EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Olvasóink küldték 42.

2012.05.10. 09:14 | Johnny Joker | 146 komment

Új világ és a többiek.

Mindenki aki Tanú gondolkodott ezen a kifejezésen új világ. Vajon milyen lesz? Olyan, mint amit a kiadványaik képein ábrázolnak? Mindenki együtt az állatokkal a földön ülve és gyümölcsöt eszegetve él nagy-nagy boldogságban? Grillezni nem fognak igaz? Max. zöldséget, mert hús nem lesz. Bár teljes értékű fehérje csak abban van, kivéve , gomba, szója, de ott dinnyét esznek :)

Engem ez a téma nem fogott meg soha örök élet a paradicsomban.Nagyon megfoghatatlan kifejezések amik sokszor ámulatba ejtenek sokakat, mert rossz helyzetben vannak érzelmileg, anyagilag és már meg is van a ments vár az "új"világ.


Soha nem értettem azt, főleg amikor gyermekünk lett hogyan is lehetne már minél előbb elkezdeni a tanítását a Bibliára, mivel azok a könyvek amik voltak mind teli voltak egy gyermek számára teljesen ismeretlen kifejezéssel, mint Armageddon, vagy Jezabel, prostituált, Szodoma és Gomora, na és az ott történt események és azt hiszem ezt még lehetne sorolni.
Ezt a dolgot Én szóvá is tettem naiv módon egy testvérnőnek, hogy ezek a könyvek nem gyereknek valók és , hogy egy fél éves gyerek, de egy 2 évesnek is talán még rettenetes félelmet is okozhat az életében amikor Armageddonról, vagy a hullák, emberek tetemeit látja a képeken. Ez lenne a tanítás amit át kell neki adni, hogy isten kinyír mindenkit szinte és csak egy kevesen maradnak meg. A testvérnő nem értette mit magyarázok, de azt sem értették meg sokan, hogy ha rémálmaik vannak az nem Sátán műve, hanem az agyunk játéka. Furcsa dolgok ezek.
Valaki tudja azt, hogy miért kell kezet fogniuk egymással üdvözlésképpen, ha akarod, ha nem?
Sehol nem olvastam erről így konkrétan a Bibliában, talán csak ölelésről olyanoknál akik rég látták egymást. Ha nem fogsz kezet rossz szellemiségű vagy tudtátok? Nem fogtam kezet, mert untam és nem értettem miért kell egymást összetaperolni nem elég köszönni? Úgyhogy nálam csak a szia, és a hello köszöntés maradt, mert nem szerettem volna 100 ember baktériumát a kezemen és a gyerekemen hordozni.
Nézzük az úttörő szót. Őszintén kit mire emlékeztet? Persze ez a magyarban van így, de nem borzasztó még kimondani is? Különleges úttörő? Mitől különleges? Nem volt más szó. Látszik ezekből is, hogy az az isteni szekér valahol elakadt, de nagyon.
Gyereknevelésből 1-es jegyet adnék nekik, ha a testvérnőnek nem adom oda a Czeizel Endre könyvét a mai napig nem tudta volna meg mi az a szeparációs szorongás és mikor kell szobatisztaságra nevelni a gyerekeket, mert ilyen téren is "okosak". Azt mondják: ,, az Én gyerekem 1,5 évesen már szobatiszta volt a tiéd még mindig nem? Az pedig már 3 éves lesz ,az nagy baj.Én még a bilit is vittem a prédikálás közben, otthon addig fel nem állhatott míg nem pisilt bele" -
Azt nem mondta, azért el , hogy ez a gyerek 20 évesen öngyilkos lett a másik fia otthagyta a lány pedig elmenekült otthonról egy fiúhoz, tehát jól nevelt. A teljes írás hasznos....és a gyermekek teljes félrevezetésére és egy egész élet elrontására is, ha valaki ilyen jól csinálja, mint Jehova Tanúi.
A gyerekek legyenek örömtelenek, ne legyen gyermekkoruk, de büszkén elmondhatják majd: az én gyerekem a nyári kongresszuson bezzeg ott volt és 15 év múlva már azt sem mondják, hogy van gyermekük, mert lehet hogy már nem lesz, mint ahogy írtam is a történetben.
Jehova Tanúit nemrég újból a vallások közé sorolták nagyon nagy hiba volt. Nem kellett volna, mert így esélyt kaptak megint arra, hogy félrevezessenek embereket sokszor a saját tudtukon kívül remélem sokan észbe kapnak és elpucolnak Jehova Tanúitól akik nem gonosz emberek csak félre vannak piszkosul vezetve.


Maja

Címkék: ébredjetek! olvasóim küldték élettapasztalatok

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr584499733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reboot (törölt) 2012.05.11. 09:07:54

@sefatias:

nem teljesen értesz engem :) ötletem egy csomó lenne a földi örök élettel kapcsolatban

szeretném látni a fekete lyukaknál a külső szemlélő számára hogyan áll meg az idő amikor egy űrhajó bele esik a fekete lyukba (időhorizonton kimerevedik a kép-mármint aki bele zuhan) érdekel a részecske állatkert, az univerzum, a térutazás, ami LÉTEZIK, mert már megcsinálták, ja, tudomány buzi vagyok :) de hát ez a szakmám :)

na meg millió dolgot nem is értek, az égi élettel kapcsolatban, de ez nem zavar, mert amikor olvasom, hogy a fiú (jézus), aki az "atya kebelén" van, nekem mond valamit, érzek valamit, ez van, én is szeretnék "ott" lenni, nem tudom másként megfogalmazni

és azt is tudom, hogy az "atya kebelén" a fekete lyukakat rejtélyét is megérted

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.11. 10:01:08

@Reboot: én nem tartom hülyeségnek azt amit irsz. Én hiszek a két osztályban, tehát számomra elfogadható az, hogy egyeseknek égi remenységük van. Bár a kiválasztást tekintve más elképzeléseim vannak, mint a vt-nek. Csak túlságosan leegyszerűsited adolgokat banánevésre, és olvasásra. Én is foglalkoztam egy időben azokkal akérdésekkel, amiket irtál, de csak amatőr szinten. Megvannak a magam észbeli, megértési korlátaim. Szóval én isteli vagyok kérdésekkel, akár az állatok felépitésével, akár a világegyetem működésével, akér az emberi élet rejtelmeivel kapcsolatban. Persze tisztában vagyok azzal, hogy a saját korlátaimat nem tudom átlépni. De talán sok ezer év múlva ez változni fog. Én azt kivánom neked, hogy a reményed teljesüljön be, magamnak pedig azt, hogy az enyémek is. Én nem szeretnék az égbe kerülni. Remélem jehova ezt látja, és megérti. Bármit, még a nagy nyomorúságot is szivesen átszenvedem, ha ennek az az ára, hogy itt maradhassak.

reboot (törölt) 2012.05.11. 10:20:18

@sefatias:

ping-pong meg minnyá ideszerválja a jól bejáratott legutóbbi kommentjét, hogy az ég meg a föld egyesül, aztán csak nézzük a pattogó labdákat :)

én amiről beszélek, azok az érzéseim

az értelmemmel elakadok, akár égi, földi, vagy más létformára gondolok

de mivel az égi nem zavar érzelmileg, ezért csak a többire tudok számomra érdekesnek tűnő, értetlenkedő kérdéseket feltenni

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.11. 10:49:52

szegény ping pong. Néha úgy sajnálom. Hihetelen mu kát beleöl a kommentjebe, de sokan el sem olvassák. Amikor múltkor irtam neki erről valamelyik hozzászólásomban, többen megköszönték, mert ők sem olvassák el. Ezuton szeretném kérni, hogy egyszerűbben, és emberibben irjon. Jaaa és rövidebben. Sokkal több értelme lenne.

reboot (törölt) 2012.05.11. 11:02:29

@sefatias:

ekkora gyomros így nyilvánosan, nem vagy semmi :D

ha visszanézed a kommentjeit, akkor láthatod, hogy nem megszállja a lélek, hogy azonnali kinyilatkoztatásokat rögtönözzön általa, hanem egy 'adatbázisból' dolgozik, vagyis nem kell neki vért izzadnia, és nincs szüksége 4 000 leütés / perc sebességgel gépelnie a klaviatúrán

egyébként nagyon is jók azok a kommentek, valóban hosszúak, de legalább lehetőséget adnak az elmélyülésre, a téma körbejárására

Catilina. 2012.05.11. 12:23:06

@reboot: Jaj,de jó...Már azt hittem,hogy a Bibliában is kételkedsz,azért hoztad fel a dínók,meg az evolúció dolgot.Énnekem is rengeteg kérdésem lenne a drága Atyához,hogy ez miért volt,azok minek voltak itt,aztán miért tűntek el,ez meg hogy került ide,ennek mi a célja,az majd hogy lesz stb,stb...???De hiszek abban,hogy az örökkévalóságban mindenre fokozatosan értelmet és választ kapunk(ha Isten megengedi,hogy ott legyek).Azon még nem gondolkodtál,hogy az "amiket szem nem látott,fül nem hallott..."az nem csak és kizárólag szellemi értelemben válik majd valóra,hanem fizikai beteljesülése is lehet?Itt a földön?Ez nem elképzelhető neked?Azt te sem gondolod komolyan-biztos vagyok benne,már csak azért is,mert szereted a tudományt-,hogy Ádám mindent látott,mindent hallott,mindent megvalósított,amit Isten akart,és már el is unta az egész életét,úgyhogy lelépett innen:)A földi örök életben is olyan távlatok nyílnak majd meg,amikről még ma fogalmunk sincs.Pl neked majd mondjuk a tudomány terén mutat Isten elképesztő dolgokat.
Egyébként én is azon a szeren akarok lenni,amin te:a Szentíráson.Csak már kezdtem azt érezni-amit egyszer az egyik kommentelő felrótt nekem-,hogy ha egy bibliai tanításban hiszek.amit a JT is vall,akkor már én őket védem.Meg mindenki mással is egyetértek,aki abban hisz,bármilyen felekezetű,vagy akár független.Mert ennél én sokkal többre tartalak,minthogy ilyen kétsíkúan gondolkodj.
Egy kicsit fura volt nekem,hogy itt ennyire küzdenek a földi örök élet ellen,mint valami ragály ellen,de persze ha neked a mennyei vágyódásod van,kívánom neked,hogy teljesüljön tiszta szívből!
Arra meg te is tudod a választ,hogy miért kell az úgynevezett "tökéletes társadalom".Csak nézz ki az ablakon,hogy mi van ma,vagy milyen a múltunk.Meg lehet-e valósítani az Isten akaratát a földön ilyen keretek közt?Tudod a választ,mindannyian tudjuk...
De hát vén is vagy,meg tudományosan képzett is,úgyhogy te ezt sokkal jobban tudod nálam!
Na most mennem kell...Ciao!:)))

reboot (törölt) 2012.05.11. 13:13:00

@Catilina.:

"Azon még nem gondolkodtál,hogy az "amiket szem nem látott,fül nem hallott..."az nem csak és kizárólag szellemi értelemben válik majd valóra,hanem fizikai beteljesülése is lehet?Itt a földön?"

nekem ez a vers mindig is mást jelentett, egyrészt jt hivatalos magyarázata szerint ez az égi élere vonatkozik, másrészt ha megnézem a szövegkörnyezetét, azt hogy ki és kinek mondja ezeket, én is azt mondom, hogy ez nem a paradicsomi életről szól - bár sok testvér arra használja fel, amikor másokat tanít

"hogy Ádám mindent látott,mindent hallott,mindent megvalósított,amit Isten akart,és már el is unta az egész életét,úgyhogy lelépett innen:)"

nyilván nem volt "minden"-ben része, de a fenti vers nem is állítja ezt, hiszen ott az áll, hogy olyat készített az isten, amit ember még nem tapasztalt - márpedig a paradicsomi életet már tapasztalta

"kezdtem azt érezni ... hogy ha egy bibliai tanításban hiszek.amit a JT is vall,akkor már én őket védem.Meg mindenki mással is egyetértek,aki abban hisz,bármilyen felekezetű,vagy akár független."

ez reális 'veszély', könnyű bele csúszni, ha nem figyel erre külön az ember...

