EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

A lány, aki kiállt az Őrtorony ellen - Candace Conti kitálal

2012.09.08. 12:45 | Johnny Joker | 77 komment

j-r-brown_1.jpg 

Az Őrtorony Társulatot elmarasztaló ítélet sokkoló lökéshullámot indított el szerte a világon

Az alamedai bíróságon aratott lenyűgöző győzelme óta először történt, hogy Candace Conti, ügyvédjével Rick Simonsszal együtt, megjelent támogatói egy kiválasztott csoportja előtt, hogy személyesen ossza meg tapasztalatait. A találkozó, amit 2012. július 14-én tartottak San Franciscóban, lehetőséget adott az érdeklődőknek, hogy többet tudjanak meg a per hátteréről és arról, mi motiválta Candace-t, hogy jogi eljárást folytasson az Őrtorony Társulat ellen.

Rick Simons ügyvéd saját véleményét is elmondta az Őrtorony Társulattal és annak gyermekmolesztálási ügyeknél alkalmazott irányelveivel kapcsolatban, majd kifejtette, miért találták ezek a gyermekekre veszélyesnek. Simons megjegyezte, hogy Candace Contit páratlan ügyfélnek tartja: „Negyven éve vagyok ügyvéd és több ezer ügyfelemet képviseltem már eddig; sok száz, szexuális gyermekmolesztálásnak áldozatul esett ügyfelem volt, de nem jut eszembe egy sem, aki annyi belső erőt tanúsított volna az ügye során, mint amennyit Candace az elmúlt néhány évben.”

rick-simons.jpg

Candace Conti ügyvédje, Rick Simons, dícsérte ügyfele erős jellemét

Simons kiemelte Candace belső erejét, amelyet a célkitűzései elérése során az érzelmi akadályok ellenére tanúsított: „Nehéz számomra szavakkal kifejezni, hogy mennyire csodálom az erejét, amit ebben a nagyon nehéz időszakban, életének utóbbi három évében kimutatott.”

Simons, aki nem Jehova Tanúja, hozzátette: „Nem hiszem, hogy azok az emberek, akik csak az eredményt látják, fel tudják fogni, mennyi mindenen kell átmennie egy olyan embernek, aki először áll ki és száll szembe egy hatalommal bíró szervezettel. Ráadásul ez egy nagyon erős, nagyon titkolózó és nagy ellenőrzést gyakorló intézmény.”

Simons annak elismerésével folytatta, hogy ez az eset valóban szakmai kihívást jelent számára: „A hivatásom befejeztével majd visszatekintek és azt mondom: ‘Volt ez az ügyem, volt az az ügyem és volt a Candace Conti ügye!’ És ezt nagy büszkeséggel mondom majd.”

 

Candace elmondja történetét

Candace a találkozót némi háttérinformáció megosztásával kezdte az üggyel kapcsolatban, majd elmondta, mi indította arra, hogy beperelje az Őrtorony Társulatot az általa elszenvedett molesztálás miatt. Elismerte, hogy nem lett volna képes meghozni ezt a döntést a személyes istenhite, és Rick Simons, valamint társa, Kelly Kraetsch jogi támogatása nélkül. Candace nagyra értékelte azt a támogatást, melyet interneten keresztül, illetve az imák által kapott, melyek nagy mértékben segítettek neki az ítélet kihírdetését követő időszakban.

Elmesélte azokat az eseményeket, amelyek az ügy 2009-es elindításához vezettek. Röviddel azután, hogy megtudta, Jonathan Kendrick más gyermekeket is molesztált, megpróbált kapcsolatba lépni az ottani vénekkel, de nem sikerült rábírni őket, hogy változtassanak a gyermekek szexuális bántalmazásáról szóló ügyek kezelésénél alkalmazott hozzáállásukon.

Candace úgy gondolta, mivel a vének fő feladata a nyáj védelme, biztosan hajlandóak lesznek arra, hogy készségesen megtegyenek mindent, ami csak hatalmukban áll, hogy a jövőben figyelmeztessék a gyülekezeti tagokat, ha esetleg rájönnének, hogy gyermekmolesztáló van közöttük. Azonban, miután megpróbálta felhívni a gyülekezeti vének figyelmét arra, hogyan kezelhetnék jobban az ilyen eseteket, Candace rájött, hogy a helyi testület tagjai egyszerűen „lekapcsolták”, és figyelembe se vették őt, mivel ragaszkodtak ahhoz az álláspontjukhoz, hogy csak akkor tudnak erről egyáltalán tárgyalni vele, ha volt a vele történt eredeti molesztálásnak két szemtanúja.

candace-tells-her-story.jpg 

Higgadtan és magabiztosan, de - érthető módon - érzéseit kimutatva, Candace elmesélte a kihívásokat, amelyekkel ügye során szembe kellett néznie

Candace jogi tanácsadást vett igénybe és észrevett egy jelentős különbséget, nevezetesen, hogy bár a vének egyáltalán nem voltak hajlandóak gyermekmolesztálással kapcsolatos állításokat meghallgatni, hacsak nem volt egy harmadik személy is tanúja az eseménynek, egy bíróságon azonban nyilvánvalóan teljesen másképp kezelnék az ügyet. A Rick Simonsszal történt találkozása után úgy döntött, hogy az ügyet bíróság elé viszi, mivel süket fülekre talált a véneknél, akik megtagadták őszinte javaslatainak megfontolását.

Az ítéletet követően Candace kihangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a dolgokat mozgásban tartsák és a hozzá hasonló áldozatokat is arra biztassák, lépjenek elő. Azt mondta: „Az esküdtszék azt a nagyon jelentőségteljes nyilatkozatot tette, hogy nem értenek egyet a szervezet irányelveivel és eljárásmódjaival. Ezért a következő két évben, amíg miénk ez a győzelem, úgy gondolom, nagyon fontos lenne ezt minden fórumon hangoztatni, hogy minél több ilyen esetet elszenvedett ember nyilvánosságot kapjon.” Azzal folytatta, hogy felajánlotta a saját idejét és támogatását bármely hasonló sértettnek, akinek segítségre van szüksége a továbblépéshez. 

Nem a hitnézetek és tantételek megváltoztatásáról van szó

Miután Candace beszélt és elmondta véleményét az eseményekről, Rick Simons kifejtette az ügy mögött álló elsődleges motiváló tényezőket, nevezetesen, hogy ez a per nem egy vallási szervezet hitnézeteinek és tantételeinek megszabására tett kísérlet - annak ellenére, hogy a Társulat gyermekmolesztálási irányelvei nagyban különböznek a törvény által előírttól. Figyelemre méltó, hogy egy irányelv alkotmányellenes, kívülről végrehajtott megváltoztatása olyan elvi érvelést hoz létre, amelyet felhasználva az Őrtorony most fellebbezni kíván az esküdtszék ítélete ellen egy olyan eljárás keretein belül, amely valószínűleg hónapokig vagy akár évekig is elhúzódik majd.

Az Őrtorony fellebbezési dokumentumaiban, amelyeket a bírósághoz benyújtott és amelyek megtekinthetők ezen a linken, a Társulat azt állítja, hogy a per célja az Őrtorony-irányelvek megváltoztatásának kikényszerítése volt:

purpose-of-lawsuit.jpg

meggyőzni e Bíróságot arról, hogy adjon non obstante veredicto-t (JNOV-t) az Őrtorony javára.

Ezenkívül a felperes és a tárgyalási tanácsadója nyíltan és ismételten kijelentette a Bíróság és az esküdtszék előtt, hogy a per - és különösen a büntető kértérítés követelése - általános célja az Őrtorony állítólagos „titoktartási irányelvei" megváltoztatásának kényszerítése volt. Amint az alábbiakban bemutatjuk, ez egy teljesen helytelen és alkotmányellenes alkalmazása a büntető kártérítés követelésének. Ugyanazen az alapon a JNOV-ot is hasonlóképpen engedélyezik.

