Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

A Vezető Testület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Raymond Franz - Lelkiismereti válság

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:17, 18 | Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 ... | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | ... 1Kor 8:6 | ... Héb 1:8 | ...

Utolsó kommentek

Ide küldd:

writing_01.png

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

-> GYORSBEKÜLDŐ <-

Mindenféle

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

oldalletöltés

Látogatók:
free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

Indafotó képek

Magyar nyelvű Őrtorony-archívum 1922-től

2011.07.04. 17:10 | Johnny Joker | 22 komment

Nagy örömmel jelentem be, hogy sikerült megszereznem a magyar Őrtorony magazin beszkennelt példányait 1922-től, amit szívesen megosztok veletek... nem úgy mint az Őrtorony Társulat!!!


"... biztos vezért követ, úgyhogy olvasói teljes bizalommal lehetnek iránta. Fejtegetéseit BÁRMIKOR MEGVIZSGÁLHATJÁK e prófétai könyv alapján." - Őrtorony 1970. május

Kezdődhet a tanulmányozás, a fejtegetések vizsgálata a Biblia alapján! Ha érdekes cikket, bekezdést vagy "fejtegetést" találtok, amit érdemes kiemelni, tanulmányt és postot írni belőle, azt kérlek jelezzétek felém e-mailben!

Javaslom, hogy mentsétek le az egészet, erre 4 Gigabyte szabad lemezterületre lesz szükségetek összesen. Ez az archívum remek kiegészítője lesz a Watchtower Library-nek, hiszen abban csak 1980-tól olvashatjuk a kiadványokat [nem véletlenül]!!

[ha valakinek megvannak a hiányzó példányok, azokat örömmel várjuk, hiszen teljesebbé teszik a gyűjteményt. Lehet, hogy poros padlásokon nagymamák ládáiban ilyen vallástörténetileg értékes kincsekre lelhetünk!]

Ne feledjétek: Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít [és tanított], amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól. Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.]

 

 

Az alábbi linken találjátok őket (feltöltés folyamatban...) :

 http://ortoronyarchivum.blog.hu/2011/07/12/ortorony_archivum

Címkék: ébredjetek! letölthető dokumentum watchtower library őrtorony archívum

A bejegyzés trackback címe:

http://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr963034017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

3 Péter 2011.07.05. 15:13:01

mivel folyamatosan a múltba vájkálsz, beszélgettem egy testvérrel erről a témáról. ez volt a beszélgetés: szerinted miért nem lehet hozzájutni régebbi, rendszerváltás előtti örtornyokhoz? a válasz: tudod, abban az időben üldözés volt, sok besúgó keveredett közénk. sokan meghamisították az irodalmakat is, és ezek téves, bibliaellenes írásaira hivatkozva sok testvért magukkal vontak. eddig tartott ez a beszélgetés. számomra roppant érdekes, hogy elsőre ilyen választ kaptam egy olyan testvértől, aki többedik generációs tanú, tehát a szülei, nagyszülei átélhettek és tapasztalhattak ezt-azt. személyes kérdés: a te számítógépes ismereteddel mennyi ideig tartana, hogy az egyik letölthető anyagba beleírd, hogy Jézus 2012-ben fog eljönni a földre? mondjuk ugyanolyan betűtipussal, mint a szövegkörnyezet? elvégr fényképek bizonyítják, hogy megtalálták a nefilek csontvázát, nemde?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.07.05. 15:32:02

@3 Péter: Heheheheheeee... ez tetszik, de a testvér állításának valóságtartamát igen könnyen kideríthetjük, méghozzá úgy, hogy az amerikai Őrtorony példányokkal összehasonlítjuk azok magyar változatait. Ehhez nagy segítségünkre lesz az index, amely az amerikai kiadást és a magyar kiadást felelteti meg egészen 1990-ig, ugye amikor ezt szabványosították nálunk is [tehát 90-től egyezik a számozás]. Az amerikai szkennelt Őrtornyok is fenn vannak a neten.
Ezzel az összehasonlítással egyértelműen kiderülhet, hogy meghamisították-e besúgók, vagy meghamisítom-e én a feltöltött beszkennelt példányokat. Egyébként ne haragudj de nevetséges és gyerekes ez a vád.

És felőlem az egészet összevetheted az amerikai verzióval, de ugye tudjuk, hogy elég néhány légyeges, sarkallatos részt is összevetni, sőt én kérlek erre az összehasonlításra, és ha találsz különbséget arról feltétlenül szólj, hiszen arról szeretnék értesíteni minden olvasót!!

Az indexet ma délután feltöltöm az Őrtorony-archívum című postba.

A testvérnek mondd meg, hogy Isten az igaz szervezetét tisztán tartja, és azt is, hogy 1922-től 1980-ig valószínűleg nem az összes példányt hamisították meg. Amúgy ez nekem is új és érdekes információ, utánajárok, hogy történt-e ilyen, méghozzá a bételes barátomnál :) hogy teljesen megnyugodjál.

Egyébként honnan tudod, hogy a mostani Őrtornyokat nem hamisítják meg besúgók? Be tudnád bizonyítani? :P Esetleg azt, hogy az archívumból melyik hamisítvány?

Mert ez így csak egyszerű, nevetséges, gyerekes és nagyon nagyon nagyon gyenge vádacska...
egyébként belső ember szkennelte és juttatta ki =D

várom válaszod

l.gabi 2011.07.18. 02:37:16

Milyen jó a blog felhívása: "... hogy teljes legyen ez a nagyszerű gyűjtemény" :)

baland 2011.07.18. 13:28:57

Kedves Jonny Joker!
Honnan tudtad megszerezni ezeket a régi kiadványokat?Már évekóta próbálkozom a neten ,de sehol sem leltem rá.Kérlek segíts.

Üdv: baland01

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.07.18. 13:44:13

@baland: Üdv!
Ezeket egy kedves testvér beszkennelte egyszer, és odaadta egy másik testvérnek dvd-n. Én ettől a másik testvértől kaptam meg, közvetetten. Rengeteg régi MAGYAR társulati füzet, könyv, levél is van még, sőt, az Éleslátás az írásokból (Insight from the Scriptures) magyar, fordítók részére elkészült változata is. A feltöltést ahogy tudom csinálom!! Ja és megvan az index is ami ezeket a régi amerikai és magyar kiadványokat párosítja!! Ugye milyen ritkaság ez? Ki lehet mindent keresni végre magyarban is!!
Mentse le mindenki, hogy több helyen és gépen, is elérhető lehessen!

baland 2011.07.18. 14:50:18

Kedves Johnny Joker!

Kutatok,kutatok.Szeretek meggyőződni dolgokról.
Itt rengeteg kritikát olvashatok.Bár töbségük elfogult és csak egy látószögből ismerteti a tényeket.Mégis úgy gondolom,hogy sokat tanulhatok belőle.Látom a hibákat pro és kontra.
Így talán profitálhatok annyit belőle,hogy én ne kövessem el őket.És akiket esetleg taníthatok ,azoknak segíthetek megküzdeni ezekkel a néha igencsak felkavaró dolgokkal.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.07.18. 15:35:45

@baland: Építő, pozitív, követendő szemléletmódod van! Ha mindenki így, ilyen helyesen (objektíven ugyanakkor Bibliai szemszögből - a hívő emberekre gondolok itt) gondolkodna odabent, akkor ez a blog bizony kevesebb cikket tartalmazna. Erőt, kitartást és jó kutatást kívánok neked! Véleményed és gondolataid pedig bármely témáról, cikkről szívesen várjuk, bátran oszd meg velünk! Szeretem az építő kritikát, és úgy látom van egy közös bennünk:
"Kutatok,kutatok. Szeretek meggyőződni dolgokról." - én is.

bigpast 2011.07.30. 17:25:50

@3 Péter: Csak közlöm, hogy nem a hivatalos nyomtatott példányokkal történt hamisítás, hanem az otthon gépelt példányokkal tettek néha ilyet. Akik ezt tették elég hamar a szervezeten kívül találták magukat. Én Johnny Jokerről /bár csak elvben ismerem/, nem feltételezném soha, hogy megtenne ilyet. Sokkal inkább rólad, aki a kötekedésen kívül, egy értelmes mondatot nem írtál még ezeken az oldalakon. Ugyanazzal a "többgenerációs" testvérrel azt is megbeszélhetnéd, hogy mit keresel ezen az oldalon. Én nem régen olvasom ezt a blogot, de egy biztos: a többiek tisztább szívvel keresik Istent, mint Te!!!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.08.01. 11:13:01

