EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Az új JW.org - Az Őrtorony kísérlete, hogy megszelídítse az internetet

2012.10.22. 16:23 | Johnny Joker | 30 komment

cimlap.pngA JW.org új arculata egy új erőfeszítés kezdetét jelzi, mellyel az Őrtorony Társulat szeretné kihasználni az internet lehetőségeit - de vajon sikerülni fog? 

2012. szeptember 1-jén Jehova Tanúi hivatalos weboldala egy jellegzetesen új arcot öltött, új és merész szerepet vállalva magára. Ahelyett, hogy továbbra is három weboldalt tartana fenn (jwmedia.org, watchtower.org és jw.org), az Őrtorony most ténylegesen „mindent egy lapra tesz fel”, mivel a JW.org-ot átalakítja egy olyan weboldallá, mely a Jehova Tanúit online módon elérni kívánó emberek egyetlen kapcsolattartójául szolgál majd. 

Jehova Tanúi számára ez a változás nem jött váratlanul, noha egy kicsit váratott magára. A három weboldal egyesítéséről szóló határozatot már öt hónappal előre bejelentették az összejöveteleken, 2012. április elején. Egy 2012. április 2-ai keltezésű levelet olvastak fel ezeken az összejöveteleken, mely (részben) így szólt: 

„Annak érdekében, hogy még hatékonyabban tudjuk felhasználni az internetet, a Vezető Testület úgy döntött, hogy a három weboldal legyen összevonva egy oldallá, melynek a neve jw.org lesz. Az oldal teljesen meg fog újulni. A felület megnyerő és könnyen használható lesz, akár számítógépen, akár mobil eszközön látogatják meg az oldalt. 

A megújult jw.org weboldal a tervek szerint 2012 júniusának az eleje táján válik elérhetővé. Vonzó képet fog adni a prédikálómunkánkról, a fiókhivatalainkról, a Királyság-termeinkről és a kongresszusainkról. Egy külön részben friss híreket lehet majd olvasni azokról az eseményekről, melyek Isten népét érintik világszerte. A folyóiratainknak egy-egy kiválasztott rovata – mely hatékonyabban tehető közzé a weboldalon – a jövőben csak a jw.org oldalon fog megjelenni. Ilyen rovatok lesznek például Az Őrtorony nyilvánosságra szánt kiadásából a „Fiataloknak”, a „Bibliai mondóka” és a Gileád diplomaosztóiról készült beszámolók, az Ébredjetek!-ből pedig a „Családi beszélgetéshez” és a „Fiatalok kérdései”. Emellett kizárólag a weboldalon egy online cikksorozat is elérhető lesz, mely röviden és világosan fog választ adni a Bibliával és Jehova Tanúival kapcsolatos kérdésekre.”

(A 2012. április 2-i levél megtekintéséhez, kattints ide.) 

A fenti levél szerint az újratervezett weboldalnak 2012. június elején kellett volna menetrendszerűen megnyílnia. Ismeretlen okok miatt azonban az indulást három hónappal elhalasztották, szeptember elejére. 

Vonzó, de mennyire tényszerű? 

Az új weboldal vizuális és funkcionális szempontból egyértelműen jobb, mint az elődje. A képek élesek és elevenek, a színösszeállítás is jól van megválasztva. A menük világosak és nem túl bonyolultak. Ebben az értelemben a Társulat elérte célját, és egy olyan weboldalt hozott létre, mely „vonzó és könnyen kezelhető mind számítógépen, mind hordozható készülékeken.” Azonban, csakúgy mint a Társulat által biztosított többi anyag esetében, melyet vallásos útmutatás céljára jelentet meg, nem a megjelenésnek, hanem a tartalomnak kellene a jó ítélőképességű olvasók érdeklődésének középpontjába kerülnie. 

A Társulat április 2-i levelében kijelentette, hogy az új weboldal legfőbb célja az lesz, hogy „vonzó képet fessen a prédikáló munkáról, a fiókhivatalokról, Királyság-termekről és kongresszusokról”. Semmi kétség, hogy minden vallásos szervezet, érthető módon, szeretné a hitnézeteit és gyakorlatait jó színben feltüntetni. De nem kellene egy weboldalnak az információkat egyszersmind olyan módon is bemutatnia, amely becsületes és nem félrevezető – különösképpen mivel az a célja, hogy a kívülállókat az „igazság Istenéhez” vezesse?

generic_internet_user_02-300x225.jpgA Társulat új weboldalát a látogatók vizuálisan biztosan vonzónak találják majd, de vajon az információ is pontos? 

Igaz, egyes bonyolult tantételbeli nézeteket nehéz lehet az avatatlanoknak megérteni. Azonban semmi akadálya, hogy a Társulat ilyen esetben egy rövid, de őszinte magyarázattal szolgáljon ezeket az ellentmondásosabb hittételeket illetően; vagy egyszerűen megjegyezhetnék, hogy a letölthető kiadványokban még több információ érhető el ezekkel kapcsolatban (vagy az idevonatkozó Őrtorony digitális változatának linkjére való kattintással). 

Egy olyan szervezettől, amely azzal dicsekszik, hogy az „igazságot” terjeszti, biztosan nem várnánk, hogy hivatalos honlapján félrevezető, vagy csak félig igaz információkat közöljön. Azonban, ha közelebbről megvizsgáljuk a JW.org weboldalt, kiderül, hogy az Őrtorony Társulat pontosan ezt teszi. Vegyül például a „Gyakori kérdések” rovatot. Az egyik kérdés így szól: „Úgy gondolják, hogy egyedül Önök fognak megmenekülni?” Ezt a választ adják: 

„Nem. Több millióan, akik az elmúlt évszázadokban éltek, és nem voltak Jehova Tanúi, lehetőséget fognak kapni a megmentésre. A Biblia azt írja, hogy Isten megígért új világában „lesz feltámadásuk mind az igazságosaknak, mind az igazságtalanoknak” (Cselekedetek 24:15). Ezenkívül a ma élő emberek közül is sokan dönthetnek úgy, hogy elkezdik Istent szolgálni. Ők is megmentésben fognak részesülni. Tulajdonképpen nem a mi dolgunk meghatározni, hogy ki fog megmenekülni, és ki nem. A döntés egyértelműen Jézus kezében van (János 5:22, 27).” 