Továbbá az Őrtorony és Jehova Tanúi Kalifornia állambeli Észak Fremonti Gyülekezete („Észak Fremonti Gyülekezet") (együttesen „Egyházi Alperesek"), szintén törekednek egy

 „Az Őrtorony és az Észak-fremonti Gyülekezet mint vádlottak JNOV és egy új tárgyalás kitűzése iránti kérelmének támogatása érdekében felsorolt Szempontok és Hatóságok Előterjesztő Irat”-ának 7. oldaláról, melyet Alameda megye Fellebbviteli Bíróságához nyújtottak be 2012. Július 17-én.

[“Memorandum of Points and Authorities In Support of Defendants Watchtower and North Fremont Congregation’s Motions for JNOV and Motions for New Trial”] nevű dokumentum 7. oldaláról

Simons azonban egyértelműen különbséget tett az irányelvek és hitnézetek között: „Az ügy nem Jehova Tanúi hitnézeteinek és tanításainak megváltoztatásáról szól. Nem a bírósági rendszer feladata ez a vallásokban, legyen az a Katolikus Egyház vagy bármely más vallásos szervezet - a kormányunk nem szabja meg az embereknek, hogy miben higgyenek, vagy hogyan kellene a filozófiai ill. belső eljárásaikat folytatniuk egy vallási környezetben.”

Simons az Őrtorony felelősségeinek kifejtésével folytatta: „Amit minden intézménynek és szervezetnek mondunk, legyen az vallási vagy nem vallási (nem számít, hogy cserkészek, úszóklub vagy egyház)..., hogy minden szervezetnek egyforma törvény szerinti kötelezettségei vannak, és a törvény szerint mindegyik ugyanolyan bánásmódban részesül, és az a kötelességük, hogy megvédjék a gyermekeket tevékenységük során a közismert gyermekmolesztálók szexuális bántalmazásától.”

Néhányan megkérdőjelezték, hogy miért az Őrtorony ellen indult eljárás egy személy tettei, név szerint Jonathan Kendrick miatt. Valójában ez volt az elsődleges érv a döntés ellen az Őrtorony Társulat hivatalos sajtóközleményében. Azonban Simons elmagyarázta, hogy ez miért volt szükséges: „Jonathan Kendrick nem csupán molesztált már korábban is egy másik gyermeket, hanem ezt jelentették is. És nem csupán a helyi véneknek jelentették, hanem írásban is az Őrtoronynak New Yorkban. És nem csupán jelentették New Yorkban az Őrtoronynak, hanem New York utasításokat is küldött vissza a helyi véneknek, hogy mit tegyenek.”

Azok számára, akik nem ismerik az ügyet: ami ezt követően történt egyszerre zavarba ejtő és felháborító is. Simons tovább eseményeket mesélt el, kiemelve az Őrtornyot képviselő ügyvédek reakcióit: „Az Őrtorony ügyvédjei nagy büszkeséggel ezt mondták, ‘Nos, elvettük a kisegítőszolgai kiváltságát!’. Erre a mi válaszunk az volt, hogy ‘Oké, szóval van egy elítélt gyermekmolesztáló a gyülekezetetekben és a véleményetek szerint erre az a megfelelő reakció, hogy: De majd nem engedjük meg neki, hogy kiadványokat osszon a terem végében. Ez nem elég!”

Simons azt is kifejezte, mennyire zavarta, hogy az Őrtorony ügyvédei ismételten szerették volna egy vállrándítással elintézni az ügyet azt hajtogatva, hogy Kendrick „csak egy átlagos tag volt”. Simons így felelt: „Ő NEM csupán egy átlagos tag volt, hanem lelkészként szolgált és jó hírnévnek örvendő tag volt. Testvér volt, mégpedig egy kis gyülekezetben, ahol már korábban is molesztált egy gyermeket és megengedték, hogy ez titokban maradhasson és továbbra is eljárhasson a szántóföldi (prédikáló) szolgálatba, nem csupán Candace-szel (ekkor volt alkalma molesztálni őt), hanem bárkihez becsöngethetett a közösségben. Felkereshette a lakókat házaikban, például szombat reggel, és az esküdtszék összes tagja (egyikük sem volt Jehova Tanúja) megdöbbent azon, hogy emberek felkereshetik őket az ajtóikban egy olyan vallásszervezet beleegyezésével, amely tudja róluk, hogy elítélt gyermekmolesztálók.” Nyomatékosan hozzátette: „Ennek semmi köze a vallási hitnézetekhez. De nagyon is köze van ahhoz, hogy  legyünk felelős polgárok egy olyan közösségben, ahol gyermekek vannak.”

Ha kíváncsi vagy a találkozóról készült videófelvételekre, akkor az alábbi YouTube lejátszási listán megnézheted Candace Conti és Rick Simons beszédeit és interjúit: 

 

Ha teljesen ismeretlenek számodra az ügy részletei, akkor azt javasoljuk, hogy olvasd el „Az Őrtornyot megbüntették: A Társulat jogi csatát vesztett gyermekmolesztálási ügyben” című cikket.

Makacs és merev hozzáállás

Rick Simons kommentárja, aki nem Jehova Tanúja,  nagyon sokatmondóan fejezi ki azt a csalódottságot,  amit sokan éreznek a mi hitünkhöz tartozók közül is, akik már évek óta azért harcolnak, hogy a szervezet kielégítőbb és felelősségteljesebb hozzáállást tanúsítson a gyermekmolesztálási ügyekben. Azonban a szervezet már sok éve figyelmen kívül hagyja sőt még még ki is közösíti azokat, akik változásra szólítanak fel. A Vezető Testület [link!] láthatólag még az élete árán is inkább ragaszkodna  a „két tanú” szabályhoz, minthogy tisztességes és megfelelő módon cselekedve rábízná a hatóságokra, hogy ők döntsék el, mikor történt gyermekmolesztálási cselekmény (ami gyilkosságok esetében így is van). Végül is egyértelmű, hogy a keresztény korban Isten helyezte állásukba a felsőbb hatalmakat, hogy az ilyen ügyekben ítélkezzenek (Róma 13:1,2).

Annak illusztrálására, hogy milyen érzéketlen és elutasító szemléletet tanúsít a szervezet,  figyeljük meg a Vezető Testület egyik tagjának, III. Anthony Morrisnak a következő megjegyzéseit, ami az „Óvakodj a Madarásztól” című beszédében hangzott el (a Liberty Heights-ban, MA) 2005 őszén:

„Időnként, majd ők [a hitehagyottak] vádaskodni fognak, mintha minket nem is érdekelnének a gyerekeink, vagy az, hogy bántalmazzák őket. Pedig ez az egyik legaljasabb rágalom, amit valaha is mondhatnak Jehova szervezete ellen.  Sok szülő is van köztünk és utáljuk ezt a bűnt. Szeretjük a gyerekeinket, azonban betartjuk a Szentírást is. És őszintén szólva, voltak olyan rendes emberek is, akiket hamisan vádoltak, de mivel mi a Szentíráshoz tartottuk magunkat, kiderült, hogy hazugság volt. És aztán  vannak olyanok is, akik bűnösök, nos, tudjuk, hogyan kell bánni velük. Összehasonlítani bennünket ezekkel a vallási szervezetekkel, akik ide-oda helyezgetik az embereket, hogy így még több embert bántalmazhassanak, aljas hazugság." - III. Anthony Morris, Jehova Tanúi Vezető Testületének [link!] tagja.

(Ha szeretnéd meghallgatni Anthony szavait saját magad, kérlek  kattints ide, hogy letöltsd a beszédének idevágó részét. A fent idézett megjegyzései a felvételen nagyjából a 45. másodpercnél kezdődnek.  Ha szeretnéd meghallgatni Anthony Morris hozzászólásainak válogatását más témában is a rögzített beszédekből, kattints ide.)

Nyilvánvaló, hogy amikor 2005 végén ezeket III. Anthony Morris nyilatkozta, még fogalma sem volt arról, hogy csupán 7 éven belül egy bíróságon az esküdtszék ítélete teljesen hamisnak és félrevezetőnek fogja bizonyítani őket.  Az úgynevezett „hitehagyottak” (ez egy elítélő kifejezés mindazokra, akik kritikusak a szervezettel szemben) állítása, mely szerint Jehova Tanúi irányelvei védik a gyermekmolesztálókat és védtelenül hagyják a gyerekeket a molesztálással szemben, azóta bebizonyított tény lett. Ennek eredményeként a Társaság a legjobb úton van afelé, hogy rettenetes hírnevet szerezzen magának a közömbössége miatt, s így szégyent hozzon Jehova nevére.

anthony-morris.jpg

III. Anthony Morris hevesen védte a Társulatot azokkal  az állításokkal szemben, amelyek szerint  a gyermekmolesztálási irányelvek hibásak, és „aljas hazugság”-nak bélyegezte ezeket.