"ennél én sokkal többre tartalak,minthogy ilyen kétsíkúan gondolkodj."

lehet ki kell ábrándítsalak, de őszintén bevallom, hogy több kommentednél totál olyan érzésem volt, hogy te jt vagy, csak bizonyos okok miatt ezt nem vállalod fel :) de végül is tök mindegy, illetve hiszek neked :)

"kicsit fura volt nekem,hogy itt ennyire küzdenek a földi örök élet ellen"

én meg kicsit bánom, hogy felhoztam, ugyanis semmiképpen nem szeretnék ELLENE beszélni

"Arra meg te is tudod a választ,hogy miért kell az úgynevezett "tökéletes társadalom""

persze, értem amit mondasz, de a célját nem látom, értem, hogy így megvalósulna "Isten akaratát a földön", de nem látom, hogy ennek mi a célja?

mondok egy példát, mert úgy érzem, nem tudom normálisan elmondani mi az értetlenkedésem oka...

van egy régi, öreg harcos vén barátom - nagyon kiakadna, ha tudná, hogy ki reboot - sok évvel ezelőtt megkérdeztem tőle, mi a szándéka istennek a tökéletessé vált emberi fajjal? mihez kezd vele?

tele leszünk potenciállal, mire fogjuk használni? banánevés [ turmixolva szeretem amúgy :D ] utazás, pihenés? egy végnélküli, gigantikus wellness millenium lesz? begondolkodott, majd azt mondta, nem akar hamis tanító lenni, de szerinte jehova felkészíti az emberi fajt arra, hogy újabb életformákat teremtsen általa !!

nem tudom másként körülírni, próbáld meg ebből a válaszból megérteni, hogy mire gondolok, amikor azt kérdezem, milyen célt szolgál egy tökéletes társadalom? mi isten célja a tökéletes emberrel?

csak hangsúlyozni tudom, nem a paradicsomi örök élet ELLEN beszélek, egyszerűen nem látom a célját, a fizikális dolgok egyértelműek, az érzelmi is, de szerintem ez nem lehet a végcél, de mondom, kicsi vagyok én ehhez a kérdéshez..., illetve nem is várok ezekre a kérdésekre választ, mert szerintem nincs rá válasz jelenleg, vagy a kérdés rossz eleve

szehenza 2012.05.11. 13:27:16

én vágyom az égbe is meg a földi örök életre is. Mindegy, csak ott legyek valahol:) sokszor álmodom, hogy repülök, hát annál jobb érzést nem tudok elképzelni. ( már, ha az égben repülnek) kipróbálnám:)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.05.11. 13:30:48

@reboot: Én nem szeretnék örökké élni tökéletes körülmények között a földön. Dögunalom lenne úgy 1-2 csilliárd év múlva.

Korlátoltság barátaim. Ez olyan lenne, mint hogy most arra vágyunk, hogy "bárcsak ne foglalkoznék ilyen kérdésekkel, hanem egy kis tanyán, a családommal Istent imádva, boldog tudatlanságban (tehát nem tudod h hülye vagy), eléldegélhetnék békességben, blabla... Igen, ha mindenki így gondolta volna, még mindig a földet túrnánk, és még azt sem tudnád, hogy hülye vagy... EZ cserébe a boldogságét???? Kösznem.

Vagy még egy példa, ez olyan, mint amikor az áruló Cypher a Mátrixba vágyik vissza, azt szeretné, hogy visszahelyezzék, ő nem akar tudni a valóságról, jó neki a boldog álomvilág. "A tudatlanság áldásos." - mondja a virtuális "bort kortyolgatva".

Az igazak ajándékát még emberi szem nem látta és emberi agy elképzelni nem tudja. A menny és a föld EGYEK lesznek.

És te máris azt mondod: "jaj én nem akarok menni sehova jó lesz itt nekem örökké boldogan, stb" - ez korlátolt, hiszen mihez hasonlítasz??? Az Isten ajándékához amit nem is ismerhetsz el sem képzelhetsz?

---
Most elrugaszkodom: én ha fizikai örök lét lenne tutira elhagynám a bolygót és felkutatnám a többi értelmesEBB, fejlettebb fizikai civilizációt. Megnézném, hogy más bolygókon hogyan alakult az élet, evolúció. Lehet, hogy ott a dínók nem pusztultak ki és ők az intelligens uralkodó faj, stb.

Ha szellemi örök lét, akkor meg 'meglássuk'!!! xD

Ping-Pong 2012.05.11. 13:30:53

@szehenza: És ha olyan helyen lennél, ami éppen annyira mennyei, mint amennyire földi, hiszen Urunk egybeforrasztja a kettőt, és fedni fogják egymást? :) Ezért azok akik az éggel szembe akarják állítani a földet, azok nem fogják fel, hogy a keresztény tanítás szerint a mennyben nem örökké fogunk TESTETLENÜL (és "földtelenül") létezni, hanem csak a feltámadásig, és az égi Jeruzsálemnek az új földre alászállásáig. Tehát az ég és a föld nem zárják ki egymást, nem vagy-vagy.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.05.11. 13:36:56

@szehenza:

KIPRÓBÁLHATOD:
www.youtube.com/watch?v=FxfjYO5umek&feature=fvsr

[legnagyobb felbontás, teljes képernyő, hangfalak maxon]

Én tutira kipróbálom ezt... csak 1 milla a felszerelés, a ruha. Hát én összegyűjtöm, ha megőszülök addigra, akkor is! :D

Látod, ez is a technika feljődésének köszönhető, pár évtizede elképzelhetetlen, és az egész emberi létezés óta hőn áhított álom vált valóra...

Ping-Pong 2012.05.11. 13:37:53

@Johnny Joker:
"És te máris azt mondod: "jaj én nem akarok menni sehova jó lesz itt nekem örökké boldogan, stb""

Ezen nem kell meglepődni, hiszen Jézus azt mondta, hogy ahhoz, hogy valaki felfoghassa ezeket, újjá kell születnie. JT-i persze a gyakorlatilag pogány ember hétköznapi vágyaira apellál a materialista paradicsom ígéretével. A keresztény reménység sokkal magasabbrendűbb és természetfelettibb ennél, és persze a földiesen gondolkozó ember nyilván nem tud mit kezdeni vele, mert azt hiszi, hogy a menny az biztos valami unalmas izé, ahol hárfáznak az angyalokkal a felhőkön. Ez egyrészt a kommunista földi-materialista paradicsomára hasonlít, vagy az iszláméra, ahol a paradicsom a földi-érzéki vágyak beteljesülésének helye (72 szűzlány, jókat lehet enni-inni, stb.).

Azonban az "Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazság, béke és öröm a Szentlélekben" (Róma 14:17)

szehenza 2012.05.11. 13:39:55

@Ping-Pong: tökéletesen megfelel:) A szervezetben nem ezt mondták, hogy tanítják az egyházak( szerintem) legalább ebben lettek volna őszinték, hogy más mit tanít! bár én is jobban utána nézhettem volna.De azt hittem, hogy tudom. Most legalább tudom hova tenni a 2 Péter 3.részét.a földel kapcsolatban. Azért az elég gyenge magyarázat volt amit mi adtunk rá. Ez mostmár nekem hihetőbb.

Ping-Pong 2012.05.11. 13:44:05

@szehenza:
"Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony. Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy hangos szózat, ezt mondva: "Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. (Jel 21:3-4)

"És lélekben elvitt egy nagy magas hegyre, s ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet." (Jel 21:10)

Na és kik azok akik nem mennek oda be? Vajon JT földi kasztja?

"Nem jut oda be tisztátalan, sem gonosztevő, sem hazug, csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe." (Jel 21:17)

"Boldogok, akik megmossák ruhájukat a Bárány vérében. Hatalmuk lesz az élet fája fölött, és a kapukon mennek be a városba. A kutyák, csalók, erkölcstelenek, gyilkosok, bálványimádók és mindazok, akik a hamisságot szeretik és művelik, kinn maradnak." (Jel 22:14-15)

szehenza 2012.05.11. 13:46:50

@Johnny Joker: nekem is kell ilyen!!nagyon jó lehet, még ahogy néztem is beleborzongtam:)

szehenza 2012.05.11. 13:48:23

@Ping-Pong: mennyit olvastuk ezeket a verseket!
érdekes, hogy akkor is éreztem, hogy azért neccesek a magyarázataink, de annyira hittem a hű és bölcs rabszolga tudásában....

Ping-Pong 2012.05.11. 13:49:41

@Ping-Pong:
Az index fórumon egy megvadultan fanatikus JT-nek is megemlítettem, hogy az ő mennytelenített materialista föld ígéretük a másodosztályú kaszt számára leginkább a kommunista "paradicsom" elképzelésére emlékezetet. Ő erre ezt felelte:

"az Isteni paradicsomi ígéret annyira az ember génjeiben van, hogy még a kommunisták is vágytak rá."

Én erre ezt feleltem:

"Bravó. És ez mint érv. Holott a Biblia azt írja, hogy az emberi természet a bűnbeesés következtében megromlott. Az embereknek ennyi erővel az is benne van a génjeikben, hogy szeretne milliomos lenni, háremet tartani, munka nélkül megélni, stb. - tehát ez "kell", hogy legyen az isteni ígéret. Na és a "felkentek" génjeiben nincsen ez benne? Ők valami génmanipulált emberek?"

Ping-Pong 2012.05.11. 13:51:26

@szehenza:
JT-i magyarázata szerint az a leírás, miszerint az égi Jeruzsálem alászáll az új földre, az mindössze annyit jelent, hogy az égből uralkodó 144ezres JT felkent kaszt a földre "irányítja a figyelmét". Ez már abszolút a no comment kategória.

Nεω 2012.05.11. 13:51:38

@Catilina.:

Szia!

Szerintem engem is félreértettél amúgy. Én nem szerettem volna megmondani mit/miben higgy, sőt azt sem árultam el, hogy én magam mit gondolok igazából a témáról. Lehurrogni sem szerettelek volna. Kardoskodni sem akartam a 'másik oldalon'.

