Egy gondolatmenet a "belső ellenzék" egyik tagjától:
Miként leszel pedáns Tanúból másként gondolkodó? Ha van egy pár önálló gondolatod, már bajban vagy. Minél több testvért, minél több "nagy múltú", "nagynevű", "rangos" személyt ismersz meg közelről a szervezeten belül, minél magasabbra jutsz a "ranglétrán", minél több időt fordítasz a teokráciára, annál több minden fog szemet szúrni. Először emberi hibákat fogsz látni... hatalmi harcok, nemtörődömség, képmutatás, egyenlőtlen bánásmód, kiváltságokkal való visszaélés, a kapcsolatrendszer előnyei. Azt is látni fogod, hogy az átlag-Tanú sokszor közömbös, unott, egyéniség és egyéni gondolat nélküli (vezetés-függő), hogy ide mindenki bejuthat, és itt mindenkiből lehet valaki, ha ismeri a megfelelő személyeket. No persze fordítva is igaz, jók is mennek a süllyesztőbe, ha nem tetszik a döntéshozóknak a fizimiskád. Ettől egy idő után (évek, évtizedek) megcsömörlesz, majd - ha a pozíciód lehetővé teszi, azaz belelátsz jobban a szervezet működésébe - a szervezet képviselőiben is csalódsz. Láthatsz jócskán kétes pénzügyeket, jogi kiskapuk kihasználását, érdek-kinevezéseket, szervezetlen, ésszerűtlen megoldásokat (kongresszus, építkezés stb.). Innen már csak egy lépés, hogy olyan konkrétumokat láss - pl. a szervezet múltjában (jövendölések); vagy a társaid mentális, érzelmi (állandó félelemkeltés), anyagi hogylétére gyakorolt hatásaival kapcsolatban - ami megingatja a kártyavárat. Amint összeáll a kép, ledől az egész. Rájössz, hogy valami itt nagyon nem OK. És csak állsz egyedül, senkinek nem beszélhetsz a kételyeidről, mert repülnél; visszanézel, mi mindent tettél, mi mindent áldoztál fel (rokoni kapcsolatoktól a pénzen át, idő, anyagi, tanulmányi, párkapcsolati lehetőségek) és nem tudod, mitévő légy. Egy ideig valószínűleg még bűntudatod is lesz amiatt, hogy úgy érzed, elhagytad Istent azzal, hogy kételkedsz - vagy már nem hiszel - a szervezetben. Sokan csak azért maradnak, mert ide köti őket minden... család, barátok, esetleg még a munka is. Itt lettek valakik. Nincs másuk, csak ez. Mások Tanúk maradnak azért, hogy felnyissák a többiek szemét a a szervezet "hátulütőire".
De meddig lehet ezt így csinálni? Meddig lehet színlelt-Tanúnak lenni? Meddig lehet eljárni prédikálni úgy, hogy eszed ágába sincs senkit se "beszervezni"? Meddig lehet úgy előadásokat tartani a helyi gyülekezetben, vagy kiállni a kongresszusokon, hogy kerülöd a kényes - általad hamisnak tartott - tanításokat? Sokunk rengeteg másik Tanút ismer. Hány kongresszust lehet "végigcsinálni", úgy, hogy tudod, az elhangzott interjúk fele se igaz? Hogy a nagy példák jó része képmutatás. Meddig lehet hallgatni, hogy a vég már nagyon közel, ezért dobd el mindenedet? Meddig lehet asszisztálni ahhoz, hogy elaltatják a barátaidat? Hogy droidokká válnak. Meddig lehet nézni, ahogy a hozzád közel állókat más "testvérek" hátba szúrják, megalázzák a rendszer nevében? Meddig lehet nézni azt, hogy hogyan tartja félelemben ember az embert, tartják félelemben a rokonaidat, barátaidat? Hogy a buzgókat kihasználják, kifacsarják, vagy ők is beállnak a terrorizáló-sorba, ezzel mély lelki sebeket okozva. Bűntudatban, kisebbségi érzésben, elhagyva mások miatt. Meddig tudod nézni, hogy elszaladnak az évek-évtizedek feletted, és a barátaid felett, amit a szervezet oltárán áldoztak fel? MEDDIG LEHET NÉZNI AZT, HOGY ISTEN NEVÉBEN EZEK TÖRTÉNNEK?!
Összefoglalva: Meddig lehet épp ésszel az "igazság igazságának" tudatában magasabb - nem "csak mezei hírnök" - pozícióban maradni, úgy, hogy kiegyensúlyozott maradj? Hogy ne őrülj meg, hogy ne bukj le, de legyen is hatása a ténykedésednek. Hogy tényleg ki tudj menteni valakit - felnyitni a szemét valakinek, hogy lássa a saját helyzetét kívülről, hogy milyen életet él most, hogy nem ezt érdemli!
Megpróbáltam megválaszolni ezeket a kérdéseket... Ha nem tartod magad az eddigi pozícióidban, vesztett helyzetben vagy: egy "zűrös" - pl. épp most lemondott/leváltott, kiváltságtól megfosztott/visszaadó - testvér szavait - ami ráadásul nem szervezet ízű - elutasítják. Ezért mindent úgy kell csinálnod, ahogy eddig. Álarcot kell hordanod. Közben találkozhatsz hozzád hasonló gondolkodásúakkal, őket könnyebb felébreszteni... Velük talán tudsz beszélni a valós érzéseidről. De mennyi időt érdemes az életedből arra áldozni, hogy megments másokat anélkül, hogy még jobban sérülj? Egyáltalán, megéri? Mert sokan, miután átláttak a szitán, egyből azt mondták, kalap, kabát... de ha már tényleg menni kell, akkor én nem tudok másképp, csak emelt fővel távozni. Hogy megtettem a tőlem telhetőt a valódi, teljes igazságért!...
És milyen fájó azt tudni, hogy sok erőfeszítés és gondolkodásbeli változtatás után ez egy jó hely is lehetne...
end.game
Az utolsó 100 komment: