi támogatás volt a Bétel-tagok részére, hogy új életet kezdhessenek a világban hosszú évek szolgálata után anyagi erőforrások nélkül, kitoloncolva az Otthonból."
A négy igazgató Bételből történő 1917-es kilakoltatásáról szóló történet a “Világosság a sötétség után” című kiadvány 9. oldaláról
Láthatjuk, az, hogy a négy igazgató elhagyta a Bételt, korántsem mond el mindent az esetről. Rutherford megfenyegette az igazgatókat, hogy erőszakkal távolítja el őket, akik azután hagyták el az Otthont, miután 300 dolláros pénzösszeget alkudtak ki nekik, inkább ezt a megoldást választva, mintsem pénz nélkül kerülni az utcára. De vajon milyen bűntettet követett el a négy igazgató, hogy ilyen bánásmódban részesült? Ellent mertek mondani Rutherfordnak, aki semmibe vette Russell végrendeletét, miszerint az Őrtorony igazgatóinak egyenlően kell a hatalmat megosztani.
Rud Persson, író és Őrtorony-történész
Russell 1916-ban bekövetkezett halálát követően Rutherford látványosan magához ragadta a hatalmat, és a jogi ismereteit kihasználva 1917 elején megtalálta a kiskapukat, hogy egy személyben gyakoroljon totális uralmat a Társulat felett. A “négy igazgató” ettől tartott, és ezért száműzték őket az otthonukból, a brooklyni Bételből. Azzal kapcsolatban, hogy mi is történt pontosan ezekben a sötét napokban, további dolgokat olvashatóak a fent említett, “Világosság a sötétség után” című kiadványban, amely PDF formátumban elérhető (angol nyelven) ide kattintva.
Rud Persson svéd Őrtorony-történész gondosan megvizsgálta az összes elérhető dokumentumot ezzel a történettel kapcsolatban, és most fejezi be a könyvét, amelyben leírja a kutatásai eredményeit. Emailben elküldtem neki az új Őrtorony fent említett bekezdését, és megkérdeztem a véleményét. Ezt válaszolta:
“Mindenképpen helytálló az a kijelentés, hogy a négy igazgató ellenezte azt a döntést, hogy “Rutherford testvér vegye át a vezetést”. Azért tették ezt, mert ez a határozat teljesen ellentétben állt azzal, ahogyan Russell, az akkor elismert “hű és értelmes rabszolga”, a halálát követő ügyekkel kapcsolatban rendelkezett. Az nem igaz, hogy “megosztottságot akartak kelteni a testvérek körében”. A céljuk nem ez volt, hanem az, hogy orvosolják azt, ami nem volt jó. Ha ehhez információt kellett terjeszteniük, akkor természetesen arra gondoltak, hogy a felülről való bölcsesség mindenek előtt tiszta és békés. Rutherford volt az, “bólogató Jánosainak”a segítségével, aki először a nyilvánossághoz fordult, nyíltan befeketítve a négy igazgatót, majd Paul S. L. Johnsont. Az igaz, hogy a négy igazgató 1917 augusztusában hagyta el a Bételt, egészen pontosan augusztus 8-án, de ezzel nem volt vége a történetnek.” – Rud Persson
Én a magam részéről már alig várom, hogy Rud könyve megjelenjen, mert tudom, hogy sok új dolog kerül napvilágra ezekkel az eseményekkel kapcsolatban, és tovább fogja rombolni az Őrtorony hihetetlenül alaptalan bizalmát Rutherford “bíró” személyiségében, nem is beszélve ezekről az erősen megkérdőjelezhető, jól dokumentált eseményekről, amelyek a szervezet korai történelmében zajlottak.
A dokumentált bizonyítékok Rutherfordról inkább egy bigott és kegyetlen zsarnok képét mutatják a szárnyait bontogató Őrtorony Társulat egyenes kiállású vezetője helyett
Mint már korábban említettem ezen a weboldalon, az elnöksége alatt Rutherford kiérdemelte az elnyomó és zsarnok jelzőket. Hagyta, hogy az alkoholizmus légköre hassa át a Bételt, és sértegető, lealacsonyító nyelvezetet használt mindenki megfélemlítésére és becsmérlésére, aki nem felelt meg az ő szabályainak. Luxuskörülmények között élt a nemzeti megszorítások idején, miközben sok munkatársa a Bételben nyomorúságos körülmények között tengődött.
