EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Jehova Tanúi: Sáskák a mélységből?

2012.06.13. 12:20 | Johnny Joker | 30 komment

width="480"

Bevezetés

Az alvilág mezítelen előtte, és eltakaratlan a holtak országa. (Jób 26:6) 

A sír és a pokol az Úr előtt vannak; mennyivel inkább az emberek szíve. (Pl 15:11) 

[Mint] a sír és a pokol (héberben: abaddon) meg nem elégednek, [úgy] az embernek szemei meg nem elégednek. (Pl 27:20) 

A pokol és halál (héb: abaddon) azt mondják: [Csak] hírét hallottuk füleinkkel! (Jób 28:22) 

Királyukul pedig a mélység angyala vala felettök; annak a neve zsidóul Abaddon, görögül pedig Apollion, [azaz Vesztő] a neve. (Jel 9:11)

Elegánsan öltözött emberek vallásos irodalommal a kezükben megszólítják a járókelőket - ez olyan kép, mely aligha meglepő manapság, miként egy telefonhívás a lakásomban sem meglepő számomra. És amikor a vonal másik végén lévő női hang megkérdezte tőlem, hogy akarom e hallani Isten jó hírét, jól tudtam, ki ő és mi lesz a beszélgetés témája. Mikor megkértem beszélgetőtársam, hogy mutatkozzon be és mondja meg vallási hovatartozását, az előrelátható választ kaptam: Jehova Tanúi világméretű szervezetéhez tartozom. 

A hagyományos kérdéssel kezdte beszélgetésünket: egyetértek-e azzal, hogy nem minden vallási szervezet követi az igazság útját? Természetesen a válaszom 'igen' volt - mintha valaki is mást mondana valaha is! És amikor megkérdezte, egyetértek-e azzal, hogy csak egy szervezet van a Földön amely valóban Istent képviseli, szintén egyetértettem. Jehova Tanúi azt szokták mondani, hogy ők a legjártasabbak a Bibliában, az egyházuk eredeti neve 'Bibliakutatók' önmagáért beszél. Lévén csak kissé jártas a teológia tudományában, nem vitattam felsőbbrendűségüket ebben a tekintetben, csupán szerettem volna megvitatni néhány pontot velük a Szentírásból. 

iw-image.jpg

De a témaválasztásom nem volt teljesen véletlenszerű. Az Őrtorony egyik számában egy nagyon különös cikket jelentettek meg Jehova Tanúi és szerettem volna megtudni, mit gondol róla vitapartnerem. Megkértem kérdezőm, nyissa ki az Újszövetséget Szent János Jelenéseinek vagy Apokalipszisének kilencedik fejezeténél. Azt mondtam neki, hogy mondom a fejezetet és verset, és kérem, olvassa fel nekem. És aztán, mondtam, szíveskedjen kommentálni a szöveget. Beleegyezett és elkezdte erős hangon olvasni:

"Az ötödik angyal is trombitált, és látám, hogy egy csillag esett le az égről a földre, és adaték annak a mélység kútjának kulcsa.
Megnyitá azért a mélységnek kútját: és füst jöve fel a kútból, mint egy nagy kemenczének füstje; és meghomályosodék a nap és a levegőég a kút füstje miatt. A füstből pedig sáskák jövének ki a földre; és adaték azoknak hatalom, mint hatalmuk van a föld skorpióinak.
És megmondaték nékik, hogy a földnek füvét ne bántsák, se semmi zöldelőt, se semmi élőfát, hanem csak azokat az embereket, a kiknek homlokukon nincsen az Istennek pecséte.
És adaték azoknak, hogy meg ne öljék őket, hanem hogy kínoztassanak öt hónapig; és azoknak kínzása olyan, mint a skorpió kínzása, mikor megmarja az embert. Annakokáért azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják meg azt; és kívánnának meghalni, de a halál elmegy előlük.
A sáskáknak formája pedig hasonló vala a viadalhoz felkészített lovakhoz; és a fejökön mintegy aranyhoz hasonló koronák valának, és az orczáik olyanok valának, mint az emberek orczái.
És olyan hajuk vala, mint az asszonyok haja; és fogaik olyanok valának, mint az oroszlánoknak.
És olyan mellvértjeik valának, mint a vas mellvértek; és az ő szárnyaik zúgása olyan vala, mint a viadalra száguldó sok lovas szekerek zúgása.
És skorpiókhoz hasonló farkuk vala és fulánkjuk; és a farkukban vala a hatalmuk, hogy ártsanak az embereknek öt hónapig.
Királyukul pedig a mélység angyala vala felettök; annak a neve zsidóul Abaddon, görögül pedig Apollion, [azaz Vesztő] a neve. "(Jelenések 9:1-11)

horses.jpgEkkor megkértem vitapartnerem, olvassa fel az Ótestamentumból a hivatkozott verseket is amik valahogy kapcsolatosak a sáskákkal, Abandonnal, a mélység angyalával (a pusztítóval). Elkezdte olvasni:

A mit a sáska meghagyott, megette a szöcskő; és a mit a szöcskő meghagyott, megette a cserebogár; és a mit a cserebogár meghagyott, megette a hernyó.(Joel 1:4;) 

Mert egy nép jött fel az én földemre, erős és megszámlálhatatlan; fogai, mint az oroszlán fogai, és agyarai, mint a nőstény oroszláné. (Joel 1:6); 

Betörnek a városba, futkároznak a kőfalon, felhágnak a házakra, betörnek az ablakokon, mint a tolvaj.(Joel 2:9); 

Az északi [népet] is elűzöm tőletek, és puszta és sivatag vidékre vetem azt; elejét a keleti tengerbe, hátulját a nyugoti tengerbe, és bűze magasra száll; felszáll büdössége, mert nagy dolgokat cselekedett. (Joel 2:20); 

Az alvilág mezítelen előtte, és eltakaratlan a holtak országa. (Jób 26:6) 

A sír és a pokol az Úr előtt vannak; mennyivel inkább az emberek szíve. (Pl 15:11) 

[Mint] a sír és a pokol (héberben: abaddon) meg nem elégednek, [úgy] az embernek szemei meg nem elégednek. (Pl 27:20)

snake.jpgEzzel végeztünk a Biblia idézésével. Megköszöntem a hölgy türelmét, hogy felolvasta nekem ezeket a verseket. Ekkor megkérdeztem, kik ezek a versben hivatkozottak, és kit nevez a versek írója Abaddonnak. Azonnal válaszolt. A hölgy pontosan azt mondta, amit vártam, vagyis hogy Abaddon a mélység angyala, a pusztító, Sátán, és hogy a sáskák az ő démonjai, gonosz szellemek, az alvilág teremtményei. Ismét rákérdeztem: lehet hogy téved, és valami mást jelentenek ezek a sorok? Kitartott amellett, hogy Abaddon a mélység angyala, a pusztító, Sátán, és a mélység sáskái démonok, gonosz szellemek, az alvilág teremtményei. Csak a vak nem látja ezt - tette hozzá. 

Hadd jegyezzem meg itt, hogy teljesen egyetértettem vele, de tudtam valamit, amiről neki fogalma sem volt. Az 1998. május 01-i Őrtoronyban megjelent 'Jehova napja közel' című cikk egyszerűen és világosan kijelenti:

"A Jóel 1:6-ban és a Jelenések 9:7-ben egyaránt Isten népét jelképezik a sáskák" és a cikkből bárki kikövetkeztetheti, hogy Isten népe Jehova Tanúi.

A gyanútlan Jehova Tanúja szerette volna tudni, miért kértem, hogy olvassa fel ezeket az írásszövegeket. Megkérdeztem, tréfálkozva, hogy elég erős e a szellemilsége és hogy kéznél van-e ez az Őrtorony szám. Azt mondta, igen és javasoltam, hogy keresse elő a cikket és hívjon vissza úgy egy óra múlva és folytassuk a beszélgetést. 

Senki sem hívott sem egy, sem két óra múlva, sem mind a mai napig. Miért nem hívott fel? Mi különös van ebben az Őrtorony számban? Tekintve ennek a Jehova Tanúja egyénnek a hosszas kommentárját a sáskák jelentéséről térjünk vissza a ' Jehova napja közel' című Őrtorony cikkhez, mely az 1998. május 01-i számban jelent meg.

