EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Tíz ok, amiért Jehova Tanúi nem Istentől valók (Jim Penton)

2011.09.19. 21:00 | Johnny Joker | 13 komment

A BIBLIA ARRA TANÍT BENNÜNKET, HOGY VIZSGÁLJUNK MEG MINDENT (1Thessz. 5:21).
Az évek során megvizsgáltam Jehova Tanúit. Tanúnak neveltek, és a szüleim, nagyszüleim és dédnagyszüleim mind Bibliakutatók és Jehova Tanúi voltak. Mégis boldogsággal tölt el, hogy nem vagyok többé a Jehova Tanúi néven ismert közösség tagja, mert nem hiszek abban, hogy a szervezetük tanításai Istentől erednek és keresztényiek, semmilyen értelemben. Néhányan azt mondjátok majd: 'Akkor miért nem maradtál, és próbáltál meg változást hozni a mozgalomba?'. Sokunk megpróbálta már, de ez oly annyira lehetetlen, mint a korai keresztényeknek a judaizmus megreformálása. Kivezettek minket a zsinagógákból. Így annak érdekében, hogy figyelmeztessek másokat és hogy egyesek ostoba állításaira reagáljak, konkrét okokat adok arra, hogy miért hiszem azt, hogy Jehova Tanúi hite steril és nem keresztényi. Bár Jehova Tanúi között is meglelheti valaki a Krisztust, a közösség gondolkodásmódja alapvetően anti-Krisztusi.

Tehát itt van néhány történelmi ok, amiért Jehova Tanúi, akiket az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat vezet, nem Istentől valóak.

1. Folyamatosan hamis próféciákat tanítottak a mozgalom kezdete óta. 

(a) Hamisan azt állították, hogy a 'jelenlegi világ' vagy 'dolgok rendszerének' vége 1914-ben és 1925-ben fog eljönni. Ezt újra és újra átértelmezték és a véget 1975-re is megjövendölték.

(b) Előre jelezték, hogy a szentek (a 144.000 maradéka) a mennybe fognak menni 1878-ben, 1881-ben, 1914-ben, 1918-ban, és 1920-ban.

(c) 1925 és 1950 között azt tanították, hogy a régi hűségesek/méltóságok (Jézus elődei, ősei) vissza fognak térni az Armageddon csatáját megelőző feltámadáskor.

(d) Sokáig azt tanították, hogy a "végítéletnek" 1914-ig el kell jönnie. Amikor ez nem történt meg, azt állították, hogy a végnek az 1914-ben élő generáció (az 1914-et megélt emberek) elmúlása előtt kell majd eljönnie. Most ezt is megváltoztatták.

2. Azt állítják, hogy a fény egyre világosabb és világosabb. Valójában számos alkalommal, oda-vissza változtatták a tanaikat.

(a) 1880-ban Russell szerint az egyház nem volt az Újszövetség hatálya alatt. 1881-ben azt mondta, hogy igen. 1907-ben azt mondta, hogy mégsem. Az eredmény az Újszövetség szakadása volt, amelyben érintett volt Russell néhány rokona is. Később Rutherford visszatért az Újszövetség hívei által hangoztatott kezdeti álláspontra.

(b) A szervezet sokszor váltogatta az álláspontját arról, hogy ki lesz illetve ki nem lesz feltámasztva. A szegény Szodomiták sorsa a feltámadást vagy a gyehennára kárhoztatást illetően ide-oda változik néhány évente.

(c) A szervezet álláspontja rengeteget ingadozott újra és újra az orvosi kérdéseket illetően, gyakran súlyos következményeket hozva Jehova Tanúi életére és egészségi állapotára. Vizsgáld meg számos álláspontjukat az oltás, szervátültetés és vér elfogadásáról.

(d) A szervezet oda-vissza váltogatta álláspontját a polgári szolgálat elfogadásának kérdését illetően, sok ember és család életét és becsületét tönkretéve ezzel.

(e) A szervezet jelenleg azon az állásponton van, hogy a Róma 13-ban említett Felsőbb Hatalmak vagy Felső Hatalmasságok a nemzetek világi vezetői, ahogy Russell gondolta és ahogy legtöbb egyház is tanítja ezt. Rutherford 1929-ben új fényt kapott, miszerint Jehova Isten és Jézus Krisztus voltak ezek.

3. Jehova Tanúi szervezete nem mindig állította azt, hogy szent szellem által vezérelt. Russell napjaiban a pásztor úgy hitte, hogy ő és a felkent maradék az egyház, és a szent szellem irányítja őket. Azonban amikor Rutherford került hatalomra ő már azzal érvelt, hogy mivel Krisztus eljött az ő Templomába 1918-ban és uralkodni kezdett, a szent szellem továbbra már nem volt jelen a maradékkal. Rutherford azt tanította, hogy ő üzeneteket vagy "fénylő villanásokat a Templomban" kapott egyenesen Jehova és Krisztus trónjairól. Nyilvánvaló "új igazságokat" hoztak el neki, személyesen az angyalok. Miután meghalt, Knorr és Franz visszatértek a tanításhoz, miszerint Jehova Tanúi szent szellem által vezéreltek.

 4. Jehova Tanúi messze túlmennek az Írásokon. Számos általuk kifejlesztett szabálynak, semmi köze a Szentíráshoz. A prédikálás idejéről készített munkajelentés, a hierarchikus felépítésű vezetés létrehozása, kiközösítés olyan dolgokért, mint például a dohányzás, a Karácsony vagy születésnapok megünneplése, a számos szabály arra vonatkozóan, hogy mi helyes és mi nem a hitvesi ágyban, a szavazást és köztisztviselést tiltó szabályok, stb., stb.

5. Az Őrtorony Társulaton és számos nyilvános kijelentésen keresztül a mozgalom vezetése gyakran közölt felháborító hazugságokat.

(a) 1894-ben Russell és a felesége is azt állította, hogy a házasságuk a legharmonikusabb és nincs semmi gond közöttük. Később a válásuk idején mindketten elismerték, hogy voltak bajok közöttük az említett időszakban. Mégis ők átkoztak el különböző Biblia Házi munkásokat [Bible House workers], amiért az igazat mondták (róluk) az Aratási Rostálás nevű kiadványban [Harvest Siftings].

(b) Russell kijelentései a tanítások/tanok változatlanságáról 1909-ben az Újszövetség egyházszakadása alatt egyszerűen felháborítóak. Ha hitt ezekben a kijelentésekben, akkor nagymértékű önmegtévesztést gyakorolt.

(c) Rutherford és a társasága nyíltan hazudott a négy Őrtorony-igazgató elbocsájtásának okáról 1917-ben. Az Őrtorony társulat fenntartja ezt/tartja magát ehhez a hazugsághoz egészen napjainkig. A hazugságuk egyértelműen bebizonyítható az eskü alatt tett vallomásaikból, amelyeket az Egyesült Államok Rutherford és társai ellen emelt ügye/vád folyamán tettek.

(d) Az Őrtorony folyamatosan hazudott a náci Németországban, 1933-ban folytatott politikájának jellegét illetően. Az 1933-ban, Berlinben megjelent Nyilatkozat (egy kísérlet volt a kompromisszumra a nácikkal, nyíltan antiszemita, brit-ellenes és Amerika-ellenes volt.

(e) A támadások sorozata, amelyet a Társulat indított a különböző személyek ellen akik megkérdőjelezték a vezetői viselkedését nem más, mint a folyamatos hazugságok egybefonódása. Ez volt a helyzet 1894-ben, 1909-ben, 1917-ben, 1918-ban, Rutherford háborúja alatt a megválasztott vének ellen a késői 20-as és 30-as években, illetve különös tekintettel az olyan személyek ellen/esetében mint Walter Salter, Olin Moyle, Carl Jonsson, Raymond Franz, és sok ezer más ember, köztük az én esetemben is.

6. Jehova Tanúi úgynevezett bírói bizottságai nem bibliai elvek alapján működnek, ahol a kérdéseknek nyitva kellene állniuk a hétköznapi személyek (átlag tanúk) előtt is, ahogyan Izrael és a korai keresztény gyülekezetek esetében is volt. Az inkvizíció Szent Hivatalának és a Csillagkamara Bíróságának példáját követik. Ennek következtében számos igazságtalanság történik ezen testületek előtt.

7. Az Őrtorony-tanulmányok gyerekesek és gyakran tisztességtelenek. Jellemzően nem megfelelően idéznek forrásokat, idézeteket ragadnak ki a szövegkörnyezetből és teljesen bizarr elképzeléseket támasztanak alá velük.