@bigpast: Igen, én is így emlékszem, az úgynevezett 'stencilezett' kézzel átgépelt verziókban fordult elő ilyen. Bigpast, van ötleted, hogy a néhol hiányzó eredetiket, illetve az 1960 előtti amerikai-magyar megfeleltető indexet honnan lehetne beszerezni? Nagy segítség lenne, mert akkor sok általam angolból magyarra fordított Őrtorony idézetet ki lehetne keresni és az eredetit beilleszteni, visszamenőleg a cikkekbe.

bigpast 2011.08.01. 11:42:24

@Johnny Joker: Húúúú... Nem egyszerű feladat, de igyekszem szerezni valami hasznosat. 1960-tól van bekötött eredeti magyar 1989-ig. Azt hiszem négy vagy öt évfolyam hiányzik.
(a stencilezett nem írógéppel készült, hanem nyomdagéppel 1977-1989-ig, így csak 1977 előtt lehetett belenyúlni)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.08.01. 12:16:16

@bigpast: Igazad van, így a helyes: 'az úgynevezett 'stencilezett' ELŐTTI kézzel átgépelt verziókban fordult elő ilyen.' Köszönöm!!
az www.ortoronyarchivum.blog.hu oldalra töltögetem a beszkennelt példányokat, ott tudod ellenőrizni, hogy miből mi van már meg. Ami nagyon hiányzik az az 1960 előtti usa-hun index, de ez senkinek sincsen meg. :/

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.08.19. 15:02:58

@royroyroy: több mint 500 cikk között keresgélhetsz nálunk, plusz az ajánlóban lévő oldalakon is...

ezsdrás 2012.10.22. 20:26:00

Hogy lehet ezeket letölteni??

Perfect choice! (törölt) 2012.10.23. 12:53:37

1922? ... Erre nagyon csúnyát akartam írni, de nem tettem. Miért? Mert. Csak.

500 cikk között keresgélhetek? Mit is? Hogy hogyan távolodjak el Istentől, és hogy dögöljek meg Istentelenül, hitehagyottan, sátánistaként?!

bornagain 2012.10.23. 13:05:53

:DDD
naná, újból berobbant az üs(s)tökös! :-)

Perfect choice! (törölt) 2012.10.23. 13:09:54

Örülök, hogy örülsz, de ezt ne szokd meg!!!!!!!!!!!
Elvenni jöttem, és nem adni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Perfect choice! (törölt) 2012.10.23. 13:22:43

@bornagain:
Viszont válasz? Van? Nincs? Van? Nincs?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.10.23. 13:55:50

@Perfect choice!: Szervusz!

Tudom, hogy ez a sokadik "utolsó" visszatérésed, de az eddig érvényes szabályok szerint kommenteljél légyszíves.

Ez a hangnem senkinek sem megengedett.

Pontosan mit is szándékozol elvenni?

Vegyél 3 nagy levegőt, sétálj egy kört a ház körül higgadj le és gondold át, hogy mit szeretnél mondani, majd kulturált keretek között oszd meg velünk, ha értelmesnek találod.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.10.23. 13:57:07

@ezsdrás: A megadott linkeken regisztráció vagy facebook, gmail bejelentkezés után lehet letölteni ezeket.

Perfect choice! (törölt) 2012.10.23. 14:19:19

@Johnny Joker:
Az Istenellenes hangnem szerintem sem megengedett!
Az érvényes szabályokat ti rúgtátok fel!
Mit is szándékozok elvenni? Kb mindent, amit Isten ellen produkáltok!!!
Tényleg nem látjátok, hogy ellene munkálkodtok?
Térjünk vissza már a legelejére: Ti honnan tudjátok, kiknek a segítségével ismeretétek meg Istent? VÁLASZOLJ!
Most meg ellene beszéltek.
Ez van. Ezt hozzátok. Ez a ti formátok.
Az Újszövetség(!) folyamatosan az egységre buzdít. AZ EGYSÉGRE!!!!!!!!!!
Ti romboltok! Megtagadtok! Kiforgattok! Félre vezettek! Megcsúfoltok! Meggyaláztok! ...
Mindent, ami szent!
Én nem fogom vissza fogni magam!
Helyre tenni jöttem. Kiigazítani. Jó útra térni. Tisztán látni. Remélni. Hinni. Szeretni.
Ti úgy adtok , hogy elvesztek. Én úgy veszek el, hogy adok.
Csak egyet tehetsz velem: kizársz. Na?