"Nézd csak azt a hatalmas sáskahadat! 'Egy nép jött fel az én földemre, erős és megszámlálhatatlan; fogai, mint az oroszlán fogai, és agyarai, mint a nőstény oroszláné. [...] (Joel 1:6-8) Vajon csupán a Júdát elözönlő sáskák 'népéről', egy sáskarajról szól ez a prófécia? Nem, annál többről van szó. A Jóel 1:6-ban és a Jelenések 9:7-ben egyaránt _Isten népét_ jelképezik a sáskák. A modern kori sáskahad nem más, mint Jehova felkent sáskáinak serege, akikhez most Jézusnak mintegy 5600000 'más juha' csatlakozott (János 10:16). Hát nem örülsz, hogy Jehova imádóinak e nagy sokaságában lehetsz? [...] Isten modernkori sáskahada alapos tanúskodást végzett a kereszténység 'városában' (Joel 2:9) "

Kiegészítendő a képet, idézek a kérdésekből, melyek a lap alján találhatók:

"Kit jelképeznek ma a sáskák? Isten népének a tevékenysége ma miben hasonlít a sáskacsapáshoz? Kik Jehova sáskái Joel próféciájának a modern kori beteljesedésében? Milyen nagy méretű a sáskacsapás a XX. században és meddig fog még tartani? Kiket jelképeznek ma a sáskák? Hogyan reagálsz arra a kiváltságra, hogy részt vehetsz a munkában Jehova sáskahadával?"

Vagyis Jehova Tanúi megjelentettek egy cikket 128 nyelven, többmint 22 millió példányban, ahol önmagukat az alvilágból való sáskáknak jelentik ki, akiknek elnöke Abaddon, a pusztító, a mélység angyala. És ekkor vitapartnerem személye által úgy kommentálják a cikket, hogy Abaddon a pusztító Sátán, és a sáskák a mélységből démonok, gonosz szellemek,teremtmények az alvilágból. Az ártatlan olvasó megvizsgálhatja ezeket a kijelentéseket és meghozhatja maga döntését. 

Nem kommentálom. Ámde van valami, amit hozzá kell tegyek. A Szentírás szerint, miután Jehova Tanúit félreteszik, nagy bűz fog terjengeni, mivel oly sok gonosz dolgot tettek. Ebben az összefüggésben vizsgálja a próféta a sáskáktól való szabadulást Joel könyvében:

'Az északi [népet] is elűzöm tőletek, és puszta és sivatag vidékre vetem azt; elejét a keleti tengerbe, hátulját a nyugoti tengerbe, és bűze magasra száll; felszáll büdössége, mert nagy dolgokat cselekedett.' (Joel 2:20).

Joel,az áldott azt mondta, hogy ebben az időben rohadó sáskák lesznek a Holt Tenger és a Mediterrán területén, ami okozza ezt a bűzt és megrontja a levegőt járvánnyal, ami lesújtja az embereket és a barmokat. Teljesen valószínűtlen, hogy a próféta Isten népéről beszélt és ilyen kedvezőtlen kifejezéseket használt velük kapcsolatban. Joel próféta Isten népéről az ellenkezőjét mondta:

Erre buzgó lőn az Úrnak szeretete az ő földe iránt, és kegyelmezett az ő népének. És választ tőn az Úr, és mondá az ő népének: Ímé, adok néktek gabonát, bort és olajat, hogy megelégedtek vele, és nem adlak többé titeket szidalomra a pogányok között.. (Joel 2:18,19).

Isten megígérte népének, hogy elpusztítja a sáskák seregét, mely annyi gonoszságot okozott, és megtéríti népének a kárt, amit a sáskák okoztak:

És kipótolom néktek az esztendőket, a melyeket tönkre tett a szöcskő, a cserebogár és a hernyó és a sáska; az én nagy seregem, a melyet reátok küldöttem.(Joel 2:25).

Ezen biblia - szemelvények egyikében sem utalnak a sáskák Isten népére. Úgyhogy különbség kell legyen Isten Serege, melyet az igazságszolgáltatásra használ és az Ő népe , az Ő igaz követői közt. Jehova Tanúi, azonban azt mondják, a Joel 2:11-ben Isten a sáskákat 'az Ő serege' néven nevezi, egyesítve a két csoportot. Hogy hová vezet ez, nyilvánvaló. A hölgy, aki elfogulatlanul kommentálta a telefonban a lehető legjobban helyükre tette a dolgokat. Pár nappal később egy másik telefonbeszélgetésben egy másik Jehova Tanúja, tapasztaltabb volt és - engedtessék meg - elég gyors, hogy észrevegye, hogy valami nem stimmel az Őrtorony cikkel. 

Amikor megkérdeztem tőle, kik azok a sáskák a versben és kire utal a Szentírás szerzője az Abaddon névvel, hidegvérrel mondta: "A mélységből való sáskák Isten népe és Abaddon a mélység angyala, a Pusztító Jézus Krisztus." Megértem és egyet tudok érteni vele: a cél szentesíti az eszközt. Nem volt más lehetősége, mint elismerni, hogy tévedett, de Jehova Tanúi ezt nem tehetik. A 'hű és bölcs szolga', ahogy Jehova Tanúi brooklyni vezetői nevezik magukat, komoly hibát követett el és a helyi Tanúknak azon az állásponton kell lenniük, amit vezetőik a cikkben közöltek.

'Az ötödik angyal is trombitált, és látám, hogy egy csillag esett le az égről a földre, és adaték annak a mélység kútjának kulcsa.
Megnyitá azért a mélységnek kútját: és füst jöve fel a kútból, mint egy nagy kemenczének füstje; [...]
A füstből pedig sáskák jövének ki a földre;[...]
És skorpiókhoz hasonló farkuk vala és fulánkjuk; és a farkukban vala a hatalmuk, hogy ártsanak az embereknek öt hónapig.

A Szentírás világosan kijelenti,hogy a sáskák igazi küldetése az , hogy gyötörjék az embereket, nem hogy szolgálják őket!

'Királyukul pedig a mélység angyala vala felettök; annak a neve zsidóul Abaddon'

Meg kell jegyezni, hogy ebben a versben az 'angyal' megelőzi a 'mélyég'-et, [angolban] ami a gonosz szellemek otthonát jelenti. Ezáltal a sáskák királya a hírnök a mélységből, vagyis Sátán maga, aki viselheti a király címet. Neve, Abaddon, szintén a Sátánra való utalás, aki a pusztítás és a halál. Ha a sáskák a mélyből Sátán által vannak vezetve, akkor valóban démonok, gonosz szellemek, az alvilág teremtményei. A Szentírás ékesszólóan mondja:

Az alvilág mezítelen előtte, és eltakaratlan a holtak országa. (Jób 26:6) 

A sír és a pokol az Úr előtt vannak; mennyivel inkább az emberek szíve. (Pl 15:11) 

[Mint] a sír és a pokol (héberben: abaddon) meg nem elégednek, [úgy] az embernek szemei meg nem elégednek. (Pl 27:20) 

A pokol és halál (héb: abaddon) azt mondják: [Csak] hírét hallottuk füleinkkel! (Jób 28:22)

Logikusan a fentiek elvezetnek a rettenetes következtetésre: Az alvilág, Abaddon a puszító, és a sáskák - Jehova Tanúi!! 

Amikor megkérdeztem, hogy a Biblia szerzője ezekben a versekben kit nevez Abaddonnak. Jehova Tanúi kénytelenek voltak azt felelni, hogy a mélység angyala, a pusztító Jézus Krisztus (!!!) Ez nyilvánvalóan káromlás!! Az ilyesztő folyamat a következő:

Jézus Krisztus, Isten Fia, Mihály arkangyal, és a feneketlen mélység angyala, Abaddon, a pusztító - ők mind ugyanazon az oldalon harcolnak!!!! 