(a) Az Új Világ fordítás sok különös hivatkozást és szándékos félrefordítást tartalmaz.

(b) Az Őrtorony tudományos cikkei rendkívül rosszak és az olyan témakörökben, mint az evolúció közismerten tisztességtelenek.

(c) Az Őrtorony történelmi művei még rosszabbak. A legutóbbi Hirdetők könyv valamint a Jehova Tanúi az isteni tervben kiadvány a hivatásos történészek szempontjából is egy paródia. Személyesen zokon vettem a tényt, hogy amíg folytonosan hitehagyottnak kárhoztatnak és becsmérelik a publikációimat, addig szabadnak érzik magukat, hogy információkat "kölcsönözzenek" tőlem, és még fel is használják azokat a bíróságon.

8. Jehova Tanúi figyelmen kívül hagyják a Jakab levelében és az Újszövetség más részeiben található világos bibliai utasításokat a szeretet cselekedeteire vonatkozóan, mint például az özvegyekről, árvákról és más embertársaikról való gondoskodás. Az Őrtorony magazinok terjesztése az ajtókban nem ad enni az éhes szájaknak/nem tölti meg az üres hasakat. Ebből a szempontból Jehova Tanúinak van hitük (ahogy a démonoknak is), de cselekedetek nélkül. Nem mások mint "zengő érc vagy pengő cimbalom." [1 Kor. 13.]

9. Jehova Tanúi azt tanítják, hogy ők (mindegyikük, kivéve a maradék) inkább a cselekedetek semmint a hit által részesülnek megmentésben. Továbbá azt tanítják nekik, hogy kizárólag a maradék örvendhet Jézus Krisztusnak közvetítőjükként/a maradék közvetítője Jézus Krisztus. A túlnyomó többség arra van utasítva, hogy ne fogyasszon az úrvacsorából. Ha azt tanítják nekik, hogy nem részei Krisztus testének, nem születnek újjá, és nem a szent szellem vezeti őket (kivéve a maradékot), akkor hol vannak? A Róma 8:9 a következőket írja: "A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé."

10. Jehova Tanúi hírhedtté váltak a házasságok felbontásában és a gyermekelhelyezési [szülői felügyeleti jogi] ügyekben játszott állandó szerepükről. Jehova Tanúinak több gyermekelhelyezési ügye van az Egyesült Államokban és Kanadában, mint az összes többi vallás gyermekelhelyezési ügye összesen. Bizonyára ez elárul valamit Jehova Tanúiról, ami nem igazán vonzó.

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr153204993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2011.09.19. 23:06:31

Rutherford Őeminenciája nem hazudott. Kipróbáltam én is a technikáját. Megittam egy héten keresztül napi 1 üveg whiskey-t, apám, már pénteken ott álltam a templomban, fénylő villanásokat láttam és angyalok hoztak személyesen új igazságokat Jehovától és Jézustól.
Angyal:-Azt üzente Jehova, hogy semmi köze az Őrtorony Rt-hez, és hogy a Sátánnak van benne 10200 részvénye.
Mire én: -Az elsőt én is tudtam a másodikat meg sejtettem.
Erre az angyal azt mondta hogy nyugodtan fűthetek télen az őrtoronykiadványokkal.
Mire én:-De hát olyan kicsi a fűtőértéke! Angyal:-Pusztítsd ami gonosz!
Én:-Ahogy az Uram kívánja!
Angyal:-Aztán hogy képzeled, hogy matt részegen járulsz az Istened elé?!
Én:-Csak ihletet akartam mint Rutherford testvér.
Angyal:-Felejtsd el már ezt az egész szarságot, a Bíró már a pokolban alkoholizál, lassan Russelt is rászoktatja a piára. De neked nem szabad őket követned, menj békével és józanodj ki!
Na, azóta hiszek Rutherfordnak, hogy voltak látomásai és azóta megint nem iszom.

psfanboy3 2011.09.20. 09:44:23

Jó az érvelés, és a cikk!

Ez a szekta finoman szólva nem Istentől van! Ha Istentől lenne, akkor elfogadnák a Biblia Istenét, az ÚR Jézust.

Jézusban az Ószövetségi Izrael Istenét kéne felismerniük.

