EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Charles Taze Russell és az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat

2010.11.04. 22:44 | Johnny Joker | 10 komment

Jehova Tanúinak igen kevés információjuk van a saját történelmi és irodalmi múltukról. Egyes vének nem ismerik a tényeket Russell testvérről, és azt kezdik bizonygatni, hogy nem ő volt a társulat igazi alapítója, nem vett részt benne szervesen, Rutheford volt az igazi alapító és hasonló ködösítések.

Ezeknek a véneknek (és akik velük beszélnek) szeretném idézni az Őrtorony Társulat cikkeit:

Őrtorony 2009 május 1. :

A brooklyni Bétel – 100 év távlatából

NEW YORK város történetében emlékezetes év volt 1909. Megnyitották a Queensboro hidat, mely összeköti Queens kerületét Manhattannel, valamint a Manhattan hidat is megnyitották, mely összekapcsolja Manhattant és Brooklynt.
Jehova Tanúi számára is emlékezetes volt ez az év. A jogi testületüknek, a Watch Tower Bible and Tract Societynek az elnöke, Charles Taze Russell már ez előtt az év előtt tudta, hogy Isten Királysága jó hírének a prédikálása nagyobb méreteket fog ölteni (Máté 24:14). Úgy vélte, hogy ehhez nagymértékben hozzájárulna, ha a Társulat főhivatalát Pittsburghből (Pennsylvania) áthelyeznék Brooklynba (New York). 1908-ban előkészületeket tettek a költözésre, mely a következő év elején meg is történt.

 

"Charles Taze Russell már ez előtt az év előtt tudta". Nevetséges, még 2009-ben is az ő jóslataira, igazára hivatkoznak. Persze, hogy tudta, hiszen látszott a cég sikeres tagtoborzása... tejeszkedésre volt szükségük, és még több pénzre.


Őrtorony 2009 augusztus 15.:

„Bőséges lesz az igaz ismeret”

12 Dániel arról prófétált, hogy ’a vég idején’ nagyszerű fejlődés lesz tapasztalható. (Olvassátok fel: Dániel 12:3, 4, 9, 10.) „Abban az időben az igazságosak oly tündöklően fognak fényleni . . . , mint a nap” – mondta Jézus (Máté 13:43). Hogyan lett bőséges az igaz ismeret a vég idején? Vizsgáljunk meg néhány példát arra, milyen fejlődés ment végbe az 1914 előtti évtizedekben, a vég idejének kezdete előtt.

13 Az 1800-as évek végén őszinte személyek igyekezték megérteni „az egészséges szavak mintáját” (2Tim 1:13). Egyikük Charles Taze Russell volt. 1870-ben néhány személlyel közösen, akik szintén keresték az igazságot, egy bibliatanulmányozó osztályt alapított. 1872-ben megvizsgálták a helyreállítás kérdését. Később Russell testvér ezt írta: „Addig az ideig nem láttuk tisztán, hogy milyen nagy különbség van a próba alatt álló egyháznak [a felkent keresztények gyülekezetének] a jutalma és a világ hűségeseinek a jutalma között.” Ez utóbbiak jutalma a „helyreállítás lesz, ami azt jelenti, hogy az emberi természet újra tökéletes lesz, olyan, amilyennek ősatyánk . . . , Ádám örvendett az Édenben”. Russell testvér elismerte, hogy mások is segítettek neki a Biblia tanulmányozásában. Kik voltak ők?

14 Az egyikük Henry Dunn volt. Ő arról írt, hogy ’minden olyan dolog helyre lesz állítva, amelyről az Isten a régi időkben élt szent prófétáinak szája által beszélt’ (Csel 3:21). Dunn tudta, hogy ez a helyreállítás magában foglalja, hogy az emberiség tökéletessé válik a földön Krisztus ezeréves uralma idején. Egy sokakat foglalkoztató kérdést is megvizsgált: Pontosan kik lesznek azok, akik örökké fognak élni a földön? Elmagyarázta, hogy milliók fognak feltámadni, tanítani fogják őket az igazságra, és lehetőségük lesz arra, hogy higgyenek Krisztusban.