Nem könnyű megérteni, milyen gondolkodási folyamat áll egy ilyen kijelentés mögött. Hihetetlen, de Jehova Tanúi magukat hiszik a sáskáknak, Sátán halálhozó seregének, ahogy azt irodalmukban kijelentették. Ez után a következtetés után válasz a kérdésre, hogy kit szolgálnak Jehova Tanúi egyszerű. A logikus következménye Jehova Tanúi sok éves munkájának a Jelenések - nagyszerű csúcspontja közel' c. 2002-ben [nyilván oroszul akkor - a ford. megj.] az Őrtorony Társulat által kiadott könyv. Ebben a kiadványban ismét úgy utalnak magukra Jehova Tanúi, mint a mélységből feljövő sáskákra, akiket Abaddon vezet, a mélység angyala és a pusztító, és illusztrálják is ezt a mélységből feljövő sáskák képével. Nem kell elemeznem az Őrtorony Társulat vezetőinek ezt a művét, csak idézek egy pár sort a végéről:

"Király van felettük, a mélység angyala. Héberül a neve Abaddon ["Pusztulás"], görögül pedig a neve Apollyon [Pusztító] (Jelenések 9:11). Jézus mint "a mélység angyala" és mint "Pusztító" valóban csapásszerű jajt bocsátott a kereszténységre!"

Nem tudom elképzelni, hogy bármi káromlóbbat lehet mondani a mi Urunk Jézus Krisztusról! Ott van a kép Róla, ahogy megtámadja ... a keresztényeket! 'Bűz', 'férgek', 'mélység', 'gonosz', 'tolvaj', 'mélység', 'kár', 'Abaddon', 'pusztító', 'sáskák', 'pestis', 'bánat', 'kín', 'halál' - mindezek a szavak Jehova Tanúi véleménye szerint nem másra utalnak, mint Isten választott népére. 

Emberek mindenfelé - akár járatosak a teológiában, akár nem - komolyan oda kell figyeljenek Jehova Tanúi ezen teológiai elferdülésére. Szemben állva az egész keresztény világgal, a magukat Istenfélőnek mutató Jehova Tanúi nyiltan kijelentik démoni kapcsolatukat. Mind a mai napig egyetlen más vallásos csoport sem utalt szellemi küldetésére mint 'halálos pestisre', 'a keresztény vezetők szellemi gyötrelmére', miként Jehova Tanúi kijelentik kiadványukban. 

'A Jelenések nagyszerű csúcspontja közel!' fejezetében, ahol Jehova Tanúi boldogan azonosítják magukat a 'sáskákkal' és 'pestissel', a megértést ellenőrző kérdés, mely a könyvben van, elriasztana minden olvasót:

'Milyen a sáskák külső megjelenése? Mennyi ideig gyötörhetik a sáskák Isten ellenségeit és valójában miért nem jelent ez rövid időt? Milyen heves ez a gyötrelem? Miért engedélyezik a sáskáknak, hogy szellemi értelemben gyötörjék a kereszténység vallási vezetőit, de ne öljék meg őket? '

Nemde könnyen feltételezheti valaki, hogy Jehova Tanúi veztetői talán szeretnék egy napon elrendelni a keresztény világ vezetőinek megölését, fájdalmat okozva az embereknek, 'Isten ellenségeinek'? 

Itt szeretném óva inteni azokat, akik törődnek a lelkükkel: amikor találkozol Jehova Tanúival, emlékezz rá, hogy nem mind arany, ami fénylik - és ez a cikk egy újabb bizonyítékot szolgáltatott erre.

Címkék: ébredjetek!

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr544585401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reboot (törölt) 2012.06.13. 13:52:22

ezután kérdéses lehet bárki számára is, hogy miért állnak hozzá a dolgokhoz jt olyan degeneráltan???

mit tanulnak?
mihez hasonlítja őket a szervezetük?
milyen mentalitással végezzék a munkájukat?

itt a fényes bizonyíték, hogy többek között miért is olyan degeneráltak lelkileg jt !!

ébresztőőőő !

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.13. 18:14:39

@reboot: én sosem értettem ezt a részt. csak furcsáltam. mint ahogy az egész könyvet.Semmi értelme annak a könyvnek. És amikor jött a hír hogy több ezer darabot el kell belőle terjeszteni, pár hét alatt.... juuuuuuj!!!!

bornagain 2012.06.13. 19:34:59

Pár évvel ezelott felvetettem néhány JT-nak ezt a témát, és amikor idéztem a "sáskák" bibliai meghatározását, csak hebegtek-habogtak! :)

szehenza 2012.06.13. 19:42:51

és akkor most tényleg úgy kell érteni, hogy maga a sátán vezeti a szervezetet?

Bumbumöcsi (törölt) 2012.06.13. 19:48:53

@szehenza: Vannak akik így gondolják! Bereabeli kolléga szakavatott ebben a témakörben.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.13. 19:56:15

@szehenza: @bumbumöcsi: Az biztos, hogy bereabeli érveit nem könnyű megcáfolni, de azért én nem sarkítanám ki ennyire a témát. Mert akkor ugyanabban a helyzetben vagyunk mint eddig, csak a másik oldalon. 2János 6,7

szehenza 2012.06.13. 19:56:17

@bumbumöcsi: túl sokminden mutat arra, hogy így van. És én ott voltam.... félek, hogy miket tudok még meg:(

névtelenül 2012.06.13. 20:02:45

@szehenza: Úgy. De én ezt sohasem egy az egyben képzelem el. Valahogy úgy gondolok Sátánra, mint aki nem a konkrétumokkal, hanem azok hiányával irányít. Pl. nem azt mondja hogy cigizz, hanem vágyat ébreszt olyan társaság irányába, ahol cigiznek. Nem azt sugallja hogy igyál, hanem azt hogy mi baj lehet ebből egyszer? Nem azt mondja hogy üss, hanem azt sugallja, hogy megérdemelné a másik. Mindig az ember dönt. De piszkosul megkönnyíti a döntést őnagysága. Talán ezért is kell folyamatosan és kitartóan virrasztanunk. Ezért kellhet minden eseményt a Biblia fényében felülvizsgálnunk.
Sátán módszere a belesodrás, az "oda terelés". Soha nem konkrét. Soha nem felelős. Soha nem látjuk. Mindíg hátul van, mindíg suttog, de ha megfordulsz, nincs ott senki.
Én úgy gondolom, hogy a társulatot is Sátán irányítja. De sok szekta van, nem egyedüli ez, és egyénekre bontva pedig nem felekezet-függő. Minden felekezetben minden ember megkísérthető. A leg elfogadottabbakban is.
Sátánnak mindenkire fáj a foga.
A cikk érdekes.
Én csak remélni tudom, hogy sokan felébrednek a tanúk közül. Még ha nem Sátán eledelét ennék is a tanúk az Őrtorony és az Ébredjetek lapjain, akkor is irtózatos be és önbecsapás áldozatai lennének. Hát még így!
Ezek sötét dolgok. Sátán nélkül is azok lennének, de ott van ő.
Ott van ő.

szehenza 2012.06.13. 20:09:17

de sajnálom azokat akik még bent vannak....vakon megbíznak a szervezetben. Remélem tényleg egyre többen felébrednek.Én legalábbis mindent megteszek, hogy úgy legyen

metanoia 2012.06.13. 20:12:39

Ha jól tudom a piros Jelenések csúcs könyvet 3 x is át kellett „tanulmányozni” a tanúknak.

„És skorpiókhoz hasonló farkuk vala és fulánkjuk; és a farkukban vala a hatalmuk, hogy ártsanak az embereknek öt hónapig.” Jel. 9:10.

„Jehova kivágja Izraelből a fejet és a farkat, a hajtást és a kákát, e g y napon. Az idős és a nagyra becsült ember a fej, a hamis útmutatást adó próféta a farok. A vezetői viszik tévelygésbe ezt a népet; és akiket vezetnek, azok összezavarodnak.” És. 9:14-16. ÚV f.

„Ezért kivágja az Úr Izraelből a fejet és a farkat, a pálmaágat és a kákát egy napon.
A vén és a főember a fej, a farok pedig az a próféta, aki hazugságot szól.
Mert a nép vezérei tévelygésbe vitték a népet, és elvesztek, akiket vezettek”. És. 9:14-16. Rev. Károli f.

22. az Elem. 2012.06.13. 22:43:14

A Jelenések 9:1-ben az égből lehulló "csillag" kapja meg a mélység kulcsát.

Károli innen a 20:1-hez utal ahol, már angyalnak nevezi és szintén a mélység kulcsával a kezében meg egy lánccal készül megkötözni Sátánt.