A kezdeti „nem” válaszuk ellenére, a fenti idézet ellentmond önmagának arra utalva, hogy csupán három embercsoportnak van esélye Isten megmentésére. Ezek a következők: 

  • azok, akik Jehova Tanúi létezése előtt éltek
  • Jehova Tanúi
  • azok, akik még nem Jehova Tanúi, de Jehova Tanúi lesznek még Armageddon előtt

armageddon_1.jpgA weboldal ravaszul megkerüli azt a kérdést, hogy vajon csak Jehova Tanúi fognak-e megmenekülni Armageddonkor 

Ami az eredeti kérdést illeti, a válasz egy egyértelmű „igen” kellene legyen! Jehova Tanúi IGENIS úgy érzik, hogy egyedül ők fognak megmenekülni, amikor Armageddon lecsap! Ez a válasz ezért mind önmagának ellentmondó, mind félrevezető – és őszintén, a kérdés jelentősége és következményei is nagyobb becsületességet és átláthatóságot érdemelnének. 

Amint egy korábbi cikkben már érintettem, a föld lakosságának hatalmas tömegei (valójában körülbelül egyharmada) vagy olyan területen él, ahol egyáltalán nincsenek Jehova Tanúi, vagy pedig a hírnök/népesség arány rendkívül alacsony (pl. Bangladesben 1 az egymillióhoz). Mi fog történni azokkal az arab vagy kommunista országokban élő milliárdokkal, akik még sohasem hallottak Jehova Tanúiról, amikor Armageddon eljön? Vajon Jehova majd megöli őket? Az új JW-org weboldal szerint a válasz nem egyértelmű, de valójában „igen”. 

Sajnálatos módon nem ez az egyetlen példa a tisztességtelen köntörfalazásra az új weboldalon. Nézzük például a kiközösítéshez kapcsolódó kérdést, mely így szól: „Önök kerülik a vallásuk korábbi tagjait?” A válasz a következő: 

 „Nem kerüljük azokat, akik valamikor megkeresztelkedtek Jehova Tanúiként, de már nem prédikálnak másoknak, és talán már nem is ápolnak kapcsolatot velünk. Sőt, felkeressük őket, és megpróbáljuk újra felébreszteni a lelkesedésüket.

Nem közösítünk ki automatikusan mindenkit, aki súlyos bűnt követ el. Ám ha egy megkeresztelt Tanú rendszeresen áthágja a Biblia erkölcsi irányelveit, és nem bánja meg a tettét, akkor kerülni fogjuk, azaz kiközösítjük. A Biblia szavai egyértelműek: „Távolítsátok el a gonosz embert magatok közül” (1Korintusz 5:13). 

Mi történik akkor, ha egy férfit kiközösítenek, de a felesége és a gyermekei Jehova Tanúi maradnak? A családtagok nem ápolnak szellemi közösséget a kiközösített személlyel, ugyanakkor a házastársi kapcsolat és a szülő-gyermek viszony ugyanúgy megmarad. 

A kiközösítettek részt vehetnek az összejöveteleinken. A gyülekezet véneitől tanácsot is kaphatnak. Az a cél, hogy a vének segítségével újra alkalmassá váljanak arra, hogy Jehova Tanúi legyenek. Azokat, akik felhagynak a helytelen életmódjukkal, és kifejezik, hogy szeretnének a Biblia elveivel összhangban élni, szeretettel várjuk vissza a gyülekezetbe.” 

A fenti kijelentés teljesen figyelmen kívül hagy két helyzetet, mégpedig: 

  1. Mi történik azokkal, akiket kiközösítenek annak ellenére, hogy nem szegték meg a Biblia erkölcsi irányelveit? (Pl. azokkal, akik úgy döntenek, hogy nem értenek tovább egyet a szervezettel, és úgy érzik, ezt kénytelenek elmondani, figyelmeztetve másokat az általuk észrevett tanításbeli hibákra vagy káros gyakorlatokra.)
  2. Mi a helyzet azokkal a tinédzserekkel vagy fiatalokkal, akiket kiközösítésük után kerülnek a szüleik, mert úgy tekintik őket, mint akik már elég idősek a családi otthon elhagyásához?

Az utóbbi csoportról az Őrtorony a közelmúltban ezt írta: 

„Most nézzünk egy példát arra, hogy milyen áldásokkal járhat, ha egy család lojálisan tartja magát Jehova azon utasításához, hogy ne ápoljon kapcsolatot a kiközösített rokonaival. Egy fiatalember több, mint tíz évig ki volt közösítve, és ezalatt az édesapja, az édesanyja, és négy testvére [nem keveredett] egy társaságba" vele. Bár idővel megpróbált részt venni a családi tevékenységekben, dicséretes módon a család összes tagja megingathatatlan volt abban, hogy kerülje a vele való kapcsolatot. Miután visszafogadták, azt mondta, hogy mindig is hiányzott neki a családjával való együttlét, főleg esténként, amikor egyedül volt. De elismerte, hogy ha a családja csak egy kicsit is tartja vele a kapcsolatot, az már csillapította volna a hiányérzetét. Mivel a családtagok még a legcsekélyebb mértékben sem kommunikáltak vele, egyebek közt az égető vágy, hogy velük lehessen, indította arra, hogy helyreállítsa a kapcsolatát Jehovával. Ez jusson eszünkbe, amikor kísértést érzünk arra, hogy megszegjük Istennek azt a parancsát, hogy ne ápoljunk kapcsolatot a kiközösített rokonainkkal.” (Az Őrtorony, 2012. április 15. 12. old. 17. bek.) 

Tehát Jehova Tanúi nemcsak, hogy megszakítják a kapcsolatot a kiközösített családtagokkal (kivéve azt a helyzetet, melyről a Gyakori kérdések ír, és amely egy ritka kivétel  a szabály alól), de az Őrtorony Társulat egyenesen arra kényszeríti a szülőket, hogy saját gyermekeik kizárását úgy tekintsék, mint „Isten parancsát” – noha az 1Kor 5:11-ben található bibliai tanács semmit sem mond arról, hogy a kizárás a családi körön belül is érvényes lenne. 