Mindezt dokumentálták az Olin Moyle rágalmazási per során az 1940-es évek elején, amelyet Rutherford elvesztett. Moyle lemondási levelének egy másolata, amely kirobbantotta a pert, ezen a linken olvasható el. Megdöbbentő bepillantást ad abba, hogy milyen volt az élet a Bételben Rutherford elnöksége alatt, és súlyos kétségeket vet fel azzal kapcsolatban, hogy Krisztus valóban egy ilyen férfit támogatott volna a szervezete felügyelőjeként.
Lehetséges, hogy te, kedves olvasó, olyannyira eltökélt vagy abban, hogy Rutherfordra jó emberként gondolj, hogy semmiféle információt nem fogadsz el róla, csak a Társulat saját irodalmából - még akkor sem, ha a dokumentált információk egy jogi perből származnak. Ha ez a helyzet, arra kérlek, hogy olvasd el a cikkemet az Őrtorony irodalomban szereplő rasszizmusról [magyar nyelvű cikkünk erről ITT], amely jelen volt Russell és Rutherford elnöksége alatt is. Néhány bigott kijelentés, amelyet Ruherford és az írói tettek a Társulat saját kiadványaiban, szinte leírhatatlan, és minden kétséget kizáróan meggyőz majd Rutherford megkérdőjelezhető személyiségéről.
Mindezek ellenére a 21. század Őrtorony Társulata ragaszkodik ahhoz, hogy a bibliai prófécia beteljesedésében kiemelkedő szerepet tulajdonítson Rutherfordnak - a hű és értelmes rabszolga egyik legelső tagjaként! Ennek ellenére talán érdemes megjegyezni, hogy Rutherford neve összesen csupán egyszer szerepel a négy tanulmányozási cikkben - a fentebb idézett bekezdésben. Úgy érzem, ez is sokatmondó. Az Őrtorony azt szeretné tőled, az olvasótól, hogy inkább az 1919-es dátumra összpontosíts, a mögötte álló bigott zsarnok helyett.
Egy gyenge kapcsolat
A Tanúk jól tudják, hogy a Vezető Testület állandóan párhuzamot próbál vonni saját maga és Krisztus első századi apostolai között. A harmadik tanulmányozási cikk, amelynek címe “Sokak táplálása kevesek kezei által” egy újabb példája ennek.
A folyóirat arra céloz, hogy vezető Testületi elrendezést támogatja az, amikor Krisztus csoda útján 5000 személynek adott eledelt
A bevezető bekezdések arra emlékeztetik az olvasót, amikor Krisztus csoda útján 5000 személynek adott eledelt mindössze néhány kenyérből és halból, amelyeket a tanítványok osztottak szét (Máté 14:14-21). A cikk írója ezután rátér arra, hogy Krisztusnak fontosabb volt a szellemi eledel szétosztása, mint a fizikai eledelé, és ezért történt, hogy kiválasztotta apostolait.
A 9. bekezdés pedig arra emlékeztet minket, amikor a Cselekedetek könyve élelmiszerhiányról számol be a korai keresztények között. Az apostolok ekkor a tettek mezejére léptek, és kineveztek felelős testvéreket, akik felügyelték, hogy az élelmet egyenlően osszák szét. Az olvasó ezidáig azt gondolja, hogy “Rendben, de ezek Krisztus apostolai voltak. A Cselekedetek könyve nem beszél Vezető Testületről.” Ám már nem kell sokat várni (10. bekezdés) arra, hogy az író összekapcsolja a dolgokat:
“I.sz. 49-re, a továbbra is életben lévő apostolokhoz bizonyos egyéb képesített vének csatlakoztak (Olvasd fel: Cselekedetek 15: 1, 2). Az “apostolok és a jeruzsálemi idősebb férfiak” alkották a vezető testületet. Krisztus, a gyülekezet fejeként, a képesített férfiak ezen kicsiny csoportját használta fel a tantételbeli vitás kérdések eldöntésére, valamint a Királyság jó híre prédikálásának és tanításának felügyeletére.- Cselekedetek 15:6-29; 21:17-19; Kol 1:18.” (w13 7/15, 17. o.)