Az égből lehulló "csillag" nem lehet Sátán (Abbadon), mert a 20:1 szerint éppen egy angyal Sátánkötözésre készül. Akkor önmagát kellene megkötöznie.

És még ott van a kijelentés ami elhangzik a 9:4-ben. Azoknak kell ártaniuk (mármint a sáskáknak) akiknek nincs Isteni pecsét a homlokukon.
Tehát a sáskák feladata a gyötrés, méghozzá azok gyötrése akiket az élő Isten pecsételő angyala nem jelölt meg a homlokán a 7:2,3 szerint.

Ping-Pong 2012.06.13. 23:47:11

Alternatív magyarázat több jegyzet összedolgozásával:

"Jel 9, 1-11. Az ötödik harsona hangjára a gonosz lelkeknek egész serege jő elő az alvilágból, hogy az embereket a lelkiismeret mardosásával gyötörje és kétségbe ejtse. A látomás a történelemnek egész folyamata alatt megy teljesedésbe.

1. Az égből leesett csillag a sátán. (Luk. 10, 18; Jel. 12, 7—9.) A mélység kútja a pokol; ennek kulcsa a pokol fölött való hatalom. — 2. Versünk azt jelenti, hogy a pokol kísértései az egész világot betöltik. Ez a csapás a jelképes leírásban egyúttal a régieknek negyedik elemét, a levegőt is sújtja, — 3. A sáskák alvilági lények : gonosz szellemek. A sáskák Joel 1. és 2. fejezetében szintén az isteni büntetésnek eszközei, bár más értelemben. A skorpió is a sátánnak jelképe. A 4. vers (és folytatása) a gonoszoknak kétségbeejtő lelkifurdalásairól beszél. — 5. A skorpió október hónapjának csillagászati jegye; innen pedig a görög időszámítás szerint az év végéig (február végéig) öt hónapnyi időköz van. Versünk tehát azt jelenti, hogy a lelkiismeret furdalás mindvégig gyötörni fogja a gonoszokat. Más magyarázók szerint a szent szerző azért említ öt hónapot, mert Keleten a sáskajárás az év öt legforróbb hónapjának félelmetes csapása. — 6. A lelkiismeret mardosása kínosabb a testi halálnál. — 7—10. A sáskák leírása a népies képzeletben élő kentaurokra emlékeztet. A leírásnak egyes részei a sáskák által jelképezett gonosz szellemek erejét, hatalmát és kegyetlenségét tüntetik fel. — 8. A női haj egyes magyarázók szerint a bűnös gyönyörűséget jelenti, melynek élvezetére a gonosz lelkek az embereket csábítják. — 9. A vaspáncélhoz hasonló mellvért a gonosz szellemek szívtelen kegyetlenségét ábrázolja. (V. ö. Jer. Sir. 3, 65.) — 11. A sáskák királya az 1. versben említett bukott angyal. A mélység a pokol; Abaddon (végenyészet), a rabbik szerint a pokol fenekének neve, A görög Apollion = pusztító) név bizonyára gúnyos szójáték a pogányság egyik leghíresebb istenének, Apollónnak nevével.
12. Versünk azt jelenti, hogy az ötödik harsonának borzalmai után még rettenetesebb csapások következnek.

Az ötödik harsonaszóra lezuhan az égből egy csillag. A csillag azonos a sátánnal, akiről Jézus Krisztus szólt: "Láttam a sátánt, mint villámot, az égből leesni" (Lk 10:18). A sátán hatalmat kapott az alvilág, a pokol felett, ezért kapja meg a mélység kútjának a kulcsát A mélységből nagy sereg alvilági lélek tódul elő, mint a füst. A keleti ember elképzelésében a gonosz lelkek föld alatti börtönbe voltak bezárva (Júd 6). A gonosz lelkeket János sáska alakjában ábrázolja. A sáska ismeretes természeti csapást jelentett (2Móz 10:12-15), de jelentette a lovon támadó ellenséget is (Joel 1,4). A skorpió, amelynek szúrása igen fájdalmas, farkat kölcsönöz a sáskának. Jelképezi a pártusokat, akik félelemben tartották a római birodalmat, s lóhátról hátrafelé fordulva is nyilaztak, amint a skorpió visszafelé hajlított farkával szúr. A kínzás a lelkiismeret mardosása. Öt hónap - ennyi ideig szokott tartani a legrosszabb években a sáskák pusztítása a határban. Királyok Abaddon = pusztítás, illetve Apollion = pusztító, és azonos magával a sátánnal. Újabban a görög Apollóval azonosítják, aki eredetileg hetita-babiloni származású isten volt, majd Rómában a császárság védőistene lett. Szent János merő gúnyból teszi meg a császárság védőistenét az alvilág pusztító fejedelmévé.

Az ötödik harsonaszóra a gonosz lelkek egész serege jött elő a pokolból, hogy a lelkiismeret mardosásával gyötörje és kétségbe ejtse az embereket. az égről lehulló csillag a sátán. (Lk 10:18, Jel 12:7-9.) A sáskák a nép képzeletében élő kentaurokra emlékeztetnek. A leírás egyes részei a gonosz szellemek csábító erejét és kegyetlenségét fejezik ki. A sáskák királya az első versben említett bukott angyal. Abaddon, végenyészet, a pokol mélységének neve. Apollion, pusztító, valószínűleg szójáték a pogány Apolló isten nevével.

Jel 12:9. szerint, a sátán levettetik a földre, s hatalom adatik neki, hogy azon romlást vigyen véghez, és Krisztus maga látja a sátánt, mint villámot leesni az égből (Luk. 10,18.); az itt említett csillag tehát a sátán, úgy hogy a vers értelme ez: Az ötödik büntetőitélet abban áll, hogy a sátánnak hatalom adatik, a pokolbeli lelkeket szabadon bocsáthatni az emberek romlására. Kulcsot adni, annyi, mint hatalmat adni; a mélység kútja, torka, a pokol.

A pokol, jelképes beszédben, tűzörvény, mely ha megnyittatik, füst száll föl abból, mint a tűz eredménye.

A füsttel sáskák jőnek a pokol torkából. A sáskák, prófétai szólásmód szerint, hadseregeket jelentenek Ilyenekül jelennek meg itt is, mert úgy ábrázoltatnak, mint vértezett harcosok, fölhatalmazva, hogy ártsanak (7–10. v.), egy vezérük alatt (11. v.); azonban a szöveg igéit csak futólag tekintve is, mindjárt észrevehető, hogy ezek nem földi harcosok; mert ezek nem tesznek kárt az országban (4. v.), mi a földi harcosoknál kerülhetlen; nem ölnek, mi a földi bajnokokról nem mondható; hanem csak az embereket bántják, s ezek között is csak azokat, kiket az Isten nem vett oltalma alá. Ezen jelekből világosan kitűnik, hogy e sereg pokoli nemű, a sátán serege, a gonosz lelkek hada. Ezeknek adatott a hatalom, hogy egy ideig a zsidókat legiszonyúbb gonoszságra, s legesztelenebb cselekedetekre csábítsák, s egyszersmind rémítően kínozzák.

A skorpiók igen mérgesek, hamar szúrnak, és fullánkjuk, ha gyors segély nem érkezik, halált okoz.

"homlokaikon nincs az Isten jele" = nem tartoznak a büntető ítélettől megoltalmazandó választottak közé (Jel. 7,3.).

"öt hónapig" = egy ideig.
A skorpió kínoz, mikor megsérti az embert, vagyis nem rögtön öl, hanem lassan gyötör.

9:6-hoz lásd Jel 6:15.16.

"harcra készült lovak" = vadság jelképe.
"fejükön mintegy arany koronákkal" mi a győző hatalom képe.
"arcaik, mint az emberi arcok" emberalakúaknak látszottak, és mégis skorpiók voltak.
Szelídeknek látszottak, és mégis ragadozó oroszlánok voltak.
"mellvértjük vala, minők a vaspáncélok" = az erő jelképe.

A mélység angyala egyike a gonosz lelkeknek, kik erőre és hatalomra nézve egymás közt különböznek (Ef 6:12).