Jézus az Ószövetségi Isten, akit ők Jehovának hívnak. Ezek tudatában, az Izrael Istenét egy teremtett angyalnak csúfolni, felér az ISTENKÁROMLÁS legmagasabb szintjéig!

A Szent Lélek káromlása pedig a Biblia alapján egyértelműen NEM MEGBOCSÁJTHATÓ bűn. Ha a Szent Lélek Isten (márpedig az) és a Szent Lélek egy személy (márpedig AZ), akkor Jehova Tanúi káromolják a Szent Lelket, és így akarva, akaratlanul halálos és nem MEGBOCSÁJTHATÓ bűnöket követnek el!

A szekta, számos ponton eltér az eredeti és ihletett Bibliafordítástól. Például Jézus Istenségénél, és a Szent Szellem személy voltánál.

Direkt átírogatták a Bibliát, mert nem passzoltak az ihletett szövegek az Őrtorony hamis és hazug tanításaihoz.

Kivettek a Bibliából és sokszor HOZZÁTETTEK más kifejezéseket az ihletett szövegekhez! Jézus ezeknek a Bibliahamisítóknak, azt üzente, hogy ugyanabból a 7 csapásból fognak kapni, ami az Istentelenekre vár, az Ő második eljövetele előtt!

A szekta minden keresztényi tanítást tagad! Hogy Jézus az Isten, az Isten a Szentháromság, a Szent Lélek egy személy, és Isten is egyben.

Tagadják a tüzes Pokol tanítását, pedig Jézus érthetően beszélt a Pokolról és a Gyehenáról. Tagadják, hogy az ember több, mint test; szellem és lelek is egyszerre.

Az emberben is megvan a 3-ság, mint Istenben, ezt mi mutathatná jobban, hogy Isten az ő képmására alkotott bennünket, embereket!

Jehova Tanúi tagadják azt az alapvető keresztény igazságot és tanítást, hogy Jézus, az Isten másodszor is eljön a Földre, és hogy az eljövetele LÁTHATÓ és HALLHATÓ lesz!

Ehelyett azt tanítják, hogy 1914 óta láthatatlanul itt van a Földön, ami nyilvánvalóan az egyik legnagyobb hazugságuk, a sok között, és Igei alapon nem áll meg!

Ezek után én csak annyit mondhatok, hogy nem Istentől, hanem Sátántól van ez a szekta!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.09.20. 11:35:11

@zatarra: Így partiztak Rutherfordék, van róla fénykép: www.exjehovahswitnesses.com/history/booze1.jpg
Ha észreveszed mindenki áll, csak ő ül. (már nem tudott állni XD)

Itt a Cadillac-je:
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/8/82/1928_Judge_Rutherford_Cadillac.jpg/798px-1928_Judge_Rutherford_Cadillac.jpg
media.photobucket.com/image/judge%20rutherford%20alcohol/acrylicmind/Judge_Rutherford_Cadillac.jpg

És itt a szerény nyaralója:
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/1/15/Beth_Sarim_Outside_Stairs.jpg/460px-Beth_Sarim_Outside_Stairs.jpg
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/8/89/Beth_Sarim_East_Side_1931.jpg/796px-Beth_Sarim_East_Side_1931.jpg?cf0354E729=6CF309EE4!NTAxOTU0MTIyOmNvcnByYWRpdXNzc286Gk1t49m+MCcWvScLnoDfvw==
2.bp.blogspot.com/-JWsNXNFzyIU/Tf-3aZY6GoI/AAAAAAAAAmU/0UO8VkuOWAI/s1600/beth_sarim.jpg

Itt pedig munka közben látható:
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/5a/1928_Judge_Rutherford.jpg
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/e/e7/Judge_Rutherford_Executive_Office.jpg/800px-Judge_Rutherford_Executive_Office.jpg?cf0354E729=6CF325F20!NTAxOTU0MTIyOmNvcnByYWRpdXNzc286Gk1t49m+MCcWvScLnoDfvw==

Mekkora pózer volt!! =) A lényeg, hogy a mondanivaló, a keresztényi szerénység és szeretet tükröződik a képeiről!

A magas lóról viszont nagyot lehet esni:
www.christianwitnesses.com/sitebuildercontent/sitebuilderpictures/webassets/JosRutherfordMugshot.jpg

... persze erre is megtalálta a vonatkozó bibliaverseket, próféciát, hogy miért történt ez vele.