Az azonban tény, hogy a VT egyoldalúan/vagy hazug módon, illetve szövegkörnyezettől függetlenítve mutat be kardinális kérdéseket, még akkor is, ha legjobb esetben is max döntetlenre lehet kihozni a témát (szigorúan) a Biblia alapján.

A gond ezzel csak annyi, hogy sok esetben a VT által plántált logika (ill. a beültetett hamis-képzetek, asszociációk {amiknek automatice BE KELL ugrani egy adott kérdéssel kapcsolatban}), amik az orrba-szájba ismétlés következtében szó szerint beleégnek az ember agyába, gyakran teljesen rossz irányba viszik/vezetik meg azt, ami az embernek logikus volna, vagy alapból hinné/keresné/vágya lenne (ja, még azt is képesek befolyásolni az agymosók, hogy mire vágyjunk,lásd reklám).

Nagyon nem mindegy, miben szocializálódik az ember, és az sem, hogy milyen szemüvegen át nézi a világot.
Annyit szerettem volna veled érzékeltetni, hogy a kérdést csak az alapján nem lehet eldönteni amit a VT tanít (azok alapján a versek alapján, mert legalább annyi, ha nem több szól a 'másik oldal' érvei mellett), mert a VT féle enyhén szólva egyoldalú interpretáció.
A versek lényegében egyesével megtorpedózhatók. Most azt, hogy majd egyszer összeér a föld meg az ég, én speciel ugyanúgy nem tartom kellőképpen alátámasztottnak, de ez én vagyok (remélem nem köveznek meg, akik hisznek benne), mert ettől felőlem mások hihetnek ebben. Magam részéről először igyekszem felfogni, és értelmezni az Ő álláspontjukat/értelmezésüket.

Az ÚSZ alapján szerintem nincs kétfajta reménység, de abba, hogy akkor az új föld kinek, mit, mikor és hogyan fog jelenteni, én nem tudom 100%-ra.
Nem szeretek túlmenni azon (ebben sem), mint ami ténylegesen le van írva, mert néha a látszólag egyértelműnek tűnő dolgok is abszolút de szubjektívvé tehetők egy-két plusz ismeretlenes bevezetésével.

Szeretek én is a földön élni, ellennék itt örökké is, de én nem kívánok még a saját helyzetemben sem dönteni. Eleve azt sem tudom milyen megítélésem lesz majd azon a bizonyos napon. JT mércével egy Szellem ellen vétkező gyehennára méltó büdös hitehagyott vagyok:-)

De ha mindenáron dimenziót kell majd váltanom az sem baj.

Én úgy képzelem el ezt az egész égi földi életet, mint ha egy alacsonyabb létforma lehetőséget kapna arra, hogy eggyel feljebb lépjen vagy a magasabban lévő lejjebb.
A példám durva lesz (ELŐRE BOCSI), senkit nem akarok megbántani (főleg hogy én is a példa része vagyok), de szerintem a lényeg lejön azért majd.

Szóval (HA) a keresztények valóban csak a mennybe mennének, én ezt kb úgy tudom elképzelni, mint ha egy kutya hirtelen ember lehetne. Visszafelé viszont eszembe nem jutna már kutya lenni, vagyis egy alacsonyabb életformába 'süllyedni'.

Testi dolgok ugyanígy jelentéktelenné válnak egy, a miénknél magasabb létformában.
A tudatosságán (a szárnyaló szellemen:-) túl amúgy, szerintem az ember eléggé közel áll az állatvilághoz (nem evolúciós szemmel mondom!!! mert nekem olyan nincs), de:
eszünk, iszunk, alszunk, pározunk:-) már aki:-), és anyagcserét hajtunk vére.

Most nem azért, de tényleg 'csak' az öntudatunk, és a lelki dolgok (nyilván ez nagyon sokat jelent, nagy dolgok, pl Isten keresés stb) emelnek ki bennünket az állatok közül.

Szóval, én úgy látom, hogy sok esetben a gond az, hogy a kérdések nem jól fogalmazódnak meg.
Számomra a legfontosabb kérdés a következő:

Mi az, ami valóban lényeges, és fontos most?

Jt-nél a szülinap, a szavazás, a vér meg a többi. De ezek csak katonasághoz hasonlítható szabályok, amik uniformizálnak, és elitista tudatot égetnek az emberbe.
Hogy ki hol fog élni, milyen létformában...

No, ha valaki ezt 100%-ban el tudja dönteni magának, annak én nagyon örülök..
de nem hinném, hogy ez az igazán lényeges kérdés ma egy kereszténynek. A JT uniformista maszlagot meg inkább hagyom is.

Üdvözlet

reboot (törölt) 2012.05.11. 14:31:38

@Johnny Joker:

csókolom, én ilyet nem mondtam :)

"És te máris azt mondod: "jaj én nem akarok menni sehova jó lesz itt nekem örökké boldogan, stb" - ez korlátolt, hiszen mihez hasonlítasz??? Az Isten ajándékához amit nem is ismerhetsz el sem képzelhetsz?"

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.05.11. 14:36:58

@reboot: Jóvanna' csak belelendültem... nem rád gondoltam ;)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.11. 15:23:55

@reboot: tudom. már észleltem a módszereit

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.11. 15:30:23

@Ping-Pong: köszönöm a kommentjeidet! látod? tudsz te emberi módon is írni. És bocs ha megbántottalak!

Ping-Pong 2012.05.11. 15:36:11

@sefatias: Nincs ebben semmi titok. A kereszténységben épphogy az a helytelen, ha valaki valami gyökeresen újat akar feltalálni. A hitünk akkor igaz és valós, nem akarunk egy teológiai forradalmat kirobbantani, ahogy Russel tettte mondván, hogy őelőtte senki se tudta jól megérteni a Bibliát, és a kétezer év sok keresztény tudósa mind hülye volt.
Valóban gyakran felhasználom a magam jegyzeteimet többször is, amik szintén jelentős részben más jó gondolatok felhasználásával készültek.
Az a lényeg, hogy itt az egyes gondolatoknál nem az a lényeg, hogy enyém vagy tiéd, hanem az, hogy igaz, és hogy Krisztusé legyen.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.05.11. 15:37:02

Sajnos az örök életről szóló tanítást nem az élet szeretete, hanem a haláltól és az elmúlástól való félelem tartja életben, ami szerintem manipulálás. Ezért olyan formában, amilyen formában a paradicsomi életet előadják a JT-k inkább egy kábszerhez hasonló.

Ez nem jelenti, hogy nem igaz, amit a Bibli erről ír, de gondoljunk már bele: hogyan is szeretnének örökké élni, amikor most ebben a pillanatban elutasítják az életet magát (vagyis vegetálással helyettesítik)?
Meg egyébként is: az örök élethez vezető út depresszióval és öngyilkossági gondolatokkal (vagy annak tényleges elkövetésével) lenne kikövezve?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.11. 15:40:30

@Ping-Pong: Sajnos rá kellett jönnöm, hogy igazad van. A hozzászólásaid tarttalmával sosem volt gondom(már amit elolvastam) hanem az ijesztő hosszával. tényleg sokan kihagyják. ha ugyanezt több részletben, és egy kicsit emberibben irod le, akkor nagyobb hasznára leszel, a hozzám hasonló képzetlen rétegnek. Mert azt meg kell hagyni, hogy átlagon felüli koponya vagy

Ping-Pong 2012.05.11. 15:48:31

@sefatias:
Köszönöm, igyekszem majd egyszerűbben és rövidebben fogalmazni neked :) A gond az, hogy vannak olyan kérdések, amiket nem lehet két szóval elintézni, mint ahogy egy repülőgép tervrajza sem fér el egy A4-es papírlapon.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.11. 16:09:09

@Ping-Pong: :) nem csak nekem nem jön be a sok hosszú szöveg. hidd el, hogy az egyszerű fogalmazás mindenkinek jó, és nem is biztos hogy mindenkinek egyből egy repülögép tervrajzára van szükség.néha elég egy roller. persze ezt beszélgetőpartnere válogatja

Catilina. 2012.05.11. 16:09:42

@sefatias: Ezt én is írtam már neki-t.i hogy hatalmas lexikális ismerettel rendelkezik-és ír elgondolkodtató dolgokat is.Némelyikkel egyet is értek.Azonban kell neki az ellenzék,mivel tévedhetetlen bibliamagyarázónak tartja magát,és úgy érzi hogy kizárólag a másik fél téved minden esetben,mikor az ellentétes álláspontot képvisel vele szemben,ő maga sohasem.Ezt látom,és azt is,hogy nem szereti,ha nem értenek vele egyet,ezt sokszor ilyen módon fejezi is ki a kommentjeiben.Bár már az utóbbiak,mintha finomodtak volna(ahogy neked is ír).Engem állhat ki a legkevésbé jelenleg(úgy érzem),el is nevezett az "ördög ügyvédjének",de mivel stílszerűen ezt latinul tette,még tetszik is.(Amúgy van egy ilyen című baromi jó film,láttad?)Na,mindegy,maradok ellenzékben!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.11. 16:13:55

@Catilina.: Majd beérik a srác. ma már egész emberi a hozzászólása, A filmet meg azt hiszem láttam. Nem kenő révész játszik benne?

Ping-Pong 2012.05.11. 16:35:12

@Catilina.:
"tévedhetetlen bibliamagyarázónak tartja magát" - Idézd már be, legyél oly szíves, hogy hol írtam ezt magamról :)

Egyébként az emberek általában abban a hiszemben vitatkoznak a másikkal, hogy a maguk igazságát erősebbnek érzik a vitapartnerükénél. Ez elég magától értetődő dolog.

"de mivel stílszerűen ezt latinul tette,még tetszik is." - Akkor mit szólsz Cicero egyik híres beszédjéhez, amely még a nevedhez passzol kis? :)

"Engem állhat ki a legkevésbé jelenleg(úgy érzem)" - Én is így érzem, hogy te így érezhetsz velem kapcsolatban, de hidd el, biztosíthatlak afelől, hogy ez nekem nem érzelmi kérdés, a vita "megnyerése" pedig nem presztizskérdés. Az "advocatus diaboli" címkét azért kaptad mert elég erőteljesen speciális JT-s tantételek mellett érveltél, méghozzá olyan burkoltan, (talán ál)csodálkozó kérdésekbe ágyazva, hogy ezt nem is szúrta ki mindenki.

"de mivel stílszerűen ezt latinul tette,még tetszik is." - Akkor mit szólsz Cicero egyik híres beszédjéhez, amely még a nevedhez passzol kis? :)

"Quo usque tandem abutere, Catilina, patientia nostra?" stb. :)

Ping-Pong 2012.05.11. 16:36:00

@sefatias:
Szerintem erre gondolt: Az ördög ügyvédje, 1997-es film, főszerepben Al Pacino és Keanu Reeves.
Régen láttam, nem rossz film, bár ami a címlapon van, az talán még jobb, elgondolkodtatóbb, stb. :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.11. 16:56:55

@Johnny Joker:" Mindenki együtt az állatokkal a földön ülve és gyümölcsöt eszegetve él nagy-nagy boldogságban? Grillezni nem fognak igaz? Max. zöldséget, mert hús nem lesz. Bár teljes értékű fehérje csak abban van, kivéve , gomba, szója, de ott dinnyét esznek :)"

Ezt melyik őrtoronyban olvastad?