Anthony megjegyzései azt is megerősítik, hogy a Vezető Testületnek az a legfőbb gondja, hogy betartsák a mózesi „két tanú szabályt”, még akkor is, ha az a molesztálás áldozatainak kárára van. Anthony még azt a megdöbbentő állítást is teszi, hogy amikor valaki bűnös, azt minden egyes esetben „kezelik”. Ez igazolhatóan hamis, mert amint látható a hasonló témában írt előző cikkemből, a vének kézikönyve (a Terelgessétek Isten nyáját) egyértelműen azt tanácsolja a véneknek, hogy „hagyják az ügyeket Jehova kezében”, ha valaki, akit gyerekmolesztálással vádolnak, tagad bármilyen bűnt és senki más nem tudja ezt tanúsítani, csak az áldozat, akit molesztáltak. Ez messze áll a dolgok „kezelésétől”.

Ha valami, akkor ez világos és egyértelmű tanács arra, hogy a vének NE kezeljék az ügyeket. Mindamellett, mint említettük, a Vezető Testület [link!] nyilvánvalóan vak azzal kapcsolatban, hogy milyen sürgős az ügy, és hogy milyen hihetetlen  az a veszély, amibe a felügyeletük alatt álló számtalan gyermeket belekényszerítik azáltal, hogy elmulasztják teljesen elismerni a hatóságok illetékességét ilyen ügyekben. 

Egy hosszú időszak jön

Azok, akik követték a blogon lévő cikkeimet, tisztában vannak vele, hogy én viszonylagosan új vagyok a szervezetről szóló teljes igazságot illetően, hiszen nagyjából 1 éve ébredtem fel teljesen az agymosásból.

Abban a rövid időszakban, amely alatt tudomásomra jutott, milyen utólagos következményei vannak az Őrtorony sok területen tapasztalt nemtörődöm irányelveinek, többek között a gyermekbántalmazással kapcsolatban is, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy elmagyarázzam másoknak, hogy pontosan miért annyira károsak is ezek.

barbaraanderson.jpg

A Társulat túl hosszú ideig vette semmibe azokat a figyelmeztetéseket, melyek olyan fáradhatatlan kampányolóktól jöttek, mint amilyen Barbara Anderson is, és most megfizeti ennek árát.

Az én törekvéseim azonban jelentéktelennek tűnnek, ha összevetjük őket azzal a  sok évi kemény munkával és küszködéssel, amelyet eltökélt kampányharcosok, mint például Barbara Anderson és mások is végeztek, akik fáradhatatlanul dolgoztak azért, hogy ezeket a problémákat köztudottá tegyék és, ideális esetben, meggyőzzék a Társulatot, hogy alázatosan hozzák teljes összhangba helytelen irányelveiket a törvénnyel.

A legtöbb esetben ezekre az erőfeszítésekre csak néma csend volt a válasz. 

Valójában, amikor III. Anthony Morris a fent idézett megjegyzéseket tette 2005-ben, én még mindig kisegítőszolga voltam, és csak később neveztek ki vénné. És mégis, egy jelentős időszakon keresztül, mind ez idő előtt és ez óta, a Barbara Andersonhoz hasonló emberek és mások kétségbeesetten igyekeztek, hogy jobb belátásra bírják a Társulatot – de őszinte könyörgésük süket fülekre talált. 

Erre a belső és a megcsontosodott makacsságra utalt Rick Simons Candace találkozói eseményén. A nemrégiben meghozott ítéletről beszélve ezt mondta: „Az Őrtoronynak nem lesz elég egy lecke, a  Katolikus Egyháznak is több kellett, és ők is egynél többet fognak kapni!” 

Simons kifejtette, hogy több Candace-hez hasonló áldozatnak kell előlépnie, akik megfelelnek bizonyos kulcsfontosságú jogi kritériumoknak,   nevezetesen, hogy (mint Candace esetében) a Társulatot  egy nem családtag értesítette  a visszaélésekről, és van dokumentált bizonyíték arról, hogy a gyülekezet semmit sem tett annak érdekében, hogy másokat megvédjen. Simons hozzátette: „Ha gondosan válogatunk az országban történt esetekből, és ha felhasználjuk azokat a dokumentumokat, melyek ennél az esetnél is rendelkezésre álltak, akkor azt hiszem, még a Vezető Testület is fel fogja ismerni, hogy egyszerűen túl magas az az ár, amit  fizetniük kell amiatt, hogy intézményeikben eltitkolják a gyermekek szexuális zaklatását.” 

Még rövid idővel ezelőtt is szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaha is megérjük azt a napot, amikor a Társulat kénytelen meghátrálni és elfogadni a szükséges kiigazításokat ezen a kulcsfontosságú területen.  Azonban a dolgok változnak, és a dolgok most más irányt vettek. Először történt meg, hogy a Társulatnak „eleredt az orra vére” (James Penton szavaival élve, aki a józanész egy másik intelligens hangja, akit a szervezet figyelmen kívül hagyott). Bizonyos értelemben ez csupán idő kérdése volt - azonban Candace Conti bátorsága, nagy ereje és becsületessége kellett ahhoz, hogy folytassa a pert és gondoskodjon arról, hogy az igazságszolgáltatás karja teljesen elérje az Őrtornyot, jelentős jogi forrásai erejének ellenére. Most már van egy mintánk a sikerre és már látszik az alagút vége. 

Ennek ellenére nem szabad alábecsülni az előttünk álló feladat súlyosságát. A csatát talán megnyertük, de a háború vége még messze van. A fellebbezési eljárás elkezdődött, és valószínűleg sokáig fog tartani, mire eredményre vezet. Szégyen, hogy olyan kifejezéseket kell használnunk, mint „háború”, de ez sajnos jól jellemzi azok küzdelmének nagyságát, akik szeretnék a tanú gyerekeket megvédeni, valamint a Társulat igyekezetét is, amivel makacsul ellenáll a változást elleni igénynek.       

Függetlenül attól, hogy mi lesz a végeredmény, Candace Conti önzetlensége és bátorsága biztosította, hogy most egy nyilvános vizsgálat reflektorfénye világítja meg az Őrtorony szervezetet és annak irányelveit, valamint eljárásait. Ez olyan fény, amely elől soha nem fognak tudni elmenekülni, függetlenül a fellebbezés eredményétől. Túl sokan vannak, akik szívükön viselik a gyermekek védelmét ahhoz, hogy valaha is megengedjék, hogy a szervezet elkerülje ezt a számukra nemkívánatos leleplezést és visszatérjen a titoktartás homályába. De most már, talán, a Vezető Testület is tudja ezt.


Forrás: jwsurvey.org

fordította a jehovatanui.blog.hu csapata

Címkék: hírek pedofília titkok ébredjetek! élettapasztalatok

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr934762867

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az Őrtorony további fellebbezést nyújt be, miután a korábbi ítélettel szembeni indítványukat (JNOV) elutasították 2012.10.16. 10:37:31

Az Őrtorony újabb kudarcot szenvedett a Conti ügyben, azonban tovább akar harcolni az ítéletet ellen a fellebbviteli bíróságon  Az Őrtorony Társulatnak az esküdtszék ítélete elleni indítványát a Candace Conti ügyben elutasították, annak ellenér...

Trackback: Az Őrtornyot megbüntették: A Társulat jogi csatát vesztett gyermekmolesztálási ügyben 2012.09.08. 12:56:49

Az alamedai esküdtszék Jehova Tanúit jogilag felelősnek találta egy gyermek szexuális molesztálása miatt Drámai hír látott napvilágot. Az Őrtorony Társulat először veszített pert az 1940-es Olin Moyle becsületsértési ügy óta. Több mint 70 év...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Inspicio 2012.09.08. 15:23:16

Bár tényleg az áll a Bibliában hogy két tanú kell a vádhoz. De az is ott áll hogy ez a vénekre vonatkozik s nem az "egyszerű" tagokra.
Akkor hogy is van ez?