A fent említett, Gyakori kérdésekre adott válasz bizonyítja, hogy a családtagok ugyan kivételt képezHETnek a kizárás alól, de csak akkor, ha a kiközösített személy a család feje. Pál szavai azonban az 1Kor 5:11-13-ban egyszerűen csak azt írják elő, hogy ne keveredjünk egy társaságba „senkivel, akit testvérnek neveznek” (mely a szövegkörnyezet szerint azt jelenti, hogy „senkivel, akit testvérnek neveznek a gyülekezetben, és aki nem bánja meg bűneit”). Pál semmit sem mond ebben a bibliaversben a családokról, és egyáltalán nem említi külön a családfőket. 

Ezért joggal kérdezhetjük, hogy a deviáns tinédzser fiúknak és lányoknak miért ne lenne ugyanúgy szükségük a szüleikkel ápolt értelmes és szerető kapcsolatra (különösen életüknek ebben a sebezhető szakaszában), amikor a Biblia sehol sem írja kifejezetten, hogy a családtagoknak el kellene kerülniük egymást. Miért mutatnánk irgalmat ennek a bibliaversnek az egyik alkalmazásában ezen a fontos területen, a másikban pedig nem – különösen, amikor alapvető családi kötelékek is érintve vannak, valamint a családtagok mentális és érzelmi jóléte is kockán forog?  (1 Tim 5:8; Máté 9:13) 

shunning.jpgA honlap számára kényelmesebb meg sem említeni, hogy a Tanúk kerülik a kiközösített tinédzsereket 

Valamilyen okból a Társulat nem akarja, hogy a weboldalukra látogatók megtudják, hogy a kerülést könyörtelenül alkalmazzák a kiközösített családtagokkal szemben, akik elég idősek már a családi otthon elhagyásához, miközben ezt „Isten parancsaként” egyértelműen kimondják a csak tagok számára készített Őrtorony tanulmányozásra szánt kiadásában. Ha ez valóban „Isten parancsa”, akkor a Társulat miért mulasztja el megemlíteni a kerülés ezen aspektusát a weboldalán, amikor választ ad a témában közvetlenül feltett kérdésre? 

Továbbá a kerüléssel kapcsolatos Gyakori kérdésekre adott válasz csupán a „Biblia erkölcsi irányelveinek megszegését” említi meg kiközösítésre szolgáló alapként. Meg sem említik azt a rengeteg embert, akiket kiközösítettek és kerülnek annak ellenére, hogy nem szegték meg a Biblia erkölcsi irányelveit – vagyis azokat, akiknek csupán más lett a véleményük arról, hogy Jehova Tanúi valóban az igaz vallás-e és szeretnék kifejezni magukat ebben a témában. Az ilyeneket rutinszerűen kiközösítik, és korábbi barátaik és családtagjaik egyaránt elkerülik a „hitehagyás” koholt vádja miatt (a szót a Szentírás a kereszténységtől és nem pedig az Őrtorony Társulattól eltérőkre alkalmazza).

Ez elvezet minket egy másik érdekes Gyakori kérdéshez az új weboldalon, amely azt a kérdést veti fel, hogy „Önök tisztelnek más vallásokat?” Íme az Őrtorony válasza: 

„Megfogadjuk a Bibliának azt a tanácsát, hogy mindenfajta embert tiszteljünk, függetlenül attól, hogy milyen vallású (1Péter 2:17). Bizonyos országokban például több százezer Jehova Tanúja él, mégsem gyakorolunk nyomást a politikusokra vagy a törvényhozókra, hogy korlátozzák vagy tiltsák be más vallások tevékenységét. Olyan törvényekért sem lobbizunk, melyek másokra erőltetnék az erkölcsi vagy vallási meggyőződésünket. Inkább igyekszünk toleránsak lenni másokkal, ahogyan szeretnénk, hogy ők is azok legyenek velünk (Máté 7:12).” 

Jehova Tanúi láthatóan nagyon szűken értelmezik a „tolerancia” jelentését. Úgy érzik, hogy a vallási tolerancia csupán azt jelenti, hogy nem próbálják meg manipulálni a kormányzati hatóságokat a saját érdekeik szerint, amikor a jogalkotásban vagy egyéb ügyekben más vallásos csoportokról döntenek. A Társulat biztosan tudja, hogy a vallási tolerancia valójában sokkal többet jelent ennél a szűk és meglehetősen furcsa alkalmazásnál, amely nyilvánvalóan csak egy csípős megjegyzés más vallási szervezetek ellen, melyek problémákat okoztak Jehova Tanúinak a múltban. Azonban ahelyett, hogy más vallásokra tekintene, amikor a tolerancia alkalmazására kerül a sor, az Őrtorony Társulatnak talán a saját minősítéseit kellene közelebbről megvizsgálnia (Máté 7:3). 

Egyszerűen fogalmazva, ha Jehova Tanúi valóban „mindenfajta embert tisztelnek, függetlenül attól, hogy milyen vallású”, akkor ezt nagyon sajátos módon mutatják ki. Csupán egyetlen példa: figyeld meg, hogy az Őrtorony Társulat hogyan viselkedik azokkal a fentebb említett emberekkel szemben, akik Jehova Tanúit vallási alapon hagyták el és emiatt „hitehagyottként” bélyegezték meg őket. Nézd meg, hogyan jellemzik őket a következő, nemrégiben megjelent Őrtorony-cikkből vett idézetben:

Tegyük fel, hogy egy orvos azt mondja neked, hogy ne érintkezz egy személlyel, aki egy fertőző és halálos betegségben szenved. Nagyon is jól tudnád, hogy mit jelent az orvos figyelmeztetése, és egész biztos, hogy szigorúan követnéd azt, amit mondott. Nos, ezek a hitehagyottak 'az elméjükben' betegek, és szeretnének másokat is megfertőzni a hitehagyott tanításaikkal (1Tim 6:3, 4). Jehova, miként az orvos, azt mondja, hogy kerüljük a velük való érintkezést. Nagyon is jól tudjuk, hogy mit ért ez alatt a kérése alatt, de vajon minden területen határozottan megfogadjuk a figyelmeztetését?” (Az Őrtorony 2011. július 15., 16. oldal, 6. bekezdés)

 paul-grundy.jpgPaul Grundy a jwfacts.com alapítója – egy az Őrtorony Társulat által „elmebetegként” megbélyegzettek közül, akik egyszerűen vallási alapon léptek ki 

Igen, nem elég, hogy elzárkóznak azoktól, akik vallási okokból elhagyják a szervezetet, Jehova Tanúi még tovább is nehezítik az ilyen emberek helyzetét azzal, hogy „mentálisan betegnek" titulálják őket – ez nagyon sértő rágalom, mind a hitehagyottak, mind azok számára, akik valóban szenvednek valamilyen mentális betegségben. Ez a bosszúvágyó és gyűlölködő kijelentés aligha illik egy olyan embercsoporthoz, akik azt állítják, hogy „kiterjesztik másokra is azt a türelmet, amelyet ők maguk is nagyon értékelnek, ha másoktól megkapják”. 

Amint sokan tudjátok, a korábbi hívek nem az egyetlenek, akik az Őrtorony Társulat sajátosan értelmezett 'toleranciájának' fogadói oldalán állnak. Figyeljünk meg néhány, a katolikus egyházról szóló idézetet A Jelenések nagyszerű csúcspontja közel! c. kiadványból: 

„Nagy Babilont évezredek óta vérbűn terheli, és emellett nagy parázna is. Például a római katolikus egyház törvénye szerint a papok nem nősülhetnek. Ez oda vezetett, hogy sokan közülük durva erkölcstelenségbe keveredtek, és napjainkban jó néhányan még az AIDS-cel is megfertőződtek.” 272. old. 3. bek.

„A katolikus egyházat tehát felelősség terheli, amiért Tanúk ezreit hurcolták koncentrációs táborokba; kezeit a kivégzett Tanúk százainak vére szennyezi be.” 270. old. 15. bek.

„Mi mutatja, hogy a nagy szajha a római katolikus egyháznál, sőt az egész kereszténységnél is nagyobb szervezetet jelképez?” Tanulmányozási kérdés a 3. bekezdéshez a 235. oldalon.

babylon-the-great-harlot.jpg

Annak ellenére, hogy más vallásokat a parázna Nagy Bablion részének nyilvánítanak, Jehova Tanúi vallásilag toleránsnak tartják magukat 

Tehát összegzésül: az Őrtorony Társulat még mindig széles körben terjesztett kiadványai szerint a Katolikus Egyház (1) része Nagy Babilonnak, a nagy szajhának (a „nagy paráznának”), (2) felelős azért, hogy saját papjai elkapják az AIDS-vírust, és (3) felelős Jehova Tanúi „százainak” kivégzéséért a náci koncentrációs táborokban. Ha római katolikus vallású lennél, a fenti gondolatok elolvasása után vajon toleránsnak vagy tisztelettudónak tartanád Jehova Tanúit a hitnézeteiddel kapcsolatban? 

A JW.org Gyakori kérdések rovatának 12 kérdése közül csak hármat emeltem ki, de még több példát is tudnánk találni a honlap kétértelműségére és megtévesztő jellegére. De vajon miért van erre szükség? Ha Jehova Tanúinál van „az Igazság”, akkor miért ferdítik el ezeket a hitnézeteket, vagy próbálják elrejteni őket a kívülállók elől? Miért nem büszke az Őrtorony Társulat a hitnézeteire, és mutatja be őket mindenféle csavar vagy trükközés nélkül? Ezekre a kérdésekre azonban csak ők maguk tudnának felelni. 

Nekem úgy tűnik, a Társulat tisztában van vele, hogy Jehova Tanúi sok alapvető hittételét szinte lehetetlen egy ésszerűen gondolkodó kívülállónak elfogadnia. A kiközösítettek elkerüléséhez és a más vallások iránti tolerancia hiányához kapcsolódó hitnézetek a legtöbb gondolkodó embert elriasztanának attól, hogy részletesebben meg akarják vizsgálni Jehova Tanúi hitnézeteit. A Társulat ezért inkább el akarja rejteni a zavarba ejtő tanításokat, hogy megpróbálja az embereket  bibliatanulmányozás kérésére csábítani. Elvégre a különös tantételeket mindig sokkal könnyebb elfogadni, ha az emberek már hozzászoktak a kevésbé ellentmondásos tanításokhoz, mint például azokhoz, melyek a Biblia tanítása könyv első néhány fejezetében találhatóak. 

Egy váratlan mellékhatás 

A JW.org elindítása egy másik szempontból is felkeltette a figyelmemet, és ez az új honlap egyes oldalaira feltett videókhoz kapcsolódik. Ezek a videók, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a tanúk munkájának és tanításainak sokféle oldalát népszerűsítsék, többnyire nagyon „kisminkelt” alkotások, melyek kedvező fényben tüntetik fel a tanúk tantételeit. Azonban úgy tűnik, hogy a Társulat komolyan alábecsülte azt a tendenciát, miszerint az internetre feltett videók előbb vagy utóbb eljutnak a YouTube-ra, és ez önmagában is kiengedi a szellemet a palackból.

gods-love-book.jpg

A Tartsátok meg magatokat Isten szeretetében” c. könyv önkielégítéssel foglalkozó fejezete felbolygatta a kedélyeket a YouTube-on 

Például a Társulatnak számos olyan videója van, amelyeket kifejezetten siket emberek számára készítettek, hogy segítse őket a kiadványaik tanulmányozásában. Egy ilyen kiadvány, amelyet jelnyelvre „lefordítottak” a Tartsátok meg magatokat Isten szeretetében c. könyv, amelynek a 218.-219. oldalain található fejezet címe: „Hogyan lehet leszokni az önkielégítésről?”. Amint el tudod képzelni, a könyv ezen részének jelnyelvű változata tartalmaz olyan szemléletes gesztusokat, amelyek az önkielégítés végzését hivatottak jelezni. Néhány YouTube-felhasználó igen rövid időn belül letöltötte a videókat a JW.org-ról, majd feltöltötte őket a YouTube-ra – némely esetben még meg is zenésítették a klipeket. 