Gab1985 (törölt) 2012.05.11. 17:50:05

@Johnny Joker: Bizony felfedeztek egy csomó exobolygókat (idegen föld szerű bolygókat) csillagászok. MOST ÉLÜNK A FÖLD SZERŰ BOLYGÓK KERESÉSÉNEK ARANYKORÁBA.... Nem hiába lőtték fel a Keppler űrtávcsövet. Ennek segítségével kutatja a föld szerű bolygókat a végtelen univerzumban a csillagász tudósok. A föld szerű bolygók közül a Gliese 581D csillag körül keringő föld szerű bolygó 3-szor akkora mint a föld, és olyan távolságban van a csillagától, hogy a lakhatósági zónán belül található, tehát nem túl forró, de nem is túl hideg ahhoz hogy élet és folyékony víz lehessen a bolygón.

Ping-Pong 2012.05.11. 18:04:13

@Gab1985:
Aha, tehát így lesz az Írásból sokat (kiragadva) idézett _földi_ reménységből marsi, jupiter stb. "reménység". Szóval inkább költesz egy apokrif mesét, a Biblia természetfölötti EGY reménységét lecserélve egy olcsó scifire egy űrutazgatós materialista paradicsomról, csak hogy ne kelljen beismerned, hogy az alkoholista Rutherford 1935-ban kapitális ostobaságot eszelt ki? És amelyhez az Őrtorony felekezet azóta is makacsul tartja magát?

Gab1985 (törölt) 2012.05.11. 18:10:42

@Ping-Pong: Figyelj drága barátom! Ha te engemet Jehova Tanúinak nézel akkor hatalmasat kell csalódnod, mert én NEM VAGYOK AZ!

Gab1985 (törölt) 2012.05.11. 18:14:03

És nem is leszek soha többet! Csak halkan megsúgom neked, hogy a Tanúknak fájdalmas csalódást okoztam azzal, hogy az Őrtorony Társulat tagjai leszek!

Nεω 2012.05.11. 18:16:01

@Gab1985:

Jehova TanúJÁNAK /szt+birtokos személyjel+részeshatározó ragja/ (feltételezem, hogy nem alkotol egy KFT egymagadban:-))

Azé szeretünk ám

Gab1985 (törölt) 2012.05.11. 18:17:57

@Ping-Pong: Ismerem én a Tanúkat úgy mint a tenyeremet! Ezek a báránybőrbe bújt ragadozó farkasok, csak lesben állnak, és várják, hogy kiket lehet még továbbra is félrevezetni a tanításaikkal. Én amikor külsősként elmentem a királyságterembe Sárospatakra, rosszullét fogott el, és azt hittem, hogy mindjárt hánynom kellesz.

Gab1985 (törölt) 2012.05.11. 18:19:12

@Τιμόθεος: De legyetek oly szívesek ne ragasszátok rám a "TANÚ" jelzőt! Jó??

Gab1985 (törölt) 2012.05.11. 18:22:18

@Johnny Joker: Johnny! Mutassál már be engemet a többieknek hogy én ki vagyok, mert "LE AKARTAK EGYESEK ENGEMET TÁMADNI TANÚRÁGALMAZÁSÉRT"

Gab1985 (törölt) 2012.05.11. 20:05:00

@Ping-Pong: Üdvözlöm az IGAZ HOZZÁSZÓLÁSODAT! Csak egyes vallási vezetők megfélemlítik a hívőket azzal a szlogennel, hogy " ELPUSZTULSZ, MEGSEMMISÜLSZ" Na ez egy olyan lelki megaláztatás, aminek következtében akár öngyilkosságba is menekülhet az illető. Ez egy megalázó tanítás a vallási vezetők részéről.

Gab1985 (törölt) 2012.05.11. 20:14:41

@Johnny Joker: Egy kérdésem lenne hozzád: Isten országában az emberek szaporodni és sokasodni fognak? Hangsúlyozom! Isten eljövendő országáról írok, nem a mennyországgal kapcsolatosan kérdezem tőled. TiuoBeoc, Én mindenkit szeretek, senkit sincs szándékomban se megbántani, megsérteni, megalázni! Én nem az a típusú ember vagyok!

Gab1985 (törölt) 2012.05.11. 20:16:08

@Τιμόθεος: A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatakról írok! :)

Gab1985 (törölt) 2012.05.11. 20:18:54

@Ping-Pong: Azt mondja alkoholista Rutherford! :D :D :D

Nεω 2012.05.11. 20:19:23

@Gab1985:

Ja ezt levágtam (írtad, hogy Sárospatakon voltál gyülekezetben), meg abból is, amilyen dialektusod van. Csak olyan érdekesen pakolod a toldalékokat...

babba1 2012.05.11. 22:18:30

@Ping-Pong: "Egyébként az emberek általában abban a hiszemben vitatkoznak a másikkal, hogy a maguk igazságát erősebbnek érzik a vitapartnerükénél. Ez elég magától értetődő dolog."

Gondolataim szerint, ami nem mindig helyes, a vita mindig meddő. Mert mind két fél a magáét hiszi az igaznak, és mindkettő inaszakadtáig védi is azt. Ezért gondolataim szerint, ami mondom, nem mindig igaz, az lenne a jó, ha úgy állnánk egy beszélgetéshez, hogy "nem biztos, hogy igazam van, de képes vagyok minden pro-kontra érvet ütköztetni magamban."

váró 2012.05.12. 13:11:56

Egy testvér gondolata:

"Az első ezer év alatt majd csak bámulom Uramat, Jézus krisztust.
Ezer év mulva majd megkérdezem: "Hol van Pál?" :D

Catilina. 2012.05.12. 15:54:07

@Ping-Pong: Ezt hidd el nekem,hogy rosszul érzed.Ez az érzés nálam csak a kommentjeiddel kapcsolatban alakult ki,amit már Sefatias is leírt,hogy miért.Az viszont,hogy te ilyen odaadással ,hittel kutatod és szereted az Atyát és Fiát,valamint az Írásokat,az a legfőbb értéked,és én ezt nagyon nagyon nagyra becsülöm mindenkiben,így benned is.Isten is biztosan értékeli,mert "csak kevesen vannak az igazak..."(Jaj,most ne kezdd el magyarázni,hogy azt nem is úgy kell érteni...:)))!A vita megnyerése pedig nekem se cél,mert az nem volna keresztényi,mert csak a szeretet épít,és én inkább ezt követném.
És hogy meddig élek még vissza a türelmetekkel??(ahogy Cicero kérdezte Catilinától-tudom,hogy te érted,csak a többiek miatt írtam le)Hááát nem is tudom...:)))))

Mark Tailor 2012.05.12. 17:40:54

@sefatias:

De ettől még nem biztos hogy neki van igaza. Az értelem és igazság nem biztos hogy mindig kéz a kézben járnak. Nem szabad felülni a látszatnak a megnyerőnek tűnő, aprólékos érveléseknek.

Mark Tailor 2012.05.12. 17:57:12

@Ping-Pong:

"Először is nem hinném, hogy az áteredő bűntől megsebzett bukott emberi természet vágyálmaiból kéne levezetni az üdvösségről való teológiát, mondván amire az ember első ránézésre vágyik, az lenne Isten akarata. JT-i materialista paradicsoma lényegében ebből indul ki."

Szerinted az édenkert egy "materialista paradicsom" volt, ahol csak az "eszem-iszom" körül forgott minden ?

Ping-Pong 2012.05.12. 18:04:24

@Mark Tailor: Hol mondtam én ilyet?

A trükk az, hogy az édeni állapotot nem annak kell tekinteni mint valami olyan "tervnek", amely karóhoz Isten köti az ebet, hanem az a fejezet, hogy olyan mint egy regényben, amikor az elején leírják, hogy honnan származik a bonyodalom. Például a későbbi főhös csecsemőként bekerül egy olyan családhoz, amiről nem tudni, hogy az apja ősi haragosa. Ez nem jelenteni azt, hogy a "sztori" vége az kell, hogy legyen, hogy a főhös visszatér az eredeti csecsemőkori verziójába, hiszen az csak az expozíció volt :)

Istennek eleve az "eredeti szándéka" (én inkább úgy mondanám, hogy örök terve), ami végül bekövetkezik. Tévedés azt hinni, hogy a bűnbeesés előtt az emberek életformája olyan volt, mint amilyen a megígért paradicsomban (vagyis a földre leszálló mennyországban) lesz. Az ember, mint testtel bíró élőlény lényégénél fogva halandó, ha a lelke örök is. Persze az első emberpár a bűnbeesés előtt mentes volt halál kényszerétől. A halál kényszerétől való mentesség viszont nem teljesen azonos a halhatatlansággal. Tehát az első ember bűn nélkül is meghalhatott volna, ha az élettel összeegyeztethetetlen helyzetbe kerül (pl. vízbe fullad, túl magasról leesik, levágják a fejét). Az erőszakos halálra tehát lett volna lehetősége. Ez következik tehát testi mivoltából. A halál kényszerétől való mentesség azt jelenti, hogy az ember (és valószínűleg az egész élővilág) számára ismeretlen lett volna a természetes halál (elöregedés) és a betegség. Meg kell határozni, miben állt az emberi halhatatlanság adománya: az ember eredeti állapotában „képes nem meghalni" (posse non mori). Ui. az igazi halhatatlanság, vagyis, hogy valaki „nem képes meghalni" (non posse mori), csak Istenben van meg. A romolhatatlan test felöltése mindenkepp valamiféle átváltozást feltételez; ha nem halált es föltámadást, akkor legalább is elváltozást, ahogy erről az 1Kor 15,50-54 beszel. Azaz Ádámnak is át kellett volna változnia, meg ha bűntelen maradt is volna. Vagyis Isten az embernek eleve természetfeletti (ezzel nem azt mondom, hogy anyagtalan) szerepet szánt, és az ember megfelelő idő után úgy hagyta volna el a természetes világot, hogy nem kellett volna keserves haláltusát vívnia, és testét nem látta volna romlás. Azonban Isten számára a bűnbeesés nem volt váratlan esemény, a megváltás es üdvözítés isteni tervébe „bele lett kalkulálva”.

Vagyis Isten előre lát mindent (tán nem mindentudó?), és a megváltási terv sem csak a bűnbeesés után született:
„Ő [ti. Krisztus] a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén jelent meg tiértetek.” (1Pt 1:20)
„Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben.” (Ef 1:4)
És se Isten, sem a szándéka nem változik, hiszen a változás tökéletlenséget feltételez. Az apostol így ír az Istenről:

„…akiben nincs változás, még árnyéka sem a változásnak.” (Jakab 1:7)

Ping-Pong 2012.05.12. 18:05:52

@Mark Tailor: Na látom, általánosságban fúrod az érvelésemet ilyen "nem biztos, hogy igaza van" szöveggel. De hát ez épp így elmondható szeretett főnökeid "megnyerőnek tűnő, aprólékos érveléseiről" is, nemde?