Niro 2012.09.08. 16:01:58

@Inspicio: Tehát a Biblia szerint a vén nem sima ember? A bibliában vannak uo. vének mint JTknél?

Inspicio 2012.09.08. 16:03:27

@Niro: Ezt hol írja a biblia?

Niro 2012.09.08. 17:14:36

@Inspicio:Bocs, de Te írtad van ilyen, azért kérdeztem Tőled!:D

Inspicio 2012.09.08. 17:50:48

@Niro: Nem írtam olyat hogy a vén a Biblia szerint nem sima ember. De feladatát tekintve eltér a gyülekezet többi tagjától. De ezt te is nagyon jól tudod.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.09.08. 19:52:49

@Inspicio: niro nem volt tanú. csak idekeveredett

Niro 2012.09.08. 20:08:40

@Inspicio: Ezt írtad: 'De az is ott áll hogy ez a vénekre vonatkozik s nem az "egyszerű" tagokra." Ne őrjíts meg...

Niro 2012.09.08. 20:09:10

@Inspicio: Ezt írtad: 'De az is ott áll hogy ez a vénekre vonatkozik s nem az "egyszerű" tagokra." Ne őrjíts meg...

Inspicio 2012.09.08. 22:52:41

@Niro: 1Timóteus 5:19 Vén ellen ne fogadj el vádat, csak két vagy három tanú bizonysága alapján.

Ezen ige alapján gondoltam azt hogy a két tanú elv a vénekre vonatkozik. Mivel úgy gondoltam ha mindenkire vonatkozik akkor talán azt írták volna hogy "testvér". De ezek az én gondolataim.
Viszont aki vén az attól még ugyanolyan ember marad. A titulusa ,beosztása ,tisztsége. Miatt gondoltam azt hogy más elbírálás alá esik egy vén. De hogy ez emberi mivoltát érintené azt nem gondolom s ilyet nem is írtam.

L.Erika 2012.09.09. 05:37:05

@Inspicio: az a szomoru szituacio,h az esetek 95%ban, nem csak a venektol varjak el a ket tanus bizonyitast...... :\

Nεω 2012.09.09. 08:12:11

@aupv.blog:

"Én még mindig nem estem be sem a JT sem mások egyoldalú megítélésébe. Mindenben mérsékelt szeretnék lenni. Higgadt. Jó ítélőképességgel."
Ez jó szöveg...

Ha így gondolod,akkor hagyjuk az egészet a bíróságra. Aztán remélhetőleg majd kiderítik az igazságot.

A kérdésid elsőre egész jól hangoztak a füleimnek, de közben rájöttem, hogy kóklerség a köbön.
Évek óta húzódik az ügy, és sok száz hasonló kereset lett a szőnyeg a söpörve. 70 éve!!!!!!!!!!! nem nyertek a társulat ellen ilyen jellegű pert. Szerinted az hogy lehetséges okos barátom? Remélem nem feltételezed, hogy egyetlen esetben sem volt igaz a vád. A JT-k között egyszerűen még SOSEM történt pedofília. Ugyan ember. Melyik bolygón születtél-

A másik:
Szerinted az USA Legfelsőbb Bíróságán a sok ostoba elmeroggyant retardált 6 osztályos ügyész és ügyvéd fején nem futnak át a hatalmas kérdéseid?

Ugyan már.

"Mielőtt döntenék, mind a két felet meg szeretném hallgatni és jelen fiatal hölgy esetében is."

Hehe.

Bakker, te vagy az esküdtszék, vagy mi a túrós páholy?

Na jó van, maradj higgadt és meggondolt továbbra is

Éljen a meggondoltság

Volt Tanú 2012.09.09. 08:33:42

Candace azt mondja, hogy amikor odament a vénekhez, akkor azért nem álltak szóba vele, mert nem tartotta be a Máté 18:15, 16-ban leírtakat: "Ezenkívül ha a testvéred bűnt követ el, menj, tárd fel a hibáját négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted a testvéredet.De ha nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú szájával legyen megerősítve minden dolog." Csakhogy itt a tanúknak nem az elkövetett bűnt kell tanúsítaniuk (ami nem is feltétlenül afelé irányult, aki odament hozzá), hanem azt, hogy az illetőt konfrontáltatták a tetteivel. Ez teljesen másról szól, mint amire az ŐT Társulat alkalmazza, aki ráadásul még saját magának is ellentmond, mert a Szervezetten könyv 148. oldalán azt írja, hogy az itt tárgyaltak nem vonatkoznak olyan dolgokra, mint a paráznaság, házasságtörés, homoszexualitás, rágalmazás, hitehagyás, bálványimádás és hasonlók, és az ilyen eseteket közvetlenül a véneknek kell jelenteni.

Volt Tanú 2012.09.09. 08:46:36

@aupv.blog: Az a helyzet, hogy bizonyítást nyert a gyermekmolesztálás Candace esetében és a pasit lesittelték. Az Őrtorony Társulatot azért marasztalták el, mert a helyi gyülekezet vénei közvetlenül a Társulattól kaptak utasításokat arra, hogyan kendőzzék el a Candace-szel történteket. A videósorozat 4. részében Rick, az ügyvéd elmeséli, hogy amikor Candace tanúskodott, a Társulat ügyvédje emlékeztette őt arra, hogy a terapeutáinak azt nyilatkozta, hogy az illető több százszor zaklatta. Candace azt válaszolta, hogy igen, neki ilyen élmény volt. Mire az ügyvéd: akkor előfordulhat, hogy mondjuk mindössze 5-10 alkalommal történt meg? Ezt használta fel Rick annak bemutatására, hogy a Társulat mennyire nem érti a lényeget, mert "once is too many".

leslie07 2012.09.09. 08:49:10

@Inspicio: Krisztus Urunk, a szentek gyulekezetének a véneire utal.

Az Ortorony bálványszervezet vénei ellenben nem tartoznak a szentek gyulekezetéhez. Ok amíg az Ortorony bálványszervezet rabjai a sátán zsinagógájához tartoznak. Igy nem alkalmazható rájuk a szent vénekre utaló kijelentés.

Nεω 2012.09.09. 08:59:47

@Volt Tanú:

Ja, vége az ügynek, de a WBTS Zrt. fellebbezett.

Vagyis még sincs vége.

Volt Tanú 2012.09.09. 09:02:15

@aupv.blog: Nem a vallást pereli a hívek hibájáért, hanem egy szervezetet perelt be, amely nem védi meg a gyermekeket közismert bántalmazóktól. Sem a szervezeten belülieket, sem az azon kívülieket. Ember, Candace 9-10 éves volt, amikor ez történt vele. Az esküdtszék eléggé kiakadt azon, hogy Jonathan Kendrick, akit 1994-ben, Candace bántalmazása előtt már jogerősen elítéltek gyermekmolesztálásért, és nyilvántartott gyermekmolesztáló, a Társulatnak köszönhetően bármikor szabadon becsöngethet az otthonukba.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.09.09. 09:04:57

@aupv.blog: " De kíváncsi lennék mit válaszol a szóban forgó úr, habár nem ő lett beperelve. Mi volt az a zaklatás, esetleg egy elsült keményebb udvarlás? "

Az illető úr börtönben ül több kislány szexuális molesztálásáért. Azért nem őt pereli, mert az egyház a felelős azért, hogy eltitkolták a hatóság elől azt, hogy egy pedofil van a gyülekezetben. Ezt a férfit, már az első eset után ki kellett volna adni a hatóságoknak, de nem tették az egyház javaslatára. Ezért nyugodtan tudta űzni a mesterségét, hiszen tudta, hogy az egyház, a botránytól való félelmében meg fogja védeni. Nagyon vigyázz arra, hogy miközben az egyoldalú megítélést kerülöd, nehogy ez az igazság nem teljes megismerésébe kerüljön.

Volt Tanú 2012.09.09. 09:14:35

@Τιμόθεος: Nem csak hogy fellebbeztek, hanem kérték az elsőfokú bíróságot, hogy bírálja felül az esküdtszék döntését, ez a "judgment notwithstanding verdict", ami tovább lassítja az ügyet.