15 George Storrs is arra a következtetésre jutott 1870-ben, hogy az igazságtalanok fel fognak támadni, és lehetőséget kapnak az örök életre. A Szentírásból azt is felismerte, hogy az a feltámadó, aki nem ragadja meg ezt a lehetőséget, „végül meg fog halni, még akkor is, ha »a bűnös százesztendős«” (Ézs 65:20). Storrs Brooklynban (New Yorkban) élt, és egy Biblia vizsgálatával foglalkozó folyóirat szerkesztője volt (Bible Examiner).

16 Russell testvér megértette a Bibliából, hogy eljött az ideje annak, hogy a jó hírt széles körben ismertté tegyék. Ezért 1879-ben megjelentette a Sioni Őr Torony és Krisztus jelenlétének hírnöke című folyóiratot, melynek mai címe: Az Őrtorony hirdeti Jehova Királyságát. Korábban az emberiség reménységéről szóló igazságot csak nagyon kevesen ismerték, de ettől kezdve sok országban Bibliakutatók csoportjai kapták meg és tanulmányozták Az Őrtoronyt. Az a hitnézet, hogy csak kevesen mennek az égbe, miközben milliók kapnak tökéletes életet a földön, elkülönítette a Bibliakutatókat a hamis kereszténység nagy többségétől.

17 A megjövendölt ’vég ideje’ 1914-ben elkezdődött. Vajon bőséges lett az emberiség reménységéről szóló igaz ismeret? (Dán 12:4). 1913-ra Russell testvér beszédei 2000 újságban jelentek meg, melyek olvasótábora összesen 15 milliós volt. 1914 végére három kontinensen több mint 9 millió ember látta „A teremtés története képekben” című fotodrámát. Ez olyan mozgó- és diaképeket is tartalmazott, melyek Krisztus millenniumi uralmát magyarázták. 1918 és 1925 között „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!” című előadást, mely a földi örök élet reménységéről szólt, világszerte több mint 30 nyelven adták elő Jehova szolgái. 1934-ben Jehova Tanúi felismerték, hogy azoknak, akik a földi örök életben reménykednek, meg kell keresztelkedniük. Annak köszönhetően, hogy megértették a földi örök élet reménységét, még buzgóbban prédikálták a Királyság jó hírét. Ma milliók szívből hálásak Jehovának a földi örök élet reménységéért.


Ezért 1879-ben megjelentette a Sioni Őr Torony és Krisztus jelenlétének hírnöke című folyóiratot, melynek mai címe: Az Őrtorony hirdeti Jehova Királyságát. Bizonyos vének szeretik azzal magyarázni a Sioni Őr Torony képtelenségeit és pogány írásait (amelyekről később postot készítek), hogy az nem az Őrtoronyban szerepelt. DE, csak más néven futott.
 

1918 és 1925 között „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!” című előadást, mely a földi örök élet reménységéről szólt, világszerte több mint 30 nyelven adták elő Jehova szolgái és többmilliós példányszámú irodalmakkal prédikálták ezt a "nagyszerű" üzenetet. Ismertek még valakit aki 1925-ben vagy előtte született? No comment!


Őrtorony 2007 november 1.:

Szabadítás a modern időkben

11 Mi minden történt a mi időnkben? 1914. október 2-án, pénteken reggel Charles Taze Russell, aki akkoriban a Bibliakutatók vezetője volt, bement a brooklyni (New York) Bétel ebédlőjébe. „Jó reggelt mindenkinek” – mondta vidáman. Majd mielőtt leült, örömmel bejelentette: „A pogányok ideje véget ért; királyaik ideje lejárt.” Ismét elérkezett az idő, hogy Jehova, a világegyetem Szuverénje cselekedjen a népe érdekében. És cselekedett? De még mennyire!