Amint felkerült a YouTube-ra, az önkielégítéssel foglalkozó videó futótűzként terjedt, és mielőtt még az Őrtorony Társulat szerzői jogok megsértésére hivatkozva levetethette volna, 870 000-es nézettséget ért el. A videó addigra már nézők százezreinek felfogását változtatta meg Jehova Tanúiról, és a nézők többsége valószínűleg tanácstalanul töpreng azon, hogy ez a vallás miért akarja ilyen túlzott és szemléletes módszerekkel lebeszélni a követőit az önkielégítésről. 

Ez a némiképp drasztikus közbelépés a Társulat részéről szintén túl későn jött, és nem tudta megakadályozni, hogy a siketeknek szóló maszturbációs videót kigúnyolják a The Burn with Jeff Ross című (másokat kifigurázó) televíziós showműsorban a Comedy Central televíziós csatornán...

Nyilvánvaló, hogy sokan, akik eddig még nem vizsgálták meg a Tanúk tanításait objektív szemszögből, fenntartásokkal kezelik majd, hogy dédelgetett hitnézeteiket ilyen módon nyíltan kigúnyolják. Ez teljesen érthető. Azonban függetlenül attól, hogy mik a személyes nézeteik az önkielégítés szokásáról, senki sem tagadhatja, hogy egyetlen bibliavers sem beszél a maszturbációról, és nem ítéli el közvetlenül – noha Isten Szava általában nem retten vissza attól, hogy az ilyen szokásokat elítélje, bármilyen intim dologról legyen is szó, ha ennek szükségét látja. Sokan, köztük jómagam is, úgy tartják, hogy nem helyes a Biblia törvényeihez olyanokat hozzátenni, melyek eredendően nincsenek benne. 

teenager.jpgA Társulat nem Biblián alapuló, tolakodó és elavult szabályai a maszturbációról rossz hírnevet keltenek, amikor a tanítást online vizsgálják 

Valójában az „Isten szeretetében” könyvnek ez a fejezete nem kevesebb, mint 10 írásszöveget hoz fel a Társulat maszturbáció ellenes álláspontjának alátámasztására, noha ezen írásszövegek egyike sem tárgyalja a maszturbációt. Vajon ez nem ékes bizonyítéka annak, hogy „saját értelmezés” és egyéni vélemények alapján állítanak fel szabályokat? (2Péter 1:20) Dicsőséget hoz Isten nevére, hogy olyan erőltetett és nem Biblián alapuló szabályokat hoznak, amelyek Jehova nevét nyilvánosan nevetség tárgyává teszik az interneten és a televízióban? Ha elgondolkodsz ilyen kérdéseken, remélhetőleg kezded megérteni, miért foglalkoznak egyesek azzal, hogy az ilyen és ehhez hasonló alaptalan tanításokra felhívják a nagyközönség figyelmét. 

Azonban még azok a videók is, amelyek kedvező színben tüntetik fel a tanúk hitnézeteit, beláthatatlan károkat okozhatnak, ha a YouTube-ra kerülnek – még akkor is, ha jószándékú hírnökök teszik fel őket, és a kommentelés és negatív visszajelzés „le van tiltva”. Miért van ez így? Először is, a YouTube-on levő videókat könnyen le lehet tölteni és újra feltölteni, és akkor már szabadon lehet rá kommentelni. Néhány komment ezek alatt a lemásolt videók alatt óhatatlanul olyanoktól fog származni, akiknek rossz tapasztalataik voltak Jehova Tanúi vallásával kapcsolatban, és arra éreznek indíttatást, hogy kifejezzék, miért nem olyan minden, amilyennek látszik. 

Másodszor, valahányszor megnézünk egy videót a YouTube-on, a YouTube automatikusan hasonló témájú videókat ajánl nekünk. A Jehova Tanúival kapcsolatos videók többsége szükségszerűen nem lesz túl hízelgő a szervezettel és a tanításaival kapcsolatban. Ez olyan, mint egy rémálom a Társulat számára, mert ők szabályozni kívánják, milyen jellegű anyagot láthatnak róluk az emberek, és nem akarják engedni, hogy egy „világi" weboldal, mint például a YouTube, szabad kezet kapjon abban, hogy válogatás nélkül közzétehessen nemkívánatos, Jehova Tanúval kapcsolatos videókat. 

A fenti két ok miatt professzionálisan elkészített videókat feltenni az internetre bármilyen formában is, rossz ötlet a Társulat részéről, mégis jónéhányat elkészítettek már. Jelenleg a következő videók találhatóak a Társulat honlapján: 

A fenti videók közül jó néhány már eljutott a YouTube-ra, és vitára sarkallja a nézőket, akikre Jehova Tanúi nézetei nap, mint nap hatással vannak. Azt gondolhatnánk, hogy a Társulat üdvözli ezt a fejleményt – de amint magyaráztam is, a YouTube és a hasonló videomegosztó oldalak puszta léte komoly problémát jelent a Társulat számára, és már kezdjük megtapasztalni, hogy a Társulat igyekszik a saját kezébe venni a dolgokat. 

A szerzői jogok megszigorítása 

A Társulat mostanában minden követ megmozgat, hogy visszaszorítsa azoknak a YouTube-ra beáramló videóknak a mennyiségét, melyek akár csak egy kis részt is tartalmaznak anyagaikból. Például, nemrégiben feltettem egy dalt a YouTube-ra „Sparlock We Love You” (Sparlock, szeretünk téged) címmel. A dalt a Legyél Jehova Barátja c. DVD és szomorú sorsú hőse, Sparlock a Harcos Varázsló paródiájának szántam.  A dal, melyet én írtam és vettem fel, a sajátom volt, a Társulat azonban a szerzői jogok megsértésének indokával levetette a videót (a videóban használt képek közül néhány a Társulat DVD-jéről származott), miután elérte a 10 000-es nézettséget. 