Inspicio 2012.09.09. 09:15:25

@L.Erika: Igen erre már én is rájöttem. :)))
Bár azért az érdekelne hogy mi van akkor ha "tanú" nincs. De van filmfelvétel.

leslie07 2012.09.09. 09:28:29

@Inspicio: A filmfelvétel elég eros bizonyíték lehet.

Az Ortorony bálványszervezet harmadik elnokének Rutherfordnak az ágyasa halála elott feltárta gyulekezete véneinek, hogy ,amíg Rutherford mellet dolgozott, mint aszisztens állandó szexuális kapcsolat volt kozottuk. A vének az állításait felháborítónak tartották ,azonban a holgy felvételekkel is bizonyította az állításának a valóságát.

Ezt a szégyenteljes esetet az ortorony bálványszervezet irányítói "huen és bolcsen" eltitkolják a jehova tanúk elott.

Inspicio 2012.09.09. 09:31:20

@leslie07: Szerinted ez érdekel valakit? Jelen esetben az a lényeg hogy egy fiatal lány zaklatás áldozata lett s az illetékesek semmit nem tettek ez ellen. Még csak azt sem kísérelték meg hogy távol tartsák a molesztálót a lánytól.
Eltusoltak egy bűncselekményt. Lényegtelen hogy odatartozik vagy nem tartozik oda.
De nézzük más szempontból a dolgot. Szexuális bűncselekmény történt. Isten törvényét is megszegte az illető meg a világi törvényt is. De Isten törvénye előbbre való tehát igen is foglalkozni kellett volna a dologgal a véneknek s nem eltusolni a dolgot. Hiszen ha nem is vesszük figyelembe a lány korát akkor is paráznaság történt. A paráznaság pedig bűn. Akkor viszont a vének is bűnösök lehetnek ebben a dologban de ezt már ne én ítéljem meg hanem a mennyei Atya.

leslie07 2012.09.09. 09:33:41

@Volt Tanú: Nos a felsofokú bíróság már nem arról dont, hogy a molesztálás megtortént-e, hanem csak arról,hogy feleloségre vonható -e maga a szervezet azért, hogy titokban tartotta, hogy a gyermekmolesztálás tortént, kitéve ezzel további gyermekeket a veszélynek.

A molesztálás ténye már jogerosen bizonyított.
Errol már nem kell dontenie a bíróságnak.

Ezért feleslegesen várják jehova tanúi a fellebezési eljárástól, hogy az majd semmissé teszi a gyermekek szexuális molesztálásának a tényét a jehova nevu isten által felkent személy részérol.

leslie07 2012.09.09. 09:37:41

@Inspicio: Az, hogy az Ortorony bálványszervezet mai vezetosége is a szexuális bántalmazó oldalán ál a sértettel szemben bizonyítja, hogy az Ortorony bálványszervezetnek sem korábban,sem napjainkban, semmi,de semmi koze sem volt az Igaz Istenhez. Ha komolyan gondolnák, hogy gyulolik a bunt, akkor nem állnának a perben a sértettel szembeni oldalon.

Volt Tanú 2012.09.09. 09:41:11

@leslie07: Így van, de azt senki nem mondta, hogy azt várják, hogy Kendricket felmentsék vagy rehabilitálják. A Társulat azzal védekezik, hogy a per valódi célja Jehova Tanúi tanításainak megváltoztatása, amit az USA alkotmányának első kiegészítésébe ütközne.

Niro 2012.09.09. 09:43:11

@Inspicio: @L.Erika: Érdekes, akkor Isten szerint nem mindenki egyenlő?

Inspicio 2012.09.09. 10:09:01

@Niro: Akinek több adatott attól több is kéretik számon!

Niro 2012.09.09. 10:09:12

@leslie07: Tehát egy szent vén más, ennyit arról mindenki egyenlő.

Niro 2012.09.09. 10:11:13

@Inspicio: Ya, ha több tanú vall ellene, érdekes:)

Inspicio 2012.09.09. 10:47:31

@Niro: A vének nem szentek. Bocs hogy összetöröm az álmaidat.

Nεω 2012.09.09. 10:56:15

Jó, hogy nem köpi szemen magát a WBTS Zrt.

Ezt nézzétek: g 94 3/8 28.oldal

"Richard Sipe, aki volt papból lett ideg- és elmegyógyász és a katolikus papok által elkövetett nemi visszaélések kiváló szakértője, azt mondja, hogy e jelenség intézményes tagadása az érintett kérdésben „mélységes, kétségbeesett és tudatos személyes részvételt takar”.

MAGAD MONDOD: "TUDATOS SZEMÉLYES RÉSZVÉTEL"

Hozzáfűzte: „Az egyház régóta nagyon is tisztában van papjai szexuális viselkedésével. De tudatosan nem akart erről tudomást szerezni, inkább eltűrte, palástolta és egyszerűen letagadta papjai szexuális életének ilyen üzelmeit.”

NO COMMENT. ÍTÉLJE MEG MINDENKI MAGA

Nem meglepő tehát, hogy a nemi erőszakon átesett személyek közül többen pert indítottak az egyház ellen.

NA EZ FELETTÉBB ÉRDEKES, MERT A JELEN PERBEN ÉPP EZ ELLEN VAN ÓRIÁSI KIFOGÁSUK HANGSÚLYOZVA A PUSZTÁN EGYÉNI FELELŐSSÉGET. A JT EGYHÁZ MEG ÁRTATLAN MINT A... NAGYON DURVA HASONLATOM LENNE CSAK.

Az NCR idézi egy ügyész szavait, aki ilyen ügyekre specializálta magát: beteges hajlamú papokkal kapcsolatos perek az Egyesült Államok mind a 188 egyházi kerületében előfordulnak. Azt mondja, hogy a bíróságokon kívül a büntetések egy-egy perben elérték a 300 000 [USA-]dollárt. A U.S.News & World Report szerint ezek a perek már 400 000 000 [USA-]dollárjába kerültek az egyháznak, de 2000-re várhatóan ez a szám akár 1 milliárd [USA-]dollárra is felduzzadhat.

HEHEHEHE. 28 MILLIÓ DOLLÁR. PFFFFFFF

A kanadai sajtó nemrég arról számolt be, hogy a gyermekkori megbecstelenítés 2000 áldozata Quebec 22 egyházi alapítású árvaházában és elmegyógyintézetében pert indított hat egyházi rend ellen és 1,4 milliárd kanadai dollár kártérítést követelt."

MILYEN FURA, HOGY AMIKOR NEM RÓLUK VAN SZÓ, NEM ZAVARJA ŐKET, HOGY AZ EGYHÁZ ELLEN INDULT A PER. PEDIG AZ ELKÖVETŐ NEM AZ EGYHÁZ VOLT, HANEM VALAKI. NEMDE????

ÉS EGY KIS PLUSZ A HONLAPJUKRÓL:

"J. R. Brown, a spokesman at the world headquarters of Jehovah’s Witnesses, commented: “The fact that Jehovah’s Witnesses abhor child abuse and strive to protect children from such acts is well-known.

ha valaki nem értené az angolt:
az a tény, hogy a tanúk iszonyodnak a gyermekmolesztálástól, és igyekeznek megvédeni őket ilyen cselekedetekkel szemben, JÓL ISMERT... no comment újra...

The individual members of any organization must ultimately bear the responsibility for their own actions

tyű de komolyaknak teccenek lenni. ám a többi egyházra bezzeg lehetett újjal mutogatni, hogy beperelték az EGYHÁZAT...
--- Szembeköp 2 (új WBTS Zrt movie)
na meg a dollármilliókon is lehet csámcsogni...

particularly when the acts are so flagrantly against the morals and principles of the organization and society"

Hát nem ezt kerestem, de ezt találtam. Ha rábukkanok a Jelenések könyvből a jogi győzelmekre (ahogyan azokat a BIBLIA!! megjövendölte), akkor majd azokat is beteszem nektek.

---

kicsella 2012.09.09. 10:57:44

@aupv.blog:" Én még mindig nem estem be sem a JT sem mások egyoldalú megítélésébe. Mindenben mérsékelt szeretnék lenni. Higgadt. Jó ítélőképességgel."