Tegyük fel a kérdést: Ha ma egy ilyen jómódú tanú a gyülekezetben azt állítaná, hogy "angyali üzeneteket kap Jehova és Krisztus trónjairól" annak mi is lenne a sorsa? Mégis mit olvasunk Rutherfordról a mai napig a kiadványokban? Akkor hogy is van ez??

...remélem tetszett a kis intermezzo, de térjünk vissza Jim Penton írásához, sokáig fordítgattam :D

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.09.20. 12:27:41

Az egész post telitalálat, -különösen a 6.ok:
>>" Jehova Tanúi úgynevezett bírói bizottságai nem bibliai elvek alapján működnek, ahol a kérdéseknek nyitva kellene állniuk a hétköznapi személyek (átlag tanúk) előtt is, ahogyan Izrael és a korai keresztény gyülekezetek esetében is volt.

Az inkvizíció Szent Hivatalának és a Csillagkamara Bíróságának példáját követik. Ennek következtében számos igazságtalanság történik ezen testületek előtt."<<

Szerintem ez még nem alaposan feltárt terület.
Tudjuk / tapasztaltuk,hogy a "Jehova Tanúi Egyház" vallási diktatúra,ahol a "Bírói bizottság" bármilyen ítéletet meghozhat,semmin sem szabad már meglepődni.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.09.20. 12:35:08

A 7. ok mellett sem lehet szó nélkül elmenni....
A hivatalosan "Szellemi Paradicsom Új Világ Társadalom" Vezető Testületének sajtói szinte szolgai módon másolják a diktatúrák újságírásának stílusát. Nálunk , "az Őrtornyokon innen" szinte minden szép,és jó,és vidám, bezzeg az "Őrtornyokon túl" a sötét,gonosz Világban hogy el vannak nyomva az emberek,
-főleg a "valláspapság" által!! [;-<(( Mintha másmilyen "papság" is lenne...

Tanulságos olvasni,és összehasonlítani a WatchTower-nyelvezettel: csollima.blog.hu/2010/11/29/a_nepi_korea_kesz_minden_aldozatra

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.09.20. 17:03:37

@psfanboy3:
Törvényszerűen vezetett tévelygéshez a "Brooklyni út"! A "Hű és bölcs (?) Rabszolgaosztály" (H.B.R.)
tanítása - a gyakorlatban- felülírja a Bibliai tanítást. Mivel a Bibliát -csak és kizárólag- a H.B.R. értheti,- "Jehova Tanúi " teológiája szerint, ezért mindenki más előtt "le van kódolva".

>>"Ahhoz, hogy a keresztény felvigyázók példák lehessenek a beszédben, nem szabad „túlmenni azokon, amik meg vannak írva” (1Kor 4:6). Akár a tanításról, az erkölcsről, akár a keresztény szervezetről legyen szó, a felvigyázónak az „igét”, „szót” kell hirdetnie (2Tim 4:2). Ha kimondottan személyes véleményt vezetne be vagy olyan elképzeléseket terjesztene, amelyek ellenkeznek a „hű és bölcs rabszolga” által kapott tanítástól, zűrzavar keletkezne.

Ahelyett tehát, hogy önhitten olyan úton törtetnének előre, amely szégyent hozna, miért ne várnának Jehovára és szervezetére? (Péld 11:2) "<< ( Őrtorony, 1981 április 1., 11.oldal)

infaustus · http://infaustus.wordpress.com 2011.09.22. 08:17:54

"1. Folyamatosan hamis próféciákat tanítottak a mozgalom kezdete óta."