12 Csupán öt évvel később Jehova kiszabadította a népét ’Nagy Babilonból’, a hamis vallás hatalmas világbirodalmából (Jelenések 18:2). Már csak néhányan vannak közöttünk olyanok, akik átélték ezt az izgalmas szabadítást. De az eredményei egyértelműek. Jehova helyreállította az igaz imádatot, és egybegyűjtötte azokat, akik imádni akarják őt. Ez Ézsaiás próféta által meg is lett jövendölve: „úgy lesz a napok befejező részében, hogy szilárdan áll majd Jehova házának hegye a hegyek teteje fölött, és magasabbra emeltetik a domboknál, és oda fognak özönleni mind a nemzetek” (Ézsaiás 2:2).

13 Ézsaiás szavai nem vallottak kudarcot. 1919-ben a felkent maradék bátor, világméretű tanúskodókampányba kezdett, amely felmagasztalta az igaz Isten imádatát. Az 1930-as években nyilvánvaló lett, hogy a ’más juhok’ begyűjtése már folyamatban van (János 10:16). Először ezrek, majd százezrek, mára pedig már milliók foglaltak állást a tiszta imádat mellett! Ők János apostol egyik látomásában úgy jelennek meg, mint „egy nagy sokaság, melyet senki nem volt képes megszámolni, minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből” (Jelenések 7:9). Te mit láttál mindebből? Hány Tanúja volt Jehovának a földön, amikor megismerted az igazságot? Ma már több mint 6 700 000-en szolgálják őt. Jehova azáltal, hogy kiszabadította a népét Nagy Babilonból, utat nyitott egy nagyszerű növekedés előtt, melynek ma az egész világon a szemtanúi lehetünk.

Megkérdezném: Arról itt miért nem olvashatunk, hogy Russell testvér, a gízai piramisok alapján, több hamis dátumot is előre jelzett, jósolt meg? Arról miért nem olvasunk Russell testvér dicsőítésekor, hogy ma az Őrtorony társulat már nem az ő eredeti magyarázatai alapján értelmezi 1914-et?


Őrtorony 2006 január 15.:

16 Sátán gyakran használt fel hitehagyottakat, hogy megrontsa az igaz imádatot, de nem járt sikerrel. 1868 körül Charles Taze Russell kezdte gondosan megvizsgálni a kereszténység egyházai által régóta elfogadott tanításokat, és amit talált, az az „Írások téves értelmezése” volt. Russell és néhány másik igazságkereső megalakított egy bibliatanulmányozó osztályt Pittsburgh-ben (Pennsylvania, USA). Az eltelt mintegy 140 évben Jehova szolgáinak az ismerete, valamint az Isten és az ő Szava iránti szeretete egyre csak növekedett. A legfőbb hitehagyó cselfogásai ellenére a hű és értelmes rabszolga osztály szellemi ébersége segített ezeknek az igaz keresztényeknek, hogy lojálisak maradjanak Jehovához és a Szavához (Máté 24:45).


Őrtorony 2006 augusztus 15.:

Russell bibliai tanulmányai

George Storrs Bibliát kutató társai között volt egy fiatalember, aki egy bibliatanulmányozó csoportot szervezett Pittsburghben, Pennsylvania államban. Őt Charles Taze Russellnek hívták. Szentírási témákkal foglalkozó első cikkei 1876-ban jelentek meg a Bible Examiner című folyóiratban, melyet Storrs szerkesztett. Russell elismerte, hogy a korábbi bibliakutatók hatással voltak rá. Később mint a Zion’s Watch Tower (Sioni Őr Torony) szerkesztője, nagyon hálás volt Storrsnak, amiért annyit segített neki szóban és írásban egyaránt.
C. T. Russell 18 évesen szervezett egy bibliatanulmányozó osztályt, és kialakított egy bibliatanulmányozási módszert. A. H. Macmillan, Russell egyik bibliakutató társa így írt erről: „Valaki felvetett egy kérdést. Azt megtárgyalták. Megkerestek minden olyan írásszöveget, amely arra a témára vonatkozott, és amikor elégedettek voltak ezen szövegek összhangjával, levonták a következtetésüket, és feljegyzést készítettek róla.”
Russell meg volt róla győződve, hogy a Biblia, ha egészben vizsgálják, egy olyan üzenetet tár fel, mely összhangban van és következetes az egész Biblián végigvonuló alapgondolattal és az isteni Szerző jellemével is. Ha a Bibliának valamely része nehezen érthetőnek tűnt, Russell hitt abban, hogy a Biblia más részei érthetővé teszik, és magyarázatot adnak rá.