Kíváncsi lennék, ha ne adj Isten , hasonló eset a te családodban történik, ( a te gyermekedet molesztálják) akkor is ilyen higgadt maradsz?

Niro 2012.09.09. 11:00:33

@Inspicio: Szerintem meg a szentek sem különbek annyival, hogy más törvények vonatkozzanak rájuk, még ha a Biblia is írja, ez van:) Sőt, senki sem lehet annyira különb hogy más törvény alá essen!

Inspicio 2012.09.09. 11:21:02

@Niro: Nem esnek más törvény alá csak több szabály van ami rájuk vonatkozik. A pozíció miatt amit betöltenek. Ennyi!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.09.09. 11:39:51

@Niro: Nézd Niro, ezen a blogon alapfeltevés a Biblia hitelessége, nem lehet vita tárgya, mert akkor nem érnénk el eredményt.
Másrészt, ha valakinek nagyobb a tisztsége egy közösségben, pl. elöljáró egy gyülekezetben, akkor nagyobb felelősséget is visel. Ez mindenhol így van, nincs ezzel probléma. [pl. ha egy híd a nagy szélben leomlik, valószínűleg nem a munkások, kivitelezők, hanem a tervező hibázott.]

Isten például más alapján ítéli meg majd a keresztényeket és az olvasni nem tudó bennszülötteket. A "mindenki egyenlő Isten előtt" arra vonatkozik, hogy mindenki tökéletlen és bűnös, nem arra hogy kitől mennyit kérnek számon.

Kérlek tartsd szem előtt e blog működéséhez szükséges alapfelvetéseket, hogy az ittlévők számára hasznos dolgokról vitázhassunk.

Niro 2012.09.09. 11:58:00

@Inspicio: @Johnny Joker: Azért az gáz, hogy valakinek a bűnösségének igazolásához 2 tanú kell, alacsonyabb pocizóiban lévőnek meg nem kell 2. Ez hierarchikus különbségtétel, pozíciók szerint, amit emberek osztanak ki, nem Isten, ez szerintem helytelen.

Nεω 2012.09.09. 12:48:36

@Niro:

De nem erről van szó, mert az ÓSZ (Mózesi) törvényére építik a 2 tanús szabályt.

Minden esetben 2 tanúra van szükség a pedofília ügyben a JT valláson belül, és nem csak vének esetében.

Inspicio 2012.09.09. 12:59:14

@Niro: Nem arról van szó hogy nem érted hogy miről beszélünk. Hanem inkább provokálni akarsz.
Mit nem értesz?
Azt hogy egy vádnál két ember tanúsága kell hogy úgymond ügy legyen a dologból.
Vagy azt nem érted hogy egy tisztséget betöltő személynek nagyobb a felelősége s így olyan szabályok is vonatkoznak rá amik egy tisztséget NEM betöltő személyt nem érint?
A pozíciókat Isten határozta meg s azt is hogy milyen követelményeknek kell megfelelni azért hogy azt egy ember betölthesse. Ez ott van a Bibliában.
De mint korábban írtam hogy én gondoltam azt hogy ez a szabály hogy 2 tanú kell csak a vének esetében érvényes de szóltak hogy ez mindenkire vonatkozik. Viszont az hogy a dolognak ezt a részét nem érted az bizony már szövegértési probléma ami a magyar nyelvtanhoz köthető.

Τιμόθεος:Igazából az Újszövetségben is benne van a 2 tanús szabály.

Nεω 2012.09.09. 13:02:02

@Inspicio:

Igazából erre most nem reagálnék. Majd ha utánanézel pontosan a fogalmaknak.

Niro 2012.09.09. 13:32:37

@Τιμόθεος: a 2 tanús szabály hülyeség, ha benne van a Bibliában akkor is.

Nεω 2012.09.09. 13:39:02

@Niro:

Nem hinném, hogy állítottam volna az ellenkezőjét.

Egyszerűen pontosítottam azt, amit írt a kolléga. Értékítéletet nem tartalmazott a mondatom. De ha végiggondolod, akkor rájöhetsz, hogy vajon egyetértek e vele.

Az már egy másik dolog, hogy a szembenállás nem így néz ki:

Biblia (ti.: kéttanús szabály) versus emberi értékek, elfogadott morál (ti. védjük meg a gyerekeket a pedofíliától).

Remélem el tudtam mondani a lényeget, mert most nincs kedvem hosszas ódákat zengedezni.

üdv

L.Erika 2012.09.09. 13:53:07

@Niro: hat az a szomoru helyzet,h ok dontik el,h ki egyenlo es ki nem egyenlo.....SAJNOS!!!!!

Volt Tanú 2012.09.09. 15:14:53

Ha valakit érdekelnek a bírósági tárgyalások jegyzőkönyvei stb.: www.silentlambs.org/Conti.htm

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.09.09. 15:27:22

@Niro: @Τιμόθεος: A két tanús szabály jó. Azzal semmi baj nincs. Az egyetlen gond:

A Társulat ezen elvárása (két tanú) természetesen bibliai alapokon nyugszik. Mind a mózesi törvény, mind az újszövetség kifejezetten felhívja a figyelmet arra, hogy csak abban az esetben lehet jogosnak tekinteni egy vádat, ha arra legalább két tanú van. Ebbe nem lehet belekötni. Viszont 2012-ben figyelmen kívül hagyni a tudomány fejlődését, és ma is egy 2-3 ezer éves módszer szerinti bizonyítási eljáráshoz ragaszkodni, enyhén maradinak tűnik. A mindennapos bűnügyi sorozatok kisnyugdíjas nézői is tisztában vannak már azzal, hogy a tudományos technikáknak köszönhetően, szemtanúk hiányában is lehetséges kétséget kizáróan bizonyítani valakinek a bűnösségét. Ma képzett pszichiáterek foglalkoznak a szexuális zaklatást elszenvedett gyermekekkel, és meg tudják állapítani, hogy a gyermek kitalálta, vagy megélte a történetet. Ezek után pedig az erre specializálódott nyomozók képesek eldönteni, hogy történt-e bűntény.Az áldozattal pedig hónapokig egy speciális szakember foglalkozik, hogy nagy nehezen fel tudja dolgozni a történteket. Ezzel szemben a társulat megelégszik azzal, hogy 8 általánossal rendelkező helyi vének kezeljék az ügyet, ahogy sikerül nekik. Ez is jobbára kimerül abban, hogy "bízd Jehovára"

bornagain 2012.09.09. 15:52:09

roy, merre vagy? hiányzol! :DDD

Inspicio 2012.09.09. 16:31:25

@Τιμόθεος: Mely fogalmaknak kell utána néznem?

CsernokLaci 2012.09.09. 16:41:14

@sefatias: Pontosan. Az akkori korulményeket figyelembe véve nagyon is jó módszer volt a vádnál a két tanús szabály . Amugy szerintem nem kell, hogy a tanú valóságos ember legyen, hisz Abel vére is tanúskodott az Istennél, így mai modern technológiák alkalmázása a buneseteknél megfelelo bizonyítékul szolgálhatnak a vádlott ellen.

Nεω 2012.09.09. 17:05:09

@Inspicio:

Ha valami nem tiszta kérdezzed meg CsernokLacit.
Ahogy nézem képben van A-Z-ig.

Az én idegeim már nem képesek hosszas szócséplésekre.

A társulati értelmezés megokolása megtalálható a w könyvtárban. Emlékeim szerint nem a Jézus által felhozott 2 tanús írásokra építik fel az ÉRTELMEZÉSÜKET, hanem a Mózestől kölcsönzött szakaszra.

Szándékosan írom, hogy értelmezésük, mert:

(1) A VT azt bizonyít be a Bibliából amit csak akar. Van hogy egy verset pontosan az ellenkezőjére ír át, mint mit az valójában mond.
Pl: 'amikor Jézus eljön az ég felhőin az angyalaival, és minden szem meglátja, még azok is, akik átszegezték' (tartalmi idézet)
Nézzed meg, hogyan értelmezik. Érdekes...