Ezzel kapcsolatban egy szakasz jutott eszembe, ami ugyancsak ítélet az önjelölt próféták fölött: "Mert ha én, az ÚR, szólok, akkor az az ige, amelyet én mondok, valóra válik késedelem nélkül. Ha a ti napjaitokban mondok valamit, ti engedetlen nép, azt meg is teszem! - így szól az én Uram, az ÚR" (Ez 12:25, MBT).

senilla987 2011.09.25. 15:17:45

@psfanboy3: szia! szeretnék válaszolni arra amit itt írtál. Először is Jehova Tanui nem változtatták meg a bibliát, csak van egy saját érthetőbb nyelvezetű Bibliájuk.Ami ugyan az mint, pl. a Károli fordítás, csak érthetőbb. A Jehova nevet nem maguk találták ki, ha ismered a Bibliát, akkor tudnod kell, hogy az eredetiben több mint 7000 szer fordul elő benne az Isten neve /vagyis a tetragrammaton/ a régi katolikus fordításokban is nagyon sokszor benne van, de a Károli fordításban is metalálod pl. zsolt.83.19-ben, de több halyen is. A miatyánkot gondolom te is imádkozod, amiben az van első helyen, hogy szenteltessék meg a Te neved...így nehéz, ha nem is ismerik a teremtő nevét, vagy összekeverik őt a fiával, akit ő teremtett.

bigpast 2011.09.25. 16:35:20

@senilla987:
Írod: "csak van egy saját érthetőbb nyelvezetű Bibliájuk"
Szerinted ami 'saját', az változtatás-mentes?
Írod: "ugyan az mint, pl. a Károli fordítás"
Szerinted, ha 'ugyanaz', akkor miért vannak benne saját betoldások, illetve kihagyások?
Írod: "az eredetiben több mint 7000 szer fordul elő benne az Isten neve"
Erről meggyőződtél személyesen, vagy csak olvastad a Teljes Írás könyvben?
Írod: "nehéz, ha nem is ismerik a teremtő nevét, vagy összekeverik őt a fiával, akit ő teremtett"
Egyetértek.
Kérlek, olvass többet is ezen az oldalon, és meg fogod érteni az érveimet.

psfanboy3 2011.09.25. 22:49:26

@senilla987:

Kedves Senilla987!
Én is szeretnék válaszolni a komment-edre! Pontokba szedve!

1. Jehova Tanúi tényleg egy saját fordítású Bibliát hoztak létre; de ezen fordítás, egy erősen kiforgatott és torzított fordítás.

Bizony az Új Világ Fordítás, a Jehova Tanúi teológiai nézetéhez lett igazítva, és ahol nem felelt meg az eredeti és az ihletett szöveg a Társulat teológiai nézeteihez ott ÁTÍRTÁK az ihletett szöveget a Társulat nézeteinek megfelelően!

Az Új Világ Fordítás egy hiteltelen fordítás. A hiteltelenségét bizonyítandó, maga a fordítók is személytelenek maradtak, nyilván titkolni akarták a nyelvészeti és teológiai tudásuk teljes hiányát!

Lassan már 3 éve foglalkozok komolyabban a Bibliával, és garantálom, hogy az Új Világ Fordításnak semmi köze a Károlyihoz, sem egyetlen normális fordításhoz!

Itt nem arról van szó, beleraktátok a jehova nevet, és pár kifejezést modernizáltatok; hanem itt arról van szó, hogy az olyan helyeket átírtátok és megváltoztattátok, amelyek a Társulat teológiáját nem támasztották alá!

Azokat a helyeket átírtátok ,ahol Jézus az Isten, és ahol a Szent Lélek (Szent Szellem), személy! Ez nem egyszerűen modernizáció, hanem BIBLIAHAMISÍTÁS, amit műveltetek!

Úgyhogy az Új világ fordítás köszönő viszonyban sincs sem a Károlyi, sem más normális fordításokkal, sem pedig az eredeti ihletett szövegekkel sincs köszönő viszonyban az ÚJ Világ Félre Fordítás!

Ezt támasztja alá, hogy a King James Biblia és a Károlyi Biblia kulcsversei agyonütötték a szekta tévtanításait, ezért kellett a Társulatnak Jehova Tanúi számára egy másik Bibliát kiadniuk!

Az Új Világ Fordításnak köze sincs az igazsághoz!

2.
A Jehova névről

Tény, hogy ezt a nevet egy 13-ik századi katolikus teológus, egy félművelt szerzetes találta ki, amikor jhvh-ra ráolvasta a héver ADONÁJ szót! Vagyis ez a név egy műszó, egy műnév, és semmi köze az igaz Istenhez!

Tény, hogy az Újszövetségben sehol sem találkozol a jhvh titoknévvel! Az Újszövetség eredeti kéziratai, amik az első században mind elvesztek, de azok másolatai maradtak fent!