A fenti kijelentés nem több, mint alaptalan feltételezés. Azt az érzést kelti, hogy amikor felmerült a körülmetélkedéssel kapcsolatos kérdés, akkor az apostolokat állandó jelleggel “körülvették” az “idősebb férfiak” és együtt hozták meg a korai gyülekezettel kapcsolatos összes döntést. Erre egyáltalán nincs semmi bizonyíték. Az egész Bibliában mindössze hatszor fordul elő az “apostolok és idősebb férfiak” kifejezés, és mind a hatszor a Cselekedetek könyvének 15. és 16. fejezetében. Ebből az tűnik ki, hogy az “idősebb férfiak” bevonása egyszeri, “vészhelyzetben” előforduló esemény volt, amit a helyzet egyedi volta tett szükségessé. Az, hogy az apostolok ettől az időtől fogva nem tudtak az idősebb férfiaktól függetlenül, önállóan döntést hozni, olyan állítás, ami egyszerűen nincs benne a Szentírásban.
A Vezető Testület újra a Cselekedek 15. és 16. fejezetében szereplő “apostolok és idősebb férfiak” történetét használja fel, hogy háborítatlanul folytassa tovább tevékenységét
A következő bekezdés is azt sugallja, hogy ettől az időtől fogva Pál Apostol feladata az volt, hogy ennek az újonnan létrehozott “vezető testületnek” az utasításait hajtsa végre. A Cselekedetek 16:4, 5-öt idézi, melyben leírják, hogy Pál átadta “megtartás végett a rendeleteket, amelyeket a Jeruzsálemben levő apostolok és vének hoztak.”
Az olvasó csak akkor ismeri fel, hogy állandó elrendezés helyett Pál csupán az ezzel a bizonyos dologgal kapcsolatos utasításokat adta tovább, amikor kikeresi az írásszöveget, és látja, milyen közel van az előző fejezetben szereplő körülmetélkedési kérdéshez. Az a mód azonban, ahogyan a Társulat az írásszövegeket idézi, azt a látszatot kelti az olvasóban, hogy ez egy folyamatban levő állandó “elrendezés” volt, és hogy Pál ettől az időtől fogva alá volt rendelve “az apostoloknak és az idősebb férfiaknak” - ami megint csak olyan állítás, amit az Írások egyszerűen nem támasztanak alá. Majd a 11. bekezdés erre a következtetésre vezeti az olvasót:
“Figyeld meg, hogy azok a gyülekezetek azért voltak sikeresek, mert lojálisan együttműködtek a Jeruzsálemben levő vezető testülettel. Ez talán nem azt bizonyítja, hogy Jehova megáldotta ezt az elrendezést, mely által Fia táplálta a gyülekezeteket? Ne felejtsük el, hogy szellemi jólétet csak Jehova gazdag áldásával lehetséges elérni. - Péld. 10:22; 1Kor. 3:6,7” (w13 7/15, 18. o., 11. bek.)
És így, mint egy rutinos bűvész, az író egyszerre két hamis hipotézis felállítására veszi rá az olvasót: (1) létezett egy első századi vezető testület, ami pedig nem létezett (és a bibliaírók tökéletesen képesek lettek volna arra, hogy megalkossák a saját görög elnevezésüket egy ilyen elrendezés leírására, ha létezett volna, nem kellett volna az Őrtoronynak hozzátoldania a Szentíráshoz), (2) ez egy állandó jellegű elrendezés volt, nem pedig egy egyedi eljárási mód, melyet egy speciális probléma, a körülmetélkedés kérdésének megoldásában használtak.