(2) Nem akarják megérteni azt, hogy a törvény az emberért volt, és nem az ember volt a törvényért. DE
Ha éppenséggel az érdek úgy kívánná, hogy a 2 tanús szabályt átértelmezzék, hidd el, hogy akár CsernokLaci gondolatával akár máshogy, de MEGOLDANÁK. Az Őrtorony történelme gyakorlatilag egy gigantikus színező.

ÉÉS
Itt belépünk a szervezeti érdekekbe. Na ez az a terület, amibe mostan s itten télleg nem megyek bele.

Remélem nem várod el tőlem, hogy én kutassak neked a könyvtárban. Ügyes vagy te ahogy olvaslak.

Na üdvözlet.

Nazo · http://literaty-nazo.blogspot.com/ 2012.09.09. 17:58:54

@Niro:
Ez a szabály józanságon alapszik, ha nincs más bizonyíték csak tanú vallomás.
Máskülönben könnyű lenne összevissza rágalmazni. Nem hinném, hogy ez csak vénekre vonatkozik, még akkor sem ha a Biblia véneket emeli ki, mert az a téma.

Ellenben ezt nem szolgai módon a kibúvókra kell használni, mert ma már rendelkezésre állnak modern bizonyítási módok is. Ekkor már nem érdekes a két tanú szabály. A Biblia szövegét nem törvényeskedve, kibúvásra kell venni, mert ezt csinálták a Jézus idejében a képmutató vallási vezetők is.

Inspicio 2012.09.09. 18:08:54

@Τιμόθεος: Ha baj van az idegeiddel javaslom vegyél egy meleg fürdőt az oldja a stresszt.

Igazából van némi tapasztalatom is na nem annyi mint itt egyeseknek.
Igazából engem nem nagyon érdekel hogy mire építik fel. A helyzet az hogy ha én találkoznék ilyen esettel Őrtorony társaság ide vagy oda ,irány a rendőrség mert az én lelkiismeretem nem engedné meg hogy tudok erről a dologról s hallgatok.

Niro 2012.09.09. 18:10:31

@Literaty-Nazo: Több ezer éve az igazságszolgáltatás valóban nem volt könnyű helyzetben, de azért remélem akkor sem ítéltek el 2 hazug 1 igaz ellenében egy ártatlant.

Nεω 2012.09.09. 18:16:49

@Inspicio:

Helyes.

Jó ötlet a fürdő... lehet, hogy megfogadom:-)

Nem akartalak megbántani vagy ilyesmi.

Üdv

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.09.09. 20:05:49

@Inspicio: " A helyzet az hogy ha én találkoznék ilyen esettel Őrtorony társaság ide vagy oda ,irány a rendőrség mert az én lelkiismeretem nem engedné meg hogy tudok erről a dologról s hallgatok. "

Azért kiváncsi lennék, hogy akkor is így gondolkodnál, amikor két vén meglátogat, és hivatalosan tudatják veled, hogy ha nem igazolódik be az állításod, amit a kiskorú lányod, vagy fiad elbeszélésére alapozol, akkor rágalmazásért bírói elé állítanak. Ezek után felolvassák neked az 1kor 6:1,2 versét, és felhívják a figyelmedet, hogy ha nem ezt az alapelvet követed, akkor az a hit hiányáról, illetve önfejű büszkeségről tanúskodna, mivel semmibe veszed a szentírást. Aztán ha mégis úgy döntesz, hogy a rendőrséghez fordulsz, és bebizonyosodik, hogy az egyik fickó a gyülekezetből tényleg szexuálisan molesztálta a fiadat, és az ügy miatt az egész város erről beszél, és a Tanúk ügye van mindenhol terítéken, akkor az egész gyülekezet téged fog vádolni, hogy nem lehet házanként menni, mert mindenki lenézi a tanúkat miattad, amiért nem tudtál csendben maradni. Aztán mikor te mész házanként, és neked is ezzel jönnek az emberek, akkor te is elgondolkozol, hogy volt -e értelme. Nem véletlen, hogy az ilyen áldozatok előbb utóbb elmaradnak

L.Erika 2012.09.09. 20:19:13

@sefatias: ezt hivjak felelem emberektol es nem Istentol.... :\ Az osszes ilyen aljas `buzgo` es kepmutato `vent` birosag ele allitani es minimum 25 ev bortonnel megajandekozni...hadd gondolkodjon Isten szavan.....Gyomorforgato ez az egesz manipulaciosdi......

Nazo · http://literaty-nazo.blogspot.com/ 2012.09.09. 20:50:24

@Niro: sajna hamis ítélet olyan régi mint az emberiség, hazudni mindig is tudtak és az igazságszolgáltatás sem volt mindig makulátlan.

Nem hiába az egyik parancsolat, hogy ne tanúskodj hamisan 2Móz.20,16

Inspicio 2012.09.09. 21:39:04

@sefatias: 1Kor 6:7 Egyáltalán már az is nagy gyarlóság bennetek, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem tűritek el inkább a kárt?

1. Itt azért nem sérelemről van szó. Nem is anyagi kár keletkezik. Ha nem a lelki sérülés vagy inkább seb keletkezik ami ha be is gyógyul heg marad utána. (ha begyógyul)
2. Hogyan tudná magát megvédeni egy kiskorú gyermek egy felnőttel szemben?
3. A szülőnek gondoskodnia kell a gyermekéről nem csak a fizikai hanem a szellemi dolgokról is. Meg kell védenie mindentől amitől csak lehet az ilyentől meg pláne. Mert aki nem gondoskodik a családjáról az ROSSZABB A HITELENNÉL. Az hogy megvédjük a gyermekünket az is hozzátartozik.
4. Nem tudnak házról házra menni. Írjanak levelet mennyenek a falukba vagy töltsék az idejüket a családjukkal. Mesélték hogy a betiltás alatt is megtudták oldani a dolgot. Ez nem lehet akadály.
5. Ha valaki nekem hozná fel a témát elmondanám hogy az én gyerekemet zaklatta az illető. Meg azt is hogy feljeletettem a rendőrségen ezt a személyt. S amíg a gyülekezethez tartozom én nem fogok szemet hunnyi az ilyen esetek felett.
6. Persze hogy elmaradnak az ilyen áldozatok. De miért? Elgondolkoztál már ezen? Megmondom azért mert nem sok ember van aki tudná hogy mit tegyen. Nem „képezték ki” őket. Az ŐT. nem ad „útmutatást” nin előadás vagy „dráma” ahol bemutatják hogy hogyan kezeljék a helyzetet. Csak az van hogy tartsuk titokban. Egy szexuális bűncselekményt.
7. Nos én meg ezt olvassnám fel a véneknek:Lukács 8:17 Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.09.09. 21:41:36

@Inspicio: Szivem. Én egyetértek veled. egyedül az utolsó ponttal nem. Ez a bibliavers Isten népére vonatkozik, és nem jehova tanúira. Ugyanis a Tanúk között nyugodtan bűnözhetsz. :) senki nem szól érte

Inspicio 2012.09.09. 21:46:02

@sefatias: Ha már ennyire személyesre veted a figurát akkor. Szívem kuglófjának egyetlen szem mazsolája: Mit értesz az alatt hogy bűnözhetsz?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.09.09. 21:47:44

@Inspicio: például ahogy a fentiekben olvashatod, akár gyerekeket is molesztálhatsz. De emellett ott van a sorban a lopás, az adócsalás, a hazugság, a képmutatás., paráznaság, és még sorolhatnám

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.09.09. 21:48:50

@sefatias: Főleg, ha olyan vagy, mint a kiskapuk nagymestere: royroyroy.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.09.09. 21:49:57

@Johnny Joker: hát csakis úgy megy. Mert a lelkiismeretet meg kell nyugtatni valahogy

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.09.09. 21:55:16

@sefatias: Egy testvér aki milliókat lopott össze ezzel a két bibliaverssel védte magát:

"Méltó a munkás a maga bérére"
"Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját"

Ennek a 30 éve vénként szolgáló testvérnek ez a két vers azt jelenti, hogy a munkahelyéről annyit lop amennyit csak tud. Meg is tette. Amikor beszéltem vele erről, akkor azt mondta, hogy ez nem lopás. Erre jelentettem a véneknek, akkor meg azt mondta a vén, hogy nem hiszi el. Erre én felsoroltam négy testvér nevét rajtam kívül, akik tanúskodni tudnának az ügyben, akkor sem léptek semmit. Erről ennyit. Úgyhogy hajrá! Lehet lopni. Bibliai alapelvek igazolják