A 2- ik századtól az 5-ik századig, összesen 5000 görög-keresztény kézirat került elő, és ezen 5000 görög-keresztény kézirat szerint, sehol sincs az Újszövetségben egyetlen jhvh sem.

Tény, hogy sem Jézus, sem az apostolok soha nem használták, ennek az idegen istennek a nevét!

Olyan, hogy eredeti héber Biblia nincs! Amikor Jehova Tanúi az eredeti héber Bibliára és a tetragrammatonra hivatkoznak, akkor valójában nem másra, mint egy masszoréta kézíratra hívatkoznak, ami jóval Jézus szolgálata után keletkezett.

Csak a masszoréta kéziratokban találod meg a jhvh-t! Amire JT-k hívatkoznak, mint eredeti Biblia, az az 1008-ban feltárt Leningrádi kódex, amit a masszoréták készítettek, akikről nem tudunk semmit, hogy milyen emberek voltak!

Az igazság azonban az, hogy Jézus és az apostolok soha nem ejtették ki az Újszövetség szerint a jhvh titoknevet!

Ezt a tényt támasztja alá, hogy a legősibb és legmegbízhatóbb Ószövetség, a görög Szeptuaginta! Ezt 72 vagy 74 hithű izraelita rabbi fordította le.

Az Újszövetséggel összhangban a görög Szeptuanginta sem tartalmazza sehol sem a jhvh hamis isten nevét!

Tegyük fel, az Ószövetség tartalmazta a jhvh nevet, 6828-szor! Akkor viszont ezeknek az Újszövetségben is jelen kéne lenniük, és az a bibi, hogy nincs az Újszövetségben sehol sem jhvh név.

Szalai András, teológus összeszámolta, hogy az Újszövetség összesen 82-szer idéz vissza olyan Ószövetségi helyeket, ahol elvileg ott a tetragramma!

Mivel az Újszövetség szó szerint idézi vissza az Ószövetséget, és abban a 82 esetben is MIND az "ÚR" kifejezést használja, és nem a jehovát, ezért ki merem jelenteni, hogy jehova egy hamis isten, akinek semmi köze a Biblia Istenéhez, Krisztushoz!

3. Jézus Istensége és a Szentháromság a Bibliában

Te keversz össze mindent! Sehol sem írja a Biblia, hogy Jézus teremtetett; hanem azt írja Róla, hogy született az Atyától.

Ahogyan embertől ember születik, ugyanúgy Istentől Isten születik és nem egy alsóbbrendű valami, mondjuk majom, vagy kutya!

Jézus születése az időknek előtte volt! Jézus az Ézsaiás 9,6 szerint "örökkévaló Atya", tehát nincs kezdete!

Ugyanezt támasztja alá, a Mikeás 5:2, ahol a próféta az eljövendő Messiásról jövendől eképpen!

"De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van." (Mikeás 5:2) Károlyi fordítás

Tehát egyértelmű, hogy a születése révén egyenrangú az Atyával, de az is egyértelmű, hogy a születése az időknek előtte volt, különben nem lehetne "örökkévaló Isten" Jézus!

A Filippi 2:6 is azt a tényt erősíti meg, hogy Jézus mielőtt lejött a Földre, teljesen egyenlő volt az Atyával!

"Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: 6mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, 7hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; 8megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. 9Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, 10hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké;"

Ezzel összhangban van János evangéliuma, ahol azt mondja Jézus, hogy "mielőtt Ábrahám volt, én Vagyok."

A Vagyok az Ószövetségi Isten címe és rangja! De Jézus a Kőszikla is, és az Első és Utolsó (Jelenések 1:7-8), Jézus a mindenható, és Jézus a Megváltó, azaz az Izrael Istene!