A következő bekezdés az egyik legkülönösebb a folyóiratban, de nagyon határozott célt szolgál. Így szól:
“Az eddigiekben láttuk, hogy Jézus egy mintát követett, amikor követőit táplálta: Sokakat táplált kevesek keze által. Világosan felismerhető volt, hogy milyen csatornát használt a szellemi táplálék szétosztásában. Végül is az apostolok – a vezető testület eredeti tagjai – látható bizonyítékkal tudtak szolgálni arról, hogy mennyei támogatásban részesülnek. 'Az apostolok keze által továbbra is sok jel meg előjel történt a nép között' - állítja a Cselekedetek 5:12. Ennélfogva azoknak, akik keresztényekké lettek, nem kellett azon töprengeniük, hogy 'Kik is azok valójában, akiken keresztül Krisztus táplálja juhait?' De az első század végére a helyzet megváltozott.” (w13 7/15, 18. o., 12. bek.)
A következő bekezdések folytatják annak leírását, hogyan vált a kereszténység lassan hitehagyottá az apostolok halála után, de ne engedjük, hogy ékesszólásuk magával ragadjon minket, inkább ismerjük fel teljesen a fenti bekezdés igazi célját. A Társulat most leszögezi, és véleményét még világosabban megismétli a 21. oldalon is, hogy a hű szolga példázat NEM VONATKOZHATOTT az apostolokra, mivel az ő tekintélyük a “jeleknek és előjeleknek” köszönhetően félreérthetetlen volt.
A folyóirat kétszer is próbál amellett érvelni, hogy a "hű rabszolga" megnevezés nem vonatkozhatott az apostolokra, mivel egy kérdés formájában szerepelt
Egyszerűen fogalmazva, a Társulat most amellett érvel, hogy mivel a Máté 24:45 kérdés formájában íródott (azaz "Ki valójában a hű és értelmes rabszolga...?"), Jézus nem utalhatott ezzel az apostolaira. Azt állítják, hogy mivel oly nyilvánvaló volt, hogy az apostolok voltak a felelősek, egy ilyen kérdés irreleváns lett volna. Azonban, amint a cikk további részében bebizonyítom, ez az érvelésmód teljesen hibás, szinte nevetséges.
Valójában a Társulat mindössze annyit ér el a fenti bekezdésben foglaltakkal, hogy akaratlanul is emlékezteti a gondolkodó Tanúkat arra, hogy a Vezető Testületnek tényleg nincs "látható bizonyítéka" tagjai Krisztustól kapott kinevezésére. Persze, van egy szervezetük, amely csökkenő mértékben növekedik, éves növekedési üteme 1,9%-os (volt 2012-ben), de az is jellemző erre a szervezetre, hogy előírja a kiközösített családtagok kerülésének gyötrelmes szabályát, és hogy egyre inkább a jogi nyomásnak teszi ki magát a gyermekmolesztálási esetekben alkalmazott káros irányelvei miatt. Az az elgondolás, hogy a Vezető Testület egyes tagjait valamilyen láthatatlan módon kézzel válogatja ki Krisztus, emiatt elképzelhetetlen - olyannyira elképzelhetetlen, hogy még a Társulat is elkerüli, hogy ez a gondolata nyomtatásban megjelenjen. Akkor tehát, honnan kapja a Vezető Testület a megbízását?