Őrtorony 2005 június 15.:

Kiábrándító kezdet

Charles Taze Russell, aki a Bibliakutatók (így ismerték régen Jehova Tanúit) világméretű prédikálómunkáját vezette, 1891-ben járt először néhány olasz városban. Ottani szolgálata végeztével el kellett ismernie, hogy nem túl rózsásak a kilátások: „Semmi sem biztat minket arra, hogy bármilyen aratást reméljünk Olaszországban.” Russell testvér 1910 tavaszán visszatért Olaszországba, és tartott egy bibliai témájú előadást Róma központjában, egy tornacsarnokban. Milyen eredménye volt ennek? „Mindent egybevetve az összejövetel kudarcba fulladt” — számolt be.
Elmondhatjuk, hogy a jó hír prédikálása Olaszországban néhány évtizedig lassan haladt, részben amiatt, hogy a fasiszta diktatúra üldözte Jehova Tanúit. Abban az időszakban mindössze 150 Tanúja volt Jehovának az országban, és a legtöbbjük külföldön élő rokonaitól és barátaitól ismerte meg a Biblia igazságát.


Őrtorony 2001 január 15.:

Egy új módja a jó hír hirdetésének

1914 januárjában vagyunk. Képzeld el, hogy 5000 emberrel együtt ülsz egy elsötétített előadóteremben New Yorkban. Egy hatalmas mozivászon van előtted, melyen egy fehér hajú férfi jelenik meg szalonkabátba öltözve. Némafilmeket már láttál, ez a férfi viszont beszél, és hallod a szavait. Az előadás, melynek az ősbemutatóján veszel részt, technikai újdonságnak számít, és az üzenet egyedülálló. Az előadó Charles Taze Russell, a Watch Tower Society első elnöke, és amit látni fogsz, az „A teremtés története képekben” című film.
C. T. Russell felismerte, hogy a mozgófilm nagy tömegek elérését teszi lehetővé. Ezért 1912-ben hozzálátott „A teremtés története képekben” című film elkészítéséhez. Végül is egy nyolcórás, diafilmekből és mozgóképekből álló színes filmet hozott létre, hanganyaggal kiegészítve.
 


Őrtorony 2000. március 15. :

10 A Bibliakutatók közül kiemelkedő egyéniség volt Charles Taze Russell. Hatkötetes, hasznos bibliatanulmányozási segédeszközt írt, melynek Bibliai tanulmányok volt a címe. Russell testvér szerette volna megírni a hetedik kötetet is, amelyben Ezékiel és a Jelenések bibliai könyvét akarta magyarázni. „Ha megtalálom a megfejtést, megírom a hetedik kötetet” — mondta. Azért még hozzátette: „Ha az Úr mással tudatja a megfejtést, megírhatja ő is.”

Charles Taze Russell úgylátszik hitt még a modernkori kinyilatkoztatásban, amelyet Jehova Tanúi napjainkban elítélnek. Bibliai tanulmányok című kötetei pedig telis tele vannak a Biblia és pogány eredetű dolgok összefüggéseivel, párhuzamaival, magyarázataival. Nem hiába nem terjesztik és nem fordítják le.