Abaddon = Apollion = Exterminans. Ezen, pokoli sáskaseregről szóló jövendölésnek teljesülése szintúgy kimutatható a zsidó történelemben. A zsidók már Krisztus idejében ördögtanyák voltak, külsőleg tele szentes tettekkel, bensőleg gonoszsággal (Máté 12:44.45.); de az ő elvetett állapotuk, miután az iszonyú Messiásgyilkosságot elkövették, mindegyre növekedett, s legfőbb fokra hágott kevéssel a zsidó háború előtt és az alatt. Egészen pártokra szakadva, melyek egymást üldözik és marcangolják, minden gonoszba elmerülve, minden erénytől távozva, emberi és isteni jogokat lábbal tiporva, és csak a vak dühösségtől s legesztelenebb gyűlölettől ragadtatva, kevéssel teljes elpusztulásuk előtt hű képei voltak a sátáni gonoszságnak, és példái oly rettegésnek, kétségbeesésnek és lelki elhagyatottságnak, minőt csak a sátán hozhatott létre. Flav. József, szintén zsidó, s részben szemtanúja ez inségnek, írja le e rettenetes állapotot. Azonban itt se kerülje el figyelmünket az, hogy ezen büntető ítélet is a közel jövendő, a zsidó háború idején kivül, egyszersmind a távolabbit, az utolsó időt is magában foglalja; mert a sátán dühössége, az emberek kísértésére és kínzására adott hatalma, az itt előadott mértékben sajátlag és betű szerint csak a végső korszakban, kevéssel a közitélet előtt (20. v.) fog bekövetkezni, úgy hogy mindaz, mit e korszak előtt tesz, csak előképe ezen utolsó és leghevesebb erőfeszítéseinek.

Az ötödik trombitaszó által kiváltott események részben a nyolcadik egyiptomi csapáshoz (Ex 10:1kk.), részben a Jóel 1–2. r-ben leírt sáskacsapáshoz hasonlítanak. A képet az eschatológiai helyzet és az apokaliptikus kifejezési mód démonikus vonásokkal színezi, és kozmikus méretűvé fokozza. A csillag, amely a mennyből a földre hull, mennyei lényt ábrázol (vö. Henoch 86:3; 88:1; vö. Jel 20:1). Az angyalnak „adatott” az „alvilág mélységének kulcsa”. Az abyssos (amelyet a bibliai hagyomány hol elválaszt a seoltól, hol együvé helyez vele vö. Jób 41:22kk.; Róm 10:7), az apokaliptikus irodalom szerint a gonosz lelkek tömlöce (vö. Henoch 10:4kk.; 18:11kk.; 19:1; 4Ezsd 7:36; vö. Lk 8:31). Ennek a kulcsa Krisztus kezében van (vö. Jel 1:18). Most egy angyal kapta meg, hogy nyissa fel és szabadítsa rá a démonokat az embervilágra. Az ókori világkép szerint a mindenség három rétegben helyezkedik el: fent a menny, Isten és a mennyei lények lakóhelye, középen a föld, az emberek és a földi élet, növények és állatok világa, lenn, a föld alatt pedig a halottak és a gonosz lelkek világa. A mélységben tűz van. Ez a világkép, amelyet a bibliai emberek is magától értetődően átvesznek az ókor szellemi örökségéből, nem kötelez bennünket. Nekünk, éppen úgy, mint a bibliai kijelentés közvetítőinek, nem a kifejezési forma, hanem annak theológiai tartalma a fontos. Isten az utolsó időkben a bűn büntetéséül engedi, hogy a gonosz kitombolja magát a világban.

Az apokaliptikus kép szerint a mélységből előbb füst tör elő, amely elhomályosítja a napot és a levegőt. Az éltető napfény eltűnik az ítélet jeleként. A füstből sáskához hasonló lények jönnek elő. Ezek nem sáskák, hanem, amint a 7kk. versekben olvasható leírásból kitűnik, fantasztikus apokaliptikus, démoni szörnyek. Az alapvető kép a sáskajárás és a sáskafelhő, amely a keleti ember számára a maga pusztító, félelmetes és ellenállhatatlan valóságában, apokaliptikus jelenség volt. Ezek a démonikus szörnyek azért sem igazi sáskák, mert a növényzetnek nem ártanak, csak az embereknek. Csak azoknak az embereknek ártanak, akiknek „nincs az Isten pecsétje a homlokukon” (4. v.). A gonoszságnak engedelmeskedő emberekre rászabadul a démoni világ, új, eddig ismeretlen kín formájában. A démoni szörnyek által okozott kín olyan, „mint a skorpió okozta kín” (5. v.). A skorpió csípése Palesztinában legfeljebb gyermekekre nézve halálos. Felnőtteknek csak kínt okoz. A démonok okozta kín ehhez hasonló, de mégis egészen más. Valószínűleg lelki gyötrelmeket okoz. Lehet, hogy a látnok ma az idegbetegségek különböző terminusaival írná le ezt a gyötrelmet. Az emberek a gyötrelem miatt „keresik a halált”, szeretnének halálba menekülni, de a halál „elfut előlük”. Isten ítélete elől nem menekülhet az ember a halálba. Vannak kérdések, amelyeket nem old meg a halál. A 6. versben kidomborodik a Jel parainetikus jellege.
A sáskaszerű démoni lények hatalma öt hónapig tart (5. v.). Az öt hónap a sáska életideje, másrészt egy meghatározott kerek szám (vö. Gen 7:24; vö. Mt 25:15; Lk 12:6; 14:19; 1Kor 14:19). A démonok tombolásának határa van. Elszabadításuk nem jelenti végleges uralmukat. Istennek van hatalma visszaparancsolni őket. A világban ő marad az Úr.

A látnok részletesen leírja a démoni lények külsejét. Hasonlóak a harci lovakhoz, fejükön korona, arcuk emberarc, a sörényük olyan, mint az asszonyi haj, foguk oroszlánfog, öltözetük vaspáncélhoz hasonló, hangjuk, mint a harcba rohanó hadiszekerek hangja. Tetszetős külső, emberarc, és mögötte oroszlánfog, démoni torzó, amely azonban a bűn és gonoszság lényegi vonásaira is rátapint.

A démoni seregeknek királya is van, neve Abaddón. Ez a név megfelel a seol és az abyssos jelentésének. Jób 28:22 perszonifikálja. A rabbiknál és a mandeus irodalomban a pokol legalsóbb része. A héber név ennek a királyi formában megjelenő angyali lénynek a titkát rejti. Ezért van mellette nyomban a magyarázat. Görögben az Apollyón nevet viseli. Ennek a jelentése: „pusztító”. A szó az Apollo névre céloz, amelyet a görögök is az apollymi igéből vezetnek le. Apolló a pestissel pusztító isten, kedves állata a sáska. Mivel Augustus Apollót védőistenként tisztelte, és később is, mint a császárok védőistene különös tiszteletben részesült, némely exegeta a római császárral azonosítja Abaddónt. Az egész kép azonban annyira apokaliptikus-mitológiai jellegű, hogy minden kortörténeti kapcsolatot nélkülöz. Legfeljebb egy császárkultusz elleni célzást láthatunk benne, de ezen túl a szöveg elleni erőszak lenne a jelenést valamely történeti dátumhoz, vagy alakhoz kötni. A jelenésnek az utolsó időkre vonatkozó eschatológiai jelentése van.

Az „öt hónap” letelte után elmúlik a csapás, de az ítélet tovább folytatódik. A látnok jelzi, hogy még nem érte el az ítélet a csúcspontját. Egy „jaj”, azaz a fájdalomnak és rémületnek egy hulláma elmúlt, de még kettő hátra van."

Ping-Pong 2012.06.13. 23:51:21

@twenty-two years:
Azt nem vetted figyelembe, hogy a Sátán az a Csillag aki leesett az égből. Mert az igaz, hogy mind Jézus, mint a Sátán a mennyből jött, csak előbbi magától jött, tiszteletteljesen, addig az utóbbit úgy vágták ki, mint macskát szarni.
Továbbá olyan jelenet is van többször is a Bibliában, ahol Isten a Sátánnak megengedi, hogy ártson. Szóval a kulcsnál is egyik esetben azt olvasod, hogy eleve nála volt, a másiknál meg azt, hogy neki adatott.