Bárcsak megválaszolhatnám ezt a kérdést a jelen folyóiratból vett bekezdések sorozatának idézésével, amelyen keresztül a Társulat következetesen megindokolja a Vezető Testület új, pápa-szerű státuszát. Sajnos azonban nem áll ilyen anyag rendelkezésre. Ezekben a tanulmányozási cikkekben sehol sem írják le, hogy a Vezető Testület tagjait hogyan választják ki, vagy hogyan bizonyítható, hogy Krisztusnak bármi szerepe lenne ebben a folyamatban. Ehelyett a Vezető Testület azon megbízatása, hogy közel nyolcmillió ember fölött megkérdőjelezhetetlenül uralkodjon, úgy tűnik három szentírási részen múlik:
- Krisztus csodája a kenyerekkel és halakkal a Máté 14. fejezetében
- Két fejezet a Cselekedetek könyvéből, nevezetesen a 15. és 16. (egy történelmi elbeszélés a körülmetélés kezelésének kérdéséről az "apostolok és idősebb férfiak" által)
- A Máté 24. fejezetének versei a hű rabszolgáról - amelyről sokan azt állítják, hogy csupán példázatnak szánták
Miután létrehozták ezt az ingatag alapot a jelenlegi vezető testületi elrendezés indoklására az első három cikkben, a negyedik és egyben utolsó cikkben magyarázzák el a lényeget, azt, hogy a Vezető Testületnek lojálisan és szó nélkül engedelmeskedni kell, mivel annak jövőbeni krisztusi jóváhagyása már kőbe van vésve. Ezt a második bekezdés végső szavai hangsúlyozzák ki a legjobban:
"Rendkívül fontos, hogy felismerjük a hű rabszolgát. A szellemi egészségünk és az Istennel ápolt kapcsolatunk ettől a csatornától függ." - Máté 4:4, János 17:3.
Kikerestem mindkét írásszöveget. Ahogy várható volt, egyik sem kapcsolódott még távolról sem a hű és értelmes rabszolgához.
Ki valójában a hű és értelmes rabszolga?
A befejező cikk gyorsan megadja a választ a fenti kérdésre, amely egyben a cikk címe is. A 22. oldal tetején egy szövegdoboz található, amely a következő tömör választ adja:
“A hű és értelmes rabszolga: Férfitestvérek kicsiny csoportja, akiknek közvetlen feladata az, hogy Krisztus jelenléte alatt elkészítsék és szétosszák a szellemi eledelt. Ma ezek a felkent férfitestvérek alkotják a Vezető Testületet” (w13 7/15 22. o. szövegdoboz).
A választ részletesebben kifejti a 10. bekezdés a szövegdoboz alatt:
“Ki valójában a hű és értelmes rabszolga? A jézusi mintát követve, aki sokaknak adott eledelt kevesek keze által, a rabszolgát ma férfitestvérek kicsiny csoportja alkotja, akiknek közvetlen feladata az, hogy Krisztus jelenléte alatt elkészítsék és szétosszák a szellemi eledelt. Az utolsó napok alatt a hű és értelmes rabszolgához tartozó testvérek együtt szolgálnak a brooklyni főhivatalban. Az elmúlt évtizedekben a rabszolgát Jehova Tanúi Vezető Testületével hozták szoros összefüggésbe. Ne feledjük azonban, hogy a Jézus szemléltetésében szereplő “szolga” szó egyes számban van, jelezve, hogy ez egy összetett szolga. Ezért a Vezető Testület a döntéseit együttesen hozza meg.” (w13 7/15 22. o., 10. bek.)
A Vezető Testület tagjai talán úgy érezték, hogy miután ilyen kétségkívül magasztos címet szereztek maguknak, a látszat kedvéért valamilyen alázatossági showműsort kellene előadniuk. Az éves közgyűlésen David Splane észrevehetően mindent elkövetett, hogy “eladja” az új tanítást a közönségnek: igyekezett népszerűsíteni az új értelmezést - miszerint most már mind a felkentek, mind a nagy sokaság a háziszolgák közé tartoznak.
David Splane a háznéppel kapcsolatos tanítást magasztalja az Éves Közgyűlésen
“És testvérek, nekünk NAGYON TETSZIK ez a tanítás.” Splane fellelkesedve még hozzátette: “NAGYON TETSZIK nekünk ez a gondolat, mert ez igazán, kétséget kizáróan dicsőíti a Nagy Sokaság tagjait.” Azonban sokunkban kétségek maradtak, amikor megnéztük a JW.org mutatós promóciós videóját. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a “hű rabszolgának” sokkal több “tetszenivalója” van az új tanítással kapcsolatban, mint a háziszolgáknak.