Itt láthatod, hogy az Ószövetségi Istent számtalanszor hívták a Megváltónak! A Megváltó pedig csak egy személy volt, a Krisztus!
biblia.hit.hu/bible/search/kw/megv%C3%A1lt%C3%B3/21/0/1/1/0

"Legyenek kedvedre valók szájam mondásai, és az én szívem gondolatai előtted, legyenek, oh Uram, kősziklám és megváltóm." (Zsoltárok 19:15)

"És eszökbe vevék, hogy Isten az ő sziklájok, és a felséges Isten az ő megváltójok;" (Zsoltárok 78:35)

"Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kivül nincsen Isten." (Ézsaiás 44:6)

"És etetem nyomorgatóiddal az önnön húsokat, és mint a musttól, véröktől megrészegednek, és megtudja minden test, hogy én vagyok az Úr; megtartód és megváltód, Jákóbnak erős Istene!" (Ézsaiás 49:26)

"És szopod a népek tejét, és a királyok emlőjét szopod, és megtudod, hogy én vagyok az Úr, megtartód és megváltód, Jákóbnak erős Istene." (Ézsaiás 60:16)

"Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám nem tud minket, és Izráel nem ismer minket, Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva." (Ézsaiás 63:16)

"De az ő megváltójok erős, Seregek Ura az ő neve, bizonynyal felveszi az ő peröket, hogy megnyugtassa e földet, és Babilon lakóit megrettentse." (Jeremiás 50:34)

psfanboy3 2011.09.25. 23:01:47

@psfanboy3:

KORREKCIÓ:
1.
"Tény, hogy az Újszövetségben sehol sem találkozol a jhvh titoknévvel! Az Újszövetség eredeti kéziratai, amik az első században keletkeztek mind elvesztek, de azok másolatai mind fentmaradtak!"

2.
"Csak a masszoréta kéziratokban találod meg a jhvh-t! Amire JT-k hívatkoznak, mint eredeti Biblia, az az 1008-ban feltárt Leningrádi kódex, amit a masszoréták készítettek, akikről nem tudunk semmit, hogy milyen emberek voltak!"

KIEGÉSZÍTÉS:
Ezzel szemben a legősibb és legpontosabb fordításról tudjuk, hogy kik fordították és azt is tudjuk, hogy míg a Leningrádi kódex Kr. u. 1008-ban keletkezett, addig a görög Szeptuanginta Kr. e. 2-3 században!

3.
"Mivel az Újszövetség szó szerint idézi vissza az Ószövetséget, és abban a 82 esetben is MIND az "ÚR" kifejezést használja, és nem a jehovát, ezért ki merem jelenteni, hogy jehova egy hamis isten, akinek semmi köze a Biblia Istenéhez, Krisztushoz!"

KIEGÉSZÍTÉS:
Valamint azt is kimerem jelenti, hogy az Újszövetség szerint az Ószövetségben sehol sincs benne a jhvh hamis istennév. Mármint az eredeti és normális fordításokban, nem az antikrisztusi masszoréta kéziratokban!

Az Újszövetség szerint az Ószövetség mentes a jhvh névtől, azaz nem tartalmazza. Ezt a tényt erősíti, hogy a legősibb Bibliafordítás, a görög Septuaginta sem tartalmazza ennek az idegen Istennek a nevét!

Nem csoda, sem Jézus, sem az apostolok soha nem használták ennek a titokzatos istennek a nevét!

psfanboy3 2011.09.25. 23:11:24

Az Újszövetségben a Lukács evangéliuma is egyértelműen kimondja, ki az Izrael Istene!

Ott Zakariás olvashatunk, amikor megtelt Szent Lélekkel és ezt mondta:

"És Zakariás, az ő atyja beteljesedék Szent Lélekkel, és prófétála mondván: 68Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét,"

Azaz az Isten vagy személy, aki meglátogatta a népét csak Jézus volt, mivel az Atya soha nem testesült meg a Földön.

Hasonlóképpen, az a személy, aki Megváltotta az ő népét a bűneiből, az Jézus volt!

Lukács is azt mondja, amit Ézsaiás és a Zsoltáros, Dávid, hogy az Izrael Istene a Megváltó!

"Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét,"

Elég csak ezt a pár idézetet összehasonlítanod az Őrtorony ferdítésű bigliával, és láthatod, kő keményen az ellentéte minden fordítás az Új Világ Fordításnak!

Ferdinandus 2017.02.02. 22:50:04

Én most akkor le is érvelem az egészet és egyúttal megkérdőjelezhetetlenül bizonyítom, hogy mindenben a jehováknak van igazuk:

"Há dehát a papok meg perselypénzt szednek meg pedofilok is" (Tóthné Kovács Ancika, nyugalmazott vízóraleolvasó, az Magyaroroszági Jehova Tanúi Egyház Szanticskai Gyülekezetének fegyelmezőtisztje)
süti beállítások módosítása