Őrtorony 2000 október 15.:

George Storrs úgyszintén nem értett pontosan néhány fontos részletet. Képes volt meglátni a papság által támogatott valótlanságokat, de időnként szélsőségekbe esett. Például az ortodox papság Sátánnal kapcsolatos nézetére kétségtelenül túlzottan reagálva, Storrs nem fogadta el azt az elképzelést, hogy az Ördög valóságos személy. Elvetette a Háromságot, mégis nem sokkal a halála előtti időig bizonytalan volt azt illetően, hogy vajon személy-e a szent szellem. Bár George Storrs valószínűnek tartotta, hogy Krisztus visszatérése elsődlegesen láthatatlan lesz, mégis úgy gondolta, hogy végül lesz egy látható megjelenés. Mindamellett úgy tűnik, hogy mindkét férfi tiszta szívű és őszinte volt, és sokkal közelebb kerültek az igazsághoz, mint a legtöbb ember.
A „szántóföld”, melyről Jézus beszélt a búzáról és gyomokról szóló példázatában, még nem volt teljesen kész az aratásra (Máté 13:38). Grew, Storrs és mások az aratás előkészítésén dolgoztak a „szántóföldön”.
Charles Taze Russell, aki 1879-ben kezdte megjelentetni ezt a folyóiratot, ezt írta a kezdeti éveiről: „Az Úr sok segítséget adott szavának a tanulmányozásában, ezek közül kiemelkedett a mi hőn szeretett és idős testvérünk, George Storrs. Ő szóban és írásban is nagy segítséget nyújtott, de mi soha nem akartunk emberek követői lenni, még ha jók és bölcsek is, hanem »utánzói az Istennek, mint szeretett gyermekek«.” Igen, a Biblia őszinte kutatói hasznot tudtak meríteni az olyan férfiak erőfeszítéseiből, mint Grew és Storrs, de még mindig létfontosságú volt vizsgálni az igazság tényleges forrását, Isten Szavát, a Bibliát (János 17:17).


Őrtorony 2000 december 15.:

• Ki volt Henry Grew és George Storrs?

Ez a két férfi az 1800-as években élt, és a Biblia lelkes tanulmányozója volt. Grew megértette, hogy a Háromság Írás-ellenes, mint ahogyan a lélek halhatatlanságának és a pokoltűznek a tanítása is az. Storrs felismerte, hogy egyesek vég nélküli életet fognak kapni a földön. Mindketten Charles Taze Russell elődei voltak, aki 1879-ben kezdte megjelentetni ezt a folyóiratot. (10/15 26—30. oldal.)


 

Idézhetném végestelen végig, de a lényeg leszűrhető. Tegye meg mindenki, és ezek fényében olvassa el mégegyszer ezt a bejegyzést:

http://jehovatanui.blog.hu/2010/11/04/charles_taze_russell_sirhelye

Charles hamis és elvetett tanításai ellenére még mindig dicsőítik és magasztalják őt.

Címkék: titkok

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr102424669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2010.11.06. 11:55:23

>>"Sátán gyakran használt fel hitehagyottakat, hogy megrontsa az igaz imádatot, de nem járt sikerrel. 1868 körül Charles Taze Russell kezdte gondosan megvizsgálni a kereszténység egyházai által régóta elfogadott tanításokat, és amit talált, az az „Írások téves értelmezése” volt."<< Érdekes,és nagyon az Őrtorony Társulatra jellemző,ahogy bánik a régi hit-elődökkel....néha-néha megemlítik a nevüket,és részleteket a pályafutásukból részleteket,de a műveiket nem adják ki újra. Ennyire nem "igazság" -már,amit írtak..? Persze: szerintem megjelenésükkor sem voltak Bibliahű tanulmányok. Hogy ki a hitehagyott..? Hova jutott Russell a büszkeségével,és a kereszténység iránti utálatával? >>""Az Írástanulmányok hat kötete gyakorlatilag a Biblia tematikusan elrendezve.
Ez azt jelenti, hogy a hat kötet nem pusztán kommentár, hanem gyakorlatilag maga a Biblia. Továbbá, nem csak hogy úgy találjuk, az emberek magának a Bibliának a tanúlmányozásával nem láthatják meg az isteni tervet, de azt is látjuk, hogy bárki, aki félreteszi az Írástanulmányokat, még ha használta is azokat, miután megismerte azokat, miután azokat tíz éven át tanulmányozta- ha azután mégis félreteszi őket, és figyelmen kívűl hagyja őket, és egyedül a Bibliához fordul, bár tíz éven át értette a Bibliát, a mi tapasztalatunk azt mutatja, hogy két éven belül sötétségbe jut.
Másfelől, ha pusztán az Írástanulmányokat és annak utalásait olvasta volna, és egy oldalt sem olvasott volna magából a Bibliából, világosságban lenne annak a két évnek a végére, mert az övé lenne az Írások világossága."<< (Őrtorony,1910, szeptember 15) Szóval így lehet "kivenni" a Bibliát a manipulált,megtévesztett "Jehova Tanúja" kezéből,-mert azt ő úgysem értheti,-és így válik az Őrtorony Társulat irodalma "Szent(?)Írássá. De az ismétlődő,felsült próféciákkal megmutatta Isten,hogy hamis próféciákra épülő tévelygő mozgalom az,amely bitorolja Nevét.