Ping-Pong 2012.06.14. 00:38:46

The International Bible Students Association (precursor to Jehovah's Witnesses) identified Abaddon as Satan in the 1917 seventh and final volume of Millennial Dawn, to which Charles Taze Russell's name was attached (although his authorship of the work is doubted).

Charles Taze Russell’s Studies in the Scriptures, vol. 7, p. 159, 1917 edition

“9:11. [And] they [had a] HAVE THEIR king [over them].— The same king as exercises general rulership over all the ecclesiastical affairs of this prevent evil world.

[Which is] the angel of the [bottomless pit] ABYSS.-”The prince of the power of the air.”— Eph. 2:2.

Whose name In the Hebrew tongue is Abaddon.— And he is “a bad one,” sure enough.— 2 Cor. 4:4.

But in the Greek tongue hath his name Apollyon.— That is, Destroyer. But In plain English his name is Satan, the Devil. As a means for preventing people from seeing the Truth, Methodism has been as efficient as any of the five systems previously described, or any that follow. All have been sadly misled and deceived by our great and wily Adversary; “Taken captive by him at his will”— 2 Tim. 2:26.

9:12. One woe is past— Methodism was the first woe of the epoch leading up to and associated with the Time of the End. It was a serious blow to the pretensions of the Papacy, but its days of usefulness have long since passed.”

-----

Abaddon Jézussal való azonosítása először az 1961. december 1-i Őrtoronyban merül fel először. Jó tudom, "ki lett igazítva" meg Új világosság bla bla bla...

Abaddon (Héber: אֲבַדּוֹן‎, 'Ǎḇaddōn, Görög: Apollyon, Latin: Exterminans, Kopt: Abbaton; a héb. abad, 'tönkretesz' szóból): a romlás, a pusztulás helye. - A Zsolt 88,12; Péld 15,11; Jób 26,6; 28,22; 31,12: az alvilág. Jób 28,22 megszemélyesíti; előfordul Hénoch (etióp) könyvében és Illés apokalipszisében (10,7). Jel 9,11: a mélység angyalának, a sáskák királyának héber neve, gör. megfelelője Apollión (pusztító, romlást hozó; célzás Apollóra?). A későbbi rabbinista irodalomban a pokol 4 része közül az egyik.

Abaddon: A Hebrew word signifying:
* ruin, destruction (Job 31:12);
* place of destruction; the Abyss, realm of the dead (Job 26:6; Proverbs 15:11);
* it occurs personified (Apocalypse 9:11) as Abaddon and is rendered in Greek by Apollyon, denoting the angel-prince of hell, the minister of death and author of havoc on earth. The Vulgate renders the Greek Apollyon by the Latin Exterminans (that is, "Destroyer"). The identity of Abaddon with Asmodeus, the demon of impurity, has been asserted, but not proved.
In Job 26:6, and Proverbs 15:11, the word occurs in conjunction with Sheol.

abstract, a perishing; concrete, Hades -- destruction.

Jób 26,6: Eltakaratlan a holtak országa (abaddón a. m. a pusztulás helye). Vagyis ki van neki szolgáltatva, vö: 38:17; Péld 15:11; Zsolt 139:8.

Hell. The grave. --- Destruction. Hebrew abaddon. --- St. John (Apocalypse ix. 11.) styles the bottomless abyss; or its angel, Abaddon, or Apollyon. It may here be called destruction, as all its victims are lost for ever to every thing that is good. The obscurity of the grave, and even that of hell, can hide nothing from God.

Job 28,22: Destruction. Hebrew abaddon, which is before (chap. xxvi. 6.) used to signify the bottomless abyss. There, too late! the dead become acquainted with the value and nature of wisdom. --- But their knowledge is imperfect, and of no use to us.

Péld 15,11: A pokol és veszedelem = a végveszedelem helye.

In the Hebrew scriptures, Abaddon comes to mean "place of destruction," or the realm of the dead, and is associated with Sheol. The text of the Thanksgiving Hymns—which was found in the Dead Sea Scrolls—tells of "the Sheol of Abaddon" and of the "torrents of Belial [that] burst into Abaddon". The Biblical Antiquities attributed to Philo mentions Abaddon as a place (sheol, hell), not as a spirit or demon or angel. In the 3rd century Acts of Thomas, Abaddon is the name of a demon, or the Devil himself. Abaddon has also been identified as the angel of death and destruction, demon of the abyss, and chief of demons of the underworld hierarchy, where he is equated with Samael or Satan. Abaddon is also one of the compartments of Gehenna. By extension, it can mean an underworld abode of lost souls, or hell. In some legends, it is identified as a realm where the damned lie in fire and snow, one of the places in Hell that Moses visited. In the lore of the Coptic Church, Abbaton is the name given to the angel of death.

22. az Elem. 2012.06.14. 08:28:20

@Ping-Pong: jó jó csak azt nem értem még, hogy Károli testvérünk aki nem állt a Wt hatása alatt miért hozza párhuzamba a csillagot (9:1) meg a Sátánkötöző angyalt (20:1), aki nem lehet Jézus mert Jézus nem angyal.

reboot (törölt) 2012.06.14. 08:47:15

@sefatias: sztahanovizmus :) x hét alatt y darabot el KELL terjeszteni... amikor benne vagy a sűrűjében fel sem tűnik, mennyire kihasználnak... fizetés nélküli házaló ügynök vagy !! ennyi :)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.06.14. 09:12:52

@twenty-two years: A jel 20-ban a sátánkötöző angyal a seregek fővezíre!, Mihály, aki mint tudjuk "egy a sok közül" tehát nem Jézus.

baland 2012.06.14. 09:17:42

@Ping-Pong:
"Más magyarázók szerint "
Megint más magyarázók szerint a sáskák táplálékot jelentenek(lásd afrika ahol az éhezést enyhíti ha szöcskét esznek aminek nagy a fehérje tartalma).Jelen esetben
szellemi táplálékról van szó. Ez a táplálék fájdalmasan érínti az eddigi ismeretei alapján kialakított hit világát mindazoknak akiket megtévesztettek-lásd skorpió farok mérge. Az ebből származó méreg halálos a hamis ismeretre,
és gyógyulást hoz.( A skorpió mérgéből is készítenek gyógyszert).A vaspáncélhoz hasonló mellvért a gyógyulás után kialakuló immunitást jelképezi ami ellenál a hamis tanításoknak.
A hosszú haj a Sámsoni eröt jelképezi mely a tiszta és erőteljes üzenetet jelképezi amit visznek az embereknek.Stb...stb.
WT. után szabadon!!!
:):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):)

22. az Elem. 2012.06.14. 09:38:46

még tovább:
mi a különbség a mélység és a mélység kútja között, és ezek kulcsai között?
a kútban víz van, nem?
nem lehet, hogy több pince kulcs is van?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.06.14. 09:42:52

@twenty-two years: Károli azért hozza párhuzamba a csillagot (9:1) [Sátán] meg a Sátánkötöző angyalt (20:1) [Mihály], mert Mihály fogja megkötözni Sátánt.

22. az Elem. 2012.06.14. 09:43:40

ja és még az is, hogy a Sátánt elzárják ezer évre, de a sáskákról megfeledkeznek, mert azokat nem zárják vele együtt a pincébe, így akkor ők az ezer év alatt kint lesznek?