A háziszolgák kérdése hasonló hangsúlyt kap a 22. és 23. oldalon található "Kik alkotják a háziszolgákat?" című részben. A 23. oldal tetején található képen Gerrit Lösch és a felesége látható, amint egy gyülekezeti összejövetelen ülnek. Gerrit kíváncsian odapillant, amint egy kisgyermek válaszol az odanyújtott mikrofonba. Az üzenet félreérthetetlen. "Mi is átlagos, hétköznapi testvérek vagyunk - ugyanúgy, mint bárki más!" Ezt azonban nem mindenki fogja bevenni.
A kiválasztás már megtörtént
Az egyik fő oka annak, amiért a hű és értelmes rabszolgáról szóló előző tanítás majdhogynem betöltötte a célját (valamelyest), az volt, hogy olyan eseményekre utalt, melyek a ködös múltban történtek, melyekre már senki sem emlékezett, és olyan állításokat tett, amelyekkel kevesen tudtak érdemben vitatkozni, hacsak nem voltak készek kutatást végezni. Például a Társulat kijelentette, hogy Jézus 1919-ben kiválasztott egy Rabszolgát, amely már évszázadok óta létezett, és “mindene” fölé kinevezte. Ezért, bármilyen tökéletlen is most a szervezet, azzal érvelhetnek, hogy a Rabszolga Osztály MÁR megkapta a végső jóváhagyást Jézustól – tehát lényegtelen, hogy vannak-e hibái.
Most azonban azt tanítják, hogy Krisztus MÉG NEM hagyta jóvá a Vezető Testületet az összetett rabszolgaként betöltött szerepében. Ha erre gondolunk, azt várnánk, hogy a Vezető Testület tagjai alázatot mutatnak, és nem akarják jobban tudni, hogyan fog majd Jézus dönteni a jövőben, a Nagy Nyomorúság idején, amikor végül eljön, hogy megszemlélje a rabszolga-osztályt. Ehelyett a Vezető Testület merészen előre meghozza a döntést Krisztus helyett. Figyeljük meg, mi áll a 25. oldalon:
“Tekintetbe véve az előzőeket, milyen következtetést vonhatunk le tehát? Amikor Jézus eljön a nagy nyomorúság alatt, hogy ítéletet tegyen, azt fogja találni, hogy a hű rabszolga lojálisan időszerű szellemi táplálékot nyújt a háziszolgáknak. Akkor Jézus örömmel nevezi majd ki őket másodszorra is - mindene fölé.” (w13 7/15, 25. old. 18. bek. - kiemelés tőlem)
Elképedtem ezen az arrogancián, amikor a fenti szavakat olvastam. Az ember azt gondolná, hogy ha egy kevés krisztusi alázat is van bennük, akkor valami ilyesmit kellene mondaniuk: “Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy gondoskodjunk a szellemi táplálékról, és ha Krisztus meg lesz elégedve erőfeszítéseinkkel, amikor elérkezik, akkor megígéri, hogy mindene fölé ki fog majd bennünket nevezni.” Ehelyett, amint említettem, a Vezető Testület már nyilvánvalóan meghozta Jézus nevében azt a döntést, hogy KI FOGJA választani őket, amikor megérkezik.
A Biblia maga arra utal, hogy a ház urának mindene fölé való kinevezést nem egy előre eldöntött dologként kell felfogni. Gondoljunk a közvetlen ezután következő szavakra a Máté 24:48-51-ben (Új Világ Fordítás):
“De ha az a gonosz rabszolga azt mondaná valamikor is a szívében: 'Késik az én uram', és verni kezdené rabszolgatársait, és enne, inna a megrögzött részegesekkel, akkor olyan napon jön meg annak a rabszolgának az ura, amelyen nem várja, és olyan órában, amelyet nem tud, és megbünteti őt a legnagyobb szigorral, és a képmutatók közé jelöli ki a részét. Ott lesz neki sírás és fogcsikorgatás.”