Takacs Janos · http://www.azutolsoreformacioert.blogspot.com/ 2010.11.07. 14:41:23

Az érdekelteknek,

Bizonzos szempontból, tényleg nem CT Russell a Jehova Tanúi mozgalom alapítója, ezt már nem csupán a Jehova Tanúi kezdik elismerni. Persze állítani sok mindent lehet. Russell halála után kitört ideológiai és hatalmi harcokban az ő alapította Bibliakutató mozgalom több részre szakadt. Egyik része megszerezte a jogi státuszt és 1925 után szakítva az addigi Russell kultusszal, pár év leforgása alatt teljesen újjászerveződött. Ebből a szempontból, egy új mozgalomról beszélhetünk.
Nem tudom, ha JF Rutherfordot egyedi alapítónak lehetne nevezni, vagy inkább egy bizonyos reformpárti Bibliakutató csoport szószolójának.
A "Jehova Tanúi" névvel kapcsolatban, már 1931 előtt (1925 után) is voltak olyan Bibliakutatók akik "Jah Szolgái" elnevezést használták. Hogy mennyire befojásolhatták ezek a Rutherford csoportot az új név felvételében, el lehet gondolkodni ezen. 1931 előtt Rutherford csoportja más név alatt is próbálkozott: "A nemzetek barátja" vagy valami ilyesmivel.

Tisztelettel,
Takács János
www.azutolsoreformacioert.blogspot.com

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2010.11.07. 15:21:49

@Takacs Janos: Kedves János! Köszönöm megjegyzésed! Igyekszem összeállítani a szervezet kialakulásának kronólógiáját és az alapító illetve vezető tagok életrejzát, hiszen ilyen átfogó tanulmány nem vagy csak részben létezik. Jehova Tanúi nem ismerik a szervezet múltját, mivel titkolják előlük. Csak nagy jóindulattal nevezhetően adnak elegendő információt, és azt is a szájuk íze szerint alakítják. Pártatlan, objektív és tényleges információk kellenek a kezdetektől kezdve, segítségként az (nem ok nélkül) elbizonytalanodottaknak. Üdv!

Takacs Janos · http://www.azutolsoreformacioert.blogspot.com/ 2010.11.07. 15:50:51

@Johnny Joker:
Kedves Johnny,
A pártatlan és tárgyilagos információ jól jön bármikor.
Szerintem, Jehova Tanúi mozgalmának kialakulásához két fő lépcső vezetett, és ezek a lépcsők nem eléggé ismertek sok magyar Jehova Tanú előtt. És nem eléggé ismert az un. Rutherford korszak sem.
Az első lépcső az Adventista mozgalom. Itt is csupán az egyik része az adventista mozgalomnak. Volt egy olyan kb 12000 bázis adventista akik nem tartottak a Heted Napot Ünneplő Egyház alapítóival, hanem külön jöttek őssze. Ezek egyik fő szónoka Jonas Wendel volt, majd halála után Nelson H. Barbour. Ezek csoportjába merítkezett alá a fiatal CT Russell, valamint apja és egyik lánytestvére, Merry, éspedig 1874-ben. Viszont ebben a 12000 bázisos csoportban is ideológiai és hatalmi harcok dultak harcok, ugyhogy a csoport három fő irányba esett. Kb. 6000 adventista CT Russellel az élen egy új nevet vett fel "A hajnal hirdetői" vagy hasonló nevet, amit később a Bibliakutatókra váltottak.
A második lépcső maga a Bibliakutató mozgalom, amiből aztán kivált a reformpárti Rutherford csoport, magával ragadva a Bibliakutató mozgalom jogi státuszát.
Sikeres további kutatást, habár nem ezen van a lényeg. Kivánom, hogy a lényeget kutasd és találd meg mindenek felett - János 17:3.
A legjobbakat kívánom,
János