Mark Tailor 2012.05.12. 18:07:07

@Johnny Joker:

Én nem szeretnék örökké élni tökéletes körülmények között a földön. Dögunalom lenne úgy 1-2 csilliárd év múlva.

Korlátoltság barátaim. Ez olyan lenne, mint hogy most arra vágyunk, hogy "bárcsak ne foglalkoznék ilyen kérdésekkel, hanem egy kis tanyán, a családommal Istent imádva, boldog tudatlanságban (tehát nem tudod h hülye vagy), eléldegélhetnék békességben, blabla... Igen, ha mindenki így gondolta volna, még mindig a földet túrnánk, és még azt sem tudnád, hogy hülye vagy... EZ cserébe a boldogságét???? Kösznem."

Mi volt Isten szándéka azzal, hogy Ádámot és Évát egy szép kertbe helyezte, a Föld nagyobb területe pedig még nem volt édeni ? Vajon mi lehet a magyarázat ? A jelenleg kihasználatlan agykapacitásunkkal mi lehetet JHVH szándéka ? Az, hogy unatkozzunk csilliárd éveken keresztül ?

Mark Tailor 2012.05.12. 18:10:19

@Ping-Pong:

Úgy vélem te vagy itt a főideológus, aki terelgeti az itteni "nyájat" egy másik "igazság" felé.
Ne lepődj meg, ha ellened érvelek. :)

Ping-Pong 2012.05.12. 18:15:32

@Mark Tailor:
"Mi volt Isten szándéka azzal, hogy Ádámot és Évát egy szép kertbe helyezte, a Föld nagyobb területe pedig még nem volt édeni ? Vajon mi lehet a magyarázat ?" - Figyelj, most tényleg ezekkel a JT-s álkédérdésekkel akarsz minket fárasztani? Feltűnhetett volna már, hogy ezeken túl vagyunk.

Inkább én kérdezek: Szerinted Isten valóban mindentudó? Egyetértesz azzal, hogy nincs olyan dolog, tény, lehetőség, történés stb. akár legyen a múltban, jelenben, a jövőben amiről aktuális ne tudna? Ha így van, szerinted Isten ne tudta volna előre, hogy az ember elbukik? Miért mondja az Írás, hogy Isten ELEVE áldozatul rendelte a Fiút (Rm 3:25, ld. még 1Pt 1:20)?

Miféle buta logika egy ilyen "mi lett volna ha" hipotetikus kérdésre felépíteni az üdvtörténetről való teológiát, ha egyszer lehetőségekről eleve csak emberi értelemben beszélhetünk, Isten mindentudó, és nála csak bizonyosság van?

Hol olvastad a Szentírásban azt, hogy a Krisztus vére árán megváltottak egyszerűen CSAK az édeni állapotot kapják vissza?

"A jelenleg kihasználatlan agykapacitásunkkal mi lehetet JHVH szándéka ?" - Ezzel törököt fogtál: hu.wikipedia.org/wiki/Az_agykapacit%C3%A1s_10_sz%C3%A1zal%C3%A9k%C3%A1nak_m%C3%ADtosza - Mellesleg meg, miféle materialista álláspont ez, hogy az emberi elmét egyszerűen csak a fizikai agy működésével azonosítod?

Ping-Pong 2012.05.12. 18:17:12

@Mark Tailor:
Nem vagyok én semmilyen "főideológus", egyszerűen csak társszerző, aki leírja azt amit legjobb tudomása szerint igaznak vél. Tán te nem pont utóbbit teszed? :)

"Ne lepődj meg, ha ellened érvelek. :)" - Nem lepődtem meg :) De azon igen, hogy ezt az "vigyázzatok vele" jellegű utáltatást "érvelésnek" kívánod feltüntetni.

Mark Tailor 2012.05.12. 18:19:34

@Ping-Pong:

A trükk az, hogy az édeni állapotot nem annak kell tekinteni mint valami olyan "tervnek", amely karóhoz Isten köti az ebet, hanem az a fejezet, hogy olyan mint egy regényben, amikor az elején leírják, hogy honnan származik a bonyodalom. Például a későbbi főhös csecsemőként bekerül egy olyan családhoz, amiről nem tudni, hogy az apja ősi haragosa. Ez nem jelenteni azt, hogy a "sztori" vége az kell, hogy legyen, hogy a főhös visszatér az eredeti csecsemőkori verziójába, hiszen az csak az expozíció volt :)

Miért lenne ez trükk ? Isten szándéka nem változott, csak átmeneti kitérőt kellett tenni bizonyos lázadó személyek miatt. A földi örök élet bizony meg fog valósulni:

 "Az igazságosak öröklik a földet,
És örökké rajta lakoznak."

A többi pedig a mennyben él örökké, akiket Jehova elhív. Bírók és királyok lesznek Jézussal együtt: Jel20:6

Nincs ebben semmi kommunista materializmus, nem tudom miért irritál téged a Biblia tanítása.

Mark Tailor 2012.05.12. 18:23:55

@Ping-Pong:

Talán te nem szálltál vitába azonnal azzal, aki egy kicsit is hajlott egy bibliai JT-tanítás felé, pl. egy kicsit feljebb Gab1985 ?

Ping-Pong 2012.05.12. 18:29:52

@Mark Tailor:
"Miért lenne ez trükk ?" - A trükk szót nem trükközés értelmében használtam, hanem kb. olyan értelemben, hogy "a pofon egyszerű megoldás egyszerűen az" stb.

Azt a Szentírás sehol nem tanítja, hogy az üdvösség egyszerűen az édeni állapot restuarációja lenne.

"A földi örök élet bizony meg fog valósulni" - Hja, méghozzá úgy, hogy az égi Jeruzsálem alászáll az új földre, és a menny és a föld nem két különböző Őrtornyos kaszt osztályrésze lesz, hanem fedni fogják egymást.

"Az igazságosak öröklik a földet" - Aha, ezek szerint a "felkent" főnökeid nem igazságosak?

A Jel 20,6 nem sajátlag a 144000-ről szól, hanem mindazokról a vértanúkról, akiknek részük van az első feltámadásban. Más-más ismérvek vonatkoznak rájuk. A száznegyvennégyezerről írva van, hogy szűz férfiak, izraeliták, az egyház zsengéje. A nagy sokaság pedig minden nemzetből, és a nagy nyomorúságból jövet megmosta ruháját a Bárány vérében. Ha valakire illik a Jel 20,4 ("azoknak lelkeit, akiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért" stb), akkor ez inkább a nagy sokaság, mint a 144000. Persze megértem, hogy a főnökeid mindent elkövetnek, hogy mégis összekössék a két csoportot, de ezen igyekezetük nem éri el a konkrét bibliai bizonyíték szintjét, hanem sok emberi összekötőszöveget igényel. Az összes igaz keresztények tágabb értelemben Istennek és Krisztusnak papjai, mert életük állandó jóillatú áldozat Isten előtt.

Az ilyen "mi lett volna ha" típusú kérdésfelvetésnek semmi értelme nincs az Isten és a Biblia szemszögéből: "lehetőségekről" csak pusztán emberi szemszögből tudunk beszélni, Isten lényét és tulajdonságait is figyelembevéve már nem. Isten tévedhetetlenül (előre) látja a tetteinket és a döntéseinket, máris értelmét veszti a "lehet". Hiszen e megközelítésben csak bizonyosság létezik, noha nyilván csak Isten számára.

Ja, és persze nem vetted figyelembe, hogy nem önmagában a földet tagadjuk, hanem a mennytelenített földet, és azt, hogy a menny az egy örökre különálló egy másik kaszt számára kiutalt hely lenne. Ezért kéne elolvasnod legalább ezt: keresztenyek.hu/download/h_menny.pdf

"Nincs ebben semmi kommunista materializmus" - Én annyit állítottam, hogy a materialista, földi paradicsom képe legalábbis hasonló, a megvalósult kommunizus utópiájához hasonlít.

"nem tudom miért irritál téged a Biblia tanítása." - Mármint a Szentírásnak az 1935-ben bevezetett Őrtornyos értelmezése? Ez nem "irritáció" kérdése, egyszerűen csak nem tartom igaznak, méghozzá okkal.

Mark Tailor 2012.05.12. 18:30:14

@Gab1985:

"Csak egyes vallási vezetők megfélemlítik a hívőket azzal a szlogennel, hogy " ELPUSZTULSZ, MEGSEMMISÜLSZ"

Ezt az ijesztgetést a JT-k maguk találták ki, vagy esetleg a Bibliából vették ?

Pl a békés Jézus mit is mondott a hajthatatlan, ellenálló embereknek ?

„Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Betsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna a bennetek végbement hatalmas cselekedetek, ők már rég megbánást tanúsítottak volna zsákruhában és hamuban. 22 Ennélfogva azt mondom nektek, hogy Tírusznak és Szidónnak elviselhetőbb dolga lesz az ítéletnapon, mint nektek. 23 És te, Kapernaum, talán az égig fognak felmagasztalni? A hádeszig szállsz alá; mert ha Szodomában történtek volna a benned végbement hatalmas cselekedetek, mind a mai napig megmaradt volna. 24 Azt mondom tehát nektek: Szodoma földjének elviselhetőbb dolga lesz az ítéletnapon, mint neked.” Máté11:21-24

Félniük csak azoknak kell, akiknek van miért.....

Jeremiást szerinted miért bántották és vetették börtönbe, verembe.

Ping-Pong 2012.05.12. 18:33:11

@Mark Tailor: Az a fickó nem hajlott a JT tanítása szerint, hiszen az ő Őrtorony státusza speciel "hitehagyott", ami alapján neked gyűlölnöd kéne őt: jehovatanui.blog.hu/2011/02/14/gyulolnunk_kell_a_hitehagyottakat

Mellesleg ember, ha nem tűnt volna fel, én konkrét érveket alátámasztva válaszoltam a felvetésére, te meg elkezdtél engem utáltatni, azt sugallni, hogy ne hallgass erre, mert úgysincs igaza. Utána meg azon röfögtél egy kört, hogy én vagyok a "főideológus". Ezt hívják a személy betámadásának, vagy egyszerűbben személyeskedésnek.

Mark Tailor 2012.05.12. 18:33:11

@Ping-Pong:

Most miért vagy ilyen feszült ?

A Biblia tanítja hogy lesznek akik a földön élnek örök életet, és lesznek akik a mennyben. Nevezheted akár két kasztnak is, ha neked így tetszik.

Ping-Pong 2012.05.12. 18:37:51

@Mark Tailor:
"Most miért vagy ilyen feszült ?" - Ezt így is mondhattad volna: "Nem tudok mit mondani arra, amit leírtál, ezért elkezdek a szívedben kotorászni, bár magam sem hiszem, hogy lesz akkora idióta, aki ezt a sivalkodást érdemi válasznak fogja tekinteni."