Inspicio 2012.09.09. 21:56:15

@Johnny Joker: Ha ez miatt törlöd is a regemet akkor is azt mondom. Hogy kikérem magamnak az összehasonlítást. Isten ments hogy olyan legyek mint "roy a köbön".
Egyébként miből gondoltad azt hogy hasonlítok rá ,vagy ilyesmi? Bár lehet hogy csak félre értem a szavaidat akkor elnézést kérek.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.09.09. 21:57:23

@Johnny Joker: Olyan szemérmetlenül lopott már ez a testvér, hogy majd egy postot is írok róla a sorozatom következő részében

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.09.09. 21:58:22

@Inspicio: Nem rád értettem testvér. Csak arra írtam válaszként, hogy mit értünk az alatt, hogy az Őrtorony szervezetben hogyan bűnözhet valaki.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.09.09. 21:58:36

@Inspicio: "roy a köbön".=royroyroy. Tehát háromszor roy

Inspicio 2012.09.09. 22:06:04

@sefatias: Aha ,szóval lopjunk na köszi. :))
Így beszél egy keresztény? Na szép!
Na de az én lelkiismeretem ezt nem engedi meg. Talán közhely hogy ezt szajkózom állandóan de akkor is ez van. Világi koromban sokkal lazábban fogtam fel a dolgot de akkor is volt egy határ amit azért nem léptem át.
Meg elárulok neked egy "titkot" nem csak az Őrtornyot szoktam elolvasni. Itt Johnny blogján már nem egyszer olvastam olyan igéket amelyeket az előtt soha. S bizony ezen igék alapján átértékeltem jó pár dolgot.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.09.09. 22:09:21

@Inspicio: neked (is) szövegértési gondjaid vannak. Olvasd már el ki mondja ezt. Mert én nem

Inspicio 2012.09.09. 22:19:23

Az nincs! Megyek aludni.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.09.09. 22:21:29

@sefatias: Ne bántsuk egymást... Áldás, békesség!

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.09.11. 08:52:20

@aupv.blog:

Reagálnék a megjeygzéseidre:

"Mi volt az a zaklatás, esetleg egy elsült keményebb udvarlás? Mert ilyen tempóban a mai keresztyének jó százalékát el lehetne marasztalni, főleg a történelminek titulált egyházakból."

A szexuálisan megnyomorított vallási hívek között előfordulhat, hogy védtelen kislányoknak vagy fiatal lányoknak udvarolnak "keményebben". Ha nő vagy, akkor képzeld el, hogy veled teszik ezt, ha férfi vagy (amit gyanítok), akkor azt képzeld el, hogy a kislányoddal teszik ezt, akit adott esetben arra tanítottál hívő emberként, hogy "szeresse a testvérek közösségét".
Csak azért, mert valami általánosan elterjedt, attól még nem, váli erkölcsileg elfogadhatóvá.

"Miért kell vallást perelni a hívek hibájáért, hiszen a vallás nem ösztönözte az illetőt a szexuális zaklatásra."
Hallgatólagos beleegyezésével igenis ösztönözte. A molesztálók lelkibeteg emberek, akik nem mindig fogják fel tetteik súlyát, ezért ha "védelmet" kapnak, akkor azt úgy is értelmezhetik, hogy Isten 'megérti' a bűneiket és megbocsát nekik. Ez a hozzáállás amúgy is általános a vallásos embereknél, kiváltképpen JT-inél. A társulat szőnyegalásöprési eljárása nem csupán az áldozatoknak (vagy potenciális áldozatoknak), hanem magának az elkövetőnek is káros.

"És mindenben igazat kell adni a vádemelőknek? Mert több ilyen személy összeállt? Egy vagy több ilyen elhamarkodott bírói eset veszélyes precedenst teremtene."

Természetesen nem kell mindenben igazat adni egy vádlónak, de megítélésem szerint nem is erről szólt a per. Az ilyen esetek áldozatainak komoly feladatuk van azzal kapcsolatosan, hogy letegyék amgukról a terheket. Maguk az elkövetők is sok esetben szexuális molesztálás áldozatai voltak a múltban, aminek feldolgozásában nem kaptak segítséget. Az ilyen esetek mindig mély társadalmi problémákat tárnak fel, amivel mindenkinek van dolga, nem csupán a két érintettnek. Ezért jó, ha több ilyen eset kerül napvilágra.

"De még tanúkkal is lehet tévedni, hát akkor anélkül? .......Szerintem a mózesi törvényben kért legalább két tanúnak van jogi alapja."

Miért két tanút nem lehet megtéveszteni?

"Éppenséggel a hazug és megtévesztő feljelentések mérsékletére. Ha tanúkkal lehet hazudni, mennyire inkább azok nélkül."

Aki ilyesmit kitalál, hogy szexuálisan molesztálták, és ezzel ártatlanul vádol másokat, az hatalmas terhet vesz magára. Elvileg történhet ilyesmi, mint ahogyan történt is néhányszor, de ma már vannak olyan vizsgálatok, melyekkel kideríthetőek az ilyen esetek, ugyanis a molesztálás bizonyos jellegzetes testi-lelki nyomokat hagy hátra az áldozatokban.
Többek között ezért kellett volna átadni az ügyet a hatóságoknak, amire éppen olyan bibliai parancs van, mint a "két tanú" törvény.
Csak ennek elmulasztása végett is perelhető az Őrtorony.
Egy bírósági ügy kimenetele azonban mindig függ a fennálló társadalmi rendszertől is (Pl: a középkorban hiába vádoltak valakit ártatlanul boszorkányság miatt, attól még meghalt, mert az adott társadalmi rend értékítéletével is ellentétesen cselekedett az illető, függetlenül attól, hogy 'igaza' volt-e vagy sem).
Ebben csak az a ciki, hogy, ha ez a társadalmi értékítéleti trend (paradigma) változik valamilyen irányban és az, ami eddig elfogadható volt (vagy éppen megtűrt), az már nem működik továbbra.
Jelen napjainkban nagyon úgy néz ki, hogy ilyen váltásban vagyunk, ezért kérdőjeleződnek meg akár több évszázados vallási hagyományok is (Pl: a fiúk körülmetélése a zsidó vallásban), nem hogy a JT vallás másfél évszázadnyi folyton változó tanai.

"Nem marasztalom el a nőt, nem hoztam ítéletet felette, de jogomban áll gondolkodni. Hangosan is."

Nem baj, ha gondolkodsz és kérdéseket teszel fel, de ebben az esetben a másik oldal érveit is mérlegelned kellene, amit magadról állítottál.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.09.11. 18:40:59

@aupv.blog:
A férfiak számára sajnos teljesen természetes, hogy fogdossák a nőket. Valami miatt úgy gondolják, hogy ehhez joguk van.
A JT-inél ez azért nagyon kellemetlen, mert ott az ember amúgy nem feltételezné, hogy valaki ilyesmire vetemedik, ezért az undorító közeledésüket atyai vállveregetésekbe, meg hasonlókba 'csomagolhatják be' ferde hajlamú személyek, akik ezzel a hozzáállással szabadon garűzdálkodhatnak a jóhiszemű prédák között.

Én is voltam fiatal lányként igen kellemetlen helyzetben, amikor a budapesti Bétel Szolgálati Osztályának akkori vezetőjének valahogyan mindig megcsúszott a keze sebességváltás közben....Ráadásul valahogy folyton 'éppen arra ment autóval', amerre én mentem.....
Bizony össze kellett szednem az összes bátorságomat és akkori angoltudásomat, hogy sarokba tudjam úgy szorítani, hogy utána ne én ellenem indítsanak eljárást....

pedig akkoriban már huszonéves lány voltam.....
Egy gyerek vagy akár egy tízenéves fiatal hogy tud ellenállni? Mégis miből gondolja, hogy valami készül ellene?

Érdekes, ma már nem kerülök ilyen helyzetekbe! Kiszimatolják az áldozattípusokat, rengeteg árulkodó jel van, amit a leendő áldozat áraszt magából és az ilyenek ezt észreveszik.
süti beállítások módosítása