jtinfo 2010.11.07. 23:02:05

@Johnny Joker: Van egy budapesti kutató, aki éppen egy ilyen teljes történelemkönyv összeállításán dolgozik. Ugyanazt panaszolta nekem, mint amit te itt igényként fogalmaztál meg Johnny: objektív és hiteles források hiányával küzd. Azért remélem, hogy valamelyikőtöknek vagy jobb esetben mindkettőtöknek sikerül.

Takacs Janos · http://www.azutolsoreformacioert.blogspot.com/ 2010.11.08. 03:43:54

@jtinfo:
Szívesen küldök információkat, ha az illető óhajtja.
Átadhatod neki ezt.

jtinfo 2010.11.08. 13:30:29

@Takacs Janos: Neki az a gondja, amit Johnny is írt az előbb: hiteles és tényszerű forrásokra van szüksége. Információi vannak, hiszen vérprofi kutató (engem tanított), csak nagyon nem megy a forrásokhoz való hozzáférés.
Ami ebben a posztban írva van, azok olyan információk, melyek megerősítik az adventista hatást. Vannak viszont más kiadványok, amelyek Russell másfele történő útkereséseiről szólnak. Sőt, apja és a többi családtagja hite is érdekes lenne. Ezekről kellene még elég sok minden. Amire ez a bejegyzés és a Russell sírja/próféciái is mutatják, a Bibliakutatók nem csupán az adventizmus egyik ágát képviselik.
Természetesen az üzenetet átadom.

Takacs Janos · http://www.azutolsoreformacioert.blogspot.com/ 2010.11.08. 16:49:27

@jtinfo: Köszönöm! És várom a visszajelzését.
CT Russell 5 vagy 6 évig tanulmányozott a nem hetednapos Adventista szárny mozgalmának bizonyos képviselőivel, majd 1874-ben ő, az apja és egyik lánytestvére, alá is merítkeztek ebbe az adventista szárnyba. Sajnos, ezt oly kevesen tudják.
A hetedik kötetben - A Beteljesült Titok - van egy Bibliakutató történészeti szempontból értékes kijelentés, amely a Russell és Barbour körüli konfliktusra muatva, egy kevéssé tudott igazságot közöl: Barbour hűtlen lett és Isten népének a vezetőségét átvette Russell.
Itt egyben elismerik, hogy Wendell halála után Barbour volt az ún. "Isten népének" a vezetője, akit aztán leváltott Russell. Ez azt mutatja, hogy létezett már egy közösség, amely élén leader (vezető)-csere történt. Ha nem így lenne, honnan tett volna szert Russell olyan rövid időn belül 6000 előfizetőre, majdnem mindjárt a Barbourral történt szakítása után? Nyilvánvaló a vezetéscsere, és az, hogy CT Russell, egy már meglévő közösséget vett át és szervezett át.

B.Anikó 2010.12.02. 10:51:27

Meg tudná valaki mondani,hogy az Őrtoronynak miért változtatták meg többször is a címét mire megkapta a ma is használatos címét?

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2010.12.03. 04:07:01

@B.Anikó: Ha történelmi ismereteim jók,akkor a különböző szakadások is közrejátszottak a név-változtatásokban.
süti beállítások módosítása