"A Biblia tanítja hogy lesznek akik a földön élnek örök életet, és lesznek akik a mennyben." - A Szentírás tanítása szerint egyféle reménység van (Efézus 4:4), AZ a föld, amelyre az üdvözültek teste feltámad, az pedig nem EZ a föld lesz (hiszen az elenyészik, ld 2Pt 3:10-13), hanem az az új föld, amelyre alászáll az új ég, a mennyei Jeruzsálem (ld. Jel 21. fejezet), ezzel beteljesítve az Ef 1:10-et, vagyis a menny és a föld egybeforrását. Ha pedig a menny és a föld megszűnik két külön helynek lenni, akkor eleve értelmezhetetlen lesz kétféle kasztról beszélni. Ebből az egyféle reménységből és ebből pedig nem valami 1935-ben feltalált másodosztályú kaszt marad ki, hanem a gyilkosok, méregkeverők stb.

Mark Tailor 2012.05.12. 18:39:01

@Ping-Pong:

Nekem ne érvelj 3 méteres hosszúságban, mert nem érdekel. Ismerem az ilyen szédítő trükköket.

„Utána meg azon röfögtél egy kört, hogy én vagyok a "főideológus". Ezt hívják a személy betámadásának, vagy egyszerűbben személyeskedésnek."

A főideológus embernek számít, aki röfög az egy disznó. Szerinted melyik ezek közül a személyeskedés ?

Mark Tailor 2012.05.12. 18:42:08

@Ping-Pong:

Na látom veled nem igazán lehet szót érteni a begyakorolt JT-ellenességen és "cáfolaton" kívűl.
Ha megkérhetlek kímélj meg magadtól. Bár sejtem hogy itt fogsz lihegni a nyakamban és minden szavamra fogsz rittyenteni valami ellentéteset......

Ping-Pong 2012.05.12. 18:43:27

@Mark Tailor:
"Nekem ne érvelj 3 méteres hosszúságban, mert nem érdekel." - Hát igen, ha úttörözés helyett kicsit többet koptattad volna az iskolapadot, elolvastál volna néhány kötelező olvasmányt, most nem törne bele a fogad 2 bekezdésbe.

"Ismerem az ilyen szédítő trükköket." - Vagyis inkább megakadályozod, hogy egyáltalán megértsd amit írok (ezért is nem tudsz arra érdemben felelni), mert felekezeti tévtanod olyan erősen belédgyökeredzett, hogy saját épsége érdekében, ha mást nem tehet, megakadályozza, hogy az őt veszélyeztető antivírus-program elindulhasson. Így az indoktrináció rendkívül mély és napról-napra megismételt foka, valamint a "csakazértis kitartok" konok hozzáállása megakadályoz a korrekt tárgyilagos összehasonlításban, értelmes átgondolásban.

"A főideológus embernek számít, aki röfög az egy disznó. Szerinted melyik ezek közül a személyeskedés ?" - Átvitt értelemben az olyan ember szavaira is szokták mondani, hogy röfögés, akinek szavaiban nem sokkal több a tartalom, mint egy disznó röfögésében. Egyébként szaladj neki még egyszer, hátha egyszer megérted, hogy mit kifogásoltam.

Mark Tailor 2012.05.12. 18:50:59

@Ping-Pong:

Te így értelmezed-nyilván kölcsönzött értelmezésből- a JT-k pedig nem.

Náluk is meg van a mennyei Jeruzsálem magyarázata, de hála Istenek nem onnan vették, ahonnan te.

Ha megkérhetlek, kímélj meg a jövőben magadtól. Köszönöm !

Mark Tailor 2012.05.12. 18:55:37

@Ping-Pong:

Rendben. Jól látható az ideológia, a mainstream vonal.........

Ping-Pong 2012.05.12. 18:56:08

@Mark Tailor:
Ezzel a sértett hisztizéssel alighanem itt nem sokra mész.

"Ha megkérhetlek, kímélj meg a jövőben magadtól." - Óha, alighanem te jöttél ide. Ha nem bírod a strapát, nem kötelező itt lenni. Például mehetsz Őrtorony kiadványokkal házalni, hátha találsz pár vakegeret, aki még bedől ennek a módszernek: m.cdn.blog.hu/je/jehovatanui/file/Az%20%C5%90rtorony%20betan%C3%ADt%C3%A1si%20elj%C3%A1r%C3%A1sa.pdf

És azt legalább beírhatnád a jelentésbe, ezt pedig nem díjaznák az elöljáróid, hogy ilyen "hitehagyott" "mocsok" oldalakat látogatsz.

babba1 2012.05.12. 21:14:35

@Mark Tailor: Barátom, engedd meg, hogy szóljak néhány szót. A Jt-k főleg kölcsönzött ideológiát tanítanak. Ha voltál már a Bételben, vagy ha oda figyelsz arra, hogy bruklinban mit tesznek, akkor láthatod, hogy akkora könyvtáruk van, hogy más csak szégyelheti magát azt látván. :o) És biztosan tudod, hogy az a saját magyarázatuk szerint az ENSZ-be is azért léptek be, hogy a könyvtárat használhassák. Mikor el jössz majd a tanúktól, és egyre több más könyvet is fogsz olvasni, látni fogod, hogy milyen sok helyről ollóztak. Persze nem csak azért, hogy magukat igazolják, hanem hogy főleg ellenérveket használjanak. A ping-png szavait olvasd el mégegyszer. Lassan, és alaposan. Nem bántani akart, hanem egy nagyon is Isten általi tettre szólit. MInden érvet, amit hallassz, ütköztess magadban. NYugodtan, és megfontoltan. Az életedről, a gondolataidról, és tetteidről neked kell számot adni, és neked kell vele együtt élni. Hidd el, bármi történik veled, az szervezet mossa kezeit...:o( Áldás, béke. :o)

destru 2012.05.12. 21:22:29

@Ping-Pong:Ne nehesztelj rá,csak méreckedik ,milyen magas.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.12. 22:38:21

@babba1: @Mark Tailor: "Hidd el, bármi történik veled, az szervezet mossa kezeit."

Ez valóban így van. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy nem vagy más csak egy darab fa, amit simán eldobnak ha már nem kell. Nem mérlegelve a következményeket, az érzéseidet, vagy az eddig végzett szolgálatodat. A szervezet nem vállal felelősséget sem érted, sem a saját döntéseiért.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.13. 08:37:57

@Kelemen78: A kereszténység arról is szól, hogy elhagyjuk azokat a szokásokat, amiket a világ gyakorol.
a világ egyik szokása, hogy átmennek a zebrán. vagy még sorolhatnám. szerinted a születésnap ünneplése mivel más, mint mondjuk egy szalagavató, vagy ballagás?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.13. 08:46:46

@Kelemen78: nem baj az. annak nevezi aminek akarja. az első században is voltak akik annak nevezték.

"Isten szándékát lekommunistázni eléggé materialista gondolkodásra vall. "

érdemes lenne utánaolvasnod a kommunizmus, és az azt pénzelő szabadkőműves vallás végső céljainak. meglepődve fogod tapasztalni, hogy te is abban hiszel amiben ők

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.13. 09:05:10

@Kelemen78: "Találkoztál már mondjuk olyannal hogy Timóteusz vagy Péter születésnapot tart ?"

te találkoztál olyannal, hogy pál vagy timóteusz ballagásra, vagy szalagavatóra megy?

"A ballagás ellen nincs kifogásom (ha helyes mederben folyik) bár néha kívánnivalót hagy maga uán. Szalagavatóval sem lenne gond, ha a általában nem a lerészegedésről (tanárok is) és a lányok molesztálásáról szólna. Természetesen nem mind ilyen, csak a többség. Nem hiszem, hogy egykoron pl. az apostolok gyerekeit elengedték volna a szüleik ilyen alkalmakra."

Ha szerinted az apostolok nem engedték volna el a gyermekeiket ilyen alkalmakra, akkor a vének miért engedik el a gyerekeiket ma? Arról nem is beszélve, hogy mi a különbség a szülinap, és a ballagás megünneplése között? semmi. pontosan ugyanúgy zajlik mindkettő. és az, hogy a bibliában csak két szülinapi buli van megemlítve, és az is rossz fényben, az nem jelenti azt, hogy ez érv. Ez csak valószinűsítés, de nem bizonyíték. A hitünknek pedig nem valószinülegeken, hanem biztosítékokon, tényeken kell alapulnia

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.13. 09:09:39

@Kelemen78:"Te is egy kommunista-szabadkőműves eszmének hiszel és nem a Bibliának ?"

én a bibliának hiszek. Annak amit abból olvastam. Csakhogy nem biztos, hogy ez egyezik azzal, amit Isten is akar velem. Én csak bízom abban, hogy ezt fogom megélni. De vigyázz mert nagyon egyoldalúan nézed a világot! Én húsz éve nem ünneplem a születésnapomat, és nem is fogom. De ez nem azért van, mert jók ellene az érvek, hanem egyszerűen nem szeretem az ilyen alkalmakat. De ha valaki úgy érzi, hogy megtartja, hát tegye. nem látom szentírási okát annak, hogy tiltakozzak ellene.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.13. 09:20:02

@Kelemen78: ja és ha tudni akarod, hogy mi köze a hitednek, egy szabadkőműves-kommunista eszméhez, akkor menj a Youtube-ra. és üsd be a keresőbe, hogy Russel sírhelye. nézz meg pár videót, és utána gyere vissza ide, és kérdezz.

bereabeli 2012.05.13. 09:29:28

@Kelemen78:

Kedves Kelemen78 !
Én harmadik generációs tanú voltam, és a tanúk élvonalához tartoztam minden tekintetben. Rájöttem, hogy minden ember aki tanú lesz úgy lesz tanú, hogy simán elhiszi amit mondanak neki, meggyőződésnek azt hiszik, hogy a társulat kiadványait kutatják, pedig a meggyőződés nem ezt jelenti. Van lehetőség számodra is megvizsgálni azt a görög szöveget, melyből az Új Világ Fordítás készült. Ott nem ír sehol házról házra munkáról, hanem nyilvánosan, és házaknál való tanításról. Ez nem ugyanaz, mert nem voltak soha kéretlen vendégek egy háznál , hanem meghívták őket, mert többet akartak tudni ez ügyben. Én a feleségemmel együtt kb. 7 hónapja alaposan kutattunk és kutatunk mindent amit a Társulat állít. Kérlek írd be a bal oldalon levő keresőbe, hogy "bereabeli" és olvasd el lassan, becsületesen a kutatásunk eredményeit, és utána várom a válaszaidat, kérdéseidet. Ha valaki úgymond be volt ágyazva Jehova Tanúi szervezetébe, én be voltam, ám Jézus felhívta a figyelmünket néhány fontos kérdésre, mely az életünket érinti, a tiedét is, ezért kell a kutatás !!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.13. 09:36:13

@Kelemen78: "Ennek ellenére mégis szabadkőműves-kommunstiázol. Válogasd meg a tanítómestereidet."