22. az Elem. 2012.06.14. 09:46:17

@Johnny Joker:
akkor ugyanazt a kulcsot kapja Sátán és Mihály is?

bereabeli 2012.06.14. 10:00:05

@sefatias: @bumbumöcsi:

Nos, megint csak érdemes lelassítani egy kicsit, és megállni gondolkodni. Ahhoz, hogy ez a magyarázat megszülessen, kellett, hogy az írók alapozzanak valamire. Ilyen komplex magyarázat (( most mindegy, hogy hamis, vagy igaz )) nem születik egyik percről a másikra. Mire alapozhattak az írók ?
A Bibliára csak részben, mint ahogy ki is lett mutatva a kommentek , és a cikk által is. De ha csak részben a Bibliára, akkor mire főképp ?
Semmiféle indulatot nem akarok gerjeszteni, de ez a tanítás megegyezik a Sátánt imádó Szabadkőművesség erről a dologról szóló tanításával ! Ezenkívül , fontos érteni, hogy az "Antikrisztus" kifejezés PONTOSAN mit is jelent !
Nem azt, amit sokan egyből gondolnak, az Őrtorony Társulat tanítása sem stimmel ezen a téren. A tisztánlátás végett szeretném most idézni a szó szerinti jelentését, és mivel ez egy összetett szó, szét veszem és a két összetevőnek a jelentését is ide teszem. Önmagukért beszélnek egyébként :

"Antikrisztus" : G500 ἀντίχριστος (antikhrisztosz)
- Antikrisztus (ellen-Krisztus, helyettes-Krisztus)

Etimológia: G473 + G5547

"Anti-" : G473 ἀντί (anti)
1) helyett; gyanánt
2) -ért (cserébe), miatt
3) inkább, mint; vmihez viszonyítva
4) igekötőként: ellen-, cserébe, viszonzásul, kölcsönösen
5) főnévben: helyettes

Etimológia: alapszó

"Krisztus" : G5547 Χριστός (Khrisztosz)
Krisztus = "felkent"
- felkent, a Messiás, Jézus címe

Etimológia: a G5548-ból

Konzekvencia: "Antikrisztus" : Egyfajta helyettes Krisztusként; helyettes Felkentként viselkedő egyén, egyének csoportja, szervezet.
A Krisztus szó főnév, azon belül tulajdonnév, tehát egyértelműen alkalmazható a főneves szerkezet szabálya : HelyettesKrisztus szó szerint véve.
Ez igaz lehet Jehova Tanúira ?? Mint szervezet mit tanít alapvetően az ember, és Isten közötti csatornáról, a megmentésről ??

Azt, hogy ha valaki nem engedelmeskedik a Vezető Testület tanításának, és nem tartja isteni kinevezésűnek, akkor el fog veszni !!

Vajon nem de HelyettesKrisztus szerepét veszik itt magukra ?? Nem de ők akarják betölteni azt a jogkört, amit Krisztus magának tart fenn ??

Igaz lehet e egyénekre ez Jehova Tanúi szervezetén belül ? Nos, ítélünk el senkit, de Jézus, és az apostolok egyértelműen azt tanították, hogy meg kell ítélnünk a tanításokat, "szellemeket", ezt pedig emberek képviselik.

Tehát, ha egy tanú buzgó a hitében (( én is az voltam !!)) , de nem tud semmit a valódi igazságról, ő olyan ,akiben Pál szerint "van buzgóság, de nem a pontos ismeret szerint".
Fel fog tudni ébredni ebből!!
De ebben a pillanatában még--bár tudatlanul--de teljesen Sátán érdekeit szolgálja !!

Ha egy tanú kezdi felismerni az igazságot, kezd kutatni, és szép lassan el is szakadni a Vezető Testülettől, már kezd felébredni, és kezdi lerázni magáról Sátán irányítását !! Már nem áll teljesen az Ördög befolyása alatt, ha kéri imában Istent, hogy vezesse ki őt ebből a szellemi fertőből, meg fogja kapni a kért kivezetést, és ha azt is kéri, hogy segítsen közel kerülni Ő hozzá, és Jézushoz, és megismerni az igazságot róluk, azt is meg fogja kapni.
Jó úton halad, hogy megmentse az életét, és talán másokét is !!

Ha egy tanúnak az ilyen gondolatoktól folyamatosan csak aggresszív reakciója keletkezik, és nem gondolkodik el a jogos kérdéseken, még akkor sem amikor egyértelműen szembesül a tényekkel, hanem minden ilyen dolgot "elméjükben beteg hitehagyottak" szüleményének tart, ez mellett kardoskodik--és ezzel lényegében a Vezető Testület kéretlen prókátora lesz--nos az ilyen személy kerül a legrosszabb helyzetbe az "Antikrisztus" fogalmát, és hatását tekintve !

Mert már tudatosan harcol Krisztus ellen, egy "HelyettesKrisztus"-t játszó szervezet védelmében !! Persze ő is felébredhet, ha Jézus úgy látja, hogy a szíve olyan, hogy fel tudja őt ébreszteni !! Ha akarná, Krisztus minden ilyen Tanú szívét egycsapásra csoda útján át tudná írni, még észre sem vennék ezt az adott személyek ! De nem tesz ilyet ! Mit gondoljunk, miért nem ??

Mert a szabad akarat olyan alaptörvény, melyet még Ő sem hág át semmilyen megmentés érdekében ! Igen, egy Tanú szívében ott kell, hogy legyen az őszinte igazság kutatás vágya, ez az ő része a dologban, ha ez megvan, Krisztus ezt fel tudja erősíteni, és olyan helyzetekbe vezetni a Tanút, hogy felismerje a valóságot.

Ezen felismerés után Krisztus ismét vár, mégpedig arra , hogy a Tanú akarjon lépni tovább, ha ez is megvan, Ő újra segít, és végül a Tanú kiszabadul, és rendezi a kapcsolatát Istennel.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.14. 10:24:19

@bereabeli: kedves bereabeli! Szeretném ha tudnád, hogy a magyarázatoddal tökéletesen egyetértek. Még a sekinás cikked előtt én is sokat foblalkoztam a szabadkőműves, illuminátus témával, és tökéletesen bele tudtam illeszteni a talált infót a bibliából ismert próféciákba. Csupán annyi a kül¨nbség, hogy a tanúk szerepét nem tartom sátán céljai megvalósitására eszköznek. Az más kérdés, nogy a befolyt adományok, és az üzletekből szerzett jövedelem hova jut. Viszont a vallások nagy része szi tén kapcsolatban van a szabadkőművességgel. Nem csak a tanúk, de a pünkösdi, és az evangéliumi gyülekezetek, adventisták, mormonok, katolikusok is. Tehát én nem hegyezném ezt ennyire ki a tanúkra. Van nekem egy kicsit könnyebben emészthető elképzelésem, ami ne ennyire radikális. Majd este leirom, ha nem felejtem el, mert most mobilozok

bereabeli 2012.06.14. 10:54:09

@sefatias:

Nem vagyok én radikális, ám ha tényleg látod a hátteret, és így a valóságot, és ki is mered mondani, akkor annak tűnhetsz. Viszont itt úgy érzem nincs mit szépítgetni a helyzeten, ki kell mondani ami VAN, ami IGAZ, mert olyan súlyos a helyzet, hogy másképpen nem lehet, mert elveszik a lényeg, a dolog fontossága. Azért is fogalmazok így, mert ébresztőnek szánom azoknak akik csak olvasnak szép csendben.
Próbáltál már felébreszteni olyat, aki látszólag jót alszik, de fel kell kelteni, mert veszélyben van az élete ??? "Hagyjál már békén !!" ; "Mit piszkálsz már!!" "Hülye vagy ?? " Ezek a minimum reakciók, de utána már fog ébredezni, és érteni dolgokat, azért, mert kapott egy kis "lökdösést" , "kelj már fel, ég a ház ", és egyebeket.
Nem tudok kisebb lelkesedéssel, és őszinteséggel beszélni a tényekről, mint Tanú koromban arról, amit akkor igaznak hittem.
Ezek nem is az én álláspontjaim, hanem a megtalált bizonyítékok eredménye. Lehet egy bizonyíték radikális ?? Igen !! De attól még igaz, és kell hagyni érvényesülni úgy ahogy van, olyan radikálisan, keményen, mert akkor hagyjuk meg olyan bizonyítéknak, amilyen a valóságban is !

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.06.14. 22:33:53

@twenty-two years:
A kulcs nem fizikai kulcs, hanem a hatalom valaminek a megnyitására. A sátán esetén Isten jóváhagyja, hogy rászabadítsa a démonokat az emberiségre.
Mihály esetében meg pont az ellenkezőjéről van szó
Azt meg hogy a Károli fordításban mit vonnak párhuzamba mivel, az nem számít, mivel a párhuzam nem jelent feltétlenül tartalmi azonosságot, maximum némi hasonlóságot

és Károli háromsághívő reformátusként biztos nem gondolta Jézust sem Mihály angyalnak, sem pedig Abaddonnak.

A keresztutalás nem bizonyítja az ott mondottak egyenértékűségét, néha csupán a párhuzamosságát.

Amúgy sztem a Jelenések 20-ban a sátán megkötözése alatt beleértendő, hogy egyúttal a démonsereget (a sáskákat) is megkötözik, hiszen a Sátán a démonok fejedelme.