Valójában a „fair use" törvény szerint nincs semmi helytelen abban, ha valaki szerzői jogok által védett anyagot paródia céljára, non-profit módon használ fel. Azonban, ha fel akarnám venni a harcot a video eltávolítását eredményező határozattal, akkor valószínűleg pert kellene indítanom, és fel kellene fednem kilétemet és elérhetőségeimet. Ehelyett, eltávolítva belőle minden szerzői jog által védett anyagot, újra feltöltöttem a dalt, melyet az alábbi linken lehet megtekinteni:


A Legyél Jehova barátja c. DVD-ről szóló cikkem elolvasásához, kattints ide. 

A fenti videót pusztán annak szemléltetésére említem, hogy a Társulat milyen messzire hajlandó elmenni annak érdekében, hogy eltávolítsa azokat az anyagokat a YouTube-ról, melyek nem túl hízelgő fényben tüntetik fel hitnézeteiket. Még a „Legyél Jehova barátja" c. DVD kiadatlan változatát is eltávolították, nem sokkal az után, hogy kiszivárogtatták, annak ellenére, hogy a Társulat szerint ez „része az önkéntes adományokból fenntartott, világszerte végzett bibliai felvilágosító munkának." Ha valaki előállít valamit, ami ingyenes, felvilágosító és arra szánták, hogy minél több ember láthassa – akkor miért kell ezt eltávolíttatni a YouTube-ról? A válasz: mert ellenőrizni akarják, hogy ki nézheti meg az anyagaikat, és azt, hogy milyen körülmények között nézik őket meg.

Az internet – egy alábecsült ellenség 

A fentieket tekintetbe véve úgy tűnik, hogy  a Társulat súlyosan alábecsülte az internetet (különösképp a YouTube-ot), amikor oly sok videóját elérhetővé tette új honlapján, a JW.org-on. Meggyőződésem, hogy a Társulat továbbra is közzé fogja tenni videóit a honlapján – melyek közül a legérdekesebbeket nem sokkal később mások letöltenek és feltesznek a YouTube-ra – néhányat talán pont lelkes hírnökök, de ennek csak az lesz az eredménye, hogy azok, akik a Társulat iránt kevésbé barátságos érzülettel viseltetnek, szintén lemásolják és elemezgetik ezeket. Úgy tűnik, most pontosan ez történik. Csak egyetlen módon lehetne ezt megállítani, mégpedig úgy, ha a Társulat beadná a derekát és nem tenne fel többé videókat a honlapjára. Azonban úgy tűnik, feltett szándéka, hogy továbbra is előretör merész és meglehetősen naív stratégiájával. 

internet_cafes.jpgAz internet, azáltal, hogy lehetővé teszi a szabad információcserét, rendkívüli módon megnehezíti a Társulat számára, hogy elrejtse ellentmondásosabb tanításait 

Amint már tárgyaltuk, a Társulat újabb taktikája, melyet, úgy tűnik, mostanában előszeretettel alkalmaz az,  hogy rendkívül válogatós abban, hogy milyen módszerrel juttatja el Jehova Tanúi tanításait a szélesebb közönségnek. Amint már kimutattam, a Társulatnak nem jelent problémát, hogy kérdéseket tegyen fel önmagáról, és aztán teljesen félrevezető módon válaszoljon rájuk,  vagy úgy, hogy eltitkolja az igaz választ, vagy úgy, hogy nem is foglalkozik érdemben a kérdéssel. 

Sajnálatos, hogy a Társulat hajlandó ilyen sötét és övön aluli módszerekkel is támogatni hitnézeteit. Azonban, minél jobban megismerem a Társulatot és módszereit, annál kevésbé lepnek meg ezek a dolgok. Az egyetlen dolog, amin csodálkozom, az a Társulat naivitása, mellyel szemmel láthatólag elvállalja a kihívást, és megpróbálja megbékíteni legfenyegetőbb ellenségét, az internetet, pusztán azáltal, hogy felajánlja ezt a csillogó-villogó új weboldalt igényesen előállított videóival. 

Az internettel kapcsolatban az az egyik legcsodálatosabb dolog, hogy mivel lehetővé teszi a kommunikációt és a szabad információcserét, rendkívül nehézzé válik az emberek számára, hogy elrejtsék az igazságot. A vitának és szabad gondolatközlésnek ebben a kedvezőtlen közegében a Társulat keményen harcol, hogy élvezhesse az előző évtizedek sikerét és látványos növekedését. Nem hiszem, hogy ennek a weboldalnak az elindítása bármit is megváltoztatna. Valójában, ezeknek az új videóknak a közzétételével, úgy tűnik, a Társulat csak még ingatagabb helyzetbe hozta magát. 

* Ha el szeretnéd olvasni az április 2-i levélre adott válaszomat, melyben elmagyarázom, miért fog a Társulat internet-stratégiája végül csődöt mondani, kattints ide.

További információk Őrtorony Társulat maszturbációról alkotott nézeteiről (angolul) itt találhatóak.

Forrás: jwsurvey.org
Fordította a jehovatanui.blog.hu csapata

Címkék: hírek internet ébredjetek! győződj meg személyesen

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr334862693

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy kis Őrtorony-öntömjénezés vasárnapra 2012.10.22. 20:19:48

Ha esetleg bárki unatkozna, nekik ajánlom figyelmükbe a következő "szellemi táplálékot" xD „Mindazok, akik szeretnének bejutni Isten új rendjébe, sürgősen lépjenek helyes kapcsolatba Jehovával és földi szervezetével már most!” - Az Őrtorony 198...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Inspicio 2012.10.22. 20:18:59

Szerintem ez hamvában holt ötlet. Hiába a szép új oldal. Az igazság csak ideig óráig elrejthető.

Pietro della Rovere 2012.10.23. 08:26:30

Nagyon jó cikk! Kitűnően rávilágít arra az alattomosságra, ahogyan Jehova Tanúi honlapja megválaszolja a sokakban felmerülő kérdéseket.