:) mintha magamat látnám néhány hónappal ezelőtt! :) Kedves Kelemen olyan sok információ van amiről nem tudsz, hogy el sem hiszed! A látóköröd neked is kissé szűk. Tágitsd ki! olyan tudás hiányzik belőled, ami segítene választ kapnod a miértekre. Ha ráérsz olvasgass itt. Nagyon sok új dologgal találkozhatsz. de semmit ne higyj el. Mindennek járj utána. Na én megyek összejövetelre. Ne tünj el. délben gyere vissza, és folytatjuk.

bereabeli 2012.05.13. 09:49:03

@Kelemen78:

Nem egyoldalúan, hanem alaposan vizsgáltam, és ez alapján mondom, nagyon sok a pontatlan, és egyházak szájíze szerint eltekert fordítás, ezért látod amit látsz. Olvasd el a "végelszámolás"-t a mellékleteivel, és majd utána írjál bármi választ. Hidd el az a világ, melyben élsz, számomra alaposan ismert, ezért ne próbálj társulati bemagolt sablon szövegekkel operálni, mert nem csak azok a tények tények, melyet a társulat önhatalmúlag annak kiált ki, hanem rengeteg tény, és bizonyíték van, melyet nem fogad el, mert megdőlne a Vezető Testület hatalma. Kérlek olvasd el, és csak utána írjál bármit is, ha szeretnéd, hogy itt bárki komolyan vegyen !!

bornagain 2012.05.13. 10:15:46

@Kelemen78:
Papolhatsz itt bármennyit, Te és a hozzád hasonlók lejárattátok magatokat - az Ortorony tákolmány osszedolése csak ido kérdése! :D

Ping-Pong 2012.05.13. 10:38:22

Ezt a fickót haggyátok, ez egy régi betyár az Index Fórumról. Időnként új és új nickkel bukkan fel, pár hónaponta, amikor kiengedik a diliházóbl. Nem egy nyitott szellemű vitázó, hanem egy echte troll. Éppen ezért, mivel nem normális párbeszéd a célja, hanem a provokálás, ezért marad tiltva, bár nyilván időnként megkísérel majd új nicken berontani. Ha valaki mégis van olyan mazochista, hogy az ő társaságára vágyik, javaslom az Index Fórumot. Egy kis olvasnivaló:

A bértollnok ismérvei
Kirajzott(-ak) a bértollnok(-ok), másként "ásnak a vakondok".

Minél jobban illenek vitapartneredre az alább listázott kritériumok, annál valószínűbb, hogy megbízásból vitatkozik veled.
A bértollnok ténykedésének valódi célja nem a nyugodt érvelő vita, amiben esetleg ő is meggyőzhető, hanem a feladat végrehajtása, amivel megbízták. Ha ő maga saját megbízója, akkor egy elvakult megszállottról van szó.

A bértollnoklás fő problémája a hitelesség látszatának megőrzése és a hatékonyság közötti egyensúly megtalálása. Ha ugyanis a hatékonyság kerül előtérbe, túlzottan látványosan agitál, akkor a bértollnok túl hamar lelepleződik. Ha pedig hitelesen alakít egy normális vitapartnert, akkor csak minimális hatékonysággal tudja ellátni feladatát. Tapasztalataim eddig más fórumokon gyűjtöttem. Az alábbi kritériumokat esetleg majd bővítem a jövőben, új tapasztalataim fényében :-)

1. A bértollnok sokat ír, nyüzsög. Egy bértollnok munkáját a feladatára fordított ideje alapján lehet értékelni. Általában sokkal több időt tölt a fórumokon, mint az átlag fórumozó. Sok esetben olyan, mintha nem lenne valódi munkahelye (és gyakran tényleg nincs). Általában rövid, de nagy számú üzenettel, hozzászólással dolgozik, egyszerre több témában, mert a hosszú, nehéz érvelés nem hatékony a feladat szempontjából. Gyakran el sem olvassa az írásokat, véleményeket, mert az megint nem hatékony. Elég neki, ha kideríti hol áll az illető a feladatához képest és mi a fő érve. Ha megvan neki erre a séma, akkor jó, ha nincs, akkor továbblép.

2. A megbízása szempontjából fontos kérdésekben a bértollnokot általában lehetetlen meggyőzni és a mindenki számára nyilvánvaló tények és érvek sem hatnak rá.

3. A bértollnok kerüli az érvelő vitát. Ha mégis belemegy, és egy ilyen vita végén az érvei alulmaradnak, akkor eltereli a szót, személyeskedik, sértegeti a vitapartnerét, vagy elhallgat, de a legritkábban ismeri be, hogy a másiknak igaza van.

4. Ha egy vitában mégis kiderül, hogy a bértollnok egy állítása vagy érvelése téves, ez nem zavarja abban, hogy egy másik vitában ugyanazt az állítást vagy érvet ugyanúgy előhozza.

5. A bértollnok vitamódszere gyakran logikátlan, érthetetlen, legalábbis a vita előrehaladtával ilyenné válik, ha partnere jobban érvel, mint ő. Úgy tesz, mintha nem értené a másik fél érveit, vagy azokat nem írták volna le, vagy másik fél szájába ad olyan állításokat, amiket az nem mondott, még csak burkoltan sem. Nem lehet vele végigvinni egy világos logikájú fonalat az igazsag eldöntésére vagy a legvalószínűbb következtetés közös levonására.

6. Minthogy a bértollnok nem egy koherens értékrend, szempontrendszer szerint érvel, hanem a megbízási feladata szerint, ilyen nem is tud kiviláglani a hozzászólásaiból. Ami kiderül, az vagy zavaros, vagy primitív és sivár.

7. Komoly vitát általában nem kezdeményez, inkább provokatív témákat vet fel.

8. A bértollnok feladata lehet csupán a zavarkeltés, a normális, érvelő vita megakadályozása. Ilyenkor beleszól egy nyugodt vitába, majd provokál, sérteget, és igyekszik érzelmi síkra terelni azt, hogy vitapartnereit kibillentse nyugalmukból, hátha azok elragadtatják magukat, kiborulnak és olyat írnak, ami hitelteleníti mondandójukat.

9. A bértollnoknak lehet pusztán az is feladata, hogy a ténylegestől eltérőnek láttassa egy-egy állítás támogatottságát, s ezzel befolyásolja a tájékozatlan olvasókat. Ennek a módszernek a megbízó szempontjából akkor van értelme, ha több bértollnok van és-vagy több példányban agitálnak.

10. A bértollnok előszeretettel vitázik újoncokkal és gyengén érvelő és-vagy heves vérmérsékletű partnerekkel (amelyek között lehet ő maga is, más név alatt). Az újoncokról igyekszik minél előbb kideríteni, hogy a feladat szempontjából hol állnak, hogy kigondolhassa a náluk alkalmazandó taktikát. A gyengén érvelő és -vagy heves vitapartnereket azért kedveli, mert őket könnyebb olyan helyzetbe hozni, hogy hibázzonak és ártsonak a saját ügyüknek.

11. Ha a bértollnok két vagy több példányban van jelen egy vitában (különbőző nevek alatt), akkor az a személyisége, amelyik a feladat szempontjából a negatív oldalon van, nos az általában alulmarad a vitában, vagy lejáratja magát és így a nézeteit is. Ha két partner gyakran vitázik egymással, hasonlít a stílusuk és általában ugyanaz (a nézet) marad alul a vitában, vagy járatja le magát (és a nézeteit), nos ott érdemes megfontolni ezt a kritériumot.

12. Ha a bértollnok már túlzottan elhasznált egy nevet vagy lelepleződik, akkor megjelenik más néven. Ha valaki odafigyel, akkor stílusa alapján is fel lehet ismerni.

Ha lehetetlenné válik az értelmes, érvelő vita, akkor érdemesebb azt berekeszteni, akárhogy provokál a másik fél, és az olvasóra bízni annak megítélését, hogy kinek van igaza.

bereabeli 2012.05.13. 11:04:19

@bereabeli:

"Jajj ez a Kelemen, már megint olyan eleven" !!
Csak éppen magánban írogatod, hogy elolvastad !
Ugyanmááá..........harmincnehány oldalt+még el is gondolkodtál ahogyan kértem ??
Na figyelj embörke; a helyi véneken keresztül a KÖF-ön, és a KEF-en, és a Fiókbizottságon át mindenkinek elküldtem, és el is olvasták, de egyik pontot sem voltak képesek cáfolni !!

Embörke !! Olvass, olvass no bla bla, meg okoska törpözés, annak mindig fejre esés a vége !!

22. az Elem. 2012.05.13. 11:32:17

@Catilina.:
Ne érezd magad ellenzékben egyedül, én is veled vagyok és a nagyképű mindent-tudó-ható emberek már alapból taszítanak.
Valahol volt egy nagyon jó mondat: mindenkinek igaza van (a sajátja), egyedül annak nincs igaza, aki azt mondja nálam a teljes igazság.(természetesen nem mondják ezt ki, hanem - "hol írtam én ilyet?" cinizmussal kérdeznek vissza - csak gondolják).
Szerintem, neked is és nekem is az volt a bajunk a szervezettel, hogy mindenre mindig volt "igaz" válasz, úthenger-válasz, egy bizonyos gondolkodási, felfogási rendszeren belül.
Nekem a "SÖTÉT HÁTTERŰEK" semmiben nem különböznek azoktól mint ahonnan menekültem, ezért nem tudnak megnyerni. Mert nem csak az a lényeg, hogy mit írnak hanem az is ahogyan.
Nyelvészkedhetnek (ezt utálom a legjobban), érvelhetnek tudományosan mégis ugyanaz az úthenger stílus, csak a másik oldalról.

Elegem van az úthengerekből.

ÜDV

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.05.13. 11:47:13

@twenty-two years: Egyrészt ne általánosítsunk... se a "sötét háttérrel kommentezőket", se másokat... (na jó csak az uniformizált JT-t ;-) Másrészt a "sötét hátterűek" nem közösítenek ki, ha nem értesz velük egyet, nem szakítják szét a családodat, nem taszítanak depresszióba, nem mondják meg mit hogyan csinálj, hogyan töröld a segged, stb, stb, hanem csak legjobb tudásuk szerint próbálnak segíteni a keresőknek... amit valaki vagy elolvas, vagy nem, ha nem szeretné. A választás szabad, és lehet hozni az ellenérveket is. Ezért én ezt nem nevezném úthengernek.

Persze a stílus is számít nem csak a tartalom... de hát kinek a pap...

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.05.13. 11:50:52

@twenty-two years: "Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." -Jókai Mór

Catilina. 2012.05.13. 12:54:10

@twenty-two years: Köszönöm szavaidat,pontosan megfogalmaztad azt,amit én is az efféle"majd én most jól megmondom az igazságot" jellegű kommentekkel kapcsolatban éreztem,meg azt,hogy ha azt valaki nem érti-vagy nem ért egyet vele-,akkor primitív,és hallgasson.
Néha én is nyelvészkedtem kicsit(azért remélem nem utálsz nagyon:)))),de csak mikor úgy éreztem,hogy valamiben nincs teljesen igazuk.
De én is egyetértek veled abban,hogy nem ez a lényeg.A mi drága Atyánk,az Ő Fia és az egymás iránt érzett szeretetünk a mérce,erről megvagyok győződve,nem pedig az,hogy értünk-e az ógörög nyelvészethez meg egyéb tudományokhoz.Persze nem baj,ha valaki ért ezekhez,nem a primitívséget reklámozom,engem is és biztos téged is sok minden érdekel,de fontos,hogy a többlettudásunkat milyen módon hozzuk mások tudomására.
Tanárként sem akarok sem mindentudónak,sem úthengernek látszani,örülök,ha a tanulóim önállóan gondolkodnak,felhasználva azt,amit tőlem tanultak.Sőt,
én is tanulok tőlük!
Testvéri üdvözlettel

Ping-Pong 2012.05.13. 13:00:32

@sefatias:
Ez a fickó már vagy 3-4 éve betyárkodik az Index Fórumán, párhavonta új nickeket kreálva. Időnként egyszerre két nicken ír, dícsérgetve "egymást" ilyen "jaj de bölcs vagy, hogy ilyen jól megérted, nem mint ezek a hülyék" szövegekkel. Ha jól emlékszem, egyik nickjén írta, hogy valamilyen idegi alapú problémája van, ami miatt erős gyógyszert kénytelen szedni. A kitiltást nem a mondanivalója miatt kapta, hiszen te magad vagy a példa arra, hogy pusztán azért mert valakinek más a felfogása, még senkit sem tiltunk ki. A fickó azért lett kitilva, mert egy párbeszédképtelen provokatőr, akit már régről ismerek.