A Jézus korabeli zsidóság szerint a mélység a lázadó szellemek átmeneti börtöne, ahol a végső ítéletre várnak (vö. 2Pét 2:4). Ez a világ Isten ellenőrzése alatt áll, amire az a tény utal, hogy a börtön kulcsa az angyal kezében van.

A megkötözés nem végső megsemmisítő ítéletet jelent, hanem a lázadó szellemek, illetve a sátán hatalmának erőteljes korlátozását. A hatalmukban korlátozott gonosz szellemeknek még lehetőségük van arra, hogy a mélységből fölszállva kísértsék, fenyegessék az emberek világát (vö. Jel 11:7; 17:8), viszályokat, szenvedéseket, földi halált okozzanak, de Krisztus engesztelő áldozatának következtében már nincs hatalmuk arra, hogy akaratuk ellenére örök kárhozatba taszítsák az embereket.

A megkötözés a sátán hatalmának korlátozását jelenti, hasonlóan a megláncolt veszett kutyához, mely csak azt marhatja meg, aki vakmerően vagy könnyelműen hozzá közeledik. A sátán az egyház egész földi életén keresztül csábíthatja az embereket, de senkit sem kényszeríthet a bűnre.

leslie07 2014.08.16. 08:08:15

Azok a helyek ,ahol a Szentírás behatárolja Abaddon kilétét korlátozott.

A jelenések 9. fejezetében Abaddon úgy van beazonosítva, mint egy szellem személy,
akinek hatalma is van. Az Abaddon kifejezés a Szentírásban csakis olyan esetekben fordul
elo , amikor egy szellem személyrol van szó.

Az Ortorony bálványszervezet mindent megtesz annak érdekében, hogy azok akik elfogadják
tanításukat, ne tudják beazonosítani kello képen Abaddont oly módon, hogy kizárható legyen
annak bárminemu azonossága Krisztussal a Megváltó Istennel.

Elsosorban Abaddon társát a Halált kellett eltuntetni az emberek tudatából.
Tudniillik a Szentírásban Abaddonra és a Halálra úgy utal, mint akik egyutt vannak.
Azzal, hogy a Halált nem fogadják el valós személynek ,azokon a helyeken ahol egyutt
vannak a Halál és Abaddon a szentírásban kétessé teszik, azt is, hogy ott Abaddonról,
mint valś személyrol van szó.

Abaddon felismerését az is nehezíti, hogy habár a Jelenések 9:11 bol egyértelmu, hogy az Abaddon
egy név, ezért azt nem lehet pusztulásra, pusztítóra fordítani, mint ahogyan azt teszi sok bibliafordító.
Pontosan ez a hibás gyakorlat idézi elol, hogy más helyeken, ahol elofordul ugyanez az Abaddon,
az olvasó már nem tudja beazonosítani, hogy kirol is van szó tulajdonképen.

Egyik ilyen hely a Szentírásban a Jób 28:22.

A pokol(ABADDON) és a halál(HALÁL) azt mondják: [Csak] hírét hallottuk füleinkkel! (Jób 28:22)

Egyértelmu, hogy itt két szellemrol van szó. Kulon kulon mindketto be van azonosítva a Szentírásban.

Abaddon a pusztító sáskák ura a mélységbol a Jelenések 9.11-ben, tehát nincs szukség emberi okoskodások által átminosíteni . A Halál pedig nem más, mint egy másik ártó szellem, akinek hatalma van, hisz ártó
angyalok felett parancsol.

A Jób 33:22-bol megtudjuk , hogy a Halál angyalai a Hádeszhez viszik a megnem tért gonoszok lekeit.

22 És lelke közelget a sírhoz(Hádesz), s élete a halál(HALÁL) angyalaihoz.

Károlyi itt is helytelenul lefordította két ártó szellem személynek a nevét , ezzel érthetetlenné tette
az Isten Szavának uzenetét.

Ha figyelembe veszuk Jób fenti uzenetét, akkor egyértelmu, hogy a Hádesz, Abaddon, a Halál olyan szovetséges uralkodó szellemek, akik az Abuszt, uralják.

Hogy ezek valóban ártó szellemek és szovetségesek,az kitunik a Jelenések konyve 6:8-ból.

Jelenések 6:8 És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és aki rajta üle, annak a neve halál(HALÁL), és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által.

Érdemes megfigyelni az UVFerdítésu bigliában , hogy a Halál ott is ,mint tulajdonnév nagy betuvel szerepel,
ennek ellenére a Hádesz, annak ellenére, hogy az is tulajdonnév ,már kis betuvel.

És láttam, és íme, egy fakó ló; és a rajta ülő neve Halál volt. És szorosan követte őt a hádesz+

A Jelenések konyve 20 : 14-ben ez a két ártó szellem ismét elofordul,mint,akiket a tuznek tavába vetnek,
ahol halálukat lelik.

Érdemes megfigyelni, hogy ,míg a Jelenések 6:8-ban a Halál, mint tulajdonnév nagy betuvel szerepel,
a Jelenések 20: 14-ben ,már szándékosan kis betut alkalmaznak, és úgy tuntetik fel a dolgot,mintha a Halál nem személy lenne. Vajon miért? Nos ennek egy magyarázata van. A halál mindkét helyen a Hádesszel
szerepel, aki szintén személy aki elnyeli a lekeket a Szentírás szerint.

Csakhogy Russel óta tagadja az Ortorony bálványszervezet a Hádesznek a létezését.
Azt állítják, hogy a Hádesz helye a foldon van , mégpedig a sírgodor. Szándékosan elhallgatják
ezek az ordogpapok jehova tanúi elott, hogy Abaddonhoz és a Halálhoz hasonlóan a Hádesz
is egy hatalommal bíró ártó szellem, akinek van birodalma, és hatalma a lekeket fogva tartani.

Ha nem így lenne, akkor nem kellene a Hádeszt a Halállal egyutt a második halálba jutattni.

Hogy a Pokol és a Hádesz valóban uralnak egy birodalmat, ahol az emberek lekeit fogva tartják,
mi sem bizonyítja jobban,mint a Jelenések 20:13, ahol ezt olvassuk:

13 És a tenger kiadá a halottakat, akik ő benne voltak; és a halál(Halál) és a pokol(Hádesz) is kiadá a halottakat, akik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. 14 A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava.

Egyértelmu, hogy Abaddon, a Hádesz, a Halál ártó szellemek, akik a Sátántól hatalmat kaptak.

Az, hogy a Halál és Abaddon egy helyen tartózkodnak a Jób 28:22-ben, és rejtve van elottuk a bolcsesség
és az értelem helye, egyértelmuvé teszi, hogy Abaddon nem lehet azonos személy a Megváltóval, hisz
a Megváltó elott nincs rejtve a bolcsesség és értelem helye.

Jób 28:20-23

20 A bölcseség honnan jő tehát, és hol van helye az értelemnek? 21 Rejtve van az minden élő szemei előtt, az ég madarai elől is fedve van. 22 A pokol(ABADDON) és halál(H

leslie07 2014.08.16. 08:09:30

@leslie07: A vége lemaradt, pedig az lényeges:

Jób 28:20-23

20 A bölcseség honnan jő tehát, és hol van helye az értelemnek? 21 Rejtve van az minden élő szemei előtt, az ég madarai elől is fedve van. 22 A pokol(ABADDON) és halál(HALÁL) azt mondják: Csak hírét hallottuk füleinkkel! 23 Isten tudja annak útját, ő ismeri annak helyét.

leslie07 2014.08.16. 08:32:04

Figyeld meg például a Zsoltárok 88:12-ben, hogy hol van Abaddon helye?

12 Beszélik-é a koporsóban(Hádesz) a te kegyelmedet, hűségedet a pusztulás(ABADDON) helyén?

UVFerdítés szerint:
11 Hirdetik-e szerető-kedvességedet a sírban(Hádesz),
És hűségedet a pusztulás(ABADDON) helyén?+

Egyértelmu a kijelentés. Ott, ahol Abaddon tartózkodik nem hirdetik az Úr szereto
kedvességét és huségét.

Ez azt jelenti, hogy Abaddon nem lehet azonos az ÚR Krisztussal!
süti beállítások módosítása