Perfect choice! (törölt) 2012.10.23. 13:00:24

Fekete bárány? Fingod sincs a feketéről! Voltál már a sötét oldalon? Egy késsel a kezedben? Ölni akarván? ...Szerintem se.
Maradjunk abban, hogy a sötét oldalad annyiban merül ki, hogy időnként pornót nézve polírozod a bohócot.

Pietro della Rovere 2012.10.23. 17:24:03

@Perfect choice!: Nem egészen értem, hogy miért kellet volna késsel a kezembe bárkit is öléssel fenyegetnem? Téged kicsit felzaklatott valami igaz? Ha én voltam, kérlek pontosan írd le, hogy mivel borítottalak ki, hátha meg tudjuk oldani a problémádat.

Perfect choice! (törölt) 2012.10.23. 17:56:39

Mert egy kibaszott fekete bárány vagy! Az ilyenek meg nagyon csúnyán szoktak viselkedni, pl késel fenyegetnek másokat. Én ezt tudom, de mégsem szívesen emlegetem magam fekete bárányként.
Nem tudjuk megoldani a problémát!!!!!!!!!!!!!!!!!
Te Isten ellensége vagy, én meg nem. EZ óriási különbség!
De nem utállak ezért. Tényleg. Mert bármikor megváltozhatsz... Mert megváltozol, ugye? :)

Perfect choice! (törölt) 2012.10.23. 18:29:35

@Inspicio:
Szerintem is hamvában halsz, ha nem változol.
De még van idő(d) a változáshoz. Élj vele.
Tudod mit vár el Isten ezért? Hogy szeresd.
Ez... ez olyan egyszerű, miért hadakozol ellene?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.10.23. 18:33:55

@A Fekete Bárány: @Inspicio:
Ne akadjatok ki a viselkedésén, hiszen a Tanúkat erős elmekontroll módszerekkel tanítják mások gyűlöletére:
jehovatanui.blog.hu/2011/02/14/gyulolnunk_kell_a_hitehagyottakat

Perfect choice! (törölt) 2012.10.23. 18:45:50

Én nem akadtam ki a viselkedésén, hisz... hiszen ismerem. Ő jó ember, és azt akarja, mint Isten, hogy mindenki (köztük Te is) megmeneküljön.
Te is ezt akarod? Hogy mindenki megmeneküljön?
Ugye nem utálsz másokat annyira, hogy a halálukat kívánod, ugye?!

Perfect choice! (törölt) 2012.10.23. 18:53:51

Nem gyűlölöm a hitehagyottakat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Miért tenném? Mit akarsz a számba adni?
Isten ellenségit gyűlölöm, mert rengeteg fájdalmat, halált hoznak ránk.
Te éltél át 8-9 éveseként bántalmazást? Ha nem, akkor kussolj!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.10.23. 19:17:06

@Perfect choice!: Engem fakanállal, vesszővel meg kézzel neveltek fel, mégsem hozom fel ezt kifogásként semmire.

Isten ellenségeit megvetjük.

Jézus pedig a következőket mondta a Hegyi beszédében:
„Szeressétek ellenségeiteket, jót tegyetek azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak. Aki egyik arcodat megüti, fordítsd néki a másikat is; és attól, aki felsőruhádat elveszi, ne vond meg ruhádat se. Mindennek pedig, aki tőled kér, adj; és attól, aki elveszi a tiédet, ne kérd vissza. És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal.

Mert, ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik."

Perfect choice! (törölt) 2012.10.23. 19:29:49

Ez rendben van!!!!!!!!!!!!! Könyörgöm!
De ti nem tisztelitek Istent, nem fogadjátok el amint van, a maga valójában. Próbáltok mást kihozni a történetből... Miért? Ezt nem értem! Mit akartok valójában? Mit?!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.23. 19:35:42

@Perfect choice!: megkérdezhetném, hogy te mit akarsz itt? Az isten ellensége az, aki például közönségesen és trágárul beszél. Tudnál ilyen embert idézni itt a blogon?

Perfect choice! (törölt) 2012.10.23. 19:45:32

@sefatias:
Igen. Én. Sátántól sokszorosan, alattomosan megkísértve tudok nyilatkozni: Borzasztó! Kibírhatatlanan! Elkerülhetetlen! (gyenge hittel).
Tudom. Fáj. Iszonyúan!!!!!!!!!!!!!!!!
Mi a kérdés? Valójában?

Inspicio 2012.10.23. 20:49:31

@Perfect choice!: "De ti nem tisztelitek Istent, nem fogadjátok el amint van, a maga valójában. Próbáltok mást kihozni a történetből... Miért? Ezt nem értem! Mit akartok valójában? Mit?!"

"Ha nem, akkor kussolj!"

Hát ezzel a viselkedéssel nem is fogod megérteni.

névtelenül 2012.10.23. 20:51:00

@sefatias:

Ez a tag nem Jehova Tanúja. Ez biztos.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.23. 21:32:36

@névtelenül: Van az az érzésem, hogy ő neo fm, avagy a búcsúzós, és elvesztette a befektetett pénzét, amivel annyira dicskedett. És ez most kiütötte

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.10.23. 21:48:26

@Perfect choice!:
"Isten ellenségit gyűlölöm, mert rengeteg fájdalmat, halált hoznak ránk.
Te éltél át 8-9 éveseként bántalmazást? Ha nem, akkor kussolj!"

Kedves black hole, neo, ezékiel és többiek!

Nagyon sajnáljuk, hogy gyermekként bántalmazást éltél át, biztosan nagy teher lehet ez neked. Ma már van lehetőség kezelni az ilyen problémákat és a gyermekkori traumákból származó helyzeteket, mely nyilvánvalóan kihatással van lelkiállapodra és az életedre.

Az bántalmazást átélt személyek viselkedése ugyan érthető, de ez még nem szolgál kifogásul a mások elleni erőszakhoz, amit te itt kimutatsz olyan emberekkel szemben, akik neked nem ártottak semmit. Nincs jogod így tenni és ahhoz sem, hogy magadat, mint valami magasabb rendű lényt kezeld azért, mert te nehéz helyzeten mentél át gyermekkorodban. Ugyan miért kéne bárkinek is kussolnia, mert te bántalmazva voltál 8-9 évesen?

Ezt a helyzetet neked kell kezelned, mert ez a te életed terhe, talán érdemes lenne szakorvosi segítséget kérned, ha valóban az a szándékod, hogy Krisztus egyéniségét szeretnéd felvenni, nem csupán becsatlakozni egy vallásos csoportba.

Remélem, fontolóra veszed ezt.

Rovarölő 2012.10.23. 23:42:37

@sefatias: EZ NEO FM! Ez az egyed a kutatók kánaánja. Annyira gyökér, hogy már szeretem!
Én is így kezdtem, szerintem utánozná a stílust, de gyengén, bunkón megy neki.
Én szeretem, mert az agya kincs! UFO-s csávó, elrabolták, és beoltották. A vakcina működik, ebből lesz a jó Tanú, az esze megvan hozzá.

Rovarölő 2012.10.23. 23:49:28

@Perfect choice!: Hé Barom!
Én tudnám, mit kell a szádba adni, de azt nem adom, az disznósajt!
Unicum és seduxen! Ez a menő nálad is?
Azért az látszik, hogy az ufok nem az agyad miatt raboltak el, azzal végeztek volna tíz másodperc alatt. Akkor vajon mi okból vagy mutáns? Hmmmm! Megyek csicsikázni, remélem nem rólad álmodom!

Rovarölő 2012.10.24. 00:04:45

@névtelenül: Ez a tag JT tag, szerintem ismerem! Az írásai megtévesztőek, próbálkozik más emberként mutatkozni, de egy rovarölő kiszúrja ezt.
Rosszul áll neki ez, de csak erőlködjön.
Ismerlek téged emberszabású, rossz szinész vagy!
Provokátor! Sok neki szánt válasz élteti!
Nincs válasz neki: Örjöng! Végképp nincs: Örjöng, aztán újabb néven ugyan az az állat jelentkezik, stb, stb.
Próbára kell tenni, nem válaszolni neki, nem írni róla, aztán szünet.
Előbb, utóbb elkezd magával foglalkozni, kielégíti magát (Szellemi maszturbáció)!
Éljenek az ellenforradalmárok!

Maja vagyok 2012.10.24. 05:14:46

@Rovarölő: Nem lehet, hogy Perfect choice! a régi éned? :)

Rovarölő 2012.10.24. 16:24:03

@Maja210: Az lehet, hogy a régi énem, csak a gonosz démonok most nem a disznónyájba költöztek, elég nekik egy.

picket9 2012.10.25. 00:19:54

Amiket olvastam, azokban azt látom, hogy eléggé dezinformál az új www.jw.org .
Jó ez az összefoglaló. Egy érdeklődő viszont ezt nem veszi észre. Viszont betudhatjuk, hogy ilyen a reklám szakma. Valahogy mégis csak el kell adni a terméket. Kár, hogy "Isten népe"-nek avanzsált csoport alkalmazza ezeket a technikákat.

kltagdk222 2015.01.15. 19:41:24

Anyám! Ez milyen oldal már végig olvastam mindent. .... elkéne ide egy orvos sok a beteg agyhalottak! !!!

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.01.15. 20:17:24

@kltagdk222: Esetleg megtudhatjuk tőled, hogy mi az a "minden", amit végigolvastál itt? Továbbá azt, hogy mitől borultál ki ennyire?

ORION 2015.01.16. 07:09:01

@kltagdk222:Adjon a Jó Isten erőt egészséget neked és mindenkinek! Na, hát akkor elmondhatod magadról hogy olvasott ember vagy !!!

ORION 2015.01.18. 12:01:03

@kltagdk222: """-sok a beteg agyhalottak! !!! """-Drága testvérem az Úr Jézus Krisztusban!Mivel te agyhalottnak, HITEHAGYOTTNAK vagy eltévedt bárányoknak látsz minket ezért had osszak meg veled egy ÖRÖMHIRT.Éppen az ilyenekért jött el egy jó Pásztor hogy hazavigye őket!Az eltévedt bárányokat!!! Nézzük hogy miről is beszélek. Luk 15-4,7--- A Jó Pásztor ott hagyta a 99-et, A Jó Pásztor elment, a Jó Pásztor keresett, a Jó Pásztor megtalálta! A Jó Pásztor hordozta, a Jó Pásztor vállára vette, hogy ne kelljen a báránynak sétálnia. Ő viselte, az Ő erején, az Ő hatalmán. A Jó Pásztor vitte haza! A Jó Pásztor hívta össze az ünnepséget, a Jó Pásztor örvendezett!
Ilyen a mi PÁSZTORUNK!
Nézzük mit tett a bárány.
----HAGYTA MAGÁT !!!---
A báránynak hozzá kell járulnia, hogy hordozzák, bele kell egyeznie, hogy szeretve van. A báránynak bele kell egyeznie, hogy a Pásztor erős vállain nyugodjon.ENNYI!!! Amikor hagyod, hogy szeretve légy, hogy a Pásztor hatalmában nyugszol, az Ő szívében szeretetében pihensz akkor Jézusé lesz minden dicsőség!Mint tudod még ilyen agyhalottak is mint mi képesek arra hogy hagyják magukat szeretni !Ehez nem kell ész!
Remélem látod hogy az elkóborolt bárány NEM veszít az értékéből és kedves az Isten előtt sőt megtérésükkor univerzális buli van a mennyben!!!
Ha egy 100 dolláros beleesik a sárba és a külseje sáros lesz attól az értéke még száz dollár marad!ÉRTED!

NÉZZÜK A HAMIS PÁSZTORT!
Nem megy utánuk,kiközösiti,kerüli, szóba sem áll az eltévedt bárányokkal,juhait is tiltja tőlük, stb stb.
ÉBREDJ TESTVÉREM ÉBREDJ!!!!!!

2020.11.24. 08:22:16

@sefatias: Bocs, véletlen volt. Mellényomtam.
süti beállítások módosítása