Ping-Pong 2012.05.13. 13:06:59

@Catilina.:
Szeretnéd, hogy sokkoljalak? :) Akkor olvasd el ezt itt: forum.index.hu/Article/viewArticle?a=111362997&t=9003631 Itt pont ezzel a felvetéssel foglalkoztam :P

22. az Elem. 2012.05.13. 21:46:36

@Johnny Joker:
ezt se felejtsd:

Jézus tanítása annyira világos, hogy a gyermekek is eredeti értelmében értik. Csak azok az emberek nem értik meg, akik keresztényeknek akarnak látszani vagy annak hívatják magukat.

A kereszténység megvalósításához már csak elferdítéseinek megsemmisítése hiányzik.
Lev Tolsztoj

Ping-Pong 2012.05.13. 23:08:10

@twenty-two years:
Tolsztoj keresztény anarchista volt. Egy idézet róla:

"Tolsztoj egész valláserkölcsi felfogásának csak egy pontja van, amellyel mindnyájan egyetértünk, hogy t. i. belső életünket a külső elé helyezzük, ami azonban nem új, hiszen minden vallás ezt tanítja. Alapgondolata helyes, de sem formáját, sem vallását és következményeit nem fogadhatjuk el, egész vallási és társadalmi rendszere egy lángelme sajnálatos eltévelyedése. Ez azonban semmit sem von le a költő , a művész értékéből…" – írja Bonkáló Sándor

Tolkien 2012.05.14. 13:14:56

Ping-Pong : " Azonban az "Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazság, béke és öröm a Szentlélekben"

"És lakozik a farkas a báránynyal, és a párducz a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat;
A tehén és medve legelnek, és együtt feküsznek fiaik, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik;
És gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál, és a csecstől elválasztott a baziliskus lyuka felett terjengeti kezét:
Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén, mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják. " ( És.11:6-9)

???

"Házakat építnek és bennök lakoznak, és szőlőket plántálnak és eszik azok gyümölcsét.
Nem úgy építnek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt, mert mint a fáké, oly hosszú lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim.
Nem fáradnak hiába, nem nemzenek a korai halálnak, mivel az Úr áldottainak magva ők, és ivadékaik velök megmaradnak.
És mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam.
A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr." (És. 65:21-25 )

???

"Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő; a föld pedig mindörökké megmarad." (Préd.1:4)

"Ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké." (Zsolt.104:5 )
"

???

Ping-Pong 2012.05.14. 14:51:22

@Tolkien:
A megoldás lényegében pofonegyszerű, csak ilyenkor világlik ki, hogy mennyire fontos az Ó- és az Újszövetség közti minőségi előrehaladást meglátni, amiből ugye az következik, hogy ha egy explicit újszövetségi kijelentés LÁTSZÓLAG ellentétben áll egy burkoltabb ószövetségivel, akkor nyilván az előbbit kell preferálni, és az utóbbi jelképesnek tekintendő. Vagyis ha az Újszövetség konkrétan kimondja, hogy az Isten nem egy evilági eszem-iszom valóságot ajánlott fel a benne hívőknek, hanem egy természetfölötti rendet, amelyet szem nem látott és fül nem hallott, akkor nyilván ez az ígéret a konkrétabb, és a korábbi a burkoltabb. Ha ezeket az igehelyeket szó szerint kívánod venni, akkor zsidózó (judaizáló) eretnekségbe esel:

"A chiliazmusnak is megvan a maga nem is épen rövid története: A zsidóknál az Úr Krisztus megtestesülése idején talán a parzizmus hatása alatt, mint kompromisszum a szűkkeblű nacionalista farizeizmus és az emberiséget átölelő egyetemes eszchatologizmus között élt az a hiedelem, hogy az eljövendő Messiás földi országot alapít, melyben a választott néppel a pogányság fölött, és nevezetesen a zsidóság minden ellensége fölött uralkodik; a pogány elnyomókból elnyomottak lesznek, kiken az uralkodóvá lett zsidók kegyetlen bosszút állnak majd; az átok-zsoltárokat és hasonló helyeket (mint Ézs 25:6; Mal 4:1-3) betű szerint erre az időre és állapotra értelmezték. A választottak számára pedig mindenféle földi, sőt érzéki, sőt bűnös gyönyört helyeztek kilátásba, megint némely prófétai helynek nyers betű szerinti értelmezésével (Joel 3:14; Ézs 11:6; 66:8 stb.). "

Az általad idézett részekben az egész leírás jelképes értelmű, egy idillikus kép, mely egyszerűen csak a messiási kor békéjének bőségét SZEMLÉLTETI. Az pedig már régi írásmagyarázati alapelv, amely már az ókori zsidók és keresztények közt is elfogadott volt, hogy a Ketuvim könyveire, azon belül is főleg a költői könyvekre önmagában nem szokás teológiát építeni, főleg nem szembeállítani az apostolok konkrét, explicit kijelentéseivel.

Lothar Gassman teológussal egyetérve én is leszögezem azonban, hogy nem azt mondjuk, hogy lényegtelen lenne a Biblia bármelyik verse. Viszont azt se fogadjuk el, hogy minden vers azonos fontosságú, és csak úgy a középéből kivágható, másikhoz odavágható idézet lenne. Azt a teljesen helyes megállapítást, hogy a teljes Szentírás Istentől ihletett (Id. 2Tim 3,16) azzal a hamis következtetéssel kapcsolják össze Őrtoronyék, hogy ezért minden rész egyformán értékes, egyenlő súlyú. E szemlélet következménye az üdvtörténet elhanyagolása, valamint a Krisztustól, mint az Írás közepétől való eltérés – mindenekelőtt eszhatológiai - mellékszínterekre. Ahogyan egy kőfejtőből a köveket, úgy a Bibliából is a legkülönfélébb helyekről vesznek elő kijelentéseket, és - többnyire a szövegösszefüggésre és a keletkezés körülményeire való tekintet nélkül - szabadon kombinálják őket. Alig tesznek különbséget az Ó- és az Újszövetség, ígéret és beteljesülés között, sőt az Ó- és Újszövetség elnevezést is elutasítják, és a „Héber Iratok" és „Keresztény Görög Iratok" kifejezéssel helyettesítik. A szektaszakértő Kürt Hutten a „lóugrás" módszeréről beszél (úgy „ugrálnak"
a Szentírásban, mint egy ló/huszár a sakktáblán) egyik helyről másikra), tekintet nélkül az üdvtörténeti összefüggésre. Mivel Jehova Tanúi alig - legfeljebb érintőlegesen – különböztetik meg a régi és az új szövetséget, az ígéretet és a beteljesedést, a törvényt és az evangéliumot, olyan tanokhoz jutnak, mint a „Jehova-név" tisztelete, törvényeskedés (például a vér teljes tilalma), teljes halál és hasonlók. Az egykori Jehova Tanúja, Hans-Jürgen Twisselmann megállapítja, hogy az Őrtorony Társulat annyira 'törvényesen' alkalmaz újszövetségi textusokat , mintha még a zsidó törvény korában élnénk. Minden olyan tanítást azonban, amely Krisztus mögé, például a zsidó törvénybe visszaesik, vissza kell utasítanunk.

Ping-Pong 2012.05.14. 15:10:02

@Tolkien:
"Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazság, béke és öröm a Szentlélekben" (Róma 14:17)

"Az étel a gyomorért van, a gyomor az ételért, de Isten mindkettőt elpusztítja" (1Kor 6:13)

"A feltámadás után nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint Isten angyalai a mennyben." (Mt 22:30)

"Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket. Mert a látható mulandó, a láthatatlan azonban örök." (2Kor 4:18)

"Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és tenger sincs többé. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony. Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy hangos szózat, ezt mondva: "Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük." (Jel 21:1-3)

"A városnak nincs szüksége sem Napra, sem Holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége ragyogja be, világossága pedig a Bárány." (Jel 21:23)

"Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak rá a lámpa világítására, sem a nap fényére." (Jel 22:5)

"Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van." (1Jn 3:2)

"A mi polgárságunk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust. Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez." (Fil 3:20-21)

Ld. még 2Kor 5:1-8...

"Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld és ami rajta van, elenyészik. Mivel így minden elpusztul, minden tekintetben szentül és vallásosan kell élnetek, hiszen várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak. Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját." (2Pt 3:10-13)

"Vigyázzatok, ne utasítsátok vissza azt, aki hozzátok szól. Mert ha azok sem menekültek meg, akik a földön szólót elutasították, mi még kevésbé fogunk megmenekülni, ha elfordulunk attól, aki az égből szól hozzánk. Hangja akkor a földet rendítette meg, most pedig ezt ígéri: "Még egyszer megrendítem, de nemcsak a földet, hanem az eget is." Ez a "még egyszer" annak az átalakulását jelenti, ami mint teremtett dolog megrendíthető, hogy azután megmaradjon az, ami változhatatlan. Így tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk hazánkul, legyünk hálásak, s szolgáljunk az Istennek, neki tetsző módon, tisztelettel és félelemmel." (Zsid 12:25-28)

--------

Persze az Őrtoronyék ezeket kimagyarázzák, mondván, hogy ez csak a "felkentekre" vonatkozik, ami ugye körkörös érvelés, hiszen abból indul ki, hogy egyes ígéretek csak egy speciális különkasztra vonatkoznak, noha ezen helyeken sehol sincs egy fia utalás sem, hogy itt csupán a tanítványok egy speciális köre lenne megszólítva.

Maja vagyok 2012.05.15. 19:36:47

jonny jokernek igaza van ebben JT szerint az újvilágban nem lesznek húsevő állatok (persze húsevés sem), de akkor a tigris fogazata és testfelépítése is átalakul? Mert ugye ragadozó fogakkal, gyomorral nem lehet legelni, illetve azt a testfelépítést, izomzatot fenntartani... szóval a ragadozó állatok új protkót kapnak!
Annyira nem gondolkoznak a JT, hogy az döbbenet.
Teljes agykontroll és agymosás .
Sok dokumentum filmet néztem és nagyon-nagyon sok érdekes dolog van benne ezzel kapcsolatban vagy a civilizáció fejlődésével kapcsolatban.
süti beállítások módosítása