Ironikus módon a Társulat ezzel a bibliaverssel a 24. oldalon levő szövegdobozban foglalkozik, pont egy oldallal előbb, mint amelyen azt a merész kijelentést teszi, hogy KI LESZ választva. A szövegdoboz a “gonosz rabszolga” megvitatásával kezdődik, és a következő megállapítást teszi:
“Vajon Jézus előre jelezte, hogy lesz egy gonosz rabszolga-osztály az utolsó napokban? Nem. Kétségtelen, hogy néhányan olyan szellemet mutattak ki, amely hasonló a Jézus által leírt gonosz rabszolgáéhoz. Hitehagyottaknak nevezzük őket, függetlenül attól, hogy a felkentekhez vagy a “nagy sokasághoz” tartoznak-e. (Jel 7:9) De az ilyenek nem alkotnak egy gonosz rabszolga-osztályt. Jézus nem beszélt arról, hogy ki akarna nevezni egy gonosz rabszolgát. Ezeket a szavait valójában a hű és értelmes rabszolgának szóló figyelmeztetésnek szánta.” (w13 7/15, 24. o. szövegdoboz)
Ily módon a hű és értelmes rabszolgának szóló figyelmeztetést ravasz módon olyan alkalommá változtatják, melyben kifigurázhatják a hitehagyottakat amiatt, hogy “rabszolgatársaikat verik.” Noha a szövegdoboz elismeri, hogy a hitehagyottak nem azonosak a gonosz rabszolgával, mégis megragadja a lehetőséget, hogy hamis színben tüntesse fel és megbélyegezze azokat, akiknek semmi egyéb vétkük nincs, mint hogy nem értenek egyet a Vezető Testület tanításaival és gyakorlataival.
Mindeközben a Vezető Testület elegánsan kitér Krisztusnak a gonosz rabszolgáról szóló figyelmeztetése elől. Rövid időre feltűnik a cikkben egy meg nem nevezett “tudós”, akitől így idéznek: “gyakorlati szempontból [a gonosz szolgával kapcsolatos figyelmeztetés] csak egy feltételezett helyzet.” (kiemelés és szögletes zárójel tőlem) Az író ily módon elveti ezt az egész írásszöveget, és a szövegdoboz további részében kijelenti, hogy a Vezető Testület “továbbra is kitartóan virraszt, és gondoskodik tápláló szellemi eledelről.” A fejtegetésnek ez a részét a következőkben összegezték:
“A felkent testvérek, akik hű szolgaként együtt szolgálnak, felismerik, hogy felelősek Uruk előtt azért, ahogyan háziszolgáiról gondoskodnak. Ezeknek a felkent testvéreknek szívből jövő vágyuk, hogy lojálisan eleget tegyenek felelősségüknek, hogy Uruk megdicsérhesse őket, amikor végül elérkezik.” (w13 7/15, 24. o. szövegdoboz)
Bármi is az, amit a Vezető Testület “szívből jövő vágyának” tart, szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy cselekedeteik és döntéseik sok ezer embernek okoztak szenvedést, mivel kegyetlen módon ragaszkodtak olyan írásellenes eljárásmódokhoz, mint például a kiközösített családtagok kerülése.
Jézus azt mondta, hogy követőit a köztük levő szeretet alapján fogják azonosítani (János 13:35), az azonban, hogy családokat bomlasztanak szét csupán azért, mert valaki úgy döntött, hogy kilép korábbi vallásából, egyáltalán nem vall szeretetre. Azoknak, akiket “hitehagyottakként” bélyegeznek meg, és gyűlöletbeszédet használva megrágalmaznak pusztán azért, mert merészeltek egyet nem érteni a Vezető Testülettel, minden okuk megvan arra, hogy ezeket az embereket “gonosz szolgáknak” tartsák, függetlenül attól, hogy saját magukat még mindig kereszténynek tartják-e vagy sem. Ennélfogva nehéz megérteni, hogyan lehet a Vezető Testület olyan merész, hogy előre eldöntött dolognak tartja azt, hogy Krisztus helyeselni fogja eljárásaikat. (Máté 7:21-23)
Az utolsó 100 komment: